Vállalkozási keretszerződések a Fővárosi Állat- és Növénykert létesítményeinek, épületszerelvényeinek gépészeti és egyéb berendezéseinek felügyeleti, karbantartási, hibajavítási feladatainak ellátására 9 részben, mely alapján felügyeleti, karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása szükséges. Minden részben irányadó, hogy Ajánlatkérő a tervezett karbantartások ütemezését jogosult a másik féllel egyeztetve a szerződéstervezet szerint átütemezni. Amennyiben a hatályba léptető feltételek miatt nem szükséges a szerződés hatálya alatt a Műszaki Leírás szerint tervezett összes karbantartás elvégzése, és az átütemezésre nincs mód, úgy kizárólag az elvégezhető és elvégzett karbantartási szolgáltatások után jár díjazás. Minden rész esetében igaz, hogy a részenként eseti megrendelésre megjelölt keretösszeg kimerülése esetén további Eseti megrendelés kibocsátására nincs mód jelen szerződés keretében A szerződés hatálya alatt (tervezetten 14 hónap) az ajánlattevőként szerződő fél folyamatos rendelkezésre állást köteles biztosítani.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-09-25.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-09-07.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-09-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Épületszerelvény-javítási és -karbantartási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000886222020
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződések a Fővárosi Állat- és Növénykert létesítményeinek, épületszerelvényeinek gépészeti és egyéb berendezéseinek felügyeleti, karbantartási, hibajavítási feladatainak ellátására 9 részben, mely alapján felügyeleti, karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása szükséges.
Minden részben irányadó, hogy Ajánlatkérő a tervezett karbantartások ütemezését jogosult a másik féllel egyeztetve a szerződéstervezet szerint átütemezni. Amennyiben a hatályba léptető feltételek miatt nem szükséges a szerződés hatálya alatt a Műszaki Leírás szerint tervezett összes karbantartás elvégzése, és az átütemezésre nincs mód, úgy kizárólag az elvégezhető és elvégzett karbantartási szolgáltatások után jár díjazás.
Minden rész esetében igaz, hogy a részenként eseti megrendelésre megjelölt keretösszeg kimerülése esetén további Eseti megrendelés kibocsátására nincs mód jelen szerződés keretében
A szerződés hatálya alatt (tervezetten 14 hónap) az ajánlattevőként szerződő fél folyamatos rendelkezésre állást köteles biztosítani.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Az ár értékelési szempont további alszempontjai:
1.1. Karbantartási díjak összesen (nettó HUF) Súlyszám: 50
1.2. Javítási óradíjak és kiszállási díj összehasonlításhoz vetített értéke (nettó HUF) Súlyszám: 40
Az ár értékelési szempont 1.2. alszempontja tekintetében Ajánlatkérő által megadott óraszámok vetítési alapként szolgálnak, az ajánlatok összehasonlítása és értékelése szempontjából, Ajánlatkérő nem köteles ezek lehívására.
Feltételes közbeszerzés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő a célzott támogatásra vonatkozó igény el nem fogadását olyan körülménynek tekinti, amely alapján az eljárást a Kbt. 75. § (2) bek. a) pontja és 53. § (5) bekezdése alapján eredménytelennek nyilváníthatja, vagy a Kbt. 53. § (7) bekezdése alapján alkalmazandó – 131. § (9) bekezdését alkalmazva mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól. Amennyiben a szerződés megkötésére irányadó jogszabályi határidő a fedezetre biztosítására vonatkozó fővárosi döntés meghozatala előtt jár le, úgy a szerződés megkötésre kerül, azonban csak a fedezet biztosítására vonatkozó pozitív döntés esetén, és annak kihirdetésének időpontjában lép hatályba.

Objektum A közbeszerzés hatálya

A rész elnevezése: Felvonók, emelők, hidraulikus ajtómozgatók
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés a Fővárosi Állat-és Növénykert Pannon Park területén lévő felvonóinak, emelőinek és hidraulikus ajtómozgatóinak felügyeleti, karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása, az alábbiak szerint:

A Pannon Park a jelen beszerzés alapján kötött szerződés hatálya alatt nem kerül megnyitásra: a szerkezetkész állapotban szükséges a már beépítésre került épület szerelvényeinek, gépészeti berendezéseinek a jótállási kötelezettség biztosítása érdekében és jogszabály által előírt, rendszeres, meghatározott időszakonkénti kötelező karbantartása, valamint szükséges a jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítási feladatok ellátása, adott esetben üzemzavar elhárítás a műszaki leírás szerint.

Az ajánlattevőként szerződő fél köteles biztosítani a feladat ellátásához szükséges eszközöket, a karbantartás során a kopó, fogyó alkatrészeket, anyagokat, azzal, hogy ezek ellenértékét és a kiszállási díjat a megajánlott karbantartási díjnak magában kell foglalnia.

A szerződéstervezet III.2. szerinti Eseti megrendelés alapján megrendelt, jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítási feladatok ellátására, adott esetben üzemzavar elhárításra, továbbá adott esetben a szükséges alkatrészek, anyagok biztosítására, kiszállási díjra és a munkadíjakra a szerződés hatálya alatt mindösszesen nettó 3 000 000,- HUF keretösszeget biztosít Ajánlatkérő, melyet nem köteles kimeríteni, eseti megrendelési kötelezettsége nincs.

Ajánlatkérő az egyes tevékenységekhez a műszaki leírásban olyan reakcióidőket ír elő, amelyek pontosan mérhetők és számon kérhetők (szerződés SLA - 7.számú melléklete), ezzel biztosítva a zökkenőmentes műszaki ellátást. A szerkezetkész állapot során a próbaüzem elvégzéséig szükséges a már beépítésre került épület szerelvényeinek, gépészeti berendezéseinek a jótállási kötelezettség biztosítása érdekében és jogszabály által előírt kötelező karbantartása, és a felmerülő meghibásodások elhárítása és jótállási kötelezettség körébe tartozó események kivételével. Műszaki leírás szerinti 0-24 órás elérhetőségű diszpécser szolgálat működtetése.

— Dokumentálási és archiválási feladatok (Karbantartási terv készítése, Üzemnapló, Karbantartási munkalapok, Ellenőrzések tanúsítványai,)
— előre tervezett tervszerű megelőző karbantartás (TMK),
— havária beavatkozás élet- vagy balesetveszély esetén
— jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítások adott esetben műszaki leírás szerint
— a hiba tekintetében annak megállapítása, hogy jótállás körébe tartozik-e, ajánlattevőként szerződő fél kötelezettsége a szerződéstervezet szerint.
SZEMÉLY ÉS TEHERFELVONÓK
ÁLLATEMELŐK
HÍDMÉRLEG
HIDRAULIKUSTÁPEGYSÉG ÉS KAPUK MOZGATÓK
ELEKTROMOS TOLÓAJTÓK AZ ÁLLATTARTÓI TEREKBEN
A kifutókat és azon belüli helyiségeket elválasztó kapuk mozgatását szolgálják a hidraulikus rendszerek.
Felépítésük:
— Hidraulikus tápegység,
— Nagynyomású hidraulikus kör,
— Hidraulikus mozgató szerkezet
A hidraulikai rendszerek felügyeleténél, karbantartásánál és felülvizsgálatánál a nyomástartó edényekre vonatkozó előírások az irányadó. A karbantartónak a rendeletek előírásai, az érintett szabványok, gyártói előírások és a szakmai szabályok betartásával kell a hidraulikai rendszerrel kapcsolatot tevékenységét szervezni, ütemezni és végrehajtani.

Részleteket és a tételes géplistát a műszaki leírás tartalmazza, összesen 120 db gép és berendezés.
Időtartam: 14 hónap
További információk:
Az ár értékelési szempont további alszempontjai:
1.1. Karbantartási díjak összesen (nettó HUF) Súlyszám: 50
1.2. Javítási óradíjak és kiszállási díj összehasonlításhoz vetített értéke (nettó HUF) Súlyszám: 40
Az ár értékelési szempont 1.2. alszempontja tekintetében Ajánlatkérő által megadott óraszámok vetítési alapként szolgálnak, az ajánlatok összehasonlítása és értékelése szempontjából, Ajánlatkérő nem köteles ezek lehívására.
Feltételes közbeszerzés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő a célzott támogatásra vonatkozó igény el nem fogadását olyan körülménynek tekinti, amely alapján az eljárást a Kbt. 75. § (2) bek. a) pontja és 53. § (5) bekezdése alapján eredménytelennek nyilváníthatja, vagy a Kbt. 53. § (7) bekezdése alapján alkalmazandó – 131. § (9) bekezdését alkalmazva mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól. Amennyiben a szerződés megkötésére irányadó jogszabályi határidő a fedezetre biztosítására vonatkozó fővárosi döntés meghozatala előtt jár le, úgy a szerződés megkötésre kerül, azonban csak a fedezet biztosítására vonatkozó pozitív döntés esetén, és annak kihirdetésének időpontjában lép hatályba.
Feltételes közbeszerzés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő a célzott támogatásra vonatkozó igény el nem fogadását olyan körülménynek tekinti, amely alapján az eljárást a Kbt. 75. § (2) bek. a) pontja és 53. § (5) bekezdése alapján eredménytelennek nyilváníthatja, vagy a Kbt. 53. § (7) bekezdése alapján alkalmazandó – 131. § (9) bekezdését alkalmazva mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól. Amennyiben a szerződés megkötésére irányadó jogszabályi határidő a fedezetre biztosítására vonatkozó fővárosi döntés meghozatala előtt jár le, úgy a szerződés megkötésre kerül, azonban csak a fedezet biztosítására vonatkozó pozitív döntés esetén, és annak kihirdetésének időpontjában lép hatályba.
A rész elnevezése: Épületgép. - légtechnikai ber., hűtési és fűtési r
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés a Fővárosi Állat-és Növénykert Pannon Park területén lévő épületgépészeti, légtechnikai berendezéseinek, hűtési és fűtési rendszereinek, karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása, az alábbiak szerint:

A Pannon Park a jelen beszerzés alapján kötött szerződés hatálya alatt nem kerül megnyitásra: a szerkezetkész állapotban szükséges a már beépítésre került épületszerelvényeinek, gépészeti berendezéseinek a jótállási kötelezettség biztosítása érdekében előírt, rendszeres, meghatározott időszakonkénti kötelező karbantartása, valamint szükséges a jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítási feladatok ellátása, adott esetben üzemzavar elhárítás a műszaki leírás szerint.

Az ajánlattevőként szerződő fél köteles biztosítani a feladat ellátásához szükséges eszközöket, a karbantartás során a kopó, fogyó alkatrészeket, azzal, hogy ezek ellenértékét és a kiszállási díjat a megajánlott karbantartási díjnak magában kell foglalnia.

A szerződéstervezet III.2. szerinti Eseti megrendelés alapján megrendelt, jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítási feladatok ellátására, adott esetben üzemzavar elhárításra, továbbá adott esetben a szükséges alkatrészek, anyagok biztosítására, kiszállási díjra és a munkadíjakra a szerződés hatálya alatt mindösszesen nettó 10 000 000,- HUF keretösszeget biztosít Ajánlatkérő, melyet nem köteles kimeríteni, eseti megrendelési kötelezettsége nincs.

Ajánlatkérő az egyes tevékenységekhez a műszaki leírásban olyan reakcióidőket ír elő, amelyek pontosan mérhetők és számon kérhetők (szerződés SLA -7. számú melléklete), ezzel biztosítva a zökkenőmentes műszaki ellátást. A szerkezetkész állapot során a próbaüzem elvégzéséig szükséges a már beépítésre került épület szerelvényeinek, gépészeti berendezéseinek a jótállási kötelezettség biztosítása érdekében és jogszabály által előírt kötelező karbantartása, és a felmerülő meghibásodások elhárítása és jótállási kötelezettség körébe tartozó események kivételével. Műszaki leírás szerinti 0-24 órás elérhetőségű diszpécser szolgálat működtetése.

Részleteket és a tételes géplistát a műszaki leírás tartalmazza, összesen 1081 db gép, rendszer és berendezés.
Az opciós feltételek a II.2.11. pontban.
A lehetőségek leírása:
A Pannon Park Biodóm létesítmény jelen pályázati kiírás időpontjában még a belsőépítészeti és dekorációs kivitelezés előtt áll, ezért a gépészeti fenntartó rendszerek egy része még nem lesz érdemi terheléssel beüzemelve. Számos berendezés leállításra, letakarásra vagy akár leszerelésre fog kerülni ezen munkálatok idejére ezért azokon nem lehet vagy szükséges minden karbantartási feladatot a tervezett gyakorisággal elvégezni:

Erre tekintettel bizonyos berendezések egyes karbantartásait Ajánlatkérő Opciós tételként tüntette fel az árazólap második táblájában és csak akkor kerül lehívásra, ha ezt a beüzemelés előrehaladása lehetővé és szükségessé teszi.
Szivattyúk
Légkezelők, elemes
Fan-coil
Páraképző
Vízlágyító
UV csírátlanító
Hűtőkamra aggregátorral
A műszaki leírásban szereplő karbantartások tekintetében amennyiben ajánlatkérőként szerződő fél él az opció lehívási jogával a szerződés hatálya alatt, ajánlattevőként jogosult fél köteles a feladatot ellátni a szerződéstervezet szerint.
További információk:
Az 1. értékelési szempont, az ár alszempontjai és súlyszámai:
1.1. Karbantartási díjak összesen opciós tételekkel együtt (nettó HUF) Súlyszám: 60
1.2. Javítási óradíjak és kiszállási díj összehasonlításhoz vetített értéke (nettó HUF) Súlyszám: 30
Feltételes közbeszerzés: A Kbt. 53.§ (6) bekezdése alapján ajánlatkérő a célzott támogatásra vonatkozó igény el nem fogadását olyan körülménynek tekinti, amely alapján az eljárást a Kbt. 75.§ (2) bek. a) pontja és 53.§ (5) bekezdése alapján eredménytelennek nyilváníthatja, vagy a Kbt. 53.§ (7) bekezdése alapján alkalmazandó - 131.§ (9) bekezdését alkalmazva mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól. Amennyiben a szerződés megkötésére irányadó jogszabályi határidő a fedezetre biztosítására vonatkozó fővárosi döntés meghozatala előtt jár le, úgy a szerződés megkötésre kerül, azonban csak a fedezet biztosítására vonatkozó pozitív döntés esetén, és annak kihirdetésének időpontjában lép hatályba.

A rész elnevezése: Épületfelügyelet
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés a Fővárosi Állat-és Növénykert Pannon Park területén lévő épületfelügyelet, érzékelő és beavatkozó elemek karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása, az alábbiak szerint:

A szerződéstervezet III.2. szerinti Eseti megrendelés alapján megrendelt, jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítási feladatok ellátására, adott esetben üzemzavar elhárításra, továbbá adott esetben a szükséges alkatrészek, anyagok biztosítására, kiszállási díjra és a munkadíjakra a szerződés hatálya alatt mindösszesen nettó 4 000 000,- HUF keretösszeget biztosít Ajánlatkérő, melyet nem köteles kimeríteni, eseti megrendelési kötelezettsége nincs.

Ajánlatkérő az egyes tevékenységekhez a műszaki leírásban olyan reakcióidőket ír elő, amelyek pontosan mérhetők és számon kérhetők (szerződés SLA - 7.számú melléklete), ezzel biztosítva a zökkenőmentes műszaki ellátást. A szerkezetkész állapot során a próbaüzem elvégzéséig szükséges a már beépítésre került épület szerelvényeinek, gépészeti berendezéseinek a jótállási kötelezettség biztosítása érdekében és jogszabály által előírt kötelező karbantartása, és a felmerülő meghibásodások elhárítása és jótállási kötelezettség körébe tartozó események kivételével.

Műszaki leírás szerinti 0-24 órás elérhetőségű diszpécser szolgálat működtetése.
Részleteket és a tételes géplistát a műszaki leírás tartalmazza. Összesen 1 db ÉPÜLETFELÜGYELETI RENDSZER és 1 db VÍZGÉPÉSZETI FELÜGYELETI RENDSZER
További információk:
Az 1. ár értékelési szempont alszempontjai és súlyszámok:
1.2. Javítási óradíjak és kiszállási díj összehasonlításhoz vetített értéke (nettó HUF) Súlyszám: 25
A rész elnevezése: Kutak, víz- és csatornahálózat
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés a Fővárosi Állat-és Növénykert Pannon Park területén lévő kutak, víz-és csatornahálózat karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása, az alábbiak szerint:

A szerződéstervezet III.2. szerinti Eseti megrendelés alapján megrendelt, jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítási feladatok ellátására, adott esetben üzemzavar elhárításra, továbbá adott esetben a szükséges alkatrészek, anyagok biztosítására, kiszállási díjra és a munkadíjakra a szerződés hatálya alatt mindösszesen nettó 4 500 000,- HUF keretösszeget biztosít Ajánlatkérő, melyet nem köteles kimeríteni, eseti megrendelési kötelezettsége nincs.

Ajánlatkérő az egyes tevékenységekhez a műszaki leírásban olyan reakcióidőket ír elő, amelyek pontosan mérhetők és számon kérhetők (szerződés SLA - 7.számú melléklete), ezzel biztosítva a zökkenőmentes műszaki ellátást.
A szerkezetkész állapot során a próbaüzem elvégzéséig szükséges a már beépítésre került épület szerelvényeinek, gépészeti berendezéseinek a jótállási kötelezettség biztosítása érdekében és jogszabály által előírt kötelező karbantartása, és a felmerülő meghibásodások elhárítása és jótállási kötelezettség körébe tartozó események kivételével. Műszaki leírás szerinti 0-24 órás elérhetőségű diszpécser szolgálat működtetése.

VÍZTÁROZÓK ÉS KÚTSZIVATTYÚK
HÁLÓZATI VÍZ CSATLAKOZÓ VEZETÉKHÁLÓZAT ÉS SZERELVÉNYEI,
VAS ÉS MANGÁNTALANÍTÓ BERENDEZÉS
SZŰRŐ BERENDEZÉSEK, RO ÉS ULTRASZŰRŐ BERENDEZÉSEK, VÍZTISZTÍTÓ KÖRÖK
ZSOMPOK, ZSOMP-SZIVATTYÚK
ESŐ-, SZENNY- ÉS IPARIVÍZ CSATORNAHÁLÓZAT ÉS BERENDEZÉSEI,
Részleteket és a tételes géplistát a műszaki leírás tartalmazza, összesen 259 db rendszer, gép és berendezés
További információk:
Az 1. értékelési szempont (ár) további alszempontjai:
1.1. Karbantartási díjak összesen (nettó HUF) Súlyszám: 70
1.2. Javítási óradíjak és kiszállási díj összehasonlításhoz vetített értéke (nettó HUF) Súlyszám: 20
Feltételes közbeszerzés: A Kbt. 53.§ (6) bekezdése alapján ajánlatkérő a célzott támogatásra vonatkozó igény el nem fogadását olyan körülménynek tekinti, amely alapján az eljárást a Kbt. 75.§ (2) bek. a) pontja és 53.§ (5) bekezdése alapján eredménytelennek nyilváníthatja, vagy a Kbt. 53.§ (7) bekezdése alapján alkalmazandó - 131.§ (9) bekezdését alkalmazva mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól. Amennyiben a szerződés megkötésére irányadó jogszabályi határidő a fedezetre biztosítására vonatkozó fővárosi döntés meghozatala előtt jár le, úgy a szerződés megkötésre kerül, azonban csak a fedezet biztosítására vonatkozó pozitív döntés esetén, és annak kihirdetésének időpontjában lép hatályba

A rész elnevezése: Kisfeszültségű rendszerek és hálózat
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés a Fővárosi Állat-és Növénykert Pannon Park területén lévő kisfeszültségű rendszerek, világítási hálózat és berendezések, villámvédelmi berendezéseinek felügyeleti, karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása, az alábbiak szerint:

A szerződéstervezet III.2. szerinti Eseti megrendelés alapján megrendelt, jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítási feladatok ellátására, adott esetben üzemzavar elhárításra, továbbá adott esetben a szükséges alkatrészek, anyagok biztosítására, kiszállási díjra és a munkadíjakra a szerződés hatálya alatt mindösszesen nettó 7 000 000,- HUF keretösszeget biztosít Ajánlatkérő, melyet nem köteles kimeríteni, eseti megrendelési kötelezettsége nincs.

KIF BERENDEZÉSEK, FŐ- ÉS ALELOSZTÓK, BELSŐ ELEKTROMOS HÁLÓZAT, ÉS BERENDEZÉSEI
FŐ-, ALELOSZTÓ ÉS KAPCSOLÓ SZEKRÉNYEK
VEZÉRLŐK
FÁZISJAVÍTÓK
VILÁGÍTÁSI HÁLÓZAT, BIZTONSÁGI ÉS IRÁNYFÉNYEK, DÍSZVILÁGÍTÁS
VILLÁMVÉDELMI RENDSZER
SZÜNETMENTES ÁRAMFORRÁSOK
DÍZEL AGGREGÁTOROK
Részleteket és a tételes géplistát a műszaki leírás tartalmazza, összesen 2238 db rendszer gép és berendezés.
További információk:
Az 1. értékelési szempont (ár) további alszempontjai és súlyszámai:
1.1. Karbantartási díjak összesen (nettó HUF) Súlyszám: 60
Az ár értékelési szempont 1.2. alszempont tekintetében Ajánlatkérő által megadott óraszámok vetítési alapként szolgálnak, az ajánlatok összehasonlítása és értékelése szempontjából, Ajánlatkérő nem köteles ezek lehívására.
A rész elnevezése: Gyengeáramú berendezések és hálózat
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés a Fővárosi Állat-és Növénykert Pannon Park területén lévő gyengeáramú berendezéseknek és hálózatának karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása, az alábbiak szerint:

A szerződéstervezet III.2. szerinti Eseti megrendelés alapján megrendelt, jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítási feladatok ellátására, adott esetben üzemzavar elhárításra, továbbá adott esetben a szükséges alkatrészek, anyagok biztosítására, kiszállási díjra és a munkadíjakra a szerződés hatálya alatt mindösszesen nettó 5 500 000,- HUF keretösszeget biztosít Ajánlatkérő, melyet nem köteles kimeríteni, eseti megrendelési kötelezettsége nincs.

— a hiba tekintetében annak megállapítása, hogy jótállás körébe tartozik-e, ajánlattevőként szerződő fél kötelezettsége a szerződéstervezet szerint
EDR RENDSZER
BELÉPTETŐ RENDSZEREK
VAGYONVÉDELMI RENDSZER
BIZTONSÁGTECHNIKAI FELÜGYELETI RENDSZER
IP KAMERA RENDSZER ÉS VIDEÓ FELÜGYELETI RENDSZER
SZOFTVERKÖVETÉS
Részleteket és a tételes géplistát a műszaki leírás tartalmazza, összesen 721 db rendszer, gép és berendezés.
Opció: lásd II.2.11. pont
A lehetőségek leírása:
PLC
Beléptető dolgozói
Kártyaolvasó
Vezérelt ajtózár
IP video rendszer, kül- és beltéri kamerákkal
Videó munkaállomás boksz figyelő rendszer
További információk:
Az 1. értékelési szempont (ár) további alszemopntjai:
1.1. Karbantartási díjak összesen opciós tételekkel együtt (nettó HUF) Súlyszám: 70
1.2. Javítási óradíjak és kiszállási díj összehasonlításhoz vetített értéke(nettó HUF) Súlyszám: 20
A rész elnevezése: Tűzvédelmi berendezések - hő- és füstelvezető rend
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés a Fővárosi Állat-és Növénykert Pannon Park területén lévő tűzvédelmi berendezéseknek, - hő- és füstelvezető rendszereinek, tűzjelző rendszerének, automata tűzoltó rendszereknek, nem automata tűzoltó berendezéseknek, tűzvédelmi eszközeinek felügyeleti, karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása, az alábbiak szerint:

TŰZJELZŐ KÖZPONT ÉS HÁLÓZAT
OLTÁSVEZÉRLŐ RENDSZER
EVAC RENDSZER
OLTÓKÉSZÜLÉKEK
OLTÓ BERENDEZÉSEK
TŰZOLTÓ VÍZFORRÁSOK
TŰZ- ÉS FÜSTGÁTLÓ NYÍLÁSZÁRÓK
Részleteket és a tételes géplistát a műszaki leírás tartalmazza, összesen 2914 db rendszer, eszköz és berendezés
A rész elnevezése: Akvárium víztechnológiai berendezések
A rész száma: 8
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés a Fővárosi Állat-és Növénykert Pannon Park területén lévő akvárium víztechnológiai berendezéseinek karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása, az alábbiak szerint:

A szerződéstervezet III.2. szerinti Eseti megrendelés alapján megrendelt, jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítási feladatok ellátására, adott esetben üzemzavar elhárításra, továbbá adott esetben a szükséges alkatrészek, anyagok biztosítására, kiszállási díjra és a munkadíjakra a szerződés hatálya alatt mindösszesen nettó 4 000 000,- HUF keretösszeget biztosít Ajánlatkérő, melyet nem köteles kimeríteni, eseti megrendelési kötelezettsége nincs

12 DARAB MEDENCE ÉS
17 DARAB AKVÁRIUM
TELJES GÉPÉSZETE
Részleteket és a tételes géplistát a műszaki leírás tartalmazza, összesen 579 db eszköz, rendszer, gép és berendezés.
További információk: Az 1. értékelési szempont (ár) további alszempontjai és súlyszáma:
A rész elnevezése: Építészeti és egyedi berendezések
A rész száma: 9
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés a Fővárosi Állat-és Növénykert Pannon Park területén lévő építészeti és egyedi berendezéseinek felügyeleti, karbantartási és jótállási kötelezettségen kívüli hibajavítási szolgáltatások ellátása és az ehhez kapcsolódó diszpécseri feladatok biztosítása, az alábbiak szerint:

ETFE FÓLIAPÁRNA RENDSZER
ACÉLSZERKEZETŰ TETŐ
MOBIL ÉPÍTÉSZETI ELEMEK
AUTOMATA AJTÓK
IDŐKAPSZULA
Részleteket és a tételes géplistát a műszaki leírás tartalmazza, összesen 1021 db eszköz, rendszer, gép és berendezés.
Opciót lásd II.2.11. pont
A lehetőségek leírása:
Mobil lelátó
Automata forgóajtó
Időkapszula
Vízszintes alpin sín éves felülvizsgálata
Telepített kikötési pontok felülvizsgálata fél évente
Az 1. értékelési szempont (ár) alszempontjai és súlyszámok:
1.1. Karbantartási díjak összesen opciós tételekkel együtt (nettó HUF) Súlyszám: 55
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Budapest XIV. kerület, Állatkerti krt. 14–16., hrsz. 29753.
Budapest XIV. kerület, Állatkerti krt. 14-16., hrsz. 29753
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Minden rész vonatkozásában: Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok valamelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Megkövetelt igazolási módok
Előzetes igazolás:
Az ajánlatban a Kbt. 67. § (1) bekezdésére tekintettel (mind a magyarországi letelepedésű, mind a nem Magyarországon letelepedett) ajánlattevőknek, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k)nek a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet (a továbbiakban: 321/2015. (X.30.) KR.)1. § szerint egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) szükséges nyilatkozniuk előzetes igazolásként a kizáró okok fenn nem állásáról.

Bírálat alatti későbbi igazolás:
Az alátámasztó igazolásokat a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti ajánlatkérői felhívásra szükséges benyújtani.
A Kbt. 69. § (4) bek. szerinti ajánlatkérői felhívásra benyújtandó igazoló dokumentumok:
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő (k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő (k) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) KR.) 8. §-a szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és(2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását.

A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) KR. 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak)mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkezőbizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

A 321/2015. (X. 30.) KR. 15. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t szükséges benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 67. § (3) bekezdésére, valamint a 321/2015. (X. 30.) KR. 3. § (3) és (5) bekezdésére.

Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alk. igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. §(4)bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
Felhívjuk a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) KR. 12-14. § és 16. §-ára és a Kbt. 64. § szerinti öntisztázás lehetőségére.
Karakter korl. miatt a III.1.3. min köv. pontjábak folytatása:
M2.
8. részben:
M.2.1. legalább 1 fő épületgépész mérnök vagy azzal egyenértékű végzettségű, min 36 hó szakmai gyakorlattal (víztechnológiai berendezések szerelése/karbantartása/építése) rendelkező szakember,
M.2.2. legalább 1 fő gépész, műszerész vagy csőszerelő végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal (víztechnológiai berendezések szerelése/karbantartása/építése) rendelkező szakember
9. részben:
M.2.1. legalább 1 fő építő vagy építészmérnök vagy azzal egyenértékű végzettségű, min 36 hó szakmai gyakorlattal (épületüzemeltetés/karbantartás) rendelkező szakember,
M2.2. legalább 1 fő ipari alpinista végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal (alpinistaként végzett feladatok) rendelkező szakember
M2.3. legalább 1 fő lakatos végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal rendelkező szakember
M2.4. legalább 1 fő asztalos végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal rendelkező szakember
M2.4. legalább 1 fő üvegező végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal rendelkező szakember
A szakemberek között átfedés megengedett, amennyiben több részben indul ajánlattevő, ebben az esetben ugyanazon szakember több részben is megjelölhető.
Amennyiben ajánlattevő több részben is nyújt be ajánlatot, a szakemberek közötti átfedés megengedett.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlattevőnek csatolnia kell minden rész vonatkozásában:
P1) A 321/2015. (X.30.) KR. 19. § (1) bek. c) pontja alapján a felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgya szerinti (az adott rész vonatkozásában megjelölt karbantartási szolgáltatás(ok)) árbevételéről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy amennyiben az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdés szerint.

A jelen eljárásban az AT-knek alkalmasságukat az EEKD IV. részében(„alfa”) pontjával kell előzetesen igazolniuk. Az alkalmassági feltételeknek való megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor.

Karakter korl. miatt a VI.3. pont folyt.
25) A szerződés teljesítéséhez vállalkozó köteles bevonni további szakembereket:
4.részben: A szerződés teljesítésébe Vállalkozó köteles bevonni az Ajánlati felhívás III.1.3. M2. alkalmassági követelményekben felsorolt szakembereken túl további legalább 2 fő fűtésszerelő vagy csőszerelő végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal rendelkező szakembert.

5.Részben: l A szerződés teljesítésébe Vállalkozó köteles bevonni az Ajánlati felhívás III.1.3. M2. alkalmassági követelményekben felsorolt szakembereken túl további legalább 2 fő villanyszerelő vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal rendelkező szakembert

6.részben: A szerződés teljesítésébe Vállalkozó köteles bevonni az Ajánlati felhívás III.1.3. M2. alkalmassági követelményekben felsorolt szakembereken túl további legalább 1 fő informatikus vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal rendelkező szakembert.

7. részben: A szerződés teljesítésébe Vállalkozó köteles bevonni az Ajánlati felhívás III.1.3. M2. alkalmassági követelményekben felsorolt szakembereken túl további legalább 1 fő, 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet szerinti tűzvédelmi szakvizsgával vagy ezzel egyenértékű végzettséggel rendelkező szakembert, aki legalább 24 hónap szakirányú szakmai gyakorlattal bír.

8. részben A szerződés teljesítésébe Vállalkozó köteles bevonni az Ajánlati felhívás III.1.3. M2. alkalmassági követelményekben felsorolt szakembereken túl további legalább 2 fő gépész, műszerész vagy csőszerelő végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező szakembert, legalább további 1 fő ipari alpinista végzettséggel rendelkező szakembert.

26)A kiegészítő tájékoztatás: A Kbt. 56.§ (2) bek. alapján a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt 4 nappal (2020.09.21.) kell megadni. Amennyiben a kiegészítő tájékoztatást a válaszadási határidőt megelőző negyedik napnál (2020.09.17.) később nyújtják be, Ajánlatkérő nem köteles válaszolni rá.

27) Az eljárás nyelve a magyar, a nem magyar nyelven benyújtott dokumentum esetén csatolni szükséges az ajánlattevő nyilatkozatát. Kbt. 47.§ (2) bek. is irányadó:az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is köteles elfogadni.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben
1. részben: közbeszerzés tárgya szerinti (felvonó és/vagy lift karbantartás) árbevétele nem éri el a 10 000 000 HUF-ot
2. részben: közbeszerzés tárgya szerinti (légtechnikai berendezés(ek) és/vagy hűtési és/vagy fűtési rendszer(ek) karbantartása) árbevétele nem éri el a 60 000 000 HUF-ot
3. részben: közbeszerzés tárgya szerinti (épületfelügyeleti rendszer(ek) karbantartása) árbevétele nem éri el a 10 000 000 HUF-ot
4. részben: közbeszerzés tárgya szerinti (kút(ak) és/vagy víz- és/vagy csatornahálózat karbantartás) árbevétele nem éri el a 15 000 000 HUF-ot
5. részben: közbeszerzés tárgya szerinti (Erősáramú berendezés(ek) és/vagy világítási hálózat és berendezés(ek) karbantartása) árbevétele nem éri el a 15 000 000 HUF-ot
6. részben: közbeszerzés tárgya szerinti (gyengeáramú berendezés(ek) karbantartása) árbevétele nem éri el a 35 000 000 HUF-ot
7. részben: közbeszerzés tárgya szerinti (Tűzvédelmi berendezés(ek) és/vagy hő- és füstelvezető rendszer(ek)és/vagy tűzjelző rendszer (ek)és/vagy automata tűzoltó rendszer(ek) és/vagy nem automata tűzoltó berendezés(ek), tűzvédelmi eszköz(ök) karbantartása) árbevétele nem éri el a 30 000 000 HUF-ot

8. részben: közbeszerzés tárgya szerinti (Akvárium víztechnológiai berendezések(ek) karbantartása) árbevétele nem éri el a 10 000 000 HUF-ot
9. részben: közbeszerzés tárgya szerinti (ETFE fóliapárna rendszer vagy azzal egyenértékű rendszer karbantartása) árbevétele nem éri el a 25 000 000 HUF-ot.
Műszaki és szakmai képességek:
Minden részben:
AT köteles csatolni:
M.1. A 321/2015. (X. 30.) KR. 21. § (3) bek. a) pontja (és (3a) bek. b) pontja) alapján ismertetnie kell az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben megkezdett és 3 évben szerződésszerűen teljesített, legjelentősebb közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatásról szóló referenciáit, melyeket a 321/2015. (X. 30.) KR. 22. § (1) bek. (2) bekezdésében meghatározottak szerint kell igazolni az alábbi tartalmú referencia igazolással, vagy referencia nyilatkozattal:

— a teljesítés ideje (év, hónap, nap pontossággal meghatározott kezdő és befejező időpontok megjelölésével),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése és címe (székhelye/lakcíme),
— a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának neve és elérhetősége (cím/telefonszám/e-mail/fax),
— a szolgáltatás tárgya, mennyisége,
— nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M.2. A 321/2015. (X. 30.) KR. 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembereknek a megnevezését, képzettségük, szakmai tapasztalatuk a szakember által aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését, felsőfokú végzettséget igazoló okirat másolatokkal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.

A szakmai önéletrajz részletesen – dátumokkal (év/hó) – térjen ki a végzettségre vagy képzettségre, a szakember által szerzett szakmai tapasztalatra.
A szakembernek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz.
Ajánlatkérő a szakmai tapasztalat alatt az előírt végzettségbeli és tapasztalati követelményeknek megfelelő feladatkörben végzett feladatvégzésen alapuló gyakorlatot érti.
Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem összeadható, vagyis egy évben maximálisan 12 hónap számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott.

Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bekezdésben foglaltak is irányadók.
A megjelölt szakemberek esetében a Kbt. 65. § (10) bek. szerinti korlátozás is alkalmazandó.
AK hivatkozik a Kbt. 69. § (11) bek.-re.
Az AT ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. A jelen eljárásban az AT-knek alkalmasságukat az EEKD IV. részében „alfa” pontjával kell előzetesen igazolniuk. Az alkalmassági feltételeknek való megfelelés igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak szerint az AK felhívására kerülhet sor.

Alkalmatlan az ajánlattevő,
M.1 ha nem rendelkezik legalább 1 db, szerződésszerűen, a 6 hónapon át folyamatos rendelkezésre állást is biztosító karbantartási szerződéssel teljesített referenciával, mely az alábbiakra vonatkozott, azzal, hogy az előírt referencia (db szám), több, szerződésszerűen 6 hónapon át folyamatos rendelkezésre állást is biztosító karbantartási szerződéssel is igazolható:

1.részben: mindösszesen legalább 10 db felvonó és/vagy lift és/vagy hidraulikus emelő karbantartására
2. részben: legalább 100 db légtechnikai berendezés(ek) és/vagy hűtési és/vagy fűtési rendszerhez tartozó berendezés karbantartására légtechnikai berendezés(ek) és/vagy hűtési és/vagy fűtési rendszerhez tartozó berendezés alatt érti ajánlatkérő műszaki leírás szerint, az árazótáblában felsorolt, vonatkozó részhez tartozó vagy azzal egyenértékű berendezéseket.

3.részben: legalább 1 db épületfelügyeleti rendszer karbantartására
4.részben: legalább 50 db kút(ak) és/vagy víz- és/vagy csatornahálózathoz tartozó berendezés karbantartása
Kút(ak) és/vagy víz- és/vagy csatornahálózathoz tartozó berendezés alatt érti ajánlatkérő érti ajánlatkérő műszaki leírás szerint, az árazótáblában felsorolt, vonatkozó részhez tartozó vagy azzal egyenértékű berendezéseket.
5.részben: legalább 500 db Erősáramú berendezés(ek) és/vagy világítási hálózat és berendezés(ek) karbantartására
Erősáramú berendezés(ek) és/vagy világítási hálózat és berendezés alatt érti ajánlatkérő műszaki leírás szerint, az árazótáblában felsorolt, vonatkozó részhez tartozó vagy azzal egyenértékű berendezéseket
6.részben: legalább 5 gyengeáramú rendszer karbantartására
Gyengeáramú rendszer alatt érti ajánlatkérő műszaki leírás szerint, az árazótáblában felsorolt, központi vezérlőegységből és érzékelő, jeladó, jeltovábbító hálózatból álló létesítmény felügyeleti, informatikai, vagyonvédelmi és biztonságtechnikai rendszereket.

7.részben: legalább 300 db tűzvédelmi berendezés(ek) és/vagy hő- és füstelvezető rendszer(ek)és/vagy tűzjelző rendszer (ek)és/vagy automata tűzoltó rendszer(ek) és/vagy nem automata tűzoltó berendezés(ek), tűzvédelmi eszköz(ök) karbantartására
Tűzvédelmi berendezés(ek) és/vagy hő- és füstelvezető rendszer(ek)és/vagy tűzjelző rendszer (ek)és/vagy automata tűzoltó rendszer(ek) és/vagy nem automata tűzoltó berendezés(ek), tűzvédelmi eszköz(ök) alatt érti ajánlatkérő műszaki leírás szerint, az árazótáblában felsorolt, vonatkozó részhez tartozó vagy azzal egyenértékű berendezéseket.

8.részben: legalább 2 db, a kiírásban szereplővel egyenértékű felszereltségű akvárium víztechnológiai berendezések(ek) karbantartására
Akvárium víztechnológiai berendezések(ek) alatt érti ajánlatkérő műszaki leírás szerint, az árazótáblában felsorolt, vonatkozó részhez tartozó vagy azzal egyenértékű berendezéseket.
Ajánlatkérő egyenértékű felszereltségűnek tekinti az akváriumot, amennyiben tartalmazza azokat az akvárium víztechnológiai berendezéseket, amelyek a műszaki leírásban ekként megjelölt berendezéseket tartalmazza.
9.részben: legalább 1 db ETFE fóliapárna rendszer vagy azzal egyenértékű rendszer karbantartására
Minden részben irányadó:
Amennyiben a bemutatni kívánt szerződés határozatlan időtartamú, vagy annak időbeli hatálya az Ajánlati felhívás feladásáig még nem járt le, úgy Ajánlatkérő a vizsgált időintervallumon belül befejezett szolgáltatásokra vonatkozó szerződéses mennyiséget veszi figyelembe az ajánlattevő alkalmasságának megállapítása során.

Amennyiben a bemutatni kívánt szerződés a közbeszerzés tárgyán kívül egyéb feladatokat is magában foglal, Ajánlatkérő kizárólag a közbeszerzés tárgya szerinti, teljesített szolgáltatásokat veszi figyelembe az ajánlattevő alkalmasságának megállapítása során.

M.2 ha nem rendelkezik az alábbi szakemberekkel:
1. részben:
M.2.1. legalább 1 fő épületgépész vagy épületvillamossági mérnök vagy azzal egyenértékű végzettségű, min 36 hó felvonó berendezés karbantartás szakmai gyakorlattal rendelkező szakember,
M.2.2. legalább 1 fő OKJ 32 521 01 felvonó karbantartó-szerelő vagy azzal egyenértékű végzettségű, min 36 hó szakmai gyakorlattal rendelkező szakember
M.2.3. legalább 1 fő épületgépész vagy épületvillamossági mérnök vagy azzal egyenértékű végzettségű emelőgép szakértő, min 36 hó emelő berendezés karbantartási szakmai gyakorlattal.
2. részben:
M.2.1. legalább 1 fő épületgépész mérnök vagy azzal egyenértékű végzettségű, min 36 hó szakmai gyakorlattal (épületgépészeti gyakorlat) rendelkező szakember,
M.2.2. legalább 1 fő fűtésszerelő vagy csőszerelő végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal (fűtés és/vagy csőszerelés) rendelkező szakember
M.2.3.legalább 1 fő szakember, aki hűtő klíma és hőszivattyú-berendezés szerelő vagy azzal egyenértékű végzettséggel és a 14/2015. (II.10.) Korm. rendelet 4. melléklete szerinti képesítéssel és legalább 1 év (12 hó) hűtő klíma és hőszivattyú-berendezés karbantartására és/vagy javítására vonatkozó szakmai tapasztalattal

M2.4. legalább 1 fő ipari alpinista végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal (alpinistaként végzett feladatok) rendelkező szakember
3. részben:
M.2.1. legalább 1 fő, minimum 24 hónap üzemeltetés-/karbantartás vezetői tapasztalattal rendelkező, építőipari vagy műszaki (gépész, épületgépész) technikum vagy annak megfelelő végzettségű felsőfokú tanulmány (azaz legalább abszolutórium gépész, épületgépész, építész, műszaki menedzser területek valamelyikén) végzettséggel rendelkező szakember

4. részben:
M.2.1. legalább 1 fő fűtésszerelő és/vagy csőszerelő vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal (fűtés és/vagy csőszerelés) rendelkező szakember
5. részben:
M.2.1. legalább 1 fő villamosmérnök vagy azzal egyenértékű végzettségű, minimum 3 év (36 hónap) erősáramú rendszerek javítása/karbantartása/kiépítése tapasztalattal
M.2.2. legalább 1 fő villanyszerelő vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal (villanyszerelés) rendelkező szakember
6. részben:
M.2.1. legalább 1 fő villamosmérnök vagy azzal egyenértékű végzettségű, minimum 3 év (36 hónap) gyengeáramú rendszerek javítása/karbantartása/kiépítése tapasztalattal
M2.2. legalább 1 fő informatikus vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező, min. 24 hónapos szakmai gyakorlattal (hálózatok építése/javítása/karbantartása/szerelése) rendelkező szakember
7. részben:
M.2.1. legalább 1fő, felsőfokú tűzvédelmi szakképzettséggel vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező szakemberrel, aki legalább 24 hónap szakirányú (tűzvédelmi feladatok ellátása) szakmai gyakorlattal bír.
M.2.2. legalább 1 fő, 45/2011. (XII. 7.) BM rendelet szerinti tűzvédelmi szakvizsgával vagy ezzel egyenértékű végzettséggel rendelkező szakemberrel, aki legalább 24 hónap szakirányú (tűzvédelmi feladatok ellátása) szakmai gyakorlattal bír.
Folyt:III.1.1. pont
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Minden rész esetén irányadó:
Kötbérek a szerződéstervezet szerint (lásd szerződés 7. melléklet SLA táblázatot is)
Az ellenérték teljesítésére a teljesítés ajánlatkérői igazolását követően benyújtott, a számla ajánlatkérő által kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidővel, átutalással kerül sor figyelemmel a Kbt. 135. § (1) és(6) bekezdése, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdése, valamint a Ptk. 6:42-45. § rendelkezéseire is. A kifizetés az Áht. rendelkezéseinek figyelembevételével. Ajánlattétel, elszámolás, kifizetés pénzneme: HUF.

A pénzügyi teljesítés és finanszírozás részletes feltételeit, ill. a szerződést megerősítő biztosítékokat a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Gyorsított eljárás:
Indokolás: A Pannon Park kivitelezése elhúzódásával a végleges berendezések listája olyan határidőben állt rendelkezésre maradéktalanul, hogy kizárólag jelen időpontban indítható az eljárás, azzal, hogy a jótállási kötelezettség fenntartásához Ajánlatkérőnek a műszaki átadás-átvételt követően legkésőbb 2020.11.1. napjáig karbantartási szerződésekkel kell rendelkeznie

Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-09-25 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
További információk:
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az 1. részre vonatkozó M.2.1. minimum követelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül előírton (36 hó) felüli szakmai többlettapasztalatának (felvonó berendezés karbantartási szakmai gyakorlat) mértéke (max. 36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
Minőségi kritérium (név): 2. A 2. részre vonatkozó M.2.1. pont szerinti minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül előírton (36 hó) felüli szakmai többlettapasztalatának (épületgépészeti tapasztalat) mértéke (max 36 hó)
2. A 3. rész vonatkozásában M2.1. pontban előírt minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül előírton (36 hó) felüli többlettapasztalatának (üzemeltetés-/karbantartás vezetői tapasztalat) mértéke (max 36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 25
Ár (súlyozás): 75
Minőségi kritérium (név): 2. A 4. rész vonatkozásában M2.1. pontban előírt minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül előírton (24 hó) felüli többlettapasztalatának (üzemeltetés vezetői tapasztalat fűtés és/vagy csőszerelés) mértéke (max 24 hó)
2. Az 5. részhez tartozó M 2.1. a) minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül előírton (36 hó) felüli többlettapasztalatának (erősáramú rendszerek javítása/karbantartása/kiépítése) mértéke (max 36 hó)
2.A 6. részhez tartozó M 2.1. a) minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül előírton (36 hó) felüli többlettapasztalatának (gyengeáramú rendszerek javítása/karbantartása/kiépítése) mértéke (max 36 hó)
2.A 7. részhez tartozó M 2.1. a) minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül előírton (24 hó) felüli többlettapasztalatának (tűzvédelmi feladatok ellátása) mértéke (max 24 hó)
2.A 8. részhez tartozó M 2.1. a) minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül előírton (36 hó) felüli többlettapasztalatának (víztechnológiai berendezések szerelése/karbantartása/építése) mértéke (max 36 hó)
2.A 9. részhez tartozó M 2.1. a) minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül előírton (36 hó) felüli többlettapasztalatának (épületüzemeltetés/karbantartás) mértéke (max 36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Ár (súlyozás): 85
Hivatkozás További információk
A további hirdetmények közzétételének tervezett időpontja: 2021. III. negyedév
Minden részben irányadó:
1) A közb. elj. a Kbt.40.§ (1) bek. és az e-Kr alapján az EKR-ben kerül lebonyolításra. Az e-Kr.11-12.§ és aKbt.41/A. § is irányadó.
2) Az ajánlathoz csatolni kell az EKR-ben AK által generált elektronikus nyil. minták kitöltésével képzett nyilatkozatokat, valamint a Közbeszerzési Dokumentációban rendelkezésre bocsátott egyéb nyil.minták alapján nyomtatott, aláírt, scannelt pdf formátumú nyilatkozatokat is a Közb. Dokumentumokban foglaltak szerint.

3) AK a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a közb. elj.-ban a nyertes AT-nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
4) Az aj.-hoz csatolni kell az ajánlatot aláíró személy al.-i címpéldányának másolatát, vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegy. aláírás-mintát (vagy adott esetben meghatalmazást). Egyéni vállalkozó, term. Személy esetén teljes bizonyító erejű magánokiratcsatolása szükséges az aláírásképről. Amennyiben az ajánlattevő bejegyzése szerinti országban nem kötelező aláírási címpéldány, úgy erre vonatkozó nyilatkozat

5) Foly.-ban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott vált. bej.-i kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ha változásbej.-i elj. nincs folyamatban, az erre vonatkozó nyilatkozatot kell csatolni.

6) AK a Kbt. 71. § (6) bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hp.-sal az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
7) Azon alk. köv.-ek megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvételfeltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak: M.1., M.2.,M3.
8) AK az elj. dok.-ait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált AT-k részére biztosítja. Az EKR útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal//tamogatas
9) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell az egyértelmű felelősségvállalást tartalmazó együttműködési megállapodást.
10) AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bek. c) pontja alapján, a jelen AF II.2.5) pontjában meghatározott legjobbár-érték arány szerint értékeli.
11) AK az egyes értékelési szempontok tekintetében 0,00-től 10,00-ig ad pontot.
AK rögzíti, hogy az 1. ért. Szempont(ár és alszempontjai) esetében a fordított arányosítás módszerét, a 2. értékelési szempont esetében a Miniszterelnökség útmutatója szerinti arányosítás módszerét alkalmazza az dokumentációban részletesen kifejtésre kerülő rendelkezések szerint.

A 2. ért. szempont esetében a Kbt. 77. § (1) bek. alapján az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számúpontot ad AK: minden minőségi értékelési szempontban maximum jelölésre került.

Nincs olyan köv., amely alapján meghat. mértékű többlettapasztalattal rendelkeznie kell az adott szakembernek. A felolvasólapon tehát nem kötelező többlettapasztalat feltüntetése. Ebben az esetben „0” mértékű megajánlást kell tenni az adott tényező vonatkozásában.

12) A IV.2.6. pont alapján az aj. köt. időtartama 30 nap.
14) FAKSZ: Erdei Gábor, lajstromszám: 1061, helyettese dr. Orbán Krisztina 00367
15) Ajánlat részeként szakmai karbantartás árazótábla nyújtandó be, továbbá az értékelési szempontként bemutatott szakember többlettapasztalatát igazoló irat (lásd 17. pont), mint szakmai ajánlat, amennyiben ezek teljes egészében hiányoznak, nem hiánypótolható!

16) AK alkalmazza a Kbt. 81 § (4) bek-et és a Kbt. 81. § (5) bek.-et.
17) Az eljárásban alkalmazásra kerülő II. sz. értékelési szempontra [szakemberek többlettapasztalata] tekintettel AT-nek már az ajánlatában be kell nyújtania azokat az önéletrajzokat, amelyek alátámasztják az M.2.1 alkalmassági min. követelmények szerinti szakember vonatkozásában az ajánlatban foglalt többlettapasztalatot.

18) Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját.
19) Szerződéskötési feltétel: Nyertes AT köteles 1 részre történő ajánlattétel esetén min. 100 millió,- Ft/kár/alkalom, minimum 500 millió,- Ft/év fedezeti értékű, 2-9 részre történő ajánlattétel mellett az ajánlattevő 2-9 rész elnyerése esetén min. 200 millió,- Ft/kár/alkalom, minimum 1000 millió,- Ft/év fedezeti értékű, a keretszerződés részenkénti szolgáltatásokat is lefedő szakmai felelősségbiztosítást kötni (vagy a már meglévőt a fentieknek megfelelően módosítani és hatályában fenntartani) és köteles azt a keretszerződés teljes időtartama alatt fenntartani. Figyelem! Nem kizárólag az Ajánlattevő tevékenyésgét kell lefedni a biztosítási fedezettel, hanem azt a bizonyos esetekben több milliárd forint értékű berendezést és a 30 Mrd feletti értékű létesítményt, amiben kárt okozhat, így ez az elvárás arányos a kezelt berendezések és létesítményben okozható károkkal.

20) A részajánlattétel műszaki, gazdasági és jogi szempontból nem ésszerű. A teljes mennyiség szerinti feladatok szakmai és műszaki szempontból egy egységet képeznek, így ennek egységes szakmai, mérnöki felügyeletét - a feladat megvalósíthatósága miatt biztosítani kell. Tekintettel arra, hogy annak egyes elemei egymással összefüggenek, a pályafenntartási feladatokat nem lehet egymástól függetlenül elvégezni.

21) ajánlatkérő nem teszi lehetővé és nem írja elő projekttársaság létrehozását.
22) jelen felhívás és a KD közötti eltérés esetén a felhívásban foglaltak az irányadóak.
23) Ajánlatkérő helyszíni bejárást tart, időpontja tervezetten 2020.09.15-16 között kerül megtartásra, külön értesítés szerint, azzal, hogy Ajánlatkérő külön kéri, hogy gazdasági szereplő külön jelezze az EKR rendszerben, a bejárási igényt 2020.09.14. napjáig névsor megadásával, azzal, hogy egy gazdasági szereplő maximum 2 főt adhat meg.

24) Ajánlattevő az ajánlatban köteles nyilatkozni minden rész tekintetében, hogy rendelkezik gyártói engedéllyel a szervizeléshez. Megrendelő ezt a szerződés teljesítése során bármikor jogosult ellenőrizni, amennyiben ez nem áll fenn, Megrendelő élhet az azonnali hatályú felmondás jogával.
24) Ajánlattevő az ajánlatban köteles nyilatkozni minden rész tekintetében, hogy rendelkezik gyártói engedéllyel a szervizeléshez. Megrendelő ezt a szerződés teljesítése során bármikor jogosult ellenőrizni, amennyiben ez nem áll fenn, Megrendelő élhet az azonnali hatályú felmondás jogával.
25) A szerződés teljesítéséhez vállalkozó köteles bevonni további szakembereket:
1.részben: A szerződés teljesítésébe Vállalkozó köteles bevonni az Ajánlati felhívás III.1.3. M2. alkalmassági követelményekben felsorolt szakembereken túl további 1 fő OKJ 32 521 01 felvonó karbantartó-szerelő vagy azzal egyenértékű végzettségű, min 36 hó szakmai gyakorlattal rendelkező szakembert.

2.részben: A szerződés teljesítésébe Vállalkozó köteles bevonni az Ajánlati felhívás III.1.3. M2. alkalmassági követelményekben felsorolt szakembereken túl további legalább 1 fő fűtésszerelő vagy csőszerelő végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező szakembert, legalább további legalább 1 fő szakembert, aki hűtő klíma és hőszivattyú-berendezés, legalább további 1 fő ipari alpinista végzettséggel vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező szakembert.

Folyt: III.1.2. ig mód.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 177-426479 (2020-09-07)
További információk (2020-09-16) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Felvonó-karbantartási szolgáltatások📦
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: Fővárosi Állat - és Növénykert
Kizárólag a határidők változtak, más nem módosul, de karakter korlát miatt az adok pontokban szerepel a szövegezés.
Az ajánlattételi határidőt hosszabbítja Ajánlatkérő, erre tekintettel a kiegészítő tájékoztatás és a helyszíni bejárás időpontja is változik. A Közbeszerzési dokumentumokban az ezekre vonatkozó információk jelen határidő hosszabbításra irányuló módosítással értelmezendő. Minden egyéb változatlan, továbbra is irányadó!

Forrás: OJS 2020/S 183-442697 (2020-09-16)
További információk (2020-09-28) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-09-28 📅
Benyújtási határidő: 2020-10-06 📅
Közzététel dátuma: 2020-10-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 192-464236
HL-S szám: 192
További információk
A karakter korlát miatt a III.1.2) pont ig. módjába került be a További információ pont: abból a 19.), 25)-26) pontok módosultak és kiegészültek 28.) ponttal (tájékoztatás a műszaki leírás módosításáról), emellett az ajánlattételi határidő került módosításra.

Forrás: OJS 2020/S 192-464236 (2020-09-28)
További információk (2020-10-05) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-10-05 📅
Benyújtási határidő: 2020-10-12 📅
Közzététel dátuma: 2020-10-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 197-477671
HL-S szám: 197
További információk
A módosítás eredményeként a szerződés pontosításra kerül, összhangban a műszaki leírással, továbbá az EKR-ben tárhely bővítéssel a földszinti átnézeti rajz megfelelő méretben feltöltésre kerül. A Kiegészítő tájékoztatás kérésében foglaltaknak megfelelően a képletezés javításra került az 1. és 2. rész árazótábláiban, ezek külön találhatóak meg feltöltve a módosítás eredményeként, a többi ezen részekhez tartozó műszaki leírás és mellékletek változatlanok! A 8. részben a műszaki leírás szöveges része pontosításra került, a többi ezen részhez tartozó műszaki mellékletek, árazótábla változatlan!
A III.1.2) pontban az EKR -ben karakter korlát miatt beillesztett további információk közül kizárólag a 26. pont változott (kiegtáj határidők).

Forrás: OJS 2020/S 197-477671 (2020-10-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-12-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 141 523 267 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-28 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 255-641743
HL-S szám: 255
További információk
Az ár értékelési szempont további alszempontjai:
1.1. Karbantartási díjak összesen (nettó HUF) Súlyszám: 50
1.2. Javítási óradíjak és kiszállási díj összehasonlításhoz vetített értéke (nettó HUF) Súlyszám: 40
Az ár értékelési szempont 1.2. alszempontja tekintetében Ajánlatkérő által megadott óraszámok vetítési alapként szolgálnak, az ajánlatok összehasonlítása és értékelése szempontjából, Ajánlatkérő nem köteles ezek lehívására.
Feltételes közbeszerzés: A Kbt. 53.§ (6) bekezdése alapján ajánlatkérő a célzott támogatásra vonatkozó igény el nem fogadását olyan körülménynek tekinti, amely alapján az eljárást a Kbt. 75.§ (2) bek. a) pontja és 53. § (5) bekezdése alapján eredménytelennek nyilváníthatja, vagy a Kbt. 53.§ (7) bekezdése alapján alkalmazandó – 131.§ (9) bekezdését alkalmazva mentesül a szerződés megkötésének kötelezettsége alól. Amennyiben a szerződés megkötésére irányadó jogszabályi határidő a fedezetre biztosítására vonatkozó fővárosi döntés meghozatala előtt jár le, úgy a szerződés megkötésre kerül, azonban csak a fedezet biztosítására vonatkozó pozitív döntés esetén, és annak kihirdetésének időpontjában lép hatályba.

Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest XIV. kerület, Állatkerti krt. 14–16., hrsz. 29753
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az 1. részre vonatkozó M2.1 minimumkövetelmény vonatkozásában megjelölt szakembernek az alkalmasság keretén belül előírton (36 hó) felüli szakmai többlettapasztalatának (felvonó berendezés karbantartási szakmai gyakorlat) mértéke (max 36 hó)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-12-04 📅
Név: B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_63484135
Postacím: Szkalka Köz 1.
Postai város: Komlóska
Postai irányítószám: 3937
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 305761589📞
E-mail: kozbeszerzes@bnref.hu📧
Internetcím: http://www.bnref.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 61 259 557 HUF 💰
25 824 156 HUF 💰
17 606 135 HUF 💰
11 927 675 HUF 💰
13 865 745 HUF 💰
11 039 999 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2
3
Hivatkozás További információk
A megjelölt szerződéses ár tekintetében a felhívás rögzítette a jótállási kötelezettség körébe nem tartozó hibajavítási feladatok ellátására, adott esetben üzemzavar elhárításra, továbbá adott esetben a szükséges alkatrészek, anyagok biztosítására, kiszállási díjra és a munkadíjakra a szerződés hatálya alatt maximum felhasználható nettó keretösszegeket: 2. rész: 10 000 000 HUF, 3. rész: 4 000 000 HUF, 4. rész: 4 500 000 HUF, 5. rész: 7 000 000 HUF, 6. rész: 5 500 000 HUF, 7. rész: 4 000 000 HUF. A többi rész eredménytelen lett.

A nyertes ajánlattevő adószáma lásd adott rész V.2.3) pontjában, egyébként minden eredményes részben: 23480874205.
A 8. részben érvénytelen ajánlattevő a B+N Referencia Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.- adószáma: 23480874205
Ajánlati elemek: 1.1. Karbantartási díjak összesen (nettó HUF)::
16 036 894 Karbantartási árazótábla - KARBANTARTÁSI DÍJAK ÖSSZESEN = SZERZŐDÉSES ÉRTÉK sora
1.2. Javítási óradíjak és kiszállási díj összehasonlításhoz vetített értéke (nettó HUF): 1 517 060
Többlettapasztalat: 36 hó
8.részben érvénytelen ajánlatot nyújtott be:Ajánlattevő neve: ACROPORA Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság adószáma: 23916229-2-42
Székhelye: 1106 Budapest Pesti Gábor Utca 35
Rész neve: Akvárium víztechnológiai berendezések (8)
1. Ár értékelési részszempont alszempontjai:
1.1. Karbantartási díjak összesen (nettó HUF)::
1 248 000
1.2. Javítási óradíjak és kiszállási díj összehasonlításhoz vetített értéke (nettó HUF):
1 918 000
Eredménytelenség indoka a 8. részben: a Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pontja alapján (kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be) nyilvánítsa eredménytelennek
További ajánlattevő:
Ajánlattevő neve: UNISZOL-Létesítménygazdálkodási Zártkörűen Működő Részvénytársaság adószám: 1364623120
Székhelye: 4034 Debrecen Vágóhíd utca 14.
Rész neve: Épületfelügyelet (3)
22 508 924
1 950 000
Székhelye: 4034 Debrecen Vágóhíd Utca 14.
Rész neve: Kisfeszültségű rendszerek és hálózat (5)
18 892 092
1.2. Javítási Javítási óradíjak és kiszállási díj összehasonlításhoz vetített értéke (nettó HUF):