1) Ajánlatkérő az eljárásban nem ír elő ajánlati biztosíték benyújtásának kötelezettségét.
2) Az ajánlattal szemben támasztott formai és tartalmi követelményeket a KD tartalmazza.
3) Amennyiben valamely benyújtandó nyilatkozatra vonatkozóan AK nem bocsátott rendelkezésre űrlapot, akkor ATnek a benyújtandó nyilatkozat papír alapú példányának egyszerű elektronikus másolatát nyújtják be az ajánlatuk részeként. Az ily módon az ajánlat részeként benyújtott minden dokumentumot a végén cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek, aki(k) az erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak.
4) A GSZ, aki a közbeszerzési eljárásban AT lehet, a megfelelő ajánlattétel érdekében az eljárás során rendelkezésre bocsátott KD-ban foglaltakkal kapcsolatban írásban, elektronikus úton kiegészítő tájékoztatást kérhet az EKR-en keresztül az ajánlatkérőtől. AK a kieg. táj. teljes tartalmát az EKR rendszer felületén (ekr.gov.hu) hozzáférhetővé teszi.
5) Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen szerepeltetni kell az AT (közös ajánlat esetén valamennyi AT) nevét és címét, továbbá a Kbt. 68. § (4) bekezdése alapján azokat a főbb számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempont alapján értékelésre kerülnek. (EKR űrlap)
6) AK a felhívás IV.2.6) pontjában rögzített 1 hónapos ajánlati kötöttség alatt 30 napot ért.
7) Értékelés valamennyi rész esetében: legjobb ár-érték arány. Az értékelés módszere: 1.értékelési részszempont (és annak összes alszempontja): egyenes arányosítás, 2. és 3. értékelési részszempont: pontozás. Az értékelés során adható pontszám valamennyi részszempont esetében 0-10 pont.
8) A közb. eljárásban az ajánlatot írásban, elektronikusan, az EKR rendszeren keresztül, az ajánlati felhívásban meghatározott ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. Az ajánlat benyújtásának a helye: EKR. Az elektronikusan megküldött ajánlat beérkezésének tényéről az EKR haladéktalanul automatikus elektronikus visszaigazolást küld.
9) AT-nek nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontja és a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján.
10) AK jelen közbeszerzési eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
11) Abban az esetben, ha a nyertes AT visszalép, az AK – ha az összegezésben megjelölésre került – a következő legkedvezőbb AT-vel köthet szerződést.
12) A Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján, Ajánlatkérő a keretmegállapodást kötött Ajánlattevőknek a közbeszerzési eljárásban meghatározott értékelési szempontrendszer alapján kialakított rangsor alapján küldi meg a megrendeléseket. Abban az esetben, ha a rangsor legelején álló Eladó készlethiány, vagy egyéb ok miatt nem tudja teljesíteni a megrendelést, úgy a rangsorban következő Eladónak küldi meg Ajánlatkérő a megrendelését. A fentiekben rögzítettektől eltérően, ha az előzőek szerinti rangsorban hátrébb rangsorolt eladó – kizárólagos gyártói kedvezményre tekintettel – az előrébb rangsorolt ajánlattevő(k)nél alacsonyabb akciós árat biztosít, úgy Vevő jogosult az érintett termékek ezen eladótól történő megrendelésére. A gyártói kedvezmények kizárólagos nyújtására jogosultak elérhetőségét és az az akciós termékek listáját Vevő a gyártóktól kapott adatok alapján tarja nyilván és ellenőrzi.
13) A közös ajánlattétel vonatkozásában az eljárás során AK a Kbt. 35. § (1)–(7) bekezdésben foglaltak szerint jár el és ezen rendelkezések betartását a közös AT-től is megköveteli.
14) AK a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésére figyelemmel tájékoztatja az AT-ket, hogy jelen eljárásban a P/1, M/1 és M/2 alkalmassági követelményt szigorúbban határozta meg a minősített ajánlattevők jegyzékébe kerülés követelményeihez képest.
15) AT-nek csatolnia kell a keretmegállapodáskitöltése érdekében egy, az AT adatait tartalmazó nyilatkozatot.
16) AT-nek nyilatkoznia kell a Kbt. 44. § alapján az üzleti titokról.
17) Az ajánlathoz csatolni kell az AT v. a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) közjegyzői hitelesítéssel ellátott cégaláírási nyilatkozat (aláírási címpéldány), vagy ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját egyszerű másolatban.
18) AK tájékoztatja AT-t, hogy a szerződéskötés feltétele a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény átlátható szervezet fogalmára vonatkozó feltételeknek való megfelelés, melyről szóló átláthatósági nyilatkozatát nyertes AT köteles a szerződéskötést megelőzően AK rendelkezésére bocsátani. A nyilatkozattétel elmaradása (illetve amennyiben a szervezet a nyilatkozata alapján nem minősül átláthatónak) az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
19) FAKSZ: Támis Norbert (00109),
tamisnorbert@gmail.com
20) AK a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös AT-k tekintetében.
21) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé többváltozatú ajánlat benyújtását.
22) Tekintettel arra, hogy a besz. tárgya központosított – országos, regionális -, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megb. indított közös közb. eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Megrendelő a következő bontófeltételt köti ki: Megrendelő szerződéses köt. kizárólag a Ptk. 6:116. § (2) bek. szerinti, arra vonatkozó bontó felt. vállal, hogy amennyiben a besz. tárgyára vonatkozóan a közp. közbeszerzési rendszerben, összevont közbesz. eljárásban, vagy a fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbesz. eljárás keretében, keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a közp. közös vagy összevont közbesz. rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből Megrendelőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
23) A keretmegállapodás résztvevőinek tervezett maximális létszáma 5 fő. Abban az esetben, ha a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszámának felső határán több ajánlat azonos, úgy Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bekezdése alapján az összes ilyen azonos ajánlattevővel keretmegállapodást köt.
Folyt. VI.4.2) pontban.