Képzési szolgáltatások megvalósítása 2. részben

Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Vállalkozási szerződés keretében „Képzési program a szakképzésben dolgozó pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztése érdekében, valamint a képzések megvalósulásának nyomonkövetése, felnőttképzéssel kapcsolatos monitoring tevékenység biztosítása a GINOP-6.1.2-15-2015-00001 projekt keretében”

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-10-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-09-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-09-30 Ajánlati felhívás
2020-10-09 További információk
2021-02-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2020-09-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Képzési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000588832020
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés keretében „Képzési program a szakképzésben dolgozó pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztése érdekében, valamint a képzések megvalósulásának nyomonkövetése, felnőttképzéssel kapcsolatos monitoring tevékenység biztosítása a GINOP-6.1.2-15-2015-00001 projekt keretében”
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Képzési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Képzési szolgáltatások 📦
Képzési programmal kapcsolatos szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás egy tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Digitális Jólét Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Naphegy tér 8.
Postai irányítószám: 1016
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://djnkft.hu/ 🌏
E-mail: gottlinger.anita@psol.hu 📧
Telefon: +36 703237327 📞
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000588832020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000588832020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-09-30 📅
Benyújtási határidő: 2020-10-12 📅
Közzététel dátuma: 2020-10-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 193-467423
HL-S szám: 193
További információk
Felhívjuk a figyelmet, hogy a felhívás II.2.7) pontban teljesítési időtartam nem nyúlhat túl a projekt fizikai befejezésének határidején, amely 2021. október 31. nap. Amennyiben a projekt meghosszabbítására kerül sor, akkor a felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban a felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam a projekt határidő meghosszabbítása esetében sem növekedhet. A szerződés hatályba lépésének napja a szerződés mindkét fél által történő aláírásának a napja. III.1.4) FOLYTATÁSA: M.2.2) minimum 1 fő felnőttképzési szakértő vagy felnőttképzési programszakértő vezető szakembert, aki szerepel a Felnőttképzési szakértők nyilvántartásában vagy rendelkezik a nyilvántartásba vételhez szükséges szakértői jogosultság megszerzéséhez szükséges feltételekkel, továbbá legalább 10 alkalommal részt vett felnőttképzési dokumentáció ellenőrzésében. Az M.2.1) és M.2.2) pont közötti szakemberek között az átfedés nem megengedett, azaz az M.2.1) pont és az M.2.2) pont vonatkozásában ajánlattevőnek eltérő szakembereket kell bemutatnia. MEGKÖVETELT IGAZOLÁSI MÓD: 1. és 2. rész: Ajánlattevő, adott esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet a Kbt. 114. § (2) bekezdése értelmében a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat alkalmassági követelményenkénti bontásban történő benyújtására köteles, amely szerint megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Az alkalmasság igazolása a Kbt. 69. §-a szerinti ajánlatkérői felhívásra az alábbiak szerint történik: 1. rész: M.1.1) és M.1.2); 2. rész: M.1.1) és M.1.2): Ajánlattevőnek csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján és a 23. §-a szerint - figyelemmel a 21. § (3a) bekezdés a) pontjában foglaltakra is - az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, az 1. rész: M.1.1), illetve M.1.2) pontban; 2. rész: M.1.1), illetve M.1.2) pontban előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését. A referencianyilatkozatnak vagy adott esetben a referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább az alábbiakat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, - a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen - a teljesítés idejét (a kezdő és a befejező időpontot év, hónap, nap bontásban) - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági szereplő által elvégzett szolgáltatásokat veszi figyelembe a bemutatott referencia vonatkozásában, kivéve a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése szerinti esetet, azaz azt, ha a nyertes közös Ajánlattevőként teljesített szolgáltatásra vonatkozó referencianyilatkozat/igazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által elvégzett feladatok elkülönítésével. Ebben az esetben a referencianyilatkozatban/igazolásban az alábbiaknak is szerepelnie kell: - nyilatkozat arról, hogy a referencianyilatkozat/igazolás a teljesítés oszthatatlansága miatt nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által elvégzett feladatok elkülönítésével továbbá - annak %-os aránya, amilyen arányban az igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a fenti esetben a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése értelmében a benyújtott referencianyilatkozatban/igazolásban szereplő mennyiségi adatokat olyan arányban veszi a bírálat során figyelembe, amilyen arányban az igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. 1. rész: M.2.1); M.2.2); M.2.3) pont; 2. rész: M.2.1); M.2.2) pont: Ajánlattevőnek cégszerű nyilatkozat formájában csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet a 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján annak a szakembernek a bemutatását, akit a teljesítésbe be kíván vonni. A bemutatandó szakemberre vonatkozó nyilatkozatnak tartalmaznia kell: — az eljárást megindító felhívás alkalmassági követelményt előíró pontját, illetve az alkalmassági követelmény megnevezését, — a szakember nevét, — a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezését, továbbá — a szakember jelenlegi jogviszonyának megjelölését a megjelölt szervezettel. Csatolni kell továbbá — a végzettséget igazoló okiratot egyszerű másolatban, — a szakember szakmai önéletrajzát, melyből az előírt szakmai gyakorlatnak való megfelelés egyértelműen megállapítható, továbbá — nyilatkozatot arról, hogy az adott szakember a teljesítés teljes időtartama alatt rendelkezésre fog állni. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (7), (9) és (11) bekezdései is irányadók.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A részek maximális száma egy ajánlattevőnként: 1
A rész elnevezése: Továbbképzési programfejlesztés, képzésszervezés
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a GINOP-6.1.2-15-2015-00001 azonosítószámú „Digitális szakadék csökkentése” című uniós projekt megvalósítója.
A beszerzés tárgya és mennyisége:
Az érintett tevékenységek a GINOP-6.1.2-15 Felhívás 3.1.2.1. cee) pontjában szereplő, a kísérleti projekt megvalósítása a Digitális kompetencia értelmezésének és fejlesztésének európai keretrendszerének (DigComp 2.1) szakképzésben történő alkalmazására, a szakképzésben dolgozó pedagógusok és szakoktatók digitális kompetenciájának fejlesztésével, az alábbi részfeladatokkal:
Többet mutasson
— az IKER 3. és 4. képzési programok frissítése és megfeleltetése a DigComp 2.1-nek,
— az IKER 3. és 4. szintű képzési program (a kapcsolódó tananyagokkal és segédanyagokkal, mérő és értékelő eszközökkel, képzők felkészítésével) adaptálása a célcsoporttal szembeni speciális követelményekre tekintettel,
— a bemeneti és a kimeneti mérésekhez mérőeszközök kifejlesztése a célcsoporttal szembeni speciális igényekre tekintettel,
— képzők, mentorok, megyei mentorkoordinátorok és tutorok
kiválasztási, képzésszervezési eljárásrendjének, valamint a képzők mentorokkal való együttműködési eljárásrendjének kidolgozása,
felkészítése és érzékenyítése a program keretében kialakított módszertan/eljárásrend egységes használata érdekében (beleértve a szükséges segédanyagok kidolgozását is),
— a lebonyolítás jogi kereteinek kialakítása, szerződéses feltételek megteremtése,
— képzések szervezése, lebonyolítása, adminisztrálása.
1.1. A képzési programok koncepciójának elkészítése - Eredménytermék (továbbiakban: ET): 1 db szakmai koncepció min. 1 szerzői ív, max. 2 szerzői ív terjedelemmel; a megbeszélések emlékeztetői min. 1 A/4-es oldal terjedelemmel
1.2. A 2 db 30 órás képzési program, tananyagok és egyéb segédletek fejlesztése - ET: - a képzési programokhoz szervesen kapcsolódó tanulási útmutatóval egybeépített tananyagok és tanulási ütemterv; - tutori útmutató csomag; - képzői segédlet csomag; - mentori útmutató csomag a képzések támogatásához; - 1 db szakmai műhelymunka emlékeztetője min. 1-3 A/4-es oldal terjedelemben
Többet mutasson
1.3. Mérő és értékelő eszközök kidolgozása, szakmai műhelymunka - ET: 1 db bemeneti mérőeszköz a pedagógusok tudásszintjének mérése céljából; 2 db a képzések eredményességének mérésére szolgáló mérési eszköz; 2 db a képzésben résztvevők önértékelését támogató online visszajelző eszköz; 1 db szakmai műhelymunka emlékeztetője min. 1-3 A/4-es oldal terjedelemben
Többet mutasson
2. A képzők, tutorok és mentorok kiválasztási, képzésszervezési eljárásrendjének, valamint az együttműködésük eljárásrendjének kidolgozása - ET: 1 db Excel táblázat a műszaki leírásban (továbbiakban: ML) részletezett tartalommal, 1 db a képzők, tutorok, mentorok kiválasztási, képzésszervezési, valamint a képzők, tutorok, mentorok, megyei mentorkoordinátorok együttműködési eljárásrendje min. 1 szerzői ív terjedelemben, 1 db beszámoló az elvégzett tevékenységről min. 5 A/4-es oldal terjedelemben
Többet mutasson
3. A tutorok és mentorok toborzása, kiválasztása és felkészítése, kapcsolódó 1 db 30 órás felkészítő képzés kidolgozása - ET: 1 db kidolgozott 30 órás felkészítő blended program a ML szerinti tartalommal; a felkészítések dokumentációja; legalább 140 db tutor-jelöltek és mentorjelöltek (legalább 100 fő tutorjelölt és legalább 40 fő mentorjelölt) által kitöltött, Ajánlattevő által kijavított és sikeres teljesítést igazoló online tudásmérő teszt; 1 db Excel táblázat a ML szerinti tartalommal; legalább 140 db kitöltött elégedettségi kérdőív; legalább 140 db Igazolás; fotódokumentáció készítése.
Többet mutasson
4. A szakképzésben dolgozó pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztése 2 db 30 órás képzési program megszervezésével és lebonyolításával - ET: legalább 1 db képzési ütemterv; 1 db papír alapú jelentkezési lap sablon; legalább 4500 db tanúsítvány elektronikus másolata; a képzés csoportonkénti megvalósulását alátámasztó, ML szerinti dokumentumok. A képzések megvalósítása legalább 4500 db tanúsítvány kibocsátásával kell, hogy záruljon, melynek érdekében ajánlattevőnek minimum 4500 fő bevonását szükséges eszközölnie.
Többet mutasson
5. Szakképzési centrumok és szakképző intézmények számára a digitális pedagógiára való átállást támogató tudásbővítő szakmai műhely szervezése - ET: 8 db műhelymunka, 8 db 1-3 A/4-es oldal terjedelemben emlékeztető
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
Időtartam: 12 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: GINOP-6.1.2-15-2015-00001
További információk:
Felhívjuk a figyelmet, hogy a felhívás II.2.7) pontban teljesítési időtartam nem nyúlhat túl a projekt fizikai befejezésének határidején, amely 2021. október 31. nap. Amennyiben a projekt meghosszabbítására kerül sor, akkor a felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban a felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam a projekt határidő meghosszabbítása esetében sem növekedhet. A szerződés hatályba lépésének napja a szerződés mindkét fél által történő aláírásának a napja.
Többet mutasson
III.1.4) FOLYTATÁSA: M.2.2) minimum 1 fő felnőttképzési szakértő vagy felnőttképzési programszakértő vezető szakembert, aki szerepel a Felnőttképzési szakértők nyilvántartásában vagy rendelkezik a nyilvántartásba vételhez szükséges szakértői jogosultság megszerzéséhez szükséges feltételekkel, továbbá legalább 10 alkalommal részt vett felnőttképzési dokumentáció ellenőrzésében.
Többet mutasson
Az M.2.1) és M.2.2) pont közötti szakemberek között az átfedés nem megengedett, azaz az M.2.1) pont és az M.2.2) pont vonatkozásában ajánlattevőnek eltérő szakembereket kell bemutatnia.
MEGKÖVETELT IGAZOLÁSI MÓD:
1. és 2. rész:
Ajánlattevő, adott esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet a Kbt. 114. § (2) bekezdése értelmében a Kbt. 67. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat alkalmassági követelményenkénti bontásban történő benyújtására köteles, amely szerint megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Az alkalmasság igazolása a Kbt. 69. §-a szerinti ajánlatkérői felhívásra az alábbiak szerint történik:
Többet mutasson
1. rész: M.1.1) és M.1.2); 2. rész: M.1.1) és M.1.2): Ajánlattevőnek csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján és a 23. §-a szerint - figyelemmel a 21. § (3a) bekezdés a) pontjában foglaltakra is - az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, az 1. rész: M.1.1), illetve M.1.2) pontban; 2. rész: M.1.1), illetve M.1.2) pontban előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését. A referencianyilatkozatnak vagy adott esetben a referenciaigazolásnak tartalmaznia kell legalább az alábbiakat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, - a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen - a teljesítés idejét (a kezdő és a befejező időpontot év, hónap, nap bontásban) - nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági szereplő által elvégzett szolgáltatásokat veszi figyelembe a bemutatott referencia vonatkozásában, kivéve a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése szerinti esetet, azaz azt, ha a nyertes közös Ajánlattevőként teljesített szolgáltatásra vonatkozó referencianyilatkozat/igazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által elvégzett feladatok elkülönítésével. Ebben az esetben a referencianyilatkozatban/igazolásban az alábbiaknak is szerepelnie kell: - nyilatkozat arról, hogy a referencianyilatkozat/igazolás a teljesítés oszthatatlansága miatt nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által elvégzett feladatok elkülönítésével továbbá - annak %-os aránya, amilyen arányban az igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Többet mutasson
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a fenti esetben a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése értelmében a benyújtott referencianyilatkozatban/igazolásban szereplő mennyiségi adatokat olyan arányban veszi a bírálat során figyelembe, amilyen arányban az igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Többet mutasson
1. rész: M.2.1); M.2.2); M.2.3) pont; 2. rész: M.2.1); M.2.2) pont: Ajánlattevőnek cégszerű nyilatkozat formájában csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet a 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján annak a szakembernek a bemutatását, akit a teljesítésbe be kíván vonni. A bemutatandó szakemberre vonatkozó nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
Többet mutasson
— az eljárást megindító felhívás alkalmassági követelményt előíró pontját, illetve az alkalmassági követelmény megnevezését,
— a szakember nevét,
— a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezését, továbbá
— a szakember jelenlegi jogviszonyának megjelölését a megjelölt szervezettel.
Csatolni kell továbbá
— a végzettséget igazoló okiratot egyszerű másolatban,
— a szakember szakmai önéletrajzát, melyből az előírt szakmai gyakorlatnak való megfelelés egyértelműen megállapítható, továbbá
— nyilatkozatot arról, hogy az adott szakember a teljesítés teljes időtartama alatt rendelkezésre fog állni.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (7), (9) és (11) bekezdései is irányadók.
A rész elnevezése: Monitoring
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A GINOP-6.1.2-15-2015-00001 „Digitális szakadék csökkentése” című projekt keretében kötelezően megvalósítandó alábbiakban felsorolt szakmai tevékenységeit fedi le. Az érintett tevékenységek a GINOP-6.1.2-15 Felhívás 3.1.2.1. cee) pontjában szereplő, a kísérleti projekt megvalósítása a Digitális kompetencia értelmezésének és fejlesztésének európai keretrendszerének (DigComp 2.1) szakképzésben történő alkalmazására, a szakképzésben dolgozó oktatók és szakoktatók digitális kompetenciájának fejlesztésével, amely az alábbi részfeladatot foglalja magában:
Többet mutasson
A képzési program előrehaladással kapcsolatos monitoring tevékenység megvalósítása, azaz: 1. 1 darab Monitoring rendszer kialakítása; 2. A monitoring rendszer működtetése
1. Monitoring rendszer kialakítása: Eredménytermék: 1 db Monitoring rendszer koncepció leírás (min. 1 ív terjedelemben, mellékletekkel együtt); 1 db beszámoló az elvégzett tevékenységről (minimum 1-3 A/4-es oldal terjedelemben)
2. A monitoring rendszer működtetése:
2. a) Képzési koncepció minőségbiztosítása, monitoringja - Eredménytermék: 1 db Minőségbiztosítási jelentés; 1 db beszámoló az elvégzett tevékenységről (minimum 1-3 A/4-es oldal terjedelemben)
2. b) Kifejlesztett képzési programok (2 db) és egyéb segédletek minőségbiztosítása - Eredménytermék: 2 db minőségbiztosítási jelentés (mindkét 30 órás képzési programról külön-külön 1-1 db), maximum 0,5 ív terjedelemben; 1 db minőségbiztosítási jelentés az egyéb segédletekhez kapcsolódóan, maximum 0,25 ív terjedelemben; 1 db beszámoló az elvégzett tevékenységről (minimum 1-3 A/4-es oldal terjedelemben)
Többet mutasson
2. c) Kidolgozott mérő és értékelő eszközök minőségbiztosítása - Eredménytermék: 1 db minőségbiztosítási jelentés a mérő- és értékelő eszközökre vonatkozóan, maximum 0,5 ív terjedelemben; 1 db beszámoló az elvégzett tevékenységről (minimum 1-3 A/4-es oldal terjedelemben)
Többet mutasson
2. d) Képzéstámogató online rendszer kialakításának szakmai támogatása - Eredménytermék: 1 db az online képzéstámogató rendszer kialakításához kapcsolódó monitoring tevékenységgel kapcsolatos funkciókat magába foglaló jelentés kidolgozása (maximum 0,5 ív terjedelemben); 1 db beszámoló az elvégzett tevékenységről (minimum 1-3 A/4-es oldal terjedelemben)
Többet mutasson
2. e) A tutorok és mentorok kiválasztási, képzésszervezési eljárásrendjének, valamint az együttműködésük eljárásrendjének minőségbiztosítása - Eredménytermék: 1 db minőségbiztosítási jelentés a tutorok és mentorok kiválasztási, képzésszervezési eljárásrendjére, valamint az együttműködésük eljárásrendjére vonatkozóan, maximum 0,5 ív terjedelemben; 1 db beszámoló az elvégzett tevékenységről (minimum 1-3 A/4-es oldal terjedelemben)
Többet mutasson
2. f) Felkészítő program és segédleteinek minőségbiztosítása - Eredménytermék: 1 db minőségbiztosítási jelentés a felkészítő program és segédletei dokumentumaira vonatkozóan, maximum 0,5 ív terjedelemben; 1 db beszámoló az elvégzett tevékenységről (minimum 1-3 A/4-es oldal terjedelemben)
Többet mutasson
2. g) Mentorok és tutorok felkészítésének minőségbiztosítása - Eredménytermék: 1 db minőségbiztosítási jelentés a mentorok és tutorok felkészítésére vonatkozóan, maximum 0,5 ív terjedelemben; 1 db beszámoló az elvégzett tevékenységről (minimum 1-3 A/4-es oldal terjedelemben)
Többet mutasson
2. h) A megvalósuló online képzések teljes körű monitoringja - Eredménytermék: Helyszíni szemle eredményeként Öösszesítő jelentés/összefoglaló (min. 0,5 ív terjedelemben/összefoglaló) a képzésbe bevont résztvevők előrehaladásáról, a képzést sikeresen teljesítők és a lemorzsolódottak arányáról, a projekt irányszámainak és célkitűzésének részteljesüléséről a projektben vállalt 4500 fő 15 %-a vonatkozásában, amely 675 db képzést jelent.
Többet mutasson
További információk:
VI.4.3) FOLYTATÁSA:
28. Mindkét részben: Ajánlatkérő rögzíti, hogy a kiegészítő tájékoztatás vonatkozásában a Kbt. 114. § (6) bekezdésével összhangban rögzíti, hogy a kiegészítő tájékoztatást a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, legkésőbb az ajánlattételi határidő lejárta előtt kettő munkanappal adja meg az EKR-ben. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a válaszadási határidőt megelőző második napnál később nyújtották be, ajánlatkérő fenntartja annak jogát, hogy a kiegészítő tájékoztatást csak akkor adja meg, ha úgy ítéli meg, hogy a későn érkezett kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez szükséges. Ha ajánlatkérő úgy ítéli meg, a Kbt. 114. § (6) bekezdésében foglaltakkal összhangban, hogy a későn érkezett kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez szükséges, azonban az előzőekben meghatározott ésszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, a Kbt. 52. § (3) bekezdésében foglalt módon élhet az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével.
Többet mutasson
29. Mindkét részben: Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas/
30. Mindkét részben: A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában Kbt. és végrehajtási rendeletei irányadók.
31. Ajánlatkérő - a Felhívás II.1.1) pontjában alkalmazott karakterkorlátozásra figyelemmel - ezúton közli a tárgyi eljárás teljes megnevezését: „Képzési program a szakképzésben dolgozó pedagógusok digitális kompetenciájának fejlesztése érdekében, valamint a képzések megvalósulásának nyomonkövetése, felnőttképzéssel kapcsolatos monitoring tevékenység biztosítása a GINOP-6.1.2-15-2015-00001 projekt keretében”.
Többet mutasson
32. Ajánlatkérő az 1. rész vonatkozásában a karakterkorlátozásra figyelemmel ezúton adja meg a Felolvasólapon, a 2.3. pont szerinti minőségi értékelési részszempontot teljes terjedelmében: Ajánlattevő rendelkezik-e a felhívás M.2.2) pontjában bemutatott szakemberen felül további 1 darab, az M.2.2) pontban előírtakkal azonos végzettségű és digitális kompetenciák fejlesztése témakörben legalább 36 hónap oktatási szakmai tapasztalattal rendelkező olyan vezető szakemberrel, aki távoktatásban szerzett tutori és/vagy mentori szakmai tapasztalattal is rendelkezik (IGEN/NEM).
Többet mutasson
33. FAKSZ: Siposné dr. Göttlinger Anita (lajstromszám: 00572)
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A produktumok átadás-átvétele teljesítésének helye: Megrendelő székhelye
A feladatok elvégzési helye Magyarország kevésbé fejlett régiói (Észak-magyarországi Régió, Észak-alföldi Régió, Dél-alföldi Régió, Közép-dunántúli Régió, Nyugat-dunántúli Régió, Dél-dunántúli Régió)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
1. és 2. rész vonatkozásában:
KIZÁRÓ OKOK: Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
MEGKÖVETELT IGAZOLÁSI MÓDOK:
A Kbt. 114. § (2) bekezdése és a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdése. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerint (a Kbt. 114. § (1) bekezdésére tekintettel) és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (2) bekezdése szerint arról, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet és az alvállalkozó vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá a Kbt. 64. §-ában, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésében foglaltakra. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti nyilatkozatot, - melyet az EKR-ben elektronikus űrlapként Ajánlatkérő hoz létre - Ajánlattevőnek elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteni.
Többet mutasson
ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNYEK:
1. és 2. rész: Gazdasági és pénzügyi alkalmasság: AK nem ír elő.
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság:
AZ ALKALMASSÁG MINIMUMKÖVETELMÉNYEI:
1. rész:
M.1) Alkalmatlan az ajánlattevő (AT), ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, alábbi referenciák mindegyikével:
Többet mutasson
M.1.1) minimum 20 órás felnőttképzések megtartása tárgyában teljesített olyan referenciával vagy referenciákkal, amely vagy amelyek alapján összesen min. 3300 fő képzése valósult meg.
Az M.1.1) követelmény vonatkozásában előírt létszám több szerződéssel is igazolható.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy ugyanazon referencia több követelmény igazolására is bemutatható, amennyiben teljesíti az előírásokat.
M.1.2) legalább olyan referenciával vagy referenciákkal, amelynek/amelyek keretében összességében megvalósultak az alábbi részfeladatok: - digitális kompetenciák fejlesztése témakörben minimum 1 db oktatási/képzési program és/vagy oktatási anyag/tananyag fejlesztése; - minimum 60 fő képzői tevékenységet ellátó szakember toborzása és kiválasztása; - a képzők felkészítése, képzése.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az M.1.2) követelmény vonatkozásában rögzíti, hogy a szakemberek toborzása és kiválasztása, valamint a képzők felkészítése, képzése tevékenységrész nem kapcsolódik szükségszerűen az oktatási/képzési program, illetve tananyag fejlesztéséhez, az M.1.2) követelmény több szerződéssel is igazolható, azaz valamennyi részfeladat igazolható külön szerződéssel is.
Többet mutasson
A bemutatandó referenciák teljesítése vonatkozásában felhívjuk ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjában foglaltakra. Ajánlatkérő jelen eljárásban, egyik rész vonatkozásában sem alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3b) bekezdését.
Többet mutasson
M.2) Alkalmatlan az AT, ha a teljesítésbe nem tud bevonni
M.2.1) legalább 1 fő felnőttképzési vezető szakembert, aki rendelkezik andragógiai és/vagy pedagógiai vagy ezekkel egyenértékű végzettséggel, és legalább 36 hónap felnőttképzések megvalósításának irányításában szerzett szakmai tapasztalattal, valamint legalább 12 hónap távoktatás kialakításában, szervezésében és lebonyolításában szerzett szakmai tapasztalattal.
Többet mutasson
M.2.2) legalább 1 fő felsőfokú mérnök informatikus, vagy programtervező informatikus, vagy programozó vagy informatikatanár vagy ezekkel egyenértékű végzettségű informatikai végzettségű vezető (képző) szakembert, aki rendelkezik digitális kompetenciák fejlesztése témakörben legalább 36 hónap oktatási szakmai tapasztalattal, továbbá 1 db képzők képzése keretében szerzett oktatási tapasztalattal.
Többet mutasson
M.2.3) legalább 1 fő, minimum középfokú végzettségű képzésszervező szakembert, aki legalább 24 hónap képzésszervezési szakmai tapasztalattal rendelkezik felnőttképzések terén.
Az M.2.1) és M.2.2) pont közötti szakemberek között az átfedés megengedett, ha a szakember eleget tesz az előírt követelményeknek. Az M.2.3) pont és az M.2.1), M.2.2) pontok vonatkozásában azonban az átfedés nem megengedett, azaz az M.2.3) pont vonatkozásában ajánlattevőnek az M.2.1) és M.2.2) pontokra bemutatott szakember(ek)től eltérő szakembert kell bemutatnia.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a párhuzamosan szerzett szakmai tapasztalatot a szakemberek vonatkozásában csak egyszer viszi figyelembe. Ajánlatkérő a szakmai tapasztalat időtartamát -tól-ig bontásban, legalább év/hó részletezettséggel szükséges megadni. Ajánlatkérő a szakmai tapasztalat időtartamának vizsgálatánál 1 hónapnak 30 naptári napot tekint és vesz figyelembe.
Többet mutasson
2. rész:
M.1.1) legalább 1 db felnőttképzési monitoring és/vagy felnőttképzési minőségirányítási rendszer kialakítására irányuló referenciával.
M.1.2) legalább 1 db, felnőttképzések ellenőrzésére és/vagy monitoring tevékenységére irányuló referenciával.
M.2) Alkalmatlan az AT, ha a teljesítésbe nem tud bevonni:
M.2.1) minimum 1 fő felnőttképzési szakértő vagy felnőttképzési programszakértő vezető szakembert, aki szerepel a Felnőttképzési szakértők nyilvántartásában vagy rendelkezik a nyilvántartásba vételhez szükséges szakértői jogosultság megszerzéséhez szükséges feltételekkel, továbbá rendelkezik 1 db felnőttképzési monitoring és/vagy minőségirányítási rendszer fejlesztésében és/vagy működtetésében szerzett szakmai tapasztalattal.
Többet mutasson
FOLYTATÁS: 1. rész II.2.14) pontjában.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész tekintetében:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít a nyertes ajánlattevőnek.
Az elszámolás, az ajánlat és a szerződés pénzneme: HUF.
Nyertes ajánlattevő az 1. rész vonatkozásában 7 darab, a 2. rész vonatkozásában 8 darab számla kiállítására jogosult.
Ajánlatkérő a teljesítés elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról legkésőbb a nyertes ajánlattevő teljesítésétől vagy az erről szóló írásbeli értesítés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül írásban köteles nyilatkozni. A teljesítés elvégzését Ajánlatkérő írásban igazolja teljesítésigazolás kiállításával, a teljesítését követő 15 napon belül a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján. Nyertes ajánlattevő a vállalkozói díjra az Ajánlatkérő által kiállított teljesítésigazolás és Ajánlatkérő által befogadott számla alapján jogosult, amelynek fizetési határideje a befogadott számla kézhezvételétől számított 30 (harminc) naptári nap.
Többet mutasson
Az ellenszolgáltatás teljesítése valamennyi számla vonatkozásában a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései, valamint a Kbt. 135.§ (1),(5),(6) bekezdései alapján a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül, átutalással kerül sor.
Jelen közbeszerzési eljárás finanszírozása a GINOP-6.1.2-15-2015-00001 azonosítószámú projekt keretében, az Európai Unió finanszírozásával, támogatásból történik. A támogatás intenzitása: 100 %, a finanszírozás módja: utófinanszírozás.
A vállalkozói díj kifizetése utólag történik az alábbi jogszabályok figyelembevétele mellett:
— a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet,
— az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet,
— a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)-(2) bekezdése,
— a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 135. § (1), (5), (6) és (11) bekezdése.
Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155 § (1) bekezdése szerinti mértékben, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot fizet.
A projekt fizikai befejezésének időpontja: 2021. október 31.
A részletes fizetési feltételeket a Közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezetek tartalmazzák.
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (1. és 2. részben):
1. Késedelmi kötbér:
Amennyiben a nyertes ajánlattevő olyan okból, amelyért felelős a szerződésben meghatározott bármely kötelezettsége teljesítésével késedelembe esik, úgy nyertes ajánlattevő köteles a késedelembe esés időpontjától kezdődően késedelmi kötbért fizetni Ajánlatkérő részére. A késedelmi kötbér alapja a késedelemmel érintett teljesítés szerinti számla alapján járó nettó vállalkozói díj, mértéke: 1 % /naptári nap, legfeljebb azonban 20 %. A 20 napot meghaladó késedelem esetén Ajánlatkérő jogosult a szerződést felmondani/elállni, mely okán a nyertes ajánlattevő a meghiúsulási kötbér fizetésére lesz kötelezett.
Többet mutasson
2. Hibás teljesítési kötbér:
Nyertes ajánlattevő hibás teljesítése okán a Ptk. 6:177. § (1) bekezdésében foglaltak szerint jogosult eljárni. A hibás teljesítési kötbér mértéke - amennyiben Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő hibás teljesítését elfogadja - akkor a hibával érintett teljesítés szerinti számla alapján járó nettó vállalkozói díj 30 %-ának megfelelő összeg. Amennyiben az Ajánlatkérő szavatossági jogával (kijavítás/kicserélés) élni kíván, úgy a nyertes ajánlattevő ezen időtartamra a hibával érintett teljesítés szerinti számla alapján járó nettó vállalkozói díj után késedelmes naptári naponként 1 %-os mértékű késedelmi kötbért köteles fizetni Ajánlatkérő részére, amelynek maximuma a vetítési alap 30 %-ának megfelelő összeg.
Többet mutasson
FOLYTATÁS: IV.1.11) pontban.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Internetcím: https://ekr.gov.hu/ 🌏
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Értékelési szempontok:
1. rész: 1. Ár (súlyszám: 80) 2. Minőségi ért. (súlyszám: 20) 2.1. Felhívás M.2.1) pontjában bemutatott szakember speciális szakmai tapasztalata (IGEN/NEM) (súlyszám: 5); 2.2. Felhívás M.2.2) pontjában bemutatott szakember speciális szakmai tapasztalata (IGEN/NEM) (súlyszám: 5); 2.3. Felhívás M.2.2) pontja szerinti végzettséggel és digitális kompetenciák fejlesztése témakörben legalább 36 hónap oktatási szakmai tapasztalattal rendelkező további 1 darab vezető szakember, aki rendelkezik speciális szakmai tapasztalattal (IGEN/NEM) (súlyszám: 5); 2.4. Felhívás M.2.3) pontja szerinti többletszakember (fő, min.0, max.2) (súlyszám: 5);
Többet mutasson
2. rész: 1. Ár (súlyszám: 85) 2. Minőségi ért. (súlyszám: 15) 2.1. Felhívás M.2.1) pontja szerinti többletszakember (fő, min.0, max.1) (súlyszám: 5); 2.2. Felhívás M.2.1) pontjában bemutatott szakember speciális szakmai tapasztalata (darab, min.0, max.2) (súlyszám: 5); 2.3. Felhívás M.2.2) pontjában bemutatott szakember speciális szakmai tapasztalata (alkalom, min.0, max.30) (súlyszám: 5)
Többet mutasson
Az értékelés módszere:
1. rész: legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bek. c) pont]. Értékelés módszere: Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi értékelési szempont esetében egyaránt: 0-100 pont. Értékelés módszere: 1. értékelési szempont esetében: fordított arányosítás, 2.1, 2.2 és 2.3. értékelési részszempont esetében: pontozás, 2.4 értékelési részszempont esetében egyenes arányosítás a Kbt. 77. § (1) bek.-re figyelemmel. A 2.1, 2.2. és 2.3. értékelési részszempont esetén az értékelés: igen/nem. Ajánlatkérő a 2.4 értékelési részszempont esetén alkalmazza a Kbt. 77. § (1) bekezdését. A 2.4 értékelési részszempont esetén az értékelés: főben, minimum megajánlás 0 fő, maximum megajánlás 2 fő. a Közbeszerzési dokumentumokban található.
Többet mutasson
2. rész: legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bek. c) pont]. Értékelés módszere: Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi értékelési szempont esetében egyaránt: 0-100 pont. Értékelés módszere: 1. értékelési szempont esetében: fordított arányosítás, 2.1., 2.2. és 2.3. értékelési részszempont esetében egyenes arányosítás a Kbt. 77. § (1) bek.-re figyelemmel. A 2.1. értékelési részszempont esetén az értékelés: főben, minimum megajánlás 0 fő, maximum megajánlás 1 fő. A 2.2. értékelési részszempont esetén az értékelés: darabszámban, minimum megajánlás 0 óra, maximum megajánlás 2 darab. A 2.3. értékelési részszempont esetén az értékelés: alkalomszámban, minimum megajánlás 0 alkalom, maximum megajánlás 30 alkalom. Részletes pontozás a Közbeszerzési dokumentumokban található.
Többet mutasson
III.2.2) pont FOLYTATÁSA: 3. Meghiúsulási kötbér:
Ha a szerződés teljesítése olyan okból, amelyért nyertes ajánlattevő felelős, meghiúsul - ideértve, ha Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő felróható szerződésszegése miatt eláll szerződéstől, vagy azonnali hatállyal felmondja a szerződést -, úgy a nyertes ajánlattevő köteles a teljes nettó vállalkozói díj 30 %-át meghiúsulási kötbérként megfizetni Ajánlatkérő részére.
Többet mutasson
A kötbérek esetén irányadó a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése.
1. rész:
Teljesítési biztosíték: a teljes nettó vállalkozói díj 1 (egy) %- a.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek pontos leírását mindkét rész vonatkozásában a Közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezetek tartalmazzák.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 08:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_78533330
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Göttlinger Anita
A vevő profiljának címe: https://djnkft.hu/ 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton van lehetőség benyújtani az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) (www.ekr.gov.hu) keresztül a Közbeszerzési dokumentumokban előírt formai követelményeknek megfelelően.
2. Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti. Ajánlati biztosíték összege: 1. rész: 5 000 000, - Ft; 2. rész: 1 000 000, - Ft. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (2) bekezdése szerint teljesíthető. Az ajánlati biztosíték összege az ajánlatkérő 10032000-00321608-00000017 számú számlájára teljesíthető. Az egyéb részleteket a KD tartalmazza.
Többet mutasson
3. Ajánlatkérő az ajánlati kötöttség minimális időtartamát az 1. és 2. részben 60 naptári napban határozza meg.
4. Az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban történő részvételt az 1. és a 2. részben nem köti gazdálkodó szervezet, projekttársaság alapításához, azt a nyertes AT-től sem követeli meg, valamint nem is teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
Többet mutasson
5. Az Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 30.§ (4) bek. alapján, hogy az 1. és 2. részben a minősített ajánlattevők jegyzéke tekintetében meghatározottakhoz képest szigorúbban állapítja meg az ajánlattevők műszaki-szakmai alkalmassági feltételeit, azok igazolását, a felhívás III.1.4. pontjaiban foglaltak szerint.
Többet mutasson
6. Benyújtandó dokumentumok tekintetében mindkét részben alkalmazható a Kbt. 47. § (2) bekezdése.
7. 1. részben irányadó: Ajánlattevőként szerződő fél köteles a szerződéskötésig a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 5. §-ában meghatározott, felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásában szerepelni és a nyilvántartásban való szereplését a szerződés hatálya alatt érvényben tartani. Ajánlatkérő a szerződéskötést megelőzően ellenőrzi, hogy az ajánlattevőként szerződő fél szerepel-e az Fktv. 5. §-a szerinti nyilvántartásban. Amennyiben igen, úgy az ajánlattevőként szerződő fél részéről igazolás benyújtása nem szükséges, az érvényes engedélyszámot az ajánlatkérő ellenőrzi a nyilvánosan elérhető adatbázisból. A nyilvántartásban szereplés tényét - amennyiben a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolnia ajánlattevőnek. A nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentum másolata a szerződés mellékletét képezi. Amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél nem szerepel a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény 5. §-ában meghatározott, felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásában, vagy a nyilvántartásban szereplés tényét - amennyiben a szereplés tényének ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - igazolni nem tudja - úgy az a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül (Kbt. 131. § (4) bek.). Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatban ezen szerződéskötési feltétel vonatkozásában szándéknyilatkozatot kell csatolniuk.
Többet mutasson
8. 1. részben irányadó: Ajánlattevőként szerződő fél köteles a szerződéskötésig ajánlatkérőnek bemutatni, ill. a szerződés hatálya alatt érvényben tartani felnőttképzés, képzési, oktatási projektek menedzsmentje szolgáltatásra vonatkozó, érvényes, bármely nemzeti rendszerben akkreditált MSZ EN ISO 9001:2009 tanúsítványt vagy azzal egyenértékű dokumentumot. Közös ajánlattétel esetén - szerződéskötéskor - az előírt követelménynek együttesen kell megfelelni. A tanúsítvány másolata a szerződés mellékletét képezi, nem csatolása a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül (Kbt. 131. § (4) bek.). Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatban ezen szerződéskötési feltétel vonatkozásában szándéknyilatkozatot kell csatolniuk.
Többet mutasson
9. 1. részben irányadó: Ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell az 1. rész esetében legalább 100 millió Ft/év és 20 millió Ft/káresemény, szerződés tárgya szerinti feladatok ellátásához szükséges szakmai felelősségbiztosítással, amelyet a szerződés időtartama alatt köteles fenntartani. Közös ajánlattétel esetén - szerződéskötéskor - az előírt követelménynek együttesen kell megfelelni. A biztosítási kötvény másolata a szerződés mellékletét képezi, nem csatolása a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül (Kbt. 131. § (4) bek.). Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatukban szándéknyilatkozatot kell csatolnia a biztosítás megkötéséről vagy annak kiterjesztéséről.10. Ajánlattevőnek az ajánlatában az 1. és 2. részben nyilatkoznia kell a Kbt. 25. §-ában foglaltak fenn nem állásáról, valamint arról, hogy jelen közbeszerzési eljárásban nem tesz közösen ajánlatot más Ajánlattevővel, továbbá más Ajánlattevő alvállalkozójaként sem vesz részt az eljárásban.
Többet mutasson
11. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattevők csak 1 részre nyújthatnak be ajánlatot. Amennyiben ajánlattevők mindkét részre egyaránt nyújtanak be ajánlatot, úgy ajánlatuk mindkét rész vonatkozásában érvénytelen a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja alapján.
Többet mutasson
12. Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát az 1. és a 2. részben a Kbt. 69. § figyelembevételével végzi.
13. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az ajánlatok bírálata során az 1. és 2. részben egyaránt a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltak szerint jár el.
14. Ajánlatkérő a Kbt. 75.§ (2) bek e) pontját egyik rész vonatkozásában sem alkalmazza.
15. Az értékelés módszere: 1. rész: legjobb ár-érték arány [Kbt. 76. § (2) bek. c) pont]. Értékelés módszere: Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi értékelési szempont esetében egyaránt: 0-100 pont. Értékelés módszere: 1. értékelési szempont esetében: fordított arányosítás, 2.1, 2.2 és 2.3. értékelési szempont esetében: pontozás, 2.4 értékelési szempont esetében egyenes arányosítás a Kbt. 77. § (1) bek.-re figyelemmel. A 2.1, 2.2 és 2.3. értékelési szempont esetén az értékelés: igen/nem. Ajánlatkérő a 2.4 értékelési szempont esetén alkalmazza a Kbt. 77. § (1) bekezdését. A 2.4 értékelési szempont esetén az értékelés: főben, minimum megajánlás 0 fő, maximum megajánlás 2 fő. Részletes pontozás a Közbeszerzési dokumentumokban található.
Többet mutasson
16. A Kbt. 66. § (2) és (5) bek. alapján az 1. és 2. részben is nyilatkozni szükséges.
17. Ajánlatkérő az eljárás során z 1. és a 2. részben a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § rendelkezéseinek megfelelően biztosítja. Ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás - Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást. (Kbt. 71. § (6) bekezdése).
Többet mutasson
FOLYTATÁS: VI.4.3) pontban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § szerint.
VI.3) pont FOLYTATÁSA: 18. Az ajánlatnak az 1. és 2. részben felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti információkat.
19. Mindkét részben: Az ajánlatok elkészítésével és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költséget, kockázatot az ajánlattevőknek kell viselnie. Az eljárás lefolytatásától vagy kimenetelétől függetlenül Ajánlatkérő semmiféle módon nem tehető felelőssé vagy kötelessé ezekkel a költségekkel kapcsolatban.
Többet mutasson
20. Mindkét részben: Ajánlatkérő közös ajánlattevők ajánlatát is elfogadja. Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdéseiben, foglalt feltételeknek.
21. Mindkét részben: Ajánlatkérő a Kbt. 131.§ (4) bek. szerint az eljárás nyertesével, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel köti meg a szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Többet mutasson
22. Mindkét részben: A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót alkalmazza. Az üzleti titok kapcsán Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 44. § (1)-(4) bekezdésére.
23. Mindkét részben: Az ajánlathoz csatolni kell a cégkivonatban szereplő képviseleti mód alapján az ajánlatot, illetve annak mellékleteit ajánlattevőként, alvállalkozóként - kizárólag azon alvállalkozók vonatkozásában szükséges benyújtani, akik az ajánlatban nyilatkozatot írnak alá - vagy olyan gazdasági szereplőként, amelynek a kapacitására kíván ajánlattevő az alkalmassági feltételeknek megfelelni aláíró érvényes, hiteles cégaláírási nyilatkozatának (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), illetve az ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintájának egyszerű másolati példányát. Cégjegyzésre nem jogosult kötelezettségvállaló(k) esetében az erre vonatkozó, a megbízott aláírását is tartalmazó, legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt írásos meghatalmazást is csatolni szükséges.
Többet mutasson
24. Mindkét részben: Az ajánlat részeként benyújtandó valamennyi, a közbeszerzési dokumentumokban előírt nyilatkozat és dokumentum.
25. Mindkét részben: Az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az ajánlatot a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő esetében a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben az Ajánlatkérő szervezet vagy gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.
Többet mutasson
26. Mindkét részben: EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevő, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
27. Mindkét részben: Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében csatolni kell az ajánlattevőnek a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az ajánlattevőnek az EKR-ben nyilatkoznia kell arról, hogy a gazdasági szereplőnél változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban, az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével.
Többet mutasson
FOLYTATÁS: 2. rész II.2.14) pontban.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 193-467423 (2020-09-30)
További információk (2020-10-09)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Képzési programmal kapcsolatos szolgáltatások 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-10-09 📅
Benyújtási határidő: 2020-10-19 📅
Közzététel dátuma: 2020-10-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 200-486138
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 193-467423
HL-S szám: 200
További információk
Ajánlatkérő kizárólag az ajánlattételi határidőt módosítja.
Forrás: OJS 2020/S 200-486138 (2020-10-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-02-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 212 320 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-02-24 📅
Közzététel dátuma: 2021-03-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 041-103460
HL-S szám: 41
További információk
Az eljárás mindkét rész vonatkozásában eredményes. A nyertes ajánlattevő(k) adószáma: 1. rész: Nyertes közös ajánlattevők: NABAGO Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám: 24161484-2-41); GREEN NOVATION Innovációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám: 23321805-2-10); ErlaUni Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám: 23089624-2-10) Nyertes ajánlattevőt követő legkedvezőbb ajánlatot tevő közös ajánlattevők adószáma: Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. (adószám: 13044828-2-09), Tender-Lex Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám: 22992578-2-42) és APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA (adószám: 18662728-2-13) 2. rész: Nyertes ajánlattevő adószáma: RÁvezető Projekt Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám: 14448304-2-42) Nyertes ajánlattevőt követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő adószáma: EDUCERT Képzésmódszertani és Minőséghitelesítési Kft. (adószám: 24313492-2-13) Az ajánlattevők neve, címe, adószáma: 1. rész: Közös ajánlattevők: 1.1. NABAGO Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1054 Budapest, Akadémia utca 11. magas földszint 3.; adószám: 24161484-2-41); GREEN NOVATION Innovációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 3324 Felsőtárkány, Liget utca 31., adószám: 23321805-2-10); ErlaUni Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 3300 Eger, Kertész utca 141. 1. em. 11., adószám: 23089624-2-10) Közös ajánlattevők: 1.2. Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. (székhely: 4029 Debrecen, Pacsirta utca 12.; adószám: 13044828-2-09), Tender-Lex Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1152 Budapest, Törő utca 11.; adószám: 22992578-2-42) és Apor Vilmos Katolikus Főiskola (székhely: 2600 Vác, Konstantin Tér 1-5.; adószám: 18662728-2-13) 1.3. MENTOR Informatikai és Oktatási Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 8242 Örvényes, Fenyves Utca 1., adószám: 10349629-2-19) 1.4. SÓSTÓ PLUSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 9. I. em. 1.; adószáma: 11691761-2-15) 2. rész: 2.1. RÁvezető Projekt Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1146 Budapest, Izsó utca 7. 1. em. 3.; adószám: 14448304-2-42) 2.2. EDUCERT Képzésmódszertani és Minőséghitelesítési Kft. (székhely: 2440 Százhalombatta, Petőfi Sándor utca 13/A.; adószám: 24313492-2-13) Az eljárás során környezetvédelmi vagy szociális szempontok figyelembevételére nem került sor.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-02-18 📅
Név: NABAGO Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_94448953
Postacím: Akadémia utca 11. magas földszint 3.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1054
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 703352252 📞
E-mail: info@nabago.hu 📧
Ország: Közép-Magyarország 🏙️
Internetcím: http://www.nabago.hu 🌏
Név: Green Novation Innovációs és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_25672990
Postacím: Liget utca 31.
Postai város: Felsőtárkány
Postai irányítószám: 3324
Telefon: +36 305254292 📞
E-mail: info@greennovation.org 📧
Ország: Komárom-Esztergom 🏙️
Név: ErlaUni Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_13436247
Postacím: Kertész utca 141. 1. em. 11.
Postai város: Eger
Postai irányítószám: 3300
Telefon: +36 308591803 📞
E-mail: erlauni@gmail.com 📧
Ország: Heves 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 180 000 000 HUF 💰
Név: RÁvezető Projekt Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_74327854
Postacím: Izsó utca 7., 1. em. 3.
Postai irányítószám: 1146
Telefon: +36 204692909 📞
E-mail: drszalayarpad@gmail.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.ravezeto.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 32 320 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
2

Hivatkozás
További információk
Az eljárás mindkét rész vonatkozásában eredményes.
A nyertes ajánlattevő(k) adószáma:
1. rész:
Nyertes közös ajánlattevők: NABAGO Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám: 24161484-2-41); GREEN NOVATION Innovációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám: 23321805-2-10); ErlaUni Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám: 23089624-2-10)
Többet mutasson
Nyertes ajánlattevőt követő legkedvezőbb ajánlatot tevő közös ajánlattevők adószáma:
Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. (adószám: 13044828-2-09), Tender-Lex Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám: 22992578-2-42) és APOR VILMOS KATOLIKUS FŐISKOLA (adószám: 18662728-2-13)
2. rész:
Nyertes ajánlattevő adószáma:
RÁvezető Projekt Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (adószám: 14448304-2-42)
Nyertes ajánlattevőt követő legkedvezőbb ajánlatot tevő ajánlattevő adószáma:
EDUCERT Képzésmódszertani és Minőséghitelesítési Kft. (adószám: 24313492-2-13)
Az ajánlattevők neve, címe, adószáma:
Közös ajánlattevők:
1.1. NABAGO Szolgáltató és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1054 Budapest, Akadémia utca 11. magas földszint 3.; adószám: 24161484-2-41); GREEN NOVATION Innovációs és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 3324 Felsőtárkány, Liget utca 31., adószám: 23321805-2-10); ErlaUni Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 3300 Eger, Kertész utca 141. 1. em. 11., adószám: 23089624-2-10)
Többet mutasson
1.2. Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda Kft. (székhely: 4029 Debrecen, Pacsirta utca 12.; adószám: 13044828-2-09), Tender-Lex Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1152 Budapest, Törő utca 11.; adószám:
22992578-2-42) és Apor Vilmos Katolikus Főiskola (székhely: 2600 Vác, Konstantin Tér 1-5.; adószám: 18662728-2-13)
1.3. MENTOR Informatikai és Oktatási Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 8242 Örvényes, Fenyves Utca 1., adószám: 10349629-2-19)
1.4. SÓSTÓ PLUSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 4400 Nyíregyháza, Bocskai u. 9. I. em. 1.; adószáma: 11691761-2-15)
2.1. RÁvezető Projekt Tanácsadó és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1146 Budapest, Izsó utca 7. 1. em. 3.; adószám: 14448304-2-42)
2.2. EDUCERT Képzésmódszertani és Minőséghitelesítési Kft. (székhely: 2440 Százhalombatta, Petőfi Sándor utca 13/A.; adószám: 24313492-2-13)
Az eljárás során környezetvédelmi vagy szociális szempontok figyelembevételére nem került sor.
Forrás: OJS 2021/S 041-103460 (2021-02-24)