Véralvadási vizsgálatokhoz szükséges reagensek, kalibrátorok, kontrolok, mosó- és tisztító oldatok szállítása az AK-nél működő STAGO COMPACT gyártmányú véralvadási automata analizátorokhoz. Az előírt mennyiségektől – az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül – AK a II.2.11) pontban jelzettek szerint (opcionális rész) eltérhet. A közbesz. pontos tárgya és az ajánlattevő (Eladó) feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumok Műszaki Leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra. A 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bek.-ben foglaltak sz. a Műszaki Leírásban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazd. szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, v. védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra v. adott származásra v. gyártási folyamatra való hivatkozás esetén a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-06-29.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-05-04.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-05-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Laboratóriumi reagensek
Hivatkozási szám: EKR000362162020
Rövid leírás:
Véralvadási vizsgálatokhoz szükséges reagensek, kalibrátorok, kontrolok, mosó- és tisztító oldatok szállítása az AK-nél működő STAGO COMPACT gyártmányú véralvadási automata analizátorokhoz.
Az előírt mennyiségektől – az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül – AK a II.2.11) pontban jelzettek szerint (opcionális rész) eltérhet.
A közbesz. pontos tárgya és az ajánlattevő (Eladó) feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumok Műszaki Leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bek.-ben foglaltak sz. a Műszaki Leírásban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazd. szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, v. védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra v. adott származásra v. gyártási folyamatra való hivatkozás esetén a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Laboratóriumi reagensek📦
További CPV-kód: Laboratóriumi reagensek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő a felhívásban és Közbeszerzési Dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelő ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Véralvadási vizsgálatokhoz szükséges reagensek, kalibrátorok, kontrolok, mosó- és tisztító oldatok szállítása az AK-nél működő STAGO COMPACT gyártmányú véralvadási automata analizátorokhoz.
Véralvadási vizsgálatokhoz szükséges reagensek, kalibrátorok, kontrolok, mosó- és tisztító oldatok szállítása az AK-nél működő STAGO COMPACT gyártmányú véralvadási automata analizátorokhoz.
Az előírt mennyiségektől – az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül – AK a II.2.11) pontban jelzettek szerint (opcionális rész) eltérhet.
+ még 51
A közbesz. pontos tárgya és az ajánlattevő (Eladó) feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumok Műszaki Leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
A közbesz. pontos tárgya és az ajánlattevő (Eladó) feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumok Műszaki Leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bek.-ben foglaltak sz. a Műszaki Leírásban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazd. szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, v. védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra v. adott származásra v. gyártási folyamatra való hivatkozás esetén a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bek.-ben foglaltak sz. a Műszaki Leírásban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazd. szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, v. védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra v. adott származásra v. gyártási folyamatra való hivatkozás esetén a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.
Adásvételi keretszerződés keretében véralvadási vizsgálatokhoz szükséges reagensek, kalibrátorok, kontrolok, mosó- és tisztító oldatok beszerzése az Ajánlatkérőnél működő STAGO COMPACT gyártmányú véralvadási automata analizátorokhoz:

Stago Compact véralvadási automatákhoz szükséges egyéb anyagok: 12 hónapos mennyiség/mérésszám
— Prothrombin idő, illetve INR érték meghatározásához szükséges reagens:
Egy éves mérésszám: 29 000 db
Prothrombin reagenst, nem rekombináns technikával gyártották. A reagens vonalkóddal azonosítható, ami tartalmazza az adott gyártási sorozathoz tartozó a normál plazma alvadási időt és az ISI értéket, valamint a lejáratot.

Stabilitás: a feloldott reagens a készülék hűtött reagens terében legalább 48 órán át stabil. Kiszerelés: 10 ml
— Parciális thromboplasztin idő reagens:
Egy éves mérésszám: 23 000 db
A reagens vonalkóddal azonosítható, alkalmas a Heparin therápia monitorozására.
Stabilitás: a feloldott reagens a készülék hűtött reagens terében legalább 48 órán át stabil. Kiszerelés: 3–5 ml között
— Thrombin idő reagens:
Egy éves mérésszám: 5 500 db
A liofilizált reagens vonalkóddal azonosítható, humán eredetű thrombint tartalmaz.
Stabilitás: a feloldás után a készülék hűtött reagens terében legalább 8 órán át stabil. Kiszerelés: 2–10 ml között
— Fibrinogén reagens:
Clauss módszer alapján működő reagens.
Stabilitás: a feloldás után a készülék hűtött reagens terében 120 órán át stabil. Kiszerelés: 2–5 ml között
— AT-III aktivitás reagens:
Egy éves mérésszám: 1 000 db
Módszer: kromogén szubsztrátos funkcionális teszt.
Stabilitás: a készülék hűtött reagens terében legalább 5 napig felhasználható.
Kiszerelés: 1–3 ml között
— Kontrol plazma:
Egy éves mennyiség: 2 x 400 ml = 800 ml
Öt paraméteres, humán eredetű, liofilizált kevert plazma, normál és pathologiás tartományban, amely vonalkóddal azonosítható. A vonalkód tartalmazza az elfogadási tartományt mind az öt paraméterre vonatkozóan.

Tartalmazzon Prothrombin idő és INR, Parciális thromboplasztin idő, Thrombin idő, Fibrinogén szint és AT-III aktivitás elfogadási tartományt.
Stabilitás: feloldás után szobahőmérsékleten tartva legalább 4 órán át felhasználható.
Kiszerelés: 1 ml
— AT-III kalibráló plazma:
Egy éves mennyiség: 6 ml
Liofilizált humán plazma.
Stabilitás: legalább 2 óra a készülék hűtött reagens terében
— Puffer oldat fibrinogén méréshez:
Egy éves mennyiség: 700 ml
Stabilitás: a készülék hűtött reagens terében legalább 72 órán át felhasználható.
Kiszerelés: 5–20 ml között
— Calcium-chlorid oldat PTI méréshez:
Egy éves mennyiség: 1 400 ml
Koncentráció: 0,025 M
— Tisztító oldat a Stago Compact készülékekhez:
Egy éves mennyiség: 8 000 ml
Kiszerelés: 10–20 ml között
— Mosó oldat a Stago Compact készülékekhez:
Egy éves mennyiség: 400 liter
Kiszerelés: 1–5 liter között
Mérő küvetta: 64 000 db
Az előírt mennyiségektől – az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül – Ajánlatkérő a II.2.11) pontban jelzettek szerint (opcionális rész) eltérhet.

A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.

A közbeszerzés pontos tárgya és az ajánlattevő feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumok Műszaki Leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.

Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő a szerződést legkésőbb a szerződés lejáratát megelőző 10. napig a nyertes ajánlattevőként szerződő félhez intézett egyoldalú írásos nyilatkozatával a szerződés lejáratától számított további 12 hónap időtartamra meghosszabbíthatja változatlan feltételek szerint.

A lehetőségek leírása:
A II.2.4) pontban előírt mennyiségektől – az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül – Ajánlatkérő plusz 30 %-kal (opcionális rész) eltérhet.

További információk:
Ajánlatkérő a felhívásban és Közbeszerzési Dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelő ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
Ajánlatkérő a felhívásban és Közbeszerzési Dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelő ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet, 1096 Budapest, Haller u. 29.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.

Igazolási mód:
+ még 10
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmassági és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési Műszaki Leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. r. (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdés és a 3. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében felsorolt kizáró okok hatálya alá.

A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, ill. adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Az esetleges folyamatban lévő változásbejegyzéshez kapcsolódóan irányadó a Kr. 13. §-a. A nyilatkozat az EKR-ben, űrlapon teljesítendő.
Az EEKD-ban a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatban ajánlattevőknek fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult, azon adatbázisokat üzemeltető szervek kivételével, amely adatbázisok ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az Ajánlatkérő számára a Kr. előírja.

A Kbt. 62. § (1) bekezdésének a)-q) pontjaiban, továbbá (2) bekezdésének a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok fenn nem állását az ajánlattevőnek a Kr. 8. §, 10. § és 12-16. § szerint kell igazolnia az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívására.

A Kr. 15. §-a értelmében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az – EKR-ben elektronikus űrlapként megtalálható – EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező eleget tesz a Kbt. 67.§ (4) bekezdés szerinti nyilatkozati kötelezettségének.

Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti – az EKR-ben elektronikus űrlapként megtalálható – nyilatkozatot nyújt be, amelyben egyértelműen megjelöli (feltünteti), hogy ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.

Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. §-ában foglalt öntisztázás lehetőségére.
A kizárók okokra vonatkozó igazolások benyújtásának részletes szabályait és feltételeit a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Útmutató az ajánlattevők számára c. dokumentum tartalmazza.

Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetet, akivel szemben a kizáró ok az eljárás során következett be.

Műszaki és szakmai képességek:
M.1. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés, 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 év legjelentősebb szállításairól (reagensek, kalibrátorok, kontrolok, mosó- és tisztító oldatok) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdésének megfelelő módon. A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésre tekintettel Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő(ke)t az igazolások benyújtására. A referencianyilatkozatnak vagy igazolásnak tartalmaznia kell legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, a szállítás tárgyát olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassága megállapítható legyen, a szállítás (adásvétel) értékét (forint), a teljesítés idejét (a kezdési és befejezési határidő – legalább év, hónap, nap – megjelölésével), továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

M.2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés, 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján becsatolandó a megajánlott termékkel kapcsolatban elismert (bármely nemzeti rendszerben akkreditált) tanúsító szervezettől származó tanúsítvány, amely tanúsítja, hogy a leírásokra v. szabványokra történő hivatkozással egyértelműen meghatározott áru megfelel bizonyos leírásoknak v. szabványoknak.

+ még 4
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésére tekintettel Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő(ke)t az igazolások benyújtására. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (5) - (9) bekezdései. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum IV. rész alfa pontját kell az ajánlattevőnek kitölteni.
Irányadó a Kbt. 65. § (7) bekezdése.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített, legalább nettó 6 000 000 HUF értékű, véralvadási vizsgálatokhoz szükséges reagensek, és/vagy kalibrátorok, és/vagy kontrolok, és/vagy mosó- és tisztító oldatok szállítására vonatkozó referenciával. Az előírt referencia több szerződés bemutatásával is teljesíthető.

Az előírt alkalmassági követelmény igazolására bemutatandó szerződés(ek)nek az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított legfeljebb hat éven (72 hónap) belül megkezdett és 3 év (36 hónap) alatt befejezett szállítás(oka)t kell magában foglalnia a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdése értelmében.

+ még 1
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha az általa megajánlott termékek nem felelnek meg a 98/79/EK irányelvet honosító, az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendeletben foglaltaknak. A megajánlott termékek rendelkezzenek az OGYÉI Orvostechnikai Főosztály terméknyilvántartásba vételi vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, megfelelőség-értékelési eljárás lefolytatásáról készült gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, illetve CE IVD tanúsítvánnyal.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződés biztosítékai: késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér, fizetési késedelem esetére késedelmi kamat.
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződés és kifizetések pénzneme magyar forint (HUF), és nem köthető semmilyen más külföldi fizetőeszköz árfolyamához. Az ellenérték a Vevő által ellenjegyzett teljesítésigazolás alapján tartalmilag és formailag szabályszerűen kiállított számla ellenében 60 napon belül kerül kifizetésre az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja, valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) és (3) bekezdéseinek és a Kbt. 135. § (1) bekezdésének figyelembe vételével. Irányadó a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdése.

+ még 2
Szavatosság és jótállás: 12 hónap.
A szerződést erősítő kötelezettségek és a fizetési feltételek részletes leírását a Közbeszerzési Dokumentum részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-06-29 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.

1. Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) bekezdése alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő a Kbt. és az e-Kr. szabályai szerint. Az ajánlat részletes formai követelményeit a dokumentáció tartalmazza. Az ajánlatot a Kbt. és az e-Kr. szabályainak figyelembe vételével, elektronikus úton kell benyújtani.

2. Az ajánlathoz csatolni kell vagy elektronikusan hozzáférhetővé kell tenni:
+ még 12
— felolvasólapot elektronikus űrlap formájában a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti tartalommal. A felolvasólap űrlapját az EKR tartalmazza,
— nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdésre vonatkozóan (EKR űrlap),
— nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdésére vonatkozóan (EKR űrlap),
— Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot a Kbt. 67. § szerint (EKR űrlap),
— nyilatkozat az alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet (személy) vonatkozásában (EKR űrlap). Ha az ajánlattevő más szervezet kapacitására nem kíván támaszkodni, az erre vonatkozó nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani. Amennyiben ajánlattevő kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetre/személyre támaszkodik, úgy csatolni kell az ajánlattevő, illetve a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet/személy szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalást tartalmazó okiratát, figyelemmel a Kbt. 65. § (7) bekezdésére,

— az ajánlatot aláíró(k), kötelezettségvállalásra jogosult(ak) aláírása hitelességének megállapítása érdekében a cégjegyzésre jogosult ajánlattevő, közös ajánlat esetén ajánlattevők, ill. kapacitást nyújtó szervezet aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás mintáját,

— nyilatkozat változásbejegyzésről (EKR űrlap). Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást,

— amennyiben az ajánlatot, illetve a szükséges nyilatkozatokat az ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó, illetőleg a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet cégjegyzésre jogosult képviselőjének meghatalmazása alapján más személy szignálja, illetve írja alá, a cégjegyzésre jogosult személy és a meghatalmazott által aláírt, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást szintén csatolni kell,

— az ajánlattétellel egyidejűleg az ajánlati felhívást kiegészítő Közbeszerzési Dokumentumokban rögzített előírásoknak mindenben megfelelő kereskedelmi ajánlat (cégszerűen aláírt másolati példány és szerkeszthető formában is (pl. .docx, .xls),

— az ajánlathoz csatolni kell a megajánlott termékek (valamennyi termékcsoportban szereplő valamennyi tételének) magyar nyelvű leírását (Ajánlatkérő a termékkatalógust is elfogadja - nem magyar nyelvű katalógust magyar nyelvű fordítással). Amennyiben a magyar nyelvű termékleírás alapján Ajánlatkérő számára kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy a megajánlott termék (adott termékcsoportban szereplő valamennyi tétel) megfelel a felhívásban és Közbeszerzési Dokumentumokban – különösen a Műszaki Leírásban – előírt részletes műszaki-szakmai feltételeknek, paramétereknek, úgy az ajánlatot Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja,

— fordítás és annak helyességéről szóló nyilatkozat (adott esetben)
A Kbt. 47. § (2a) bekezdése alapján a dokumentumok – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – egyszerű másolatban is benyújthatóak. Ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet saját maga által tett nyilatkozatát cégszerű aláírással kell ellátni. Ajánlatkérő a Kbt. 41/A. § (2) bekezdése alapján előírja, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § (3) bekezdése alapján a kérelem – a (4)-(5) bekezdés szerinti eltéréssel – a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet.

VI.3. pont folytatása
+ még 16
3. Amennyiben több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot (közös ajánlat), akkor ezt az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban (formanyomtatvány) jelezni szükséges, továbbá a közös ajánlattevők mindegyikének külön formanyomtatványt kell benyújtania. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek.

4. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot jelen eljárásban nem köt ki.
5. Ajánlatkérő a IV.2.6) pontban megjelölt időtartam alatt 60 napot ért.
6. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
7. A III.1.3) szerinti feltételek és igazolások a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbbak.
8. FAKSZ: dr. Bencsik Márk, 00933.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
10. A szerződés hatályba lépésének feltétele: Miniszterelnökség által kiadott támogató, illetve feltétellel támogató záró tanúsítvány kiállítása vagy a 320/2015. (X. 30.) Kr. 13. § (3) bekezdés szerint.

11. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított – országos, regionális – közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Ajánlatkérő a következő bontó feltételt köti ki: Ajánlatkérő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Ptk. 6:116. § (2) szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania.

12. Késedelmi kötbér: a késedelmesen szállított árucikkek nettó értékének figyelembevételével napi 1 %, legfeljebb azonban az érintett áru-érték nettó 15 %-a.
Ajánlatkérő hibás teljesítés esetén kéri a hibával érintett termék kicserélését. A hibával érintett termék kicseréléséig a nyertes ajánlattevő a késedelmi kötbér szabályai szerint köteles kötbér fizetésére.

Meghiúsulási kötbér: elállás vagy felmondás esetén az érintett termékek nettó értékének 20 %-a mértékű meghiúsulási kötbért követelhet az Ajánlatkérő.
13. Ajánlatkérő az eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésében foglaltakat.
14. Ajánlatkérő valamennyi termékcsoport valamennyi termékére nézve felhívja a figyelmet, hogy kizárólag méréshez szükséges reagens, oldat, küvetta, cup, tip ajánlható meg, egyéb eszköz megajánlására nincs lehetőség.

15. Ajánlatkérő az eljárást a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló kormányrendeletben előírt folyamatba épített ellenőrzés mellett folytatja le.

16. A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során Ajánlatkérő megállapította, hogy a termékek egy homogén termékkört képeznek, így a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel, ezáltal a termékek nem egységes és egyidejű szállítása nem egyeztethető össze a gazdasági ésszerűséggel és jelentős többletköltséget jelentene Ajánlatkérő számára, továbbá a szerződés tárgyának megfelelő termékek szállításával foglalkozó gazdasági szereplők teljességében képesek az eljárás tárgyát képező termékek szállítására.

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 089-211643 (2020-05-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2020-08-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Véralvadási vizsgálatokhoz szükséges reagensek, kalibrátorok, kontrolok, mosó- és tisztító oldatok szállítása az AK-nél működő STAGO COMPACT gyártmányú véralvadási automata analizátorokhoz.
Az előírt mennyiségektől – az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül – AK a II.2.11) pontban jelzettek szerint (opcionális rész) eltérhet.
A közbesz. pontos tárgya és az ajánlattevő (Eladó) feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 46. § (3) bek.-ben foglaltak sz. a műszaki leírásban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazd. szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, v. védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra v. adott származásra v. gyártási folyamatra való hivatkozás esetén a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.

A beszerzés teljes értéke: 7 793 670 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlatkérő a felhívásban és közbeszerzési dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelő ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.

+ még 3
Stabilitás: a feloldás után a készülék hűtött reagens terében 120 órán át stabil.
Kiszerelés: 2–5 ml között
A közbeszerzés pontos tárgya és az ajánlattevő feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
A közbeszerzés pontos tárgya és az ajánlattevő feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
További információk:
Ajánlatkérő a felhívásban és közbeszerzési dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelő ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
Ajánlatkérő a felhívásban és közbeszerzési dokumentációban meghatározott feltételeknek megfelelő ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint a legalacsonyabb ár értékelési szempontja alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2020-08-10 📅
Név: Biomedica Hungaria Orvostechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_30101953
Postacím: Ganz utca 16.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1027
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 12253850📞
E-mail: gyorgyi.sulyok@bmgrp.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.bmgrp.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 7 793 670 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
Biomedica Hungaria Kft. (Kisvállalkozás)
Székhelye: 1027 Budapest, Ganz utca 16.
+ még 1
Belföldi adószáma: 10658415-2-41
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § (3) bekezdése alapján a kérelem – a (4)–(5) bekezdés szerinti eltéréssel – a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet.

VI.3) pont folytatása:
+ még 1
3. Amennyiben több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot (közös ajánlat), akkor ezt az egységes európai közbeszerzési dokumentumban (formanyomtatvány) jelezni szükséges, továbbá a közös ajánlattevők mindegyikének külön formanyomtatványt kell benyújtania. A közös ajánlattevők a szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemlegesen felelnek.