SzMJV - Zöld város kial. - eng. és kivit. tervek

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Szekszárd – Zöld város kialakítása – engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése
Tervezési program és megrendelői műszaki elvárások
A tervezés tárgya
„TOP-6.3.2-16-SE1-2017-00001 Zöld város kialakítása” azonosítószámú és elnevezésű projekt keretében a teljes körű megvalósításához szükséges engedélyezési- és kiviteli tervdokumentációk, látványtervek, a tervdokumentációk alapján az építőipari normagyűjtemény szerinti tételazonosítókat alkalmazó tételes tervezői költségvetések, elkészítése. A hatósági, szakhatósági, közmű-üzemeltetői, szolgáltatói egyeztetések lefolytatása, a jogerős építési és a megvalósításhoz szükséges engedélyek és hozzájárulások beszerzése, kivitelezés során a kötelező mértékű tervezői művezetés biztosítása.
Tervezési terület
SZMJV Önkormányzata az ajánlattételi felhívást két részre bontva tervezi kiírni, rész-ajánlattételi lehetőség biztosításával. A két rész vonatkozásában külön-külön kerül sor nyertes ajánlattevővel a szerződéskötésre az alábbiak szerint:
A tágabb tervezési terület Szekszárd belvárosában a Tinódi utca–Széchenyi utca–Szent István tér–Séd patak által határolt tömb, melyen belül a fő beavatkozási területek:
1. rész: Liszt Ferenc tér–Luther tér közti térsor, kiegészülve a Prométheusz parkkal, valamint az ún. 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális Központ közötti térrel
2. rész: Wosinsky és a Kölcsey lakótelep épületek közötti tér
A tervezés során a TOP-6.3.2-16-SE1-2017-00001 pályázati kiírásban támogatott tevékenységeket, az ott előírt arányban kívánja az Önkormányzat megvalósítani. A tervezés során a pályázati kiírásnak való teljes megfelelés alapkövetelmény.
1. rész: Liszt Ferenc tér–Luther tér közti térsor, kiegészülve a Prométheusz parkkal, valamint az ún. 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális Központ közötti térrel:
21 804 m zöldfelület (Prométheusz-park nélkül: 18 198 m)
24 058 m burkolt felület (Prométheusz-park nélkül: 22 585 m)
422 m szökőkúti vízfelület (Prométheusz-park nélkül: 26 m)
118 m játszótéri felület (Prométheusz-park nélkül: 118 m)
2. rész: A Wosinsky és a Kölcsey lakótelep épületek közötti területei (2709/14. és 2557/2. hrsz.
Érintett területrészei):
25 976 m zöld felület
10 238 m burkolt felület
Koncepció szerinti igény:
1.–2. rész:
– burkolt felület csökkentése,
– burkolt felület felújítása
– zöld felület növelése
– játszótéri felület növelése
A tervezett fejlesztés célja
– A városközpont – azon belül elsősorban a fentiekben megnevezett célterületek – harmonikus rendszerbe szervezett megújítása, a meglévő értékek és kedvező adottságok értékőrző továbbfejlesztése, bővítése olyan infrastruktúra elemekkel, melyek javítják a városközpont környezeti állapotát, elősegítik a fenntartható fejlődést,
– A belváros minőségi és funkcióbővítő fejlesztése, amely a sokszínűséget fokozza, a terület használati intenzitását növeli és generálja a magánszektor fejlesztéseit is, ugyanakkor környezettudatos, család- és klímabarát, vonzó a szabadidő hasznos eltöltése tekintetében, kielégíti a környezeti fenntarthatóság követelményeit, gazdagítja a városi zöld környezetet.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-01-11. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-12-09.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-12-09 Ajánlati felhívás
2021-06-10 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-06-16 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2020-12-09)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000753762020
Rövid leírás:
Szekszárd – Zöld város kialakítása – engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése Tervezési program és megrendelői műszaki elvárások A tervezés...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Tolna 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Béla király tér 8.
Postai irányítószám: 7100
Postai város: Szekszárd
Kapcsolat
Internetcím: http://www.szekszard.hu 🌏
E-mail: desi.ildiko@szekszard.hu 📧
Telefon: +36 74504109 📞
Fax: +36 74504109 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000753762020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000753762020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-09 📅
Benyújtási határidő: 2021-01-11 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 243-602005
HL-S szám: 243
További információk
A teljesítési határidő 3 hónap, mely alatt az Ajánlatkérő 90 naptári napot ért. Az engedélyezési tervdokumentáció és a látványtervek Megrendelő részére...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szekszárd – Zöld város kialakítása – engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése
Tervezési program és megrendelői műszaki elvárások
Többet mutasson (26) A tervezés tárgya
„TOP-6.3.2-16-SE1-2017-00001 Zöld város kialakítása” azonosítószámú és elnevezésű projekt keretében a teljes körű megvalósításához szükséges engedélyezési-...  Többet mutasson
Tervezési terület
SZMJV Önkormányzata az ajánlattételi felhívást két részre bontva tervezi kiírni, rész-ajánlattételi lehetőség biztosításával. A két rész vonatkozásában...  Többet mutasson
A tágabb tervezési terület Szekszárd belvárosában a Tinódi utca–Széchenyi utca–Szent István tér–Séd patak által határolt tömb, melyen belül a fő...  Többet mutasson
1. rész: Liszt Ferenc tér–Luther tér közti térsor, kiegészülve a Prométheusz parkkal, valamint az ún. 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális...  Többet mutasson
2. rész: Wosinsky és a Kölcsey lakótelep épületek közötti tér
A tervezés során a TOP-6.3.2-16-SE1-2017-00001 pályázati kiírásban támogatott tevékenységeket, az ott előírt arányban kívánja az Önkormányzat megvalósítani....  Többet mutasson
1. rész: Liszt Ferenc tér–Luther tér közti térsor, kiegészülve a Prométheusz parkkal, valamint az ún. 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális...  Többet mutasson
21 804 m
24 058 m
422 m
118 m
2. rész: A Wosinsky és a Kölcsey lakótelep épületek közötti területei (2709/14. és 2557/2. hrsz.
Érintett területrészei):
25 976 m
10 238 m
Koncepció szerinti igény:
1.–2. rész:
– burkolt felület csökkentése,
– burkolt felület felújítása
– zöld felület növelése
– játszótéri felület növelése
A tervezett fejlesztés célja
– A városközpont – azon belül elsősorban a fentiekben megnevezett célterületek – harmonikus rendszerbe szervezett megújítása, a meglévő értékek és kedvező...  Többet mutasson
– A belváros minőségi és funkcióbővítő fejlesztése, amely a sokszínűséget fokozza, a terület használati intenzitását növeli és generálja a magánszektor...  Többet mutasson
A rész elnevezése: Liszt Ferenc tér–Luther tér közti térsor
A rész száma: 1
Rövid leírás: Tervezési feladat az 1. rész esetében:
Liszt Ferenc tér–Luther tér közti térsor, kiegészülve a Prométheusz parkkal, valamint az ún. 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális Központ közötti térrel  Többet mutasson
Többet mutasson (32)
– A meglévő nagyvonalú, ugyanakkor strukturált térrendszer elemeinek felülvizsgálata, fejlesztése, rekonstrukciója, funkcionális és műszaki értelemben egyaránt,  Többet mutasson
– A történelmi környezetre és a minőségi kortárs építészetre egyaránt érzékeny környezeti összhang kialakítása (Hild-díjas Liszt Ferenc tér; tervezője:...  Többet mutasson
– Társadalmi integrációt erősítő, többcélú, változó használatot is lehetővé tévő terek, területek kialakítása, minden korosztály számára (pl. sörkert,...  Többet mutasson
– A közterületi berendezési tárgyak megújítása, új utcabútorok kihelyezésének tervezése
– Köztéri műalkotások megtartása, környezetük fejlesztése (Babits szobor), Götz János: Ivó szarvas című meglévő szobrának helykijelölése, környezetének tervezése  Többet mutasson
– Zenepavilon optimális helyének kijelölése, fedett építményként történő megtervezése, a hallgatóság számára min. 20 fix ülőhellyel
– Klímatudatos műszaki megoldások alkalmazása, pl. árnyékolás, párakapu, vízáteresztő burkolatok
– A meglévő játszótér bővítése, illetőleg új helyen történő kialakítása, 150–200 m
– A meglévő zöldfelületek kiterjedésének megnövelése, elsősorban a funkciójukat vesztett, rossz állapotú burkolt területek helyén
– rossz állapotú burkolt felületek felújítása (elsősorban a Liszt Ferenc téren)
– burkolt felület csökkentése (elsősorban a Luther téren, valamint a
Művelődési központ és a 160 lakásos épület közti területen)
– zöld felület növelése (elsősorban a Luther téren, valamint a Művelődési központ és a 160 lakásos épület közti területen)
– A meglévő növényállomány értékelése mellett megújítási javaslatok, új telepítés vizsgálata, tervezése
– A tervezett növényállománnyal kapcsolatos elvárások:
– élőhelynek megfelelő, városi klímát tűrő, a klímaváltozás hatásainak hosszú távon ellenálló döntő részben tájhonos fajok és fajták alkalmazása
– a belvárosban jellemző fajok alkalmazása, a meglévő tájépítészeti és zöldhálózati rendszerbe illeszkedve, különös tekintettel a gyepszínt – cserjeszint –...  Többet mutasson
– évelőágyak, illatos, virágos növények telepítésének előtérbe helyezése,
– kiemelt, városközponti elhelyezkedés révén fontos szempont a virágos (egy- és kétnyári-, évelő) ágyások telepítésének vizsgálata. Jelenleg 603 m
— A Prométheusz park (tervező: Mőcsényi Mihály) eredeti jellegének messzemenő megtartása mellett a zöldfelületek megújítása, revitalizációja: a vízmedence...  Többet mutasson
– Csapadékvíz gyűjtésének és öntözőrendszer kialakításának vizsgálata, tervezése, lehetőség szerint a Prométheusz vízgépházával integráltan
– A 160 lakásos lakóház és a Babits Mihály Kulturális Központ közötti területen „találkozási hely”, közösségi tér kialakítása, a burkolt felület jelentős...  Többet mutasson
– A közlekedés kialakult rendje alapvetően megtartandó, indokolt esetben változtatható, forgalomtechnikai terv készítése mellett. A gyalogosok előnye és...  Többet mutasson
– A szükséges tűzoltó felvonulási területek biztosítása
– A kerékpáros közlekedés fejlesztéséhez kapcsolódóan kerékpártárolás lehetőségének mennyiségi növelése
– Taktilis burkolatok kialakítása a megtervezésre kerülő gyalogátkelőhelyek csatlakozásánál
– A tervezett építményekkel, burkolatokkal és térbútorokkal kapcsolatos elvárások:
Esztétikus megjelenés
Tartósság
Időjárás-állóság, vandálbiztosság, klíma-tudatosság
Alacsony fenntartási, üzemeltetési és karbantartási szükséglet
– Az utak felől zaj és porszűrő zöldsávok kialakítása.
Időtartam: 3 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.3.2-16-SE1-2017-00001
További információk:
A teljesítési határidő 3 hónap, mely alatt az Ajánlatkérő 90 naptári napot ért. Az engedélyezési tervdokumentáció és a látványtervek Megrendelő részére...  Többet mutasson
A rész elnevezése: Wosinsky és a Kölcsey lakótelep ép. közötti tér
A rész száma: 2
Rövid leírás: 2. rész: Wosinsky és a Kölcsey lakótelep épületek közötti tér:
Tervezési feladat az 2. rész esetében
Többet mutasson (5) Wosinsky és a Kölcsey lakótelep épületek közötti területei:
– a zöldfelületek kerüljenek megújításra, revitalizálásra, virágosításra,
– a burkolatok szükség szerint kerüljenek felújításra, cserére, elbontásra,
– a burkolt felületek biztosítsanak lehetőséget többféle szabadidős tevékenységre,
– a meglévő 2 sportpálya egyike kapjon labdás sportra alkalmas rekortán burkolatot, a másik sportpálya területén eszközökkel ellátott senior sportpark,...  Többet mutasson
További információk:
A teljesítési határidő 3 hónap, mely alatt az Ajánlatkérő 90 naptári napot ért. A kiviteli tervdokumentáció Megrendelő részére történő átadásának...  Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész tekintetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,...  Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (2) bekezdésére tekintettel jelen eljárásban pénzügyi-gazdasági alkalmassági követelményt nem ír elő.
Műszaki és szakmai képességek: Mind a két rész esetében irányadó!
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevő mutassa be azokat a szakembereket (mérnököket), akiket be kíván vonni a...  Többet mutasson
Többet mutasson (7)
Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 1. § (1) bek.-nek és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az Egységes Európai...  Többet mutasson
Utólagos igazolás: Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdések alapján az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően megfelelő határidő...  Többet mutasson
a) be kell nyújtani a bemutatott szakember releváns szakképzettségét, illetve végzettségét és szakmai tapasztalatát ismertető saját kezűleg aláírt szakmai...  Többet mutasson
b) nem MAGYARORSZÁGON letelepedett gazdasági szereplők esetében, amennyiben a bemutatott szakember nem szerepel a szakmai szervezet/kamarai nyilvántartásban...  Többet mutasson
c) más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő vagy származási országban szerzett, a fentiekkel egyenértékű jogosultságot igazoló dokumentum...  Többet mutasson
Amennyiben a szakemberek rendelkeznek a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti jogosultságokkal, abban az esetben az önéletrajzukban jelöljék meg, hogy...  Többet mutasson
Részletek a dokumentációban.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): 1.rész esetében:
Alkalmasnak akkor minősül ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklete (I. rész: Tervezés) részben meghatározott...  Többet mutasson
Többet mutasson (11)
M.1. – legalább 1 fő Építészeti tervezési terület „É” megjelölésű (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges képzettséggel...  Többet mutasson
M.2. – legalább 1 fő Táj- és kertépítészeti tervezési terület, „K” megjelölésű (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges...  Többet mutasson
M.3. – legalább 1 fő Közlekedési építmények tervezési szakterület, közúti építmények tervezési részszakterület „KÉ-K” megjelölésű (vagy azzal egyenértékű)...  Többet mutasson
M.4. – legalább 1 fő Építmények gépészeti tervezési szakterület, „G” megjelölésű (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez...  Többet mutasson
Egyenértékű jogosultsággal rendelkező szakember bemutatása esetén az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő feladata.
Az előírt jogosultsággal nem rendelkező szakember bemutatása esetén a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségek vonatkozásában is biztosítja az...  Többet mutasson
2. rész esetében:
Alkalmasnak akkor minősül ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklete (I. rész: Tervezés) részben meghatározott...  Többet mutasson
M.1.– legalább 1 fő építész (Építészeti tervezési terület „É” megjelölésű (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges...  Többet mutasson
M.3. – legalább 1 fő Közlekedési építmények tervezési szakterület, „KÉ-K” megjelölésű (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez...  Többet mutasson
M.4. – legalább 1 fő Vízgazdálkodási építmények tervezési szakterület, „VZ” megjelölésű (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez...  Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Mindegyik rész vonatkozásában: Az ajánlattétel, a kifizetés és elszámolás pénzneme: HUF. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Megrendelő jelen közbeszerzés...  Többet mutasson
Szerződésbiztosító mellékkötelmek: Késedelmi kötbér: A teljesítési (rész) határidők túllépése esetén az általános forgalmi adó nélkül számított tervezői díj...  Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-01-11 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint.
További információk:
Elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.1. alk. köv. szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az M.2. alk. köv. szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (0-36 hónap)
Az M.3. alk. köv. szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (0-36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M.4. alk. köv. szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (0-36 hónap)
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_73704322
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dési Ildikó
A vevő profiljának címe: http://www.szekszard.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000753762020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Az eljárásban való részvételt Ajánlatkérő nem köti ajánlati biztosíték adásához.
2. A közb. dokumentumokat a Kbt. 57. § (2) bekezdése szerint legalább egy AT-nek vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak az EKR rendszeren keresztül...  Többet mutasson
Többet mutasson (13)
3. Az ajánlathoz csatolandó dokumentumokat, nyilatkozatmintákat az Ajánlati Dokumentáció tartalmazza. Az eljárás nyelve magyar.
4. AK kiegészítő tájékoztatást a Kbt. 56. §-ában foglaltak szerint nyújt. A kieg. tájt kizárólag az EKR rendszeren keresztül lehet kérni. AK a kieg. tájt az...  Többet mutasson
5. Közös ajánlatot vagy önálló ajánlatot tevő ajánlattevők esetén ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság).
6. A III.1.3) pontokban meghatározott alkalmassági minimum feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő...  Többet mutasson
7. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza.
8. AK a Kbt. 81.§ (4) bek. foglaltak szerint a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi...  Többet mutasson
9. FAKSZ: Hámos István, lajstrsz: 00052 e-mail:hamos.istvan@trend-m.hu, lev.c:1116 Bp, Temesvár u. 20.
10. Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) alpont szerinti legjobb ár-érték arány szerint értékeli, az alábbiak szerint: Adható pontszámok:...  Többet mutasson
Módszere: Az 1-es részszempont (ár) esetében: fordított arányosítás a 2.–5. részszempontok (szakemberek) esetében: egyenes arányosítás. Ahol AK a Kbt. 77. §...  Többet mutasson
11. A nyertes Ajánlattevővel megkötött szerződés határozott időtartamra jön létre, hatályba lépésének időpontja az a nap lesz, amikor a Támogatási...  Többet mutasson
13. A Kbt. 53. § (6) bekezdése szerinti feltételes közbeszerzési eljárásnak minősül, tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás becsült értéke az...  Többet mutasson
14. Ajánlatkérő a IV.2.6) pontban jelölt 2 hónap alatt 60 napot ért.
Részletek a Dokumentációban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § (3)–(4) bekezdésének megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 243-602005 (2020-12-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-06-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szekszárd - Zöld város kialakítása - engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése Tervezési program és megrendelői műszaki elvárások A tervezés...  Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 30 790 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-10 📅
Közzététel dátuma: 2021-06-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 114-300301
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 243-602005
HL-S szám: 114

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Szekszárd - Zöld város kialakítása - engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése
A tágabb tervezési terület Szekszárd belvárosában a Tinódi utca - Széchenyi utca - Szent István tér - Séd patak által határolt tömb, melyen belül a fő...  Többet mutasson
Többet mutasson (15)
1. rész: Liszt Ferenc tér - Luther tér közti térsor, kiegészülve a Prométheusz parkkal, valamint az ún. 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális...  Többet mutasson
1. rész: Liszt Ferenc tér - Luther tér közti térsor, kiegészülve a Prométheusz parkkal, valamint az ún. 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális...  Többet mutasson
21804 m2 zöldfelület (Prométheusz-park nélkül: 18 198 m
24058 m2 burkolt felület (Prométheusz-park nélkül: 22 585 m
422 m2 szökőkúti vízfelület (Prométheusz-park nélkül: 26 m
118 m2 játszótéri felület (Prométheusz-park nélkül: 118 m
25976 m2 zöld felület
10238 m2 burkolt felület
1. - 2. rész:
— burkolt felület csökkentése,
— burkolt felület felújítása
— zöld felület növelése
— játszótéri felület növelése
— A városközpont - azon belül elsősorban a fentiekben megnevezett célterületek - harmonikus rendszerbe szervezett megújítása, a meglévő értékek és kedvező...  Többet mutasson
— A belváros minőségi és funkcióbővítő fejlesztése, amely a sokszínűséget fokozza, a terület használati intenzitását növeli és generálja a magánszektor...  Többet mutasson
A rész elnevezése: Liszt Ferenc tér - Luther tér közti térsor
Rövid leírás:
Liszt Ferenc tér - Luther tér közti térsor, kiegészülve a Prométheusz parkkal, valamint az ún. 160 lakásos épület és a Babits Mihály Kulturális Központ...  Többet mutasson
— A meglévő nagyvonalú, ugyanakkor strukturált térrendszer elemeinek felülvizsgálata, fejlesztése, rekonstrukciója, funkcionális és műszaki értelemben egyaránt,  Többet mutasson
Többet mutasson (22)
— A történelmi környezetre és a minőségi kortárs építészetre egyaránt érzékeny környezeti összhang kialakítása (Hild-díjas Liszt Ferenc tér; tervezője:...  Többet mutasson
— Társadalmi integrációt erősítő, többcélú, változó használatot is lehetővé tévő terek, területek kialakítása, minden korosztály számára (pl. sörkert,...  Többet mutasson
— A közterületi berendezési tárgyak megújítása, új utcabútorok kihelyezésének tervezése
— Köztéri műalkotások megtartása, környezetük fejlesztése (Babits szobor), Götz János: Ivó szarvas című meglévő szobrának helykijelölése, környezetének tervezése  Többet mutasson
— Zenepavilon optimális helyének kijelölése, fedett építményként történő megtervezése, a hallgatóság számára min. 20 fix ülőhellyel
— Klímatudatos műszaki megoldások alkalmazása, pl. árnyékolás, párakapu, vízáteresztő burkolatok
— A meglévő játszótér bővítése, illetőleg új helyen történő kialakítása, 150-200 m2-en, Integrált (befogadó) játszótéri eszközökkel
— A meglévő zöldfelületek kiterjedésének megnövelése, elsősorban a funkciójukat vesztett, rossz állapotú burkolt területek helyén
— rossz állapotú burkolt felületek felújítása (elsősorban a Liszt Ferenc téren)
— burkolt felület csökkentése (elsősorban a Luther téren, valamint a
— zöld felület növelése (elsősorban a Luther téren, valamint a Művelődési központ és a 160 lakásos épület közti területen)
— A meglévő növényállomány értékelése mellett megújítási javaslatok, új telepítés vizsgálata, tervezése
— A tervezett növényállománnyal kapcsolatos elvárások:
O élőhelynek megfelelő, városi klímát tűrő, a klímaváltozás hatásainak hosszú távon ellenálló döntő részben tájhonos fajok és fajták alkalmazása
O a belvárosban jellemző fajok alkalmazása, a meglévő tájépítészeti és zöldhálózati rendszerbe illeszkedve, különös tekintettel a gyepszínt - cserjeszint -...  Többet mutasson
O kiemelt, városközponti elhelyezkedés révén fontos szempont a virágos (egy- és kétnyári-, évelő) ágyások telepítésének vizsgálata. Jelenleg 603 m2 egynyári...  Többet mutasson
— Csapadékvíz gyűjtésének és öntözőrendszer kialakításának vizsgálata, tervezése, lehetőség szerint a Prométheusz vízgépházával integráltan
— A 160 lakásos lakóház és a Babits Mihály Kulturális Központ közötti területen „találkozási hely”, közösségi tér kialakítása, a burkolt felület jelentős...  Többet mutasson
— a zöldfelületek kerüljenek megújításra, revitalizálásra, virágosításra,
— a burkolatok szükség szerint kerüljenek felújításra, cserére, elbontásra,
— a burkolt felületek biztosítsanak lehetőséget többféle szabadidős tevékenységre,
— a meglévő 2 sportpálya egyike kapjon labdás sportra alkalmas rekortán burkolatot, a másik sportpálya területén eszközökkel ellátott senior sportpark,...  Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M1) alk. köv. szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (O-36 hónap)
Az M2) alk. köv. szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (O-36 hónap)
Az M3) alk. köv. szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (O-36 hónap)
Az M4) alk. köv. szakember többlet szakirányú tervezési gyak. ideje (O-36 hónap)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-07 📅
Név: Mundus Viridis Tervező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_97635637
Postacím: Szent István utca 3. II. em. 10. 6/A/24
Postai város: Nyíregyháza
Postai irányítószám: 4400
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 302563591 📞
E-mail: iroda@mundus.hu 📧
Ország: Szabolcs-Szatmár-Bereg 🏙️
Internetcím: http://www.mundus.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 20 990 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-03 📅
Név: Város-Teampannon Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_51978143
Postacím: Veres Pálné utca 7.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1053
Telefon: +36 303657723 📞
E-mail: koszoru.balint@teampannon.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 9 800 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 10
9

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők megnevezése, címe, adószáma részenként:
1 - Liszt Ferenc tér - Luther tér közti térsor
Többet mutasson (12)
Create Value Szolgáltató és Tanácsadó Kft., 1135 Budapest, Zsinór Utca 38-40, Asz: 23139640-2-41
Global Terv Korlátolt Felelősségű Társaság, 1143 Budapest, Stefánia Út 81. Asz: 14541744-2-42
Lépték-Terv Tájépítész Iroda Kft., Magyarország 1136 Budapest, Raoul Wallenberg Utca 2. Asz: 24366555-2-41
MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft., 1125 Budapest, Szarvas Gábor Út 42/a. al.1. Asz: 13079909-2-43
MUNDUS VIRIDIS Tervező és Szolgáltató Kft. 4400 Nyíregyháza, Szent István Utca 3. II. em. 10. 6/A/24 Asz:12858336-2-15
Perfektum Építész Kft., 1036 Budapest, Perc Utca 2. 26295464-2-41
UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. 1119 Budapest, Bornemissza Tér 12. Asz:12108129-2-43
VÁROS-TEAMPANNON Kft.,1053 Budapest, Veres Pálné Utca 7. Asz: 13960894-2-41
VIKÖTI Mérnök Iroda Kft, 6000 Kecskemét, Ceglédi Út 2. Asz: 12308161-2-03
MÉLYÉPTERV ENVIRO Mérnöki, Tervező és Szolgáltató Kft.,1185 Budapest, Nyíregyháza Utca 73. Asz:24149886-2-43
2 rész: Wosinsky és a Kölcsey lakótelep ép. közötti tér
HEKET Herczeg és Keller Tervező Kft. 1113 Budapest Badacsonyi Utca 2. A-B. ép. 2. em. 3. Asz: 14455960-2-43

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.
Forrás: OJS 2021/S 114-300301 (2021-06-10)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-06-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 9 800 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Béla király Tér 8

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-16 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 118-333776
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 114-300301
HL-S szám: 118
További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 2022.06.08.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: - a zöldfelületek kerüljenek megújításra, revitalizálásra, virágosításra;
- a burkolatok szükség szerint kerüljenek felújításra, cserére, elbontásra;
Többet mutasson (2)
- a burkolt felületek biztosítsanak lehetőséget többféle szabadidős tevékenységre;
- a meglévő 2 sportpálya egyike kapjon labdás sportra alkalmas rekortán burkolatot, a másik sportpálya területén eszközökkel ellátott senior sportpark,...  Többet mutasson

A szerződés odaítélése
Név: VÁROS-TEAMPANNON Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Veres Pálné Utca 7

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2022/S 118-333776 (2022-06-16)