Vajszló szennyvízelvezetés tervezés és kivitelezés

Vajszló Nagyközség Önkormányzata

Vajszló szennyvíztisztító telepének, valamint Vajszló, Csányoszró és Nagycsány települések szennyvízelvezető rendszerének a Kormány 1266/2018. (VI. 11.) Korm. határozata szerint megvalósuló projekthez kapcsolódó engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, továbbá kivitelezés a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint.
Feltételes eljárás: Ajánlatkérő jelen eljárásban foglalt beruházás finanszírozása érdekében, amennyiben a legkedvezőbb Ajánlattevő által megajánlott nettó ajánlati ár a rendelkezésre fedezet összegét meghaladja, további támogatásra irányuló igényt nyújt be. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bekezdés]. Ajánlatkérő az előzőek mellett a támogatás folyósítását felfüggesztő feltételként is kiköti a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő Vállalkozási szerződés hatályba lépéséhez.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-03-20. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-01-31.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-01-31 Ajánlati felhívás
2020-03-16 További információk
2020-03-24 További információk
2021-02-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2020-01-31)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka
Hivatkozási szám: EKR000034362020
Rövid leírás:
Vajszló szennyvíztisztító telepének, valamint Vajszló, Csányoszró és Nagycsány települések szennyvízelvezető rendszerének a Kormány 1266/2018. (VI. 11.) Korm. határozata szerint megvalósuló projekthez kapcsolódó engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, továbbá kivitelezés a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint. Feltételes eljárás: Ajánlatkérő jelen eljárásban foglalt beruházás finanszírozása érdekében, amennyiben a legkedvezőbb Ajánlattevő által megajánlott nettó ajánlati ár a rendelkezésre fedezet összegét meghaladja, további támogatásra irányuló igényt nyújt be. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bekezdés]. Ajánlatkérő az előzőek mellett a támogatás folyósítását felfüggesztő feltételként is kiköti a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő Vállalkozási szerződés hatályba lépéséhez.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
További CPV-kód: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Baranya 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Vajszló Nagyközség Önkormányzata
Postacím: Széchenyi utca 13.
Postai irányítószám: 7838
Postai város: Vajszló
Kapcsolat
Internetcím: http://www.vajszlo.hu 🌏
E-mail: polgarmester@vajszlo.hu 📧
Telefon: +36 73485141 📞
Fax: +36 73485141 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000034362020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000034362020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-01-31 📅
Benyújtási határidő: 2020-03-20 📅
Közzététel dátuma: 2020-02-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 025-055508
HL-S szám: 25
További információk
Minőségi kritérium (MK) 2-4. értékelési részszempontra vonatkozó ajánlati elem alátámasztására az ajánlatban csatolandó a SZE szakmai önéletrajza, végz.-t ig. okirata, rend állási nyil.-a a KD szerint. Adható pontszám: 0–10 pont. Értékelés módszere: Ár-MK 1. ért.: fordított arányosítás. MK 2-4. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 60 hónap). MK 5. ért.: pontozás.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vajszló szennyvíztisztító telepének, valamint Vajszló, Csányoszró és Nagycsány települések szennyvízelvezető rendszerének a Kormány 1266/2018. (VI. 11.) Korm. határozata szerint megvalósuló projekthez kapcsolódó engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, továbbá kivitelezés a FIDIC Sárga Könyv feltételei szerint.
Többet mutasson
Feltételes eljárás: Ajánlatkérő jelen eljárásban foglalt beruházás finanszírozása érdekében, amennyiben a legkedvezőbb Ajánlattevő által megajánlott nettó ajánlati ár a rendelkezésre fedezet összegét meghaladja, további támogatásra irányuló igényt nyújt be. Amennyiben Ajánlatkérő a támogatást nem vagy az igényeltnél kisebb összegben kapja meg, azt olyan körülménynek kell tekinteni, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja [Kbt. 53.§ (6) bekezdés]. Ajánlatkérő az előzőek mellett a támogatás folyósítását felfüggesztő feltételként is kiköti a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő Vállalkozási szerződés hatályba lépéséhez.
Többet mutasson
+ még 45 Főbb műszaki tartalom:
Csányoszró:
Gravitációs csatorna: cső mérete, anyaga: NÁ 200 KG PVC (vezeték hossza: 2033 fm)
Házi bekötés: cső mérete, anyaga: NÁ 150 KG PVC (vezeték hossza: 1942 fm)
SZNYCS-1 Szennyvíz nyomócső: cső mérete, anyaga: Dk110x10KPE (vezeték hossza: 6026 fm)
SZNYCS-2 Szennyvíz nyomócső: cső mérete, anyaga: Dk90x8,2 KPE (vezeték hossza: 608 fm)
Szennyvíz nyomás alatti csatorna: cső mérete, anyaga: Dk90x8,2 KPE (vezeték hossza: 221 fm)
Szennyvíz nyomás alatti csatorna: cső mérete, anyaga: Dk63x5,8 KPE (vezeték hossza: 1002 fm)
Nyomás alatti bekötő vezeték: cső mérete, anyaga: Dk63x5,8 KPE (vezeték hossza: 721 fm)
Házi átemelő: (79 db)
ÁCS-1 Szennyvíz átemelő: 1 db
ÁCS-2 Szennyvíz átemelő: 1 db
182 db gravitációs szennyvíz bekötés
Útburkolat helyreállítás:
Országos közútban vezeték: 943 méter. Kopóréteg helyreállítás sávszélességben:3790 m2
Önkormányzati útban vezeték: 252 méter hosszon.Nagycsány:
Gravitációs csatorna: cső mérete, anyaga: NÁ 200 KG PVC (vezeték hossza: 614 fm)
Házi bekötés: cső mérete, anyaga: NÁ 150 KG PVC (vezeték hossza: 332 fm)
SZNYN-1-1-0 Szennyvíz nyomócső: cső mérete, anyaga: Dk90x8,2KPE (vezeték hossza: 366 fm)
Nyomás alatti bekötés: cső mérete, anyaga: Dk 63x5,8 KPE (vezeték hossza: 193 fm)
Szennyvíz nyomás alatti csatorna: Dk 63x5,8 mm KPE, vezeték hossza:513 m)
Házi átemelő: 8 dbÁN-1 Moba átemelő 1 db. 42 db gravitációs szennyvíz bekötés
Országos közút burkolata: 83 fm hosszban. Kopóréteg helyreállítás sávszélességben:83 m2
Önkormányzati út érintettsége: 472 m hosszon.
Vajszló:
Gravitációs csatorna: cső mérete, anyaga: NÁ 200 KG PVC (vezeték hossza: 8934 fm)
Házi bekötés: cső mérete, anyaga: NÁ 150 KG PVC (vezeték hossza: 6173 fm)
SZNYV-1: cső mérete, anyaga: Dk 160x14,6 KPE (vezeték hossza: 1008 fm)
SZNYV-2: cső mérete, anyaga: Dk 110x10 KPE (vezeték hossza: 666 fm)
SZNYV-3: cső mérete, anyaga: Dk 90x8,2 KPE (vezeték hossza: 1331 fm)
SZNYV-4: cső mérete, anyaga: Dk 90x8,2 KPE (vezeték hossza: 746 fm)
SZNYV-5: cső mérete, anyaga: Dk 90x8,2 KPE (vezeték hossza: 593 fm)
Nyomás alatti bekötés: cső mérete, anyaga: Dk 63x5,8 KPE (vezeték hossza: 295 fm)
Házi átemelő: 7 dbÁV-1: MOBA átemelő 1 dbÁV-2: MOBA átemelő 1 db
ÁV-3:) MOBA átemelő 1 db
ÁV-4: MOBA átemelő 1 db
ÁV-5: MOBA átemelő 1 db
690 db gravitációs szennyvíz bekötés
Országos közút burkolatában épített vezeték hossza:2578 m. Kopóréteg helyreállítás sávszélességben:9395 m2
Önkormányzati útburkolat érintettsége: 4220 méter hosszon.(nyomvonalas helyreállítás)
Szennyvíztelep tervezett hidraulikai kapacitás: 275 m3/d
Vízjogi létesítési engedély szerinti időtartamú, de min. 6 hónap próbaüzem
A kivitelezési munkával kapcsolatos részletes információt és a feladatok részletes meghatározását, a műszaki, és anyagminőséggel szemben támasztott követelményeket, mennyiségeket a KD mellékleteként megküldött tervdokumentáció, műszaki leírás,árazatlan költségvetések és a Megrendelői követelmények tartalmazzák.
Többet mutasson
Folyt.köv. VI.4.3.)
Részajánlattétel kizárásának indoka: Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét a beszerzés tárgyának és jellegének megfelelően megvizsgálta, és akként határozott, hogy a beszerzési igény, a beszerzés tárgyának jellege (tervkészítés és kivitelezés) és a szerződéshez kapcsolódó további körülmények, így a versenysemlegesség követelménye, valamint a beruházás mérete, jellege és a támogatásból megvalósuló volta miatt a költséghatékonyság szempontja, továbbá a tervező és a kivitelező közötti esetleges jogviták elkerülése nem teszik lehetővé a közbeszerzés egy részére történő ajánlattételt. Továbbá a kivitelezés és tervezés egyes részfolyamatai szorosan egymáshoz kapcsolódnak, egymásra épülnek, és nem tartalmaznak olyan részfeladatot, mely a többitől elválaszthatóan, önálló egységként kezelhető, továbbá a beruházás munkaszervezése egy ajánlattevő esetében hatékonyabban megoldható.
Többet mutasson
Időtartam: 21 hónap
További információk:
Minőségi kritérium (MK) 2-4. értékelési részszempontra vonatkozó ajánlati elem alátámasztására az ajánlatban csatolandó a SZE szakmai önéletrajza, végz.-t ig. okirata, rend állási nyil.-a a KD szerint. Adható pontszám: 0–10 pont. Értékelés módszere: Ár-MK 1. ért.: fordított arányosítás. MK 2-4. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 60 hónap). MK 5. ért.: pontozás.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Vajszló, Csányoszró és Nagycsány települések létesítményjegyzék szerint

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró ok(továbbiakban KO): Elj-ban nem lehet AT, alvállalk., és nem vehet részt az alkalm ig-ában olyan gazdasági szereplő (GSZ), akivel szemben a Kbt.62.§(1)-(2)bek szerinti KOk vmelyike fennáll. AK kizárja az elj-ból azt az AT-t, alv-t, alkalm ig-ában résztvevő GSZt, aki részéről a KO az elj során köv be. Igazolási mód:AT, az alkalm ig-ában részt vevő GSZ a 321/2015.(X.30.) Korm.rend. (KR) 4.§(1)-(2)bek szerint az ESPD benyújtásával köteles előzetesen ig-ni a Kbt.62.§ szerinti KOk hiányát,valamint hogy e mellett megfelel aKbt. 65.§ alapján AK által meghat alkalm-i köv-eknek. AT köteles az alkalm ig-ában részt vevő alv. vagy más szervezet von-ában ESPDt benyújtani a Kbt.62.§ban foglalt KOk hiányának ig-ára. ESPDban GSZ köteles nyil-ni arról, hogy vele szemben a Kbt.62.§ szerinti KOk nem állnak fenn és köteles megadni az AK által az elj-sal kapcs-ban előírt egyéb info-kat. A KR 2.§(5)bek alapján az AK az alkalm-i köv-ek előzetes ig-ára elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. A Kbt.69.§(11)bek alapján az ESPDban tett nyil-ban,a 69.§(4)bek szerint benyújtandó ig-ok von-ában a GSZnek ezen adatbázisok elérhetőségét fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben - azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ell-ét a KOk ig-a körében AK számára e rendelet előírja és fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. Fejezet szerinti ig-ok kiállítására mely szerv jogosult. A KOk fenn nem állását a Kbt.69.§(4)bek alapján az ig-ok benyújtására felhívott GSZnek a KR8-14.§ és 16.§ szerint kell ig-nia. A GSZnek nyil-nia kell a KR 6.§(1)-(2) bek és a Kbt.67.§(4)bek tekintetében.Az elj-ban a Kbt.64.§(1)-(2),(4)bek és a KR 1-16.§ rendelkezései alkalm. AK a KOk előzetes ell-esorán elfogadja az ESPDba foglalt nyil-ot.[KR 4-5.§]A dok.-ok, ig-ok benyújtása KR 1.§ (7)bek és 7.§ alapján is lehetséges. A szakmai tev végzésére való alkalm igazolása: GSZ legyen bejegyezve a cégnyilvántartásba vagy az egyéni vállalkozók (EV) nyilvántartásába, és az ép.ipari kivitelezési tev-et végző GSZ szerepeljen az épített körny alakításáról és védelméről szóló törvény (Étv.) szerinti, ép.ipari kivitelezési tev-et végzők névjegyzékében.A nem Mo-n letelepedett GSZ esetén legyen bejegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mell. szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint teljesítse az említett mell.ben foglalt bármely egyéb köv-t,továbbá amennyiben a szerz telj-éhez szükséges − a letelep szerinti or nyilv.tart-ban szereplés, vagy a letelep szerinti or-ban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés köv-ét.AK előírja ATk vonatkozásában az építési ber-hoz kapcsolódó a tervezői szolg. tárgya szerint illetékes or-os szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét,ill. a nem MO-on letelepedett ATk esetén a letelepedés szerinti or nyilv.tart-ban szereplés v a letelepedés szerinti or-ban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés köv-ét.
Többet mutasson
Ig-i mód: Előzetes ig az ESPD-ban: ATknek a szakmai alkalm-ot - ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos ig-i köt teljesítését - az ajánlatában az ESPD benyújtásával kell előzetesen ig-nia, hogy az előírt alkalm-i feltételnek megfelel. AK a KR 2.§(1)bek c)pontja és az (5) bek alapján az alkalm-i köv-ek előzetes ig-ára elfogadja az érintett GSZ egyszerű nyil-át. Erre tekintettel AT az ESPD IV. rész „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.
Többet mutasson
+ még 1
Utólagos ig.: Mo-n letelepedett GSZ esetén a nyilv.tart-ban szereplés tényét AK ellenőrzi a céginform szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok, az EVk nyilv.tart-nak, ill. az ép.ipari kivitelezési tev-et végzők névjegyzékének adatai alapján, továbbá a tervezés tárgya szerint illetékes or-os szakmai kamara névjegyzékének adatai alapján,nem Mo-n letelepedett GSZ esetén az irányelv XI. mell.ben felsorolt nyilv.tart-ok szerinti ig-t (kivonatot) v egyéb ig-t v nyil-ot kell ig-ként benyújtani. Alkalm. Kbt. 69.§ (11a)bek.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlattevőknek a gazdasági és pénzügyi alkalmasságot - ide nem érve a Kbt. 69. § szerinti utólagos igazolási kötelezettség teljesítését - az ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő felhívja a tisztelt Ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az Egységes Európai
Többet mutasson
Közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.
+ még 9
Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az Ajánlattevők felelnek. A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő, illetőleg adott esetben a Kbt. 69. § (6) bekezdése alapján az értékelési sorrendben azt követő következő legkedvezőbb ajánlattevő által az utólagos igazolási kötelezettség körében, a gazdasági és pénzügyi alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások:
Többet mutasson
P.1./ Az Ajánlattevőnek 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján csatolnia kell cégszerűen aláírt nyilatkozatát az Ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegforduló nappal lezárt üzleti év teljes és közbeszerzés tárgyából származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről attól függően,hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. [Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pont; 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c)pont].
Többet mutasson
Ha az Ajánlattevő a P.1./ pontban előírt irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik,amely tekintetében árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény teljesítése és igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§ (3)bekezdése szerint járhat el.
Többet mutasson
Az Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (6) bekezdése és (7) bekezdése szerinti igazolásokat is elfogad a P.1/ pontban meghatározott igazolási módok helyett, illetve mellett. Ebben az esetben felhívjuk a T. Ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. § (5) bekezdés, a 30. § (4) bekezdésrendelkezéseire.
Többet mutasson
Az Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65 § (7) bekezdése szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
Többet mutasson
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására, vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. (7)-(8) bekezdései, valamint a (11) bekezdése is irányadó.
Ajánlatkérő ezúton hívja fel a gazdasági szereplők figyelmét, a Kbt. 69. § (4) bekezdés rendelkezése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. Az alkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálatsorán.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő (vagy a közös Ajánlattevő), ha P.1. az AF feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele nem éri el összesen az 1 700 000 000 HUF (egymilliárd-hétszázmillió forint) összeget, illetve ugyanezen időszakban a közbeszerzés tárgyából származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele a vizsgált időtartam alatt nem éri el összesen a 900 000 000 HUF (kilencszázmillió forint) összeget. A Kbt. 65. § (6) bek. szerint a P.1. pontban előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A közbeszerzés tárgyán Ajánlatkérő víziközmű (ivóvíz és/vagy zárt rendszerű szennyvízcsatorna) építési és/vagy rekonstrukció és ezekhez kapcsolódó mélyépítési és tervezési munkákat érti.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
ATknek a műszaki,illetv e szakmai alkalmasságot-ide nem érve a Kbt.69.§ szerinti utólagos igazolási kötelezettség(UIK) teljesítését-az ajánlatában az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia,hogy az előírt alkalmassági feltételnek megfelel. AK felhívja ATk figyelmét,hogy a KR 2.§(1)bek c)pontja és az (5)bek rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja érintett GSZ egyszerű nyilatkozatát.Erre tekintettel AT az ESPD IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni. Kbt.69.§(4) adott esetben a Kbt.69.§(6)bek alapján az értékelési sorrendben azt követő következő legkedvezőbb AT által az UIK körében,a műszaki,illetve szakmai alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolások:
Többet mutasson
M.1./ az Ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül szerződésszerűen teljesített és sikeres műszaki átadás - átvétellel befejezett, de maximum 8 éven belül megkezdett, a közbeszerzés tárgykörében teljesített építési munkáit ismertető, a (321/ 2015 (X.30.) Korm. rendelet 22. § (3)bek szerint a szerződést kötő másik fél által kiállított referenciaigazolást amelynek tartalmaznia kell legalább: a)a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét, b)az építési beruházás tárgyát, valamint mennyiségét, leírását, c)a teljesítés idejét (a kezdő és a befejezés időpontját év-hónap-nap pontossággal megjelölve), és a teljesítés helyét; d)a műszaki átadás-átvétel időpontját (év-hónap-nap pontossággal megjelölve), vagy arra történő hivatkozást, hogy a műszaki átadás-átvételi eljárás sikeresen befejeződött; e)a referencia tárgyára vonatkozó mennyiségi adatokat, és a saját teljesítés arányát (a saját teljesítés arányát abban az esetben kell megadni, amennyiben az igazolás több kötelezett közös teljesítésről szól és a teljesítés oszthatatlan) f) arra vonatkozó információt, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e; g)a referenciáról információt nyújtó személy nevét és elérhetőségét, 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (5) bek alkalmazandó.Az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Többet mutasson
+ még 1
M/2. nyilatkozatát azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) felelősöknek a megnevezésével, végzettségük,vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe; [Kbt. 65. § (1)bekezdés b) pont; KR. 21. § (2)bek b) pont] A szakember bemutatása során a képzettséget és gyakorlatot alátámasztó, a szakember saját kezű aláírását tartalmazó önéletrajza (a szakmai tapasztalatot/gyakorlatot év/hónap pontossággal, és- adott esetben - a szakember jelenlegi munkahelyét is feltüntetve), valamint a végzettséget/képzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata és a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat csatolandó. Ha a megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazolókamarai nyilvántartás szerint a felhívás adott pontjában előírt jogosultsággal rendelkezik, akkor a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és gyakorlat igazolására egyéb dokumentum csatolása nem szükséges. AK a KR 24. § (1),(2) bek szerinti igazolásokat is elfogad az M1/-M.2./ pontokban meghatározott igazolási módok helyett, illetve mellett.AT az előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt.65 § (7), (9) és(11)bek szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet.A Kbt. 65. §(10) bek szerinti korlátozó feltétel az M.2.1-M.2.2-M.2.3/ pont tekintetében alkalmazandó.A Kbt. 69.§ (11a) bek rendelkezései alkalmazandó.A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M1/-M.2./pontban előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
AK alkalmatlannak minősíti az AT-t (vagy közös AT-ket), ha nem rendelkezik (vagy együttesen nem rendelkeznek): M.1./ olyan szerz.szerűen teljesített, a közb tárgyára vonatkozó ref-val, amely beruházást az AF feladásától visszafelé számított 5 éven belül szerz.szerűen teljesített és sikeres műszaki átadás - átvétellel befejezett, de maximum 8 éven belül megkezdett az alábbiak szerint:
Többet mutasson
M.1.1/ lakott területen megvalósult min. NA 200 gravitációs szennyvíz vezeték építésre és/v rekonstrukcióra és ezekhez kapcsolódó mélyépítési munkára vonatkozó referenciával, amelynek hossza min. 8 000 fm;
Többet mutasson
+ még 10
M.1.2/ min 9000 m2 közmű építéshez és/v rekonstrukcióhoz kapcsolódó útburkolat és/v kopóréteg helyreállítási munkára vonatkozó referenciával;
M.1.3/ lakott területen megvalósult max. NA 160 gravitációs szennyvíz vezeték építésre és/v rekonstrukcióra és ezekhez kapcsolódó mélyépítési munkára vonatkozó referenciával, amelynek hossza min. 4 200 fm;
Többet mutasson
M.1.4/ lakott területen megvalósult min. 540 db gravitációs szennyvíz bekötés építésre és/v rekonstrukcióra és ezekhez kapcsolódó mélyépítési munkára vonatkozó referenciával.
Többet mutasson
Az M.1.1/ - M.1.4/ pontokban rögzített előírások teljesíthetők egy v több szerződéssel és az AK elfogad szerződésszerű részteljesítést is. A „Lakott terület” beépített ingatlanokat magában foglaló olyan területet jelent, amelyet bejáratainál és kijáratainál kifejezetten ilyenként megjelöltek, v amelyet a nemzeti jogszabályokban más módon meghatároztak.
Többet mutasson
M.2./ legalább az alábbi végzettséggel, képzettséggel rendelkező SZErel:
M.2.1/ legalább 1 fő, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet VI. felelős műszaki vezetés 3. rész 10. D) pontjában meghat (MV-VZ - vízgazdálkodási építmények szakterület) kategóriájú v azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, v a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel v egyenértékű végzettséggel és a hivatkozott jogszabályban előírt szakmai gyakorlati idővel rendelkező SZErel v a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel és szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
M.2.2/ legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet VI. felelős műszaki vezetés 3. rész 2. D) pontjában meghat (MV-KÉ - közlekedési építmények szakterület) kategóriájú v azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, v a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel v egyenértékű végzettséggel és a hivatkozott jogszabályban előírt szakmai gyakorlati idővel rendelkező SZErel v a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel és szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
M.2.3/ legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet VI. felelős műszaki vezetés 1. rész 2. D) pontjában meghat (MV-É - építési szakterület) kategóriájú v azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, v a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel v egyenértékű végzettséggel és a hivatkozott jogszabályban előírt szakmai gyakorlati idővel rendelkező SZErel v a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel és szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
M.2.4/ legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet II. építészeti-műszaki tervezés 19. E) pontjában meghat (VZ-TEL - vízgazdálkodási építmények tervezési szakterület települési víziközmű tervezési részszakterület) kategóriájú v azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, v a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel v egyenértékű végzettséggel és a hivatkozott jogszabályban előírt szakmai gyakorlati idővel rendelkező SZErel v a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel és szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Többet mutasson
Egy SZE több pozícióra is jelölhető.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Előleg a Kbt. 135.§ (8) bek. alapján (15 %) elszámolása utolsó 3 számlában egyenlő arányban történik. A szerz. finanszírozása a 1266/2018. (VI. 11.) Korm. határozattal megállapított Magyar Állam általi forrásból valósul meg az utófinanszírozás szabályai szerint. A támogatás mértéke 100,000000 %. A kifizetésre a Kbt. 135.§ (1)-(3) és (5)-(6) bek., a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bek., alvállalkozó igénybevétele esetén 322/2015. (X. 30.) KR. 32/A.§ és 32/B.§ irányadók. Áfa finanszírozása a hatályos jogszabályok előírásai szerint (2007. évi CXXVII. tv., 142.§) AK 10 db rész- és 1 db végszámla benyújtásának lehetőségét biztosítja. AK tartalékkeretet nem biztosít. Kötbér a Ptk. 6:186.§ (1) bek. szerint: késedelmi kötbér 0,2 %/naptári nap, max. 10 %; meghiúsulási kötbér 20 %. Teljes körű jótállás 36 hónap. Szavatosság a jogszabályok szerint. Jólteljesítési biztosíték a Kbt. 134.§ (6) bek. a) pont, mértéke a nettó szerződéses ár 2%-a. Fel. bizt.: 200 000 000 HUF/év és 50 000 000 HUF/kár; tervezői: 5 000 000 HUF/év és 1 000 000 HUF/kár. Részletesen a KD-ban.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-03-20 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Ekr
További információk:
Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik, melyre a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet az irányadó.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A megval szennyvíztelep korszerűsítés során beépített villamos berendezések által felhasznált, egy évre eső hálózati villamos energia kalkulált menny.-e (1 éves üzemeltetési időszakra kalkulálva – kWh)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): AF III.1.3) M.2.1) pontjában meghat szakember alk. min. köv.-ként előírt szakmai tapasztalatot meghaladó többlet szakmai tapasztalata egész hónapban megadva (hónap) (min. 0 hónap, max. 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): AF III.1.3) M.2.2) pontjában meghat szakember alk. min. köv.-ként előírt szakmai tapasztalatot meghaladó többlet szakmai tapasztalata egész hónapban megadva (hónap) (min. 0 hónap, max. 60 hónap)
AF III.1.3) M.2.3) pontjában meghat szakember alk. min. köv.-ként előírt szakmai tapasztalatot meghaladó többlet szakmai tapasztalata egész hónapban megadva (hónap) (min. 0 hónap, max. 60 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 3
Minőségi kritérium (név): Lakosság zavarásának minimalizálására tett intézkedések (db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_83783265
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Horváth István
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000034362020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1.A KD rend-re bocsátása: Az AK a Kbt. 57. § (1) bekezdése szerint KD-ot készít a jelen közb-hez kapcsolódóan. AK a KD-okat az ekr.gov.hu elektronikus felületen teszi hozzáférhetővé.
Többet mutasson
2.A kieg táj: A kieg táj nyújtására a Kbt. 56. § (1)-(5) és (7) bek-eiben, valamint a KD-ban foglaltak az irányadók. A GSZk kieg táj-t az EKR rendszeren keresztül kérhetik. Ha a kieg táj iránti kérelmet az ajánlattételi határidőt megelőző megelőző 10.napnál később nyújtották be, és az AK úgy ítéli meg, h a kérdés megválaszolása a megfelelő ajánlattételhez szükséges, az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (4)-(5) bek-ével összhangban módosíthatja
Többet mutasson
+ még 23
3.Helyszíni bejárás: AK helyszíni bejárást nem tart. A helyszín egyénileg megtekinthető.
4.Ajánlatok benyújtása: Az ajánlatoknak az ajánlattételi határidő lejártáig az EKR rendszeren keresztül kell elektronikusan beérkeznie.
5.Az ajánlat formai feltételei: Az ajánlatnak Acrobat Reader programmal olvasható pdf kiterj-nek kell lennie. Az elektronikus formában benyújtott ajánlatnak jelszó nélkül olvashatónak, de nem módosíthatónak kell lennie. Az ATknek árazott költségvetésüket excel (.xls) formátumban is csatolniuk kell!
Többet mutasson
6.Közös ajánlattétel: Ha több AT közösen nyújtott be ajánlatot, akkor az arról szóló megállapodást csatolni kell a KD-ban meghat tartalommal. A közös ATknek a szerz teljesítéséért egyetemleges felelősséget kell vállalniuk. Felhívjuk a T. GSZk figyelmét: - az egy közös ajánlatot benyújtó GSZ(k) személyében az ajánlattételi határidő lejárta után változás nem következhet be. - az AK kiköti, hogy a közös ajánlatot tevő nyertesek nem hozhatnak létre közös gazdasági társaságot, illetve jogi személyt (projekttársaságot).
Többet mutasson
7.AT az EKR-ben elektronikus űrlap formájában köteles az ajánlat részeként kitölteni:
a)Felolvasólap
b)Kbt 66. § (2) bek szerinti nyil
c)Kbt 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontja szerinti nyil
d)Nyil a folyamatban levő vált.bejegyzési elj-ról
e)EEKD
f)Kbt 67. § (4) bek szerinti nyil
g)Kbt 66.§ (6) bek a) és b) pont szerinti nyil;
h)Kbt 65.§ (7) bek szerinti nyil (AT v közös AT számára - amennyiben alv. v alkalm ig-ában részt vevő szervezet bevonására nem kerül sor - a Kbt 66.§ (6) bek a)-b) pontja és/v a Kbt 65.§ (7) bek tekintetében nemleges tartalmú nyil benyújtása kötelező.)
Többet mutasson
i)nyil.-ot üzleti titokról (adott esetben);
j)nyil.-ot felelősségbiztosítás tekintetében;
k) nyil-ot a bemutatott szakemberekről (nyil-ot a bemutatott szakemberek szakmai tapasztalatáról abban az esetben szükséges a bírálati szakaszban - a Kbt 69.§ (4) - adott esetben (6) - bek-e szerinti felhívásra benyújtani, amennyiben a szakember többlet szakmai tapasztalattal és a kamarai nyilvántartásba vétellel nem rendelkezik)
Többet mutasson
l)nyil.-ot fordításról (adott esetben);
m)nyil.-ot biztosíték határidőben történő rendelkezésre bocsátásáról.
AK az eljárásban a Kbt. 75.§ (2) bek e) pontját nem alkalmazza, valamint a Kbt. 81.§ (4)-(5) bek-ét alkalmazza.
II.2.7.) A szerz időtartama alatt AK az alábbiakat érti: FIDIC Sárga Könyv 8.1. cikkely szerinti kezdési időponttól számított 3 hónap az engedélyes és kiviteli tervek elkészítése, a FIDIC Sárga Könyv 8.1. cikkely szerinti kezdési időponttól számított 15 hónap a kivitelezési határidő, továbbá a vízjogi létesítési engedély szerinti tartamú, de min. 6 hónap próbaüzem.
Többet mutasson
Minősített ATk: Ak a pü-i és gazd-i, valamint műszaki, ill szakmai alkalm-i feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített ATk hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban határozta meg (jelen felhívás III.1.2) P.1/ és III.1.3/ M.1-M.2/ pontok). A minősített ATknek 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (3)-(4) bek-e alapján a szerz teljesítésére von-ó alkalm-ukat külön kell igazolni jelen felhívás szerint.
Többet mutasson
A további pontok a karakterkorlátozásra figyelemmel a KD-ban kerültek rögzítésre és az EKR-ben feladott felhívást azzal összhangban kell értelmezni.
FAKSZ: dr Turi Ákos lajstrsz: 00416

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148 § rendelkezései alapján.
II.2.4) Folyt.:
+ még 17 Nyertes ajánlattevő feladatát képezik továbbá különösen:
1. KD részét képező műszaki tartalomhoz az engedélyes és kiviteli szintű tervek elkészítése a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletnek megfelelő tartalommal a baleseti és egészségvédelmi tervvel, minőségi előírásokkal.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladatát képezi, hogy az indikatív jelleggel rendelkezésre bocsátott tervekben foglaltak figyelembe vételével a kivitelezéshez és az üzemeltetéshez szükséges minden további tervet (építéstechnológiai, gyártmány és részlettervet), tervrajzot és dokumentációt, indikatív tervtől eltérő engedélyezési terveket, kiviteli terveket, próbaüzemi terveket, megvalósulási terveket, üzemeltetési és-karbantartási utasításokat teljes körűen elkészítsen, a kivitelezést megvalósítsa a hatóság által előírt idejű próbaüzemmel, sikeres üzembe helyezési eljárás lefolytatásával együtt. A nyertes ajánlattevő teljes körű felelősséggel tartozik az általa készített dokumentumokban és tervekben foglaltak helyességéért és a vonatkozó szabványokban, jogszabályokban és egyéb előírásokban foglaltak betartásáért.
Többet mutasson
2. KD részét képező műszaki tartalomban ismertetett beavatkozások, létesítmények funkciójának, céljának, valamint rendeltetésszerű használatának megfelelő, teljes körű, műszakilag és minőségileg kifogástalan, szerződésszerű kivitelezése a 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendeletnek, a hatályos jogszabályoknak, a műszaki szabványoknak, a mindenkori engedélyeknek, valamint a technika mai állásának megfelelően. AK felhívja a figyelmet arra, hogy a szerződés teljesítése során a FIDIC Sárga könyv (Elektromos és gépészeti létesítményekhez, valamint vállalkozó által tervezett építési és mérnöki létesítményekhez, második, átdolgozott magyar nyelvű kiadás, 2011. szeptember) rendelkezései alkalmazandóak.
Többet mutasson
3. A szerződés teljesítése érdekében szükséges engedély, hozzájárulás megszerzése, hatósági, tulajdonosi, kezelői egyeztetések, hatósági eljárások teljes körű lebonyolítása (kivéve az üzemeltetési engedélyeztetés), a lejárt hatályú szakhatósági és közműkezelői engedélyek módosítása, ill. érvényességének meghosszabbítása.
Többet mutasson
4. A tervezett beavatkozások, létesítmények kivitelezése során érintett közművezetékek átépítése/áthelyezése, üzemeltetőkkel, hálózati engedélyessel történő egyeztetése, hozzájárulások megszerzése, engedélyeztetése.
Többet mutasson
5. Szükség szerinti építés előkészítő munkák, növényzetirtás, tereprendezés, szállítási útvonalak kialakítása, folyamatos karbantartása, földmunkák, burkolatok építése, bontási munkák, műtárgyépítés és felújítás, technológiai gépészet, egyéb gépészeti berendezések kivitelezése, külső, belső energiaellátás és működtetés kivitelezése.
Többet mutasson
6. Megvalósulási tervek készítése.
7. A kivitelezés során tervezői művezetés biztosítása.
8. A kivitelezés során a leendő üzemeltetői szakfelügyelet biztosítása az illetékes szervek bevonásával.
9. Üzemeltetési, kezelési és karbantartási kézikönyvek elkészítése, egyeztetve az érintett üzemeltetőkkel, hatóságokkal, szervekkel.
10. Vízjogi üzemeltetési engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentumok elkészítése beleértve az esetleges hiánypótlás során szükséges dokumentumok elkészítését is, azzal, hogy az üzemeltetési engedély megszerzése az engedélyes feladata.
Többet mutasson
11. Az építési munkákkal érintett földrészletek tulajdonosai/vagyonkezelői hozzájárulásának
Beszerzése, illetve az ajánlati felhívás megküldésének időpontjában érvényes vagyonkezelői
Megállapodások, tulajdonosi hozzájárulások szükség szerinti aktualizálása.
12. A kivitelezés érdekében felmerülő zöldkár értékének szakértői felmérése és a
Kártalanítások károsultak részére történő megfizetése, az ezzel kapcsolatos ügyintézés teljes körű lebonyolítása.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 025-055508 (2020-01-31)
További információk (2020-03-16)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-16 📅
Benyújtási határidő: 2020-03-27 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 057-135084
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 025-055508
HL-S szám: 57
További információk
Ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelemben adott Ajánlatkérői válaszra, valamint az 1. és 2., 3. sz. kiegészítő tájékoztatás tartalmára figyelemmel, továbbá az Ajánlati felhívás IV.2.2.) pontjában meghatározott ajánlattételi határidőre - mely 2020. március 20. napja 10.00 órában került meghatározásra - az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (3)-(5) bekezdése alapján meghosszabbítja. A módosítás a Kbt. 55.§ (6) bekezdésének megfelel, tekintettel arra, hogy Ajánlattevő feladatát nem változtatja meg, ezért olyan jelentős módosításnak nem minősül, amely az Ajánlattevők eljárásban való részvételre vonatkozó döntésére kihatással lenne, Ajánlatkérő továbbá nem változtat a beszerzés tárgyán, a műszaki tartalmon, továbbá nem változik meg a szerződés jellege.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 057-135084 (2020-03-16)
További információk (2020-03-24)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-03-24 📅
Benyújtási határidő: 2020-04-08 📅
Közzététel dátuma: 2020-03-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 062-147288
HL-S szám: 62
További információk
Ajánlatkérő figyelemmel arra, hogy a kiegészítő tájékoztatást határidőben megadni nem tudja, valamint az Ajánlati felhívás IV.2.2) pontjában meghatározott meghosszabbított ajánlattételi határidőre – mely 2020. március 27. napja 10.00 órában került meghatározásra – az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (3)-(5) bekezdése alapján meghosszabbítja.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2020/S 062-147288 (2020-03-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-02-11)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-02-11 📅
Közzététel dátuma: 2021-02-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 032-078779
HL-S szám: 32
További információk
Minőségi kritérium (MK) 2-4. értékelési részszempontra vonatkozó ajánlati elem alátámasztására az ajánlatban csatolandó a SZE Szakmai önéletrajza, végz-t ig okirata, rend állási nyila-a a KD szerint. Adható pontszám: 0-10 pont. Értékelés módszere: Ár-MK 1 ért.:fordított arányosítás. MK 2-4. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 60 hónap). MK 5. ért.: pontozás.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Szennyvíztelep tervezett hidraulikai kapacitás: 275 m
További információk:
Minőségi kritérium (MK) 2-4. értékelési részszempontra vonatkozó ajánlati elem alátámasztására az ajánlatban csatolandó a SZE Szakmai önéletrajza, végz-t ig okirata, rend állási nyila-a a KD szerint. Adható pontszám: 0-10 pont. Értékelés módszere: Ár-MK 1 ért.:fordított arányosítás. MK 2-4. ért.: egyenes arányosítás (legkedvezőtlenebb 0 hónap, legkedvezőbb 60 hónap). MK 5. ért.: pontozás.
Többet mutasson

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A megval szennyvíztelep építés során beépített villamos berendezések által felhasznált, egy évre eső hálózati villamos energia kalkulált menny-e (1 éves üzemeltetési időszakra kalkulálva-kWh)
AF III.1.3) M.2.1/ pontjában meghat szakember alk min köv-ként előírt szakmaitapasztalatot meghaladó többlet szakmai tapasztalata egész hónapban megadva (hónap) (min. 0 hónap, max 60 hónap)
AF III.1.3) M.2.2/ pontjában meghat szakember alk min köv-ként előírt szakmaitapasztalatot meghaladó többlet szakmai tapasztalata egész hónapban megadva (hónap) (min. 0 hónap, max 60 hónap)
AF III.1.3) M.2.3/ pontjában meghat szakember alk min köv-ként előírt szakmaitapasztalatot meghaladó többlet szakmai tapasztalata egész hónapban megadva (hónap) (min. 0 hónap, max 60 hónap)

Hivatkozás
További információk
Az eredménytelen eljárás indoka:
Közbeszerzési Döntőbizottság 2021. január 7. napján tárgyi eljárásban D.476/26/2020. iktatószámon meghozta határozatát. A határozat értelmében a Döntőbizottság megsemmisítette az ajánlatkérő 2020. március 3. napján megküldött kiegészítő tájékoztatása 19. kérdésére adott válaszát és az ajánlatkérőnek a jelen közbeszerzési eljárásban hozott azt követő valamennyi döntését, eljárási cselekményét, továbbá a jogorvoslati kérelem tekintetében az eljárást megszüntette.
Többet mutasson
+ még 18
A Közbeszerzési Döntőbizottság az Ajánlati felhívást nem semmisítette meg, így az eljárás újra a bontást megelőző ajánlattételi szakaszba került, melyre figyelemmel a Bíráló Bizottság az eljárás felfüggesztését lezárta és az eljárást folytatta.
Többet mutasson
A határozat értelmében megállapította, hogy a közbeszerzési dokumentumok átdolgozása szükséges a határozat 116. pontjának alapulvételével az ingatlanok és az elvezető vezeték csatlakozási pontjának magassági adataira vonatkozó információ megadásával.
Többet mutasson
Ajánlatkérő álláspontja szerint a közbeszerzési dokumentumok ilyen mértékű átdolgozása lényeges módosításnak minősül, mert azzal a hatással jár, hogy más piaci szereplők számára is megnyitja vagy érdemben vonzóbbá teszi az eljárásban való részvételi lehetőségét, a közbeszerzési eljárásban utóbb merül fel olyan információ, amelynek már az eljárás megindításakori ismerete alapvetően befolyásolhatta volna az érdekelt gazdasági szereplők arra vonatkozó döntését, hogy a közbeszerzési eljárásban tudnak-e ajánlatot tenni, így a módosítás a Kbt. 55.§ (6) bekezdésébe ütközik.
Többet mutasson
A Kbt. 53.§ (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívást az ajánlattételi, több szakaszból álló eljárás esetén a részvételi határidő lejártáig vonhatja vissza.
Többet mutasson
Az egyértelmű jogi helyzet tehát az, hogy AK döntése alapján teljesen jogszerűen indokolás nélkül visszavonhatja eljárását, hiszen a bontást meg nem történtnek kell tekinteni a KDB határozata alapján és az eljárás ajánlattételi szakaszban van.
Többet mutasson
A továbblépés érdekében AK egyeztetett az EKR rendszert üzemeltető Nekszt Kft.-vel, akitől azt a tájékoztatást kapta, hogy
Szándékától függetlenül az EKR nem tudja kezelni technikai oldalról azt a helyzetet, hogy egy eljárás visszakerül a KDB döntésnek megfelelően a korábbi eljárási - ajánlattételi - szakaszba, a korábbi eljárást az EKR rendszerben nem lehet folytatni, illetve a visszavonásról a rendszer nem tud hirdetményt generálni, így arról más módon kell az érintetteket tájékoztatni. A Nekszt Kft. többek között szó szerint az alábbiakat javasolta AK-nek: „a fejlesztők továbbra is csak azt tudják javasolni, hogy írjanak ki új eljárást.”
Többet mutasson
A Nekszt Kft. 2021. január 15-én kelt levele alapján AK úgy döntött, hogy az eljárás visszavonásáról - más rendelkezésre álló, az EKR által kezelni képes dokumentum hiányában - egy összegezés útján tájékoztatja a feleket. Az összegezés technikailag egy űrlap, melynek fogalomrendszere nem képes, csak eredményes, vagy eredménytelen eljárást kezelni, így valamelyik választ az összegezés feladása során mindenképpen meg kellett jelölni, hogy az űrlap kiküldhető legyen, de AK az összegezés V.1.1. pontjában maradéktalan, és félreérthetetlen tájékoztatást nyújtott a kialakult jogi helyzetről, így nyilvánvalóan tudható és érthető az összegezésből is, hogy az eljárás nem kerül, AK szándékától függetlenül, objektív okokból nem is kerülhet folytatásra. A jogi helyzet tehát az, hogy az eljárás visszavonásra került, AK visszalépett tárgyi közbeszerzéstől, de az EKR rendszer fejlesztési hiányosságai okán a visszavonásról jelen összegezés útján tájékoztatja AK az érintetteket.
Többet mutasson
Ajánlattevők neve, székhelye és adószáma:
I. Ajánlattevő neve, székhelye: A-Híd Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1138 Budapest, Karikás Frigyes Utca 20. 24857538-2-44
II. Közös Ajánlattevő neve, székhelye: Scorpio-Trans Kft., 2117 Isaszeg, Diófa Utca 2. 10826386-2-13 és B Build & Trade Kft., 1172 Budapest, Cinkotai Út 49. 23927164-2-42
Többet mutasson
III. Közös Ajánlattevő neve, székhelye: Betonutépitő Zrt., 1131 Budapest, Jász U 156-158. 23041565-2-41 és EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 2225 Üllő, Belterület hrsz 3753. 13125811-2-44
Többet mutasson
IV. Közös Ajánlattevő neve, székhelye: Veolia Water Solutions & Technologies Magyarország Vállalkozási és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 2040 Budaörs, Szabadság Út 301. 13988560-2-13 és SADE-Magyarország Mélyépítő Kft., 2040 Budaörs, Szabadság Út 301. 11097875-2-13
Többet mutasson
V. Ajánlattevő neve, székhelye: STRABAG Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 1117 Budapest, Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2. 10776456-4-43
VI. Ajánlattevő neve, székhelye: SWIETELSKY Építő Korlátolt Felelősségű Társaság, 1016 Budapest, Mészáros Utca 13. 10572795-2-41
VII. Ajánlattevő neve, székhelye: Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt., 8749 Zalakaros, Jegenye Sor 3. 11358857-2-20
VIII. Ajánlattevő neve, székhelye: Szedibau Építőipari Kft., 7751 Szederkény, Ifjúság Utca 36. 23595521-2-02
IX. Közös Ajánlattevő neve, székhelye: PLATINA-BAU Zártkörűen Működő Ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Részvénytársaság, 7632 Pécs, Faiskola Utca 3. 12491296-2-02 és Wolfbau Team Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 7630 Pécs, Kisbalokány Dűlő 5. 11540445-2-02
Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 032-078779 (2021-02-11)