A jelen közbeszerzési eljárás célja, hogy az MVMI Zrt. LIBRA rendszerével kapcsolatosan felmerülő üzleti igények (új funkciók, folyamatok, meglévő funkciók, folyamatok módosítása) megvalósítását a jelen eljárás során nyertes Ajánlattevővel kötött Keretmegállapodás (a továbbiakban: KM) keretében a nyertes Ajánlattevő (a továbbiakban: AT) közreműködésével végrehajtsa. Ajánlattevőnek LIBRA és OLÜSZ rendszerekkel kapcsolatos fejlesztések, módosítások megvalósításával kapcsolatos szolgáltatásokat kell nyújtania a keretmegállapodás időtartama alatt keretösszeg (nettó 195 000 000 HUF) erejéig, megrendelések alapján.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-06-08.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-05-05.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-05-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Egyedi, ügyfélspecifikus szoftverekkel kapcsolatos fejlesztési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000376262020
Rövid leírás:
A jelen közbeszerzési eljárás célja, hogy az MVMI Zrt. LIBRA rendszerével kapcsolatosan felmerülő üzleti igények (új funkciók, folyamatok, meglévő funkciók, folyamatok módosítása) megvalósítását a jelen eljárás során nyertes Ajánlattevővel kötött Keretmegállapodás (a továbbiakban: KM) keretében a nyertes Ajánlattevő (a továbbiakban: AT) közreműködésével végrehajtsa.
Ajánlattevőnek LIBRA és OLÜSZ rendszerekkel kapcsolatos fejlesztések, módosítások megvalósításával kapcsolatos szolgáltatásokat kell nyújtania a keretmegállapodás időtartama alatt keretösszeg (nettó 195 000 000 HUF) erejéig, megrendelések alapján.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot jelen közbeszerzési eljárásban nem alkalmazza.
A KM annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.A KM a keretösszeg erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számítottan a II.2.7) pont szerinti időtartamig tart. A KM második részével kapcsolatosan irányadó teljesítési határidőket a Műszaki Leírás tartalmazza.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A jelen közbeszerzési eljárás célja, hogy az MVMI Zrt. LIBRA rendszerével kapcsolatosan felmerülő üzleti igények (új funkciók, folyamatok, meglévő funkciók, folyamatok módosítása) megvalósítását a jelen eljárás során nyertes Ajánlattevővel kötött Keretmegállapodás (a továbbiakban: KM) keretében a nyertes Ajánlattevő (a továbbiakban: AT) közreműködésével végrehajtsa.
A jelen közbeszerzési eljárás célja, hogy az MVMI Zrt. LIBRA rendszerével kapcsolatosan felmerülő üzleti igények (új funkciók, folyamatok, meglévő funkciók, folyamatok módosítása) megvalósítását a jelen eljárás során nyertes Ajánlattevővel kötött Keretmegállapodás (a továbbiakban: KM) keretében a nyertes Ajánlattevő (a továbbiakban: AT) közreműködésével végrehajtsa.
Ajánlattevőnek LIBRA és OLÜSZ rendszerekkel kapcsolatos fejlesztések, módosítások megvalósításával kapcsolatos szolgáltatásokat kell nyújtania a keretmegállapodás időtartama alatt keretösszeg (nettó 195 000 000 HUF) erejéig, megrendelések alapján.
Ajánlattevőnek LIBRA és OLÜSZ rendszerekkel kapcsolatos fejlesztések, módosítások megvalósításával kapcsolatos szolgáltatásokat kell nyújtania a keretmegállapodás időtartama alatt keretösszeg (nettó 195 000 000 HUF) erejéig, megrendelések alapján.
Becsült összérték: 195 000 000 HUF 💰
Rövid leírás:
LIBRA és OLÜSZ rendszerrel kapcsolatos rendszerszervezési, tervezési feladatok, fejlesztések, módosítások megvalósítása a keretmegállapodás második részeként.
Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) esetileg jelzi LIBRA és OLÜSZ rendszer kapcsán a fejlesztési, módosítási igényét az Ajánlattevőnek, akinek kötelessége ezt követően üzleti elemző, vagy rendszerszervező szakembert biztosítania a fejlesztési igényspecifikáció és a feladatkiadó lap elkészítésére.

A villamos áram és földgáz LIBRA rendszer alapvető funkciója az alábbiakban kerül ismertetésre, melyek módosítása, továbbfejlesztése a fejlesztési projekt scope-ja:

A villamosenergia LIBRA rendszerben a megnyert státusszal érkező szerződések LIBRA funkciókkal támogató kereskedőváltási és elosztói lejelentésüket követően megkezdődik a hatályos szerződések alapján az ügyfelek fogyasztására vonatkozó DSO (elosztók által küldött) és az Online Ügyfélszolgálat (fogyasztók által havi diktált) mérési adatok menedzselése és az adatok alapján a havi számlatételek generálása. A LIBRA rendszerből havonta két ciklusban történik meg a tömeges számlázás, amelynek eredménye az ügyfelek részére megküldött havi számla. A LIBRA rendszerből kerülnek feladásra az SAP rendszerbe a főkönyvi tételek. A LIBRA rendszerben kerülnek kezelésre az esetlegesen nem fizető ügyfelekre vonatkozó kintlévőség és hátralékkezelési tevékenységek is.

A földgáz kereskedelmi LIBRA rendszerben a szerződött portfólió tömeges havi számlázása történik.
A keretmegállapodás második részében az egyedi szerződések megkötésére a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint kerülhet sor.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 195 000 000 HUF mértékű keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.

Kizárólag az MVMI Zrt. ajánlatkérő jogosult a keretmegállapodásban részes ajánlattevővel szerződést kötni.
Ajánlattevőnek a rendszerszervezés, tervezés, fejlesztések, módosítások elvégzése során, valamint a leszállítandó dokumentáció tekintetében az MVMI Zrt. BSZ-703 számú Megoldás fejlesztési belső szabályzatában foglaltakat kell alkalmaznia. A szabályzat kivonatát Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötéskor bocsátja a nyertes Ajánlattevő rendelkezésére.

Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (3) és (5) bekezdésében foglaltaknak való megfelelés érdekében rögzíti, hogy a keretmegállapodás időtartamára és keretösszegére vetítve az összesített rendszerszervezési, tervezési, fejlesztési feladatok előre láthatólag 2 382 mérnöknapra vonatkoznak, és legalább 170 felhasználó figyelembevételével kell a fentiek szerinti szolgáltatásokat nyújtani, Oracle Forms & Reports és PHP környezetben, Oracle EE adatbázison, Java webservice fejlesztési alapokon. Egy mérnöknap 8 órának felel meg.

Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a konkrét gyártmányra, típusra történő hivatkozás esetén odaértendő a „vagy azzal egyenértékű” kifejezés.

A fejlesztési környezet, valamint az elvégzendő feladatok részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza.
Becsült érték héa nélkül: 195 000 000 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
További információk:
AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot jelen közbeszerzési eljárásban nem alkalmazza.
A KM annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.A KM a keretösszeg erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számítottan a II.2.7) pont szerinti időtartamig tart. A KM második részével kapcsolatosan irányadó teljesítési határidőket a Műszaki Leírás tartalmazza.
A KM annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.A KM a keretösszeg erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számítottan a II.2.7) pont szerinti időtartamig tart. A KM második részével kapcsolatosan irányadó teljesítési határidőket a Műszaki Leírás tartalmazza.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest, II. János Pál pápa tér 20.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az előírt kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

Igazolási mód:
Ajánlattevő ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása tekintetében előzetesen csak az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre bocsátott Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot (a továbbiakban: EEKD) köteles benyújtani. Ajánlattevő a Kr. 4. § (1), (3) és (4) valamint a 6. § (1)-(2) bekezdései szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseit.

Ajánlattevő a Kr. 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.

Ajánlattevő – a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében – az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozó vonatkozásában ajánlatában csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával Ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.

A kizáró okok tényleges igazolása Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbiak szerint történik:
A kizáró okok igazolásának tekintetében a Kr. 8. és 10. §-ai szerint kell eljárni, továbbá irányadóak a Kr. 12-14 §-ai, valamint a Kr. 16. §-a is.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá a Kbt. 64. §-ában, a Kr. 1. § (7) és (8) bekezdéseiben foglaltakra.
A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként Ajánlatkérő által létrehozott nyilatkozatokat Ajánlattevőnek szintén elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteni.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
AK jelen eljárásban nem határoz meg a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági követelményt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy az előírt alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. részének alfa szakaszát kell kitölteni. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a Kr. 3. §-ában foglaltakra.

Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti Ajánlatkérői felhívására:
M.1. Ajánlattevőnek csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz sikeres végteljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásaira vonatkozó igazolásait vagy nyilatkozatát a Kr. 22. § (1) bekezdése szerinti módon. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:

— a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év, hónap és nap bontásban),
— a szerződést kötő másik fél nevét,
- a szolgáltatás tárgyát (olyan részletességgel, hogy a minimum követelményeknek történő megfelelés megállapítható legyen),
- a referencia szerinti munka mennyiségi adatait (közös teljesítés esetén a nyilatkozatot/igazolást benyújtó által végzett feladatok mennyiségi adatait),
- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági szereplő által elvégzett munkákat veszi figyelembe a bemutatott referencia kapcsán, kivéve a Kr. 22. § (5) bekezdése szerinti esetet, azaz azt, ha a nyertes közös Ajánlattevőként teljesített szolgáltatásra vonatkozó referenciaigazolás – a teljesítés oszthatatlansága miatt – nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által teljesített munkák elkülönítésével. Ebben az esetben a referencianyilatkozatban/igazolásban az alábbiaknak is szerepelnie kell:

- nyilatkozat arról, hogy a referencianyilatkozat/igazolás a teljesítés oszthatatlansága miatt nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által teljesített munkák elkülönítésével, továbbá

- annak %-os aránya, amilyen arányban a nyilatkozatot/igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a fenti esetben a Kr. 22. § (5) bekezdése értelmében a benyújtott referencianyilatkozatban/igazolásban szereplő mennyiségi adatokat olyan arányban veszi a bírálat során figyelembe, amilyen arányban a nyilatkozatot/igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.

M.2. Ajánlattevőnek cégszerű nyilatkozat formájában csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján annak a szakembernek a bemutatását, akit a teljesítésbe be kíván vonni.

A nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
- a szakember nevét,
- azt, Ajánlattevő a szakemberrel mely alkalmassági minimum követelménynek kíván megfelelni,
- azt, hogy a szakember a teljesítésbe milyen jogviszony (pl. munkaviszony, megbízási) keretei között kerül bevonásra, és a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezését,

- a szakember végzettségének megnevezését, valamint a nyilatkozathoz csatolni kell a végzettséget igazoló okiratot egyszerű másolatban,
- a szakember vonatkozásában figyelembe venni kívánt szakmai tapasztalatot és annak mértékét hónapokban megadva,
- valamint nyilatkozatot arról, hogy az adott szakember a teljesítés teljes időtartama alatt rendelkezésre fog állni.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kr. 1. § (7) bekezdése, 21/A. §-a és a 24. § (1) bekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kr. 1. § (7) bekezdése, 21/A. §-a és a 24. § (1) bekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan Ajánlattevő, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján nem mutat be az Ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz sikeres végteljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, összesen legalább 1 100 mérnöknapra vonatkozó informatikai rendszerfejlesztés és/vagy rendszerszervezés és/vagy tervezés tárgyú referenciával/referenciákkal, amely(ek) tekintetében

- a teljesített rendszerfejlesztés és/vagy rendszerszervezés és/vagy tervezés önmagában legalább 120 felhasználó által használt és
- a rendszerfejlesztés és/vagy rendszerszervezés és/vagy tervezés Oracle Forms & Reports és PHP környezetben került megvalósításra.
Az előírt mérnöknapok számára vonatkozó követelmény több referencia által is igazolható, azonban valamennyi bemutatott referenciának meg kell felelnie valamennyi M.1. alpont szerinti francia bekezdésben foglaltaknak, azaz az összesített mérnöknapszám tekintetében nem kerül figyelembe vételre olyan referencia, mely nem teljesíti valamely fentiek szerinti francia bekezdésben foglaltakat.

M.2.1) Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő projektvezető szakemberrel, aki rendelkezik:
- felsőfokú: informatikai vagy informatikus mérnöki vagy matematikus vagy programozó vagy programozó matematikus vagy programtervező matematikus vagy közgazdasági végzettséggel és

- legalább 36 hónap projektvezetői tapasztalattal Oracle Forms & Reports és PHP környezetű számlázó rendszerek fejlesztése és/vagy szervezése és/vagy tervezése területén.

A projektvezető alatt olyan szakember értendő, aki számlázó rendszerek fejlesztése és/vagy szervezése és/vagy tervezése során a projekt tervezését, szervezését és koordinálását végzi.

M.2.2) Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő informatikai üzleti elemző vagy rendszerszervező szakemberrel, aki rendelkezik:
- középfokú vagy felsőfokú: informatikai vagy közgazdasági végzettséggel és
- legalább 36 hónap szakmai tapasztalattal informatikai üzleti elemzés vagy rendszerszervezés területén és/vagy
- legalább 12 hónap villamos áram és/vagy gázkereskedelmi üzleti folyamatokban szerzett informatikai üzleti elemzői vagy rendszerszervezői tapasztalattal.
Az informatikai üzleti elemzés vagy rendszerszervezés területe alatt Ajánlatkérő az üzleti igények feltárását, megoldási módszerek, lehetőségek kidolgozását, a megvalósítás szakmai koordinálását, szükséges dokumentációk elkészítését érti.

M.2.3) Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő informatikai fejlesztő szakemberrel, aki rendelkezik:
- középfokú vagy felsőfokú informatikai végzettséggel és
- legalább 36 hónap Oracle adatbázis adminisztrációs és/vagy Java webservice fejlesztési tapasztalattal.
Ajánlattevő egy szakemberrel csak egy alkalmassági minimumkövetelménynek felelhet meg, a szakemberek között átfedés nem lehet.
Az előírt alkalmassági követelménynek a közös Ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint együttesen is megfelelhetnek. Ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdései szerint is igazolhatja.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A teljesítésre vonatkozóan a Kbt. 135. § (1), (4)-(6), valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-ei irányadók.
Alkalmazott kötbértípusok: késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér, hibás teljesítési kötbér a keretmegállapodás-tervezet szerint.
Nyertes ajánlattevő 18 hónap jótállást vállal.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
A számlázás a keretmegállapodás második része szerinti megrendelések alapján történik.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-06-08 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: http://ekr.gov.hu címen EKR000376262020 azonosító alatt.
További információk:
A Kbt. 68. §-a, és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. 15. §-a szerint. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.

1. AK a részajánlattétel lehetőségét nem engedi meg, tekintettel arra, hogy egységes műszaki megoldás teljesítése indokolt. A KM egy integrált rendszer továbbfejlesztési igényeit tartalmazza, mely műszaki szempontból külön nem értelmezhető, szét nem bontható. A rendszer fejlesztése, a rendszert, mint egy komplex informatikai rendszerként értelmezve, nem bontható szét, ez műszaki szempontból nem értelmezhető.

2. A közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő KM megkötésének feltétele, hogy nyertes AT rendelkezzen a KM teljes időtartamára legalább 50 000 000 HUF/év összegű érvényes, általános felelősségbiztosítással. AT-nek ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy fentiek szerinti felelősségbiztosítással rendelkezik, vagy pedig legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig rendelkezni fog. AK ezen dokumentum esetleges be nem nyújtása tekintetében biztosítja a hiánypótlást (Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pont).

3. A KM-t kötött AT-nek rendelkeznie kell a LIBRA alaprendszert alkotó szoftverek szellemi tulajdonjogának kizárólagos vagyoni jogi jogosultja által kiadott cégszerű nyilatkozattal, amely:

a. alapján AT jogosult a Műszaki leírásban meghatározott rendszerekben továbbfejlesztések, módosítások megvalósítására és üzembe helyezésére
b. biztosítja AT számára a forráskódot és/vagy a fejlesztői környezetet
AT-nek ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy fentiek szerinti jogosultsággal rendelkezik, vagy pedig legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig rendelkezni fog. AK ezen dokumentum esetleges be nem nyújtása tekintetében biztosítja a hiánypótlást (Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pont).

Nyertes AT vonatkozásában a KM megkötésének feltétele, hogy nyertes AT a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig a jelen pont szerinti kizárólagos vagyoni jogi jogosult által kiadott cégszerű nyilatkozatot AK rendelkezésére bocsátsa.

4. AK az ajánlatok értékelésekor – a Kbt. 76. § (5) bekezdésében foglaltak alapján – a Kbt. 76. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti legalacsonyabb ár szempontját alkalmazza.A felhívás II.2.5) pontjában meghatározott ár értékelési szemponton AK az Összesített nettó ajánlati árat érti. A felhívás II.2.5) pontja szerinti ár értékelési szempont kapcsán az AK által megadott igénybe venni kívánt óraszámokkal felszorzott óradíjak összegét kell a felolvasólapon feltüntetni az Egyéb Közbeszerzési Dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott Árrészletező táblázat megfelelő kitöltésével és az ajánlat részeként történő benyújtásával.

5. Az alkalmassági feltételek a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban kerültek meghatározásra.
6. AK ajánlati biztosítékot nem ír elő.
7. Árváltoztatás a szerződés időtartama alatt nem lehetséges.
8. Az eljárásban valamennyi határidő Közép-európai (CET) idő szerint értendő.
9. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon, a Kbt. 66. §. (2) bekezdése szerinti nyilatkozatot, továbbá a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerinti felolvasólapot a megfelelő cellák kitöltésével, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bekezdésben meghatározott információkat.

10. AT-nek (közös AT-nek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában.
11. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a csatolt összes aláírt dokumentumot, igazolást az adott dokumentum, igazolás aláírására jogosult személy írta-e alá.

12. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 25. §-ában foglaltak fenn nem állásáról valamint arról, hogy jelen közbeszerzési eljárásban nem tesz másik ajánlatot közösen más AT-vel, továbbá más AT alvállalkozójaként sem vesz részt az eljárásban.

13. AT nyilatkozni köteles arra nézve, hogy a közbeszerzési eljárásban más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást nem kötött.
Karakterkorlát miatt folytatás a felhívás VI.4.3) pontjában.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-a szerint.
Karakterkorlát miatt a VI.3. pont folytatása:
14. Ajánlatkérő a Kbt. 71. §-ban foglaltak szerint biztosít hiánypótlási lehetőséget azzal, hogy új gazdasági szereplő eljárásba történő bevonásának esetére Ajánlatkérő kizárja az újabb hiánypótlás lehetőségét.

15. A közbeszerzési eljárás, így az ajánlattétel nyelve is a magyar. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is köteles elfogadni.

16. Ajánlatkérő gazdálkodó szervezet (projekttársaság), gazdasági társaság, illetve jogi személy létrehozását kizárja mind ajánlattevő, mind közös ajánlattevők vonatkozásában.

17. A IV.2.6) pontban meghatározott 1 hónap alatt Ajánlatkérő 30 napot ért.
18. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Kun Dávid, lajstromszáma: 01119. Helyettese: Horváth Kornél, lajstromszáma: 00745
19. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR-ben történik, azonban az EKR rendelet 2. § (2) bekezdése szerinti esetekben, ha nincs lehetőség az EKR-ben történő kommunikációra, úgy a következő elérhetőségek is használhatóak: Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. cím: 1134 Budapest, Váci út 37., fax: +36 14368370, e-mail: szakerto1@dkuzrt.hu

20. A DKÜ Zrt. a jelen közbeszerzési eljárást központi beszerző szervként járulékos közbeszerzési szolgáltatás keretében folytatja le.
21. Ajánlatkérő alkalmazza a 81. § (5) bekezdését.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 089-212442 (2020-05-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-08-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A jelen közbeszerzési eljárás célja, hogy az MVMI Zrt. LIBRA rendszerével kapcsolatosan felmerülő üzleti igények (új funkciók, folyamatok, meglévő funkciók, folyamatok módosítása) megvalósítását a jelen eljárás során nyertes Ajánlattevővel kötött Keretmegállapodás (a továbbiakban: KM) keretében a nyertes Ajánlattevő (a továbbiakban: AT) közreműködésével végrehajtsa.
Ajánlattevőnek LIBRA és OLÜSZ rendszerekkel kapcsolatos fejlesztések, módosítások megvalósításával kapcsolatos szolgáltatásokat kell nyújtania a keretmegállapodás időtartama alatt keretösszeg (nettó 195 000 000,- Ft) erejéig, megrendelések alapján.

A beszerzés teljes értéke: 195 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot jelen közbeszerzési eljárásban nem alkalmazza.
A KM annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.A KM a keretösszeg erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számítottan a II.2.7) pont szerinti időtartamig tart.A KM második részével kapcsolatosan irányadó teljesítési határidőket a Műszaki leírás tartalmazza.

Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 195 000 000,- Ft mértékű keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.

Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (3) és (5) bekezdésében foglaltaknak való megfelelés érdekében rögzíti, hogy a keretmegállapodás időtartamára és keretösszegére vetítve az összesített rendszerszervezési, tervezési, fejlesztési feladatok előre láthatólag 2382 mérnöknapra vonatkoznak, és legalább 170 felhasználó figyelembevételével kell a fentiek szerinti szolgáltatásokat nyújtani, Oracle Forms&Reports és PHP környezetben, Oracle EE adatbázison, Java webservice fejlesztési alapokon. Egy mérnöknap 8 órának felel meg.

A fejlesztési környezet, valamint az elvégzendő feladatok részletes leírását a Közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki leírás tartalmazza.
További információk:
A KM annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.A KM a keretösszeg erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számítottan a II.2.7) pont szerinti időtartamig tart.A KM második részével kapcsolatosan irányadó teljesítési határidőket a Műszaki leírás tartalmazza.
A KM annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.A KM a keretösszeg erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számítottan a II.2.7) pont szerinti időtartamig tart.A KM második részével kapcsolatosan irányadó teljesítési határidőket a Műszaki leírás tartalmazza.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-07-07 📅
Név: Libra Szoftver Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_80247737
Postacím: Karolina út 65.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1113
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 12553910📞
E-mail: info@mve.hu📧
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 195 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-01-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Keretmegállapodás LIBRA fejlesztésekre
A beszerzés teljes értéke: 55 546 200 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Szabályozás: Európai Unió
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-01-21 📅
Közzététel dátuma: 2021-01-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 017-039668
HL-S szám: 17
További információk
Jelen hirdetmény közzétételére a Kbt. 37. § (4) bekezdésében előírt negyedéves közzétételi kötelezettségre tekintettel kerül sor.
Nyertes ajánlattevő adószáma: 13649234-2-43
Jelen hirdetmény közzétételére a Kbt. 37. § (4) bekezdésében előírt negyedéves közzétételi kötelezettségre tekintettel kerül sor.
Nyertes ajánlattevő adószáma: 13649234-2-43
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Számla sorszám kiosztás módosítása
A rész száma: 1
Rövid leírás: Villamosenergia és földgáz LIBRA számla sorszám kiosztás módosítása
A rész elnevezése: Rebranding projekt
A rész száma: 2
Rövid leírás: Rebranding projekt megvalósítása Libra rendszerben és OLÜSZ rendszerben
A rész elnevezése: Nyitott tétel riport módosítása
A rész száma: 3
Rövid leírás: Földgáz és Villamosenergia LIBRA nyitott tétel riport módosítása
A rész elnevezése: Sablonlevelek aláírási módosítása
A rész száma: 4
Rövid leírás: Földgáz és villamosenergia LIBRA sablonlevelek aláírási módosítása
A rész elnevezése: Partnerminősítő adatok átadása
A rész száma: 5
Rövid leírás: Partnerminősítő adatok átadása napi szinten meghatározott file formátumban
A rész elnevezése: Libra fejlesztések I. csomag
A rész száma: 6
Rövid leírás: Libra fejlesztések I. csomag
A rész elnevezése: Libra fejlesztések II. csomag
A rész száma: 7
Rövid leírás: Libra fejlesztések II. csomag
A rész elnevezése: Libra fejlesztések III. csomag
A rész száma: 8
Rövid leírás: Libra fejlesztések III. csomag
A rész elnevezése: Devizás helyesbítő számlák
A rész száma: 9
Rövid leírás: Devizás helyesbítő számlák ÁFA átszámítása – Libra
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-09-01 📅
Név: LIBRA Szoftver Zrt.
Telefon: +36 209411792📞
E-mail: korpacsi.laszlo@libra.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 1 206 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-10-05 📅
A beszerzés teljes értéke: 8 215 200 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-10-08 📅
A beszerzés teljes értéke: 271 800 HUF 💰
484 200 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-10-22 📅
A beszerzés teljes értéke: 2 700 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-11-19 📅
A beszerzés teljes értéke: 14 538 600 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-11-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 4 518 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-11-25 📅
A beszerzés teljes értéke: 22 042 800 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-12-10 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 569 600 HUF 💰
Hivatkozás További információk
Jelen hirdetmény közzétételére a Kbt. 37. § (4) bekezdésében előírt negyedéves közzétételi kötelezettségre tekintettel kerül sor.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u.5.
Forrás: OJS 2021/S 017-039668 (2021-01-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 39 484 800 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: LIBRA 2021 Q1-es fejlesztés csomag
Rövid leírás:
— Kétnyelvű számlakép
— Új fizetési mód létrehozása: inkasszó
— FLEXI termék nem sztendred számlázása
— Fogyasztási kimutatás
— Tömeges előkészítés-generálás ütemező tovább fejlesztés
— Mintaszámla tömeges kinyerése a LIBRA rendszerből
A rész elnevezése: Közüzemi ügyvitel modulba (MÁV számlázás)
Rövid leírás: Új díjtétel felvétele Közüzemi ügyvitel modulba (MÁV számlázás).
A rész elnevezése: Számla módosítás
Rövid leírás:
B2B Kisvállalati területen született egy sürgős fejlesztési igény a Libra rendszerrel kapcsolatban egy jogos számlareklamáció kapcsán, melyet a Servitor tett VET és VHR-ből kiollózott jogszabályi hivatkozásokkal.

Az idősoros felhasználási helyeknél a Servitor reklamálta, hogy a mérőállások különbsége nem egyezik a fogyasztási adatokkal és a VET, VHR-ből kiollózott jogszabályokkal jelezte, hogy a szorzónak is szerepelnie kell a számlán.

A mérőállások kerekítve kerülnek fel a számlára, ebből adódóan áramváltós fogyasztási helyek esetében minél nagyobb az áramváltó áttétele, annál nagyobb lesz a mérőállásból számított fogyasztási adat és a számlán feltüntetett fogyasztás között az eltérés.

A számlázási csoporttal egyeztettem és abban maradtunk, hogy szükség lenne az alábbi fejlesztésekre, továbbá van-e olyan, amit „helyszíni támogatás” keretében meg tudnál oldani:

— mérőállások 3 tizedes jegyig kerüljenek fel a számlára (Mérőállás információs állományok fogadásánál a mérőállásnál a tizedesek szerepelnek, viszont a mérőállás lekérdezésnél nem)

— a szorzó feltüntetése a számlán (MSCONS-ban bekerül a rendszerbe, viszont Innodox-os fejlesztés lenne, ha a BGM-mel a mérőállásokkal együtt szeretnénk beolvastatni).

A rész elnevezése: Közbesz. KM feltételeinek teljesítése
Rövid leírás:
Az MVMI alábbi igénye alapján:
Az arra kötelezett intézmények (Minisztériumok és közvetlen irányításuk alá tartozó szervezetek,stb.) részére földgáz és villamos energia ellátásra vonatkozó szerződéseket csak a

Központi beszerző szervvel kötött keretmegállapodás alapján lehet megkötni 21/22-es gázévtől valamint a 2022-es naptári évtől.
A kiírt keretmegállapodás megkötését követően a nyertes kereskedőnek az aláírást követő 75 napon belül igazolnia kell, hogy informatikai rendszere képes a keretmegállapodásban rögíztett feltételek mentén a közbeszerzési díj kiszámlázására valamint az ehhez kapcsolódó adatszolgáltatást határidőben teljesítenie.

Szabályzatok, jogi hivatkozások
Keretmegállapodás kötése a központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó intézmények általános célú villamos energiával történő ellátása érdekében. A közbeszerzési díj szabályrendszerét a hivatkozott Korm. rendelet 12. § tartalmazza, valamint a részletes elszámolásra és adatszolgáltatási folyamatra a megkötendő keretmegállapodás tartalmazz további rendelkezéseket.

Jelenlegi üzleti folyamat
Jelenleg ilyen típusú központosított villamosenergia beszerzési üzleti folyamat nincs
Fejlesztési igény részletei
Új funkció kialakítás részeként a keretmegállapodásból lehívott mennyiség kiszámlázásakor az ehhez tartozó közbeszerzési díjat (mely összege változhat, így az értéket változóra kell beállítani, de maximum 2 %) külön sorban átfolyó tételként meg kell tudni jeleníteni az ügyfél számláján. A díjat csak az energia díjakra vonatkozóan kell megállapítani, a rendszerhasználati díjak és egyéb, kötelezően kiszámlázandó tételek tekintetében nem.

Ehhez az ügyfélnél szerződés szinten tudni kell elkülöníteni, szegmentálni, hogy mely POD-ok érintettek a keretmegállapodás alapján megkötött egyedi szerződésekben és esetlegesen melyek nem. Az érintett POD-okat hivatkozott szerződés szinten tudni kell riportálni a hónap bármely időszakában a teljes szerződéses időszakra vonatkozóan, akár napi szinten is. Riportokat kell készíteni, az elfogyasztott mennyiségre és az egyedi szerződés alapján kiállított számlák meghatározott adataira vonatkozóan (elvárt riport fejléce mellékletként csatolva)

A riportot havi szinten rendszeresen elő kell tudni állítani (mely összesítve tartalmazza valamennyi KM hatálya alá tartozó szerződés az adott hónapban kiállított valamennyi érintett számla meghatározott adatait - havonta 1 riportban az összes szerződött partner, összes érintett számlája) adatszolgáltatás céljából, excel formátumban, de képesnek kell lennie arra is, hogy ad hoc jelleggel bármikor lehúzható legyen. Továbbá egy úgynevezett „0-s tranzakciós listát” is elő kell tudni állítani azon ügyfelekről, akiknél a szerződés aláírása már megtörtént, de a szerződéses időszak még nem vette kezdetét. A mellékelt elvárt riport tartalmaz olyan adatokat is (jelölve), melyet egyelőre úgy vélünk, hogy a CRM-ből nem lehúzható, így arra egy javaslatot várunk, hogy milyen formában tárolhatók központilag ezek az adatok úgy, hogy a riport elkészültekor automatikusan belekerüljenek. Minél inkább automatizált folyamat a cél, hogy a lehető legtöbb hibalehetőséget kizárhassunk a szigorú szabályozás és büntetési tételek okán.

A riport elkészítésén túl szükséges erőforrást rendelni az üzemeltetéshez is, aki átvezeti a későbbi esetleges változásokat, aki teszteli és vissza is ellenőrzi időszakosan a rendszert, mert komoly büntetési tétele van a hibásan átadott adatoknak.

Érintett rendszerek, szolgáltatások meghatározása
A számlázás által a Libra rendszer érintettségét tártuk fel, míg az alapriport kapcsán a CRM érintettséget feltételezzük. A cél, hogy egy helyről képes legyen a rendszer a szükséges riport előállítására. A rendszerből kinyert adatok egy külső rendszerbe kerülnek majd feltöltésre, az excel formátumot prefer

A rész elnevezése: Késedelmi kamat türelmi idő időszeletes beállítása
Rövid leírás:
Késedelmi kamat esetén változó lehet a türelmi idő mértéke, ezért szükséges az idősávos beállítás. Adott időszak beállításai érvényben maradjanak egy későbbi, más időszak, eltérő türelmi idő beállításától függetlenül.

A rész elnevezése: LIBRA 2021 Q1-es fejlesztés csomag_2
Rövid leírás:
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-09 📅
A beszerzés teljes értéke: 19 607 400 HUF 💰
3 474 000 HUF 💰
7 927 200 HUF 💰
2 131 200 HUF 💰
5 139 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2021/S 133-354234 (2021-07-08)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-09-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 195 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Vasút Utca 1
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-29 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 192-500779
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 158-386185
HL-S szám: 192
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2021.09.21.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Keretmegállapodás LIBRA fejlesztésekre
A szerződés odaítélése
Név: LIBRA SZOFTVER Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Karolina Út 65
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 192-500779 (2021-09-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-10-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 69 157 800 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: MVM Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság
5. Megszűnési idő és LCO I. fázis megszűnési idő kezelése (nem tartalmazza az automatikus szerződéshosszabbítás kialakítását)
6. Két pénznem
Egy szerződésen belül rögzíteni szükséges, hogy az egyes díjelemeket milyen pénznemben szeretné fizetni az ügyfél (mit szeretne Ft-ban fizetni és mit EUR-ban, két számla megy ki, automatikusan)

7. Új havi értékvesztés számítási eljárás - Libra2021 -II fejlesztési csomag
8. LIBRA - Ügyfélkezeléshez szükséges egyedi riportok készítése fejlesztési igény - Libra2021 II. fejlesztési csomag
9. ÁSZ számlakép VHR szerint fejlesztési igény
10. Ügyfélszolgálati elérhetőségek beállítása
11. HMKE bruttó elszámolás kialakítása Libra integrált rendszerben
12. HMKE bruttó elszámolás kialakítása Libra integrált rendszerben
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 69 157 800 HUF 💰
Forrás: OJS 2021/S 198-517193 (2021-10-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-01-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 29 113 200 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Libra MVM Fiók szállítói adatszolgáltatás
Rövid leírás:
Libra MVM Fiók szállítói adatszolgáltatás
A feladat megvalósítása során a mellékelt logikai adatmodellnek megfelelően, a struktúrában megadott adat összeállítás és megadott táblastruktúra szerint elkészített, Libra rendszeren belüli adattáblák elkészítése.

Az elkészített adattáblák logikailag és jogosultsági szempontból elkülöníthető módon kerülnek kialakításra. A táblákban elhelyezett adatok teljes állományra vonatkoznak, különbségképzés nem történik. Az elkészített táblákban szereplő adatok átemelését, külső rendszer számára, MVMI oldal végzi.

A feladat két fázisra bomlik:
1 fázis: Törzsadat táblák kialakítása
2 fázis: BI táblák kialakítása
A végrehajtás során közös egyeztetés alapján 2021.10.17-ig Libra részről megtörténik az un. teszt adat táblák kialakítása legalább egy tesztadattal feltöltve. 2021.10.24-ig az első fázis, 2021.11.08-ig a második fázis kialakítása.

Ezt követően a tesztelés során történő rendelkezésre állás Libra oldalról.
A rész elnevezése: Közbesz KM feltételeinek teljesítése
Rövid leírás:
Az arra kötelezett intézmények (Minisztériumok és közvetlen irányításuk alá tartozó szervezetek,stb.) részére földgáz és villamos energia ellátásra vonatkozó szerződéseket csak a központi beszerző szervvel kötött keretmegállapodás alapján lehet megkötni 21/22-es gázévtől valamint a 2022-es naptári évtől.

Jelenleg ilyen típusú központosított villamosenergia beszerzési üzleti folyamat nincs.
Új funkció kialakítás részeként a keretmegállapodásból lehívott mennyiség kiszámlázásakor az ehhez tartozó közbeszerzési díjat (mely összege változhat, így az értéket változóra kell beállítani, de maximum 2%) külön sorban átfolyó tételként meg kell tudni jeleníteni az ügyfél számláján. A díjat csak az energia díjakra vonatkozóan kell megállapítani, a rendszerhasználati díjak és egyéb, kötelezően kiszámlázandó tételek tekintetében nem.

A számlázás által a Libra rendszer érintettségét tártuk fel, míg az alapriport kapcsán a CRM érintettséget feltételezzük. A cél, hogy egy helyről képes legyen a rendszer a szükséges riport előállítására. A rendszerből kinyert adatok egy külső rendszerbe kerülnek majd feltöltésre, az excel formátumot preferálva.

Egyéb kiegészítés:
1. Egységár módosítás esetén csak sztornózás (LIBRA előkészítés és egyedi számlázást kell módosítani)
2. Ütemezett lista és email küldés (a riportokat ütemezetten kell lekérdezni és megadott e-mail címekre automatikusan kiküldeni)
A rész elnevezése: EKR díjtétel fejlesztés
Rövid leírás:
EKR díjtétel kezelése, számlázása, nyilvántartása, riportolása, fejlesztés LIBRA rendszerben
Az EKR tarifa bevezetésének oka a Magyar Közlöny 2 020 283 sz. 2015. évi 57. törvény az energiahatékonyságról módosítása, EKR bevezetése törvénymódosítás, melynek okán a kötelezetteknek olyan intézkedéseket kell végrehajtaniuk, amelyek a végfelhasználó oldalán igazolt energiamegtakarítást eredményeznek. Amennyiben nem történik végfelhasználói energiamegtakarítás úgy a kötelezetteknek Energiahatékonysági járulékot / Bírságot szükséges fizetniük.

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. versenypiaci ügyfélkörében bevezetni kívánt EKR tarifa lényege, hogy a tárgyévben fizetendő energiamegtakarítási járulékot (vagy annak egy részét) a felhasználók irányába tovább hárítjuk.

A nagyvállalati és közbeszerzési szegmensben a meglévő és új felhasználóink számára biztosítanánk egy Előzetes EKR nyilatkozat lehetőséget, amely nyilatkozaton a felhasználók jelzik várható beruházási szándékaikat, valamint az ebből keletkező várható energiamegtakarítás mértékét.

Hivatkozások
2015. évi LVII. törvény az energiahatékonyságról
2020. évi CLX. törvény egyes energiahatékonysági tárgyú törvények módosításáról.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-11 📅
A beszerzés teljes értéke: 3 024 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 16 036 200 HUF 💰
10 053 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 010-020397 (2022-01-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 188 000 HUF 💰
A rendszer a számlázás alkalmával pdf formátumú mintaszámlát küld egy előre megjelölt ügyfélkörnek automatikusan. Ahol egy e-mailcímre több számla is elküldésre kerül, ott a csatolmány mérete több esetben meghaladja az ügyfél oldali levelező rendszer fogadható méretkorlátját, illetve az MVM-es e-mail címről kiküldhető levelek méretkorlátját. Emiatt szükséges Libra oldalon megvalósítani, hogy a kiküldendő csatolmányok 10 MB méretkorlátot ne haladják meg, illetve egy ügyfél oldali e-mailcímre a méretkorlát miatt több e-mail is kiküldésre kerüljön.

A számla pdf csatolmányban való elküldésének kötelezettsége az ügyfelek villamos energia értékesítési szerződésében vannak rögzítve.
2. Jelenlegi üzleti folyamat
A rendszerből minden számlázás alkalmával mintaszámlát (pdf) küldünk az előre meghatározott ügyfeleknek. Az általuk megadott e-mailcímre az ertekesites.ugyfelszolgalat@mvm.hu e-mailfiókból, Libra által automatikusan történik a levelek kiküldése. Vannak olyan e-mailcímek, amelyekhez több tíz, több száz számla is kapcsolódhat, így a levél csatolmányának mérete több esetben meghaladja az ügyfél oldali levelező rendszer fogadható méretkorlátját, illetve az MVM-es e-mail címről kiküldhető levelek méretkorlátját. Ezen leveleket manuálisan kell elküldeni az érintetteknek, a csatolmányokat manuálisan kell létrehozni és kezelni.

3. Fejlesztési igény részletei
A rendszer a számlázás alkalmával pdf formátumú mintaszámlát küld egy előre megjelölt ügyfélkörnek. Az általuk megadott e-mailcímre az ertekesites.ugyfelszolgalat@mvm.hu e-mailfiókból, Libra által automatikusan történik a levelek kiküldése. Vannak olyan e-mailcímek, amelyekhez több tíz, több száz számla is kapcsolódik, így a levél csatolmányának mérete több esetben meghaladja az ügyfél oldali levelező rendszer fogadható méretkorlátját, illetve az MVM-es e-mail címről kiküldhető levelek méretkorlátját.

Szükséges megoldani a rendszerben, hogy egy levélhez kapcsolódóan legfeljebb 10 MB nagyságú csatolmány kerüljön. Ez alapján egy ügyféloldali e-mailcímre akár több e-mail is kiküldésre kerülhet majd.

A szerződéskötés időpontja: 2022-06-27 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 188 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 130-370664 (2022-07-05)