NFSI – HM energetikai korszerűsítés – 4 részben

NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft.

Vállalkozási szerződés „A Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében energetikai korszerűsítésre – 4 részben
Valamennyi rész II.2.4) pontjára irányadó:
A 435/2015. (XII. 28.) Korm. rendeletben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került többek között a 2014–2020 programozási időszak Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programja (továbbiakban: KEHOP) terhére finanszírozott, közszféra szervezet épületenergetikai célú beruházása megvalósítását célzó kiemelt projektek megvalósításához szükséges közbeszerzési eljárások lebonyolítása. Ennek megfelelően jelen közbeszerzési eljárás tárgya a „A Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00001 azonosító számú projekt kivitelezési munkáinak megvalósítása az ajánlattevők részére kiadásra kerülő közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-09-15. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-07-23.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-07-23 Ajánlati felhívás
2020-08-14 További információk
2020-09-04 További információk
2020-09-16 További információk
2020-10-13 További információk
2020-10-27 További információk
2020-12-11 További információk
2021-01-29 További információk
2022-02-23 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-06-09 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-09-15 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-09-27 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-10-07 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-04-24 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2024-03-21 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-09-17 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2020-07-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR000104562020
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „A Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák 📦
További CPV-kód: Építési munkák 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Bács-Kiskun 🏙️
Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Fejér 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft.
Postacím: Lajos u. 103. B.ép. 2. em.
Postai irányítószám: 1036
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nfsi.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nfsi.hu 📧
Telefon: +36 706121293 📞
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000104562020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000104562020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-07-23 📅
Benyújtási határidő: 2020-09-15 📅
Közzététel dátuma: 2020-07-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 143-351023
HL-S szám: 143
További információk
Az értékelés során adható pontszám: 0–10. Az Ár ért. szpt. esetében a fordított arányosítás; Minőségi ért. szpt. esetében az egyenes arányosítás. AK a Kbt....  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „A Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében...  Többet mutasson
Valamennyi rész II.2.4) pontjára irányadó:
Többet mutasson (1)
A 435/2015. (XII. 28.) Korm. rendeletben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került többek között a 2014–2020 programozási időszak Környezeti és...  Többet mutasson
A rész elnevezése: Budapest
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A projekt a Budapest, MH Támogató dandár (HM II. objektum) A., B., C., valamint az I-II-III 1135 Budapest, Lehel u 35–37. Hrsz.: 28001/1. épületeit érinti....  Többet mutasson
Az épület energetikai korszerűsítését célzó építészeti felújítási munkáknak az épület külső határoló szerkezeteit kell érinteniük. Hőszigetelésre kell...  Többet mutasson
Többet mutasson (23)
Az épületenergetikai felújítási/korszerűsítési kivitelezési tevékenység főbb tervezett mennyiségei:
I-II-III. épület:
Tető utólagos hőszigetelése kapcsolódó munkáival
Lapostető hő-és vízszigetelése 1 839 m
Homlokzat utólagos hőszigetelése kapcsolódó munkáival
Homlokzati és lábazati, koszorú hőszigetelési rendszer kialakítása 8 490 m
Homlokzati nyílászárók cseréje kapcsolódó munkáival
Homlokzati nyílászárók cseréje 3 821 m
Épületgépészeti rendszer korszerűsítése kapcsolódó munkáival
VRF rendszer 3 db (Változtatható hűtőközeg-áramlással működő központi klímaberendezés vagy ezzel műszakilag egyenértékű)
Lapradiátor beépítése 972 db
A-B-C épület:
Lapostető hő-és vízszigetelése 4 401 m
Homlokzati és lábazati, koszorú hőszigetelési rendszer kialakítása 3 781 m
Homlokzati nyílászárók cseréje 2 302 m
VRF rendszer 2 db (Változtatható hűtőközeg-áramlással működő központi klímaberendezés vagy ezzel műszakilag egyenértékű)
Lapradiátor beépítése 292 db
Egységes Központosított Energetikai Felügyeleti Rendszer 1 db
Légkezelő rendszer kiépítése 1 db
A kiadott tervek, és ezekhez kapcsolódó műszaki leírások, egyéb dokumentumok, valamint a megküldött költségvetések együttesen értelmezendők.
Nyertes ajánlattevő feladata a tervek felülvizsgálata, aktualizálása, szolgáltatói, szakhatósági engedélyek beszerzése, megújítása. (Távhő szolgáltatói...  Többet mutasson
A közbeszerzés ismertetése csak a főbb mennyiségeket tartalmazza, tájékoztató jelleggel. a részleteket a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Homlokzati szigetelés összesen: 11 525 m
Időtartam: 14 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KEHOP-5.2.2/16-2016-00001
További információk:
Az értékelés során adható pontszám: 0–10. Az Ár ért. szpt. esetében a fordított arányosítás; Minőségi ért. szpt. esetében az egyenes arányosítás. AK a Kbt....  Többet mutasson
A rész elnevezése: Kecskemét
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A projekt a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal - Kecskemét 0425 HRSZ; Petőfi Sándor Laktanya - 6000 Kecskemét, Reptéri út 4. - 13, 14, 31, 38,...  Többet mutasson
Az épület energetikai korszerűsítését célzó építészeti felújítási munkáknak az épület külső határoló szerkezeteit kell érinteniük. Hőszigetelésre kell...  Többet mutasson
Többet mutasson (63)
Szükséges kialakítani egyes épületek esetében a fűtési hálózat korszerűsítését. Beépítésre kell kerülniük hőcserélőknek és korszerű lapradiátoroknak....  Többet mutasson
Homlokzati szigetelés összesen: 5238,5 m2
13.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 289,43 m2
Tető utólagos szigetelése kapcsolódó munkáival
Lapostető vízszigetelése 85 m2
Lapostető hőszigetelése 953 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal 1218,5 m2
Épületgépészeti fűtésrendszer korszerűsítése kapcsolódó munkáival
Épület hőközpont gépészeti- és elektromos felújítása 1 db
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 76 db
14.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 259,55 m2
Lapostető vízszigetelése: 656 m2
Lapostető hőszigetelése: 656 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 926 m2
Hőhidak hőszigetelése; hőhídmentes csatlakozások kialakítása: 303,5 m2
Alulról hűlő födém hőszigetelése: 18 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 73 db
31.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 393,93 m2
Lapostető vízszigetelése: 0 m2
Lapostető hőszigetelése: 923 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 1414 m2
Hőhidak hőszigetelése; hőhídmentes csatlakozások kialakítása: 11 m2
Alulról hűlő födém hőszigetelése: 268 m2
Pincefal hőszigetelése: 256 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 114 db
38.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 524 m2
Könnyűszerkezetes szendvicspanelek térlefedés/térelhatárolás (csomópont kialakításokkal kompletten): 4520 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal:
Pincefal hőszigetelése: 403,5 m2
Talajnedvesség elleni szigetelés: 343 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 94 db
67.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 58,55 m2
Laposető vízszigetelése: 352,5 m2
Lapostető hőszigetelése: 323 m2
Talajnedvesség elleni szigetelés: 43,5 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 493,5 m2
Hőhidak hőszigetelése; hőhídmentes csatlakozások kialakítása: 58 m2
Alulról hűlő födém hőszigetelése: 14,7 m2
Gázellátás szerelési munkák, VIESSMANN VITODENS 100-W B1HA kondenzációs kazán, VIESSMANN 125/80 koax szerelt kémény - 1 db, vagy ezzel műszakilag...  Többet mutasson
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 39 db
101.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 163,9 m2
Lapostető vízszigetelése: 1252 m2
Lapostető hőszigetelése: 1252 m2
Könnyűszerkezetes szendvicspanelek térlefedés/térelhatárolás (csomópont kialakításokkal kompletten): 94 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 927 m2
Pincefal hőszigetelése: 63 m2
Hőhidak hőszigetelése; hőhídmentes csatlakozások kialakítása: 280 m2
Talajnedvesség elleni szigetelés: 52 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 41 db
105.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 216,6 m2
Lapostető vízszigetelése: 552 m2
Lapostető hőszigetelése: 552 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 638,7 m2
Hőhidak hőszigetelése; hőhídmentes csatlakozások kialakítása: 20,5 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 59 db
A Nyertes Ajánlattevő feladata a tervek felülvizsgálata aktualizálása, szolgáltatói, szakhatósági engedélyek beszerzése, megújítása. (Gáztervek...  Többet mutasson
Időtartam: 12 hónap
További információk:
Az értékelés során adható pontszám: 0-10. Az Ár ért. szpt. esetében a fordított arányosítás; Minőségi ért. szpt. esetében az egyenes arányosítás. AK a Kbt....  Többet mutasson
A rész elnevezése: Szolnok
A rész száma: 3
Rövid leírás:
A projekt a HM VGH- Szolnok 0785/1HRSZ; Ittebei Kiss József Laktanya-5000 Szolnok,Kilián út1.-2/3, 2/7, 2/31, 2/37, 2/71, 2/72, 2/79, 2/82, 2/120 jelű...  Többet mutasson
Az épület energ. korszerűsítését célzó építészeti felújítási munkáknak az épület külső határoló szerkezeteit kell érinteniük. Hőszigetelésre kell kerülniük...  Többet mutasson
Többet mutasson (49)
Szükséges kialakítani egyes épületek esetében a fűtési hálózat korszerűsítését. Továbbá beépítésre kell kerülniük hőcserélőknek és korszerű lapradiátoroknak is.  Többet mutasson
Az épületenerg. felújítási/korszerűsítési kivitelezési tevékenység főbb tervezett mennyiségei:
Homlokzati szigetelés összesen: Szolnok 12383m2
2/3. jelű épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje: 207,2 m2
Lapostető hő- / vízszigetelése: 550 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 1261 m2
Épület hőközpont gépészeti- és elektromos felújítása 1 klt
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 89 db
2/7. jelű épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje: 429 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 1824 m2
Lapostető hő- / vízszigetelése: 850 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 117 db
2/31. jelű épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje: 689 m2
Lapostető hő- / vízszigetelése: 1800 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 1923 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 98 db
2/37. jelű épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje: 183,8 m2
Lapostető hő- / vízszigetelése: 485 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal:785m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 72 db
2/71. jelű épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje: 433 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 1752 m2
2/72. jelű épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje: 141,7 m2
Lapostető hő- / vízszigetelése: 610 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 729 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 54 db
2/79. jelű épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje: 242,4 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 2036 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 104 db
2/82. jelű épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje: 1165,5 m2
Lapostető hő- / vízszigetelése: 1210 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 2354 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 183 db
2/120. jelű épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje: 208,4 m2
Lapostető hő- / vízszigetelése: 754 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 773 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 74 db
A Nyertes Ajánlattevő feladata a tervek felülvizsgálata aktualizálása, szolgáltatói szakhatósági hozzájárulások beszerzése, megújítása. (építész tervek,...  Többet mutasson
Homlokzati szigetelés összesen: Szolnok 12383 m2
A közbeszerzés ismertetése csak a főbb mennyiségeket tartalmazza tájékoztató jelleggel, a részleteket a műszaki dokumentáció tartalmazza.
A rész elnevezése: Székesfehérvár
A rész száma: 4
Rövid leírás:
A projekt a Honvédelmi Minisztérium Nagy Sándor József Laktanya 3901/2 HRSZ; 8000 Székesfehérvár Zámolyi út 2-4. 1., 2. és 20. számú épületeit érinti. Ezen...  Többet mutasson
Az épület energetikai korszerűsítését célzó építészeti felújítási munkáknak az épület külső határoló szerkezeteit kell érinteniük. Hőszigetelésre kell...  Többet mutasson
Többet mutasson (21)
Szükséges kialakítani egyes épületek esetében a fűtési hálózat korszerűsítését. Továbbá beépítésre kell kerülniük korszerű lapradiátoroknak, termosztatikus...  Többet mutasson
1.sz. épület:
Lapostető hő-és vízszigetelése 494 m2
Homlokzati és lábazati hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti kőzetgyapot tűzvédelmi sávokkal 588 m2
Homlokzati nyílászárók cseréje 142,5 m2
Elektromos konvektor 4 db
VRF gépészeti rendszer 1 db (Változtatható hűtőközeg-áramlással működő központi klímaberendezés vagy ezzel műszakilag egyenértékű)berendezés szerelése
2.sz. épület:
Lapostető hő-és vízszigetelése 1263 m2
Homlokzati és lábazati hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti kőzetgyapot tűzvédelmi sávokkal 1116,41 m2
Homlokzati nyílászárók cseréje 322,89 m2
Gázkazán cseréje elektromos, gáz-füstgáz és fűtésoldali szereléssel Qn=93.8kW, 2 db
1000 literes indirekt tároló egy fűtőcsőspirál - álló kivitelű, 3 db Strangszabályzás, Acéllemez lapradiátor 104 db és termoszelep csere 104 db
20.sz. épület:
Lapostető hő-és vízszigetelése 575,25 m2
Homlokzati és lábazati hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti kőzetgyapot tűzvédelmi sávokkal 784,4 m2
Homlokzati nyílászárók cseréje 198,44 m2
Gázkazán cseréje elektromos, gáz-füstgáz és fűtésoldali szereléssel, Qn=42,2 kW
A Nyertes Ajánlattevő feladata a tervek felülvizsgálata aktualizálása, szolgáltatói szakhatósági engedélyek beszerzése, megújítása. (Gáztervek...  Többet mutasson
Homlokzati szigetelés összesen: Székesfehérvár 2297,1 m2
A közbeszerzés ismertetése csak a főbb mennyiségeket tartalmazza tájékoztató jelleggel a részleteket a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Időtartam: 10 hónap
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: HM II. 1135 Budapest, Lehel u. 35–37. HRSZ: 28001/1
Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis 6000 Kecskemét, Reptéri út 4. HRSZ: 0425
Többet mutasson (2)
Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázis 5008 Szolnok, Kilián György út 1. HRSZ: 0785/1
Nagysándor József Laktanya 8000 Székesfehérvár, Mészáros Lázár utca 3. HRSZ: 1951

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok valamennyi rész esetében:Az eljárásban nem lehet ajánlattevő,alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági...  Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pont]:SZ/1.Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére,amennyiben az...  Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Valamennyi rész esetében: Az EEKD-val történő előzetes igazolás során – a Kbt. 67. § (1)–(3) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. és 2. § (5) bek. megfelelően...  Többet mutasson
P.1. A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) bek. a) pontja alapján ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladásának napján...  Többet mutasson
Többet mutasson (6) — pénzforgalmi számlaszám megadása,
— volt-e 15 napot meghaladó mértékű sorba állítás a felhívás feladását megelőző 24 hónapban.
„Sorba állítás” kitétel alatt Ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. tv. 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti
Ajánlatkérő a vizsgált időintervallumban esetlegesen megszűnt pénzforgalmi számlákra is kéri csatolni az igazolást azzal, hogy bármely, a megszűnést...  Többet mutasson
P.2. A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladásának napját...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 19. § (3) bek-re. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (7)-(8), (11) bek., 67. § (3) bek., 69. § (11), (11a) bek.,...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Valamennyi rész esetében: Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha a pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatok szerint valamelyik...  Többet mutasson
P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti...  Többet mutasson
Többet mutasson (6) 1. rész esetében: 990 590 000 HUF-ot
2. rész esetében: 540 000 000 HUF-ot
3. rész esetében: 535 000 000 HUF-ot
4. rész esetében: 177 000 000 HUF-ot
A P.2. alkalmassági követelményeknek a közös Ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A P.1. alkalmassági követelmények tekintetében elegendő, ha a közös...  Többet mutasson
Amennyiben valamely gazdasági szereplő több rész vonatkozásában is ajánlatot kíván benyújtani, úgy elegendő a P.2. alkalmassági követelmény esetében a...  Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi rész esetében: Az EEKD-val történő előzetes igazolás során - a Kbt.67.§(1)-(3)bek., valamint a Kr.1.§(1)bek. és 2.§(5) bek. megfelelően -...  Többet mutasson
M.1. A Kr. 21. § (2) bek. a) pontja alapján a feladástól visszafelé számított 60 hónapban befejezett, de legfeljebb 96 hónapon belül megkezdett...  Többet mutasson
Többet mutasson (19) Az igazolásnak tartalmaznia kell:
— szerződést kötő másik fél (neve, székhelye),
— építési beruházás tárgya és mennyisége (az alkalmassági (alk.-i) minimumköv.-re figyelemmel),
— teljesítés ideje (év, hó, nap kezdő és befejező (műszaki átadás-átvétel) időpont) és helye
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 322/2015. (X. 30.) Korm. Rendelet 23. § (1) bek. is irányadó.
M.2. A Kbt. 65. § (4) bekezdése és a Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevő csatolja azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a...  Többet mutasson
Amennyiben a szakember az előírt jogosultsággal már rendelkezik az ajánlattételkor csatolandó:
a) ajánlattevő nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről, amelyben megjelöli a bevonni kívánt szakembert (szakember neve), a szakember...  Többet mutasson
b) a szakemberek által aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozat.
AK a jogosultság meglétét az elektronikus nyilvántartásban ellenőrzi.
Amennyiben a szakember az előírt jogosultsággal nem rendelkezik az ajánlattételkor úgy csatolandó:
a) ajánlattevő nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről, amelyben megjelöli a bevonni kívánt szakembert (szakember neve), a szakember...  Többet mutasson
b) szakmai gyakorlatot igazoló szakmai önéletrajz a szakember saját kezű aláírásával (amelyből a szakember a minimumkövetelményben előírt jogosultság...  Többet mutasson
c) szakemberek végzettségét, képzettségét igazoló dokumentumok egyszerű másolata;
d) a szakemberek által aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozat.
A fenti alkalmassági követelmények esetében a Kbt. 65.§ (6)-(7),(9),(11) bek. és 69.§(11),(11a) bek, Kr. 1. § (7) bekezdése is irányadó. Közös AT-k esetében...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i) folyt:
A nyilvántartásba-vétel elmaradása az ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, amely esetben...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): 1. rész:
M.1. Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, ha nem mutat be a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 60 hónapban befejezett (sikeres műszaki...  Többet mutasson
Többet mutasson (23) M1.1. 8000 m2 homlokzati hőszigetelés tárgyú referenciát
M1.2. 4500 m2 nyílászáró cseréje és/vagy új beépítése tárgyú referenciát
M1.3. 4650 m2 lapostető hő-és/vagy vízszigetelése tárgyú referenciát
2. rész:
M1.1. 3500 m2 homlokzati hőszigetelés tárgyú referenciát
M1.2. 1400 m2 nyílászáró cseréje és/vagy új beépítése tárgyú referenciát
M1.3. 5600 m2 lapostető hő-és vízszigetelése tárgyú referenciát
3. rész:
M.1.1. 9000 m2 homlokzati hőszigetelés tárgyú referenciát
M.1.2. 1700 m2 nyílászáró cseréje és/vagy új beépítése tárgyú referenciát
M1.3. 4500 m2 lapostető hő-és vízszigetelése tárgyú referenciát
4. rész:
M.1.1. 1600 m2 homlokzati hőszigetelés tárgyú referenciát
M.1.2. 490 m2 nyílászáró cseréje és/vagy új beépítése tárgyú referenciát
M1.3. 1700 m2 lapostető hő-és vízszigetelése tárgyú referenciát
AT valamennyi referencia követelményt (pl.: 1. rész; M1.1 9200 m2) több szerződéssel igazolhatja.
Amennyiben ajánlattevő több részre tesz ajánlatot, úgy felhasználható több részre is - adott esetben - ugyanaz a referencia, tehát a részek tekintetében az...  Többet mutasson
M.2) Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére valamennyi rész esetében, ha nem mutat be
M.2.1.) egy fő szakembert, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. r. 1. sz. melléklet VI. Szakma Felelős műszaki vezetés fejezet 1. rész 2. sor „Építési...  Többet mutasson
M.2.2.) egy fő szakembert, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. Szakma Felelős műszaki vezetés fejezet 2. rész 3. sor...  Többet mutasson
M.2.3.) egy fő szakembert, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet VI. Szakma Felelős műszaki vezetés fejezet 2. rész 5. sor...  Többet mutasson
Az M2) alkalmassági követelményre bemutatott szakemberek közötti átfedés megengedett. A részek közötti átfedés az M2) alkalmassági követelményre bemutatott...  Többet mutasson
Folyt.:III.1.3)
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
1 és 2 rész esetében: Késedelmi kötbér: A nettó Vállalkozói Díj (NVD) 0,5 %-a naponta, max. 20 %. Meghiúsulási kötbér: A NVD 30 %-a. Jótállási...  Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-09-15 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 15:00
Hely: https://ekr.gov.hu (Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld az ajánlattevő részére.)
További információk:
Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő...  Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.1. Az M.2.1) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, 0–36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 4
Minőségi kritérium (név): 2.2. Az M.2.2) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, 0–36 hónap)
2.3. Az M.2.3) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, 0–36 hónap)
2.4. Az M.2.1) alk.köv.-re bemutatott SZE-n felüli SZE-k száma, akik építészmérn. v. azzal egyenértékű végz.-el és épületenerg.-i felújítás és/v. építés során projekt – és/v. építésvez.-i gyak.-al rend.-nek (min. 0 fő, max. 3 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 8
Minőségi kritérium (név): 3. Kötelező 36 hónapon felül vállalt jótállás időtartama (hónapban) (min. 0 hónap,max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 70
Minőségi kritérium (név): 2.1.Az M.2.1.) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, 0-36 hónap)
2.2.Az M.2.2.) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, 0-36 hónap)
2.3.Az M.2.3.) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, 0-36 hónap)
2.4. Az M.2.1.alk.köv-re bemutatott SZEn felüli SZEk száma,akik építészmérn v azzal egyenértékű végz-el és épületenerg-i felújítás és/v építés során projekt-és/v építésvez-i gyak-al rend-nek(min0fő,max3fő)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_79961170
Ajánlatkérő neve: Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35246750
Postacím: Lehel utca 35–37.
Postai irányítószám: 1135
Ország: Budapest 🏙️
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szalma Borbála
Horváth Péter Zoltán
Telefon: +36 303430873 📞
E-mail: horvath.peter@hm.gov.hu 📧
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000104562020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Valamennyi rész esetében:
1. AK felhívja a figyelmet, hogy az EKR használatához,így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció...  Többet mutasson
Többet mutasson (13)
2. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog...  Többet mutasson
3. AK az előírt alkalmassági követelményeket a minősített ATk jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
4. Ajánlatban az EKRr. 11.§-ának(1)bek.alapján az EKR-ben biztosított űrlap megfelelő kitöltésével kell a felolvasólapot az ajánlathoz csatolni.
5. Ajánlatnak tartalmaznia kell ATnek a Kbt.66.§(2) bek.szerinti nyilatkozatát.
6. AT-nek csatolnia kell a Kbt.66.§(6)bek.szerinti nyilatkozatot,nemleges nyilatkozatot is.
7. AT-nek ajánlatában nyilatkozatot kell benyújtania a Kbt.65.§(7)bek.nek megfelelően,nemleges nyilatkozatot is.
8. AT-nek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más GSZ-nek az ajánlathoz csatolni kell a nyilatkozatételre jogosultak aláírási...  Többet mutasson
9. Üzleti titokra irányadó a Kbt.44.§(1)-(4) bek.
10. Nyertes AT-nek legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjától annak teljesítéséig legalább 1. rész esetében 800 000 000 HUF/év,valamint 400 000...  Többet mutasson
11. Mindennemű,az AK és az AT-k közötti kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben bonyolítható, az erre létrehozott „Kommunikáció” felületen. Az eljárás...  Többet mutasson
12. AT szakmai ajánlata részeként köteles csatolni az árazatlan költségvetés(ek)et teljes körűen beárazva(szerkeszthető xls (excel) formátumban is).
13. AK. az 1. rész esetében AF TED-en történő közzétételét követő 23-dik munkanapon 10:00 órakor a Budapest, Lehel u. 35-37 helyszínen; 2. rész esetében AF...  Többet mutasson
Folyt.: VI.4.3)

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Jogorvoslat: Kbt. 148. § szerint.
Kiegészítés a felhívás III.1.1.pontjához valamennyi rész esetében:
Többet mutasson (16)
SZ/1.AK a nyilvántartásban szereplés tényét a Kbt.69.§(11) bekezdése szerinti nyilvántartásokban ellenőrzi.A nyilvántartásban szereplés tényét-amennyiben a...  Többet mutasson
Kiegészítés a felhívás VI.3. pontjához:
14. A Kbt.75.§(2)bek.e) pontjában foglalt eredménytelenségi ok alkalmazásra kerül.
15. AK az ajánlatok EKR-en keresztül történő benyújtásához kötelezően alkalmazandó formátumként az olvasható és nem szerkeszthető .pdf;.zip;.rar és excel...  Többet mutasson
16. Jelen elj. feltételes közb. elj. a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. és a Ptk. 6:116. § (1) bek. alapján. Részletesen lásd: a szerz.terv.-ben foglaltak szerint.
17. Minden rész II.2.4) pontjára irányadó:
Ajánlatkérő (AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Rendelet) 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a...  Többet mutasson
18. Az eljárás során ajánlati biztosíték nem kerül kikötésre.
19. AK az eljárásban a hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 71.§-ban foglaltaknak megfelelően biztosítja azzal, hogy aKbt.71.§(6) bek. szerinti korlátozást...  Többet mutasson
20. 1. Értékelés: a legjobb ár-érték arány elve alapján. Módszer: ár szempont: fordított arányosítás; minőségi szempontok: egyenes arányosítás; Pontszám:...  Többet mutasson
21. Tárgyi eljárást az NFSI Kft. a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal nevében eljárva folytatja le, így a közbeszerzési eljárás eredményeként...  Többet mutasson
22. Az eljárásban eljáró FAKSZ: dr. Simonfalvi Péter (lajstromszáma: 00875)
23. AK a felhívás IV.2.6) pontja szerinti 2 hónap alatt 60 napot ért.
24. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy tárgyi beszerzési igényét a „Keretmegállapodás az NFSI hatáskörébe utalt építési beruházások...  Többet mutasson
25. A teljesítési határidő vonatkozásában: a munkaterület átadása nem számít bele a teljesítés határidejébe, a műszaki átadás-átvételi eljárást pedig...  Többet mutasson
26. Ajánlatkérő a műszaki dokumentáció egy részét az EKR feltöltési korlátjára tekintettel 25 MB-os tömörített fájlokban töltötte fel az EKR-be (egy zip...  Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 143-351023 (2020-07-23)
További információk (2020-08-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „A Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Épületszerelési munka 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-08-14 📅
Benyújtási határidő: 2020-09-16 📅
Közzététel dátuma: 2020-08-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 160-389458
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 143-351023
HL-S szám: 160
További információk
A további közbeszerzési dokumentumok jelen módosítás keretében nem kerülnek módosításra.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „A Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében...  Többet mutasson
A 435/2015. (XII. 28.) Korm. rendeletben Ajánlatkérő feladatai között nevesítésre került többek között a 2014-2020 programozási időszak Környezeti és...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 160-389458 (2020-08-14)
További információk (2020-09-04)
Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Telefon: +36 709308737 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-09-04 📅
Benyújtási határidő: 2020-09-21 📅
Közzététel dátuma: 2020-09-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 175-421849
HL-S szám: 175

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Virág Péter
Forrás: OJS 2020/S 175-421849 (2020-09-04)
További információk (2020-09-16)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-09-16 📅
Benyújtási határidő: 2020-10-15 📅
Közzététel dátuma: 2020-09-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 183-441238
HL-S szám: 183
Forrás: OJS 2020/S 183-441238 (2020-09-16)
További információk (2020-10-13)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-10-13 📅
Benyújtási határidő: 2020-10-29 📅
Közzététel dátuma: 2020-10-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 202-487570
HL-S szám: 202

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Lehel utca 35-37.
Forrás: OJS 2020/S 202-487570 (2020-10-13)
További információk (2020-10-27)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-10-27 📅
Benyújtási határidő: 2020-12-14 📅
Közzététel dátuma: 2020-10-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 212-515649
HL-S szám: 212
Forrás: OJS 2020/S 212-515649 (2020-10-27)
További információk (2020-12-11)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-11 📅
Benyújtási határidő: 2021-02-01 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 245-606335
HL-S szám: 245
Forrás: OJS 2020/S 245-606335 (2020-12-11)
További információk (2021-01-29)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-01-29 📅
Benyújtási határidő: 2021-02-15 📅
Közzététel dátuma: 2021-02-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 023-054505
HL-S szám: 23
További információk
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a felhíváson kívül a további közbeszerzési dokumentumok is módosításra kerülnek.
Forrás: OJS 2021/S 023-054505 (2021-01-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-02-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 248 455 845 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: https://www.bmsk.hu/bmsk-nonprofit-kft 🌏
E-mail: ekr@bmsksport.hu 📧
Telefon: +36 705227802 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-23 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 041-105360
HL-S szám: 41
További információk
Az értékelés során adható pontszám: 0-10. Az Ár ért. szpt. esetében a fordított arányosítás; Minőségi ért. szpt. esetében az egyenes arányosítás. AK a Kbt....  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A projekt a Budapest, MH Támogató dandár (HM II. objektum) A., B., C., valamint az I-II-III 1135 Budapest, Lehel u 35-37. Hrsz.: 28001/1 épületeit érinti....  Többet mutasson
Lapostető hő-és vízszigetelése 1839 m2
Többet mutasson (15) Homlokzati és lábazati, koszorú hőszigetelési rendszer kialakítása 8490 m2
Homlokzati nyílászárók cseréje 3821 m2
Lapostető hő-és vízszigetelése 4401 m2
Homlokzati és lábazati, koszorú hőszigetelési rendszer kialakítása 3781 m2
Homlokzati nyílászárók cseréje 2302 m2
Egységes Központosított Energetikai Felügyeleti Rendszer 1db
Nyertes ajánlattevő feladata a tervek felülvizsgálata, aktualizálása, szolgáltatói, szakhatósági engedélyek beszerzése, megújítása. (Távhőszolgáltatói...  Többet mutasson
Homlokzati szigetelés összesen: 12 271 m2
Lapostető hő- és vízszigetelése: 550 m2
Lapostető hő- és vízszigetelése: 850 m2
Lapostető hő- és vízszigetelése: 1800 m2
Lapostető hő- és vízszigetelése: 485 m2
Lapostető hő- és vízszigetelése: 610 m2
Lapostető hő- és vízszigetelése: 1210 m2
Lapostető hő- és vízszigetelése: 754 m2
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: HM II. 1135 Budapest, Lehel u. 35-37. HRSZ: 28001/1

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-21 📅
Név: 2F-BAU Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_16568666
Postacím: Szabó József Utca 4
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1146
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 30963987 📞
E-mail: ketfbau@ketfbau.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 1 101 981 744 HUF 💰
1 701 033 794 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-05 📅
Név: Pesti Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_79436773
Postacím: Rózsatő Utca 10
Postai irányítószám: 1112
Telefon: +36 305307709 📞
E-mail: pestiepitozrt@gmail.com 📧
Internetcím: http://www.pestiepito.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 445 440 307 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8
4
10

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Lehel Utca 35-37.
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Barabás Áron

Hivatkozás
További információk
Az összegezés megküldésének időpontja: 2021.12.02.
V.1) Befejezetlen eljárással kapcsolatos információ: Az 1. ajánlati rész nyertes ajánlattevője, a Best Solution Konstrukt Kft. a szerződés megkötését...  Többet mutasson
Többet mutasson (68) Az ajánlattevők neve, címe, adószáma:
1. ajánlati rész (Budapest):
1. ajánlat ajánlattevője:
Ajánlattevő neve: Best Solution Konstrukt Kft.
Székhelye: 3021 Lőrinci, Rákóczi u. 65.
14542831210
2. ajánlat ajánlattevője:
Ajánlattevő neve: Pesti Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1112 Budapest, Rózsatő u 10.
14400276-2-43
3. ajánlat ajánlattevője:
Ajánlattevő neve: FEHÉR ABLAK Ablakgyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1016 Budapest, Hegyalja út 23.
11114578-2-41
4. ajánlat ajánlattevője:
Ajánlattevő neve: Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt.
Székhelye: 1101 Budapest, Salgótarjáni út 20.
10815135-2-51
5. ajánlat ajánlattevője:
Ajánlattevő neve: Axill Kft.
Székhelye: 1102 Budapest, Kőrösi Csoma Sándor út 6/C
14224298-2-42
6. ajánlat ajánlattevője:
Ajánlattevő neve: E-Builder Építőipari és Mérnöki Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1094 Budapest, Páva utca 32/B. II/12.
13565884-2-43
7. ajánlat ajánlattevője:
Ajánlattevő neve: 2F-BAU Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1146 Budapest, Szabó József utca 4.
13103581-2-42
8. ajánlat ajánlattevője:
Ajánlattevő neve: DENCO Klimatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 2100 Gödöllő, Búzavirág u. 9.
12467006-2-13
9. ajánlat ajánlattevője:
Ajánlattevő neve: Dél-Konstrukt Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 6724 Szeged, Cserzy Mihály u. 35.
25284801-2-06
2. ajánlati rész (Kecskemét):
Ajánlattevő neve: Best Grundbau Építőipari Kft.
Székhelye: 2335 Taksony, Wesselényi M. u. 18.
25123036-2-13
Ajánlattevő neve: Prím Építő Építőipari Kft.
Székhelye: 1083 Budapest, Illés utca 17. fszt. 2.
11906508-2-42
Ajánlattevő neve: KELET-ÚT Építőipari, Beruházó és Szállítmányozó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 14.
11896447-2-15
Ajánlattevő neve: VER-BAU Építőipari és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 6000 Kecskemét Garay u. 11.
11374150-4-03
3. ajánlati rész (Szolnok):
4. ajánlati rész (Székesfehérvár):
Ajánlattevő neve: ARTemisz & Sofia Építőipari Kft.
Székhelye: 1037 Budapest, Szépvölgyi út 41.
24868167-2-41
4. ajánlat közös ajánlattevői:
Ajánlattevő neve: Pillér Invest Építőipari Kft.
Székhelye: 7400 Kaposvár, Kócsag utca 25.
13592730-2-14
és
Ajánlattevő neve: FLASH-FM Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 7400 Kaposvár, Zárda utca 13.
25441703-2-14
Ajánlattevő neve: T-Zenit Építőipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 2724 Újlengyel, József Attila utca 8.
25750283-2-13
10. ajánlat ajánlattevője:

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
15. AK az ajánlatok EKR-en keresztül történő benyújtásához kötelezően alkalmazandó formátumként az olvasható és nem szerkeszthető .pdf; .zip; .rar és excel...  Többet mutasson
21. Tárgyi eljárás a Honvédelmi Minisztérium Védelemgazdasági Hivatal nevében kerül lefolytatásra, így a közbeszerzési eljárás eredményeként a vállalkozási...  Többet mutasson
Többet mutasson (2)
22. Az eljárásban eljáró FAKSZ: dr. Simonfalvi Péter (lajstromszáma: 00875), és Barabás Áron (lajstromszáma: 00961, BMSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft.,...  Többet mutasson
Folytatás a III.2.1) pontban.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2022/S 041-105360 (2022-02-23)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-06-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 445 440 307 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-09 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 113-317423
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 041-105360
HL-S szám: 113
Forrás: OJS 2022/S 113-317423 (2022-06-09)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 701 033 794 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-15 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 181-511225
HL-S szám: 181

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
2020/S 143-351023 azonosítószámú eljárást megindító hirdetmény II.2.4) pontja szerint
Forrás: OJS 2022/S 181-511225 (2022-09-15)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 101 981 744 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-27 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 189-531823
HL-S szám: 189
Forrás: OJS 2022/S 189-531823 (2022-09-27)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-10-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 445 440 307 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 197-558227
HL-S szám: 197
Forrás: OJS 2022/S 197-558227 (2022-10-07)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-04-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 101 981 744 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: Építési és Közlekedési Minisztérium
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai irányítószám: 1054
Kapcsolat
E-mail: kozbeszerzes@bmsksport.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-24 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 084-255779
HL-S szám: 84
További információk
Karakterkorlát miatt a II.2.4. pont folytatása: Az épületenergetikai felújítási/korszerűsítési kivitelezési tevékenység főbb tervezett...  Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56821345

Hivatkozás
További információk
Karakterkorlát miatt a II.2.4. pont folytatása:
Az épületenergetikai felújítási/korszerűsítési kivitelezési tevékenység főbb tervezett mennyiségei:
Többet mutasson (79) I-II-III. épület:
Tető utólagos hőszigetelése kapcsolódó munkáival
Lapostető hő-és vízszigetelése 1839 m2
Homlokzat utólagos hőszigetelése kapcsolódó munkáival
Homlokzati és lábazati, koszorú hőszigetelési rendszer kialakítása 8490 m2
Homlokzati nyílászárók cseréje kapcsolódó munkáival
Homlokzati nyílászárók cseréje 3821 m2
Épületgépészeti rendszer korszerűsítése kapcsolódó munkáival
VRF rendszer 3 db (Változtatható hűtőközeg-áramlással működő központi klímaberendezés vagy ezzel műszakilag egyenértékű)
Lapradiátor beépítése 972 db
A-B-C épület:
Lapostető hő-és vízszigetelése 4401 m2
Homlokzati és lábazati, koszorú hőszigetelési rendszer kialakítása 3781 m2
Homlokzati nyílászárók cseréje 2302 m2
VRF rendszer 2 db (Változtatható hűtőközeg-áramlással működő központi klímaberendezés vagy ezzel műszakilag egyenértékű)
Lapradiátor beépítése 292 db
Egységes Központosított Energetikai Felügyeleti Rendszer 1db
Légkezelő rendszer kiépítése 1 db
A kiadott tervek, és ezekhez kapcsolódó műszaki leírások, egyéb dokumentumok, valamint a megküldött költségvetések együttesen értelmezendők.
Nyertes ajánlattevő feladata a tervek felülvizsgálata, aktualizálása, szolgáltatói, szakhatósági engedélyek beszerzése, megújítása. (Távhőszolgáltatói...  Többet mutasson
A közbeszerzés ismertetése csak a főbb mennyiségeket tartalmazza, tájékoztató jelleggel. a részleteket a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Homlokzati szigetelés összesen: 12 271 m2
Karakterkorlát miatt a VII.1-4. pont folytatása:
14.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 259,55 m2
Tető utólagos szigetelése kapcsolódó munkáival
Lapostető vízszigetelése: 656 m2
Lapostető hőszigetelése: 656 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 926 m2
Hőhidak hőszigetelése; hőhídmentes csatlakozások kialakítása: 303,5 m2
Alulról hűlő födém hőszigetelése: 18 m2
Épületgépészeti fűtésrendszer korszerűsítése kapcsolódó munkáival
Épület hőközpont gépészeti- és elektromos felújítása 1 db
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 73 db
31.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 393,93 m2
Lapostető vízszigetelése: 0 m2
Lapostető hőszigetelése: 923 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 1414 m2
Hőhidak hőszigetelése; hőhídmentes csatlakozások kialakítása: 11 m2
Alulról hűlő födém hőszigetelése: 268 m2
Pincefal hőszigetelése: 256 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 114 db
38.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 524 m2
Könnyűszerkezetes szendvicspanelek térlefedés/térelhatárolás (csomópont kialakításokkal kompletten): 4520 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal:
Pincefal hőszigetelése: 403,5 m2
Talajnedvesség elleni szigetelés: 343 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 94 db
67.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 58,55 m2
Laposető vízszigetelése: 352,5 m2
Lapostető hőszigetelése: 323 m2
Talajnedvesség elleni szigetelés: 43,5 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 493,5 m2
Hőhidak hőszigetelése; hőhídmentes csatlakozások kialakítása: 58 m2
Alulról hűlő födém hőszigetelése: 14,7 m2
Gázellátás szerelési munkák, VIESSMANN VITODENS 100-W B1HA kondenzációs kazán, VIESSMANN 125/80 koax szerelt kémény - 1 db, vagy ezzel műszakilag...  Többet mutasson
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 39 db
101.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 163,9 m2
Lapostető vízszigetelése: 1252 m2
Lapostető hőszigetelése: 1252 m2
Könnyűszerkezetes szendvicspanelek térlefedés/térelhatárolás (csomópont kialakításokkal kompletten): 94 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 927 m2
Pincefal hőszigetelése: 63 m2
Hőhidak hőszigetelése; hőhídmentes csatlakozások kialakítása: 280 m2
Talajnedvesség elleni szigetelés: 52 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 41 db
105.számú épület:
Homlokzati nyílászárók cseréje 216,6 m2
Lapostető vízszigetelése: 552 m2
Lapostető hőszigetelése: 552 m2
Homlokzati EPS és lábazati XPS hőszigetelési rendszer kialakítása az OTSZ szerinti tűzgátló sávokkal: 638,7 m2
Hőhidak hőszigetelése; hőhídmentes csatlakozások kialakítása: 20,5 m2
Strangszabályzás, Radiátor és termoszelep csere 59 db
A Nyertes Ajánlattevő feladata a tervek felülvizsgálata aktualizálása, szolgáltatói, szakhatósági engedélyek beszerzése, megújítása. (Gáztervek...  Többet mutasson
Homlokzati szigetelés összesen: 5238,5 m2
Forrás: OJS 2023/S 084-255779 (2023-04-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-03-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: NFSI - HM energetikai korszerűsítés - 4 részben
Hivatkozási szám: EKR000104562020
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „A Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 3 248 455 845 HUF 💰
Az uniós alapok azonosítója: KEHOP-5.2.2/16-2016-00001
Leírás
Belső azonosító: EKR000104562020/4
A beszerzés leírása:
A projekt a Honvédelmi Minisztérium Nagy Sándor József Laktanya 3901/2 HRSZ; 8000 Székesfehérvár Zámolyi út 2-4. 1., 2. és 20. számú épületeit érinti. Ezen...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Fejér 🏙️
Időtartam: 12 hónap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-01-05 📅
Cím: A Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése című, KEHOP-5.2.2-16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében energetikai korszerűsítésre – 4. rész
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 445 440 307 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000104562020/9927
Az ajánlattevő fél vezetője
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Építészeti munkák egyes részei, gépészeti munkák egyes részei, elektromos munkák egyes részei
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Építészeti munkák egyes részei, gépészeti munkák egyes részei, elektromos munkák egyes részei
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Pesti Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_79436773
Postacím: Rózsatő Utca 10
Postai irányítószám: 1112
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: pestiepitozrt@gmail.com 📧
Telefon: +36 305307709 📞
Fax: +36 12675244 📠
URL: https://www.pestiepito.hu 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Építési és Közlekedési Minisztérium
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56821345
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Barabás Áron
E-mail: kozbeszerzes@bmsksport.hu 📧
Telefon: +36 705227802 📞
URL: https://www.bmsk.hu/bmsk-nonprofit-kft 🌏
Csoportvezető
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában

Kiegészítő információk
További információk
A VII.2.4. pont folytatása: A finanszírozás formája utófinanszírozás. A Felek rögzítik, hogy szerződés létrejöttekor a jelen pontban meghatározott...  Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el

Változások
Egyéb kiegészítő információk
3.1. Felek rögzítik, hogy a Kbt. 197. § (1) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően a Kbt. 141. §-ban foglalt feltételek maradéktalan betartása mellett...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0004
Új érték
Szöveg:
2.1. Pótmunka megrendelése a Kbt. 141.§ (2)-(3) alapján A módosítás jellege: pótmunka megrendeléséből adódó szerződéses érték változása Energetikai...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 060-177649 (2024-03-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-09-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „A Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése” című, KEHOP-5.2.2/16-2016-00001 azonosító számú projekt keretében...  Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Kohéziós Alap (CF) (2014/2020)
Leírás
Cím: Székesfehérvár
További információk:
Az értékelés során adható pontszám: 0-10. Az Ár ért. szpt. esetében a fordított arányosítás; Minőségi ért. szpt. esetében az egyenes arányosítás. AK a Kbt....  Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Cím: A Honvédelmi Minisztérium épületeinek energetikai fejlesztése című, KEHOP-5.2.2-16-2016- 00001 azonosító számú projekt keretében energetikai korszerűsítésre – 4. rész
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 445 440 307 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
1és2 rész esetében:Késedelmi kötbér:A nettó Vállalkozói Díj(NVD)0,5 %-a naponta, max. 20 %. Meghiúsulási kötbér: A NVD 30 %-a. Jótállási...  Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
Jogorvoslat: Kbt. 148. § szerint. Kiegészítés a felhívás III.1.1.pontjához valamennyi rész esetében: SZ/1.AK a nyilvántartásban szereplés tényét a...  Többet mutasson

Változások
Egyéb kiegészítő információk
A KTM a szerződés módosítást NFK_KFF/66/2024 iktatószámú előzetes véleményében támogatta és a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján jogszerűnek...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0004
Új érték
Szöveg:
Módosuló rendelkezések: IV.1. A jelen szerződésben foglalt munkák ellenértéke 361.872.158,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 459.577.640,- Ft (a továbbiakban:...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 183-563136 (2024-09-17)