1 db teherautó alváz beszerzése

Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

1 db teherautó alváz beszerzése
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”), valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
Karakterkorlát miatt a VI.3) További információk pont folytatása (1):
Ha a gazdásági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Ha a gazdasági szereplő nem tudja a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát megnevezni, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
AK tájékoztatja az ATket, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint tényleges tulajdonosnak minősül:
a) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet felett, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,
b) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik,
d) alapítványok esetében az a természetes személy,
da) aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,
db) akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy
dc) aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár.
dd) a da)-dc) alpontban meghatározott természetes személy hiányában, aki az alapítvány képviseletében eljár.
13. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges. A Kbt. 65. § (7) bekezdés rendelkezései alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (12) bekezdésének megfelelően az okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Folytatás a II.2.14) pontban

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-12-06. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-11-02.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-11-02 Ajánlati felhívás
2022-03-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-11-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Alváztestek
Hivatkozási szám: EKR001299252021
Rövid leírás:
1 db teherautó alváz beszerzése Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”), valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el. Karakterkorlát miatt a VI.3) További információk pont folytatása (1): Ha a gazdásági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. Ha a gazdasági szereplő nem tudja a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát megnevezni, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. AK tájékoztatja az ATket, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint tényleges tulajdonosnak minősül: a) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet felett, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak, b) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik, d) alapítványok esetében az a természetes személy, da) aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták, db) akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy dc) aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár. dd) a da)-dc) alpontban meghatározott természetes személy hiányában, aki az alapítvány képviseletében eljár. 13. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges. A Kbt. 65. § (7) bekezdés rendelkezései alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (12) bekezdésének megfelelően az okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. Folytatás a II.2.14) pontban
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Alváztestek 📦
További CPV-kód: Alváztestek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Bács-Kiskun 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Béke Fasor 71/a
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Kapcsolat
Internetcím: https://kvu.hu/ 🌏
E-mail: titkarsag@kvu.hu 📧
Telefon: +36 76500606 📞
Fax: +36 76500606 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001299252021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001299252021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-02 📅
Benyújtási határidő: 2021-12-06 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 215-564603
HL-S szám: 215
További információk
Ajánlatkérő az adott eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. Karakterkorlát miatt a VI.3) További információk pont folytatása (2): 14. AK felhívja ATk figyelmét, hogy a Kbt. 138. § (3) bekezdésére, amely szerint: A nyertes AT a szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az AKnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni (a megnevezésen túl az elérhetőség, valamint a képviseletre jogosult megjelölésével), amely részt vesz a szerződés teljesítésében. A nyertes AT a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az AKt tájékoztatni az alvállalkozók bejelentésben közölt adatainak változásáról. A nyertes AT a szerződésbe foglaltan nyilatkozik arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt álló alvállalkozót. Az AK részére e kötelezettség végrehajtásáról külön nyilatkozatot vagy más igazolást nem kell benyújtani. 15. Az AK a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az AT tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az AK a Kbt. 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem teszi kötelezővé a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek. 16. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ATt terheli. 17. A Kbt. 138. § (1) bekezdés rendelkezései alapján a szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ATként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek kell teljesítenie. 18. AK felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban csatolt dokumentumok üzleti titokká nyilvánítása kizárólag a Kbt. 44. § szerinti előírásoknak megfelelően lehetséges. Az üzleti titokká nyilvánításról és annak indokolásáról az ajánlatban nyilatkozni kell. 19. Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ATnek a referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni. 20. A folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges. 21. Az AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a 71. § (6) bek. szerinti korlátozással. AK felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére. 22. Az eljárás eredményéről az AK a Kbt. 70. § alapján legkésőbb az ajánlati kötöttség lejártát megelőző napon az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés megküldésével írásban tájékoztatja az ATket, figyelemmel a Kbt. 79. § (1)-(2) bekezdéseire. 23. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bekezdésére. 24. AK a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös ATk esetében. 25. AK az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (4) bekezdésben foglaltak szerint jár el. 26. Az ajánlati kötöttségre vonatkozó IV.2.6. pontot a Kbt. 81.§ (11) bekezdés rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni, amely alapján az ajánlati kötöttség 30 nap 27. AK az ajánlattételt ajánlati biztosítékhoz nem köti. 28. FAKSZ: dr. Fodor Péter 00907. 29. AT köteles ajánlatában csatolni a KD részét képező termékleírást kitöltve, cégszerűen aláírva. ATnek az eszközlistában fel kell tüntetni a megajánlott termék megnevezését és típusát, valamint a termék gyártójának megnevezését és származási helyét. Felhívjuk a tisztelt AT figyelmét, hogy a kiadott árazatlan eszközlista tételein és a benne szereplő mennyiségeken nem módosíthat, azokat nem egészítheti ki. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván megajánlani, köteles a megajánlott termék egyenértékűségét a Kr. 46. § (3)-(4) bekezdése alapján igazolni. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván az AT megajánlani, úgy ennek tényét is köteles feltüntetni az ajánlatban szereplő eszközlistában. AK felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban a gyártó és a típus megadásának hiánya nem hiánypótolható, illetve az ajánlatban megadott paraméter hiánypótlás keretében nem változtatható meg. 30. AK a Kbt. 81. § (5) bekezdés rendelkezését alkalmazza. 31. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján AK a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az AT felel. 32. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a Kbt. kötelezően előír. 33. AT köteles ajánlatában nyilatkozatot benyújtani az adatkezelési tájékoztató megismeréséről. 34. A jelen felhívásban és a KDban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. az irányadó.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
1 db teherautó alváz beszerzése
Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”), valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKRr) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
Többet mutasson
Karakterkorlát miatt a VI.3) További információk pont folytatása (1):
Ha a gazdásági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Ha a gazdasági szereplő nem tudja a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát megnevezni, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
AK tájékoztatja az ATket, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint tényleges tulajdonosnak minősül:
a) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet felett, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,
Többet mutasson
b) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik,
d) alapítványok esetében az a természetes személy,
da) aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,
db) akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy
dc) aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár.
dd) a da)-dc) alpontban meghatározott természetes személy hiányában, aki az alapítvány képviseletében eljár.
13. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges. A Kbt. 65. § (7) bekezdés rendelkezései alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 65. § (12) bekezdésének megfelelően az okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Folytatás a II.2.14) pontban
Adásvételi szerződés 1 db új teherautó alváz beszerzésére.
teherautóalváz
Hajtásképlet
6x2: A és C tengely kormányzott, B tengely hajtott
Méretek:
Tengelytáv: 4800 - 5400 mm
Jármű maximális szélessége (visszapillantó tükrök nélkül): 2550 mm
Tömeg és terhelhetőségi adatok:
Hatóságilag megengedett össztömeg: 26000 kg
Hatóságilag megengedett szerelvény össztömeg: min. 40000 kg
Motor:
EURO 6 környezetvédelmi besorolású, folyadékhűtéses motor
Motor hengertérfogat: max. 13000 cm3
Motorteljesítmény: min. 340 kW
Motornyomaték: min. 2200 Nm
Növelt hatású motorfék min. 300 kW
Sebességváltó:
Automatizált kapcsolású mechanikus nyomatékváltó
Előremeneti sebességfokozatok száma: min. 12
Hátrameneti fokozatok száma: min. 2
Mellékhajtómű a felépítmény hidraulika rendszeréhez: min. 600 Nm; Áttétel: 0,9 - 1,1
Első tengely:
Első tengely technikai terhelhetőség: min. 8000 kg
Laprugós felfüggesztés
Hátsó tengelycsoport:
Második B tengely hajtott kivitel
Harmadik C tengely ellenkormányzott kivitel
Második tengely technikai terhelhetőség: min. 13000 kg
Harmadik tengely technikai terhelhetőség: min. 7500 kg
Légrugózás
Hátsó tengelyterhelés kijelzés a műszerfalon
Harmadik C tengely emelhető, ellenkormányzott kivitelű
Második B tengelyen differenciálzár
Fékrendszer:
Tárcsafékek minden tengelyen
EBS
Rugóerőtárolós rögzítőfék
Vezetőfülke:
Színe: fehér
Automata légkondícionáló berendezés
Vezető + 2 fő számára férőhely
Hátsó ablak
Elektromos ablakemelők
Fűthető, elektromos állítású visszapillantó tükrök
Légrugós fűthető vezetőülés
Bluetooth telefon kihangosítóval rendelkező rádió
Menetíró készülék
12 V és 24 V-os csatlakozó a fülkében
Központi zár
Külső napellenző blende a szélvédő felett
Belső napellenző a szélvédőn és az oldalsó ablakokon
Biztonsági övvel szerelt ülések
Elektromos rendszer:
24 V-os elektromos rendszer
Nappali menetfény
FMS kiépítés
2 LED-es forgófény a fülke tetején
min. 220 Ah-s akkumulátor
Egyéb:
Gumiabroncs: 315/80 R 22,5
1 db pótkerék tartóra szerelve a tengelytávban
2 db kerékék tartóra rögzítve
Min. 300 literes, zárható üzemanyag tartály
Min. 40 literes, zárható AdBlue tartály
Min. három részből álló lökhárító acél sarokelemekkel
40 mm-es csapos vonószerkezettel, elelktromos és légfék csatlakozókkal
Hátsó aláfutásgátló
Gyári kialakítású, lábérnél lévő oldalablak a jobboldali ajtón.
Beüzemelés:
Nyertes ajánlattevőnek az eszközöket az üzemeltetéshez szükséges valamennyi dokumentummal, beüzemelve kell átadni.
Betanítás:
Az Ajánlatkérő által megjelölt személyek betanítása.
Ajánlattevőnek jogosultnak kell lennie a megajánlott eszközök magyarországi értékesítésére, valamint vállalnia kell azok szakszervizzel való javítását/szervizelését minimum a jótállási idő alatt. A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”), valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR) rendelkezései alapján, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével jár el.
Többet mutasson
Az értékelés módszere: 1. részszempont: fordított arányosítás, 2. részszempont: egyenes arányosítás.
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határát: 0-10.
Időtartam: 1 hónap
További információk:
Ajánlatkérő az adott eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
Karakterkorlát miatt a VI.3) További információk pont folytatása (2):
14. AK felhívja ATk figyelmét, hogy a Kbt. 138. § (3) bekezdésére, amely szerint: A nyertes AT a szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az AKnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni (a megnevezésen túl az elérhetőség, valamint a képviseletre jogosult megjelölésével), amely részt vesz a szerződés teljesítésében. A nyertes AT a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az AKt tájékoztatni az alvállalkozók bejelentésben közölt adatainak változásáról. A nyertes AT a szerződésbe foglaltan nyilatkozik arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt álló alvállalkozót. Az AK részére e kötelezettség végrehajtásáról külön nyilatkozatot vagy más igazolást nem kell benyújtani.
Többet mutasson
15. Az AK a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az AT tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az AK a Kbt. 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem teszi kötelezővé a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
Többet mutasson
16. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ATt terheli.
17. A Kbt. 138. § (1) bekezdés rendelkezései alapján a szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ATként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek kell teljesítenie.
18. AK felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban csatolt dokumentumok üzleti titokká nyilvánítása kizárólag a Kbt. 44. § szerinti előírásoknak megfelelően lehetséges. Az üzleti titokká nyilvánításról és annak indokolásáról az ajánlatban nyilatkozni kell.
Többet mutasson
19. Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ATnek a referenciák tekintetében a teljesítés napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni.
Többet mutasson
20. A folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges.
Többet mutasson
21. Az AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-a szerint biztosítja a 71. § (6) bek. szerinti korlátozással. AK felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére.
22. Az eljárás eredményéről az AK a Kbt. 70. § alapján legkésőbb az ajánlati kötöttség lejártát megelőző napon az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezés megküldésével írásban tájékoztatja az ATket, figyelemmel a Kbt. 79. § (1)-(2) bekezdéseire.
23. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 73. § (5) bekezdésére.
24. AK a szerződés teljesítése érdekében nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását sem az önálló, sem a közös ATk esetében.
25. AK az eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (4) bekezdésben foglaltak szerint jár el.
26. Az ajánlati kötöttségre vonatkozó IV.2.6. pontot a Kbt. 81.§ (11) bekezdés rendelkezéseivel összhangban kell értelmezni, amely alapján az ajánlati kötöttség 30 nap
27. AK az ajánlattételt ajánlati biztosítékhoz nem köti.
28. FAKSZ: dr. Fodor Péter 00907.
29. AT köteles ajánlatában csatolni a KD részét képező termékleírást kitöltve, cégszerűen aláírva. ATnek az eszközlistában fel kell tüntetni a megajánlott termék megnevezését és típusát, valamint a termék gyártójának megnevezését és származási helyét. Felhívjuk a tisztelt AT figyelmét, hogy a kiadott árazatlan eszközlista tételein és a benne szereplő mennyiségeken nem módosíthat, azokat nem egészítheti ki. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván megajánlani, köteles a megajánlott termék egyenértékűségét a Kr. 46. § (3)-(4) bekezdése alapján igazolni. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván az AT megajánlani, úgy ennek tényét is köteles feltüntetni az ajánlatban szereplő eszközlistában.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban a gyártó és a típus megadásának hiánya nem hiánypótolható, illetve az ajánlatban megadott paraméter hiánypótlás keretében nem változtatható meg.
30. AK a Kbt. 81. § (5) bekezdés rendelkezését alkalmazza.
31. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az AT magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján AK a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az AT felel.
Többet mutasson
32. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a Kbt. kötelezően előír.
33. AT köteles ajánlatában nyilatkozatot benyújtani az adatkezelési tájékoztató megismeréséről.
34. A jelen felhívásban és a KDban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. az irányadó.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 6000 Kecskemét, Béke fasor 71. a.ép

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A kizáró okok felsorolása: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő felhívja továbbá a figyelmet a Kbt. 74. § (1) bekezdésére is.
Többet mutasson
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. §, 12. § - 16. §-a szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetet, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra. A Kbt. 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata- vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ajánlatkérő felhívja a tisztelt Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt nem határoz meg.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt nem határoz meg.
Műszaki és szakmai képességek:
A Kr. 1. § (1) szerint: Az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelménynek.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő, illetőleg adott esetben a Kbt. 69. § (6) bekezdése alapján az értékelési sorrendben azt követő következő legkedvezőbb ajánlattevő által az utólagos igazolási kötelezettség körében, a műszaki alkalmasság alátámasztása céljából benyújtandó igazolás valamennyi rész vonatkozásában:
Többet mutasson
M/1.
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet. 21. § (1) bekezdésének h) pontja alapján csatolnia kell a beszerzendő áru leírását, amelynek hitelességét az ajánlatkérő felhívására igazolni kell.
Ajánlatkérő az alkalmassági feltétel igazolása kapcsán felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7) bekezdéseire.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Az ajánlattevő alkalmas, ha a megajánlott termék a termékleírás alapján a felhívás II.2.4.. pontjában (a közbeszerzés mennyisége) foglalt termékek specifikációinak mindenben megfelel.
AT köteles ajánlatában csatolni a KD részét képező termékleírást kitöltve, cégszerűen aláírva. ATnek az eszközlistában fel kell tüntetni a megajánlott termék megnevezését és típusát, valamint a termék gyártójának megnevezését és származási helyét. Felhívjuk a tisztelt AT figyelmét, hogy a kiadott árazatlan eszközlista tételein és a benne szereplő mennyiségeken nem módosíthat, azokat nem egészítheti ki. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván megajánlani, köteles a megajánlott termék egyenértékűségét a Kr. 46. § (3)-(4) bekezdése alapján igazolni. Amennyiben az eszközlistában szereplő specifikációk helyett mást kíván az AT megajánlani, úgy ennek tényét is köteles feltüntetni az ajánlatban szereplő eszközlistában.
Többet mutasson
AK felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlatban a gyártó és a típus megadásának hiánya nem hiánypótolható, illetve az ajánlatban megadott paraméter hiánypótlás keretében nem változtatható meg.
Ajánlatkérő felhívja a tisztelt ajánlattevők figyelmét, hogy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontja és az (5) bekezdés rendelkezései alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát. Erre tekintettel Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. része „α”(alfa) szakaszát köteles kitölteni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozza meg.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:186. rendelkezéseire.
Az ellenszolgáltatás összegének megfizetése:
A megkötésre kerülő szerződés saját forrásból kerül finanszírozásra.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint.
Ajánlatkérő előleget és részszámlázási lehetőséget nem biztosít. A szerződés ellenértékét Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint teljesíti. A késedelmi kamatra a Ptk. 6:155. § az irányadó.
Ajánlatkérő megfelel a Kbt. 27/A. § rendelkezéseinek.
A fizetési feltételek részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:187. §-ára, amely alapján:
- Ajánlatkérő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt.
- Ajánlatkérő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
Ajánlatkérő késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbért alkalmaz az alábbiak szerint:
Késedelmi kötbér: nettó ellenszolgáltatás 0,5 %-a/naptári nap, maximum 7,5%
Hibás teljesítési kötbér: nettó ellenszolgáltatás 3%-a/alkalom, maximum 9%
Meghiúsulási kötbér: nettó ellenszolgáltatás 20%-a
Jótállás: minimális mértéke: 24 hónap. A többletjótállás időtartama értékelési szempont. Ajánlatkérő nem ír elő jótállási biztosítékot.
Részletes meghatározás a szerződéstervezetben.
Ajánlatkérő lehetővé teszi a Kbt. 134. § (7) bekezdésében foglaltak alkalmazását.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-12-06 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: Az EKRr 15. § (2) bekezdése értelmében az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az EKRr 15. § (4) bekezdése értelmében az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.
További információk:
A Kbt. 68. § (4) és (6) bekezdése szerint.
Az EKRr 15. § (5) bekezdése értelmében az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. résszempont: 24 hónapon felüli többletjótállás időtartama (min. 0 hónap - max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 25817580203
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Vaszkó József
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001299252021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Részajánlat tételének lehetősége nem biztosított, figyelemmel arra, hogy 1 db teherautó alváz kerül beszerzésre.
1.Formai előírások: Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül lehet benyújtani Az ajánlat részét képező dokumentumokat/nyilatkozatokat amennyiben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap, úgy .pdf formátumú fájlban kell elkészíteni. ATnek árazott költségvetést is be kell nyújtania .pdf formátumban. Az EKR űrlapjait meghaladóan benyújtandó igazolásokat/nyilatkozatot (dokumentumot) a gazdasági szereplő aláírásra jogosult, vagy általa meghatalmazott személynek alá kell írnia és fel kell tölteni az EKR felületén az erre a célra létrehozott blokkokban.
Többet mutasson
2. AK felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR-ben megtett nyilatkozatokra vonatkozóan támasztott követelmények tekintetében a Kbt. 41/A §-a az irányadó.
3.AK felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdése vonatkozásában, hogy amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az AK számára olvasható, illetve megjeleníthető, az AK - ha azt nem tartja szükségesnek - nem köteles hiánypótlásra felhívni az ATt, és úgy kell tekinteni, hogy az ajánlat megfelelt az előírt követelményeknek. Amennyiben az ajánlat részeként csatolt dokumentum nem tesz eleget az előírt informatikai követelményeknek és az AK számára nem olvasható, illetve jeleníthető meg, ez nem tekinthető formai hiányosságnak, azt úgy kell kezelni, mintha az AT az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be és a Kbt. hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel kell eljárni. Amennyiben az EKR-ben az ajánlat részeként csatolt dokumentum eleget tesz a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott, az ajánlat részét képező dokumentumok informatikai jellemzőire vonatkozó követelményeknek, de az egyéb okból nem olvasható, illetve nem jeleníthető meg, az ATt fel kell hívni az ajánlat olvashatóságához és megjeleníthetőségéhez szükséges szoftver megnevezésére. Az AK - ha a közbeszerzési dokumentumokban eltérően nem rendelkezik - csupán általánosan hozzáférhető, ingyenes vagy szabad szoftvert köteles igénybe venni az ajánlatok olvasásához és megjeleníthetőségéhez az AT előbbi nyilatkozata alapján. Amennyiben a dokumentum tartalma ezt követően sem határozható meg, azt úgy kell kezelni, mintha az AT az érintett dokumentumot nem nyújtotta volna be és a Kbt. hiánypótlásra vonatkozó szabályaira figyelemmel kell eljárni.
Többet mutasson
4.A Kbt. 41/A. § (4) bekezdése alapján EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozat tekintetében az AK szervezet vagy - az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést a rendszerben benyújtó gazdasági szereplő esetében - a gazdasági szereplő képviselőjének kell tekinteni azt a személyt, aki az EKR-ben az AK szervezet vagy gazdasági szereplő részéről a nyilatkozattételhez szükséges hozzáféréssel és jogosultsággal rendelkezik. Az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlapot e vélelem alapján az AK szervezet, illetve a gazdasági szereplő eredeti nyilatkozatának kell tekinteni.
Többet mutasson
5.AK felhívja ATk figyelmét arra, hogy az eljárás során az ATk joghatályos kommunikációt AKvel kizárólag írásban folytathatnak. Minden ettől eltérő úton történő kommunikációt AK figyelmen kívül hagy.
6.ATnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: 1. az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját;
Többet mutasson
Egyéni vállalkozónál, az egyéni vállalkozóról és egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 10. § (1) bekezdése rendelkezései figyelembevételével, egyéni vállalkozó csatolja a képviseletre jogosult személy által aláírt nyilatkozatot, amelyben egyéni vállalkozó megjelöli a nyilvántartási számát, vagy az igazolványszámát, vagy az adószámát. Egyéni vállalkozó esetében AK elfogadja bármely olyan dokumentum egyszerű másolatának ajánlatában történő csatolását, amely alkalmas a képviseletre való jogosultság igazolására (pl. személyi igazolvány, aláírás minta, közjegyző által hitelesített nyilatkozat). 2. a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ATnek csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmét és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
7.Az ajánlatokat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül lehet benyújtani Az ajánlat részét képező dokumentumokat/nyilatkozatokat amennyiben nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap, úgy .pdf formátumú fájlban kell elkészíteni. Az EKR űrlapjait meghaladóan benyújtandó igazolásokat/nyilatkozatot (dokumentumot) a gazdasági szereplő aláírásra jogosult, vagy általa meghatalmazott személynek alá kell írnia és fel kell tölteni az EKR felületén az erre a célra létrehozott blokkokban.
Többet mutasson
8.AK felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR-ben megtett nyilatkozatokra vonatkozóan támasztott követelmények a Kbt. 41/A §-a irányadó.
9. AK felhívja a figyelmet az EKRr 11. § (2)-(3) bekezdésére.
10. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 66. § (1) bekezdésére.
11.Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (5) bekezdései szerint előírtakat.
12.AT Kbt. 69. § (4) bekezdésre vonatkozó felhívásra köteles csatolni a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb), és kc) pont vonatkozásában. AT a Kbt. 69. § (4) bekezdésre vonatkozó felhívás alapján köteles csatolni a Kr. 8. § ic) pontja szerinti nyilatkozatát a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében, arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ATben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik. Ha van ilyen szervezet, az AT köteles azt nyilatkozatban megnevezni (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn.
Többet mutasson
AT a Kbt. 69. § (4) bekezdésre vonatkozó felhívás alapján köteles csatolni a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében a Kr. 8. § ib) vagy 10. § gb) alpontja szerinti nyilatkozatot arról, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosát meg tudja-e nevezni.
Többet mutasson
Karakterkorlát miatt folytatás II.1.4) és II.2.14) pontokban.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 215-564603 (2021-11-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-03-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
1 db teherautó alváz beszerzése Adásvételi szerződés 1 db új teherautó alváz beszerzésére. teherautóalváz Hajtásképlet 6x2: A és C tengely kormányzott, B tengely hajtott Méretek: Tengelytáv: 4800 - 5400 mm Jármű maximális szélessége (visszapillantó tükrök nélkül): 2550 mm Tömeg és terhelhetőségi adatok: Hatóságilag megengedett össztömeg: 26000 kg Hatóságilag megengedett szerelvény össztömeg: min. 40000 kg Motor: EURO 6 környezetvédelmi besorolású, folyadékhűtéses motor Motor hengertérfogat: max. 13000 cm3 Motorteljesítmény: min. 340 kW Motornyomaték: min. 2200 Nm Növelt hatású motorfék min. 300 kW Sebességváltó: Automatizált kapcsolású mechanikus nyomatékváltó Előremeneti sebességfokozatok száma: min. 12 6 Hátrameneti fokozatok száma: min. 2 Mellékhajtómű a felépítmény hidraulika rendszeréhez: min. 600 Nm; Áttétel: 0,9 - 1,1 Első tengely: Első tengely technikai terhelhetőség: min. 8000 kg Laprugós felfüggesztés Hátsó tengelycsoport: Második B tengely hajtott kivitel Harmadik C tengely ellenkormányzott kivitel Második tengely technikai terhelhetőség: min. 13000 kg Harmadik tengely technikai terhelhetőség: min. 7500 kg Légrugózás Hátsó tengelyterhelés kijelzés a műszerfalon Harmadik C tengely emelhető, ellenkormányzott kivitelű Második B tengelyen differenciálzár Fékrendszer: Tárcsafékek minden tengelyen EBS Rugóerőtárolós rögzítőfék Vezetőfülke: Színe: fehér Automata légkondícionáló berendezés Vezető + 2 fő számára férőhely Hátsó ablak Elektromos ablakemelők Fűthető, elektromos állítású visszapillantó tükrök Légrugós fűthető vezetőülés Bluetooth telefon kihangosítóval rendelkező rádió Menetíró készülék 12 V és 24 V-os csatlakozó a fülkében Központi zár Külső napellenző blende a szélvédő felett Belső napellenző a szélvédőn és az oldalsó ablakokon Biztonsági övvel szerelt ülések Elektromos rendszer: 24 V-os elektromos rendszer Nappali menetfény FMS kiépítés 2 LED-es forgófény a fülke tetején min. 220 Ah-s akkumulátor Egyéb: Gumiabroncs: 315/80 R 22,5 1 db pótkerék tartóra szerelve a tengelytávban 2 db kerékék tartóra rögzítve Min. 300 literes, zárható üzemanyag tartály Min. 40 literes, zárható AdBlue tartály Min. három részből álló lökhárító acél sarokelemekkel 7 40 mm-es csapos vonószerkezettel, elelktromos és légfék csatlakozókkal Hátsó aláfutásgátló Gyári kialakítású, lábérnél lévő oldalablak a jobboldali ajtón. Beüzemelés: Nyertes ajánlattevőnek az eszközöket az üzemeltetéshez szükséges valamennyi dokumentummal, beüzemelve kell átadni. Betanítás: Az Ajánlatkérő által megjelölt személyek betanítása. Ajánlattevőnek jogosultnak kell lennie a megajánlott eszközök magyarországi értékesítésére, valamint vállalnia kell azok szakszervizzel való javítását/szervizelését minimum a jótállási idő alatt. A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 32 500 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-03-02 📅
Közzététel dátuma: 2022-03-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 046-119389
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 215-564603
HL-S szám: 46
További információk
Ajánlatkérő az adott eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
6
7
Nyertes ajánlattevőnek az eszközöket az üzemeltetéshez szükséges valamennyi dokumentummal,
beüzemelve kell átadni.
Ajánlattevőnek jogosultnak kell lennie a megajánlott eszközök magyarországi értékesítésére,
valamint vállalnia kell azok szakszervizzel való javítását/szervizelését minimum a jótállási idő alatt.
A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-02-21 📅
Név: STP Technic Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 27279339213
Postacím: Árvácska Utca 19
Postai város: Budaörs
Postai irányítószám: 2040
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 302467501 📞
E-mail: stellirobert@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 32 500 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
A nyertes ajánlattevő (STP Technic Kft., 2040 Budaörs, Árvácska utca 19.) adószáma: 27279339-2-13
Forrás: OJS 2022/S 046-119389 (2022-03-02)
Új beszerzések kapcsolódó kategóriákban 🆕