IT pályára terelést segítő demonstrációs- és élményközpontok létrehozása (Központ) A pillér keretében olyan bemutató- és élményközpont kerül kialakításra, amely a diákok, családok számára az IT szakma élményszerű bemutatást szolgálja. A szerződés hatályba lépését követő első 90 nap (a II.2.7) pontban 3 hónapként került beszámításra) az infrastrukturális és szakmai előkészítés és projektszakasz időszaka, majd a Központ a szerződés hatályba lépésétől számított 91. naptól 14 hónapig fog működni. A teljesítés ideje a szerződés hatályba lépésétől összesen 17 hónap. A Központ olyan szemléletformáló, élményközpontú foglalkozásokat bonyolít le, melyek során bemutatva az elérhető legújabb technológiákat, illetve azokat kipróbálva, segíti a pályaorientációt, a pályaválasztást, valamint az intézményválasztást.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-07-24.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-06-24.
Ajánlati felhívás (2020-06-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Fiatalokkal kapcsolatos oktatási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000129912020
Rövid leírás:
IT pályára terelést segítő demonstrációs- és élményközpontok létrehozása (Központ)
A pillér keretében olyan bemutató- és élményközpont kerül kialakításra, amely a diákok, családok számára az IT szakma élményszerű bemutatást szolgálja. A szerződés hatályba lépését követő első 90 nap (a II.2.7) pontban 3 hónapként került beszámításra) az infrastrukturális és szakmai előkészítés és projektszakasz időszaka, majd a Központ a szerződés hatályba lépésétől számított 91. naptól 14 hónapig fog működni. A teljesítés ideje a szerződés hatályba lépésétől összesen 17 hónap. A Központ olyan szemléletformáló, élményközpontú foglalkozásokat bonyolít le, melyek során bemutatva az elérhető legújabb technológiákat, illetve azokat kipróbálva, segíti a pályaorientációt, a pályaválasztást, valamint az intézményválasztást.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
II.2.5) Értékelési szempontok ár vonatkozásában ajánlatkérő az alapajánlatot, a foglalkozástervek kidolgozása projektszakaszhoz kapcsolódó valamennyi opciós tételt, és a folyamatos üzemeltetés 10 hónap opciós időszak nettó vállalási díjakat együttesen értékeli. Ajánlati ár (nettó HUF-ban) értékelési szempontban mindezeket együttesen értékeli ajánlatkérő.

Objektum A közbeszerzés hatálya

A beszerzés tárgya a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 kiemelt projektben, vállalkozási szerződés alapján az IT pályára terelést segítő demonstrációs-és élményközponthoz (továbbiakban: Központ) kapcsolódó előkészítési, üzemeltetési (szakmai) szolgáltatások nyújtása az egységes módszertani és technológiai koncepció, valamint e koncepció mentén kidolgozott szakmai tervajánlásai alapján. Részletesen:

1. Előkészítő szolgáltatások:
1.1. belsőtér kialakítása az AK által bérelt helyszínen a mellékelt elrendezési tervfigyelembe vételével;
1.2. működési rend részletes szabályozásának kidolgozása, amely tartalmazza az AK által bérelt helyszín üzemeltetőivel történő együttműködés részletei(takarítás, karbantartás, rendkívüli események kezelése, tűzvédelem);
1.3. házirend kidolgozása;
1.4. működéshez szükséges eszközök és segédanyagok biztosítása és üzembe helyezése a Központ mindennapi működéséhez, a személyzet munkavégzéséhez és a látogatók fogadásához kapcsolódóan (mellékelt eszközspecifikáció szerint); (Amennyiben az eszközlista bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.)

1.5. demonstrációs eszközök és segédanyagok biztosítása és üzembe helyezése az attrakciókhoz és foglalkozásokhoz kapcsolódóan (rendelkezésre bocsátott eszközspecifikáció szerint);
1.6. emberi erőforrások toborzása és kiválasztása az előírt üzemeltetési, szakmai pozíciókra (6 fő);
2. Üzemeltetési szolgáltatások:
2.1. interaktív kiállítás működtetése az Ajánlatkérő által biztosított foglalkozástervek, leírások, majd az Ajánlattevő által kidolgozandó foglalkozások alapján, tárlatvezetések biztosítása
2.2. csoportos foglalkozások szervezése és megtartása:
A 2.2.1) iskolai csoportok számára (heti 4 alkalom, megközelítőleg 208 alkalom, max. látogatószám 8 320 fő)
2.4. iskolai csoportok helyszínre szállításának biztosítása:
2.4.1) iskolai csoportos foglalkozásokhoz,
2.4.2) nyári táborokhoz;
2.5. adminisztrációs és együttműködési tevékenységek:
2.5.1) az élményközpont működtetésével kapcsolatos, előírt adminisztráció biztosítása,
2.5.2) együttműködések biztosítása általános és középiskolákkal, helyi IKT vállalatokkal, hazai felsőoktatási intézménnyel, más IT élmény- és demonstrációs központokkal,
2.5.3) AK által biztosított monitoring csoport szolgáltatásainak igénybevétele a Központ indulásától számított 6 hónapon keresztül,
2.6. takarítás az AK által bérelt helyszínen.
A mennyiségi előírások a mellékletként csatolt műszaki leírás vonatkozó részeiben megtalálhatók.
Ajánlatkérő által biztosított paraméterei a következők:
a. 214,7 m
i. Ideiglenes kiállítótér
ii. Konferencia terem/Előadó és oktatótér
iii. Konferencia terem/Előadó és oktatótér
b. a Bérleményre jellemző technikai felszereltség:
— 12 db 230 v csatlakozó – C16A kismegszakítóval biztosítva,
— 6 db UTP Cat5e csatlakozó.
i. 2 db fali tűzcsap;
ii. hűtés-fűtés
iii. tűzjelző diszpécser központba bekötve
iv. riasztó diszpécser központba bekötve
v. WIFI hálózat
c. a Bérlemény albérletbe adásának lehetősége;
d. közös használatú helyiségek használata;
e. belső tér átalakításának lehetősége;
f. a közüzemi díjak;
g. legalább 100 Mbit/s letöltési sávszélességű internet korlátlan használata.
Időtartam: 17 hónap
A megújítások leírása:
AK legfeljebb 10 hónapos opciós időtartam lehívására jogosult, az opció konkrét időtartamának meghatározása és lehívása Ak kizárólagos döntési kompetenciájába tartozik. AK a szerződés hatályának lejárta előtti 90. napig dönt arról, hogy hív-e le opcióként további üzemeltetési hónapokat, és dönt arról, hogy a meghatározott 10 hónapból hány hónap további folyamatos üzemeltetést hív le.

A lehetőségek leírása:
1. Foglalkozástervek kidolgozása projektszakasz (opció): Ahhoz, hogy a Központ elnyerje teljes működési képét, az Ajánlattevőnek feladata foglalkozások és tevékenységek kidolgozása, amiben segítséget nyújt az Ajánlatkérő által térítésmentesen a Központ indulásától számított havi egy alkalommal az Ajánlattevő részére rendelkezésre bocsátott tanácsadó- és monitoring csoport. A Központ a működését az Ajánlatkérő által átadott tevékenység- és foglalkozástervek használatával kezdi meg, azonban a tesztüzem sikeres lezárását követően ki kell dolgozni a fennmaradó időszakra vonatkozó terveket a minták és a tapasztalatok felhasználásával. A feladat-kidolgozás érinti a kiállítótérben zajló tevékenységeket és az alkotóműhely foglalkozásait is. A tevékenységek és foglalkozások kidolgozásának ki kell terjednie az interaktív kiállítási tevékenységekre, a csoportos foglalkozásokra, a felkészítő és utánkövető foglalkozásokra, a nyári táborok foglalkozásaira, valamint a csoportos foglalkozások tanórai felhasználására is.

Az opció lehívásának feltétele:
— Ajánlatkérői döntés az opció lehívásáról
Az opciós tétel a szerződés hatályának lejárta előtti 90. napig lehívható.
Az opcióra a szerződés további előírásai érvényesek.
1.7. tevékenységek és foglalkozások kidolgozása a tesztüzem sikeres lezárását követően (opció) részletesen:
1.7.3) Felkészítő- és utánkövető foglalkozások szakmai, módszertani kidolgozása,
1.7.4) Nyári tábori foglalkozások kidolgozása,
1.7.5) A tanórai felhasználásra készült csoportos foglalkozások köznevelésbe illesztése.
Opcionális mennyiség
Projekttermék Mennyiség (db)
Attrakcióhoz kapcsolódó tevékenység 42 db
Iskolai csoportok számára oktatócsomag 6 db
Szakkör 4 db
Családok számára oktatócsomag 4 db
Fiatalok (14+) számára oktatócsomag 4 db
Pedagógus oktatócsomag 6 db
Nyári tábori oktatócsomag 2 db
Attrakcióhoz kapcsolódó tevékenység 2 db
Iskolai csoportok számára oktatócsomag 1 db
Családok számára oktatócsomag 1 db
Fiatalok (14+) számára oktatócsomag 1 db
Összesen 73 db
2. Szerződés meghosszabbítás opció: AK legfeljebb 10 hónapos opciós időtartam lehívására jogosult, az opció konkrét időtartamának meghatározása és lehívása Ak kizárólagos döntési kompetenciájába tartozik. AK a szerződés hatályának lejárta előtti 90. napig dönt arról, hogy hív-e le opcióként további üzemeltetési hónapokat, és dönt arról, hogy a meghatározott 10 hónapból hány hónap további folyamatos üzemeltetést hív le.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 A megkötésre kerülő szerződés 100,000000 % Európai Uniós támogatásból és 00,000000 % önerőből valósul meg, szállítói finanszírozás útján.
További információk:
II.2.5) Értékelési szempontok ár vonatkozásában ajánlatkérő az alapajánlatot, a foglalkozástervek kidolgozása projektszakaszhoz kapcsolódó valamennyi opciós tételt, és a folyamatos üzemeltetés 10 hónap opciós időszak nettó vállalási díjakat együttesen értékeli. Ajánlati ár (nettó HUF-ban) értékelési szempontban mindezeket együttesen értékeli ajánlatkérő.
II.2.5) Értékelési szempontok ár vonatkozásában ajánlatkérő az alapajánlatot, a foglalkozástervek kidolgozása projektszakaszhoz kapcsolódó valamennyi opciós tételt, és a folyamatos üzemeltetés 10 hónap opciós időszak nettó vállalási díjakat együttesen értékeli. Ajánlati ár (nettó HUF-ban) értékelési szempontban mindezeket együttesen értékeli ajánlatkérő.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A Központot a Z-ONE PARK Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (8900 Zalaegerszeg, Hrsz.: 0788/90.) épületében kell kialakítani.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) b) szerint Az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1. § (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1–16. §-ban (kivéve a 4. § (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §…
… (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
… (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Műszaki és szakmai képességek:
Igazolási mód
M.1. – M.4. A Kbt. 67. § (1) bek.-ben, vmint a Kr. 1. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.

Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bek.-ének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimum követelményeket. Az igazolási módok részletezését a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.

Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelmények való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bek.-e szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
M.1.
A Kbt. 65. § (1) bek.-ének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben teljesített legjelentősebb referenciájának ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
— a szerződést kötő másik fél megnevezését, szerződés tárgyát, és mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimum követelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen), teljesítés idejét(kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal) továbbá, nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

Igazolása: A 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. §. A 321/2015. (X. 30.) Kr. 21/A pontjára tekintettel a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

Ha megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimum követelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis AK ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő. Ajánlatkérő hivatkozik a 321. Kr. 22. § (5) bek.-re.

Ajánlatkérő interaktív kiállítás alatt olyan szemléletformáló elemek bemutatását érti, melyek kölcsönös, közvetlen aktív kapcsolaton alapuló oktató, nevelő, pályaorientációs funkció betöltésére szolgálnak.
M.2.–M.4.: A Kbt. 65. § (1) bek.-ének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
Ahol a szakmai tapasztalat vonatkozásában időtartam került meghatározásra a minimum követelmény tekintetében, ott az önéletrajznak a szakmai tapasztalat idejét év/hónap megjelöléssel kell tartalmaznia, azzal, a minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként. (azaz a párhuzamos szakmai gyakorlatokat Ajánlatkérő csak egyszer veszi figyelembe)

Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimum követelményeknek való megfelelésnek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 (három) évben befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett referenciákkal az alábbiak szerint:

— összesen legalább 1 db, összesen min.1000 fő látogatószámmal rendelkező interaktív kiállítás és/vagy ismeretterjesztő játszóház szervezésére és/vagy működtetésére vonatkozó referenciával
— összesen. minimum 100 db foglalkozás és/vagy tábor szervezésére vonatkozó referenciával.
Az alkalmassági követelmény igazolható egy, vagy több szerződéssel.
M.2. Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább egy fő:
— felsőfokú pedagógus végzettségű, minimum 24 hónap, közoktatási és/vagy felsőoktatási területen, oktatási szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel (vezető oktató).
Az M.2. alk. minimum követelményt vonatkozásában AK. alkalmazza a Kbt. 65. § (10) bekezdést: nem támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó.
M.3. Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább egy fő:
— felsőfokú művelődésszervező és/vagy művelődési és felnőttképzési menedzser és/vagy pedagógus és/vagy bölcsész és/vagy műszaki és/vagy informatikai végzettségű, minimum 24 hónap, interaktív kiállítás és/vagy ismeretterjesztő játszóház lebonyolításában és/vagy koordinálásában szerzett tapasztalattal rendelkező szakemberrel (szervező).

M.4. Alkalmatlan az Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább egy fő:
— felsőfokú pedagógus végzettségű, minimum 24 hónap közoktatási és/vagy felsőoktatási területen, oktatási szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel (oktató).
A szakemberek között átfedés nem megengedett, tehát ajánlattevőnek három szakembert kell megajánlania.
Ajánlatkérő pedagógusi, és/vagy művelődésszervező és/vagy művelődési és felnőttképzési menedzser és/vagy pedagógus és/vagy bölcsész és/vagy műszaki és/vagy informatikai felsőfokú végzettséggel egyenértékű végzettséget elfogad. Egyenértékű végzettség esetén az ajánlatban csatolni kell az egyenértékűnek tekintett végzettséget igazoló Intézmény erre vonatkozó nyilatkozatát ajánlattevőknek.

Igazolási mód folytatása:
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
Ajánlatkérő alkalmazza: Kbt. 65. § (6) bek.-ben, 65. § (7) és (9) - (11) bek.-ekben, és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (7) bek.-ben megfogalmazottakat.
M.1. M.3. M.4. A Kbt. 65. § (12) bek.-e alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről Kbt. 65. § (7) bek. szerint (a feladás napján hatályos előírások szerint) csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bek. szerinti szervezet esetében az ajánlatnak – tartalmaznia kell az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.

Az M.2. alk. min. követelmény vonatkozásában AK. alkalmazza a Kbt. 65. § (10) bek.-t: nem támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó, tekintettel arra, hogy a feladat ellátása heti 40 órás munkaviszonyban látható el.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
Az ellenszolgáltatás teljesítése az igazolt teljesítés után kiállított számla alapján történik a számlák kézhezvételétől 30 napon belül figyelembe véve a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. foglaltakat, a Kbt. 135. § (1), (4)-(6) és (9) bek.-i alapján 100,000000 %-ban utófinanszírozással történik.

Kötbér alapja a nettó vállalkozói díj. Ahol a Szerződés mérföldkövek szerinti teljesítést tesz lehetővé a kötbér alapja a kötbér alkalmazását megalapozó körülménnyel érintett mérföldkőre eső nettó vállalkozói díj.
Késedelmi kötbér mértéke naptári naponta a kötbéralap 1 %-a. A Késedelmi kötbér maximális mértéke a teljes kötbéralap 20 %-a.
Folytatás: IV.4.3) pontban
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-07-24 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 15:00
Hely: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A III.1.3) M.2. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A III.1.3) M.3. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
A III.1.3) M.4. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Ár (súlyozás): 70
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az AK megadja a ponthatárok közötti pontszámot:
Ponthatárok: 0–10
AK a KH útmutatója alapján az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A. 1. aa.) a 2.-4. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A. 1. ab.) módszerét alkalmazza.
A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. AK a 0 hónapot tartalmazó megajánlásokat is érvényesnek tekinti, ua. a minimális pontszámban részesíti.

Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott AK a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). AK a számítás során kettő tizedesjegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.

Az alapajánlat ajánlati árának számításakor ajánlattevő ajánlatának tartalmaznia kell a rendelkezésre bocsátandó eszközök árát is (melynek részletes listáját AK rendelkezésre bocsátja).
Ajánlattevőnek az ajánlattétel időpontjában kötelező az EKR rendszerben űrlapon megnevezni azt a szakembert, akivel az értékelési szempont vonatkozásában tett megajánlását igazolja. A szakember megnevezésének hiánya nem hiánypótoltatható, azaz érvénytelenséget eredményez.

2. AK ajánlati biztosítékot nem kér.
3. AK a Kbt. 35. § (8)-(9) bek.-ében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa meg.

4. AK előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek az(oka)t a részeit, amelynek teljesítéséhez az AT alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alváll.-kat, amely nyilatkozat nemleges tartalommal is csatolandó (Kbt. 66. § (6) bek.).

5. AK valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (321/2015. (X. 30.) Kr. 30. § (4) bek.-e).
6. AK azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
7. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
8. A felhívás IV.2.6) pontjában meghatározott hónapban megjelölt időtartam 60 naptári napként értelmezendő.
9. AT-nek űrlapon nyilatkoznia kell a biztosíték határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról (Kbt. 134. § (5) bek.), és Kbt. 73. § (4)-(5)szerint nyilatkozatát.
A II.2.7) p. meghatározott telj.-i határidő: A szerződés a Felek általi aláírással lép hatályba, legfeljebb a Projekt fizikai befejezésének időpontjaként megjelölt időpontig marad hatályban (2022.2.28.) A szerződés hatályba lépését követő első 90 nap az infrastrukturális és szakmai előkészítés és projektszakasz időszaka, majd a Központ a szerződés hatályba lépésétől számított 91. naptól 14 hónapig fog működni. A teljesítés ideje összesen 90 nap + 14 hónap. Amennyiben a szerződés hatályba lépésétől, 2022.2.28-ig már 90 nap + 14 hónap nem áll rendelkezésre a teljesítéshez, és a támogatási szerződésben foglalt projekt fizikai befejezési határideje nem hosszabbodik meg annyival, hogy a fenti teljesítési idő rendelkezésre álljon, akkor a teljesítési határidő a projekt fizikai bef. határideje (2022.2.28), mely időpontig arányosan számolnak el a Felek. AK legfeljebb 10 hónapos opciós időtartam lehívására jogosult, az opció konkrét időtartamának meghatározása és lehívása Megrendelő kizárólagos döntési kompetenciájába tartozik. AK a szerződés hatályának lejárta előtti 90. napig dönt arról, hogy hív-e le opcióként további üzemeltetési hónapokat, és dönt arról, hogy a meghatározott 10 hónapból hány hó további folyamatos üzemeltetést hív le.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. § szerint
Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja. Ajánlatkérő hangsúlyozottan felhívja a figyelmet a következőkre: Kbt. 71. § (9) be szerint, ha
a) a 76. § (3) bekezdés b) pontja szerinti értékeléshez bemutatott szakemberekre vonatkozó, a felolvasólapon feltüntetett adat és az ajánlatban a szakemberre vonatkozóan csatolt dokumentum tartalma között – a b) pontban foglaltaktól eltérő – ellentmondás van, és nem sikerül felvilágosítás vagy a már bemutatott szakemberre vonatkozó dokumentum hiánypótlása keretében a felolvasólapon feltüntetett adatot alátámasztani, az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja;

b) a felolvasólapon feltüntetett adat és a szakemberre vonatkozóan csatolt dokumentum tartalma között olyan ellentmondás áll fenn, hogy a felolvasólapon szereplő adat az értékeléskor kevésbé kedvező, az értékeléskor a felolvasólapon szereplő adatot kell figyelembe venni.

III.2.2) folytatása:
Hibás teljesítési kötbér Amennyiben Vállalkozó a szerződés keretében megvalósítandó valamely feladatot nem megfelelően, nem a Műszaki Leírásban foglalt követelmények szerint teljesíti, hibás teljesítési kötbér fizetésére kötelezett. A hibás teljesítési kötbér mértéke a kötbér alkalmazását megalapozó körülménnyel érintett mérföldkőre eső kötbéralap 20 %-a. A Késedelmi kötbér maximális mértéke a teljes kötbéralap 20 %-a.

Meghiúsulási kötbér (alapja: teljes nettó vállalkozói díj, mértéke: 30 %)
Felek megállapodnak, hogy a Kbt. 37. § (2) és (5) bekezdésekben foglalt közzétételi kötelezettségek határidőben történő teljesítése érdekében kölcsönösen együttműködnek egymással. Erre tekintettel Vállalkozó – abban az esetben, ha Szerződés aláírására nem a KIFÜ telephelyén vagy székhelyén kerül sor – köteles a mindkét Fél által aláírt Szerződés szkennelt változatát az aláírását követően haladéktalanul, de legkésőbb az aláírást követő munkanapon a KIFÜ Szerződésben megjelölt kapcsolattartója e-mail-címére megküldeni. Amennyiben a Vállalkozó ezt a kötelezettségét elmulasztja, és ezért a KIFÜ a közzététel iránt határidőben nem tud a szerződés közzétételével kapcsolatban intézkedni, 80 000 HUF, azaz nyolcvanezer forint késedelmi kötbért köteles a KIFÜ részére megfizetni. A Vállalkozó a Szerződés szkennelt változatának megküldése mellett a köteles a papír alapú, aláírt példányt is eljuttatnia KIFÜ részére

Jótállás 12 hónap a szerződésszerű teljesítéstől.
AK az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
— 2013. évi V. tv,
— 272/2014. (XI. 5.) Kr.,
— 2007. évi CXXVII. tv.,
— 2017. évi CL. tv.,
— 2000. évi C. tv.,
— 2015. évi CXLIII. tv.
A szerződést biztosító mellékkötelezettséget és részletes fizetési feltételeket a KD tartalmazza.
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Varga Tímea/dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta Lajstromszáma: 00413/00314/001040
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 122-299634 (2020-06-24)
További információk (2020-07-23) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő nem tudta a kiegészítő tájékoztatás a Kbt. 56. § (2) bekezdésben meghatározott határidőben megadni, valamint módosította a közbeszerzési dokumentumokat, ezért a Kbt. 52. § (4) bek. a) és b) alpontja szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja.
Módosítások köre:
A szerződéstervezetben Ajánlatkérő az opcióra vonatkozó részt összhangba hozta az eljárást megindító felhívás II.2.11) pontjában foglaltakkal.
Ajánlatkérő rendelkezésre bocsátotta a szolgáltatás nyújtásának bérelt helyszínének Épület szabályzatát.
Az ártáblázatban Ajánlatkérő javította a képlethibákat.

Forrás: OJS 2020/S 144-355405 (2020-07-23)
További információk (2020-08-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
IT pályára terelést segítő demonstrációs- és élményközpontok létrehozása (Központ)
A pillér keretében olyan bemutató- és élményközpont kerül kialakításra, amely a diákok, családok számára az IT szakma élményszerű bemutatást szolgálja. A szerződés hatályba lépését követő első 90 nap (a II.2.7 pontban 3 hónapként került beszámításra) az infrastrukturális és szakmai előkészítés és projektszakasz időszaka, majd a Központ a szerződés hatályba lépésétől számított 91. naptól 14 hónapig fog működni. A teljesítés ideje a szerződés hatályba lépésétől összesen 17 hónap. A Központ olyan szemléletformáló, élményközpontú foglalkozásokat bonyolít le, melyek során bemutatva az elérhető legújabb technológiákat, illetve azokat kipróbálva, segíti a pályaorientációt, a pályaválasztást, valamint az intézményválasztást.

Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (3) bekezdésre hivatkozással az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, a nyári szabadságolásokra tekintettel.

Forrás: OJS 2020/S 158-386363 (2020-08-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-02-03) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-02-03 📅
Közzététel dátuma: 2021-02-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 026-064671
HL-S szám: 26
További információk
II.2.5) Értékelési szempontok ár vonatkozásában ajánlatkérő az alapajánlatot, a foglalkozástervek kidolgozása projektszakaszhoz kapcsolódó valamennyi opciós tételt, és a folyamatos üzemeltetés 10 hónap opciós időszak nettó vállalási díjakat együttesen értékeli. Ajánlati ár (nettó forintban) értékelési szempontban mindezeket együttesen értékeli ajánlatkérő.
II.2.5) Értékelési szempontok ár vonatkozásában ajánlatkérő az alapajánlatot, a foglalkozástervek kidolgozása projektszakaszhoz kapcsolódó valamennyi opciós tételt, és a folyamatos üzemeltetés 10 hónap opciós időszak nettó vállalási díjakat együttesen értékeli. Ajánlati ár (nettó forintban) értékelési szempontban mindezeket együttesen értékeli ajánlatkérő.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A beszerzés tárgya a GINOP-3.1.1-VEKOP-15-2016-00001 kiemelt projektben, vállalkozási szerződés alapján az IT pályára terelést segítő demonstrációs-és élményközponthoz(továbbiakban: Központ) kapcsolódó előkészítési, üzemeltetési (szakmai) szolgáltatások nyújtása az egységes módszertani és technológiai koncepció, valamint e koncepció mentén kidolgozott szakmai tervajánlásai alapján. Részletesen:

A 2.2.1. iskolai csoportok számára (heti 4 alkalom,megközelítőleg 208 alkalom,max látogatószám 8320 fő)
2.5.1. az élményközpont működtetésével kapcsolatos, előírt adminisztráció biztosítása,
2.5.2. együttműködések biztosítása általános és középiskolákkal, helyi IKT vállalatokkal, hazai felsőoktatási intézménnyel, más IT élmény- és demonstrációs központokkal,
2.5.3. AK által biztosított monitoringcsoport szolgáltatásainak igénybevétele a Központ indulásától számított 6 hónapon keresztül
a. 214,7 m2-es helyiség kizárólagos használata, mely 3 elkülöníthető részből áll:
— 12 db 230v csatlakozó -C16A kismegszakítóval biztosítva,
g. legalább 100Mbit/s letöltési sávszélességű internet korlátlan használata.
A lehetőségek leírása:
1. Foglalkozástervek kidolgozása projektszakasz (opció): Ahhoz, hogy a Központ elnyerje teljes működési képét, az Ajánlattevőnek feladata foglalkozások és tevékenységek kidolgozása, amiben segítséget nyújt az Ajánlatkérő által térítésmentesen a Központ indulásától számított havi egy alkalommal az Ajánlattevő részére rendelkezésre bocsátott tanácsadó- és monitoringcsoport. A Központ a működését az Ajánlatkérő által átadott tevékenység- és foglalkozástervek használatával kezdi meg, azonban a tesztüzem sikeres lezárását követően ki kell dolgozni a fennmaradó időszakra vonatkozó terveket a minták és a tapasztalatok felhasználásával. A feladat-kidolgozás érinti a kiállítótérben zajló tevékenységeket és az alkotóműhely foglalkozásait is. A tevékenységek és foglalkozások kidolgozásának ki kell terjednie az interaktív kiállítási tevékenységekre, a csoportos foglalkozásokra, a felkészítő és utánkövető foglalkozásokra, a nyári táborok foglalkozásaira, valamint a csoportos foglalkozások tanórai felhasználására is.

1.7.3. Felkészítő- és utánkövető foglalkozások szakmai, módszertani kidolgozása,
1.7.4. Nyári tábori foglalkozások kidolgozása,
1.7.5. A tanórai felhasználásra készült csoportos foglalkozások köznevelésbe illesztése.
További információk:
II.2.5) Értékelési szempontok ár vonatkozásában ajánlatkérő az alapajánlatot, a foglalkozástervek kidolgozása projektszakaszhoz kapcsolódó valamennyi opciós tételt, és a folyamatos üzemeltetés 10 hónap opciós időszak nettó vállalási díjakat együttesen értékeli. Ajánlati ár (nettó forintban) értékelési szempontban mindezeket együttesen értékeli ajánlatkérő.
II.2.5) Értékelési szempontok ár vonatkozásában ajánlatkérő az alapajánlatot, a foglalkozástervek kidolgozása projektszakaszhoz kapcsolódó valamennyi opciós tételt, és a folyamatos üzemeltetés 10 hónap opciós időszak nettó vállalási díjakat együttesen értékeli. Ajánlati ár (nettó forintban) értékelési szempontban mindezeket együttesen értékeli ajánlatkérő.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A Központot a Z-ONE PARK Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (8900 Zalaegerszeg, HRSZ: 0788/90) épületében kell kialakítani.
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A III.1.3.M2. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
A III.1.3.M3. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
A III.1.3.M4. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Hivatkozás További információk
Ajánlatkérő 2020.12.21-én az összegezésben nyertes ajánlattevőnek hirdette ki az alábbi ajánlattevőt:
Zalaegerszegi Duális Ágazati Képzőközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 25742901220
8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk Utca 18.
Felek nem kötöttek szerződést.
Tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárásban második helyezett nem volt, ezért Ajánlatkérő nem köt szerződést a tárgyi közbeszerzési eljárásban.
Benyújtott ajánlatok ismertetése:
Ajánlattevő: Agóra Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
Adószám: 24779122-2-09
Egyösszegű nettó ajánlati ár (HUF): 398 520 000
A III.1.3.M2. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében
Meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap):
0
A III.1.3.M3. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében
A III.1.3.M4. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében
Ajánlattevő: Modern Oktatási Eszközök Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 1087 Budapest, Salgótarjáni út 12-14.
Adószám: 12428063-2-42
Egyösszegű nettó ajánlati ár (HUF): 391 093 000
36
Ajánlattevő: Zalaegerszegi Duális Képzőközpont Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely 8900 Zalaegerszeg, Gasparich Márk utca 18.
Adószám: 25742901-2-20
És
Ajánlattevő neve: Pannon Fejlesztési Alapítvány
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Fészek út 4.
Adószám: 18969049-2-20
Egyösszegű nettó ajánlati ár (HUF):
378 230 000
213
5
96
Érvénytelen ajánlatok:
Agóra Közhasznú Nonprofit Kft., Magyarország 4032 Debrecen, Egyetem Tér 1. adószám: 24779122209
Ajánlattevő ajánlata a Kbt. 69. § (1) és (2) bekezdésében elvégzett bírálat alapján a közbeszerzési dokumentumokban valamint a
Jogszabályokban meghatározott feltételeknek NEM FELEL MEG, ajánlattevő nem áll a kizáró okok hatálya alatt.
Érvénytelenség indokai:
Kértük, hogy a Kbt. 71. § (1) bekezdése alapján hiánypótlás keretében a gazdasági szereplő SB képviselőjére vonatkozó
Információk körében a képviselő vonatkozásában a képviseletre vonatkozó információt (önálló képviselet) megadni szíveskedjen
Az EKR rendszerben. Ajánlattevő nem pótolta a képviseletre vonatkozó információt hiánypótlás keretében, ezért Ajánlatkérő
Nem tudott egyértelműen megbizonyosodni arról, hogy SB képviselő önállóan képviseli-e Ajánlattevőt, ezért az Agóra Közhasznú
Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja miatt, mert nem felelt
Meg a közbeszerzési dokumentumban előírtaknak.
A Kbt. 71. § szerint hiánypótlás keretében kértük, hogy:
— a D: Tisztán nemzeti kizárási okok részben Ez az információ elektronikusan elérhető? kérdésre IGEN”-t megjelölni
Szíveskedjen.
Ajánlattevő nem pótolta a képviseletre vonatkozó információt hiánypótlás keretében, ezért Ajánlatkérő nem tudott egyértelműen
Megbizonyosodni arról, hogy Ajánlattevő a kizár okok hatálya alatt áll-e, ezért az Agóra Közhasznú Nonprofit Korlátolt
Felelősségű Társaság ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja miatt, mert nem felelt meg a közbeszerzési
Dokumentumban előírtaknak.
Ajánlatkérő hiánypótlásban kérte benyújtani az alábbi dokumentumokat:
1. legalább 6 db támogatói nyilatkozat a köznevelési intézményekkel történő együttműködésről
2. 5 db támogatói nyilatkozat IKT vállalkozással történő együttműködésről
3. 1 db támogatói nyilatkozat felsőoktatási intézménnyel történő együttműködésről
Ajánlattevő a fenti hiányokat nem pótolta, ezért az Agóra Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ajánlattevő ajánlata érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja miatt, tekintettel arra, hogy a felsorolt dokumentumok, nyilatkozatok hiánya miatt ajánlatkérő nem tudta mindenre kiterjedően ellenőrizni, hogy ajánlattevő megfelel-e a közbeszerzési dokumentumokban előírt feltételeknek.

Modern Oktatási Eszközök Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1087 Budapest, Salgótarjáni Út 12-14
Adószám: 12428063242
Ajánlattevő az ajánlatát az alábbi indokolással vonta vissza 2020.12.14-én:
"A COVID járvány második hulláma miatti korlátozó intézkedések és az ezzel járó, ajánlattevő működését jelentősen és
Hátrányosan befolyásoló piaci-gazdasági folyamatok okán ajánlattevő a szerződés teljesítésére - önhibáján kívül, előre nem
Látható okok miatt - képtelenné vált, ezért ajánlattevő ajánlatát visszavonja."
Tekintettel arra, hogy ajánlattevő 2020.12.14-én ajánlatát visszavonta, a Kbt. 73. § (6) bekezdése a) pontjában foglaltak alapján,
A Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen, mert azt az ajánlati kötöttség fennállása ellenére az ajánlattevő