Ajánlatkérő, a Rákóczi Szövetséggel kötött megállapodás alapján, megvalósítja a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont komplex fejlesztését. Az építési területen hotel, étterem, rendezvényterem, 8 db szállópavilon És ezekhez kapcsolódó közösségi és kiszolgáló helyiségek kerülnek kivitelezésre. A kivitelezés véghatárideje: 2021.05.31. Ajánlatkérő az előbbiekben meghatározott épületegyüttes berendezési tárgyai és működéshez, valamint Működtetéséhez szükséges eszközök, ingóságok, konyhai és éttermi eszközök, bútorok, dekorációk, Informatikai és audio-vizuális eszközök beszerzését kívánja megvalósítani.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-12-31.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-11-30.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-11-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szállodai berendezések
Hivatkozási szám: EKR001221242020
Rövid leírás:
Ajánlatkérő, a Rákóczi Szövetséggel kötött megállapodás alapján, megvalósítja a Rákóczi Tábor és
Rendezvényközpont komplex fejlesztését. Az építési területen hotel, étterem, rendezvényterem, 8 db szállópavilon
És ezekhez kapcsolódó közösségi és kiszolgáló helyiségek kerülnek kivitelezésre. A kivitelezés véghatárideje:
2021.05.31.
Ajánlatkérő az előbbiekben meghatározott épületegyüttes berendezési tárgyai és működéshez, valamint
Működtetéséhez szükséges eszközök, ingóságok, konyhai és éttermi eszközök, bútorok, dekorációk,
Informatikai és audio-vizuális eszközök beszerzését kívánja megvalósítani.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Folytatása II.2.4 pontnak
Kenőkés 30x2,5 cm RM műanyag nyéllel 2 db
Liszt, fűszer kanál 0,6 L műanyag 2 db
Por cukor szóró 0,5 L RM 2 db
Tészta nyújtó bécsi 45 cm műanyag 2 db
Tésztamintázó 52,5 cmműanyag 1 db
Habszifon 1 L ISI 3 db
Habszifon 0,5L ISI 1 db
Habüst 10 L RM 1 db
Tortaállvány 30 cm 1 szintes RM 4 db
Tortabúra 33 cm 6 db
Tortakés 29 cm RM 2 db
Tortatálca 30 cm RM 10 db
Sütőkesztyű 38x17 cm 2 db
Rm ételformázó 5 részes szett kinyomóval 5cm 1 db
Rm serpenyő 24cm 4 db
Serpenyő alu/ teflon- platinum 40 cm 1 db
Serpenyő alu/ teflon- platinum 36 cm 4 db
Rm ételformázó szögl. 8X8CM H 4,5CM 2 db
Rm ételformázó kerek 12 cm 4 db
Tálca GN 1/1 krómozott 10 db
Snack kosár 8*8cm 10 db
Snack kosár 9*9,5 cm 10 db
Terrin forma 400*65mm* 40 mm 5 db
Mosókosár 25 16 db
Mosókosár 25 magasító 35 db
Mosókosár csészék 10 db
Mosókosár evőeszköz 2 db
Mosókosár tüske tányér 5 db
Kávéfőzőgép, automatikus működésű, nagy teljesítményű 1 db
Tejhűtő szekrény, kávégép mellé helyezhető 1db
Kávéfőzőgép, 2 karos 1 db
Kávéörlőgép 1 db
Kávéfőzőgép, 3 karos 1 db
Kávéörlőgép,
Kávéfőzőgép, automatikus működésű 1db
Tejhűtő szekrény, kávégép mellé helyezhető 1db
Levescsésze 350 330 db
Csészealj 155 mm 330 db
Tojástartó 24 db
Sószóró 150 db
Borsszóró 150 db
Cukortartó 12 db
Tejkiöntő 150 18 db
Tejkiöntő 280 18 db
Csésze sorolható 250 360 db
Bögre sorolható 300 150 db
Levesestál 280 30 db
Sauciere 200 18 db
Ováltál 34x27 24 db
Zelie mélytányér 90 db
Zelie lapostányér 90 db
Zelie desszert tányér 90 db
Similar villa 90 db
Similar kanál 90 db
Similar kés 90 db
Burgundi kehely,700ml 90 db
Vöröboros kehely 580 ml 210
Fehérboros kehely 470 ml 330 db
Borkóstoló kehely 250 ml 90 db
Martini kehely 210 ml 30 db
Pezsgős flőte 240 ml 240 db
Tumbler 350 ml 540 db
Karaff - borkiöntő 0,5 L 30 db
Karaff - borkiöntő 1 L 30 db
Különleges kávés csésze, 360 24 db
Különleges kávés csésze, 260 24 db
Különleges kávés csésze, 280 24 db
EVŐKANÁL 360 db
EVŐVILLA 360 db
EVŐKÉS 360 db
DESSZERTKANÁL 360 db
DESSZERTVILLA 360 db
DESSZERTKÉS 360 db
SÜTISVILLA 180 db
STEAKKÉS 24 db
HALKÉS 18 db
HALVILLA 18 db
TEÁSKANÁL 600 db
MOKKÁSKANÁL 120 db
LONGDRINKKANÁL 10 db
VAJAZÓKÉS 360 db
TORTALAPÁT 12 db
LEVESMERŐ KANÁL 30 db
SZÓSZMERŐ KANÁL 12 db
SZERVÍROZÓKANÁL 18 db
SZERVÍROZÓVILLA 18 db
GN 1/1-es edény perforált 100 mm mély, 4 db
GN 1/1-es edény perforált 65 mm mély, 3 db
GN 1/2-es edény perforált 100 mm mély, 2 db
GN 1/2-es edény perforált 65 mm mély, 2 db
GN 1/1 szilikon lap 5 db
GN 1/1 grill rács 4 db
Granit chips 2 db
Csengő 2 db
Baguette kosár 1 db
Pékárutartó kosár Gn1/6 50 db
Evőeszköz kosár 20 db
Kenyér állvány 2 db
Kenyér állvány GN1/1 2db
Kenyér állvány GN1/2 2db
Kenyér kosár Gn1/1 4db
Kenyér kosár - méret1 2db
Csipesz 4db
Kínálótálka -műanyag(melamin)-Ming Hing típus-méret1 30db
Kínálótálka -műanyag(melamin)-Ming Hing típus -méret2 30db
Kínálótálka -műanyag(melamin)-Driftwood-méret1 12db
Kínálótálka -műanyag(melamin)-Driftwood-méret2 12db
Kínálótálka -műanyag(melamin) típus:Casual 30db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Small wave típus 32db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Marone típus 20db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Balance-méret1 15db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Balance-méret2 15db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Global buffet típus méret 1 10db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Global buffet típus méret 2 10db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Pure típus méret 1 10db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Pure típus méret 2 30db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Pure típus méret 3 24db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Pure típus méret 4 14db
Kínálótálka -műanyag(melamin)King típus, méret1 8db
Kínálótálka -műanyag(melamin)King típus, méret2 8db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Olive típus 10db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Weck típus, méret1 3db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Weck típus, méret2 5db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Weck típus, méret3 5db
Dresszírozó-méret1 1db
Dresszírozó-méret2 2db
Dresszírozó-méret3 1db
Pizzaforma-méret1 3db
Pizzaforma-méret2 3db
Fólía tartó 2db
Kártyatartó 15db
Állvány inox adag tálkákkal 3db
Melamin tálka 6 cm 150db
Kenyér kosár -méret 2 2db
Kenyér kosár -méret 3 1db
Box „BROTSTATION“ -méret 1 1db
Box „BROTSTATION“ -méret 2 1db
Brotschneidebrett „BROTSTATION“ 1db
Tablett „BROTSTATION“ 1db
Kenyér kosár - méret4 1db
Dresszing tartó edények-méret 1 3db
Dresszing tartó edények-méret 2 3db
Dresszing tartó edények-méret 3 6db
Etagère „CASUAL“ 2db
Closh 6db
Asztali szemetes 45db
Cukorszóró 0,23 L 45db
Borsőrlő 3db
Ovál kávéházi tálca rm. 28*22 cm 10db
Müzli malom 3x4 L 1db
Szögletes leszedő tálca csúszásmentes 10db
Csepegtető szett 4db
Asztali lapát 2db
Mézadagoló 3db
Dresszírozó tartó műanyag 20db
Menage „PURE“ 16db
Kenyérkosár - méret5 20db
Pezsgőhűtő 2db
Pezsgősállvány 3db
Pezsgősvödör 6db
Borhűtő 10db
Jégveder„CLASSIC“-méret 1 1db
Jégveder„CLASSIC“-méret 2 1db
Jégcsipesz 2db
Boston Shaker 1db
Shaker 1db
Crustázó 1db
Bar-Löffel 4db
Jéglapát 2db
Italnyitó/ Dreko 10db
Zsinóros kucstartó 2db
Italadagoló / alkohol /cseppmentes 4db
Tartódoboz 1db
Kártyatartó/ csomag 10db
Thermo-Sauciere 6db
Evőeszköztartó-méret 1 4db
Evőeszköztartó-méret 2 4db
Evőeszköztartó-méret 3 2db
Tej, kv adagoló Happy Hour 2db
Chafing Dish „GLOBE“-méret 1 2db
Chafing Dish „GLOBE“-méret 2 6db
Topf „GLOBE“ 2db
Topf „ECONOMIC“ 3db
Chafing Dish „ELITE“ 8db
Rugós chafing melegítő 12db
Égőpasztatartó 10db
Speiseneinsatz/ ételtartó betét 4db
Parmezán manage 4db
A részletes műszaki specifikációt a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő meghatározott gyártmányra,
Eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető
Meghatározása érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése
Alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy
Egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában
Igazolnia kell.
Hordozható projektor, WXGA (1280 x 800 pixel) 3600 Lumen 1 db
Tripod vászon 2m 1 db
Munkadíj Rezsi óradíj/fő db
Digitális TV jel elvitele 72 végpontra 72 db
Digitális antenna fejállomás 1 db
HANG: db
100v plafon hangszóró 2út 6w 28 db
ERŐSÍTŐ 100v 120W 4 db
URH MIKROFON DIVERSITY (egyik URH,másik Headsett) 2 db
KEVERŐ PULT 14 CH PAR. EQ 1 db
GÉMES MIKROFON ÁLLVÁNY
90-160 cm magasság állíthatóság 4 db
2út 200W hangfal fehér 6 db
VÉGERŐSÍTŐ 350 W 3 db
Digitális keverő pult 16ch LIVE 1 db
URH MIKROFON DIVERSITI 4 db
Kültéri hangfal 100V 16 db
ERŐSÍTŐ 100V 400W 4 db
KEVERŐ PULT 10CH PAR. EQ 1 db
VEZETÉKES MIKROFON DINAMIKUS 1 db
MOBIL HANGFAL 95W RMS (egyik URH,másik Headsett) 2 db
FÉNY db
RGBWA Ledes Disco lámpa, 200mW RG Laser 1 db
Multi color ledes disco lámpa 1 db
Ledes quad color disco lámpa 32W 1db
Fénystatív max magasság: 390 cm 1 db
T-bar, átmérő: 50mm x 1100 mm 1 db
Hazer 1500 W 1 db
Érintőképernyős monitor, képátló: 21,5"
Felbontás: 1920 x 1080 (FHD1080) 16:9 6 db
PC, Intel® Core™ i3-9100 Processor (6M Cache, up to 4.20 GHz)
8GB DDR4 2666MHz RAM 6 db
Laptop, PROCESSZOR Core i5 9300HF (upto 4100) MHz
MEMÓRIA 8192 (DDR4) MB 6 db
Lézernyomtató, Maximális felbontás (fekete)
1200 x 1200 dpi, Nyomtatási sebesség (fekete)
20 oldal/perc 5 db
Lézernyomtató, Nyomtatási felbontás 1200 x 600 dpi,
Terhelhetőség 75000 lap / hónap 2 db
Laptop táska 6 db
Optical mouse Max. felbontás: 1000 dpi 6 db
Billentyűzet, hatótáv: 10 m 6 db
Blokknyomtató, 203 DPI, 60 mm/s nyomtatási sebesség 4 db
KE-Line Giga KOMPAKT 24port CAT5E árnyékolt patch panel RJ45/s vagy azzal egyenértékű 18 db
Lande LN-EUBOX16U5460-LG-1 EURObox 19" 16U 540x600 szürke fali rack szekrény vagy azzal egyenértékű 6 db
Synology DS220J vagy azzal egyenértékű 6 db
APC Smart-UPS C 1500VA 2U Rack LCD Smart Connect szünetmentes tápegység vagy azzal egyenértékű 6 db
HPE ProLiant DL160 Gen10 4210R 1P 16G 4LFF szerver vagy azzal egyenértékű 6 db
A részletes műszaki specifikációt a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő meghatározott gyártmányra,
Eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető
Meghatározása érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése
Alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy
Egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában
Igazolnia kell.
A rész elnevezése: Bútorok, mobiliák, dekoráció
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Asztal fiókkal 43 db
Asztal fiókkal 22 db
Bőröndtároló fiókkal 63 db
Bőröndtároló fiókkal 1 db
Falpanel fogassal 7 db
Egészalakos tükör 21 db
Falpanel fogassal 15 db
Falpanel fogassal 24 db
Falpanel fogassal, tükörrel 24 db
Falpanel tükörrel 17 db
Komód nyíló ajtóval, beép hűtővel 18 db
Komód fiókkal és nyíló ajtóval, beép hűtővel 17 db
Zárt szekrény, alsó nyitott polccal 40 db
Zárt szekrény 30 db
Ágyvég éjjeliszekrénnyel (balos) 34 db
Ágyvég éjjeliszekrénnyel (jobbos) 34 db
Ágyvég éjjeliszekrénnyel (balos) 23 db
Ágyvég éjjeliszekrénnyel (jobbos) 23 db
Ágyvég éjjeliszekrénnyel (balos) 12 db
Ágyvég éjjeliszekrénnyel (jobbos) 12 db
Köztes ágyvég 31 db
Köztes ágyvég 9 db
Köztes ágyvég 12 db
Köztes ágyvég 13 db
Asszimetrikus ágyvég 160-as duplaágyhoz 2 db
1 Sz Szálláspavilon (17 szoba)
Zárt szekrény, alsó nyitott polccal 2 db
Hotel előtér
Recepciós pult 1 db
Prospektus tartó 2 db
Folyosó falburkolat 19 db
Folyosó falburkolat 4 db
Folyosó falburkolat 11 db
Folyosó falburkolat 12 db
Folyosó lábazat, ajtószegély 43 db
Étterem
Egyedi térelválasztó elem 3 db
Egyedi térelválasztó elem 1 db
Lépcső bélet 2 db
Mennyezeti farács 3 db
Mennyezeti farács 2 db
Tensegrity függeszték 13 db
Büfé 1 db
Bárpult 1 db
Konferenciaterem
Akusztikai falpanel 1 db
Akusztikai falpanel 2 db
Térbeálló információs fal 1 db
Falfülke 1 db
Pulpitus 1 db
Párnahuzat 900 db
Paplan 160 db
Paplanhuzat 480 db
Lepedő 480 db
Lepedő 150 db
Kádelő 240 db
Fürdőlepedő 480 db
Kéztörlő 480 db
Ágysál 150 db
Ágysál 30 db
Kis kanapé opció 12 db
Nagy kanapé 8 db
Ülőgarnitúra sarokelem 1 db
Ülőgarnitúra 100-as elem 8 db
Ülőgarnitúra 120-as elem 2 db
Recepció dohányzóasztal 12 db
Gyermek étkezőasztal 35 db
Éttermi asztal 29 db
Kávézó asztal 14 db
Bár asztal (Könyöklő) 18 db
Kültéri asztal 38 db
Hotelszoba szék 80 db
Hotelszoba szék 45 db
Étkező szék 134 db
Étkező szék kárpitozott 116 db
Konferencia szék kárpitozott karfával 182 db
Kültéri szék 111 db
Bárszék 6 db
Fogas 5 db
Négyelemes moduláris puff család 3 db
Hajszárító 75 db
Vállfa 600 db
Szemetes kosár 75 db
Fedeles szemetes 75 db
Teaforraló szet 10 db
Pótágy 5 db
Bébiágy 5 db
Szobaasszonyi kocsi 6 db
Mosó-szárítógép 1 db
Cipőtisztító gép 1 db
Takarító kocsi 1 db
Flip chart állvány 5 db
Öltözőszekrény 20 db
Beltéri kaspók 8 db
Design falióra 3 db
Szobai kép 75 db
Abrosz 130*170 cm Fehér színű, saten abrosz, 50%pamut 50%pes, 247gr/m2, sima szegéssel 300 db
Körabrosz 240 cm Fehér színű, saten abrosz, 50%pamut 50%pes, 247gr/m2, sima szegéssel 50 db
Futó 40*130 cm Futó-terítő, saten 40%pamut 60%pes. 226 gr/m2, sima szegéssel, kék/türkiz színárnyalat 600 db
Napron 100*140 cm Futó-terítő, saten 40%pamut 60%pes. 226 gr/m2, sima szegéssel, kék/türkiz színárnyalat 200 db
Szalvéta 45*45 cm Futó-terítő, saten 40%pamut 60%pes. 226 gr/m2, sima szegéssel, kék/türkiz színárnyalat 400 db
Asztalszoknya Asztalszoknya 10cm es rakásokkal. tört fehér fényes. Rakások kétszeres fedéssel. Felső szélén végig tépőzáras. Méretre (berakva):600*72 cm 10 db
Kasírabrosz klipsz 200 db
Könyöklő huzat /Spandex/ fehér*+ tető, Könyöklő: átm: 60 cm, mag: 112 cm 30 db
Konyharuha 150 db
Karakterkorlát miatt folytatás a II.2.14 pontban
További információk:
1A_Pálya (7,1 fm) 13 db
1A*_Raff függöny 5,3 fm) 13 db
1A*_Black out függöny (6,2 fm) 13 db
Ráncoló szalag (10,7 fm) 13 db
Varrás fényáteresztő (5,3 fm) 13 db
Varrás sötétítő (6,2 fm) 13 db
1A_Pálya (9,2 fm) 2 db
1A*_Raff függöny 7,1 fm) 2 db
1A*_Black out függöny (9,3 fm) 2 db
Ráncoló szalag (14,1 fm) 2 db
Varrás fényáteresztő (7,1 fm) 2 db
Varrás sötétítő (9,3 fm) 2 db
1B_Pálya (5,6 fm) 13 db
1B_Raff függöny (4,3 fm) 13 db
1B_Black out függöny (4,3 fm) 13 db
Ráncoló szalag (8,6 fm) 13 db
Varrás fényáteresztő (4,3 fm) 13 db
Varrás sötétítő (4,3 fm) 13 db
1B*_Pálya (9,5 fm) 3 db
1B*_Raff függöny (6,8 fm) 3 db
1B*_Black out függöny (6,8 fm) 3 db
Ráncoló szalag (13,6 fm) 3 db
Varrás fényáteresztő (6,8 fm) 3 db
Varrás sötétítő (6,8 fm) 3 db
1B**_Pálya (4,8 fm) 1 db
1B**_Raff függöny (6,3 fm) 1 db
1B**_Black out függöny (6,3 fm) 1 db
Ráncoló szalag (12,6 fm) 1 db
Varrás fényáteresztő (6,3 fm) 1 db
Varrás sötétítő (6,3 fm) 1 db
1B***_Pálya (16 fm) - 1 db
1B***_Raff függöny (11,9 fm) 1 db
1B**_Black out függöny (11,9 fm) 1 db
Ráncoló szalag (23,8 fm) 1 db
Varrás fényáteresztő (11,9 fm) 1 db
Varrás sötétítő (11,9 fm) 1 db
1C_Pálya (5,4 fm) 1 db
1C_Raff függöny (4,1 fm) 1 db
1C_Black out függöny (4,1 fm) 1 db
Ráncoló szalag (8,2 fm) 1 db
Varrás fényáteresztő (4,1 fm) 1 db
Varrás sötétítő (4,1 fm) 1 db
1D_Pálya (6 fm) 8 db
1D_Raff függöny (3,8 fm) 8 db
1D_Black out függöny (3,8 fm) 8 db
Ráncoló szalag (7,6 fm) 8 db
Varrás fényáteresztő (3,8 fm) 8 db
Varrás sötétítő (3,8 fm) 8 db
2.1_Pálya (36 fm) 1 db
2.1_Raff függöny (53,4 fm) 1 db
2.1_Black out függöny (53,4 fm) 1 db
2.1_Motoros roló (2,85 fm) 6 db
2.2_Pálya (40 fm) 1 db
2.2_50% Raff függöny (60,20 fm) 1 db
Ráncoló szalag (227,2 fm) -1 db
Varrás fényáteresztő (113,6 fm) 1 db
Varrás sötétítő (53,4 fm) 1 db
3_Pálya (30 fm) 1 db
3_Black out függöny (34 fm) 1 db
Ráncoló szalag (34 fm) 1 db
Varrás sötétítő (34 fm)1 db
Porszívó (6 db)
Tárcsás súrológép (1 db)
Súroló-szívógép (1 db)
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 3980 Sátoraljaújhely, V.István király útja 123.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A feltételek felsorolása és rövid ismertetése valamennyi közbeszerzési rész vonatkozásában:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok fennállnak. Igazolási mód: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1-7. § alapján ajánlattevőnek ajánlata benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt, Ajánlatkérő felhívására a Korm. rend. 8.§, 10.§, 12-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtásával kell igazolnia, hogy vele szemben nem állnak fenn a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. A bírálat során ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseiben foglaltak szerint jár el. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. § szerinti nyilatkozatot ajánlattevők nemleges tartalommal is kötelesek csatolni. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alkalmazása esetén az ajánlathoz csatolandó a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Korm. rend. II. fejezete szerint kitöltött és aláírt EEKD, mely igazolja, hogy a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bek.-ben előírt kizáró okok hatálya alá. Ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §-a szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. A Kbt. 74. § (1) bekezdésének b) pontja alapján az ajánlattevő kizárásra kerül az eljárásból, amennyiben a kizáró ok az eljárás során következik be. A Korm. rend. 1. § (7) bekezdése értelmében a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított dokumentumok is benyújthatók. A 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági

Követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész „α: „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.

Műszaki és szakmai képességek:
M/1: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján az ajánlattevő csatoljon az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban);ezen időszak alatt befejezett, de legfeljebb 9 éven (108 hónap) belül megkezdett teljesítések vehetők figyelembe) szerződésszerűen teljesített, a közbeszerzés tárgya (adott rész szerint) szerinti munkákra vonatkozó igazolást, vagy nyilatkozatot a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdései szerint legalább az alábbi tartalommal:

— a gyártás és/vagy szállítás és/vagy forgalmazás tárgyának rövid leírása, olyan tartalommal, hogy az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen:
— teljesítés mennyisége, vagy az ellenszolgáltatás összege (attól függően, hogy a referenciaelőírás mennyiségre, vagy összegre vonatkozik),
— a teljesítés ideje (kezdés és befejezés napja év/hó/nap),
— a teljesítési előírásoknak és a szerződésnek való megfelelőségére vonatkozó nyilatkozat,
— a szerződést kötő másik fél neve, elérhetősége,
— kapcsolattartó megnevezése, elérhetősége.
Amennyiben az ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, a referenciaigazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette.
Ajánlattevő több szerződéssel is teljesítheti az alkalmassági követelményt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1: Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónapban) befejezett, de legfeljebb 9 évben (108 hónap) megkezdett,
Az 1. közbeszerzési résznél legalább 50 000 000,- Ft értékben konyhai és/vagy éttermi eszközök,
A 2. közbeszerzési résznél legalább 30 000 000,- Ft értékben informatikai eszközök
A 3. közbeszerzési résznél legalább 140 000 000,- Ft értékben bútorok és/vagy mobíliák,
Gyártására és/vagy szállítására és/vagy forgalmazására vonatkozó referenciával.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi közbeszerzési rész vonatkozásában:
A Szerződésben rögzített kötbérköteles határidő nem teljesülése esetén, amennyiben az olyan okból következett be, amelyért Eladó felelős, Eladó késedelmi kötbért köteles fizetni, amelynek mértéke a határidő késedelmes teljesítése esetén, minden késedelemmel érintett naptári nap után az ÁFA nélkül számított vételár 2 %-a.

Vevő a teljesítési határidő vonatkozásában 15 napot meghaladó Eladó általi késedelmes teljesítés esetén választása szerint jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani vagy az Eladó költségére a még el nem végzett munkákat más személlyel elvégeztetni.

Vevő azonnali hatályú felmondási jogát a Szerződés teljesítésének meghiúsulására hivatkozva érvényesítheti, ha a VI/2.1 pont szerinti késedelem olyan okból következett be, amelyért Eladó felelős. Eladó ebben az esetben köteles az áfa nélkül számított vállalkozói díj 30 %-ának megfelelő mértékű meghiúsulási kötbért fizetni. A késedelmi kötbér érvényesítése esetén a meghiúsulási kötbér érvényesítésére nem kerülhet sor. naptári nap elteltének időpontjáig érvényesíti. Vevő a 15 naptári napot meghaladó késedelmes teljesítést meghiúsulásként értékeli, úgy arra a meghiúsulási kötbér szabályai irányadóak.

Fizetési késedelem esetén Vevő késedelmi kamat fizetésére köteles, amelynek mértéke a Ptk. 6:155.§-ban meghatározott mérték. Vevő kijelenti, hogy a Ptk. 8:1.§ (1) bekezdés 7. pontja alapján szerződő hatóságnak minősül.
Ajánlatkérő a felhívás VI.3. pontjában meghatározottak szerint ajánlati biztosítékot alkalmaz, amely a szerződéstervezet X. fejezetében foglaltak alapján a nyertes ajánlattevő esetében, a szerződéskötés időpontjában jóteljesítési garanciává alakul.
A Kbt. 135. § (1)-(5)-(6) alkalmazandó a szerződés teljesítése kapcsán.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-12-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok vagy részvételi jelentkezések felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlat vagy részvételi jelentkezés esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal hozzáférhetővé teszi az ajánlattevők részére. A 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó a bontási eljárásra.

Minőségi kritérium (név): Ajánlattevő által vállalt szállítási határidő az összes termék leszállítására (a szerződés IV.1. pontja szerint min. 5 max. 10 munkanap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Ár (súlyozás): 70
— Kbt. 66. § (6) a) és b) nyilatkozat, nemleges tartalom esetén is,
— Kbt. 66.§ (2) bekezdés szerinti nyilatkozat (elektronikus űrlap),
— a Kbt. 65. § (7) szerinti nyilatkozat az ott jelölt tartalommal, adott esetben nemleges nyilatkozat,
— adott esetben a közös ajánlattevők közötti megállapodás a Kbt. 35.§-ában és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint, a Kbt. 44. § szerint az üzleti titok elkülönítetten, és arról szóló nyilatkozat indoklással az EKR rendelet 11.§ (4) bek. szerint,

— 321/2015.(X.30.) Korm. rend. 13.§-a szerinti dokumentumok, illetve nemleges nyilatkozat,
— aláíró cégjegyzésre jogosult személyek aláírási címpéldánya ill. ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintája.
Szakmai ajánlat részeként minden közbeszerzési résznél kérjük megadni az adott eszköz pontos gyártmányát és/vagy típusát. Kérjük továbbá az ajánlatban csatolni a megajánlott eszközre vonatkozó leírást vagy gépkönyvet, melyből megállapítható a műszaki leírásnak történő megfelelés.

Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a beüzemelési tervet (Terv) cégszerűen aláírva a szerződéstervezet IV. fejezete alapján. A Terv a szakmai ajánlat része, amely magában foglalja, hogy ajánlattevő a beszerelési helyszínen hogyan, mikor, milyen ütemezés szerint, kivel együttműködve köteles a Terméket beszerelni és beüzemelni. Tartalmazza a szállítás, beszerelés és beüzemelés tervezett tárgyi, személyi feltételeit, ütemtervét. A Tervben ajánlattevő köteles ismertetni a leszállítást és beszerelést/beállítást követően a próba folyamatát - gépek esetén a rendeltetésszerű használatra való alkalmasságot igazoló próbaműködés bemutatását -, a Termék bemutatásának folyamatát.

2. Valamennyi alkalmassági feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb.
3. Kbt. 35. § (8) bekezdése szerinti szervezet alapítása kizárt.
4. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját.
5. AK a felhívás IV.2.6 pontjában rögzített ajánlati kötöttség egy hónapos időtartama alatt 30 naptári napot ért.
6. Az eljárás nyelve a magyar. Az ajánlatban minden idegen nyelven benyújtott irathoz, dokumentumhoz, nyilatkozathoz, információhoz csatolni kell az ajánlattevő általi, egyszerű magyar fordítást.
7. Ajánlatkérő valamennyi közbeszerzési rész esetében alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését.
8. Az összegezésre a Kbt. 79.§, a szerződéskötés időpontjára a Kbt. 131. § (6) és (8) bekezdés, az eljárással kapcsolatos határidőkre a közép-európai idő az irányadó.
9. Jelen ajánlati felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és a Ptk. előírásai irányadók.
10. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas/ Az EKR működtetését a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Kft. végzi, http://nekszt.hu. A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.

11. Értékelési módszer mindhárom közbeszerzési részben:
1. nettó ár: fordított arányosítás 2. szállítási határidő: fordított arányosítás. Ponthatár: 0-10 pont A képleteket a közbesz. dokumentumok tartalmazzák a Közbeszerzési Hatóság útmutatója szerint (2020. március 25. 60. szám).
12. Az ajánlatkérő által készített nyilatkozat-minták alkalmazása nem kötelező. FAKSZ: dr. Bagdy Emese (lajstromszám: 01148) és dr. Czakó-Salusinszky Réka (lajstromszám OO987)
13. A felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az Ajánlattevőnek az ajánlatában bizonyítania kell.

14. Az egyes közbeszerzési részeknél a II.2.7. pontban foglalt szerződés kezdő teljesítési időpontja a szerződés aláírásának függvényében változhat. A kezdő időpont a szerződés aláírásának időpontja.
15. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 54. § (1) bekezdését, azaz a jelen eljárásban történő részvételt ajánlati biztosíték nyújtásához köti. Ajánlattevő az ajánlati biztosítékot választása szerint nyújthatja: bankszámlára történő befizetéssel, bankgaranciával vagy kezességvállalással. Amennyiben bankszámlára történő befizetést választ az ajánlattevő, úgy kérjük az ajánlati biztosíték összegét az ajánlatkérő OTP Bank Nyrt-nél vezetett 11734138-20003500-00000000 sz. bankszámlájára szíveskedjen teljesíteni (közleményben kérjük megadni az EKR azonosítót és feltüntetni az ajánlati biztosíték megnevezést.) Ajánlattevő köteles az ajánlatával együtt igazolni az ajánlati biztosíték megfizetését, a megfizetés formájának megfelelő okirattal (átutalási igazolás, kezességvállalást vagy bankgaranciát tanúsító okirat). Az ajánlati biztosíték összege: 1. közbeszerzési résznél: 1 000 000,- Ft, 2. közbeszerzési résznél: 660 000,- Ft, 3.közbeszerzési résznél: 3 000 000,- Ft. Az ajánlati biztosíték további szabályait a Közbeszerzési Dokumentáció tartalmazza.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 237-582658 (2020-11-30)
További információk (2020-12-17) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
További információk (2020-12-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő, a Rákóczi Szövetséggel kötött megállapodás alapján, megvalósítja a Rákóczi Tábor és Rendezvényközpont komplex fejlesztését. Az építési területen hotel, étterem, rendezvényterem, 8 db szállópavilon és ezekhez kapcsolódó közösségi és kiszolgáló helyiségek kerülnek kivitelezésre. A kivitelezés véghatárideje:
2021.5.31.
Ajánlatkérő az előbbiekben meghatározott épületegyüttes berendezési tárgyai és működéshez, valamint működtetéséhez szükséges eszközök, ingóságok, konyhai és éttermi eszközök, bútorok, dekorációk, informatikai és audio-vizuális eszközök beszerzését kívánja megvalósítani.

Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-03-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő, a Rákóczi Szövetséggel kötött megállapodás alapján, megvalósítja a Rákóczi Tábor és rendezvényközpont komplex fejlesztését. Az építési területen hotel, étterem, rendezvényterem, 8 db szállópavilon és ezekhez kapcsolódó közösségi és kiszolgáló helyiségek kerülnek kivitelezésre. A kivitelezés véghatárideje:

A beszerzés teljes értéke: 274 094 274 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-03-22 📅
Közzététel dátuma: 2021-03-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 060-149843
HL-S szám: 60
További információk
Folytatása II.2.4 pontnak
Kenőkés 30x2,5 cm RM műanyag nyéllel 2 db
Liszt, fűszer kanál 0,6 L műanyag 2 db
Por cukor szóró 0,5 L RM 2 db
Tészta nyújtó bécsi 45 cm műanyag 2 db
Tésztamintázó 52,5 cmműanyag 1 db
Habszifon 1 L ISI 3 db
Habszifon 0,5L ISI 1 db
Habüst 10 L RM 1 db
Tortaállvány 30 cm 1 szintes RM 4 db
Tortabúra 33 cm 6 db
Tortakés 29 cm RM 2 db
Tortatálca 30 cm RM 10 db
Sütőkesztyű 38x17 cm 2 db
Rm ételformázó 5 részes szett kinyomóval 5cm 1 db
Rm serpenyő 24cm 4 db
Serpenyő alu/ teflon- platinum 40 cm 1 db
Serpenyő alu/ teflon- platinum 36 cm 4 db
Rm ételformázó szögl. 8X8CM H 4,5CM 2 db
Rm ételformázó kerek 12 cm 4 db
Tálca GN 1/1 krómozott 10 db
Snack kosár 8*8cm 10 db
Snack kosár 9*9,5 cm 10 db
Terrin forma 400*65mm* 40 mm 5 db
Mosókosár 25 16 db
Mosókosár 25 magasító 35 db
Mosókosár csészék 10 db
Mosókosár evőeszköz 2 db
Mosókosár tüske tányér 5 db
Kávéfőzőgép, automatikus működésű, nagy teljesítményű 1 db
Tejhűtő szekrény, kávégép mellé helyezhető 1db
Kávéfőzőgép, 2 karos 1 db
Kávéörlőgép 1 db
Kávéfőzőgép, 3 karos 1 db
Kávéörlőgép,
Kávéfőzőgép, automatikus működésű 1db
Tejhűtő szekrény, kávégép mellé helyezhető 1db
Levescsésze 350 330 db
Csészealj 155 mm 330 db
Tojástartó 24 db
Sószóró 150 db
Borsszóró 150 db
Cukortartó 12 db
Tejkiöntő 150 18 db
Tejkiöntő 280 18 db
Csésze sorolható 250 360 db
Bögre sorolható 300 150 db
Levesestál 280 30 db
Sauciere 200 18 db
Ováltál 34x27 24 db
Impress mélytányér 90 db
Impress lapostányér 90 db
Impress desszert tányér 90 db
Similar villa 90 db
Similar kanál 90 db
Similar kés 90 db
Burgundi kehely,700ml 90 db
Vöröboros kehely 580 ml 210
Fehérboros kehely 470 ml 330 db
Borkóstoló kehely 250 ml 90 db
Martini kehely 210 ml 30 db
Pezsgős flőte 240 ml 240 db
Tumbler 350 ml 540 db
Karaff - borkiöntő 0,5 L 30 db
Karaff - borkiöntő 1 L 30 db
Különleges kávés csésze, 360 24 db
Különleges kávés csésze, 260 24 db
Különleges kávés csésze, 280 24 db
EVŐKANÁL 360 db
EVŐVILLA 360 db
EVŐKÉS 360 db
DESSZERTKANÁL 360 db
DESSZERTVILLA 360 db
DESSZERTKÉS 360 db
SÜTISVILLA 180 db
STEAKKÉS 24 db
HALKÉS 18 db
HALVILLA 18 db
TEÁSKANÁL 600 db
MOKKÁSKANÁL 120 db
LONGDRINKKANÁL 10 db
VAJAZÓKÉS 360 db
TORTALAPÁT 12 db
LEVESMERŐ KANÁL 30 db
SZÓSZMERŐ KANÁL 12 db
SZERVÍROZÓKANÁL 18 db
SZERVÍROZÓVILLA 18 db
GN 1/1-es edény perforált 100 mm mély, 4 db
GN 1/1-es edény perforált 65 mm mély, 3 db
GN 1/2-es edény perforált 100 mm mély, 2 db
GN 1/2-es edény perforált 65 mm mély, 2 db
GN 1/1 szilikon lap 5 db
GN 1/1 grill rács 4 db
Granit chips 2 db
Csengő 2 db
Baguette kosár 1 db
Pékárutartó kosár Gn1/6 50 db
Evőeszköz kosár 20 db
Kenyér állvány 2 db
Kenyér állvány GN1/1 2db
Kenyér állvány GN1/2 2db
Kenyér kosár Gn1/1 4db
Kenyér kosár - méret1 2db
Csipesz 4db
Kínálótálka -műanyag(melamin)-Ming Hing típus-méret1 30db
Kínálótálka -műanyag(melamin)-Ming Hing típus -méret2 30db
Kínálótálka -műanyag(melamin)-Driftwood-méret1 12db
Kínálótálka -műanyag(melamin)-Driftwood-méret2 12db
Kínálótálka -műanyag(melamin) típus:Casual 30db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Small wave típus 32db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Marone típus 20db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Balance-méret1 15db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Balance-méret2 15db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Global buffet típus méret 1 10db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Global buffet típus méret 2 10db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Pure típus méret 1 10db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Pure típus méret 2 30db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Pure típus méret 3 24db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Pure típus méret 4 14db
Kínálótálka -műanyag(melamin)King típus, méret1 8db
Kínálótálka -műanyag(melamin)King típus, méret2 8db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Olive típus 10db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Weck típus, méret1 3db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Weck típus, méret2 5db
Kínálótálka -műanyag(melamin)Weck típus, méret3 5db
Dresszírozó-méret1 1db
Dresszírozó-méret2 2db
Dresszírozó-méret3 1db
Pizzaforma-méret1 3db
Pizzaforma-méret2 3db
Fólía tartó 2db
Kártyatartó 15db
Állvány inox adag tálkákkal 3db
Melamin tálka 6 cm 150db
Kenyér kosár -méret 2 2db
Kenyér kosár -méret 3 1db
Box „BROTSTATION“ -méret 1 1db
Box „BROTSTATION“ -méret 2 1db
Brotschneidebrett „BROTSTATION“ 1db
Tablett „BROTSTATION“ 1db
Kenyér kosár - méret4 1db
Dresszing tartó edények-méret 1 3db
Dresszing tartó edények-méret 2 3db
Dresszing tartó edények-méret 3 6db
Etagère „CASUAL“ 2db
Closh 6db
Asztali szemetes 45db
Cukorszóró 0,23 L 45db
Borsőrlő 3db
Ovál kávéházi tálca rm. 28*22 cm 10db
Müzli malom 3x4 L 1db
Szögletes leszedő tálca csúszásmentes 10db
Csepegtető szett 4db
Asztali lapát 2db
Mézadagoló 3db
Dresszírozó tartó műanyag 20db
Menage „PURE“ 16db
Kenyérkosár - méret5 20db
Pezsgőhűtő 2db
Pezsgősállvány 3db
Pezsgősvödör 6db
Borhűtő 10db
Jégveder„CLASSIC“-méret 1 1db
Jégveder„CLASSIC“-méret 2 1db
Jégcsipesz 2db
Boston Shaker 1db
Shaker 1db
Crustázó 1db
Bar-Löffel 4db
Jéglapát 2db
Italnyitó/ Dreko 10db
Zsinóros kucstartó 2db
Italadagoló / alkohol /cseppmentes 4db
Tartódoboz 1db
Kártyatartó/ csomag 10db
Thermo-Sauciere 6db
Evőeszköztartó-méret 1 4db
Evőeszköztartó-méret 2 4db
Evőeszköztartó-méret 3 2db
Tej, kv adagoló Happy Hour 2db
Chafing Dish „GLOBE“-méret 1 2db
Chafing Dish „GLOBE“-méret 2 6db
Topf „GLOBE“ 2db
Topf „ECONOMIC“ 3db
Chafing Dish „ELITE“ 8db
Rugós chafing melegítő 12db
Égőpasztatartó 10db
Speiseneinsatz/ ételtartó betét 4db
Parmezán manage 4db
A részletes műszaki specifikációt a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő meghatározott gyártmányra,
Eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető
Meghatározása érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése
Alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy
Egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában
Igazolnia kell.
Karakterkorl., miatt folyt. VI.3)

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő, a Rákóczi Szövetséggel kötött megállapodás alapján, megvalósítja a Rákóczi Tábor és rendezvényközpont komplex fejlesztését. Az építési területen hotel, étterem, rendezvényterem, 8 db szállópavilon és ezekhez kapcsolódó közösségi és kiszolgáló helyiségek kerülnek kivitelezésre. A kivitelezés véghatárideje:
Ajánlatkérő, a Rákóczi Szövetséggel kötött megállapodás alapján, megvalósítja a Rákóczi Tábor és rendezvényközpont komplex fejlesztését. Az építési területen hotel, étterem, rendezvényterem, 8 db szállópavilon és ezekhez kapcsolódó közösségi és kiszolgáló helyiségek kerülnek kivitelezésre. A kivitelezés véghatárideje:
További információk:
Impress mélytányér 90 db
Impress lapostányér 90 db
Impress desszert tányér 90 db
Karakterkorl., miatt folyt. VI.3)
Rövid leírás:
Üzembe helyezés helyszínen 1 db Zárak felszerelése és beprogramozása, személyzet betanítása
Munkadíj 1 db
MOBIL HANGFAL 95W RMS 2 db
FÉNY
LTS-209LS statív vagy ezzel egyenértékű 1 db
APC Back-UPS 700VA (BX700U-GR) vagy azzal egyenértékű (6 db PC-hez) 6 db
KE-Line Giga KOMPAKT 24port CAT5E árnyékolt patch panel RJ45/s vagy azzal egyenértékű 3 db
Lande LN-EUBOX16U5460-LG-1 EURObox 19" 16U 540x600 szürke fali rack szekrény vagy azzal egyenértékű 1 db
Synology DS220J vagy azzal egyenértékű 1 db
APC Smart-UPS C 1500VA 2U Rack LCD Smart Connect szünetmentes tápegység vagy azzal egyenértékű 1 db
HPE ProLiant DL160 Gen10 4210R 1P 16G 4LFF szerver vagy azzal egyenértékű 1 db
Karakterkorlát miatt teljes mennyiség az eljárást megindító felhívásban található
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-02-18 📅
Név: Hunép Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_41354135
Postacím: Simonffy utca 34-36. 8768/1
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4025
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309541435📞
E-mail: vallalkozas@hunep.hu📧
Ország: Hajdú-Bihar
🏙️
Internetcím: http://www.hunep.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 78 089 438 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-03-17 📅
Név: Future Consulting Services Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_61669141
Postacím: Csíksomlyó Utca 2. 1.ép. B. lház. 4. emelet. 13.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1048
Telefon: +36 307524600📞
E-mail: message@hotmail.hu📧
Ország: Budapest
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 39 268 075 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-02-11 📅
Név: Iroda 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_27674093
Postacím: Corvin utca 1. B. ép. 3.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3530
Telefon: +36 46328709📞
E-mail: ekr@iroda2000.hu📧
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén
🏙️
Internetcím: http://www.iroda2000.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 156 736 761 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
4
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők neve, címe, adószáma:
1. közbeszerzési rész:
Hunép Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Magyarország 4025 Debrecen, Simonffy Utca 34-36. 8768/1 12656770-2-09
AGRIKON-ALFA Ipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi Út 136 11887243-2-03
2. közbeszerzési rész:
Future Consulting Services Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1048 Budapest, Csíksomlyó Utca 2. 1.ép. B. lház. 4. emelet. 13. 26608055-2-41
PROCOMP Számitástechnikai és Elektronikai Korlátolt Felelősségü Társaság, Magyarország 8900 Zalaegerszeg, Bozsoki út 3 10217472-2-20
Freedom-Tech Informatika Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2724 Újlengyel, Petőfi Sándor Utca 48. 23444054-2-13
3. közbeszerzési rész:
Iroda 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Magyarország 3530 Miskolc, Corvin Utca 1. B. ép. 3. 11079130-2-05
Forrás: OJS 2021/S 060-149843 (2021-03-22)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-05-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 39 268 075 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: V. István király útja 123. 10983/1.