Iskola épületek felújítása Dévaványa, Vésztő

Gyulai Tankerületi Központ

Ajánlatkérő az 1-3. részek tekintetében az EFOP-4.1.2-17-2017-00087, míg a 4. rész tekintetében az EFOP-4.1.2-17-2017-00057 azonosítószámú pályázat keretében iskola épületek felújítását tervezi megvalósítani az alábbi helyszíneken: 1.rész - Dévaványa, Vörösmarty utca 4-6. 2. rész - Dévaványa, Körösladányi u. 1. 3. rész - Dévaványa, Gyöngy utca 6-8. szám 4. rész - Vésztő tantermek felújítása A tervezett kivitelezési tevékenység 1-3. részek esetében engedély nélkül, 4. rész esetében engedéllyel végezhető.Ajánlattevőnek ajánlata elkészítése során figyelembe kell vennie az 1., 2. és 3. rész tekintetében a műszaki leírást kiegészítő „Közbeszerzési kiegészítő építész műszaki leírás” c. dokumentumban foglaltakat. Ebben kerül ismertetésre a módosított műszaki tartalom. Az árazatlan költségvetések a módosított műszaki tartalommal vannak összhangban. Továbbá ajánlattevőnek a 4. rész tekintetében a tervezői nyilatkozatban leírtakat is figyelembe kell vennie a kivitelezés ütemezése szempontból

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-04-30. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-03-27.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-03-27 Ajánlati felhívás
2020-04-23 További információk
2020-05-08 További információk
2020-05-22 További információk
2020-06-08 További információk
2020-06-19 További információk
2020-07-01 További információk
2020-12-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-11-17 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-01-18 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-01-28 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-05-30 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2020-03-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Iskolaépületek kivitelezése
Hivatkozási szám: EKR000118112020
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő az 1-3. részek tekintetében az EFOP-4.1.2-17-2017-00087, míg a 4. rész tekintetében az EFOP-4.1.2-17-2017-00057 azonosítószámú pályázat...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Iskolaépületek kivitelezése 📦
További CPV-kód: Iskolaépületek kivitelezése 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Békés 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Gyulai Tankerületi Központ
Postacím: Ady Endre utca 19.
Postai irányítószám: 5700
Postai város: Gyula
Kapcsolat
Internetcím: https://kk.gov.hu/gyula 🌏
E-mail: eva.hild.dakane@kk.gov.hu 📧
Telefon: +36 66795243 📞
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000118112020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000118112020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-27 📅
Benyújtási határidő: 2020-04-30 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 064-152045
HL-S szám: 64
További információk

“A beruházást ütemezetten kell megvalósítani úgy, hogy biztosítva legyen az intézmények folyamatos működése, ezért a kivitelezés során az adott intézménnyel...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 1.rész - Dévaványa, Vörösmarty utca 4-6.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“Vörösmarty utca 4-6. szám 1903 hrsz alatti munkálatok (1.sz. telephely) főbb mennyiségi adatai: Épület alapterülete: összesen 3265”

“M2 (fszt: 1467m2, emelet: 953 m2, tetőtér 845 m2) o tornaterem padlószerkezetének felújítása sportpadló burkolattal, 276,64 m2”
Többet mutasson (1)
“A felújítás során a létesítményrészben új sportpadló burkolat kerül kiépítésre összesen 276, 64 m2-en. A pálya felületére a szükséges pályajelek...”    Többet mutasson
Időtartam: 198 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-4.1.2-17-2017-00087
További információk:
“A beruházást ütemezetten kell megvalósítani úgy, hogy biztosítva legyen az intézmények folyamatos működése, ezért a kivitelezés során az adott intézménnyel...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: 2. rész - Dévaványa, Körösladányi u. 1.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“Körösladányi u. 1. szám hrsz 3858 alatti munkálatok (2.sz telephely) főbb mennyiségi adatai: Épület alapterülete:1690,2 m2 o”

“Tornaterem padlószerkezetének felújítása sportpadló burkolattal, 215,41 m2 Tornaterem padlószerkezetének felújítása sportpadló”
Többet mutasson (1)
“Burkolattal. A felújítás során a létesítményrészben új sportpadló burkolat kerül kiépítésre összesen 215,41 m2-en. A pálya felületére a szükséges pályajelek...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: 3. rész - Dévaványa, Gyöngy utca 6-8.
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“Gyöngy u. 6-8. sz (3.sz telephely) felújításának főbb mennyiségi adatai: o homlokzat 690,8 m2 és födémszigetelés 840 m2 o homlokzati nyílászárócsere 109,66...”    Többet mutasson

“A beruházás részét képezi az épület körüli drénrendszer kialakítása, új térburkolat építése, felújítás összesen 318 m2-en. Az épület bizonytalan...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“Kiépíteni. A járda felületek kőzúzalék ágyazatba rakott beton-térkő burkolattal készülnek megfelelő beton kerti-, és járdaszegéllyel. A meglévő udvari és...”    Többet mutasson
Időtartam: 240 nap
A rész elnevezése: 4. rész - Vésztő tantermek felújítása
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“A jelenleg a városban területileg és gazdaságilag széttagoltan működő oktatási intézmények integrációja, a kedvezőbb finanszírozási feltételek megteremtése...”    Többet mutasson

“Az épületegység építéssel járó teljes területe: 3239,27 m2. Ebből új szerkezettel határolt helyiségek: 51,13 m2. Tetőtérben kialakított új helyiségek:...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“A feltüntetett négyzetméter adatok hasznos alapterületre vonatkoznak.”
Időtartam: 12 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-4.1.2-17-2017-00057
További információk:
“A beruházást ütemezetten kell megvalósítani úgy, hogy biztosítva legyen az intézmények folyamatos működése, ezért a kivitelezés során az adott intézménnyel...”    Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“5510 Dévaványa: Vörösmarty utca 4-6. hrsz.: 1903;”

“5510 Dévaványa:Körösladányi u. 1. szám hrsz 3858”
Többet mutasson (2)
“5510 Dévaványa: Gyöngy utca 6-8. szám hrsz 3004.”

“5530 Vésztő, Vörösmarty utca 1-7. hrsz. 311.”

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Valamennyi rész tekintetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan...”    Többet mutasson

“A 322/2015. (X.30.) Korm. r. 21. § (1) bekezdése alapján ajánlatkérő az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában, a...”    Többet mutasson
Többet mutasson (3)
“Igazolási mód (valamennyi rész tekintetében):”

“Ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-4. §-aiban foglaltak szerint az egységes európai...”    Többet mutasson

“Az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékével kapcsolatban a 321/2015. (X.30.)Korm. rendelet 26.§ (2) bekezdése szerint jár...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“Folytatás a III.2.2.) pontból:”

“A 100 %-os készültség elérésekor a sikeres műszaki átadás-átvételt követően műszaki ellenőri teljesítésigazolás alapján van lehetőség a végszámla...”    Többet mutasson
Többet mutasson (9)
“A számlák kifizetése a Kbt. 135. § -a, valamint a 322/2015. (X.30.) Korm. r. 30. § és 32/A-32/B. §-ai szerint történik meg átutalással.”

“Az Ajánlatkérőként szerződő fél - amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe - a Ptk. 6:130. § (1) - (2)...”    Többet mutasson

“A beruházás az 1-3. részek engedély nélkül végezhetőek, így az általános ÁFA szabályok érvényesek. A 4. rész tekintetében engedélyhez kötött az építési...”    Többet mutasson

“Az ajánlatkérő tartalékkeretet felállításáról nem rendelkezett.”

“Kifizetés pénzneme: HUF (forint)”

“A nyertes ajánlattevőt jótállási biztosíték nyújtási kötelezettség terheli. Ennek mértéke a szerződés szerinti, általános forgalmi adó nélkül számított...”    Többet mutasson

“Vállalkozó késedelmes teljesítése esetén Megrendelőt a nettó vállalkozói díj 0,5 %-nak megfelelő összegű napi kötbér illeti meg. A késedelmi kötbér maximum...”    Többet mutasson

“Vállalkozó a neki felróható okból történő meghiúsulás esetére meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles, ennek összege a vállalkozói díj 15 %-a.”

“Részletes feltételek a szerződéstervezetben.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“FOLYTATÁS A VI.3) PONTBÓL:”

“5. Ajánlatkérő nevében eljárnak: Beleznai Róbert FAKSZ 5700 Gyula, Klapka u. 23., telefon: +36-20-503-4063, e-mail cím: alltender2@gmail.com Lajstromszáma 00501”    Többet mutasson
Többet mutasson (16)
“Dr. Szathmáry Péter FAKSZ 5600 Békéscsaba, Kinizsi u. 13. Tel/fax: 06-66/444-568 E-mail: drszathmary@t-online.hu Lajstromszáma: 00432”

“6. A Kbt. 73. § (5) bekezdése alapján az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az...”    Többet mutasson

“7. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles - a szerződés teljes időtartamára - teljes körű felelősségbiztosítást (Építés-szerelési...”    Többet mutasson

“Az elvárt minimális kártérítési összegek:”

“— 1.rész: 10 000 000,- HUF/káresemény, 20 000 000,- HUF/év,”

“— 2.rész: 15 000 000,- HUF/káresemény, 30 000 000,- HUF/év,”

“— 3.rész: 60 000 000,- HUF/káresemény, 120 000 000,- HUF/év,”

“— 4.rész: 200 000 000,- HUF/káresemény, 400 000 000,- HUF/év.”

“Több részre történő ajánlattétel esetén a nagyobb összeget kell figyelembe venni.”

“8. Ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő), az ajánlatban dokumentumot aláíró alvállalkozó szervezet és alkalmasság igazolásában...”    Többet mutasson

“9. Ajánlatkérő az eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.”

“10. A 321/2015. (X.30.) Korm. r. 46. § (3) bekezdése alapján, ha a műszaki leírás meghatározott gyártmányú, vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra,...”    Többet mutasson

“11. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése alapján felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő az ajánlattevők műszaki,...”    Többet mutasson

“12. Amennyiben nincs más konkrét fájlformátum nincs előírva, akkor minden dokumentumot pdf formátumban kell becsatolni.”

“13. Ajánlatkérő ezúton közli az Ajánlattevőkkel, hogy az eljárás során a szakmai ajánlat részét képezi az árazott költségvetés.”

“14. Ajánlatkérő nem biztosít lehetőséget a projekttársaság útján történő teljesítésre.”
Műszaki és szakmai képességek:
“A 321/2015. Korm. rendelet 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett...”    Többet mutasson

“Valamennyi rész esetében:”
Többet mutasson (8)
“M.1. AT-nek csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 21. § (2) a) pontja szerint az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított öt év...”    Többet mutasson

“(Az igazolásban meg kell adni legalább az építési beruházás tárgyát, valamint mennyiségét, a teljesítés idejét {kezdő és befejező időpontját év/hó/nap...”    Többet mutasson

“A referencia a szerződés teljesítésének egészére vonatkozó alkalmasságot igazol.”

“Amennyiben a korábbi teljesítést az alkalmasságot igazoló szervezet (személy) nem önállóan végezte, a referenciaigazolásnak a részvétel módját is...”    Többet mutasson

“Az építési beruházás megrendelése esetén, ha az ajánlattevő közös ajánlattevőként teljesített építési beruházás megrendelésére vonatkozó referencia...”    Többet mutasson

“AK elfogadja annak igazolását is, hogy a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.”

“M.2. AT csatolnia kell a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 21. § (2) b) pontja szerint azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a...”    Többet mutasson

“Ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, a fenti előírásoknak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a...”    Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M.1.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik, az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 5 évben”

“Szerződésszerűen teljesített (befejezett), műszaki átadás-átvétellel lezárt:”
Többet mutasson (11)
“— az 1. rész tekintetében összesen legalább: -150 m2 padlószerkezetek felújítását tartalmazó referenciával és/vagy -350 m2 felületen burkolat-felújítására...”    Többet mutasson

“— a 2. rész tekintetében összesen legalább: -100 m2 alapterületű épület építési és/vagy átépítési és/vagy felújítást tartalmazó referenciával és vagy -150...”    Többet mutasson

“— a 3. rész tekintetében összesen legalább -250 m2 alapterületű épület építési és/vagy átépítési és/vagy felújítást tartalmazó referenciával és/vagy -200 m2...”    Többet mutasson

“— a 4. rész tekintetében összesen legalább 300 m2 alapterületű épület építési és/ vagy átépítési és/vagy felújítást tartalmazó referenciával.”

“Az egyes részeknél meghatározott és előírt alkalmasság minimumkövetelménynek való megfelelés több referenciával együttesen is igazolható. A részenként...”    Többet mutasson

“A fentiekben rögzített mennyiségi adatok az 1.-3. részek tekintetében bruttó alapterületre, míg a 4. rész tekintetében hasznos alapterületnek vonatkoznak.”

“M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő valamennyi rész tekintetében, amennyiben nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:”

“— M.2.1. Legalább 1 fő minőségügyi vagy minőségbiztosítási szakmérnök végzettségű szakemberrel, aki rendelkezik 36 hónap, magasépítési munkákra vonatkozó...”    Többet mutasson

“— M.2.2. Legalább 1 fő 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti felsőfokú végzettségű szakemberrel, aki MV-É kategóriájú érvényes felelős műszaki...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a meghatározottakkal egyenértékű jogosultságot és végzettséget/képzettséget is elfogad.”

“A szakemberek között (végzettség és szakmai tapasztalat vonatkozásában) átfedés lehetséges, illetve egy szakember több részben is bemutatható, azonban a...”    Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Valamennyi rész esetében: Ajánlatkérő előleg igénybevételének lehetőségét biztosítja a nyertes ajánlattevő részére a Kbt. 135. § (8) bekezdése alapján, a...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a 322/2015. (X.30.) Korm. r. 32. § (2) bekezdése alapján öt részszámla (ideértve a végszámlát is) benyújtásának lehetőségét biztosítja. A...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“Karakterkorlát miatt folytatás III.1.2. pontban”

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-04-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 15:00
Hely: 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15.§ (1) bek szerint az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket
Tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. A Kbt. 68.§ (1b) szerint: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok vagy részvételi jelentkezések felbontását az EKR végzi
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2.1 alkalmassági követelmény igazolására bemutatott minőségügyi vagy minőségbiztosítási végzettségű szakmérnök szakmai többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 48 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M.2.2 alkalmassági követelmény igazolására bemutatott Építész szakember szakmai többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 48 hónap)
Kötelezően előírton felüli többletjótállás időtartama (min. 0 hónap, max. 24 hónap)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_62790697
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dakáné Hild Éva
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000118112020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“1. Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött a 4. résztekintetében. Az ajánlati biztosíték mértéke 2 000 000- Ft Az ajánlatkérő...”    Többet mutasson

“Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja:”
Többet mutasson (7)
“Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő megjelölt fizetési számlájára történő...”    Többet mutasson

“2. Ajánlatkérő az eljárást feltételes eljárásként indítja meg valamennyi rész tekintetében. A feltételek ismertetése:”

“2.1. A Kbt. 53. § (6) alapján ajánlatkérő a támogatás növelésére irányuló igényt nyújtott be és a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az...”    Többet mutasson

“2.2.. A Kbt. 53. § (6) alapján ajánlatkérő változás bejelentést nyújtott be a Támogatási Szerződésben rögzített, projekt megvalósítására rendelkezésre álló...”    Többet mutasson

“3. A felhívás IV.2.6) pontjában foglalt időtartam a Kbt. 81. § (11) bekezdése alapján 60 nap.”

“4. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-10 pont, amely valamennyi rész-szempont esetében...”    Többet mutasson

“KARAKTERKORLÁT MIATT FOLYTATÁS A III.1.2) PONTBAN”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A 2015. évi CXLIII. törvény 148. §-a.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 064-152045 (2020-03-27)
További információk (2020-04-23)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-04-23 📅
Benyújtási határidő: 2020-05-14 📅
Közzététel dátuma: 2020-04-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 083-195208
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 064-152045
HL-S szám: 83
További információk

“Tájékoztatom, hogy a „Iskola épületek felújítása Dévaványa, Vésztő” tárgyú, Uniós nyílt közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő az alábbiak szerint módosította...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 083-195208 (2020-04-23)
További információk (2020-05-08)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-05-08 📅
Benyújtási határidő: 2020-05-28 📅
Közzététel dátuma: 2020-05-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 092-218920
HL-S szám: 92
További információk

“Tájékoztatom, hogy a „Iskola épületek felújítása Dévaványa, Vésztő” tárgyú, Uniós nyílt közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő az alábbiak szerint módosította...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 092-218920 (2020-05-08)
További információk (2020-05-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő az 1-3. részek tekintetében az EFOP-4.1.2-17-2017-00087, míg a 4. rész tekintetében az EFOP-4.1.2-17-2017-00057 azonosítószámú pályázat...”    Többet mutasson

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-05-22 📅
Benyújtási határidő: 2020-06-11 📅
Közzététel dátuma: 2020-05-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 101-243535
HL-S szám: 101
További információk

“II. Tájékoztatom, hogy a „Iskola épületek felújítása Dévaványa, Vésztő” tárgyú, Uniós nyílt közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő az alábbiak szerint...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 101-243535 (2020-05-22)
További információk (2020-06-08)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-06-08 📅
Benyújtási határidő: 2020-06-25 📅
Közzététel dátuma: 2020-06-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 111-268923
HL-S szám: 111
További információk

“Tájékoztatom, hogy a „Iskola épületek felújítása Dévaványa, Vésztő” tárgyú, Uniós nyílt közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő az alábbiak szerint módosította...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 111-268923 (2020-06-08)
További információk (2020-06-19)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-06-19 📅
Benyújtási határidő: 2020-07-07 📅
Közzététel dátuma: 2020-06-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 120-291147
HL-S szám: 120
További információk

“Tájékoztatom, hogy a „Iskola épületek felújítása Dévaványa, Vésztő” tárgyú, Uniós nyílt közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő az alábbiak szerint módosította...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 120-291147 (2020-06-19)
További információk (2020-07-01)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-07-01 📅
Benyújtási határidő: 2020-07-17 📅
Közzététel dátuma: 2020-07-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 127-309655
HL-S szám: 127
További információk

“Tájékoztatom, hogy a „Iskola épületek felújítása Dévaványa, Vésztő” tárgyú, Uniós nyílt közbeszerzési eljárásban Ajánlatkérő az alábbiak szerint módosította...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 127-309655 (2020-07-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-12-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 696 445 185 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-14 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 247-609936
HL-S szám: 247

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Vörösmarty utca 4-6. szám 1903 hrsz alatti munkálatok (1.sz. telephely) főbb mennyiségi adatai: Épület alapterülete: összesen 3265 m”

“A felújítás során a létesítményrészben új sportpadló burkolat kerül kiépítésre összesen 276, 64 m”

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-11-25 📅
Név: INTEGRÁL Építő Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_17883317
Postacím: Árpád Utca 10
Postai város: Szarvas
Postai irányítószám: 5540
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 209717017 📞
E-mail: integral@szarvas.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 22 548 869 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-12-03 📅
Név: LBL Fővállalkozó és Szállítási Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_90186697
Postacím: Andrássy Út 37-43.
Postai város: Békéscsaba
Postai irányítószám: 5600
Telefon: +36 309681961 📞
E-mail: leszko.imre@lbl.hu 📧
Ország: Békés 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 56 249 252 HUF 💰
169 715 400 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-12-08 📅
Név: TÖMB 2002 Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_78287336
Postacím: Polgári Utca 13.
Postai város: Hajdúböszörmény
Postai irányítószám: 4220
Telefon: +36 301525205 📞
E-mail: kozbeszerzes@tomb2002kft.hu 📧
Név: FUTIZO Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_22069184
Postacím: Siórét tanya 40/c
Postai város: Gyula
Postai irányítószám: 5700
Telefon: +36 66639931 📞
E-mail: info@futizokft.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 447 931 664 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
5

Hivatkozás
További információk

“44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerinti adatok részenként:”

“1.rész - Dévaványa, Vörösmarty utca 4-6.”
Többet mutasson (17)
“— ha az eljárás eredménytelen, illetve szerződéskötésre nem került sor, ennek indokát:”

“Az eljárás 1. rész tekintetében eredményes, szerződéskötésre sor került.”

“— nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét).”

“Ajánlattevő neve, címe: INTEGRÁL Építő Zrt. 5540 Szarvas Árpád Utca 10.; 11040471-2-04”

“— az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét)”

“Ajánlattevő neve, címe: LBL Fővállalkozó és Szállítási Kft., 5600 Békéscsaba Andrássy Út 37-43 11040471-2-04”

“Ajánlattevő neve, címe: Modinvest Épitőipari-Beruházó-és Kereskedelmi Kft., 6400 Kiskunhalas Kéve U. 39 10381603-2-03”

“— ha az eljárás során figyelembe vettek környezetvédelmi vagy szociális szempontokat, a szempontok megnevezését: Nem lett figyelembe véve.”

“2. rész - Dévaványa, Körösladányi u. 1”

“Az eljárás 2. rész tekintetében eredményes, szerződéskötésre sor került.”

“3. rész - Dévaványa, Gyöngy utca 6-8”

“Az eljárás 3. rész tekintetében eredményes, szerződéskötésre sor került.”

“„4. rész - Vésztő tantermek felújítása””

“Az eljárás 4. rész tekintetében eredményes, szerződéskötésre sor került.”

“Ajánlattevő neve, címe: FUTIZO Kft., 5700 Gyula Siórét tanya 40/c. 22921158-2-04 - TÖMB 2002 Szolgáltató Kft., 4220 Hajdúböszörmény Polgári Utca 13...”    Többet mutasson

“Ajánlattevő neve, címe: Galéria Invest Ingatlanértékesítési, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5600 Békéscsaba Irányi Utca 2. I. em. 5 13089393-2-04”

“Ajánlattevő neve, címe: VEKTOR Építőipari Vállalkozási Kft., 5630 Békés Hunyadi Utca 11. 10412206-2-04”
Forrás: OJS 2020/S 247-609936 (2020-12-14)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-11-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 169 715 400 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Ady Endre Utca 19

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-17 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 226-594220
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 247-609936
HL-S szám: 226
További információk

“A Megrendelő a beruházás folyamán a Vállalkozó, a Tervező és a Műszaki ellenőr jelzései alapján olyan döntéseket hozott, amelyek érintik és módosítják a...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“kiépíteni. A járda felületek kőzúzalék ágyazatba rakott beton-térkő burkolattal készülnek megfelelő beton kerti-, és járdaszegéllyel. A meglévő udvari és...”    Többet mutasson

Hivatkozás
További információk

“A Megrendelő a beruházás folyamán a Vállalkozó, a Tervező és a Műszaki ellenőr jelzései alapján olyan döntéseket hozott, amelyek érintik és módosítják a...”    Többet mutasson

“Vállalkozó módosítási 4 darab módosítási javaslatot, változás bejelentést készített arra vonatkozóan, hogy a tervekben és költségvetésekben szereplő műszaki...”    Többet mutasson
Többet mutasson (14)
“-Első ütem: Gyöngy utca 6-8. - 1. számú változás bejelentés”

“A változtatás műszakilag egyenértékűaz eredetileg tervezett megoldással. A műszaki tartalom változás nem érinti a költségvetés végösszegét. A projektben nem...”    Többet mutasson

“-Második ütem: Gyöngy utca 6-8. - 2. számú változás bejelentés”

“A változtatás műszakilag szükségszerű a rendeltetésszerű használathoz. A műszaki tartalom változás érinti a költségvetés végösszegét. A pótmunka összege: 4...”    Többet mutasson

“-Harmadik ütem: Gyöngy utca 6-8. - 3. számú változás bejelentés”

“A változtatás műszakilag szükségszerű a rendeltetésszerű használathoz.A műszaki tartalom változás érinti a költségvetés végösszegét. A pótmunka összege: 881...”    Többet mutasson

“-Negyedik ütem: Gyöngy utca 6-8. - 4. számú változás bejelentés”

“Az 1. és 4.sz. változás bejelentésben jelzett és a későbbi pontokban részletezett módosításokat a műszaki ellenőr támogatta, a Vállalkozó által a...”    Többet mutasson

“A 2. és 3. sz. változás bejelentésben jelzett módosítások pótmunka igénnyel járnak, amelyet a Vállalkozó jelzett a Megrendelőnek. Vállalkozó a pótmunkák...”    Többet mutasson

“A műszaki ellenőr a módosított kimutatásokat és elszámolásokat elfogadta, a pótmunkákat szükségesnek ítélte.”

“Az 1.sz. szerződés módosítás aláírásának dátuma: 2021.11.05.”

“Ajánlatkérő a szerződés módosítás aláírását megelőzően a szerződés módosításhoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot benyújtott KSZ (IH) majd KFF ellenőrzésre.”

“A KSZ (IH) támogató tanúsítvány 0005110-055/2017 iktatószámú, 2021.10.19.-i keltezésű”

“A KFF támogató tanúsítvány KSZ-53/2022/2/2021 iktatószámú, 2021.11.05.-i keltezésű”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 226-594220 (2021-11-17)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-01-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 22 548 869 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-18 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 015-031948
HL-S szám: 15
További információk

“A Megrendelő a beruházás folyamán a Vállalkozó és a műszaki ellenőr, valamint a tervező jelzései alapján egyes olyan döntéseket hozott, amelyek érintik a...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“m2 (fszt: 1467m2, emelet: 953 m2, tetőtér 845 m2) o tornaterem padlószerkezetének felújítása sportpadló burkolattal, 276,64 m2”

Hivatkozás
További információk

“A Megrendelő a beruházás folyamán a Vállalkozó és a műszaki ellenőr, valamint a tervező jelzései alapján egyes olyan döntéseket hozott, amelyek érintik a...”    Többet mutasson

“A Vállalkozó a szerződés és az elfogadott ütemterv szerint megkezdte a kivitelezési munkákat.”
Többet mutasson (10)
“A Megrendelő a beruházás folyamán a Vállalkozó és a műszaki ellenőr, valamint a tervező jelzései alapján olyan döntéseket hozott, amelyek érintik és...”    Többet mutasson

“A munkaterület átadását követően helyszíni bejáráson derült ki, hogy a projekt keretében aszfaltozandó pálya mérete nagyobb, mint a betervezett 800 m2. A...”    Többet mutasson

“Elmarad: 139 m2 térburkolat, és útalap.”

“Létesül többletként: 456 m2 aszfaltozott burkolat, mindösszesen:1256 m2”

“A műszaki ellenőr, a tervező a Vállalkozó által készített számítások elfogadását javasolta a Megrendelőnek. A Megrendelő mindezek alapján úgy döntött, hogy...”    Többet mutasson

“Fentiekre tekintettel szükségessé vált a Szerződés módosítása.”

“Az 1.sz. szerződés módosítás aláírásának dátuma: 2021.09.03.”

“Ajánlatkérő a szerződés módosításhoz kapcsolódó valamennyi dokumentumot benyújtott KSZ (IH) majd KFF ellenőrzésre.”

“A KSZ (IH) támogató tanúsítvány 0005110-061/2017 iktatószámú, 2021.12.15.-i keltezésű”

“A KFF támogató tanúsítvány KSZ-53/26/1/2022 iktatószámú, 2022.01.07.-i keltezésű”
Forrás: OJS 2022/S 015-031948 (2022-01-18)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-01-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 56 249 252 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-28 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 023-056688
HL-S szám: 23
További információk

“A Megrendelő döntései alapján a Vállalkozó két ütemben jelezte, majd küldte meg azokat a költségvetési részeket, módosított műszaki tartalmat ismertető...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“tornaterem padlószerkezetének felújítása sportpadló burkolattal, 215,41 m2 Tornaterem padlószerkezetének felújítása sportpadló”

“burkolattal. A felújítás során a létesítményrészben új sportpadló burkolat kerül kiépítésre összesen 215,41 m2-en. A pálya felületére a szükséges pályajelek...”    Többet mutasson

Hivatkozás
További információk

“A Megrendelő döntései alapján a Vállalkozó két ütemben jelezte, majd küldte meg azokat a költségvetési részeket, módosított műszaki tartalmat ismertető...”    Többet mutasson

“A módosítások rövid ismertetése:”
Többet mutasson (14)
“Első ütem: Dévaványa Iskola - 1. számú változás bejelentés”

“- meglévő tetőfedés beázási problémáinak elhárítása, kémény elbontása, csapadékvíz szigetelés kialakítása”

“- trapézlemez fedés elkészítése, magasabb követelményeknek megfelelő tetőfólia alkalmazással”

“- Tornaterem fedésénél trapézlemez fedés elkészítése, magasabb követelményeknek megfelelő tetőfólia alkalmazással”

“Második ütem: Dévaványa Iskola - 2. számú változás bejelentés”

“- Kézilabdapálya részleges burkolatmódosítása”

“- Projektarányos akadálymentesítés pótmunkáinak elvégzése”

“A műszaki ellenőr a Vállalkozó által két ütemben készített számítások elfogadását javasolta a Megrendelőnek.”

“A Megrendelő mindezek alapján úgy döntött, hogy a módosított kivitelezési dokumentációban szerepelő munkákat kell elvégezni.”

“A fentiekre tekintettel a szerződés módosításra került.”

“Az 1.sz. szerződés módosítás aláírásának dátuma: 2021.08.18.”

“Ajánlatkérő a szerződés módosításához kapcsolódó valamennyi dokumentumot benyújtott KSZ (IH) majd KFF ellenőrzésre.”

“A KSZ (IH) támogató tanúsítványa 0005110-062/2017 iktatószámú, 2021.12.15.-i keltezésű,”

“A KFF támogató tanúsítványa KSZ-53/3/1/2022 iktatószámú, 2022.01.07.-i keltezésű,”
Forrás: OJS 2022/S 023-056688 (2022-01-28)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-05-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 447 931 664 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-30 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 107-295917
HL-S szám: 107
További információk

“A Vállalkozó a szerződés és az elfogadott ütemterv szerint megkezdte a kivitelezési munkákat. A Megrendelő a beruházás folyamán a Vállalkozó és a műszaki...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Postacím: Polgári Utca 13.
Siórét tanya 40/c

Hivatkozás

“A Megrendelő a beruházás folyamán a Vállalkozó és a műszaki ellenőr jelzései alapján olyan döntéseket hozott, amelyek érintik és módosítják a beruházás...”    Többet mutasson

“Vállalkozó módosítási javaslatot készített arra vonatkozóan, hogy a meglévő tetőszerkezet, fedélkeszerkezet megerősítésre kerüljön. A javasolt módosítás...”    Többet mutasson
Többet mutasson (20)
“A hőszigetelő paplanok bontását követően a kivitelező jelezte, hogy a szerkezeti csomópontok nem az elképzelt megvalósításhoz szükséges részletek szerint...”    Többet mutasson

“A tetőtéri bontások után megállapítást nyert, hogy a tervezés és a pályázatírás, valamint a kivitelezés megkezdésének időpontjáig a projektben résztvevők...”    Többet mutasson

“Vállalkozó a javaslatához csatolta a fedélszerkezet megerősítésére vonatkozó terveket. Csatolta továbbá az eljárás alapterveit készítő tervező...”    Többet mutasson

“A műszaki ellenőr a javasolt módosítást támogatta, a Vállalkozó által a költségekről készített kimutatást jóváhagyta.”

“A fentiek során a kivitelező akadályoztatva volt az építési munkák végzésében, mert a műszaki ellenőr a tetőtéri munkák végzését megtiltotta. Az...”    Többet mutasson

“A kivitelezési munkák előkészítése során megállapítható volt, hogy az épületgépészeti és elektromos tervek, költségvetések nem kellően pontosak, tekintettel...”    Többet mutasson

“A fenti változtatások költségvetés módosítással és pótmunka igénnyel járnak, amelyet a Vállalkozó jelzett a Megrendelőnek.”

“Vállalkozó a pótmunkák elvégzéséhez mennyiségi kimutatásokat és elszámolásokat készített és azokat jóváhagyásra bemutatta a műszaki ellenőrnek.”

“A fenti, előre nem látható változtatásokra tekintettel az eredeti kivitelezési határidő nem tartható, figyelemmel a részben megváltozott műszaki tartalomra...”    Többet mutasson

“A teljes körű vállalkozói díj a módosítás előtt:”

“Nettó 447 931 664,- Ft + 120 941 549,- Ft ÁFA, összesen bruttó 568 873 213,- Ft.”

“A teljes körű vállalkozói díj a módosítás után:”

“Nettó 464 894 025,- Ft + 125 521 385,- Ft ÁFA, összesen bruttó 590 415 410,- Ft.”

“A Szerződésnek a végteljesítési határidőre vonatkozó rendelkezése a módosítás előtt:”

“A szerződés teljes-körű teljesítésének időtartama a szerződés hatályba lépésének napjától számított 12 hónap (véghatáridő).”

“A Szerződésnek a végteljesítési határidőre vonatkozó rendelkezése a módosítás után:”

“A szerződés teljes-körű teljesítésének határideje 2022. június hó 27. nap (véghatáridő).”

“Az 1.sz. szerződés módosítás aláírásának dátuma: 2022.05.20.”

“A KSZ (IH) támogató tanúsítvány 0005110-063/2017 iktatószámú, 2022.03.22.-i keltezésű”

“A KFF támogató tanúsítvány KSZ-53/1042/1/2022 iktatószámú, 2022.04.25.-i keltezésű”
Forrás: OJS 2022/S 107-295917 (2022-05-30)