Izotópok és radiofarmakonok beszerzése

Uzsoki Utcai Kórház

Tárgy:
Az ajánlatkérő részére a szerződéskötéstől számított 12 hónapra szükséges különféle izotópok és radiofarmakonok beszerzése 19 részben.
Valamennyi rész vonatkozásában irányadó:
Egyenértékű terméknek ajánlatkérő olyan kivitelt fogad el, melynek paraméterei megegyeznek a műszaki leírásban foglaltakkal.
Az egyenértékűség tekintetében AK a 321/2015. (X.30) K.r. 46.§ (3) bek foglaltakra tekintettel járt el. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az AK valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az AT-nek igazolnia kell

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-04-17. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-03-10.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-03-10 Ajánlati felhívás
2020-09-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2020-03-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Diagnosztikumok
Hivatkozási szám: EKR001576072019
Rövid leírás:
Tárgy: Az ajánlatkérő részére a szerződéskötéstől számított 12 hónapra szükséges különféle izotópok és radiofarmakonok beszerzése 19 részben. Valamennyi rész vonatkozásában irányadó: Egyenértékű terméknek ajánlatkérő olyan kivitelt fogad el, melynek paraméterei megegyeznek a műszaki leírásban foglaltakkal. Az egyenértékűség tekintetében AK a 321/2015. (X.30) K.r. 46.§ (3) bek foglaltakra tekintettel járt el. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az AK valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az AT-nek igazolnia kell
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Diagnosztikumok 📦
További CPV-kód: Diagnosztikumok 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Uzsoki Utcai Kórház
Postacím: Uzsoki utca 29–41.
Postai irányítószám: 1145
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.uzsoki.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@uzsoki.hu 📧
Telefon: +36 14673744 📞
Fax: +36 12506770 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001576072019/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001576072019/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-10 📅
Benyújtási határidő: 2020-04-17 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 051-120523
HL-S szám: 51
További információk
AK a 16/2012. (II. 16.) Korm.r. 6. § (3) bek. alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár értékelési szempontot: AK igényeinek a KD-ben konkrétan és szigorúan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tárgy:
Az ajánlatkérő részére a szerződéskötéstől számított 12 hónapra szükséges különféle izotópok és radiofarmakonok beszerzése 19 részben.
Valamennyi rész vonatkozásában irányadó:
Egyenértékű terméknek ajánlatkérő olyan kivitelt fogad el, melynek paraméterei megegyeznek a műszaki leírásban foglaltakkal.
Az egyenértékűség tekintetében AK a 321/2015. (X.30) K.r. 46.§ (3) bek foglaltakra tekintettel járt el. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az AK valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az AT-nek igazolnia kell
Többet mutasson
A rész elnevezése: Tc-99m generátor, min. 6, max. 8 GBq aktivitással
A rész száma: 1
Rövid leírás:
I.
12 havi mennyiség:
1 db Tc-99m generator, min. 6, max. 8 GBq aktivitással.
Tc99m generator, hétfői vagy keddi szállítással, aktivitása az érkezést követő hét péntek vagy hétfő.
Típusa: szilárd és nedves oszlopú. Min. 10 db eluáló ampullával.
Mérete: max. 150 mm átmérő, amely méretet a BIOWIZZARD 130 típusú lamináris szekrény generator tárolója megkövetel.
Eltérő méret esetén külső generator sugárvédelem biztosítása szükséges.
II.
A III.2.2) pont folytatása:
Fizetési késedelem esetén nyertes ajánlattevő késedelmi kamat felszámítására jogosult, melynek mértéke - a Ptk.6:155.§ (1) bek. rendelkezéseire figyelemmel - a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat nyolc százalékponttal növelt értéke.
Többet mutasson
A finanszírozási feltételek valamennyi rész tekintetében irányadók. Kbt. 27/A.§-a szerint: Az AK köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 sz. európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az EU Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. A részletes rendelkezéseket a szerződés tervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Kötbér:
Késedelmi kötbér: az eredménytelenül eltelt teljesítési határidőt követő minden késedelmesen eltelt naptári nap után a késedelemmel érintett szállítás ellenértékének 0,5 %-át köteles Vevő részére megfizetni. A késedelmi kötbér maximális mértéke 15 nap mértékű kötbér.
Többet mutasson
Meghiúsulási kötbér: a nem teljesített rész nettó ellenértékének 30 %-a.
A már érvényesített késedelmi kötbért be kell számítani a meghiúsulási kötbér összegébe.
A részletes feltételeket és szerződést biztosító mellékkötelezettségre vonatkozó részletes szabályokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása: A szerződés időtartama egy alkalommal max.6 hónapra meghosszabbítható.
A lehetőségek leírása: A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele +1 darabbal eltérhet.
További információk:
AK a 16/2012. (II. 16.) Korm.r. 6. § (3) bek. alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár értékelési szempontot: AK igényeinek a KD-ben konkrétan és szigorúan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Tc-99m generator, min. 8, max. 10 GBq aktivitással
A rész száma: 2
Rövid leírás:
1 db Tc-99m generátor, min. 8, max. 10 GBq aktivitással.
Tc99m generátor, hétfői vagy keddi szállítással, aktivitása az érkezést követő hét péntek vagy hétfő.
Mérete: max. 150 mm átmérő, amely méretet a BIOWIZZARD 130 típusú lamináris szekrény generátor tárolója megkövetel.
Eltérő méret esetén külső generátor sugárvédelem biztosítása szükséges.
További információk:
AK a 16/2012. (II. 16.) Korm.r. 6. § (3) bek. alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár értékelési szempontot: AK igényeinek a KD-ben konkrétan és szigorúan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja
Többet mutasson
A rész elnevezése: Tc-99m generátor, min. 10, max. 12 GBq aktivitássa
A rész száma: 3
Rövid leírás:
2 db Tc-99m generátor, min. 10, max. 12 GBq aktivitással.
Eltérő méret esetén külső generátor sugárvédelem biztosítása szükséges
A rész elnevezése: Tc-99m generátor, min. 12, max. 14 GBq aktivitássa
A rész száma: 4
Rövid leírás: 48 db Tc-99m generátor, min. 12, max. 14 GBq aktivitással.
A lehetőségek leírása: A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele +9 darabbal eltérhet.
A rész elnevezése: Tl-201-klorid oldat, szívizom életkép. kimut.
A rész száma: 5
Rövid leírás:
4 ampulla Tl-201-klorid oldat, szívizom életképességének kimutatására. Aktivitása: ~210 MBq
201-Tallium klorid injekció, amely egy steril, izotóniás, színtelen, pirogénmenetes vizes oldat.
Aktivitása a referencia napon 213 MBq.
A lehetőségek leírása: A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele +2 ampullával eltérhet.
A rész elnevezése: I-131 pajzsmirigy terápiás radiofarmakon
A rész száma: 6
Rövid leírás:
92 darab I-131 pajzsmirigy terápiás radiofarmakon:
Rész száma Megnevezés Mennyiségi egység 12 havi menny.
6/a I-131 NaI kapszula. Aktivitása: 200 MBq darab 2
6/b I-131 NaI kapszula. Aktivitása: 250 MBq darab 6
6/c I-131 NaI kapszula. Aktivitása: 300 MBq darab 8
6/d I-131 NaI kapszula. Aktivitása: 350 MBq darab 6
6/e I-131 NaI kapszula. Aktivitása: 400 MBq darab 22
6/f I-131 NaI kapszula. Aktivitása: 450 MBq darab 14
6/g I-131 NaI kapszula. Aktivitása: 500 MBq darab 22
6/h I-131 NaI kapszula. Aktivitása: 550 MBq darab 12
I-131 radionukliddal jelzett NaI hatóanyagot tartalmazó radioaktív gyógyszer per os alkalmazásra, betegenként kiszámított aktivitással, pénteki szállítással és pénteki referencia időponttal.
A lehetőségek leírása:
A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele az alábbiak szerint térhet el:
Részletes ártáblázat szerinti
— 6/a pont esetében: +1 darab
— 6/b pont esetében: +3 darab
— 6/c pont esetében: +4 darab
— 6/d pont esetében: + 1 darab
— 6/e pont esetében: +7 darab
— 6/f pont esetében: +7 darab
— 6/g pont esetében: + 4 darab
— 6/h pont esetében: +2 darab
Összesen 29 darabbal térhet el.
A rész elnevezése: Térdízületi terápiás radiofarmakonok
A rész száma: 7
Rövid leírás:
8 ampulla Térdízületi terápiás radiofarmakonok
Térdízületek radiosynovectomiás kezelésére alkalmas radioaktív gyógyszerkészítmény (4-6 betegre).
A lehetőségek leírása:
A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele
— 7/a pont esetében +3 ampullával
— 7/b pont esetében +1 ampullával
Eltérhet.
Összesen 4 ampullával eltérhet.
A rész elnevezése: Közepes ízületi terápiás radiofarmakon
A rész száma: 8
Rövid leírás:
4 ampulla Közepes ízületi terápiás radiofarmakon
186-Re-mal jelzett rhenium szulfid kolloid, közepes ízületek radiosynovectomiás kezelésére, ízületenként
75-110 MBq aktivitással (2-4 beteg kezelésére).
A lehetőségek leírása:
— 8/a pont esetében +1 ampullával
— 8/b pont esetében +1 ampullával.
Összesen 2 ampullával eltérhet.
A rész elnevezése: Gyulladásos folyamatok vizsg. alk. radioak. kész.
A rész száma: 9
Rövid leírás:
6 ampulla Gyulladásos folyamatok vizsgálatára alkalmas radioaktív készítmény
Gyulladásos folyamatok vizsgálatára alkalmas radioaktív készítmény: Ga-67 citrát oldat - hordozómentes, tiszta, színtelen, izotóniás, steril, pyrogenmentes vizes oldat, melynek pH értéke 6,0-8,0.
A lehetőségek leírása:
— 9/a pont esetében +2 ampullával
— 9/b pont esetében +1 ampullával.
Összesen 3 ampullával eltérhet.
További információk:
AK a 16/2012. (II. 16.) Korm.r. 6. § (3) bek. alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár értékelési szempontot: AK igényeinek a KD-ben konkrétan és szigorúan meghatáAK a 16/2012. (II. 16.) Korm.r. 6. § (3) bek. alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár értékelési szempontot: AK igényeinek a KD-ben konkrétan és szigorúan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termék felel meg, és a g
Többet mutasson
A rész elnevezése: Csontszcintigráfiás radiofarmakon
A rész száma: 10
Rövid leírás:
460 ampulla Csontszcintigráfiás radiofarmakon
A csontrendszer statikus és dinamikus (3 fázisú) vizsgálatához alkalmazható steril, pyrogenmentes liofilizátum, mely Tc-99m-el szobahőmérsékleten jelezhető. A szállítás időpontjában még legalább fél év legyen hátra a lejárat időpontjáig.
A lehetőségek leírása: A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele +92 ampullával eltérhet.
A rész elnevezése: A szívizom perfúziós megoszlásának vizsg.alk.rad.
A rész száma: 11
Rövid leírás:
A szívizom perfúziós megoszlásának vizsgálatára alkalmas radiofarmakon 180 ampulla
Szív és tumorvizsgálatoknál alkalmazható, steril, pyrogenmentes liofilizátum, mely Tc-99m-el szobahőmérsékleten jelezhető és a jelzés után min. 8 óráig felhasználható, min. 12 egyszeri adagra osztható. A szállítás időpontjában még legalább fél év legyen hátra a lejárat időpontjáig.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása: A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele +36 ampullával eltérhet.
A rész elnevezése: A tüdő perfúziójának vizsg.alk. rad.
A rész száma: 12
Rövid leírás:
A tüdő perfúziójának vizsgálatára alkalmas radiofarmakon 16 ampulla
Tüdőkeringés vizsgálatához, serumalbumin humanum makroaggregatum tartalmú, steril, pyrogenmentes liofilizátum, mely Tc-99m-el szobahőmérsékleten jelezhető. A szállítás időpontjában még legalább fél év legyen hátra a lejárat időpontjáig.
A lehetőségek leírása: A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele +4 ampullával eltérhet.
A rész elnevezése: Sentinel nyirokcsomó kimutatására alk. rad.
A rész száma: 13
Rövid leírás:
Sentinel nyirokcsomó kimutatására alkalmas radiofarmakon 140 ampulla
Sentinel lymph node ábrázoláshoz serumalbumin humanum készítmény, melyben a kolloid részecskék több mint 90 %-a méretének 100-600 nm közt kell lennie és Tc-99m-el szobahőmérsékleten jelezhető legyen. A szállítás időpontjában még legalább fél év legyen hátra a lejárat időpontjáig.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása: A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele +28 ampullával eltérhet.
A rész elnevezése: Statikus veseszcintigráfiás radiofarmakon
A rész száma: 14
Rövid leírás:
Statikus veseszcintigráfiás radiofarmakon 18 ampulla
Statikus vesevizsgálathoz acidum meso-dimer-captosuccinicumot tartalmazó, steril, pyrogenmentes liofilizátum, melynek pH-ja 3-4 között van és Tc-99m-el szobahőmérsékleten jelezhető. A szállítás időpontjában még legalább fél év legyen hátra a lejárat időpontjáig.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása: A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele +3 ampullával eltérhet.
A rész elnevezése: A vese tubuláris funkciójának din. vizsg. alk. rad
A rész száma: 15
Rövid leírás:
10 ampulla a vese tubuláris funkciójának dinamikus vizsgálatára alkalmas radiofarmakon
A vese tubuláris funkciójának dinamikus vizsgálatára alkalmas steril, pyrogenmentes liofilizátum, mely Tc-99m-el szobahőmérsékleten jelezhető. A szállítás időpontjában még legalább fél év legyen hátra a lejárat időpontjáig.
A rész elnevezése: A máj és epeutak din. vizsg. alk. rad.
A rész száma: 16
Rövid leírás:
20 ampulla a máj és epeutak dinamikus vizsgálatára alkalmas radiofarmakon
A hepatobiliáris rendszer vizsgálatára, a hepatociták működésének dinamikus vizsgálatára, focalis noduláris hyperplasia kimutatására alkalmas, steril, pyrogenmentes liofilizátum, mely Tc-99m-el szobahőmérsékleten jelezhető és hiperbilirubinémia esetén is alkalmazható. A szállítás időpontjában még legalább fél év legyen hátra a lejárat időpontjáig.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Vörösvérsejtek in vivo jelzésére alkalmas rad.
A rész száma: 17
Rövid leírás:
6 ampulla Vörösvérsejtek in vivo jelzésére alkalmas radiofarmakon vér-pool szcintigráfiás vizsgálatokhoz
Vérpool-szcintigráfiás vizsgálatokhoz és akut myocardiális infarktus képi megjelenítésére, bal és jobbkamra funkció megállapítására, májhaemangioma kimutatására alkalmas steril, pyrogenmentes liofilizátum, mely Tc-99m-el szobahőmérsékleten jelezhető. A szállítás időpontjában még legalább fél év legyen hátra a lejárat időpontjáig.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Mellékpajzsmirigy túlműködésének kim. alk. rad.
A rész száma: 18
Rövid leírás:
12 ampulla Mellékpajzsmirigy túlműködésének kimutatására alkalmas radiofarmakon
Mellékpajzsmirigy túlműködésének kimutatására alkalmas, steril, pyrogenmentes liofilizátum, mely Tc-99m-el jelezhető. A szállítás időpontjában még legalább fél év legyen hátra a lejárat időpontjáig.
A lehetőségek leírása: A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele +6 ampullával eltérhet.
A rész elnevezése: Béta-sugárzó radiofarmakon 1 beteg kezeléséhez.
A rész száma: 19
Rövid leírás:
4 ampulla Csontáttétek okozta fájdalom csillapítására alkalmas béta-sugárzó radiofarmakon 1 beteg kezeléséhez
Csontáttétek okozta fájdalom palliatív terápiás kezelésére alkalmas radioaktív gyógyszerkészítmény.
A lehetőségek leírása: A megadott mennyiségtől a szolgáltatás igénybevétele +2 darabbal eltérhet.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1145 Budapest Uzsoki utca 29-41.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi közbeszerzési részben:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Öntisztázás: Kbt. 64. § (1)-(2) bek. irányadó.
1.) Kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolás:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá.
Többet mutasson
Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát, továbbá a Korm. r. 3. § (3) bek.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a Korm.r. 3.§ (5) bek. irányadó.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
2.) Kizáró okok fenn nem állásának igazolás:
A Rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Rendelet 8.§, 10.§, 12-16. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A Rendelet 1. § (4) bekezdése alapján a Rendelet III. Fejezetben említett igazolási módok a Rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
A Rendelet 1. § (5) bekezdése alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a Rendelet VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
A közös ajánlattevők külön-külön EEKD-t kötelesek készíteni, és a meghatalmazott AT által benyújtani figyelemmel a Kbt. 35.§ (2a) bekezdésében foglaltakra.
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, mely esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó más szervezet vagy személy külön EEKD-t kötelesek benyújtani.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet a Rendelet 1. § (7) bek.ben, valamint a Kbt. 69. § (11a) bek.ben foglaltakra.
Felhívjuk a figyelmet a Rendelet 13. §-ra.
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi közbeszerzési részben:
Az alkalmasság előzetes igazolása:
A Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet.) 1. § (1) bekezdése alapján az Ajánlattevőnek a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával.
A Rendelet. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész „α: „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem.
Többet mutasson
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát és irányadó továbbá a Rendelet. 3. § (3) bek.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a Rendelet. 3.§ (5) bek. irányadó
Amennyiben ajánlattevő más személy, vagy szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni az előírt alkalmassági követelményeknek, irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (6)-(7),(9) és (11)-(12) bekezdései.
Az alkalmasság igazolása: Rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő általa Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Rendelet. IV. fejezetében foglalt szabályoknak megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
Csatolni kell a Rendelet. 21. § (1) bek. a) pontja alapján és 22. § (1)-(2) bekezdése szerint az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett a felhívás III.1.3) a) pontjában - az adott közbeszerzés rész tekintetében - előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb szállításainak ismertetését.
Többet mutasson
A Rendelet. 22. § (2) bekezdésének alkalmazása során a teljesítés ideje tekintetében a kezdő időpont az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított hat év, befejező időpont az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évben, figyelemmel a Rendelet. 21. § (1a) bek. a) pontjára.
Többet mutasson
Az ismertetésnek (ismertetéseknek) tartalmaznia kell legalább
— a szerződést kötő másik fél megnevezését és székhelyét,
— a szállítás tárgyát, mennyiségét,
— teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő - legalább év, hónap és nap - megjelölésével) és
— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítés során milyen szállítási mennyiségben vett részt.
Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési dokumentumok IX. fejezete szerint.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 69.§ (11)-(11a)§; Rendelet 1.§ (4)-(5), (7) bek, 21.§ (1a) bek a) pontja, 21/A.§, 24. § (1) bek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
a) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás megküldésétől visszafelé számított három évben befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett egészségügyi intézménynek teljesített olyan referenciával, amely
— az 1. rész vonatkozásában legalább 1 db,
— a 2. rész vonatkozásában legalább 1 db,
— a 3. rész vonatkozásában legalább 1 db,
— a 4. rész vonatkozásában legalább összesen: 36 db,
— az 5. rész vonatkozásában legalább összesen: 3 ampulla,
— a 6. rész vonatkozásában legalább összesen: 65 db,
— a 7. rész vonatkozásában legalább összesen: 6 ampulla,
— a 8. rész vonatkozásában legalább összesen: 3 ampulla,
— a 9. rész vonatkozásában legalább összesen: 4 ampulla,
— a 10. rész vonatkozásában legalább összesen: 345 ampulla,
— a 11. rész vonatkozásában legalább összesen: 135 ampulla,
— a 12. rész vonatkozásában legalább összesen: 12 ampulla,
— a 13. rész vonatkozásában legalább összesen. 105 ampulla,
— a 14. rész vonatkozásában legalább összesen: 13 ampulla,
— a 15. rész vonatkozásában legalább összesen: 7 ampulla,
— a 16. rész vonatkozásában legalább összesen: 15 ampulla,
— a 17. rész vonatkozásában legalább összesen: 4 ampulla,
— a 18. rész vonatkozásában legalább összesen: 9 ampulla,
— a 19. rész vonatkozásában legalább összesen: 3 ampulla
Izotóp vagy radiofarmakon szállítására vonatkozóan, a szerződésnek megfelelő teljesítést igazolja.
Ajánlatkérő egészségügyi intézmény alatt orvosi rendelőt, járóbeteg-szakellátó központot (rendelőintézetet), szakrendelőt, egészségházat, orvos- és egészségtudományi centrumot, rehabilitációs intézetet/központot, kórházat (klinikát), egészségügyi kutató intézetet ért.
Többet mutasson
Több részre történő ajánlattétel esetén az alkalmasság igazolásához a magasabb mennyiségű referenciakövetelménynek való megfelelés elegendő.
A referencia követelmény több szerződéssel is igazolható.
Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó személyre eső hányadát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész vonatkozásában:
AK előleget nem fizet.
A számla ellenértékének kiegyenlítése a teljesítés igazolást követően, havonta kiállított számla alapján, a Ptk-ról szóló 2013. évi V. tv 6:130. § (1)-(2) bekezdése szerint átutalással történik. A számlákat a teljesítésigazolás alapján magyar forintban (HUF) kell kiállítani. Fizetési határideje 1997. évi LXXXIII. tv. 9/A. §-a alapján 60 nap.
Többet mutasson
Nyertes Ajánlattevő(AT)-a szerződéstervezetben foglaltaknak megfelelő-teljesítésigazolásnak megfelelően nyújthat be számlát.
Számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok (2000.évi C.tv)rendelkezései irányadóak.
ÁFA megfizetése a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően történik.
A Kbt.135.§(1),(5)-(6) bek. irányadóak.
AT a szerződés időtartam alatt a szerződésben meghatározottak szerinti ütemezésben köteles az adásvételi szerződésben meghatározott szállítási határidővel történő teljesítésre.
Folytatás az 1. közbeszerzési rész II.2.4) II. pontjában.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-04-17 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik.
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg az EKR rendelet 15.§ (2) bekezdése értelmében.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_27678820
Más típusú ajánlatkérő: kórház
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ficzere Andrea
A vevő profiljának címe: http://www.uzsoki.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001576072019/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1.AK jelen közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett EKR rendszerben bonyolítja le, így a 424/2017.(XII.19.) Kr. (EKR.r.) alkalmazandó.
2. A közbeszerzési eljárás során a kommunikáció EKR.r. előírásai szerint történik. Az eljárásban való ajánlattétel feltétele, hogy AT az EKR.r.6. § (6)-(8) szerint regisztráltassa magát az EKR rendszerben. Az EKR működtetését a 27/2017.(XI.6.) MvM r. alapján a NEKSZT Kft. végzi http://nekszt.hu. A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.
Többet mutasson
3. Az ajánlatban előírt dokumentumok benyújthatók az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy amennyiben elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikusmásolata formájában [Kbt. 41/A.§ (1)-(3)].
Többet mutasson
4. Az értékelési szempont szerinti megajánlást az EKR.r. 11. § (1) bekezdése szerint az AK által elektronikusűrlapként létrehozott felolvasólapon kell ajánlattevőnek az ajánlat részeként kitölteni.
5. Az ajánlat részeként továbbá be kell nyújtani:
a) az EKR rendszerben kiadott ŰRLAPOKAT (Felolvasólap, Kbt. 62. § (1) bek. k) kb), Kbt. 62. § (1) bek. k) kc), EEKD, Kbt. 66. § (2) bek., Kbt. 67. § (4) bek., Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról, továbbá változásbejegyzési eljárás esetében a Kr. 13. §-ban meghatározott iratokat, Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozat (nemleges nyilatkozat is csatolandó). AK a Kr. 2. § (3) bek. alapján előírja, hogy AT az EEKD-ban tüntesse fel az ajánlat benyújtásakor a már ismert alvállalkozókat; ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 65.§ (7) bekezdése vonatkozásában, Felelős fordításról szóló nyilatkozat, Nyilatkozat megajánlott árú paramétereiről, Nyilatkozat üzleti titokról)
Többet mutasson
b) ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 25.§ (3)-(4) bekezdései vonatkozásában;
c) amennyiben az ajánlattevő a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani;
d) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat az ajánlattevő nevében aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz a képviseleti jogosultságot igazoló dokumentumot. Részletesen lsd. Közbeszerzési Dokumentumok.
d) Az ajánlattevőnek - valamennyi ajánlattal érintett rész vonatkozásában - az ajánlatához csatolnia kell cégszerűen aláírt részletes szakmai ajánlatot az alábbi tartalommal összeállítva:
Da) Ajánlattevő a szakmai ajánlatában csatolja a megajánlott áruk ismertetéséről magyar nyelvű termékleírását - vagy a termékleírás magyar nyelvű fordítását - melyből egyértelműen megállapítható, hogy az áru megfelel a Műszaki leírásban megadott paramétereknek;
Többet mutasson
Db) csatolja a megajánlott termékekre vonatkozó Magyarországi forgalmazáshoz szükséges érvényes tanúsítványt, engedélyt, (in vivo termékeknél OGYÉI - vagy annak jogelődjétől származó - engedély), vagy ezzel egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait;
Többet mutasson
Dc) - adott esetben - csatolja az egyedi importtal rendelhető termékre vonatkozó nyilatkozatát, valamint a 44/2004.(IV.28.) ESzCsM. rendelet 3.sz. melléklete szerinti formanyomtatványt, valamint idegen nyelvű érvényes tanúsítvány másolathoz annak magyar nyelvű fordítását;
Többet mutasson
Dd) Ajánlattevőnek - valamennyi ajánlattal érintett rész vonatkozásában - külön-külön részletes árajánlatot kell benyújtania. (részletesen lsd. Közbeszerzési Dokumentumokban)
e) az Ajánlattevőnek az ajánlatához valamennyi rész tekintetében külön-külön csatolnia kell ajánlattevő cégszerű aláírásával ellátott részletes árajánlatot.
6. Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint biztosít lehetőséget. Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplőgazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
Folytatás a VI.4.3) II. pontjában.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
I.
A Kbt.148.§-a szerint.
II.
A VI.3)pont folytatása:
7.Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, így az eljárás során kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az ajánlat magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be.
8.Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt.35. §-ban foglalt feltételeknek. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban csatolni kell az Kbt.35.§(2a) bekezdése szerinti meghatalmazást.
9.Ajánlatkérő kizárja a nyertes ajánlattevő(k) számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
10.Az ajánlatban előforduló különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó.
Többet mutasson
11.Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatban a közép-európai idő az irányadó.
12.Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt.75.§(2) bekezdés e) pontjában írt eredménytelenségi okot.
13.Ajánlatkérő a Kbt. 81.§(5) bekezdését alkalmazza.
14.AK a Kbt. 45.§(1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek az alábbi időszakokat tekinti: hétfőtől csütörtökig, 10-15 óráig,pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 10-14 óráig terjedőidőintervallum.
15.Az ajánlatkérő nem írja elő ajánlati biztosíték nyújtását.
16.A felhívás IV.2.6) pontjában rögzített 2 hónapos ajánlati kötöttség alatt Ajánlatkérő 60 napot ért.
17.Ajánlatkérő az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére való alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi pontok esetében: III.1.3).
18.AK az eljárás lebonyolításához felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót alkalmaz: dr. Kerek Éva Gabriella Lajstromszám:00861 és dr. Csók István Áron Lajstromszám:00118
19.Jelen eljárásban a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., és végrehajtási rendeletei (különös tekintettel a 321/2015.(X.30.) Korm.r. és a 424/2017.(XII.19.)Korm. rendelet) szerint kell eljárni.
20.Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított-országos, regionális-illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért AK a szerződésben a következő bontó feltételt köti ki:
Többet mutasson
AK szerződéses kötelezettséget kizárólag Polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V. törvény 6:116.§(2)bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben vagy összevont közbeszerzési eljárásban vagy a fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárás keretében, keret megállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított, közös vagy összevont közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből AKnak semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
Többet mutasson
21. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kizárhatja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 051-120523 (2020-03-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-09-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tárgy: Az ajánlatkérő részére a szerződéskötéstől számított 12 hónapra szükséges különféle izotópok és radiofarmakonok beszerzése 19 részben.
A beszerzés teljes értéke: 30 647 240 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-09-23 📅
Közzététel dátuma: 2020-09-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 188-453703
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 051-120523
HL-S szám: 188
További információk
1. rész Ajánlattevők: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Nyertes: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 2. rész Ajánlattevők: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Nyertes: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 3. rész Ajánlattevők: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Nyertes: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 4. rész Ajánlattevők: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Nyertes: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 5. rész Ajánlattevők: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 Nyertes: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 6. rész Ajánlattevők: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Nyertes: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 7. rész Ajánlattevők: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 Nyertes: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 8. rész Ajánlattevők: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 Nyertes: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 9. rész Ajánlattevők: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 Nyertes: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 10. rész: Ajánlattevők: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213 IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Medi-Radiopharma Egészségügyi Szervező, Tanácsadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2300 ÉRD, Szamos utca 10-12.,12090503413 Nyertes: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 11. rész Ajánlattevők: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Medi-Radiopharma Egészségügyi Szervező, Tanácsadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2300 ÉRD, Szamos utca 10-12.,12090503413 Nyertes: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 12. rész Az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdésének a) pontja alapján, tekintettel arra, hogy a 12. Közbeszerzési részben nem érkezett ajánlat. 13. rész Az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdésének a) pontja alapján, tekintettel arra, hogy a 13. Közbeszerzési részben nem érkezett ajánlat. 14. rész Ajánlattevők: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Nyertes: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 15. rész Ajánlattevők: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Nyertes: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 16. rész Az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdésének b) pontja alapján, tekintettel arra, hogy a 16. Közbeszerzési részben kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be. 17. rész Ajánlattevők: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Nyertes: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 18. rész Az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdésének a) pontja alapján, tekintettel arra, hogy a 18. Közbeszerzési részben nem érkezett ajánlat. 19. rész Ajánlattevők: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243 Folytatás a VI.4.3) II. pontban.
Többet mutasson

Objektum
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1145 Budapest, Uzsoki utca 29-41.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-09-17 📅
Név: MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_19038492
Postacím: Csipányok Utca 2
Postai város: Fót
Postai irányítószám: 2151
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 27537340 📞
E-mail: pereczesj@medinspect.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 267 000 HUF 💰
286 000 HUF 💰
610 000 HUF 💰
15 595 200 HUF 💰
468 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-09-14 📅
Név: IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56962275
Postacím: Konkoly-Thege Miklós Út 29-33.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1121
Telefon: +36 13922577 📞
E-mail: commerce@izotop.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.izotop.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 2 585 200 HUF 💰
1 825 000 HUF 💰
1 036 000 HUF 💰
646 000 HUF 💰
1 446 700 HUF 💰
5 265 000 HUF 💰
68 220 HUF 💰
86 500 HUF 💰
20 940 HUF 💰
441 480 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
1
3

Hivatkozás
További információk
1. rész
Ajánlattevők:
MEDINSPECT Egészségügyi - Környezetvédelmi Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2151 Fót, Csipányok utca 2., 1073245213
IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243
Nyertes:
2. rész
3. rész
4. rész
5. rész
6. rész
7. rész
8. rész
9. rész
10. rész:
Medi-Radiopharma Egészségügyi Szervező, Tanácsadó, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2300 ÉRD, Szamos utca 10-12.,12090503413
11. rész
12. rész
Az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdésének a) pontja alapján, tekintettel arra, hogy a 12.
Közbeszerzési részben nem érkezett ajánlat.
13. rész
Az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdésének a) pontja alapján, tekintettel arra, hogy a 13.
14. rész
15. rész
16. rész
Az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdésének b) pontja alapján, tekintettel arra, hogy a 16.
Közbeszerzési részben kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.
17. rész
18. rész
Az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdésének a) pontja alapján, tekintettel arra, hogy a 18.
19. rész
Folytatás a VI.4.3) II. pontban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A VI.3) folytatása:
Nyertes:
IZOTÓP INTÉZET Kutató, Fejlesztő, Termelő és Szolgálató Korlátolt Felelősségű Társaság, MAGYARORSZÁG 1121 Budapest, Konkoly Thege Miklós út 29-33., 10807262243
Forrás: OJS 2020/S 188-453703 (2020-09-23)