Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 513 360 342 Ft) vagy 24 hónap határozott időtartamra jön létre. A jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumban meghatározott objektív szempontok alapján ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik. Ajánlatkérő 12 hónapot követően az elektronikus katalógusok frissítését Kbt. 109. §. (5) bek. és Kbt. 109. §. (6) bek. a) pontja szerint, verseny újranyitás keretében folytatja le. A katalógus frissítés szabályait a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. A közbeszerzési eljárás tárgya 184 tétel 207 altétellel. AT-nek nem kötelező valamennyi kötszer tételre ajánlatot benyújtania, választása szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó kötszer tételre, azonban a tételen belül, ha több altételből áll, minden altételre kell ajánlatot tenni. A megrendelt termékeket 48 órán belül kell leszállítani, a váratlanul jelentkező áruhiány pótlására (melyet a megrendelésen un. statim jelzéssel illetnek) vonatkozó azonnali megrendeléseket pedig 24 órán belül kell teljesíteni.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-01-21.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-12-01.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-12-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Kötszerek
Hivatkozási szám: EKR001111312020
Rövid leírás:
Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 513 360 342 Ft) vagy 24 hónap határozott...
Többet mutasson
Rövid leírás
Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 513 360 342 Ft) vagy 24 hónap határozott időtartamra jön létre.
A jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumban meghatározott objektív szempontok alapján ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik.
Ajánlatkérő 12 hónapot követően az elektronikus katalógusok frissítését Kbt. 109. §. (5) bek. és Kbt. 109. §. (6) bek. a) pontja szerint, verseny újranyitás keretében folytatja le. A katalógus frissítés szabályait a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A közbeszerzési eljárás tárgya 184 tétel 207 altétellel.
AT-nek nem kötelező valamennyi kötszer tételre ajánlatot benyújtania, választása szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó kötszer tételre, azonban a tételen belül, ha több altételből áll, minden altételre kell ajánlatot tenni.
A megrendelt termékeket 48 órán belül kell leszállítani, a váratlanul jelentkező áruhiány pótlására (melyet a megrendelésen un. statim jelzéssel illetnek) vonatkozó azonnali megrendeléseket pedig 24 órán belül kell teljesíteni.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Kötszerek📦
További CPV-kód: Kötszerek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő a bontás során a Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdései szerint jár el. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15....
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a bontás során a Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdései szerint jár el. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ban foglaltakra.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 513 360 342 Ft) vagy 24 hónap határozott...
Többet mutasson
Rövid leírás
Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 513 360 342 Ft) vagy 24 hónap határozott időtartamra jön létre.
A jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre...
Többet mutasson
Rövid leírás
A jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumban meghatározott objektív szempontok alapján ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik.
Többet mutasson (52)
Ajánlatkérő 12 hónapot követően az elektronikus katalógusok frissítését Kbt. 109. §. (5) bek. és Kbt. 109. §. (6) bek. a) pontja szerint, verseny újranyitás...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő 12 hónapot követően az elektronikus katalógusok frissítését Kbt. 109. §. (5) bek. és Kbt. 109. §. (6) bek. a) pontja szerint, verseny újranyitás keretében folytatja le. A katalógus frissítés szabályait a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A közbeszerzési eljárás tárgya 184 tétel 207 altétellel.
AT-nek nem kötelező valamennyi kötszer tételre ajánlatot benyújtania, választása szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó kötszer tételre,...
Többet mutasson
Rövid leírás
AT-nek nem kötelező valamennyi kötszer tételre ajánlatot benyújtania, választása szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó kötszer tételre, azonban a tételen belül, ha több altételből áll, minden altételre kell ajánlatot tenni.
A megrendelt termékeket 48 órán belül kell leszállítani, a váratlanul jelentkező áruhiány pótlására (melyet a megrendelésen un. statim jelzéssel illetnek)...
Többet mutasson
Rövid leírás
A megrendelt termékeket 48 órán belül kell leszállítani, a váratlanul jelentkező áruhiány pótlására (melyet a megrendelésen un. statim jelzéssel illetnek) vonatkozó azonnali megrendeléseket pedig 24 órán belül kell teljesíteni.
24 féle főcsoport szerint (egy főcsoporton belül több tétel található, amelyre ajánlatot lehet tenni):
I. Gömbtörlők
II. Hasi törlők
III. Egyéb mull termékek
IV. Papírvatták
V. Vatták
VI. Csőháló kötszerek
VII. Rugalmas pólya
VIII. Rugalmas pólya, kötésrögzítő
IX. Sebfedők
X. Szigetkötszer vlies alapú
XI. Kötésrögzítők
XII. Ragtapaszok
XIII. Alginát lapok
XIV. Filmkötszerek
XV. Kanülrögzítő filmkötszer
XVI. Film szigetkötszerek
XVII. Sebzáró csík
XVIII. Impregnált gézlapok
XIX. Hidrokolloid lapok
XX. Polimer kötszerek
XXI. Speciális habszivacsok, habok antiszeptikummal
XXII. Gipsz termékek
XXIII. Pálcás tampon
XXIV. Egyéb termékek
Tételek mennyiségei összesen:
— 949 600 csomag,
— 11 178 060 db,
— 1 040 doboz,
— 48 060 kg,
— 246 990 méter,
— 54 400 milliliter,
— 68 100 sebzáró csík,
— 10 800 tekercs kötszer.
A beszerzés tárgyának részletes leírását a Közbeszerzési dokumentumok VI. számú fejezete szerinti Közbeszerzési műszaki leírás tartalmazza.
Az értékelés szempontjai:
Ajánlatkérő a felhívás II.2.5. pontjában meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: legalacsonyabb ár.
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő a felhívás II.2.5. pontjában meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: legalacsonyabb ár.
Értékelési szempont:
Eljárás I. részében:
Minden soron, vagyis tételenként érvényességi küszöb, mint elsődleges objektív kritérium alapján kerülnek kiválasztásra azon kötszerek, amelyek megfelelnek...
Többet mutasson
Rövid leírás
Minden soron, vagyis tételenként érvényességi küszöb, mint elsődleges objektív kritérium alapján kerülnek kiválasztásra azon kötszerek, amelyek megfelelnek az adott soron meghatározott elméleti pénzügyi értéknek, műszaki leírásnak, benyújtásra kerülnek az adott termékre vonatkozóan kért dokumentumok és nyilatkozatok, és egyben megfelelnek az alkalmassági követelményeknek, illetve az ajánlattevő nem áll kizáró okok hatálya alatt.
Eljárás II. részében:
A „legalacsonyabb ár”, mint másodlagos objektív kritérium és „ellátás biztonsága”, mint harmadlagos objektív szempont alapján ajánlatkérő a benyújtott...
Többet mutasson
Rövid leírás
A „legalacsonyabb ár”, mint másodlagos objektív kritérium és „ellátás biztonsága”, mint harmadlagos objektív szempont alapján ajánlatkérő a benyújtott elektronikus katalógusokból Összesített elektronikus katalógust állít össze, melybe tételenként max. 3 ajánlattevő terméke kerülhet bele. Az egyes tételeken belül az érvényes ajánlatok sorrendjét az ár, mint másodlagos objektív kritérium határozza meg.
Legalacsonyabb ár részletezése: Nettó ajánlati összár (HUF) (előny a kisebb)
Az Összesített elektronikus katalógus összeállításának további szabályait a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Az eljárás II. részében a közbeszerzés megvalósítására közvetlen megrendelés útján kerül sor. Ajánlatkérő az egyes tételek vonatkozásában az Összesített...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az eljárás II. részében a közbeszerzés megvalósítására közvetlen megrendelés útján kerül sor. Ajánlatkérő az egyes tételek vonatkozásában az Összesített elektronikus katalógusban 1. helyen szereplő (legalacsonyabb árat megajánló) ajánlattevőnek küld megrendelést. Amennyiben az ajánlattevő az adott megrendelést - visszajelzése alapján - nem tudja teljesíteni, ajánlatkérő a sorrendben következő ajánlattevőt hívja fel teljesítésre.
A lehívások részletes szabályait a keretmegállapodás tartalmazza.
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempont alapján értékeli, tekintettel a...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempont alapján értékeli, tekintettel a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdésére.
Időtartam: 24 hónap A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Semmelweis Egyetem Egyetemi Gyógyszertár Gyógyszerügyi Szervezési Intézet működési engedélyében megadott telephelyei
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazd. szereplő, aki a Kbt. 62. §...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazd. szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. meghatározott kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll.
A Kbt. 67. § (1) bek. foglaltak értelmében a gazd. szereplő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (1) bek. foglaltak értelmében a gazd. szereplő ajánlatában köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani.
Többet mutasson (12)
A Kbt. 67. § (2) bek. értelmében a Kbt. 67. § (1) bek. szerinti dokumentumban a gazd. szereplő nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn,...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (2) bek. értelmében a Kbt. 67. § (1) bek. szerinti dokumentumban a gazd. szereplő nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn, valamint az előírt alk. követelmények teljesülnek, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozat tartalmazza annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bek. szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bek. szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és - szükség esetén - hozzájáruló nyilatkozatot. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (3) bek. rendelkezésére:
Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében a formanyomtatványt az ajánlattevő nyújtja be. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek körében az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról szükséges nyilatkozni, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2-7. §-ára az EEKD kitöltése tekintetében.
A Kbt. 67. § (4) bek. értelmében az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (4) bek. értelmében az ajánlatban be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az Ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését, illetve akkor is, ha az ajánlattevő nem kíván alvállalkozót igénybe venni.
A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 69. § (4) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőknek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 69. § (4) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőknek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-8., 10., 12-14. § és 16. § rendelkezései szerint kell igazolnia.
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 69. § (6) bek. értelmében az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a Kbt. 69. § (4) bek. szerint nemcsak a...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 69. § (6) bek. értelmében az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a Kbt. 69. § (4) bek. szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására.
A Kbt. 62. § (1) bek. a), b), e), h), j), l), n) és p) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 62. § (1) bek. a), b), e), h), j), l), n) és p) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 74. § (1) bek. b) pontjában és (2) bek. a) pontjában foglaltakra.
(Közös) ajánlattevő nyilatkozzon az EEKD formanyomtatványában az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetekről a Kbt. 65. § (7)-(9) bek. vonatkozásában.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 74. § (2) bek-ben foglaltak értelmében kizárhatja az eljárásból azt az ajánlattevőt vagy árut megajánló...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 74. § (2) bek-ben foglaltak értelmében kizárhatja az eljárásból azt az ajánlattevőt vagy árut megajánló ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása,...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet a Semmelweis Egyetem részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott, amennyiben az megfelel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésének. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Az EKR-ben az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapokként létrehozta egyes nyilatkozatok mintáját, melyeket az ajánlattevő az...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az EKR-ben az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapokként létrehozta egyes nyilatkozatok mintáját, melyeket az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles kitölteni.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
M1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap)...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) legjelentősebb közbeszerzés tárgyához illeszkedő referencia/referenciák ismertetése, amelyben az alábbiakat kell megadni:
— a szerződés tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,
Többet mutasson (27)
— az ellenszolgáltatás összege,
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel),
— a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége,
— saját teljesítés aránya (%) (adott esetben),
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciák ismertetését olyan tartalommal és részletességgel kell benyújtani, amelyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági feltételeknek történő...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A referenciák ismertetését olyan tartalommal és részletességgel kell benyújtani, amelyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági feltételeknek történő megfelelés.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben.
Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1)-(2) bekezdéseire.
Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatóak be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatóak be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) került sor.
M2) A 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. h) pontja alapján Ajánlattevő csatolja valamennyi megajánlott tétel (kivéve a 165. tétel) esetében a megajánlott...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M2) A 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. h) pontja alapján Ajánlattevő csatolja valamennyi megajánlott tétel (kivéve a 165. tétel) esetében a megajánlott termék(ek) mintapéldányát (altételenként) az adott kötszer vizsgálatát lehetővé tevő, a közbeszerzési eljárás műszaki leírásában előírt legkisebb kiszerelési egységben, (a megajánlott termék(ek)nek és az alkalmassági minimumkövetelmény igazolásában szereplő termék(ek)nek azonosnak kell lenniük) az alábbi mennyiségekben:
M3) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján Ajánlattevő minden megajánlott termék esetén csatoljon a megajánlott termékek...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M3) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján Ajánlattevő minden megajánlott termék esetén csatoljon a megajánlott termékek vonatkozásában a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 9 §. (2) bekezdésében foglaltak szerint gyártói megfelelőségi nyilatkozatot és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges, külső akkreditált szervezet által kiállított CE tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű intézkedések bizonyítékait.
A Kbt. 67. § (1) bek. értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 67. § (1) bek. értelmében a gazdasági szereplő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés teljesülése tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (EEKD) foglalt nyilatkozatát benyújtani.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az EEKD IV. részének (alfa) szakaszát kitölteni.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.
Az alkalmassági követelményeknek - a Kbt. 65. § (6) bekezdésére tekintettel - közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve az ajánlattevők...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelményeknek - a Kbt. 65. § (6) bekezdésére tekintettel - közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) és (9) bekezdéseiben foglaltak szerint.
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési részszempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető - illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb - ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérő eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt. 69. § (4), (6) bekezdései]
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek. rendelkezéseire a minősített ajánlattevők vonatkozásában.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1/1) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától [felhívás VI.5) pont] visszafelé számított 3 évben teljesített,...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M1/1) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától [felhívás VI.5) pont] visszafelé számított 3 évben teljesített, közbeszerzés tárgyára (kötszerek szállítására) vonatkozó referenciával/referenciákkal, amely(ek) értéke mindösszesen eléri a nettó 3 500 000 HUF-ot.
M1/2) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától [felhívás VI.5) pont] visszafelé számított 3 évben teljesített,...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M1/2) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától [felhívás VI.5) pont] visszafelé számított 3 évben teljesített, kötszer szállítása vonatkozó, legalább 2 db olyan referenciával, ahol a termékek leszállítása a megrendelés visszaigazolásától számítva 48 órán belül megtörtént.
Többet mutasson (5)
M1/1) és M1/2) alkalmassági követelmény teljesítése is szükséges az alkalmassághoz.
A fenti alkalmassági követelménynek ajánlattevő(k) több referenciával is megfelelhet(nek), amelyek értéke elérte összesen legalább az előírt értéket.
Ajánlatkérő a szerződés tárgyára tekintettel nem tud olyan mennyiségi meghatározást előírni, amely az alkalmasság minimumkövetelményét képezhetné, mivel...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ajánlatkérő a szerződés tárgyára tekintettel nem tud olyan mennyiségi meghatározást előírni, amely az alkalmasság minimumkövetelményét képezhetné, mivel ajánlattevők 184 tételre tehetnek ajánlatot, és az egyes tételek mennyisége és mértékegysége jelentősen eltér egymástól. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3a) bekezdés]
M2) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben a megajánlott tétel esetében a termék(ek) mintapéldánya megfelel a közbeszerzési dokumentumok VI. Közbeszerzési...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M2) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben a megajánlott tétel esetében a termék(ek) mintapéldánya megfelel a közbeszerzési dokumentumok VI. Közbeszerzési műszaki leírás fejezetében tételenként meghatározott minimumkövetelményeknek.
M3) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a megajánlott termékek vonatkozásában a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 9 §. (2) bekezdésében...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M3) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a megajánlott termékek vonatkozásában a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 9 §. (2) bekezdésében foglaltak szerint gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges, külső akkreditált szervezet által kiállított CE tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű intézkedések bizonyítékaival.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Kötbérek:
— Ajánlatkérő késedelmi kötbérre jogosult a Keretmegállapodás 8.2 pontja szerint. A késedelmi kötbér mértéke naponta a késedelemmel érintett tétel nettó...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
— Ajánlatkérő késedelmi kötbérre jogosult a Keretmegállapodás 8.2 pontja szerint. A késedelmi kötbér mértéke naponta a késedelemmel érintett tétel nettó ellenértékének 1 %, legfeljebb azonban késedelemmel érintett tételei nettó ellenértékének 10 %-a lehet,
Többet mutasson (9)
— A statim (24 órán belüli rendkívüli) megrendelés, szállítási kötelezettség megsértése esetén a késedelmi kötbér összege a késedelmes teljesítéssel...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
— A statim (24 órán belüli rendkívüli) megrendelés, szállítási kötelezettség megsértése esetén a késedelmi kötbér összege a késedelmes teljesítéssel érintett tételei nettó ellenértékére vetítve óránként 2 %. A késedelmi kötbér legfeljebb a lehívás késedelemmel érintett tételei nettó ellenértékének 10 %-a lehet,
— Ajánlatkérő meghiúsulási kötbérre jogosult a Keretmegállapodás 8.4. pont szerinti okokból. A meghiúsulási kötbér alapja az Ajánlattevő által visszaigazolt...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
— Ajánlatkérő meghiúsulási kötbérre jogosult a Keretmegállapodás 8.4. pont szerinti okokból. A meghiúsulási kötbér alapja az Ajánlattevő által visszaigazolt Lehívás meghiúsulással érintett tételei nettó ellenértékének vagy teljes nettó keretösszeg 25 %-a.
Fő finanszírozási feltételek:
Ajánlatkérő az egyes Lehívások szerződésszerű teljesítését követően vállalja az adott Lehívások ellenértékének számla alapján történő kifizetését az 1....
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Ajánlatkérő az egyes Lehívások szerződésszerű teljesítését követően vállalja az adott Lehívások ellenértékének számla alapján történő kifizetését az 1. számú mellékletében szereplő egységárakon, miután a teljesítést az igazolás dátumának és a teljesítés tényére történő utalás megjelölésével az arra jogosult személy aláírásával igazolja. Ajánlatkérő az Ajánlattevő teljesítését igazoló, átvevővel leigazolt, alakilag és tartalmilag helyes számláját annak szerződésszerű benyújtásától számított 60 (hatvan) napon belül banki átutalással egyenlíti ki, a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja, a Ptk. 6:130. § (1)-(2), valamint a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével. Ajánlatkérő a kifizetéseket az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. tv. (Art.) és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (Áht.) hatályos rendelkezéseinek figyelembevételével teljesíti.
Ajánlatkérő fizetési késedelme esetén Ajánlattevő a Ptk. 6:155. §-a szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult.
A kifizetés pénzneme: HUF.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. §-ban foglaltakra.
Az ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 124. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 124. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében foglalt speciális felmondási okra.
A részletes szerződést biztosító mellékkötelezettségeket és fizetési feltételeket a Keretmegállapodás tervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 99
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-01-21 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15.§ (3) bekezdése értelmében az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
További információk:
Ajánlatkérő a bontás során a Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdései szerint jár el. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15....
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a bontás során a Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdései szerint jár el. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-ban foglaltakra.
Hivatkozás További információk
A további hirdetmények közzétételének tervezett időpontja: 2022. második fele
Ajánlatkérő=AK, Ajánlattevő=AT, Alvállalkozó=AV
— Az ajánlatban csatolnia kell:
Többet mutasson (40)
1. EKR-ben megadott űrlapok szerinti nyilatkozatokat, az űrlap kitöltésével az ajánlat részeként kell megtenni:
— Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólap a 68. § (4) bek. szerinti adatokkal,
— AT nyilatkozata a Kbt. 66. § (2) bek. szerint,
— Nyilatkozat változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról (nemleges tartalom esetén is),
— Nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdése és 321/2015. Korm. rend. 15.§ (2) bekezdésének megfelelően,
— Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában,
— Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdése vonatkozásában,
— Nyilatkozat üzleti titokról (adott esetben), amennyiben az ajánlat üzleti titkot tartalmaz, annak indokolását is csatolni szükséges,
— EEKD.
2. Elektronikus katalógust (pdf és excel formátumban is), amely AT tényleges megajánlását tartalmazza, így annak teljes hiánya az ajánlat érvénytelenségét...
Többet mutasson
További információk
2. Elektronikus katalógust (pdf és excel formátumban is), amely AT tényleges megajánlását tartalmazza, így annak teljes hiánya az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.
3. Az ajánlat alátámasztására szolgáló teljes gyártói igazolást és termékleírást altételenként.
4. Csatolandó AT nyilatkozata, hogy a kötszerek
— megfelelnek az érvényes Gyógyszerkönyvi vagy egyéb, kötszerekre vonatkozó, érvényben lévő előírásoknak,
— rendelkeznek magyarországi forgalomba hozatali engedéllyel.
5. Csatolandó AT nyilatkozata az összeállítás és sterilezés egy helyen történő végzéséről. AT steril termékekre történő ajánlattétel esetén (ha az...
Többet mutasson
További információk
5. Csatolandó AT nyilatkozata az összeállítás és sterilezés egy helyen történő végzéséről. AT steril termékekre történő ajánlattétel esetén (ha az összeállítás és a sterilezés nem egy helyen történik) szerződéskötésre csatolja a sterilezést végző szervezet bármely nemzeti rendszerben akkreditált minőségbiztosítási rendszer meglétét igazoló érvényes tanúsítványát, vagy a tett intézkedés leírását.
6. Benyújtandó a jogi személynek minősülő AT, valamennyi közös AT, AV, illetőleg - ha ilyet az AT az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság...
Többet mutasson
További információk
6. Benyújtandó a jogi személynek minősülő AT, valamennyi közös AT, AV, illetőleg - ha ilyet az AT az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
7. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől...
Többet mutasson
További információk
7. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. További részletek a közbeszerzési dok.-ban.
8. Amennyiben az AT úgy nyilatkozik, hogy az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés igazolása érdekében más szervezet (szervezetek) erőforrására...
Többet mutasson
További információk
8. Amennyiben az AT úgy nyilatkozik, hogy az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés igazolása érdekében más szervezet (szervezetek) erőforrására támaszkodik, meg kell neveznie e szervezetet (vagy személyt) és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolás érdekében az AT ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
9. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó...
Többet mutasson
További információk
9. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
10. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § (2a) bek. és a 41/A. § (5) bek. szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az AT-k nyilatkozatát,...
Többet mutasson
További információk
10. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § (2a) bek. és a 41/A. § (5) bek. szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az AT-k nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az AT-t, aki a közös AT-k nevében eljárni jogosult és a közös AT-ket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös AT-k nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös AT-k képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
Csatolni kell továbbá a közös AT-k együttműködési megállapodását.
11. Csatolni kell az ajánlatban a
— Nyilatkozatot a korábbi közbeszerzési eljárásban benyújtott igazolás(ok)ról, ha releváns,
— Külföldi adóilletőségű AT meghatalmazását adóhatóságtól történő adatok bekérésére,
— Nyilatkozat fordításról (adott esetben).
További információk:
— AK felhívja a figyelmet arra, hogy a minősített AT-k hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az alkalmasság feltételeit és azok...
Többet mutasson
További információk
— AK felhívja a figyelmet arra, hogy a minősített AT-k hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az alkalmasság feltételeit és azok igazolását a felhívás III.1.3) pontjában,
— A Kbt. 71. § (6) bek. alapján AK egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást,
— A Kbt. 41/B. § (2) bekezdése alapján Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevők az ajánlat részét képező dokumentumokat pdf. formátumú fájlban készítsék el,
— A felhívásban és a dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) és végrehajtási rendeletei az irányadóak,
— Közbeszerzési dokumentumok elérése: https://ekr.gov.hu/. A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11.§ (5) bekezdése érelmében ahol a Kbt. az érdeklődésüket...
Többet mutasson
További információk
— Közbeszerzési dokumentumok elérése: https://ekr.gov.hu/. A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11.§ (5) bekezdése érelmében ahol a Kbt. az érdeklődésüket jelzett gazdasági szereplők tájékoztatását vagy felhívását írja elő, érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek azt kell tekinteni, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte,
— Ajánlatkérő nap alatt naptári napot ért,
— Ajánlatkérő a IV.2.6) pont szerinti 1 hónap időtartamú ajánlati kötöttség alatt 30 naptári napot ért,
— Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontja szerinti eredménytelenségi okot,
— Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre,
Többet mutasson
További információk
— Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre,
— Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre történő ajánlattételt, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő az elektronikus katalógus alkalmazását írta elő, amely...
Többet mutasson
További információk
— Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre történő ajánlattételt, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő az elektronikus katalógus alkalmazását írta elő, amely katalógus biztosítja a katalóguson belül a tételekre (184 db) történő külön ajánlattételt az ajánlattevők részére,
— Az eljárásba bevont FAKSZ: Kovácsné Veres Valéria, lajstromszám: 01086.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 237-582863 (2020-12-01)
További információk (2021-01-20) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (3)-(4) bekezdéseinek megfelelően módosítja a közbeszerzési dokumentumokat, így a Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontjára tekintettel...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 55. § (3)-(4) bekezdéseinek megfelelően módosítja a közbeszerzési dokumentumokat, így a Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontjára tekintettel az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja.
Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejárta előtt egyidejűleg tájékoztat valamennyi érdekelt gazdasági szereplőt a hirdetmény és - a hirdetmény módosításaival összhangban - a közbeszerzési dokumentumok módosításának szándékáról és a hirdetmény feladásáról. A módosító hirdetmény megjelenéséig Ajánlatkérő intézkedéseket nem tesz, döntéseket nem hoz, iratokat nem kér be a gazdasági szereplőktől.
A korrigendum megjelenését követően Ajánlatkérő haladéktalanul, egyidejűleg valamennyi érdekelt gazdasági szereplő részére megküldi a megjelent korrigendumot és az azzal összhangban módosított közbeszerzési dokumentumokat.
Forrás: OJS 2021/S 016-036437 (2021-01-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 513 360 342 HUF) vagy 24 hónap határozott...
Többet mutasson
Rövid leírás
Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 513 360 342 HUF) vagy 24 hónap határozott időtartamra jön létre.
A jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumban meghatározott objektív szempontok alapján ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik.
Ajánlatkérő 12 hónapot követően az elektronikus katalógusok frissítését Kbt. 109. §. (5) bek. és Kbt. 109. §. (6) bek. a) pontja szerint, verseny újranyitás keretében folytatja le. A katalógus frissítés szabályait a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A közbeszerzési eljárás tárgya 184 tétel 207 altétellel.
AT-nek nem kötelező valamennyi kötszer tételre ajánlatot benyújtania, választása szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó kötszer tételre, azonban a tételen belül, ha több altételből áll, minden altételre kell ajánlatot tenni.
A megrendelt termékeket 48 órán belül kell leszállítani, a váratlanul jelentkező áruhiány pótlására (melyet a megrendelésen un. statim jelzéssel illetnek) vonatkozó azonnali megrendeléseket pedig 24 órán belül kell teljesíteni.
A beszerzés teljes értéke: 513 360 342 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-07-08 📅
Közzététel dátuma: 2021-07-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 133-353260
HL-S szám: 133
További információk
Ajánlattevők adatai:
1. 3MED Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló utca 1–3.) ajánlattevő
Adószáma: 12091418-2-13
2. AIM-Medical Kereskedelmi Korlátolt...
Többet mutasson
További információk
Ajánlattevők adatai:
1. 3MED Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló utca 1–3.) ajánlattevő
Adószáma: 12091418-2-13
2. AIM-Medical Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1157 Budapest, Nyírpalota út 15. II. em. 8.) ajánlattevő
Adószáma: 14567353-2-42
3. Allegro Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Kft. (1045 Budapest, Berlini utca 47–49.) ajánlattevő
Adószáma: 10361863-2-41
4. BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1115 Budapest, Bartók Béla út 152/C.) ajánlattevő
Adószáma: 10511398-2-43
5. Dr. Schumacher – Sz&T MAGYARORSZÁG Kft. (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15.) ajánlattevő
Adószáma: 11978534-2-03
6. Eastimpex DL Kereskedelmi és Szaktanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (2112 Veresegyház, Szent Korona utca 5.) ajánlattevő
Adószáma: 10355215-2-13
7. Hartmann-Rico Hungaria Kft. (2051 Biatorbágy, Paul Hartmann u. 8.) ajánlattevő
Adószáma: 12278923-2-13
8. Lohmann & Rauscher Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (1066 Budapest, Teréz krt. 46.) ajánlattevő
Adószáma: 28819756-2-42
9. Mölnlycke Health Care Kft. (1134 Budapest, Dévai u. 26–28.) ajánlattevő
Adószáma: 12352476-2-41
10. Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó Szolgáltató Kereskedelmi Kft. (9027 Győr, Csörgőfa sor 4.) ajánlattevő
Adószáma: 14752205-2-08
Alvállalkozó igénybevétele:
Mölnlycke Health Care Kft. (1134 Budapest, Dévai u. 26–28.) ajánlattevő által:
Raben Trans European Hungary Kft. (2330 Dunaharaszti, Jedlik Ányos u. 31.)
Adószám: 10225912-2-44
Részmunka megnevezése: szállítás
Ajánlatkérő az eljárás során nem vett figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 513 360 342 HUF) vagy 24 hónap határozott...
Többet mutasson
Rövid leírás
Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére kötszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 513 360 342 HUF) vagy 24 hónap határozott időtartamra jön létre.
Ajánlatkérő a felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: legalacsonyabb ár.
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő a felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel határozta meg: legalacsonyabb ár.
Többet mutasson (1)
Az eljárás II. részében a közbeszerzés megvalósítására közvetlen megrendelés útján kerül sor. Ajánlatkérő az egyes tételek vonatkozásában az Összesített...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az eljárás II. részében a közbeszerzés megvalósítására közvetlen megrendelés útján kerül sor. Ajánlatkérő az egyes tételek vonatkozásában az Összesített elektronikus katalógusban 1. helyen szereplő (legalacsonyabb árat megajánló) ajánlattevőnek küld megrendelést. Amennyiben az ajánlattevő az adott megrendelést – visszajelzése alapján – nem tudja teljesíteni, ajánlatkérő a sorrendben következő ajánlattevőt hívja fel teljesítésre.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-07-01 📅
Név: Allegro Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_69704046
Postacím: Berlini utca 47–49.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1045
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13502107📞
E-mail: info@allegro.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.allegro.hu🌏
Név: Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó Szolgáltató Kereskedelmi Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_22290403
Postacím: Csörgőfa sor 4.
Postai város: Győr
Postai irányítószám: 9027
Telefon: +36 96428160📞
E-mail: logisztika@wolforvosimuszer.hu📧
Ország: Győr-Moson-Sopron🏙️
Név: BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_20498573
Postacím: Bartók Béla út 152/C.
Postai irányítószám: 1115
Telefon: +36 705251994📞
E-mail: viktor.bocker@bswkft.hu📧
Név: Mölnlycke Health Care Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_50800197
Postacím: Dévai utca 26–28.
Postai irányítószám: 1134
Telefon: +36 14773080📞
E-mail: katalin.denes@molnlycke.com📧
Internetcím: http://www.molnlycke.hu🌏
Név: 3MED Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_45776052
Postacím: Kagyló utca 1–3.
Postai város: Budakeszi
Postai irányítószám: 2092
Telefon: +36 23456352📞
E-mail: info@3med.hu📧
Internetcím: http://www.3med.hu🌏
Név: AIM-Medical Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_52773822
Postacím: Nyírpalota út 15. II. em. 8.
Postai irányítószám: 1157
Telefon: +36 309413207📞
E-mail: istvan.annus@aim-medical.hu📧
Név: Hartmann-Rico Hungaria Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_20646622
Postacím: Paul Hartmann utca 8.
Postai város: Biatorbágy, Budapark
Postai irányítószám: 2051
Telefon: +36 203440976📞
E-mail: hu_tender@hartmann.info📧
Ország: Pest🏙️
Internetcím: http://www.hartmann.info/hu-hu🌏
Név: Lohmann & Rauscher Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56362176
Postacím: Teréz krt. 46
Postai irányítószám: 1066
Telefon: +36 303515142📞
E-mail: plankadam055@gmail.com📧
A beszerzés teljes értéke: 513 360 342 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 10
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők adatai:
1. 3MED Kft. (2092 Budakeszi, Kagyló utca 1–3.) ajánlattevő
Többet mutasson (25)
Adószáma: 12091418-2-13
2. AIM-Medical Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1157 Budapest, Nyírpalota út 15. II. em. 8.) ajánlattevő
Adószáma: 14567353-2-42
3. Allegro Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Kft. (1045 Budapest, Berlini utca 47–49.) ajánlattevő
Adószáma: 10361863-2-41
4. BSW Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1115 Budapest, Bartók Béla út 152/C.) ajánlattevő
Adószáma: 10511398-2-43
5. Dr. Schumacher – Sz&T MAGYARORSZÁG Kft. (6400 Kiskunhalas, Szénás u. 15.) ajánlattevő
Adószáma: 11978534-2-03
6. Eastimpex DL Kereskedelmi és Szaktanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (2112 Veresegyház, Szent Korona utca 5.) ajánlattevő
Adószáma: 10355215-2-13
7. Hartmann-Rico Hungaria Kft. (2051 Biatorbágy, Paul Hartmann u. 8.) ajánlattevő
Adószáma: 12278923-2-13
8. Lohmann & Rauscher Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (1066 Budapest, Teréz krt. 46.) ajánlattevő
Adószáma: 28819756-2-42
9. Mölnlycke Health Care Kft. (1134 Budapest, Dévai u. 26–28.) ajánlattevő
Adószáma: 12352476-2-41
10. Wolf Orvosi Műszereket Forgalmazó Szolgáltató Kereskedelmi Kft. (9027 Győr, Csörgőfa sor 4.) ajánlattevő
Adószáma: 14752205-2-08
Alvállalkozó igénybevétele:
Mölnlycke Health Care Kft. (1134 Budapest, Dévai u. 26–28.) ajánlattevő által:
Raben Trans European Hungary Kft. (2330 Dunaharaszti, Jedlik Ányos u. 31.)
Adószám: 10225912-2-44
Részmunka megnevezése: szállítás
Ajánlatkérő az eljárás során nem vett figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)–(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.