Országos közúthálózat felújítási munkái 2020–2024

Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

2020–2023 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások megkötése 6 részben.
Érintett régiók:
1. rész: Észak-Alföld régió (Szabolcs-Szatmár-Bereg; Hajdú-Bihar; Jász-Nagykun-Szolnok megye)
2. rész: Észak-MAGYARORSZÁG (Borsod-Abaúj-Zemplén; Heves; Nógrád megye)
3. rész: Dél-Alföld (Bács-Kiskun; Békés; Csongrád megye)
4. rész: Dél-Dunántúl (Baranya; Somogy; Tolna megye)
5. rész: Közép-Dunántúl és Közép-MAGYARORSZÁG (Fejér; Komárom-Esztergom; Veszprém; Pest megye)
6. rész: Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron; Vas; Zala megye).

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-06-10. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-04-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-04-30 Ajánlati felhívás
2020-06-08 További információk
2020-06-12 További információk
2020-06-24 További információk
2020-06-29 További információk
2020-12-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-04-27 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-07-09 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-07-30 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-10-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-10-22 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-12-16 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-01-14 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-01-18 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-01-26 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-02-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-02-16 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-02-16 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-02-25 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-04-08 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-04-11 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-05-02 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-05-12 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-05-13 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-05-19 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-05-25 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-06-01 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-06-17 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-07-07 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-07-22 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-07-22 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-07-22 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-07-26 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-08-10 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-09-14 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-09-26 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-10-27 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-11-22 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-12-08 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-01-03 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-08-01 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-09-08 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-09-25 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-10-02 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-10-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-12-04 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-12-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-12-18 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-02-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-04-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-07-31 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-10-31 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-11-29 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2025-03-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2020-04-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Közúton folyó munkák
Hivatkozási szám: EKR000096522020
Rövid leírás:
“2020–2023 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Közúton folyó munkák 📦
További CPV-kód: Közút építése 📦
Hídfelújítással kapcsolatos építési munkák 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Hajdú-Bihar 🏙️
Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Bács-Kiskun 🏙️
Baranya 🏙️
Pest 🏙️
Győr-Moson-Sopron 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Fényes Elek utca 7–13.
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kozut.hu 🌏
E-mail: falucskai.zoltan@kozut.hu 📧
Telefon: +36 18199171 📞
Fax: +36 18199540 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000096522020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000096522020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-04-30 📅
Benyújtási határidő: 2020-06-10 📅
Közzététel dátuma: 2020-05-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 087-205827
HL-S szám: 87
További információk

“Értékelési szempont: legjobb ár-érték arány. Értékelés során adható pontszám: 0,00–10,00 pont. Értékelés módszere: 1. értékelési szempont: fordított...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“2020–2023 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások...”    Többet mutasson
Érintett régiók:

Többet mutasson (6)
“1. rész: Észak-Alföld régió (Szabolcs-Szatmár-Bereg; Hajdú-Bihar; Jász-Nagykun-Szolnok megye)”
2. rész: Észak-MAGYARORSZÁG (Borsod-Abaúj-Zemplén; Heves; Nógrád megye)

3. rész: Dél-Alföld (Bács-Kiskun; Békés; Csongrád megye)

4. rész: Dél-Dunántúl (Baranya; Somogy; Tolna megye)


“5. rész: Közép-Dunántúl és Közép-MAGYARORSZÁG (Fejér; Komárom-Esztergom; Veszprém; Pest megye)”
6. rész: Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron; Vas; Zala megye).

Becsült összérték: 492 123 750 000 HUF 💰
A rész elnevezése: Országos közúthálózat felújítási munkái – ÉA
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő keretmegállapodás alapján megrendelésre kerülő feladatok nagyságrendjét az alábbiak...”    Többet mutasson

“A keretmegállapodás hatálya alatt megkötésre kerülő egyedi szerződések műszaki tartalma az elvégzendő feladat jellege alapján lehet:”
Többet mutasson (11) — út- és/vagy híd felújítási és/vagy fejlesztési munkák,

— karbantartási munkák,

— egyéb forgalomtechnikai, környezetvédelmi fejlesztési munkák.

A tervezett projektszakaszok hossza: 450 km.


“A keretmegállapodás időtartama alatt a felhasználásra kerülő keretösszeg legfeljebb nettó 62 163 000 000 HUF.”

“Az egy időben teljesítendő külön szerződések várható legnagyobb összértéke nettó 18 520 000 000 HUF, mely tervezetten 134 km projektszakasz hossz...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretösszeg indikatív jellegű, a közbeszerzési eljárás nem eredményez a Közbeszerzési Dokumentumokban szereplő értékre és...”    Többet mutasson

“Jelen eljárás három ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul.”

“A konkrét beszerzések megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdésének c) pontja szerint kerül sor.”

“A részletes műszaki követelményeket a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza.”

“Ahol a Közbeszerzési Dokumentumokban Ajánlatkérő esetlegesen gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott, ott a megnevezés csak...”    Többet mutasson
Időtartam: 48 hónap
A lehetőségek leírása:
“Ajánlatkérő a II.2.4) pontban megadott keretösszeget a keretmegállapodás II.2.7) pontjában meghatározott időtartamon belül jogosult a Vállalkozóhoz intézett...”    Többet mutasson
Az opció lehívására az alábbi részletszabályok vonatkoznak:

Többet mutasson (5)
“Az opció lehívásának feltétele, hogy Ajánlatkérő képviselője által aláírt, egyoldalú írásbeli (ideértendő Fax útján való megküldés is) értesítés az opciós...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő az opció igénybevételét megelőzően legalább 14 nappal értesíti a Vállalkozót.”

“Az opció igénybevételével kapcsolatosan Nyertes ajánlattevőnek egyetértési, vagy észrevételezési jogosultsága nincs.”

“Az opcionális rész Ajánlatkérő általi megrendelése olyan előre látható és ismert módosítás Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, mely nem változtatja...”    Többet mutasson

“Az opció felhasználása egyebekben szerződéstervezetben foglaltak szerint történik.”
További információk:
“Értékelési szempont: legjobb ár-érték arány. Értékelés során adható pontszám: 0,00–10,00 pont. Értékelés módszere: 1. értékelési szempont: fordított...”    Többet mutasson

“Ár szempont: 1. Súlyozott összesített nettó ajánlati ár (nettó HUF) – Súlyszám: 70”
A rész elnevezése: Országos közúthálózat felújítási munkái - ÉM
A rész száma: 2
Rövid leírás: A keretmegállapodás hatálya alatt megkötésre kerülő egyedi szerződések műszaki

Tartalma az elvégzendő feladat jellege alapján lehet

Többet mutasson (6)
“A keretmegállapodás időtartama alatt a felhasználásra kerülő keretösszeg legfeljebb nettó 62 163 000 000,- Ft.”

“Az egy időben teljesítendő külön szerződések várható legnagyobb összértéke nettó 18 520 000 000,- Ft, mely tervezetten 134 km projektszakasz hossz...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő rögzíti, hogy a keretösszeg indikatív jellegű, a közbeszerzési eljárás nem eredményez a közbeszerzési dokumentumokban szereplő értékre és...”    Többet mutasson
A részletes műszaki követelményeket a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező

Műszaki leírás tartalmazza.


“Ahol a közbeszerzési dokumentumokban Ajánlatkérő esetlegesen gyártmányra, típusra, eredetre, szabadalomra vagy védjegyre hivatkozott, ott a megnevezés csak...”    Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
“Ajánlatkérő a II.2.4. pontban megadott keretösszeget a keretmegállapodás II.2.7. pontjában meghatározott időtartamon belül jogosult a Vállalkozóhoz intézett...”    Többet mutasson
További információk:
“Értékelési szempont: legjobb ár-érték arány. Értékelés során adható pontszám:0,00-10,00 pont. Értékelés módszere: 1. értékelési szempont: fordított...”    Többet mutasson

“Ár szempont: 1. Súlyozott összesített nettó ajánlati ár (nettó Ft) - Súlyszám: 70”
A rész elnevezése: Országos közúthálózat felújítási munkái - DA
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“A részletes műszaki követelményeket a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.”
A rész elnevezése: Országos közúthálózat felújítási munkái - DD
A rész száma: 4
A rész elnevezése: Országos közúthálózat felújítási munkái - KDKM
A rész száma: 5
Rövid leírás: A tervezett projektszakaszok hossza: 580 km.


“A keretmegállapodás időtartama alatt a felhasználásra kerülő keretösszeg legfeljebb nettó 82 884 000 000,- Ft.”
A lehetőségek leírása:
“Ajánlatkérő a II.2.4. pontban megadott keretösszeget a keretmegállapodás II.2.7. pontjában meghatározott időtartamon belül jogosult a Vállalkozóhoz intézett...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Országos közúthálózat felújítási munkái - NYD
A rész száma: 6
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Hajdú-Bihar megye; Jász-Nagykun-Szolnok megye; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye; Heves megye; Nógrád megye

Többet mutasson (4) Bács-Kiskun megye; Békés megye; Csongrád megye

Baranya megye; Somogy megye; Tolna megye

Fejér megye; Komárom-Esztergom megye; Veszprém megye; Pest megye

Győr-Moson-Sopron megye; Vas megye; Zala megye


Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Valamennyi rész tekintetében:


“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő,alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,akivel szemben a Kbt.62.§(1)-(2)...”    Többet mutasson
Többet mutasson (14) Igazolási mód:


“Ajánlattevőnek ajánlatában a Kbt.67.§(1)-(2)bek.,valamint a 321/2015.(X.30.)K. rend. (a továbbiakban: Kr.)1.§(1)bek. szerint az egységes európai...”    Többet mutasson

“AK által a Kbt.69.§(4)-(6)bek. alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. III. Fejezetében foglaltaknak...”    Többet mutasson

“A Kbt. 62.§(1)bek. k)pont kb)alpontja tekintetében Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, h. olyan társaság,aminek van a 2017. évi LIII. tv. (a...”    Többet mutasson

“Ajánlattevő v. az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr.4.§(1)bek. szerint igazolja előzetesen a Kbt.62.§(1)-(2)bek.-ben említett...”    Többet mutasson

“Kr.15.§-a alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó v. más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtania a...”    Többet mutasson

“A Kr.13.§-ára tekintettel Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell,h. van-e vele szemben folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás.Ha van,ajánlattevőnek csatolni...”    Többet mutasson
AK felhívja ajánlattevők figyelmét a Kr.1.§(7)-(8)bek.-re.


“AK a Kbt.74.§(1)bek. alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót v. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az előírt...”    Többet mutasson

“AK felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt.69.§(11a)bek. alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása,amit ugyanazon ajánlatkérő...”    Többet mutasson
AK felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§(1)-(2)bek.-re.

Szakmai cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírások


“Ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67.§(1)-(2)bek.,valamint a Kr.1.§(1) bek. szerint az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia,h. az előírt...”    Többet mutasson
Folytatás az AF III.1.2) pontban

Gazdasági és pénzügyi helyzet: Valamennyi rész tekintetében:


“Valamennyi alkalmassági feltétel kapcsán ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdése szerint az EEKD...”    Többet mutasson
Többet mutasson (9) Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kr. 1. § (7) bekezdésére.


“A Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján felhívott ajánlattevők az alkalmassági feltételnek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:”
P/1.


“Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdésének c) pontja alapján Ajánlattevő csatolja az ajánlati felhívás feladásának napját...”    Többet mutasson

“Ha az ajánlattevő a Kr. 19. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra.”

“A Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is...”    Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét a Kbt. 65. § (8) bekezdésére.


“Az alk. igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bek. szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65....”    Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1.


“Alkalmatlan ajánlattevő, ha az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgya (közút...”    Többet mutasson
Többet mutasson (18)
“— az 1. ajánlati rész tekintetében összesen legalább a nettó 15 000 000 000,- Ft-ot,”

“— a 2. ajánlati rész tekintetében összesen legalább a nettó 15 000 000 000,- Ft-ot,”

“— a 3. ajánlati rész tekintetében összesen legalább a nettó 15 000 000 000,- Ft-ot,”

“— a 4. ajánlati rész tekintetében összesen legalább a nettó 15 000 000 000,- Ft-ot,”

“— az 5. ajánlati rész tekintetében összesen legalább a nettó 15 000 000 000,- Ft-ot,”

“— a 6. ajánlati rész tekintetében összesen legalább a nettó 15 000 000 000,- Ft-ot.”

“Ajánlatkérő közút alatt a közutak igazgatásáról szóló 19/1994.(V.31.)KHVM rend.2.§ (1) és (2) bekezdés a)-c) pontjai szerinti fogalmakat érti.”

“Ajánlatkérő közút építése alatt a műszaki előírások szerint meghatározott műszaki jellemzőkkel közút kialakítását, átépítését, felújítását vagy korszerűsítését érti.”    Többet mutasson

“Kbt.65.§(6)bek. alapján a P/1. pontban meghatározott követelménynek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.”

“Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 19. § (8) bekezdés alkalmazásával előírja, miszerint több részre történő ajánlattétel esetén az árbevételi...”    Többet mutasson
AF III.1.1)pont folytatása:


“AK az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az EEKD IV. rész α) pontjának kitöltését az érintett gazdasági szereplő részéről a részletes...”    Többet mutasson
SZ/1.


“Kbt.65.§(1)bek. c)pontja és a 322/2015.(X.30.)Kr.21.§(1)bek. alapján Ajánlatkérő előírja az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők...”    Többet mutasson

“A nyilvántartásokban szereplés tényét -amennyiben a Kbt.69.§(11)bek. szerinti nyilvántartásban a vonatkozó adatok,ill. tények ingyenes ellenőrzésére nincsen...”    Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Valamennyi rész tekintetében:


“Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők nem szerepelnek az Étv....”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek: Valamennyi rész tekintetében:


“Valamennyi alkalmassági feltétel kapcsán ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdése, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdése szerint az EEKD...”    Többet mutasson
Többet mutasson (19) Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kr. 1. § (7) bekezdésére.


“A Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján felhívott ajánlattevők az alkalmassági feltételnek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:”
M/1.


“Kr. 21. § (2b) bekezdése alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 8 évben befejezett, de legfeljebb 13 éven belül megkezdett...”    Többet mutasson
— szerződést kötő másik fél (név,székhely),

— építési beruházás tárgya és mennyisége,

— teljesítés kezdő és befejező időpontja (év,hó,nap pontossággal), helye


“— a szerződést kötő másik félnek nyilatkozatát arról,hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.”

“Igazolás tartalmazzon minden olyan adatot,mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került.”

“Amennyiben a referenciát ajánlattevő vagy az alkalmasságot igazoló szervezet közös ajánlattevőként teljesítette, és a teljesítés oszthatatlannak tekinthető...”    Többet mutasson
M/2.


“Kr. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján csatolni kell azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezését, végzettségük/képzettségük, szakmai...”    Többet mutasson
Csatolandó:


“— Ajánlattevő nyilatkozata a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek megnevezéséről a betölteni kívánt pozíció megjelölésével,”
— végzettséget és/vagy képzettséget igazoló dokumentumok,


“— szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz év,hónap bontásban, valamint annak a szervezetnek a...”    Többet mutasson

“— a szakemberek által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozata, mely tartalmazza a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy Ajánlattevő...”    Többet mutasson

“Az időben párhuzamos gyakorlati/tapasztalati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember tapasztalati idejébe. Minden a szakmai önéletrajzban...”    Többet mutasson

“Ha a bemutatott szakember a jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban az ajánlattétel időpontjában szerepel és a szakmai önéletrajzba feltüntetésre...”    Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M/1.Alkalmatlan az ajánlatevő,ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 8 évben befejezett,de legfeljebb 13 éven belül...”    Többet mutasson

“1.ajánlati rész tekintetében legalább 70 km hosszú közút építésére vonatkozó referenciával;”
Többet mutasson (19)
“2.ajánlati rész tekintetében legalább 70 km hosszú közút építésére vonatkozó referenciával;”

“3.ajánlati rész tekintetében legalább 70 km hosszú közút építésére vonatkozó referenciával;”

“4.ajánlati rész tekintetében legalább 70 km hosszú közút építésére vonatkozó referenciával;”

“5.ajánlati rész tekintetében legalább 70 km hosszú közút építésére vonatkozó referenciával;”

“6.ajánlati rész tekintetében legalább 70 km hosszú közút építésére vonatkozó referenciával.”

“M/1.alkalmassági követelményeknek való megfelelés részenként összesen legfeljebb 20 darab szerződéssel igazolható.Több részre történő ajánlattétel esetén...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő közút alatt a közutak igazgatásáról szóló 19/1994.(V.31.)KHVM rend.2.§ (1)bek. a)-b)és ca)-cc) ill. a (2) bek. a)-b) pontjai szerinti fogalmakat érti.”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a két forgalmi sáv széles főutak,mellékutak,valamint belterületi és külterületi közutak esetén csak az útpálya(egész pálya)teljes szélességében...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a két forgalmi sáv széles főutak,mellékutak,valamint belterületi és külterületi közutak esetén a csak az útpálya valamely sávjának teljes...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a félpályánál kisebb szélességben elvégzett közútépítési munkát nem fogadja el.”

“Ajánlatkérő a kettőnél több forgalmi sáv széles közutak, gyorsforgalmi utak esetén az útpálya teljes szélességében és/vagy annak bármely - legalább 3 méter...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a legalább 3 méter szélességnél kisebb szélességben elvégzett közútépítési munkát nem fogadja el.”

“Ajánlatkérő a kettőnél több forgalmi sáv széles közutak, gyorsforgalmi utak esetén az ugyanazon szakaszon legalább 4 - egyenként legalább 3 méter szélességű...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő közút építése alatt a műszaki előírások szerint meghatározott műszaki jellemzőkkel közút kialakítását, átépítését, felújítását vagy...”    Többet mutasson

“Nem magyaro.-i ref.esetén az adott ref. köv.szerinti 19/1994.(V.31.)KHVM rendelet által előírt,megkövetelt tartalmat kell igazolnia AT-nek.”
M/2.

Alkalmatlan az ajánlatevő,ha nem rendelkezik ajánlati részenként


“M/2.1.legalább 1fő projektvezető szakemberrel,aki rendelkezik a 266/2013.(VII.11.)Kr. szerinti MV-KÉ felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez...”    Többet mutasson
Folytatás VI.4.3)pontban

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmi, meghiúsulási és eseti kötbér, illetve a teljesítési és jótállási biztosíték: a KD-ben foglaltak szerint.”

“Előleg a Kbt. 135. § (7) bekezdése szerint az egyedi szerződésben előírtak szerint.”
Többet mutasson (3)
“Ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen: Kbt. 135. § (1), (4)-(6), (11), bek., Ptk. 6:130. § (1)-(2), 6:155. §, 2007. évi CXXVII. tv.”

“Vállalkozói díj kifizetésére a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés, ill. a Kbt. 135. § (1)-(3) és (5)-(6) bekezdés, továbbá a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet...”    Többet mutasson

“Az egyedi szerződések alapján történő számla kifizetések részletes rendje a keretmegállapodásos eljárás második szakaszában történő verseny újranyitások...”    Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 3
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-06-10 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: EKR-ben
További információk:
“Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg a 424/2017. (XII. 19.) Korm....”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. AF III.1.3) pont M.2.1) pontjában meghatározott szakember szakmai többlet tapasztalata (lásd VI.4.3) pont) (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. AF III.1.3) pont M.2.2) pontjában meghatározott szakember szakmai többlet tapasztalata (lásd VI.4.3)pont) (min. 0, max. 36 hónap)
Ár (súlyozás): 70
Minőségi kritérium (név): 2. AF III.1.3) pont M/2.1) pontjában meghatározott szakember szakmai többlet tapasztalata (lsd.VI.4.3.pont)(min. 0, max. 36 hónap)
3. AF III.1.3) pont M/2.2) pontjában meghatározott szakember szakmai többlet tapasztalata (lsd.VI.4.3.pont)(min. 0, max. 36 hónap)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35618302
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Falucskai Zoltán
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000096522020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“1.Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt.40.§(1)bek. alapján a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes,elektronikus...”    Többet mutasson

“2.Ajánlatot a jelen felhívásban megadott címre az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig elektronikusan,jelszó nélkül olvasható,nem szerkeszthető...”    Többet mutasson
Többet mutasson (16)
“3.Az ajánlatnak ajánlati részenként a Kbt.66.§(5)bek. szerinti felolvasólapot kell tartalmaznia,amin fel kell tünteti a Kbt.68.§(4)bek. szerinti összes...”    Többet mutasson

“4.Az ajánlatban benyújtott dokumentumokat a Kbt.47.§(2a)bek. alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani. A Kbt. 41/A. § (3) bekezdése alapján...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt.35.§(2a), 41/A.§(1),(4)-(5),valamint a 424/2017. (XII.19.) Kr.11.§(4)bek.re.”

“5.Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös ajánlattevők esetében.”    Többet mutasson

“6.Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a 71. § (6) bek. szerinti korlátozással.”
7.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bekezdésére.


“8. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is...”    Többet mutasson
9. Ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását írja elő, amelynek mértéke

— 1. ajánlati rész esetében 50 000 000,-Ft,

— 2. ajánlati rész esetében 50 000 000,-Ft,

— 3. ajánlati rész esetében 50 000 000,-Ft,

— 4. ajánlati rész esetében 50 000 000,-Ft,

— 5. ajánlati rész esetében 50 000 000,-Ft,

— 6. ajánlati rész esetében 50 000 000,-Ft.


“Teljesíthető:KD-ben megadottak szerint.Igazolás:befizetést/átutalást igazoló dok.(10300002-10460102-49020027); garancia biztosítás esetén:garancia levél,...”    Többet mutasson
Folytatás AF VI.4.3)pontjában


Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt.148.§(3)-(9)bek.szerint.

II.2.5) Értékelési szempontok:

Többet mutasson (17) 1-6.rész:Minőségi kritérium:


“2.A felhívás III.1.3)M/2.1. szerinti alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember országos közútépítési projektek kivitelezése során...”    Többet mutasson

“3.A felhívás III.1.3)M/2.2. szerinti alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakember országos közútépítési projektek kivitelezése során...”    Többet mutasson
III.1.3)pont folyt:


“M/2.2.legalább 1 fő minőségirányítási vezető szakemberrel,aki rendelkezik legalább 36 hónap országos közút építési projektek kivitelezése során szerzett...”    Többet mutasson

“Projektvezető alatt olyan szakembert kell érteni,aki az adott kivitelezési projektet szakmailag irányítja,koordinálja a Vállalkozó,a szakági építésvezetők...”    Többet mutasson
VI.3)pont folyt:


“10. Ajánlatkérő nem írja elő a Kbt.66.§(6)bekezdés szerinti információk megadását.”

“11. AK a Kbt.105.§(4)bek. alapján előírja, hogy a verseny újranyitás során eltérő értékelési szempontokat alkalmaz a KD-ban meghatározottak szerint.”

“12. Felelősségbiztosítás: Ajánlati részenként nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződéskötés időpontjára legalább 500millió Ft/év és legalább 100millió...”    Többet mutasson

“13. Ajánlatkérő az Ajánlattevő által beárazott és cégszerűen aláírt mintaköltségvetést (Felolvasólap A melléklete) szakmai ajánlatnak tekinti.”

“Ajánlatkérő a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről szóló, cégszerűen aláírt ajánlattevői nyilatkozat (Felolvasólap B melléklete) kapcsán felhívja...”    Többet mutasson

“14.AK a felhívás IV.2.6)pontja vonatkozásában rögzíti,hogy az ajánlati kötöttség időtartama 60nap.”
15.AK alkalmazza a Kbt.75.§(2)bek.e) pontját.


“16. Valamennyi alkalmassági feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb.”

“17. A 320/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13.§ (2) bekezdése szerint a 13. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti tartalmú tanúsítvány hiányában a szerződés...”    Többet mutasson
18. FAKSZ: dr. Csoboth Zília 00146; Juhász Dániel 01032

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 087-205827 (2020-04-30)
További információk (2020-06-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“2020-2023 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szalagkorlát felszerelése 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-06-08 📅
Benyújtási határidő: 2020-06-16 📅
Közzététel dátuma: 2020-06-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 111-268924
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 087-205827
HL-S szám: 111
További információk

“Ajánlatkérő módosítja a Közbeszerzési Dokumentumok I. és II. kötetét, valamint az Egyedi szerződés tervezetét is.”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“2020-2023 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások...”    Többet mutasson
1. rész: Észak-Alföld régió (Szabolcs-Szatmár-Bereg; Hajdú-Bihar; Jász-Nagykun-

Többet mutasson (3) Szolnok megye)

5. rész: Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország (Fejér; Komárom-Esztergom;

Veszprém; Pest megye)

Forrás: OJS 2020/S 111-268924 (2020-06-08)
További információk (2020-06-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“2020–2024 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások...”    Többet mutasson

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-06-12 📅
Benyújtási határidő: 2020-06-26 📅
Közzététel dátuma: 2020-06-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 115-278357
HL-S szám: 115
További információk

“Ajánlatkérő módosította a Közbeszerzési Dokumentumok részét képző Mintaköltségvetést.”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“2020–2024 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások...”    Többet mutasson
2. rész: Észak-Magyarország (Borsod-Abaúj-Zemplén; Heves; Nógrád megye)

Többet mutasson (1)
“5. rész: Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország (Fejér; Komárom-Esztergom; Veszprém; Pest megye)”
Forrás: OJS 2020/S 115-278357 (2020-06-12)
További információk (2020-06-24)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-06-24 📅
Benyújtási határidő: 2020-07-06 📅
Közzététel dátuma: 2020-06-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 121-294265
HL-S szám: 121
További információk

“Ajánlatkérő módosítja a Közbeszerzési Dokumentumok II.kötetét, a tétel leírást és a mintaköltségvetést is.”
Forrás: OJS 2020/S 121-294265 (2020-06-24)
További információk (2020-06-29)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-06-29 📅
Benyújtási határidő: 2020-07-08 📅
Közzététel dátuma: 2020-07-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 125-305603
HL-S szám: 125
További információk

“Ajánlatkérő módosítja a mintaköltségvetést úgy, hogy a 10-29-es tétel kapcsán feltüntetésre kerül a súlyszám (1) és a „Súlyozott egységár” oszlopba...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 125-305603 (2020-06-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-12-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“2020-2024 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 393 699 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-02 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 238-587346
HL-S szám: 238
További információk

“Ajánlattevők: 1. rész 1. Colas Út Építőipari Zrt. 1113 Budapest, Bocskai út 73. Adószám: 14904134-2-44 2. Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt. 6060...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“2020-2024 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Országos közúthálózat felújítási munkái - ÉA
A lehetőségek leírása:
“Ajánlatkérő a II.2.4) pontban megadott keretösszeget az AF II.2.7) pontjában meghatározott időtartamon belül jogosult a Vállalkozóhoz intézett egyoldalú...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a II.2.4) pontban megadott keretösszeget az AF II.2.7) pontjában meghatározott időtartamon belül jogosult a Vállalkozóhoz intézett egyoldalú...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-11-27 📅
Név: KE-VÍZ 21 Építőipari zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_91894551
Postacím: Vécsey utca 21.
Postai város: Nyíregyháza
Postai irányítószám: 4400
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 42420191 📞
E-mail: ekr@keviz.hu 📧
Ország: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
Internetcím: http://www.keviz.hu 🌏
Név: Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35989240
Postacím: Petőfi utca 24. A. épület
Postai város: Tivadar
Postai irányítószám: 4921
Telefon: +36 42506514 📞
E-mail: info@zemplenko.hu 📧
Internetcím: http://www.zemplenko.hu 🌏
Név: STRABAG Általános Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_23508554
Postacím: Gábor Dénes (Infopark D épület) utca 2.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 303163476 📞
E-mail: 109_ekr@strabag.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
Név: Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_92830503
Postacím: Béke utca 150.
Postai város: Tiszakécske
Postai irányítószám: 6060
Telefon: +36 19201204 📞
E-mail: vallalkozas@dunaaszfalt.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 62 163 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2020-11-30 📅
Név: Colas Út Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_13848123
Postacím: Bocskai út 73.
Postai irányítószám: 1113
Telefon: +36 18831700 📞
E-mail: vallalkozas.ut@colas.hu 📧
Internetcím: http://www.colas.hu 🌏
Név: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11588133
Postacím: Mészáros utca 13.
Postai irányítószám: 1016
Telefon: +36 18896300 📞
E-mail: ekrmo@swietelsky.hu 📧
Internetcím: http://www.swietelskymagyarorszag.hu 🌏
Név: HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_95407867
Postacím: Váci út 76.
Postai irányítószám: 1133
Telefon: +36 301506985 📞
E-mail: ivanyik.david@he-do.hu 📧
Internetcím: http://www.he-do.hu 🌏
Név: "Soltút" Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_71057095
Postacím: Kecskeméti út 34.
Postai város: Solt
Postai irányítószám: 6320
Telefon: +36 304053991 📞
E-mail: vasaji.laszlo@soltut.hu 📧
Ország: Bács-Kiskun 🏙️
Internetcím: http://www.soltut.hu 🌏
Név: EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_77103330
Postacím: Belterület hrsz 3753
Postai város: Üllő
Postai irányítószám: 2225
Telefon: +36 304446561 📞
E-mail: lnagy@euroaszfalt.hu 📧
Ország: Közép-Magyarország 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 82 884 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
4
5

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők:

1. rész

Többet mutasson (51) 1. Colas Út Építőipari Zrt.

1113 Budapest, Bocskai út 73.

Adószám: 14904134-2-44

2. Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt.

6060 Tiszakécske, Béke utca 150.

Adószám: 28733232-4-03

3. EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.

2225 Üllő, Belterület hrsz. 3753

Adószám: 13125811-2-44

4. Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft.

4921 Tivadar, Petőfi utca 24. A. épület

Adószám: 12523326-2-15

És KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt.

4400 Nyíregyháza, Vécsey utca 21.

Adószám: 11876566-2-15

Közös ajánlattevők

5. STRABAG Általános Építő Kft.

1117 Budapest, Gábor Dénes (Infopark D épület) utca 2.

Adószám: 11705053-4-44

6. Swietelsky Magyarország Kft.

1016 Budapest, Mészáros utca 13.

Adószám: 14300327-2-44

2. rész

3. HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

1133 Budapest, Váci út 76.

Adószám: 10683833-2-44

4. Soltút Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Kft.

6320 Solt, Kecskeméti út 34.

Adószám: 10642166-2-03

3. rész

3. Soltút Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Kft.

4. STRABAG Általános Építő Kft.

4. rész

5. rész

4. HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

5. Soltút Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Kft.

6. STRABAG Általános Építő Kft.

6. rész

5. SWIETELSKY Magyarország Kft.

Szerződéskötés:

1. Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt.: 2020.11.27.


“2. Zemplénkő Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft. és KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt.”
Közös ajánlattevők: 2020.11.26.

3. STRABAG Általános Építő Kft.: 2020.11.27.

1. Colas Út Építőipari Zrt.: 2020.11.30.

2. HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.: 2020.11.25.

3. SWIETELSKY Magyarország Kft.: 2020.11.27.

2. Soltút Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Kft.: 2020.11.27.

1. EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft.: 2020.11.27.

2. Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt.: 2020.11.27.

3. Soltút Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Kft.: 2020.11.27.

Forrás: OJS 2020/S 238-587346 (2020-12-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-04-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 316 815 292 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
További CPV-kód: Közúton folyó munkák 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Tolna 🏙️
Somogy 🏙️

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-27 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 084-213545
HL-S szám: 84
További információk

“SOLTÚT Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03) EuroAszfalt Kft. (2225 Üllő, belterület hrsz. 3 753 13125811-2-44) STRABAG Általános Építő Kft....”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: MFÚP 20_Tolna_51164_1+200-1+580_kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 51164 j. Fácánkerti bekötő út 1+200-1+580 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 408 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (4)
“Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és követelmények részletes meghatározását a kiadott műszaki dokumentáció és az...”    Többet mutasson

“A szerződés tárgya által indokolt vagy jogszabályban meghatározott esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat”

“Meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott...”    Többet mutasson

“Vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: MFÚP 20_Tolna_51164_3+195-5+118_kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 51164 j. Fácánkerti bekötő út 3+195-5+118 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 936 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Tolna_5601_0+000-1+697_kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5601 j. Szálka-Mőcsény összekötő út 0+000-1+697 km szelvények közötti szakaszának felújítására. Jelen részben 1 748 méter burkolat...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: MFÚP 20_Tolna_6535_9+620-12+706_kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6535 j. Bonyhád-Tevel-Murga összekötő út 9+620-12+706 km szelvények közötti szakaszának felújítására. Jelen részben 3 118 méter...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 6501 j. út 15+420
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6501 j. Tab-Zamárdi ök. út 15+420-16+020 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 780 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (1)
“Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és követelmények részletes meghatározását a kiadott műszaki dokumentáció és az...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024 - DD-06. VÚNY
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 61 sz. főút 43+395 km szelvényében a Pincehelyi Kapos-híd átépítésére.”

“Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és követelmények részletes meghatározását a kiadott műszaki dokumentáció és az...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“A szerződés tárgya által indokolt vagy jogszabályban meghatározott esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű...”    Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 51164 j. Fácánkerti bekötő út 1+200-1+580 km szelvények közötti szakasza.

51164 j. Fácánkerti bekötő út 3+195-5+118 km szelvények közötti szakasza.

Többet mutasson (4) 5601 j. Szálka-Mőcsény összekötő út 0+000-1+697 km szelvények közötti szakasza.


“6535 j. Bonyhád-Tevel-Murga összekötő út 9+620-12+706 km szelvények közötti szakasza.”
6501 j. Tab-Zamárdi ök. út 15+420-16+020 km szelvények közötti szakasza.

61. sz. Dunaföldvár-Dombóvár Nagykanizsa főút 43+395 km szelvénye.


Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Környezetterhelési érték (összesített CO érték)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): Vállalt többlet jótállás (min. 0, max. 12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-03-09 📅
Név: EuroAszfalt Kft.
Postacím: belterület hrsz. 3753
Ország: Pest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 47 002 697 HUF 💰
164 063 548 HUF 💰
152 893 040 HUF 💰
333 999 698 HUF 💰
75 496 355 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-03-30 📅
Név: SOLTÚT Kft.
A beszerzés teljes értéke: 1 543 359 954 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk
SOLTÚT Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03)

EuroAszfalt Kft. (2225 Üllő, belterület hrsz. 3 753 13125811-2-44)

Többet mutasson (1)
“STRABAG Általános Építő Kft. (1117 Bp., Gábor Dénes u. 2. Infopark D Épület, 11705053-4-44)”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.

Forrás: OJS 2021/S 084-213545 (2021-04-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“2020–2024 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 47 513 549 782 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Csongrád 🏙️
Békés 🏙️

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-07-09 📅
Közzététel dátuma: 2021-07-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 134-355431
HL-S szám: 134
További információk

“Ajánlattevők: Dél- Alföld régió: Soltút Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03) STRABAG Általános Építő Kft. (1117 Bp., Gábor Dénes u. 2....”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: 5. rész: Közép-Dunántúl és Közép-MAGYARORSZÁG (Fejér; Komárom-Esztergom;

A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_5611_3+300–5+800_kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5611 j. Olasz–Pécs összekötő út 3+300–5+800 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2 458 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_5706 _0+030-0+980_kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5706 j. Magyarbóly-Beremend összekötő út 0+030-0+980 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 927 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (1)
“A szerződés tárgya által indokolt vagy jogszabályban meghatározott esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_5706 _2+760-3+670_kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5706 j. Magyarbóly-Beremend összekötő út 2+760-3+670 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 940 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_57112_2+600-5+100_kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 57112 j. Áta bekötőút 2+600-5+100 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2 665 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_5704_5+930-7+230 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5704 j. Bezedek-Bóly összekötő út 5+930-7+230 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 328 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_5809_3+550-4+800_kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5809 j. Kétújfalu-Kastélyosdomdó összekötő út 3+550-4+800 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 276 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_5809_6+450-7+269_kmsz
A rész száma: 7
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5809 j. Kétújfalu-Kastélyosdomdó összekötő út 6+450-7+269 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 819 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_5804_20+000-20+974_kmsz
A rész száma: 8
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5804 j. Harkány-Sellye-Darány összekötő út 20+000-20+974 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 974 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_5808_15+000-16+900_kmsz
A rész száma: 9
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5808 j. Szigetvár-Drávafok összekötő út 15+000-16+900 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 900 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_5825_5+630-7+500_kmsz
A rész száma: 10
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5825 j. Drávafok-Felsőszentmárton-Lakócsa összekötő út 5+630-7+500 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 891 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Baranya_5808_10+860-11+800_kmsz
A rész száma: 11
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5808 j. Szigetvár-Drávafok összekötő út 10+860-11+800 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 963 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20_Tolna_6538_13+346-16+578_kmsz
A rész száma: 12
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6538 j. Majos-Lengyel-Kurd összekötő út 13+346-16+578 km szelvények közötti szakaszának felújítására. Jelen részben 3 278 méter...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: MFÚP 20_Tolna_6313_13+452-15+015_kmsz
A rész száma: 13
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6313 j. Kölesd-Pincehely összekötő út 13+452-15+015 km szelvények közötti szakaszának felújítására. Jelen részben 1 473 méter...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: MFÚP 20_Tolna_6311_3+645-5+725_kmsz
A rész száma: 14
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6311 j. Vajta-Pálfa-Felsőrácegres összekötő út 3+645-5+725 km szelvények közötti szakaszának felújítására. Jelen részben 2 116...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 6801 j. út 21+040-24+000 kmsz
A rész száma: 15
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6801 j. Barcs-Berzence 21+040-24+000 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2 960 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 6801 j. út 34+420-35+902 kmsz
A rész száma: 16
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6801 j. Barcs-Berzence 34+420-35+902 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 482 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 6704 j. út 7+600-10+346 kmsz
A rész száma: 17
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6704 j. Öreglak-Marcali 7+600-10+346 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2 746 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 67313 j. út 0+000-0+748 kmsz
A rész száma: 18
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 67313 j. Somogyvár váv út 0+000-0+748 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 748 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 6514 j út _0+000-1+884 kmsz
A rész száma: 19
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6514 j. Andocs-Látrány ök.út 0+000-1+884 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 884 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 6514 j. út 6+800
A rész száma: 20
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6514 j. Andocs-Látrány ök.út 6+800-7+520 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 720 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 6514 j. út 7+910
A rész száma: 21
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6514 j. Andocs-Látrány ök.út 7+910-8+210 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 303 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 6505 j. út 9+000
A rész száma: 22
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6505 j. Kaposvár-Szántód ök. út 9+000-10+850 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 850 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 65142 j. út 0+000
A rész száma: 23
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 65142 j. Bedegkér bek. út 0+000-0+750 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 750 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 20 DD SOMOGY 6501 j. út 16+940-17+540 kmsz
A rész száma: 24
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6501 j. Tab-Zamárdi ök. út 16+940-17+540 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 600 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024 - DD-04. VÚNY
A rész száma: 60
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6535 j. Bonyhád-Tevel-Murga összekötő út 5+891-9+620 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen versenyújranyitásban 3 729 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024 - DD-05. VÚNY
A rész száma: 61
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6313 j. Kölesd-Pincehely összekötő út 15+015-20+320 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen versenyújranyitásban 5 305 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Cegléd-Lajosmizse ök. út 20+688-30+114
A rész száma: 25
Rövid leírás:
“4608 jelű Cegléd-Lajosmizse ök. út burkolat felújítása a 20+688-30+114 km. szelvények között 10 999 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 10 999 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (2)
“Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és követelmények részletes meghatározását a kiadott műszaki dokumentáció és az...”    Többet mutasson
Az építési beruházás jelen ajánlati részben engedélyköteles.

A rész elnevezése: Bugac összekötő út 15+105-19+866
A rész száma: 26
Rövid leírás:
“5407 jelű Bugac összekötő út burkolat felújítása a 15+105-19+866 km. szelvények között 4 761 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 4 761 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (1) Az építési beruházás jelen ajánlati részben nem engedélyköteles.

A rész elnevezése: Bugac összekötő út 22+392-25+414
A rész száma: 27
Rövid leírás:
“5407 jelű Bugac összekötő út burkolat felújítása a 22+392-25+414 km. szelvények között 3 022 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3 022 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4405 jelű út 0+000-15+821
A rész száma: 28
Rövid leírás:
“4405 jelű Derekegyháza-Nagymágocs-Székkutas út burkolat felújítása a 0+000-15+821 km. szelvények között 16 085 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 16 085 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4406 jelű út 0+000-13+410
A rész száma: 29
Rövid leírás:
“4406 jelű Orosháza-Szentes ök. út burkolat felújítása a 0+000-13+410 km. szelvények között 13 228 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 13 228 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-03. VÚNY
A rész száma: 62
Rövid leírás:
“4447 jelű Orosháza, Szentesi úti átkötő út burkolat felújítása a 0+000-0+826 km. szelvények között 826 méter hosszban.”
Jelen eljárásban 826 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (1) Az építési beruházás nem engedélyköteles.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024 - DD-07. VÚNY
A rész száma: 63
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 63118 Miszla bekötő út 1+490 - 5+847 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen versenyújranyitásban 4 357 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (1)
“Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és követelmények részletes meghatározását a kiadott műszaki dokumentáció és az...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: PAKSII_DD_TOLNA_51162 j. út 0+000-6+283 km
A rész száma: 30
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 51162. j. Gerjen bekötőút 0+000 - 6+283 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 6 283 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: PAKSII_DD_TOLNA_6233_16+656-22+616 km
A rész száma: 31
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6233. j. Paks - Kölesd ök. út 16+656 - 22+616 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 5 958 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: PAKSII_DD_TOLNA_5116_0+620-4+785 km
A rész száma: 32
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5116. j. Tolna-bogyiszlói összekötő út 0+620 - 4+785 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 4 165 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: PAKSII_DD_TOLNA_6317_0+000-25+250 km
A rész száma: 33
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6317. j. Szekszárd - Simontornya ök. út 0+000 - 25+250 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 25 250 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: PAKSII_DD_TOLNA_6234_0+000-3+864 km
A rész száma: 34
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6234. j. Tengelic - Dunaszentgyörgy ök. út 0+000 - 3+864 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 3 885 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: PAKSII_DD_TOLNA_6316_0+000-9+222 km
A rész száma: 35
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6316. j. Szedres-Medina ök. út 0+000 - 9+222 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 9 158 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: PAKSII_DD_TOLNA_6313_0+000-13+452 km
A rész száma: 36
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6313. j. Kölesd - Pincehely összekötő út 0+000 - 13+452 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 13 452 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: PAKSII_DD_TOLNA_6_106+800-107+425_rézsű
A rész száma: 37
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6. sz. Budapest - Pécs - Barcs elsőrendű főút 106+680 - 107+425 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 745 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5106 jelű út 0+000-17+821
A rész száma: 38
Rövid leírás:
“5106 jelű Dunapataj-Foktő-Kalocsa ök. út burkolat felújítása a 0+000-17+821 km. szelvények között 17 821 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 17 821 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5308 jelű út 0+000-21+915
A rész száma: 39
Rövid leírás:
“5308 jelű Dunapataj-Kalocsa közötti összekötő út burkolat felújítása a 0+000-21+915 km. szelvények között 21 915 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 21 915 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5311 jelű út 0+000- 18+831
A rész száma: 40
Rövid leírás:
“5311 jelű Szakmár-51. sz. főút közötti összekötő út burkolat felújítása a 0+000-18+831 km. szelvények között 18 831 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 18 831 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5313 jelű út 0+000-5+292
A rész száma: 41
Rövid leírás:
“5313 jelű összekötő út (5311 - 53116. j. összekötő utak között) burkolat felújítása a 0+000-5+292 km. szelvények között 5 292 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 5 292 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 53115 jelű út 0+000-3+080
A rész száma: 42
Rövid leírás:
“53115 jelű bekötő út burkolat felújítása (Öregcsertő) a 0+000-3+080 km. szelvények között 3 080 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3 080 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5301 jelű út 70+594-72+996
A rész száma: 43
Rövid leírás:
“5301 jelű összekötő út Homokmégyi elágazó - Kalocsa közötti szakasz burkolat felújítása a 70+594-72+996 km. szelvények között 2 402 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2 402 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 53116 jelű út 0+000-3+031
A rész száma: 44
Rövid leírás:
“53116 jelű bekötő út (Alsómégy) burkolat felújítása a 0+000-3+031 km. szelvények között 3 005 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3 005 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 53114 jelű út 0+000- 1+550
A rész száma: 45
Rövid leírás:
“53114 jelű bekötő út (Csorna) burkolat felújítása a 0+000-1+550 km. szelvények között 1 550 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1 550 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 5611 j. Olasz–Pécs összekötő út 3+300–5+800 km szelvények közötti szakasz.


“5706 j. Magyarbóly-Beremend összekötő út 0+030-0+980 km szelvények közötti szakasza.”
Többet mutasson (47)
“5706 j. Magyarbóly-Beremend összekötő út 2+760-3+670 km szelvények közötti szakasza.”
57112 j. Áta bekötőút 2+600-5+100 km szelvények közötti szakasza.

5704 j. Bezedek-Bóly összekötő út 5+930-7+230 km szelvények közötti szakasza.


“5809 j. Kétújfalu-Kastélyosdomdó összekötő út 3+550-4+800 km szelvények közötti szakasza.”

“5809 j. Kétújfalu-Kastélyosdomdó összekötő út 6+450-7+269 km szelvények közötti szakasza.”

“5804 j. Harkány-Sellye-Darány összekötő út 20+000-20+974 km szelvények közötti szakasza.”

“5808 j. Szigetvár-Drávafok összekötő út 15+000-16+900 km szelvények közötti szakasza.”

“5825 j. Drávafok-Felsőszentmárton-Lakócsa összekötő út 5+630-7+500 km szelvények közötti szakasza.”

“5808 j. Szigetvár-Drávafok összekötő út 10+860-11+800 km szelvények közötti szakasza.”

“6538 j. Majos-Lengyel-Kurd összekötő út 13+346-16+578 km szelvények közötti szakasza.”

“6313 j. Kölesd-Pincehely összekötő út 13+452-15+015 km szelvények közötti szakasza.”

“6311 j. Vajta-Pálfa-Felsőrácegres összekötő út 3+645-5+725 km szelvények közötti szakasza.”
6801 j. Barcs-Berzence 21+040-24+000 km szelvények közötti szakasza.

6801 j. Barcs-Berzence 34+420-35+902 km szelvények közötti szakasza.

6704 j. Öreglak-Marcali 7+600-10+346 km szelvények közötti szakasza.

67313 j. Somogyvár váv út 0+000-0+748 km szelvények közötti szakasza.

6514 j. Andocs-Látrány ök.út 0+000-1+884 km szelvények közötti szakasza.

6514 j. Andocs-Látrány ök.út 6+800-7+520 km szelvények közötti szakasza.

6514 j. Andocs-Látrány ök.út 7+910-8+210 km szelvények közötti szakasza.

6505 j. Kaposvár-Szántód ök. út 9+000-10+850 km szelvények közötti szakasza.

65142 j. Bedegkér bek. út 0+000-0+750 km szelvények közötti szakasza.

6501 j. Tab-Zamárdi ök. út 16+940-17+540 km szelvények közötti szakasza.


“6535 j. Bonyhád-Tevel-Murga összekötő út 5+891-9+620 km szelvények közötti szakasza.”

“6313 j. Kölesd-Pincehely összekötő út 15+015-20+320 km szelvények közötti szakasza.”
4608 jelű Cegléd-Lajosmizse ök. út 20+688-30+114 km szelvények között

5407 jelű Bugac összekötő út 15+105-19+866 km szelvények között

5407 jelű Bugac összekötő út 22+392-25+414 km szelvények között

4405 jelű Derekegyháza-Nagymágocs-Székkutas út 0+000-15+821 km szelvények között

4406 jelű Orosháza-Szentes ök. út 0+000-13+410 km szelvények között

4447 jelű Orosháza, Szentesi úti átkötő út 0+000-0+826 km szelvények között

63118 Miszla bekötő út 1+490 - 5+847 km szelvények közötti szakasza.

51162. j. Gerjen bekötőút 0+000 - 6+283 km szelvények közötti szakasza.

6233. j. Paks - Kölesd ök. út 16+656 - 22+616 km szelvények közötti szakasza.


“5116. j. Tolna-bogyiszlói összekötő út 0+620 - 4+785 km szelvények közötti szakasza.”

“6317. j. Szekszárd - Simontornya ök. út 0+000 - 25+250 km szelvények közötti szakasza.”

“6234. j. Tengelic - Dunaszentgyörgy ök. út 0+000 - 3+864 km szelvények közötti szakasza.”
6316. j. Szedres-Medina ök. út 0+000 - 9+222 km szelvények közötti szakasza.


“6313. j. Kölesd - Pincehely összekötő út 0+000 - 13+452 km szelvények közötti szakasza.”

“6. sz. Budapest - Pécs - Barcs elsőrendű főút 106+680 - 107+425 km szelvények közötti szakasza.”
5106 jelű Dunapataj-Foktő-Kalocsa ök. út 0+000-17+821 km szelvények között

5308 jelű összekötő út 0+000-21+915 km szelvények között

5311 jelű összekötő út 0+000- 18+831 km szelvények között

5313 jelű összekötő út 0+000-5+292 km szelvények között

53115 jelű bekötő út 0+000-3+080 km szelvények között

5301 jelű összekötő út 70+594-72+996 km szelvények között

53116 jelű bekötő út 0+000-3+031 km szelvények között

53114 jelű bekötő út 0+000- 1+550 km szelvények között


Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Környezetterhelési érték (összesített CO érték)
3. Vállalt többlet jótállás (min. 0, max. 12 hónap)
Ár (súlyozás): 10

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-08 📅
A beszerzés teljes értéke: 292 272 271 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-01 📅
Postacím: Kecskeméti Út 34
A beszerzés teljes értéke: 129 626 551 HUF 💰
127 709 864 HUF 💰
Postacím: Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
A beszerzés teljes értéke: 400 172 831 HUF 💰
159 303 513 HUF 💰
107 423 184 HUF 💰
80 928 909 HUF 💰
77 857 956 HUF 💰
184 611 546 HUF 💰
197 546 967 HUF 💰
84 960 018 HUF 💰
409 119 139 HUF 💰
126 466 299 HUF 💰
243 005 064 HUF 💰
365 694 739 HUF 💰
228 406 757 HUF 💰
299 749 034 HUF 💰
82 113 629 HUF 💰
201 189 047 HUF 💰
93 690 300 HUF 💰
33 336 981 HUF 💰
241 621 723 HUF 💰
142 350 298 HUF 💰
71 266 800 HUF 💰
364 161 072 HUF 💰
593 938 653 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-10 📅
Postacím: Béke Utca 150.
Internetcím: http://www.dunaaszfalt.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 1 247 019 733 HUF 💰
Internetcím: http://www.strabag.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 543 180 000 HUF 💰
295 240 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-18 📅
A beszerzés teljes értéke: 9 764 166 527 HUF 💰
7 163 960 926 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-16 📅
A beszerzés teljes értéke: 115 718 014 HUF 💰
588 322 206 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-11 📅
A beszerzés teljes értéke: 527 777 255 HUF 💰
1 322 738 235 HUF 💰
463 039 278 HUF 💰
3 639 256 863 HUF 💰
388 893 787 HUF 💰
1 373 674 317 HUF 💰
1 803 115 808 HUF 💰
1 402 653 056 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-09 📅
A beszerzés teljes értéke: 3 143 334 492 HUF 💰
3 759 149 130 HUF 💰
2 219 009 679 HUF 💰
700 352 415 HUF 💰
609 517 936 HUF 💰
504 210 991 HUF 💰
220 049 764 HUF 💰
380 646 225 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők: Dél- Alföld régió:

Soltút Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03)

Többet mutasson (17) Duna Aszfalt ÚT Zrt.(6060 Tiszakécske, Béke u. 150.;11426628-4-03)

Dél-Dunántúl régió:

Észak-Alföld régió:

„Ke-VÍZ 21” Építőipari Zrt. (4400 Nyíregyháza, Vécsey u. 21., 11876566-2-15)


“Zemplénkő Kelet-MAGYARORSZÁGI Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft. (4921 Tivadar, Petőfi u. 24/A., 12523326-2-15)”
Közép-Dunántúl és Közép-MAGYARORSZÁG régió:

Colas Út Zrt. 1113 Bp.(Bocskai út 73.;14904134-2-44)

Duna Aszfalt úT Zrt.(6060 Tiszakécske, Béke u. 150.;11426628-4-03)

Észak-MAGYARORSZÁG régió:

Colas Út Zrt. (1113 Budapest, Bocskai út 73.;14904134-2-44)

Swietelsky MAGYARORSZÁG Kft., (1072 Budapest, Rákóczi út 42., 14300327-2-44)


“HE-DO Kft. (1133 Budapest, Váci út 76., 10683833-2-41) és KM Építő Korlátolt Felelősségű”

“Társaság (2310 Szigetszentmiklós, Bánki Donát utca 5., 23972009-2-13) közös ajánlattevők”
Nyugat-Dunántúl régió:

Colas Út Zrt. (1113 Bp.Bocskai út 73.;14904134-2-44)

Az V.2.5) pontjához kapcsolódóan az alvállalkozásra vonatkozó információ:


“Valószínűsíthető AV igénybevétele a szerződés teljesítéséhez: igen, de még nem ismert 1-49. részek tekintetében.”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.

Forrás: OJS 2021/S 134-355431 (2021-07-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 19 913 788 070 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
Jász-Nagykun-Szolnok 🏙️
Veszprém 🏙️
Budapest 🏙️
Pest 🏙️
Fejér 🏙️
Komárom-Esztergom 🏙️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Fényes Elek Utca 7-13

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-07-30 📅
Közzététel dátuma: 2021-08-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 149-395695
HL-S szám: 149
További információk

“Ajánlattevők: Dél- Alföld régió: Soltút Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03) STRABAG Általános Építő Kft. (1117 Bp., Gábor Dénes u. 2....”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Győrtelek-Tiszabecs II. rendű főút 16+700-21+000
Rövid leírás:
“491 számú Győrtelek-Tiszabecs II. rendű főút burkolat felújítása a 16+700 - 21+000 km. szelvények között 4300 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 4300 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (1)
“meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Máriapócs-Nyírbogát ök. út 0+000-3+165
Rövid leírás:
“4929 jelű Máriapócs - Nyírbogát összekötő út burkolat felújítása a 0+000 - 3+165 km. szelvények között 3165 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3165 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Nyírbátor
Rövid leírás:
“4906 jelű Nyírbátor - Nyírábrány összekötő út burkolat felújítása a 30+300 - 35+225 km. szelvények között 4925 méter hosszban.”
elen ajánlati részben 4925 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse ök. út 13+775-14+827
Rövid leírás:
“3834 jelű Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse összekötő út burkolat felújítása a 13+775 - 14+827 km. szelvények között 1052 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1052 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Nyíregyháza-Kótaj ök. út 11+373-11+551
Rövid leírás:
“3822 jelű Nyíregyháza-Kótaj összekötő út burkolat felújítása a 11+373 - 11+551 km. szelvények között 178 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 178 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Szolnok-Jászkisér összekötő út 17+000-17+562
Rövid leírás:
“3225 jelű Szolnok-Jászkisér összekötő út burkolat felújítása a 17+000 - 17+562 km szelvények között 562 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 562 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Jászdózsa bekötő út 4+760-5+650
Rövid leírás:
“32134 jelű Jászdózsa bekötő út burkolat felújítása a 4+760-5+650 km szelvények között 890 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 890 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Fegyvernek-Tiszafüred ök. út 41+750-43+330
Rövid leírás:
“3216 jelű Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út burkolat felújítása a 41+750 - 43+330 km. szelvények között 1580 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1580 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Mezőtúr-Szarvas ök. út 4+550-5+550
Rövid leírás:
“4631 jelű Mezőtúr-Szarvas összekötő út burkolat felújítása a 4+550 - 5+550 km. szelvények között 1000 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1000 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-02. VÚNY
Rövid leírás:
“3315 jelű Tiszafüred - Polgár összekötő út burkolat felújítása a 27+530-33+300 km. szelvények között 5770 méter hosszban.”
Jelen eljárásban 5770 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (8)
“Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és követelmények részletes meghatározását a kiadott műszaki”
dokumentáció és az árazandó költségvetés tartalmazza.


“meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az”

“általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra”

“vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az”

“ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321/2015 (X.30) Korm. rendelet”

“46.§ (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell”
szerepeltetni.

A rész elnevezése: Devecser-Sümeg összekötő út 16+314-20+185
Rövid leírás:
“A 7324 jelű Devecser-Sümeg összekötő út 16+314-20+185 km szelvények között 3871 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3871 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (2)
“Az építési beruházás jelen ajánlati részben nem engedélyköteles. A szerződés tárgya által indokolt vagy jogszabályban meghatározott esetek kivételével a...”    Többet mutasson

“46.§ (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni.”
A rész elnevezése: Iszkáz-Csögle-Külsővat összekötő út 2+095-4+850
Rövid leírás:
“A 8413 jelű Iszkáz-Csögle-Külsővat 8413 jelű út 2+095-4+850 km szelvények közötti szakasz felújítása 2755 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2755 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Budapest-Tiszakécske összekötő út 85+200-86+770
Rövid leírás:
“A 4601 jelű Budapest-Tiszakécske összekötő út 85+200-86+770 km szelvények közötti szakasz felújítása 1570 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1570 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-02. VÚNY
Rövid leírás:
“52305 jelű Dömsöd I. állomáshoz vezető út 4+220-7+756 km szelvények között 3536 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3536 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-04. VÚNY
Rövid leírás:
“Forgalomtechnikai beavatkozás a 63-as és 8-as számú főút, 63.sz főút 89+889 km - 8.sz. főút 0+086 km szelvények között 351 méter hosszban.”

“Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és követelmények részletes meghatározását a kiadott műszaki dokumentáció és az...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra,...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-03. VÚNY
Rövid leírás:
“36 sz. Polgár-Nyíregyháza főút 49+480 km szelvényében hídfelújítási munkálatok elvégzése 200 méter hosszban.”
Jelen eljárásban 200 méter hídfelújítási munkálat kerül beszerzésre.

Többet mutasson (1) Az építési beruházás engedélyköteles.

A rész elnevezése: Budapest-Tiszakécske összekötő út 63+585-76+600
Rövid leírás:
“A 4601 jelű Budapest-Tiszakécske ök. út burkolat felújítása a 63+585-76+600 km. szelvények között 11835 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 11835 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Cegléd-Lajosmizse összekötő út 14+5115-20+668
Rövid leírás:
“A 4608 jelű Cegléd-Lajosmizse ök. út burkolat és buszöböl felújítása 14+5115-20+668 km. szelvények közötti 1700 méter hosszban. Jelen ajánlati részben 1700...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Etyek-Háromrózsa ök. út 0+000-2+225 és 2+540-6+850
Rövid leírás:
“A 8108 jelű Etyek - Háromrózsa ök. út burkolat felújítása a 0+000-2+225 és 2+540-6+850 km. szelvények között 6400 méter hosszban.”
elen ajánlati részben 6400 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Csopak - Veszprém másodrendű főút 0+685
Rövid leírás:
“Körforgalmi csomópont építése a 73 jelű Csopak - Veszprém másodrendű főút 0+685 km. szelvények között.”
A rész elnevezése: Baracska - Alcsútdoboz összekötő út 14+700-19+175
Rövid leírás:
“A 8111 Baracska - Alcsútdoboz összekötő út 14+700-19+175 km szelvények között 4475 méter hosszban.”

“Jelen ajánlati részben 4475 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Nagyvelegi bekötő út 1+600-2+500
Rövid leírás:
“A 82101 Nagyvelegi bekötő út 1+600-2+500 km szelvények közötti szakasz burkolat felújítása 900 méter hosszban.”

“Jelen ajánlati részben 900 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Sárkeresztes - Isztimér összekötő út 4+215-5+200
Rövid leírás:
“A 8203 Sárkeresztes - Isztimér összekötő út 4+215-5+200 km szelvények között burkolat felújítása 985 méter”
hosszban. Jelen ajánlati részben 985 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse ök. út 12+500-13+775
Rövid leírás:
“3834 j. Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse ök. út burkolatának felújítása a 12+500-13+775 km szelvények közötti szakaszon, 1275 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1275 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Kemecse-Nyírtura ök. út 0+000-2+400
Rövid leírás:
“3829 j. Kemecse-Nyírtura ök. út burkolatának felújítása a 0+000-2+400 km szelvények közötti szakaszon, 2400 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2400 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Érpatak bekötő út 5+619-51+141
Rövid leírás:
“49121 j. Érpatak bekötő út burkolatának felújítása 5+619-51+141 km szelvények közötti szakaszon, 576 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 576 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Szolnok-Jászkisér ök. út 21+150-23+000
Rövid leírás:
“3225 j. Szolnok-Jászkisér ök. út burkolatának felújítása a 21+150-23+000 km szelvények közötti szakaszon, 1850 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1850 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Jászalsószentgyörgy-Tiszasüly ök. út 11+150-12+850
Rövid leírás:
“3226 j. Jászalsószentgyörgy-Tiszasüly ök. út burkolatának felújítása a 11+150-12+850 km szelvények közötti szakaszon, 1700 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1700 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse ök. út 11+500-12+500
Rövid leírás:
“3834 j. Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse ök. út burkolatának felújítása a 11+500-12+500 km szelvények közötti szakaszon, 1000 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Máriapócs-Ófehértó ök. út 0+000-1+004
Rövid leírás:
“4927 j. Máriapócs-Ófehértó ök. út burkolatának felújítása a 0+000-1+004 km szelvények közötti szakaszon, 1004 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1004 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Máriapócs-Ófehértó ök. út 1+004-3+122
Rövid leírás:
“4927 j. Máriapócs-Ófehértó ök. út burkolatának felújítása a 1+004-3+122 km szelvények közötti szakaszon, 2118 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2118 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Ömböly bekötő út 0+500-1+257
Rövid leírás:
“49133 j. Ömböly bekötő út burkolatának felújítása a 0+500-1+257 km szelvények közötti szakaszon, 744 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 744 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Istvántanya bekötő út 0+000-1+250
Rövid leírás:
“49134 j. Istvántanya bekötő út burkolatának felújítása a 0+000-1+250 km szelvények közötti szakaszon, 1244 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1244 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Nádudvar-Hajdúszoboszló ök. út 8+400-16+400
Rövid leírás:
“3406 j. Nádudvar-Hajdúszoboszló ök. út burkolatának felújítása a 8+400-16+400 km szelvények közötti szakaszon, 8083 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 8083 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Biharnagybajom-Berettyóújfalu ök. út 9+370-17+450
Rövid leírás:
“4213 j. Biharnagybajom-Berettyóújfalu ök. út burkolatának felújítása a 9+370-17+450 km szelvények közötti szakaszon, 8100 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 8100 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Kunhegyes-Tiszaszőlős ök. út 15+200-19+590
Rövid leírás:
“3217 j. Kunhegyes-Tiszaszőlős ök. út burkolatának felújítása a 15+200-19+590 km szelvények közötti szakaszon, 4390 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 4390 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Öcsöd-Martfű ök. út 11+736-16+200
Rövid leírás:
“4627 j. Öcsöd-Martfű ök. út burkolatának felújítása a 11+736-16+200 km szelvények közötti szakaszon, 4464 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 4464 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Kisbér - Veszprémvarsány összekötő út 1+330-3+400
Rövid leírás:
“A 8218 Kisbér - Veszprémvarsány összekötő út burkolat felújítása 1+330-3+400 km szelvények között 2070 méter hosszban. Jelen ajánlati részben 2070 méter...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Nyergesújfalu-Bajna összekötő út 7+830-11+200
Rövid leírás:
“A 1125 Nyergesújfalu-Bajna összekötő út burkolat felújítása 7+830-11+200 km szelvények közötti 3383 méter hosszban.”

“Jelen ajánlati részben 3383 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Tatabánya - Kisbér összekötő út 19+538-22+180
Rövid leírás:
“A 8135 Tatabánya - Kisbér összekötő út burkolat felújítása19+538-22+180 km. szelvények között 2648 méter”

“hosszban. Jelen ajánlati részben 2648 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Veszprém_7321_0+000-7+350_Keret IV_FEB-es
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 7321 sz. Nyirád - Sümeg összekötő út 0+000 - 7+350 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 7 492 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Veszprém_8301_4+700-9+460_Keret IV_FEB-es
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8301 sz. Zirc - Bakonybél - Nagygyimót összekötő út 4+700 - 9+460 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 4 760 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Gomba - Sülysáp összekötő út 2+100-4+000
Rövid leírás:
“A 3113 j. Gomba - Sülysáp összekötő út burkolat felújítása a 2+100-4+000 km szelvények között 1900 méter hosszban. Jelen ajánlati részben 1900 méter...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Ócsa - Bugyi bekötő út 8+350-10+123
Rövid leírás:
“Az 52104 j. Ócsa - Bugyi bekötő út burkolat felújítása a 8+350-10+123 km szelvények közötti szakaszon 1790 méter hosszban. Jelen ajánlati részben 1790 méter...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Csomád - Őrbottyán összekötő út 2+170-3+750
Rövid leírás:
“A 2103 j. Csomád - Őrbottyán összekötő út burkolat felújítása a 2+170-3+750 km szelvények közötti szakaszon 1580 méter hosszban. Jelen ajánlati részben 1580...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Monor - Tápiószele összekötő út 32+615-34+500
A rész száma: 46
Rövid leírás:
“A 3112 j. Monor - Tápiószele összekötő út burkolat felújítása a 32+615-34+500 km szelvények között 1885 méter”

“hosszban. Jelen ajánlati részben 1885 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Aszód - Sülysáp összekötő út 28+000-29+300
A rész száma: 47
Rövid leírás:
“A 3105 j. Aszód - Sülysáp összekötő út burkolat felújítása a 28+000-29+300 km szelvények közötti szakaszon 1300 méter hosszban. Jelen ajánlati részben 1300...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Monor - Dánszentmiklós összekötő út 15+570-18+200
A rész száma: 48
Rövid leírás:
“A 4605 j. Monor - Dánszentmiklós összekötő út burkolat felújítása a 15+570-18+200 km szelvények közötti szakaszon 2630 méter hosszban. Jelen ajánlati...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-08. VÚNY
A rész száma: 49
Rövid leírás:
“A 73107 j. Hidegkúti bekötő út burkolat felújítása a 0+000-2+560 km szelvények között 2560 méter hosszban. Jelen eljárásban 2560 méter burkolat felújítás...”    Többet mutasson

“vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Vác-Gödöllő összekötő út 23+480
A rész száma: 50
Rövid leírás:
“A 2104 j. Vác-Gödöllő összekötő út burkolat felújítása a 23+480 km szelvények közötti szakaszon.”

“Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és követelmények részletes meghatározását a kiadott műszaki dokumentáció és az...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Etyek - Háromrózsa összekötő út 2+225-2+540
A rész száma: 51
Rövid leírás:
“A 8108 j. Etyek - Háromrózsa összekötő út, botpusztai körforgalmú csomópont burkolat felújítása a 2+225-2+540 km szelvények közötti szakaszon. Az építési...”    Többet mutasson

“részletes meghatározását a kiadott műszaki dokumentáció és az árazandó költségvetés tartalmazza. Az építési beruházás jelen ajánlati részben nem...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-11. VÚNY
A rész száma: 52
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 31 j. Budapest - Jászberény - Dormánd másodrendű főút 34+700-45+059 km szelvények közötti szakaszon, 13 300 méter hosszban.”
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“491 számú Győrtelek-Tiszabecs II. rendű főút 16+700 - 21+000 km. szelvények között”
4929 jelű Máriapócs - Nyírbogát összekötő út 0+000 - 3+165 km. szelvények között

Többet mutasson (50)
“4906 jelű Nyírbátor - Nyírábrány összekötő út 30+300 - 35+225 km. szelvények között”

“3834 jelű Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse összekötő út 13+775 - 14+827 km. szelvények között”
3822 jelű Nyíregyháza-Kótaj összekötő út 11+373 - 11+551 km. szelvények között


“3225 jelű Szolnok-Jászkisér összekötő út összekötő út 17+000 - 17+562 km. szelvények között”
32134 jelű Jászdózsa bekötő út 4+760-5+650 km. szelvények között


“3216 jelű Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út 41+750 - 43+330 km. szelvények között”
4631 jelű Mezőtúr-Szarvas összekötő út 4+550 - 5+550 km. szelvények között

3315 jelű Tiszafüred - Polgár összekötő út 27+530-33+300 km. szelvények között

7324 jelű Devecser-Sümeg összekötő út 16+314-20+185 km szelvények között

8413 jelű Iszkáz-Csögle-Külsővat összekötő út 2+095-4+850 km szelvények között

4601 jelű Budapest-Tiszakécske összekötő út 85+200-86+770 km szelvények között

52305 jelű Dömsöd I. állomáshoz vezető út 4+220-7+756 km szelvények között

63.sz főút 89+889 km - 8.sz. főút 0+086 km

36 sz. Polgár-Nyíregyháza főút 49+480 km szelvény


“A 4601 jelű Budapest-Tiszakécske ök. út 63+585-76+600 km. szelvények közötti szakasza.”

“A 4608 jelű Cegléd-Lajosmizse ök. út 14+5115-20+668 km. szelvények közötti szakasza.”

“A 8108 jelű Etyek - Háromrózsa ök. út 0+000-2+225 és 2+540-6+850 km. szelvények közötti szakasza.”

“A 73 jelű Csopak - Veszprém másodrendű főút 0+685 km. szelvények közötti szakasza.”

“A 8111 Baracska - Alcsútdoboz összekötő út 14+700-19+175 km szelvények közötti szakaszon.”
A 82101 Nagyvelegi bekötő út 1+600-2+500 km szelvények közötti szakaszon.


“A 8203 Sárkeresztes - Isztimér összekötő út 4+215-5+200 km szelvények közötti szakaszon.”

“3834 j. Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse ök. út 12+500-13+775 km szelvények közötti szakasz”
3829 j. Kemecse-Nyírtura ök. út 0+000-2+400 km szelvények közötti szakasz

49121 j. Érpatak bekötő út 5+619-51+141 km szelvények közötti szakasz

3225 j. Szolnok-Jászkisér ök. út 21+150-23+000 km szelvények közötti szakasz


“3226 j. Jászalsószentgyörgy-Tiszasüly ök. út 11+150-12+850 km szelvények közötti szakasz”

“3834 j. Nyíregyháza-Dombrád-Kékcse ök. út 11+500-12+500 km szelvények közötti szakasz”
4927 j. Máriapócs-Ófehértó ök. út 0+000-1+004 km szelvények közötti szakasz

4927 j. Máriapócs-Ófehértó ök. út 1+004-3+122 km szelvények közötti szakasz

49133 j. Ömböly bekötő út 0+500-1+257 km szelvények közötti szakasz

49134 j. Istvántanya bekötő út 0+000-1+250 km szelvények közötti szakasz


“3406 j. Nádudvar-Hajdúszoboszló ök. út 8+400-16+400 km szelvények közötti szakasz”

“4213 j. Biharnagybajom-Berettyóújfalu ök. út 9+370-17+450 km szelvények közötti szakasz”
3217 j. Kunhegyes-Tiszaszőlős ök. út 15+200-19+590 km szelvények közötti szakasz

4627 j. Öcsöd-Martfű ök. út 11+736-16+200 km szelvények közötti szakasz


“A 8218 Kisbér - Veszprémvarsány összekötő út 1+330-3+400 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 1125 Nyergesújfalu-Bajna összekötő út 7+830-11+200 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 8135 Tatabánya - Kisbér összekötő út 19+538-22+180 km szelvények közötti szakaszon.”

“7321 sz. Nyirád - Sümeg összekötő út 0+000 - 7+350 km szelvények közötti szakasza.”

“8301 sz. Zirc - Bakonybél - Nagygyimót összekötő út 4+700 - 9+460 km szelvények közötti szakasza.”

“A 3113 j. Gomba - Sülysáp összekötő út 2+100-4+000 km szelvények közötti szakaszon.”
Az 52104 j. Ócsa - Bugyi bekötő út 8+350-10+123 km szelvények közötti szakaszon.


“A 2103 j. Csomád - Őrbottyán összekötő út 2+170-3+750 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 3112 j. Monor - Tápiószele összekötő út 32+615-34+500 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 3105 j. Aszód - Sülysáp összekötő út 28+000-29+300 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 4605 j. Monor - Dánszentmiklós összekötő út 15+570-18+200 km szelvények közötti szakaszon.”
A 73107 j. Hidegkúti bekötő út 0+000-2+560 km szelvények közötti szakaszon.

A 2104 j. Vác-Gödöllő összekötő út 23+480 km szelvények közötti szakaszon.


“A 8108 j. Etyek - Háromrózsa összekötő út, botpusztai körforgalmú csomópont 2+225-2+540 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 31 j. Budapest - Jászberény - Dormánd másodrendű főút 34+700-45+059 km szelvények közötti szakaszon.”

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-19 📅
A beszerzés teljes értéke: 489 500 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-15 📅
Postacím: Vécsey Utca 21.
Név: ZEMPLÉNKŐ Kelet-magyarországi Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Petőfi Utca 24. A. épület
A beszerzés teljes értéke: 200 478 032 HUF 💰
372 093 745 HUF 💰
85 164 160 HUF 💰
19 575 527 HUF 💰
94 650 000 HUF 💰
111 000 000 HUF 💰
206 613 000 HUF 💰
119 010 353 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-12 📅
A beszerzés teljes értéke: 579 994 946 HUF 💰
264 999 269 HUF 💰
264 999 776 HUF 💰
209 999 194 HUF 💰
398 999 977 HUF 💰
231 644 902 HUF 💰
1 387 476 585 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-09 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 736 601 903 HUF 💰
290 276 493 HUF 💰
699 999 571 HUF 💰
379 995 153 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-17 📅
Postacím: Bocskai Út 73.
A beszerzés teljes értéke: 399 999 000 HUF 💰
87 995 400 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 159 992 882 HUF 💰
50 913 802 HUF 💰
131 113 497 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-14 📅
A beszerzés teljes értéke: 53 000 000 HUF 💰
257 156 000 HUF 💰
269 350 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-17 📅
A beszerzés teljes értéke: 163 522 124 HUF 💰
93 951 849 HUF 💰
131 594 879 HUF 💰
56 416 946 HUF 💰
83 643 350 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-26 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 066 800 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-01 📅
A beszerzés teljes értéke: 873 153 851 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-27 📅
A beszerzés teljes értéke: 507 718 000 HUF 💰
610 048 557 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-28 📅
A beszerzés teljes értéke: 249 939 016 HUF 💰
350 692 461 HUF 💰
259 686 820 HUF 💰
744 085 273 HUF 💰
699 999 280 HUF 💰
310 881 000 HUF 💰
390 987 640 HUF 💰
199 969 869 HUF 💰
319 954 007 HUF 💰
210 890 387 HUF 💰
365 472 919 HUF 💰
201 916 100 HUF 💰
189 880 627 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-18 📅
A beszerzés teljes értéke: 749 998 350 HUF 💰
1 529 991 598 HUF 💰

Hivatkozás
További információk

“Valószínűsíthető AV igénybevétele a szerződés teljesítéséhez: igen, de még nem ismert 1-52. részek tekintetében.”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 149-395695 (2021-07-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-10-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 19 143 999 587 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Heves 🏙️
Magyarország 🏙️
Zala 🏙️
Nógrád 🏙️

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-11 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 201-521420
HL-S szám: 201
További információk

“Ajánlattevők: Dél- Alföld régió: Soltút Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03) STRABAG Általános Építő Kft. (1117 Bp., Gábor Dénes u. 2....”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-1. VÚNY
Rövid leírás:
“3838 j. Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út 0+150-6+545 km szelvények közötti szakaszon, 6395 méter hosszban.”
Jelen versenyújranyitásban 6395 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3315 j. Tiszafüred-Polgár ök. út 33+300-37+550
Rövid leírás:
“3315 j. Tiszafüred-Polgár ök. út burkolatának felújítása a 33+300-37+550 km szelvények közötti szakaszon, 4250 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 4250 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3634 j. Tiszaeszlár-Tamásbokor ök. út 3+795-4+945
Rövid leírás:
“3634 j. Tiszaeszlár-Tamásbokor ök. út burkolatának felújítása a 3+795-4+945 km szelvények közötti szakaszon, 1152 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1152 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4152. j. Fényeslitke-Komoró ök. út 0+000-3+000
Rövid leírás:
“4152. j. Fényeslitke-Komoró ök. út burkolatának felújítása a 0+000-3+000 km szelvények közötti szakaszon, 2846 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2846 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4917 j. Őr-Terem ök. út 4+488-7+700
Rövid leírás:
“4917 j. Őr-Terem ök. út burkolatának felújítása a 4+488-7+700 km szelvények közötti szakaszon, 3178 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3178 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4901 j. Téglás-Balkány összekötő út 9+735-11+660
Rövid leírás:
“4901 j. Téglás-Balkány ök. út burkolatának felújítása a 9+735-11+660 km szelvények közötti szakaszon, 1915 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1915 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_Baranya_6601_0+000-1+680_kmsz_keret IV
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6601 j. Oroszló-Szentlőrinc összekötő út 0+000 - 1+680 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 680 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_Baranya_6604_17+650-19+000_kmsz_keret IV
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6604 j. Pécs-Abaliget összekötő út 17+650 - 19+00 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 350 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 85101 j. Börcs bekötő út 1+840-4+202 km
Rövid leírás:
“85101 j. Börcs bekötő út 1+840-4+202 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”
Jelen ajánlati részben 2362 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 1404 j. Novákpuszta-Darnózseli-Lipót összekötő út
Rövid leírás:
“1404 j. Novákpuszta-Darnózseli-Lipót összekötő út 5+375-6+518 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”
Jelen ajánlati részben 1143 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-NYD-02. VÚNY
Rövid leírás:
“83133 j. Nagybarát bekötő út 2+440-2+700 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”
Jelen közbeszerzési eljárásban 260 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 2513 j. Miskolc Dédestapolcsány összekötő út
Rövid leírás:
“2513. j. Miskolc - Dédestapolcsány összekötő út 23+550-25+291 km szelvények közötti szakasz, 1741 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1741 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 2605 j. Zádorfalva
Rövid leírás:
“2605 j. Zádorfalva - Múcsony összekötő út 10+630 - 11+643 km szelvény közötti szakaszon, 1013 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1013 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 2609 j. Felsőtelekes -Szuhakálló összekötő út
Rövid leírás:
“2609 j. Felsőtelekes -Szuhakálló összekötő út 5+963 -7+500 km szelvény közötti szakaszon, 1537 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1537 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 26129 j. Gagybátor bekötőút 0+460 -2+133 km között
Rövid leírás:
“26129 j. Gagybátor bekötőút 0+460-2+133 km szelvény közötti szakaszon, 1673 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1673 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3814 j. Sárospatak
Rövid leírás:
“3814 j. Sárospatak - Cigánd összekötő út 5+345-7+450 km szelvény közötti szakaszon, 2105 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2105 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 25117 j. Kisgyőr bekötőút 0+000- 01+750 km között
Rövid leírás:
“25117 j. Kisgyőr bekötőút 0+000-1+750 km szelvény közötti szakaszon, 1750 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1750 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3208 j. Kápolna-Tenk összekötő út
Rövid leírás:
“3208 j. Kápolna-Tenk összekötő út 13+500-14+650 km szelvény közötti szakaszon, 1278 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1278 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 2412 j. Sirok-Pétervására összekötő út
Rövid leírás:
“2412 j. Sirok-Pétervására összekötő út 3+148-5+148 km szelvény közötti szakaszon, 2000 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2000 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 21135 j. Sámsonháza bekötő út 8+230- 9+000 km
Rövid leírás:
“21135 j. Sámsonháza bekötő út 8+230-9+000 km szelvény közötti szakaszon, 770 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 770 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-3. VÚNY
Rövid leírás:
“M30 Hejőkeresztúri pihenő bal átvezető út 0+025 - 0+168 km szelvények közötti szakaszon, 143 méter hosszban.”

“Jelen verseny újranyitásban összesen 143 méter gyorsforgalmi út felújítás kerül beszerzésre.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-NYD-03. VÚNY
Rövid leírás:
“M1 Budapest-Hegyeshalom autópálya bal oldal 142+300-144+000 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkák elvégzése”
Jelen közbeszerzési eljárásban 1 700 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 7342 j. Lesencetomaj-Zalaszántó összekötő út
Rövid leírás:
“7342 j. Lesencetomaj-Zalaszántó összekötő út 10+605-12+400 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”
Jelen ajánlati részben 1 795 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 7333 j. Kisgörbő-Bazsi összekötő út
Rövid leírás:
“7333 j. Kisgörbő-Bazsi összekötő út 4+800-6+300 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”
Jelen ajánlati részben 1 500 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-4. VÚNY
Rövid leírás:
“24. j. Gyöngyös-Parád-Eger másodrendű főút 0+000-1+828 km szelvények közötti szakaszon, 1828 méter hosszban.”

“Jelen verseny újranyitásban összesen 1828 méter gyorsforgalmi út felújítás kerül beszerzésre.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-NYD-05. VÚNY
Rövid leírás:
“75. sz. Keszthely - Bak - Rédics másodrendű főút 18+500-20+800 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkák elvégzése”
Jelen közbeszerzési eljárásban 2 300 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-10. VÚNY
Rövid leírás:
“32132 j. Jászivány bekötőút burkolatának felújítása a 0+000-5+822 km szelvények közötti szakaszon, 5822 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 5822 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4622 jelű út 17+060-18+766
Rövid leírás:
“4622 jelű Kecskemét-Lakitelek közötti összekötő út burkolat felújítása a 17+060-18+766 szelvények között 1 706 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1 706 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4622
Rövid leírás:
“4622 és 4625 jelű utak csomópontja és a 44 számú főút közötti szakasz burkolat felújítása 1 140 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1 140 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5401 jelű út 0+000- 3+704
Rövid leírás:
“5401 jelű Városföld-Kunszállás közötti összekötő út burkolat felújítása a 0+000- 3+115 km. szelvények között 4 400 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 4 400 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5401 jelű út 5+245- 6+285
Rövid leírás:
“5401 jelű Városföld-Kunszállás közötti összekötő út burkolat felújítása a 5+245- 6+285 km. szelvények között 1 040 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1 040 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4511 jelű út 0+470-1+304
Rövid leírás:
“4511 jelű Tiszaug-Kunszentmárton közötti összekötő út a 0+470-1+304 km. szelvények között 834 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 834 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5302 jelű út 32+799-37+814
Rövid leírás:
“5302 jelű Izsák-Kiskunfélegyháza közötti összekötő út burkolat felújítása a 32+799-37+814 szelvények között 5 015 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 5 015 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5304 jelű út 0+000- 4+543
Rövid leírás:
“5304 jelű Kisizsák-Fülöpszállás közötti összekötő út burkolat felújítása a 0+000- 4+543 km. szelvények között 4 543 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 4. 543 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Baranya_6_228+076,23-229+502,27
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6. sz. Budapest-Pécs-Barcs főút 228+076,23-229+502,27 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1426,04 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Baranya_6_196+821,63-197+081,25
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6. sz. Budapest-Pécs-Barcs főút 196+821,63-197+081,25 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 259,62 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Baranya_5827_0+728-0+873
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5827 j. Pécs-Péterpuszta összekötő út 0+728-0+873 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 145 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 8516 j. Veszkény
Rövid leírás:
“8516 j. Veszkény - Babót ök út 0+000-2+141 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 2141 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és...”    Többet mutasson
Többet mutasson (2)
“8516 j. Veszkény - Babót ök út 2+141-4+384 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 2243 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: 4806 j. Vámospércs-Létavértes ök. út 11+675-14+180
Rövid leírás:
“4806 j. Vámospércs-Létavértes összekötő út burkolatának felújítása a 11+675-14+180 km szelvények közötti szakaszon, 2505 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2505 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4629 j. Törökszentmiklós-Martfű ök.út 9+400-12+180
Rövid leírás:
“4629 j. Törökszentmiklós-Martfű összekötő út burkolatának felújítása a 9+400-12+180 km szelvények közötti szakaszon, 2780 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2780 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4917 j. Őr-Terem ök. út 8+955-13+215
Rövid leírás:
“4917 j. Őr-Terem összekötő út burkolatának felújítása a 8+955-13+215 km szelvények közötti szakaszon, 4239 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 4239 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 21_Baranya_57128_1+720-2+815_kmsz_keret IV
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 57128 j. Lothárd bekötőút 1+720-2+815 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 079 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 21_Somogy_6701_33+100-36+100_kmsz_keret IV
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6701 j. Kaposvár-Fonyód összekötő út 33+100-36+100 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 3 000 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 21_Somogy_6701_27+200-27+800_kmsz_keret IV
MFÚP 21_Somogy_6701_37+450-38+410_kmsz_keret IV
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6701 j. Kaposvár-Fonyód összekötő út 37+450-38+410 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 960 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 21_Somogy_6514_11+000-15+050 kmsz_keret IV
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6514 j. Andocs-Látrány összekötő út 11+000-15+050 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 4 050 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 21_Somogy_65142_0+750-1+220_kmsz_keret IV
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 65142 j. Bedegkéri bekötőút 0+750-1+220 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 470 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 21_Tolna_51366_0+135-2+235_kmsz_keret IV
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 51366 j. Dombori hajóállomáshoz vezető út 0+135-2+235 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2 100 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-10. VÚNY
Rövid leírás:
“M5 autópálya Csengelei pihenőhely közúti hálózatba illesztése összesen 467 méter hosszban.”
Jelen eljárásban 467 méter burkolat építés kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-5. VÚNY
Rövid leírás:
“37 j. Felsőzsolca-Sátoraljaújhely II. r. főút 29+960 - 35+075 km szelvények közötti szakaszon, 5115 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-6. VÚNY
Rövid leírás:
“24135 j. Parádóhuta bekötőút a 0+000 - 0+785 km szelvény közötti szakaszon, 785 méter hosszban. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: 2413 j. Egerbakta-Pétervására összekötő út
A rész száma: 53
Rövid leírás:
“2413 j. Egerbakta-Pétervására összekötő út 12+210 - 13+000 km szelvény között szakaszon, 790 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 2106 j. Vác-Acsa-Verseg ök. út 28+122 - 29+529 km
A rész száma: 54
Rövid leírás:
“2106 j. Vác-Acsa-Verseg ök. út 28+122 - 29+529 km szelvények közötti szakaszon, 1378 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 2106 j. Vác-Acsa-Verseg ök. út 31+483 - 32+105 km
A rész száma: 55
Rövid leírás:
“2106 j. Vác-Acsa-Verseg ök. út 31+483 - 32+105 km szelvények közötti szakaszon 610 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Biharnagybajom-Berettyóújfalu ök. út 19+800-24+852
A rész száma: 56
Rövid leírás:
“4213 j. Biharnagybajom-Berettyóújfalu összekötő út burkolatának felújítása a 19+800-24+852 km szelvények közötti szakaszon, 5050 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 5050 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Tiszaszentimre-Kunmadaras ök. út 0+759-4+028
A rész száma: 57
Rövid leírás:
“3219 j. Tiszaszentimre-Kunmadaras összekötő út burkolatának felújítása a 0+759-4+028 km szelvények közötti szakaszon, 3269 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3269 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-9. VÚNY
A rész száma: 58
Rövid leírás:
“3206 j. Detk-Nagyfüred összekötő út 3+1403-5+808 km szelvények közötti szakasz, 2100 méter hosszban.”
Jelen eljárásban 2100 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-NYD-08. VÚNY
A rész száma: 59
Rövid leírás:
“M1 sz. Budapest-Hegyeshalom autópálya bal oldal 140+650-142+300 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 1650 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: 3204 j. Gyöngyös-Heves összekötő út
Rövid leírás:
“3204 j. Gyöngyös-Heves összekötő út 17+400 - 27+100 km szelvény közötti szakaszon, 9700 méter hosszban.”
A rész elnevezése: MFÚP_21_Baranya_6602_6+400-9+040_kmsz.
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6602 j. Magyarszék-Bodolyabér összekötő út 4+000 - 5+801 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2 639 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 21_Tolna_6409_0+000-4+100_kmsz.
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6409 j. Nagyszokoly-Szabadhidvég összekötő út 0+000 - 4+100 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 4 100 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-13. VÚNY
Rövid leírás:
“37 j. Felsőzsolca-Sátoraljaújhely II. r. főút 59+256-74+333 km szelvények közötti szakasz, 14 251 méter hosszban.”
Jelen eljárásban 14 251 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Hazai_DD_TOLNA_6317_41+204 kmsz
A rész száma: 64
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 6317 j. Simontornya-Sárszentlőrinc összekötő út 41+204 km szelvényében lévő híd felújítására.”

“Jelen részben 1 db híd burkolat felújítása kerül beszerzésre (felszerkezet hossza: 37,00 m).”
Többet mutasson (1)
“Ajánlatkérő a megfelelő ajánlattétel érdekében a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátja a korábbi, ugyanilyen tárgyú verseny...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Hazai_DD_TOLNA_56_7+635 kmsz
A rész száma: 65
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés gyalogos átkelőhely létesítésére az 56. sz. Szekszárd - Mohács másodrendű főút 7+635 km szelvényében.”
Jelen részben 1 db gyalogos átkelőhely létesítése kerül beszerzésre.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“3838 j. Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út 0+150-6+545 km szelvények közötti szakasz”
3315 j. Tiszafüred-Polgár ök. út 33+300-37+550 km szelvények közötti szakasz

Többet mutasson (63) 3634 j. Tiszaeszlár-Tamásbokor ök. út 3+795-4+945 km szelvények közötti szakasz

4152. j. Fényeslitke-Komoró ök. út 0+000-3+000 km szelvények közötti szakasz

4917 j. Őr-Terem ök. út 4+488-7+700 km szelvények közötti szakasz

4901 j. Téglás-Balkány összekötő út 9+735-11+660 km szelvények közötti szakasz


“6601 j. Oroszló-Szentlőrinc összekötő út 0+000 - 1+680 km szelvények közötti szakasza”

“6604 j. Pécs-Abaliget összekötő út 17+650 - 19+000 km szelvények közötti szakasza”
85101 j. Börcs bekötő út 1+840-4+202 km szelvények közötti szakasz


“1404 j. Novákpuszta-Darnózseli-Lipót összekötő út 5+375-6+518 km szelvények közötti szakasz”
83133 j. Nagybarát bekötő út 2+440-2+700 km szelvények közötti szakasz


“2513. j. Miskolc - Dédestapolcsány összekötő út 23+550-25+291 km szelvények közötti szakasza”

“2605 j. Zádorfalva - Múcsony összekötő út 10+630 - 11+643 km szelvény közötti szakasza”

“2609 j. Felsőtelekes -Szuhakálló összekötő út 5+963 -7+500 km szelvény közötti szakasza”
26129 j. Gagybátor bekötőút 0+460-2+133 km szelvény közötti szakasza


“3814 j. Sárospatak - Cigánd összekötő út 5+345-7+450 km szelvény közötti szakasza”
25117 j. Kisgyőr bekötőút 0+000-1+750 km szelvény közötti szakasza

3208 j. Kápolna-Tenk összekötő út 13+500-14+650 km szelvény között szakasza

2412 j. Sirok-Pétervására összekötő út 3+148-5+148 km szelvény között szakasza

21135 j. Sámsonháza bekötő út 8+230-9+000 km szelvény között szakasza


“M30 Hejőkeresztúri pihenő bal átvezető út 0+025-0+168 km szelvény közötti szakasz”

“M1 Budapest-Hegyeshalom autópálya bal oldal 142+300-144+000 km szelvények közötti szakasz”

“7342 j. Lesencetomaj-Zalaszántó összekötő út 10+605-12+400 km szelvények közötti szakasz”
7333 j. Kisgörbő-Bazsi összekötő út 4+800-6+300 km szelvények közötti szakasz


“24. j. Gyöngyös-Parád-Eger másodrendű főút 0+000-1+828 km szelvények közötti szakasz”

“75. sz. Keszthely - Bak - Rédics másodrendű főút 18+500-20+800 km szelvények közötti szakasz”
32132 j. Jászivány bekötőút 0+000-5+822 km szelvények közötti szakasz

4622 jelű Kecskemét-Lakitelek összekötő út 17+060-18+766 km szelvények között

4622 és 4625 jelű utak csomópontja és a 44 számú főút közötti szakasz

5401 jelű összekötő út 0+000- 3+115km szelvények között

5401 jelű összekötő út 5+245- 6+285 km szelvények között

4511 jelű összekötő út 0+470-1+304 km szelvények között

5302 jelű Izsák-Kiskunfélegyháza összekötő út 32+799-37+814 km szelvények között

5304 jelű összekötő út 0+000- 4+543 km szelvények között


“A 6. sz. Budapest-Pécs-Barcs főút 228+076,23-229+502,27 km szelvények közötti szakasza.”

“A 6. sz. Budapest-Pécs-Barcs főút 196+821,63-197+081,25 km szelvények közötti szakasza.”

“Az 5827 j. Pécs-Péterpuszta összekötő út 0+728-0+873 km szelvények közötti szakasza.”
8516 j. Veszkény - Babót ök út 0+000-2+141 km szelvények közötti szakasz

8516 j. Veszkény - Babót ök út 2+141-4+384 km szelvények közötti szakasz


“4806 j. Vámospércs-Létavértes összekötő út 11+675-14+180 km szelvények közötti szakasz”

“4629 j. Törökszentmiklós-Martfű összekötő út 9+400-12+180 km szelvények közötti szakasz”
4917 j. Őr-Terem összekötő út 8+955-13+215 km szelvények közötti szakasz

Az 57128 j. Lothárd bekötőút 1+720-2+815 km szelvények közötti szakasza.


“A 6701 j. Kaposvár-Fonyód összekötő út 33+100-36+100 km szelvények közötti szakasza.”

“A 6701 j. Kaposvár-Fonyód összekötő út 27+200-27+800 km szelvények közötti szakasza.”

“A 6701 j. Kaposvár-Fonyód összekötő út 37+450-38+410 km szelvények közötti szakasza.”

“A 6514 j. Andocs-Látrány összekötő út 11+000-15+050 km szelvények közötti szakasza.”
A 65142 j. Bedegkéri bekötőút 0+750-1+220 km szelvények közötti szakasza.


“Az 51366 j. Dombori hajóállomáshoz vezető út 0+135-2+235 km szelvények közötti szakasza.”

“M5 autópálya, Csengelei pihenőhely, 54121 j. út és 50494 j. út között, valamint 54121 j. út és 50495 j. út között”
37 j. Felsőzsolca-Sátoraljaújhely II. r. főút

24135 j. Parádóhuta bekötőút a 0+000 - 0+785 km szelvény között


“2413 j. Egerbakta-Pétervására összekötő út 12+210 - 13+000 km szelvény közötti szakasz.”
2106 j. Vác-Acsa-Verseg ök. út 28+122 - 29+529 km szelvények közötti szakasz.

2106 j. Vác-Acsa-Verseg ök. út 31+483 - 32+105 km szelvények közötti szakasz.


“4213 j. Biharnagybajom-Berettyóújfalu összekötő út 19+800-24+852 km szelvények közötti szakasz”

“3219 j. Tiszaszentimre-Kunmadaras összekötő út 0+759-4+028 km szelvények közötti szakasz”
3206 j. Detk-Nagyfüged összekötő út 3+1403-5+808 km szelvények közötti szakasza


“M1 sz. Budapest-Hegyeshalom autópálya bal oldal 140+650-142+300 km szelvények közötti szakasz”
3204 j. Gyöngyös-Heves összekötő út 17+400 - 27+100 km szelvény közötti szakasz


“A 6602 j. Magyarszék-Bodolyabér összekötő út 4+000 - 5+801 km szelvények közötti szakasza.”

“A 6409 j. Nagyszokoly-Szabadhidvég összekötő út 0+000 - 4+100 km szelvények közötti szakasza.”

“37 j. Felsőzsolca-Sátoraljaújhely II. r. főút 59+256-74+333 km szelvények közötti szakasza”

“A 6317 j. Simontornya-Sárszentlőrinc összekötő út 41+204 km szelvényében lévő híd.”
Az 56. sz. Szekszárd - Mohács másodrendű főút 7+635 km szelvénye.


Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.Környezetterhelési érték (összesített CO érték)
2. Az útépítési szakember országos közútépítési projektek kivitelezése során építésvezetőként és/vagy főépítésvezetőként szerzett szakmai többlet tapasztalata (min. 0, max. 36 hónap)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-16 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 304 176 836 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-06 📅
A beszerzés teljes értéke: 424 990 533 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 81 219 619 HUF 💰
133 107 759 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-11 📅
A beszerzés teljes értéke: 271 450 000 HUF 💰
172 675 058 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-01 📅
A beszerzés teljes értéke: 425 957 767 HUF 💰
143 894 337 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-27 📅
A beszerzés teljes értéke: 301 001 400 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-29 📅
A beszerzés teljes értéke: 111 000 240 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-28 📅
A beszerzés teljes értéke: 42 201 232 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-10 📅
Postacím: Mészáros Utca 13.
A beszerzés teljes értéke: 199 347 014 HUF 💰
119 299 632 HUF 💰
147 498 968 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-27 📅
A beszerzés teljes értéke: 159 544 716 HUF 💰
322 374 564 HUF 💰
Postacím: Váci Út 76
A beszerzés teljes értéke: 188 399 888 HUF 💰
95 412 259 HUF 💰
208 399 000 HUF 💰
80 299 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 24 487 784 HUF 💰
105 909 506 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 279 375 637 HUF 💰
257 300 400 HUF 💰
524 988 988 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-14 📅
A beszerzés teljes értéke: 695 952 323 HUF 💰
555 251 000 HUF 💰
202 429 118 HUF 💰
97 485 983 HUF 💰
499 363 788 HUF 💰
178 916 569 HUF 💰
159 614 838 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-01 📅
A beszerzés teljes értéke: 620 092 289 HUF 💰
600 571 708 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-03 📅
A beszerzés teljes értéke: 299 351 595 HUF 💰
74 147 960 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-18 📅
A beszerzés teljes értéke: 31 365 419 HUF 💰
276 515 600 HUF 💰
331 922 610 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 225 779 047 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 346 191 944 HUF 💰
344 798 531 HUF 💰
163 984 082 HUF 💰
327 869 137 HUF 💰
113 395 452 HUF 💰
135 360 371 HUF 💰
382 398 413 HUF 💰
54 354 633 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-09 📅
A beszerzés teljes értéke: 108 946 403 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-02 📅
A beszerzés teljes értéke: 197 590 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 534 999 534 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-07 📅
A beszerzés teljes értéke: 83 999 888 HUF 💰
91 849 888 HUF 💰
112 130 000 HUF 💰
65 770 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-17 📅
A beszerzés teljes értéke: 449 998 403 HUF 💰
464 998 764 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-24 📅
A beszerzés teljes értéke: 259 444 444 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-16 📅
A beszerzés teljes értéke: 107 812 703 HUF 💰
1 468 849 880 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 363 187 344 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-28 📅
A beszerzés teljes értéke: 398 983 482 HUF 💰
1 469 500 000 HUF 💰
89 160 736 HUF 💰
35 353 571 HUF 💰

Hivatkozás
További információk

“Az V.2.5) pontjához kapcsolódóan az alvállalkozásra vonatkozó információ:Valószínűsíthető AV igénybevétele a szerződés teljesítéséhez: igen, de még nem...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 201-521420 (2021-10-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-10-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 12 433 189 238 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-22 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 209-546218
HL-S szám: 209
További információk

“Ajánlattevők: Dél- Alföld régió: Soltút Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03) STRABAG Általános Építő Kft. (1117 Bp., Gábor Dénes u. 2....”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Mány bekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 11041 j. Mány bekötő út 0+000-1+188 km szelvények közötti szakaszon, 1188 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Nyergesújfalu-Bajna összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 1125 j. Nyergesújfalu-Bajna összekötő út 0+940-2+707 km szelvények közötti szakaszon, 1767 méter hosszban. Az építési beruházás...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Nagyigmánd-Szák összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 8144 j. Nagyigmánd-Szák összekötő út 12+400-13+850 km szelvények közötti szakaszon, 1450 méter hosszban. Az építési beruházás jellegét...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Szentgál bekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 73115 j. Szentgál bekötő út 6+900-8+400 km szelvények közötti szakaszon, 1500 méter hosszban. Az építési beruházás jellegét és teljes...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-13. VÚNY
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a Móriczmajor bekötő út 0+000-1+200 km szelvények közötti szakaszon, 1200 méter hosszban.”

“szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Gödöllő-Tura-Hatvan összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás 3104 j. Gödöllő-Tura-Hatvan összekötő út 16+200-16+900 km szelvények közötti szakaszon, 700 méter hosszban.Az építési beruházás jellegét...”    Többet mutasson
egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni.

A rész elnevezése: Vácszentlászló-Jászfényszaru összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás 3106 j. Vácszentlászló-Jászfényszaru összekötő út 5+400-5+690 km szelvények közötti szakaszon, 290 méter hosszban.Az építési beruházás...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-15. VÚNY
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a Budapest-Hegyeshalom autópálya jobb oldal 87+000-88+850 km szelvények közötti szakaszon, 1700 méter hosszban. Az építési beruházás...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Ecser-Monor összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 3111 j. Ecser-Monor összekötő út 11+000-17+067 km szelvények közötti szakaszon, 4632 méter hosszban.Az építési beruházás jellegét és...”    Többet mutasson

“csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321 /2015 (X.30) Korm. rendelet 46.§ (2) bekezdés szerinti, kellően pontos...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Csákvár-Felcsút összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 8126 j. Csákvár-Felcsút összekötő út 19+652-31+355 km szelvények közötti szakaszon, 11 703 méter hosszban.Az építési beruházás jellegét...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Monor-Csévharaszt bekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás 46102 j. Monor-Csévharaszt bekötő út 0+000-1+353 km szelvények közötti szakaszon, 1353 méter hosszban.Az építési beruházás jellegét és...”    Többet mutasson

“csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321 /2015 (X.30) Korm. rendelet 46.§ (2) bekezdés szerinti, kellően pontos...”    Többet mutasson
Többet mutasson (3)
“Burkolat felújítás 8126 j. Csákvár-Felcsút összekötő út 18+466-19+652 km szelvények közötti szakaszon, 1186 méter”

“hosszban.Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és követelmények részletes meghatározását a kiadott műszaki dokumentáció és...”    Többet mutasson

“folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-18. VÚNY
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 811 j. Székesfehérvár-Bicske másodrendű főút 34+240-39+572 km szelvények közötti szakaszon, 5332 méter hosszban. Az építési beruházás...”    Többet mutasson

“csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának a 321/2015 (X.30) Korm. rendelet 46.§ (2) bekezdés szerinti, kellően pontos...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Tura állomáshoz vezető út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 31313 j. Tura állomáshoz vezető út 0+000-1+520 km szelvények közötti szakaszon, 1520 méter hosszban.Az építési beruházás jellegét és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Tápiószecső állomáshoz vezető út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 31315 j. Tápiószecső állomáshoz vezető út 0+000-0+973 km szelvények közötti szakaszon, 973 méter hosszban.Az építési beruházás jellegét...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-23. VÚNY
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 11117 j. Csabdi-Vasztélypuszta bekötő út 0+000-8+369 km szelvények közötti szakaszon, 8314 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 3112 j. Monor-Tápiószele összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 3112 j. Monor-Tápiószele összekötő út 1+1506-9+083 km szelvények közötti szakaszon, 6577 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 46113 j. Örkény-Örkénytábor bekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 46113 j. Örkény-Örkénytábor bekötő út 0+000-0+707 km szelvények közötti szakaszon, 707 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 4606 j. Pilis-Dabas összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 4606 j. Pilis-Dabas összekötő út 9+900-11+500 km szelvények közötti szakaszon, 1600 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 5203 j. Kiskunlacháza-Izsák ök. út 8+700-11+145
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás az 5203 j. Kiskunlacháza-Izsák összekötő út 8+700-11+145 km szelvények közötti szakaszon, 2445 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 52305j. Dömsöd I. állomáshoz vezető út 0+800-1+570
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás az 52305 j. Dömsöd I. állomáshoz vezető út 0+800-1+570 km szelvények közötti szakaszon, 770 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 1106 j. Dorog-Úny-Tinye összekötő út 2+600-3+500
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 1106 j. Dorog-Úny-Tinye összekötő út 2+600-3+500 km szelvények közötti szakaszon, 900 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 8135 j. Tatabánya-Kisbér összekötő út 6+068-6+484
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 8135 j. Tatabánya-Kisbér összekötő út 6+068-6+484 km szelvények közötti szakaszon, 416 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 83103 j. Lókút bekötő út 2+023-4+835
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 83103 j. Lókút bekötő út 2+023-4+835 km szelvények közötti szakaszon, 2812 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 7317 j. Devecser-Tapolca ök. út 10+350-11+883
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 7317 j. Devecser-Tapolca összekötő út 10+350-11+883 km szelvények közötti szakaszon, 1533 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-26. VÚNY
Rövid leírás: A 404 j. főút M4 Üllő körforgalmi csomópont építési munkálatainak elvégzése


“Jelen közbeszerzési eljárásban a 404 j. főút M4 Üllő körforgalmi csomópont építési munkálatainak elvégzése kerül beszerzésre.”
A rész elnevezése: 3104 j. Gödöllő-Tura-Hatvan összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 3104 j. Gödöllő-Tura-Hatvan összekötő út 20+350-23+395 km szelvények közötti szakaszon, 3045 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-30. VÚNY
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 8218 j. Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út 11+200-12+102 km szelvények közötti szakaszon, 957 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-32. VÚNY
Rövid leírás:
“Kanyarodósávos csomópont kialakítása az 1. sz. főútra a 8108 j. Etyek-Háromrózsa összekötő út 6+850-7+037 km szelvények közötti szakaszán.”
A rész elnevezése: 8135 j. Tatabánya-Kisbér összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolatfelújítás a 8135 j. Tatabánya-Kisbér összekötő út 30+180-32+887 km szelvények közötti szakaszon, 2707 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 7219 j. Alsóörs
Rövid leírás:
“Burkolatfelújítás a 7219 j. Alsóörs - Veszprém összekötő út 0+000-3+960 km szelvények közötti szakaszon, 3960 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 7217 j. Veszprém
Rövid leírás:
“Burkolatfelújítás a 7217 j. Veszprém - Balatonalmádi összekötő út 1+706-6+000 km szelvények közötti szakaszon, 4294 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 3209 j. Heves-Pusztataskony út
Rövid leírás:
“3209 j. Heves-Pusztataskony összekötő út 0+760 - 10+200 km szelvények közötti szakaszon, 9440 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 3209 j. Heves-Pusztataskony út- 18+035 - 26+200 km
Rövid leírás:
“3209 j. Heves-Pusztataskony összekötő út 18+035 - 26+200 km szelvények közötti szakaszon 8165 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-37. VÚNY
Rövid leírás:
“2141 j. M3-Gödöllő ipari park összekötő út létesítése 0+000-0+400 km szelvények között.”
A rész elnevezése: 1125 j. Nyergesújfalu-Bajna ök. út 11+200-13+127
Rövid leírás:
“1125 j. Nyergesújfalu-Bajna összekötő út 11+200-13+127 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A 11041 j. Mány bekötő út 0+000-1+188 km szelvények közötti szakaszon.


“A 1125 j. Nyergesújfalu-Bajna összekötő út 0+940-2+707 km szelvények közötti szakaszon.”
Többet mutasson (34)
“A 8144 j. Nagyigmánd-Szák összekötő út 12+400-13+850 km szelvények közötti szakaszon.”
A 73115 j. Szentgál bekötő út 6+900-8+400 km szelvények közötti szakaszon.

A Móriczmajor bekötő út 0+000-1+200 km szelvények közötti szakaszon.


“A 3104 j. Gödöllő-Tura-Hatvan összekötő út 16+200-16+900 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 3106 j. Vácszentlászló-Jászfényszaru összekötő út 5+400-5+690 km szelvények közötti szakaszon.”

“A Budapest-Hegyeshalom autópálya jobb oldal 87+000-88+850 km szelvények kö-zötti szakaszon.”

“A 3111 j. Ecser-Monor összekötő út 11+000-17+067 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 8126 j. Csákvár-Felcsút összekötő út 19+652-31+355 km szelvények közötti sza-kaszon.”

“A 46102 j. Monor-Csévharaszt bekötő út 0+000-1+353 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 8126 j. Csákvár-Felcsút összekötő út 18+466-19+652 km szelvények közötti sza-kaszon.”

“A 811 j. Székesfehérvár-Bicske másodrendű főút 34+240-39+572 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 31313 j. Tura állomáshoz vezető út 0+000-1+520 km szelvények közötti szakaszon.”

“A 31315 j. Tápiószecső állomáshoz vezető út 0+000-0+973 km szelvények közötti szakaszon.”

“11117 j. Csabdi-Vasztélypuszta bekötő út 0+000-8+369 km szelvények közötti szakasz”
3112 j. Monor-Tápiószele összekötő út 1+1506-9+083 km szelvények közötti szakasz

46113 j. Örkény-Örkénytábor bekötő út 0+000-0+707 km szelvények közötti szakasz

4606 j. Pilis-Dabas összekötő út 9+900-11+500 km szelvények közötti szakasz


“5203 j. Kiskunlacháza-Izsák összekötő út 8+700-11+145 km szelvények közötti szakasz”

“52305 j. Dömsöd I. állomáshoz vezető út 0+800-1+570 km szelvények közötti szakasz”
1106 j. Dorog-Úny-Tinye összekötő út 2+600-3+500 km szelvények közötti szakasz

8135 j. Tatabánya-Kisbér összekötő út 6+068-6+484 km szelvények közötti szakasz

83103 j. Lókút bekötő út 2+023-4+835 km szelvények közötti szakasz


“7317 j. Devecser-Tapolca összekötő út 10+350-11+883 km szelvények közötti szakasz”
404 j. főút M4 Üllő körforgalmi csomópont


“3104 j. Gödöllő-Tura-Hatvan összekötő út 20+350-23+395 km szelvények közötti szakasz”

“8218 j. Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út 11+200-12+102 km szelvények közötti szakasz”
8108 j. Etyek-Háromrózsa összekötő út 6+850-7+037 km szelvények közötti szakasz


“8135 j. Tatabánya-Kisbér összekötő út 30+180-32+887 km szelvények közötti szakasz”

“7219 j. Alsóörs - Veszprém összekötő út 0+000-3+960 km szelvények közötti szakasz”

“7217 j. Veszprém - Balatonalmádi összekötő út 1+706-6+000 km szelvények közötti szakasz”

“3209 j. Heves-Pusztataskony összekötő út 0+760 - 10+200 km szelvények közötti szakasz”

“3209 j. Heves-Pusztataskony összekötő út 18+035 - 26+200 km szelvények közötti szakasz”
2141 j. M3-Gödöllő ipari park összekötő út 0+000-0+400 km szakasz


“1125 j. Nyergesújfalu-Bajna összekötő út 11+200-13+127 km szelvények közötti szakasz”

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 169 692 128 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-15 📅
A beszerzés teljes értéke: 182 211 106 HUF 💰
139 286 800 HUF 💰
129 963 130 HUF 💰
209 067 873 HUF 💰
105 696 980 HUF 💰
78 012 940 HUF 💰
105 008 561 HUF 💰
598 960 825 HUF 💰
1 299 993 532 HUF 💰
222 807 883 HUF 💰
405 216 699 HUF 💰
537 641 392 HUF 💰
324 597 847 HUF 💰
96 234 794 HUF 💰
978 336 215 HUF 💰
879 991 151 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-27 📅
A beszerzés teljes értéke: 95 021 089 HUF 💰
181 992 554 HUF 💰
274 972 900 HUF 💰
86 997 249 HUF 💰
96 311 814 HUF 💰
48 257 393 HUF 💰
246 781 259 HUF 💰
179 428 853 HUF 💰
320 002 036 HUF 💰
410 066 962 HUF 💰
102 758 640 HUF 💰
257 192 283 HUF 💰
273 999 877 HUF 💰
419 999 977 HUF 💰
466 999 960 HUF 💰
964 357 616 HUF 💰
697 128 310 HUF 💰
649 997 264 HUF 💰
198 203 346 HUF 💰

Hivatkozás
További információk

“Az V.2.5) pontjához kapcsolódóan az alvállalkozásra vonatkozó információ:Valószínűsíthető AV igénybevétele a szerződés”
teljesítéséhez: igen, de még nem ismert 1-36. részek tekintetében.

Forrás: OJS 2021/S 209-546218 (2021-10-22)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-12-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 387 476 585 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-16 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 247-652211
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 149-395695
HL-S szám: 247
További információk

“A szerződésmódosítás dátuma: 2021.12.10. A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (2) bek.”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 36 sz. Polgár-Nyíregyháza főút 49+480 km szelvény
Időtartam: 360 nap

A szerződés odaítélése
Postacím: Petőfi Utca 24. A. épület

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 14605749244

Hivatkozás
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2021.12.10.

A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (2) bek.


Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt.148.§

Forrás: OJS 2021/S 247-652211 (2021-12-16)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-01-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 322 738 235 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: http://internet.kozut.hu/ 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-14 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 013-028449
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 134-355431
HL-S szám: 13
További információk

“A szerződésmódosítás dátuma: 2022.01.06. A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (4) bek. c) pont Az EKR technikai sajátossága miatt, az...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 160 nap

Hivatkozás
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.01.06.

A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (4) bek. c) pont

Többet mutasson (8)
“Az EKR technikai sajátossága miatt, az eredménytájékoztató szerinti pontos megnevezés a II. és V. fejezetben:”
II. fejezet:

II.2.1)

Elnevezés:

PAKSII_DD_TOLNA_6233_16+656-22+616 km

Rész száma: 31

V. fejezet:

A szerződés száma: 35


Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§

Forrás: OJS 2022/S 013-028449 (2022-01-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-01-18)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 19 297 982 310 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-18 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 015-031762
HL-S szám: 15
További információk

“Ajánlattevők: Dél- Alföld régió: Soltút Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03) STRABAG Általános Építő Kft. (1117 Bp., Gábor Dénes u. 2....”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 5105 jelű út 7+621-11+845
Rövid leírás:
“5105 jelű Apostag-Solt összekötő út burkolat felújítása a 7+621-11+845 km. szelvények között 3 181méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3 181méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Jánoshalma - csp fejlesztés
Rövid leírás: Jánoshalma, Bajai út, Rákóczi út-Dózsa György út csomópont fejlesztése.

Jelen ajánlati részben egy db csomópont fejlesztése kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5217 jelű út 20+400-21+350
Rövid leírás:
“5217 jelű Szabadszállás-Kaskantyú ök. út burkolat felújítása a 20+400-21+350 km. szelvények között 950 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 950 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5501 jelű út 52+100-53+800
Rövid leírás:
“5501 jelű Kelebia - Baja ök. út burkolat felújítása az 52+100-53+800 km. szelvények között 1 700 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1 700 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 54117 jelű út 0+960- 3+940
Rövid leírás:
“54117 jelű Rémi bek. út burkolat felújítása a 0+960- 3+940 km. szelvények között 2 980 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2 980 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4642 jelű út 3+910-5+590
Rövid leírás:
“4642 jelű Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes összekötő út burkolat felújítása a 3+910-5+590 km. szelvények között 1 680 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1 680 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4244 jelű út 1+318-2+320
Rövid leírás:
“4244 jelű Sarkad-Doboz összekötő út burkolat felújítása a 1+318-2+320 km. szelvények között 1 002 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1 002 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5405 jelű út 51+510-53+910
Rövid leírás:
“5405 jelű Soltvadkert-Szeged összekötő út burkolat felújítása a 51+510-53+910 km. szelvények között 2 400 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2 400 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-11. VÚNY
Rövid leírás: Összesen 49 db buszmegálló burkolatának felújítása.


“Jelen eljárásban összesen 49 db buszmegálló burkolatának felújítása kerül beszerzésre.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-12. VÚNY
Rövid leírás: 51 sz. főút és az 52 sz. főút körforgalmi csomópont burkolatjavítási munkálatai.


“Jelen eljárásban 1 db közúti csomópont burkolatjavítási munkálatai kerülnek beszerzésre.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-13. VÚNY
Rövid leírás: Kecskemét, Akadémia körút - Nyíri út kereszteződésében körforgalom kialakítása.


“Jelen eljárásban 1 db közúti körforgalmú csomópont kialakítása kerül beszerzésre.”
A rész elnevezése: 3502 Tiszavasvári-Hajdúböszörmény 4+006-8+022
Rövid leírás:
“3502 j. Tiszavasvári - Hajdúböszörmény összekötő út burkolatának felújítása a 4+006-8+022 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 4016 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3225 j. Szolnok-Jászkisér összekötő út 2+268-4+134
Rövid leírás:
“3225 j. Szolnok-Jászkisér összekötő út burkolatának felújítása a 2+268-4+134 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 1866 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4513 j. Csépa-Csongrád összekötő út 0+780-1+655
Rövid leírás:
“4513 j. Csépa-Csongrád összekötő út burkolatának felújítása a 0+780-1+655 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 875 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3631 j. Tiszadob-Tiszavasvári ök út 5+414-6+414
Rövid leírás:
“3631 j. Tiszadob-Tiszavasvári összekötő út burkolatának felújítása a 5+414-6+414 km szelvények közötti szakaszon.”
A rész elnevezése: 3826 j. Tiszatelek-Kék összekötő út 7+443-8+743
Rövid leírás:
“3826 j. Tiszatelek-Kék összekötő út burkolatának felújítása a 7+443-8+743 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 1300 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima 39+400-41+400
Rövid leírás:
“4127 j. Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima összekötő út burkolatának felújítása a 39+400-41+400 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 1900 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4922 j. Győrtelek-Mérk összekötő út 0+000-5+000
Rövid leírás:
“4922 j. Győrtelek-Mérk összekötő út burkolatának felújítása a 0+000-5+000 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 5000 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 21_Baranya_5609_4+000-5+801_kmsz.
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5609 j. Pécsvárad - Pereked összekötő út 4+000 - 5+801 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1 806 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 21_Baranya _5704_7+239-9+408_kmsz.
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5704 j. Bezedek-Bóly összekötő út 7+239 - 9+408 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2 173 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFÚP 21_Baranya_5611_1+128-3+246_kmsz.
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az 5611 j. Olasz-Pécs összekötő út 1+128 - 3+246 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
A rész elnevezése: 3405 j. Püspökladány-Balmazújváros 7+606-11+050
Rövid leírás:
“3405 j. Püspökladány-Balmazújváros összekötő út burkolatának felújítása a 7+606-11+050 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 3450 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3405 j. Püspökladány-Balmazújváros 18+780-20+480
Rövid leírás:
“3405 j. Püspökladány-Balmazújváros összekötő út burkolatának felújítása a 18+780-20+480 km szelvények közötti szakaszon.”
A rész elnevezése: 3227 j. Újszász-Jászapáti összekötő út 5+700-8+058
Rövid leírás:
“3227 j. Újszász-Jászapáti összekötő út burkolatának felújítása a 5+700-8+058 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 2358 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4103 j. Székely-Apagy összekötő út 0+000-4+978
Rövid leírás:
“4103 j. Székely-Apagy összekötő út burkolatának felújítása a 0+000-4+978 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 4978 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4118 j. Nagydobos-Fehérgyarmat ök út 0+817-5+000
Rövid leírás:
“4118 j. Nagydobos-Fehérgyarmat összekötő út burkolatának felújítása a 0+817-5+000 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 4183 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-16. VÚNY
Rövid leírás:
“3317 j. Hajdúnánás-Nyíregyháza összekötő út burkolatának felújítása a 34+360-40+171 km szelvények közötti szakaszon.”
Jelen ajánlati részben 5730 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-10. VÚNY
Rövid leírás:
“26 j. Miskolc - Bánréve másodrendű főút 14+460 - 14+905 km szelvény közötti szakaszon, 445 méter hosszban. Az építési beruházás jellegét és teljes...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-17. VÚNY
Rövid leírás:
“A 4. sz. Budapest-Debrecen-Záhony I. rendű főút 128+716 km szelvényében körforgalmi csomópont létesítése.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-12. VÚNY
Rövid leírás:
“3622 j. Szerencs - Prügy összekötő út 3+600 - 8+000 km szelvény közötti szakaszon, 4400 méter hosszban. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét,...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: 2615. j. Szendrő
Rövid leírás:
“2615. j. Szendrő - Abod - Edelény összekötő út 2+970 - 4+375 km szelvények közötti, 1405 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1405 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 2609. j. Felsőtelekes
Rövid leírás:
“2609. j. Felsőtelekes - Szuhakálló összekötő út 13+788 - 15+808 km szelvények közötti, 2020 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2020 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3717. j. Erdőbénye
Rövid leírás:
“3717. j. Erdőbénye - Tolcsva összekötő út 0+000 - 1+500 km szelvények közötti, 1446 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1446 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3801. j. Bodrogkeresztúr
Rövid leírás:
“3801. j. Bodrogkeresztúr - Sárospatak összekötő út 13+394 - 14+600 km szelvények közötti, 1240 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1240 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3304. j. Mezőnyárád
Rövid leírás:
“3304. j. Mezőnyárád - Szentistván összekötő út 0+000 - 0+780 km szelvények közötti, 780 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 780 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3306. j. Vatta-Csincse-Mezőkeresztes összekötő út
Rövid leírás:
“3306. j. Vatta - Csincse - Mezőkeresztes összekötő út 5+737 - 7+335 km szelvények közötti, 1558 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1558 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4127 j. Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima ök. út
Rövid leírás:
“4127 j. Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima összekötő út burkolatának felújítása a 28+785-30+185 km szelvények közötti szakaszon, 1700 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 4917 j. Őr-Terem összekötő út 7+700-8+955
Rövid leírás:
“4917 j. Őr-Terem összekötő út burkolatának felújítása a 7+700-8+955 km szelvények közötti szakaszon, 1255 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-19. VÚNY
Rövid leírás:
“A 71 sz. Debrecen-Nyírbátor-Mátészalka II. rendű főút 73+026 km szelvényében körforgalmi csomópont létesítése.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-15. VÚNY
Rövid leírás:
“3201 j. Hatvan-Atkár összekötő út 0+1658 - 4+655 km szelvények közötti szakasz, 4490 méter hosszban.”
Jelen eljárásban 4490méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3708 j. Hidasnémeti-Pálháza összekötő út
Rövid leírás:
“3708 j. Hidasnémeti-Pálháza összekötő út 13+508 - 28+636 km szelvény közötti szakaszon, 15 088 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 3719 j. Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked összekötő
Rövid leírás:
“3719 j. Sátoraljaúhely-Hollóháza-Kéked összekötő út 5+900 - 14+200 km szelvény közötti szakaszon, 8629 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 22111 j. Karancsberény bekötő út 0+000 - 1+084 km
Rövid leírás:
“22111 j. Karancsberény bekötő út 0+000 - 1+084 km szelvény között szakaszon, 1084 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 22111 j. Karancsberény bekötő út 1+084 - 2+031 km
Rövid leírás:
“22111 j. Karancsberény bekötő út 1+084 - 2+031 km szelvény közötti szakaszon, 947 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 2504 j. Eger-Bogács összekötő út
Rövid leírás:
“2504. j. Eger-Bogács összekötő út 9+600-11+100 km szelvények közötti szakaszon, 1500 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1500 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 2503 j. Eger-Novaj összekötő út
Rövid leírás:
“2503 j. Eger-Novaj összekötő út 4+435 - 5+545 szelvények közötti szakaszon, 1110 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1110 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 2406 j. Szurdokpüspöki-Gyöngyös összekötő út
Rövid leírás:
“2406 j. Szurdokpüspöki-Gyöngyös összekötő út 14+200 - 16+610 km szelvények közötti szakaszon, 2410 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2410 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 2126 j. Ecseg-Pásztó összekötő út
Rövid leírás:
“2126 j. Ecseg-Pásztó összekötő út 0+000 - 1+871 km szelvények közötti szakaszon, 1871 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1871 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 2107 j. Penc-Keszeg összekötő út
Rövid leírás:
“2107 j. Penc-Keszeg összekötő út 3+541 - 4+800 km szelvények közötti szakaszon, 1259 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1259 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-18. VÚNY
Rövid leírás:
“24 j. Gyöngyös-Parád-Eger másodrendű főút 7+350 - 15+085 km szelvény közötti szakaszon, 7735 méter hosszban. Az építési beruházás jellegét és teljes...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés az M7 autópálya /Budapest-Letenye/ "B" H1+H2 183+200 - 184+200 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen eljárásban 1000 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Budapest-Miskolc/ "J" H3 148+700 - 150+300 km
Rövid leírás:
“M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "J" H3 148+700 - 150+300 km szelvény közötti szakaszon, 1600 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Budapest-Miskolc/ "B" H3 148+100 - 150+000 km
Rövid leírás:
“M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "B" H3 148+100 - 150+000 km szelvények közötti szakaszon, 1900 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Budapest-Miskolc/ "B" H1 152+100 - 153+700 km
Rövid leírás:
“M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "B" H1 152+100 - 153+700 km szelvények közötti szakaszon 1600 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Budapest-Miskolc/ "B" H1 40+614 - 41+950 km
Rövid leírás:
“M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "B" H1 40+614 - 41+950 km szelvények közötti szakaszon 1 336 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Budapest-Miskolc/ "J" H1 125+930 - 129+000 km
Rövid leírás:
“M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "J" H1 125+930 - 129+000 km szelvények közötti szakaszon 3070 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-21. VÚNY
Rövid leírás:
“Gyöngyöshalász bekötőút 0+000- 1+944 km szelvények közötti szakasz, 1944 méter hosszban.”
Jelen eljárásban 1944 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-20. VÚNY
Rövid leírás:
“3224 j. Szolnok-Tiszasüly összekötő út 11+000-13+300 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok”
elvégzése

Többet mutasson (9)
“Jelen ajánlati részben 2300 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”

“igények és követelmények részletes meghatározását a kiadott műszaki dokumentáció és az árazandó költségvetés tartalmazza. Az”

“építési beruházás jelen ajánlati részben nem engedélyköteles. A szerződés tárgya által indokolt vagy jogszabályban meghatározott”

“esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely”

“egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra,”

“tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek”

“előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges”

“a szerződés tárgyának a 321/2015 (X.30) Korm. rendelet 46.§ (2) bekezdés szerinti, kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen”
megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell szerepeltetni.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-21. VÚNY
Rövid leírás:
“4901 j. Téglás-Balkány összekötő út 11+660-17+815 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 6155 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-20. VÚNY
Rövid leírás:
“3312 j. Hejőpapi - Hejőbába - Oszlár összekötő út 5+772 - 6+512 km szelvények közötti szakaszon, 740 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-22. VÚNY
Rövid leírás:
“46 sz. Törökszentmiklós-Endrőd-Mezőberény II.r. főút 2+645- 12+508 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 9700 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-22. VÚNY
Rövid leírás:
“3708 j. Hidasnémeti-Pálháza összekötő út 13+508 - 28+636 km szelvény közötti hidak felújítása, 106 méter hosszban. Az építési beruházás jellegét és teljes...”    Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 5105 jelű Apostag-Solt összekötő út 7+621-11+845 km szelvények között

Jánoshalma, Bajai út, Rákóczi út-Dózsa György út csomópont

Többet mutasson (61) 5217 jelű Szabadszállás-Kaskantyú ök. út 20+400-21+350 km szelvények között

5501 jelű Kelebia - Baja ök. út 52+100-53+800 km szelvények között

54117 jelű Rémi bek. út 0+960- 3+940 km szelvények között


“4642 jelű Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes összekötő út 3+910-5+590 km szelvények között”
4244 jelű Sarkad-Doboz összekötő út 1+318-2+320 km szelvények között

5405 jelű Soltvadkert-Szeged összekötő út 51+510-53+910 km szelvények között

Békés megye

51 sz. főút és az 52 sz. főút körforgalmi csomópont

Kecskemét, Akadémia körút - Nyíri út kereszteződése


“3502 j. Tiszavasvári - Hajdúböszörmény összekötő út 4+006-8+022 km szelvények közötti szakasz”
3225 j. Szolnok-Jászkisér összekötő út 2+268-4+134 km szelvények közötti szakasz

4513 j. Csépa-Csongrád összekötő út 0+780-1+655 km szelvények közötti szakasz


“3631 j. Tiszadob-Tiszavasvári összekötő út 5+414-6+414 km szelvények közötti szakasz”
3826 j. Tiszatelek-Kék összekötő út 7+443-8+743 km szelvények közötti szakasz


“4127 j. Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima összekötő út 39+400-41+400 km szelvények közötti szakasz”
4922 j. Győrtelek-Mérk összekötő út 0+000-5+000 km szelvények közötti szakasz


“Az 5609 j. Pécsvárad - Pereked összekötő út 4+000 - 5+801 km szelvények közötti szakasza.”

“Az 5704 j. Bezedek-Bóly összekötő út 7+239 - 9+408 km szelvények közötti szakasza.”
Az 5611 j. Olasz-Pécs összekötő út 1+128 - 3+246 km szelvények közötti szakasza.


“3405 j. Püspökladány-Balmazújváros összekötő út 7+606-11+050 km szelvények közötti szakasz”

“3405 j. Püspökladány-Balmazújváros összekötő út 18+780-20+480 km szelvények közötti szakasz”
3227 j. Újszász-Jászapáti összekötő út 5+700-8+058 km szelvények közötti szakasz

4103 j. Székely-Apagy összekötő út 0+000-4+978 km szelvények közötti szakasz


“4118 j. Nagydobos-Fehérgyarmat összekötő út 0+817-5+000 km szelvények közötti szakasz”

“3317 j. Hajdúnánás-Nyíregyháza összekötő út 34+360-40+171 km szelvények közötti szakasz”

“26 j. Miskolc - Bánréve másodrendű főút 14+460 - 14+905 km szelvény közötti szakasz”
4. sz. Budapest-Debrecen-Záhony I. rendű főút 128+716 km szelvény

3622 j. Szerencs - Prügy összekötő út 3+600 - 8+000 km szelvény közötti szakasz


“2615. j. Szendrő - Abod - Edelény összekötő út 2+970 - 4+375 km szelvények közötti szakasza”

“2609. j. Felsőtelekes - Szuhakálló összekötő út 13+788 - 15+808 km szelvények közötti szakasza”

“3717. j. Erdőbénye - Tolcsva összekötő út 0+000 - 1+500 km szelvények közötti szakasza”

“3801. j. Bodrogkeresztúr - Sárospatak összekötő út 13+394 - 14+600 km szelvények közötti szakasza”

“3304. j. Mezőnyárád - Szentistván összekötő út 0+000 - 0+780 km szelvények közötti szakasza”

“3306. j. Vatta - Csincse - Mezőkeresztes összekötő út 5+737 - 7+335 km szelvények közötti szakasza”

“4127 j. Beregdaróc-Fehérgyarmat-Csengersima ök. út 28+785-30+185 km szelvények közötti szakasz”
4917 j. Őr-Terem összekötő út 7+700-8+955 km szelvények közötti szakasz

471 sz. Debrecen-Nyírbátor-Mátészalka II. rendű főút 73+026 km szelvény

3201 j. Hatvan-Atkár összekötő út 0+1658 - 4+655 km szelvények közötti szakasza


“3708 j. Hidasnémeti-Pálháza összekötő út 13+508 - 28+636 km szelvény közötti szakasz.”

“3719 j. Sátoraljaúhely-Hollóháza-Kéked összekötő út 5+900 - 14+200 km szelvény közötti szakasz”
22111 j. Karancsberény bekötő út 0+000 - 1+084 km szelvény közötti szakasz.

22111 j. Karancsberény bekötő út 1+084 - 2+031 km szelvény közötti szakasz

2504. j. Eger-Bogács összekötő út 9+600-11+100 km szelvények közötti szakasza

2503 j. Eger-Novaj összekötő út 4+435 - 5+545 szelvények közötti szakasza


“2406 j. Szurdokpüspöki-Gyöngyös összekötő út 14+200 - 16+610 km szelvények közötti szakasza”
2126 j. Ecseg-Pásztó összekötő út 0+000 - 1+871 km szelvények közötti szakasza

2107 j. Penc-Keszeg összekötő út 3+541 - 4+800 km szelvények közötti szakasza


“24 j. Gyöngyös-Parád-Eger másodrendű főút 7+350 - 15+085 km szelvény közötti szakasz”

“M7 autópálya /Budapest-Letenye/ "B" H1+H2 183+200 - 184+200 km szelvények közötti szakasza.”

“M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "J" H3 148+700 - 150+300 km szelvény közötti szakasz”

“M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "B" H3 148+100 - 150+000 km szelvények közötti szakasz”

“M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "B" H1 152+100 - 153+700 km szelvények közötti szakasz”

“M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "B" H1 40+614 - 41+950 km szelvények közötti szakasz”

“M3 autópálya /Budapest-Miskolc/ "J" H1 125+930 - 129+000 km szelvények közötti szakasz”
Gyöngyöshalász bekötőút 0+000 - 1+944 km szelvények közötti szakasza


“3224 j. Szolnok-Tiszasüly összekötő út 11+000-13+300 km szelvények közötti szakasz”
4901 j. Téglás-Balkány összekötő út 11+660-17+815 km szelvény


“3312 j. Hejőpapi - Hejőbába - Oszlár összekötő út 5+772 - 6+512 km szelvény közötti szakasz”
46 sz. Törökszentmiklós-Endrőd-Mezőberény II.r. főút 2+645- 12+508 km szelvény


“3708 j. Hidasnémeti-Pálháza összekötő út 13+508 - 28+636 km szelvény közötti hidak felújítására.”
A kivitelezés részletes helyét a műszaki leírás tartalmazza.


Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A vízgazdálkodási szakember országos közútépítési projektek kivitelezése során szerzett szakmai többlet tapasztalata (min.0, max. 36 hónap)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-11 📅
A beszerzés teljes értéke: 296 489 920 HUF 💰
63 511 202 HUF 💰
128 051 034 HUF 💰
176 427 725 HUF 💰
304 842 535 HUF 💰
363 636 168 HUF 💰
236 675 128 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-08 📅
A beszerzés teljes értéke: 263 545 000 HUF 💰
147 692 837 HUF 💰
21 850 800 HUF 💰
645 697 774 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-26 📅
A beszerzés teljes értéke: 497 804 151 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 322 886 000 HUF 💰
158 498 008 HUF 💰
39 170 509 HUF 💰
85 216 110 HUF 💰
247 812 365 HUF 💰
648 300 000 HUF 💰
282 507 816 HUF 💰
287 999 953 HUF 💰
380 313 213 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-11 📅
A beszerzés teljes értéke: 388 992 336 HUF 💰
238 990 850 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-03 📅
A beszerzés teljes értéke: 418 126 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-26 📅
A beszerzés teljes értéke: 471 200 104 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-19 📅
A beszerzés teljes értéke: 417 930 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-21 📅
A beszerzés teljes értéke: 712 279 466 HUF 💰
50 089 995 HUF 💰
421 858 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-15 📅
A beszerzés teljes értéke: 493 207 076 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-06 📅
A beszerzés teljes értéke: 155 183 110 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-18 📅
A beszerzés teljes értéke: 237 898 734 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-12 📅
A beszerzés teljes értéke: 158 000 000 HUF 💰
161 997 793 HUF 💰
107 700 000 HUF 💰
175 450 000 HUF 💰
279 988 779 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-12 📅
A beszerzés teljes értéke: 89 000 000 HUF 💰
341 500 000 HUF 💰
323 520 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-27 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 198 455 000 HUF 💰
696 006 735 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-18 📅
A beszerzés teljes értéke: 147 700 000 HUF 💰
130 500 000 HUF 💰
165 016 000 HUF 💰
105 500 000 HUF 💰
258 450 000 HUF 💰
204 500 000 HUF 💰
112 900 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-25 📅
A beszerzés teljes értéke: 864 999 468 HUF 💰
63 938 146 HUF 💰
43 173 158 HUF 💰
47 439 110 HUF 💰
44 830 078 HUF 💰
97 815 773 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-15 📅
A beszerzés teljes értéke: 113 100 785 HUF 💰
356 000 000 HUF 💰
465 758 000 HUF 💰
536 149 966 HUF 💰
85 313 600 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-10 📅
A beszerzés teljes értéke: 2 039 096 000 HUF 💰
279 500 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk
Dél- Alföld régió:

Forrás: OJS 2022/S 015-031762 (2022-01-18)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-01-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 259 444 444 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-26 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 021-051173
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 201-521420
HL-S szám: 21
További információk

“A szerződésmódosítás dátuma: 2021.12.13. A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (4) bek. b) és c) pontok Az EKR technikai sajátossága miatt az...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 3206 j. Detk-Nagyfüged összekötő út, Rész száma:58
Időtartam: 70 nap

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Falucskai Zoltán

Hivatkozás
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2021.12.13.

A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (4) bek. b) és c) pontok

Többet mutasson (6)
“Az EKR technikai sajátossága miatt az eredménytájékoztatóban eljárás pontos megnevezése a II. és V. pontokban:”
II.

Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-9. VÚNY

Rész száma: 58

V.

A szerződés száma: 57

Forrás: OJS 2022/S 021-051173 (2022-01-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-02-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 33 763 355 397 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Vas 🏙️

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-02 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 026-065273
HL-S szám: 26
További információk

“Ajánlattevők: Dél- Alföld régió: Soltút Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03) STRABAG Általános Építő Kft. (1117 Bp., Gábor Dénes u. 2....”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-20. VÚNY
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 4605 j. Monor-Dánszentmiklós összekötő út 18+200-23+152 km szelvények közötti szakaszon, 4952 méter hosszban. Az építési beruházás...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-NYD-07. VÚNY
Rövid leírás: 7547 j. Nova-Csömödér összekötő út 10+462-11+585 km szelvények közötti szakasz

A rész elnevezése: 31 sz. Budapest-Jászberény-Dormánd másodrendű főút
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 31 sz. Budapest-Jászberény-Dormánd másodrendű főút 24+668-34+700 km szelvények közötti szakaszon, 10032 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 31111 j. Tápiószele bekötő út 0+000-0+440 km
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 31111 j. Tápiószele bekötő út 0+000-0+440 km szelvények közötti szakaszon, 440 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 31111 j. Tápiószele bekötő út 0+440-1+780 km
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 31111 j. Tápiószele bekötő út 0+440-1+780 km szelvények közötti szakaszon, 1340 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 4607 j. Albertirsa-Örkényi ök. út 6+265-7+570
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 4607 j. Albertirsa-Örkényi összekötő út 6+265-7+570 km szelvények közötti szakaszon, 1305 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 4607 j. Albertirsa-Örkényi ök. út 3+440-3+844
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 4607 j. Albertirsa-Örkényi összekötő út 3+440-3+844 km szelvények közötti szakaszon, 404 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-27. VÚNY
Rövid leírás:
“A 11104 j. Nagykovácsi bekötő út 10+383 km szelvényében gyalogátkelőhely létesítése buszöböl áthelyezéssel.”
A rész elnevezése: 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840
Rövid leírás:
“A 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840 km szelvények közötti szakaszon burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 3123 j. Káva-Pilis összekötő út 0+000-4+719
Rövid leírás:
“A 3123 j. Káva-Pilis összekötő út 0+000-4+719 km szelvények közötti szakaszon burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 46103 j. Felsőnyáregyháza bekötő út 1+870-6+250
Rövid leírás:
“A 46103 j. Felsőnyáregyháza bekötő út 1+870-6+250 km szelvények közötti szakaszon burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 31319 j. Tápiószele állomáshoz vezető út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 31319 j. Tápiószele állomáshoz vezető út 0+000- 2+485 km szelvények közötti szakaszon, 2485 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 3114 j. Tápiószecső-Tápióbicske összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 3114 j. Tápiószecső-Tápióbicske összekötő út 0+000-2+224 km szelvények közötti szakaszon, 2224 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 46309 j. Örkény állomáshoz vezető út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 46309 j. Örkény állomáshoz vezető út 0+000-1+162 km szelvények közötti szakaszon, 1162 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 31112 j. Péteri bekötő út
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 31112 j. Péteri bekötő út 0+000-3+206 km szelvények közötti szakaszon, 2962 méter hosszban.”
A rész elnevezése: M0 gyorsforgalmi út zajárnyékoló falai
Rövid leírás:
“Az M0 gyorsforgalmi út keleti szektor meglévő zajárnyékoló falainak magasítása az 51+550-52+100 km szelvények közötti szakaszon, 550 m hosszban.”
A rész elnevezése: 4601 j. Budapest-Tiszakécske ök. út 91+660-95+058
Rövid leírás:
“A 4601 j. Budapest-Tiszakécske összekötő út 91+660-95+058 km szelvények közötti szakaszon burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 3104 j. Gödöllő-Tura-Hatvan ök. út 16+900-20+350
Rövid leírás:
“A 3104 j. Gödöllő-Tura-Hatvan összekötő út 16+900-20+350 km szelvények közötti szakaszon burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 4601 j. Budapest-Tiszakécske ök. út 81+750-85+200
Rövid leírás:
“A 4601 j. Budapest-Tiszakécske összekötő út 81+750-85+200 km szelvények közötti szakaszon burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-34. VÚNY
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 8301 j. Zirc - Bakonybél - Nagygyimót összekötő út 9+460-14+350 km szelvények közötti szakaszon, 4890 méter hosszban.”

“A szerződés tárgya által indokolt vagy jogszabályban meghatározott esetek kivételével a műszaki leírás nem hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1)
“szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben engedhető meg, ha nem lehetséges a...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-35. VÚNY
Rövid leírás:
“Az 5101 j. Csepel-Ráckeve-Kiskunlacháza összekötő út 38+711-39+399 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-36. VÚNY
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 96303 j. Pákozd-Sukoró-Velence kerékpárút 5+116-6+250 km szelvények közötti szakaszon, 1134 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 8101 j. Biatorbágy-Tatabánya összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolatfelújítás a 8101 j. Biatorbágy-Tatabánya összekötő út 30+151-33+690 km szelvények közötti szakaszon, 3539 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 8113 j. Felcsút-Szárliget összekötő út
Rövid leírás:
“Burkolatfelújítás a 8113 j. Felcsút-Szárliget összekötő út 7+808-12+480 km szelvények közötti szakaszon, 4672 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 8218 j Kisbér-Veszprémvarsány ök út 0+000-1+330
Rövid leírás:
“8218 j. Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út 0+000-1+330 km szelvények közötti burkolat-felújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 8218 j Kisbér-Veszprémvarsány ök út 6+330-6+840
Rövid leírás:
“8218 j. Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út 6+330-6+840 km szelvények közötti burkolat-felújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 8119 j. Velence-Csákvár-Tata ök. út 12+000-15+700
Rövid leírás:
“8119 j. Velence-Csákvár-Tata összekötő út 12+000-15+700 km szelvények közötti burkolat-felújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 1105 j. Zsámbék-Bajna összekötő út 6+250-8+770
Rövid leírás:
“1105 j. Zsámbék-Bajna összekötő út 6+250-8+770 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 8208 j. Bakonycsernye-Mezőörs ök. út 5+450-7+610
Rövid leírás:
“8208 j. Bakonycsernye-Mezőörs összekötő út 5+450-7+610 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 8627 j. Fertőszentmiklós-Lövő-Kőszeg ök út
Rövid leírás:
“A 8627 j. Fertőszentmiklós-Lövő-Kőszeg ök út 15+000-15+925 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”

“Jelen ajánlati részben 708,5 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
A rész elnevezése: 8518 j. Fertőendréd-Sopron ök út 17+880-19+000
Rövid leírás:
“A 8518 j. Fertőendréd-Sopron ök út 17+880-19+000 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”

“Jelen ajánlati részben 899,13 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az igények és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: 1407 j. Halászi
Rövid leírás:
“A1407 j. Halászi - Dunasziget - Dunakiliti ök út 13+580-14+937 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”

“Jelen ajánlati részben 696,02 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve azigények és...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-NYD-11. VÚNY
Rövid leírás:
“832 sz. Pápa - Veszprémvarsány másodrendű főút 29+936-31+680 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok”

“Jelen ajánlati részben 1744 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
A rész elnevezése: 5411 jelű út 0+000- 13+942
Rövid leírás:
“5411 jelű Kiskunmajsa-Kistelek-Ópusztaszer összekötő út burkolat felújítása a 0+000- 13+942 km. szelvények között 13 942 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 13 942 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 3112 j. Monor-Tápiószele összekötő út 9+083-15+472
Rövid leírás:
“3112 j. Monor-Tápiószele összekötő út 9+083-15+472 km szelvények közötti burkolat-felújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 46113 j. Örkény-Örkénytábor bek. út 0+5000-0+8012
Rövid leírás:
“46113 j. Örkény-Örkénytábor bekötőút 0+5000-0+8012 km szelvények közötti burkolat-felújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 31 sz. Budapest-Jászberény-Dormánd 54+531-69+003
Rövid leírás:
“31 sz. Budapest-Jászberény-Dormánd másodrendű főút 54+531-69+003 km szelvények közötti burkolat-felújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-NYD-12. VÚNY
Rövid leírás:
“8429 j. Jánosháza-Celldömölk összekötő út 12+000-16+400 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok”

“Jelen ajánlati részben 4400 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-17. VÚNY
Rövid leírás:
“54 jelű Kecskemét-Soltvadkert-Sükösd II.r. főút burkolat felújítása a 12+950-35+810 km szelvények között 22 860 méter hosszban.”
Jelen eljárásban 22 860 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (2)
“Vállalkozási szerződés a 8218 j. Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út 12+103 - 19-047 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen eljárásban 6 944 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NYD_Gyms_8226_4+815-5+666 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8226 j. Táp - Ravazd összekötő út 4+815 - 5+666 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 851 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NYD_Gyms_8419_16+200-18+524 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8419 j. Tét - Rábacsanak összekötő út 16+200 - 18+524 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2 324 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NYD_Gyms_8518_7+295-7+525 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8518 j. Fertőendréd-Sopron összekötő út 7+295 - 7+525 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 230 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-14. VÚNY
Rövid leírás:
“4401 jelű Szarvas-Szentes összekötő út burkolat felújítása a 18+671-23+321 km. szelvények között 4650 méter hosszban.”
Jelen eljárásban 4650 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5306 jelű út 0+003-3+820
Rövid leírás:
“5306 jelű Csengőd-Akasztó ök. út burkolat felújítása a 0+003-3+820 km. szelvények között 3817 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3817 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4642 jelű út 1+060-3+000
Rövid leírás:
“4642 jelű Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes összekötő út burkolat felújítása az 1+060-3+000 km. szelvények között 1 940 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 1 940 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4434 jelű út 24+717- 25+685
Rövid leírás:
“4434 jelű Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út burkolat felújítása a 0+960- 3+940 km. szelvények között 968 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 968 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4429 jelű út 16+474-16+610
Rövid leírás:
“4429 jelű Kevermes-Medgyesegyháza-Orosháza ök. út burkolat felújítása a 16+474-16+610 km. szelvények között 136 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 136 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-20. VÚNY
Rövid leírás:
“4437 jelű Nagykamarás-Kunágota ök. út burkolat felújítása a 5+565-8+724 km. szelvények között 3159 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3159 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-42. VÚNY
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 111. sz. Esztergom-Dorog másodrendű főút 4+620-5+790 km szelvények közötti szakaszon, 1100 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-44. VÚNY
Rövid leírás:
“Burkolat felújítás a 3111. j. Ecser-Monor összekötő út 0+1394-11+000 km szelvények közötti szakaszon, 6867 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-NYD-10. VÚNY
Rövid leírás:
“84128 j. Rábapatona bekötőút 0+272-8+700 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 8428 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
Többet mutasson (3)
“Vállalkozási szerződés az M7 ap. jobb pálya 195+400-196+300 km szelvények közötti szakasz burkolatfelújítása és M7 ap. bal és jobb pálya 209+252, 222+010,...”    Többet mutasson
méter burkolat felújítására.

Jelen eljárásban 1 140 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 1. rész
Rövid leírás: Burkolatfelújítás az M7 autópálya /Budapest-Letenye/ "B" H1

- 56+070-56+160 km szelvények közötti szakaszán 90 méter hosszban,

Többet mutasson (2) - 56+160-56+850 km szelvények közötti szakaszán 690 méter hosszban és

- 57+000-57+500 km szelvények közötti szakaszán 500 méter hosszban.

A rész elnevezése: 2. rész
Rövid leírás: - 49+000-49+950 km szelvények közötti szakaszán 590 méter hosszban,

- 117+830-117+880 km szelvények közötti szakaszán 50 méter hosszban,

Többet mutasson (2) - 117+600-117+650 km szelvények közötti szakaszán 50 méter hosszban és

- 104+840-104+890 km szelvények közötti szakász 50 méter hosszban.

A rész elnevezése: 3. rész
Rövid leírás: Burkolatfelújítás az M7 autópálya /Budapest-Letenye/

- "B" H1 66+630-66+990 km szelvények közötti szakaszán 360 méter hosszban,

Többet mutasson (6) - "B" H1 66+990-67+000 km szelvények közötti szakaszán 10 méter hosszban,

- "B" H1 61+860-61+960 km szelvények közötti szakaszán 100 méter hosszban,

- "B" H1 61+000-61+450 km szelvények közötti szakaszán 450 méter hosszban,

- "B" H1 60+400-60+600 km szelvények közötti szakaszán 200 méter hosszban,


“- "B" H1 60+050-60+200 km szelvények közötti szakaszán 150 méter hosszban, valamint”
- "J" H1 64+020-64+300 km szelvények közötti szakaszán 280 méter hosszban.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-47. VÚNY
Rövid leírás:
“6209 j. Adony-Káloz összekötő út 18+362-23+600 km szelvények közötti szakaszán burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 5238 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
A rész elnevezése: 8121 j. Csákvár-Gánt összekötő út 0+000-4+752
Rövid leírás:
“A 8121 j. Csákvár-Gánt összekötő út 0+000-4+752 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése.”
A rész elnevezése: 7213 j. Balatonfűzfő-Balatonkenese ök út 9+066
Rövid leírás:
“A 7213 j. Balatonfűzfő-Balatonkenese összekötő út 9+066 km szelvényében körforgalmú csomópont létesítése.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-48. VÚNY
Rövid leírás:
“A 13 sz. Országhatár-Komárom-Kisbér másodrendű főúton burkolatfelújítási munkálatok elvégzése a 3+1941-9+194 km szelvények között, 4253 méter hosszban.”
A rész elnevezése: MFP21_NYD_Gyms_8408_16+000-18+748 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8408 j. Pápa - Szílsárkány összekötő út 16+000 - 18+748 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2 748 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NYD_Gyms_1401_3+789-6+860 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 1401 j. Győr-Mosonmagyaróvár összekötő út 3+789 - 6+860 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 3 071 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NYD_Gyms_8606_12+668-13+204 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8606 j. Bogyoszló - Beled összekötő út 12+668 - 13+204 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 536 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A 4605 j. Monor-Dánszentmiklós összekötő út 18+200-23+152 km szelvények közötti szakaszon.”
7547 j. Nova-Csömödér összekötő út......

Többet mutasson (61)
“31 sz. Budapest-Jászberény-Dormánd másodrendű főút 24+668-34+700 km szelvények közötti szakasz”
31111 j. Tápiószele bekötő út 0+000-0+440 km szelvények közötti szakasz

31111 j. Tápiószele bekötő út 0+440-1+780 km szelvények közötti szakasz


“4607 j. Albertirsa-Örkényi összekötő út 6+265-7+570 km szelvények közötti szakasz”

“4607 j. Albertirsa-Örkényi összekötő út 3+440-3+844 km szelvények közötti szakasz”
11104 j. Nagykovácsi bekötő út 10+383 km szelvény

3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840 km szelvények közötti szakasz

3123 j. Káva-Pilis összekötő út 0+000-4+719 km szelvények közötti szakasz

46103 j. Felsőnyáregyháza bekötő út 1+870-6+250 km szelvények közötti szakasz


“31319 j. Tápiószele állomáshoz vezető út 0+000- 2+485 km szelvények közötti szakasz”

“3114 j. Tápiószecső-Tápióbicske összekötő út 0+000-2+224 km szelvények közötti szakasz”
46309 j. Örkény állomáshoz vezető út 0+000-1+162 km szelvények közötti szakasz

31112 j. Péteri bekötő út 0+000-3+206 km szelvények közötti szakasz

M0 gyorsforgalmi út 51+550-52+100 km szelvények közötti szakasz


“4601 j. Budapest-Tiszakécske összekötő út 91+660-95+058 km szelvények közötti szakasz”

“3104 j. Gödöllő-Tura-Hatvan összekötő út 16+900-20+350 km szelvények közötti szakasz”

“4601 j. Budapest-Tiszakécske összekötő út 81+750-85+200 km szelvények közötti szakasz”

“8301 j. Zirc - Bakonybél - Nagygyimót összekötő út 9+460-14+350 km szelvények közötti szakasz”

“5101 j. Csepel-Ráckeve-Kiskunlacháza összekötő út 38+711-39+399 km szelvények közötti szakasz”

“96303 j. Pákozd-Sukoró-Velence kerékpárút 5+116-6+250 km szelvények közötti szakasz”

“8101 j. Biatorbágy-Tatabánya összekötő út 30+151-33+690 km szelvények közötti szakasz”

“8113 j. Felcsút-Szárliget összekötő út 7+808-12+480 km szelvények közötti szakasz”

“8218 j. Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út 0+000-1+330 km szelvények közötti szakasz”

“8218 j. Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út 6+330-6+840 km szelvények közötti szakasz”

“8119 j. Velence-Csákvár-Tata összekötő út 12+000-15+700 km szelvények közötti szakasz”
1105 j. Zsámbék-Bajna összekötő út 6+250-8+770 km szelvények közötti szakasz


“8208 j. Bakonycsernye-Mezőörs összekötő út 5+450-7+610 km szelvények közötti szakasz”

“A 8627 j. Fertőszentmiklós-Lövő-Kőszeg ök út 15+000-15+925 km szelvények közötti szakasza”
A 8518 j. Fertőendréd-Sopron ök út 17+880-19+000 km szelvények közötti szakasz.


“A1407 j. Halászi - Dunasziget - Dunakiliti ök út 13+580-14+937 km szelvények közötti szakasza.”

“832 sz. Pápa - Veszprémvarsány másodrendű főút 29+936-31+680 km szelvények közötti szakasz”

“5411 jelű Kiskunmajsa-Kistelek-Ópusztaszer összekötő út 0+000- 13+942 km szelvények között”
3112 j. Monor-Tápiószele összekötő út 9+083-15+472 km szelvények közötti szakasz


“46113 j. Örkény-Örkénytábor bekötő út 0+5000-0+8012 km szelvények közötti szakasz”

“31 sz. Budapest-Jászberény-Dormánd másodrendű főút 54+531-69+003 km szelvények közötti szakasz”

“A 8429 j. Jánosháza-Celldömölk összekötő út 12+000-16+400 km szelvények közötti szakasz”

“54 jelű Kecskemét-Soltvadkert-Sükösd II.r. főút 12+950-35+810 km szelvények között”

“8218 j. Kisbér-Veszprémvarsány összekötő út 12+103 - 19-047 km szelvények közötti szakasza.”
8226 j. Táp - Ravazd összekötő út 4+815 - 5+666 km szelvények közötti szakasza.


“8419 j. Tét - Rábacsanak összekötő út 16+200 - 18+524 km szelvények közötti szakasza.”

“8518 j. Fertőendréd-Sopron összekötő út 7+295 - 7+525 km szelvények közötti szakasza.”
4401 jelű Szarvas-Szentes összekötő út 18+671-23+321 km szelvények között

5306 jelű Csengőd-Akasztó ök. út 0+003-3+820 km szelvények között


“4642 jelű Gyomaendrőd-Nagyszénás-Szentes összekötő út 1+060-3+000 km szelvények között”
4434 jelű Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út 24+717- 25+685 km szelvények között


“4429 jelű Kevermes-Medgyesegyháza-Orosháza ök. út 16+474-16+610 km szelvények között”
4437 jelű Nagykamarás-Kunágota ök. út 5+565-8+724 km szelvények között


“111. sz. Esztergom-Dorog másodrendű főút 4+620-5+790 km szelvények közötti szakasz”
3111. j. Ecser-Monor összekötő út 0+1394-11+000 km szelvények közötti szakasz

84128 j. Rábapatona bekötőút 0+272-8+700 km szelvények közötti szakasz

M7 autópálya II.2.4) pontban meghatározott szakaszai.


“M7 autópálya /Budapest-Letenye/ "B" H1 56+070-56+160 km szelvények, 56+160-56+850 km szelvények és 57+000-57+500 km szelvények közötti szakasz”

“M7 autópálya /Budapest-Letenye/ "B" H1 49+000-49+950 km szelvények, 117+830-117+880 km szelvények, 117+600-117+650 km szelvények és 104+840-104+890 km szelvények”    Többet mutasson

“M7 autópálya /Budapest-Letenye/ "B" H1 66+630-66+990 km, 66+990-67+000 km, 61+860-61+960 km, 61+000-61+450 km, 60+400-60+600 km és 60+050-60+200 km,...”    Többet mutasson
6209 j. Adony-Káloz összekötő út 18+362-23+600 km közötti szakasz

8121 j. Csákvár-Gánt összekötő út 0+000-4+752 km szelvények közötti szakasz

7213 j. Balatonfűzfő-Balatonkenese összekötő út 9+066 km szelvény

13 sz. Országhatár-Komárom-Kisbér másodrendű főút 3+1941-9+194 km szakasz


“A 8408 j. Pápa - Szílsárkány összekötő út 16+000 - 18+748 km szelvények közötti szakasza.”

“A 1401 j. Győr-Mosonmagyaróvár összekötő út 3+789 - 6+860 km szelvények közötti szakasza.”

“8606 j. Bogyoszló - Beled összekötő út 12+668 - 13+204 km szelvények közötti szakasza.”

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A teljesítésbe bevont szakember többlet szakmai tapasztalata (min. 0, max. 36 hónap)
2. A keretmegállapodásos eljárás első részében be nem mutatott további szakemberek száma (fő, min. 0 fő - max. 2 fő)
3. A tervezési helyszínre/projektre meghatározott tervezési határidőhöz képest megajánlott előteljesítés időtartama (naptári nap)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-06 📅
A beszerzés teljes értéke: 729 939 016 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-22 📅
A beszerzés teljes értéke: 358 600 200 HUF 💰
455 864 110 HUF 💰
80 531 567 HUF 💰
234 618 745 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-14 📅
A beszerzés teljes értéke: 190 536 754 HUF 💰
59 996 799 HUF 💰
39 546 300 HUF 💰
949 922 040 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-04 📅
A beszerzés teljes értéke: 719 999 227 HUF 💰
849 999 030 HUF 💰
379 902 028 HUF 💰
319 999 569 HUF 💰
159 996 230 HUF 💰
449 956 151 HUF 💰
335 513 904 HUF 💰
447 998 368 HUF 💰
392 988 780 HUF 💰
439 999 481 HUF 💰
614 993 760 HUF 💰
108 999 998 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-04 📅
A beszerzés teljes értéke: 56 907 794 HUF 💰
499 826 534 HUF 💰
612 997 779 HUF 💰
149 500 040 HUF 💰
57 999 800 HUF 💰
539 999 994 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-08 📅
A beszerzés teljes értéke: 318 999 996 HUF 💰
187 884 120 HUF 💰
142 396 491 HUF 💰
332 084 024 HUF 💰
305 769 472 HUF 💰
373 401 280 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-21 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 592 380 000 HUF 💰
879 998 399 HUF 💰
366 996 518 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-10 📅
A beszerzés teljes értéke: 2 079 998 472 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-05 📅
A beszerzés teljes értéke: 899 999 514 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 4 407 306 923 HUF 💰
1 152 916 323 HUF 💰
160 868 160 HUF 💰
342 830 680 HUF 💰
49 147 548 HUF 💰
637 799 490 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-24 📅
A beszerzés teljes értéke: 395 390 000 HUF 💰
317 805 996 HUF 💰
213 103 267 HUF 💰
32 382 292 HUF 💰
432 085 287 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 167 687 777 HUF 💰
1 241 354 737 HUF 💰
1 439 983 520 HUF 💰
70 950 730 HUF 💰
82 759 213 HUF 💰
48 615 425 HUF 💰
100 451 816 HUF 💰
662 100 845 HUF 💰
990 003 529 HUF 💰
454 990 468 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 129 460 417 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-14 📅
A beszerzés teljes értéke: 654 996 965 HUF 💰
798 024 925 HUF 💰
63 296 780 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 026-065273 (2022-02-02)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-02-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 113 395 452 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-16 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 036-092078
HL-S szám: 36
További információk

“A szerződésmódosítás dátuma: 2022.02.10. A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (6) bek. Az EKR technikai sajátosságai miatt az eredménytájékoztató II....”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 120 nap

Hivatkozás
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.02.10.

A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (6) bek.

Többet mutasson (5)
“Az EKR technikai sajátosságai miatt az eredménytájékoztató II. és V. fejezet szerinti, jelen módosítást érintő pontos megnevezést itt tüntetjük fel:”
II.2.1) Elnevezés:

MFÚP 21_Somogy_6701_27+200-27+800_kmsz_keret IV

Rész száma: 45

A szerződés száma: 44


Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt.148.§ szerint

Forrás: OJS 2022/S 036-092078 (2022-02-16)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-02-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 82 113 629 HUF 💰

Hivatkozás
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 036-092079
További információk

“A szerződésmódosítás dátuma: 2022.02.10. A szerződésmódosítás jogcíme: 141.§ (6) bek. Az EKR technikai sajátossága miatt, az eredménytájékoztató II. és V....”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 75 nap

Hivatkozás
További információk
A szerződésmódosítás jogcíme: 141.§ (6) bek.


“Az EKR technikai sajátossága miatt, az eredménytájékoztató II. és V. fejezete szerinti pontos megnevezése a szerződésmódosítással érintett résznek az alábbi:”
Többet mutasson (3) MFÚP 20 DD SOMOGY 67313 j. út 0+000-0+748 kmsz

Rész száma: 18

A szerződés száma: 18

Forrás: OJS 2022/S 036-092079 (2022-02-16)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-02-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 135 360 371 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-02-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-02 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 043-110691
HL-S szám: 43
További információk

“A szerződésmódosítás dátuma: 2022.02.10. A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (6) bek. Az EKR technikai sajátossága miatt, az eredménytájékoztató...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 90 nap

Hivatkozás
További információk

“Az EKR technikai sajátossága miatt, az eredménytájékoztató szerinti pontos megnevezés a II. és V. fejezetben az alábbi:”
MFÚP 21_Somogy_6701_37+450-38+410_kmsz_keret IV

Többet mutasson (2) Rész száma: 46

A szerződés száma: 45

Forrás: OJS 2022/S 043-110691 (2022-02-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 24 565 120 321 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-08 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 073-194169
HL-S szám: 73
További információk

“Dél- Alföld régió: Soltút Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03) STRABAG Általános Építő Kft. (1117 Bp., Gábor Dénes u. 2. Infopark D Épület,...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 5302 jelű út 9+224-19+153
Rövid leírás:
“5302 jelű Izsák-Kiskunfélegyháza összekötő út burkolat felújítása a 9+224-19+153 km. szelvények között 9 929 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 9 929 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5302 jelű út 19+235-30+890
Rövid leírás:
“5302 jelű Izsák-Kiskunfélegyháza összekötő út burkolat felújítása az 19+235-30+890 km. szelvények között 11 655 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 11 655 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 54102 jelű út 2+079-15+600
Rövid leírás:
“54102 jelű Bugaci bekötőút burkolat felújítása a 2+079-15+600 km. szelvények között 13 521 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 13 521 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5409 jelű út 0+000-14+214
Rövid leírás:
“5409 jelű Kiskunmajsa-Pusztamérges összekötő út burkolat felújítása a 0+000-14+214 km. szelvények között 14214 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 14214 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5404 jelű út 12+000-27+250
Rövid leírás:
“5404 jelű Bócsa - Kiskunmajsa összekötő út burkolat felújítása az 12+000-27+250 km. szelvények között 15250 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 15250 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4438 jelű út 5+167- 14+702
Rövid leírás:
“4438 jelű Lökösháza-Kunágota összekötő út burkolat felújítása a 5+167- 14+702 km. szelvények között 9535 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 9535 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 4444 jelű út 29+630-38+040
Rövid leírás:
“4444 jelű Gyula-Battonya-Mezőhegyes összekötő út burkolat felújítása a 29+630-38+040 km. szelvények között 8410 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 8410 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-19. VÚNY
Rövid leírás:
“4434 jelű Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út burkolat felújítása a 6+640 -9+757 km. szelvények között 3117 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 3117 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-21. VÚNY
Rövid leírás:
“52 jelű Kecskemét-Dunaföldvár II.r. főút burkolat felújítása a 5+000-18+000 km. szelvények között 12 290 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 12 290 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (4)
“Vállalkozási szerződés a 8309 j. Gic-Sokorópátka-Ménfőcsanak összekötő út 15+600 - 17+000 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen eljárásban 1 400 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.


“Vállalkozási szerződés a 6801 j. Barcs - Berzence összekötő út 24+000 - 28+500 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen eljárásban 4500 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NYD_Gyms_8512_2+170-4+700 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8512 j. Csorna - Barbacs összekötő út 2+170 - 4+700 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2530 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (3)
“Vállalkozási szerződés a 8422 j. Dör-Rábapordány-Árpás összekötő út 8+390 - 13+791 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen eljárásban 5401 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Az építési beruházás jelen eljárásban nem engedélyköteles.

A rész elnevezése: 5218 jelű út 1+650-3+850
Rövid leírás:
“5218 jelű Kecskemét-Kerekegyháza ök. út burkolat felújítása a 1+650-3+850 km. szelvények között 2200 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2200 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5414 jelű út 0+003-2+100
Rövid leírás:
“5414 jelű Jánoshalma - Borota ök. út burkolat felújítása az 0+003-2+100 km. szelvények között 2097 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2097 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: 5312 jelű út 34+397- 36+897
Rövid leírás:
“5312 jelű Kalocsa - Bácsalmás ök. út burkolat felújítása a 34+397- 36+897 km. szelvények között 2500 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 2500 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-23 VÚNY
Rövid leírás:
“Útfelújítás 2508 j. Ózd-Szilvásvárad összekötő út 3+347 - 5+880 km szelvények közötti szakaszon, 2450 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 46. sz. Tszm.-E-Mberény II.r. főút 0+000-2+645
Rövid leírás:
“46. sz. Törökszentmiklós-Endrőd-Mezőberény II.r. főút 0+000-2+645 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 5847 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
A rész elnevezése: 46. sz. Tszm.-E-Mberény II.r. főút 23+772-27+997
Rövid leírás:
“46. sz. Törökszentmiklós-Endrőd-Mezőberény II.r. főút 23+772-27+997 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 2358 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
Többet mutasson (4)
“Vállalkozási szerződés a 8612 j. Beled-Pereszteg összekötő út 0+000-2+324 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 2324 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.


“Vállalkozási szerződés a 6535 j. Bonyhád-Tevel-Murga összekötő út 12+706-17+531km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 4825 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-24. VÚNY
Rövid leírás:
“43634 j. Tiszaeszlár-Tamásbokor összekötő út 4+945- 7+864 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 2919 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-24. VÚNY
Rövid leírás:
“A 3719 j. Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked összekötő út 5+900 - 14+200 km szelvény közötti hidak felújítása, 42 méter hosszban. Az építési beruházás jellegét...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: MFP21_NyD_Vas_8412_21+590-22+650
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8412 j. Várkesző-Vönöck ök. út 21+590 - 22+650 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 1060 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NyD_Vas_7458_3+750-4+200
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 7458 j. Kétvölgy-Szentgotthárd ök. út 3+750 - 4+200 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben 450 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NyD_Vas_8704_9+810-10+900
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8704 j. Rábahidvég-Kisunyom ök. út 9+810 - 10+900 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben/jelen eljárásban 1090 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NyD_Vas_8704_9+310-9+810
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8704 j. Rábahidvég-Kisunyom ök. út 9+310 - 9+810 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben/jelen eljárásban 500 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NyD_Vas_7451_0+000-0+800
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 7451 j. Magyarszombatfa-Csákánydoroszló ök. út 0+000 - 0+800 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben/jelen eljárásban 800 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-25. VÚNY
Rövid leírás:
“A 3708 j. Hidasnémeti - Pálháza összekötő út 14+156- 28+636 km szelvény közötti mellékúton szalagkorlát felújítása 3108 méter hosszban. Az építési beruházás...”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Kivitelezés KM 2020-2024
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8604 j. Rábatamási - Szil - Vág összekötő út 3+764 - 7+717 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen jelen eljárásban 3 953 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NYD 26.1_Gyms_8602_3+618-4+287 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8602 j. Szilsárkány-Magyarkeresztúr összekötő út 3+618 - 4+287 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben eljárásban 669 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NYD 26.2_Gyms_8604_0+000-2+050 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8604 j. Rábatamási - Szil - Vág összekötő út 0+000 - 2+050 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben eljárásban 2 050 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (2)
“Vállalkozási szerződés a 8513 j. Maglóca-Acsalag összekötő út 0+000 - 2+990 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen eljárásban 2 990 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 5302 jelű Izsák-Kiskunfélegyháza összekötő út 9+224-19+153 km szelvények között

5302 jelű Izsák-Kiskunfélegyháza összekötő út 19+235-30+890 km szelvények között

Többet mutasson (31) 54102 jelű Bugaci bekötőút 2+079-15+600 km szelvények között


“5409 jelű Kiskunmajsa-Pusztamérges összekötő út 0+000-14+214 km szelvények között”
5404 jelű Bócsa - Kiskunmajsa összekötő út 12+000-27+250 km szelvények között

4438 jelű Lökösháza-Kunágota összekötő út 5+167- 14+702 km szelvények között


“4444 jelű Gyula-Battonya-Mezőhegyes összekötő út 29+630-38+040 km szelvények között”
4434 jelű Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út 6+640 -9+757 km szelvények között

52 jelű Kecskemét-Dunaföldvár II.r. főút 5+000-18+000 km szelvények között


“8309 j. Gic-Sokorópátka-Ménfőcsanak összekötő út 15+600 - 17+000 km szelvények közötti szakasza.”

“A 6801 j. Barcs - Berzence összekötő út 24+000 - 28+500 km szelvények közötti szakasza.”

“8512 j. Csorna - Barbacs összekötő út 2+170 - 4+700 km szelvények közötti szakasza.”

“8422 j. Dör-Rábapordány-Árpás összekötő út 8+390 - 13+791 km szelvények közötti szakasza.”
5218 jelű Kecskemét-Kerekegyháza ök. út 1+650-3+850 km szelvények között

5414 jelű Jánoshalma - Borota ök. út 0+003-2+100 km szelvények között

5312 jelű Kalocsa - Bácsalmás ök. út 34+397- 36+897 km szelvények között

2508 j. Ózd-Szilvásvárad összekötő út 3+347 - 5+880 km szelvény közötti szakasz


“46. sz. Törökszentmiklós-Endrőd-Mezőberény II.r. főút 0+000-2+645 km szelvények közötti szakasz”

“46. sz. Törökszentmiklós-Endrőd-Mezőberény II.r. főút 23+772-27+997 km szelvények közötti szakasz”

“A 8612 j. Beled-Pereszteg összekötő út 0+000-2+324 km szelvények közötti szakasza.”

“A 6535 j. Bonyhád-Tevel-Murga összekötő út 12+706-17+531 km szelvények közötti szakasza.”
3634 j. Tiszaeszlár-Tamásbokor összekötő út 4+945- 7+864 km szelvény


“A 3719 j. Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked összekötő út 5+900 - 14+200 km szelvény közötti hidak felújítására.”
A 8412 j. Várkesző-Vönöck ök. út 21+590 - 22+650 km szelvények közötti szakasza.


“A 7458 j. Kétvölgy-Szentgotthárd ök. út 3+750 - 4+200 km szelvények közötti szakasza.”

“A 8704 j. Rábahidvég-Kisunyom ök. út 9+810 - 10+900 km szelvények közötti szakasza.”

“A 8704 j. Rábahidvég-Kisunyom ök. út 9+310 - 9+810 km szelvények közötti szakasza.”

“A 7451 j. Magyarszombatfa-Csákánydoroszló ök. út 0+000 - 0+800 km szelvények közötti szakasza.”

“A 3708 j. Hidasnémeti - Pálháza összekötő út 14+156- 28+636 km szelvény közötti mellékút.”

“A 8604 j. Rábatamási - Szil - Vág összekötő út 3+764 - 7+717 km szelvények közötti szakasza.”

“A 8602 j. Szilsárkány-Magyarkeresztúr összekötő út 3+618 - 4+287 km szelvények közötti szakasza.”

“A 8604 j. Rábatamási - Szil - Vág összekötő út 0+000 - 2+050 km szelvények közötti szakasza.”

“A 8513 j. Maglóca-Acsalag összekötő út 0+000 - 2+990 km szelvények közötti szakasza.”

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-07 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 465 066 222 HUF 💰
1 312 959 677 HUF 💰
1 947 191 933 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-18 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 660 998 206 HUF 💰
2 058 093 702 HUF 💰
1 490 350 039 HUF 💰
1 178 243 042 HUF 💰
667 752 765 HUF 💰
2 494 724 769 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-04 📅
A beszerzés teljes értéke: 279 999 200 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-11 📅
A beszerzés teljes értéke: 544 450 538 HUF 💰
432 512 741 HUF 💰
806 730 007 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-21 📅
A beszerzés teljes értéke: 277 595 160 HUF 💰
322 798 587 HUF 💰
303 733 120 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 293 651 879 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-04 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 773 664 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 919 819 288 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-08 📅
A beszerzés teljes értéke: 689 008 037 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-24 📅
A beszerzés teljes értéke: 786 142 412 HUF 💰
223 715 485 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-22 📅
A beszerzés teljes értéke: 137 997 508 HUF 💰
203 986 493 HUF 💰
173 128 244 HUF 💰
205 067 592 HUF 💰
137 098 757 HUF 💰
164 869 616 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-17 📅
A beszerzés teljes értéke: 91 900 000 HUF 💰
604 995 739 HUF 💰
88 441 492 HUF 💰
343 436 019 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 484 998 052 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 073-194169 (2022-04-08)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-04-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 066 800 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-11 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 075-198427
HL-S szám: 75
További információk

“1.) A szerz.mód. dátuma: 2022.04.06. 2.) A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141. § (2) bek. 3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezete szerinti pontos...”    Többet mutasson
1.) A szerz.mód. dátuma: 2022.04.06.

Többet mutasson (5) 2.) A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141. § (2) bek.

3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezete szerinti pontos megnevezések:

Nádudvar-Hajdúszoboszló ök. út 8+400-16+400

Rész száma: 34

V. Nádudvar-Hajdúszoboszló ök. út 8+400-16+400


Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint

Forrás: OJS 2022/S 075-198427 (2022-04-11)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-05-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000735012021
A beszerzés teljes értéke: 163 984 082 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-02 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 089-239496
HL-S szám: 89
További információk

“1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2022.04.27. 2.) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (6) bek. 3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezete szerinti...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Postacím: Kecskeméti Út 34.

Hivatkozás
1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2022.04.27.

2.) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (6) bek.

Többet mutasson (2) II.2.1) Elnevezés: MFÚP 21_Baranya_57128_1+720-2+815_kmsz_keret IV

V. Elnevezés: MFÚP 21_Baranya_57128_1+720-2+815_kmsz_keret IV


Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§ szerint

Forrás: OJS 2022/S 089-239496 (2022-05-02)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-05-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 322 738 235 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-12 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 095-261491
HL-S szám: 95
További információk

“A szerződésmódosítás dátuma: 2022.04.27. A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (6) bek.”

A szerződés odaítélése
Név: Soltút Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

Hivatkozás
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.04.27.

Forrás: OJS 2022/S 095-261491 (2022-05-12)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-05-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000962412021
A beszerzés teljes értéke: 363 187 344 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-13 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 096-264373
HL-S szám: 96
További információk

“1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2022.04.27. 2.) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (6) bek. 3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezete szerinti...”    Többet mutasson
II.2.1) Elnevezés: MFÚP_21_Baranya_6602_6+400-9+040_kmsz.

Többet mutasson (1) V. Elnevezés: MFÚP_21_Baranya_6602_6+400-9+040_kmsz.

Forrás: OJS 2022/S 096-264373 (2022-05-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-05-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 639 256 863 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-19 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 100-275988
HL-S szám: 100

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 200 nap
Forrás: OJS 2022/S 100-275988 (2022-05-19)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-05-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 147 692 837 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 103-288147
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 015-031762
HL-S szám: 103
További információk

“Szerzmód. dátuma: 2022.05.16. Szerzmód. jogcíme: Kbt. 141.§ (2) bek.”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-11.Rész szám:9

A szerződés odaítélése
Ország: Békés 🏙️

Hivatkozás
További információk
Szerzmód. dátuma: 2022.05.16.

Szerzmód. jogcíme: Kbt. 141.§ (2) bek.

Forrás: OJS 2022/S 103-288147 (2022-05-25)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-06-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 402 653 056 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-01 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 107-296052
HL-S szám: 107
További információk

“A szerződésmódosítás dátuma: 2022.05.13. A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (4) bek. c) pont Kbt. 141.§ (2) bek.”
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.05.13.

Többet mutasson (1) Kbt. 141.§ (2) bek.

Forrás: OJS 2022/S 107-296052 (2022-06-01)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-06-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 77 857 956 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-17 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 119-334497
HL-S szám: 119
További információk

“1.) Szerződésmódosítás dátuma: 2022.06.13. 2.) Szerződésmódosítás jogcíme: 141. § (6) bekezdés 3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezet szerinti...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra, ha az egyes gazdasági szereplők vagy termékek előnyben részesítéséhez vagy kiszorításához vezetne. Az ilyen...”    Többet mutasson
Időtartam: 60 nap

Hivatkozás
További információk
1.) Szerződésmódosítás dátuma: 2022.06.13.

2.) Szerződésmódosítás jogcíme: 141. § (6) bekezdés

Többet mutasson (4) 3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezet szerinti pontos megnevezés:

II. pont: MFÚP 20_Baranya_5804_20+000-20+974_kmsz

Rész száma: 8

V. pont: MFÚP 20_Baranya_5804_20+000-20+974_kmsz.

Forrás: OJS 2022/S 119-334497 (2022-06-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 8 745 514 657 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 132-375301
HL-S szám: 132
További információk

“Ajánlattevők: Dél- Alföld régió: Soltút Kft. (6320 Solt, Kecskeméti út 34., 10642166-2-03) STRABAG Általános Építő Kft. (1117 Bp., Gábor Dénes u. 2....”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 2106 j. Vác-Acsa-Verseg összekötő út 11+355-12+570
Rövid leírás:
“A 2106 j. Vác-Acsa-Verseg összekötő úton burkolatfelújítási munkálatok elvégzése a 11+355-12+570 km szelvények között, 1215 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 4607 j. Albertirsa-Örkény összekötő út 4+950-6+265
Rövid leírás:
“A 4607 j. Albertirsa-Örkény összekötő úton burkolatfelújítási munkálatok elvégzése a 4+950-6+265 km szelvények között, 1315 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-24. VÚNY
Rövid leírás:
“5302 jelű Izsák-Kiskunfélegyháza ök út. burkolat felújítása a 0+000-4+950 km. szelvények között 4 950 méter hosszban.”
Jelen ajánlati részben 4 950 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

Többet mutasson (2)
“Vállalkozási szerződés a 7537 j. Borsfa - Lenti összekötő út 2+175 - 3+750 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben/jelen eljárásban 1 575 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: MFP21_NYD 24.2_Zala 7342_12+400-15+286 kmsz
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 7342 j. Lesencetomaj - Zalaszántó összekötő út 12+400 - 15+286 km szelvények közötti szakaszának felújítására.”
Jelen részben/jelen eljárásban 2 886 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre.

A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉA-25. VÚNY
Rövid leírás:
“3224 j. Szolnok-Tiszasüly összekötő út 17+250- 19+550 km szelvények közötti burkolatfelújítási munkálatok elvégzése”

“Jelen ajánlati részben 2242 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az”
A rész elnevezése: 3614. j. Szerencs - Mezőzombor összekötő út
Rövid leírás:
“3614. j. Szerencs - Mezőzombor összekötő út 0+000 - 0+900 km szelvény közötti szakaszon, 900 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 3716. j. Vilmány
Rövid leírás:
“3716. j. Vilmány - Vámosújfalu összekötő út 27+495 - 28+265 km szelvény közötti szakaszon, 729 méter hosszban.”

“3716. j. Vilmány - Vámosújfalu összekötő út 29+900 - 31+402 km szelvény közötti szakaszon, 1502 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 37123 j. Füzérkajata bekötőút
Rövid leírás:
“37123 j. Füzérkajata bekötőút 0+000 - 3+474 km szelvény között i szakaszon, 3474 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 37122 j. Pusztafalu bekötőút
Rövid leírás:
“37122 j. Pusztafalu bekötőút 4+185 - 4+649 km szelvény között i szakaszon, 464 méter hosszban.”

“Vállalkozási szerződés autóbuszöblök, gyalogos átkelőhely létesítésére az 5113 j. Szekszárd-Őcsény-Decs-Sárpilis összekötő út 1+045 km szelvényében.”
A rész elnevezése: 3712 j. Szerencs
Rövid leírás:
“3712 j. Szerencs - Tállya összekötő út 0+000 - 8+649 km szelvény közötti szakaszon, 8649 méter hosszban.”
A rész elnevezése: 3713 j. Abaújkér
Rövid leírás:
“3713 j. Abaújkér - Gönc összekötő út 0+000 - 19+928 km szelvény közötti szakaszon, 19928 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-29. VÚNY
Rövid leírás:
“37 - 3838 Felsőzsolca-Sátoraljaújhely másodrendű főút és Bodrogkeresztúr - Tokaj összekötő út 0+000 - 0+150 km szelvények közötti szakaszon, 614 méter hosszban.”    Többet mutasson
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-35. VÚNY
Rövid leírás:
“24 j. Gyöngyös-Parád másodrendű főút 1+ 828 - 7 + 350 km szelvények közötti szakaszon, 5522 méter hosszban.”
A rész elnevezése: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-34. VÚNY
Rövid leírás:
“3726 j. Bózsva - Nyíri összekötő út 0+ 000 - 4 + 330 km szelvények közötti szakaszon, 4330 méter hosszban.”
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 2106 j. Vác-Acsa-Verseg összekötő út 11+355-12+570 km szakasz

4607 j. Albertirsa-Örkény összekötő út 4+950-6+265 km szakasz

Többet mutasson (15) 5302 jelű Izsák-Kiskunfélegyháza ök út. 0+000-4+950 km szelvények között


“7537 j. Borsfa - Lenti összekötő út 2+175 - 3+750 km szelvények közötti szakasza.”

“A 7342 j. Lesencetomaj - Zalaszántó összekötő út 12+400 - 15+286 km szelvények közötti szakasza.”
3224 j. Szolnok-Tiszasüly összekötő út 17+250- 19+550 km szelvény

3614. j. Szerencs - Mezőzombor összekötő út 0+000 - 0+900 km szelvény között

3716. j. Vilmány - Vámosújfalu összekötő út 27+495 - 28+265 km szelvény között

3716. j. Vilmány - Vámosújfalu összekötő út 29+900 - 31+402 km szelvény között

37123 j. Füzérkajata bekötőút 0+000 - 3+474 km szelvény között

37122 j. Pusztafalu bekötőút 4+185 - 4+649 km szelvény között

Az 5113 j. Szekszárd-Őcsény-Decs-Sárpilis összekötő út 1+045 km szelvénye.

3712 j. Szerencs - Tállya összekötő út 0+000 - 8+649 km szelvény közötti szakasz

3713 j. Abaújkér - Gönc összekötő út 0+000 - 19+928 km szelvény közötti szakasz


“37 - 3838 Felsőzsolca-Sátoraljaújhely másodrendű főút és Bodrogkeresztúr - Tokaj összekötő út 0+000 - 0+150 km”

“24 j. Gyöngyös-Parád másodrendű főút 1+ 828 - 7 + 350 km szelvények közötti szakasz”

“3726 j. Bózsva - Nyíri összekötő út 0+ 000 - 4 + 330 km szelvények közötti szakasz”

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. Nettó ajánlati ár (nettó Ft)
Minőségi kritérium (súlyozás): 70

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-22 📅
A beszerzés teljes értéke: 298 994 423 HUF 💰
199 998 731 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-01 📅
A beszerzés teljes értéke: 693 396 760 HUF 💰
429 998 536 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-19 📅
A beszerzés teljes értéke: 561 995 840 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-06 📅
A beszerzés teljes értéke: 409 975 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-05 📅
A beszerzés teljes értéke: 95 000 000 HUF 💰
114 984 000 HUF 💰
207 831 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-11 📅
A beszerzés teljes értéke: 319 572 609 HUF 💰
38 879 268 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-04 📅
A beszerzés teljes értéke: 66 990 490 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-27 📅
A beszerzés teljes értéke: 851 898 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 2 188 500 000 HUF 💰
645 500 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-06-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 212 000 000 HUF 💰
410 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
További információk

“Zemplénkő Kelet-MAGYARORSZÁGI Építőipari Fővállalkozó és Bányászati Kft. (4921 Tivadar, Petőfi u. 24/A.,”
12523326-2-15)

Forrás: OJS 2022/S 132-375301 (2022-07-07)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-07-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 392 988 780 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-22 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 143-408218
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 026-065273
HL-S szám: 143
További információk

“1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2022.07.14. 2.) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (6) bekezdés 3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezete...”    Többet mutasson
1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2022.07.14.

Többet mutasson (4) 2.) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (6) bekezdés

3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezete szerinti pontos megnevezés:

II.2.1) Elnevezés: 3104 j. Gödöllő-Tura-Hatvan ök. út 16+900-20+350

V. szakasz: Elnevezés: 3104 j. Gödöllő-Tura-Hatvan ök. út 16+900-20+350

Forrás: OJS 2022/S 143-408218 (2022-07-22)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-07-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 379 902 028 HUF 💰

Hivatkozás
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 143-408219
További információk

“1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2022.07.14. 2.) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (6) bekezdés 3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezete...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 180 nap

Hivatkozás
További információk
II.2.1) Elnevezés: 31319 j. Tápiószele állomáshoz vezető út

V. szakasz: Elnevezés: 31319 j. Tápiószele állomáshoz vezető út

Forrás: OJS 2022/S 143-408219 (2022-07-22)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-07-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 949 922 040 HUF 💰

Hivatkozás
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 143-408220
További információk

“1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2022.07.14. 2.) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (6) bekezdés 3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezet...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 210 nap

Hivatkozás
További információk
II.2.1) Elnevezés: 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840

V. szakasz: Elnevezés: 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840

Forrás: OJS 2022/S 143-408220 (2022-07-22)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-07-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001310672021
A beszerzés teljes értéke: 2 039 096 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-26 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 145-411774
HL-S szám: 145
További információk

“A szerz.mód dátuma: 2022.07.14. A szerz.mód jogcíme: Kbt. 141.§ (2) bek.; Kbt. 141.§ (4) bek. c) pont”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 46 sz. Törökszentmiklós-Endrőd-Mezőberény II.r.
Időtartam: 150 nap

Hivatkozás
További információk
A szerz.mód dátuma: 2022.07.14.

A szerz.mód jogcíme: Kbt. 141.§ (2) bek.; Kbt. 141.§ (4) bek. c) pont


Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A kbt. 148. § szerint.

Forrás: OJS 2022/S 145-411774 (2022-07-26)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-08-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 990 003 529 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-08-10 📅
Közzététel dátuma: 2022-08-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 155-440035
HL-S szám: 155
További információk

“1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2022.08.03. 2.) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (4) bekezdés c.) 3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezete...”    Többet mutasson
1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2022.08.03.

Többet mutasson (5) 2.) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (4) bekezdés c.)

8121 j. Csákvár-Gánt összekötő út 0+000-4+752

V. szakasz: Az eljárás eredménye :

A szerződés száma: 58

Elnevezés: 8121 j. Csákvár-Gánt összekötő út 0+000-4+752

Forrás: OJS 2022/S 155-440035 (2022-08-10)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-14)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 159 303 513 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-14 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 180-508555
HL-S szám: 180
További információk

“A szerződés módosítás kelte:2022.08.31. Szerződésmódosítás jogcíme: 141. § (6) bekezdés”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 3 hónap

Hivatkozás
További információk
A szerződés módosítás kelte:2022.08.31.

Szerződésmódosítás jogcíme: 141. § (6) bekezdés

Forrás: OJS 2022/S 180-508555 (2022-09-14)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 649 997 264 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-26 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 189-531756
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 209-546218
HL-S szám: 189
További információk

“1.) A szerződés módosítás kelte: 2022.09.12. 2.) A szerződés módosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (4) bek. 3.) Az eljárás eredménytájékoztató II. és V. szakasza...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 2141 j. M3-Gödöllő ipari park ök út 0+000-0+400

Hivatkozás
További információk
1.) A szerződés módosítás kelte: 2022.09.12.

2.) A szerződés módosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (4) bek.

Többet mutasson (5)
“3.) Az eljárás eredménytájékoztató II. és V. szakasza szerinti pontos megnevezése:”
II.2.1) Elnevezés: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-37. VÚNY

Rész száma: 35

V. szakasz:

Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-37. VÚNY

Forrás: OJS 2022/S 189-531756 (2022-09-26)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-10-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: 2022/S 026-065273
A beszerzés teljes értéke: 2 079 998 472 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-27 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 210-600428
HL-S szám: 210
További információk

“A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141. § (4) bek. c) pont A szerz.mód. dátuma: 2022.10.12. Elnevezés: 31 sz. Budapest-Jászberény-Dormánd 54+531-69+003 (EKR...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 220 nap

Hivatkozás
További információk
A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141. § (4) bek. c) pont

A szerz.mód. dátuma: 2022.10.12.

Többet mutasson (2) Elnevezés: 31 sz. Budapest-Jászberény-Dormánd 54+531-69+003

(EKR rendszer működése okán nem jeleníthető meg)


Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148 §

Forrás: OJS 2022/S 210-600428 (2022-10-27)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-11-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 304 176 836 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: https://internet.kozut.hu/ 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-11-22 📅
Közzététel dátuma: 2022-11-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 228-658521
HL-S szám: 228
További információk

“A szerz.mód. dátuma: 2022.11.11. A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141.§ (2) bek. II.2.1 Elnevezés: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-1. VÚNY Rész száma: 1”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: 3838 j. Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út

Hivatkozás
További információk
A szerz.mód. dátuma: 2022.11.11.

A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141.§ (2) bek.

Többet mutasson (2) II.2.1 Elnevezés: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-1. VÚNY

Rész száma: 1


Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A kbt. 148. § szerinti.

Forrás: OJS 2022/S 228-658521 (2022-11-22)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-12-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 9 764 166 527 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-08 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 240-692326
HL-S szám: 240
További információk

“A szerz.mód.dátuma: 2022.12.01. A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141. § (4) bek. c) II.2.1) Elnevezés: 4405 jelű út 0+000-15+821 Rész száma: 28”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 500 nap

Hivatkozás
További információk
A szerz.mód.dátuma: 2022.12.01.

A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141. § (4) bek. c)

Többet mutasson (1) II.2.1) Elnevezés: 4405 jelű út 0+000-15+821 Rész száma: 28

Forrás: OJS 2022/S 240-692326 (2022-12-08)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-01-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 7 163 960 926 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-03 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 005-010851
HL-S szám: 5
További információk

“A szerz.mód.dátuma: 2022.12.01. A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141. § (4) bek. c) II.2.1) Elnevezés: 4406 jelű út 0+000-13+410 Rész száma: 29”

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Időtartam: 470 nap

Hivatkozás
További információk
II.2.1) Elnevezés: 4406 jelű út 0+000-13+410 Rész száma: 29

Forrás: OJS 2023/S 005-010851 (2023-01-03)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-08-01)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 949 922 040 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-01 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 149-475300
További információk

“1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2023.07.12. 2.) A szerződésmódosítás jogcíme: Kbt. 141. § (6) bekezdés 3.) Az eredménytájékoztató II. és V. fejezet...”    Többet mutasson
1.) A szerződésmódosítás dátuma: 2023.07.12.

Többet mutasson (24) II.2.1) Elnevezés: 1. rész: 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840

V. szakasz: Elnevezés: 1. rész 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+84

Eredeti szerződés szerződéskötés időpontja: 2021.10.12.

Szerződés hatálybalépésének napja: 2021.12.09.


“Eredeti szerződés 3.1. pontja alapján Megrendelő az építési munkaterületet a Vállalkozó részére a szerződés teljesítéséhez alkalmas állapotban, a szerződés...”    Többet mutasson
Munkaterület átadás és visszaadása téli üzemre: 2021.12.16.


“Eredeti szerződés 3.3. pontja alapján Megrendelő jogosult a téli üzem miatt a munkaterületet visszavenni. A visszavétel időtartama nem számít bele a...”    Többet mutasson
Munkaterület átadás-átvétel időpontja: 2022.03.16.

Akadályközlés: 2022.10.07.

(2022.03.16-2022.10.07 között eltelt 205 nap)

Gázvezeték süllyesztés miatti akadályközlés időtartama: 2022.10.07 -2023.06.07.


“Eredeti szerződés 3.3. pontja alapján Megrendelő jogosult bármely előre nem látható esemény miatt a munkaterületet visszavenni. A visszavétel időtartama nem...”    Többet mutasson
Munkaterület újbóli átadás időpontja: 2023.06.08.

(2023.06.08-2023.06.13 között eltelt 5 nap)

Műszaki átadás-átvételi eljárást 2023. 06. 13. napján megkezdték

Szerződésmódosítás időpontja: 2023.07.12.


“Eredeti szerződés 9.1 pontja alapján A Megrendelő vállalja azt, hogy a műszaki átadás-átvételi eljárást, a Vállalkozó által a fenti rendelkezések...”    Többet mutasson

“Vállalkozó, mint Ajánlattevő a közbeszerzési eljáráson részt vett, és figyelemmel arra, hogy Megrendelő az eljárásban Vállalkozó ajánlatát fogadta el...”    Többet mutasson

“Megrendelő a Szerződés 16.5. pontjában foglaltak alapján 2021. december 02. napján írásban értesítette Vállalkozót a Szerződés 2021. december 09. napján...”    Többet mutasson

“Felek a jelen szerződésmódosítás keretében is rögzítik, hogy a munkaterület kivitelezésre történő átadása 2021. december 16. napján megtörtént, egyúttal a...”    Többet mutasson

“Felek a Szerződés teljesítési időtartama alatt Vállalkozó 2022. október 07-i akadályközlése alapján éltek a Szerződés 3.3. pontja szerinti felfüggesztéssel,...”    Többet mutasson

“Vállalkozó 2023. június 08. napján kelt tájékoztatásában 2023. június 13. napjára készre jelentett, mely alapján Felek a műszaki átadás-átvételi eljárást...”    Többet mutasson

“A műszaki átadás-átvételi eljárást Felek várhatóan 2023. július 13. napján sikeresen lezárják, amelyről szóló jegyzőkönyv rögzíteni fogják, hogy a...”    Többet mutasson

“Felek egységes jogértelmezésük alapján rögzítik, hogy - a Ptk. rendelkezéseivel összhangban - egy adott szerződés időbeli hatálya a szerződés mindkét fél...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 149-475300 (2023-08-01)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-09-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 7 163 960 926 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-08 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 176-551810
HL-S szám: 176
További információk

“Felek az az Eredeti Szerződést első alkalommal 2022. december 01. napján módosították (1. sz. szerződésmódosítás), mely dokumentumban Felek az Eredeti...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Nemzeti nyilvántartási szám: 28733232403

Hivatkozás

“Felek az az Eredeti Szerződést első alkalommal 2022. december 01. napján módosították (1. sz. szerződésmódosítás), mely dokumentumban Felek az Eredeti...”    Többet mutasson

“Felek egyetértően megállapítják, hogy a szerződés teljesítésének időtartama alatt annak újabb módosítása vált szükségessé az időközben felmerült és a...”    Többet mutasson
Többet mutasson (1) A 2. szerz.mód.dátuma: 2023.08.15. a szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141. § (2)-(3)

Forrás: OJS 2023/S 176-551810 (2023-09-08)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-09-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 9 764 166 527 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-25 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 188-587240
HL-S szám: 188
További információk

“A 2. szerz.mód.dátuma: 2023.09.13. A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141. § (2) II.2.1) Elnevezés: 4405 jelű út 0+000-15+821 Rész száma: 28 1.6. Felek...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
E-mail: vallalkozas@dunaszfalt.hu 📧

Hivatkozás
A 2. szerz.mód.dátuma: 2023.09.13.

A szerz.mód. jogcíme: Kbt. 141. § (2)

Többet mutasson (1)
“1.6. Felek megvizsgálták a szerződés kapcsán irányadó teljesítési határidőt és egyöntetűen megállapították, hogy az 1. sz. szerződésmódosítás eredményeként...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 188-587240 (2023-09-25)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-10-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000380812021
A beszerzés teljes értéke: 1 304 176 836 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-02 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 193-601514
HL-S szám: 193
További információk

“1) Az eredeti szerződéskötés dátuma: 2021.07.16. 2) 2022.11.11. napján a szerződés módosításra került a vállalkozói díj és a teljesítési határidő...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Nemzeti nyilvántartási szám: 14904134244

Hivatkozás
1) Az eredeti szerződéskötés dátuma: 2021.07.16.


“2) 2022.11.11. napján a szerződés módosításra került a vállalkozói díj és a teljesítési határidő vonatkozásában. (1.sz. módosítás)”
Többet mutasson (22)
“A vállalkozói díj a módosítás következtében nettó 1 402 358 116 Ft lett, a teljesítési határidő pedig 281 naptári napban került meghatározásra.”
Az 1. sz.módosítás jogcíme: Kbt.141. § (2) bek.

3.) Jelen, 2. számú szerződés módosítás dátuma: 2023.09.22.


“4) A 2. számú módosításra a szerződés hatálya alatt került sor. (Hatály vége: 2023.09.25.)”

“Vállalkozó 2021.10.11.-én kapott munkaterületet. A téli üzem kezdete miatt ugyanezen a napon Vállalkozó visszaadta a munkaterületet a Megrendelőnek.”

“Téli üzemet követően a Vállalkozó 2022.03.16 -án újból átvette a munkaterületet. (2022. 03.16. - 2022.08.08. között 145 nap teljesítés történt.)...”    Többet mutasson

“Mivel a kerékpárút építés során közműfektetési és támfalépítési munkálatok is történtek, melyek akadályoztatták Vállalkozót a munkálatok további...”    Többet mutasson

“A munkaterületet a Vállalkozó 2022.12.01-én visszaadta a Megrendelőnek téli üzemeltetésre 2023.03.13-áig. Ezalatt teljesítés nem történt.”

“A téli üzemet követően, 2023.03.13 keltezéssel Vállalkozó újabb akadályközlést jelentett be a támfal építési munkálataira hivatkozva, ugyanis a munkálatok...”    Többet mutasson

“Az akadályközlést követően a munkaterületet Vállalkozó 2023.09.04-én vette vissza, és folytatta a teljesítést.”
5) Jelen hirdetmény VII.2.2. pontjának folytatása:


“A szerződő felek az Eredeti szerződés ellenértékét az 1. számú módosításban növelték, jelen 2. számú módosításban pedig az elmaradó tételek miatt csökkentik...”    Többet mutasson
Eredeti Szerződés ellenértéke: nettó 1 304 176 836 Ft

1. számú módosítás ellenértéke: nettó 1 402 358 116 Ft


“2. számú módosítás ellenértéke: nettó 1 387 488 919, azaz az 1. számú módosításban szereplő nettó 1 402 358 116 Ft ellenérték csökken nettó 14 869 197 Ft-tal.”

“Tekintettel arra, hogy a Kbt. 141. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti 15%-os korlát meglétének a vizsgálatakor mindig az eredeti szerződében szereplő...”    Többet mutasson

“Felek rögzítik továbbá, hogy a módosítás nem érinti az Eredeti Szerződés általános jellegét, az változatlan tartalmú maradt, és a módosítás teljes egészében...”    Többet mutasson

“A támfal építési munkálatok és egyben a kerékpárút építési munkálatok befejezését követően 3838 j. út 4+800 - 4+980 km szelvénye között a támfal építés...”    Többet mutasson

“Vállalkozó 2023.09.04-én újból átvette a munkaterületet a fent megjelölt károsodott útszakasz kivételével. A rézsűcsúszás helyreállításáig a szerződésben...”    Többet mutasson

“A Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint...”    Többet mutasson

“A fentebb részletesen bemutatott körülmények és indokok alapján az Eredeti Szerződés ellenértékének módosítása a Felek álláspontja szerint mindenben...”    Többet mutasson

“Feleknek az Eredeti Szerződés ellenértékének módosítása kapcsán nem kell vizsgálniuk a Kbt. 141. § (4) és (6) bekezdésében foglalt feltételek fennállását,...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.

Forrás: OJS 2023/S 193-601514 (2023-10-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 334 177 625 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-24 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 208-653778
HL-S szám: 208

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Kivitelezés KM 2020-2024 - KDKM - 51. VÚNY
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 8119 j. Velence-Csákvár-Tata ök. út 6+200 - 12+038 km szelvények közötti szakasz felújítására 5838 méter hosszúságban.”
A rész elnevezése: Kivitelezés KM 2020-2024 - ÉM - 39. VÚNY
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés felújítási munka elvégzésére a 2513 j. Miskolc-Dédestapolcsány összekötő úton 78 méter hosszúságban.”
A kezdő- és végszelvényszámokat a II.2.9) pont tartalmazza.

A rész elnevezése: 3621 j. Tokaj-Taktaharkány összekötő út
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 3621 j. Tokaj-Taktaharkány összekötő út felújítására 990 méter hosszúságban.”
A kezdő- és végszelvényszám: 0+000 - 0+990 km szelvények közötti szakasza.

A rész elnevezése: 3611 j. Köröm-Tiszalúc-Szerencs összekötő út
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 3611 j. Köröm-Tiszalúc-Szerencs összekötő út felújítására 1740 méter hosszúságban.”
A kezdő- és végszelvényszám: 27+160 - 28+900 km szelvények közötti szakasza.

A rész elnevezése: 3602 j. Nyékládháza-Ónod összekötő út
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 3602 j. Nyékládháza-Ónod összekötő út felújítására 2703 méter hosszúságban.”
A kezdő- és végszelvényszám: 4+294 - 6+997 km szelvények közötti szakasza.

A rész elnevezése: 37133 j. Hercegkút bekötőút
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 37133 j. Hercegkút bekötőút felújítására 1860 méter hosszúságban.”
A kezdő- és végszelvényszám: 0+000 - 1+860 km szelvények közötti szakasza.

A rész elnevezése: 37126 j. Füzérradvány bekötőút
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 37126 j. Füzérradvány bekötőút felújítására 2434 méter hosszúságban.”
A kezdő- és végszelvényszám: 0+000 - 2+434 km szelvények közötti szakasza.

A rész elnevezése: 37121 j. Füzér bekötőút
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 37121 j. Füzér bekötőút felújítására 2150 méter hosszúságban.”
A kezdő- és végszelvényszám: 0+000 - 2+150 km szelvények közötti szakasza.

A rész elnevezése: 3801 j. Bodrogkeresztúr-Sárospatak összekötő út
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 3801 j. Bodrogkeresztúr-Sárospatak összekötő út felújítására 3260 méter hosszúságban.”
A kezdő- és végszelvényszám: 14+600 - 17+860 km szelvények közötti szakasza.

A rész elnevezése: 3802 j. Olaszliszka-Kenézlő összekötő út
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 3802 j. Olaszliszka-Kenézlő összekötő út út felújítására 1500 méter hosszúságban.”
A kezdő- és végszelvényszám: 8+748 - 10+248 km szelvények közötti szakasza.

A rész elnevezése: 3718 j. Károlyfalva - Rudabányácska összekötő út
Rövid leírás:
“Vállalkozási szerződés a 3718 j. Károlyfalva - Rudabányácska összekötő út felújítására 1250 méter hosszúságban.”
A kezdő- és végszelvényszám: 0+580 - 1+830 km szelvények közötti szakasza.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország


A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-18 📅
A beszerzés teljes értéke: 899 184 750 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-15 📅
A beszerzés teljes értéke: 229 433 061 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-22 📅
A beszerzés teljes értéke: 190 003 009 HUF 💰
224 990 809 HUF 💰
430 482 688 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-21 📅
A beszerzés teljes értéke: 154 000 000 HUF 💰
242 000 000 HUF 💰
224 400 000 HUF 💰
392 400 000 HUF 💰
185 783 308 HUF 💰
161 500 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 208-653778 (2023-10-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Közúthálózat felújítás 2020-2024-ÉM-1. VÚNY
Hivatkozási szám: EKR000380812021
Rövid leírás:
“Jelen verseny újranyitásban összesen 6395 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Közúton folyó munkák 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 387 488 919 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000380812021/1
Cím: 3838 j. Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út
Mennyiség: 6395 méter
A beszerzés leírása:
“3838 j. Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út 0+150-6+545 km szelvények közötti szakaszon, 6395 méter hosszban. Jelen versenyújranyitásban 6395 méter...”    Többet mutasson
További információk: A II.2.7) pontban írt teljesítési határidő 210 naptári nap.

Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Közúton folyó munkák 📦
Időtartam: 210 nap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: KB-2021/1001449/001/00
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-07-16 📅
Cím: 3838 j. Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út 0+150-6+545 km szelvények közötti szakasz
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/345532 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 304 176 836 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000380812021/2390
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Colas Út Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 01-10-046637
Postacím: Bocskai út 73.
Postai irányítószám: 1113
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: peter.lada@colas.hu 📧
Telefon: 361 8831939 📞

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A Vállalkozó kötelezettsége és felelőssége, hogy a szerződés tárgyát képező kivitelezési munka szerződésszerűen, teljes körűen, műszakilag kifogástalan...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14605749244
Szervezeti egység: Közbeszerzési osztály
Postacím: Fényes Elek Utca 7-13
Postai irányítószám: 1024
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Falucskai Zoltán
E-mail: falucskai.zoltan@kozut.hu 📧
Telefon: +36 18199171 📞
Fax: +36 18199540 📠
URL: https://internet.kozut.hu/ 🌏
Csoportvezető

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §

Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak

Változások
Egyéb kiegészítő információk

“Az Eredeti szerződés 3. számú módosítása. 2.1. Vállalkozó 2023.09.29. napján az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: other
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
“3.1. A Szerződés 16. fejezetét (Vegyes Rendelkezések) Felek az alábbi új, 16.10. ponttal egészítik ki. A módosított rész dőlttel, félkövérrel és aláhúzással...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 235-740791 (2023-12-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Közúthálózat felújítás 2020-2024-DA-02. VÚNY
Hivatkozási szám: EKR000096522020
Rövid leírás:
“Jelen verseny újranyitásban összesen 29.313 méter burkolat felújítás kerül beszerzésre. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét, illetve az...”    Többet mutasson
Leírás
Belső azonosító: EKR000096522020/2
Mennyiség: 13228 méter
A beszerzés leírása:
“4406 jelű Orosháza-Szentes ök. út burkolat felújítása a 0+000-13+410 km. szelvények között 13.228 méter hosszban. Jelen ajánlati részben 13.228 méter...”    Többet mutasson
További információk:
“Elnevezés: 4406 jelű út 0+000-13+410 Rész száma: 29”
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“NUTS-kód: HU332 Békés A teljesítés fő helyszíne: 4406 jelű Orosháza-Szentes ök. út 0+000-13+410 km szelvények között”
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Békés 🏙️
Időtartam: 654 nap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

A szerződés odaítélése
LOT-0002
Szerződés száma: 29
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-05-18 📅
4406 jelű út orosháza-Szentes 0+000-13+410
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 7 163 960 926 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: 16647/2023
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28733232403
Postacím: Béke utca 150.
Postai irányítószám: 6600
Postai város: Tiszakécske
Régió: Pest 🏙️
E-mail: vallalkozas@dunaszfalt.hu 📧
Telefon: +3619201204 📞
Fax: +36 19201404 📠
URL: https://www.dunaaszfalt.hu 🌏

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Szervezeti egység: Kbo
URL: http://www.kozut.hu 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“A 3. sz szerz.mód.dátuma: 2023.10.03. A szerz.mód. jogcíme:a Kbt. 141. § (6) bek Rész száma: 29 elnevezése 4406 jelű út Orosháza-Szentes 0+000-13+410 (a...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: HU110
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: HU110
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.


Változások
Egyéb kiegészítő információk

“2.1. Vállalkozó 2023. szeptember 12. napján az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I....”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0002
Új érték
Szöveg:
“16.10. Mivel a Vállalkozó által 2023. szeptember 12. napján előterjesztett, az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 235-741237 (2023-12-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-12-18)
Objektum
Leírás
Belső azonosító: EKR000096522020/1
Mennyiség: 16085 méter
A beszerzés leírása:
“4405 jelű Derekegyháza-Nagymágocs-Székkutas út burkolat felújítása a 0+000-15+821 km. szelvények között 16.085 méter hosszban. Jelen ajánlati részben 16.085...”    Többet mutasson
További információk:
“A szerződésmódosítás dátuma: 2023.11.15. Azonban az EKR sajátosságai miatt a tájékoztató feladására a 2. részre (4406 j. út) vonatkozó tájékoztató...”    Többet mutasson
Időtartam: 684 nap

A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 28
Cím: 4405 jelű Derekegyháza-Nagymágocs-Székkutas út 0+000-15+821 km szelvények
A szerződés címe: https://www.kozut.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 860 872 407 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000216902021/1111
A vállalkozó neve és címe
Név: Duna Aszfalt Út és Mélyépító Zrt
Fax: +3619201204 📠

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“1.3. Az Eredeti Szerződés keretében Vállalkozó elvállalta a 4405 jelű Derekegyháza-Nagymágocs-Székkutas út 0+000-15+821 km szelvények közötti szakaszának...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
További információk

“Az ajánlatkérőnek az eljárást megindító felhívásban a szerződés időtartamát úgy kell meghatároznia, hogy ha a szerződés tárgya, a választott szerződéses...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint


Változások
Egyéb kiegészítő információk

“2.1. Vállalkozó 2023. október 12. napján az építési beruházások megvalósítására kötött szerződések módosításának kezdeményezéséről szóló 13/2023. (I. 24.)...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
“Az Eredeti Szerződés 16. fejezetét (Vegyes rendelkezések) a Felek az alábbi új, 16.10. ponttal egészítik ki (a módosított részt vastag, dőlt kiemelés...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 244-770065 (2023-12-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Közúthálózat felújítás 2020-2024-KDKM-29. VÚNY
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 393 699 000 000 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“A 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840 km szelvények közötti szakaszon burkolatfelújítási munkálatok elvégzése. Az építési beruházás jellegét és...”    Többet mutasson
További információk:
“Ár szempont: 1. Nettó ajánlati ár (nettó Ft) – Súlyszám: 70 Értékelési szempont: legjobb ár-érték arány. Értékelés során adható pontszám: 0,00–10,00 pont.”

A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 9
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-10-12 📅
Cím: 1 - 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 949 922 040 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000832322021/8896
Az ajánlattevő fél vezetője
A vállalkozó neve és címe
Név: Colas Út Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_13848123
E-mail: vallalkozas.ut@colas.hu 📧
Telefon: +36 18831700 📞

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint.


Változások
Egyéb kiegészítő információk

“1.7. Felek a Szerződést második alkalommal 2023. július 12. napján módosították (2. sz. szerződésmódosítás) (a továbbiakban a megkötött kivitelezési...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: other
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
“Felek a Szerződés fentiekben idézett 4.1. pontját a következők szerint módosítják (módosított rendelkezés): „Vállalkozót a jelen szerződésben foglalt...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 032-092641 (2024-02-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Kivitelezés KM 2020-2024 - ÉM - 39. VÚNY
Hivatkozási szám: EKR001419322023
Rövid leírás:
“Jelen verseny újranyitásban felújítási munka megrendelésére kerül sor összesen 78 méteres útszakaszon. Az építési beruházás jellegét és teljes mennyiségét,...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 229 433 061 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001419322023/1
Cím: 2513 j. Miskolc-Dédestapolcsány ök út 3+772-3+850
Mennyiség: 78 méter
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási szerződés felújítási munka elvégzésére a 2513 j. Miskolc-Dédestapolcsány összekötő úton 78 méter hosszúságban. Az építési beruházás...”    Többet mutasson
További információk:
“Értékelési szempont: legjobb ár-érték arány. Értékelés során adható pontszám: 0,00–10,00 pont. Ár szempont: 1. Nettó ajánlati ár (nettó Ft) – Súlyszám: 70....”    Többet mutasson
A környezeti hatások csökkentését célzó módszer: A szennyezés megelőzése és csökkentése
Zöld közbeszerzési kritériumok: A zöld közbeszerzésre vonatkozó uniós kritériumok
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés helyszíne: A 2513 j. Miskolc-Dédestapolcsány összekötő út 3+772-3+850 km szelvények közötti szakasza.”
A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Időtartam: 100 nap

Eljárás
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie

A szerződés odaítélése
Szerződés száma: KB-2023/1002462/001/00
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 229 433 061 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001419322023/0074
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
“- Geodéziai munkák - Kivitelezést elősegítő részfeladatok - Egyéb általános részfeladatok - Burkolatépítési munkák részfeladatai - Talajmechanikai...”    Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“- Geodéziai munkák - Kivitelezést elősegítő részfeladatok - Egyéb általános részfeladatok - Burkolatépítési munkák részfeladatai - Talajmechanikai...”    Többet mutasson
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 14904134244
Postacím: Bocskai Út 73.
Fax: +36 18831799 📠
URL: https://www.colas.hu 🌏

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását sem az önálló, sem a...”    Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az elszámolás és kifizetés pénzneme a magyar forint (Ft vagy HUF). AK tartalékkeretet nem alkalmaz. Három részszámla és egy végszámla benyújtására van...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Késedelmi kötbér: a nettó vállalkozói díj 0,5 %-a/nap, max. 20%. Meghiúsulási kötbér: a nettó vállalkozói díj 30 %-a. Eseti kötbér: a megajánlott...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Postacím: Fényes Elek Utca 7-13.
E-mail: kollath.eszter@kozut.hu 📧
URL: http://internet.kozut.hu/ 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“A BT-145 (V.2.1) mező kiegészítése: A szerződés megkötésének dátuma: 2023.09.15. BT-1451 (V. szakasz) mező kiegészítése: Nyertesről szóló döntés dátuma:...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § előírásai szerint.


Változások
Egyéb kiegészítő információk

“A szerződésmódosításban Felek egyrészt a Szerződés szerinti kivitelezési feladatok teljesítése során Megrendelő részéről felmerült pótmunkaigény és műszaki...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
“Felek a szerződést - annak időbeli hatálya alatt - 2024.04.11. napján módosították. A Szerződés 4.1. pontjában eredetileg a következő szerepelt (eredeti...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 083-251786 (2024-04-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 393 699 000 000 HUF 💰
Leírás
Cím: 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840
Mennyiség: 5399 méter
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés fő helyszíne: 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840 km szelvények közötti szakasz”
A teljesítés helye: Pest 🏙️

A szerződés odaítélése
Szerződés száma: KB-2021/1001656/001/00
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/szerzodes.xhtml?szerzodesId=55940 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 949 922 040 HUF 💰

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az elszámolás és kifizetés pénzneme a magyar forint (Ft vagy HUF). AK tartalékkeretet nem alkalmaz. Három részszámla és egy végszámla benyújtására van...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
További információk

“1. Hivatkozás a megkötött keretmegállapodásra: A keretmegállapodás tárgya: „Országos közúthálózat felújítási munkái 2020-2024” – 5. rész: Közép-Dunántúl és...”    Többet mutasson

Változások
Egyéb kiegészítő információk

“1. rész: 3105 j. Aszód-Sülysáp összekötő út 9+441-14+840 km sz. burkolat felújítási munkái A keretmegállapodás tárgya: „Országos közúthálózat felújítási...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
“Jelen (4. sz.) szerződésmódosítás kelte: 2024.06.17. A Szerződés 5.3. pontjában a következő szerepelt (módosítás előtt hatályos rendelkezés): „Amennyiben a...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 149-463641 (2024-07-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 387 488 919 HUF 💰
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés fő helyszíne: 3838 j. Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út 0+150-6+545 km szelvények közötti szakasz”

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 496 500 883 HUF 💰

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az elszámolás és kifizetés pénzneme a magyar forint (Ft vagy HUF). AK tartalékkeretet nem alkalmaz. Öt részszámla és egy végszámla benyújtására van...”    Többet mutasson

Változások
Egyéb kiegészítő információk

“3838 j. Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út 0+150-6+545 km szelvények közötti szakasz burkolat felújítási munkái A keretmegállapodás tárgya: „Országos...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
“A Szerződés 4.1. pontjának első bekezdése az alábbiak szerint módosul: „Vállalkozót a jelen szerződésben foglalt kötelezettségeinek teljesítéséért nettó 1...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 214-668078 (2024-10-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-11-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: M0-M31 betontáblák cseréje
Hivatkozási szám: EKR000952332024
Rövid leírás:
“Nyertes Ajánlattevő feladata az „Országos közúthálózat felújítási munkái 2020-2024” – 5. rész: Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország régió” tárgyú,...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 45 015 623 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000952332024/1
A beszerzés leírása:
“Nyertes Ajánlattevő feladata az „Országos közúthálózat felújítási munkái 2020-2024” – 5. rész: Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország régió” tárgyú,...”    Többet mutasson
További információk:
“Kiegészítés a felhívás II.2.3) pontjához: A teljesítés fő helyszíne: M0 autóút jobb p. 31+995-32+000 km sz.; M0 autóút jobb p. 32+020-32+045 km sz.; M0...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Szerződés száma: KB-2024/1002548/001/00
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-08-16 📅
Cím: Vállalkozási szerződés az M0-M31 betontáblák cseréje tárgyában
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 45 015 623 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000952332024/1084

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Kapcsolattartó pont: Kuti Gábor
E-mail: kuti.gabor@kozut.hu 📧
Telefon: +36 303084841 📞
URL: https://www.kozut.hu 🌏

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
EKRSZ_40664534_2

Változások
Egyéb kiegészítő információk

“„Országos közúthálózat felújítási munkái 2020-2024” Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország régió – 53. verseny újranyitás” „Vállalkozási szerződés az M0-M31...”    Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
“2.1 Felek rögzítik, hogy a Szerződés 4.1. pontjában jelenleg a következő szerepel (eredeti rendelkezés): „Vállalkozót a jelen szerződésben foglalt...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 234-734835 (2024-11-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-03-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Országos közúthálózat felújítási munkái 2020-2024
Rövid leírás:
“2020-2024 évekhez kapcsolódóan hazai forrásból finanszírozott, az országos közúthálózat fejlesztési és felújítási munkái kapcsán keretmegállapodások...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 795 084 845 HUF 💰
A teljesítés helyével kapcsolatban egyéb korlátozások is fennállnak: Bárhol az adott országban
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik

1️⃣
Cím: Kivitelezés KM 2020-2024 - KDKM - 54. VÚNY
Mennyiség: 2441 méter
Becsült érték héa nélkül: 1 234 001 491 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási szerződés a 7204 j. Nádasdladány – Várpalota összekötő út 4+567-6+956 km szelvények közötti szakasz felújítására 2 441 méter hosszúságban. Az...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.3) pontban írt teljesítés helye: a 7204 j. Nádasdladány – Várpalota összekötő út 4+567-6+956 km szelvények közötti szakasza A II.2.7) pontban írt...”    Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés helye: a 7204 j. Nádasdladány – Várpalota összekötő út 4+567-6+956 km szelvények közötti szakasza”
A teljesítés helye: Veszprém 🏙️
Időtartam: 105 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Környezetterhelési érték (összesített CO érték)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 3. Vállalt többlet jótállás (min. 0, max. 12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár
Ár (súlyozás): 70

2️⃣
Cím: Miskolc 1. sz. vasút feletti híd pillér felújítás
Mennyiség: 1 darab
Becsült érték héa nélkül: 185 527 934 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási szerződés a 3. sz. Budapest-Miskolc-Tornyosnémeti elsőrendű főút 186+275 km szelvényében, a Miskolc 1. sz. vasút feletti híd pillérének...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.3) pont kiegészítése: a 3. sz. Budapest-Miskolc-Tornyosnémeti elsőrendű főút 186+275 km szelvényében, Miskolc 1. sz. vasút feletti híd (Törzsszám:...”    Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés helye: a 3. sz. Budapest-Miskolc-Tornyosnémeti elsőrendű főút 186+275 km szelvényében, Miskolc 1. sz. vasút feletti híd (Törzsszám: 1108)”
Időtartam: 90 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A teljesítésbe bevont útépítési szakember szakmai tapasztalata a felhívás II. 2.9) pontjában részletezettek szerint (min.: 0, max.: 36 hónap)

3️⃣
Belső azonosító: EKR000096522020/3
Cím: Erdőkövesdi Hóstyai-patak híd felújítása
Mennyiség: 6.9 méter
Becsült érték héa nélkül: 83 060 478 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási szerződés a 2305 j. Pétervására-Zabar összekötő út 2+564 km szelvényében, az erdőkövesdi Hóstyai-patak híd felújítására. Beavatkozási hossz:...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.3) pont kiegészítése: a 2305 j. Pétervására-Zabar összekötő út 2+564 km szelvényében, az erdőkövesdi Hóstyai-patak híd (Törzsszám: 3341) A II.2.7)...”    Többet mutasson
A teljesítés helye: Heves 🏙️
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Belső azonosító: EKR000096522020/4
Cím: Kivitelezés KM 2020-2024 - ÉM - 49. VÚNY
Mennyiség: 110 méter
Becsült érték héa nélkül: 300 855 841 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási szerződés a 3708 j. Hidasnémeti-Pálháza összekötő út 14+385-14+495 km szelvények közötti rézsűcsúszás helyreállítására 110 méter hosszúságban....”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.3) pontban írt teljesítés helye: a 3708 j. Hidasnémeti-Pálháza összekötő út 14+385-14+495 km szelvények közötti szakasza A II.2.7) pontban írt...”    Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés helye: a 3708 j. Hidasnémeti-Pálháza összekötő út 14+385-14+495 km szelvények közötti szakasza”
Időtartam: 60 nap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Belső azonosító: EKR000096522020/5
Cím: Kivitelezés KM. 2020-2024. (DD. régió 19. VÚNY.)
Becsült érték héa nélkül: 113 871 862 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“„Országos közúthálózat felújítási munkái 2020-2024” – Dél-Dunántúl régió – 19. verseny újranyitás Vállalkozási szerződés az 58 sz. – 5716 és 5826 j. utak...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.7) pontban írt teljesítési határidő: 120 naptári nap. A teljesítés fő helyszíne: -Útszám: 58. sz. főút – 5716 és 5826 j. utak -Út neve:...”    Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés fő helyszíne: -Útszám: 58. sz. főút – 5716 és 5826 j. utak -Út neve: Pécs-Harkány-Drávaszabolcs másodrendű főút, Pécsudvard-Kozármisleny...”    Többet mutasson
A teljesítés helye: Baranya 🏙️
Időtartam: 120 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A teljesítésbe bevont útépítési szakember szakmai többlettapasztalata a felhívás II.2.9) pontjában részletezettek szerint (minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Belső azonosító: EKR000096522020/6
Cím: Kivitelezés KM. 2020-2024. (KDKM. régió 57. VÚNY.)
Mennyiség: 487 méter
Becsült érték héa nélkül: 155 985 690 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Nyertes Ajánlattevő feladata az „Országos közúthálózat felújítási munkái 2020-2024” – 5. rész: Közép-Dunántúl és Közép-Magyarország” tárgyú,...”    Többet mutasson
További információk:
“Kiegészítés a felhívás II.2.3) pontjához: A teljesítés fő helyszíne: az 1-es számú elsőrendű főút 92+678 kilométerszelvényében lévő ácsi mérőhelye, továbbá...”    Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A teljesítés fő helyszíne: az 1-es számú elsőrendű főút 92+678 kilométerszelvényében lévő ácsi mérőhelye, továbbá az 1-es számú elsőrendű főút 92+437 –...”    Többet mutasson
A teljesítés helye: Komárom-Esztergom 🏙️
Időtartam: 45 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. Vállalt többletjótállás (minimum 0, maximum 12 hónap)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

7️⃣
Belső azonosító: EKR000096522020/7
Cím: 5509 Ásotthalom-Kelebia összekötő út
Mennyiség: 7969 méter
Becsült érték héa nélkül: 1 773 553 969 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“„Országos közúthálózat felújítási munkái 2020-2024” – Dél-Alföld régió – 30. verseny újranyitás; 5509 Ásotthalom-Kelebia összekötő út 2+481 Vállalkozási...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.7) pontban írt teljesítési határidő: 120 naptári nap. Értékelési szempont: legjobb ár-érték arány. Értékelés során adható pontszám: 0,00–10,00 pont....”    Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés fő helyszíne: 5509 Ásotthalom-Kelebia összekötő út 2+481

A teljesítés helye: Csongrád 🏙️
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007

8️⃣
Belső azonosító: EKR000096522020/8
Cím: 5511 Mórahalom-Ásotthalom összekötő út
Mennyiség: 9250 méter
Becsült érték héa nélkül: 1 631 355 614 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“„Országos közúthálózat felújítási munkái 2020-2024” – Dél-Alföld régió – 30. verseny újranyitás; 5511 Mórahalom-Ásotthalom összekötő út "0+000 4+700"...”    Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés fő helyszíne: 5511 Mórahalom-Ásotthalom összekötő út "0+000 4+700"

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0008

9️⃣
Belső azonosító: EKR000096522020/9
Cím: Gátsor (önkormányzati közút)
Becsült érték héa nélkül: 145 426 105 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“„Országos közúthálózat felújítási munkái 2020-2024” – Dél-Alföld régió – 30. verseny újranyitás; Gátsor (önkormányzati közút) Vállalkozási szerződés Gátsor...”    Többet mutasson
További információk:
“A II.2.7) pontban írt teljesítési határidő: 60 naptári nap. Értékelési szempont: legjobb ár-érték arány. Értékelés során adható pontszám: 0,00–10,00 pont....”    Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés fő helyszíne: Gátsor

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0009

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás egyetlen üzemeltetővel
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Szerződés száma: KB-2024/1002549/001/00
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-08-21 📅
Cím: 7204 j. Nádasdladány - Várpalota összekötő út 4+567-6+956 km között felújítás
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001067972024 🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor
Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 179 999 650 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001067972024/6375
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_92830503
Postacím: Béke Utca 150.
Postai irányítószám: 6060
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
E-mail: vallalkozas@dunaaszfalt.hu 📧
Telefon: +36 19201204 📞
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 329 342 631 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001067972024/6399
A vállalkozó neve és címe
Név: "Soltút" Útépítő, Fenntartó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_71057095
Postacím: Kecskeméti Út 34
Postai irányítószám: 6320
Postai város: Solt
E-mail: vasaji.laszlo@soltut.hu 📧
Telefon: +36 304053991 📞
Fax: +36 78488067 📠
URL: https://www.soltut.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 466 631 924 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR001067972024/6383

2️⃣
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 169 888 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001216802024/5717
A vállalkozó neve és címe
Név: HE-DO Útépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_95407867
Postacím: Váci Út 76
Postai irányítószám: 1133
E-mail: ivanyik.david@he-do.hu 📧
Telefon: +36 301506985 📞
Fax: +36 37560091 📠
URL: https://www.he-do.hu 🌏
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 207 906 347 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001216802024/5733
A szerződés/tétel teljes értéke: 202 031 159 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001216802024/5749
A vállalkozó neve és címe
Név: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11588133
Postacím: Mészáros Utca 13.
Postai irányítószám: 1016
E-mail: ekrmo@swietelsky.hu 📧
Telefon: +36 18896300 📞
Fax: +36 18896350 📠
URL: https://www.swietelskymagyarorszag.hu 🌏

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 444 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001216802024/5725
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés/tétel teljes értéke: 128 739 916 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001216802024/5741
A szerződés/tétel teljes értéke: 108 198 316 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001216802024/5757

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 299 888 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001302002024/5211
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 328 341 443 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001302002024/5227
A szerződés/tétel teljes értéke: 318 817 546 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001302002024/5219

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés/tétel teljes értéke: 99 528 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001323122024/6960
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
A vállalkozó neve és címe
Név: STRABAG Általános Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_23508554
Postacím: Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: 109_ekr@strabag.com 📧
Telefon: +36 303163476 📞
URL: https://www.strabag.hu 🌏

6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 130 997 462 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001489912024/2582
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 140 259 887 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001489912024/2558
A szerződés/tétel teljes értéke: 125 997 964 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001489912024/2566

7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 399 586 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001694262024/9109
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 573 100 541 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001694262024/9133
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 350 173 061 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001694262024/9149

8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 383 762 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001694262024/9117
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 494 230 929 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001694262024/9077
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 370 155 913 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001694262024/9157

9️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0009
A szerződés/tétel teljes értéke: 124 832 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001694262024/9125
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0009
A szerződés/tétel teljes értéke: 133 895 403 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001694262024/9085
A szerződés/tétel teljes értéke: 120 010 257 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001694262024/9165

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35618302
Kapcsolattartó pont: Bányai Gábor
E-mail: banyai.gabor@kozut.hu 📧
Telefon: +36 304425502 📞
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a alapján.

Forrás: OJS 2025/S 048-153686 (2025-03-06)