Paks 0336/19 hrsz. könnyűszerkezetes épületek

PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

A PIP Nonprofit KFT tulajdonában álló Paks 0336/19 hrsz-ú ingatlanon megvalósításra kerülő háromszintes szállásépületek kivitelezése az alábbiak szerint:
Nettó alapterület:
A épület: 1783,40 m; B épület: 1787, 64 m; C épület: 11,30 m
Az épületek modul egységekből (konténer elemekből) kialakított, középfolyosós elrendezésűek. Az épületek főbejáratai, a délkeleti oldal középső részén, szélfogós kialakításúak. A földszinten kap helyet a gépészeti helyiség, az emeleten pedig az elektromos és szerver helyiség. Az összesen 292 fő befogadására alkalmas épületekben 2 ágyas szobák kerülnek kialakításra. Mindkét épületben (A és B), mindhárom szinten 1-1 étkező-teakonyha, az I. és a II. emeleten pedig 1-1 közösségi helyiség épül. Az épületek alatt vasalt sávalapozás készül gerendarácsot alkotva összesen 429,4 m3 beton bedolgozásával. Továbbá el kell készíteni az épületek erős és gyengeáramú rendszereinek, valamint a komplett gépészeti berendezések (hűtés, fűtés, szellőzés) szerelését és beüzemelését is.
Az épületek víziközműveit (víz, szennyvíz, csapadékvíz) terepszint alatt, a városi közműhálózatra, a rendelkezésre álló csatlakozási pontokkal összekötve kell kivitelezni.
A területen 148 db zúzott kő burkolatú parkoló kialakítása is feladat 3631 m területen beton szegélykővel határolva, valamint az ezek használatához szükséges útfelületek és járdák elkészítése is.
A B jelű szállásépülettől északkeletre egy streetball kosárlabdapálya (180,94 m2) és egy kispályás futballpálya (370,43 m2), továbbá egy fitnesz park (158,2 m2) kap helyet.
A sportpályák tömörített vörös salak burkolattal, 8 cm szegélykővel, valamint 2D táblás ponthegesztett kerítéssel körülvéve készülnek. A sportpályák tartozéka 1 db kosárlabda állvány, illetve 2 db kézilabda kapu.
A teljes mennyiséget a műszaki dokumentáció tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-11-23. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-10-21.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-10-21 Ajánlati felhívás
2020-11-20 További információk
2020-11-30 További információk
2021-04-20 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2020-10-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Többlakásos épületek és önálló házak kivitelezése
Hivatkozási szám: EKR000997632020
Rövid leírás:
A PIP Nonprofit KFT tulajdonában álló Paks 0336/19 hrsz-ú ingatlanon megvalósításra kerülő háromszintes szállásépületek kivitelezése az alábbiak szerint: Nettó alapterület: A épület: 1783,40 m Az épületek modul egységekből (konténer elemekből) kialakított, középfolyosós elrendezésűek. Az épületek főbejáratai, a délkeleti oldal középső részén, szélfogós kialakításúak. A földszinten kap helyet a gépészeti helyiség, az emeleten pedig az elektromos és szerver helyiség. Az összesen 292 fő befogadására alkalmas épületekben 2 ágyas szobák kerülnek kialakításra. Mindkét épületben (A és B), mindhárom szinten 1-1 étkező-teakonyha, az I. és a II. emeleten pedig 1-1 közösségi helyiség épül. Az épületek alatt vasalt sávalapozás készül gerendarácsot alkotva összesen 429,4 m3 beton bedolgozásával. Továbbá el kell készíteni az épületek erős és gyengeáramú rendszereinek, valamint a komplett gépészeti berendezések (hűtés, fűtés, szellőzés) szerelését és beüzemelését is. Az épületek víziközműveit (víz, szennyvíz, csapadékvíz) terepszint alatt, a városi közműhálózatra, a rendelkezésre álló csatlakozási pontokkal összekötve kell kivitelezni. A területen 148 db zúzott kő burkolatú parkoló kialakítása is feladat 3631 m A B jelű szállásépülettől északkeletre egy streetball kosárlabdapálya (180,94 m2) és egy kispályás futballpálya (370,43 m2), továbbá egy fitnesz park (158,2 m2) kap helyet. A sportpályák tömörített vörös salak burkolattal, 8 cm szegélykővel, valamint 2D táblás ponthegesztett kerítéssel körülvéve készülnek. A sportpályák tartozéka 1 db kosárlabda állvány, illetve 2 db kézilabda kapu. A teljes mennyiséget a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Többlakásos épületek és önálló házak kivitelezése 📦
További CPV-kód: Sportpályák építményeinek kivitelezése 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Tolna 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Ipari park
Postai irányítószám: 7030
Postai város: Paks
Kapcsolat
Internetcím: https://pipkft.hu/ 🌏
E-mail: agod.zoltan@pipkft.hu 📧
Telefon: +36 308356536 📞
Fax: +36 75417513 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000997632020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000997632020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-10-21 📅
Benyújtási határidő: 2020-11-23 📅
Közzététel dátuma: 2020-10-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 208-506681
HL-S szám: 208
További információk
Részajánlat kizárva, oka: Az azonos munkaterületen történő munkavégzés több kivitelező által a vállalkozók munkáját ellehetetleníti. Tekintettel arra, hogy az elvégzendő feladatok egymással is összefüggnek, illetve összehangolt munkát követelnek, így mind a kivitelezés során, mind a későbbi szavatossági, jótállási igények esetén a felelősségek elhatárolásának problematikája miatt a részajánlattétel megengedése a Megrendelő számára hátrányos helyzetet és jelentős többletköltségeket okoz, így a beszerzés részajánlati körökre történő megbontása gazdaságilag ésszerűtlen. A megvalósításra kerülő épületek közműveinek bekötése a parkolókon keresztül vezet. Amennyiben más-más kivitelezők végeznék az egyes munkákat, így a parkoló építését is, úgy esetlegesen a földmunka, valamint a zúzottkő burkolat tömörítése után valamely közmű meghibásodása esetén a jótállási igények érvényesítése jelentősen megnehezedne. Továbbá az épületeket kiszolgáló közműveket több helyen keresztezi a külső térvilágítás gerincvezetéke, valamint a locsolóhálózat is, így a munkák összehangolása, ütemezése, felelősségi körök megosztása is számos problémát és jelentős többletköltséget vetne fel a kivitelezés során.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A PIP Nonprofit KFT tulajdonában álló Paks 0336/19 hrsz-ú ingatlanon megvalósításra kerülő háromszintes szállásépületek kivitelezése az alábbiak szerint:
Nettó alapterület:
A épület: 1783,40 m
Az épületek modul egységekből (konténer elemekből) kialakított, középfolyosós elrendezésűek. Az épületek főbejáratai, a délkeleti oldal középső részén, szélfogós kialakításúak. A földszinten kap helyet a gépészeti helyiség, az emeleten pedig az elektromos és szerver helyiség. Az összesen 292 fő befogadására alkalmas épületekben 2 ágyas szobák kerülnek kialakításra. Mindkét épületben (A és B), mindhárom szinten 1-1 étkező-teakonyha, az I. és a II. emeleten pedig 1-1 közösségi helyiség épül. Az épületek alatt vasalt sávalapozás készül gerendarácsot alkotva összesen 429,4 m3 beton bedolgozásával. Továbbá el kell készíteni az épületek erős és gyengeáramú rendszereinek, valamint a komplett gépészeti berendezések (hűtés, fűtés, szellőzés) szerelését és beüzemelését is.
Többet mutasson
Az épületek víziközműveit (víz, szennyvíz, csapadékvíz) terepszint alatt, a városi közműhálózatra, a rendelkezésre álló csatlakozási pontokkal összekötve kell kivitelezni.
A területen 148 db zúzott kő burkolatú parkoló kialakítása is feladat 3631 m
A B jelű szállásépülettől északkeletre egy streetball kosárlabdapálya (180,94 m2) és egy kispályás futballpálya (370,43 m2), továbbá egy fitnesz park (158,2 m2) kap helyet.
A sportpályák tömörített vörös salak burkolattal, 8 cm szegélykővel, valamint 2D táblás ponthegesztett kerítéssel körülvéve készülnek. A sportpályák tartozéka 1 db kosárlabda állvány, illetve 2 db kézilabda kapu.
A teljes mennyiséget a műszaki dokumentáció tartalmazza.
További előírások:
1. A Kivitelező (Kiv.) köteles a felvonulási, építési/munkaterületen az ideiglenes vízelvezetésről folyamatosan gondoskodni. A megoldásokat a műszaki ellenőrrel folyamatosan egyeztetni kell.
2. A felvonulási terület elkerítéséről, a munkaterület elkorlátozásáról (szalag, mobil korlát, stb.), az előírt figyelmeztető jelzések elhelyezéséről és azok folyamatos fenntartásáról, valamint esetleges jóváhagyatásáról és a kivitelezés ideje alatti őrzéséről az építés alatt a Kiv. feladata gondoskodni.
Többet mutasson
3. A Kiv. feladata a munkák elvégzését követően a tervekben nem szereplő, de a kivitelezés időtartalma alatt igénybevett területeken is az eredeti állapot szerinti helyreállítás.
4. A kivitelezéshez esetlegesen szükséges szakfelügyeleteket és közmű kitűzéseket, a közműkezelői nyilatkozatokban foglaltaknak megfelelően, a munka megkezdése előtt az érintett közmű üzemeltetőknél meg kell rendelnie a Kiv.-nek.
5. A jogerős építési engedélyben, e-közműnyilatkozatokban, közműegyeztetési jegyzőkönyvekben, egyetértési nyilatkozatokban, tervegyeztetési jegyzőkönyvekben, közműkezelői, üzemeltetői, közútkezelői nyilatkozatokban és egyéb hozzájárulásokban, nyilatkozatokban, dokumentumokban leírtakat szigorúan be kell tartania a Kiv.-nek
Többet mutasson
6. A burkolatok paramétereit (szín, méret, forma, stb.) azok megrendelése előtt a Megrendelővel egyeztetnie kell a Kiv.-nek, és azt a Megrendelőnek jóvá kell hagyni.
(A kiviteli tervben szereplő burkolatokkal, szegélykövekkel nem csak méretben, minőségben, műszaki paraméterekben, hanem megjelenésben is azonos/hasonló burkolatot lehet megajánlani.)
A térkövek és szegélykövek méretre szabása csak vágással (gérbe vágással) történhet.
7. Az üzempróbákat és a 7 napos próbaüzemet - a műszaki átadás-átvételi elj. megkezdése előtt jkv.-ben dokumentálva - a Kiv.-nek kell elvégezni.
8. A beépített tűzjelző üzembe helyezéséhez az üzembehelyező mérnököt a Kiv.-nek kell biztosítania.
9. Az épületszerkezet tűzvédelmi megfelelőségének igazolása: a 275/2013. (VII. 16.) Kormányrendelet szerint tűzvédelmi követelménnyel rendelkező egyedi építési termék szerkezetbe történő beépítéshez a felelős műszaki vezető nyilatkozata önmagában nem elégséges. Az igazoláshoz a felelős műszaki vezetőnek szakértő, szakértői intézet vagy akkreditált vizsgáló laboratórium közreműködését szükséges - dokumentáltan - igénybe vennie.
Többet mutasson
10. Új építmények, közművek, közlekedési létesítmények, burkolatok, járdák geodéziai bemérése:
14.1 A geodéziai kitűzések és bemérések, valamint azok dokumentálása során minden esetben alkalmazni kell a „15/2013. (III. 11.) VM rendelet a térképészetért felelős miniszter felelősségi körébe tartozó állami alapadatok és térképi adatbázisok vonatkoztatási és vetületi rendszeréről, alapadat-tartalmáról, létrehozásának, felújításának, kezelésének és fenntartásának módjáról, és az állami átvétel rendjéről” rendelet, kiemelve a 9-12., 14-17. és 19. pontok előírásait. A kitűzések, bemérések dokumentálása során, a vonatkozó műszaki dokumentáció mellékleteként kell a rendelet előírásait dokumentálni.
Többet mutasson
Geodéziai kitűzéseket és bemérések vetülete Egységes Országos Vetületi Rendszer (EOV), alapszintje a Balti alapszinthez viszonyított Egységes Országos Magassági Rendszer (EOMA).
A geodéziai kitűzések és bemérések során készített műszaki dokumentációknak tartalmaznia kell az alkalmazott szakmai utasításokra, segédletekre, szabályozásokra, rendeltekre vonatkozó megfelelőségi nyilatkozatot.
Beruházás időtartama alatt a vonatkozó szakmai utasítások, segédletek, szabályozások, rendeltek változásait, új szabályozások előírásait követni kell.
Geodéziai kitűzések és bemérések műszaki dokumentációjának elvárt alaptartalma:
Kitűzési/bemérési helyszínrajz - nyomtatott (a rajz telítettségéhez igazodó méretarányban) és digitális .dwg vagy .dxf formátumban (közművek bemérése kivételével)
— mérési jegyzőkönyv - mérőműszerből kiolvasott mérési jegyzőkönyv -.pdf (aláírással és pecséttel ellátva) és eszközspecifikus formátumban
— GNSS_igazolás - .pdf formátumban (alkalmazott GNSS technológia esetén)
— mérési jegyzőkönyv - analóg terepi mérési jegyzőkönyv (szintezés optikai műszerrel, ortogonális részletmérés), aláírással és pecséttel ellátva - .pdf formátumban
— pontvázlat - nyomtatott és digitális .dwg vagy .dxf formátumban (közművek bemérése kivételével)
— koordinátajegyzék, aláírással és pecséttel ellátva - nyomtatott és digitális .pdf és .txt formátumban
— vektoros digitális állomány -. dwg vagy . dxf formátumban
— műszaki leírás - (jellemző alapadatokkal, alkalmazott technológiák, felhasznált tervek, adatok, eszközök, szoftverek azonosításával, minőségre és szakmagyakorlás feltételeinek, alkalmazott szakmai utasításokra, segédletekre, szabályozásokra, rendeltekre vonatkozó nyilatkozattal) aláírással és pecséttel ellátva, - nyomtatott és .pdf formátumban
Többet mutasson
— jogosultsági igazolás másolata -. pdf formátumban
— rétegkiosztás, amennyiben a rétegelnevezések csak numerikus, vagy rövidítéseket tartalmaznak -. pdf formátumban (közművek bemérése kivételével)
— tartalomjegyzékek a nyomtatott és digitális dokumentumokról - nyomtatott és. pdf formátumban
14.2 Kitűzési feladatok részletezése
14.2.1 Épületek, közművek, felszíni burkolatok (utak, egyéb) kitűzése
Kitűzéseket az érvényes tervdokumentáció felhasználásával, a 327/2015. (XI. 10.) Korm. rendelet az egyéb célú földmérési és térképészeti tevékenységgel összefüggő szakmagyakorlás részletes szabályairól rendelet 2. fejezet 3. § (1) pontban leírtaknak megfelelően, szakirányú szakmai végzettséggel és jogosultsággal rendelkező geodéziai tervezőnek kell elvégeznie.
Többet mutasson
Kitűzésekről minden esetben műszaki dokumentációt kell készíteni. A kitűzésekről készített műszaki dokumentációnak ki kell elégítenie az „Általános leírások” rész alatt meghatározott előírásokat.
14.3 Bemérési feladatok részletezése
14.3.1 Közművek nyíltárkos geodéziai bemérése
A felszín alatti közművek bemérését minden esetben nyíltárkos technológiával, az Egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló 324/2013. (VIII.29) kormányrendelet 5. számú melléklet felhasználásával, különös figyelemmel: 1.1; 2.2; 2.3; 2.5; 2.6. pontok előírásainak betartásával kell elvégezni.
Többet mutasson
2.6. ponttal kapcsolatos általános követelmények - Bemérési műszaki dokumentációt, szakáganként külön munkarészben kell elkészíteni. A bemérésekről készített műszaki dokumentációnak a következőkben felsoroltak figyelembe vételével, ki kell elégítenie az „Általános leírások” rész alatt meghatározott előírásokat.
Többet mutasson
— bemérési helyszínrajz (szakáganként kötelező tartalommal) - nyomtatott (1:500 méretarányban) és digitális .dwg vagy.dxf formátumban
— pontvázlat, az új és meglévő keresztező közművezetékek, azok beazonosítása, valamint a közterületi tömbhatár természetbeni megmért állapotának ábrázolásával - nyomtatott és digitális .dwg vagy .dxf formátumban
— földmérő bemérési nyilatkozata - aláírással és pecséttel ellátva - nyomtatott és. pdf formátumban
A részletes mennyiségeket a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Időtartam: 365 nap
További információk:
Részajánlat kizárva, oka:
Az azonos munkaterületen történő munkavégzés több kivitelező által a vállalkozók munkáját ellehetetleníti.
Tekintettel arra, hogy az elvégzendő feladatok egymással is összefüggnek, illetve összehangolt munkát követelnek, így mind a kivitelezés során, mind a későbbi szavatossági, jótállási igények esetén a felelősségek elhatárolásának problematikája miatt a részajánlattétel megengedése a Megrendelő számára hátrányos helyzetet és jelentős többletköltségeket okoz, így a beszerzés részajánlati körökre történő megbontása gazdaságilag ésszerűtlen.
Többet mutasson
A megvalósításra kerülő épületek közműveinek bekötése a parkolókon keresztül vezet. Amennyiben más-más kivitelezők végeznék az egyes munkákat, így a parkoló építését is, úgy esetlegesen a földmunka, valamint a zúzottkő burkolat tömörítése után valamely közmű meghibásodása esetén a jótállási igények érvényesítése jelentősen megnehezedne.
Többet mutasson
Továbbá az épületeket kiszolgáló közműveket több helyen keresztezi a külső térvilágítás gerincvezetéke, valamint a locsolóhálózat is, így a munkák összehangolása, ütemezése, felelősségi körök megosztása is számos problémát és jelentős többletköltséget vetne fel a kivitelezés során.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 7030 Paks: 0336/19 hrsz-ú ingatlan.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t kell előzetesen benyújtani a kizáró okok hiányának igazolására.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be.
A kizáró okok fenn nem állását igazoló dokumentumokat ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására kell benyújtani. A felhívott ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) szerint kell igazolnia.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) k) pont kb) alpontjára vonatkozóan csatolni kell a 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Pmt) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa nevének és lakóhelyének bemutatását. Ha nincs a Pmt 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot kell csatolni. (Kr. 8. § i) pont ib) alpont, illetve 10. § g) pont gb) alpont) (EKR Űrlap)
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) k) pont kc) alpontjára vonatkozóan csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25 %-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn (Kr. 8. § i) pont ic) alpont, illetve 10. § g) pont gc) alpont); (EKR Űrlap).
Többet mutasson
Az ajánlatkérőnek a Kbt. 74. § (1) bek. b) pontja alapján ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés és a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtásra került. Ebben az esetben a felkért gazdasági szereplő, nyilatkozik, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.
Többet mutasson
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. (Kr. 1.§ (7) bek)
Többet mutasson
A Kr. 1-8 és 10 § valamint a 13-16. § rend-ei is irányadók.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont], a kivitelezési munkákat végző gazdasági szereplőkre vonatkozóan:
Alkalmatlan az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő a szerződés teljesítésére, ha nem szerepel az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében.
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén alkalmatlan az az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő a szerződés teljesítésére, ha nem szerepel a letelepedése szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.
Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének c) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a magyarországi letelepedésű az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplőknek szerepelniük kell az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében.
Többet mutasson
Az Étv. szerinti építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében való szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi az ingyenesen, elektronikusan elérhető adatbázisból.
A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására.
Többet mutasson
A Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)
Többet mutasson
Az ajánlatkérő Kbt. 69.§-a (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést:
P.1.1) - P.1.2) A Korm. rend 19. § (1) c) pont alapján a felhívás feladásától visszafelé számított előző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (P.1.1: épület kivitelezéséből; P.1.2: parkoló építésből;) származó - ÁFA nélkül számított - árbevételéről szóló - nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Az ajánlattétel során, az árbevétel tekintetében a különböző devizáknak a forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívás feladásának a napján érvényes, az MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia, és a devizában feltüntetett árbevételi adat mellett meg kell adnia az alkalmazott árfolyamot, valamint az árfolyam alapján átszámolt forintális összeget is.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő a P.1) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról [Korm. rendelet 19. § (3)].
Többet mutasson
Építési beruházás közbeszerzése esetén, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, P.1) pont előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum elérhetőségének pontos megjelölését is köteles elfogadni az ajánlatkérő a P.1) pontokban meghatározott dokumentumok benyújtása helyett.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására irányadó a Kbt. 65. § (6)-(8) és (11) bekezdése is.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmassági igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:149. § szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1.1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a felhívás feladásától visszafelé számított előző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (épület kivitelezéséből) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen az 1,8 milliárd forintot.
Többet mutasson
P.1.2) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a felhívás feladásától visszafelé számított előző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (parkoló építésből) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a 150 millió forintot.
Többet mutasson
Azon gazdasági szereplők esetében, akik nem rendelkeznek az ajánlatkérő által előírt három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évvel, értelemszerűen a működésük alatt elért összes, a közbeszerzés tárgya szerinti nettó árbevételének kell megfelelnie a fenti követelménynek.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a P.1) pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az ajánlatkérő a minősített ajánlattevők jegyzékénél szigorúbban határozta meg a gazdasági - pénzügyi alkalmassági feltételeket.
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend (a továbbiakban Kr.) alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a meghatározott alkalmassági követelményeknek. (Az ajánlatkérő elfogadja a IV. rész alfa szakaszának kitöltését.)
Többet mutasson
Az ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4) bek. szerinti felhívására az alábbi iratok benyújtásával kell igazolni a megfelelést az ajánlattevőknek:
M.1) A 321/2015. Korm. rend. 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül befejezett (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárult), de legfeljebb 8 éven belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, legjelentősebb építési beruházásra vonatkozó teljesítéseit. A referenciákat a szerződést kötő másik fél által kiállított referencia-igazolással kell alátámasztani.
Többet mutasson
A referencia-igazolásnak legalább az alábbiakat kell tartalmaznia:
a) a szerződést kötő másik fél (megrendelő) neve, címe,
b) a referenciamunka rövid ismertetése (a szerződés tárgya, az alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelően részletezett tartalommal),
c) a teljesítés helye, a teljesítés kezdésének és befejezésének időpontja év, hó, nap részletezettséggel,
d) nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
e) amennyiben a teljesítés közös ajánlattevőként történt, és a referencia igazolás a teljesítés oszthatatlansága miatt nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, fel kell tüntetni az igazolást benyújtó általa elvégzett teljesítésért kapott nettó összeget HUF-ban.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
M.2) A 321/2015. Korm. rend. 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján be kell mutatni azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe, ezért be kell nyújtani a „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” elnevezésű EKR ŰRLAPOT is.
Többet mutasson
Ha a szakember már szerepel a névjegyzékben: Az űrlapon az M.2.3-M.2.5. alkalmassági pontokban előírt szakemberek esetében az űrlap előírt tartalmán túl meg kell adni a jogosultság megszerzésének (azaz a kamarai névjegyzékbe vétel) időpontját (év/hó/nap pontossággal), a nyilvántartó kamara megnevezését és a kamarai nyilvántartási számot is.
Többet mutasson
Ha a szakember még nem szerepel a felelős műszaki vezetői névjegyzékben, akkor csatolni kell a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben (a továbbiakban 266-os Korm. rend) előírt szakirányú végzettség meglétét igazoló okiratot, és a 266-os Korm. rend 9. § (1) és a 11. § (1) bekezdése szerint szakmagyakorlási tevékenységi szakterületnek megfelelő szakmai gyakorlati időt alátámasztó, a szakember által aláírt szakmai önéletrajzot, aminek tartalmaznia kell a szakmai gyakorlat alapjául szolgáló építési projektek/beruházások pontos megnevezését és helyszínét, és a szakmai gyakorlat megszerzésének helyét is(a szakember munkáltatójának/megbízójának a nevét és cég székhelyét, akinek a megbízásából/alkalmazásában a szakember az adott feladatot ellátta), továbbá az előírt végzettség megszerzését követően szerzett szakmai gyakorlati idő bemutatását (az adott építési beruházás/projekt kezdési és a befejező időpontját, év, hó pontosságú megjelöléssel) és az előírt felelős műszaki vezetői pozíciónak megfelelő szakmagyakorlási tevékenységi szakterületen, a szakember által ellátott pozíció, feladatkör, tevékenység megnevezését is.
Többet mutasson
Amennyiben az ajánlatban bemutatott szakemberek még nem szerepelnek a 266-os Korm. rend szerinti felelős műszaki vezetői névjegyzékben, úgy az ajánlattevőnek a szerződéskötésig igazolnia kell, hogy a szakember a névjegyzékbe felvételre került, ellenkező esetben az ajánlatkérő úgy tekinti, hogy a nyertes ajánlattevő visszalépett a szerződés megkötésétől, és a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel köti meg a szerződést, amennyiben őt az összegezésben megjelölte!
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (2) bekezdése szerint, ha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozó kivitelezői névjegyzékében megjelenített, a 21. § (2) bekezdés előírásainak megfelelő dokumentumok bizonyítják, hogy a gazdasági szereplő megfelel az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek, a követelmény és a megfelelést igazoló dokumentum helyének pontos megjelölését is köteles elfogadni az ajánlatkérő az alkalmasság igazolására az általa előírt dokumentumok helyett.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására irányadó a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdése is.
A Kbt. 65. § (6) bekezdés alapján az előírt műszaki és szakmai alkalmassági minimumkövetelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül befejezett (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárult), de legfeljebb 8 éven belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően végzett, egy szerződés keretében összesen legalább 2000 m2 hasznos alapterületű könnyűszerkezetes, modulokból álló épület(ek) teljeskörű megépítésére vonatkozott, mely tartalmazott alapozási munkákat, erős -és gyengeáramú munkákat, hűtés, fűtés, szellőzés szerelése és beüzemelése, közműépítés, útépítés, továbbá legalább 2000 m2 burkolási munkálatokat is.
Többet mutasson
M.2) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységek részletes szabályairól szóló 266/2013. (VII. 11.) kormányrendelet szerinti:
M.2.1. - MV-É (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetővel, vagy olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt szakirányú végzettséggel, és a jogosultság megszerzéshez szükséges, a rendelet 9. § (1) bekezdése valamint a 11. § (1) bekezdése szerint szakmagyakorlási tevékenységi szakterületnek megfelelő szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
M.2.2. - MV-ÉG (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetővel, vagy olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt szakirányú végzettséggel, és a jogosultság megszerzéshez szükséges, a rendelet 9. § (1) bekezdése valamint a 11. § (1) bekezdése szerint szakmagyakorlási tevékenységi szakterületnek megfelelő szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
M.2.3. - MV-ÉV (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetővel, vagy olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt szakirányú végzettséggel, és a jogosultság megszerzéshez szükséges, a rendelet 9. § (1) bekezdése valamint a 11. § (1) bekezdése szerint szakmagyakorlási tevékenységi szakterületnek megfelelő szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
M.2.4. MV-KÉ vagy MV-KÉ-R (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetővel, vagy olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt szakirányú végzettséggel, és a jogosultság megszerzéshez szükséges, a rendelet 9. § (1) bekezdése valamint a 11. § (1) bekezdése szerint szakmagyakorlási tevékenységi szakterületnek megfelelő szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
M.2.5. - MV-VZ (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal rendelkező felelős műszaki vezetővel, vagy olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt szakirányú végzettséggel, és a jogosultság megszerzéshez szükséges, a rendelet 9. § (1) bekezdése valamint a 11. § (1) bekezdése szerint szakmagyakorlási tevékenységi szakterületnek megfelelő szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
Az M.2.1/-M.2.5. pontokban foglalt alkalmassági követelmény keretében megnevezett szakemberek között átfedés - a betegségek, a kötelező szabadságok, és az egyéb folyamatban lévő munkák miatti helyettesíthetőség megoldása miatt - úgy lehetséges, hogy legalább 3 szakember bemutatása mindenképpen szükséges.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlatkérő legfeljebb nettó 75 millió forint előleg igénybevételét biztosítja (Kbt. 135.§ (7). Az előleg a részszámlákból kerül arányosan levonásra.
Az előlegszámlán felül - 5 db részszámla (15 %, 30 %, 45 %, 60 % és 75 %-os műszaki készültségnél) és a befejezéskor 1 db végszámla benyújtására jogosult. A teljesítést igazoló okiratok minden esetben a számlák mellékletét kell, hogy képezzék.
Jelen építési beruházás a fordított adózás hatálya alá tartozik.
A számla banki átutalással kerül kiegyenlítésre, a számlák kézhezvételét követő 30 napon belül. Alvállalkozó igénybevétele esetén a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek-től eltérően, a 322/2015. (X.30.) Korm. rend. 32/A. § és 32/B. § -ában foglaltak szerint.
Az ajánlatkérő késedelme esetén az Ajánlattevő a Ptk. 6:155. § (1) szerinti késedelmi kamatra és a 2016. évi IX. tv. szerinti behajtási költségátalányra tarthat igényt.
A szerződés és a kifizetések pénzneme is: HUF.
Ajánlatkérő a nettó vállalkozói díj 10 %-ának megfelelő összegű tartalékkeretet határoz meg, a felhasználás részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A kifizetésre vonatkozó főbb jogszabályok:
— 2015. évi CXLIII. törvény 135. § (1)-(3), (5)- (7), (10)-(11) bekezdéseiben foglaltak,
— 322/2015 (X.30.) Korm. rendelet,
— 2007. évi CXXVII. törvény
— 2013.évi V. törvény 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben, valamint a Ptk. 6:155. § (1) bekezdésében foglaltak.
Kötbérek:
Késedelmi: tartalékkeret nélküli nettó díjának a 0,1 %/naptári nap, maximum díj 10 %-a. A 30 napot elérő késedelem esetén az ajánlatkérőnek joga van a szerződést indokolás nélkül, egyoldalú jognyilatkozattal felmondani, vagy ha annak a jogszabályi feltételei fennállnak, a szerződéstől elállni! Ebben az esetben a vállalkozó meghiúsulási kötbér fizetésére lesz köteles!
Többet mutasson
Hibás teljesítési kötbér: a hiba kijavításáig késedelmi kötbér, mértéke a hibás teljesítéssel érintett munkarész nettó értékének 20 %-a, de legfeljebb a tartalékkeret és áfa nélkül számított teljes díj 5 %-a
Meghiúsulási kötbér: a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 30 %-a.
Jótállás: értékelési részszempont, kötelezően vállalandó 48 hónap.
Az Ajánlattevő köteles a lakásépítéssel kapcsolatos kötelező jótállásról szóló 181/2003. (XI. 5.) Korm. rendelet és az egyes nyomvonal jellegű építmény szerkezetek kötelező alkalmassági idejéről szóló 12/1988. (XII. 27.) ÉVM-IpM-KM-MÉM-KVM rendelet szerinti jótállást vállalni. Ezt meghaladóan értékelési részszempont a teljes beruházásra egységesen vállalt jótállási idő.
Többet mutasson
A jótállási kötelezettség kezdetének időpontja: a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeres lezárásának az időpontja.
Teljesítési biztosíték: a szerződés hatályba lépésének (ami egyben a szerződés megkötésének az időpontja is) időpontjában műszaki teljesítési határidőig, (okirati forma esetén+45 nap), a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 3 %-ának megfelelő összegben. (a biztosíték rendelkezésre bocsátása szerződéskötés feltétele, az ajánlatban csak nyilatkozni kell a rendelkezésre bocsátásról) (EKR ŰRLAP)
Többet mutasson
Jótállás idejére szóló biztosíték:(a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igények biztosítéka): A tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj 3 %-a. A biztosíték rendelkezésre bocsátásának időpontja, a szerződés teljesítése, a jótállási kötelezettségek kezdete, vége a vállalt jótállási idő vége, okirati forma esetén + 45 nap). A rendelkezésre bocsátása a végszámla benyújtásának a feltétele, az ajánlatban csak nyilatkozni kell a rendelkezésre bocsátásról (EKR ŰRLAP)
Többet mutasson
A hibás teljesítéssel kapcsolatos igények teljesítésére kikötött (Jótállás idejére szóló biztosíték) vonatkozásában a Megrendelő lehetővé teszi, hogy a biztosíték vagy annak meghatározott része a Kivitelezőnek a teljesítésért vagy részteljesítésért járó ellenértékből visszatartás útján kerüljön biztosításra, amelyre az óvadék szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-11-23 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Ekr
További információk:
Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § (2) bek.)
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A beruházás egészére vállalt jótállás időtartama (min 48 hó - értékelési max. összesen 60 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2. MV-É (vagy azzal egyenértékű) jogosultságú felelős műszaki vezetői pozícióra bemutatott szakembernek a jogosultság megszerzését követően szerzett szakmai gyakorlati ideje (hó)(min. 0, értékelési max. 60 hó)
3. MV-ÉG (vagy azzal egyenértékű) jogosultságú felelős műszaki vezetői pozícióra bemutatott szakembernek, a jogosultság megszerzését követően szerzett szakmai gyakorlati ideje (hó)(min. 0, értékelési max. 60 hó)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_70151853
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Agod Zoltán
A vevő profiljának címe: https://pipkft.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000997632020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1./ Az ajánlatnak tartalmazni kell felolvasólapot (Kbt. 66. (5) bek.) (EKR ŰRLAP), és az EEKD-t.
2./ Az ajánlatban nyilatkozatot kell csatolni: (EKR ŰRLAPOK)
— EEKD,
— a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) alpont szerint,
— a Kbt. 62. (1) bekezdés k) pont kc) alpont szerint,
— a Kbt. 66.§ (2) bekezdés szerinti,
— nyilatkozat a Kbt. 67.§ (4) bekezdés szerint)
— nyilatkozni kell, hogy van- e folyamatba lévő változásbejegyzési eljárás (és amennyiben van, úgy akkor a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás becsatolása szükséges),
— nyilatkozat a biztosítékok rendelkezésre bocsátásáról,
— az alkalmasságnál bemutatott szakemberekről,
— más szervezet kapacitásainak igénybevételére vonatkozóan (a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltakra).
3./ Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek. A Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, az egyéb közbeszerzési dokumentumban szerinti tartalommal. Az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevőktől nem követeli meg, és nem engedélyezi gazdálkodó szervezet létrehozását. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot, aminek ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
4./ A nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell a beruházásra vonatkozó, All Risk típusú az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett feltételeknek mindenben megfelelő biztosítással (ennek igazolása a szerződéskötés feltétele). A felelősségbiztosítás tekintetében az ajánlatban nyilatkozni kell. A teljes körű építés-szerelés biztosítási fedezetnek (C.A.R.) ki kell terjednie a beruházás becsült értéke szerinti, ÁFA nélküli összegével megegyező biztosítási összeggel a dologi károk fedezetére (C.A.R. biztosítás I. fejezet), valamint ki kell terjedjen a beruházási főösszeg 10 %-át elérő többletköltség biztosítási fedezetre is.
Többet mutasson
A kivitelezésben résztvevő összes felelős műszaki vezetőnek érvényes szakmai felelősségbiztosítással kell rendelkeznie vagy biztosítást kell kötnie a szerződéskötés időpontjáig, aminek ki kell terjednie az összes alvállalkozói teljesítésre is. A felelősség biztosítási mértéke: legalább 40 MFt/év.
Többet mutasson
A Kivitelezőnek munkáltatói felelősségbiztosítással kell rendelkeznie min. 30 MFt/kár/év limittel.
A Kivitelezőnek általános felelősségbiztosítással kell rendelkeznie min. 50 M Ft/kár/év limittel, valamint a Kivitelezőnek az érvényes általános felelősségbiztosítását ki kell terjesztenie az alvállalkozókra, dologi és személyi károkra egyaránt.
5./ Az ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) e) pontját, valamint a Kbt. 71. (6) bek foglaltakra tekintettel csak 1 (egy) alkalommal rendel el újabb hiánypótlást.
6./ Szakmai ajánlatként csatolni kell az árazott költségvetést nem módosítható formátumban, és ezzel egyező tartalommal, módosítható formátumban is, eltérés esetén a nem módosítható formátum az irányadó!
7./ FAKSZ: dr. Deák Krisztina, FAKSZ00235; Deák Ügyvédi Iroda 7100 Szekszárd, Jókai u. 22. fsz. 1-2. deakugyvediiroda@tolna.net
8./ Az ajánlattétel nyelve: ajánlat csak magyar nyelven tehető. Az ajánlatot magyar nyelven kell beadni, az eljárás során mindennemű levelezés, írásbeli cselekmény magyar nyelven történik. A joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok alkalmasak. Az Ajánlatkérő a fentiekre tekintettel idegen vagy részben idegen nyelvű okiratokat, nyilatkozatokat nem fogad el. Abban az esetben, amennyiben a nyilatkozat vagy okirat egészben vagy részben nem magyar nyelven kiállított, az Ajánlattevő által készített vagy készített fordítást kell csatolni közvetlenül a nyilatkozat vagy okirat után, melynek szöveghűségét az Ajánlattevő cégszerű aláírásával kell igazolni. Amennyiben a fordítás nem felel meg az alapnyilatkozatnak, alapokiratnak, akkor az hamis nyilatkozattételnek minősül, amennyiben annak a Kbt. szerinti feltételei fennállnak.
Többet mutasson
9./ Ajánlatkérő 2020. november 6. napján 10.00 órai kezdettel biztosítja a helyszín megtekintését. Gyülekezés: 7030 Paks, 0336/19 hrsz-nél. A bejáráson csak a helyszín megtekintésére kerül sor, kérdésekre az ajánlatkérő a helyszínen nem válaszol. A kérdések tekintetében a kiegészítő tájékoztatásra irányadó szabályokat kell alkalmazni.
Többet mutasson
10/A IV.2.6), ajánlati kötöttség: az ajánlattételi határidőt követő 60 nap a folyamatba épített minőség-ellenőrzés miatt.
11/Pont:0-10. Módszerek: 1. (jótállás), arányosítás: Pvizsgált = [(Avizsgált − Alegkedvezőtlenebb) / (Alegkedvezőbb − Alegkedvezőtlenebb)] x (Pmax − Pmin) + Pmin, 2-3. (szakemberek), egyenes arányosítás P = [Avizsgált/ Alegjobb] x (Pmax-Pmin) + Pmin, 4. (ajánlati ár), fordított arányosítás P = [Alegjobb/ Avizsgált] x (Pmax-Pmin) + Pmin
Többet mutasson
12./ Ajánlati biztosíték: Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött, mértéke 10 000 000 Ft. A befizetés helye: 7030 Paks, Ipari Park 4703/39 hrsz. vagy ajánlatkérő fizetési számlaszáma: Otp Bank:11746012-24671275. A biztosíték rendelkezésre bocsátásának igazolási módja, az átutalási/befizetési igazolást, garanciát, kötelezvényt az ajánlathoz kell csatolni, a biztosítéknak az ajánlattételi határidő lejártáig kell beérkezni, és onnantól számított 60. napon 17.00 óráig lehívhatónak kell lennie.
Többet mutasson
13./ A nyertes ajánlattevő feladata a kivitelezés során 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 29. § (1) bekezdésében meghatározott tartalmú mintavételi és megfelelőség-igazolási terv készítése.
14./ Az Ajánlatkérő a II.2.7) pontban meghatározott időtartamot naptári napban érti, azaz a teljesítés határideje a munkaterület átadásától számított 365 naptári nap.
15. A Kbt. 27/A. §-a alapján az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Többet mutasson
16./ Az Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el a Kbt. 81. § (5) bekezdés alapján.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § (3) bekezdésének megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 208-506681 (2020-10-21)
További információk (2020-11-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A PIP Nonprofit Kft tulajdonában álló Paks 0336/19 hrsz-ú ingatlanon megvalósításra kerülő háromszintes szállásépületek kivitelezése az alábbiak szerint: Nettó alapterület: A épület: 1783,40 m Az épületek modul egységekből (konténer elemekből) kialakított, középfolyosós elrendezésűek. Az épületek főbejáratai, a délkeleti oldal középső részén, szélfogós kialakításúak. A földszinten kap helyet a gépészeti helyiség, az emeleten pedig az elektromos és szerver helyiség. Az összesen 292 fő befogadására alkalmas épületekben 2 ágyas szobák kerülnek kialakításra. Mindkét épületben (A és B), mindhárom szinten 1-1 étkező-teakonyha, az I. és a II. emeleten pedig 1-1 közösségi helyiség épül. Az épületek alatt vasalt sávalapozás készül gerendarácsot alkotva összesen 429,4 m3 beton bedolgozásával. Továbbá el kell készíteni az épületek erős és gyengeáramú rendszereinek, valamint a komplett gépészeti berendezések (hűtés, fűtés, szellőzés) szerelését és beüzemelését is. Az épületek víziközműveit (víz, szennyvíz, csapadékvíz) terepszint alatt, a városi közműhálózatra, a rendelkezésre álló csatlakozási pontokkal összekötve kell kivitelezni. A területen 148 db zúzott kő burkolatú parkoló kialakítása is feladat 3631 m A B jelű szállásépülettől északkeletre egy streetball kosárlabdapálya (180,94 m A sportpályák tömörített vörös salak burkolattal, 8 cm szegélykővel, valamint 2D táblás ponthegesztett kerítéssel körülvéve készülnek. A sportpályák tartozéka 1 db kosárlabda állvány, illetve 2 db kézilabda kapu. A teljes mennyiséget a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Víz- és szennyvízvezetékek építése 📦

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Ipari Park

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-11-20 📅
Benyújtási határidő: 2020-12-04 📅
Közzététel dátuma: 2020-11-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 230-566001
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 208-506681
HL-S szám: 230
További információk
Mivel a beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérések megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez szükséges, azonban az észszerű időben történő válaszadáshoz és a válasz figyelembevételéhez nem áll megfelelő idő rendelkezésre, ezért a Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattételi határidő meghosszabbításra kerül.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A PIP Nonprofit Kft tulajdonában álló Paks 0336/19 hrsz-ú ingatlanon megvalósításra kerülő háromszintes szállásépületek kivitelezése az alábbiak szerint:
A B jelű szállásépülettől északkeletre egy streetball kosárlabdapálya (180,94 m
Forrás: OJS 2020/S 230-566001 (2020-11-20)
További információk (2020-11-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A PIP Nonprofit KFT tulajdonában álló Paks 0336/19 hrsz-ú ingatlanon megvalósításra kerülő háromszintes szállásépületek kivitelezése az alábbiak szerint: Nettó alapterület: A épület: 1783,40 m Az épületek modul egységekből (konténer elemekből) kialakított, középfolyosós elrendezésűek. Az épületek főbejáratai, a délkeleti oldal középső részén, szélfogós kialakításúak. A földszinten kap helyet a gépészeti helyiség, az emeleten pedig az elektromos és szerver helyiség. Az összesen 292 fő befogadására alkalmas épületekben 2 ágyas szobák kerülnek kialakításra. Mindkét épületben (A és B), mindhárom szinten 1-1 étkező-teakonyha, az I. és a II. emeleten pedig 1-1 közösségi helyiség épül. Az épületek alatt vasalt sávalapozás készül gerendarácsot alkotva összesen 429,4 m Az épületek víziközműveit (víz, szennyvíz, csapadékvíz) terepszint alatt, a városi közműhálózatra, a rendelkezésre álló csatlakozási pontokkal összekötve kell kivitelezni. A területen 148 db zúzott kő burkolatú parkoló kialakítása is feladat 3631 m A B jelű szállásépülettől északkeletre egy streetball kosárlabdapálya (180,94 m A sportpályák tömörített vörös salak burkolattal, 8 cm szegélykővel, valamint 2D táblás ponthegesztett kerítéssel körülvéve készülnek. A sportpályák tartozéka 1 db kosárlabda állvány, illetve 2 db kézilabda kapu. A teljes mennyiséget a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Többet mutasson

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-11-30 📅
Benyújtási határidő: 2020-12-14 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 237-582324
HL-S szám: 237
További információk
Mivel a kiegészítő tájékoztatás során a közbeszerzési dokumentáció is módosul, ezért a Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattételi határidő meghosszabbításra kerül.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az épületek modul egységekből (konténer elemekből) kialakított, középfolyosós elrendezésűek. Az épületek főbejáratai, a délkeleti oldal középső részén, szélfogós kialakításúak. A földszinten kap helyet a gépészeti helyiség, az emeleten pedig az elektromos és szerver helyiség. Az összesen 292 fő befogadására alkalmas épületekben 2 ágyas szobák kerülnek kialakításra. Mindkét épületben (A és B), mindhárom szinten 1-1 étkező-teakonyha, az I. és a II. emeleten pedig 1-1 közösségi helyiség épül. Az épületek alatt vasalt sávalapozás készül gerendarácsot alkotva összesen 429,4 m
Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 237-582324 (2020-11-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-04-20)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-20 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 079-199560
HL-S szám: 79
További információk
A legjobb ár-érték arányt megjelenítő érvényes megajánlás ajánlati ára (nettó 3 068 242 806 Ft) meghaladja a közbeszerzési eljárás becsült értékének, illetve az azzal megegyező rendelkezésre álló pénzügyi fedezet összegét (nettó 2 981 885 459
Ft). Az Ajánlatkérőnek nem áll módjában az eljárás eredményes lezárásához szükséges (többlet) pénzügyi fedezetet biztosítani. Fentiekre figyelemmel az eljárás a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján, mivel a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel, eredménytelen. Az eredménytelenné nyilvánítás napja: 2021.04.12. Az ajánlattevők adatai: 1./ EB Hungary Invest Kft. (Székhelye: 1107 Budapest, Fogadó utca 4., adószám: 13240567-2-42) 2./ KELET-ÚT Építőipari, Beruházó és Szállítmányozó Kft. (Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Bujtos út 14., adószám: 11896447-2-15) 3./ PSN Építőipari Kft. (Székhelye: 7100 Szekszárd, Rákóczi Ferenc utca 23-25., adószám: 12621754-2-17) 4./ WEST HUNGÁRIA BAU Építőipari Szolgáltató Kft. (Székhelye: 2051 Biatorbágy, Vendel Park Huber utca 1., adószáma: 11469830-2-44)
Ft).
Az Ajánlatkérőnek nem áll módjában az eljárás eredményes lezárásához szükséges (többlet) pénzügyi fedezetet biztosítani.
Fentiekre figyelemmel az eljárás a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján, mivel a rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel, eredménytelen.
Az eredménytelenné nyilvánítás napja: 2021.04.12.
Az ajánlattevők adatai:
1./ EB Hungary Invest Kft. (Székhelye: 1107 Budapest, Fogadó utca 4., adószám: 13240567-2-42)
2./ KELET-ÚT Építőipari, Beruházó és Szállítmányozó Kft. (Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Bujtos út 14., adószám: 11896447-2-15)
3./ PSN Építőipari Kft. (Székhelye: 7100 Szekszárd, Rákóczi Ferenc utca 23-25., adószám: 12621754-2-17)
4./ WEST HUNGÁRIA BAU Építőipari Szolgáltató Kft. (Székhelye: 2051 Biatorbágy, Vendel Park Huber utca 1., adószáma: 11469830-2-44)
Forrás: OJS 2021/S 079-199560 (2021-04-20)