Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Keretmegállapodás közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelése vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátása tárgyában 2.” a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2021. december 31-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a Kbt. 104.§ (3) bekezdésben foglaltak alapján több ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni. Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi rész vonatkozásában: — vonatpótló autóbuszok közlekedtetése a menetrendszerinti kezdő időpontjában, utasok szállítására alkalmas állapotban, valamint személyzettel történő teljes körű üzemeltetése. A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, keretmegállapodás-tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2020-12-18.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-11-18.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2020-11-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közúti tömegközlekedési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001205932020
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Keretmegállapodás közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelése vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátása tárgyában 2.” a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2021. december 31-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a Kbt. 104.§ (3) bekezdésben foglaltak alapján több ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi rész vonatkozásában:
— vonatpótló autóbuszok közlekedtetése a menetrendszerinti kezdő időpontjában, utasok szállítására alkalmas állapotban, valamint személyzettel történő teljes körű üzemeltetése.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, keretmegállapodás-tervezet és mellékletei) tartalmazzák.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
A II.2.7) pontja szerinti, a szerződés kezdő időpontja technikai okból került kitöltésre az, az eljárás lezárásának és a szerződés megkötésének függvényében változhat. A szerződés mindkét Fél aláírása napján lép hatályba. A szerződés a hatályba lépésétől számítva 2021. december 31. napjáig tart.
A II.2.5) pont: 1. Ár értékelési szempont alatt AK a minimum 45 ülőhellyel rendelkező autóbusszal végzett szolgáltatás nettó Ft/km díját érti.
AK a 2. értékelési részszempont alatt az alábbiakat érti: nyertes Ajánlattevő az érdekkörébe tartozó okból nem a közvetlen megrendelésben/egyedi szerződésben meghatározottaknak megfelelően közlekedteti le az autóbuszokat és ebből eredően bármely megállóhely kiszolgálása elmarad (utas(ok) nem kerülnek elszállításra vagy nem tudnak a busz(ok)ról leszállni); autóbuszonként és érintett megállóhelyenként ............,- Ft / eset.
AK a 3. értékelési részszempont alatt az alábbiakat érti: A leközlekedő autóbuszok bármelyike a végállomásra Vállalkozó érdekkörébe tartozó okból 10 (tíz) percet meghaladó késéssel érkezik a közvetlen megrendelésben/egyedi szerződésben foglaltakhoz képest; Érintett járatonként, minden megkezdett 5 (öt) perc után (a 10 - tíz - perces késéstől számítva) .......,- Ft.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Keretmegállapodás közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelése vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátása tárgyában 2.” a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2021. december 31-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a Kbt. 104.§ (3) bekezdésben foglaltak alapján több ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni.
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Keretmegállapodás közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelése vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátása tárgyában 2.” a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2021. december 31-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a Kbt. 104.§ (3) bekezdésben foglaltak alapján több ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi rész vonatkozásában:
+ még 2
— vonatpótló autóbuszok közlekedtetése a menetrendszerinti kezdő időpontjában, utasok szállítására alkalmas állapotban, valamint személyzettel történő teljes körű üzemeltetése.
— vonatpótló autóbuszok közlekedtetése a menetrendszerinti kezdő időpontjában, utasok szállítására alkalmas állapotban, valamint személyzettel történő teljes körű üzemeltetése.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, keretmegállapodás-tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
A rész elnevezése: Közép-Magyarország vonatpótlási feladatai
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 181 220 000 Ft, keretösszegben.

AK közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelésére irányuló vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátását kívánja biztosítani Nógrád megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye területén.

+ még 5
Nyertes ajánlattevő feladata a közvetlen megrendelésben / egyedi szerződésben rögzített típusú és férőhely kapacitású autóbusszal történő kiállás, utasfelvétel, csomagkezelés, személyszállítási feladatok ellátása, a szükséges adminisztráció elvégzése, egyedi helyszíni megrendelői igények kezelése a jogszabályi keretek betartásával.

A várható, egyidőben maximálisan igénybe vételre kerülő buszok száma: minimum 45 ülőhelyes működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbuszok esetében 3 db, valamint a 45-nél kevesebb, de legalább 18 ülőhellyel rendelkező működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbusz esetében 1 db.

A Kbt. 104. § (5) bek. alapján az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb ajánlatot tevők keretszáma: 9, azaz kilenc.
Amennyiben közbeszerzési eljárás eredményeként AK kizárólag az egyedüli érvényes ajánlatot benyújtó AT-vel köt keretmegállapodást, úgy a keretmegállapodásos eljárás 2. része keretében a szolgáltatás megrendelésekre a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárásokat alkalmazzák. Ennek megfelelően a KM megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés és konzultáció útján kívánja kielégíteni.

A közvetlen megrendelésre, illetőleg a verseny újranyitásra, valamint egyedüli érvényes AT-vel kötött KM esetén a közvetlen megrendelésre és konzultációra vonatkozó további, részletes feltételeket a KD tartalmazza.

A megújítások leírása:
Ajánlatkérő jogosult legkésőbb a megkötésre kerülő KM lejártának időpontja előtt 30 nappal közölt nyilatkozatával további, maximum 2 hónapra terjedő időtartamra meghosszabbítani a KM-t. A nyertes ajánlattevő a hosszabbítás időtartama alatt köteles a szolgáltatást változatlan tartalommal és változatlan díj ellenében nyújtani. Szerződés hosszabbítására abban az esetben kerülhet sor, amennyiben a rendelkezésre álló keretösszeg nem merül ki. A szerződés hosszabbítása nem vonja maga után a keretösszeg növekedését.

További információk:
A II.2.7) pontja szerinti, a szerződés kezdő időpontja technikai okból került kitöltésre az, az eljárás lezárásának és a szerződés megkötésének függvényében változhat. A szerződés mindkét Fél aláírása napján lép hatályba. A szerződés a hatályba lépésétől számítva 2021. december 31. napjáig tart.
A II.2.7) pontja szerinti, a szerződés kezdő időpontja technikai okból került kitöltésre az, az eljárás lezárásának és a szerződés megkötésének függvényében változhat. A szerződés mindkét Fél aláírása napján lép hatályba. A szerződés a hatályba lépésétől számítva 2021. december 31. napjáig tart.
A II.2.5) pont: 1. Ár értékelési szempont alatt AK a minimum 45 ülőhellyel rendelkező autóbusszal végzett szolgáltatás nettó Ft/km díját érti.
+ még 2
AK a 2. értékelési részszempont alatt az alábbiakat érti: nyertes Ajánlattevő az érdekkörébe tartozó okból nem a közvetlen megrendelésben/egyedi szerződésben meghatározottaknak megfelelően közlekedteti le az autóbuszokat és ebből eredően bármely megállóhely kiszolgálása elmarad (utas(ok) nem kerülnek elszállításra vagy nem tudnak a busz(ok)ról leszállni); autóbuszonként és érintett megállóhelyenként ............,- Ft / eset.
AK a 2. értékelési részszempont alatt az alábbiakat érti: nyertes Ajánlattevő az érdekkörébe tartozó okból nem a közvetlen megrendelésben/egyedi szerződésben meghatározottaknak megfelelően közlekedteti le az autóbuszokat és ebből eredően bármely megállóhely kiszolgálása elmarad (utas(ok) nem kerülnek elszállításra vagy nem tudnak a busz(ok)ról leszállni); autóbuszonként és érintett megállóhelyenként ............,- Ft / eset.
AK a 3. értékelési részszempont alatt az alábbiakat érti: A leközlekedő autóbuszok bármelyike a végállomásra Vállalkozó érdekkörébe tartozó okból 10 (tíz) percet meghaladó késéssel érkezik a közvetlen megrendelésben/egyedi szerződésben foglaltakhoz képest; Érintett járatonként, minden megkezdett 5 (öt) perc után (a 10 - tíz - perces késéstől számítva) .......,- Ft.
AK a 3. értékelési részszempont alatt az alábbiakat érti: A leközlekedő autóbuszok bármelyike a végállomásra Vállalkozó érdekkörébe tartozó okból 10 (tíz) percet meghaladó késéssel érkezik a közvetlen megrendelésben/egyedi szerződésben foglaltakhoz képest; Érintett járatonként, minden megkezdett 5 (öt) perc után (a 10 - tíz - perces késéstől számítva) .......,- Ft.
A rész elnevezése: Középnyugat-Magyarország vonatpótlási feladatai
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 181 220 000-Ft keretösszegben.

AK közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelésére irányuló vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátását kívánja biztosítani Fejér megye, Komárom-Esztergom megye területén.

+ még 1
A várható, egyidőben maximálisan igénybe vételre kerülő buszok száma: minimum 45 ülőhelyes működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású autóbusz esetében 3 db, valamint a 45-nél kevesebb, de legalább 18 ülőhellyel rendelkező működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású autóbusz esetében 1 db.

AK a 2. értékelési részszempont alatt az alábbiakat érti: nyertes Ajánlattevő az érdekkörébe tartozó okból nem a közvetlen megrendelésben/egyedi szerződésben meghatározottaknak megfelelően közlekedteti le az autóbuszokat és ebből eredően, bármely megállóhely kiszolgálása elmarad (utas(ok) nem kerülnek elszállításra vagy nem tudnak a busz(ok)ról leszállni); autóbuszonként és érintett megállóhelyenként ............,- Ft / eset.

A rész elnevezése: Dél-Dunántúl vonatpótlási feladatainak ellátása
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 181 220 000,-Ft keretösszegben.

AK közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelésére irányuló vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátását kívánja biztosítani Somogy megye, Tolna megye, Baranya megye területén.

A várható, egyidőben maximálisan igénybe vételre kerülő buszok száma: minimum 45 ülőhelyes működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbuszok esetében 3 db; a 45-nél kevesebb, de legalább 18 ülőhellyel rendelkező működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbusz esetében 1 db autóbusz.

A rész elnevezése: Győr-Moson-Sopron megye és Ausztria 1. vonatpótlás
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 126 360 000,-Ft keretösszegben.

AK közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelésére irányuló vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátását kívánja biztosítani Győr-Moson-Sopron megye és Ausztria alábbi területén:

Magyarország közigazgatási határát átlépve, az alábbi viszonylatokon: Sopron - Sopronkeresztúr (Deutschkreutz), Sopron - Ebenfurt (Ebenfurth), Fertőszentmiklós - Nezsider (Neusiedl am See), Sopron - Nagymarton (Mattersburg), Lépesfalva (Loipersbach) - Somfalva (Schattendorf) - Sopronkertes (Baumgarten).

A várható, egyidőben maximálisan igénybe vételre kerülő buszok száma: minimum 45 ülőhelyes működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbuszok esetében 6 db, valamint a 45-nél kevesebb, de legalább 18 ülőhellyel rendelkező működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbusz esetében 1 db.

A rész elnevezése: Vas megye és Ausztria vonatpótlási feladatai 2.
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 84 240 000,-Ft keretösszegben.

AK közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelésére irányuló vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátását kívánja biztosítani: Vas megye és Ausztria alábbi területén:

Magyarország közigazgatási határát átlépve, az alábbi viszonylatokon: Szentgotthárd - Gyanafalva (Jennersdorf)
A várható, egyidőben maximálisan igénybe vételre kerülő buszok száma: minimum 45 ülőhelyes működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbuszok esetében 4 db, valamint a 45-nél kevesebb, de legalább 18 ülőhellyel rendelkező működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbusz esetében 1 db.

A rész elnevezése: Északnyugat-Magyarország vonatpótlási feladatai
A rész száma: 6
Rövid leírás:
AK közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelésére irányuló vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátását kívánja biztosítani Győr-Moson-Sopron megye, Veszprém, megye, Vas megye, Zala megye területén.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Közép-Magyarország (Nógrád megye, Heves megye, Jász-Nagykun-Szolnok megye)
A teljesítések pontos helyszínei az eljárás második részeként, a közvetlen megrendelés / versenyújranyitás során kerülnek meghatározásra.
A teljesítések pontos helyszínei az eljárás második részeként, a közvetlen megrendelés / verseny újranyitás során kerülnek meghatározásra.
Győr-Moson-Sopron megye és Ausztria 1. (Győr-Moson-Sopron megye)
Vas megye és Ausztria területe.
Északnyugat-Magyarország (Győr-Moson-Sopron megye, Veszprém, megye, Vas megye, Zala megye)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Kizáró okok:
— A keretmegállapodás sem az 1. szakaszában sem a 2. szakaszában nem lehet AT, vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll,

+ még 18
— A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az AK-nek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

A feltételek felsorolása és rövid ismertetése:
A megkövetelt igazolási mód 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-a alapján:
Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak hatálya alá. AK az EEKD-t elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.

AK elfogadja, ha a gazdasági szereplő az e-Kr. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az AK által a kizáró okok igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel.

Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis AT csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.

Ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)

A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós.

A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) és p) pontjaiban meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.

AK a Kbt. 62. § (1) bekezdés q) pontjában meghatározott kizáró ok fenn nem állását az ajánlattételi határidő napjához viszonyítottan ellenőrzi.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
— a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-ában meghatározottak szerint kell benyújtania,
— a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §-ában foglaltak szerint kell benyújtania.
AK felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. §-a alapján.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot szükséges benyújtani. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)

Műszaki és szakmai képességek: Előzetes igazolás valamennyi rész vonatkozásában:
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.

+ még 35
AK felhívja AT-k figyelmét, hogy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja AT-nek az EEKD-ba foglalt egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. AT-nek arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az EEKD IV. Részének α pontját kell kitöltenie, a további részeket nem.

Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Utólagos igazolás valamennyi rész vonatkozásában:
Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az AK kifejezetten erre irányuló, külön felhívására szükséges benyújtani a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján.

A gazdasági szereplő által ajánlatában az AK Kbt. 69. § (4)-(6) szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az AK figyelmen kívül hagyhatja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon AT-k tekintetében vonja be a bírálatba, amely AT-ket AK az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az AT az igazolásokat korábban benyújtotta, AK nem hívja fel az AT-t az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az AK felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.

Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az AK felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján, az alábbiak szerint:

Igazolási mód:
M/1.
Valamennyi rész vonatkozásában azonosan: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívásfeladásától visszafelé számított 36 hónapra vonatkozó referencia igazolást/nyilatkozatot, minimálisan az alábbi tartalommal kell benyújtani:

— A szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme),
— Kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail),
— A szolgáltatás tárgyának ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen) (működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbusszal történt személyszállítási szolgáltatás),

— A teljesítés ideje (év, hónap, nap pontossággal), [amennyiben a teljesítés folyamatosan valósult meg, a teljesítés kezdő és befejezés időpontja (év, hónap, nap pontossággal)],

— A teljesített szolgáltatás mennyisége (jármű darabszámban meghatározva) (megajánlott részenként legalább 2 db, legalább 45 ülőhelyes autóbusszal történt személyszállítási szolgáltatás),

— Amennyiben AT a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen mennyiséggel vett részt (önálló teljesítés esetén ennek a ténynek a feltüntetése szükséges),

— Nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
Az alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) -(2) bekezdése szerint kell igazolni.
Felhívjuk az AT-k figyelmét, hogy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint az AK az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelőség vizsgálata során a vizsgált időszak - azaz a felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap (azaz 3 év) - alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon (azaz hat év) belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.

AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referenciaigazolás/referencianyilatkozat esetében teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni.

M/2.
Valamennyi rész vonatkozásában azonosan: A 321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének i) pontja alapján AT-nek cégszerűen aláírt nyilatkozatban be kell mutatnia a teljesítéshez rendelkezésre álló autóbuszokat.

A nyilatkozatnak legalább az alábbi adatokat kell tartalmaznia:
— autóbusz típusa,
— autóbusz rendszáma és forgalmi engedély száma,
— autóbusz ülőhelyeinek száma,
— az autóbusz működőképes légkondicionálóval rendelkezik (igen/nem),
— autóbusz rendelkezésre állásának jogcíme (pl. tulajdon, bérlet, lízing, stb.)
A nyilatkozatban megjelölt autóbuszok vonatkozásában minden esetben csatolni kell azok érvényes forgalmi engedélyét egyszerű másolatban.
Az M/1. pont szerinti alkalmassági követelményt a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a) -c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással, vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.

Az ajánlati felhívás feladásának időpontjával kapcsolatban a TED-en megjelent felhívás VI. 5. pontjában rögzített időpont az irányadó.
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is ki kell tölteni az EKR felületén töltendő EEKD-t. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az ajánlatkérő Kbt. 69. §-a szerinti felhívására köteles benyújtani. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltakra.

Az ajánlatban az ajánlatkérő erre vonatkozó, a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő figyelmen kívül hagyhatja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon ajánlattevők tekintetében vonja be a bírálatba, amely ajánlattevő(ke)t Ajánlatkérő igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben a gazdasági szereplő az igazolásokat korábban benyújtotta, az Ajánlatkérő nem hívja fel a gazdasági szereplőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el, vagy felvilágosítást kér.

Folytatás a III.1.3) pont "Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)" elnevezésű pontban.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Minimumkövetelmény valamennyi rész vonatkozásában azonosan:
M/1. Minimumkövetelmény:
+ még 22
Ajánlattevő alkalmatlan, amennyiben nem rendelkezik legalább részenként:
Az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett, legalább 2 db, legalább 45 ülőhelyes, működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbusszal történt személyszállítási szolgáltatás tárgyú referenciával.

Az alkalmassági követelmény több szerződés bemutatásával is teljesíthető.
M/2. Minimumkövetelmény:
Alkalmas az Ajánlattevő, amennyiben rendelkezik valamennyi rész tekintetében:
Legalább 3 db, legalább 45 ülőhelyes, működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbusszal, amelyek rendelkeznek érvényes műszaki vizsgával.

Az M/1. és a M/2. alkalmassági követelménynek történő megfelelést, a részek egyidejű teljesítési lehetőségére tekintettel, részenként szükséges igazolni, tehát több részre történő ajánlattétel esetén az egyes részek tekintetében nem lehet átfedés a megajánlott buszok vonatkozásában, mert az előírt műszaki követelmények részenként összeadódnak.

AK az „EURO-IV környezetvédelmi besorolású jármű” alatt az alábbiakat érti:
— katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, az ENSZ-EGB 83.05 előírás B jóváhagyás B. szintje szerint jóváhagyott, OBD-rendszerrel ellátott Otto-motoros vagy
— az ENSZ-EGB 83.05 előírás C jóváhagyás (B) és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros vagy
— az ENSZ-EGB 49.03 előírás II jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott dízelmotoros.
AK a „szóló autóbusz” alatt az alábbiakat érti:
Személyszállítás céljára készült, elektromos felsővezetékhez nem kötött olyan egy részből álló, egyterű gépkocsi, amelyben - a vezető ülését is beleértve - kilencnél több állandó ülőhely van.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A III.1.3) pont "A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése" elnevezésű pont folytatása, tekintettel a karakterkorlátra:
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.

Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 65. § (11) bekezdésében foglaltakra.
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételeknek történő megfelelést.

Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a Korm. rendelet VI. Fejezetének megfelelően ellenőrzi.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltakra.
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésére.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Tekintettel a kötbérre vonatkozó részletes leírás terjedelmére, (hibás teljesítési kötbér, késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér) a feltételek teljességét a Keretmegállapodás-tervezet tartalmazza.

A teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (1) bekezdésében foglaltak alapján történik.
+ még 8
Ajánlatkérő előleget nem fizet, fizetési biztosítékot nem ad nyertes ajánlattevő részére, és egyéb szerződést biztosító mellékkötelezettségek nem terhelik.
Ajánlattevő havonta 1 db számlát jogosult kiállítani.
A megfelelő tartalommal kiállított és mellékletekkel együtt benyújtott számla ellenértéke a számla ajánlatkérő általi kézhezvételétől számított 30 napos fizetési esedékességgel, átutalással kerül kiegyenlítésre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. §-a (1)-(2) bekezdései alapján, összhangban a Kbt. rendelkezéseivel a nyertes ajánlattevő számlájában megjelölt bankszámlára.

Elektronikus számla benyújtása esetén az elektronikus számlának meg kell felelnie az ÁFA törvény 175. §-ában, valamint a Kbt. 27/A .§-ában foglaltaknak.
Ajánlatkérő a szerződés teljesítése során a Kbt. előírása szerint alkalmazza a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdésében előírtakat.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF).
A fizetési késedelemre irányadó továbbá a Ptk. 6:155. §-a.
A pénzügyi teljesítés és a finanszírozás részletes feltételeit a Keretmegállapodás-tervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 9
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 09:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2020-12-18 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 11:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. - 18. §-a, valamint a Kbt. 68. §-a tartalmazza.

Minőségi kritérium (név): 2. Hibás teljesítési kötbér (autóbuszonként és érintett megállóhelyenként; ...Ft/eset) (minimum 10.000 Ft - maximum 100.000 Ft)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): 3. Késedelmi kötbér (érintett járatonként, minden megkezdett 5 (öt) perc után (a 10 perces késéstől számítva; ... Ft) (minimum 5.000 Ft - maximum 10.000 Ft)
Ár (súlyozás): 96
1. AK jelen közbeszerzési eljárásra a Kbt. 40. § alapján az EKR-ben történő lebonyolítást írja elő. Jelen eljárásban az e-Kr. rendelkezései alkalmazandóak, ezért a nyilatkozattétel elektronikus úton kizárólag az EKR-ben lehetséges, a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap címen.

2. Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, és a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását a szerződés teljesítéséhez.

+ még 24
3. Az EKR használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
4. Az e-Kr. 11. § (5) bekezdése alapján érdeklődő gazdasági szereplőnek csak az tekinthető, aki az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan az EKR-ben jelezte. Azon gazdasági szereplők tekintetében, amelyek érdeklődésüket egyéb módon (pl. e-mailben) jelezték, az AK mentesül a Kbt. által előírt egyidejű tájékoztatási, megküldési, értesítési kötelezettsége alól.

5. A KD rendelkezésre bocsátásának módja: Kbt. 57. § (1) és (2) bekezdése szerint, valamint az e-Kr. vonatkozó bekezdései alapján, elektronikus úton. A KD az ajánlati felhívás megjelenésének időpontjától elérhető az EKR-ben.

6. AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése szerint ezúton tájékoztatja AT-ket, hogy jelen eljárásban a műszaki-szakmai alkalmassági feltételt a minősített AT-k jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.

7. AK hivatkozik a Kbt. 47. § (2) bekezdésére.
8. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
9. AT nyújtsa be az ajánlatában szereplő nyilatkozatokat aláíró, az AT és az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő írásbeli képviseletére jogosult személy (cég esetében a cégjegyzésre jogosult) aláírási címpéldányát, vagy ügyvéd, vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás mintáját.

10. Az ajánlattételi határidőre az e-Kr. 17. § (1) bekezdése nem alkalmazandó. Az ajánlattételi határidőre az e-Kr. 15. § (1) bekezdése irányadó. Az ajánlattételi határidőt befolyásoló üzemzavar esetén az AK az e-Kr. 16. § (1)-(4) bekezdéseiben foglaltak szerint köteles eljárni.

11. Az EKR-rel kapcsolatos rendszerinformációval a rendszer üzemeltetője a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. Ügyfélszolgálata a helpdesk@nekszt.hu e-mail címen, valamint a +361 465 8899 telefonszámon áll rendelkezésre munkanapokon 8:00-16:00 óra között.

12. Tekintettel az EKR szigorú karakterkorlátozására, az ajánlat benyújtásának formai követelményeit, valamint az egyéb információkat teljeskörűen és részletesen a KD tartalmazzák.

13. A KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet, az e-Kr., és a Ptk. előírásai irányadóak.
14. Az eljárásban FAKSZ: dr. Szolomájer Anita (lajstromszám: 00686), helyettes FAKSZ: dr. Szücs Gábor (lajstromszám: 00511).
15. AK a Kbt. 50. § (2) bekezdés u) pontja szerinti ajánlati biztosítékot nem köt ki.
16. AK a IV. 2.6) pontban megadott 1 hónap alatt 30 napot ért.
17. AK a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján a legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontot alkalmazza valamennyi rész tekintetében. Az ajánlatok értékelése során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi rész esetében 0-10. AK valamennyi rész esetében az 1. értékelési részszempont esetében fordított arányosítás módszerével, a 2. és a 3. értékelési részszempontok esetében pontozás módszerével állapítja meg a részszempontok szerinti pontszámokat.

18. A keretmegállapodás (továbbiakban: KM) megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit, ha a kötöttpályás szolgáltató által az AK-nak megküldött hivatalos értesítő kézhezvételétől az autóbuszok kiállásáig legalább 25 munkanap rendelkezésre áll és a konkrét beszerzési igény 50 millió Ft-ot eléri vagy meghaladja versenyújranyitás útján kívánja kielégíteni (egyetlen AT-vel kötött szerződés esetén írásbeli konzultációval), ettől eltérő esetekben közvetlen megrendelésre kerül sor.

A versenyújranyitásra, a közvetlen megrendelésre, illetőleg az írásbeli konzultációra vonatkozó további részletes szabályok a KD-ban kerülnek ismertetésre.
19. AK valamennyi rész tekintetében a keretmegállapodásos eljárás második részében versenyújranyitás során a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza. A keretmegállapodásos eljárás második részében, amennyiben verseny újranyitásra kerül sor, AT csak az eljárás első részében megadott ajánlattal egyező, vagy annál az AK számára kedvezőbb ajánlatot tehet.

20. A közvetlen megrendelések / versenyújranyitások során a KM-ben részes ajánlattevőknek a KD részét képező Műszaki leírásban foglalt feladatok vonatkozásában áll fenn az ajánlattételi kötelezettsége AK tényleges beszerzési igényének megfelelően.

21. AK a KM megkötésével egyik rész vonatkozásában sem vállal kötelezettséget sem a Műszaki leírásban foglalt feladatok megrendelésére, sem a II.2.4. pontokban meghatározott keretösszegek lehívására, megrendelési/lehívási kötelezettséget kizárólag az eljárás második, közvetlen megrendeléssel / versenyújranyitással induló részének eredményeként megkötendő egyedi szerződések keletkeztetnek. A közvetlen megrendelés / versenyújranyitás során a felhívásban és az egyéb közbeszerzési dokumentumokban kerülnek meghatározásra, hogy AK az adott közvetlen megrendelés és verseny újranyitás eredményeként megkötendő egyedi szerződés keretében a Műszaki leírásból pontosan mely szolgáltatást és milyen mennyiségben kívánja beszerezni.

22. AT az egyedi szerződéskötés időpontjában köteles igazolni, hogy a teljesítéshez igénybevételre kerülő autóbuszok a 2009. évi LXII. törvényben előírt érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítással rendelkeznek és AK kérésére a biztosítási jogviszony fedezeti igazolását a teljesítés során bármikor köteles igazolni. AT köteles a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának díjfizetéssel történő hatályban tartásáról AK kérésére a teljesítés során bármikor, a biztosító által kiállított fedezetigazolást bemutatni.

23. Nyertes AT-nek rendelkeznie kell a szerződés teljesítésének teljes időtartamára - a kötelező gépjármű felelősségbiztosítással nem fedezett - az okozott károk fedezeteként felelősségbiztosítással (minimális limitje 10 millió Ft/kár és 30 millió Ft/év), melyet AT-nek a szerződéskötés időpontjában igazolnia kell, a biztosítás bemutatásával, valamint az ajánlatban a felelősségbiztosításról nyilatkoznia szükséges.

24. AK rögzíti, hogy az 1-6. részek tekintetében a teljesítés során, a „45-nél kevesebb, de legalább 18 ülőhellyel rendelkező autóbuszok” esetében a tarifa a legalább 45 ülőhelyes busz díjának 80 %-a.

25. Folytatása a VI.4.3) pontban.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint. VI.3. pont folytatása: 26.Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bekezdés c) pontja alapján rögzíti, hogy valamennyi rész tekintetében a nettó 415 Ft/km összegeket meghaladó árat tartalmazó ajánlatokat a bírálat során érvénytelenné fogja nyilvánítani.

27.AK az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. számú (GDPR) rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében tájékoztatja a Gazdasági Szereplőket, hogy az Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat a következő linken érhető el: http://www.volanbusz.hu/hu/adatvedelem

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 228-561994 (2020-11-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-06-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Keretmegállapodás közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelése vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátása tárgyában 2.” a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2021. december 31.-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a Kbt. 104.§ (3) bekezdésben foglaltak alapján több ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi rész vonatkozásában:
— vonatpótló autóbuszok közlekedtetése a menetrendszerinti kezdő időpontjában, utasok szállítására alkalmas állapotban, valamint személyzettel történő teljes körű üzemeltetése.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, keretmegállapodás-tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Keretmegállapodás közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelése vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátása tárgyában 2.” a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2021. december 31.-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a Kbt. 104.§ (3) bekezdésben foglaltak alapján több ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi rész vonatkozásában:
— vonatpótló autóbuszok közlekedtetése a menetrendszerinti kezdő időpontjában, utasok szállítására alkalmas állapotban, valamint személyzettel történő teljes körű üzemeltetése.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, keretmegállapodás-tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
A beszerzés teljes értéke: 935 480 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
21. Busz-Plusz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2800 Tatabánya, Komáromi utca 3. fsz 1. adószám: 11970347-2-11) - 2. rész
22. ECB Travel Kft. (1144 Budapest, Tihany utca 17. adószám: 25852770-2-42) - 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
23. Gyurok Személyszállító Kft. (7843 Tésenfa, Kossuth utca 9. adószám: 13052708-2-02) – 1., 2. és 3. részek
24. HCC Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1138 Budapest, Turóc utca 9. adószám: 10694400-2-41) – 2. rész
25. Kuti Travel Kft. (1141 Budapest, Kőszeg utca 41. adószám: 12135044-4-42) – 1., 2., 4., 5. és 6. részek
26. Szekér-Transz 99 Személyszállító Bt. (2118 Dány, Fő utca 8. adószám: 20301183-2-13) – 1. rész
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Keretmegállapodás közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelése vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátása tárgyában 2.” a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2021. december 31.-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a Kbt. 104.§ (3) bekezdésben foglaltak alapján több ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni.
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Keretmegállapodás közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelése vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátása tárgyában 2.” a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2021. december 31.-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a Kbt. 104.§ (3) bekezdésben foglaltak alapján több ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni.
A rész elnevezése: Közép-MAGYARORSZÁG vonatpótlási feladatai
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 181 220 000 HUF, keretösszegben.

A rész elnevezése: Középnyugat-MAGYARORSZÁG vonatpótlási feladatai
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 181 220 000 HUF keretösszegben.

A rész elnevezése: Győr-Moson-Sopron megye és AUSZTRIA 1. vonatpótlás
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 126 360 000 HUF keretösszegben.

AK közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelésére irányuló vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátását kívánja biztosítani Győr-Moson-Sopron megye és AUSZTRIA alábbi területén:

MAGYARORSZÁG közigazgatási határát átlépve, az alábbi viszonylatokon: Sopron - Sopronkeresztúr (Deutschkreutz), Sopron – Ebenfurt (Ebenfurth), Fertőszentmiklós – Nezsider (Neusiedl am See), Sopron – Nagymarton (Mattersburg), Lépesfalva (Loipersbach) – Somfalva (Schattendorf) – Sopronkertes (Baumgarten).

A rész elnevezése: Vas megye és AUSZTRIA vonatpótlási feladatai 2.
Rövid leírás:
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti keretmegállapodást kíván kötni nettó 84 240 000 HUF keretösszegben.

AK közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelésére irányuló vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátását kívánja biztosítani: Vas megye és AUSZTRIA alábbi területén:

MAGYARORSZÁG közigazgatási határát átlépve, az alábbi viszonylatokon: Szentgotthárd – Gyanafalva (Jennersdorf)
A rész elnevezése: Északnyugat-MAGYARORSZÁG vonatpótlási feladatai
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítések pontos helyszínei az eljárás második részeként, a közvetlen megrendelés /
Versenyújranyitás során kerülnek meghatározásra.
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Hibás teljesítési kötbér (autóbuszonként és érintett megállóhelyenként; ...HUF/eset) (minimum 10 000 HUF – maximum 100 000 HUF)
3. Késedelmi kötbér (érintett járatonként, minden megkezdett 5 (öt) perc után (a 10 perces késéstől számítva; ... HUF) (minimum 5000 HUF – maximum 10 000 Ft)
2. Hibás teljesítési kötbér (autóbuszonként és érintett megállóhelyenként; ...HUF/eset) (minimum 10 000 HUF – maximum 100 000 huf)
3. Késedelmi kötbér (érintett járatonként, minden megkezdett 5 (öt) perc után (a 10 perces késéstől számítva; ... Ft) (minimum 5000 HUF – maximum 10 000 HUF)
3. Késedelmi kötbér (érintett járatonként, minden megkezdett 5 (öt) perc után (a 10 perces késéstől számítva; ... HUF) (minimum 5000 HUF – maximum 10 000 HUF)
2. Hibás teljesítési kötbér (autóbuszonként és érintett megállóhelyenként; ...HUF/eset) (minimum 10 000 HUF –maximum 100 000 HUF)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-09 📅
Név: Pannon Busz-Rent Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_14472936
Postacím: Nárcisz utca 33.
Postai város: Kozármisleny
Postai irányítószám: 7761
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 202188119📞
E-mail: info@buszrent.hu📧
Internetcím: http://www.buszrent.hu🌏
Név: Infinititours Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_91728151
Postacím: Retek utca hrsz. 0371/12.
Postai város: Esztergom
Postai irányítószám: 2509
Telefon: +36 703167148📞
E-mail: bus@bus.hu📧
Ország: Komárom-Esztergom🏙️
Internetcím: http://www.bus.hu🌏
Név: Kékesbusz Személyszállítási és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_99450601
Postacím: Albert Einstein út 1. 1.em. 061–063.
Postai város: Jászfényszaru
Postai irányítószám: 5126
Telefon: +36 203432636📞
E-mail: kekesbusz.ugyvezeto@gmail.com📧
Név: Levissimo Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_65584040
Postacím: Ringató utca 16.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1031
Telefon: +36 209233784📞
E-mail: info@levissimo.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.levissimo.hu🌏
Név: B Euro Car Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_49677870
Postacím: Kossuth Lajos utca 44.
Postai város: Újlengyel
Postai irányítószám: 2724
Telefon: +36 204599378📞
E-mail: kozbeszerzes@beurocar.hu📧
Ország: Pest🏙️
Név: Balaton Busz Idegenforgalmi és Kereskedelmi Betéti Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_80742571
Postacím: Bányai Júlia u.1. utca 1.
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Telefon: +36 207753359📞
E-mail: balatonb@upcmail.hu📧
Név: Kloki-Trans Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56223150
Postacím: Külterület hrsz. 030/25.
Postai város: Elek
Postai irányítószám: 5742
Telefon: +36 709491775📞
E-mail: klokitrans@freemail.hu📧
Ország: Békés🏙️
Név: Szalai-Busz Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_37414241
Postacím: Béla király utca 7.
Postai város: Kiskunfélegyháza
Postai irányítószám: 6100
Telefon: +36 76430318📞
E-mail: szalaibusz@szalaibusz.hu📧
Ország: Bács-Kiskun🏙️
Internetcím: http://www.szalaibusz.hu🌏
Név: Nevol Busz Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_68901811
Postacím: Arany János Utca 1
Postai város: Vatta
Postai irányítószám: 3431
Telefon: +36 309455247📞
E-mail: nevolbusz@gmail.com📧
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
A beszerzés teljes értéke: 181 220 000 HUF 💰
Név: Calippo Szállítmányozási és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_70399275
Postacím: Haszkovó út 18/J.
Telefon: +36 703202366📞
E-mail: penzugy@calippo.hu📧
Ország: Veszprém🏙️
Internetcím: http://www.calippo.hu🌏
Név: Garancia Sped Kereskedelmi, Fuvarozó, Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_20096362
Postacím: Kodály Zoltán utca 16.
Postai város: Baj
Postai irányítószám: 2836
Telefon: +36 304919747📞
E-mail: info@garanciasped.hu📧
Internetcím: http://www.garanciasped.hu🌏
Név: Armamaxa Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_13368672
Postacím: Arany J. utca 72.
Postai város: Ecséd
Postai irányítószám: 3013
Telefon: +36 704229635📞
E-mail: hrncsar.palne@gmail.com📧
Postacím: Retek utca hrsz. 0371/12..
Bányai Júlia u.1.
Név: Nevol Busz Kft
Postacím: Arany János utca 1.
Név: Obusz Travel Szállítási és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_75693561
Postacím: Avar utca 4.
Postai város: Budaörs
Postai irányítószám: 2040
Telefon: +36 706686847📞
E-mail: obusztravel@upcmail.hu📧
Név: Panoráma Tourist Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_76843772
Postacím: Szapáry utca 18.
Postai város: Szolnok
Postai irányítószám: 5000
Telefon: +36 56513797📞
E-mail: info@panoramatourist.hu📧
Ország: Jász-Nagykun-Szolnok🏙️
Internetcím: http://www.panoramatourist.hu🌏
Postacím: Ringató Utca 16.
Név: Egaltrans Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_36592867
Postacím: Dembinszky Utca 24
Postai város: Hatvan
Postai irányítószám: 3000
Név: Adria TransportKft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_68072595
Postacím: Városház Tér 22.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3530
Telefon: +36 203311433📞
E-mail: zoltan.beller@gmail.com📧
Internetcím: http://WWW.ADRIATRANSPORT.HU🌏
Név: Atlasz Busz Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_89174805
Postacím: Rákóczi Ferenc utca 9.
Postai város: Újsolt
Postai irányítószám: 6321
Telefon: +36 303091112📞
E-mail: info@atlaszbusz.hu📧
Postacím: Dembinszky utca 24.
Név: Panoráma Tourit Keresskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság
Adria Transport Kft.
Postacím: Városház tér 22.
A beszerzés teljes értéke: 126 360 000 HUF 💰
Név: Panoráma Touris Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségü Társaság
Zséder Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40562586
Postacím: Váci Mihály utca 34. 10. em. 42.
Postai város: Szombathely
Postai irányítószám: 9700
Telefon: +36 705183151📞
E-mail: zsederbt@gmail.com📧
Ország: Vas🏙️
A beszerzés teljes értéke: 84 240 000 HUF 💰
Név: Infinititpurs Kft.
Postacím: Arany J. Utca 72
Bányai Júlia u.1. Utca 1.
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 18
20
12
15
Hivatkozás További információk
1. Adria Transport KFT. (ft30 Miskolc, Városház tér 22. adószám: 25732184-2-05) – 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
2. Armamaxa Kft. (3013 Ecséd, Arany J. utca 72. adószám: 22717106-2-10) - 2. és 6. részek
+ még 24
3. Atlasz Busz Kft. (6080 Szabadszállás, Honvéd út 20. adószám: 14862517-2-03) – 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
4. B Euro Car Kft. (2724 Újlengyel, Kossuth L. u. 44. adószám: 25108583-2-13) – 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
5. Balaton Busz Idegenforgalmi és Kereskedelmi Bt. (8200 Veszprém, Bányai Júlia utca 1. adószám: 27217326-2-19) – 1., 2., és 6. részek
6. Calippo Szállítmányozási és Szolgáltató Kft. (8200 Veszprém, Haszkovó út 18/J adószám: 11327000-2-19) – 2. és 6. részek
7. Cezár-Tours Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (4031 Debrecen, Derék utca 142. fszt. 6. adószám: 12118362-2-09) – 1. rész
8. Egaltrans Kft. (3000 Hatvan, Dembinszky utca 24. adószám: 13686567-2-10) – 3. és 4. részek
9. Garancia Sped Kft. (2836 Baj, Kodály Zoltán utca 16. adószám: 10490048-2-11) – 2. rész
10. Infinititours Kft. (2509 Esztergom, Retek utca hrsz 0.371/12. adószám: 13446550-2-11) – 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
11. Kékesbusz Kft. (5126 Jászfényszaru, Albert Einstein út 1. 1.em. 061-063 adószám: 13739153-2-16) – 1. rész
21. Busz-Plusz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2800 Tatabánya, Komáromi utca 3. fsz 1. adószám: 11970347-2-11) - 2. rész
22. ECB Travel Kft. (1144 Budapest, Tihany utca 17. adószám: 25852770-2-42) - 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
23. Gyurok Személyszállító Kft. (7843 Tésenfa, Kossuth utca 9. adószám: 13052708-2-02) – 1., 2. és 3. részek
24. HCC Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1138 Budapest, Turóc utca 9. adószám: 10694400-2-41) – 2. rész
25. Kuti Travel Kft. (1141 Budapest, Kőszeg utca 41. adószám: 12135044-4-42) – 1., 2., 4., 5. és 6. részek
26. Szekér-Transz 99 Személyszállító Bt. (2118 Dány, Fő utca 8. adószám: 20301183-2-13) – 1. rész
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2021/S 118-310890 (2021-06-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-10-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Keretmegállapodás közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelése vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátása tárgyában 2.” a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2021. december 31-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a Kbt. 104.§ (3) bekezdésben foglaltak alapján több ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi rész vonatkozásában:
- vonatpótló autóbuszok közlekedtetése a menetrendszerinti kezdő időpontjában, utasok szállítására alkalmas állapotban, valamint személyzettel történő teljes körű üzemeltetése.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, keretmegállapodás-tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
Keretmegállapodások kötése 6 részajánlati körben „Keretmegállapodás közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelése vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátása tárgyában 2.” a szerződés mindkét Fél általi aláírása napjától 2021. december 31-ig, vagy az egyes részeknél feltüntetett keretösszegek kimerüléséig. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a Kbt. 104.§ (3) bekezdésben foglaltak alapján több ajánlattevővel kíván keretmegállapodást kötni.
Feladatok ellátása a keretmegállapodás keretében, valamennyi rész vonatkozásában:
- vonatpótló autóbuszok közlekedtetése a menetrendszerinti kezdő időpontjában, utasok szállítására alkalmas állapotban, valamint személyzettel történő teljes körű üzemeltetése.
A részletes szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok (műszaki leírás, keretmegállapodás-tervezet és mellékletei) tartalmazzák.
A beszerzés teljes értéke: 724 880 000 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország🏙️
21. Busz-Plusz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2800 Tatabánya, Komáromi utca 3. fsz 1. adószám: 11970347-2-11) - 2. rész
22. ECB Travel Kft. (1144 Budapest, Tihany utca 17. adószám: 25852770-2-42) - 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
23. Gyurok Személyszállító Kft. (7843 Tésenfa, Kossuth utca 9. adószám: 13052708-2-02) - 1., 2. és 3. részek
24. HCC Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1138 Budapest, Turóc utca 9. adószám: 10694400-2-41) - 2. rész
25. Kuti Travel Kft. (1141 Budapest, Kőszeg utca 41. adószám: 12135044-4-42) - 1., 2., 4., 5. és 6. részek
26. Szekér-Transz 99 Személyszállító Bt. (2118 Dány, Fő utca 8. adószám: 20301183-2-13) - 1. rész
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
- vonatpótló autóbuszok közlekedtetése a menetrendszerinti kezdő időpontjában, utasok szállítására alkalmas állapotban, valamint személyzettel történő teljes körű üzemeltetése.
- vonatpótló autóbuszok közlekedtetése a menetrendszerinti kezdő időpontjában, utasok szállítására alkalmas állapotban, valamint személyzettel történő teljes körű üzemeltetése.
Amennyiben közbeszerzési eljárás eredményeként AK kizárólag az egyedüli érvényes ajánlatot benyújtó AT-vel köt
+ még 3
keretmegállapodást, úgy a keretmegállapodásos eljárás 2. része keretében a szolgáltatás megrendelésekre a Kbt. 105. § (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárásokat alkalmazzák. Ennek megfelelően a KM megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési igényeit közvetlen megrendelés és konzultáció útján kívánja kielégíteni.

6. rész -
AK közúti személyszállítási szolgáltatás megrendelésére irányuló vonatpótló szolgáltatási feladatok ellátását kívánja biztosítani GyőrMoson-Sopron megye, Veszprém, megye, Vas megye, Zala megye területén.

Fő helyszín vagy teljesítési hely: versenyújranyitás során kerülnek meghatározásra.
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Hibás teljesítési kötbér (autóbuszonként és érintett megállóhelyenként; …Ft /eset) (minimum 10.000 Ft - maximum 100.000 Ft)
3. Késedelmi kötbér (érintett járatonként, minden megkezdett 5 (öt) perc után (a 10 perces késéstől számítva; … Ft) (minimum 5.000 Ft - maximum 10.000 Ft)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-10 📅
Név: B Euro Car Kft
Postacím: Kossuth Lajos utca 44
Postai irányítószám: 2747
Név: Balaton Busz Bt.
Postacím: Bányai Júlia utca 1.
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-30 📅
Név: B Euro Car Kft.
Balaton Busz Bt
Postacím: Bányai Júlia utca 1
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Juhász Alexandra
Hivatkozás További információk
2021. III. negyedéves tájékoztató
1. ADRIA TRANSPORT KFT. (3530 Miskolc, Városház tér 22. adószám: 25732184-2-05) - 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
+ még 22
3. Atlasz Busz Kft. (6080 Szabadszállás, Honvéd út 20. adószám: 14862517-2-03) - 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
4. B Euro Car Kft. (2724 Újlengyel, Kossuth L. u. 44. adószám: 25108583-2-13) - 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
5. Balaton Busz Idegenforgalmi és Kereskedelmi Bt. (8200 Veszprém, Bányai Júlia utca 1. adószám: 27217326-2-19) - 1., 2., és 6.részek
6. Calippo Szállítmányozási és Szolgáltató Kft. (8200 Veszprém, Haszkovó út 18/J adószám: 11327000-2-19) - 2. és 6. részek
7. CEZÁR-TOURS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (4031 Debrecen, Derék utca 142. fszt. 6. adószám: 12118362-2-09) - 1. rész
8. Egaltrans Kft. (3000 Hatvan, Dembinszky utca 24. adószám: 13686567-2-10) - 3. és 4. részek
9. Garancia Sped Kft. (2836 Baj, Kodály Zoltán utca 16. adószám: 10490048-2-11) - 2. rész
10. INFINITOURS Kft. (2509 Esztergom, Retek utca hrsz 0371/12. adószám: 13446550-2-11) - 1., 2., 3., 4., 5. és 6. részek
11. Kékesbusz Kft. (5126 Jászfényszaru, Albert Einstein út 1. 1.em. 061-063 adószám: 13739153-2-16) - 1. rész
23. Gyurok Személyszállító Kft. (7843 Tésenfa, Kossuth utca 9. adószám: 13052708-2-02) - 1., 2. és 3. részek
24. HCC Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (1138 Budapest, Turóc utca 9. adószám: 10694400-2-41) - 2. rész
25. Kuti Travel Kft. (1141 Budapest, Kőszeg utca 41. adószám: 12135044-4-42) - 1., 2., 4., 5. és 6. részek
26. Szekér-Transz 99 Személyszállító Bt. (2118 Dány, Fő utca 8. adószám: 20301183-2-13) - 1. rész
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó utca 5
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § alapján
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 211-555647 (2021-10-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-01-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 21 560 212 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-14 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 013-030048
HL-S szám: 13
További információk
2021. IV. negyedéves tájékoztató
1. és 3. részek - B Euro Car Kft. (2747 Újlengyel, Kossuth Lajos utca 44.; 25108583-2-13)
2. és 4. részek - Balaton Busz Bt. (8200 Veszprém, Bányai Júlia utca 1.; 27217326-2-19)
1. és 3. részek - B Euro Car Kft. (2747 Újlengyel, Kossuth Lajos utca 44.; 25108583-2-13)
2. és 4. részek - Balaton Busz Bt. (8200 Veszprém, Bányai Júlia utca 1.; 27217326-2-19)
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3. Késedelmi kötbér (érintett járatonként, minden megkezdett 5 (öt) perc után (a 10 perces késéstől számítva; … Ft) (minimum 5.000 Ft - maximum 10.000 Ft) 2
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-15 📅
A beszerzés teljes értéke: 6 253 349 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-11 📅
A beszerzés teljes értéke: 9 187 800 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 4 833 263 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-02 📅
A beszerzés teljes értéke: 1 285 800 HUF 💰
Hivatkozás További információk
2021. IV. negyedéves tájékoztató
1. és 3. részek - B Euro Car Kft. (2747 Újlengyel, Kossuth Lajos utca 44.; 25108583-2-13)
+ még 1
2. és 4. részek - Balaton Busz Bt. (8200 Veszprém, Bányai Júlia utca 1.; 27217326-2-19)
Forrás: OJS 2022/S 013-030048 (2022-01-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 81 289 125 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Szabályozás: Európai Unió
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 072-193138
HL-S szám: 72
További információk
2022. I. negyedéves tájékoztató
3. rész - B Euro Car Kft. (2747 Újlengyel, Kossuth Lajos utca 44.; 25108583-2-13)
1., 2. és 6. részek (V.szakaszban 4.részként jelölni) - Balaton Busz Bt. (8200 Veszprém, Bányai Júlia utca 1.; 27217326-2-19)
3. rész - Levissimo Kft. (1031 Budapest, Ringató utca 16.; 12175057-2-41)
3. rész - B Euro Car Kft. (2747 Újlengyel, Kossuth Lajos utca 44.; 25108583-2-13)
1., 2. és 6. részek (V.szakaszban 4.részként jelölni) - Balaton Busz Bt. (8200 Veszprém, Bányai Júlia utca 1.; 27217326-2-19)
3. rész - Levissimo Kft. (1031 Budapest, Ringató utca 16.; 12175057-2-41)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közvetlen megrendelésre, illetőleg a verseny újranyitásra, valamint egyedüli érvényes AT-vel kötött KM esetén a közvetlen megrendelésre és konzultációra vonatkozó további, részletes feltételeket a KD tartalmazza

6. rész
+ még 16
Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) jelen eljárás 1. részének eredményeként, a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti keretmegállapodást
GyőrMoson-Sopron megye, Veszprém, megye, Vas megye, Zala megye területén.
Nyertes ajánlattevő feladata a közvetlen megrendelésben / egyedi szerződésben rögzített típusú és férőhely kapacitású autóbusszal
történő kiállás, utasfelvétel, csomagkezelés, személyszállítási feladatok ellátása, a szükséges adminisztráció elvégzése, egyedi
helyszíni megrendelői igények kezelése a jogszabályi keretek betartásával.
A várható, egyidőben maximálisan igénybe vételre kerülő buszok száma: minimum 45 ülőhelyes működőképes légkondicionálóval
ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbuszok esetében 3 db, valamint a 45-nél kevesebb, de legalább 18
ülőhellyel rendelkező működőképes légkondicionálóval ellátott, Euro IV-es környezetvédelmi besorolású, szóló autóbusz esetében 1
db.
keretmegállapodást, úgy a keretmegállapodásos eljárás 2. része keretében a szolgáltatás megrendelésekre a Kbt. 105. § (1) bekezdés
b) pontja szerinti eljárásokat alkalmazzák. Ennek megfelelően a KM megkötését követően AK a KM hatálya alatt felmerülő beszerzési
igényeit közvetlen megrendelés és konzultáció útján kívánja kielégíteni.
A közvetlen megrendelésre, illetőleg a verseny újranyitásra, valamint egyedüli érvényes AT-vel kötött KM esetén a közvetlen
megrendelésre és konzultációra vonatkozó további, részletes feltételeket a KD tartalmazza
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: versenyújranyitás során kerülnek meghatározásra
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-24 📅
A beszerzés teljes értéke: 10 799 208 HUF 💰
21 566 850 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-25 📅
A beszerzés teljes értéke: 2 679 214 HUF 💰
Név: Levissimo Kft
Postacím: Ringató utca 16
A beszerzés teljes értéke: 42 248 885 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-21 📅
A beszerzés teljes értéke: 3 994 968 HUF 💰
Hivatkozás További információk
2022. I. negyedéves tájékoztató
3. rész - B Euro Car Kft. (2747 Újlengyel, Kossuth Lajos utca 44.; 25108583-2-13)
+ még 2
1., 2. és 6. részek (V.szakaszban 4.részként jelölni) - Balaton Busz Bt. (8200 Veszprém, Bányai Júlia utca 1.; 27217326-2-19)
3. rész - Levissimo Kft. (1031 Budapest, Ringató utca 16.; 12175057-2-41)
Forrás: OJS 2022/S 072-193138 (2022-04-07)