Háziállat és nagymacska kifutó bővítése

Kittenberger Kálmán Nonprofit Kft.

A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark fejlesztése keretében nagymacska és háziállat komplexum kivitelezési munkáinak elvégzése, valamint a kiviteli tervdokumentáció elkészítése a teljesítési határidőre prognosztizált egyösszegű átalányáron.
A 322/2015. (X. 30.) Korm. r. 28. § (1) bekezdése értelmében az Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében egyeztetést folytathat, amely során a beépítésre kerülő egyes tételeket véglegesíthetik. A Felek az egyeztetésen csak az ajánlattevő által az ajánlatában megjelölt építőanyagokkal, termékekkel műszakilag egyenértékű vagy magasabb minőségű helyettesítő termékben egyezhetnek meg. Ezen feltételt a Vállalkozó köteles valamennyi vonatkozó irat (különösen az eredetileg megajánlott anyag és a változtatásra irányadó anyag gyártmánylapja, vagy műszaki leírása) benyújtásával a Megrendelő felé igazolni. Amennyiben ez nem történik meg, akkor Megrendelő nem hagyja jóvá a változtatást. Amennyiben a Felek a fentiek szerinti helyettesítő termék beépítéséről állapodnak meg, a szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ának szabályait megfelelően kell alkalmazni. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Jelen eljárásban a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot a közbeszerzési dokumentumokban előírt, vagy azzal egyenértékű vagy jobb termékre lehet tenni. A műszaki leírásban meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre, eljárásra, dologra is tehető ajánlat. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő felelőssége.
Részajánlattételi lehetőség kizárásának indoka: a közbeszerzés tárgya szerinti munkák és feladatok - jellegük, összetettségük, előírt műszaki paramétereik, időbeli tartamaik alapján - szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben nem tudna teljesíteni. A kivitelezésre átadott munkaterületek (illetve rész-munkaterületek) további almunkaterületekre - mely lehetővé tenné a különböző vállalkozók részére történő önálló munkaterület biztosítását - nem oszthatók, az Ajánlatkérő nincs felkészülve különböző alvállalkozók egyazon munkaterületen történő munkavégzése esetén a jogszabályokban előírt munkavédelmi koordinátori feladatok ellátására, melyek miatt valamennyi kivitelezési feladat egy projektként való kezelése a célszerű és egyetlen lehetséges megoldás, ellenkező esetben jelentős többlet kiadással járna ajánlatkérő részére, ebből eredően a projekt részajánlatokra bontása nem biztosítható.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-09-11. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-08-10.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-08-10 Ajánlati felhívás
2021-03-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-12-21 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-06-01 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-07-27 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-09-05 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2020-08-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR000773542020
Rövid leírás:
A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark fejlesztése keretében nagymacska és háziállat komplexum kivitelezési munkáinak elvégzése, valamint a kiviteli tervdokumentáció elkészítése a teljesítési határidőre prognosztizált egyösszegű átalányáron. A 322/2015. (X. 30.) Korm. r. 28. § (1) bekezdése értelmében az Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében egyeztetést folytathat, amely során a beépítésre kerülő egyes tételeket véglegesíthetik. A Felek az egyeztetésen csak az ajánlattevő által az ajánlatában megjelölt építőanyagokkal, termékekkel műszakilag egyenértékű vagy magasabb minőségű helyettesítő termékben egyezhetnek meg. Ezen feltételt a Vállalkozó köteles valamennyi vonatkozó irat (különösen az eredetileg megajánlott anyag és a változtatásra irányadó anyag gyártmánylapja, vagy műszaki leírása) benyújtásával a Megrendelő felé igazolni. Amennyiben ez nem történik meg, akkor Megrendelő nem hagyja jóvá a változtatást. Amennyiben a Felek a fentiek szerinti helyettesítő termék beépítéséről állapodnak meg, a szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ának szabályait megfelelően kell alkalmazni. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Jelen eljárásban a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot a közbeszerzési dokumentumokban előírt, vagy azzal egyenértékű vagy jobb termékre lehet tenni. A műszaki leírásban meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre, eljárásra, dologra is tehető ajánlat. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő felelőssége. Részajánlattételi lehetőség kizárásának indoka: a közbeszerzés tárgya szerinti munkák és feladatok - jellegük, összetettségük, előírt műszaki paramétereik, időbeli tartamaik alapján - szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben nem tudna teljesíteni. A kivitelezésre átadott munkaterületek (illetve rész-munkaterületek) további almunkaterületekre - mely lehetővé tenné a különböző vállalkozók részére történő önálló munkaterület biztosítását - nem oszthatók, az Ajánlatkérő nincs felkészülve különböző alvállalkozók egyazon munkaterületen történő munkavégzése esetén a jogszabályokban előírt munkavédelmi koordinátori feladatok ellátására, melyek miatt valamennyi kivitelezési feladat egy projektként való kezelése a célszerű és egyetlen lehetséges megoldás, ellenkező esetben jelentős többlet kiadással járna ajánlatkérő részére, ebből eredően a projekt részajánlatokra bontása nem biztosítható.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák 📦
További CPV-kód: Építési munkák 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Kittenberger Kálmán Nonprofit Kft.
Postacím: Kittenberger K. u. 17.
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Kapcsolat
Internetcím: http://www.veszpzoo.hu/ 🌏
E-mail: czett.szabolcs@veszpremzoo.hu 📧
Telefon: +36 309016158 📞
Fax: +36 88327002 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000773542020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000773542020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-08-10 📅
Benyújtási határidő: 2020-09-11 📅
Közzététel dátuma: 2020-08-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 157-380725
HL-S szám: 157
További információk
A II.2.7) pontban megadott időtartam alatt 570 naptári nap értendő, amely a szerződés hatálybalépésétől számított, a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdéséig tartó időtartamot jelenti az alábbiak szerint: A tervezési feladatok esetében előírt kötbérterhes részhatáridő: a teljes kiviteli tervdokumentáció rendelkezésre bocsátásának határideje: a szerződés hatályba lépésétől számított 150 naptári nap. A kivitelezési munkák teljesítésének véghatárideje (sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésének napja): a kiviteli tervdokumentáció Megrendelő általi jóváhagyásától számított: 420 naptári nap azzal, hogy egyes kivitelezési részek megkezdhetőek a kivitelezéshez szükséges tervek elkészültével. Ajánlatkérő feltételes közbeszerzési eljárás folytat le, ennek megfelelően a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján felfüggesztő feltételként rögzíti, hogy a jelen szerződés mindaddig nem lép hatályba, amíg az ellenszolgáltatás teljesítéséhez szükséges fedezet nem áll rendelkezésre. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozással a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha a feltétel bekövetkezése a közbeszerzési eljárás során felmerülő körülmények alapján nem várható. Ajánlatkérő előírja, hogy amennyiben a szerződés hatálybalépésére legkésőbb annak megkötésétől számított 180 naptári napon belül nem kerül sor, a szerződés meghiúsultnak tekintendő.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark fejlesztése keretében nagymacska és háziállat komplexum kivitelezési munkáinak elvégzése, valamint a kiviteli tervdokumentáció elkészítése a teljesítési határidőre prognosztizált egyösszegű átalányáron.
A 322/2015. (X. 30.) Korm. r. 28. § (1) bekezdése értelmében az Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében egyeztetést folytathat, amely során a beépítésre kerülő egyes tételeket véglegesíthetik. A Felek az egyeztetésen csak az ajánlattevő által az ajánlatában megjelölt építőanyagokkal, termékekkel műszakilag egyenértékű vagy magasabb minőségű helyettesítő termékben egyezhetnek meg. Ezen feltételt a Vállalkozó köteles valamennyi vonatkozó irat (különösen az eredetileg megajánlott anyag és a változtatásra irányadó anyag gyártmánylapja, vagy műszaki leírása) benyújtásával a Megrendelő felé igazolni. Amennyiben ez nem történik meg, akkor Megrendelő nem hagyja jóvá a változtatást. Amennyiben a Felek a fentiek szerinti helyettesítő termék beépítéséről állapodnak meg, a szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ának szabályait megfelelően kell alkalmazni. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Jelen eljárásban a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot a közbeszerzési dokumentumokban előírt, vagy azzal egyenértékű vagy jobb termékre lehet tenni. A műszaki leírásban meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre, eljárásra, dologra is tehető ajánlat. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő felelőssége.
Többet mutasson
Részajánlattételi lehetőség kizárásának indoka: a közbeszerzés tárgya szerinti munkák és feladatok - jellegük, összetettségük, előírt műszaki paramétereik, időbeli tartamaik alapján - szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben nem tudna teljesíteni. A kivitelezésre átadott munkaterületek (illetve rész-munkaterületek) további almunkaterületekre - mely lehetővé tenné a különböző vállalkozók részére történő önálló munkaterület biztosítását - nem oszthatók, az Ajánlatkérő nincs felkészülve különböző alvállalkozók egyazon munkaterületen történő munkavégzése esetén a jogszabályokban előírt munkavédelmi koordinátori feladatok ellátására, melyek miatt valamennyi kivitelezési feladat egy projektként való kezelése a célszerű és egyetlen lehetséges megoldás, ellenkező esetben jelentős többlet kiadással járna ajánlatkérő részére, ebből eredően a projekt részajánlatokra bontása nem biztosítható.
Többet mutasson
1. Tervezési feladat:
A közbeszerzési dokumentumok részét képező engedélyezési tervdokumentáció alapján a kiviteli tervdokumentáció elkészítése (árazott és árazatlan, tételesköltségvetéssel), az Ajánlatkérő utasításának és a Közbeszerzési Dokumentumok előírásainak megfelelően, a magyar műszaki előírások betartása mellett, a mindenkor érvényben, hatályban lévő jogszabályok, rendeletek, előírások tartalmi és formai követelményeinek, elvárásainak megfelelően, a tervezői művezetés biztosítása a kivitelezés lezárásáig.
Többet mutasson
Szállítandó tervek mennyisége: A kiviteli tervdokumentációt Megrendelő számára 5 példányban papíralapon, magyar nyelven és .pdf/A; illetve .dwg formátumban 5 példányban elektronikus adathordozón kell átadni.
2. Kivitelezési feladat:
Nagymacska kifutó komplexum főbb mennyiségi adatai:
Építészet:
Földmunka: 1076,36 m3
Háló építés 7060 m2
Vizes látványelem 200 fm
Gyalogos híd 235 fm
Tereprendezés, átalakítás 5644 m2
Közlekedő utak építése:
— murvás utak: 455,3 m2
— térkő: 441 m2
— aszfalt: 498 m2
Kerítések: 240 m
Látogatói korlátok: 460 m
Meglévő épületrész bontása: 122 m3
Villamos:
Nagymacska:
Védőcső: 2800 m
Kábelek és vezetékek: 3000 m
Szerelvények: 160 db
Villanypásztor: 2340 m (nyomvonal kb 400m)
Nagymacska KÜLSŐ (betáp)
Védőcső: 700 m
Kábelek és vezetékek: 700 m
Elosztó és csatlakozó: 2 db
Hiúz:
Védőcső: 500 m
Kábelek és vezetékek: 600 m
Szerelvények: 60 db
Villanypásztor: 900 m (nyomvonal kb 150m)
Büfé:
Védőcső: 1000 m
Kábelek és vezetékek: 1300 m
WC:
Védőcső: 690 m
Kábelek és vezetékek: 2100 m
Szerelvények: 77 db
Háziállat bemutató főbb mennyiségi adatai:
Baromfiház:
— földmunka: 117,57 m3
— betonozás: 43,84 m3
— homlokzati faburkolat készítése: 123,02 m2
— karám építése: 55 m
— kifutó építése: 116,20 m3
— védőcső: 970 m
— kábelek és vezetékek: 1200 m
— szerelvények: 50 db
— villanypásztor: 600 m (nyomvonal ~100m)
Fedett - nyitott pihenő:
— földmunka: 107,04 m3
— betonozás: 16,87 m3
— mennyezeti faburkolat készítése: 129,36 m2
— térkő burkolat készítése: 75,11 m2
— védőcső: 160 m
— kábelek és vezetékek: 120 m
— szerelvények: 1 db
Szamár- és sertésház:
— földmunka: 267,04 m3
— betonozás: 55,46 m3
— homlokzati faburkolat készítése: 128,54 m2
— térkő burkolat készítése: 55,13 m2
— karám építése: 106,1 m
— kifutó építése: 244,54 m3
Szarvasmarha-, juh- és kecskeház:
— földmunka: 868,01 m3
— betonozás: 134,04 m3
— homlokzati faburkolat készítése: 108,57 m2
— térkő burkolat készítése: 58,20 m2
— karám építése: 127,2 m
— kifutó építése: 283,78 m3
Háziállat és nagymacska közös közmű:
— KPE cső: 1405,39 m
— KG-PVC: 505,36 m
A részletes feladatleírást a jelen felhívás és az azt kiegészítő dokumentum részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Időtartam: 19 hónap
További információk:
A II.2.7) pontban megadott időtartam alatt 570 naptári nap értendő, amely a szerződés hatálybalépésétől számított, a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdéséig tartó időtartamot jelenti az alábbiak szerint:
A tervezési feladatok esetében előírt kötbérterhes részhatáridő: a teljes kiviteli tervdokumentáció rendelkezésre bocsátásának határideje: a szerződés hatályba lépésétől számított 150 naptári nap.
A kivitelezési munkák teljesítésének véghatárideje (sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésének napja): a kiviteli tervdokumentáció Megrendelő általi jóváhagyásától számított: 420 naptári nap azzal, hogy egyes kivitelezési részek megkezdhetőek a kivitelezéshez szükséges tervek elkészültével.
Többet mutasson
Ajánlatkérő feltételes közbeszerzési eljárás folytat le, ennek megfelelően a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján felfüggesztő feltételként rögzíti, hogy a jelen szerződés mindaddig nem lép hatályba, amíg az ellenszolgáltatás teljesítéséhez szükséges fedezet nem áll rendelkezésre. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozással a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha a feltétel bekövetkezése a közbeszerzési eljárás során felmerülő körülmények alapján nem várható. Ajánlatkérő előírja, hogy amennyiben a szerződés hatálybalépésére legkésőbb annak megkötésétől számított 180 naptári napon belül nem kerül sor, a szerződés meghiúsultnak tekintendő.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Nagymacska komplexum: 8200 Veszprém, Kittenberger Kálmán utca 17. (Hrsz.: 6343/3), Háziállat bemutató: 8200 Veszprém, Kittenberger Kálmán utca 17. (Hrsz.: 6343/3),

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2)bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóigazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. §szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62 § (1)bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38.pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát képes-e megnevezni, és valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2)bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be. Megfelelően irányadó a Kbt. 69. §(11a) bekezdése. A Kr. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki azelőírt kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett. A Kbt.64. § (1) bekezdése is megfelelően irányadó.
Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja alapján ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan ha: nem szerepel a 1997.évi LXXVIII. törvény 39. § (7) bekezdése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, továbbá nem szerepel 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8.§ (1) bekezdése szerinti tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében.
Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetében a névjegyzékben szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 69. § (11) bek. szerinti nyilvántartásból; amennyiben az elektronikus névjegyzékben az ajánlattevő nem szerepel, az Ajánlattevő részéről csatolandó a névjegyzékében történő szereplés tényét igazoló illetékes kamara által kiállított igazolás. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt hasonló nyilvántartás szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyébigazolást, vagy nyilatkozatot kell benyújtani.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlatkérő az érintett gazdasági szereplő egyszerű, a IV. rész alfa szakasz kitöltésével megtett nyilatkozatát, nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.Megfelelően irányadó a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3), (6)-(7) bek. és a Kbt. 65.§ (7)-(8), (11) bek., 69. § (11) bek. is.
Többet mutasson
P.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a számlavezető pénzügyi intézménytől származó, az ajánlattevő részére a jelen felhívás feladásának napján vezetett valamennyi pénzforgalmi számlájáról szóló, a jelen felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozat az alábbi tartalommal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét,amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak:
Többet mutasson
— pénzforgalmi számla száma,
— mióta vezeti a pénzforgalmi számlát,
— a pénzforgalmi számlán a jelen felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban volt-e 30 napot meghaladó időtartamú sorba állítás.
(Ajánlatkérő „sorba állítás” alatt a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.)Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlati felhívás feladásának időpontjában mely pénzügyi intézménynél vezetnek számlát, illetőleg arról is, ha egy bankszámla már megszűnt. Olyan pénzforgalmi számlaesetén, ami megszűnt, a számla megszűnéséről pénzügyi intézményi igazolás, vagy erre vonatkozó kifejezett -cégszerűen aláírt - nyilatkozat csatolandó.
Többet mutasson
P.2. Ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóját, feltéve, hogy a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja beszámoló közzétételét.
Többet mutasson
Amennyiben a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimumkövetelmény tekintetében. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapjáról megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. Ha az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 19. § (2) bekezdése értelmében a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését,az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (magasépítési kivitelezései tevékenység) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzéstárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia az ajánlatkérő által a jelen felhívásban meghatározott értéket.
Többet mutasson
P.3. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének c) pontja alapján az ajánlattevő nyilatkozata a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegforduló nappal lezárt üzleti év közbeszerzéstárgyából (magasépítési kivitelezései tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított -árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét,amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik a jelen felhívásfeladásának napját megelőző utolsó három mérlegforduló nappal lezárt üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt mérlegforduló nappal lezárt üzleti évek közbeszerzés tárgyából származó nettó árbevételének kell elérnie az előírt összeget.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlannak minősül az ajánlattevő, ha:
P.1. Amennyiben a jelen felhívás feladásának napján vezetett bármelyik pénzforgalmi számláján a jelen felhívásfeladásának napját megelőző 24 hónapban 30 napot meghaladó mértékű sorba állítás fordult elő.
P.2. Amennyiben a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli törvény szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy jogelődjének adózott eredménye a jelenfelhívás feladásának napját megelőző utolsó három lezárt üzleti év közül több, mint egy üzleti évben negatív volt. Amennyiben az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését,az ajánlattevő abban az esetben alkalmatlan, ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából(magasépítési kivitelezési tevékenység) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri elösszesen a nettó 2 Mrd HUF értéket.
Többet mutasson
P.3. Amennyiben a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegforduló nappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (magasépítési kivitelezési tevékenység) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem érte el összesen a nettó 2 Mrd M HUF értéket.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján, a P.1. és P2. pontban meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy felel meg, míg a P.3. pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, azegységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel azalkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlatkérő az érintett gazdasági szereplő egyszerű, a IV. rész alfa szakasz kitöltésével megtett nyilatkozatát, nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Megfelelően irányadó a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §, és a Kbt. 65.§ (5)-(7), (9), (10), (11) bek., 69. § (11) bek. is. A Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők az alkalmassági követelményeknek valómegfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
Többet mutasson
M.1. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján: az ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított 8 évben (96 hónapos időszakban) teljesített(műszak átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 11 éven belül megkezdett jelentősebb, alkalmassági feltételkörében előírt tárgyú építési referenciamunka/referenciamunkák ismertetése a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 22. § (3) bekezdése szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolással: az igazolásban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, a szerződést kötő másik fél részéről felvilágosítást adó személy nevét és telefonszámát, az építési beruházás tárgyát és mennyiségét az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti tartalommal, a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont megjelölésével, év/hónap/nap pontossággal) és helyét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen.Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás - a teljesítésoszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Többet mutasson
M.2. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21.§ (2) bekezdés b) pontja alapján: a teljesítésbe bevonandó szakemberek megnevezése, végzettségüknek, képzettségüknek ismertetése:csatolni kell a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozatot, a szakember -szakmai tapasztalatot ismertető - minden oldalon saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát (keltezéssel ellátva)olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az M2. pontban előírt alkalmassági feltétel(ek)teljesülése, ennek megfelelően: az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember tapasztalata megítélése szempontjából lényeges adatokat (kivitelezés/beruházás ismertetése, ellátott feladat, munkakör, tevékenységismertetése, a tevékenység kezdő és befejező ideje (év, hónap), az ajánlattétel időpontjában kivel/mivel áll munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban). Amennyiben a bemutatott szakember szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, a jogosultság megszerzéséhez szükséges mértékű szakmai gyakorlat meglétét az ajánlatkérő ellenőrzi az illetékes szakmai szervezet (kamara)által vezetett nyilvántartás ellenőrzésével. Amennyiben a szakember nem szerepel a nyilvántartásban vagy az nem ellenőrizhető a nyilvántartáson keresztül, a jogosultságot igazoló dokumentum benyújtása is szükséges.
Többet mutasson
M.3. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés c) pontja alapján ISO 9001 szerinti, magasépítési tevékenységre is kiterjedő minőségirányítási rendszerre vonatkozó (vagy azzal egyenértékű), független szervezet által kiállított tanúsítvány benyújtása. Az ajánlatkérő köteles elfogadni az Európai Unió más tagállamában bejegyzett szervezettől származó egyenértékű tanúsítványt, továbbá az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait, ha a szóban forgó gazdasági szereplőnek - neki fel nem róható okokból - nem volt lehetősége az említett tanúsítványokat az előírt határidőn belül megszerezni, feltéve,hogy a gazdasági szereplő bizonyítja, hogy a javasolt minőségbiztosítási intézkedések megfelelnek az előírt minőségbiztosítási szabványoknak.
Többet mutasson
M.4. A 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 21. § (2) bekezdés f) pontja alapján az ISO 14001 szerinti környezetvédelmi vezetési rendszerre vonatkozó (vagy azzal egyenértékű), független szervezet által kiállított tanúsítvány, vagy a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 24. § (4) bekezdése szerinti, ezzel egyenértékű dokumentum (pl. a környezetvédelmi vezetési rendszer leírása) benyújtása.
Többet mutasson
Hasznos alapterület: az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997.(XII.20.) szerinti meghatározás. Ajánlatkérő generálkivitelezés kifejezés alatt az olyan, fővállalkozó kivitelezőként végzett kivitelezést érti, amely magában foglalta a teljes építőipari kivitelezési tevékenységmegszervezését, szükség esetén az egyes szakágak szerinti alvállalkozó kivitelezők összefogását,tevékenységük koordinálását, és amely magában foglalt építészeti, tartószerkezeti, épületvillamossági és épületgépészeti munkák kivitelezését is.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1.1. Nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladása napjától visszafelé számított nyolc évben (96 hónapos időszakban) szerződésszerűen teljesített, de legfeljebb 11 éve megkezdett, 1 db, 700 m
M.1.2. Nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladása napjától visszafelé számított nyolc évben (96 hónapos időszakban) szerződésszerűen teljesített (műszaki átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 11 éve megkezdett, a közbeszerzés fő tárgya (építőipari kivitelezési munkák kivitelezése) szerinti referenciával/referenciákkal, amely(ek) magában foglalta/foglalták az alábbi kivitelezési munkákat elvégzését:
Többet mutasson
a) új épület építése, amelynek az összes beépített hasznos alapterülete elérte a 700 m
b) legalább 6 500 m védőcső elhelyezése;
c) 3 500 m villanypásztor építése
d) 3 000 m2 alapterületű, horganyzott acél tartószerkezettel és rozsdamentes kitörtést-, kijutást gátló hálóval, zárt kubatúrát képző módon lefedett, állatartásra alkalmas létesítmény kivitelezése.
A M.1.2. pont a)-d) alpontokban előírt feltételek legfeljebb négy referenciával igazolhatók, illetőleg egy adott alponton belül előírt értékre vagy tárgyra vonatkozó követelmény több, bemutatott referencia értékének, tárgyának összevonásával nem igazolható.
Többet mutasson
Az alkalmassági feltétel keretében az a)-f) alpontjaiban meghatározott, az építési tevékenységre vonatkozó és jellemző mérőszámok, mutatószámok a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23. § (1) bekezdése szerinti műszaki egyenértékűség vizsgálatának alapját képezik. Ajánlatkérő abban az esetben tekinti a referenciát az előírt időszakon belül teljesítettnek, ha a befejezés időpontja a felhívás feladásától visszafelé számított 8 éves időszakon belül esik. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Többet mutasson
M.2. A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberei között nincsen:
a) legalább 1 fő, vezető építész tervező, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) szerinti, építészeti tervezési szakterületre vonatkozó korlátozás nélküli „É/1”(vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges, a névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel és szakmai tapasztalattal, aki rendelkezik legalább 1 db, horganyzott acél tartószerkezettel és rozsdamentes kitörtést-, kijutást gátló hálóval, zárt kubatúrát képző módon lefedett, állatartásra alkalmas létesítmény tervezése területén tervezési tapasztalattal;
Többet mutasson
b) legalább 1 fő, a projekt vezetéséért, irányításáért felelős, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. Rendelet, 1. melléklet IV. 1. rész 2. pontja szerinti, legalább "MV-É" kategóriának megfelelő (vagy ennek megfelelő hatályos átsorolás előtti érvényes) szakképesítéssel és gyakorlati idővel rendelkező szakember, aki rendelkezik legalább 1 db, állatkerti létesítmények kivitelezése során felelős műszaki vezetői és/vagy építésvezetői, és/vagy építésirányítói feladatkörben szerzett szakmai tapasztalattal;
Többet mutasson
c) legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. Rendelet, 1. melléklet IV. 2. rész 3. pontja szerinti, legalább "MV-ÉG" kategóriának megfelelő (vagy ennek megfelelő hatályos átsorolás előtti érvényes) szakképesítéssel és gyakorlati idővel rendelkező szakember, aki rendelkezik legalább 1 db, állatkerti létesítmények kivitelezése során felelős műszaki vezetői és/vagy építésvezetői, és/vagy építésirányítói feladatkörben szerzett szakmai tapasztalattal;
Többet mutasson
d) legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. Rendelet, 1. melléklet IV. 2. rész 5. pontja szerinti, legalább "MV-ÉV" kategóriának megfelelő (vagy ennek megfelelő hatályos átsorolás előtti érvényes) szakképesítéssel és gyakorlati idővel rendelkező szakember, aki rendelkezik legalább 1 db, állatkerti létesítmények kivitelezése során felelős műszaki vezetői és/vagy építésvezetői, és/vagy építésirányítói feladatkörben szerzett szakmai tapasztalattal;
Többet mutasson
Vagy más tagállamban szerzett jogosultság esetén a küldő vagy származási országban az a)-d) alpont szerinti jogosultsággal egyenértékű jogosultsággal rendelkező szakemberrel, vagy amennyiben a szakembernem szerepel a nyilvántartásban (a jogosultsággal nem rendelkezik), az a)-d) alpont szerinti tervezői,felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges névjegyzékbe vételi követelményként előírt vagy azzal egyenértékű képesítési, végzettségi minimumkövetelménnyel és szakmai gyakorlati idővel nem rendelkezik.
Többet mutasson
Az egyes szakemberek között az átfedés megengedett, ugyanaz a szakember több pozícióra is jelölhető. Az M.2. pontban meghatározott szakmagyakorlási jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és szakmai tapasztalat minősül alkalmassági követelménynek, a jogosultság megléte szerződéskötési feltétel, azonban az alkalmassági követelmény a jogosultsággal is igazolható. Az M.2. b-d) pont szerinti szakemberek által ellátandó feladatok esetében a Kbt. 65. § (10) bekezdése megfelelően irányadó.
Többet mutasson
M.3. Ha nem rendelkezik ISO 9001 szerinti, magasépítési tevékenységre is kiterjedő minőség irányítási rendszerrel, vagy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti egyenértékű dokumentummal.
M.4. Ha nem rendelkezik ISO 14001 szerinti környezetvédelmi intézkedésekkel, vagy a 321/2015. (X. 30.)Korm. r. 24. § (4) bekezdése szerinti egyenértékű dokumentummal (pl. a környezetvédelmi vezetési rendszer leírása).
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő a vállalkozói díjat - a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben, a Kbt. 135. §-a vonatkozó rendelkezései szerint, és a 322/2015.(X.30.) Kormányrendelet alapján - az adott munkára, munkarészre vonatkozó teljesítésigazolás kiállításátkövetően, számla ellenében, banki átutalással teljesíti. A vállalkozó - erre vonatkozó igény esetén - 1 db előlegszámlát nyújthat be(legfeljebb a nettó vállalkozói díj 5 %-ának megfelelő összegben). Megrendelő 9 részszámla (ideértve a végszámlát is) benyújtásának lehetőségét biztosítja az alábbi ütemezésben:
Többet mutasson
Előleg: 5 % (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
1. fizetési ütem (a szerződéses érték 15 %-át elérő, megvalósult teljesítés esetén): 15 % (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve, az előleg összegével csökkentve);
2. fizetési ütem (a szerződéses érték 25 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10 % (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
3. fizetési ütem (a szerződéses érték 35 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10 % (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
4. fizetési ütem (a szerződéses érték 45 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10 % (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
5. fizetési ütem (a szerződéses érték 55 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10 % (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
6. fizetési ütem (a szerződéses érték 65 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10 % (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
7. fizetési ütem (a szerződéses érték 75 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10 % (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
8. fizetési ütem (a szerződéses érték 85 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10 % (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
9. fizetési ütem, végszámla (a szerződéses érték 100 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 15 % (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve).
A teljesítésigazolás alapján helyesen kiállított számla ellenében átutalással kerül kifizetésre. Az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a 2013. évi V. törvény 6:155.§ szerinti mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot, továbbá a 2016. évi IX. tv. szerinti behajtási költségátalányt fizet. A részletes fizetési feltételeket a módosított vállalkozási szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-09-11 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik a Kbt, 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint.
További információk:
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3)bekezdésében meghatározottaknak megfelelően a bontási eljárásról az ajánlattevők értesítést kapnak. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet meghatározásai alapján kerül végrehajtásra.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az eljárást megindító felhívás M.2 pont a) alpontjában megjelölt szakember névjegyzékbe vételhez szükséges kötelezően előírt gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalatának időtartama (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az eljárást megindító felhívás M.2 pont b) alpontjában megjelölt szakember névjegyzékbe vételhez szükséges kötelezően előírt gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalatának időtartama (hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Építésszervezési terv megfelelősége
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár (súlyozás): 65

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_67259027
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Czett Szabolcs
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000773542020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza.
2. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények szerinti feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg.
3. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bek. alapján projekttársaság létrehozását kizárja.
4. Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján értékeli: Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100. Az 1-2. számú értékelési szempont vonatkozásában az egyenes arányosítás, a 3. számú értékelési részszempont vonatkozásában közvetlen pontkiosztás, a 4. számú értékelési részszempont esetében a fordított arányosítás módszere kerül alkalmazásra a Közbeszerzési Hatóság útmutatójában (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) foglaltak szerint, a közbeszerzési dokumentumban megadott részletes feltételek alapján.
Többet mutasson
5. Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 41. § (3) bekezdésére, illetve a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR.Kr.) szerint az elektronikus közbeszerzési rendszeren (EKR) keresztül folytatja le, nyilatkozatétel kizárólag elektronikus úton, az EKReben lehetséges. Az EKR a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap címen érhető el.
Többet mutasson
6. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66.§ (2) bek., a Kbt. 66.§ (6)bek. a)és b)pontja vonatkozásában. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is csatolni kell.
7. Csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást a 321/2015.(X.30.) Korm. rendelet 13.§ szerint (nemleges nyilatkozat is csatolandó).
8. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásába bevont gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult, nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselő hiteles cégaláírási nyilatkozatát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját.
Többet mutasson
9. Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint eljárva az eljárás nyertesével köt szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
10. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdését.
11. Az ajánlattétel ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek mértéke: 10 000 000 HUF (tízmillió forint). Azajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bekezdésében előírt módon. Az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: OTP Bank Nyrt: 11748007-21102695. A befizetés helyes: ajánlatkérő székhelye.
Többet mutasson
12. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Késedelmi kötbér: mértéke a késedelem napjától számított, a nettó teljes szerződéses ellenérték 0,05 %-ának megfelelő összeg minden megkezdett napra, de legfeljebb a nettó teljes szerződéses ellenérték 10 %-a. Meghiúsulási kötbér: a nettó teljes szerződéses ellenérték 20 %-a. Teljesítési biztosíték: a nettó teljes szerződéses ellenérték 5 %-ának megfelelő mértékben. Jólteljesítési biztosíték: a nettó teljes szerződéses ellenérték 5 %-ának megfelelő mértékben.
Többet mutasson
13. Az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 134. § (5) bekezdésében foglaltak szerint.
14. Ajánlatkérő a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 11. és 26. §-a alapján eljárva a szerződés megkötésének feltételéül szabja, hogy a nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt rendelkezzen legalább 10 millió Ft/biztosítási esemény és legalább 20 millió Ft/év kárösszegű tervezői felelősségbiztosítással,illetve CAR-rendszerű (összkockázati) legalább 100 millió forint/káresemény és legalább 200 millió forint/év kárösszegű összegű építés-szerelési biztosítással.
Többet mutasson
15. Ajánlatkérő 2020. augusztus hó 24. napján 10:00 órai kezdettel helyszíni bejárást tart, a találkozó helyszíne: Veszprémi Állatkert főbejárata. A helyszínbejárás (helyszín megtekintése) során helyszíni konzultációra, kiegészítőtájékoztatás megadására nem került sor.
Többet mutasson
16. Vállalkozó a szerződés teljes időtartamára köteles folyamatosan rendelkezni MSZ 28001 (OHSAS18001) szabvány szerinti bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezet által tanúsított munkahelyi egészségvédelmi és biztonságirányítási rendszerrel, vagy a fenti minőségbiztosítási, munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási előírások maradéktalan betartására vonatkozó a vállalkozó általműködtetett fenti minőségbiztosítási, munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási rendszerek részletes, tartalmilag a fenti szabványok előírásainak mindenben megfelelő rendszerrel.
Többet mutasson
17. A nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók. Irányadó jog a magyar jog.
18. A felhívás IV.2.6) pontjában feltüntetett 2 hónap alatt 60 napot értendő.
19. FAKSZ: dr. Víg Levente, lajstromszám:00354.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 157-380725 (2020-08-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-03-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark fejlesztése keretében nagymacska és háziállat komplexum kivitelezési munkáinak elvégzése, valamint a kiviteli tervdokumentáció elkészítése a teljesítési határidőre prognosztizált egyösszegű átalányáron. A 322/2015. (X. 30.) Korm. r. 28. § (1) bekezdése értelmében az Ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében egyeztetést folytathat, amely során a beépítésre kerülő egyes tételeket véglegesíthetik. A Felek az egyeztetésen csak az ajánlattevő által az ajánlatában megjelölt építőanyagokkal, termékekkel műszakilag egyenértékű vagy magasabb minőségű helyettesítő termékben egyezhetnek meg. Ezen feltételt a Vállalkozó köteles valamennyi vonatkozó irat (különösen az eredetileg megajánlott anyag és a változtatásra irányadó anyag gyártmánylapja, vagy műszaki leírása) benyújtásával a Megrendelő felé igazolni. Amennyiben ez nem történik meg, akkor Megrendelő nem hagyja jóvá a változtatást. Amennyiben a Felek a fentiek szerinti helyettesítő termék beépítéséről állapodnak meg, a szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ának szabályait megfelelően kell alkalmazni. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tesz meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének megfelelően. Jelen eljárásban a megnevezés a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot a közbeszerzési dokumentumokban előírt, vagy azzal egyenértékű vagy jobb termékre lehet tenni. A műszaki leírásban meghatározott követelmények, feltételek az ajánlatkérő minimális előírásai, az ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékekre, eljárásra, dologra is tehető ajánlat. Az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő felelőssége. Részajánlattételi lehetőség kizárásának indoka: a közbeszerzés tárgya szerinti munkák és feladatok – jellegük, összetettségük, előírt műszaki paramétereik, időbeli tartamaik alapján – szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben nem tudna teljesíteni. A kivitelezésre átadott munkaterületek (illetve rész-munkaterületek) további almunkaterületekre – mely lehetővé tenné a különböző vállalkozók részére történő önálló munkaterület biztosítását – nem oszthatók, az Ajánlatkérő nincs felkészülve különböző alvállalkozók egyazon munkaterületen történő munkavégzése esetén a jogszabályokban előírt munkavédelmi koordinátori feladatok ellátására, melyek miatt valamennyi kivitelezési feladat egy projektként való kezelése a célszerű és egyetlen lehetséges megoldás, ellenkező esetben jelentős többlet kiadással járna ajánlatkérő részére, ebből eredően a projekt részajánlatokra bontása nem biztosítható.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 4 897 564 184 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-03-23 📅
Közzététel dátuma: 2021-03-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 060-148572
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 157-380725
HL-S szám: 60

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Részajánlattételi lehetőség kizárásának indoka: a közbeszerzés tárgya szerinti munkák és feladatok – jellegük, összetettségük, előírt műszaki paramétereik, időbeli tartamaik alapján – szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben nem tudna teljesíteni. A kivitelezésre átadott munkaterületek (illetve rész-munkaterületek) további almunkaterületekre – mely lehetővé tenné a különböző vállalkozók részére történő önálló munkaterület biztosítását – nem oszthatók, az Ajánlatkérő nincs felkészülve különböző alvállalkozók egyazon munkaterületen történő munkavégzése esetén a jogszabályokban előírt munkavédelmi koordinátori feladatok ellátására, melyek miatt valamennyi kivitelezési feladat egy projektként való kezelése a célszerű és egyetlen lehetséges megoldás, ellenkező esetben jelentős többlet kiadással járna ajánlatkérő részére, ebből eredően a projekt részajánlatokra bontása nem biztosítható.
Többet mutasson
A közbeszerzési dokumentumok részét képező engedélyezési tervdokumentáció alapján a kiviteli tervdokumentáció elkészítése (árazott és árazatlan, tételes költségvetéssel), az Ajánlatkérő utasításának és a Közbeszerzési Dokumentumok előírásainak megfelelően, a magyar műszaki előírások betartása mellett, a mindenkor érvényben, hatályban lévő jogszabályok, rendeletek, előírások tartalmi és formai követelményeinek, elvárásainak megfelelően, a tervezői művezetés biztosítása a kivitelezés lezárásáig.
Többet mutasson
Földmunka: 1076,36 m
Háló építés 7060 m
Tereprendezés, átalakítás 5644 m
— murvás utak: 455,3 m
— térkő: 441 m
— aszfalt: 498 m
Meglévő épületrész bontása: 122 m
Nagymacska külső (betáp)
— földmunka: 117,57 m
— betonozás: 43,84 m
— homlokzati faburkolat készítése: 123,02 m
— kifutó építése: 116,20 m
Fedett-nyitott pihenő:
— földmunka: 107,04 m
— betonozás: 16,87 m
— mennyezeti faburkolat készítése: 129,36 m
— térkő burkolat készítése: 75,11 m
— földmunka: 267,04 m
— betonozás: 55,46 m
— homlokzati faburkolat készítése: 128,54 m
— térkő burkolat készítése: 55,13 m
— kifutó építése: 244,54 m
— földmunka: 868,01 m
— betonozás: 134,04 m
— homlokzati faburkolat készítése: 108,57 m
— térkő burkolat készítése: 58,20 m
— kifutó építése: 283,78 m
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Nagymacska komplexum: 8200 Veszprém, Kittenberger Kálmán utca 17. (Hrsz.: 6343/3), Háziállat bemutató: 8200 Veszprém, Kittenberger Kálmán utca 17. (Hrsz.: 6343/3.),

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-03-16 📅
Név: VEMÉV-SZER Építő- és Szerelőipari Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56315480
Postacím: Pillér utca 11.
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 305355599 📞
E-mail: menyhart.aliz@vemevszer.hu 📧
Ország: Veszprém 🏙️
Internetcím: http://www.vemevszer.hu 🌏
Név: Incorso Építész és Építő Műhely Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_71322911
Postacím: Meggyfa utca 27.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1033
Telefon: +36 306502677 📞
E-mail: kozbeszerzes@incorso.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.incorso.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 4 897 564 184 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti adatok:
Közös ajánlattevőkre vonatkozó adatok:
VEMÉV-SZER Építő- és Szerelőipari Kft.
Adószám: 10578863-2-19.
Székhelye: 8200 Veszprém, Pillér utca 11.
Incorso Építész és Építő Műhely Kft.
Székhelye: 1033 Budapest, Meggyfa utca 27.
Adószám: 13952392241.
Forrás: OJS 2021/S 060-148572 (2021-03-23)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-12-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 4 897 564 184 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Kittenberger K. U. 17

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-21 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 250-659727
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 060-148572
HL-S szám: 250
További információk
A szerződés módosításának időpontja: 2021. december 16. A módosítás jogcíme: Kbt. 141. § (6) bekezdés

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Háziállat és nagymacska kifutó bővítése
Rövid leírás:
- murvás utak: 455,3 m2
- térkő: 441 m2
- aszfalt: 498 m2
védőcső: 2800 m
kábelek és vezetékek: 3000 m
szerelvények: 160 db
villanypásztor: 2340 m (nyomvonal kb 400m)
védőcső: 700 m
kábelek és vezetékek: 700 m
elosztó és csatlakozó: 2 db
védőcső: 500 m
kábelek és vezetékek: 600 m
szerelvények: 60 db
villanypásztor: 900 m (nyomvonal kb 150m)
védőcső: 1000 m
kábelek és vezetékek: 1300 m
védőcső: 690 m
kábelek és vezetékek: 2100 m
szerelvények: 77 db
- földmunka: 117,57 m3
- betonozás: 43,84 m3
- homlokzati faburkolat készítése: 123,02 m2
- karám építése: 55 m
- kifutó építése: 116,20 m3
- védőcső: 970 m
- kábelek és vezetékek: 1200 m
- szerelvények: 50 db
- villanypásztor: 600 m (nyomvonal ~100m)
- földmunka: 107,04 m3
- betonozás: 16,87 m3
- mennyezeti faburkolat készítése: 129,36 m2
- térkő burkolat készítése: 75,11 m2
- védőcső: 160 m
- kábelek és vezetékek: 120 m
- szerelvények: 1 db
- földmunka: 267,04 m3
- betonozás: 55,46 m3
- homlokzati faburkolat készítése: 128,54 m2
- térkő burkolat készítése: 55,13 m2
- karám építése: 106,1 m
- kifutó építése: 244,54 m3
- földmunka: 868,01 m3
- betonozás: 134,04 m3
- homlokzati faburkolat készítése: 108,57 m2
- térkő burkolat készítése: 58,20 m2
- karám építése: 127,2 m
- kifutó építése: 283,78 m3
- KPE cső: 1405,39 m
- KG-PVC: 505,36 m

A szerződés odaítélése
Név: VEMÉV-SZER Építő - és Szerelőipari Kft.
Postacím: Pillér Utca 11.
Meggyfa Utca 27

Hivatkozás
További információk
A szerződés módosításának időpontja: 2021. december 16.
A módosítás jogcíme: Kbt. 141. § (6) bekezdés

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 250-659727 (2021-12-21)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-06-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 4 897 564 184 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-01 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 107-296053
HL-S szám: 107
További információk
A szerződés módosításának napja: 2022. május 16.
Forrás: OJS 2022/S 107-296053 (2022-06-01)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-07-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 4 897 564 184 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-27 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 146-468013
HL-S szám: 146
További információk
A szerződés módosításának napja: 2023.július 25.
Forrás: OJS 2023/S 146-468013 (2023-07-27)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-09-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 4 897 564 184 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-05 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 173-539818
HL-S szám: 173
További információk
A szerződésmódosítás aláírásának napja: 2023. augusztus 25.
Forrás: OJS 2023/S 173-539818 (2023-09-05)