Adás-vételi szerződés keretében Ajánlatkérő a különféle orvosi berendezéseket, készülékeket, ill. műszereket kíván beszerezni. A teljesítés magában foglalja a gyárilag új különféle orvosi berendezések, készülékek, ill. műszerek leszállítását, üzembehelyezését és a 2 napos próbaüzem megtartását. A 2 napos próbaüzem megtartása a szállítási határidőbe beleértendő. Ajánlattevőnek 2*2 óra képzést kell tartania Ajánlatkérő által előre egyeztetett időpontban az általa kijelölt szakdolgozók részre. Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdés alapján feltételes közbeszerzési eljárást bonyolít le. 1678/2019. (XII. 5.) számú, a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ beruházás kapcsán a Gróf Tisza István Kórházat érintő komplex fejlesztés végrehajtásának támogatásáról szóló Kormány határozat alapján a Berettyóújfalun megvalósuló Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ beruházás kiegészítéseként a Gróf Tisza István Kórház komplex fejlesztésének megvalósítása, ennek keretében a fogvatartottak fekvőbeteg-ellátását érintően a Gróf Tisza István Kórház diagnosztikai és infrastrukturális fejlesztése.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-12-03.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-11-03.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-11-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Műtőtermi készülékek
Hivatkozási szám: EKR001061682020
Rövid leírás:
“Adás-vételi szerződés keretében Ajánlatkérő a különféle orvosi berendezéseket, készülékeket, ill. műszereket kíván beszerezni. A teljesítés magában foglalja...”
Rövid leírás
Adás-vételi szerződés keretében Ajánlatkérő a különféle orvosi berendezéseket, készülékeket, ill. műszereket kíván beszerezni. A teljesítés magában foglalja a gyárilag új különféle orvosi berendezések, készülékek, ill. műszerek leszállítását, üzembehelyezését és a 2 napos próbaüzem megtartását. A 2 napos próbaüzem megtartása a szállítási határidőbe beleértendő. Ajánlattevőnek 2*2 óra képzést kell tartania Ajánlatkérő által előre egyeztetett időpontban az általa kijelölt szakdolgozók részre. Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdés alapján feltételes közbeszerzési eljárást bonyolít le. 1678/2019. (XII. 5.) számú, a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ beruházás kapcsán a Gróf Tisza István Kórházat érintő komplex fejlesztés végrehajtásának támogatásáról szóló Kormány határozat alapján a Berettyóújfalun megvalósuló Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ beruházás kiegészítéseként a Gróf Tisza István Kórház komplex fejlesztésének megvalósítása, ennek keretében a fogvatartottak fekvőbeteg-ellátását érintően a Gróf Tisza István Kórház diagnosztikai és infrastrukturális fejlesztése.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
“Kizárólag komplett ajánlat adható az adott részben megadott teljes mennyiségben. Ajánlatkérő 1. és 2. részt határozott meg. A betegellátás folyamata a...”
További információk
Kizárólag komplett ajánlat adható az adott részben megadott teljes mennyiségben. Ajánlatkérő 1. és 2. részt határozott meg. A betegellátás folyamata a diagnosztikával kezdődik és a terápiával végződik. Ezek külön-külön határozzák meg az ellátást, és 1-1 eszközcsoportot alkotnak. Az egységes kezelés és az egységes betegellátás színvonalának biztosításához további bontás nem javasolt. A beszerzendő eszközök egy összehangolt munkafolyamatot látnak el, a kommunikáció és a rendszer egymáshoz illesztése elengedhetetlen, mely feltétel a megadott 2 részre való bontásban 1-1 szállítótól történő beszerzéssel biztosítható. Továbbá a megadott részekre 1-1 szállítótól való beszerzés által a tervszerű és egységes karbantartási program jobban is biztosítható, és a garancián túli keretmegállapodás is optimalizálható.
A II.2.11) pont folytatása
2/32. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék: B-módú kép optimalizálás az érintőképernyőn lévő potenciométerekkel. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. Kérjük a funkció nevét megadni! súlyszám 10
2/33. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék: Color kép optimalizálás az érintőképernyőn lévő potenciométerekkel. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. Kérjük a funkció nevét megadni! súlyszám 10
2/34. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék / Egyéb paraméterek: Készülék tömege max. 110 kg. 110-nél nagyobb érték esetén az ajánlat érvénytelen, 90 vagy annál kevesebb a maximális pontszámot kapja. Előny a kevesebb, fordított arányosság elve alapján értékelve. súlyszám 5
2/35. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony / 1 db Fényforrás részparaméterei: Min. 300 W teljesítményű xenon izzó vagy minimum 3 LED izzóból álló fényforrás, (előnv a min. 3 LED izzós fényforrás). Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
2/36. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony /1 db Videoprocesszor részparaméterei: CMOS chipes endoszkópok befogadására legyen alkalmas. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
2/37. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony: Közvetlen, processzorba integrált DICOM formátumú kép és adatkapcsolat megléte. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
2/38. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony: Endoszkópos processzorban történő DICOM munkalista közvetlen fogadása. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 1. rész: Műtéti és diagnosztikai eszközök
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“Adás-vételi szerződés keretében Ajánlatkérő a különféle orvosi berendezéseket, készülékeket, ill. műszereket kíván beszerezni. A teljesítés magában foglalja...”
Rövid leírás
Adás-vételi szerződés keretében Ajánlatkérő a különféle orvosi berendezéseket, készülékeket, ill. műszereket kíván beszerezni. A teljesítés magában foglalja a gyárilag új különféle orvosi berendezések, készülékek, ill. műszerek leszállítását, üzembehelyezését és a 2 napos próbaüzem megtartását. A 2 napos próbaüzem megtartása a szállítási határidőbe beleértendő. Ajánlattevőnek 2*2 óra képzést kell tartania Ajánlatkérő által előre egyeztetett időpontban az általa kijelölt szakdolgozók részre.
“1. Sebészeti vágókészülék 2 db, 2. Szemészeti operációs mikroszkóp 1 db, 3. Bronchoscope-os torony 1 db, 4. Artroscope-os torony 1 db, 5. Kézi műszerek 1...”
Rövid leírás
1. Sebészeti vágókészülék 2 db, 2. Szemészeti operációs mikroszkóp 1 db, 3. Bronchoscope-os torony 1 db, 4. Artroscope-os torony 1 db, 5. Kézi műszerek 1 készlet, 6. ABPM 4db, 7. Holter felvevő egység 2 db rekorderrel 1 rendszer, 8. EKG készülék 3 db, 9. UH készülék 1db, 10. Kardiológiai UH készülék 1db, 11. Endoszkópos torony 1db.
Többet mutasson Többet mutasson (28) “A részletes szakmai követelményrendszer meghatározását a Közbeszerzési dokumentum tartalmazza. Kérjük, az ártáblázatban megadottaknak megfelelően, a...”
Rövid leírás
A részletes szakmai követelményrendszer meghatározását a Közbeszerzési dokumentum tartalmazza. Kérjük, az ártáblázatban megadottaknak megfelelően, a megajánlott gép, műszere esetében a pontos típus és származási ország feltűntetését is. Ajánlattevőnek a berendezés leszállításakor 2 példány magyar nyelvű felhasználói kézikönyvet is át kell adnia. A jótállás magában foglalja az árunak a gyártómű által előírt karbantartási munkáinak ellátását is a jótállási időn belül. Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdés alapján feltételes közbeszerzési eljárást bonyolít le. Amennyiben a támogatási szerződés nem kerül aláírásra, a jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen aláírásra kerülő adás-vételi szerződés nem léphet hatályba. A 321/2015 (XII. 30.) Korm. rendelet 46. § (5)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési dokumentumban részletesen megadott műszaki leírásban szereplő szabványokra, műszaki engedélyekre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásokra történő hivatkozás a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történt, az „azzal (azokkal) egyenértékű” megajánlások elfogadásra kerülnek. Nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat kizárólag azon az alapon, hogy az ajánlatban szereplő termékek és szolgáltatások nem felelnek meg a műszaki leírásban meghatározott szabványoknak vagy egyéb előírásoknak, amennyiben az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel bizonyítja, hogy az általa javasolt megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata, ill. kötelezettsége.
“A teljeskörű jótállás időtartama a sikeres próbaüzemet követő átadás-átvétel dátumától számított 12 hónap.”
“Értékelés: Az Ajánlatkérő által felállított legalább háromtagú szakértői bizottság az alkalmas Ajánlattevők érvényes ajánlatait a Kbt. 76. § (2) bekezdés c)...”
Rövid leírás
Értékelés: Az Ajánlatkérő által felállított legalább háromtagú szakértői bizottság az alkalmas Ajánlattevők érvényes ajánlatait a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányt adó ajánlat kiválasztásának elve alapján értékeli. Az értékelés módzszerét azok terjedelme és a karaterkorlátozás miatt a Közbeszerzési dokumentáció 20. pontja tartalmazza.
“Az 1. értékelési szempont pontozása és értékelése a fordított arányosság elve alapján történik. 2. értékelési szempont, Az orvos szakmai minimumfeltételeken...”
Rövid leírás
Az 1. értékelési szempont pontozása és értékelése a fordított arányosság elve alapján történik. 2. értékelési szempont, Az orvos szakmai minimumfeltételeken túlmutató elvárások teljesítése / műszaki paraméterek pontozása
“Az adott alszempont tartalmának megfelelően egy adott funkció vagy tulajdonság meglétének értékelése alkalmával (igen/nem válasz) az adott...”
Rövid leírás
Az adott alszempont tartalmának megfelelően egy adott funkció vagy tulajdonság meglétének értékelése alkalmával (igen/nem válasz) az adott funkcióval/tulajdonsággal rendelkező berendezés az adott alszemponthoz tartozó maximális
“Míg az adott funkcióval/tulajdonsággal nem rendelkező berendezés a minimális pontszámot kapja. (igen 10 pont nem 0 pont)”
“Fordított és egyenes arányosság elve alapján történő pontozás:”
“1. rész esetében:”
“A 2/2, 2/4, 2/23, 2/26, 2/27, 2/31. alszepontok értékelése és pontozása egyenes arányosság elve alapján történik.”
“A 2/3, 2/22, 2/30, 2/34. alszempontok értékelése és pontozása fordított arányosság elve alapján”
“Történik. A pontozás az adott szempontnak megfelelően az alábbiakban megadottak szerint:”
“Kbt. 77. § (1) bek. szerinti Útmutatóban meghatározottaknak megfelelően”
“Értékelési szempontok részletezése:”
“1. rész: Műtéti és diagnosztikai eszközök”
“1. értékelési szempont: Az ellenszolgáltatás teljes nettó összértéke - Nettó összár HUF, a műszaki leírásban megadott összeállítás szerint: súlyszám 540”
“2. értékelési szempont: Az orvos szakmai minimumfeltételeken túlmutató elvárások teljesítése. Az alábbi alszempontok szerint részletezve: súlyszám 360”
2/1. értékelési szempont: 1. tétel Sebészeti vágókészülék: Legalább háromféle tartozék csatlakozó rendszerrel rendelhető (ERBE-Valleylab-Martin) az intézményi tartozék kompatibilitás érdekében. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/2. értékelési szempont: 1. tétel Sebészeti vágókészülék: Független bipoláris kimenetek száma. Az 1-nél kisebb megajánlása esetén az ajánlat érvénytelen, 2...”
Rövid leírás
2/2. értékelési szempont: 1. tétel Sebészeti vágókészülék: Független bipoláris kimenetek száma. Az 1-nél kisebb megajánlása esetén az ajánlat érvénytelen, 2 vagy annál magasabb érték megajánlása a maximális pontot kapja. Előny a több, egyenes arányosság elve alapján értékelve. Min 1 kimenet, max 2 kimenet vagy több. súlyszám 10
“/3. értékelési szempont: 1. tétel Sebészeti vágókészülék: Minimális kimeneti teljesítmény (Watt) beállítható legkisebb értéke (0-t nem figyelembe véve). 1...”
Rövid leírás
/3. értékelési szempont: 1. tétel Sebészeti vágókészülék: Minimális kimeneti teljesítmény (Watt) beállítható legkisebb értéke (0-t nem figyelembe véve). 1 W-nál magasabb legkisebb beállítható érték esetén az ajánlat érvénytelen. 0,1 W, vagy annál kisebb beállítható érték megajánlása a maximális pontot kapja. Előny a kisebb, fordított arányosság elve alapján értékelve. súlyszám 10
“2/4. értékelési szempont: 1. tétel Sebészeti vágókészülék: Áramformák száma min. 14 féle (csak szakmailag elkülönülő, áramformán belüli fokozatok, effektek...”
Rövid leírás
2/4. értékelési szempont: 1. tétel Sebészeti vágókészülék: Áramformák száma min. 14 féle (csak szakmailag elkülönülő, áramformán belüli fokozatok, effektek nélkül számítandó). A min14-nél kisebb megajánlása esetén az ajánlat érvénytelen, 50 vagy annál nagyobb érték esetén az ajánlat maximális pontszámot kapja. Kérjük megadni! Előny a több, egyenes arányosság elve alapján értékelve. súlyszám 10
“2/6. értékelési szempont: 2. tétel Szemészeti operációs mikroszkóp: Közvetlen LED fényforrás, optikai kábel nélkül. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10...”
Rövid leírás
2/6. értékelési szempont: 2. tétel Szemészeti operációs mikroszkóp: Közvetlen LED fényforrás, optikai kábel nélkül. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/7. értékelési szempont: 3. tétel Bronchoscope-os torony / Nagyfelbontású Full HD kameravezérlő egység: Kép és adattárolás hordozható Pen drive-on. Előny a...”
Rövid leírás
2/7. értékelési szempont: 3. tétel Bronchoscope-os torony / Nagyfelbontású Full HD kameravezérlő egység: Kép és adattárolás hordozható Pen drive-on. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/8. értékelési szempont: 3. tétel Bronchoscope-os torony / 1 chipes full HD Kamerafej: Progresszív scan. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem...”
Rövid leírás
2/8. értékelési szempont: 3. tétel Bronchoscope-os torony / 1 chipes full HD Kamerafej: Progresszív scan. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“Folytatás a II.2.11) pontban”
Időtartam: 90 hónap
A lehetőségek leírása:
“Ebben az esetben nincs opció, csak a karakterkorlátozás miatt szükséges.”
“A II.2.4.) pont folytatása:” Többet mutasson (24) “2/9. értékelési szempont: 4. tétel Artroscope-os torony / Monitor: Képalkotó részegységekkel azonos gyártójú, kalibrált monitor. Előny a megléte (igen vagy...”
A lehetőségek leírása
2/9. értékelési szempont: 4. tétel Artroscope-os torony / Monitor: Képalkotó részegységekkel azonos gyártójú, kalibrált monitor. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/10. értékelési szempont: 4. tétel Artroscope-os torony / Kameravezérlő: Kameravezérlő központi egység moduláris kialakítású. Előny a megléte (igen vagy...”
A lehetőségek leírása
2/10. értékelési szempont: 4. tétel Artroscope-os torony / Kameravezérlő: Kameravezérlő központi egység moduláris kialakítású. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/11. értékelési szempont: 4. tétel Artroscope-os torony / Kameravezérlő: Kameravezérlő megfelelő kiegészítőkkel alkalmas 3D képmegjelenítésre. Előny a...”
A lehetőségek leírása
2/11. értékelési szempont: 4. tétel Artroscope-os torony / Kameravezérlő: Kameravezérlő megfelelő kiegészítőkkel alkalmas 3D képmegjelenítésre. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/12. értékelési szempont: 4. tétel Artroscope-os torony / Kameravezérlő: A struktúra kiemelő funkció több szinten állítható. Előny a megléte (igen vagy...”
A lehetőségek leírása
2/12. értékelési szempont: 4. tétel Artroscope-os torony / Kameravezérlő: A struktúra kiemelő funkció több szinten állítható. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/14. értékelési szempont: 6. tétel ABPM / Rekorder: Auszkulációs és oszcillometriás mérési mód egyidejű párhuzamos alkalmazása a pontos, gyors, és magas...”
A lehetőségek leírása
2/14. értékelési szempont: 6. tétel ABPM / Rekorder: Auszkulációs és oszcillometriás mérési mód egyidejű párhuzamos alkalmazása a pontos, gyors, és magas diagnosztikai értékű méréshez. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/15. értékelési szempont: 6. tétel ABPM / Rekorder / Mérési tartományok: Legalább fél perc hangrögzítés memóriában funkciót tartalmaz a pontos páciens...”
A lehetőségek leírása
2/15. értékelési szempont: 6. tétel ABPM / Rekorder / Mérési tartományok: Legalább fél perc hangrögzítés memóriában funkciót tartalmaz a pontos páciens dokumentálás segítésére. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 5
“2/16. értékelési szempont: 7. tétel Holter felvevő egység / Kiértékelő munkaállomás: A klinikai szoftver alkalmas 48, 72 óra, és egy hét adatainak...”
A lehetőségek leírása
2/16. értékelési szempont: 7. tétel Holter felvevő egység / Kiértékelő munkaállomás: A klinikai szoftver alkalmas 48, 72 óra, és egy hét adatainak kiértékelésére. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/17. értékelési szempont: 7. tétel Holter felvevő egység / Kiértékelő munkaállomás: A klinikai szoftver alkalmas teljes 12 elvezetéses felvétel adatainak...”
A lehetőségek leírása
2/17. értékelési szempont: 7. tétel Holter felvevő egység / Kiértékelő munkaállomás: A klinikai szoftver alkalmas teljes 12 elvezetéses felvétel adatainak kiértékelésére és a gyártónál rendelkezésre áll későbbi bővíthetőséghez min. 48 órás 12 elvezetéses felvételt készítő, a rendszerrel kompatibilis rekorder. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/20. értékelési szempont: 7. tétel Holter felvevő egység / Kiértékelő munkaállomás: Adatexport PDF formátumban. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10...”
A lehetőségek leírása
2/20. értékelési szempont: 7. tétel Holter felvevő egység / Kiértékelő munkaállomás: Adatexport PDF formátumban. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/21. értékelési szempont: 7. tétel Holter felvevő egység / Rekorder: 3 csatornás / 7 napos EKG felvétel készítésére is alkalmas. Előny a megléte (igen vagy...”
A lehetőségek leírása
2/21. értékelési szempont: 7. tétel Holter felvevő egység / Rekorder: 3 csatornás / 7 napos EKG felvétel készítésére is alkalmas. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/22. értékelési szempont: 7. tétel Holter felvevő egység / Holter Páciens felvevő egység 12 csatornás: Rekorder tömege, a 200 grammnál nagyobb tömegű...”
A lehetőségek leírása
2/22. értékelési szempont: 7. tétel Holter felvevő egység / Holter Páciens felvevő egység 12 csatornás: Rekorder tömege, a 200 grammnál nagyobb tömegű készülék megajánlása érvénytelen. 30g-nál kisebb tömeg a maximális pontot kapja. Előny a kevesebb, fordított arányosság elve alapján értékelve, min 30g, max 200g. súlyszám 5
2/23. értékelési szempont: 8. tétel EKG készülék: Mintavételezési gyakoriság pacemaker spyke detektáláshoz min. 10000 minta/mp/csatorna. 10000-nél kisebb érték esetén az ajánlat érvénytelen, 40000 vagy nagyobb estén maximális pontszámot kapja. Egyenes arányosság elve alapján értékelve, min. 10000 minta/mp/csatorna, max 40000 minta/mp/csatorna. súlyszám 10
“2/25. értékelési szempont: 8. tétel EKG készülék: Kiértékelő program számításba veszi a QTc, QTcB és QTcF eredményeket is. Előny a megléte (igen vagy nem)...”
A lehetőségek leírása
2/25. értékelési szempont: 8. tétel EKG készülék: Kiértékelő program számításba veszi a QTc, QTcB és QTcF eredményeket is. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/26. értékelési szempont: 8. tétel EKG készülék: Akkumulátor kapacitása: min. 40 felvétel. 40-nél kisebb érték esetén az ajánlat érvénytelen, 200 vagy...”
A lehetőségek leírása
2/26. értékelési szempont: 8. tétel EKG készülék: Akkumulátor kapacitása: min. 40 felvétel. 40-nél kisebb érték esetén az ajánlat érvénytelen, 200 vagy annál több maximális pontszámot kap. Előny a több, egyenes arányosság elve alapján értékelve. súlyszám 10
“2/27. értékelési szempont: 9. tétel UH készülék: Jelfeldolgozó csatornák száma min.8 000 000 db. 8 000 000-nál kisebb érték esetén az ajánlat érvénytelen,...”
A lehetőségek leírása
2/27. értékelési szempont: 9. tétel UH készülék: Jelfeldolgozó csatornák száma min.8 000 000 db. 8 000 000-nál kisebb érték esetén az ajánlat érvénytelen, 15 000 000 vagy annál több a maximális pontszámot kapja. Előny a több, egyenes arányosság elve alapján értékelve. súlyszám 10
“2/28. értékelési szempont: 9. tétel UH készülék: B-módú kép optimalizálás az érintőképernyőn lévő potenciométerekkel. Előny a megléte (igen vagy nem) igen...”
A lehetőségek leírása
2/28. értékelési szempont: 9. tétel UH készülék: B-módú kép optimalizálás az érintőképernyőn lévő potenciométerekkel. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. Kérjük a funkció nevét megadni! súlyszám 10
“2/29. értékelési szempont: 9. tétel UH készülék: Color kép optimalizálás az érintőképernyőn lévő potenciométerekkel. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10...”
A lehetőségek leírása
2/29. értékelési szempont: 9. tétel UH készülék: Color kép optimalizálás az érintőképernyőn lévő potenciométerekkel. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. Kérjük a funkció nevét megadni! súlyszám 10
“2/30. értékelési szempont: 9. tétel UH készülék / Egyéb paraméterek: Készülék tömege max. 110 kg. 110-nél nagyobb érték esetén az ajánlat érvénytelen, 90...”
A lehetőségek leírása
2/30. értékelési szempont: 9. tétel UH készülék / Egyéb paraméterek: Készülék tömege max. 110 kg. 110-nél nagyobb érték esetén az ajánlat érvénytelen, 90 vagy annál kevesebb a maximális pontszámot kapja. Előny a kevesebb, fordított arányosság elve alapján értékelve. súlyszám 5
“2/31. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék: Jelfeldolgozó csatornák száma min. 8 000 000 db. A 8 000 000-nál kisebb érték esetén az...”
A lehetőségek leírása
2/31. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék: Jelfeldolgozó csatornák száma min. 8 000 000 db. A 8 000 000-nál kisebb érték esetén az ajánlat érvénytelen, 15 000 000 vagy annál több a maximális pontszámot kapja. Előny a több, egyenes arányosság elve alapján értékelve. súlyszám 10
“Folytatás a II.2.14) pontban.”
További információk:
“Kizárólag komplett ajánlat adható az adott részben megadott teljes mennyiségben. Ajánlatkérő 1. és 2. részt határozott meg. A betegellátás folyamata a...”
További információk
Kizárólag komplett ajánlat adható az adott részben megadott teljes mennyiségben. Ajánlatkérő 1. és 2. részt határozott meg. A betegellátás folyamata a diagnosztikával kezdődik és a terápiával végződik. Ezek külön-külön határozzák meg az ellátást, és 1-1 eszközcsoportot alkotnak. Az egységes kezelés és az egységes betegellátás színvonalának biztosításához további bontás nem javasolt. A beszerzendő eszközök egy összehangolt munkafolyamatot látnak el, a kommunikáció és a rendszer egymáshoz illesztése elengedhetetlen, mely feltétel a megadott 2 részre való bontásban 1-1 szállítótól történő beszerzéssel biztosítható. Továbbá a megadott részekre 1-1 szállítótól való beszerzés által a tervszerű és egységes karbantartási program jobban is biztosítható, és a garancián túli keretmegállapodás is optimalizálható.
“A II.2.11) pont folytatása” Többet mutasson (7) “2/32. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék: B-módú kép optimalizálás az érintőképernyőn lévő potenciométerekkel. Előny a megléte (igen...”
További információk
2/32. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék: B-módú kép optimalizálás az érintőképernyőn lévő potenciométerekkel. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. Kérjük a funkció nevét megadni! súlyszám 10
“2/33. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék: Color kép optimalizálás az érintőképernyőn lévő potenciométerekkel. Előny a megléte (igen...”
További információk
2/33. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék: Color kép optimalizálás az érintőképernyőn lévő potenciométerekkel. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. Kérjük a funkció nevét megadni! súlyszám 10
“2/34. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék / Egyéb paraméterek: Készülék tömege max. 110 kg. 110-nél nagyobb érték esetén az ajánlat...”
További információk
2/34. értékelési szempont: 10. tétel Kardiológiai UH készülék / Egyéb paraméterek: Készülék tömege max. 110 kg. 110-nél nagyobb érték esetén az ajánlat érvénytelen, 90 vagy annál kevesebb a maximális pontszámot kapja. Előny a kevesebb, fordított arányosság elve alapján értékelve. súlyszám 5
“2/35. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony / 1 db Fényforrás részparaméterei: Min. 300 W teljesítményű xenon izzó vagy minimum 3 LED izzóból...”
További információk
2/35. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony / 1 db Fényforrás részparaméterei: Min. 300 W teljesítményű xenon izzó vagy minimum 3 LED izzóból álló fényforrás, (előnv a min. 3 LED izzós fényforrás). Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/36. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony /1 db Videoprocesszor részparaméterei: CMOS chipes endoszkópok befogadására legyen alkalmas. Előny a...”
További információk
2/36. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony /1 db Videoprocesszor részparaméterei: CMOS chipes endoszkópok befogadására legyen alkalmas. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/37. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony: Közvetlen, processzorba integrált DICOM formátumú kép és adatkapcsolat megléte. Előny a megléte...”
További információk
2/37. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony: Közvetlen, processzorba integrált DICOM formátumú kép és adatkapcsolat megléte. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/38. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony: Endoszkópos processzorban történő DICOM munkalista közvetlen fogadása. Előny a megléte (igen vagy...”
További információk
2/38. értékelési szempont: 11. tétel Endoszkópos torony: Endoszkópos processzorban történő DICOM munkalista közvetlen fogadása. Előny a megléte (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
Többet mutasson
A rész elnevezése: 2. rész: Anesztéziai és terápiás eszközök
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“1. Defibrillátor 2db, 2. Laparoscopos torony 1db, 3. Transzport lélegeztető készülék 2 db”
“A részletes szakmai követelményrendszer meghatározását a Közbeszerzési dokumentum tartalmazza.” Többet mutasson (16) “Kérjük, az ártáblázatban megadottaknak megfelelően, a megajánlott gép, műszere esetében a pontos típus és származási ország feltűntetését is. Ajánlattevőnek...”
Rövid leírás
Kérjük, az ártáblázatban megadottaknak megfelelően, a megajánlott gép, műszere esetében a pontos típus és származási ország feltűntetését is. Ajánlattevőnek a berendezés leszállításakor 2 példány magyar nyelvű felhasználói kézikönyvet is át kell adnia. A jótállás magában foglalja az árunak a gyártómű által előírt karbantartási munkáinak ellátását is a jótállási időn belül.
“Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdés alapján feltételes közbeszerzési eljárást bonyolít le. Amennyiben a támogatási szerződés nem kerül aláírásra, a jelen...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdés alapján feltételes közbeszerzési eljárást bonyolít le. Amennyiben a támogatási szerződés nem kerül aláírásra, a jelen közbeszerzési eljárás eredményeképpen aláírásra kerülő adás-vételi szerződés nem léphet hatályba.
“A 321/2015 (XII. 30.) Korm. rendelet 46. § (5)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési...”
Rövid leírás
A 321/2015 (XII. 30.) Korm. rendelet 46. § (5)-(6) bekezdéseiben foglaltak alapján Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési dokumentumban részletesen megadott műszaki leírásban szereplő szabványokra, műszaki engedélyekre, műszaki előírásokra, műszaki ajánlásokra történő hivatkozás a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történt, az „azzal (azokkal) egyenértékű” megajánlások elfogadásra kerülnek. Nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat kizárólag azon az alapon, hogy az ajánlatban szereplő termékek és szolgáltatások nem felelnek meg a műszaki leírásban meghatározott szabványoknak vagy egyéb előírásoknak, amennyiben az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel bizonyítja, hogy az általa javasolt megoldások egyenértékű módon megfelelnek a közbeszerzési műszaki leírásban meghatározott követelményeknek. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata, ill. kötelezettsége.
“Értékelés: Az Ajánlatkérő által felállított legalább háromtagú szakértői bizottság az alkalmas Ajánlattevők érvényes ajánlatait a Kbt. 76. § (2) bekezdés c)...”
Rövid leírás
Értékelés: Az Ajánlatkérő által felállított legalább háromtagú szakértői bizottság az alkalmas Ajánlattevők érvényes ajánlatait a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerint a legjobb ár-érték arányt adó ajánlat kiválasztásának elve alapján értékeli. Az értékelés részletes módszerét azok terjedelme és a karaterkorlátozás miatt a Közbeszerzési dokumentáció 20. pontja tartalmazza.
“Az 1. értékelési szempont pontozása és értékelése a fordított arányosság elve alapján történik.”
“2. értékelési szempont, Az orvos szakmai minimumfeltételeken túlmutató elvárások teljesítése / műszaki paraméterek pontozása. Adott funkció vagy tulajdonság...”
Rövid leírás
2. értékelési szempont, Az orvos szakmai minimumfeltételeken túlmutató elvárások teljesítése / műszaki paraméterek pontozása. Adott funkció vagy tulajdonság megléte szerinti pontozás:
“2. rész esetében: 2/1, 2/2, 2/3, 2/4, 2/5, 2/6. alszempontok értékelése pontozása. Az adott alszempont tartalmának megfelelően egy adott funkció vagy...”
Rövid leírás
2. rész esetében: 2/1, 2/2, 2/3, 2/4, 2/5, 2/6. alszempontok értékelése pontozása. Az adott alszempont tartalmának megfelelően egy adott funkció vagy tulajdonság meglétének értékelése alkalmával (igen/nem válasz) az adott funkcióval/tulajdonsággal rendelkező berendezés az adott alszemponthoz tartozó maximális míg az adott Funkcióval/tulajdonsággal nem rendelkező berendezés a minimális pontszámot kapja. (igen 10 pont nem 0 pont)
“1. értékelési szempont: Az ellenszolgáltatás teljes nettó összértéke - Nettó összár HUF, a műszaki leírásban megadott összeállítás szerint: súlyszám 120”
“2. értékelési szempont: Az orvos szakmai minimumfeltételeken túlmutató elvárások teljesítése. Az alábbi alszempontok szerint részletezve: súlyszám 80”
“2/1. értékelési szempont: 2. tétel Laparoscopos torony / Nagyfelbontású full HD digitális kameravezérlő egység, LED fényforrással: Egybeépített kompakt...”
Rövid leírás
2/1. értékelési szempont: 2. tétel Laparoscopos torony / Nagyfelbontású full HD digitális kameravezérlő egység, LED fényforrással: Egybeépített kompakt kivitel. Kérjük megadni! Funkció megléte előny (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
“2/4. értékelési szempont: 2. tétel Laparoscopos torony / Kamerafej: „Chip-on the Tip” rendszerű merev eszközök közvetlen csatlakoztathatósága. Kérjük...”
Rövid leírás
2/4. értékelési szempont: 2. tétel Laparoscopos torony / Kamerafej: „Chip-on the Tip” rendszerű merev eszközök közvetlen csatlakoztathatósága. Kérjük megadni! Funkció megléte előny (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 20
“2/5. értékelési szempont: 2. tétel Laparoscopos torony /Nagyfrekvenciás Vágó: Rendszerbővítési lehetőség ultrahangos generátorral, mellyel megvalósítható...”
Rövid leírás
2/5. értékelési szempont: 2. tétel Laparoscopos torony /Nagyfrekvenciás Vágó: Rendszerbővítési lehetőség ultrahangos generátorral, mellyel megvalósítható egy időben az integrált bipoláris koagulálás és ultrahangos vágás. Kérjük megadni! Funkció megléte előny (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 20
2/6. értékelési szempont: 3. tétel Transzport lélegeztető készülék: Belégzési csúcsáramlás min. 250 l/perc. Kérjük megadni! Funkció megléte előny (igen vagy nem) igen 10 pont, nem 0 pont. súlyszám 10
Többet mutasson
További információk:
“Kizárólag komplett ajánlat adható az adott részben megadott teljes mennyiségben. Ajánlatkérő 1. és 2. részt határozott meg. A betegellátás folyamata a...”
További információk
Kizárólag komplett ajánlat adható az adott részben megadott teljes mennyiségben. Ajánlatkérő 1. és 2. részt határozott meg. A betegellátás folyamata a diagnosztikával kezdődik és a terápiával végződik. Ezek külön-külön határozzák meg az ellátást, és 1-1 eszközcsoportot alkotnak. Az egységes kezelés és az egységes betegellátás színvonalának biztosításához további bontás nem javasolt. A beszerzendő eszközök egy összehangolt munkafolyamatot látnak el, a kommunikáció és a rendszer egymáshoz illesztése elengedhetetlen, mely feltétel a megadott 2 részre való bontásban 1-1 szállítótól történő beszerzéssel biztosítható Továbbá a megadott részekre 1-1 szállítótól való beszerzés által a tervszerű és egységes karbantartási program jobban is biztosítható, és a garancián túli keretmegállapodás is optimalizálható.
Többet mutasson A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés fő helyszíne: Gróf Tisza István Kórház (4100 Berettyóújfalu, Orbán Balázs tér 1.)”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, - akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. A Kbt. 67. § (2) bek.-ben foglaltak alapján Ajánlattevőnek ajánlattételkor kizárólag nyilatkoznia kell arról, hogy vele szemben a kizáró okok nem állnak fenn. A Kbt. 67. § (1) bek. alapján Ajánlattevő ajánlatában köteles benyújtani az egységes európai közb. dokumentumba foglalt nyilatkozatát. A kizáró okok fenn nem állását alátámasztó dokumentumokat Ajánlattevőknek a Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívásra kell benyújtani. Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akivel szemben valamely kizáró ok az eljárás során következett be. Ajánlattevők a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. § szerint kötelesek igazolni, hogy nem tartoznak a kizáró okok hatályalá. Magyarországon letelepedett ajánlattevő (közös ajánlattevő) a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 8. § (8. § ib) pont kivételével) szerint köteles igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§-ában meghatározott kizáró okok hatálya alá. Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő (közös ajánlattevő) a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 10. § (10. § gb)pont kivételével) szerint köteles igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ -ában meghatározott kizáró okok hatálya alá. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. A 321/2015 (X. 30.) Kom. rendelet 1. § (7) bekezdés alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók, mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Kbt. 64. § (1) bek. alapján a 62. § (1) bek. b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közb. Hatóság a 188. § (4) bek. szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bek. szerinti vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. § (5) bek. szerinti - jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közb. Hatóság a 188. § (4) bek. szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bek. szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani. A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közb. eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közb. eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételeket.”
Műszaki és szakmai képességek:
“Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:”
“Minden rész tekintetében:” Többet mutasson (7) “Az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65....”
Műszaki és szakmai képességek
Az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alábbi alkalmassági követelményeknek. Az EEKD dokumentumban elegendő az α (alfa) nyilatkozatot megtenni. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban az alkalmassági követelmények előzetes igazolásaként feltűntetett nyilatkozat tételes igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján kerül sor.
“M1. Az ajánlattevő (közös ajánlattevő), a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, ismertesse az eljárást megindító felhívás...”
Műszaki és szakmai képességek
M1. Az ajánlattevő (közös ajánlattevő), a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja szerinti, ismertesse az eljárást megindító felhívás feladásának dátumától visszaszámított megelőző 3 év legjelentősebb szállításait a teljesítés ideje (kezdete és befejezés év, hó, nap), a szerződést kötő másik fél neve és telefonszáma, a szállítás tárgya és mennyisége feltűntetésével, valamint a nyilatkozatának csatolásával, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt, valamint csatolja ezen szállításokkal kapcsolatos, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22.§ (1)-(2) bekezdései szerinti referenciaigazolásokat vagy nyilatkozatokat.
“M.2. Ajánlattevő csatolja a megajánlott készülék(ek)re és műszer(ek)re vonatkozó, a 16/2012. (II. 6.) Korm. r. 9. § (2) bek., valamint az orvostechnikai...”
Műszaki és szakmai képességek
M.2. Ajánlattevő csatolja a megajánlott készülék(ek)re és műszer(ek)re vonatkozó, a 16/2012. (II. 6.) Korm. r. 9. § (2) bek., valamint az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Comformity Declaration) és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához a 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítványt vagy azzal egyenértékű tanúsítványt, amely szerint az orvostechnikai eszköz megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben vagy az orvostechnikai eszközökről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/745 rendeletében meghatározott alapvető követelményeknek
“A legjelentősebb teljesítéseket elegendő az alkalmassági követelményeknek való megfelelés mértékéig ismertetni és igazolni. Az igazolási mód tekintetében...”
Műszaki és szakmai képességek
A legjelentősebb teljesítéseket elegendő az alkalmassági követelményeknek való megfelelés mértékéig ismertetni és igazolni. Az igazolási mód tekintetében Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22.§ (1) és (2) bekezdése szerinti referenciaigazolásokat vagy nyilatkozatokat kell benyújtania. A referencia egy vagy több szerződéssel is igazolható. Több részre történő ajánlattétel esetén a nagyobb mennyiségű referenciakövetelménynek való megfelelés igazolása elegendő Ajánlattevő alkalmasságának megállapításához.
“Ajánlatkérő a három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett...”
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő a három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett teljesítéseket veszi figyelembe.
“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. § szerint Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia...”
Műszaki és szakmai képességek
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. § szerint Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
“A 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdés alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített...”
Műszaki és szakmai képességek
A 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdés alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra is - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 21. § (1)-(3) bekezdésében foglalt egyéb igazolási módok helyett.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három évben a szerződésnek és az...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három évben a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített, az alábbi különféle műtőtermi készülék és/vagy műtőtermi műszer szállítására vonatkozó referenciával vagy referenciákkal:
“1. rész: - legalább 8 db különféle műtőtermi készülék és/vagy műtőtermi műszer” Többet mutasson (4) “2. rész: - legalább 3 db különféle műtőtermi készülék és/vagy műtőtermi műszer”
“M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben a megajánlott készülék(ek) és műszer(ek) nem rendelkezik a vonatkozó a 16/2012. (II. 6.) Korm. r. 9. § (2) bek.,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben a megajánlott készülék(ek) és műszer(ek) nem rendelkezik a vonatkozó a 16/2012. (II. 6.) Korm. r. 9. § (2) bek., valamint az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozattal (EC Comformity Declaration) és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához a 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, amely szerint az orvostechnikai eszköz megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben vagy az orvostechnikai eszközökről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/745 rendeletében meghatározott alapvető követelményeknek
“A műszaki, szakmai alkalmassági feltételeknek az ajánlattevők (közös ajánlattevőnek) együttesen is megfelelhetnek. (Kbt. 65. § (6) bekezdés) Azon...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A műszaki, szakmai alkalmassági feltételeknek az ajánlattevők (közös ajánlattevőnek) együttesen is megfelelhetnek. (Kbt. 65. § (6) bekezdés) Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
“A műszaki és szakmai alkalmasság igazolása a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerinti szervezetek (személyek), mint kapacitást nyújtók bevonása esetén a Kbt. 65. §...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A műszaki és szakmai alkalmasság igazolása a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerinti szervezetek (személyek), mint kapacitást nyújtók bevonása esetén a Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján történik.
Többet mutasson A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Minden rész tekintetében:”
“1. Fő finanszírozási és fizetési feltételek:” Többet mutasson (5) “Az ajánlattétel, a szerződéskötés és az elszámolás is HUF-ban történik. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Eladó egy darab végszámla benyújtására jogosult....”
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ajánlattétel, a szerződéskötés és az elszámolás is HUF-ban történik. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Eladó egy darab végszámla benyújtására jogosult. Ajánlatkérő a leszállításra kerülő termék ellenértékét a közbeszerzési Dokumentációban rögzített feltételekkel, a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseiben foglaltak alapján, a teljesítésigazolás alapján kiállított számla kézhezvételétől számított 60 napos átutalással egyenlíti ki a Ptk. 6:130 § (1) - (2) bekezdésében foglaltak szerint. A Kbt. 27/A. § alapján Vevő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
“Vevő fizetési késedelme esetén, Eladó a szerződés időtartama alatt, a szerződés tervezet 3.1. pontjában megadottak szerint, a Ptk. 6: 155. § -ban foglaltak...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Vevő fizetési késedelme esetén, Eladó a szerződés időtartama alatt, a szerződés tervezet 3.1. pontjában megadottak szerint, a Ptk. 6: 155. § -ban foglaltak alapján kiszámított mértékű késedelmi kamatra jogosult.
“Késedelmi kötbér: Eladó, a késedelmes teljesítése esetén, a késedelem minden naptári napja után, a teljes nettó szerződéses árára vetített 1 %, legfeljebb...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmi kötbér: Eladó, a késedelmes teljesítése esetén, a késedelem minden naptári napja után, a teljes nettó szerződéses árára vetített 1 %, legfeljebb azonban a teljes nettó szerződéses érték 20 (húsz) százalékának megfelelő összegű késedelmi kötbér kifizetésére köteles.
“Meghiúsulási kötbér: a teljes szerződés szerinti áfa nélkül számított ellenértékének 30 %-a.”
“A fizetési feltételek és a szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumban megadott szerződéstervezet 3....”
A szerződés teljesítésének feltételei
A fizetési feltételek és a szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumban megadott szerződéstervezet 3. pontja tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2021-02-01 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-12-03 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
“Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az...”
További információk
Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bek. szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
“Az EKR rendszer az ajánlatok felbontását, az ajánlattételi határidő lejártát követő 2 óra elteltével kezdi meg.” Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az orvos szakmai minimumfeltételeken túlmutató elvárások teljesítése
Minőségi kritérium (súlyozás): 360
Ár (súlyozás): 540
Minőségi kritérium (név): Az orvos szakmai minimumfeltételeken túlmutató elvárások teljesítése.
Minőségi kritérium (súlyozás): 80
Ár (súlyozás): 120
“Ajánlattevő(k)nek ajánlatukban be kell nyújtaniuk a közbeszerzési dokumentum II.7. pontjában megadott valamennyi dokumentumot és nyilatkozatot....”
További információk
Ajánlattevő(k)nek ajánlatukban be kell nyújtaniuk a közbeszerzési dokumentum II.7. pontjában megadott valamennyi dokumentumot és nyilatkozatot. Ajánlattevőnek csatolnia kell a megajánlott termékekre vonatkozó, a 16/2012. (II. 6.) Korm. r. 9. § (2) bek., valamint az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Comformity Declaration) és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához a 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet alapján szükséges - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítványt vagy azzal egyenértékű tanúsítványt, amely szerint az orvostechnikai eszköz megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben vagy az orvostechnikai eszközökről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/745 rendeletében meghatározott alapvető követelményeknek. Ajánlattevőnek be kell nyújtania a megajánlásra kerülő berendezések, készülékek, ill. eszközök gyártói prospektusát vagy a gyártó által hitelesített ábrás termékismertetőt, amelyből egyértelműen megállapítható, hogy a vonatkozó berendezések, készülékek, ill. eszközök műszaki paraméterei kielégítik a kiírásban megadottakat. Az alkalmassági követelményeknek megfelelés és a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. Ahol a Kbt. vagy annak felhatalmazása alapján megalkotott külön jogszabály alapján ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum, amennyiben az rendelkezésre áll, az EKR rendszerben az elektronikus űrlap alkalmazásával kell benyújtani. Amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. Amennyiben az EKR-ben az adott dokumentumra vonatkozó elektronikus űrlap a nyilatkozattétel nyelvén nem áll rendelkezésre, a nyilatkozat csatolható az EKR-ben legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott dokumentumként is, az ajánlatkérő azonban - a (4) bekezdésben foglalt eset kivételével - nem követelheti meg elektronikus aláírás alkalmazását. Az EKR-ben Ajánlattevő, a közbeszerzési dokumentumban Ajánlatkérő által elektronikus űrlapként létrehozott felolvasólap mintát, elektronikus űrlap formában köteles az ajánlata részeként kitölteni. A gazdasági szereplőknek a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót kell alkalmazni.
“2.)A Kbt. 131. § (1) bekezdés értelmében az ajánlatkérő a dokumentációban előírt szerződést az eljárás nyertesével kötheti meg. Amennyiben az ajánlatkérő az...”
További információk
2.)A Kbt. 131. § (1) bekezdés értelmében az ajánlatkérő a dokumentációban előírt szerződést az eljárás nyertesével kötheti meg. Amennyiben az ajánlatkérő az eredményhirdetéskor, a Kbt. 131. § (4) bekezdés alapján az összegzésben a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevőt is meghatározta, az eljárás nyertesének visszalépése esetén ezzel köt szerződést.
Többet mutasson Többet mutasson (8) “3.) A Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, közös ajánlattevőket, hogy a szerződés teljesítése érdekében nem teszi...”
További információk
3.) A Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, közös ajánlattevőket, hogy a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. Több ajánlattevő azonban közösen is tehet ajánlatot. Ebben az esetben közös Ajánlattevőknek ajánlatukhoz csatolni kell az egyetemleges és korlátlan felelősségvállalásra, valamint a teljesítésben való arány meghatározásra vonatkozó megállapodást, továbbá a közösen benyújtott ajánlatukban rögzíteni kell, hogy a szerződés megkötésére az ajánlattevők közül melyikük bír felhatalmazással.
“4.) Ajánlattevőnek, (közös) ajánlattevőnek, amennyiben változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz, csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott...”
További információk
4.) Ajánlattevőnek, (közös) ajánlattevőnek, amennyiben változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz, csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás. másolatát. Nemleges nyilatkozat benyújtása is szükséges!
“5.) A Közbeszerzési Dokumentumok teljes terjedelemben, közvetlenül elektronikus úton, minden regisztrált ajánlattevő számára elérhető az EKR rendszerben,...”
További információk
5.) A Közbeszerzési Dokumentumok teljes terjedelemben, közvetlenül elektronikus úton, minden regisztrált ajánlattevő számára elérhető az EKR rendszerben, EKR azonosító szám EKR001061682020 az eljárást megindító felhívás megjelenésének napjától. Az ajánlattételi határidő lejártának napján a dokumentum az ajánlattételi határidő lejártáig érhető el.
“6.) Az ajánlatokat az EKR-en keresztül kell benyújtani.”
“7.) Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdés értelmében, felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a 28. § (3) bekezdése alapján...”
További információk
7.) Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdés értelmében, felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg a műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a felhívás III.1.3.M1. pontjában megadottak szerint.
“8). Ajánlattevő, a Kbt. 56. §-ban foglaltak alapján, az Ajánlati Felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő...”
További információk
8). Ajánlattevő, a Kbt. 56. §-ban foglaltak alapján, az Ajánlati Felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő tájékoztatást kérhet Ajánlatkérőtől, legkésőbb a válaszadási határidőt megelőző negyedik napig a www.ekr.gov.hu címen. A kiegészítő információkat Ajánlatkérő köteles a lehető leghamarabb az EKR rendszeren keresztül megküldeni, de legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtt 6 nappal. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzési eljárásban valamennyi, az eljárás során kibocsátott kiegészítő tájékoztatást átvette, és ajánlata elkészítése során azt figyelembe vettem. Kérjük a kérdéseket „word” formátumban is megküldeni.
“9.) Az ajánlati biztosíték: 1. rész 2 000 000,- HUF (Kétmillió-forint) 2. rész 500 000,- HUF (Ötszázezer-forint). Mindkét rész megajánlása esetén az...”
További információk
9.) Az ajánlati biztosíték: 1. rész 2 000 000,- HUF (Kétmillió-forint) 2. rész 500 000,- HUF (Ötszázezer-forint). Mindkét rész megajánlása esetén az ajánlati biztosíték összértéke 2 500 000,- Ft (Kétmillió-ötszázezer-forint) AK számlaszáma: 10034002-00324443-00000000. Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: A Kbt. 54. § (2) bekezdés szerint az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvénnyel.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. § szerint”
“A VI.3) pont folytatása:” Többet mutasson (15) “9.) pont folytatása: A közös ATnek a biztosítékot elég 1x rendelkezésre bocsátaniuk. A biztosíték az ajánlati kötöttség megtartását biztosítja, az ajánlati...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
9.) pont folytatása: A közös ATnek a biztosítékot elég 1x rendelkezésre bocsátaniuk. A biztosíték az ajánlati kötöttség megtartását biztosítja, az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös AT részéről történt megsértése esetén (Kbt. 54. § (4) bek.) a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Az ajánlati biztosíték visszafizetésére a Kbt. 54. § (4)-(7) bekezdése szerint történik. Nyertes Ajánlattevő esetében az ajánlati biztosíték, mint jól-teljesítési biztosíték a megkötött szerződést megerősítő mellékkötelezettséggé válik.
“10.) Jelen eljárást megindító felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
10.) Jelen eljárást megindító felhívásban, valamint a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei, továbbá a 2013. évi V. törvény (Ptk.) vonatkozó rendelkezései az irányadók.
“11.) Ajánlatkérő nem kívánja alkalmazni a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában foglaltakat.”
“12.) Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdéseiben foglaltak szerint bírálja el.”
“13. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania nyilatkozatát a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjára vonatkozóan. Nemleges nyilatkozat benyújtása is szükséges!”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
13. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell nyújtania nyilatkozatát a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjára vonatkozóan. Nemleges nyilatkozat benyújtása is szükséges!
“14.) Idegen nyelvű dokumentum, irat benyújtása esetén, az idegen nyelvű dokumentummal együtt annak magyar nyelvű fordítása is benyújtandó A nem magyar...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
14.) Idegen nyelvű dokumentum, irat benyújtása esetén, az idegen nyelvű dokumentummal együtt annak magyar nyelvű fordítása is benyújtandó A nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok esetében, Ajánlatkérő elfogadja az Ajánlattevő által elkészített saját fordítást is. A nem megfelelő tartalmú saját fordításból eredő következményeket Ajánlattevő viseli.
“15.) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy bármilyen az EKR felület használatával, ill. üzemeltetésével kapcsolatos kérdéssel, a www.nekszt.hu...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
15.) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy bármilyen az EKR felület használatával, ill. üzemeltetésével kapcsolatos kérdéssel, a www.nekszt.hu címen, a felület üzemeltetőjéhez kell fordulni. Kizárólag az EKR felület üzemeltetője által küldött hivatalos válasz az irányadó.
“16.) Az EKR üzemeltetője minden, az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti üzemszünetet munkanapokon este...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
16.) Az EKR üzemeltetője minden, az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló kormányrendelet szerinti üzemszünetet munkanapokon este tizenkilenc óra és hajnali kettő óra közötti időszakra, vagy munkanapokon kívüli időszakra ütemezi. Az EKR üzemeltetője minden olyan előre tervezett technikai tevékenységről köteles az EKR honlapján és saját honlapján tájékoztatót közzétenni legalább 1 munkanappal a tevékenység megkezdése előtt, amely az EKR szolgáltatásainak szünetelését vagy korlátozott működőképességét eredményezi. A közbeszerzésekért felelős miniszter vezetése alatt álló hivatali szervezet által működtetett elektronikus közbeszerzési rendszer üzemeltetésére és fenntartására kijelölt szervezet a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft.-t. ELÉRHETŐSÉG: EKR ÜGYFÉLSZOLGÁLAT. Üzemeltető ügyfélszolgálati e-mail-címe: helpdesk@nekszt.hu. Üzemeltető ügyfélszolgálati telefonszáma: +36/1-465-8899 (munkanapokon 8:00-16:00). EKR-használat jogi támogatása: ekr@me.gov.hu. Egyéni hibabejelentés: https://ugyfelszolgalat.nekszt.hu/. Üzemeltetői weboldal: www.nekszt.hu.
“17. Az EKR rendszerben a közbeszerzési dokumentumok megtalálhatóak az alábbi helyeken:”
“Kitöltésre kerülő dokumentumok: Menü / Benyújtandó iratok jegyzéke oldalon / Új iratok hozzáadása a kötelezően benyújtandó nyilatkozatokhoz - rész alatt...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Kitöltésre kerülő dokumentumok: Menü / Benyújtandó iratok jegyzéke oldalon / Új iratok hozzáadása a kötelezően benyújtandó nyilatkozatokhoz - rész alatt találhatóak. Tájékoztató jellegű dokumentumok (pl. Közbeszerzési dokumentum): Menü / További közbeszerzési dokumentumok - oldalon találhatóak
“19. A IV.2.6. pontban megjelölt 2 hónap 60 napot jelent.”
“20. Minden rész tekintetében: Nyertes Ajánlattevő a jótállási kötelezettség teljesítése során biztosítja, hogy szakemberei a lehető leghamarabb, de...”
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
20. Minden rész tekintetében: Nyertes Ajánlattevő a jótállási kötelezettség teljesítése során biztosítja, hogy szakemberei a lehető leghamarabb, de legkésőbb a hibabejelentést követő legkésőbb 24 órán belül a helyszínen megkezdik a hiba kijavítását és azt lehetőleg még azon napon be is fejezik, beleértve a hétvégéket és ünnepnapokat is.
“21. Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a Kbt. 142. § (1) - (2) bekezdéseinek figyelembevételével fog eljárni.”
“22. A teljesítési határidő a szerződés hatálybalépésétől számított 90 nap.” Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 217-530049 (2020-11-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-01-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Adás-vételi szerződés keretében Ajánlatkérő a különféle orvosi berendezéseket, készülékeket, ill. műszereket kíván beszerezni. A teljesítés magában foglalja...”
Rövid leírás
Adás-vételi szerződés keretében Ajánlatkérő a különféle orvosi berendezéseket, készülékeket, ill. műszereket kíván beszerezni. A teljesítés magában foglalja a gyárilag új különféle orvosi berendezések, készülékek, ill. műszerek leszállítását, üzembehelyezését és a 2 napos próbaüzem megtartását. A 2 napos próbaüzem megtartása a szállítási határidőbe beleértendő. Ajánlattevőnek 2*2 óra képzést kell tartania Ajánlatkérő által előre egyeztetett időpontban az általa kijelölt szakdolgozók részre. Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdés alapján feltételes közbeszerzési eljárást bonyolít le. 1678/2019. (XII. 5.) számú, a Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ beruházás kapcsán a Gróf Tisza István Kórházat érintő komplex fejlesztés végrehajtásának támogatásáról szóló Kormány határozat alapján a Berettyóújfalun megvalósuló Büntetés-végrehajtás Egészségügyi Központ beruházás kiegészítéseként a Gróf Tisza István Kórház komplex fejlesztésének megvalósítása, ennek keretében a fogvatartottak fekvőbeteg-ellátását érintően a Gróf Tisza István Kórház diagnosztikai és infrastrukturális fejlesztése.
Teljes mennyiség:
1. rész: Műtéti és diagnosztikai eszközök:
1. Sebészeti vágókészülék 2 db,
2. Szemészeti operációs mikroszkóp 1 db,
3. Bronchoscope-os torony 1 db,
4. Artroscope-os torony 1 db,
5. Kézi műszerek 1 készlet,
6. ABPM 4db,
7. Holter felvevő egység 2 db rekorderrel 1 rendszer,
8. EKG készülék 3 db,
9. UH készülék 1db,
10. Kardiológiai UH készülék 1db,
11. Endoszkópos torony 1db.
2. rész: Anesztéziai és terápiás eszközök:
1. Defibrillátor 2db,
2. Laparoscopos torony 1db,
3. Transzport lélegeztető készülék 2 db.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 207 624 800 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
“a) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka: -
b) A nyertes ajánlattevő(k) adószáma (adóazonosító jele):
Anamed...”
További információk
a) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka: -
b) A nyertes ajánlattevő(k) adószáma (adóazonosító jele):
Anamed Pro Kft., 1144 Budapest, Kőszeg u. 29., adószám: 28825548-2-42
ARTMED Kórháztechnikai, Ker. és Szolg. Kft., 1138 Budapest, Viza u. 7/c. ép. fszt. B303 adószám: 12223466-2-41
c) Az ajánlattevők neve, címe és adószáma (adóazonosító jele), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban:
1.rész: ARTMED Kórháztechnikai, Ker. és Szolg. Kft., 1138 Budapest, Viza u. 7/c. ép. fszt. B303 adószám: 12223466-2-41
2.rész: Anamed Pro Kft., 1144 Budapest, Kőszeg u. 29., adószám: 28825548-2-42
d) Ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok megnevezését: -
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Teljes mennyiség:”
“1. rész: Műtéti és diagnosztikai eszközök:” Többet mutasson (15) “1. Sebészeti vágókészülék 2 db,”
“2. Szemészeti operációs mikroszkóp 1 db,”
“3. Bronchoscope-os torony 1 db,”
“4. Artroscope-os torony 1 db,”
“5. Kézi műszerek 1 készlet,”
“6. ABPM 4db,”
“7. Holter felvevő egység 2 db rekorderrel 1 rendszer,”
“8. EKG készülék 3 db,”
“9. UH készülék 1db,”
“10. Kardiológiai UH készülék 1db,”
“11. Endoszkópos torony 1db.”
“2. rész: Anesztéziai és terápiás eszközök:”
“1. Defibrillátor 2db,”
“2. Laparoscopos torony 1db,”
“3. Transzport lélegeztető készülék 2 db.”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-12-31 📅
Név: ARTMED Kórháztechnikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_42097864
Postacím: Viza utca 7/c. ép. fszt. B303
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1138
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 14380698📞
E-mail: artmed@artmed.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.artmed.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 151 304 800 HUF 💰
Név: Anamed Pro Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_89067482
Postacím: Kőszeg utca 29.
Postai irányítószám: 1144
Telefon: +36 12209236📞
E-mail: iroda@anamedpro.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 56 320 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
“a) Ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indoka: -”
“b) A nyertes ajánlattevő(k) adószáma (adóazonosító jele):” Többet mutasson (6) “Anamed Pro Kft., 1144 Budapest, Kőszeg u. 29., adószám: 28825548-2-42”
“ARTMED Kórháztechnikai, Ker. és Szolg. Kft., 1138 Budapest, Viza u. 7/c. ép. fszt. B303 adószám: 12223466-2-41”
“c) Az ajánlattevők neve, címe és adószáma (adóazonosító jele), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban:”
“1.rész: ARTMED Kórháztechnikai, Ker. és Szolg. Kft., 1138 Budapest, Viza u. 7/c. ép. fszt. B303 adószám: 12223466-2-41”
“2.rész: Anamed Pro Kft., 1144 Budapest, Kőszeg u. 29., adószám: 28825548-2-42”
“d) Ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok megnevezését: -”
Forrás: OJS 2021/S 005-005470 (2021-01-05)