Tárgy:
Adás-vételi keretszerződés keretében a műszaki leírásban specifikált modern kötszerek beszerzése 12 hónapra, 14 részben.
Valamennyi rész vonatkozásában irányadó:
Egyenértékű terméknek ajánlatkérő olyan kivitelt fogad el, melynek paraméterei megegyeznek a műszaki leírásban foglaltakkal.
Az egyenértékűség tekintetében Ajánlatkérő (AK) a 321/2015. (X.30) K.r. 46.§ (3) bek foglaltakra tekintettel járt el. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az AK valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az AT-nek igazolnia kell.
A műszaki leírásban meghatározott méretektől Ajánlatkérő a „E” oszlopban meghatározott %-os eltérést engedi a megadott részeknél.
A 4. közbeszerzési részben Ajánlatkérő +/- 10 %-os eltérés enged a termék nyújthatósága és anyagösszetétele vonatkozásában.
A kötszerekre vonatkozó részletes előírásokat a Műszaki Leírás tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-02-08.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-12-23.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Modern kötszerek beszerzése I.
EKR001179002020
Termékek/szolgáltatások: Kötszerek📦
Rövid leírás:
“Tárgy:
Adás-vételi keretszerződés keretében a műszaki leírásban specifikált modern kötszerek beszerzése 12 hónapra, 14 részben.
Valamennyi rész...”
Rövid leírás
Tárgy:
Adás-vételi keretszerződés keretében a műszaki leírásban specifikált modern kötszerek beszerzése 12 hónapra, 14 részben.
Valamennyi rész vonatkozásában irányadó:
Egyenértékű terméknek ajánlatkérő olyan kivitelt fogad el, melynek paraméterei megegyeznek a műszaki leírásban foglaltakkal.
Az egyenértékűség tekintetében Ajánlatkérő (AK) a 321/2015. (X.30) K.r. 46.§ (3) bek foglaltakra tekintettel járt el. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az AK valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az AT-nek igazolnia kell.
A műszaki leírásban meghatározott méretektől Ajánlatkérő a „E” oszlopban meghatározott %-os eltérést engedi a megadott részeknél.
A 4. közbeszerzési részben Ajánlatkérő +/- 10 %-os eltérés enged a termék nyújthatósága és anyagösszetétele vonatkozásában.
A kötszerekre vonatkozó részletes előírásokat a Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson Információk a tételekről
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók
1️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Hajtogatott mull-lapok
Cím
Tétel azonosító száma: 1
Leírás
További termékek/szolgáltatások: Kötszerek📦
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1145 Budapest Uzsoki utca 29-41.
A beszerzés leírása:
“Az alábbi hajtogatott mull-lapok beszerzése:
a) Különböző rétegszámú és méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban), nem steril, többrétegű hajtogatott...”
A beszerzés leírása
Az alábbi hajtogatott mull-lapok beszerzése:
a) Különböző rétegszámú és méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban), nem steril, többrétegű hajtogatott mull-lapok
Összesen: 676 800 darab
b) Steril, többrétegű hajtogatott mull-lapok.
Összesen: 7 600 darab.
c) 100 % pamutból készült mullszövet tekercsben.
Összesen: 60 darab.
1. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 684 460 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Ár
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Leírás
Időtartam: 12
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
“A megadott mennyiségtől +30 % eltérés megengedett (opció)
Amennyiben egy vagy akár a teljes mennyiségnél a fenti + 30 %-os eltérés tört számot eredményez,...”
A lehetőségek leírása
A megadott mennyiségtől +30 % eltérés megengedett (opció)
Amennyiben egy vagy akár a teljes mennyiségnél a fenti + 30 %-os eltérés tört számot eredményez, úgy ajánlatkérő minden esetben lefelé kerekít.
(A 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése alapján.)
Többet mutasson Leírás
További információk:
“AK a 16/2012. (II. 16.) Korm.r. 6. § (3) bek. alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár értékelési szempontot: AK igényeinek a KD-ben konkrétan és szigorúan...”
További információk
AK a 16/2012. (II. 16.) Korm.r. 6. § (3) bek. alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár értékelési szempontot: AK igényeinek a KD-ben konkrétan és szigorúan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termék felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
2️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Mullpólyák
Cím
Tétel azonosító száma: 2
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1145 Budapest, Uzsoki utca 29-41.
A beszerzés leírása:
“Az alábbi hajtogatott mullpólyák beszerzése:
a) Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) nem steril, vágott mullpólya.
Összesen: 8400...”
A beszerzés leírása
Az alábbi hajtogatott mullpólyák beszerzése:
a) Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) nem steril, vágott mullpólya.
Összesen: 8400 darab.
b) Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) nem steril, szegett szélű mullpólya. Összesen:11 000 darab.
A 2. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 19 400 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
3️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Hasi törlők
Cím
Tétel azonosító száma: 3
Leírás
A beszerzés leírása:
“Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) nem steril, klórmentesen frissített és tisztított hasi törlők.
A 3. közbeszerzési rész mennyisége...”
A beszerzés leírása
Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) nem steril, klórmentesen frissített és tisztított hasi törlők.
A 3. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 110 898 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
4️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Kötésrögzítő pólyák
Cím
Tétel azonosító száma: 4
Leírás
A beszerzés leírása:
“Az alábbi kötésrögzítő pólyák beszerzése:
a) Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) pamut és poliészter alapanyagú, rugalmas, kompressziós...”
A beszerzés leírása
Az alábbi kötésrögzítő pólyák beszerzése:
a) Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) pamut és poliészter alapanyagú, rugalmas, kompressziós pólya.
Összesen: 53 440 darab.
b) Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) szuperelasztkus rögzitő pólya.
Összesen. 20 320 darab
Az 4. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 73 760 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
5️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Rugalmas csőhálókötszerek
Cím
Tétel azonosító száma: 5
Leírás
A beszerzés leírása:
“Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) pamuttartalmú csőhálókötszerek beszerzése.
Összesen: 270 darab.
A 5. közbeszerzési rész mennyisége...”
A beszerzés leírása
Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) pamuttartalmú csőhálókötszerek beszerzése.
Összesen: 270 darab.
A 5. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 270 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
6️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Rögzítőflísz kötszerrögzítéshez
Cím
Tétel azonosító száma: 6
Leírás
A beszerzés leírása:
“Az alábbi rögzítőfliszek beszerzése kötszerrögzítéshez:
Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) latexmentes, hypoallergén, kaucsuk...”
A beszerzés leírása
Az alábbi rögzítőfliszek beszerzése kötszerrögzítéshez:
Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) latexmentes, hypoallergén, kaucsuk ragasztóval ellátott rögzítőflíszek beszerzése kötszerrögzítéshez.
A 6. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 884 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
7️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Ragtapaszok
Cím
Tétel azonosító száma: 7
Leírás
A beszerzés leírása:
“Az alábbi ragtapaszok beszerzése:
a) Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) fehér műselyem ragtapasz érzékeny bőrre.
Összesen: 6 348...”
A beszerzés leírása
Az alábbi ragtapaszok beszerzése:
a) Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) fehér műselyem ragtapasz érzékeny bőrre.
Összesen: 6 348 darab
b) Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) átlátszó műanyag fóliából készült, hypoallergén poliakrilát ragasztóval bevont bőrbarát tapasz.
Összesen: 3 384 darab.
A 7. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 9 732 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
8️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Sebtapasz tekercsben
Cím
Tétel azonosító száma: 8
Leírás
A beszerzés leírása:
“Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) puha, testszínű flíszanyagból készült, sebtapasz tekercsek beszerzése.
Összesen: 672 darab.
A 8....”
A beszerzés leírása
Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) puha, testszínű flíszanyagból készült, sebtapasz tekercsek beszerzése.
Összesen: 672 darab.
A 8. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 672 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
9️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Papírvatták, kiszerelt
Cím
Tétel azonosító száma: 9
Leírás
A beszerzés leírása:
“Különböző méretű és kiszerelésű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) nedszívó képességű, klórmentesen fehérített gyógyászati papírvatták beszerzése...”
A beszerzés leírása
Különböző méretű és kiszerelésű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) nedszívó képességű, klórmentesen fehérített gyógyászati papírvatták beszerzése lapokban.
A 9. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 4 070 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
1️⃣0️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Pálcás tampon
Cím
Tétel azonosító száma: 10
Leírás
A beszerzés leírása:
“Különböző hosszúságú pálcával és méretű vattafejjel rendelkező (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) steril és nem steril, pálcás tamponok beszerzése.
A...”
A beszerzés leírása
Különböző hosszúságú pálcával és méretű vattafejjel rendelkező (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) steril és nem steril, pálcás tamponok beszerzése.
A 10. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 14 400 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
1️⃣1️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Kanülrögzítő - standard
Cím
Tétel azonosító száma: 11
Leírás
A beszerzés leírása:
“Öntapadó, steril, latexmentes kanülrögzítő tapasz beszerzése.
A 11. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 51 700 darab
A részletes műszaki leírást a...”
A beszerzés leírása
Öntapadó, steril, latexmentes kanülrögzítő tapasz beszerzése.
A 11. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 51 700 darab
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
1️⃣2️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Vérvételi lap
Cím
Tétel azonosító száma: 12
Leírás
A beszerzés leírása:
“Tekercsformában készült, préselt, klórmentesen fehérített, különböző méretű és rétegszámú (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) vérvételi lapok...”
A beszerzés leírása
Tekercsformában készült, préselt, klórmentesen fehérített, különböző méretű és rétegszámú (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) vérvételi lapok beszerzése.
A 12. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 2 046 tekercs.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
1️⃣3️⃣ A közbeszerzés hatálya
Cím: Poliuretán habkötszerek
Cím
Tétel azonosító száma: 13
Leírás
A beszerzés leírása:
“a)Poliuretán habkötszerek beszerzése különböző méretekben, összesen: 160 darab.
b) Poliuretán habkötszerek beszerzése különböző méretekben, y vagy annak...”
A beszerzés leírása
a)Poliuretán habkötszerek beszerzése különböző méretekben, összesen: 160 darab.
b) Poliuretán habkötszerek beszerzése különböző méretekben, y vagy annak megfelelő bemetszéssel, összesen 20 darab.
A 13. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 180 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
1️⃣4️⃣ Cím
Tétel azonosító száma: 14
Leírás
A beszerzés leírása:
“Poliuretán habkötszerek sebbe beleragadást megelőző kontaktréteggel.
Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban), steril, háromrétegű, nedvszívó...”
A beszerzés leírása
Poliuretán habkötszerek sebbe beleragadást megelőző kontaktréteggel.
Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban), steril, háromrétegű, nedvszívó tulajdonságú habszivacskötszerek beszerzése.
A 14. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 140 darab
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
“A megadott mennyiségtől +.30 % eltérés megengedett (opció)
Amennyiben egy vagy akár a teljes mennyiségnél a fenti + 30 %-os eltérés tört számot eredményez,...”
A lehetőségek leírása
A megadott mennyiségtől +.30 % eltérés megengedett (opció)
Amennyiben egy vagy akár a teljes mennyiségnél a fenti + 30 %-os eltérés tört számot eredményez, úgy ajánlatkérő minden esetben lefelé kerekít.
(A 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdése alapján.)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Valamennyi közbeszerzési részben:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,...”
A feltételek felsorolása és rövid leírása
Valamennyi közbeszerzési részben:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Öntisztázás: Kbt. 64. § (1)-(2) bek. irányadó.
1.) Kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolás:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá.
Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
2.) Kizáró okok fenn nem állásának igazolás:
A Rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Rendelet 8.§, 10.§, 12-16. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Rendelet 1. § (4) bekezdése alapján a Rendelet III. Fejezetben említett igazolási módok a Rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
A Rendelet 1. § (5) bekezdése alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a Rendelet VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
A közös ajánlattevők külön-külön EEKD-t kötelesek készíteni, és a meghatalmazott AT által benyújtani figyelemmel a Kbt. 35.§ (2a) bekezdésében foglaltakra.
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, mely esetben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó más szervezet vagy személy külön EEKD-t kötelesek benyújtani.
AK felhívja a figyelmet a Rendelet 1. § (7) bek.ben, valamint a Kbt. 69. § (11a) bek.ben foglaltakra.
Felhívjuk a figyelmet a Rendelet 1. § - 7. § és 13. §-aira.
Többet mutasson Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Valamennyi közbeszerzési részben:
Az alkalmasság előzetes igazolása:
A Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet.)...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Valamennyi közbeszerzési részben:
Az alkalmasság előzetes igazolása:
A Kbt. 67. § (1) bek. és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet.) 1. § (1) bekezdése alapján az Ajánlattevőnek a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával.
A Rendelet. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész „alfa": „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem.
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az AT más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát és irányadó továbbá a Rendelet. 3. § (3) bek.
Közös ajánlattétel esetén a Rendelet. 3.§ (5) bek. irányadó
Amennyiben ajánlattevő más személy, vagy szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni az előírt alkalmassági követelményeknek, irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (6)-(7),(9) és (11)-(12) bekezdései.
Az alkalmasság igazolása: Rendelet 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő általa Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Rendelet. IV. fejezetében foglalt szabályoknak megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
a) Csatolni kell a Rendelet. 21. § (1) bek. a) pontja alapján és 22. § (1)-(2) bekezdése szerint az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett a felhívás III.1.3) a) pontjában - az adott közbeszerzés rész tekintetében - előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb szállításainak ismertetését.
A Rendelet. 22. § (2) bekezdésének alkalmazása során a teljesítés ideje tekintetében a kezdő időpont az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított hat év, befejező időpont az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évben, figyelemmel a Rendelet. 21. § (1a) bek. a) pontjára.
Az ismertetésnek (ismertetéseknek) tartalmaznia kell legalább
— a szerződést kötő másik fél megnevezését,
— a szállítás tárgyát, mennyiségét,
— teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő - legalább év, hónap és nap - megjelölésével) és
— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítés során milyen szállítási mennyiségben vett részt.
Az alkalmasság előzetes igazolásának, és igazolásának módja részletesen a Közbeszerzési dokumentumok IX. fejezete szerint.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 69.§ (11)-(11a)§; Rendelet 1.§ (4)-(5), (7) bek, 21.§ (1a) bek a) pontja, 21/A.§, 24. § (1) bek.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“a) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem mutat be az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított, három évben befejezett, de legfeljebb hat éven belül...”
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság)
a) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem mutat be az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított, három évben befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, egy vagy több szerződés alapján teljesített,
Aa) - az 1. rész tekintetében legalább 510 000 darab kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Ab) - a 2. rész tekintetében legalább 14 450 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Ac) - a 3. rész tekintetében legalább 83 170 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Ad) - a 4. rész tekintetében legalább 55 320 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Ae) - az 5. rész tekintetében legalább 200 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Af) - a 6. rész tekintetében legalább 660 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Ag) - a 7. rész tekintetében legalább 7 290 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Ah) - a 8. rész tekintetében legalább 500 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Ai) - a 9. rész tekintetében legalább 3 050 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Aj) - a 10. rész tekintetében legalább 10 800 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Ak) - a 11. rész tekintetében legalább 38 775 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Al) - a 12. rész tekintetében legalább 1 530 tekercs kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Am) - a 13. rész tekintetében legalább 135 db szállítására vonatkozó referenciát
An) - a 14. rész tekintetében legalább 105 db kötszer szállítására vonatkozó referenciát
Ugyanaz a szerződés (referencia) a fenti aa) - an) pontok vonatkozásában is bemutatható, amennyiben több előírt követelménynek is megfelel.
Az 1-14. részek tekintetében irányadó:
A referencia egy vagy több szállításból származó szerződéssel igazolható.
Több részre történő ajánlattétel esetén az ajánlattal érintett részek közül a legmagasabb darabszámra vonatkozó fenti referencia követelményt kell ajánlattevőnek teljesítenie.
Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó személyre eső hányadát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Valamennyi közbeszerzési rész vonatkozásában:
AK előleget nem fizet.
Számlák kifizetése átutalással történik figyelemmel a Ptk. 6:130.§. (1) - (2)...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Valamennyi közbeszerzési rész vonatkozásában:
AK előleget nem fizet.
Számlák kifizetése átutalással történik figyelemmel a Ptk. 6:130.§. (1) - (2) bekezdésében és a Kbt. 135.§. (1) és (6) bekezdésben foglaltakra. Fizetési határideje 1997. évi LXXXIII. tv. 9/A. §-a alapján 60 nap. Számlákat teljesítésigazolás alapján, magyar forintban (HUF) kell kiállítani.
Számlák formájára és tartalmára a hatályos számviteli szabályok (2000. évi C. törvény) rendelkezései irányadóak.
ÁFA megfizetése a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően történik.
A Kbt. 135.§ (1), (5)-(6) bekezdései irányadóak.
A részletes feltételeket és a kötbéreket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A finanszírozási feltételek valamennyi rész tekintetében irányadók. Kbt. 27/A.§-a szerint: Az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 sz. európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az EU Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. A finanszírozásra vonatkozó részletes rendelkezéseket a szerződés tervezet tartalmazza.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2021-02-08
12:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2021-02-08
14:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik.
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően,...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik.
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg az EKR rendelet 15.§ (2) bekezdése értelmében.
Kiegészítő információk Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk
“1) AK jelen közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett EKR rendszerben bonyolítja le, így a 424/2017.(XII.19.) Kr....”
1) AK jelen közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett EKR rendszerben bonyolítja le, így a 424/2017.(XII.19.) Kr. (EKR.r.) alkalmazandó.
2) A közbeszerzési eljárás során a kommunikáció EKR.r. előírásai szerint történik. Az eljárásban való ajánlattétel feltétele, hogy AT az EKR.r.6. § (6)-(8) szerint regisztráltassa magát az EKR rendszerben. Az EKR működtetését a 27/2017.(XI.6.) MvM r. alapján a NEKSZT Kft. végzi http://nekszt.hu. A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.
3) Az ajánlatban előírt dokumentumok benyújthatók az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy amennyiben elektronikus űrlap nem
Áll rendelkezésre, a papír alapú dokumentum egyszerű elektronikusmásolata formájában [Kbt. 41/A.§ (1)-(3)].
4) Az értékelési szempont szerinti megajánlást az EKR.r. 11. § (1) bekezdése szerint az AK által elektronikusűrlapként létrehozott felolvasólapon kell ajánlattevőnek az ajánlat részeként kitölteni.
5) Az ajánlat részeként továbbá be kell nyújtani valamennyi közbeszerzési rész vonatkozásában:
a)az EKR rendszerben kiadott ŰRLAPOKAT (Felolvasólap, Kbt. 62. § (1) bek. k) kb), Kbt. 62. § (1) bek. k) kc), EEKD, Kbt. 66. § (2) bek., Kbt. 67. § (4) bek., Kbt. 65. § (7), Nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról) továbbá változásbejegyzési eljárás esetében a Kr. 13. §-ban meghatározott iratokat; Nyilatkozat üzleti titokról, Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozat (nemleges nyilatkozat is csatolandó). AK a Kr. 2. § (3) bek. alapján előírja, hogy AT az EEKD-ban tüntesse fel az ajánlat benyújtásakor a már ismert alvállalkozókat;)
b) ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 25.§ (3)-(4) bekezdései vonatkozásában;
c) amennyiben az ajánlattevő a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani;
d) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat az ajánlattevő nevében aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz a képviseleti jogosultságot igazoló dokumentumot. Részletesen lsd. Közbeszerzési Dokumentumok.
e) Valamennyi ajánlattal érintett rész vonatkozásában csatolni kell az AT által cégszerűen aláírt alábbi dokumentumokat - Ajánlatkérő által a Közbeszerzési Dokumentumok részeként kiadott xls. fájl kitöltésével és PDF formátumban történő benyújtásával -, mely tartalmazza a megajánlott termék:
Ea) gyártóját és
Eb) típusát és/vagy gyártói cikkszámát és/vagy egyéb egyértelműen azonosítható gyártói megnevezésének megjelölését és
Ec) származási helyét és
Ed) a megajánlott termék CE engedély számát, CE engedély érvényességének dátumát (év, hónap és nap);
Ee) a 93/42/EGK Irányelv szerinti osztályba sorolását és
Ef) a cégszerűen aláírt Tenderlapo(ka)t (mely tartalmazza ajánlattevő nyilatkozatát megajánlott termék műszaki minimumkövetelményekben előírtaknak való megfelelőségéről) és
Eg) az ajánlattevő által kitöltött részletes árajánlatot(okat) cégszerűen aláírva.
f) a fenti ef) pontban foglalt nyilatkozat alátámasztására csatolni kell az ajánlattevő által leszállítandó termék gyártói termékismertető prospektusát, melyet idegen nyelv esetén teljes magyar nyelvű fordítással kell ellátni, amennyiben a termék gyártói termékismertető prospektusa nem részletes (azaz abból a műszaki minimumkövetelményekben foglalt követelmények nem mindegyike olvasható ki), úgy részletes magyar nyelvű műszaki leírással kell azt kiegészíteni annak érdekében, hogy a benyújtott fenti dokumentumokból egyértelműen megállapítható legyen a megajánlott termék műszaki minimumkövetelményekben foglalt valamennyi követelménynek való megfelelése.
Az ajánlathoz elegendő a gyártói termékismertető azon részét (kivonatát) csatolni, amely igazolja az ajánlattevői megajánlás megalapozottságát.
g) Amennyiben az ajánlott termék(ek) gyártója nem az ajánlattevő, az ajánlathoz csatolni kell a megajánlott termékre, ajánlattevőre vonatkozó, forgalmazási jogosultságát igazoló engedélyét/felhatalmazását.
h) A részletes szakmai ajánlat kitöltésével kapcsolatos egyéb információkat a Közbeszerzési Dokumentum részeként kiadott Dokumentáció tartalmazza.
j) valamennyi rész esetében valamennyi termékre vonatkozóan az ajánlatba csatolni kell az ajánlattételkor érvényes 4/2009. (III. 17.) Eüm rendelet szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozatot és - amennyiben az a termék forgalomba hozatalához szükséges a 4/2009. (III. 17.) Eüm rendelet alapján - az orvostechnikai eszköznek minősülő termék kockázati osztályának megfelelően bármely (ezzel egyenértékű) nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó tanúsítvány, vagy ezzel egyenértékű dokumentumot mely szerint a termék megfelel a 4/2009. (III. 17.) Eüm rendeletben és/vagy a 93/42/ EK irányelvben előírt minőségi, megfelelőségi követelményeknek.
k) Nyilatkozat fordításról-adott esetben.
6) Ajánlatkérő a hiánypótlásra a Kbt. 71. § szerint biztosít lehetőséget. Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplőgazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
7) Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, így az eljárás során kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Az ajánlat magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be.
8) Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ban foglalt feltételeknek. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban csatolni kell az Kbt. 35.§ (2a) bekezdése szerinti meghatalmazást
9) Az ajánlatban előforduló különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó.
10) Az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatban a közép-európai idő az irányadó.
11) Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.
12) AK a Kbt. 45. § (1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek az alábbi időszakokat tekinti: hétfőtől csütörtökig, 10-15 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 10-14 óráig terjedőidőintervallum.
13) Az ajánlatkérő nem írja elő ajánlati biztosíték nyújtását.
14) A felhívás IV.2.6) pontjában rögzített 1 hónapos ajánlati kötöttség alatt Ajánlatkérő 30 napot ért.
16) Ajánlatkérő az ajánlattevőnek a szerződés teljesítésére való alkalmasságának feltételeit és ennek igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az alábbi pontok esetében: III.1.3).
17) AK az eljárás lebonyolításához felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót alkalmaz: dr. Kerek Éva Gabriella Lajstromszám:00861 és dr. Csók István Áron Lajstromszám:00118
Folytatás a VI.4.3) II. pontban
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“I.
A Kbt. 148. §-a szerint.
II. A VI.3) pont folytatása
18) Jelen eljárásban a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., és végrehajtási rendeletei...”
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)
I.
A Kbt. 148. §-a szerint.
II. A VI.3) pont folytatása
18) Jelen eljárásban a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., és végrehajtási rendeletei (különös tekintettel a 321/2015.(X.30.) Korm.r. és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet) szerint kell eljárni.
19) A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint ajánlatkérő igényeinek a dokumentációban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
20) Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális - illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért AK a szerződésben a következő bontó feltételt köti ki:
AK szerződéses kötelezettséget kizárólag Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben vagy összevont közbeszerzési eljárásban vagy a fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárás keretében, keret megállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított, közös vagy összevont közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből AKnak semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
21) Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kizárhatja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
22) A termék csomagolásával kapcsolatos előírások: magyar nyelvű tartalomleírás, feltüntetésre kerüljön a termék megnevezése, cikkszáma, lejárati ideje, mérete, CE jele, steril termékek esetén a sterilizálási lejárati idő és annak módja.
23) Az Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé és nem követeli meg gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság).
Többet mutasson Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 252-634978 (2020-12-23)
További információk (2021-02-04)
Kiegészítő információk Az eredeti értesítés hivatkozási száma
A Hivatalos Lapban megjelent közlemény száma S: 2020/S 252-634978
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: II.2.4
Tétel azonosító száma: 5
A módosítandó szöveg helye: A közbeszerzés ismertetése
Régi érték
Szöveg:
“Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) pamuttartalmú csőhálókötszerek beszerzése.
Összesen: 270 darab.
A 5. közbeszerzési rész mennyisége...”
Szöveg
Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) pamuttartalmú csőhálókötszerek beszerzése.
Összesen: 270 darab.
A 5. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 270 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson Új érték
Szöveg:
“Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) polyester-elastomer összetételű anyagszerkezetű vagy pamuttartalmú csőhálókötszerek...”
Szöveg
Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) polyester-elastomer összetételű anyagszerkezetű vagy pamuttartalmú csőhálókötszerek beszerzése.
Összesen: 270 darab.
A 5. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 270 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje
Régi érték
Dátum: 2021-02-08 📅
Idő: 12:00
Új érték
Dátum: 2021-02-24 📅
Idő: 12:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Bontás dátuma
Régi érték
Dátum: 2021-02-08 📅
Idő: 14:00
Új érték
Dátum: 2021-02-24 📅
Idő: 14:00
Egyéb kiegészítő információk
“Ajánlatkérő tájékoztatja továbbá T. Gazdasági Szereplőket, hogy a módosította
1. Az ajánlattételi felhívás
— IV.2.2) pontját és
— IV.2.7) pontját,
— az 5....”
Ajánlatkérő tájékoztatja továbbá T. Gazdasági Szereplőket, hogy a módosította
1. Az ajánlattételi felhívás
— IV.2.2) pontját és
— IV.2.7) pontját,
— az 5. közbeszerzési rész vonatkozásában a II.2.4) pontját.
2. A Műszaki Leírást (Specifikációt= „1.3.MÓD Műszaki leírás- Tenderlap - Kötszerek beszerzése I. - 210201”) a 4; 5. és 12. rész tekintetében piros színnel jelölve.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Tárgy:
Adás-vételi keretszerződés keretében a műszaki leírásban specifikált modern kötszerek beszerzése 12 hónapra, 14 részben.
Valamennyi rész...”
Rövid leírás
Tárgy:
Adás-vételi keretszerződés keretében a műszaki leírásban specifikált modern kötszerek beszerzése 12 hónapra, 14 részben.
Valamennyi rész vonatkozásában irányadó:
Egyenértékű terméknek ajánlatkérő olyan kivitelt fogad el, melynek paraméterei megegyeznek a műszaki leírásban foglaltakkal.
Az egyenértékűség tekintetében Ajánlatkérő (AK) a 321/2015. (X.30) K.r. 46.§ (3) bek foglaltakra tekintettel járt el. A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban (KD) meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása tette szükségessé, de a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt és az AK valamennyi egyedileg megjelölt dologgal vagy védjeggyel összefüggésben elfogad azzal egyenértékű dolgot, a megjelölt terméket helyettesítő megoldást is azzal, hogy az egyenértékűséget – kétség esetén – az AT-nek igazolnia kell.
A műszaki leírásban meghatározott méretektől Ajánlatkérő a „E” oszlopban meghatározott %-os eltérést engedi a megadott részeknél.
A 4. közbeszerzési részben Ajánlatkérő +/– 10 %-os eltérés enged a termék nyújthatósága és anyagösszetétele vonatkozásában.
A kötszerekre vonatkozó részletes előírásokat a Műszaki Leírás tartalmazza.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): HUF 28 061 645 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅ Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1145 Budapest Uzsoki utca 29–41.
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1145 Budapest, Uzsoki utca 29–41.
A beszerzés leírása:
“Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) polyester-elastomer összetételű anyagszerkezetű vagy pamuttartalmú csőhálókötszerek...”
A beszerzés leírása
Különböző méretű (részletesen lásd a Műszaki Leírásban) polyester-elastomer összetételű anyagszerkezetű vagy pamuttartalmú csőhálókötszerek beszerzése.
Összesen: 270 darab.
A 5. közbeszerzési rész mennyisége összesen: 270 darab.
A részletes műszaki leírást a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson A közbeszerzés hatálya
Cím: Kanülrögzítő – standard
Eljárás Adminisztratív információk
Az eljárásra vonatkozó korábbi közzététel: 2020/S 252-634978
A szerződés odaítélése
1️⃣
Szerződés száma: 1
Tétel azonosító száma: 1
Cím: Hajtogatott mull-lapok
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-06-17 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A vállalkozó neve és címe
Név: Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó Szolgáltató Kereskedelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_22290403
Postacím: Csörgőfa sor 4.
Postai város: Győr
Postai irányítószám: 9027
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 96428160📞
E-mail: logisztika@wolforvosimuszer.hu📧
Fax: +36 96428160 📠
Régió: Győr-Moson-Sopron🏙️
A vállalkozó kkv ✅ A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 15 092 114 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 6 480 366 💰
2️⃣
Szerződés száma: 2
Tétel azonosító száma: 2
Cím: Mullpólyák
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 1 878 009 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 846 668 💰
3️⃣
Szerződés száma: 3
Tétel azonosító száma: 3
Cím: Hasi törlők
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 15 573 354 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 7 783 768 💰
4️⃣
Szerződés száma: 4
Tétel azonosító száma: 4
Cím: Kötésrögzítő pólyák
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-06-18 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A vállalkozó neve és címe
Név: AIM-Medical Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_52773822
Postacím: Nyírpalota út 15. II. em. 8.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1157
Telefon: +36 309413207📞
E-mail: istvan.annus@aim-medical.hu📧
Régió: Budapest🏙️ A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 11 924 226 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 5 676 680 💰
5️⃣
Szerződés száma: 5
Tétel azonosító száma: 5
Cím: Rugalmas csőhálókötszerek
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 457 058 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 225 280 💰
6️⃣
Szerződés száma: 6
Tétel azonosító száma: 6
Cím: Rögzítőflísz kötszerrögzítéshez
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 6
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 8
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 1 210 243 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 617 133 💰
7️⃣
Szerződés száma: 7
Tétel azonosító száma: 7
Cím: Ragtapaszok
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-06-24 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 7
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 7
A vállalkozó neve és címe
Név: Hartmann-Rico Hungaria Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_20646622
Postacím: Paul Hartmann utca 8.
Postai város: Biatorbágy, Budapark
Postai irányítószám: 2051
Telefon: +36 203440976📞
E-mail: hu_tender@hartmann.info📧
Fax: +36 23530905 📠
Régió: Pest🏙️
URL: http://www.hartmann.info/hu-hu🌏
A vállalkozó kkv
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 4 012 451 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 2 494 740 💰
8️⃣
Szerződés száma: 8
Tétel azonosító száma: 8
Cím: Sebtapasz tekercsben
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 1 150 328 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 651 672 💰
9️⃣
Szerződés száma: 9
Tétel azonosító száma: 9
Cím: Papírvatták, kiszerelt
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-06-21 📅
A vállalkozó neve és címe
Név: BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_20498573
Postacím: Bartók Béla út 152/C.
Postai irányítószám: 1115
Telefon: +36 705251994📞
E-mail: viktor.bocker@bswkft.hu📧 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 2 693 766 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 1 572 350 💰
1️⃣0️⃣
Tétel azonosító száma: 10
Cím: Pálcás tampon
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
1️⃣1️⃣
Szerződés száma: 10
Tétel azonosító száma: 11
Cím: Kanülrögzítő – standard
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 1 942 593 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 658 658 💰
1️⃣2️⃣
Szerződés száma: 11
Tétel azonosító száma: 12
Cím: Vérvételi lap
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 1 160 735 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 603 570 💰
1️⃣3️⃣
Szerződés száma: 12
Tétel azonosító száma: 13
Cím: Poliuretán habkötszerek
A vállalkozó neve és címe
Név: Allegro Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_69704046
Postacím: Berlini utca 47–49.
Postai irányítószám: 1045
Telefon: +36 13502107📞
E-mail: info@allegro.hu📧
Fax: +36 13291854 📠
URL: http://www.allegro.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 418 479 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 262 660 💰
1️⃣4️⃣
Szerződés száma: 13
Tétel azonosító száma: 14
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 251 108 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 188 100 💰
Kiegészítő információk További információk
“1. közbeszerzési rész:
Ajánlattevők:
Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor...”
1. közbeszerzési rész:
Ajánlattevők:
Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor 4.
14752205-2-08
Hartmann-Rico Hungaria Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2051 Biatorbágy, Budapark, Paul Hartmann utca 8.
12278923-2-13
Nyertes ajánlattevő:
Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor 4.
14752205-2-08
2. közbeszerzési rész:

3. közbeszerzési rész:

4. közbeszerzési rész:
Ajánlattevők:
Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor 4.
14752205-2-08
Hartmann-Rico Hungaria Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2051 Biatorbágy, Budapark, Paul Hartmann utca 8.
12278923-2-13
AIM-Medical Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1157 Budapest, Nyírpalota út 15. II. em. 8.
14567353-2-42
Nyertes ajánlattevő:
AIM-Medical Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1157 Budapest, Nyírpalota út 15. II. em. 8.
14567353-2-42
5. közbeszerzési rész:

BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Bartók Béla út 152/c.
10511398-2-43
AIM-Medical Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1157 Budapest, Nyírpalota út 15. II. em. 8.
14567353-2-42
TZMO Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
3394 Egerszalók, Külső sor u. 2.
11170970-2-10
Nyertes ajánlattevő:
Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor 4.
14752205-2-08
6. közbeszerzési rész:

Salus Gyógyászati Segédeszköz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1119 Budapest, Thán Károly u. 20.
10391262-2-43
Eastimpex DL Kereskedelmi és Szaktanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
2112 Veresegyház, Szentkorona utca 5.
10355215-2-13
Mölnlycke Health Care Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1134 Budapest, Dévai u. 26–28.
12352476-2-41
TZMO Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
3394 Egerszalók, Külső sor u. 2.
11170970-2-10
Nyertes ajánlattevő:
WOLF Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor 4.
14752205-2-08
7. közbeszerzési rész:
Ajánlattevők:
Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor 4.
14752205-2-08
Hartmann-Rico Hungaria Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2051 Biatorbágy, Budapark, Paul Hartmann utca 8.
12278923-2-13
BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Bartók Béla út 152/c.
10511398-2-43
AIM-Medical Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1157 Budapest, Nyírpalota út 15. II. em. 8.
14567353-2-42
Eastimpex DL Kereskedelmi és Szaktanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
2112 Veresegyház, Szentkorona utca 5.
10355215-2-13
3 MED Korlátolt Felelősségű Társaság
2092 Budakeszi, Kagyló utca 1–3.
12091418-2-13
TZMO Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
3394 Egerszalók, Külső sor u. 2.
11170970-2-10
Nyertes ajánlattevő:
Hartmann-Rico Hungaria Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2051 Biatorbágy, Budapark, Paul Hartmann utca 8.
12278923-2-13
8. közbeszerzési rész:

9. közbeszerzési rész:
Ajánlattevők:
BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Bartók Béla út 152/c.
10511398-2-43
Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor 4.
14752205-2-08
Nyertes ajánlattevő:
BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Bartók Béla út 152/c.
10511398-2-43
10. közbeszerzési rész:
Az eljárás eredménytelen a Kbt. 75. § (1) bekezdésének a) pontja alapján, tekintettel arra, hogy a 10. közbeszerzési részben nem érkezett ajánlat.
11. közbeszerzési rész:
Ajánlattevők:
Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor 4.
14752205-2-08
Hartmann-Rico Hungaria Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2051 Biatorbágy, Budapark, Paul Hartmann utca 8.
12278923-2-13
BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Bartók Béla út 152/c.
10511398-2-43
SALUS Gyógyászati Segédeszköz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
1119 Budapest, Thán Károly u. 20.
10391262-2-43
Eastimpex DL Kereskedelmi és Szaktanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
2112 Veresegyház, Szentkorona utca 5.
10355215-2-13
3 MED Korlátolt Felelősségű Társaság
2092 Budakeszi, Kagyló utca 1–3.
12091418-2-13
TZMO Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
3394 Egerszalók, Külső sor u. 2.
11170970-2-10
Nyertes ajánlattevő:
Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor 4.
14752205-2-08
Folytatás a VI.4.3) pont III) pontjában
Többet mutasson Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“I.
A Kbt. 148. §-a szerint.
II. A VI.3) pont folytatása
18) Jelen eljárásban a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., és végrehajtási rendeletei...”
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)
I.
A Kbt. 148. §-a szerint.
II. A VI.3) pont folytatása
18) Jelen eljárásban a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., és végrehajtási rendeletei (különös tekintettel a 321/2015.(X.30.) Korm.r. és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet) szerint kell eljárni.
19) A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint ajánlatkérő igényeinek a dokumentációban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
20) Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított – országos, regionális – illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért AK a szerződésben a következő bontó feltételt köti ki:
AK szerződéses kötelezettséget kizárólag Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben vagy összevont közbeszerzési eljárásban vagy a fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárás keretében, keret megállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított, közös vagy összevont közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből AKnak semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
21) Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy kizárhatja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
22) A termék csomagolásával kapcsolatos előírások: magyar nyelvű tartalomleírás, feltüntetésre kerüljön a termék megnevezése, cikkszáma, lejárati ideje, mérete, CE jele, steril termékek esetén a sterilizálási lejárati idő és annak módja.
23) Az Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé és nem követeli meg gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság).
III.
A VI.3) pont folytatása:
12. közbeszerzési rész:
Ajánlattevők:
Hartmann-Rico Hungaria Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2051 Biatorbágy, Budapark, Paul Hartmann utca 8.
12278923-2-13
Eastimpex DL Kereskedelmi és Szaktanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
2112 Veresegyház, Szentkorona utca 5.
10355215-2-13
BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Bartók Béla út 152/c.
10511398-2-43
Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó, Szolgáltató, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
9027 Győr, Csörgőfa sor 4.
14752205-2-08
Nyertes ajánlattevő:
BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1115 Budapest, Bartók Béla út 152/c.
10511398-2-43
13. közbeszerzési rész:
Ajánlattevők:
Hartmann-Rico Hungaria Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2051 Biatorbágy, Budapark, Paul Hartmann utca 8.
12278923-2-13
TZMO Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
3394 Egerszalók, Külső sor u. 2.
11170970-2-10
Mölnlycke Health Care Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1134 Budapest, Dévai u. 26–28.
12352476-2-41
Allegro Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1045 Budapest, Berlini utca 47–49.
10361863-2-41
Nyertes ajánlattevő:
Allegro Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1045 Budapest, Berlini utca 47–49.
10361863-2-41
14. közbeszerzési rész:
Ajánlattevők:
Hartmann-Rico Hungaria Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
2051 Biatorbágy, Budapark, Paul Hartmann utca 8.
12278923-2-13
Mölnlycke Health Care Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1134 Budapest, Dévai u. 26–28.
12352476-2-41
Allegro Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1045 Budapest, Berlini utca 47–49.
10361863-2-41
Nyertes ajánlattevő:
Allegro Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
1045 Budapest, Berlini utca 47–49.
10361863-2-41
Többet mutasson Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 128-339350 (2021-07-01)