Szemészeti eszközök beszerzése konszignációs raktárkészlet biztosításával a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbi részajánlattételi lehetőségekkel:
1. rész: Hidrofób akrilát egytestű hátsó csarnok műlencse
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések📦
További CPV-kód: Intraokuláris (szemen belüli) lencsék📦 Orvosi fogyóeszközök📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Fejér
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Bontási eljárás a Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § rendelkezései szerint.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szemészeti eszközök beszerzése konszignációs raktárkészlet biztosításával a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbi részajánlattételi lehetőségekkel:
1. rész: Hidrofób akrilát egytestű hátsó csarnok műlencse
Szemlencse alapanyaga: Hidrofób acrylat, Szemlencse egytestű, Víztartalom < 4 %, Hasznos optika átmérő: 6 mm, Műlencse teljes átmérő: 13 mm, Optika típusa: Anterior aszimmetrikus biconvex, Optikai rész: UV szűrős, Optika pereme: Éles 360o-ban, Szemlencse láb dőlésének szöge (anguláció):0 o anguláció, Törésmutató:1,55, Haptika típusa: módosított L haptika optikával megegyező, 2 db, Dioptria tartománya:+6,0 D -(+)40 D, A-konstans 118,4
500 db/év
Nyertes ajánlattevő az árut az ajánlatkérő központi raktárába szállítja le költségmentesen, ahol 50 db-os konszignációs raktárkészletet biztosít. A konszignációs raktárból való fogyás visszapótlását max. 3 munkanapon belül biztosítani kell.
A lerakodás az Eladó kötelezettsége. Eladó köteles a lerakodáshoz a megfelelő személyi, ill. tárgyi feltételeket biztosítani. Áruátvétel hétfőtől csütörtökig 7-14 óráig, pénteken 7-13 óráig történik.
Időtartam: 24 hónap
A rész elnevezése: Hidr. akr. egytestű, aberr. mentes összehajt. hát
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Hidrofil-hidrofób kopolimerakrilát min. 20 % víztartalommal
A haptika és az optika anyaga azonos.
Törésmutató: közepes 1,46-1,48 között
Teljes átmérő: min. 13 mm legyen
Otika átmérő: min.6,0 mm legyen
Optika típusa:Biconvex,aszférikus
Az optika hátsó felszín PCO ellen mechanikus barrierként
Optika hátsó felszín élesszélű 360
Optika rész:UV szűrős
Láb dőlése:0
Haptika érintkezési szöge a tokban: Jó centrálódás, enyhe
Zonulolysis kompenzálása érdekében haptika érintkezési szöge
A tokban 178
Törésmutató:közepes 1,46-1,48 között
Széles dioptria tartomány: -10 D-+45 D
Injektor biztosítása minden lencséhez: max 2,0 mm sebhez"
600 db/év
Nyertes ajánlattevő az árut az ajánlatkérő központi raktárába szállítja le költségmentesen, ahol 180 db-os konszignációs raktárkészletet biztosít. A konszignációs raktárból való fogyás visszapótlását max. 3 munkanapon belül biztosítani kell.
A rész elnevezése: Hidrofób akrilát anyagú háromtestű műlencse
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Élkiképzés: 360 fokban körbefutó éles hátsó perem, és lekerekített elülső perem a káprázás kiküszöbölésére
Törésmutató: 1,47
Víztartalom: 0,1 %
2db haptika: Igen,C vagy ezzel egyenértékű
Hurok hajlásszöge: 5
""A"" konstans: 118,4 ultrahangos biometria
Csarnok mélység 5,2 mm
Szemlencse dioptria tartománya: -10-+30D"
50 db/év
Nyertes ajánlattevő az árut az ajánlatkérő központi raktárába szállítja le költségmentesen, ahol 30 db-os konszignációs raktárkészletet biztosít. A konszignációs raktárból való fogyás visszapótlását max. 3 munkanapon belül biztosítani kell.
A rész elnevezése: Hidrofób akrilát anyagú egytestű
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Hidrofób akrilát egytestű műlencse
"Optika alapanyaga:hidrofóbakrilát UV szűrővel. Tudományosan igazolt, biostabil akril, amely évek múlva sem mutat vacuola képződést
A haptikaalapanyaga:hidrofóbakrilát
Optika típusa: Biconvex,360
Törésmutató:1,47
Víztartalom: 0,28 ± 0,01 %
Teljes külső átmérő: 13 mm
Hurok hajlásszöge: 0
""A"" konstans: 118,4 (ultrahangos biometria)
Csarnok mélység: 5,2 mm
Támasztó hurok: tömör ""C"" TRI-FIX™ vagy ezzel egyenértékű
Nyertes ajánlattevő az árut az ajánlatkérő központi raktárába szállítja le költségmentesen, ahol 100 db-os konszignációs raktárkészletet biztosít. A konszignációs raktárból való fogyás visszapótlását max. 3 munkanapon belül biztosítani kell.
A rész elnevezése: Irisfixációs PMMA intraokuláris lencse
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Irisfixációs PMMA intraokuláris lencse
Alapanyag PMMA UV szűrővel (CQ-UV), Optikai átmérő 5 mm, Teljes külső átmérő 5,4 mm / 8,5 mm, A" konstans 115 ultrahangos biometria, 115,7 optikai biometria, "A" konstans retropupilláris 116,8 ultrahangos biometria, 116,9 optikai biometria, Dioptria tartománya: +2,0 dpt - + 30,0 dpt (14,5 - 24,5 dpt tartományban 0.5 dpt lépcsőkben)
Hidrofil akrilát alapanyagú 25 % víztartalommal, egytestű (optika és haptika) hátsócsarnoki lencse, ahaptika és az optika anyagaazonos.Teljes átmérő 13,0 mm. Optika átmérő 6,0 mm. Optika típusa Biconvex, aszférikus, koma aberráció mentes. Optika hátsó felszín éles szélű 360

20 db/év
A rész elnevezése: Izolációs szettek
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Izolációs szettek
Szemészeti izolációs szett I.
"1 db Asztalterítő
1 db Szemészeti lepedő
1 db Standard operációs kabát L.
1 db Standard operációs kabát XL.
3 db 5x66 mm Szivarka tampon,6 db 7,5x7,5 cm Gézlap, 8 rétegű,1 db Átlátszó, lyukas Szemkagyló,1 db 75x75 mm Műszertörlő,3 db 2 ml Fecskendő Luer,1 db 2 ml Fecskendő csavaros,1 db 5 ml Fecskendő, 3 részes Luer,1 db 1 ml Tuberculin fecskendő,1 db 60 ml Műanyag átlátszó tálka,

1 db Phaco tálca takaró 75x90 cm
2 db 15 cm Fa vattapálca, nagy fejjel,3 db 27Gx22 mm Irrigációs kanül, hajlított 45 fok,1 db 23Gx22 mm Kanül, hajlított.
2 db Karfa izoláló 73x35cm
800 db/év
Nyertes ajánlattevő az árut az ajánlatkérő központi raktárába szállítja le költségmentesen, ahol 88 db-os konszignációs raktárkészletet biztosít. A konszignációs raktárból való fogyás visszapótlását max. 3 munkanapon belül biztosítani kell.
Szemészeti izolációs szett II.
"1 db Asztalterítő 100x150 cm
1 db Szemészeti lepedő 140x150 cm
1 db Standard operációs kabát L
1 db Standard operációs kabát XL
1 db 250 ml Műanyag átlátszó tálka,2 db 15 cm Fa vattapálca, nagy fejjel,10 db 5x5 cm Nem szőtt törlő 30 g, 4 rétegű,1 db Átlátszó, lyukas Szemkagyló,1 db 47x38 cm Kéztörlő,1 db 3,0 mm Mikrosebészeti kés, hajlított 45
1 db műszerasztalhuzat 79 x 145 cm
3 db 27Gx22 mm Irrigációs kanül, hajlított 45 fok,1 db 23Gx22 mm Kanül, hajlított."
A rész elnevezése: Vitrectomos beavatkozáshoz egységcsomagok
A rész száma: 8
Rövid leírás:
Vicrectomos beavatkozáshoz egységcsomagok
25 G Kazettás csomag AlconConstellation készülékkel kompatibilis
1 db Infúziós kanül.1, db Provisc kanül,27G. 1 db 140x140 cm-es öntapadós hátlap résszel rendelkező vízhatlan, kétrétegű műszerasztalizoláló, mely kibontáskor a csomag burkolataként védi a benne tárolt eszközöket a kontaminációtól. 1 db 55X105 cm-es készülék tálca izoláló. 1 db Öntapadós ragasztócsíkkal ellátott készülékkijelző-izoláló,45X55CM . 1 db Műanyag szemtakaró, átlátszó. 4 db Szemfeltáró pálca,15CM. 1 db Mércézett pohár,250ML. 2 db Karfa izoláló,71X80CM.1 db Kétrétegű vízálló steril izolálódrapéria 8x8 cm-es öntapadós incíziós területtel, rögzített folyadékgyűjtő zsákkal min.140x193 cm-es méretben. 1 db Kétrétegű, vízálló, légáteresztő köpeny szövet gallérral, amely tépőzárral és kötővel ellátott köpeny. L méret, kéztörlővel. 1 db Kétrétegű, vízálló, légáteresztő köpeny szövet gallérral, amely tépőzárral és kötővel ellátott köpeny. XL méret, kéztörlővel. 1 db Gézlap a műanyag szemtakaró alá,segít csukva tartani a szemet 9X6,5X1 cm. 5 db Gézlap, 12 rétegű, 10X10 CM . 5 db Gézlap, 8 rétegű, 5X5 CM . Szivarka 5X66mm, 10 db. 1 db Fecskendő, 10 ml, LL, 2 részes . 1 db Fecskendő, 1 ml, LS, 3 részes . 1 db Fecskendő, 5 ml, LS, 2 részes, 1 db 26G kanül, szemfelszín nedvesítésére.1 db Szilikon végű kanül,25G . 1 db 25G kazettás kombinált csomag, mely tartalmazza a 25G 10 000 vágásszámú mindkét oldalról pneumatikusan vezérelt vitrektóm kézifejet, a 25G méretű mikró incíciósportokat, a készülék folyadékkezeléséhez szükséges kazettát a hozzátartozó csőkészletekkel és az egyenes fényszálat rádiófrekvenciás szenzorral.1 db 26G kanül, szemfelszín nedvesítésére.

24 db/év
Nyertes ajánlattevő az árut az ajánlatkérő központi raktárába szállítja le költségmentesen, ahol 6 db-os konszignációs raktárkészletet biztosít. A konszignációs raktárból való fogyás visszapótlását max. 3 munkanapon belül biztosítani kell. Lsd. lent
25 G kazetta nélküli csomag AlconConstellation készülékkel kompatibilis
1 db Infúziós kanül.1, db Provisc kanül,27G. 1 db 140x140 cm-es öntapadós hátlap résszel rendelkező vízhatlan, kétrétegű műszerasztalizoláló, mely kibontáskor a csomag burkolataként védi a benne tárolt eszközöket a kontaminációtól. 1 db 55X105 cm-es készülék tálca izoláló. 1 db Öntapadós ragasztócsíkkal ellátott készülékkijelző-izoláló,45X55CM . 1 db Műanyag szemtakaró, átlátszó. 4 db Szemfeltáró pálca,15CM. 1 db Mércézett pohár,250ML. 2 db Karfa izoláló,71X80CM.1 db Kétrétegű vízálló steril izolálódrapéria 8x8 cm-es öntapadós incíziós területtel, rögzített folyadékgyűjtő zsákkal min.140x193 cm-es méretben. 1 db Kétrétegű, vízálló, légáteresztő köpeny szövet gallérral, amely tépőzárral és kötővel ellátott köpeny. L méret, kéztörlővel. 1 db Kétrétegű, vízálló, légáteresztő köpeny szövet gallérral, amely tépőzárral és kötővel ellátott köpeny. XL méret, kéztörlővel. 1 db Gézlap a műanyag szemtakaró alá,segít csukva tartani a szemet 9X6,5X1 cm. 5 db Gézlap, 12 rétegű, 10X10 CM . 5 db Gézlap, 8 rétegű, 5X5 CM . Szivarka 5X66mm, 10 db. 1 db Fecskendő, 10 ml, LL, 2 részes . 1 db Fecskendő, 1 ml, LS, 3 részes . 1 db Fecskendő, 5 ml, LS, 2 részes. 1 db 26G kanül, szemfelszín nedvesítésére.1 db Szilikon végű kanül,25G . 1 db a 25G 10 000 vágásszámú mindkét oldalról pneumatikusan vezérelt vitrektóm kézifejet. 3 db 25G méretű mikró incíciós port. 1 db csőkészletek. 1 db egyenes fényszálat rádiófrekvenciás szenzorral.

96 db/év
Nyertes ajánlattevő az árut az ajánlatkérő központi raktárába szállítja le költségmentesen, ahol 12 db-os konszignációs raktárkészletet biztosít. A konszignációs raktárból való fogyás visszapótlását max. 3 munkanapon belül biztosítani kell.
A rész elnevezése: AMO SOVEREIGN COMPACT csőrendszer
A rész száma: 9
Rövid leírás:
AMO SOVEREIGN COMPACT csőrendszer
Egyszer használatos folyadékgyűjtő kazetta AMO SOVEREIGN COMPACT géppel történő beavatkozáshoz
800db/év
Nyertes ajánlattevő az árut az ajánlatkérő központi raktárába szállítja le költségmentesen, ahol 90 db-os konszignációs raktárkészletet biztosít. A konszignációs raktárból való fogyás visszapótlását max. 3 munkanapon belül biztosítani kell.
A rész elnevezése: AlconConstellationVision System-hez
A rész száma: 10
Rövid leírás:
A rész elnevezése: Viscoelasticus anyagok
A rész száma: 11
Rövid leírás:
Viscoelasticus anyagok
"1,37 %-os Na-hyaluronát tartalmú
Viszkolesztaikus anyag
Hátsó vitrektom
Beavatkozáshoz" 1,0 ml steril üvegfecskendőben, hatóanyag:SodiumHyaluronate és Hydroxypropylmethylcellulose (HPMC),koncentráció: 1,37 % NaHA 0.57 % HPMC
2 % meticellulóz(Hidroxi-PropilMeticellulóz) tartalmú szemészeti viszkoelasztikus anyag 2,5 ml-es steril üvegfecskendőben, 1db 23 G hajlított kanülával
400 db/év
2 % HPMC tartalmú szemészeti viszkoelasztikus anyag 2 ml-es steril üvegfecskendőben, HPMC tartalmú szemészeti viszkoelasztikus anyag szaruhártya nedvesítésre.
60 db/év
A rész elnevezése: BBS oldat üvegben
A rész száma: 12
Rövid leírás:
BSS oldat üvegben
500 ml-es,Constellation készülékhez
A rész elnevezése: BBS oldat műanyag palackban
A rész száma: 13
Rövid leírás:
BSS oldat műanyag palackban
500 ml-es,védőzáras kupakkal. Az oldat a kiszerlésésnek megfelelő mérőskálával ellátott műanyag palackban szállítandó,zárása biztonsági műanyag kupakkal és eszközmentesen bontható fém záró gyűrűvel történik.
350 db/év
A rész elnevezése: Szemészeti egyszer használatos kések
A rész száma: 14
Rövid leírás:
Szemészeti egyszer használatos kések
15
Clearcornea kés 2,8 mm széles,45
Crescent kés 2,5 mm széles, 55
A rész elnevezése: AlconConstellation készülékes vitrectomos beavatko
A rész száma: 15
Rövid leírás:
AlconConstellation készülékes vitrectomos beavatkozáshoz vagy ezzel egyenértékű kompatibilis termékek
Diatermiás kézi fej E.H. 339.21 vagy ezzel egyenértékű termék Diatermiás kézi fej E.H. vérzés csillapításhoz
6 db/év
ILM csipesz 25G 725.44 vagy ezzel egyenértékű termék A vitrektómiás műtétek során történő membrán eltávolításhoz
120 db/év
Maxgrip csipesz 725.13P vagy ezzel egyenértékű termék Nagy fogófelülettel rendelkező itrektómiás csipesz nehéz membránok manipulálásához.
12 db/év
Hajlított olló 725.52P vagy ezzel egyenértékű termék Hajlított olló, kifinomult ívelt vágó felület, folyamatos vágás 40
25G Vitrektóm kés 25G méretű porton keresztül végzett vitrectomia során használható vitrekóm kézifej Constellation készülékhez legalább 7500-es vágásszámmal, rádió frekvenciás felismeréssel, kétoldali levegő meghajtással
36 db/év
ILM hurok ILM hurok ILM membrán megkezdéséhez.
Phaco hegy 0.9 mm-es 30
30 db/év
25G hajlított lézerszál rádiófrekvenciás azonosító rendszerrel Constellation készülékkel kompatibilis, egyenestől 40 fokig hajlítható véggel, mely a műtét közben is szabályozható
Makula lencse 618.60 vagy ezzel egyenértékű termék Aszférikus makula lencse a jobb látási viszonyokért. Elvárás: - 59 dioptria; legalább 200 mm2 felfekvő felület; 30 fokos látószög
A rész elnevezése: Katarakta és vitrectom festékek
A rész száma: 16
Rövid leírás:
Katarakta és vitrectom festékek
TOKFESTŐ Lencsetok megfestésére, összetétele: 1 % oldott lutein+0.04 % trypan kék, kiszerelése: 1ml fiola, rövid behatási idővel rendelkezzen
MEMBRÁNFESTŐ Internal Limiting Membrane és az EpiretinalMembrane megfestésére, összetétele: 2 % oldott lutein+0.05 % ragyogó kék+0.15 % trypan kék, kiszerelése: 1ml fiola,, alkalmazása: infúzió elzárandó, lassú és egyenletes befecskendezéssel intravitreális injekció beadáshoz hasonlóan, 23G egyenes, szilikon mentes kanülön keresztül, - 30sec behatási idővel rendelkezzen

A rész elnevezése: Gázok vitrectomhoz
A rész száma: 17
Rövid leírás:
Gázok vitrectomhoz
Szemészeti speciális gáz SF6 vagy ezzel egyenértékű termék Összetétel: 20 % Sulfurhexafluorid, 80 % levegő,kiszerelés: 40 ml-es steril fecskendőben,effektív tamponáló idő: 6 nap,Felszívódási idő: 1-2 hét,Non-expanzív gáz koncentráció: 20 %
8 db/év
Szemészeti speciális gáz C3F8 vagy ezzel egyenértékű termék Összetétel: 12 % Octafluoropropan, 88 % levegő,Kiszerelés: 40 ml-es steril fecskendőben,Effektív tamponáló idő: 30 nap,Felszívódási idő: 6-8 hét,Non-expanzív gáz koncentráció: 12 %
5 db/év
A rész elnevezése: Hátsó szegmens termék I.
A rész száma: 18
Rövid leírás:
Hátsó szegmens termék I.
C10F18 Perfluorodecaline vagy ezzel egyenértékű termék. Fizikai tulajdonságok: Specifikus tömeg 25 C fokon 1,93. Forráspont: 141
A rész elnevezése: Hátsó szegmens termék II.
A rész száma: 19
Rövid leírás:
Hátsó szegmens termék II.
Szilikon olaj 10 ml-es fecskendőben: sűrűség 22 C fokon 0,98g/cm3; viszkozitás 25 C fokon 1000 mPa.s, határfelületi feszültség 44,9 mN-m, refraktív index 20 C fokon 1,40
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 8000 Székesfehérvár, Seregélyesi út 3
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész vonatkozásában:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.

Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint.
Előzetes igazolás:
Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD űrlap benyújtásával köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá.
Az EEKD-ban ajánlattevő/közös ajánlattevők, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az ajánlatot benyújtó ajánlattevő által, az ajánlatában benyújtott, kitöltött űrlappal, a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a kizáró okok fenn nem állásást.

A Kbt. 41/A. § (5) bekezdése és a Kr. 3. § alapján a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében a nyilatkozatokat (így az EKKD űrlapokat is) az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Megkövetelt igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseiben foglaltak alkalmazásával: ajánlattevőnek, közös ajánlattevőnek az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kr. 8. § és 10.§ alapján kell igazolni, figyelemmel a Kr. 12. § -16. §-ában foglaltakra.

A Kr. 15.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
A Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevőnek, közös ajánlattevőnek a Kbt. 67.§ (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani. A nyilatkozatot ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén az ajánlatot benyújtó ajánlattevőnek) az Ajánlatkérő által kiadott űrlap kitöltésével kell benyújtania.

A Kr. 1. § (7) bekezdése értelmében a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

A Kr. 13.§-ában foglaltak szerint ajánlattevőnek/közös ajánlattevőnek folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkeztetését igazoló cégbírósági dokumentumot (másolatban). Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, az erre vonatkozó, nemleges tartalmú nyilatkozatot kell az ajánlathoz csatolni. Az EKR-ben az Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok között elektronikus űrlapként létrehozta a Változásbejegyezésre vonatkozó nyilatkozat mintáját, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles kitölteni és az ajánlatban benyújtani.

A Kbt. 69. § (11a) bek. és a Kr. 1. § (8) bek. irányadó.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi rész vonatkozásában:
Az ajánlattevőnek (AT) az ajánlatában a jelentkezésében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek azzal, hogy az Ajánlatkérő (AK) elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát, az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán, azaz a IV. Rész „alfa” szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltését.

Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolására vonatkozó dokumentumok bekérése az AK felhívása alapján a Kr. 1. § (2) bek.-nek és 21-22. § foglaltaknak megfelelően.
Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakat.
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, azonban az igazolásokat ajánlattevő nyújtja be az EKR-en keresztül.

M.1. Ajánlattevő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján mutassa be az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) teljesített, közbeszerzés tárgya szerinti legjelentősebb szállításait a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés szerinti módon. A referenciaigazolás, vagy referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje(kezdő és befejező időpontja), a szerződést kötő másik fél, a szállítás tárgya, az adott részben előírt mennyiségű szállítást.

Nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdés).
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül, ez esetben csatolandó az előszerződés továbbá a Kbt. 65. § (9) bekezdés is irányadó.

Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik:
M1.Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített összesen legalább az adott részben az alábbi mennyiségű szemészeti eszközök szállításáról szóló referenciával.

Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdése szerint a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.
Ajánlatkérő akkor tekinti a referenciát az előírt időszakon belül teljesítettnek, ha a szerződés befejezési dátuma jelen felhívás feladásának napját megelőző 3 éves (36 hónapos) időszakon belül esik.
Ajánlattevő részenként egy vagy több referenciával is teljesítheti az alkalmassági előírást.
Több részre történő ajánlattétel esetén a magasabb értékű referenciakövetelménynek való megfelelésigazolása elegendő ajánlattevő alkalmasságának megállapításához, az előírt minimumkövetelmények nem adódnak össze.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész esetén:
Eladó késedelmi kötbér megfizetésére köteles a Ptk. 6:186.§ (1) bek. alapján, ha olyan okból, amiért felelős, a szerződésben szereplő bármely rá vonatkozó teljesítési határidőt elmulasztja. A késedelmi kötbér mértéke késedelem minden naptári napja után (minden megkezdett naptári napra) a késedelemmel érintett termékek nettó ellenértékének 1 %-a. A 20 napot meghaladó késedelem esetén Vevő jogosult a szerződést felmondani, mely okán Eladó a meghiúsulási kötbér fizetésére lesz kötelezett.

Eladó meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles a Ptk. 6:186.§ (1) bek. alapján, ha olyan okból, amiért felelős, a szerződésben szereplő bármely teljesítés meghiúsul. A kötbér mértéke az érintett termékek nettó ellenértékének 30 %-a. Meghiúsulási kötbér alkalmazása esetén a Vevő jogosult az érintett mennyiséget harmadik személytől megrendelni, mely okán az Eladó Vevővel szemben semmiféle igényt nem érvényesíthet. Folytatás VI.3. pontban

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-03-12 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Ekr
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Bontási eljárás a Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § rendelkezései szerint.
15. rész: AlconConstellation készülékes vitrectomos beavatkozáshoz vagy ezzel egyenértékű kompatibilis termékek
16. rész: Katarakta és vitrectom festékek
17. rész: Gázok vitrectomhoz
18. rész: Hátsó szegmens termék I.
19. rész: Hátsó szegmens termék II.
Valamennyi rész tekintetében:
A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében Ajánlatkérő jelen ajánlattételi felhívásban és egyéb a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlattételi felhívásban előírt, vagy az azzal - az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében - egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget Ajánlatkérőnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot Ajánlattevőnek kell megadnia. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.

Folytatás III.2.2. pontból
A már érvényesített késedelmi kötbért bele kell számítani a meghiúsulási kötbér összegébe.
A fedezetet Ajánlatkérő saját forrásból biztosítja.
Az ajánlattétel, a szerződés a számlázás és a kifizetések pénzneme HUF.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Ajánlatkérő részszámlázást akként biztosít, hogy teljesítésigazolással elismert teljesített megrendelésenként utólag 1 számla benyújtása lehetséges a ténylegesen átvett termékek ellenértékéről.
Kifizetés a Kbt. 135. § (1), (5) - (6) bekezdés, továbbá a 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A.§ alapján alkalmazott Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint, átutalással, utólag, 60 napos fizetési határidővel.
Késedelmes fizetés esetén késedelmi kamat a Ptk. 6:155. szerint.
A fizetési feltételeket és a kötbéreket részletesen a közbeszerzési dokumentumok 3. kötetét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő az 1.-4., 7., 8. és 9. rész tekintetében konszignációs raktárkészlet biztosítását írja elő.
A fentiekről bővebben a közbeszerzési dokumentumok és a szerződéstervezet tartalmaz rendelkezéseket.
A számlák kiállítására a Kbt. 27/A. § -át megfelelően alkalmazni kell.
Valamennyi rész tekintetében
1. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben történik, azonban a Kbt. 41/C. § (4) bekezdés szerinti esetekben, ha nincs lehetőség az EKR-ben történő kommunikációra, úgy a következő elérhetőségek is használhatóak: fax: +36 17896943, e-mail: witzrt@witzrt.hu

2. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40-41/C §-a az irányadó.

3. Az AK gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind ajánlattevő (továbbiakban:AT), mind közös ajánlattevők vonatkozásában.
4. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35.§-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását.
5. Kiegészítő tájékoztatás a Kbt. 56. § alapján a KD-ban részletezettek szerint.
6. AK helyszíni bejárást és konzultációt nem tart.
7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon, a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatot, továbbá a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot a megfelelő cellák kitöltésével, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bek.-ben meghatározott információkat.

8. Hiánypótlás a Kbt. 71. §-ban foglaltaknak megfelelően.
9. AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját.
Folytatás VI.4.3. pontban
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.
Folytatás VI.3. pontból
10. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését.
11. A jelen ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2015.évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletei szerint kell eljárni.
12. Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
13. Ajánlatkérő az ajánlattevők alkalmasságának feltételeit a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg
14. Ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a kitöltött terméklistát (ártábla).
15. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az eljárásban: Bartalis Irén (lajstromszám 00778), dr. Kékesi Andrea (00208)
16. A IV.2.6) pontban meghatározott 2 hónap alatt Ajánlatkérő 60 napot ért.
17. A beszerzés a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, a rendelet 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazza a Kbt. 76. (2) bekezdés a) pontja szerinti, legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját.

18. Nyertes ajánlattevő kötelessége az áruk forgalomba hozatalához előírt magyar nyelvű engedélyek, minőségi tanúsítványok megszerzése és azok érvényességének fenntartása a szerződés teljes időtartama alatt.
19. Ajánlattevő az ártáblázatban adja meg a megajánlott termék cikkszámát, főbb műszaki paramétereit, továbbá csatolja a termékek ismertetőjét (prospektus, és/vagy leírás), valamint ajánlatában csatolja az általa megajánlott termékekre vonatkozóan a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 6.) Korm.rendelet 9. § (2) bekezdése, valamint az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Conformity Declaration) ÉS - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletalapján szükséges - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítványt,amely szerint az orvostechnikai eszköz megfelel a 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletben vagy az orvostechnikai eszközökről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2017/745 rendeletében meghatározott alapvető követelményeknek.

20. Az ajánlati árat nettó ajánlati ár/12 hónapban kérjük megadni a felolvasólapon, az ártáblázat „K” oszlopában szereplő - adott esetben összesítő - értékek megadásával.
21. 6. Felek rögzítik, hogy a teljesítéskor - értve ez alatt a konszignációs raktárból való Vevői felhasználást - a steril termékeknek legalább - ehhez képest további - 2 év sterilitással kell rendelkezniük. Ennek folyamatos követése és a fentiek biztosítása az Eladó feladata.

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2020/S 029-066500 (2020-02-07)
További információk (2020-03-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szemészeti eszközök beszerzése konszignációs raktárkészlet biztosításával a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbi részajánlattételi lehetőségekkel:
1. rész: Hidrofób akrilát egytestű hátsó csarnok műlencse
2. rész: Hidrofil akrilátaszférikus egytestű, aberráció mentes összehajtható hátsócsarnok műlencse
3. rész: Hidrofób akrilát anyagú háromtestű műlencse
4. rész: Hidrofób akrilát anyagú egytestű
5. rész: Irisfixációs PMMA intraokuláris lencse
6. rész: Hidrofil akrilátaszférikus, aberráció mentes összehajtható lencse tórikus kivitelben
7. rész: Izolációs szettek
8. rész: Vitrectomos beavatkozáshoz egységcsomagok
9. rész: AMO SOVEREIGN COMPACT csőrendszer
10. rész: AlconConstellationVision System-hez
11. rész: Viscoelasticus anyagok
12. rész: BBS oldat üvegben
13. rész: BBS oldat műanyag palackban
14. rész: Szemészeti egyszer használatos kések
Folytatás VI.3). pontban
Szemészeti eszközök beszerzése konszignációs raktárkészlet biztosításával a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház részére az alábbi részajánlattételi lehetőségekkel:
1. rész: Hidrofób akrilát egytestű hátsó csarnok műlencse
Ajánlatkérő 2020.3.5. napján kiegészítő tájékoztatás nyújtás keretében az egyéb közbeszerzési dokumentumokat (ártáblázat) is módosította.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Folytatás VI.3). pontban
Forrás: OJS 2020/S 050-118638 (2020-03-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-10-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 57 012 872 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2020-10-06 📅
Közzététel dátuma: 2020-10-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 197-475350
HL-S szám: 197
További információk
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma részenként
Ajánlattevő neve: Alcon Hungária Gyógyszerkereskedelmi Kft.
Székhelye: 1114 Budapest, Bartók Béla Út 43-47.
11888048243
Részek: 15, 10, 12, 18, 1, 8,
Ajánlattevő neve: Intravision Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1027 Budapest, Bem József Utca 9 fszt
14717060241
Részek: 13, 12, 14
Ajánlattevő neve: Medicontur Orvostechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 2072 Zsámbék, Herceghalmi Út 1
10253993213
Részek: 13, 17, 18, 19, 2, 6, 7, 16, 14, 11
Ajánlattevő neve: Mölnlycke Health Care Kft.
Székhelye: 1134 Budapest, Dévai Utca 26-28
12352476241
Rész: 7
Ajánlattevő neve: OPC Szemészeti Termék Központ Kft.
Székhelye: 1094 Budapest Bokréta Utca 7-9.
12057944243
Részek: 9, 4, 3, 5, 14
Ajánlattevő neve: Premed Pharma Kereskedelmi és Kutató-Fejlesztő Kft.
Székhelye: 1118 Budapest Rétköz Utca 18.
10803952243
Részek: 12, 18, 19, 16, 11
Az eljárás a 2.,3.,4.,5.,6.,8.,9.,10.,11.,12.,16.,17., részek tekintetében a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-09-30 📅
Név: Alcon Hungária Gyógyszerkereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_37440352
Postacím: Bartók Béla út 43-47.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1114
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 703724312📞
E-mail: ugyfelszolgalat.hungary@alcon.com📧
Ország: Budapest
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 18 000 000 HUF 💰
Név: Mölnlycke Health Care Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_50800197
Postacím: Dévai Utca 26-28
Postai irányítószám: 1134
Telefon: +36 14773080📞
E-mail: katalin.denes@molnlycke.com📧
A beszerzés teljes értéke: 22 336 000 HUF 💰
Név: Intravision Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_59715094
Postacím: Bem József Utca 9 fszt
Postai irányítószám: 1027
Telefon: +36 306446073📞
E-mail: robert.tatai@intravision.hu📧
Internetcím: http://www.intravision.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 840 000 HUF 💰
3 254 700 HUF 💰
Postacím: Bartók Béla Út 43-47.
A beszerzés teljes értéke: 11 352 772 HUF 💰
Név: Premed Pharma Kereskedelmi és Kutató-Fejlesztő Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_27831975
Postacím: Rétköz Utca 18.
Postai irányítószám: 1118
Telefon: +36 306066460📞
E-mail: tender@premedpharma.hu📧
Internetcím: http://www.premedpharma.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 819 600 HUF 💰
409 800 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2
3
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma részenként
Ajánlattevő neve: Alcon Hungária Gyógyszerkereskedelmi Kft.
Székhelye: 1114 Budapest, Bartók Béla Út 43-47.
11888048243
Részek: 15, 10, 12, 18, 1, 8,
Ajánlattevő neve: Intravision Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1027 Budapest, Bem József Utca 9 fszt
14717060241
Részek: 13, 12, 14
Ajánlattevő neve: Medicontur Orvostechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 2072 Zsámbék, Herceghalmi Út 1
10253993213
Részek: 13, 17, 18, 19, 2, 6, 7, 16, 14, 11
Ajánlattevő neve: Mölnlycke Health Care Kft.
Székhelye: 1134 Budapest, Dévai Utca 26-28
12352476241
Rész: 7
Ajánlattevő neve: OPC Szemészeti Termék Központ Kft.
Székhelye: 1094 Budapest Bokréta Utca 7-9.
12057944243
Részek: 9, 4, 3, 5, 14
Ajánlattevő neve: Premed Pharma Kereskedelmi és Kutató-Fejlesztő Kft.
Székhelye: 1118 Budapest Rétköz Utca 18.
10803952243
Részek: 12, 18, 19, 16, 11
Az eljárás a 2.,3.,4.,5.,6.,8.,9.,10.,11.,12.,16.,17., részek tekintetében a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján eredménytelen.
Forrás: OJS 2020/S 197-475350 (2020-10-06)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-08-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 18 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Seregélyesi Út 3
A szerződés módosításának dátuma: 2021.07.27. napja. Ugyanezen a napon az eljárás 15. részében megkötött szerződés is módosításra került, a hirdetményt azonban jelen hirdetmény megjelenését követően tudja csak ajánlatkérő feladni.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szemlencse alapanyaga: Hidrofób acrylat, Szemlencse egytestű, Víztartalom < 4%, Hasznos optika átmérő: 6 mm, Műlencse teljes átmérő: 13 mm, Optika típusa: Anterior aszimmetrikus biconvex, Optikai rész: UV szűrős, Optika pereme: Éles 360o-ban, Szemlencse láb dőlésének szöge (anguláció) :0 o anguláció, Törésmutató:1,55, Haptika típusa: módosított L haptika optikával megegyező, 2 db, Dioptria tartománya:+6,0 D -(+)40 D, A-konstans 118,4
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-08-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 11 352 772 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-08-16 📅
Közzététel dátuma: 2021-08-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 161-423696
HL-S szám: 161
További információk
A szerződés módosításának dátuma: 2021.07.27. napja. Ugyanezen a napon az eljárás 1. részében megkötött szerződés is módosításra került, jelen hirdetményt azonban csak a 2021/S 153-406941 számú hirdetmény megjelenését követően tudta csak ajánlatkérő feladni.
A szerződés módosításának dátuma: 2021.07.27. napja. Ugyanezen a napon az eljárás 1. részében megkötött szerződés is módosításra került, jelen hirdetményt azonban csak a 2021/S 153-406941 számú hirdetmény megjelenését követően tudta csak ajánlatkérő feladni.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Hajlított olló 725.52P vagy ezzel egyenértékű termék Hajlított olló, kifinomult ívelt vágó felület, folyamatos vágás 40°os ívben, az íves vágófelület lehetővé teszi többcélú használatot.
Phaco hegy 0.9 mm-es 30°-os Kelman mini hegy Ozil technológiával működtethető
Forrás: OJS 2021/S 161-423696 (2021-08-16)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-04-05) Objektum A közbeszerzés hatálya