A Nyugati kiskörút III. ütem az I. ütemhez kapcsolódva a Hatvan utca -Csók utca csomópontjából indul ki, mely a Mester utca csomópontján keresztül a Csemete utcán levő buszmegálló buszöbölbe való kihelyezés végéig tart. A kiskörút III. ütem és Mester utcai csomópont megfelelő kialakítása miatt a Mester utcát kis mértékben szélesíteni szükséges, és ennek érdekében át kell építeni a Mester utcai parkolót párhuzamos állásúvá. A kiskörút III. ütem keresztmetszete az alábbi: 2 x 3 forgalmi sáv, melyekből a két szélső buszsáv, középen és az út mellett két szélen, ahol a hely elegendő volt, zöldsáv, és két szélen gyalog- és irányhelyes egyirányú kerékpárút. Az új út minden csomópontja jelzőlámpás forgalomirányítással lesz ellátva. Részben közterületen, részben a megvásárolt/kisajátított ingatlanokon az útba eső fákat ki kell vágni, és a zöldterületrendezési terv szerint új fákat, cserjéket kell kiültetni.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-10-15.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-09-14.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-09-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közúton folyó munkák
Hivatkozási szám: EKR000610432020
Rövid leírás:
A Nyugati kiskörút III. ütem az I. ütemhez kapcsolódva a Hatvan utca -Csók utca csomópontjából indul ki, mely a Mester utca csomópontján keresztül a Csemete utcán levő buszmegálló buszöbölbe való kihelyezés végéig tart. A kiskörút III. ütem és Mester utcai csomópont megfelelő kialakítása miatt a Mester utcát kis mértékben szélesíteni szükséges, és ennek érdekében át kell építeni a Mester utcai parkolót párhuzamos állásúvá.
A kiskörút III. ütem keresztmetszete az alábbi: 2 x 3 forgalmi sáv, melyekből a két szélső buszsáv, középen és az út mellett két szélen, ahol a hely elegendő volt, zöldsáv, és két szélen gyalog- és irányhelyes egyirányú kerékpárút.
Az új út minden csomópontja jelzőlámpás forgalomirányítással lesz ellátva.
Részben közterületen, részben a megvásárolt/kisajátított ingatlanokon az útba eső fákat ki kell vágni, és a zöldterületrendezési terv szerint új fákat, cserjéket kell kiültetni.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Közúton folyó munkák📦
További CPV-kód: Közút építése📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Hajdú-Bihar🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
— A szerződés meghatározása: vállalkozási szerződés,
— Keret-megállapodás kötésére, dinamikus beszerzési rendszer alkalmazására, elektronikus árlejtés alkalmazására nem kerül sor,
— A II.2.7) pontban megadott teljesítési határidő a következőképpen értendő: 16 hónap, a munkaterület átadásától számítva,
— A II.1.5) pont kizárólag azért került kitöltésre, hogy a hirdetmény továbbítható legyen a Kiadóhivatalnak,
— A felhívás IV.2.6) pontja tekintetében ajánlatkérő rögzíteni kívánja, hogy az ajánlati kötöttség időtartama 60 nap az ajánlattételi határidő lejártától számítva,
— Az eljárás során a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Dr. Paróczai Bernadett, Lajstromszáma: 00176.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Nyugati kiskörút III. ütem az I. ütemhez kapcsolódva a Hatvan utca -Csók utca csomópontjából indul ki, mely a Mester utca csomópontján keresztül a Csemete utcán levő buszmegálló buszöbölbe való kihelyezés végéig tart. A kiskörút III. ütem és Mester utcai csomópont megfelelő kialakítása miatt a Mester utcát kis mértékben szélesíteni szükséges, és ennek érdekében át kell építeni a Mester utcai parkolót párhuzamos állásúvá.
A Nyugati kiskörút III. ütem az I. ütemhez kapcsolódva a Hatvan utca -Csók utca csomópontjából indul ki, mely a Mester utca csomópontján keresztül a Csemete utcán levő buszmegálló buszöbölbe való kihelyezés végéig tart. A kiskörút III. ütem és Mester utcai csomópont megfelelő kialakítása miatt a Mester utcát kis mértékben szélesíteni szükséges, és ennek érdekében át kell építeni a Mester utcai parkolót párhuzamos állásúvá.
A kiskörút III. ütem keresztmetszete az alábbi: 2 x 3 forgalmi sáv, melyekből a két szélső buszsáv, középen és az út mellett két szélen, ahol a hely elegendő volt, zöldsáv, és két szélen gyalog- és irányhelyes egyirányú kerékpárút.
Az új út minden csomópontja jelzőlámpás forgalomirányítással lesz ellátva.
Részben közterületen, részben a megvásárolt/kisajátított ingatlanokon az útba eső fákat ki kell vágni, és a zöldterületrendezési terv szerint új fákat, cserjéket kell kiültetni.
Becsült összérték: 1 HUF 💰
Rövid leírás:
A beruházás az alábbi építési munkák megvalósítására irányul:
— Útépítés: új aszfalt burkolatú út építése 419 m hosszon, 2 x 2 forgalmi sávval, két szélen buszsávval, a buszsávban 2 db buszmegállóhellyel, középen és két oldalon - hely függvényében - zöldsáv létesítésével, két oldalon irányhelyes egyirányú egyesített gyalog-kerékpárúttal. Az út alatti területen 2 m mélyégig talajcserére kerül sor. A Hatvan utca - Nyugati kiskörút csomópontjában teljes pályaszerkezetcserével, a Mester utcán 216 m hosszban aszfalt szőnyegezéssel és a szükséges mértékű burkolatszélesítéssel, míg a Csemete utcán 65 m hosszban aszfalt szőnyegezés és 1 db meglevő buszmegálló öbölbe történő átépítése történik. A Mester utcán a parkoló, és az aszfalt járda is új nyomvonalon 123 m hosszban átépül.

— Különféle típusú aszfaltrétegek beépítése: 2 108,4 m3
— Térkő burkolatok építése összesen: 3 592 m2
— Meglevő aknafedlap, közműszerelvények szintbeemelése új szerelvényekkel: 129 db
— Különféle KRESZ tábla elhelyezése: 243 db
— Burkolati jelek festése (fehér és sárga): 1 110 m2
— Jelzőlámpás csomópontok át-, illetve kiépítése szabályozástechnikával együtt:
— Meglevő jelzőlámpás csomópont átépítése 2 db
— Új jelzőlámpás csomópontok kiépítése 2 db
— Nyugati kiskörút III. ütem építésével összefüggő programmódosítások 5 db
A közvilágítással közös jelzőlámpa oszlopok bontása és telepítése a jelzőlámpás szakági tervben szerepel.
— Viziközművek létesítése:
— Csapadékcsatorna (csapadékvíz-elvezető csatorna) kiépítése: 404,80 m különféle átmérőjű gerincvezeték építése, 611,2 m különféle átmérőjű víznyelő és ejtővezeték bekötőcső, 17 db tisztítóakna építése, 28 db 41 x 45-ös ráccsal fedett víznyelő és 26 db oldalbeömlős víznyelőaknával, valamint 5 db meglévő víznyelő szintbehelyezése,

— Szennyvízcsatorna átépítése: Nyugati kiskörút III. ütem nyomvonalán 95 m hosszban DN 315 KG-PVC gerinccsatorna építés, 37 m DN 160 KG-PVC házi bekötés kiépítésével, 3 db műanyag és 1 db vb. tisztítóaknával, 8 db meglevő akna átépítésével, új aknafedlapok beépítésével,

— Vízvezeték építés, kiváltás: A teljes tervezési területen bontandó összesen 362,7 m különféle anyagú és átmérőjű víz gerincvezeték, 187,10 m bekötővezeték és 13 db vízóraakna. Építendő vízvezetékek: Különféle átmérőjű KPE vízvezeték építése összesen 502,9 m, hosszban. 2 db kitörésbiztos tűzcsappal, lakossági bekötésekkel a szükséges szerelvényezéssel együtt, 28 m DN 200 KM-PVC cső bélelése. A vízvezetékeket nyomáspróbázni és fertőtleníteni is szükséges,

— Öntöző vízvezeték építése: D 32 KPE vezeték építés 53 m hosszban, 5 db előregyártott vízóra aknával és szerelvényeivel,
— Elektromos kiviteli terv alapján földkábel hálózatok kiváltása és közvilágítás kiépítése: Földkábel és szabadvezeték bontásokat kell végezni összesen 1 091 m nyomvonalhosszban. Elhelyezendő kábelek: 11 kV-os, 1 kV-os, és közvilágítási kábelek összesen 2 436 m kábelhosszal. A terv tartalmazza a meglevő oszlopok bontását és a tervezett közvilágítási oszlopok (41 db) telepítését a betervezett lámpatestek elhelyezésével,

— Zöldterületrendezés: Fa kivágás: Összesen 96 db fát kell kivágni. 163 db fa és 5589 db cserje ültetendő ki. Gyep készítés: 1 089 m2,
— Távközlési (hírközlési) fejlesztések, kiváltások: (DV INFO hálózat kiváltási munkákon kívül a többi munkanem nem elszámolható)
— Önkormányzati tulajdonba kerülő alépítményi hálózat építés: a két oldali tervezett járda alatt 8-8 db PVC M110 védőcső elhelyezése történik összesen 7915 m hosszban, 16 db N2 típusú megszakító létesítménnyel. KPE 110-es védőcső fektetése 1424 m hosszban, T040/300 kábelvédőcső elhelyezése 240 m hosszban,

— DV INFO hálózat kiváltási munkák: 300 m Fve 8 x 12B optikai kábel elhelyezése, 4 db szekrény keret és fedlap beépítésével (Támogatható)
— Egyéb távközlési hálózat kiváltások:
PVC M110 védőcső elhelyezése: 2020 m
KPE 110-es védőcső elhelyezése: 980 m
T032/100 kábelvédőcső elhelyezése: 1602 m
Távközlési szekrény és keret elhelyezése: 26 db
Optikai és egyéb kábelek elhelyezése: 9700 m
Vb. csővédelem készítése: 61 m2
— Kisnyomású gáz-elosztó vezeték építése - szanálása (nem elszámolható tevékenység): építendő gázvezetékek: Különféle átmérőben 216 m gerincvezeték, 3 db leágazó vezeték építése 11 m a szükséges védő és burokcsövekkel, nyomáspróbázva.
Bontandó gázvezetékek: Ø 32 - 200 mm átmérőjű gázvezetékek bontása terv szerint összesen 221 m hosszban.
A további információkat, a részletes és teljes műszaki tartalmat a további közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy ha a felhívás, vagy a rendelkezésre bocsátott dokumentáció meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaznak, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és akár szerepel a megnevezés mellett, akár nem, azokkal Ajánlatkérő - a Kbt. 58. § (4) bekezdésében hivatkozott 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (3) bekezdése alapján - egyenértékű megajánlásokat elfogad. Az eredményhirdetés után az egyenértékűség igazolása tekintetében a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 46. § (4)-(6) bekezdései az irányadóak.

A szerződést megerősítő kötbérek és azok mértéke:
— Késedelmi kötbér: a nettó vállalkozási díj 1 %-a naponta, maximális összege a nettó vállalkozási díj 20 %-a, A késedelmi kötbér maximumának elérése esetének esetleges jogkövetkezménye a szerződésszegés miatti elállás, illetve a szerződés azonnali hatályú felmondása az Ajánlatkérő részéről, mely esetben - a késedelmi kötbér helyett - Ajánlatkérő meghiúsulási kötbért érvényesít,

— Hibás teljesítési kötbér: a nettó vállalkozási díj 5 %-a / hibás teljesítés. Hibás teljesítési kötbér legfeljebb 3 alkalommal érvényesíthető, melyet követően Ajánlatkérő a szerződést felmondhatja, illetve attól elállhat, mely esetekben Megrendelő a már érvényesített hibás teljesítési kötbér összegével csökkentett összegű meghiúsulási kötbért érvényesít,

— Meghiúsulási kötbér: a nettó vállalkozási díj 30 %-a,
— Jótállás: min. 36 hónap, melytől ajánlatkérő számára kedvezőbb jótállási idő azonban vállalható. A jótállás kezdő időpontja a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásának napja.
A szerződést megerősítő kötbérek részletes szabályait a további közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Időtartam: 16 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Projektazonosító: TOP-6.4.1-16-DE1-2017-00001Pályázat címe: „Nyugati kiskörút III. ütem építése és kerékpárforgalmi létesítmények kialakítása”
Projektazonosító: TOP-6.4.1-16-DE1-2017-00001
Pályázat címe: „Nyugati kiskörút III. ütem építése és kerékpárforgalmi létesítmények kialakítása”
További információk:
— A szerződés meghatározása: vállalkozási szerződés,
— Keret-megállapodás kötésére, dinamikus beszerzési rendszer alkalmazására, elektronikus árlejtés alkalmazására nem kerül sor,
— A II.2.7) pontban megadott teljesítési határidő a következőképpen értendő: 16 hónap, a munkaterület átadásától számítva,
— A II.1.5) pont kizárólag azért került kitöltésre, hogy a hirdetmény továbbítható legyen a Kiadóhivatalnak,
— A felhívás IV.2.6) pontja tekintetében ajánlatkérő rögzíteni kívánja, hogy az ajánlati kötöttség időtartama 60 nap az ajánlattételi határidő lejártától számítva,
— Az eljárás során a felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Dr. Paróczai Bernadett, Lajstromszáma: 00176.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Debrecen, Csók utca, Csokonai utca, Jókai utca, Cserepes utca, Mester utca, Tisza István utca, Hatvan utca, egyéb a dokumentációban rögzített érintett ingatlanok (kizárólag hírközlési munkával).
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései szerinti kizáró okok valamelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, amely részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
A kizáró okok fenn nem állásának igazolása a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet (továbbiakban: VHR 321.) 1-8.; 10., 12-16.§-ai alapján az alábbiak szerint történik:
I. ajánlatban:
— a gazdasági szereplő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása, tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. (Kbt. 67. § (1) bekezdés),
— a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjára vonatkozóan a külön jogszabályban meghatározottak szerint megadott részletes adatokat tartalmazó nyilatkozatot ajánlattevő köteles az ajánlata részeként benyújtani (EKR űrlap),
— ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot (Kbt. 67. § (3) bekezdése),

— továbbá az ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (Kbt. 67. § (4) bekezdés).
II. ajánlatkérő felhívására (Kbt. 69. § (4) bekezdés):
— az ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 8. § és 10. §, valamint a 12-16.§ szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá.
A kizáró okok fenn nem állását igazoló dokumentumokat egyszerű másolatban is elegendő benyújtani az ajánlatban.
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági követelmény meghatározása: Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont alapján az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában előírja az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény (Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés követelményét. Ennek megfelelően az ajánlattevő alkalmatlanságát jelenti, ha valamely építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel az Étv. szerinti építőipari tevékenységet végzők névjegyzékében.

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása: Az előírt követelmény tekintetében Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok, az egyéni vállalkozók nyilvántartásának, illetve az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékének adatai alapján. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a VHR 321. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelmény részletes adatait nem kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumban feltüntetni.

Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmény fentiekben előírt igazolását.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést:
P.1.) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19.§ (1) bekezdés c) pontja alapján az Ajánlattevőnek csatolnia kell a cégszerűen (a képviseletre jogosult személy által) aláírt nyilatkozatot a felhívás feladásától visszafelé számított utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (mélyépítés) származó árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

A Korm.r. 19.§ (3) bek. alapján, ha az ajánlattevő a 19.§ (1) bek. c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy a P.1.) pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni a P.1.) pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján a P.1.) pont szerinti követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely már szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint.
Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Az alkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot egyszerű másolatban is elegendő benyújtani.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a VHR 321. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelmény részletes adatait nem kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumban feltüntetni.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a VHR 321. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelmény részletes adatait nem kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumban feltüntetni.
Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmény fentiekben előírt igazolását.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlattevőnek a közbeszerzés tárgyából (mélyépítés) származó nettó árbevétele nem éri el a felhívás feladásától visszafelé számított utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen legalább a nettó 650 millió Ft-ot (az újonnan piacra lépők esetében a működésének ideje alatt a nettó 650 millió Ft-ot).

Műszaki és szakmai képességek:
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést:
M.1.)-M.3.) Az alkalmassági minimumkövetelményt ajánlattevő a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján, a 22. § (3) bekezdésében meghatározott módon, a szerződést kötő másik fél által kiállított, az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 évben teljesített referenciamunkáiról szóló igazolással köteles igazolni.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (2a) bekezdés a) pontja alapján ajánlatkérő a vizsgált 5 éves időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe.
Az igazolásban meg kell adni a szerződéskötő másik fél nevét, címét, az építési beruházás pontos tárgyát, mennyiségét, a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) év/hó/nap bontásban, a teljesítés helyét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A referenciaigazolásból egyértelműen ki kell derülnie az alkalmassági feltételként előírt minimum követelményeknek való megfelelésnek.

Közös ajánlattevőként szerződő félként történő teljesítés esetén a fenti adatokat a referencia igazolásnak oly módon kell tartalmaznia, hogy abból az ajánlattevőnek (adott esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) az alkalmassága egyértelműen megállapítható legyen. Ajánlatkérő a referencia elbírálásánál csak az ajánlattevő saját teljesítését veszi figyelembe. Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban fogadja el, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Közös ajánlattevőként szerződő félként történő teljesítés esetén a fenti adatokat a referencia igazolásnak oly módon kell tartalmaznia, hogy abból az ajánlattevőnek (adott esetben a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) az alkalmassága egyértelműen megállapítható legyen. Ajánlatkérő a referencia elbírálásánál csak az ajánlattevő saját teljesítését veszi figyelembe. Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban fogadja el, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a VHR 321. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelmény részletes adatait nem kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumban feltüntetni.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a VHR 321. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelmény részletes adatait nem kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumban feltüntetni.
Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmény fentiekben előírt igazolását.
Az alkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot egyszerű másolatban is elegendő benyújtani.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1.) Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 évben - a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdés a) pontjára figyelemmel - teljesített (műszaki átadás-átvételi eljárással lezárt), összesen minimum 10 000 négyzetméter felületű út építésére és/vagy felújítására irányuló, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített referenciával.

/A fenti követelmény több szerződéssel is teljesíthető./
M.2.) Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 évben - a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdés a) pontjára figyelemmel - teljesített (műszaki átadás-átvételi eljárással lezárt), összesen minimum az alábbi mennyiségű és tárgyú, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített referenciával:

— 15 000 m3 talajcsere,
— 360 méter ivóvíz vezeték építés és/vagy kiváltás,
— 370 m csapadék- és/vagy szennyvízcsatorna építés és/vagy kiváltás,
— 5800 méter hírközlési alépítményi hálózat (védőcsövek összes hossza) építés és/vagy kiváltás,
— gáz-elosztó vezeték építés és/vagy kiváltás,
— közvilágítás építés és/vagy kiváltás.
M.3.) Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 évben - a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdés a) pontjára figyelemmel - teljesített (műszaki átadás-átvételi eljárással lezárt) legalább egy olyan referenciával, amely jelzőlámpával szabályozott csomópont építésére és/vagy átépítésére irányul.

/Az M.1.)-M.3.) pontban bemutatott teljesítések között átfedés lehetséges./
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A beruházás részben saját forrásból, részben európai uniós támogatásból valósul meg utófinanszírozással, a „Nyugati kiskörút III. ütem építése és kerékpárforgalmi létesítmények kialakítása” című, TOP-6.4.1-16-DE1-2017-00001 azonosító számú projekt keretében. A támogatás intenzitása a projekt elszámolható összköltségének 100 %-a

A nyertes ajánlattevő kérheti a Kbt. 135.§ (7) bekezdés alapján a szerződésben foglalt – áfa nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5 %-ának megfelelő összeg, de legfeljebb 75 millió forint előlegként történő kifizetését.
Előleg igénylése esetén az előleget a Vállalkozó a végszámlában köteles elszámolni oly módon, hogy a végszámla értékét az igényelt előleg összegével köteles csökkenteni.
Ajánlatkérő tartalékkeretet nem biztosít.
A kivitelezés során 5 részszámla és 1 végszámla benyújtására van lehetőség.
Az 1. részszámla benyújtására az áfa nélküli szerződéses érték 15 %-át, a 2. részszámla benyújtására az áfa nélküli szerződéses érték 30 %-át, a 3. részszámla benyújtására az áfa nélküli szerződéses érték 45 %-át, a 4. részszámla benyújtására az áfa nélküli szerződéses érték 60 %-át, az 5. részszámla benyújtására az áfa nélküli szerződéses érték 75 %-át elérő megvalósult teljesítés esetén van lehetőség, a tényleges műszaki tartalomnak megfelelő összeg erejéig. A részszámlák benyújtásának feltétele a teljesítésigazolás kiadása. Vállalkozó a sikeres, hiba- és hiánymentes műszaki átadás-átvételi eljárás lezárását követően, a megrendelő műszaki ellenőre által kiadott, a hiba és hiánymentes teljesítést igazoló teljesítésigazolás kiállítását követően jogosult végszámlát benyújtani.

A benyújtásra kerülő valamennyi számlában megbontva szükséges feltüntetni a projekt szempontjából támogatott és nem támogatott költségeket.
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő által elvégzett tevékenységről teljesítés igazolást állít ki, a Kbt. 135.§ (1) bekezdése szerint. A teljesítés akkor megfelelő és igazolható, ha a vonatkozó jogszabályoknak, szabványoknak és műszaki irányelveknek, az eljárást megindító felhívásnak, közbeszerzési dokumentumoknak és a nyertes ajánlattevő ajánlatának megfelelően történik meg a tevékenység elvégzése.

Ajánlatkérő az igazolt teljesítést követően a szabályszerűen kiállított számlát a kézhezvételtől számított 30 napon belül egyenlíti ki a nyertes ajánlattevő bankszámlájára történő banki átutalással, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdései alapján.

Amennyiben nyertes ajánlattevő a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a 322/2015. (X.30.) Korm.rendelet 32/A. §-a illetve 32/B. §-a alkalmazandó a kifizetés során.
Az elszámolás és a kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF).
A fizetési feltételek kapcsán irányadó jogszabályok még:
O Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény,
O Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.)
Kormányrendelet,
O A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó
Támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet,
O Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény,
O A Kbt. 135.§ (2)-(3), (5)-(6) és (11) bekezdései.
A fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-10-15 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
További információk:
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a Kbt. 68.§-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A teljesítésbe bevonásra kerül-e legalább 1 fő olyan szakember, aki aszfalt burkolatú út építésének és/vagy felújításának irányításában szerzett tapasztalattal rendelkezik (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. A teljesítésbe bevonásra kerül-e legalább 1 fő olyan szakember, aki csapadékvíz-elvezetés kivitelezésének irányításában szerzett tapasztalattal rendelkezik (igen/nem)
3. Jótállás vállalt időtartama (hónap, min. 36 hónap, max. 60 hónap)
Ár (súlyozás): 70
1.) A hiánypótlás lehetősége a Kbt. 71.§ rendelkezéseinek megfelelően biztosított. Ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást.

2.) A felhívás III.1.2) és III.1.3) szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb!
3.) Ajánlatkérő kizárja a gazdálkodó szervezet létrehozását. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy cégszerűen aláírt megállapodást a közbeszerzési dokumentumokban részletezett minimális tartalommal.
4.) Az ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell az EKR-ben rendelkezésre álló elektronikus űrlapként a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatát.
5.) Az ajánlattevőnek az ajánlatban csatolnia kell a képviseletre jogosult által aláírt nyilatkozatát a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja tekintetében. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni és az ajánlathoz csatolni

6.) Ha az ajánlatkérő a megküldött írásbeli összegzésben a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza, akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köti meg a szerződést.

7.) Az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként meg kell, hogy feleljen a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.

8.) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt.81.§ (4) és (5) bekezdéseiben meghatározottakat.
9.) Felelősségbiztosítás: Felelősségbiztosítás előírt kárérték limitje: 20 millió Ft/esemény, 50 millió Ft/év. Tárgya: építési-szerelési biztosítás. További információk a közbeszerzési dokumentumokban.
11.) Az ajánlatok értékelésének szempontja: a legjobb ár-érték arány. Az értékelési részszempontonként az adható részpontszámok alsó határa: 0 pont, a felső határa: 10 pont. A pontozás módszere: 1.,2. részszempont: a Közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerinti pontozás, 3. részszempont: a Közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerinti arányosítás, Ár szempont: a Közbeszerzési dokumentumban részletezettek szerinti fordított arányosítás.

12) Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke: 5 000 000,- HUF
A befizetés helye: az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11738008-15461009-06530000 (OTP BankNyrt.)
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Átutalás esetén az Ajánlatkérő 11738008-15461009-06530000 számú számlájára való utalással teljesítendő az ajánlati biztosíték. A biztosíték teljesítésének igazolása: ajánlattevő bankjának hivatalos igazolása a terhelésről egyszerű másolatban, vagy pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított garancia-levél vagy készfizető kezességvállalást igazoló dokumentum, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény. A Kbt. 41/A. § (2) bekezdése alapján az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként meg kell, hogy feleljen a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. A garancia szövegezésének a Kbt. 54. § (4) bekezdése szerinti felhasználás valamennyi esetét pontosan tartalmaznia kell.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére a Kbt. 148. §-ban foglaltak az irányadók.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 182-436087 (2020-09-14)
További információk (2020-10-12) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Útburkolati jelek festése📦
További információk (2020-12-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Nyugati kiskörút III. ütem az I. ütemhez kapcsolódva a Hatvan utca - Csók utca csomópontjából indul ki, mely a Mester utca csomópontján keresztül a Csemete utcán levő buszmegálló buszöbölbe való kihelyezés végéig tart. A kiskörút III. ütem és Mester utcai csomópont megfelelő kialakítása miatt a Mester utcát kis mértékben szélesíteni szükséges, és ennek érdekében át kell építeni a Mester utcai parkolót párhuzamos állásúvá.
A kiskörút III. ütem keresztmetszete az alábbi: 2 x 3 forgalmi sáv, melyekből a két szélső buszsáv, középen és az út mellett két szélen, ahol a hely elegendő volt, zöldsáv, és két szélen gyalog- és irányhelyes egyirányú kerékpárút.
Az új út minden csomópontja jelzőlámpás forgalomirányítással lesz ellátva.
Részben közterületen, részben a megvásárolt/kisajátított ingatlanokon az útba eső fákat ki kell vágni, és a zöldterületrendezési terv szerint új fákat, cserjéket kell kiültetni.
A Nyugati kiskörút III. ütem az I. ütemhez kapcsolódva a Hatvan utca - Csók utca csomópontjából indul ki, mely a Mester utca csomópontján keresztül a Csemete utcán levő buszmegálló buszöbölbe való kihelyezés végéig tart. A kiskörút III. ütem és Mester utcai csomópont megfelelő kialakítása miatt a Mester utcát kis mértékben szélesíteni szükséges, és ennek érdekében át kell építeni a Mester utcai parkolót párhuzamos állásúvá.
A kiskörút III. ütem keresztmetszete az alábbi: 2 x 3 forgalmi sáv, melyekből a két szélső buszsáv, középen és az út mellett két szélen, ahol a hely elegendő volt, zöldsáv, és két szélen gyalog- és irányhelyes egyirányú kerékpárút.
Az új út minden csomópontja jelzőlámpás forgalomirányítással lesz ellátva.
Részben közterületen, részben a megvásárolt/kisajátított ingatlanokon az útba eső fákat ki kell vágni, és a zöldterületrendezési terv szerint új fákat, cserjéket kell kiültetni.
A Nyugati kiskörút III. ütem az I. ütemhez kapcsolódva a Hatvan utca - Csók utca csomópontjából indul ki, mely a Mester utca csomópontján keresztül a Csemete utcán levő buszmegálló buszöbölbe való kihelyezés végéig tart. A kiskörút III. ütem és Mester utcai csomópont megfelelő kialakítása miatt a Mester utcát kis mértékben szélesíteni szükséges, és ennek érdekében át kell építeni a Mester utcai parkolót párhuzamos állásúvá.
A Nyugati kiskörút III. ütem az I. ütemhez kapcsolódva a Hatvan utca - Csók utca csomópontjából indul ki, mely a Mester utca csomópontján keresztül a Csemete utcán levő buszmegálló buszöbölbe való kihelyezés végéig tart. A kiskörút III. ütem és Mester utcai csomópont megfelelő kialakítása miatt a Mester utcát kis mértékben szélesíteni szükséges, és ennek érdekében át kell építeni a Mester utcai parkolót párhuzamos állásúvá.
Forrás: OJS 2020/S 237-582336 (2020-12-01)
További információk (2020-12-16) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-16 📅
Benyújtási határidő: 2021-01-13 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 248-616225
HL-S szám: 248
További információk
Ajánlatkérő a fentieken túl módosítja a további közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki dokumentációt. A műszaki dokumentáció módosítással érintett részei a hirdetmény megjelenésétől elérhetőek az EKR rendszerben az eredeti dokumentumokkal megegyező elérési útvonalon.

Forrás: OJS 2020/S 248-616225 (2020-12-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-05-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 299 518 129 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-05-13 📅
Közzététel dátuma: 2021-05-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 095-248791
HL-S szám: 95
További információk
Az ajánlattevők neve, címe, adószáma:
1/ Colas Út Építőipari Zrt.(1113 Budapest Bocskai Út 73., adószám: 14904134-2-44)
2/ STRABAG Építőipari Zrt. (1117 Budapest Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2., adószám: 10776456-4-43)
3/ Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. (6060 Tiszakécske Béke Utca 150., adószám: 28733232-4-03)
4/ Debreceni Mélyépítő Holding Kft. - „KE-VÍZ 21” Zrt. - ZEMPLÉNKŐ Kft. (4029 Debrecen Dobozi Utca 17.) közös ajánlattevők, melynek tagjai:
ZEMPLÉNKŐ Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft.
(4921 Tivadar Petőfi Utca 24. A. épület, adószám: 12523326-2-15) és
KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság
(4400 Nyíregyháza Vécsey Utca 21., adószám: 11876566-2-15) és
Debreceni Mélyépítő Holding Fővállalkozó és Tanácsadó Kft.
(4029 Debrecen Dobozi Utca 17., adószám: 12110508-2-09)

— Vízvezeték építés, kiváltás: A teljes tervezési területen bontandó összesen 365,2 m különféle anyagú és átmérőjű víz gerincvezeték, 227 m bekötővezeték és 14 db vízóraakna. Építendő vízvezetékek: Különféle átmérőjű KPE vízvezeték építése összesen 501,9 m, hosszban. 2 db kitörésbiztos tűzcsappal, lakossági bekötésekkel a szükséges szerelvényezéssel együtt, 28 m DN 200 KM-PVC cső bélelése. A vízvezetékeket nyomáspróbázni és fertőtleníteni is szükséges,

— Zöldterületrendezés: Fa kivágás: Összesen 63 db fát kell kivágni, valamint 128 db tuskót irtani. 163 db fa és 5589 db cserje ültetendő ki. Gyep készítés: 1 089 m2,
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-30 📅
Név: Debreceni Mélyépítő Holding Fővállalkozó és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40681296
Postacím: Dobozi Utca 17.
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4029
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309034136📞
E-mail: ekr.dmh@gmail.com📧
Név: ZEMPLÉNKŐ Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35989240
Postacím: Petőfi Utca 24. A. épület
Postai város: Tivadar
Postai irányítószám: 4921
Telefon: +36 42506514📞
E-mail: info@zemplenko.hu📧
Ország: Szabolcs-Szatmár-Bereg🏙️
Internetcím: http://www.zemplenko.hu🌏
Név: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_91894551
Postacím: Vécsey Utca 21.
Postai város: Nyíregyháza
Postai irányítószám: 4400
Telefon: +36 42420191📞
E-mail: ekr@keviz.hu📧
Internetcím: http://www.keviz.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 1 299 518 129 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Hivatkozás További információk
Az ajánlattevők neve, címe, adószáma:
1/ Colas Út Építőipari Zrt.(1113 Budapest Bocskai Út 73., adószám: 14904134-2-44)
2/ STRABAG Építőipari Zrt. (1117 Budapest Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2., adószám: 10776456-4-43)
3/ Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. (6060 Tiszakécske Béke Utca 150., adószám: 28733232-4-03)
4/ Debreceni Mélyépítő Holding Kft. - „KE-VÍZ 21” Zrt. - ZEMPLÉNKŐ Kft. (4029 Debrecen Dobozi Utca 17.) közös ajánlattevők, melynek tagjai:
ZEMPLÉNKŐ Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft.
(4921 Tivadar Petőfi Utca 24. A. épület, adószám: 12523326-2-15) és
KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság
(4400 Nyíregyháza Vécsey Utca 21., adószám: 11876566-2-15) és
Debreceni Mélyépítő Holding Fővállalkozó és Tanácsadó Kft.
(4029 Debrecen Dobozi Utca 17., adószám: 12110508-2-09)
Forrás: OJS 2021/S 095-248791 (2021-05-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-07-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 299 518 129 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Piac Utca 20.
Felek megvizsgálták a Kbt. 141. §-a szerinti, szerződés módosítására irányuló jogalap fennállását és a következőket állapították meg:
A Kbt. 141. § (2) bekezdése szerint a szerződés - a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, ha a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése - vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke - nem éri el az alábbi értékek egyikét sem
a) az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;
b) szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerződéses érték 15%-át; valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.
A Kbt. 141. § (3) bekezdése szerint a (2) bekezdést arra a szerződésmódosításra lehet alkalmazni, amely a szerződés értékének változásával jár, a szerződéses jogviszony több elemét érintő módosítás esetén a módosítás azon elemeire, amelyek az érték változásával összefüggenek.
Jelen módosítás olyan műszaki tartalom változtatásra irányul, mely a vállalkozói díjat az elmaradó munkák értékével csökkenti, míg a pótmunkák értékével növeli, összességében pedig a szerződés ellenértékét növeli.
A szerződésmódosítás keretében olyan munkák elhagyására, valamint további építési munkák megrendelésére kerül sor, melyek nem változtatják meg a szerződés általános jellegét és illeszkednek az eredeti szerződés jellegéhez. Vállalkozó feladata továbbra is a Nyugati kiskörút III. ütem építése, mely az eredeti szerződés tárgya is volt, csupán előre nem látható körülmények miatt a műszaki tartalom módosítása vált szükségessé, mely pótmunkákat és elmaradó munkákat generált.
Az eredeti szerződést megelőző közbeszerzési eljárás uniós értékhatárt el nem érő értékű közbeszerzési eljárás. A szerződés szerinti eredeti ellenszolgáltatás nettó összege 1 299 518 129- Ft, amelynek a 15%-a nettó 194 927 719,-Ft.
A tárgyi szerződésmódosítás eredményeként az ellenérték változás (növekedés) 320 730,-Ft, mely nem éri el az eredeti szerződés értékének 15%-át.
A szerződő fél személyének változása csak új közbeszerzéssel eljárással lenne megoldható, mely mind az időbeliség, mind a költségek tekintetében jelentős hátránnyal járna.
A fentiekre tekintettel jelen szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (2) bekezdése szerinti jogalapnak megfelel, azzal összhangban van.

A rész elnevezése: Nyugati kiskörút III. ütem építése
Rövid leírás:
- Útépítés: új aszfalt burkolatú út építése 419 m hosszon, 2 x 2 forgalmi sávval, két szélen buszsávval, a buszsávban 2 db buszmegállóhellyel, középen és két oldalon - hely függvényében - zöldsáv létesítésével, két oldalon irányhelyes egyirányú egyesített gyalog-kerékpárúttal. Az út alatti területen 2 m mélyégig talajcserére kerül sor. A Hatvan utca - Nyugati kiskörút csomópontjában teljes pályaszerkezetcserével, a Mester utcán 216 m hosszban aszfalt szőnyegezéssel és a szükséges mértékű burkolatszélesítéssel, míg a Csemete utcán 65 m hosszban aszfalt szőnyegezés és 1 db meglevő buszmegálló öbölbe történő átépítése történik. A Mester utcán a parkoló, és az aszfalt járda is új nyomvonalon 123 m hosszban átépül.

-Új útburkolatszerkezet építése: 9441,62 m2
-Útburkolat-felújítás: 4858 m2
-Talajcsere: 20 256 m3
-Térkőburkolatok építése: 3436 m2
-Aszfalt járda építése: 730,05 m2
-Homokos kavics ágyazat készítése: 2 807 m3
-Ckt4 cementstabilizáció készítése: 635 m3
-C12/15 soványbeton útalap készítése: 1888 m3
-CP 4/2,7 - 32/F betonburkolat építése vasalt kereszthézagokkal: 51,6 m3
-Különféle típusú aszfaltrétegek beépítése: 2 108,4 m3
-Térkő burkolatok építése összesen: 3 592 m2
-Meglevő aknafedlap, közműszerelvények szintbeemelése új szerelvényekkel: 129 db
-Különféle KRESZ tábla elhelyezése: 243 db
-Burkolati jelek festése (fehér és sárga): 1 110 m2
- Jelzőlámpás csomópontok át-, illetve kiépítése szabályozástechnikával együtt:
-Meglevő jelzőlámpás csomópont átépítése 2 db
-Új jelzőlámpás csomópontok kiépítése 2 db
-Nyugati kiskörút III. ütem építésével összefüggő programmódosítások 5 db
- Viziközművek létesítése:
-Csapadékcsatorna (csapadékvíz-elvezető csatorna) kiépítése: 404,80 m különféle átmérőjű gerincvezeték építése, 611,2 m különféle átmérőjű víznyelő és ejtővezeték bekötőcső, 17 db tisztítóakna építése, 28 db 41 x 45-ös ráccsal fedett víznyelő és 26 db oldalbeömlős víznyelőaknával, valamint 5 db meglévő víznyelő szintbehelyezése.

-Szennyvízcsatorna átépítése: Nyugati kiskörút III. ütem nyomvonalán 95 m hosszban DN 315 KG-PVC gerinccsatorna építés, 37 m DN 160 KG-PVC házi bekötés kiépítésével, 3 db műanyag és 1 db vb. tisztítóaknával, 8 db meglevő akna átépítésével, új aknafedlapok beépítésével.

-Vízvezeték építés, kiváltás: A teljes tervezési területen bontandó összesen 365,2 m különféle anyagú és átmérőjű víz gerincvezeték, 227 m bekötővezeték és 14 db vízóraakna. Építendő vízvezetékek: Különféle átmérőjű KPE vízvezeték építése összesen 501,9 m, hosszban. 2 db kitörésbiztos tűzcsappal, lakossági bekötésekkel a szükséges szerelvényezéssel együtt, 28 m DN 200 KM-PVC cső bélelése. A vízvezetékeket nyomáspróbázni és fertőtleníteni is szükséges.

-Öntöző vízvezeték építése: D 32 KPE vezeték építés 53 m hosszban, 5 db előregyártott vízóra aknával és szerelvényeivel.
- Elektromos kiviteli terv alapján földkábel hálózatok kiváltása és közvilágítás kiépítése: Földkábel és szabadvezeték bontásokat kell végezni összesen 1 091 m nyomvonalhosszban. Elhelyezendő kábelek: 11 kV-os, 1 kV-os, és közvilágítási kábelek összesen 2 436 m kábelhosszal. A terv tartalmazza a meglevő oszlopok bontását és a tervezett közvilágítási oszlopok (41 db) telepítését a betervezett lámpatestek elhelyezésével.

- Zöldterületrendezés: Fa kivágás: Összesen 63 db fát kell kivágni, valamint 128 db tuskót irtani. 163 db fa és 5589 db cserje ültetendő ki. Gyep készítés: 1 089 m2.
- Távközlési (hírközlési) fejlesztések, kiváltások: (DV INFO hálózat kiváltási munkákon kívül a többi munkanem nem elszámolható)
-Önkormányzati tulajdonba kerülő alépítményi hálózat építés: a két oldali tervezett járda alatt 8-8 db PVC M110 védőcső elhelyezése történik összesen 7915 m hosszban, 16 db N2 típusú megszakító létesítménnyel. KPE 110-es védőcső fektetése 1424 m hosszban, T040/300 kábelvédőcső elhelyezése 240 m hosszban.

-DV INFO hálózat kiváltási munkák: 300 m Fve 8 x 12B optikai kábel elhelyezése, 4 db szekrény keret és fedlap beépítésével (Támogatható)
-Egyéb távközlési hálózat kiváltások:
távközlési szekrény és keret elhelyezése: 26 db
vb. csővédelem készítése: 61 m2
- Kisnyomású gáz-elosztó vezeték építése - szanálása (nem elszámolható tevékenység): építendő gázvezetékek: Különféle átmérőben 216 m gerincvezeték, 3 db leágazó vezeték építése 11 m a szükséges védő és burokcsövekkel, nyomáspróbázva.
- Késedelmi kötbér: a nettó vállalkozási díj 1 %-a naponta, maximális összege a nettó vállalkozási díj 20 %-a, A késedelmi kötbér maximumának elérése esetének esetleges jogkövetkezménye a szerződésszegés miatti elállás, illetve a szerződés azonnali hatályú felmondása az Ajánlatkérő részéről, mely esetben - a késedelmi kötbér helyett - Ajánlatkérő meghiúsulási kötbért érvényesít.

- Hibás teljesítési kötbér: a nettó vállalkozási díj 5%-a / hibás teljesítés. Hibás teljesítési kötbér legfeljebb 3 alkalommal érvényesíthető, melyet követően Ajánlatkérő a szerződést felmondhatja, illetve attól elállhat, mely esetekben Megrendelő a már érvényesített hibás teljesítési kötbér összegével csökkentett összegű meghiúsulási kötbért érvényesít.

- Meghiúsulási kötbér: a nettó vállalkozási díj 30 %-a.
- Jótállás: min. 36 hónap, melytől ajánlatkérő számára kedvezőbb jótállási idő azonban vállalható. A jótállás kezdő időpontja a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásának napja.
A szerződés odaítélése
Postacím: Dobozi Utca 17.
Petőfi Utca 24. A. épület