Olajfogó tisztítás – országos

Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

„Olajfogó tisztítás – országos” – 14 részben
1–6. rész (Nem gyorsforgalmi mérnökségek olajfogói)
Az Ajánlattevő feladata a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (továbbiakban: Társaság, Zrt., Ajánlatkérő) telephelyein üzemelő gépjárműmosókból, azok olaj-iszapfogó műtárgyaiból az olajos iszap (ld. Ártáblázat) kiemelése speciális felépítménnyel rendelkező tartályos járművel, a nem szivattyúzható szilárd hulladék elszállítása konténeres teherautóval, valamint a keletkezett veszélyes hulladékok jogszabályi előírásoknak megfelelő kezelése.
A megrendelésektől függően szükség szerint (várhatóan évi egy alkalommal) a gépjárműmosó csatornarendszerének átmosatását (tisztítását) is biztosítania kell az Ajánlattevőnek „WOMA” vagy azzal egyenértékű szívó-mosó berendezéssel ellátott, csatornatisztításra alkalmas felépítménnyel rendelkező tehergépjárművel.
A szerződéses időtartam alatt az alábbi 2–3 új mérnökség átadására lehet számítani: Lakitelek, Nagycenk, Encs. Az új mérnökségek átadását követően szerződésmódosítás keretében kerülnek az új teljesítési helyek a szerződésben rögzítésre.
Keretösszeg: 1. rész: nettó 14 000 000 HUF, 2. rész: nettó 19 500 000 HUF, 3. rész: nettó 17 500 000 HUF, 4. rész: nettó 16 500 000 HUF, 5. rész: nettó 18 000 000 HUF, 6. rész: nettó 14 500 000 HUF.
Ajánlatkérő vállalja, hogy a teljes mennyiség legalább 70 %-ára vonatkozóan munkát ad ki.
7–14. rész (Gyorsforgalmi mérnökségek és úthálózat olajfogói)
Az úthálózat üzemeltetését ellátó egyes mérnökségi telephelyeken, illetve egyes autópálya pihenőben, és pályaszakaszok mentén működő olajfogó műtárgyak üzemeltetése ellenőrzése és karbantartása, valamint az olajfogóhoz kapcsolódó időszakos vízmintavétel és vízvizsgálat elvégzése.
Keretösszegek: 7. rész: nettó 9 200 000 HUF, 8. rész: nettó 13 200 000 HUF, 9. rész: nettó 18 100 000 HUF, 10. rész: nettó 10 600 000 HUF, 11. rész: nettó 8 700 000 HUF, 12. rész: nettó 20 000 000 HUF, 13. rész: nettó 16 300 000 HUF, 14. rész: nettó 3 900 000 HUF.
Ajánlatkérő vállalja, hogy a teljes mennyiség legalább 70 %-ára vonatkozóan munkát ad ki.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-11-20. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-10-19.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-10-19 Ajánlati felhívás
2021-04-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-09-09 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-09-22 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-09-30 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-10-07 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-10-17 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-10-25 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-11-04 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-12-08 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-07-28 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-09-29 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2020-10-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szennyezett folyadék kezelésével és ártalmatlanításával kapcsolatos szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000803322020
Rövid leírás:
„Olajfogó tisztítás – országos” – 14 részben 1–6. rész (Nem gyorsforgalmi mérnökségek olajfogói) Az Ajánlattevő feladata a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (továbbiakban: Társaság, Zrt., Ajánlatkérő) telephelyein üzemelő gépjárműmosókból, azok olaj-iszapfogó műtárgyaiból az olajos iszap (ld. Ártáblázat) kiemelése speciális felépítménnyel rendelkező tartályos járművel, a nem szivattyúzható szilárd hulladék elszállítása konténeres teherautóval, valamint a keletkezett veszélyes hulladékok jogszabályi előírásoknak megfelelő kezelése. A megrendelésektől függően szükség szerint (várhatóan évi egy alkalommal) a gépjárműmosó csatornarendszerének átmosatását (tisztítását) is biztosítania kell az Ajánlattevőnek „WOMA” vagy azzal egyenértékű szívó-mosó berendezéssel ellátott, csatornatisztításra alkalmas felépítménnyel rendelkező tehergépjárművel. A szerződéses időtartam alatt az alábbi 2–3 új mérnökség átadására lehet számítani: Lakitelek, Nagycenk, Encs. Az új mérnökségek átadását követően szerződésmódosítás keretében kerülnek az új teljesítési helyek a szerződésben rögzítésre. Keretösszeg: 1. rész: nettó 14 000 000 HUF, 2. rész: nettó 19 500 000 HUF, 3. rész: nettó 17 500 000 HUF, 4. rész: nettó 16 500 000 HUF, 5. rész: nettó 18 000 000 HUF, 6. rész: nettó 14 500 000 HUF. Ajánlatkérő vállalja, hogy a teljes mennyiség legalább 70 %-ára vonatkozóan munkát ad ki. 7–14. rész (Gyorsforgalmi mérnökségek és úthálózat olajfogói) Az úthálózat üzemeltetését ellátó egyes mérnökségi telephelyeken, illetve egyes autópálya pihenőben, és pályaszakaszok mentén működő olajfogó műtárgyak üzemeltetése ellenőrzése és karbantartása, valamint az olajfogóhoz kapcsolódó időszakos vízmintavétel és vízvizsgálat elvégzése. Keretösszegek: 7. rész: nettó 9 200 000 HUF, 8. rész: nettó 13 200 000 HUF, 9. rész: nettó 18 100 000 HUF, 10. rész: nettó 10 600 000 HUF, 11. rész: nettó 8 700 000 HUF, 12. rész: nettó 20 000 000 HUF, 13. rész: nettó 16 300 000 HUF, 14. rész: nettó 3 900 000 HUF. Ajánlatkérő vállalja, hogy a teljes mennyiség legalább 70 %-ára vonatkozóan munkát ad ki.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szennyezett folyadék kezelésével és ártalmatlanításával kapcsolatos szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Szennyezett folyadék kezelésével és ártalmatlanításával kapcsolatos szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Bács-Kiskun 🏙️
Pest 🏙️
Fejér 🏙️
Vas 🏙️
Hajdú-Bihar 🏙️
Baranya 🏙️
Heves 🏙️
Somogy 🏙️
Csongrád 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Fényes Elek utca 7–13.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kozut.hu 🌏
E-mail: falucskai.zoltan@kozut.hu 📧
Telefon: +36 18199171 📞
Fax: +36 18199540 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000803322020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000803322020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-10-19 📅
Benyújtási határidő: 2020-11-20 📅
Közzététel dátuma: 2020-10-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 207-503682
HL-S szám: 207
További információk
Kbt. 68. § EKRr. 15. §

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Olajfogó tisztítás – országos” – 14 részben
1–6. rész (Nem gyorsforgalmi mérnökségek olajfogói)
Az Ajánlattevő feladata a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (továbbiakban: Társaság, Zrt., Ajánlatkérő) telephelyein üzemelő gépjárműmosókból, azok olaj-iszapfogó műtárgyaiból az olajos iszap (ld. Ártáblázat) kiemelése speciális felépítménnyel rendelkező tartályos járművel, a nem szivattyúzható szilárd hulladék elszállítása konténeres teherautóval, valamint a keletkezett veszélyes hulladékok jogszabályi előírásoknak megfelelő kezelése.
Többet mutasson
A megrendelésektől függően szükség szerint (várhatóan évi egy alkalommal) a gépjárműmosó csatornarendszerének átmosatását (tisztítását) is biztosítania kell az Ajánlattevőnek „WOMA” vagy azzal egyenértékű szívó-mosó berendezéssel ellátott, csatornatisztításra alkalmas felépítménnyel rendelkező tehergépjárművel.
Többet mutasson
A szerződéses időtartam alatt az alábbi 2–3 új mérnökség átadására lehet számítani: Lakitelek, Nagycenk, Encs. Az új mérnökségek átadását követően szerződésmódosítás keretében kerülnek az új teljesítési helyek a szerződésben rögzítésre.
Keretösszeg: 1. rész: nettó 14 000 000 HUF, 2. rész: nettó 19 500 000 HUF, 3. rész: nettó 17 500 000 HUF, 4. rész: nettó 16 500 000 HUF, 5. rész: nettó 18 000 000 HUF, 6. rész: nettó 14 500 000 HUF.
Ajánlatkérő vállalja, hogy a teljes mennyiség legalább 70 %-ára vonatkozóan munkát ad ki.
7–14. rész (Gyorsforgalmi mérnökségek és úthálózat olajfogói)
Az úthálózat üzemeltetését ellátó egyes mérnökségi telephelyeken, illetve egyes autópálya pihenőben, és pályaszakaszok mentén működő olajfogó műtárgyak üzemeltetése ellenőrzése és karbantartása, valamint az olajfogóhoz kapcsolódó időszakos vízmintavétel és vízvizsgálat elvégzése.
Többet mutasson
Keretösszegek: 7. rész: nettó 9 200 000 HUF, 8. rész: nettó 13 200 000 HUF, 9. rész: nettó 18 100 000 HUF, 10. rész: nettó 10 600 000 HUF, 11. rész: nettó 8 700 000 HUF, 12. rész: nettó 20 000 000 HUF, 13. rész: nettó 16 300 000 HUF, 14. rész: nettó 3 900 000 HUF.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád Megyei Igazgatóság
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Teljes mennyiség (olajfogók): 18 db
Az Ajánlattevő a mellékelt árazatlan költségvetést tartalmazó 1. sz. Excel táblázat – ártáblázat kitöltésével köteles megjelölni, hogy a felsorolt hulladéktípusokat milyen egységár (HUF/kg) ellenében tudja szállítani, hasznosítani vagy ártalmatlanítani. Az egységárnak tartalmaznia kell valamennyi költséget, amely a gépjárműmosókban keletkező veszélyes hulladék elszállítása és kezelése kapcsán felmerülhet, az ajánlatban megadott egységáron felül más költség nem számolható el. A "WOMA" vagy azzal egyenértékű szívó-mosó berendezéssel ellátott, csatornatisztításra alkalmas felépítménnyel rendelkező tehergépjármű Ajánlattevő által megajánlott óradíjának magába kell foglalnia a kiszállási díjat is.
Többet mutasson
A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentumok és a szerződéstervezet tartalmazza.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Többet mutasson
Időtartam: 36 hónap
A rész elnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest M. Ig.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Teljes mennyiség (olajfogók): 14 db
Az Ajánlattevő a mellékelt árazatlan költségvetést tartalmazó 1. sz. Excel táblázat - ártáblázat kitöltésével köteles megjelölni, hogy a felsorolt hulladéktípusokat milyen egységár (Ft/kg) ellenében tudja szállítani, hasznosítani vagy ártalmatlanítani. Az egységárnak tartalmaznia kell valamennyi költséget, amely a gépjárműmosókban keletkező veszélyes hulladék elszállítása és kezelése kapcsán felmerülhet, az ajánlatban megadott egységáron felül más költség nem számolható el. A "WOMA" vagy azzal egyenértékű szívó-mosó berendezéssel ellátott, csatornatisztításra alkalmas felépítménnyel rendelkező tehergépjármű Ajánlattevő által megajánlott óradíjának magába kell foglalnia a kiszállási díjat is.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron M. Ig.
A rész száma: 3
Rövid leírás: Teljes mennyiség (olajfogók): 11 db
A rész elnevezése: Vas, Veszprém, Zala Megyei Igazgatóság
A rész száma: 4
Rövid leírás: Teljes mennyiség (olajfogók): 16 db
A rész elnevezése: Hajdú-B., Jász-Nagykun-Sz., Szabolcs-Szatmár-B.
A rész száma: 5
Rövid leírás: Teljes mennyiség (olajfogók): 13 db
A rész elnevezése: Baranya, Somogy, Tolna Megyei Igazgatóság
A rész száma: 6
Rövid leírás: Teljes mennyiség (olajfogók): 12 db
A rész elnevezése: M0 Szigetszentmiklós, M0 Dunakeszi, M3 Gödöllő
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Teljes mennyiség (olajfogók): 7 db
Az úthálózat üzemeltetését ellátó egyes mérnökségi telephelyeken, illetve egyes autópálya pihenőben működő olajfogó műtárgyak üzemeltetése ellenőrzése és karbantartása, valamint az olajfogóhoz kapcsolódó időszakos vízmintavétel és vízvizsgálat elvégzése az alábbiak szerint.
Többet mutasson
A műtárgyak:
A műtárgyak a mérnökségek gépjárműmosóiban és az üzemanyagtöltőknél keletkező technológiai szennyvizet és telepi csapadékvizet, a pihenő parkolójában összegyűlő csapadékvizet tisztítják.
Ajánlattevőnek az Ártáblázatban részenként meg kell határoznia, hogy a szerződés hatálya alatt milyen összegű díj (egységárak) ellenében vállalja az egyes ajánlattevői feladatok elvégzését. Az ajánlattevői feladatok az egységárak alapul vételével, tételesen kerülnek elszámolásra.
Többet mutasson
A megajánlott egységáraknak fix összegűnek kell lennie, vagyis az ajánlattevő semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehet változó árat tartalmazó ajánlatot. Az ártáblázatban megajánlott egységáraknak fedeznie kell ajánlattevőnél felmerült valamennyi költséget és díjat, további díjat vagy költséget ajánlattevő semmilyen jogcímen nem érvényesíthet Ajánlatkérővel szemben.
Többet mutasson
Az ellenőrzési feladatok elszámolása Ft/alkalom egységáron, az eseti megrendelés alapján elvégzett karbantartás pedig Ft/munkaóra egységáron és az alkatrészre megajánlott egységáron történik.
A munkaóra díját nem főre vetítve, hanem össz. munkavégzésre vetítve kérjük megadni.
Az alkatrészre megajánlott egységárban kérjük kalkulálni a cserélt, használt alkatrész elszállításának, kezelésének díját is.
Az eseti megrendelésenként Nyertes ajánlattevő az ajánlatában megajánlott, egy összegű kiszállási díjra is jogosult.
Fentieken kívül egyéb költséget vagy díjat Nyertes ajánlattevő nem jogosult érvényesíteni.
A mintavételezés és laboratóriumi vízvizsgálat elszámolása a megajánlott Ft/alkalom/műtárgy egységáron történik, ezen kívül egyéb költséget vagy díjat Nyertes ajánlattevő nem jogosult érvényesíteni.
A műtárgyak leürítésének, tisztításának és veszélyes hulladék kitermelésének elszámolása a megajánlott Ft/műtárgy/alkalom egységáron történik, ezen kívül egyéb költséget vagy díjat Nyertes ajánlattevő nem jogosult érvényesíteni
A veszélyes hulladék (olajos iszap) elszállításának elszámolása Ft/kg egységáron történik. Az elszámolható mennyiség az SZ lapon rögzített, kezelő által átvett kg mennyiség.
A nagynyomású mosóval történő csatornatisztítás elszámolása Ft/óra egységáron történik, eseti megrendelésenként. Az egységárba kérjük kalkulálni valamennyi járulékos költséget (pl kiszállás).
Az éves összefoglaló dokumentáció elkészítésének elszámolása részenként, a megajánlott, egyösszegű Ft/dokumentáció egységáron történik.
A rész elnevezése: M1 Bicskei, Komáromi és Lébényi Mérnökség
A rész száma: 8
Rövid leírás:
A műtárgyak a mérnökségek gépjárműmosóiban és az üzemanyagtöltőknél keletkező technológiai szennyvizet és telepi csapadékvizet, a pihenő parkolójában, összegyűlő csapadékvizet tisztítják.
A nagynyomású mosóval történő csatornatisztítás elszámolása Ft/óra egységáron történik, eseti megrendelésenként. Az egységárba kérjük kalkulálni valamennyi járulékos költséget (pl. kiszállás).
A rész elnevezése: M25 pálya menti olajfogók
A rész száma: 9
Rövid leírás:
Teljes mennyiség (olajfogók): 22 db
M25 pályaszakasz mentén működő olajfogó műtárgyak üzemeltetése ellenőrzése és karbantartása, valamint az olajfogóhoz kapcsolódó időszakos vízmintavétel és vízvizsgálat elvégzése az alábbiak szerint.
Az autópályáról összegyűlő csapadékvizet tisztítják.
A rész elnevezése: M3 Káli, Emődi és Hajdúnánási Mérnökségek
A rész száma: 10
Rövid leírás: Teljes mennyiség (olajfogók): 9 db
A rész elnevezése: M3 Ófehértói, M35 H.böszörményi és M4 Berettyóújf.
A rész száma: 11
Rövid leírás:
Az úthálózat üzemeltetését ellátó egyes mérnökségi telephelyeken működő olajfogó műtárgyak üzemeltetése ellenőrzése és karbantartása, valamint az olajfogóhoz kapcsolódó időszakos vízmintavétel és vízvizsgálat elvégzése az alábbiak szerint.
A műtárgyak a mérnökségek gépjárműmosóiban és az üzemanyagtöltőknél keletkező technológiai szennyvizet és telepi csapadékvizet tisztítják.
A rész elnevezése: M7 Martonvásári és Balatonvilágosi Mérnökségek
A rész száma: 12
Rövid leírás:
Teljes mennyiség (olajfogók): 31 db
Az úthálózat üzemeltetését ellátó egyes mérnökségi telephelyeken, illetve M7 pályaszakasz mentén működő olajfogó műtárgyak üzemeltetése ellenőrzése és karbantartása, valamint az olajfogóhoz kapcsolódó időszakos vízmintavétel és vízvizsgálat elvégzése az alábbiak szerint.
Többet mutasson
A műtárgyak a mérnökségek gépjárműmosóiban és az üzemanyagtöltőknél keletkező technológiai szennyvizet és telepi csapadékvizet, illetve az autópályáról összegyűlő csapadékvizet tisztítják.
A rész elnevezése: M7 Fonyódi és Eszteregnyei Mérnökségek
A rész száma: 13
Rövid leírás: Teljes mennyiség (olajfogók): 8 db
A rész elnevezése: M43 Makói Mérnökség területe
A rész száma: 14
Rövid leírás:
Teljes mennyiség (olajfogók): 3 db
Az úthálózat üzemeltetését ellátó mérnökségi telephelyen működő olajfogó műtárgyak üzemeltetése ellenőrzése és karbantartása, valamint az olajfogóhoz kapcsolódó időszakos vízmintavétel és vízvizsgálat elvégzése az alábbiak szerint.
A műtárgyak a mérnökség gépjárműmosójában és az üzemanyagtöltőnél keletkező technológiai szennyvizet és telepi csapadékvizet tisztítják.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő telephelyein üzemelő gépjárműmosó
(Bács-Kiskun, Békés, Csongrád megye területén lévő telephelyek)
(Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Pest megye területén lévő telephelyek)
(Fejér, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron megye területén lévő telephelyek)
(Vas, Veszprém, Zala megye területén lévő telephelyek)
(Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság megye területén lévő telephelyek)
(Baranya, Somogy, Tolna Megyei Igazgatóság megye területén lévő telephelyek)
Ajánlatkérő telephelyei; autópálya pihenők
(M0 Szigetszentmiklósi Mérnökség és üzemeltetési területe, M0 Dunakeszi és M3 Gödöllői Mérnökség területe)
(M1 Bicskei, Komáromi és Lébényi Mérnökség területe és lébényi üzemeltetési terület)
Ajánlatkérő üzemeltetésében lévő M25 pályaszakasz (M25 pálya menti olajfogók)
Ajánlatkérő telephelyei; autópálya pihenők (M3 Káli, Emődi és Hajdúnánási Mérnökségek területe és emődi üzemeltetési terület)
Ajánlatkérő telephelyei (M3 Ófehértói, M35 Hajdúböszörményi és M4 Berettyóújfalui Mérnökségek területe)
Ajánlatkérő telephelyei; és üzemeltetett pályaszakaszok (M7 Martonvásári és Balatonvilágosi Mérnökségek területe és martonvásári pályaszakasz olajfogói)
Ajánlatkérő telephelyei és üzemeltetett pályaszakasz (M7 Fonyódi és Eszteregnyei Mérnökségek területe és fonyódi üzemeltetési terület)
Ajánlatkérő telephelye (M43 Makói Mérnökség területe)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárás egyik részében sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.
Igazolási mód:
Ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)–(2) bekezdés, valamint a 321/2015. Kr. 1. § (1) bekezdése szerint az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a 321/2015. Kr. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a Kr. 1. § (2)–(5) bek., továbbá a Kr. 8. §, 10.§, 12–16.§-ok is megfelelően alkalmazandóak.
Többet mutasson
A Kbt. 62.(1) bek. k )pont kb) alpontja tekintetében Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról,hogy olyan társaság,amelynek van a 2017.évi LIII. tv. (továbbiakban:pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosa, akkor valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. Ajánlattevő köteles a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében is nyilatkozatot benyújtani a vonatkozó EKR űrlap kitöltésével.
Többet mutasson
Igazolások nem kérhetők, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér az érintett rendelkezésekben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes EEKD-ban megjelölte.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban a kizáró okok fenn nem állásáról be kell nyújtani a 321/2015 Kr. 15. § (2) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az EEKD-t.
Többet mutasson
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.
A 321/2015. Kr. 1. § (7) bek. alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bek. alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. § (1)–(2) bekezdésére.
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi rész vonatkozásában:
Ajánlattevőnek - adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek - az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Többet mutasson
Ajánlatkérő nem kéri az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását, elfogadja az egyszerű nyilatkozatot az alkalmasság előzetes igazolására („alfa szakasz”). Az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerint, annak IV. Fejezetében (19. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy megfelel(nek) az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő nem kéri a részletes igazolás(oka)t, amennyiben közvetlenül hozzáfér az alkalmasságot igazoló adatbázisokhoz, és ezek elérhetősége az EEKDban megjelölésre került. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet VI. Fejezetének megfelelően ellenőrzi.
Többet mutasson
M.1 Ajánlattevő a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 21.§ (3) bekezdés a) pontja alapján ismertesse a felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb szolgáltatásait a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerint.
Többet mutasson
A nyilatkozat/igazolás az alábbiakat tartalmazza:
— a szerződést kötő másik fél neve, székhelye (címe),
— a szolgáltatás tárgya, mennyisége
— a saját teljesítés aránya,
— a teljesítés kezdő és befejező időpontja (év/hónap/nap),
— nyilatkozat, hogy a teljesítés a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően történt.
A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdése szerint azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az EU egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedés helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogad ajánlatkérő a meghatározott igazolási módok helyett.
Többet mutasson
M.2 Az Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, képzettségének ismertetését, akiket a teljesítésbe be kíván vonni. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell a tartányos szállításra vonatkozó ADR járművezetői képesítéssel bíró szakemberrel.
Többet mutasson
Csatolni kell a szakember tekintetében a tartányos szállításra, 9. veszélyességi osztályra vonatkozó, érvényes ADR járművezető oktatási bizonyítvány egyszerű másolatát, valamint a szakember saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatát.
M.3 Az Ajánlattevő csatolja a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján a teljesítéshez rendelkezésre álló gépjárművek leírását. A leírásban az Ajánlattevő jelölje meg legalább az alábbi adatokat: gépjármű rendszáma, felépítmény gyártmánya, típusa, egyedi azonosítója (nyilvántartási szám/gyári szám), űrtartalma. Nem saját tulajdonú gépjárművek esetén a használati jogosultságot alátámasztó dokumentumokat is csatolni szükséges.
Többet mutasson
Csatolandó továbbá a gépjárművek forgalmi engedélyének másolati példánya, valamint az ADR igazolás. Amennyiben az ADR igazolás vagy a forgalmi engedély érvényessége az ajánlattételi határidő lejárta előtt, vagy azt követően a bírálati szakaszban jár le, úgy be kell csatolni a lejárt ADR igazolás és forgalmi engedély másolatát, valamint az Ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ADR igazolást és a gépjármű érvényes forgalmi engedélyét megszerzi és azt legkésőbb szerződéskötéskor az Ajánlatkérő részére bemutatja.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1 Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, maximum 3 szerződés keretében, egyenként legalább 12 hónapon keresztül folyamatosan teljesített,
Többet mutasson
— az 1. rész vonatkozásában legalább 9 db olajfogó tisztítására vonatkozó,
— a 2. rész vonatkozásában legalább 7 db olajfogó tisztítására vonatkozó,
— a 3. rész vonatkozásában legalább 6 db olajfogó tisztítására vonatkozó,
— a 4. rész vonatkozásában legalább 8 db olajfogó tisztítására vonatkozó,
— az 5. rész vonatkozásában legalább 7 db olajfogó tisztítására vonatkozó,
— a 6. rész vonatkozásában legalább 6 db olajfogó tisztítására vonatkozó,
— a 7. rész vonatkozásában legalább 4 db olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére vonatkozó,
— a 8. rész vonatkozásában legalább 6 db olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére vonatkozó,
— a 9. rész vonatkozásában legalább 12 db olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére vonatkozó,
— a 10. rész vonatkozásában legalább 5 db olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére vonatkozó,
— a 11. rész vonatkozásában legalább 5 db olajfogó olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére vonatkozó,
— a 12. rész vonatkozásában legalább 16 db olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére vonatkozó,
— a 13. rész vonatkozásában legalább 4 db olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére vonatkozó,
— a 14. rész vonatkozásában legalább 2 db olajfogó olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére vonatkozó.
A szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített referenciával. Több részre történő ajánlattétel esetén a legmagasabb referenciakövetelménynek történő megfelelés a többi rész vonatkozásában is megfelelő.
Az M.1 követelménynek közös ajánlattevők együttesen is, továbbá bármely más szervezet/személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ez utóbbi esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
M.2.1. Alkalmatlan az ajánlattevő az 1-6. részek vonatkozásában, ha nem rendelkezik megpályázott részenként legalább 3 fő gépjárművezető szakemberrel, aki rendelkezik tartányos szállításra érvényes ADR járművezető oktatási bizonyítvánnyal.
M.2.2. Alkalmatlan az ajánlattevő a 7-14. részek vonatkozásában, ha nem rendelkezik megpályázott részenként legalább 2 fő gépjárművezető szakemberrel, aki rendelkezik tartányos szállításra érvényes ADR járművezető oktatási bizonyítvánnyal.
Több részre történő ajánlattétel esetén ugyanazon szakemberek bármely részek vonatkozásában bemutathatók.
Az 1-6. és a 7-14. részek vonatkozásában megajánlott szakemberek között az átfedés megengedett, azaz valamennyi részre történő ajánlattétel esetén is elegendő 3 szakember.
M.3.1. Alkalmatlan az ajánlattevő az 1-6. részek vonatkozásában, ha nem rendelkezik megpályázott részenként legalább 3 db ADR minősítéssel rendelkező, legalább 10 m3-es csatornamosó-szippantó felépítményű gépjárművel.
Több részre történő ajánlattétel esetén ugyanazon gépjárművek bármely részek vonatkozásában bemutathatók.
M.3.2. Alkalmatlan az ajánlattevő a 7-14. részek vonatkozásában, ha nem rendelkezik megpályázott részenként legalább 2 db ADR minősítéssel rendelkező, legalább 10 m3-es csatornamosó-szippantó felépítményű gépjárművel.
Az 1-6. és a 7-14. részek vonatkozásában megajánlott gépjárművek között az átfedés megengedett, azaz valamennyi részre történő ajánlattétel esetén is elegendő 3 gépjármű.
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a III.1.3) pont M.1., M.2. és M.3. pontja szerinti műszaki, illetőleg szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg valamennyi rész vonatkozásában.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész vonatkozásában:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésére.
Ajánlatkérő fenntartja a jogot a kötbéren felüli kárának érvényesítésére.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes ismertetését a szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő késedelmi és meghiúsulási kötbért az alkalmaz az alábbiak szerint valamennyi rész vonatkozásában:
– késedelmi kötbér: késedelemmel érintett feladatra vonatkozó nettó vállalkozói díj 0,5 %-a/naptári nap, max. 15 % (30 nap),
– meghiúsulási kötbér (eseti megrendelés): meghiúsult szolgáltatás nettó vállalkozási díjának 15 %-a,
– meghiúsulási kötbér (szerződés): rendelkezésre álló (fel nem használt) nettó keretösszeg 15 %-a.
Fő finanszírozási és fizetési feltételek valamennyi rész vonatkozásában:
Előleg nem biztosított.
A kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
Pénzügyi fedezet: Ajánlatkérő 100 %-ban saját forrásból biztosítja.
A számlák benyújtására vonatkozó feltételeket a szerződéstervezet rögzíti. 1–6. rész: eseti megrendelésenként, 7–14. rész: az éves ellenőrzési és karbantartási feladatok szerződésszerű elvégzését követően az ellenőrzési és karbantartási feladatok ellenértékéről, az aktuális rész valamennyi teljesítési helyszínére vonatkozó akkreditált mintavételezés és vízvizsgálati feladatok szerződésszerű elvégzése után a kiértékelt eredmények megküldését követően az akkreditált mintavételezés és vízvizsgálati feladatok ellenértékéről, eseti megrendelésenként a szerződésszerűen elvégzett eseti megrendelés ellenértékéről, az elvégzett feladatok, tapasztaltak feldolgozásáról szóló éves jelentés (Dokumentáció) megküldését követően
Többet mutasson
Ellenérték kifizetése: a Kbt. 135 § (1), (5)–(6) bekezdésnek megfelelően kiállított teljesítésigazolás szerint tartalmilag és formailag szabályszerűen kiállított, Ajánlatkérő által leigazolt számla, a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bekezdésében foglaltakkal összhangban – a számla Ajánlatkérő általi kézhezvételének napját követő 30 napos határidőre – átutalással teljesíti nyertes Ajánlattevőnek. Fizetési késedelem esetén, a Ptk. 6:155. § irányadó.
Többet mutasson
Ajánlatkérő megfelel a Kbt. 27/A. § rendelkezéseinek.
Részletes finanszírozási feltételek a szerződésben foglaltak szerint.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 16:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-11-20 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 18:00
Hely: Kbt. 68. § EKRr. 15. §
További információk: Kbt. 68. § EKRr. 15. §
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az első elvégzett hulladék elszállítást követő további alkalmak során a hulladék elszállítás megkezdésének vállalt időpontja a megrendeléstől számítva (munkanap, maximum 10)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár (súlyozás): 80
Minőségi kritérium (név): Az első alkalommal végzett karbantartás lebonyolításának vállalt határideje szerződéskötést követően (hónap, maximum 6)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35618302
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Falucskai Zoltán
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000803322020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. AK az eljárást a Kbt. 40. § (1) bek alapján a Miniszterelnökség által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer igénybevételével bonyolítja le. AK felhívja az ATk figyelmét, hogy a 424/2017 (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKRr.) 6. § (1) bek alapján az EKR használatához a rendszerben az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges.
Többet mutasson
A Kbt. 57. § (2) bek alapján az AK előírja, hogy a közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ATnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, le kell töltenie. Közös ajánlattétel esetében elegendő az egyik ATnek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak a közbeszerzési dokumentumokat igazoltan letölteni.
Többet mutasson
2. Az ajánlatot az EKR felületén az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig elektronikusan, jelszó nélkül olvasható, nem szerkeszthető *.pdf formátumban kell benyújtani.
3. Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bek szerinti felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen fel kell tünteti a Kbt. 68. § (4) bek szerinti összes adatot. AT az EKRr. 11. § (1) bek alapján az AK által létrehozott elektronikus űrlap formájában köteles a felolvasólapot az ajánlat részeként kitölteni.
Többet mutasson
4. Az ajánlatban benyújtott dokumentumokra a Kbt. 41/A. § (1) bek irányadó. AK felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR-ben megtett nyilatkozatokra vonatkozóan támasztott követelményekre a Kbt. 41. § irányadó.
5. AK felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3)-(4) bekezdésére.
6. AT-nek ajánlatához csatolni kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés szerinti nyilatkozatát, nemleges tartalom esetén is. ATnek az EKRr. 20.§(4) bek. alapján ajánlatához nem kell csatolnia a Kbt.66.§(4) bek.szerinti nyilatkozatát.
7. AK a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös ATk esetében.
8. Az AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a 71. § (6) bek. szerinti korlátozással.
8. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bek-re.
9. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges. A Kbt. 65. § (7) bekezdés rendelkezései alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az EKRr. 13. § (4) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett, az ATn kívüli más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
10. AK az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (4) bekezdésben foglaltak szerint jár el. AK a Kbt. 81. § (5) bekezdés rendelkezéseit alkalmazza az eljárás során.
11. AK a felhívás IV.2.6) pontja vonatkozásában rögzíti, hogy az ajánlati kötöttség időtartama 60 nap tekintettel arra, hogy az eljárás külön jogszabályban (320/2015. Korm. rend.) előírt
Folyamatba épített ellenőrzés mellett kerül lefolytatásra.
12. AK egyik rész vonatkozásában sem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
13. FAKSZ: dr. Fodor Péter 00907
14. Az ATnek ajánlatában, az értékelési szempont vonatkozásában tett megajánlása alátámasztása céljából csatolnia kell a KD részeként kiadott, teljes körűen kitöltött (beárazott) táblázatokat (szakmai ajánlatot), pdf és xls formátumban is azon rész(ek) vonatkozásában, amelyre ajánlatot kíván adni. Amennyiben AT ezeket nem nyújtja be, ajánlata érvénytelen. Az ár értékelési szempont esetében minden rész tekintetében az ajánlati egységárakat a közbeszerzési dokumentumok részét képező ártáblázatokban (excel) kell megadni, majd a képzett árat a felolvasólapon feltüntetni.
Többet mutasson
15. Ajánlattevő köteles ajánlatában csatolni a közbeszerzési dokumentumokban található adatkezelési tájékoztató megismeréséről szóló nyilatkozatot.
16. AK felhívja ATk figyelmét, hogy a felhívás mellékletét képező közbeszerzési dokumentumok további lényeges információkat tartalmaznak.
17. Nyertes Ajánlattevőnek, vagy a hulladékszállításban közreműködő alvállalkozóinak, illetve a hulladék kezelőjének, a létrejövő szerződés teljes időtartama alatt folyamatosan rendelkeznie kell érvényes hulladékgazdálkodási engedéllyel veszélyes hulladék szállítására és/vagy kezelésére vonatkozóan, illetve a hulladékokat befogadó szerződött partnerektől származó befogadói nyilatkozatokkal.
Többet mutasson
18. Nyertes ajánlattevőnek, vagy laborvizsgálatokban közreműködő alvállalkozójának legkésőbb jelen szerződés aláírásakor igazolnia kell, hogy rendelkezik a NAH által kiadott (vagy azzal egyenértékű) érvényes akkreditációval az alábbi szennyvízvizsgálatokra:
Többet mutasson
— pH, dikrotmátos oxigénfogyasztás KOIk, összes lebegőanyag, szerves oldószer extrakt (SzOE) valamint helyszíni pH, vezetőképesség és hőmérséklet mérésre (9., 12., 14. rész esetében),
— pH, dikrotmátos oxigénfogyasztás KOIk, biokémiai oxigénigény BOI5, 10’ ülepedő anyag, összes lebegőanyag, összes foszfor, szerves oldószer extrakt (SzOE) valamint helyszíni pH, vezetőképesség és hőmérséklet mérésre (7.,8., 10., 11., 13. rész esetében)
Többet mutasson
19. Értékelési módszerek az 1-6. rész esetén: 1. értékelési szempont: fordított arányosítás, értékelési pontszámok: 0-10. 2. értékelési szempont: fordított arányosítás, értékelési pontszámok: 0-10. Értékelési módszerek a 7-14. rész esetén: 1. értékelési szempont: fordított arányosítás, értékelési pontszámok: 0-10. 2. értékelési szempont: pontkiosztás, értékelési pontszámok: 0-10.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Jogorvoslat: Kbt. 148. § szerint.
VI.3. pont folytatása:
20. Az ajánlattevőként szerződő fél köteles - legkésőbb a szerződéskötés időpontjára - felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni
— az 1. rész vonatkozásában: legalább 6 000 000,- Ft/év és legalább 3 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 2. rész vonatkozásában: legalább 8 000 000,- Ft/év és legalább 4 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 3. rész vonatkozásában: legalább 7 000 000,- Ft/év és legalább 3 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 4. rész vonatkozásában: legalább 7 000 000,- Ft/év és legalább 3 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 5. rész vonatkozásában: legalább 8 000 000,- Ft/év és legalább 4 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 6. rész vonatkozásában: legalább 6 000 000,- Ft/év és legalább 3 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 7. rész vonatkozásában: legalább 4 000 000,- Ft/év és legalább 2 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 8. rész vonatkozásában: legalább 6 000 000,- Ft/év és legalább 3 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére is kiterjedő szakmai felelősségbiztosítás,
— a 9. rész vonatkozásában: legalább 8 000 000,- Ft/év és legalább 4 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 10. rész vonatkozásában: legalább 4 000 000,- Ft/év és legalább 2 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 11. rész vonatkozásában: legalább 4 000 000,- Ft/év és legalább 2 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 12. rész vonatkozásában: legalább 8 000 000,- Ft/év és legalább 4 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 13. rész vonatkozásában: legalább 7 000 000,- Ft/év és legalább 3 000 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra,
— a 14. rész vonatkozásában: legalább 1 500 000,- Ft/év és legalább 700 000,- Ft/káresemény mértékű olajfogó tisztítására és karbantartására és/vagy ellenőrzésére is kiterjedő szakmai felelősségbiztosításra.
Több részre történő ajánlattétel esetén Ajánlattevő köteles olyan mértékű felelősségbiztosítással rendelkezni, amely az érintett részekre vonatkozó összérték tekintetében is elegendő fedezetet biztosít.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 207-503682 (2020-10-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-04-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Olajfogó tisztítás – országos” – 14 részben 1–6. rész (Nem gyorsforgalmi mérnökségek olajfogói) Az Ajánlattevő feladata a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (továbbiakban: Társaság, Zrt., Ajánlatkérő) telephelyein üzemelő gépjárműmosókból, azok olaj-iszapfogó műtárgyaiból az olajos iszap (ld. Ártáblázat) kiemelése speciális felépítménnyel rendelkező tartályos járművel, a nem szivattyúzható szilárd hulladék elszállítása konténeres teherautóval, valamint a keletkezett veszélyes hulladékok jogszabályi előírásoknak megfelelő kezelése. A megrendelésektől függően szükség szerint (várhatóan évi egy alkalommal) a gépjárműmosó csatornarendszerének átmosatását (tisztítását) is biztosítania kell az Ajánlattevőnek „WOMA” vagy azzal egyenértékű szívó-mosó berendezéssel ellátott, csatornatisztításra alkalmas felépítménnyel rendelkező tehergépjárművel. A szerződéses időtartam alatt az alábbi 2–3 új mérnökség átadására lehet számítani: Lakitelek, Nagycenk, Encs. Az új mérnökségek átadását követően szerződésmódosítás keretében kerülnek az új teljesítési helyek a szerződésben rögzítésre. Keretösszeg: 1. rész: nettó 14 000 000 HUF, 2. rész: nettó 19 500 000 HUF, 3. rész: nettó 17 500 000 HUF, 4. rész: nettó 16 500 000 HUF, 5. rész: nettó 18 000 000 HUF, 6. rész: nettó 14 500 000 HUF. Ajánlatkérő vállalja, hogy a teljes mennyiség legalább 70 %-ára vonatkozóan munkát ad ki. 7–14. rész (Gyorsforgalmi mérnökségek és úthálózat olajfogói) Az úthálózat üzemeltetését ellátó egyes mérnökségi telephelyeken, illetve egyes autópálya pihenőben, és pályaszakaszok mentén működő olajfogó műtárgyak üzemeltetése ellenőrzése és karbantartása, valamint az olajfogóhoz kapcsolódó időszakos vízmintavétel és vízvizsgálat elvégzése. Keretösszegek: 7. rész: nettó 9 200 000HUF, 8. rész: nettó 13 200 000 HUF, 9. rész: nettó 18 100 000 HUF, 10. rész: nettó 10 600 000 HUF, 11. rész: nettó 8 700 000 HUF, 12. rész: nettó 20 000 000 HUF, 13. rész: nettó 16 300 000 HUF, 14. rész: nettó 3 900 000 HUF. Ajánlatkérő vállalja, hogy a teljes mennyiség legalább 70 %-ára vonatkozóan munkát ad ki.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 200 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-13 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 074-188999
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 207-503682
HL-S szám: 74
További információk
A 44/2015 (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti adatok: b) Nyertes ajánlattevők adatai: 1–6. részek: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12–16., 12859375-2-13) 7–8, 11–14. részek: KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06) 9–10. részek: Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42) c) Ajánlattevők: 1. rész: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12–16., 12859375-2-13), KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43), Petromix Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1184 Budapest, József utca 16., 13201098-2-43) 2. rész: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12–16., 12859375-2-13), KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43) 3., 4., 6. rész: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12–16., 12859375-2-13), KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43), Ózon Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. (8000 Székesfehérvár, Kamilla utca 11., 11103970-2-07) 5.rész: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12–16., 12859375-2-13), KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43), "Kristály-99" Környezetvédelmi, Szolgáltató Kft., (1096 Budapest, Sobieski János utca 27/A., 11156734-2-43) 7., 8., 9., 10., 11.,14.rész: KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43) 12.,13.rész: KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43), Ózon Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. (8000 Székesfehérvár, Kamilla utca 11., 11103970-2-07)
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretösszegek: 7. rész: nettó 9 200 000HUF, 8. rész: nettó 13 200 000 HUF, 9. rész: nettó 18 100 000 HUF, 10. rész: nettó 10 600 000 HUF, 11. rész: nettó 8 700 000 HUF, 12. rész: nettó 20 000 000 HUF, 13. rész: nettó 16 300 000 HUF, 14. rész: nettó 3 900 000 HUF.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-03-29 📅
Név: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_38110513
Postacím: Ipartelep utca 12–16.
Postai város: Kakucs
Postai irányítószám: 2366
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 304453541 📞
E-mail: timea@faragokv.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.faragokv.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 14 000 000 HUF 💰
Postacím: Ipartelep Utca 12-16.
A beszerzés teljes értéke: 19 500 000 HUF 💰
17 500 000 HUF 💰
16 500 000 HUF 💰
18 000 000 HUF 💰
14 500 000 HUF 💰
Név: KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_72717091
Postacím: Dorozsmai Út 35.
Postai város: Szeged
Postai irányítószám: 6728
Telefon: +36 62464444 📞
E-mail: mail@kehosz.hu 📧
Ország: Csongrád 🏙️
Internetcím: http://www.kehosz.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 9 200 000 HUF 💰
13 200 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-01 📅
Név: Green Collect Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_63656781
Postacím: Erzsébet Körút 50
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1073
Telefon: +36 705355730 📞
E-mail: greengroup.lp@gmail.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 18 100 000 HUF 💰
10 600 000 HUF 💰
8 700 000 HUF 💰
20 000 000 HUF 💰
16 300 000 HUF 💰
3 900 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
4
3

Hivatkozás
További információk
A 44/2015 (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti adatok:
b) Nyertes ajánlattevők adatai:
1–6. részek: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12–16., 12859375-2-13)
7–8, 11–14. részek: KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06)
9–10. részek: Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42)
c) Ajánlattevők:
1. rész: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12–16., 12859375-2-13), KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43), Petromix Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Többet mutasson
(1184 Budapest, József utca 16., 13201098-2-43)
2. rész: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12–16., 12859375-2-13), KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43)
Többet mutasson
3., 4., 6. rész: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12–16., 12859375-2-13), KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43), Ózon Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. (8000 Székesfehérvár, Kamilla utca 11., 11103970-2-07)
Többet mutasson
5.rész: Faragó Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12–16., 12859375-2-13), KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43), "Kristály-99" Környezetvédelmi, Szolgáltató Kft., (1096 Budapest, Sobieski János utca 27/A., 11156734-2-43)
Többet mutasson
7., 8., 9., 10., 11.,14.rész: KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43)
Többet mutasson
12.,13.rész: KEHOSZ Környezetvédelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (6728 Szeged, Dorozsmai út 35., 25304356-2-06), Green Collect Kft. (1073 Budapest, Erzsébet körút 50., 24099970-2-42), Dimer Hulladékkezelő, Szállító Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1188 Budapest, Lőrinci utca 17/a., 12315260-2-43), Ózon Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. (8000 Székesfehérvár, Kamilla utca 11., 11103970-2-07)
Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 074-188999 (2021-04-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 13 200 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Fényes Elek Utca 7-13

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-09 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 177-502164
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 074-188999
HL-S szám: 177
További információk
A szerz.mód. dátuma: 2022.08.29. A szerz.mód jogcíme: Kbt. 141 § (6)
A szerz.mód. dátuma: 2022.08.29.
A szerz.mód jogcíme: Kbt. 141 § (6)

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2022/S 177-502164 (2022-09-09)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 18 100 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-22 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 186-527652
HL-S szám: 186

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: az autópályáról összegyűlő csapadékvizet tisztítják.
Forrás: OJS 2022/S 186-527652 (2022-09-22)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 18 100 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-30 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 192-545136
HL-S szám: 192
További információk
A szerz.mód. dátuma: 2022.08.31. A szerz.mód jogcíme: Kbt. 141 § (6)
A szerz.mód. dátuma: 2022.08.31.
Forrás: OJS 2022/S 192-545136 (2022-09-30)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-10-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 10 600 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 197-560562
HL-S szám: 197
Forrás: OJS 2022/S 197-560562 (2022-10-07)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-10-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 8 700 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-17 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 204-582409
HL-S szám: 204
Forrás: OJS 2022/S 204-582409 (2022-10-17)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-10-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 20 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 209-598674
HL-S szám: 209
Forrás: OJS 2022/S 209-598674 (2022-10-25)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-11-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 16 300 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-11-04 📅
Közzététel dátuma: 2022-11-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 216-619868
HL-S szám: 216
Forrás: OJS 2022/S 216-619868 (2022-11-04)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-12-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 14 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-08 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 240-692462
HL-S szám: 240
További információk
A szerz.mód. dátuma: 2022.11.25. A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141.§ (2)-(3) bek.
A szerz.mód. dátuma: 2022.11.25.
A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141.§ (2)-(3) bek.
Forrás: OJS 2022/S 240-692462 (2022-12-08)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-07-28)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 18 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-28 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 147-470160
HL-S szám: 147
További információk
1. Szerződésmódosítás dátuma: 2023.07.14. 2. Szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (2) bekezdés
1. Szerződésmódosítás dátuma: 2023.07.14.
2. Szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (2) bekezdés
Forrás: OJS 2023/S 147-470160 (2023-07-28)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-09-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 19 500 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-29 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 191-597739
HL-S szám: 191
További információk
1. Szerződésmódosítás dátuma: 2023.09.15. 2. Szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (2) bekezdés
1. Szerződésmódosítás dátuma: 2023.09.15.
Forrás: OJS 2023/S 191-597739 (2023-09-29)