Zúzottkő beszerzése - IVJ program

MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés - Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatos munkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint.
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000,- Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-01-20. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2020-12-15.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2020-12-15 Ajánlati felhívás
2021-04-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-07-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-07-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-10-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-01-23 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-04-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-07-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-10-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-04-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2020-12-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Zúzottkő
Hivatkozási szám: EKR001295162020
Rövid leírás:
A keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés - Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatos munkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint. MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000,- Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Zúzottkő 📦
További CPV-kód: Zúzottkő 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közüzemi szolgáltató
Ajánlatkérő neve: MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Könyves Kálmán krt. 54–60.
Postai irányítószám: 1087
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.mavcsoport.hu 🌏
E-mail: lakatos.orsolya@mav.hu 📧
Telefon: +36 15114809 📞
Fax: +36 15114253 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001295162020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001295162020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2020-12-15 📅
Benyújtási határidő: 2021-01-20 📅
Közzététel dátuma: 2020-12-18 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2020/S 247-614873
HL-S szám: 247
További információk
424/2017. Korm rendelet 15. § és Kbt. 68.§ (1b)-(1c) bekezdései alapján.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés - Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatos munkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint.
Többet mutasson
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000,- Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.
Többet mutasson
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
A meghosszabbításra vonatkozó lehetőségek ismertetése: A keretmegállapodás teljesítésének véghatárideje a keretmegállapodás mindkét fél általi aláírását követő 24 hónap azzal, hogy
Többet mutasson
a) amennyiben az utolsó közvetlen megrendelés a fenti határozott időtartam lejárta előtt megküldésre kerül, akkor a jelen keretmegállapodás az utolsó közvetlen megrendeléshez kapcsolódó utolsó feladatellátás (teljesítés) napján szűnik meg minden további jognyilatkozat nélkül,
Többet mutasson
+ még 1
b) amennyiben a keretösszeg a fenti határozott időtartam lejártát megelőző 3. hónap első napjáig nem merül ki, akkor a felek közös jognyilatkozatukkal a jelen keretmegállapodás hatályát további 12 hónappal (de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig) meghosszabbíthatják.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország területe (nyertes ajánlattevő által megajánlott átadási hely/ek) és/vagy ajánlatkérő által megadott depóhelyek

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésben meghatározott kizáró okok fennállnak.
Többet mutasson
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt. 74.§ (1) bekezdés b) pont).
Többet mutasson
+ még 9 Igazolási mód:
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 4. § és 8.§-ai szerint kell igazolni a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok fenn nem állását.
Többet mutasson
Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére, továbbá a Kbt. 35.§ (2a) és 65.§ (12) bekezdéseire.
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevők esetében az ajánlatkérő a Kr. 4.§ és 10.§-ai szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
A Kr. 15.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó, vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot (továbbiakban: EEKD) köteles benyújtani a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
Közös ajánlat esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön EEKD-t nyújt be.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67.§ (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését.
Többet mutasson
A gazdasági szereplőknek az EEKD-ban fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és IV. fejezet szerinti igazolások kiállítására, mely szerv jogosult.
Öntisztázás lehetősége a Kbt. 64.§ (1)-(2) bekezdés szerint. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a jelen pontban nem szabályozott esetekben a Kr. 1-16.§-ok alkalmazása szükséges.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P1) A Kr. 19.§ (1) bekezdés b) pontja alapján az utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti év saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámoló benyújtásával. Amennyiben a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait ajánlatkérő ellenőrzi.
Többet mutasson
A Kr. 19.§ (3) bekezdése alapján amennyiben az ajánlattevő olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló benyújtása nem lehetséges, ebben az esetben ajánlatkérő elfogadja az ajánlattevő nyilatkozatát az utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti év adózott eredményéről, továbbá indokolását a jogi forma tekintetében.
Többet mutasson
+ még 6
A Kr. 19.§ (2) bekezdése alapján amennyiben az ajánlattevő azért nem rendelkezik ezen irattal, mert a működését az előírt időszak kezdete után kezdte meg, alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő gyártása és/vagy szállítása és/vagy értékesítése) származó árbevételéről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.
Többet mutasson
Előzetes igazolás:
Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására a Kr. 2.§ (5) bekezdése alapján ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet EEKD-ban feltüntetett egyszerű nyilatkozatot nyújt be az előírt alkalmassági követelmény tekintetében.
Többet mutasson
Utólagos igazolás:
Az alkalmassági követelmények utólagos igazolására a Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerinti felhívására az EEKD-ban tett nyilatkozatával összhangban az előírt dokumentumot (utolsó három lezárt üzleti évi beszámolója, amennyiben ez a céginformációs szolgálat honlapján nem érhető el) kell benyújtania.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65.§ (6)-(8) bekezdéseire, továbbá a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1) Alkalmas az ajánlattevő, ha az utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti év gazdálkodási adatai alapján az adózott eredménye legalább két évben nem volt negatív.
Többet mutasson
Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését, alkalmas, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő gyártása és/vagy szállítása és/vagy értékesítése) származó árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 900 000 000,- Ft-ot.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M1) A Kr. 21.§ (1) bekezdés a) pontja alapján csatolni kell az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három év legjelentősebb, közbeszerzés tárgya szerinti (NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő gyártása és/vagy szállítása és/vagy értékesítése) egy vagy több szerződésből származó, szerződésszerűen teljesített szállításaira vonatkozó referencia nyilatkozatot vagy igazolást legalább az alábbi tartalommal:
Többet mutasson
— szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhely),
+ még 11
— kapcsolattartó személy megnevezése, elérhetősége (cím, telefonszám, e-mail cím),
— szerződés tárgya, mennyisége, oly módon, hogy abból az alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen,
— teljesítés ideje (év, hónap, nap megjelöléssel, kezdő és befejező időpontja),
— a teljesítés a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően történt-e.
Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat is figyelembe veszi, de ennél korábban megkezdett szállításokat már nem.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Többet mutasson
Előzetes igazolás:
Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására a Kr. 2.§ (5) bekezdése alapján ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet EEKD-ban feltüntetett egyszerű nyilatkozatot nyújt be az előírt alkalmassági követelmény tekintetében.
Többet mutasson
Utólagos igazolás:
Az alkalmassági követelmények utólagos igazolására a Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerinti felhívására az EEKD-ban tett nyilatkozatával összhangban az előírt dokumentumot (referencianyilatkozat/igazolás) kell benyújtania.
Többet mutasson
Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Alkalmas az ajánlattevő, ha
M1) rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben a közbeszerzés tárgya szerinti (NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő gyártása és/vagy szállítása és/vagy értékesítése), egy vagy több szerződésből származó, legalább 90 000 tonna mennyiségű szerződésszerűen teljesített referenciával, melyből legalább egy referencia olyan, amelyből megállapítható, hogy két hónap alatt legyártott és/vagy leszállított és/vagy értékesített 25 000 tonna mennyiségű zúzottkövet.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi kötbér, nem teljesítési kötbér, hibás teljesítési kötbér az alábbiak szerint:
Késedelem: minden késedelemben megkezdett nap után a szerződésszegéssel érintett nettó szerződéses érték 1,5 %-a, maximum a szerződésszegéssel érintett nettó szerződéses érték 30 %-a,
Többet mutasson
+ még 4
Nem teljesítés: a lehívási kötelezettséggel érintett teljes nettó szerződéses érték 20 %-a,
Hibás teljesítés:a szerződésszegéssel érintett nettó szerződéses érték 15 %-a,
A kötbér alapja a szerződésszegéssel érintett közvetlen megrendelés nettó ellenértéke. A teljes keretmegállapodást érintő szerződésszegés esetén a kötbéralap a keretmegállapodás teljes nettó ellenértéke. A keretmegállapodás tervezet 3. sz. mellékletben szereplő hibás teljesítés esetében a kötbéralap a hibás teljesítéssel érintett mennyiség nettó ellenértéke. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. §-ra.
Többet mutasson
A részletes szabályokat a KD részét képező keretmegállapodás-tervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre: A beszerzés saját forrásból valósul meg. Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Az egyes eseti megrendelések igazolt teljesítését követően benyújtott számlák ellenértékét Ajánlatkérő a számla kézhezvételétől számított 30 napos fizetési határidő mellett, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek-ben foglaltak szerint köteles teljesíteni. E tekintetben irányadók a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bek-ben részletesen meghatározottak. Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetések pénzneme HUF. A számla kibocsátására a Kbt. 27/A.§-a irányadó.
Többet mutasson
+ még 2
Késedelmes fizetés esetén ajánlattevő a fizetés esedékességét követő naptól a pénzügyi teljesítésnapjáig a Ptk. 6:155.§ (1) bek-ben meghatározott mértékű késedelmi kamatfelszámolására jogosult.
Többet mutasson
A részletes szabályokat az ajánlattételi dokumentáció részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet létrehozását. Közös ajánlattétel esetén utalni kell a közös ajánlattétel szándékára.
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlattevőt a Ptk., valamint a kötelező alkalmassági időt meghatározó 12/1988. (XII. 27.) ÉVM-IpM-KM-MÉM-KVM együttes rendelet szerinti szavatossági kötelezettség terheli. A leszállított termék vonatkozásában a nyertes ajánlattevő a szerződésben meghatározott szállítólevél kiállításától számított (legalább) 12 hónapra vállal jótállást. További információt a KD részét képező szerződéstervezet tartalmaz.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-01-20 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: 424/2017. Korm rendelet 15. § és Kbt. 68.§ (1b)-(1c) bekezdései alapján.
További információk: 424/2017. Korm rendelet 15. § és Kbt. 68.§ (1b)-(1c) bekezdései alapján.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35803375
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Lakatos Orsolya
A vevő profiljának címe: https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001295162020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1) Az eljárásban való részvétel feltétele az EKR-be történő regisztráció. (424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet). Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján egy ajánlattevővel kíván szerződést kötni, a közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés minden feltételt tartalmaz, a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint az ajánlatkérő közvetlen megrendelés útján valósítja meg a közbeszerzést.
Többet mutasson
2) AK a hiánypótlás és a felvilágosítás-adás lehetőségét a Kbt. 71.§-a szerint biztosítja és nem alkalmazza a Kbt. 71.§ (6) bek-ben előírt korlátozást. A hp-okat az EKR-ben kell megtenni.
Többet mutasson
+ még 18
3) Az ajánlat elkészítésével, benyújtásával kapcsolatban felmerülő költség az ajánlattevőt (AT) terheli, kivéve az EKR-rel kapcsolatos költséget.
4) AT-nek a Kbt. 66.§ (1) bek-e alapján az ajánlati felhívásban, dok-ban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie ajánlatát. A formai köv-ekre vonatkozó előírásokat a dok tartalmazza.
Többet mutasson
5) A Kr. 30.§ (4) bek-e alapján AK tá. AT-ket, hogy a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest a P1, M1 szerinti alkalmassági követelmények esetében szigorúbb feltételeket állapított meg.
Többet mutasson
6) A közb-i eljárás során benyújtandó dok-ok a Kbt. 47.§ (2a) bek-e alapján - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - egyszerű másolatban is benyújthatók. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 41/A. §-ára. Nyilatkozat a Kbt.66.§ (6) bek a)-b) szerint az alvállalkozókról. Az ajánlatban csatolandó dok-ok listáját a dok tartalmazza.
Többet mutasson
7) Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a Kr. 13. §-a irányadók.
8) AK közli, hogy a nem Ft-ban rendelkezésre álló adatokat (árbevétel) eredeti devizanemben kéri megadni. Az idegen devizanemben megadott adatok Ft-ra történő átszámítására ajánlatkérő árbevételre vonatkozó adatok esetében az üzleti év mérlegforduló napján hatályos MNB deviza közép- árfolyamot alkalmazza, illetve ennek hiányában az ECB által ugyan ebben az időpontban jegyzett devizák keresztárfolyamából számított árfolyam kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
9) AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek e) pontját.
10) AK tájékoztatja AT-ket, hogy a Kbt. 81.§ (11) bekezdése alapján az ajánlat benyújtási határidejétől számított 30 nap az ajánlati kötöttség.
11) AK táj. AT-ket, hogy az eljárással kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó.
12) A kiegészítő táj-ra vonatkozó előírásokat a dok tartalmazza.
13) A jelen eljárás során a mindenkori magyar jog az irányadó.
14) Az ajánlatkérő tájékoztatja AT-ket, hogy a megajánlott termékek vonatkozásában előírja a környezetvédelmi termékdíjról és annak megfizetéséről szóló nyilatkozat benyújtását. Továbbá AT-nek nyilatkozni kell a termék gyártási vagy származási helyéről (bánya megnevezése), a teljesítési helyekről, és a származási helyek %-os igénybevételéről, tartalékkeret arányáról továbbá a teljesítés volumenéről.
Többet mutasson
15) AK tájékoztatja AT-ket, hogy be kell nyújtaniuk a dok. szerinti vizsgálati jkv-et, vagy NMÉ vagy DEBO igazolást, továbbá EK Üzemi gyártásellenőrzési megfelelőségi tanúsítványt gyártási vagy származási helyenként.
Többet mutasson
16) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 53. § (5) bekezdése alapján arra, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, amennyiben a MÁV Zrt. 2021-2025. évi IVJ projektre vonatkozó költségvetési támogatásra irányuló igénye el nem fogadás, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadása az ajánlattételi határidő lejártát követően jut az ajánlatkérő tudomására. Amennyiben az eljárás lezárásakor a MÁV Zrt. 2021-2025. évi IVJ projektre vonatkozó költségvetési támogatási igényére vonatkozóan a MÁV Zrt. nem rendelkezik döntéssel, de a Döntéshozó az eljárás eredményessége mellett dönt, és a szerződés létrejön, úgy a keretmegállapodás pénzügyi fedezetét biztosító költségvetési támogatás hatálybalépésének napját követő 2. munkanapon lép hatályba. További szerződéses feltétel, hogy amennyiben a tárgyi közbeszerzési eljárásra vonatkozó keretmegállapodás létrejöttétől (mindkét fél által aláírásától) számított 12 hónapon belül nem lép hatályba, úgy e körülményt a Felek a Ptk. 6:212.§ (1) bekezdése alapján olyan bontó feltételnek tekintik, mely a keretmegállapodást a létrejöttének napjára visszamenőleges hatállyal - a szerződő felek minden további jogi aktusa nélkül - felbontja.
Többet mutasson
17) A hirdetményfeladó rendszerben alkalmazott karakterkorlátozás miatt minden egyéb rendelkezést a dok tartalmaz.
18) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Kajzinger Zsoltné. lsz: 00530; Hőgye Gábor, lsz:00531; Dr. Varga Rita Zsófia, lsz:01118; dr. Lakatos Orsolya, lsz:01117
Többet mutasson
19) A felhívás és dok közötti esetleges eltérés esetén a felhívásban foglaltak az irányadók.
20) Részekre történő ajánlattétel kizárásának indoka: A terméket a MÁV Zrt. az egységes pályaszerkezetbe építette és építi bele a jövőben is. Műszaki szempontból a termék homogenitása miatt a gyártási feltételek megegyeznek, a nagyobb volumen miatt kedvezőbb ár várható. Több szerződés esetén megszűnne az átjárhatóság a termékek között, a konkrét igényekhez kevésbé tudnánk igazodni.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148.§-ban foglaltak alapján.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2020/S 247-614873 (2020-12-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-04-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 950 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-15 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 076-195513
Hirdetményre hivatkozik: 2020/S 247-614873
HL-S szám: 76
További információk
1) Ajánlattevők neve, címe, adószáma: VULKÁNKŐ Bányászati és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 8353 Zalaszántó, Fő út 83.; 11342948-2-20. GTR Magyarország Zrt., 2040 Budaörs, Szabadság út 77.; 26203612-2-13. 2) Nyertes ajánlattevő adószáma: 26203612-2-13.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-04-07 📅
Név: GTR Magyarország Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_60528582
Postacím: Szabadság út 77.
Postai város: Budaörs
Postai irányítószám: 2040
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 23414434 📞
E-mail: info@gtrzrt.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 1 950 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Hivatkozás
További információk
1) Ajánlattevők neve, címe, adószáma:
VULKÁNKŐ Bányászati és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 8353 Zalaszántó, Fő út 83.; 11342948-2-20.
+ még 2 GTR Magyarország Zrt., 2040 Budaörs, Szabadság út 77.; 26203612-2-13.
2) Nyertes ajánlattevő adószáma: 26203612-2-13.
Forrás: OJS 2021/S 076-195513 (2021-04-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés - Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatos munkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint. MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000 Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 206 075 000 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Alföld és Észak 🏙️
Pest 🏙️

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Telefon: +36 306407491 📞

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-07-05 📅
Közzététel dátuma: 2021-07-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 131-349064
HL-S szám: 131
További információk
1) Ajánlattevő neve, címe, adószáma: GTR Magyarország Zrt., 2040 Budaörs, Szabadság út 77.; 26203612-2-13. 2) Nyertes ajánlattevő adószáma: 26203612-2-13.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000 Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2021.II.né.1. Zkő(IVJ)
A rész száma: 1
Rövid leírás:
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 71 175 000 Ft értékben.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2021.II.né.2. Zkő(IVJ)
A rész száma: 2
Rövid leírás:
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 134 900 000 Ft értékben.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Nyertes ajánlattevő által megajánlott átadási hely
Monori depóhely

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-12 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_6052858 2
E-mail: nfo@gtrzrt.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 71 175 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-05-25 📅
A beszerzés teljes értéke: 134 900 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
1) Ajánlattevő neve, címe, adószáma:
Forrás: OJS 2021/S 131-349064 (2021-07-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés - Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatos munkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint. MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000,- Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 32 266 000 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Könyves Kálmán Krt. 54-60.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-05 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 130-371779
HL-S szám: 130

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés -
Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatos munkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések
+ még 7 teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint.
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre
alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000,- Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program
által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor
alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott
zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 32 266 000 Ft értékben.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-25 📅
Postacím: Szabadság Út 77.
A beszerzés teljes értéke: 32 266 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 130-371779 (2022-07-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-10-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés - Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatos munkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint. MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000,- Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 15 186 942 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-05 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 195-554318
HL-S szám: 195

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés -
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2022.III.né.4. Zkő(IVJ)
Rövid leírás:
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 7 117 500 Ft értékben.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2022.III.né.5. Zkő(IVJ)
Rövid leírás:
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 97 842 Ft értékben.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2022.III.né.6. Zkő(IVJ)
A rész száma: 3
Rövid leírás:
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 7 971 600 Ft értékben.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-07-06 📅
A beszerzés teljes értéke: 7 117 500 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-07-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 97 842 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-08-22 📅
A beszerzés teljes értéke: 7 971 600 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 195-554318 (2022-10-05)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-01-23)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 950 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-23 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 020-055481
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 076-195513
HL-S szám: 20
További információk
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023.01.19. A szerződésmódosítás jogcíme: a közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 307/2015. (X.27.) Korm. rendelet 22.§ (2) bekezdés b) pontja.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Zúzottkő beszerzése - IVJ program

Hivatkozás
További információk
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023.01.19.
A szerződésmódosítás jogcíme: a közszolgáltatók közbeszerzéseire vonatkozó sajátos közbeszerzési szabályokról szóló 307/2015. (X.27.) Korm. rendelet 22.§ (2) bekezdés b) pontja.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2023/S 020-055481 (2023-01-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-04-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 113 087 700 HUF 💰
A teljesítés helye
NUTS régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Könyves Kálmán Krt. 54-60.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-06 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 071-216110
HL-S szám: 71

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2023.I.né.7. Zkő(IVJ)
Rövid leírás:
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 19 800 000 Ft értékben.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2023.I.né.8. Zkő(IVJ)
Rövid leírás:
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 23 987 700 Ft értékben.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2023.I.né.9. Zkő(IVJ)
Rövid leírás:
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 69 300 000 Ft értékben.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-01-20 📅
A beszerzés teljes értéke: 19 800 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-24 📅
A beszerzés teljes értéke: 23 987 700 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 69 300 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 071-216110 (2023-04-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés - Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatosmunkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint. MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000,- Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 24 750 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-06 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 131-418868

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés - Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatosmunkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint.
Többet mutasson
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített
+ még 1
vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 24 750 000 Ft értékben.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-22 📅
A beszerzés teljes értéke: 24 750 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 131-418868 (2023-07-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés - Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatosmunkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint. MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000,- Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 27 982 845 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-05 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 195-611496

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatosmunkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2023.III.né.11. Zkő(IVJ)
Rövid leírás:
vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 265 815 Ft értékben.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2023.III.né.12. Zkő(IVJ)
Rövid leírás:
vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 2 772 000 Ft értékben.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2023.III.né.13. Zkő(IVJ)
Rövid leírás:
vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 314 919 Ft értékben.
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2023.III.né.14. Zkő(IVJ)
A rész száma: 4
A rész elnevezése: Közvetlen megrendelés 2023.III.né.15. Zkő(IVJ)
A rész száma: 5
Rövid leírás:
vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 145 926 Ft értékben.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-06 📅
A beszerzés teljes értéke: 265 815 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-18 📅
A beszerzés teljes értéke: 2 772 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-07 📅
A beszerzés teljes értéke: 314 919 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-22 📅
2023-08-23 📅
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 145 926 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 195-611496 (2023-10-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Zúzottkő beszerzése - IVJ program
Hivatkozási szám: EKR001295162020
Rövid leírás:
A keretmegállapodás elsősorban az Infrastruktúra Versenyképesség Javító (továbbiakban: IVJ) program első ütemének Vecsés - Albertirsa vonalszakaszt érintő 2021. évre tervezett felújításával kapcsolatosmunkáihoz szükségesek, így a közvetlen megrendelések teljesítése két ütemben várható a dokumentációban részletezettek szerint. MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 1 950 000 000,- Ft keretértékben. A keretösszegből tervezetten az IVJ program által érintett vonalszakasz részére cca. 150 000 tonna mennyiség lehívását tervezzük. Ajánlatkérő a becsült érték meghatározásakor alkalmazott statisztikai alapon, TÁJÉKOZTATÓ jelleggel adta meg a mennyiséget. A szerződéskötést követően ténylegesen lehívott zúzottkő mennyisége a jelen pontban meghatározottaktól eltérhet, a szerződés értékalapú keretmegállapodás.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Zúzottkő 📦
Becsült érték héa nélkül: 14 850 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 14 850 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001295162020/1
Cím: Közvetlen megrendelés 2024.I.né.16. Zkő(IVJ)
Becsült érték héa nélkül: 14 850 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
MÁV Zrt. vasúti pálya felújítási, karbantartási munkáihoz szükséges NZ 32/50 v > 120 km/h sebességre kiépített vágányba beépítésre alkalmas vasúti zúzottkő beszerzése, összesen nettó 14 850 000 Ft értékben.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Zúzottkő 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Nyertes ajánlattevő által megajánlott átadási hely
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A keretmegállapodás teljesítésének véghatárideje a keretmegállapodás mindkét fél általi aláírását követő 24 hónap azzal, hogy a) amennyiben az utolsó közvetlen megrendelés a fenti határozott időtartam lejárta előtt megküldésre kerül, akkor a jelen keretmegállapodás az utolsó közvetlen megrendeléshez kapcsolódó utolsó feladatellátás (teljesítés) napján szűnik meg minden további jognyilatkozat nélkül, b) amennyiben a keretösszeg a fenti határozott időtartam lejártát megelőző 3. hónap első napjáig nem merül ki, akkor a felekközös jognyilatkozatukkal a jelen keretmegállapodás hatályát további 12 hónappal (de legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig) meghosszabbíthatják.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/25/EU irányelv

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-02-15 📅
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor
Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 850 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001295162020/4991
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: GTR Magyarország Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 26203612213
Postacím: Bercsényi utca 21.
Postai irányítószám: 1117
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@gtrzrt.hu 📧
Telefon: +36 23414434 📞

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35803375
Postacím: Könyves Kálmán Krt. 54-60.
Postai irányítószám: 1087
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Lakatos Orsolya
E-mail: lakatos.orsolya@mav-szk.hu 📧
Telefon: +36 306407491 📞
URL: https://www.mavcsoport.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Vasúti szolgáltatások

Kiegészítő információk
További információk
1) Ajánlattevő neve, címe, adószáma: GTR Magyarország Zrt., 1117 Budapest, Bercsényi utca 21.; 26203612-2-13. 2) Nyertes ajánlattevő adószáma: 26203612-2-13. 3) V.2.2) Ajánlatokra vonatkozó információk: A beérkezett ajánlatok száma: 1 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 1 Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 1
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_4066453 4
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_4066453 4
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148.§-ban foglaltak alapján.
Forrás: OJS 2024/S 073-218812 (2024-04-11)