„Közétkeztetési (élelmezési) szolgáltatás biztosítása a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet által ellátott egyes intézmények számára” Folyt: IV.1.11) pont: 2.2.Vállalja-e ajánlattevő, hogy a teljesítés során az általa szállított ebéd tartalmaz legalább 10 élelmezési naponként minimum egy alkalommal halat csak panírozott formában, kisétkezésre pedig halpástétom formájában, a 37/2014.(IV.30.) EMMI rendelet előírásainak figyelembevételével? -5 2.3.Vállalja-e ajánlattevő, hogy a főzelékek és mártások elé tartalmas (tésztát és/vagy burgonyát és/vagy húst tartalmazó) levest szállít?-5 2.4.Vállalja-e az ajánlattevő,hogy a benyújtott 2x10 napos étrendek változatossági mutatója az ebédek vonatkozásában több, mint 90%?-10 Opció: Megrendelő fenntartja magának a jogot, hogy - éves szinten, az első illetve a mindenkori adott tanévre - a megállapított adagszámtól,létszámtól, illetve szállítási naptól a teljesítés során legfeljebb +25 %-kal eltérjen, akár intézményenként külön-külön. részl:KD
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-05-21.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-05-06.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-05-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000426682020
Rövid leírás:
„Közétkeztetési (élelmezési) szolgáltatás biztosítása a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet által ellátott egyes intézmények számára”
Folyt: IV.1.11) pont:
2.2.Vállalja-e ajánlattevő, hogy a teljesítés során az általa szállított ebéd tartalmaz legalább 10 élelmezési naponként minimum egy alkalommal halat csak panírozott formában, kisétkezésre pedig halpástétom formájában, a 37/2014.(IV.30.) EMMI rendelet előírásainak figyelembevételével? -5
2.3.Vállalja-e ajánlattevő, hogy a főzelékek és mártások elé tartalmas (tésztát és/vagy burgonyát és/vagy húst tartalmazó) levest szállít?-5
2.4.Vállalja-e az ajánlattevő,hogy a benyújtott 2x10 napos étrendek változatossági mutatója az ebédek vonatkozásában több, mint 90%?-10
Opció:
Megrendelő fenntartja magának a jogot, hogy - éves szinten, az első illetve a mindenkori adott tanévre - a megállapított adagszámtól,létszámtól, illetve szállítási naptól a teljesítés során legfeljebb +25 %-kal eltérjen, akár intézményenként külön-külön. részl:KD

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Élelmezési szolgáltatások📦
További CPV-kód: Élelmezési szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
A 2.2. értékelési szempont karakterkorlátozás miatt nem lehetett teljes, pontosan: 2.2.Vállalja-e ajánlattevő, hogy a teljesítés során az általa szállított ebéd tartalmaz legalább 10 élelmezési naponként minimum egy alkalommal halat csak panírozott formában, kisétkezésre pedig halpástétom formájában, a 37/2014.(IV.30.) EMMI rendelet előírásainak figyelembevételével?

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Közétkeztetési (élelmezési) szolgáltatás biztosítása a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet által ellátott egyes intézmények számára”
Folyt: IV.1.11) pont:
2.2.Vállalja-e ajánlattevő, hogy a teljesítés során az általa szállított ebéd tartalmaz legalább 10 élelmezési naponként minimum egy alkalommal halat csak panírozott formában, kisétkezésre pedig halpástétom formájában, a 37/2014.(IV.30.) EMMI rendelet előírásainak figyelembevételével? -5
2.2.Vállalja-e ajánlattevő, hogy a teljesítés során az általa szállított ebéd tartalmaz legalább 10 élelmezési naponként minimum egy alkalommal halat csak panírozott formában, kisétkezésre pedig halpástétom formájában, a 37/2014.(IV.30.) EMMI rendelet előírásainak figyelembevételével? -5
2.3.Vállalja-e ajánlattevő, hogy a főzelékek és mártások elé tartalmas (tésztát és/vagy burgonyát és/vagy húst tartalmazó) levest szállít?-5
2.4.Vállalja-e az ajánlattevő,hogy a benyújtott 2x10 napos étrendek változatossági mutatója az ebédek vonatkozásában több, mint 90%?-10
Opció:
Megrendelő fenntartja magának a jogot, hogy - éves szinten, az első illetve a mindenkori adott tanévre - a megállapított adagszámtól,létszámtól, illetve szállítási naptól a teljesítés során legfeljebb +25 %-kal eltérjen, akár intézményenként külön-külön. részl:KD
Megrendelő fenntartja magának a jogot, hogy - éves szinten, az első illetve a mindenkori adott tanévre - a megállapított adagszámtól,létszámtól, illetve szállítási naptól a teljesítés során legfeljebb +25 %-kal eltérjen, akár intézményenként külön-külön. részl:KD
„Közétkeztetési (élelmezési) szolgáltatás biztosítása a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet által ellátott egyes intézmények számára” Összes adagszám: 953 963 adag. Összes adagból a táplálékallergiás adagszám: 18 882 adag A szállítási napok száma: – átlagosan 21 nap / 1 hónap, – összesen általános és középiskola: 185 szolgáltatási nap/év, – kollégium: 200 szolgáltatási nap /év, -óvoda: 220 szolgáltatási nap/év. 1. A nyertes AT által ellátandó tevékenység – a készételek elkészítése, beleértve az orvosi javaslatra előírt különféle diétás (és azon belül táplálékallergiás) készételek előállítása; – az előállításnak a nyertes AT saját üzemében (konyhájában), illetve az ajánlatkérő által rendelkezésére bocsátott konyha helyiségben kialakításra kerülő főzőkonyhában kell megtörténnie; – a fenti készételek naponkénti és adagonkénti eljuttatása (amennyiben az elkészítésre nem a helyben rendelkezésre álló /kialakított főzőkonyhában kerül sor) a meghatározott teljesítési helyszínekre; – a teljesítési helyszíneken az ételek melegítése/kitálalása, az étkező helyiség biztosítása, üzemeltetése, mosogatás, illetőleg a hulladék-gyűjtés a 45/2012. (V. 8.) VM rendeletnek (a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról) és a 309/

2014, (XII. 11.) Kormányrendeletnek (a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről) megfelelően; – az ételmaradék visszaszállítása a szerződésben rögzítettek szerint. A nyertes AT kötelezettsége (valamennyi teljesítési helyszín esetében): A) A VEINSZOL által ellátott egyes intézmények közétkeztetésének folyamatos biztosítása a megjelölt adagszámban a hatályos 37/2014. (IV.30.) EMMI Rendelet szerinti mennyiségi és minőségi összetételben B) Az ajánlatkérő – kisszámú, külön megjelölt létesítmény kivételével – a nyertes ajánlattevő számára biztosítja a főző/tálaló konyha, és étkező működtetésére alkalmas helyiségeket, amelyek infrastruktúrával történő felszerelése a nyertes ajánlattevő feladata. A nyertes ajánlattevő diszkrecionális joga, hogy a rendelkezésére bocsátott főzőkonyha kiépítésére alkalmas helyiségekben kialakításra kerülő konyhákban főz, vagy részben/ egészben saját maga (esetleg alvállalkozója) által működtetett konyháról látja el a szerződött igényeket az átadott helyiségek tálaló/

Főző konyhaként történő igénybevételével (kivéve a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) ahol köteles főző konyhát és étkezőt kialakítani és működtettetni. Ugyanakkor ajánlatkérő kifejezett előírása, hogy azokon a teljesítési helyszíneken, ahol étkező kialakítására helyiséget biztosít, a nyertes ajánlattevő köteles a nevezett intézmények étkeztetését ezen helyiségekben biztosítani. Azon létesítmények vonatkozásában pedig, ahol nem biztosítható étkezésre alkalmas helyiség, és ajánlatkérő eltérően nem rendelkezik, a nyertes ajánlattevőnek az általa – az ajánlatkérő előírásainak megfelelően – biztosított helyszínen kell az előírt étkeztetéseket lebonyolítani. C) A nyertes ajánlattevőnek a feladat ellátásához (főzés és/vagy kiszállítás és melegítés, továbbá kitálalásához, valamint a feladatellátáshoz átvett létesítmény működtetéséhez) személyzetet kell biztosítania. D) A nyertes ajánlattevőnek OÉTI/OTH engedéllyel rendelkező, főzésre és/vagy

Kiszállításra és melegítésre, továbbá kitálalásra alkalmas konyhai eszközrendszert kell biztosítania az ételek elkészítéséhez és/vagy kiszállításához és melegítéséhez, továbbá kitálalásához. A nyertes AT feladatai (valamennyi teljesítési helyszín esetében): – az ételek elkészítése vagy elkészítése és kiszállítása, és a nevezett teljesítési helyszíneken kitálalása (tálaló/főző konyha és étkezők üzemeltetése) a dokumentációban foglaltak szerint; – az üzemeltetésre átvett (konyha kialakítására alkalmas megfelelő infrastruktúrával kialakított) helységben.. továbbiak a Közbeszerzési dokumentációban.

További információk:
A 2.2. értékelési szempont karakterkorlátozás miatt nem lehetett teljes, pontosan: 2.2.Vállalja-e ajánlattevő, hogy a teljesítés során az általa szállított ebéd tartalmaz legalább 10 élelmezési naponként minimum egy alkalommal halat csak panírozott formában, kisétkezésre pedig halpástétom formájában, a 37/2014.(IV.30.) EMMI rendelet előírásainak figyelembevételével?
A 2.2. értékelési szempont karakterkorlátozás miatt nem lehetett teljes, pontosan: 2.2.Vállalja-e ajánlattevő, hogy a teljesítés során az általa szállított ebéd tartalmaz legalább 10 élelmezési naponként minimum egy alkalommal halat csak panírozott formában, kisétkezésre pedig halpástétom formájában, a 37/2014.(IV.30.) EMMI rendelet előírásainak figyelembevételével?
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Veszprém, 19 intézménye részletesen a műszaki dokumentációban került megadásra.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
Kizáró okok: Kbt. 62.§ (1)-(2) bek. szerint. Ig.:Kbt. 114.§ (2) bek., Kr. 12.-13.§ és 17.§ Műszaki szakmai: Alkalmatlan AT, ha nem rendelkezik: M1. az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban befejezett, és legfeljebb hat éven belül megkezdett, tanítási időszakban nevelési és oktatási intézmények részére végzett közétkeztetési szolgáltatásra irányuló referenciával, mely(ek) mindösszesen legalább 500 000 adag/tanév mennyiségben, melyen belül diétás étrend szerinti étkezést is kellett biztosítani.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Kizáró okok: Kbt. 62.§ (1)-(2) bek. szerint. Ig.:Kbt. 114.§ (2) bek., Kr. 12.-13.§ és 17.§ Műszaki szakmai: Alkalmatlan AT, ha nem rendelkezik: M1. az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban befejezett, és legfeljebb hat éven belül megkezdett, tanítási időszakban nevelési és oktatási intézmények részére végzett közétkeztetési szolgáltatásra irányuló referenciával, mely(ek) mindösszesen legalább 500 000 adag/tanév mennyiségben, melyen belül diétás étrend szerinti étkezést is kellett biztosítani.
Azon referencia vehető figyelembe, mely min. 12 hónapon át folyamatosan teljesített. Folyt. ld. VI.4.3) pontban.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét, és megállapította, hogy a feladat egységessége, egymásrautaltsága olyan szoros kapcsolatot teremt, ami nem biztosítja a részfeladatra való bontás lehetőségét. A közétkeztetési feladatokat egységesen kell biztosítani az intézmények számára. Az előállításnak a Vállalkozó saját üzemében (konyhájában), illetve a Megrendelő által rendelkezésére bocsátott konyha helyiségben kialakításra kerülő főzőkonyhában kell megtörténnie. Az ajánlati ár egységes képzése az intézmények tekintetében továbbá az ajánlati ár csökkentése, racionalizálása is is csak ebben az esetben biztosított. A biztosítékok és a garanciavállalás is csak egységesen kezelhető.

Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Értékelési szempont: Kbt. 76.§ (2) bek. c) pont alapján.
Értékelési ponttartomány: 0-10
1.Teljes ajánlati ár (Ft/fő/nap): a normál és diétás egységárak szerinti éves ellenszolgáltatás összege a Dokumentáció részletes ártáblázata alapján -75
2.1. Vállalja-e ajánlattevő, hogy a teljesítés során az általa szállított ebéd nem tartalmaz májat azzal, hogy kisétkezésben házi májpástétom szerepelhet?-5
Folyt: II.1.4) pontban
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_63686603
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Fábián József igazgató
Hivatkozás További információk
1. Többváltozatú (alternatív) ajánlat nem tehető
2. Az ajánlatot EKR-ben kell benyújtani olvasható,nem szerkeszthető pdf formában,az ártáblázatot szerkeszthető xls formában is. Irányadó: Kbt 41.§(1); 424/2017.(XII.19.) Korm.rend. (továbbiakban: EKR r.) 11.§(9) bek.
3. Irányadó: Kbt 41/A.§. Az EKR űrlapok alkalmazása kötelező
4. A Kbt. 35.§ szerinti közös ajánlattétel esetén közös AT-k közötti megáll. csatolandó. Közös AT-kre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét AK a Kbt. 35.§(2a) pont alapján vizsgálja
5. Csatolandó: felolvasólap (Kbt. 66.§(5) bek.)
6. Kbt. 41/A.§(2) bek. alapján az olyan nyilatkozat, mely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyil. vagy kezességvállalásról szóló nyil.),elektronikus okiratként feleljen meg a Pp.tv. szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek

7. AT köteles nyilatkozni a Kbt. 66.§ (2) bek. és Kbt. 65.§ (7) bek. alapján
8. Hiánypótlás Kbt. 71.§ szerint biztosított azzal, hogy AK nem rendel el újabb HP-t a Kbt. 71.§(6) bek. második mondata szerinti esetben
13. Irányadó: Kr. 46.§(3) bek. („vagy azzal egyenértékű”)! Az egyenértékűség igazolása AT kötelezettsége
14. Az alk. követelmény és ig. mód a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak valamennyi alk. köv. vonatkozásában
15. FAKSZ: Harsányi István 00055.
16. Csatolandó minden nyil., igazolás, dokumentum,amit a Kbt. és KD előír
17. Nem lehetséges és nem követelmény nyertes AT(k) általi gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozása a szerz. teljesítése érdekében
18. Ajánlati kötöttség 30 nap.
19. A szolgáltatás ellenértéke (átalányár) a mindenkori önkormányzati határozatban elfogadott élelmezési nyersanyagnorma + a nyertes AT ajánlata szerinti rezsikulcs. A rezsikulcs tartalmazza az adagok elkészítésének és kiszállításának költségét, továbbá ezek kapcsán a nyertes AT oldalán felmerülő valamennyi költséget, különösen a bér- és járulékköltségeket, az eszközök vételárát/ üzemeltetését, a kötelező fejlesztésekkel összefüggő költségeket és a helységek és eszközök után fizetendő bérleti díjat, és a nyertes AT üzleti hasznát is. Nyertes AT a nyersanyagnormán és a megajánlott rezsikulcson felül semmilyen jogcímen nem tarthat igényt további térítésre.

20. Nyertes AT köteles a 37/2014.(IV.30.) EMMI rend. előírásai szerint teljesíteni.
21. Csatolandó a KD részeként kiadott Szakmai ajánlat megnevezésű dokumentum.
22. Az elektronikus bontás helye: https://ekr.gov.hu. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: Az elektronikus bontás szabályait a Kbt. 50. § (2) bekezdés r. pontja és a 424/2017. (XII.19.) Korm.rend. 15.§-a tartalmazza. A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1); (1b)-(1c), (4) és (6) bekezdésében foglaltak is irányadóak.

23. Az ellenérték kiegyenlítése az igazolt teljesítést követően, utólag benyújtott és befogadott számla alapján, a Kbt. 135. § (1) és (5) bekezdésében foglaltak szerint a Ptk. 6:130.§ (3) bekezdés rendelkezései szerint banki átutalással történik, a számlán szereplő fizetési határidőn, de legkorábban 30 napon belül. Megrendelő fizetési késedelme esetén a jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű késedelmi kamat megfizetésére köteles. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme a forint (HUF). Egyebekben a fizetési feltételek részletes szabályait a szerződés tervezet tartalmazza.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148.§ (3)bek.
** III.1.4) pont folyt.: Az M.1.) alkalmassági követelmény vonatkozásában 1 év alatt ajánlatkérő egy naptári évet vagy egybefüggő 12 hónapot vagy egy nevelési évet vagy egy tanévet ért ajánlatkérő attól függően, hogy a megkötött és bemutatott szerződésben a teljesítés időtartama milyen módon került meghatározásra.M1.-M2.: Ig.:Kbt. 114.§ (2) bek., Kr. 21.§ (3) bek. a), 21.§ (3a) bek., 22.§ (5) bek., 23.§ M2) Alkalmatlan, ha az AT, ha bevonásra kerülő szakemberei körében nem rendelkezik:M2.1) legalább 1 fő élelmezésvezetővel, akinek 1. élelmezésvezető szakképesítéssel kell rendelkeznie, vagy 2. vendéglátóipari vagy élelmiszeripari felsőfokú végzettséggel és a közétkeztetési szolgáltatás nyújtásában - ideértve a tápanyagszámítást, étrend- és étlaptervezést - való dokumentált jártassággal kell rendelkeznie, vagy 3. dietetikus szakképesítéssel kell rendelkeznie, vagy 4. vendéglátóipari szakközépiskolai érettségivel, vagy érettségivel és szakács szakképesítéssel, továbbá a közétkeztetési szolgáltatás nyújtásában - ideértve a tápanyagszámítást, étrend- és étlaptervezést - való dokumentált jártasság szükséges. M2.2) legalább 2 fő dietetikus szakképesítéssel rendelkező szakemberrel (mivel diétás étrendet és diétás étlapot kizárólag ilyen végzettségű szakember tervezhet, diétás étlapot pedig ilyen szakember felügyeletével lehet összeállítani). M2.3) legalább 2 fő olyan szakemberrel a diétás étel

Készítéséhez, aki 1. diétás szakács szakmai képesítéssel rendelkezik (aki ezt végezheti), vagy 2. dietetikus szakképesítéssel rendelkezik (aki a készítést felügyeli). M3) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a teljesítéshez szükséges, havária esemény bekövetkezése esetén korlátozás nélkül rendelkezésre álló, 500 adag ebéd/nap kapacitású főzőkonyhával és konyhatechnológiai felszereléssel, havária konyha céljából.

Egy szakember csak egy pozícióra vehető figyelembe. Ig.:Kbt. 114.§ (2) bek., Kr.21.§(3)bek.b),továbbá önéletrajz és rendelkezésre állási nyil. ld. KD Irányadó: Kbt. 65.§ (6) bek. (együttes megfelelés); a Kbt. 65.§ (7);(9);(11) bek.; 67.§ (3) bek. Ig.:Kbt. 114.§ (2) bek., Kr.21.§(3)bek.c),d) A részletes alk. feltételek és Ig. mód.: ld. KD

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 089-213231 (2020-05-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-06-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Közétkeztetési (élelmezési) szolgáltatás biztosítása a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet által ellátott egyes intézmények számára” Összes adagszám: 953 963 adag. Összes adagból a táplálékallergiás adagszám: 18 882 adag A szállítási napok száma: - átlagosan 21 nap / 1 hónap, - összesen általános és középiskola: 185 szolgáltatási nap/év, - kollégium: 200 szolgáltatási nap /év, -óvoda: 220 szolgáltatási nap/év.....továbbiak a dokumentációban vannak részletezve.

A beszerzés teljes értéke: 505 051 555 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
„Közétkeztetési (élelmezési) szolgáltatás biztosítása a Veszprémi Intézményi Szolgáltató Szervezet által ellátott egyes intézmények számára” Összes adagszám: 953 963 adag. Összes adagból a táplálékallergiás adagszám: 18 882 adag A szállítási napok száma: - átlagosan 21 nap / 1 hónap, - összesen általános és középiskola: 185 szolgáltatási nap/év, - kollégium: 200 szolgáltatási nap /év, -óvoda: 220 szolgáltatási nap/év. 1. A nyertes AT által ellátandó tevékenység - a készételek elkészítése, beleértve az orvosi javaslatra előírt különféle diétás (és azon belül táplálékallergiás) készételek előállítása; - az előállításnak a nyertes AT saját üzemében (konyhájában), illetve az ajánlatkérő által rendelkezésére bocsátott konyha helyiségben kialakításra kerülő főzőkonyhában kell megtörténnie; - a fenti készételek naponkénti és adagonkénti eljuttatása (amennyiben az elkészítésre nem a helyben rendelkezésre álló /kialakított főzőkonyhában kerül sor) a meghatározott teljesítési helyszínekre; - a teljesítési helyszíneken az ételek melegítése/kitálalása, az étkező helyiség biztosítása, üzemeltetése, mosogatás, illetőleg a hulladék-gyűjtés a 45/2012. (V. 8.) VM rendeletnek (a nem emberi fogyasztásra szánt állati eredetű melléktermékekre vonatkozó állategészségügyi szabályok megállapításáról) és a 309/

2014, (XII. 11.) Kormányrendeletnek (a hulladékkal kapcsolatos nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségekről) megfelelően; - az ételmaradék visszaszállítása a szerződésben rögzítettek szerint. A nyertes AT kötelezettsége (valamennyi teljesítési helyszín esetében): A) A VEINSZOL által ellátott egyes intézmények közétkeztetésének folyamatos biztosítása a megjelölt adagszámban a hatályos 37/2014. (IV.30.) EMMI Rendelet szerinti mennyiségi és minőségi összetételben B) Az ajánlatkérő - kisszámú, külön megjelölt létesítmény kivételével - a nyertes ajánlattevő számára biztosítja a főző/tálaló konyha, és étkező működtetésére alkalmas helyiségeket, amelyek infrastruktúrával történő felszerelése a nyertes ajánlattevő feladata. A nyertes ajánlattevő diszkrecionális joga, hogy a rendelkezésére bocsátott főzőkonyha kiépítésére alkalmas helyiségekben kialakításra kerülő konyhákban főz, vagy részben/ egészben saját maga (esetleg alvállalkozója) által működtetett konyháról látja el a szerződött igényeket az átadott helyiségek tálaló/

Főző konyhaként történő igénybevételével (kivéve a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény) ahol köteles főző konyhát és étkezőt kialakítani és működtettetni. Ugyanakkor ajánlatkérő kifejezett előírása, hogy azokon a teljesítési helyszíneken, ahol étkező kialakítására helyiséget biztosít, a nyertes ajánlattevő köteles a nevezett intézmények étkeztetését ezen helyiségekben biztosítani. Azon létesítmények vonatkozásában pedig, ahol nem biztosítható étkezésre alkalmas helyiség, és ajánlatkérő eltérően nem rendelkezik, a nyertes ajánlattevőnek az általa - az ajánlatkérő előírásainak megfelelően - biztosított helyszínen kell az előírt étkeztetéseket lebonyolítani. C) A nyertes ajánlattevőnek a feladat ellátásához (főzés és/vagy kiszállítás és melegítés, továbbá kitálalásához, valamint a feladatellátáshoz átvett létesítmény működtetéséhez) személyzetet kell biztosítania. D) A nyertes ajánlattevőnek OÉTI/OTH engedéllyel rendelkező, főzésre és/vagy

Kiszállításra és melegítésre, továbbá kitálalásra alkalmas konyhai eszközrendszert kell biztosítania az ételek elkészítéséhez és/vagy kiszállításához és melegítéséhez, továbbá kitálalásához. A nyertes AT feladatai (valamennyi teljesítési helyszín esetében): - az ételek elkészítése vagy elkészítése és kiszállítása, és a nevezett teljesítési helyszíneken kitálalása (tálaló/főző konyha és étkezők üzemeltetése) a dokumentációban foglaltak szerint; - az üzemeltetésre átvett (konyha kialakítására alkalmas megfelelő infrastruktúrával kialakított) helységben.. továbbiak a Közbeszerzési dokumentációban.

1.Teljes ajánlati ár (Ft/fő/nap): a normál és diétás egységárak szerinti éves
Ellenszolgáltatás összege a Dokumentáció részletes ártáblázata alapján -75
2.1. Vállalja-e ajánlattevő, hogy a teljesítés során az általa szállított ebéd nem
Tartalmaz májat azzal, hogy kisétkezésben házi májpástétom szerepelhet?-5
Folyt: II.1.4. pontban
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-06-19 📅
Név: Bakony Gaszt Kereskedelmi, Vendéglátó és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_46848367
Postacím: Radnóti tér 2. 1.em 130
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18027330📞
E-mail: kozbeszerzes@hungast.hu📧
Internetcím: http://www.hungast.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 505 051 555 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
Nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma:
— Bakony Gaszt Kereskedelmi, Vendéglátó és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (8200 Veszprém, Radnóti tér 2. I. em 130.)