Az Országos Rendőr-főkapitányság országos szinten 212 db meghallgató helyiség kialakítását kívánja elvégezni, melyekkel a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben foglaltaknak megfelelően biztosíthatja a folyamatos kép- és hangfelvételek fixen telepített eszközökkel való elkészítését, a felvételek szükség szerinti torzítását, valamint az adott bűnügyhöz a felvételek automatikus csatolását/feltöltését. Az elvárt megoldás célja, hogy a meghallgatásokról a nyomozók egyszerűen tudjanak felvételeket készíteni egy, a meghallgatásokhoz újonnan kialakított szobákban, majd megtörténhessen a torzítás és az ügyhöz csatolás.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-02-14.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-01-13.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-01-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Hang- és videofelvevő és -visszajátszó berendezések
Hivatkozási szám: EKR000165862019
Rövid leírás:
Az Országos Rendőr-főkapitányság országos szinten 212 db meghallgató helyiség kialakítását kívánja elvégezni, melyekkel a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben foglaltaknak megfelelően biztosíthatja a folyamatos kép- és hangfelvételek fixen telepített eszközökkel való elkészítését, a felvételek szükség szerinti torzítását, valamint az adott bűnügyhöz a felvételek automatikus csatolását/feltöltését. Az elvárt megoldás célja, hogy a meghallgatásokról a nyomozók egyszerűen tudjanak felvételeket készíteni egy, a meghallgatásokhoz újonnan kialakított szobákban, majd megtörténhessen a torzítás és az ügyhöz csatolás.
Az Országos Rendőr-főkapitányság országos szinten 212 db meghallgató helyiség kialakítását kívánja elvégezni, melyekkel a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben foglaltaknak megfelelően biztosíthatja a folyamatos kép- és hangfelvételek fixen telepített eszközökkel való elkészítését, a felvételek szükség szerinti torzítását, valamint az adott bűnügyhöz a felvételek automatikus csatolását/feltöltését. Az elvárt megoldás célja, hogy a meghallgatásokról a nyomozók egyszerűen tudjanak felvételeket készíteni egy, a meghallgatásokhoz újonnan kialakított szobákban, majd megtörténhessen a torzítás és az ügyhöz csatolás.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0 - 10. A bírálat során a maximálisan adható összpontszám 1000 pont.
1. részszempont, ajánlati ár: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat kap 10 pontot, fordított arányosítás módszerével,
2. részszempont, support támogatás: arányosítás módszerével számítja Ajánlatkérő.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült összérték: 1 HUF 💰
Rövid leírás:
Az Országos Rendőr-főkapitányság országos szinten 212 db meghallgató helyiség kialakítását kívánja elvégezni, melyekkel a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben foglaltaknak megfelelően biztosíthatja a folyamatos kép- és hangfelvételek fixen telepített eszközökkel való elkészítését, a felvételek szükség szerinti torzítását, valamint az adott bűnügyhöz a felvételek automatikus csatolását/feltöltését. Az elvárt megoldás célja, hogy a meghallgatásokról a nyomozók egyszerűen tudjanak felvételeket készíteni egy, a meghallgatásokhoz újonnan kialakított szobákban, majd megtörténhessen a torzítás és az ügyhöz csatolás, valamennyi megyei és városi, továbbá Budapest kerületi kapitányságokon a KKD-ban meghatározottak szerint.

Az ajánlatnak tartalmaznia kell 212 helyiségre vonatkozólag helyiségenként:
— 1 db terem kamerát
— 1 db arc kamerát
— 1 db dokumentum kamerát
— 2 db irányított mikrofont
— Kábelezési munkát és a kábelezéshez szükséges anyagokat
— A végponti rögzítéshez és a vezérléshez szükséges eszközt és szoftvert
— A szállított rendszer használatához szükséges minden központi és végponti szoftver licencet
— Az integrációs fejlesztést a Robotzsaru rendszerrel (a szükséges Robotzsaru oldali fejlesztést az Ajánlatkérő végzi),
— A védett személyek meghallgatása esetén szükséges torzító szoftvert vagy a rendszer integrációját az Ajánlatkérő meglévő torzító szoftverével, a meglévő licencekkel,
— A rendszert telepítését, konfigurációját és teljes üzembe helyezését
— Üzemeltetői oktatást
— Felhasználói oktatást
— Magyar nyelvű felhasználói és üzemeltetői dokumentációt
Az Ajánlattevő az alábbiak szerint köteles jótállást/supportot vállalni: hardverre/szoftverre/licencekre vonatkozóan a jótállás/support kezdete a leszállítás, azaz az eszközök átadásának időpontja. A jótállás/support időtartamának vége a teljes végponti rendszer végátadásától, azaz az utolsó végpont sikeres átadás-átvételétől számított legalább 12 hónap.

— Ajánlattevő által megajánlott jótállási / support (támogatási) időszakban köteles egy kapus, Ajánlatkérő számára dedikáltan biztosított hibabejelentési szolgáltatást nyújtani.
A nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötést követő 1 héten belül, 1 db budapesti helyiségen be kell mutatnia a szállítandó rendszer teljes funkcionalitású működését és fejlesztői dokumentációját (a Robotzsaru integráció kivételével).
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 6 hónap
További információk:
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0 - 10. A bírálat során a maximálisan adható összpontszám 1000 pont.
1. részszempont, ajánlati ár: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat kap 10 pontot, fordított arányosítás módszerével,
2. részszempont, support támogatás: arányosítás módszerével számítja Ajánlatkérő.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Valamennyi megyei és városi kapitányság, továbbá Budapest kerületi kapitányságok. A teljesítés pontos helyszínei a Műszaki leírásban kerültek rögzítésre.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: - Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek-ben foglalt kizáró okok fennállnak; aki részéről a kizáró ok az eljárás során következik be. Igazolási mód: - Ajánlattevő(k), az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015.(X.30.) Korm. r. (továbbiakban „Kr.”) 4.§ (1) bek szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum továbbiakban „EEKD”) benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt. 62.§-ban említett kizáró okok hiányát. - Az EEKD-ban a gazdasági szereplő(k) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a Kbt. 69.§ (4) bek. szerint benyújtandó ig. kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69.§ (11) bek. szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és-szükség esetén-hozzájáruló nyilatkozatot. -

— Az ajánlatban a Kbt. 67.§ (4) bek. alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell. - A kizáró okok fenn nem állását az igazolások
Benyújtására felhívott [Kbt. 69. § (4)] gazdasági szereplőknek a Kr. 8. §; 10. §, 12 - 14. § és 16. § szerint kell igazolnia. - Amennyiben a cégkivonattal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, valamint egy ajánlattevői nyilatkozatot arról, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben (nemleges nyilatkozat is). - Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ra, 74. § (1) bek.-re, a Kr. 1-16. §-okra.

Műszaki és szakmai képességek:
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
M1.) Ajánlattevő – figyelemmel a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontjára – a Korm. r. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján ismertesse az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) befejezett,de legfeljebb 6 éven belül megkezdett – a közbeszerzés tárgyához illeszkedő informatikai eszközök szállítását és telepítését igazoló referenciáit.

M2.) Ajánlattevő – figyelemmel a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontjára – a Korm. r. 21. § (1) bekezdés b) pontja alapján mutassa be a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereit.
Igazolás: A Korm. r. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm. r. II. Fejezetének megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a Korm. r. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát (Ajánlattevőnek az ESPD IV. rész „alfa” szakaszát kell kitöltenie, a IV. résztovábbi (A-D) szakaszait nem.).

A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően azajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt felhívja az alábbi igazolások benyújtására:
M1) szerinti referencia nyilatkozat vagy igazolás. A referenciát a Korm. r. 22. § (1)-(2) bekezdése szerint kell igazolni. A referencia nyilatkozat vagy igazolás legalább az alábbi adatokat tartalmazza: teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja), a szerződést kötő másik fél, a szállítás tárgya, mennyisége, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

M2)
— a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek által aláírt önéletrajz, melyből az alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható (szakmai tapasztalat),
— a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek iskolai végzettségét igazoló dokumentum másolata,
— a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatok.
Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 65. § (6) – (7) és (11) bekezdéseire.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlati felhívás közvetlen feladásának napjától visszaszámított három évben (36 hónapban) összességében nem rendelkezik a közbeszerzés tárgyára vonatkozó (informatikai eszközök szállítása és telepítése)referenciával (referenciákkal), amely(ek) összesen több, mint 150 db telephelyre kiterjedő tárgyalótermi videokonferencia végpont szállítására, üzembehelyezésére vonatkoznak.

A bemutatott referenciák közül
— legalább 1 db referencia, legalább 100 db telephelyre kiterjedő tárgyalótermi videokonferencia végpont szállítására üzembehelyezésére,
— legalább 2 db szállított automatizált kép és hangtorzítást végző rendszer és/ vagy szoftver szállítására vonatkozzon.
M/2 Alkalmatlan a részvételre jelentkező amennyiben nem rendelkezik legalább a szerződés teljesítéséhez szükséges alábbi szakemberekkel:
a) legalább 1 fő, műszaki és/vagy informatikai felsőfokú (főiskolai vagy egyetemi) végzettségű, legalább 3 év IT architekt (vezető tervező, vagy főmérnök) szolgáltatói és/vagy vállalati videó kommunikációs tapasztalattal rendelkező szakemberrel.
b) legalább 1 fő, videó konferencia gyártói legmagasabb szintű szolgáltatói és/vagy vállalati „Unified Commmunication” és/vagy egyéb IP alapú hang és videó kommunikációs rendszerekre vonatkozó minősítéssel rendelkező szakemberrel, aki részt vett legalább 100 telephelyes videó kommunikációs rendszer tervezésében.

c) legalább 1 fő, műszaki és/vagy informatikai felsőfokú (főiskolai vagy egyetemi) végzettségű, aki rendelkezik az alábbi minősítések mindegyikével:
— Cisco Certified Internetwork Expert (CCIE)(security) minősítéssel, és
— Certified Information Systems Auditor (CISA) minősítéssel, és
— Certified Information Security Manager (CISM) minősítéssel, valamint
— Certified Infomation Security System Professional (CISSP) minősítéssel.
Az előírt képesítések 1 szakemberrel is biztosíthatóak.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
A szerződés teljesítésével kapcsolatos részletes feltételeket, a fizetési – és kötbér feltételeket a KKD részeként kiadott szerződés tervezet tartalmazza.
Ajánlattevő jogosult részszámla benyújtására a szerződéstervezetnek megfelelően.
Késedelmi kötbér:. A késedelmi kötbér mértéke a nettó vállalkozói díj 0,5 %-a, maximuma a vállalkozói díj nettó összegének 15 %-a.
Meghiúsulási kötbér: Nem teljesülés, valamint 30 (harminc) napot meghaladó késedelmes teljesítés esetén a szerződést Megrendelő azonnali hatállyal felmondhatja, valamint meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a határidőre le nem szállított termék/ a határidőre el nem végzett tevékenység nettó ellenértékének 15 %-a Megrendelő meghiúsulási kötbérre az annak alapjául szolgáló szerződésszegés beálltától jogosult.

Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 135. § (1), (5), (6) bekezdéseire.
Ajánlatkérő hivatkozik a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdésére
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-02-14 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Ajánlatkérő bontás során a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2)-(5) és (7) bekezdését alkalmazza.
További információk:
Ajánlatkérő bontás során a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2)-(5) és (7) bekezdését alkalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Rendszer és eszközök support támogatás nyújtásának időtartama (12-36 hónap között)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
1) A Közbeszerzési Dokumentumok (továbbiakban „KKD”) a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet vonatkozó bekezdései alapján
Korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és térítésmentesen elektronikusan elérhetőek a felhívás I.3) pontjában meghatározott címen. Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció összhangban a 424/2017. (XII. 19 .) Korm. r. rendelkezéseivel.

2) AK – különösen a IV.2.6) pont esetében – 2 hónap alatt 60 napot ért.
3) Az ajánlatnak tartalmaznia kell AT Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatát, AT a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e (EKR-ben kell kitölteni).
4) Az ajánlatnak tartalmaznia kell AT nyilatkozatát a Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontjai tekintetében .AK az M1) alkalmassági követelmény esetében hivatkozik a Kbt. 65. § (10) bekezdésre, alvállalkozó igénybevételét az ajánlatkérő nem zárja ki.
5) Felolvasólap EKR-ben. Továbbiak: ld KKD
6) Aláírási címpéldány: ld. KKD
7) AK az eljárás során a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § szerint biztosítja. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bek szerint, új gazdasági szereplő bevonása esetén 1x rendel el újabb hiánypótlást. További információk KKD
8) AK nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bek e) pontját.
9) AK alkalmazza a Kbt. 81.§ (4) és (5) bekezdését.
10) FAKSZ: Dr. Süvöltős András, lajstromszám 00170.
11) Jelen VI.3) ponthoz kapcsolódóan a KKD többlet előírásokat tartalmaz (karakterszám korlátozás)
12) AK az M1, M2 alkalmassági feltételeket és igazolását a minősített ajánlatevők jegyzékénél szigorúbban állapította meg.
13) Nyertes Ajánlattevő köteles a szerződéskötés időpontjára legalább 80 000 000 HUF/kár és legalább 400 000 000 HUF/év mértékű, a közbeszerzés tárgyára (informatikai eszközök szállítása, telepítése) is kiterjedő, érvényes szakmai felelősségbiztosítással rendelkezni, és annak érvényességét a szerződés teljesítésének időtartama alatt folyamatosan fenntartani. Erről az Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia szükséges.

14) Nyertes Ajánlattevő szerződéskötéskor igazolni köteles, hogy rendelkezik a 92/2010. (III.31.) Korm. rendeletnek megfelelő „Szigorúan titkos!” minősítési szintű telephely biztonsági tanúsítvánnyal, vagy ezzel egyenértékű, az Európai Unió bármely tagállamában akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvánnyal. A tanúsítvány a szerződés mellékletét képezi.

15) Nyilatkozatot kell benyújtania Ajánlattevőnek arra vonatkozóan, hogy Ajánlattevő alvállalkozói, munkavállalói hozzájárulnak ahhoz, hogy a teljesítés során a munkavégzés előtt priorálásra kerüljenek.
16) A beszerzés tárgyának jelege és a szerződéshez kapcsolódó körülmények nem teszik lehetővé a részajánlattétel biztosítását. A beszerzés eredményeképpen létrejött rendszert össze kell kötni a Rendőrség bűnügyi irat-, és adatkezelő (Robotzsaru) rendszerével.A kapcsolatot egységes és központilag meghatározott rendszer-rendszer összeköttetés szerint kell kialakítani.

17) Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást külön jogszabályban előírt folyamatba épített ellenőrzés mellett folytatja le, ezért az ajánlati kötöttség minimális időtartama 60 nap.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ban meghatározott időn belül.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 010-018871 (2020-01-13)
További információk (2020-02-13) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Videokonferencia-berendezések📦
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-07-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 724 097 868 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-07-13 📅
Közzététel dátuma: 2020-07-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 135-332070
HL-S szám: 135
További információk
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0–10. A bírálat során a maximálisan adható összpontszám: 1 000 pont.
1. részszempont, ajánlati ár: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat kap 10 pontot, fordított arányosítás módszerével,
2. részszempont, support támogatás: arányosítás módszerével számítja Ajánlatkérő.
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0–10. A bírálat során a maximálisan adható összpontszám: 1 000 pont.
1. részszempont, ajánlati ár: A legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat kap 10 pontot, fordított arányosítás módszerével,
2. részszempont, support támogatás: arányosítás módszerével számítja Ajánlatkérő.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az Országos Rendőr-főkapitányság országos szinten 212 db meghallgató helyiség kialakítását kívánja elvégezni, melyekkel a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben foglaltaknak megfelelően biztosíthatja a folyamatos kép- és hangfelvételek fixen telepített eszközökkel való elkészítését, a felvételek szükség szerinti torzítását, valamint az adott bűnügyhöz a felvételek automatikus csatolását/feltöltését. Az elvárt megoldás célja, hogy a meghallgatásokról a nyomozók egyszerűen tudjanak felvételeket készíteni egy, a meghallgatásokhoz újonnan kialakított szobákban, majd megtörténhessen a torzítás és az ügyhöz csatolás, valamennyi megyei és városi, továbbá Budapest kerületi kapitányságokon a KKD-ban meghatározottak szerint.
Az Országos Rendőr-főkapitányság országos szinten 212 db meghallgató helyiség kialakítását kívánja elvégezni, melyekkel a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvényben foglaltaknak megfelelően biztosíthatja a folyamatos kép- és hangfelvételek fixen telepített eszközökkel való elkészítését, a felvételek szükség szerinti torzítását, valamint az adott bűnügyhöz a felvételek automatikus csatolását/feltöltését. Az elvárt megoldás célja, hogy a meghallgatásokról a nyomozók egyszerűen tudjanak felvételeket készíteni egy, a meghallgatásokhoz újonnan kialakított szobákban, majd megtörténhessen a torzítás és az ügyhöz csatolás, valamennyi megyei és városi, továbbá Budapest kerületi kapitányságokon a KKD-ban meghatározottak szerint.
A nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötést követő 1 héten, de legkésőbb 30 napon belül, 1 db budapesti helyiségen be kell mutatnia a szállítandó rendszer teljes funkcionalitású működését és fejlesztői dokumentációját (a Robotzsaru integráció kivételével).
A nyertes Ajánlattevőnek a szerződéskötést követő 1 héten, de legkésőbb 30 napon belül, 1 db budapesti helyiségen be kell mutatnia a szállítandó rendszer teljes funkcionalitású működését és fejlesztői dokumentációját (a Robotzsaru integráció kivételével).
További információk:
Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0–10. A bírálat során a maximálisan adható összpontszám: 1 000 pont.
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Rendszer és eszközök support támogatás nyújtásának időtartama (12–36 hónap között)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-06-23 📅
Név: T-Systems MAGYARORSZÁG Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_12541232
Postacím: Könyves Kálmán körút 36.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1097
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303519110📞
E-mail: tenderiroda@t-systems.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.t-systems.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 724 097 868 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Hivatkozás További információk
Az eljárás eredményes. Nyertes ajánlattevő adatai: T-Systems MAGYARORSZÁG Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36. adószáma: 12928099244
Ajánlattevők adatai: 1. T-Systems MAGYARORSZÁG Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36. adószáma: 12928099244
2. Delta Services Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70–74.) adószáma: 13978798241