Adásvételi szerződés szállítással, amelynek tárgya 2 db, egyforma gyártmányú és típusú, legalább EURO 6 környezetvédelmi minősítésű önrakodó billenőplatós-darugémes tehergépjármű beszerzése. Mindkét jármű össztömege haladja meg a 7,5 tonnát, de nem lehet több, mint 12 tonna. A járműveknek rendelkezniük kell három oldalra billenthető plató felépítménnyel, és meg kell felelniük a Műszaki Leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem MAGYARORSZÁG-on, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták). A nyertes ajánlattevő feladata: — a járművek forgalomba helyezése és szállítása, — oktatás a járművek funkcióival, működésével és használatával és kapcsolatosan az AK által megjelölt 1 fő részére, minimum 4 óra időtartamban, magyar nyelven. A járműveket forgalomba helyezve, valamennyi, az üzemeltetéshez szükséges okmánnyal kell átadni.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-05-19.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-04-15.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-04-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Platós és billenőszekrényes teherautók
Hivatkozási szám: EKR000279642020
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés szállítással, amelynek tárgya 2 db, egyforma gyártmányú és típusú, legalább EURO 6 környezetvédelmi minősítésű önrakodó billenőplatós-darugémes tehergépjármű beszerzése.
Mindkét jármű össztömege haladja meg a 7,5 tonnát, de nem lehet több, mint 12 tonna. A járműveknek rendelkezniük kell három oldalra billenthető plató felépítménnyel, és meg kell felelniük a Műszaki Leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem MAGYARORSZÁG-on, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták).
A nyertes ajánlattevő feladata:
— a járművek forgalomba helyezése és szállítása,
— oktatás a járművek funkcióival, működésével és használatával és kapcsolatosan az AK által megjelölt 1 fő részére, minimum 4 óra időtartamban, magyar nyelven.
A járműveket forgalomba helyezve, valamennyi, az üzemeltetéshez szükséges okmánnyal kell átadni.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Platós és billenőszekrényes teherautók📦
További CPV-kód: Platós és billenőszekrényes teherautók📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Somogy🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
A felhívás II.2.7) pontjában írt 5 hónapos teljesítési határidő alatt ajánlatkérő a szerződés hatálybalépésétől számított 150 naptári napot ért.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés szállítással, amelynek tárgya 2 db, egyforma gyártmányú és típusú, legalább EURO 6 környezetvédelmi minősítésű önrakodó billenőplatós-darugémes tehergépjármű beszerzése.
Adásvételi szerződés szállítással, amelynek tárgya 2 db, egyforma gyártmányú és típusú, legalább EURO 6 környezetvédelmi minősítésű önrakodó billenőplatós-darugémes tehergépjármű beszerzése.
Mindkét jármű össztömege haladja meg a 7,5 tonnát, de nem lehet több, mint 12 tonna. A járműveknek rendelkezniük kell három oldalra billenthető plató felépítménnyel, és meg kell felelniük a Műszaki Leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem MAGYARORSZÁG-on, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták).
Mindkét jármű össztömege haladja meg a 7,5 tonnát, de nem lehet több, mint 12 tonna. A járműveknek rendelkezniük kell három oldalra billenthető plató felépítménnyel, és meg kell felelniük a Műszaki Leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem MAGYARORSZÁG-on, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták).
+ még 7
A nyertes ajánlattevő feladata:
— a járművek forgalomba helyezése és szállítása,
— oktatás a járművek funkcióival, működésével és használatával és kapcsolatosan az AK által megjelölt 1 fő részére, minimum 4 óra időtartamban, magyar nyelven.
A járműveket forgalomba helyezve, valamennyi, az üzemeltetéshez szükséges okmánnyal kell átadni.
Mindkét jármű össztömege haladja meg a 7,5 tonnát, de nem lehet több, mint 12 tonna. A járműveknek rendelkezniük kell három oldalra billenthető plató felépítménnyel, továbbá meg kell felelniük a Műszaki Leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem MAGYARORSZÁG-on, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták).

Részletes feltételek a KD-ban.
Részajánlattétel kizárásának indoka: Részajánlattételi lehetőség esetében részenként az egyes szerződések különböző típusú járművekre is vonatkozhatnak. Különböző típusú járművek különböző szervizelést, karbantartást igényelnek, amelyek többletköltséget okoznak. Egy részben történő beszerzés esetén továbbá a mennyiségi kedvezményre tekintettel várhatóan kedvezőbb ajánlati árak érkeznek.

Időtartam: 5 hónap
További információk:
A felhívás II.2.7) pontjában írt 5 hónapos teljesítési határidő alatt ajánlatkérő a szerződés hatálybalépésétől számított 150 naptári napot ért.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 8609 Balatonszéplak-alsó, Tóközi bejáró 1.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.

Öntisztázás: a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai Közbeszerzési Dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.

+ még 9
Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont)

Igazolási mód:
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. § rendelkezései szerint kell igazolni.
Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet II. fejezetnek megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.

Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet III. fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 1. § (3)-(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandók. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30). Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésére.

A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha ajánlatkérő az eljárásban nem írja elő/ nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 2. § (1) bekezdés c) pontja, valamint (5) bekezdése alapján ajánlattevőnek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az EEKD IV. rész „α” pontját kell kitölteni. Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem tünteti fel a formanyomtatványban.

A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. IV. fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:

+ még 1
P.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján az ajánlati felhívás feladását (VI.5. pont szerinti dátum) megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmas az ajánlattevő (közös ajánlattevők), amennyiben az – általános forgalmi adó nélkül számított – teljes árbevétele az előző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen elérte a nettó 50 000 000 HUF-ot.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 19. § (3) bekezdése alapján, amennyiben az ajánlattevő olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a jelen ajánlati felhívásban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az ezzel kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja, valamint (5) bekezdése alapján ajánlattevőnek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az EEKD IV. rész „α” pontját kell kitölteni. Ajánlatkérő tehát nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem tünteti fel a formanyomtatványban.

A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) K.r. IV. fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:

+ még 13
M.1. Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormány Rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés, 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, közbeszerzés tárgya szerinti szállításairól, a 321/2015. (X. 30.) Kormány rendelet 22. § (1)-(2) bekezdésének megfelelő módon nyilatkozatot vagy referenciaigazolást kell csatolni, amelynek tartalmaznia kell az alábbiakat:

— a teljesítés kezdő és befejező ideje (év/hónap/nap),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme)
— kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail),
— a szállított jármű megnevezése, leírása (olyan tartalommal, amelyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági minimum követelmény(ek) teljesülése),
— a szállítás mennyisége (a szállított járművek darabszáma),
— továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben a referenciaigazolás/nyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot.

Amennyiben a teljesítés ideje egy nap, a teljesítés kezdő és befejező időpontjaként is ezt a napot kell feltüntetni.
Amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az Ajánlatkérő csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt. 140. § (9) bekezdésében meghatározottakra is.

A Kbt. 140. § (9) bekezdése alapján a projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciakent a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek – a részvétel mértékéig –, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt. Amennyiben az alkalmasság igazolása a vizsgált időszakon túlnyúló szerződéssel történik, az alkalmasság igazolása körében csak a vizsgált időszakra eső teljesítés vehető figyelembe, ezért az igazolás során a megadott időszakra vonatkozó adatokat kell megadni.

AK felhívja a figyelmet a 321/2015. Korm. rendelet 21/A. § rendelkezésére. AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referenciaigazolás/referencianyilatkozat esetében teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni.

M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, átadás-átvétellel lezárt 1 db, a közbeszerzés tárgyát képező jármű, azaz önrakodó billenőplatós-darugémes tehergépjármű értékesítésére vonatkozó referenciával.

A bemutatandó referencia teljesítése kapcsán felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontjában foglaltakra. Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1b) bekezdését.

+ még 3
A referencia akkor tekinthető az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 éven belül megvalósítottnak, ha a sikeres átadás-átvétel időpontja erre az időszakra esik.

Közös ajánlattevők az M.1. pontban foglalt követelménynek a Kbt. 65.§ (6) bek. figyelembevételével együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében meghatározottak szerint.

AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi kötbér, melynek alapja naponta a késedelemmel érintett áru nettó ellenértékének 2 %-a, maximum az adott áru teljes nettó ellenértékének 30 %-a. Meghiúsulási kötbér: a teljes nettó ellenszolgáltatás (azaz a meghiúsulással érintett áru teljes nettó ellenértéke) 30 %-a.

Jótállás a gépjármű alvázára: Minimum jótállási idő: 12 hónap (kilométer- és üzemórakorlátozás nélkül), azzal, hogy amennyiben a gyártói jótállás időtartama a járművek átadás-átvételekor csatolandó jótállási dokumentáció szerint több, mint 12 hónap, akkor e gyártói jótállási időtartama válik a szerződés részévé. Jótállás a gépjármű felépítményére: Minimum jótállási idő: 12 hónap (kilométer- és üzemórakorlátozás nélkül). A többletjótállást (a 12 hónapon felül 0 és 48 hónap között) a felolvasólapon kell megajánlani,amely megajánlás értékelésre kerül.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre: 1. AK előleget nem fizet;
2. Az ellenérték a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-re figyelemmel, átutalással kerül kifizetésre, a Ptk. 6:155. (1) bek. figyelembevételével. AK az elektronikus számla benyújtása vonatkozásában felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. § -ára.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
2. Az ellenérték a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-re figyelemmel, átutalással kerül kifizetésre, a Ptk. 6:155. (1) bek. figyelembevételével. AK az elektronikus számla benyújtása vonatkozásában felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. § -ára.
+ még 2
3. az ajánlattétel, az elszámolás, és a kifizetés pénzneme: HUF.
A részletes fizetési és finanszírozási feltételeket a Közbeszerzési Dokumentum tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. §-ának (8) bekezdésre tekintettel nem írja elő és nem is teszi lehetővé közös ajánlattétel esetén, hogy a közös AT-k a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzanak létre.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. §-ának (8) bekezdésre tekintettel nem írja elő és nem is teszi lehetővé közös ajánlattétel esetén, hogy a közös AT-k a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzanak létre.
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlat tárgyát képező járműre vonatkozó, az üzemeltetés helyén hatályos jogszabályi előírásokat, az érvényes műszaki szabványokat, a vonatkozó európai közösségi irányelveket, rendeleteket, és egyéb előírásokat az ajánlattevőnek figyelembe kell vennie az ajánlattétel valamint a szerződés teljesítése során, különös tekintettel az alábbiakra:

— a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet,
+ még 3
— a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeiről szóló 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet,
— a közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatának szabályairól szóló 77/2009. (XII. 15.) KHEM-IRM-KvVM együttes rendelet,
— a környezetkímélő és energiahatékony közúti járművek beszerzéséről szóló 48/2011. (III. 30.) kormányrendelet.
Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-05-19 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: Az ajánlatot elektronikus úton szükséges benyújtani a www.ekr.gov.hu oldalon.
További információk: Az ajánlatok bontása a www.ekr.gov.hu oldalon történik.
Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik.
+ még 1
Az elektronikus bontási eljárásra az EKR rendelet 15. § (1)-(3) bekezdéseinek, és – üzemzavar esetén – 16. §-ának rendelkezései az irányadók.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A járművek felépítményére vállalt, ajánlatkérő által kötelezően előírt 12 hónap jótállás feletti többletjótállás mértéke hónapokban (minimum 0 hónap, maximum 48 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
3. Ajánlattevő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján ajánlatában köteles megjelölni:
A közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek (amelyeknek) teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. Az ajánlatban a nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell. A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.

4. Ajánlatkérő a 321/2015. Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése szerint tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárásban az alkalmassági feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvételének feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban kerültek meghatározásra.

5. Az eljárásban felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként eljár: dr. Petrás Zsuzsa (lajstromszám: 00984), helyettes FAKSZ: Hazafi Gergely (lajstromszám: 01108).

6. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
7. AK a Kbt. 74. § (2) alapján kizárhatja az eljárásból azt az AT-t, akinek nem kell nemzeti elbánást nyújtani, ill. azt az AT-t, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, melynek nem kell nemzeti elbánást nyújtani.

8. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4) bekezdése alapján a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján az ajánlatok bírálatát — az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján – az ajánlatok értékelését követően végzi el.

9. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani. (A változásbejegyzésre vonatkozó nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)

10. A IV.2.6) pontban írt 2 hónap alatt AK 60 napot ért. A közbeszerzési eljárás a 320/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerinti folyamatba épített ellenőrzés mellett kerül lefolytatásra.

11. Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi rész vonatkozásában: 0–10. A módszerek, amelyekkel a pontok kiosztásra kerülnek: 1. értékelési részszempont (ajánlati ár) – fordított arányosítás; 2. értékelési részszempont (többletjótállás) – egyenes arányosítás a Közbeszerzési Hatóság útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) szerint.

A módszerek részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentum tartalmazza.
12. A felolvasólapon ajánlati árként 1 db jármű nettó egységárát kell feltüntetni.
13. Az ajánlathoz csatolni kell a megajánlott járművek műszaki megfelelőségéről szóló táblázatot, amely szakmai ajánlatnak minősül.
Folytatás a VI.4.3) pontban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozóan a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglaltak az irányadóak.
A "VI.3. További információk" pont folytatása:
+ még 1
14. Ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását írja elő, amelynek összege 3 600 000 HUF. A biztosítékot a Kbt. 54.§ előírásai szerint kell az ajánlati kötöttség beálltáig, azaz az ajánlattételi határidő lejártáig rendelkezésre bocsátani. AT-nek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az AK rendelkezésére bocsátotta. Az ajánlati biztosíték az AT választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az AK fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel. Fizetési számlára történő befizetés esetén az ajánlati biztosítékot az AK Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. banknál vezetett 10402506-49484857-48501070 számú számlaszámára kell utalni. Az ajánlati kötöttség beálltáig az utalásról az átutalási bizonylatot másolatban, a garancia és a kötelezvény dokumentumát pedig – a Kbt. 41/A. § (2) bek. alapján – olyan formában kell benyújtani, hogy elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. Közös AT-knek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati biztosíték az ajánlati kötöttség megtartását biztosítja. A biztosíték hatályának az ajánlati kötöttség végéig fenn kell állnia és ki kell terjednie a következő esetekre: az AT az ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja vagy a szerződés megkötése az AT érdekkörében felmerült okból hiúsul meg; az AT az ajánlati kötöttséggel terhelt ajánlatához az AK felhívására nem vagy nem megfelelően nyújtja be az ESPD-be foglalt nyilatkozatát alátámasztó igazolásokat, és ajánlata ezen okból érvénytelennek minősül.

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 076-180757 (2020-04-15)
További információk (2020-05-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés szállítással, amelynek tárgya 2 db, egyforma gyártmányú és típusú, legalább EURO 6 környezetvédelmi minősítésű önrakodó billenőplatós-darugémes tehergépjármű beszerzése.
Mindkét jármű össztömege haladja meg a 7,5 tonnát, de nem lehet több, mint 12 tonna. A járműveknek rendelkezniük kell háromoldalra billenthető plató felépítménnyel, és meg kell felelniük a műszaki leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták).
A nyertes ajánlattevő feladata:
— a járművek forgalomba helyezése és szállítása,
— oktatás a járművek funkcióival, működésével és használatával és kapcsolatosan az AK által megjelölt 1 fő részére, minimum 4 óra időtartamban, magyar nyelven.
A járműveket forgalomba helyezve, valamennyi, az üzemeltetéshez szükséges okmánnyal kell átadni.
Adásvételi szerződés szállítással, amelynek tárgya 2 db, egyforma gyártmányú és típusú, legalább EURO 6 környezetvédelmi minősítésű önrakodó billenőplatós-darugémes tehergépjármű beszerzése.
Mindkét jármű össztömege haladja meg a 7,5 tonnát, de nem lehet több, mint 12 tonna. A járműveknek rendelkezniük kell háromoldalra billenthető plató felépítménnyel, és meg kell felelniük a műszaki leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem Magyarországon, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták).
A nyertes ajánlattevő feladata:
— a járművek forgalomba helyezése és szállítása,
— oktatás a járművek funkcióival, működésével és használatával és kapcsolatosan az AK által megjelölt 1 fő részére, minimum 4 óra időtartamban, magyar nyelven.
A járműveket forgalomba helyezve, valamennyi, az üzemeltetéshez szükséges okmánnyal kell átadni.
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
A közbeszerzési eljárás alábbi közbeszerzési dokumentumai is módosultak:
— műszaki leírás,
— műszaki megfelelőségi táblázat,
— szerződéstervezet.
A módosult közbeszerzési dokumentumok az eredetikkel megegyező helyen kerültek közzétételre az EKR-ben.

Forrás: OJS 2020/S 089-213338 (2020-05-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-08-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés szállítással, amelynek tárgya 2 db, egyforma gyártmányú és típusú, legalább EURO 6 környezetvédelmi minősítésű önrakodó billenőplatós-darugémes tehergépjármű beszerzése.
Mindkét jármű össztömege haladja meg a 7,5 tonnát, de nem lehet több, mint 12 tonna. A járműveknek rendelkezniük kell három oldalra billenthető plató felépítménnyel, és meg kell felelniük a műszaki leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem MAGYARORSZÁG-on, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták).
A nyertes ajánlattevő feladata:
— a járművek forgalomba helyezése és szállítása,
— oktatás a járművek funkcióival, működésével és használatával és kapcsolatosan az AK által megjelölt 1 fő részére, minimum 4 óra időtartamban, magyar nyelven.
A járműveket forgalomba helyezve, valamennyi, az üzemeltetéshez szükséges okmánnyal kell átadni.
Adásvételi szerződés szállítással, amelynek tárgya 2 db, egyforma gyártmányú és típusú, legalább EURO 6 környezetvédelmi minősítésű önrakodó billenőplatós-darugémes tehergépjármű beszerzése.
Mindkét jármű össztömege haladja meg a 7,5 tonnát, de nem lehet több, mint 12 tonna. A járműveknek rendelkezniük kell három oldalra billenthető plató felépítménnyel, és meg kell felelniük a műszaki leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem MAGYARORSZÁG-on, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták).
A nyertes ajánlattevő feladata:
— a járművek forgalomba helyezése és szállítása,
— oktatás a járművek funkcióival, működésével és használatával és kapcsolatosan az AK által megjelölt 1 fő részére, minimum 4 óra időtartamban, magyar nyelven.
A járműveket forgalomba helyezve, valamennyi, az üzemeltetéshez szükséges okmánnyal kell átadni.
A beszerzés teljes értéke: 63 038 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-08-12 📅
Közzététel dátuma: 2020-08-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 158-386573
HL-S szám: 158
További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MVM rendelet 18. §-a szerinti információk:
Ajánlattevők:
1. Eurotrade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2854 Dad, Fő u. 54.) adószám: 10448979-2-11
2. Hungarotruck Kft. (1172 Budapest, Vidor utca 3.) adószám: 10857975-2-44
3. Seres Gépipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (7630 Pécs, Bajor utca 2/1.) adószám: 11237253-2-02
4. Tornádó International Jármű- és Gépgyártó Kft. (6800 Hódmezővásárhely, Csomorkányi utca 100.) adószám: 11080910-2-06
5. Unikomtech Gép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1143 Budapest, Stefánia út 19.) adószám: 23028557-2-42
A közbeszerzési eljárásban az ajánlati ár értékelési szempontra 1 db jármű nettó HUF ellenértékét kérte megajánlani az ajánlatkérő. A nyertes ajánlattevő ajánlatában ez az összeg 31 519 000 HUF. A közbeszerzés tárgya 2 db jármű adásvétele, ezért a szerződés végleges összértéke (V.2.4) pont) 63 038 000 HUF.

Mindkét jármű össztömege haladja meg a 7,5 tonnát, de nem lehet több, mint 12 tonna. A járműveknek rendelkezniük kell három oldalra billenthető plató felépítménnyel,…
… és meg kell felelniük a műszaki leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem MAGYARORSZÁG-on, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták).
… továbbá meg kell felelniük a műszaki leírásban meghatározott követelményeknek. Kizárólag új gépjárművek megajánlására van lehetőség (új gépjárműnek minősül az a gépjármű, amely forgalomba helyezve sem MAGYARORSZÁG-on, sem pedig külföldön nem volt, továbbá bemutató- illetve próbajárműként nem használták).
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-08-05 📅
Név: Seres Gépipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_96052763
Postacím: Bajor utca 2/1.
Postai város: Pécs
Postai irányítószám: 7630
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 301900372📞
E-mail: marketing@seres.hu📧
Ország: Baranya🏙️
A beszerzés teljes értéke: 63 038 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Hivatkozás További információk
A 44/2015. (XI. 2.) MVM rendelet 18. §-a szerinti információk:
Ajánlattevők:
+ még 6
1. Eurotrade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2854 Dad, Fő u. 54.) adószám: 10448979-2-11
2. Hungarotruck Kft. (1172 Budapest, Vidor utca 3.) adószám: 10857975-2-44
3. Seres Gépipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (7630 Pécs, Bajor utca 2/1.) adószám: 11237253-2-02
4. Tornádó International Jármű- és Gépgyártó Kft. (6800 Hódmezővásárhely, Csomorkányi utca 100.) adószám: 11080910-2-06
5. Unikomtech Gép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1143 Budapest, Stefánia út 19.) adószám: 23028557-2-42
A közbeszerzési eljárásban az ajánlati ár értékelési szempontra 1 db jármű nettó HUF ellenértékét kérte megajánlani az ajánlatkérő. A nyertes ajánlattevő ajánlatában ez az összeg 31 519 000 HUF. A közbeszerzés tárgya 2 db jármű adásvétele, ezért a szerződés végleges összértéke (V.2.4) pont) 63 038 000 HUF.
A közbeszerzési eljárásban az ajánlati ár értékelési szempontra 1 db jármű nettó HUF ellenértékét kérte megajánlani az ajánlatkérő. A nyertes ajánlattevő ajánlatában ez az összeg 31 519 000 HUF. A közbeszerzés tárgya 2 db jármű adásvétele, ezért a szerződés végleges összértéke (V.2.4) pont) 63 038 000 HUF.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozóan a Kbt. 148. § (3)–(9) bekezdéseiben foglaltak az irányadóak.