A feltételek felsorolása és rövid leírása
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik; vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § (1) és (2) bekezdése szerinti öntisztázás lehetőségére.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Az ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1)-(5) és (7) bekezdése, 2. § (1) és (4) bekezdése, 3. §, 4. § (1), (3) és (4) bekezdése, 6-8. §-ai és 10. §-a, valamint a 12-16. §-ai szerint kell igazolnia, ennek során:
— a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján valamennyi ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá,
— majd a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti vizsgálat során - az ajánlatkérő felhívására - az ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állásáról a Korm. rendelet 8. §-a és 10. §-a szerint kell nyilatkozatokat, illetve igazolásokat benyújtania. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (5)-(7) és (9)-(11a), (13)-(14) bekezdésében foglaltakra.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében az egységes európai közbeszerzési dokumentumot az ajánlatot benyújtó ajánlattevő nyújta be. Ha az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot is be kell nyújtani az ajánlatban.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentumo(ka)t a Korm. rendelet 3-7. §-ai szerint kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján minden ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatában, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról is, hogy tekintetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást [Korm. rendelet 13. §]. A folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról nemleges tartalommal is nyilatkozni szükséges.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
SZ1. A villamos energiáról szóló 2007 évi LXXXVI. törvény 74. § (1) bekezdésének e) pontja alapján a villamosenergia-kereskedelem engedélyköteles tevékenység. Alkalmas az ajánlattevő, ha az ajánlattétel időpontjában szerepel a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kereskedelmi engedélyesek nyilvántartásában.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Az engedély meglétét az ajánlatkérő a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal kereskedelmi engedélyesek nyilvántartásában ellenőrzi. Amennyiben az engedély megléte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nyilvántartásában nem elérhető, vagy nem ellenőrizhető, úgy azt az ajánlatkérő által a Kbt. 69. §-a alapján az alkalmassági követelmények részletes igazolására vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek az ajánlatkérő felhívására be kell nyújtania.