Meglévő VMware licencek megújítása,bővítés_VLIC20

Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban:KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. a felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése tárgyában.
Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes szolgáltatáslistáját a műszaki leírás szerinti 4013 db árlista sor képezi.
A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás vagy közvetlen megrendelés [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra. Ld. még a közbeszerzési dokumentumokban!

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-11-30. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-10-28.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-10-28 Ajánlati felhívás
2021-04-19 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-04-28 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2021-10-07 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-10-28 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-04-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-10-03 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-12-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-01-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-02-16 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-04-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-05-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-06-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-07-07 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-08-07 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-09-15 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-10-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-02-14 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-04-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2020-10-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverellátási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001011322020
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban:KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. a felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése tárgyában. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes szolgáltatáslistáját a műszaki leírás szerinti 4013 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás vagy közvetlen megrendelés [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra. Ld. még a közbeszerzési dokumentumokban!
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverellátási szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Szoftverellátási szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Váci út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://dkuzrt.hu/ 🌏
E-mail: szigeti.szilvia@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 304699040 📞
Fax: +36 305636003 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001011322020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001011322020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-10-28 📅
Benyújtási határidő: 2020-11-30 📅
Közzététel dátuma: 2020-11-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 213-521998
HL-S szám: 213
További információk
A megkötött KM alapján a beszerzések az Érintett Szervezetek igényeitől függően az EU Alapokból is megvalósulhatnak, figyelemmel a Kbt. 53. § (6) bek-ben előírtakra is. A Kbt. 135. § (5) bekezdésének megfelelően a KM alapján megkötendő egyedi szerződések esetén felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében is megállapodhatnak, ha a szerződés jellege miatt ez tényszerűen indokolt.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban:KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. a felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése tárgyában.
Többet mutasson
Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes szolgáltatáslistáját a műszaki leírás szerinti 4013 db árlista sor képezi.
A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás vagy közvetlen megrendelés [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra. Ld. még a közbeszerzési dokumentumokban!
Többet mutasson
Becsült összérték: 7 378 543 266 HUF 💰
Rövid leírás:
1. VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint a szoftverlicencekhez kapcsolódó támogatási szolgáltatások nyújtására vonatkozó 1 db ellátási csomag, a műszaki leírásban előírtak és az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által rendelkezésre bocsátott közbeszerzési dokumentumok (s annak részét képező .XLSX fájl) szerint (keretösszeg: nettó 5 675 802 512 Ft).
Többet mutasson
A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a KM megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető. (A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége a verseny újranyitások vagy közvetlen megrendelések során kerül meghatározásra.)
Többet mutasson
Valamennyi árlista sorra kötelező az ajánlattétel.
Ajánlattevőnek a megajánlott licencek vonatkozásában licencértékesítési joggal kell rendelkeznie a megalapozott ajánlattétel érdekében. Ennek hiányában nem tehető érvényes ajánlat. Közös ajánlattevőknek együttesen kell megfelelniük és rendelkezniük a licencértékesítési joggal.
Többet mutasson
2. A részekre történő ajánlattétel biztosítása nem lehetséges, tekintettel arra, hogy az Érintett Szervezeteknél rendelkezésre álló VMware szoftverlicenc-fajták és támogatási igények sokféle kombinációja nem teszi lehetővé a licencek és támogatási szolgáltatások megbontását, továbbá az a központosított közbeszerzés szállítója által működtetendő ügyfélkiszolgálási modell szempontjából gazdaságilag is észszerűtlen lenne. Ajánlatkérő az egyes érintett szervezeti igényekre is figyelemmel oly módon határozta meg a közbeszerzés tárgyát és mennyiségét, hogy az eljárásban érdekelt gazdasági szereplők körét esetleges további közbeszerzési részek kialakítása érdemben nem bővítené tekintettel arra, hogy a piaci szereplők által biztosítandó szolgáltatási portfólióban jellemzően elérhető szolgáltatás típusok képezik jelen eljárás tárgyát. Ajánlatkérő jelen beszerzéstől elkülönülő licencbeszerzési és szoftvertámogatási szolgáltatásokat külön közbeszerzési eljárás keretében kívánja beszerezni, ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására.
Többet mutasson
3. Az eljárás több ajánlattevővel történő keretmegállapodás megkötésére irányul. [Kbt.104.§ (3)] Az egyedi szerződések megkötésére a Kbt.105.§ (2) bek.b) pontja szerint kerülhet sor. Amennyiben egyedüli érvényes ajánlattevővel kerül sor keretmegállapodás megkötésére, úgy az egyedi szerződés megkötése a Kbt. 105. § (1) bek. b) pontja szerint történik.
Többet mutasson
4. AK alkalmazza a Kbt.81. § (5) bekezdését. A Kbt. 81. § (5) bek. alapján AK az ajánlatok bírálatát – az egységes európai közbeszerzési dokumentumban (továbbiakban:EEKD) foglalt nyilatkozat alapján – az ajánlatok értékelését követően végzi el. AK a keretszám szerinti legkedvezőbb és az azt követő további 1 legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevő vonatkozásában végzi el a bírálatot.
Többet mutasson
5. AK a Kbt.76.§ (2) bek.a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő igényeinek valamely konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását jelen esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja [Kbt. 76. § (5) bekezdés]. Az összehasonlítás alapját az ajánlattevő által a 4013 darab szolgáltatássorra megajánlott ÁFA nélkül számított összesített ajánlati ár képezi.
Többet mutasson
6. AK a Kbt.75.§(6) bek.alapján megadja, hogy az eljárásban nem alkalmazza a Kbt.75.§(2) bek.e) pontját.
7. A megkötendő keretmegállapodás alapján nem történhet alkalmazásfejlesztés, tekintettel arra, hogy jelen közbeszerzési eljárásnak az nem tárgya.
8. A keretmegállapodás alapján verseny újranyitásával megvalósuló beszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ez esetben az Érintett Szervezet köteles a verseny újranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 7 378 543 266 HUF 💰
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő döntése alapján a keretmegállapodás annak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható azzal, hogy a meghosszabbítás időtartamára vonatkozó keretösszeg-emelkedés nem lehet több, mint a keretösszeg 30 %-a. (Ld. KM tervezet IV. fejezet 7. pont)
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
A felhívás II.2.7) pontja szerint a keretösszeg 30 %-kal növelhető. (A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a keretmegállapodás megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető.)
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Uniós finanszírozás esetén az Érintett Szervezet köteles a keretmegállapodás alapján megküldött felhívásban/megrendelésben megjelölni az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatokat.
További információk:
A megkötött KM alapján a beszerzések az Érintett Szervezetek igényeitől függően az EU Alapokból is megvalósulhatnak, figyelemmel a Kbt. 53. § (6) bek-ben előírtakra is. A Kbt. 135. § (5) bekezdésének megfelelően a KM alapján megkötendő egyedi szerződések esetén felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében is megállapodhatnak, ha a szerződés jellege miatt ez tényszerűen indokolt.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62. § (1)-(2) bekezdéseiben, továbbá a Kbt.63. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
Öntisztázás: a Kbt.64.§(1)-(2) bek.alapján. Előzetes igazolási mód (ajánlatban benyújtandó): A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: KR.) 1-4.§ rendelkezései szerint kell igazolni.
Az ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a KR. 4. § (1) bekezdése alapján, az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) kitöltésével köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésének, továbbá a Kbt.63. § (1) bekezdés c) pontjának hatálya alá.
Többet mutasson
A KR. 3.§ (3),(5) bekezdései alapján az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetek és a közös ajánlattevők vonatkozásában, a nevükben eljárni jogosult képviselő külön-külön tölti ki az EEKD űrlapot az EKR rendszerben.
A KR. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD űrlapon az ajánlattevőnek fel kell tüntetnie az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik (az EEKD II. rész D. pontja is kitöltendő).
A KR. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt.67.§ (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével.
Igazolási mód (igazolásra felhívás esetén benyújtandó): Ajánlatkérő által a Kbt.69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okok igazolására felhívott Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén a KR. 4. §, a 8. § és 9. § b) pont, illetve nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén, a 4. §, a 10. § és a 11. § b) pont alapján kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésében, továbbá a Kbt.63. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a KR. 12-13. §-ban, valamint a 14. § és 16. §-ban foglaltakra is.
Többet mutasson
A KR. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD űrlapot köteles kitölteni a Kbt.62. §-ában és Kbt.63. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt.74. § (1) bek.).
Többet mutasson
A Kbt.69. § (11a) bekezdése alapján ajánlattevő nyilatkozhat AK egy korábbi közbeszerzési eljárásában az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott igazolás figyelembevételéről. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét a KR.18. §-ában foglaltakra.
Többet mutasson
Az ajánlatban ajánlattevőnek nyilatkoznia kell folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról, nemleges tartalom esetén is (EKR űrlap kitöltésével). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmassági feltételnek való megfelelés ellenőrzését AK 2 körben végzi: 1. körben az EEKD alapján; 2. körben a KR. szerinti igazolások és nyilatkozatok benyújtására a Kbt.69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők által benyújtott igazolások alapján. Ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a KR. 5.§ (1) bekezdése értelmében az EEKD benyújtásával igazolja előzetesen az alkalmassági feltételeknek való megfelelést. Ajánlatkérő a KR. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát azzal, hogy gazdasági szereplőnek elegendő az EEKD IV. részének „α” (alfa) szakaszát kitölteni. Felhívjuk a figyelmet a KR. 3. §-ában foglaltakra.
Többet mutasson
M1.: A KR. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján az ajánlatkérő által a Kbt.69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek be kell nyújtani azoknak a szakembereknek a megnevezését, képzettségük (szakmai minősítésük) és jogviszonyuk ismertetését tartalmazó nyilatkozatot, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. A megjelölt szakemberek vonatkozásában nyújtsa be a képzettséget (szakmai minősítésüket) igazoló okirat(ok) egyszerű másolatát, valamint a megjelölt szakemberek vonatkozásban csatolandó a szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, amennyiben a megjelölt szakember nem az ajánlattevő munkavállalója.
Többet mutasson
Ajánlattevőnek a műszaki-szakmai alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt.65.§, 67.§ és 69.§-ában valamint a KR. 21. §-ában foglaltak alapján kell eljárnia. A Kbt.69. § (4) bekezdésben foglaltak alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. Az alkalmasság a Kbt.65. § (6), (7), (9), (11) bekezdései szerint is igazolhatóak. A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból egyértelműen ki kell derülni az előírt alkalmassági minimum követelményeknek történő megfelelésnek. A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, továbbá szintén elegendő, ha az alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők egyike felel meg. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1.: Alkalmas ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha rendelkezik legalább 2 fő VCP (VMware Certified Professional - VMware publikus szakmai minősítésű) vagy azzal egyenértékű szakmai minősítéssel rendelkező szakemberrel a közbeszerzési projektirodai feladatok támogatásához. (A magasabb szakmai minősítés is [pl. VCAP] egyenértékűségi szempontból megfelelő.)
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK a Kbt. 134.§ (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint 6 000 000,- Ft adatszolgáltatási biztosítékot kér. A KM-os eljárás 2. része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a KM X. fejezete tartalmazza. Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza.
Többet mutasson
Irányadók: Kbt. 135.§ (1), (5) és (6) bekezdés, Kbt.136.§, Kbt. 27/A.§ és a Ptk.6:130.§ (1)-(2) bekezdés.
EU forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Kr. 119. § alapján történhet. Vonatkozó jogszabályok különösen: 2015. évi CXLIII. tv; 2007. évi CXXVII. tv; 2013. évi V. tv; 2017. évi CL tv; 2011. évi CXCV. tv; 301/2018. (XII. 27.) Kr; 424/2017. (XII.19.) Kr.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 5
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-11-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az ajánlatok bontása a Kbt.68.§ (1) és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ának (2) bekezdése alapján az EKR-ben történik. A bontási eljárásra a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ának (3), valamint a Kbt. 68. § (4)-(6) bekezdései szerint kerül sor.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_44899914
Más típusú ajánlatkérő: Kbt. 5. § (1) bekezdés b) pont szerinti szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szigeti Szilvia
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001011322020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: A 301/2018. (XII.27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a központosított közbeszerzési rendszerhez a felhívás feladásáig önként csatlakozóként regisztráltak. A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 3/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.06.22. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
Többet mutasson
2. Minden kommunikáció és az ajánlatok benyújtása is az EKR-ben (ekr.gov.hu) történik figyelemmel a Kbt. 40.§(1) bek.-ben foglaltakra. Az EKR használatához a 424/2017.(XII.19.) Korm.r. 6.§-a szerinti regisztráció szükséges.
3. Az AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 35.§ (2a) bekezdése alapján vizsgálja.
4. A KM alapján az egyedi szerződések megkötésére a Kbt. 105.§ (2) bekezdés b) pontjában foglalt módon kerülhet sor.
5. AK ajánlattevő és a közös ajánlatot tevő nyertesek részére gazdálkodó szervezet létrehozását nem teszi lehetővé.
6. AK a Kbt. 65.§ (1) bekezdése alapján gazdasági és pénzügyi alkalmasságra vonatkozó alkalmassági feltételt nem ír elő.
7. Az ajánlatba a Kbt.66.§(2) bek. szerinti nyilatkozatot, valamint a 66.§(5) bek. szerinti felolvasólapot az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével kell csatolni. Az ajánlatban nyilatkozni kell a megajánlott licencek licencértékesítési jogának meglétéről, valamint az ajánlat függetlenségéről. Az ajánlatban megjelölt szakember(ek) vonatkozásában csatolandó a szakember nyilatkozata a közbeszerzési dokumentumokban foglalt GDPR tájékoztatás megismeréséről.
Többet mutasson
8. A Kbt.41/A.-41/B.§ alapján a benyújtandó elektronikus dokumentumokkal kapcsolatos részletes műszaki, tartalmi és formai követelményeket a KD tartalmazza.
9. A Kbt.66.§(6) bek. a)-b) pontjai alapján az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével meg kell jelölni a közbeszerzésnek azokat a részeit, amelyek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, továbbá ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. (Nemleges esetben is.)
Többet mutasson
10. AK a Kbt.71.§-a szerint biztosít hiánypótlást, figyelembe véve a 424/2017 Korm. rendelet 11.§ (2) és (3) bekezdéseit. A Kbt. 71.§ (6) esetén (korábban nem szereplő gazdasági szereplő bevonása) AK teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít.
11. A Kbt.134.§(5) bekezdése szerint a biztosíték határidőre történő nyújtására vonatkozóan ajánlattevőnek az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével nyilatkoznia kell (ld. adatszolgáltatási biztosíték).
12. A 321/2015.(X.30.) Korm.r.30.§(4) bek.-ben foglaltakra tekintettel felhívjuk a figyelmet, hogy az AK az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a felhívás III.1.3) M1 pontjában.
Többet mutasson
13. Nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés feltételeként nyilatkoznia kell, hogy átlátható szervezetnek minősül, továbbá a KM alatt a Szállítónak rendelkeznie kell a licenc értékesítéséhez/szolgáltatás nyújtásához legalább VMware Advanced partneri szintű megfeleléssel (vagy a nyertes ajánlat tekintetében egyenértékű megfeleléssel).
Többet mutasson
14. FAKSZ neve és lajstromszáma, Orosz Endre Tibor, 00406, Horváth Kornél, 00745
15. AK ajánlati biztosíték nyújtását nem írja elő.
16. A KM hatálya alatti beszerzések finanszírozásához szükséges fedezet a központosított közbeszerzés Érintett Szervezetei költségvetésében áll rendelkezésre, kivéve a Kbt.53.§(6) bek.-ben foglalt, támogatásra irányuló pályázat benyújtása esetében.
17. A karakterkorlátra tekintettel a KD további előírásokat tartalmaz.
18. Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlattételi határidő lejártától számítottan 30 napot ért.
19. Ajánlatkérő az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat bocsát az ajánlattevők rendelkezésére ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezen minták (tehát az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok melletti további nyilatkozatminták) használata nem kötelező, mert az ajánlattevők saját nyilatkozatmintáit is jogosult használni. Ajánlatkérő a nyilatkozatmintákban adott esetben meglévő elírások, illetve inkonzisztenciák tekintetében nem vállal felelősséget.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § szerint.
Amennyiben az ajánlattevő úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól számított 2 éven belül, hogy a panaszra okot adó tényről tudomást szerzett (lásd a http://www.ombudsman.europa.eu oldalon). A benyújtott panasz nem eredményezi sem a fellebbezési időszak meghosszabbítását, sem új időszak megnyitását.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 213-521998 (2020-10-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-04-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban:KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. ajánlati felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése tárgyában. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes szolgáltatáslistáját a műszaki leírás szerinti 4013 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás vagy közvetlen megrendelés [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra. Ld. még a közbeszerzési dokumentumokban!
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 5 675 802 512 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-19 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 079-202773
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 213-521998
HL-S szám: 79

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban:KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. ajánlati felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése tárgyában.
Többet mutasson
Valamennyi árlista sorra kötelező volt az ajánlattétel.
2. Az eljárás több ajánlattevővel történő keretmegállapodás megkötésére irányult. [Kbt.104.§ (3)] Az egyedi szerződések megkötésére a Kbt.105.§ (2) bek.b) pontja szerint kerülhet sor.
3. A keretmegállapodás alapján nem történhet alkalmazásfejlesztés, tekintettel arra, hogy jelen közbeszerzési eljárásnak az nem tárgya.
4. A keretmegállapodás alapján verseny újranyitásával megvalósuló beszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ez esetben az Érintett Szervezet köteles a verseny újranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Az ajánlati felhívás II.2.7) pontja szerint a keretösszeg 30 %-kal növelhető. (A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a keretmegállapodás megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető.)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-12 📅
Név: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_12541232
Postacím: Könyves Kálmán körút 36.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1097
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303519110 📞
E-mail: tenderiroda@t-systems.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.t-systems.hu 🌏
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_17339393
Postacím: Gombocz Zoltán Utca 12. fszt. 1.
Postai irányítószám: 1118
Telefon: +36 14113720 📞
E-mail: projektiroda@intercomputer.hu 📧
Internetcím: http://www.intercomputer.hu 🌏
Név: 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_87970717
Postacím: Montevideo Utca 8.
Postai irányítószám: 1037
Telefon: +36 13712910 📞
E-mail: kozbeszerzes@4ig.hu 📧
Internetcím: http://www.4ig.hu 🌏
Név: MHM Computer Hungária Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_30021280
Postacím: Aradi Utca 48.
Postai irányítószám: 1062
Telefon: +36 209160813 📞
E-mail: vagi_istvan@mhm.hu 📧
Internetcím: http://www.mhm.hu 🌏
Név: NTT Magyarország Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_66390992
Postacím: Budafoki Út 60
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 202185092 📞
E-mail: hu.kozbeszerzes@global.ntt 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: https://hello.global.ntt/ 🌏
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_94337251
Postacím: Budafoki Út 97.
Telefon: +36 13539800 📞
E-mail: kozbeszerzes@wsh.hu 📧
Internetcím: http://www.wsh.hu 🌏
Név: Soloron 40 Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_73529237
Postacím: Kálmán Imre Utca 1
Postai irányítószám: 1054
Telefon: +36 305541411 📞
E-mail: adam.bonde@soloron.hu 📧
Név: PANOR Informatika Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_93619480
Postacím: Frangepán Utca 46-48.
Postai irányítószám: 1139
Telefon: +36 16464780 📞
E-mail: info@panorinformatika.hu 📧
Internetcím: http://www.panor.hu 🌏
Név: Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_13800703
Postacím: Henger Utca 2/C
Postai irányítószám: 1027
Telefon: +36 13444872 📞
E-mail: ekr@digitran.hu 📧
Név: DEF IT Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_43679704
Postacím: Hermina Út 17. B torony, 3. emelet
Postai irányítószám: 1146
Telefon: +36 209771689 📞
E-mail: csik.robert@defit.hu 📧
Név: Areus Infokommunikációs Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_34485336
Postacím: Montevideo U. 5.
Telefon: +36 14370540 📞
E-mail: kozbeszerzes@areus.hu 📧
Internetcím: http://areus.hu 🌏
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_86640574
Postacím: Lajos Utca 26.
Postai irányítószám: 1023
Telefon: +36 17000667 📞
E-mail: kozbeszerzes@imgsolution.hu 📧
Név: ALOHA Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11522757
Postacím: Alíz U. 1. 7.emelet
Telefon: +36 203583792 📞
E-mail: kozbeszerzes@aloha.hu 📧
Internetcím: http://www.aloha.hu 🌏
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_79294630
Postacím: Izabella Utca 5. pinceszint 1.
Postai irányítószám: 1077
Telefon: +36 18899300 📞
E-mail: kozbeszerzes@traco.hu 📧
Internetcím: http://www.traco.hu 🌏
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_60808086
Postacím: Alkotás Utca 55-61.
Postai irányítószám: 1123
Telefon: +36 19996900 📞
E-mail: tenderiroda@99999.hu 📧
Internetcím: http://www.99999.hu 🌏
Név: Valkyr Informatikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_51864011
Postacím: Szeréna Köz 6/b.
Postai irányítószám: 1025
Telefon: +36 16999090 📞
E-mail: valkyr@valkyr.hu 📧
Internetcím: http://www.valkyr.hu 🌏
Név: S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs és Technológiaátadási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_72775444
Postacím: Puskás Tivadar Út 14.
Postai város: Budaörs
Postai irányítószám: 2040
Telefon: +36 13718000 📞
E-mail: tenderiroda@snt.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.snt.hu 🌏
Név: Duna Elektronika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_43411164
Postacím: Gyömrői út 99
Postai irányítószám: 1183
Telefon: +36 703203094 📞
E-mail: mariann.herczig@dunaelektronika.com 📧
Internetcím: http://www.dunaelektronika.com 🌏
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_21266834
Postacím: Róbert Károly Krt. 70-74.
Postai irányítószám: 1134
Telefon: +36 14375200 📞
E-mail: tenderiroda@delta.hu 📧
Internetcím: http://www.delta.hu 🌏
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_29138706
Postacím: Budaörsi Út 64.
Telefon: +36 16663700 📞
E-mail: kozbeszerzes@tigra.hu 📧
Internetcím: http://www.tigra.hu/ 🌏
Név: Sysman Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_75825410
Postacím: Montevideo Utca 10. I. em.
Telefon: +36 118833471 📞
E-mail: project@sysman.hu 📧
Internetcím: http://www.sysman.hu 🌏
Név: NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_86314774
Postacím: Telek Utca 7-9.
Postai irányítószám: 1152
Telefon: +36 14705000 📞
E-mail: palyazat@nador.hu 📧
Internetcím: http://www.nador.hu 🌏
Név: Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_89991624
Postacím: Edison Utca 4.
Telefon: +36 18883888 📞
E-mail: projektiroda@invitech.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.invitech.hu 🌏
Név: SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_36734032
Postacím: Szihalom Utca 7.
Postai irányítószám: 1142
Telefon: +36 303501519 📞
E-mail: tsandor@scinetwork.hu 📧
Internetcím: http://www.scinetwork.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 5 675 802 512 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5

Hivatkozás
További információk
A megkötött keretmegállapodás azonosítója: DKM01VLIC20
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18.§ szerint:
a) Az eljárás eredményes és a szerződéskötésre sor került.
b) és c) Ajánlattevők neve, címe, adószáma (nyertes ajánlattevők):
1. 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2-43)
Valkyr Informatikai Kft. (1025 Budapest Szeréna Köz 6/b., 14998603-2-41)
S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs és Technológiaátadási Kft. (2040 Budaörs Puskás Tivadar Út 14., 11779177-2-44)
Duna Elektronika Kft. (1183 Budapest Gyömrői út 99., 12029145-2-43)
2. NTT Magyarország Kft. (1117 Budapest, Budafoki Út 60., 12655085-2-43)
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 12048898-2-43)
Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest Kálmán Imre Utca 1., 26789402-2-41)
PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest Frangepán Utca 46-48., 25119071-2-41)
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest Henger Utca 2/C., 26196413-2-41)
DEF IT Informatikai Zrt. (1146 Budapest Hermina Út 17. B torony, 3. emelet., 26303231-2-42)
Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest Montevideo U. 5., 23469507-2-41)
3. IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1023 Budapest, Lajos Utca 26., 28771315-2-41)
ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest Alíz U. 1. 7.emelet, Alíz U. 1. 7.emelet, 12147784-2-43)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403-2-42)
4. T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099-2-44)
Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt. (1118 Budapest Gombocz Zoltán Utca 12. fszt. 1., 12857074-2-43)
4iG Nyrt. (1037 Budapest Montevideo Utca 8., 12011069-2-41)
MHM Computer Hungária Kft. (1062 Budapest Aradi Utca 48., 12153655-2-42)
5. Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241)
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64., 12218778-2-43)
Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest Montevideo Utca 10. I. em., 12948901-2-41)
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest Szihalom Utca 7., 12402179-2-42)
Nádor Rendszerház Irodaautomatizálás Kft. (1152 Budapest Telek Utca 7-9., 10507326-2-42)
Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs Edison Utca 4., 25836965-2-44)
d) Az eljárásban nem kerültek figyelembevételre környezetvédelmi vagy szociális szempontok.
Forrás: OJS 2021/S 079-202773 (2021-04-19)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-04-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 5 675 802 512 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-28 📅
Közzététel dátuma: 2021-05-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 085-220794
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 079-202773
HL-S szám: 85
További információk
A keretmegállapodás 1. számú módosításának időpontja: 2021.04.12.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Meglévő VMware licencek megújítása,bővítése_VLIC20

A szerződés odaítélése
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 085-220794 (2021-04-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-10-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000974002021
Rövid leírás:
Mennyiség: Essentials Kit to vSphere 7 Enterprise Plus Cikkszám: VS7-ES-EPL-AK-UG-C Darabszám: 3 Mértékegység: db Megnevezés: Upgrade VMware vSphere 7 Essentials Kit to vSphere 7 Enterprise Plus Acceleration Kit for 6 processors VMware vRealize Operations 8 Advanced to VMware vRealize Suite 2019 Advanced Cikkszám: VR19-OADC-ADV-UG-C Darabszám: 2 Mértékegység: db Megnevezés: Upgrade: VMware vRealize Operations 8 Advanced (Per CPU) to VMware vRealize Suite 2019 Advanced (Per PLU) A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 45 975 950 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Szoftvertámogatási szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Csalogány Utca 30-32.
Postai irányítószám: 1015
Kapcsolat
Internetcím: http://www.szerencsejatek.hu 🌏
E-mail: toth.elvira@szerencsejatek.hu 📧
Telefon: +36 301561052 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-07 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 198-517137
HL-S szám: 198
További információk
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (a továbbiakban: Beszerző) által EKR001011322020 szám alatt, a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó Érintett Szervezetek részére a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján „301/2018. (XII. 27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése” tárgyban lefolytatott, keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás első része (hirdetmény száma: TED 2020/S 213-521998) eredményeképpen a Beszerző és a Nyertes Ajánlattevő között a DKM01OSUP20 azonosító számú keretmegállapodás jött létre. A Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a 301/2018.(XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, 1.§ (2) bekezdés d) pontja szerinti Érintett Szervezet, mint Ajánlatkérő a KM keretében a Kbt. 105. § (2) bekezdésének b) pontja alapján, a Kbt. 105. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti verseny újranyitásávála induló közbeszerzési eljárást folytatott le „SzIIR VMware előfizetések képességeinek bővítése (AEGIS+irodai) 2.” tárgyban. Hivatkozás a megkötött keretmegállapodásra: Hirdetmény száma: TED 2020/S 213-521998 A Keretmegállapodás megkötésének időpontja: 2021. április 12. A Keretmegállapodás lejártának dátuma: 2023. április 13. A Keretmegállapodás időtartama: a keretmegállapodás megkötésétől számított 24 hónap A keretmegállapodás elérhetősége: https://kozbeszerzes.dkuzrt.hu/frameagreement?p_p_id=FrameAgreementPortlet_WAR_PubProcPortal&_FrameAgreementPortlet_WAR_PubProcPortal_viewMode=DATA&_FrameAgreementPortlet_WAR_PubProcPortal_frameAgreementId=3504
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Mennyiség:
Essentials Kit to vSphere 7 Enterprise Plus
Cikkszám: VS7-ES-EPL-AK-UG-C
Darabszám: 3
Mértékegység: db
Megnevezés: Upgrade VMware vSphere 7 Essentials Kit to vSphere 7 Enterprise Plus Acceleration Kit for 6 processors
VMware vRealize Operations 8 Advanced to VMware vRealize Suite 2019 Advanced
Cikkszám: VR19-OADC-ADV-UG-C
Darabszám: 2
Megnevezés: Upgrade: VMware vRealize Operations 8 Advanced (Per CPU) to VMware vRealize Suite 2019 Advanced (Per PLU)
A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza.
Cikkszám: VS7-EPL-6AK-P-SSS-C
Darabszám: 6
Megnevezés: Production Support/Subscription for VMware vSphere 7 Enterprise Plus Acceleration Kit for 6 processors for 1 year
Cikkszám: VLIC20_ SZOLG41
Darabszám: 15000
Megnevezés: Kredit ’production’ követések (Production Support/Subscription) konszolidációhoz
Cikkszám: VR19-ADV-P-SSS-C
Megnevezés: Production Support/Subscription for VMware vRealize Suite 2019 Advanced (Per PLU) for 1 year
Darabszám: 3200
További információk:
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (a továbbiakban: Beszerző) által EKR001011322020 szám alatt, a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó Érintett Szervezetek részére a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján „301/2018. (XII. 27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése” tárgyban lefolytatott, keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás első része (hirdetmény száma: TED 2020/S 213-521998) eredményeképpen a Beszerző és a Nyertes Ajánlattevő között a DKM01OSUP20 azonosító számú keretmegállapodás jött létre. A Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a 301/2018.(XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, 1.§ (2) bekezdés d) pontja szerinti Érintett Szervezet, mint Ajánlatkérő a KM keretében a Kbt. 105. § (2) bekezdésének b) pontja alapján, a Kbt. 105. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti verseny újranyitásávála induló közbeszerzési eljárást folytatott le „SzIIR VMware előfizetések képességeinek bővítése (AEGIS+irodai) 2.” tárgyban.
Többet mutasson
Hivatkozás a megkötött keretmegállapodásra:
Hirdetmény száma: TED 2020/S 213-521998
A Keretmegállapodás megkötésének időpontja: 2021. április 12.
A Keretmegállapodás lejártának dátuma: 2023. április 13.
A Keretmegállapodás időtartama: a keretmegállapodás megkötésétől számított 24 hónap
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-30 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 13854964243
A beszerzés teljes értéke: 45 975 950 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 10580204244
Más típusú ajánlatkérő: Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tóth Elvira

Hivatkozás
További információk
1. A nyertes Ajánlattevő adószáma: 13854964-2-43
2. V.2.3) pont folytatása:
A nyertes ajánlattevő:
99999 Informatika Kft. (1123 Budapest Alkotás u. 55-61., 13854964243), Duna Elektronika Kft. 1183 (Budapest, Gyömrői út 99., 12029145243), S&T Consulting Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 11779177244), Valkyr Informatikai Kft. (1025 Budapest Szeréna köz 6/B, 14998603241) közös ajánlattevők
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § rendelkezései szerint.
Forrás: OJS 2021/S 198-517137 (2021-10-07)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-10-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 45 975 950 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-28 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-02 📅
Kezdeti időpont: 2021-09-30 📅
Végdátum: 2021-10-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 212-560047
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 198-517137
HL-S szám: 212
További információk
1. A szerződésmódosítás dátuma: 2021.09.30. 2. A nyertes Ajánlattevő adószáma: 13854964-2-43 3. V.2.3) pont folytatása -tekintettel arra, hogy a pont nem többszörözhető-: A nyertes ajánlattevő: 99999 Informatika Kft. (1123 Budapest Alkotás u. 55-61., 13854964243), Duna Elektronika Kft. 1183 (Budapest, Gyömrői út 99., 12029145243), S&T Consulting Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 11779177244), Valkyr Informatikai Kft. (1025 Budapest Szeréna köz 6/B, 14998603241) közös ajánlattevők
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: SzIIR VMware előfizetések képességeinek bővítése

Hivatkozás
További információk
1. A szerződésmódosítás dátuma: 2021.09.30.
2. A nyertes Ajánlattevő adószáma: 13854964-2-43
3. V.2.3) pont folytatása -tekintettel arra, hogy a pont nem többszörözhető-:
Forrás: OJS 2021/S 212-560047 (2021-10-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000088572022
Rövid leírás:
Tárgy: Middleware 2021 - VMware licencek Mennyiség: Cikkszám: CF4-ADV-ES-C Darabszám: 8 Mértékegység: db Megnevezés: VMware Cloud Foundation 4 Advanced for External Storage (Per CPU) Cikkszám: CF4-ADV-ES-P-SSS-C Darabszám: 40 Mértékegység: db Megnevezés: Production Support/Subscription for VMware Cloud Foundation 4 Advanced for External Storage (Per CPU) for 1 year A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza. CPV-kód: 72268000 Szoftverellátási szolgáltatások További CPV-kód(ok) 72268000 Szoftverellátási szolgáltatások 72261000 Szoftvertámogatási szolgáltatások A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel felhívjuk a figyelmet, hogy valamennyi, az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra vonatkozó hivatkozás csak a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírását szolgálja azzal, hogy ezek tekintetében az Ajánlatkérő elfogad azzal/azokkal egyenértékű dologra, eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra vonatkozó ajánlatot is. Az előbbiek szerinti egyenértékű dologra, eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra, vagy gyártási folyamatra vonatkozó ajánlat esetén az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. Az egyenértékűség akkor állapítható meg, ha az egyenértékűként bemutatott termék valamennyi jellemzője a felhasználási értékét illetően legalább a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban foglaltak szerinti műszaki-funkcionális tulajdonságokkal rendelkezik. Egyenértékű termék megajánlása esetén az ajánlatba csatolandó „Műszaki megfelelősségi táblázatok”-nak minden oszlopát szükséges kitölteni. A jelen verseny újranyitás eredményeként létrejövő szerződés teljesítésével kapcsolatban irányadó a keretmegállapodás VI.1. pontja. A részajánlattétel kizárása: Ajánlatkérő részajánlattételi lehetőséget nem biztosít és alternatív ajánlatot sem fogad el az alábbiakra tekintettel: A beszerzendő szolgáltatások egy infrastruktúrára vonatkoznak. Ezen egység megbontása és az összetartozó egységek külön-külön történő kezelése az egybetartozásuk okán nem megoldható. Hibakezelés vagy nem megfelelő működés esetén problémát okozna a különböző szállítók közötti felelősség meghatározása.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 135 832 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 084-226374
HL-S szám: 84
További információk
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (a továbbiakban: Beszerző) által EKR001011322020 szám alatt, a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó Érintett Szervezetek részére a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján „301/2018. (XII. 27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése” tárgyban lefolytatott, keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás első része (hirdetmény száma: TED 2020/S 213-521998) eredményeképpen a Beszerző és a Nyertes Ajánlattevő között a DKM01VLIC20 azonosító számú keretmegállapodás jött létre. A Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a 301/2018.(XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, 1.§ (2) bekezdés d) pontja szerinti Érintett Szervezet, mint Ajánlatkérő a KM keretében a Kbt. 105. § (2) bekezdésének b) pontja alapján verseny újranyitásával a Kbt. 105. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti közbeszerzési eljárást folytatott le „Middleware 2021 - VMware licencek” tárgyban. Hivatkozás a megkötött keretmegállapodásra: Hirdetmény száma: TED 2020/S 213-521998 A Keretmegállapodás megkötésének időpontja: 2021. április 12. A Keretmegállapodás lejártának dátuma: 2023. április 13. A Keretmegállapodás időtartama: a keretmegállapodás megkötésétől számított 24 hónap A keretmegállapodás elérhetősége: https://kozbeszerzes.dkuzrt.hu/frameagreement?p_p_id=FrameAgreementPortlet_WAR_PubProcPortal&_FrameAgreementPortlet_WAR_PubProcPortal_viewMode=DATA&_FrameAgreementPortlet_WAR_PubProcPortal_frameAgreementId=3504 Az eljárás során az ajánlattételi felhívás és a közbeszerzési dokumentumok a keretmegállapodást kötött ajánlattevők részére kerültek megküldésre.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tárgy: Middleware 2021 - VMware licencek
Cikkszám: CF4-ADV-ES-C
Darabszám: 8
Megnevezés: VMware Cloud Foundation 4 Advanced for External Storage (Per CPU)
Cikkszám: CF4-ADV-ES-P-SSS-C
Darabszám: 40
Megnevezés: Production Support/Subscription for VMware Cloud Foundation 4 Advanced for External Storage (Per CPU) for 1 year
CPV-kód:
72268000 Szoftverellátási szolgáltatások
További CPV-kód(ok)
72261000 Szoftvertámogatási szolgáltatások
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel felhívjuk a figyelmet, hogy valamennyi, az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra vonatkozó hivatkozás csak a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírását szolgálja azzal, hogy ezek tekintetében az Ajánlatkérő elfogad azzal/azokkal egyenértékű dologra, eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra vonatkozó ajánlatot is. Az előbbiek szerinti egyenértékű dologra, eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra, vagy gyártási folyamatra vonatkozó ajánlat esetén az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. Az egyenértékűség akkor állapítható meg, ha az egyenértékűként bemutatott termék valamennyi jellemzője a felhasználási értékét illetően legalább a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban foglaltak szerinti műszaki-funkcionális tulajdonságokkal rendelkezik.
Többet mutasson
Egyenértékű termék megajánlása esetén az ajánlatba csatolandó „Műszaki megfelelősségi táblázatok”-nak minden oszlopát szükséges kitölteni.
A jelen verseny újranyitás eredményeként létrejövő szerződés teljesítésével kapcsolatban irányadó a keretmegállapodás VI.1. pontja.
A részajánlattétel kizárása:
Ajánlatkérő részajánlattételi lehetőséget nem biztosít és alternatív ajánlatot sem fogad el az alábbiakra tekintettel:
A beszerzendő szolgáltatások egy infrastruktúrára vonatkoznak. Ezen egység megbontása és az összetartozó egységek külön-külön történő kezelése az egybetartozásuk okán nem megoldható. Hibakezelés vagy nem megfelelő működés esetén problémát okozna a különböző szállítók közötti felelősség meghatározása.
Többet mutasson
További információk:
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság, (a továbbiakban: Beszerző) által EKR001011322020 szám alatt, a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó Érintett Szervezetek részére a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) és a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet alapján „301/2018. (XII. 27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó érintett szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése” tárgyban lefolytatott, keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárás első része (hirdetmény száma: TED 2020/S 213-521998) eredményeképpen a Beszerző és a Nyertes Ajánlattevő között a DKM01VLIC20 azonosító számú keretmegállapodás jött létre. A Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság, a 301/2018.(XII.27.) Korm. rendelet hatálya alá tartozó, 1.§ (2) bekezdés d) pontja szerinti Érintett Szervezet, mint Ajánlatkérő a KM keretében a Kbt. 105. § (2) bekezdésének b) pontja alapján verseny újranyitásával a Kbt. 105. § (2) bekezdésének c) pontja szerinti közbeszerzési eljárást folytatott le „Middleware 2021 - VMware licencek” tárgyban.
Többet mutasson
Az eljárás során az ajánlattételi felhívás és a közbeszerzési dokumentumok a keretmegállapodást kötött ajánlattevők részére kerültek megküldésre.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Szerencsejáték Zrt., 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-10 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 12029145243
Postacím: Gyömrői út 99.
Név: S & T Consulting Hungary Rendszerintegrációs és Technológiaátadási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11779177244
Postacím: Puskás Tivadar út 14.
Név: Valkyr Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14998603241
Postacím: Szeréna köz 6/b.
A beszerzés teljes értéke: 135 832 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
Az ajánlattevők neve, címe és adószáma:
1.) 99999 Informatikai Kt. (1123 Budapest, Alkotás u. 55-61., adószám: 13854964-2-43) és Duna Elektronika Kft. (1183 Budapest, Gyömrői út 99., adószám: 12029145-2-43) és S&T Consulting Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., adószám: 11779177-2-44 ) és Valkyr Kft. (1025 Budapest, Szeréna köz 6/b., adószám: 14998603-2-41) közös ajánlattevők;
Többet mutasson
2.) T-Systems Magyarország Zrt (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., adószám: 12928099-2-44) és MHM Computer Hungaria Kft. (1062 Budapest, Aradi u. 48., adószám: 12153655-2-42) és 4iG Nyrt (1037 Budapest, Montevideo u. 8., adószám: 12011069-2-44) és Inter-Computer-Informatika Zrt. (1118 Budapest, Gombocz Zoltán utca 12. fszt. 1., adószám: 12857074-2-43) közös ajánlattevők;
Többet mutasson
3.) IMG Solution Zrt (1023 Budapest, Lajos utca 26., adószám: 28771315-2-44) és Traco Zrt. (1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1., adószám: 11856403-2-42) és ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. 7. em., adószám: 12147784-2-43) közös ajánlattevők;
Többet mutasson
4.) NTT Magyarország Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 60., adószám: 12655085-2-43) és WSH Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., adószám: 12048898-2-43) és Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., adószám: 26789402-2-41) és PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest, Frangepán utca 46-48., adószám: 25119071-2-41) és Digitran Hungária Zrt. (1027 Budapest, Henger utca 2/C., adószám: 26196413-2-41) és DEF IT Zrt. (1143 Budapest (Stefánia Park Irodaház), Stefánia út 101-103. fszt., adószám: 26303231-2-42) és Areus Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 5., adószám: 23469507-2-41) közös ajánlattevők;
Többet mutasson
5.) Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., adószám: 13978774-2-41) és TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (1118 Budapest, Budaörsi út 64., adószám: 12218778-2-43) és Sysman Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1037 Budapest, Montevideo utca 10. I. em., adószám: 12948901-2-41) és SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1142 Budapest, Szihalom u 7., adószám: 12402179-2-42) és Nádor Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (1152 Budapest, Telek utca 7-9., adószám: 10507326-2-42) és Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság (2040 Budaörs, Edison utca 4., adószám: 25836965-2-44) közös ajánlattevők.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2022/S 084-226374 (2022-04-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-10-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban:KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. ajánlati felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése tárgyában. Az eljárás tárgya szerinti 1 db ellátási csomag tételes szolgáltatáslistáját a műszaki leírás szerinti 4013 db árlista sor képezi. A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás vagy közvetlen megrendelés [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont] során kerül meghatározásra. Ld. még a közbeszerzési dokumentumokban!
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 116 919 393 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Váci Út 37.
Kapcsolat
Internetcím: http://www.dkuzrt.hu 🌏
E-mail: zsabokorszky.agnes@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 303430415 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-03 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 194-549560
HL-S szám: 194
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium): - 99999 Informatika Kft., - Duna Elektronika Kft., - S&T Consulting Hungary Kft., - Valkyr Kft.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban:KM) kötése a kormányzati informatikai beszerzések központosított
közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési
eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. ajánlati felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévő VMware szoftverlicencek megújítása,
bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése tárgyában.
A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége és - a KM részét képező elemekből
összeállított - konkrét tárgya a KM megkötését követően, a verseny újranyitás vagy közvetlen megrendelés [Kbt.105.§ (2) bek. b) pont]
során kerül meghatározásra. Ld. még a közbeszerzési dokumentumokban!
A rész elnevezése: Tájékoztató a DKM01VLIC20 sz. KM szerinti KM2-kről
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A DKM01VLIC20 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyítások és megrendelések során az alábbi
Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Ajánlatkérő szervezet:
AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház
Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság
HSSC Szolgáltató Központ Kft
Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Magyar Államkincstár
Oktatási Hivatal
Szegedi Tudományegyetem (SZTE)
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 9 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Uniós finanszírozás esetén az Érintett Szervezet köteles a keretmegállapodás alapjánmegküldött felhívásban/megrendelésben megjelölni az uniós projektre vagy programravonatkozó adatokat.
Uniós finanszírozás esetén az Érintett Szervezet köteles a keretmegállapodás alapján
megküldött felhívásban/megrendelésben megjelölni az uniós projektre vagy programra
vonatkozó adatokat.
További információk:
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
- 99999 Informatika Kft.,
- Duna Elektronika Kft.,
- S&T Consulting Hungary Kft.,
- Valkyr Kft.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Városliget Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (II. konzorcium):
- Delta Systems Kft.,
- TIGRA Kft.,
- Sysman Informatikai Zrt.,
- SCI-Hálózat zRt.,
- Nádor Rendszerház Kft.,
- Invitech ICT Services Kft.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi
teljesítési helyek.
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-30 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_6080808 6
EKRSZ_4341116 4
EKRSZ_7277544 4
EKRSZ_5186401 1
A beszerzés teljes értéke: 89 367 393 HUF 💰
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_2126683 4
EKRSZ_2913870 6
EKRSZ_7582541 0
EKRSZ_3673403 2
EKRSZ_8631477 4
EKRSZ_8999162 4
A beszerzés teljes értéke: 27 552 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi beszerző
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Zsabokorszky Ágnes

Hivatkozás
További információk
A hirdetmény a 2021. II. negyedévében megkötött szerződések adatait tartalmazza.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Amennyiben az ajánlattevő úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól számított 2 éven belül, hogy a panaszra okot adó tényről tudomást szerzett (lásd a http://www.ombudsman.europa.eu oldalon). A
Többet mutasson
benyújtott panasz nem eredményezi sem a fellebbezési időszak meghosszabbítását, sem új időszak megnyitását.
Forrás: OJS 2022/S 194-549560 (2022-10-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-12-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 573 716 427 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Szoftvercsomag és információs rendszerek 📦

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: kun.david@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 308420746 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-06 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 238-686688
HL-S szám: 238

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Magyar Export-Import Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató zártkörűen működő Részvénytársaság
Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság
ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság
Országos Széchényi Könyvtár
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 8 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
- NTT Magyarország Kft.,
- AREUS Zrt.,
- DEF IT Zrt.,
- Digitran Hungária Zrt.,
- PANOR Informatika Zrt.,
- Soloron 40 Zrt.,
- WSH Kft.
A rész száma: 5
Rövid leírás: MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt.
További információk:
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (V. konzorcium):
- T-Systems Magyarország Zrt.,
- Inter-Computer-Informatika Zrt.,
- 4iG Nyrt.,
- MHM Computer Hungária Kft.

A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 106 690 455 HUF 💰
Postacím: Budafoki Út 60.
Név: AREUS Zrt.
DEF IT Zrt.
Postacím: Hermina Út 17. B torony, 3. emelet.
Név: Digitran Hungária Zrt.
Postacím: Henger Utca 2/C.
Név: PANOR Informatika Zrt.
Soloron 40 Zrt.
Postacím: Kálmán Imre Utca 1.
Név: WSH Kft.
A beszerzés teljes értéke: 424 785 972 HUF 💰
Név: T-Systems Magyarország Zrt.
Inter-Computer-Informatika Zrt.
4iG Nyrt.
A beszerzés teljes értéke: 42 240 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kun Dávid

Hivatkozás
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerint:
2. Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241)
4. NTT Magyarország Kft. (1117 Budapest, Budafoki Út 60., 12655085-2-43)
5. T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099-2-44)
A hirdetmény a 2021. III. negyedévében megkötött szerződések adatait tartalmazza.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:
Forrás: OJS 2022/S 238-686688 (2022-12-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 168 894 335 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-13 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 013-032854
HL-S szám: 13

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Információs Központ
Szent Lázár Megyei Kórház
Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara
Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
Köztársasági Elnöki Hivatal
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
További információk:
Delta Systems Kft.,
TIGRA Kft.,
Sysman Informatikai Zrt.,
SCI-Hálózat zRt.,
Nádor Rendszerház Kft.,
Invitech ICT Services Kft.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 88 525 549 HUF 💰
Név: Delta Systems Kft.
TIGRA Kft.
SCI-Hálózat zRt.
Nádor Rendszerház Kft.
Invitech ICT Services Kft.
A beszerzés teljes értéke: 1 438 482 HUF 💰
78 930 304 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi beszerző szerv

Hivatkozás
További információk
A hirdetmény a 2022. IV. negyedévében megkötött szerződések adatait tartalmazza.
Forrás: OJS 2023/S 013-032854 (2023-01-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-02-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 368 868 340 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-16 📅
Közzététel dátuma: 2023-02-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 037-108086
HL-S szám: 37

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
AH NET Távközlési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Állami Vagyonnyilvántartási Korlátolt Felelősségű Társaság
ATEV Fehérjefeldolgozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Diákhitel Központ Zrt.
Információs Hivatal
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE)
MECSEKÉRC Környezetvédelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Nemzeti Szakértői és Kutató Központ
Nemzeti Védelmi Szolgálat
PRIV-DAT Dokumentum Archiváló és Tároló Kft.
Védelmi Beszerzési Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Professzionális Mobilrádió Zártkörűen Működő Részvénytársaság
NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 22 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Kulturális és Innovációs Minisztérium
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
A rész száma: 3
Rövid leírás: Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet
További információk:
- IMG Solution Zrt.,
- ALOHA Informatika Kft.,
- Traco Zrt.
A rész elnevezése: Tájékoztató a DKM01VLIC20 sz. KM szerinti KM2-krő
Rövid leírás:
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Pécsi Tudományegyetem
HungaroControl -Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zártkorűen Működő Részvénytársaság
További információk:
T-Systems Magyarország Zrt.,
Inter-Computer-Informatika Zrt.,
4iG Nyrt.,
MHM Computer Hungária Kft.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 165 685 541 HUF 💰
131 447 886 HUF 💰
Név: IMG Solution Zrt.
Postacím: Lajos utca 26.
Alíz utca 1. 7. em.
Név: Traco Zrt.
Postacím: Izabella utca 5. pinceszint 1. ajtó
A beszerzés teljes értéke: 746 250 HUF 💰
1 021 173 663 HUF 💰
Postacím: Gombocz Zoltán utca 12. Fsz. 1. ajtó
Montevideo u 8.
Aradi u. 48.
A beszerzés teljes értéke: 49 815 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
A hirdetmény a 2021. IV. negyedévében megkötött szerződések adatait tartalmazza.
Forrás: OJS 2023/S 037-108086 (2023-02-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-04-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 533 802 241 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-24 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 084-256440
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerint: b) és c) Ajánlattevők neve, címe, adószáma (nyertes ajánlattevők): 1. 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2-43) Valkyr Informatikai Kft. (1025 Budapest Szeréna Köz 6/b., 14998603-2-41) S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs és Technológiaátadási Kft. (2040 Budaörs Puskás Tivadar Út 14., 11779177-2-44) Duna Elektronika Kft. (1183 Budapest Gyömrői út 99., 12029145-2-43) 2. Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241) TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64., 12218778-2-43) Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest Montevideo Utca 10. I. em., 12948901-2-41) SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest Szihalom Utca 7., 12402179-2-42) Nádor Rendszerház Irodaautomatizálás Kft. (1152 Budapest Telek Utca 7-9., 10507326-2-42) Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs Edison Utca 4., 25836965-2-44) 3. IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1023 Budapest, Lajos Utca 26., 28771315-2-41) ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest Alíz U. 1. 7.emelet, Alíz U. 1. 7.emelet, 12147784-2-43) TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403-2-42) 4. NTT Magyarország Kft. (1117 Budapest, Budafoki Út 60., 12655085-2-43) WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 12048898-2-43) Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest Kálmán Imre Utca 1., 26789402-2-41) PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest Frangepán Utca 46-48., 25119071-2-41) Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest Henger Utca 2/C., 26196413-2-41) DEF IT Informatikai Zrt. (1146 Budapest Hermina Út 17. B torony, 3. emelet., 26303231-2-42) Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest Montevideo U. 5., 23469507-2-41) 5. T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099-2-44) Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt. (1118 Budapest Gombocz Zoltán Utca 12. fszt. 1., 12857074-2-43) 4iG Nyrt. (1037 Budapest Montevideo Utca 8., 12011069-2-41) MHM Computer Hungária Kft. (1062 Budapest Aradi Utca 48., 12153655-2-42) d) Az eljárásban nem kerültek figyelembevételre környezetvédelmi vagy szociális szempontok. A hirdetmény a 2023. I. negyedévében megkötött szerződések adatait tartalmazza.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő
Nemzeti Választási Iroda
Országos Kórházi Főigazgatóság
Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Paks II. Atomerőmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 8darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 63 058 672 HUF 💰
138 643 676 HUF 💰
Név: MHM Computer Hungária Kft
A beszerzés teljes értéke: 332 099 893 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
A hirdetmény a 2023. I. negyedévében megkötött szerződések adatait tartalmazza.
Forrás: OJS 2023/S 084-256440 (2023-04-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-05-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban:KM) kötése a kormányzatiinformatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve aközpontosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. ajánlati felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévőVMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítésetárgyában.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 1 219 295 460 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Szabályozás: Európai Unió

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: https://www.dkuzrt.hu 🌏
E-mail: beszerzes@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 304698228 📞
Fax: +36 304698228 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-05-12 📅
Közzététel dátuma: 2023-05-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 095-293090
HL-S szám: 95
További információk
A megkötött KM alapján a beszerzések az Érintett Szervezetek igényeitől függően az EUAlapokból is megvalósulhatnak, figyelemmel a Kbt. 53. § (6) bek-ben előírtakra is. A Kbt. 135. § (5) bekezdésének megfelelően a KM alapján megkötendő egyedi szerződések esetén felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében is megállapodhatnak, ha a szerződés jellege miatt ez tényszerűen indokol
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban:KM) kötése a kormányzatiinformatikai
beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve aközpontosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél [ld. ajánlati felhívás VI.3) 1. pontját!] meglévőVMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítésetárgyában.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Tájékoztató a DKM01VLIC20 szerinti KM2-kről
Rövid leírás:
1. VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint aszoftverlicencekhez kapcsolódó támogatási szolgáltatások nyújtására vonatkozó 1 db ellátási csomag, a műszaki leírásbanelőírtak és az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által rendelkezésre bocsátott közbeszerzési dokumentumok (s annak részét
Többet mutasson
képező .XLSX fájl) szerint (keretösszeg: nettó 5 675 802 512 Ft).
A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a KM megkötésére
irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető. (A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzésekkonkrét mennyisége a verseny újranyitások vagy közvetlen megrendelések során kerül meghatározásra.) Valamennyi árlistasorra kötelező volt az ajánlattétel.
Többet mutasson
2. Az eljárás több ajánlattevővel történő keretmegállapodás megkötésére irányult. [Kbt.104.§ (3)] Az egyedi szerződésekmegkötésére a Kbt.105.§ (2) bek.b) pontja szerint kerülhet sor.
3. A keretmegállapodás alapján nem történhet alkalmazásfejlesztés, tekintettel arra, hogy jelen közbeszerzési
eljárásnak az nem tárgya.
4. A keretmegállapodás alapján verseny újranyitásával megvalósuló beszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételesközbeszerzésként is történhet, ez esetben az Érintett Szervezet köteles a verseny újranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetnia Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Az ajánlati felhívás II.2.7) pontja szerint a keretösszeg 30 %-kal növelhető. (A Kbt. 3. § 18. pontja szerintiértelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a keretmegállapodás megkötésére irányuló jelen eljárásban akeretösszeggel jellemezhető.)
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Uniós finanszírozás esetén az Érintett Szervezet köteles a keretmegállapodás alapján megküldött felhívásban/megrendelésbenmegjelölni az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatokat.
További információk:
A megkötött KM alapján a beszerzések az Érintett Szervezetek igényeitől függően az EUAlapokból is
megvalósulhatnak, figyelemmel a Kbt. 53. § (6) bek-ben előírtakra is. A Kbt. 135. § (5) bekezdésének
megfelelően a KM alapján megkötendő egyedi szerződések esetén felek az ellenszolgáltatás részletekben
történő teljesítésében is megállapodhatnak, ha a szerződés jellege miatt ez tényszerűen indokol
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelöltmagyarországi teljesítési helye

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-31 📅
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-Valkyr Informatikai Kft.
Postacím: Alkotás utca 55-61.
A beszerzés teljes értéke: 272 341 229 HUF 💰
Név: Delta Systems Kft-SI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt-Sysman Informatikai Zrt.
Postacím: Róbert Károly körút 70-74.
A beszerzés teljes értéke: 327 578 610 HUF 💰
Név: NTT Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Postacím: Budafoki út 60.
A beszerzés teljes értéke: 607 975 621 HUF 💰
Postacím: Könyves Kálmán krt. 36.
A beszerzés teljes értéke: 11 400 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
3
1

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Babustyák Dóra
A vevő profiljának címe: http://www.dkuzrt.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
- 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Alkotás Utca
55-61., 13854964-2-43)
- Valkyr Informatikai Kft. (1025 Budapest Szeréna Köz 6/b., 14998603-2-41)
- Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241)
- SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest Szihalom Utca 7., 12402179-2-42)
- T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút
36., 12928099-2-44)
- Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest Montevideo Utca 10. I. em., 12948901-2-41)
- NTT Magyarország Kft. (1117 Budapest, Budafoki Út 60., 12655085-2-43)
Az EHR-ben feladott KÉ-5730/2023 számú hidetmény hiánypótlásában kért EKR-ben történő feladása

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postai irányítószám: 1025
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§ szerint
Forrás: OJS 2023/S 095-293090 (2023-05-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-06-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban:DKM01VLIC20) a kormányzati informatikai beszerzések központosítottközbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése tárgyában.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 463 952 488 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-23 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 122-386068
HL-S szám: 122
További információk
Nyertes ajánlattevő: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2-43) Valkyr Informatikai Kft. (1025 Budapest Szeréna Köz 6/b., 14998603-2-41) S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs és Technológiaátadási Kft. (2040 Budaörs Puskás Tivadar Út 14., 11779177-2-44) Duna Elektronika Kft. (1183 Budapest Gyömrői út 99., 12029145-2-43)
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
BME ISZ Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Eötvös Loránd Tudományegyetem
ESZFK Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 10 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Nyertes ajánlattevő:
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2-43)
Valkyr Informatikai Kft. (1025 Budapest Szeréna Köz 6/b., 14998603-2-41)
S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs és Technológiaátadási Kft. (2040 Budaörs Puskás Tivadar Út 14., 11779177-2-44)
Duna Elektronika Kft. (1183 Budapest Gyömrői út 99., 12029145-2-43)
Rövid leírás:
Magyar Honvédség Parancsnoksága
MVM Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241)
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64., 12218778-2-43)
Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest Montevideo Utca 10. I. em., 12948901-2-41)
SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest Szihalom Utca 7., 12402179-2-42)
Nádor Rendszerház Irodaautomatizálás Kft. (1152 Budapest Telek Utca 7-9., 10507326-2-42)
Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs Edison Utca 4., 25836965-2-44)
Rövid leírás:
MÁV Szolgáltató Központ Zrt.
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1023 Budapest, Lajos Utca 26., 28771315-2-41)
ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest Alíz U. 1. 7.emelet, Alíz U. 1. 7.emelet, 12147784-2-43)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403-2-42)
Rövid leírás: MVM Émász Áramhálózati Kft.
További információk:
T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099-2-44)
Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt. (1118 Budapest Gombocz Zoltán Utca 12. fszt. 1., 12857074-2-43)
4iG Nyrt. (1037 Budapest Montevideo Utca 8., 12011069-2-41)
MHM Computer Hungária Kft. (1062 Budapest Aradi Utca 48., 12153655-2-42)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-06-30 📅
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság-Valkyr Informatikai Kft.-S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs és Technológiaátadási Kft.-Duna Elektronika Kft
Postacím: Alkotás Utca 55-61.,
A beszerzés teljes értéke: 77 396 898 HUF 💰
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság-TIGRA Computer-Sysman Informatikai Zrt.- és Irodatechnikai Kft.-SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt.-Nádor Rendszerház Irodaautomatizálás Kft.-Invitech ICT Services Kft.
A beszerzés teljes értéke: 362 794 190 HUF 💰
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság-ALOHA Informatika Kft.-TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 9 025 400 HUF 💰
Név: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság-Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt.-4iG Nyrt.-MHM Computer Hungária Kft.
A beszerzés teljes értéke: 14 736 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Takács Zoltán

Hivatkozás
További információk
2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerint:
1. 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2-
43)
A hirdetmény a 2022. II. negyedévében megkötött szerződések adatait tartalmazza.
Forrás: OJS 2023/S 122-386068 (2023-06-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: DKM01VLIC20) a kormányzati informatikai beszerzések központosítottközbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése tárgyában.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 537 083 987 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-07 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 132-419493
HL-S szám: 132
További információk
Nyertes ajánlattevő (1. Ajánlattevő) 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2- 43) Valkyr Informatikai Kft. (1025 Budapest Szeréna Köz 6/b., 14998603-2-41) S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs és Technológiaátadási Kft. (2040 Budaörs Puskás Tivadar Út 14., 11779177-2-44) Duna Elektronika Kft. (1183 Budapest Gyömrői út 99., 12029145-2-43)
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A DKM01VLIC20 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Ajánlatkérő szervezetek:
Debreceni Egyetem (DE)
Semmelweis Egyetem (SE)
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nemzeti Hírközlési Hatóság utódja, 2010.08.11.-től)
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: A DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
További információk:
Nyertes ajánlattevő (1. Ajánlattevő)
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2-
43)
Rövid leírás:
A DKM01VLIC20 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyítások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározása abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk: Nyertes ajánlattevő (2. Ajánlattevő)
Rövid leírás: PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft
További információk: Nyertes ajánlattevő (3. Ajánlattevő)
Rövid leírás:
Magyar Posta Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MÁV Magyar Államvasutak Zártkörű Részvénytársaság Beszerzési és Logisztikai Igazgatóság
További információk:
Nyertes ajánlattevő (4. Ajánlattevő)
NTT Magyarország Kft. (1117 Budapest, Budafoki Út 60., 12655085-2-43)
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 12048898-2-43)
Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest Kálmán Imre Utca 1., 26789402-2-41)
PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest Frangepán Utca 46-48., 25119071-2-41)
Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest Henger Utca 2/C., 26196413-2-41)
DEF IT Informatikai Zrt. (1146 Budapest Hermina Út 17. B torony, 3. emelet., 26303231-2-42)
Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest Montevideo U. 5., 23469507-2-41)
Rövid leírás: MVM Démász Áramhálózati Kft.
További információk: Nyertes ajánlattevő (5. Ajánlattevő)
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Intézmények székhelyei,
telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
telephelyei illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-30 📅
Postacím: Alkotás u. 55-61.
Szeréna Köz 6/b
Név: S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs és Technológiaátadási Kft.
Postacím: Puskás Tivadar út 14
Postai város: Budaőrs
A beszerzés teljes értéke: 88 859 039 HUF 💰
Postacím: Róbert Károly krt. 70-74
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft.
Postacím: Budaörsi út 64.
Montevideo Utca 10. I. em
Név: SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt.
Postacím: Szihalom utca 7
Név: Nádor Rendszerház Irodaautomatizálás Kft.
Postacím: Telek utca 7-9
Edison utca 4
A beszerzés teljes értéke: 107 941 836 HUF 💰
Postacím: Lajos u. 26
Alíz u. 1. 7.emelet
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Postacím: Izabella utca 5. pinceszint 1.
A beszerzés teljes értéke: 101 462 260 HUF 💰
Postacím: Budafoki út 60
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft.
Postacím: Budafoki út 97
Kálmán Imre utca 1.
Frangepán utca 46-48.
Hermina út 17. B torony, 3. emelet
Montevideo u. 5
A beszerzés teljes értéke: 219 172 852 HUF 💰
Postacím: Könyves Kálmán krt. 36
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt.
Postacím: Gombocz Zoltán utca 12. fszt. 1.
Montevideo utca 8.
Aradi utca 48
A beszerzés teljes értéke: 19 648 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok:
1. Ajánlattevő
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2-
2. Ajánlattevő
Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241)
3. Ajánlattevő
IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1023 Budapest, Lajos Utca 26., 28771315-2-41)
4. Ajánlattevő
NTT Magyarország Kft. (1117 Budapest, Budafoki Út 60., 12655085-2-43)
5. Ajánlattevő
T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099-2-44)
A tájékoztató a 2022.07.01 és 2022.09.30 közötti időszakban megvalósított versenyújranyításokról és közvetlen megrendelésekről szól a DKM01VLIV20 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Forrás: OJS 2023/S 132-419493 (2023-07-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-08-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 374 500 660 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Fax: +36 303423536 📠

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-07 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 154-487425
HL-S szám: 154

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Belügyminisztérium (BM)
Díjbeszedő Holding Zrt.
NTT Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-30 📅
Név: Kontron Hungary Kft.
A beszerzés teljes értéke: 75 769 255 HUF 💰
179 800 083 HUF 💰
101 972 976 HUF 💰
Postacím: HU110
Henger utca 2/C
A beszerzés teljes értéke: 16 958 346 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
A tájékoztató a 2023.04.01 és 2022.06.30 közötti időszakban megvalósított versenyújranyitásokról és közvetlen megrendelésekről szól a DKM01VLIV20 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Forrás: OJS 2023/S 154-487425 (2023-08-07)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-09-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 5 675 802 512 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-15 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 181-567251
HL-S szám: 181
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2023.09.04.

A szerződés odaítélése
Postacím: Kálmán Imre Utca 1
Hermina Út 17. B torony, 3. emelet
Montevideo U. 5.
Szeréna Köz 6/b.
Gyömrői út 99
Budaörsi Út 64.
Forrás: OJS 2023/S 181-567251 (2023-09-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: DKM01VLIC20) a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatások teljesítése tárgyában.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 756 463 310 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
E-mail: vigh.vanda@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 303423536 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-11 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 199-625922
HL-S szám: 199
További információk
Nyertes ajánlattevő (1. Ajánlattevő) 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2- 43) Valkyr Informatikai Kft. (1025 Budapest Szeréna Köz 6/b., 14998603-2-41) Kontron Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 11779177-2-44) Duna Elektronika Kft. (1183 Budapest Gyömrői út 99., 12029145-2-43)
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
DKM01VLIC20 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi
Nemzeti Dokumentumkezelő Nonprofit Zrt.
Szépművészeti Múzeum
Herman Ottó Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: A DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon ésmegrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
A DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
További információk:
99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2-
Kontron Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 11779177-2-44)
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774-2-41)
Rövid leírás: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
További információk: Soloron IT Zrt. (1139 Budapest XIII. kerület, Váci út 91/A., 26789402-2-41)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-30 📅
Postacím: Szeréna köz 6/B
A beszerzés teljes értéke: 105 600 271 HUF 💰
Postacím: Róbert Károly krt. 70-74.
Montevideo u. 10. I. em.
Erzsébet királyné útja 125.
Telek u 7-9.
Krisztina körút 39.
Postai irányítószám: 1013
A beszerzés teljes értéke: 27 362 348 HUF 💰
Postacím: Lajos u. 26.
Alíz u. 1. B. 7. emelet
A beszerzés teljes értéke: 85 140 000 HUF 💰
Postacím: Budafoki út 97.
Név: Soloron IT Zrt.
Postacím: Váci út 91/A
Bécsi út 269.
Stefánia út 101-103.
Postai irányítószám: 1143
Postacím: Montevideo u. 5.
A beszerzés teljes értéke: 538 360 691 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Vígh Vanda
A vevő profiljának címe: https://dkuzrt.hu/ 🌏

Hivatkozás
További információk
Kontron Hungary Kft. (2040 Budaörs Puskás Tivadar Út 14., 11779177-2-44)
Soloron IT Zrt. (139 Budapest, Váci út 91/A., 26789402-2-41)
A tájékoztató a 2023.07.01 és 2023.09.30 közötti időszakban megvalósított versenyújranyitásokról és közvetlen megrendelésekről szól
a DKM01VLIV20 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Forrás: OJS 2023/S 199-625922 (2023-10-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Meglévő VMware licencek megújítása,bővítés_VLIC20
Hivatkozási szám: EKR001011322020
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szoftverellátási szolgáltatások 📦
Leírás
Belső azonosító: EKR001011322020/1
Cím: Meglévő VMware licencek megújítása,bővítése_VLIC20
A beszerzés leírása:
1. VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint a szoftverlicencekhez kapcsolódó támogatási szolgáltatások nyújtására vonatkozó 1 db ellátási csomag, a műszaki leírásban előírtak és az ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által rendelkezésre bocsátott közbeszerzési dokumentumok (s annak részét képező .XLSX fájl) szerint (keretösszeg: nettó 5 675 802 512 Ft). A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a KM megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető. (A KM megkötését követően megvalósításra kerülő egyedi beszerzések konkrét mennyisége a verseny újranyitások vagy közvetlen megrendelések során kerül meghatározásra.) Valamennyi árlista sorra kötelező volt az ajánlattétel. 2. Az eljárás több ajánlattevővel történő keretmegállapodás megkötésére irányult. [Kbt.104.§ (3)] Az egyedi szerződések megkötésére a Kbt.105.§ (2) bek.b) pontja szerint kerülhet sor. 3. A keretmegállapodás alapján nem történhet alkalmazásfejlesztés, tekintettel arra, hogy jelen közbeszerzési eljárásnak az nem tárgya. 4. A keretmegállapodás alapján verseny újranyitásával megvalósuló beszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ez esetben az Érintett Szervezet köteles a verseny újranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.
Többet mutasson
További információk:
A megkötött KM alapján a beszerzések az Érintett Szervezetek igényeitől függően az EU Alapokból is megvalósulhatnak, figyelemmel a Kbt. 53. § (6) bek-ben előírtakra is. A Kbt. 135. § (5) bekezdésének megfelelően a KM alapján megkötendő egyedi szerződések esetén felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében is megállapodhatnak, ha a szerződés jellege miatt ez tényszerűen indokolt.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 34 hónap
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő döntése alapján a keretmegállapodás annak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható azzal, hogy a meghosszabbítás időtartamára vonatkozó keretösszeg-emelkedés nem lehet több, mint a keretösszeg 30%-a. (Ld. KM tervezet IV. fejezet 7. pont)
Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
Az ajánlati felhívás II.2.7) pontja szerint a keretösszeg 30%-kal növelhető. (A Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a mennyiség a keretmegállapodás megkötésére irányuló jelen eljárásban a keretösszeggel jellemezhető.)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: DKÜ-KM-13-2021
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-04-12 📅
Cím: Meglévő VMware licencek megújítása,bővítés_VLIC20
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 19 161 300 166 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/9307
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_12541232
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.
Postai irányítószám: 1097
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tenderiroda@t-systems.hu 📧
Telefon: +36 303519110 📞
Fax: +36 14521297 📠
URL: https://www.t-systems.hu 🌏
Név: Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_17339393
Postacím: Gombocz Zoltán Utca 12. fszt. 1.
Postai irányítószám: 1118
E-mail: projektiroda@intercomputer.hu 📧
Telefon: +36 14113720 📞
Fax: +36 14113749 📠
URL: https://www.intercomputer.hu 🌏
Név: 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_87970717
Postacím: Montevideo Utca 8.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: kozbeszerzes@4ig.hu 📧
Telefon: +36 13712910 📞
Fax: +36 13712911 📠
URL: https://www.4ig.hu 🌏
Név: MHM Computer Hungária Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_30021280
Postacím: Aradi Utca 48.
Postai irányítószám: 1062
E-mail: vagi_istvan@mhm.hu 📧
Telefon: +36 209160813 📞
Fax: +36 13023158 📠
URL: https://www.mhm.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 462 556 451 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/9187
A vállalkozó neve és címe
Név: NTT Magyarország Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_66390992
Postacím: Budafoki Út 60
Postai irányítószám: 1117
E-mail: hu.kozbeszerzes@global.ntt 📧
Telefon: +36 202185092 📞
Fax: +36 14829501 📠
URL: https://hello.global.ntt/ 🌏
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_94337251
Postacím: Budafoki Út 97.
E-mail: kozbeszerzes@wsh.hu 📧
Telefon: +36 13539800 📞
Fax: +36 13539798 📠
URL: https://www.wsh.hu 🌏
Név: Soloron 40 Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_73529237
Postacím: Kálmán Imre Utca 1
Postai irányítószám: 1054
E-mail: adam.bonde@soloron.hu 📧
Telefon: +36 305541411 📞
Név: PANOR Informatika Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_93619480
Postacím: Frangepán Utca 46-48.
Postai irányítószám: 1139
E-mail: info@panorinformatika.hu 📧
Telefon: +36 16464780 📞
Fax: +36 16464783 📠
URL: https://www.panor.hu 🌏
Név: Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_13800703
Postacím: Henger Utca 2/C
Postai irányítószám: 1027
E-mail: ekr@digitran.hu 📧
Telefon: +36 13444872 📞
Név: DEF IT Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_43679704
Postacím: Hermina Út 17. B torony, 3. emelet
Postai irányítószám: 1146
E-mail: csik.robert@defit.hu 📧
Telefon: +36 209771689 📞
Név: Areus Infokommunikációs Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_34485336
Postacím: Montevideo U. 5.
E-mail: kozbeszerzes@areus.hu 📧
Telefon: +36 14370540 📞
Fax: +36 14370549 📠
URL: http://areus.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 048 850 225 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/9275
A vállalkozó neve és címe
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_86640574
Postacím: Lajos Utca 26.
Postai irányítószám: 1023
E-mail: kozbeszerzes@imgsolution.hu 📧
Telefon: +36 17000667 📞
Név: ALOHA Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11522757
Postacím: Alíz U. 1. 7.emelet
E-mail: kozbeszerzes@aloha.hu 📧
Telefon: +36 203583792 📞
URL: https://www.aloha.hu 🌏
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_79294630
Postacím: Izabella Utca 5. pinceszint 1.
Postai irányítószám: 1077
E-mail: kozbeszerzes@traco.hu 📧
Telefon: +36 18899300 📞
Fax: +36 18899301 📠
URL: https://www.traco.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 17 151 510 612 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/9259
A vállalkozó neve és címe
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_60808086
Postacím: Alkotás Utca 55-61.
Postai irányítószám: 1123
E-mail: tenderiroda@99999.hu 📧
Telefon: +36 19996900 📞
Fax: +36 19996901 📠
URL: https://www.99999.hu 🌏
Név: Valkyr Informatikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_51864011
Postacím: Szeréna Köz 6/b.
Postai irányítószám: 1025
E-mail: valkyr@valkyr.hu 📧
Telefon: +36 16999090 📞
Fax: +36 16999091 📠
URL: https://www.valkyr.hu 🌏
Név: S&T Consulting Hungary Rendszerintegrációs és Technológiaátadási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_72775444
Postacím: Puskás Tivadar Út 14.
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
Régió: Pest 🏙️
E-mail: tenderiroda@snt.hu 📧
Telefon: +36 13718000 📞
Fax: +36 13718001 📠
URL: https://www.snt.hu 🌏
Név: Duna Elektronika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_43411164
Postacím: Gyömrői út 99
Postai irányítószám: 1183
E-mail: mariann.herczig@dunaelektronika.com 📧
Telefon: +36 703203094 📞
URL: https://www.dunaelektronika.com 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 19 175 010 484 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/9291
A vállalkozó neve és címe
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_21266834
Postacím: Róbert Károly Krt. 70-74.
Postai irányítószám: 1134
E-mail: tenderiroda@delta.hu 📧
Telefon: +36 14375200 📞
Fax: +36 14375299 📠
URL: https://www.delta.hu 🌏
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_29138706
Postacím: Budaörsi Út 64.
E-mail: kozbeszerzes@tigra.hu 📧
Telefon: +36 16663700 📞
Fax: +36 16663799 📠
URL: http://www.tigra.hu/ 🌏
Név: Sysman Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_75825410
Postacím: Montevideo Utca 10. I. em.
E-mail: project@sysman.hu 📧
Telefon: +36 118833471 📞
Fax: +36 118833472 📠
URL: https://www.sysman.hu 🌏
Név: NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_86314774
Postacím: Telek Utca 7-9.
Postai irányítószám: 1152
E-mail: palyazat@nador.hu 📧
Telefon: +36 14705000 📞
Fax: +36 14705011 📠
URL: https://www.nador.hu 🌏
Név: Invitech ICT Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_89991624
Postacím: Edison Utca 4.
E-mail: projektiroda@invitech.hu 📧
Telefon: +36 18883888 📞
Fax: +36 18011501 📠
URL: https://www.invitech.hu 🌏
Név: SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_36734032
Postacím: Szihalom Utca 7.
Postai irányítószám: 1142
E-mail: tsandor@scinetwork.hu 📧
Telefon: +36 303501519 📞
URL: https://www.scinetwork.hu 🌏

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK a Kbt. 134.§ (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint 6 000 000,- Ft adatszolgáltatási biztosítékot kér. A KM-os eljárás 2. része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a KM X. fejezete tartalmazza. Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza. Irányadók: Kbt. 135.§ (1), (5) és (6) bekezdés, Kbt.136.§, Kbt. 27/A.§ és a Ptk.6:130.§ (1)-(2) bekezdés. EU forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Kr. 119. § alapján történhet. Vonatkozó jogszabályok különösen: 2015. évi CXLIII. tv; 2007. évi CXXVII. tv; 2013. évi V. tv; 2017. évi CL tv; 2011. évi CXCV. tv; 301/2018. (XII. 27.) Kr; 424/2017. (XII.19.) Kr.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_44899914
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Szigeti Szilvia
E-mail: szigeti.szilvia@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 304699040 📞
Fax: +36 305636003 📠
URL: https://dkuzrt.hu/ 🌏
Csoportvezető
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda

Kiegészítő információk
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2024.01.26.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: HU15329190
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148. § szerint. Amennyiben az ajánlattevő úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól számított 2 éven belül, hogy a panaszra okot adó tényről tudomást szerzett (lásd a http://www.ombudsman.europa.eu oldalon). A benyújtott panasz nem eredményezi sem a fellebbezési időszak meghosszabbítását, sem új időszak megnyitását.
Többet mutasson
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el

Változások
Egyéb kiegészítő információk
A Broadcom Inc. 2022. májusában bejelentette, hogy felvásárolja a VMware Magyarország anyavállalatát, a VMware International Marketing Ltd-t. Az akvizíciós folyamatok 2022. november 22-én lezárultak. 2024. január 4-én Megrendelő tájékoztatást kapott a TD SYNNEX Hungary Kft-től, a VMware termékek magyarországi importőrétől (disztribútorától), hogy a jelenlegi VMware termékportfólió átalakításra kerül, melynek keretében egyrészt új termékek kerülnek beve-zetésre, másrészt a meglévő – a Keretmegállapodásban is szereplő – termékek a kivezetést követően már nem lesznek beszerezhetők. Ugyanakkor az újonnan bevezetésre kerülő termékek egy az egyben nem feleltethetők meg a Keretmegállapodás árlistájában szereplő termékeknek. Az Érintett Szervezetek informatikai fejlesztéseiben az elmúlt években kiemelt szerepet kapott a virtualizációs technológia kialakítása. Ezekhez jelentős számú VMware terméket vásároltak. Annak érdekében, hogy az Érintett Szervezetek által – VMware termékekkel felhasználásával - kialakított informatikai rendszerek a jövőben is megfelelően működjenek, elengedhetetlenül fontos, hogy az annak alapjául szolgáló gyártói termékekhez megfelelő gyártói támogatás álljon rendelkezésre. A VMware termékek esetében ez került veszélybe a gyártói termékportfólió 2024. február havi átalakításával. Mindez a kockázat csökkenthető, ha az Érintett Szervezeteknek lehetőségük nyílik arra, hogy a Keretmegállapodásból, az abban elérhető termékekkel a számukra szükséges gyártói támogatásokat beszerezhessék, amire 2024. márciusától már nem lesz lehetőségük. Ezzel egyrészt az átmeneti időszakban is biztosítva van a meglévő rendszereik működőképessége, másrészt megismerhetik az új termékeket és ennek ismeretében tudják kialakítani az elkövetkező időszakra vonatkozó, VMware termékekkel kapcsolatos stratégiájukat. A fenti cél érdekében szükségszerűvé vált a keretösszeg megemelése, másrészt a kötelezettségvállalási folyamatok felgyorsítása, amit Ajánlatkérő a közvetlen megrendelések tekintetében rögzített értékhatár módosításával tud elősegíteni. Annak érdekében, hogy az Érintett Szervezetek a VMware termékportfólió átalakításáig a Keretmegállapodásban szereplő termékekre vonatkozó, Beszerzőnek már bejelentett, ismert beszerzési igényeiket meg tudják valósítani szükséges a Keretmegállapodás módosítása az alábbiak szerint - a Keretmegállapodás keretösszegének megemelése figyelemmel a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont cc) alpontjában rögzített korlátra, - az egyedi megrendelések értékhatárának módosítása (megemelése).
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
1. A módosításokat megelőző aktualizált teljes szerződéses érték: 7 448 543 266,- Ft, azaz nettó Hétmilliárd-négyszáznegyvennyolcmillió-ötszáznegyvenháromezer-kettőszázhatvanhat forint. 2. Jelen módosítással a Keretmegállapodás – opciót is magába foglaló keretösszege – nettó 10 994 029 466,- Ft-ra, azaz nettó tízmilliárd-kilencszázkilencvennégymillió-huszonkilencezer-négyszázhatvanhat forintra módosul. 3. A Keretmegállapodás II. pontjának „A keretmegállapodás alapján történő közvetlen megrendelés, illetve verseny újranyitás során alkalmazott értékelési szempont” alpontja második bekezdésében rögzített értékhatár nettó 150.000.000,-Ft-ra módosul.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 034-098648 (2024-02-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Meglévő VMware licencek megújítása, bővítés_VLIC20
Rövid leírás:
Központosított közbeszerzési keretmegállapodás (továbbiakban: DKM01VLIC20) a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm.rendelet hatálya alá tartozó, illetve a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó szervezeteknél meglévő VMware szoftverlicencek megújítása, bővítése, kiegészítése, valamint kapcsolódó támogatási szolgáltatási teljesítése tárgyában.
Többet mutasson
Termékek/szolgáltatások: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 224 566 744 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
A DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik

1️⃣
Cím: Tájékoztató a DKM0101VLIC20 szerinti KM2ről
A beszerzés leírása:
DKM0101VLIC20 keretmegállapodáson belül a KM2 szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Ajánlatkérő szervezetek: Gazdasági Versenyhivatal Nemzeti Választási Iroda Óbudai Egyetem Oktatási Hivatal Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 5 egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Nyertes ajánlattevő DKM0101VLIC20: Konzorciumvezető: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 13854964-2-43 1123 Budapest Alkotás u. 55-61. Valkyr Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1123 Budapest, Alkotás utca 55-61, 13854964-2-41 Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.11779177-2-44 Duna Elektronika Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság 1183 Budapest, Gyömrői út 99.12029145-2-43
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő döntése alapján a keretmegállapodás annak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható azzal, hogy a meghosszabbítás időtartamára vonatkozó keretösszeg-emelkedés nem lehet több, mint a keretösszeg 30%-a. (Ld. KM tervezet IV. fejezet 7. pont)
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár
Ár (súlyozás): 100

2️⃣
Belső azonosító: EKR001011322020/2
Cím: Tájékoztató a DKM0104VLIC20 szerinti KM2ről
A beszerzés leírása:
A DKM0104VLIC20 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlatkérőkkel: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 egyedi szerződések (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Többet mutasson
További információk:
Nyertes ajánlattevő DKM0104VLIC20 Konzorciumvezető: NTT Magyarország Kft. (12655085-2-43 1117 Budapest Budafoki út 60.) Soloron IT Zrt. (12655085-2-43 1117 Budapest Budafoki út 60.) WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 1117 Budapest, Budafoki út 97. 12048898-2-43 PANOR Informatika Zártkörűen működő Részvénytársaság 1037 Budapest, Bécsi út 269. 25119071-2-41 Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1027 Budapest, Henger utca 2/C 26196413-2-41 DEF IT Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1143 Budapest (Stefánia Park Irodaház), Stefánia út 101-103. fszt. 26303231-2-42 Areus Infokommunikációs Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1037 Budapest, Montevideo utca 5. 23469507-2-44
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-03-31 📅
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor
Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 60 979 018 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13854964243
Postacím: Kapás utca 6-12.
Telefon: +36 203433113 📞
Fax: +36 203433113 📠
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/9258
Nemzeti nyilvántartási szám: 13978774-2-44
Postacím: Róbert Károly körút 70-74.
E-mail: kozbeszerzes@deltasystems.hu 📧
Telefon: +36 16663750 📞
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/0001
Név: IMG Solution Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 28771315-2-44
Postacím: Lajos utca 26.
E-mail: kozbeszerzes@img.hu 📧
Telefon: +36 14829501 📞
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/0002
Név: NTT Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12655085-2-44
Postacím: Budafoki út 60.
E-mail: kozbeszerzes@ntt.hu 📧
Telefon: +36 303718073 📞
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/0003
Név: Telekom Rendszerintegráció Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12928099-2-44
Postacím: Könyves Kálmán körút 36.
E-mail: tri_tenderiroda@telekom.hu 📧

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 163 587 726 HUF 💰
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: NTT Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12655085244
E-mail: eu.hu.kozbeszerzes@global.ntt 📧
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/1234
Név: 9 9 9 9 9 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Postacím: Alkotás utca 55-61.
Ajánlat azonosítója: EKR001011322020/1233
EKR001011322020/1230
EKR001011322020/1239

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Jákói Viktória
E-mail: jakoi.viktoria@dkuzrt.hu 📧
Telefon: +36 307166293 📞
Fax: +36 307166293 📠
URL: https://www.dkuzrt.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások

Kiegészítő információk
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok: b) és c) Ajánlattevők neve, címe, adószáma (nyertes ajánlattevők): 1.) DKM0101VLIC20: Konzorciumvezető: 99999 Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Alkotás Utca 55-61., 13854964-2-43 Valkyr Informatikai Kft. (1025 Budapest Szeréna Köz 6/b., 14998603-2-41) Kontron Hungary Kft. (2040 Budaörs Puskás Tivadar Út 14., 11779177-2-44) Duna Elektronika Kft. (1183 Budapest Gyömrői út 99., 12029145-2-43) 2.) DKM0102VLIC20: Konzorciumvezető: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241) TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64., 12218778-2-43) Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest Montevideo Utca 10. I. em., 12948901-2-41) SCI-Hálózat Távközlési és Hálózatintegrációs Zrt. (1142 Budapest Szihalom Utca 7., 12402179-2-42) Nádor Rendszerház Irodaautomatizálás Kft. (1152 Budapest Telek Utca 7-9., 10507326-2-42) Invitech ICT Services Kft. (2040 Budaörs Edison Utca 4., 25836965-2-44) 3.) DKM0103VLIC20: Konzorciumvezető: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1023 Budapest, Lajos Utca 26., 28771315-2-41) ALOHA Informatika Kft. (1117 Budapest Alíz U. 1. 7.emelet, Alíz U. 1. 7.emelet, 12147784-2-43) TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403-2-42) 4.) DKM0104VLIC20: Konzorciumvezető: NTT Magyarország Kft. (1117 Budapest, Budafoki Út 60., 12655085-2-43) WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 12048898-2-43) Soloron IT Zrt. (139 Budapest, Váci út 91/A., 26789402-2-41) PANOR Informatika Zrt. (1139 Budapest Frangepán Utca 46-48., 25119071-2-41) Digitran Hungária Digitális Transzformáció Zrt. (1027 Budapest Henger Utca 2/C., 26196413-2-41) DEF IT Informatikai Zrt. (1146 Budapest Hermina Út 17. B torony, 3. emelet., 26303231-2-42) Areus Infokommunikációs Zrt. (1037 Budapest Montevideo U. 5., 23469507-2-41) 5.) DKM0105VLIC20: Konzorciumvezető: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Könyves KálmánKörút 36., 12928099-2-44) Inter-Computer-Informatika Számítástechnikai és Kereskedelmi Zrt. (1118 Budapest Gombocz ZoltánUtca 12. fszt. 1., 12857074-2-43) 4iG Nyrt. (1037 Budapest Montevideo Utca 8., 12011069-2-41) MHM Computer Hungária Kft. (1062 Budapest Aradi Utca 48., 12153655-2-42) A tájékoztató a 2024.01.01 és 2024.03.31 közötti időszakban megvalósított versenyújranyitásokról és közvetlen megrendelésekről szól a DKM01VLIV20 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15827186241
URL: http://www.kozbeszerzes.hu /cikkek/dontobizottsag 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Régió: Budapest 🏙️
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148.§ szerint
Forrás: OJS 2024/S 076-226515 (2024-04-15)