Vállalkozási keretszerződés négy részben, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján: — teljes körű szerviz és karbantartás, — műszaki vizsgáztatás, — mechanikus és elektromos javítás, — kis- és fődarab cserés felújítás, — karosszéria munkák elvégzése, — hozom viszem szolgáltatás, — műszaki hibaelhárítás, — autómentés, — tisztítás, — biztosítási ügyintézés. A keretszerződéssel érintett járművek gyártmányát, típusát részenként a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírások melléklete tartalmazza. AK kötelezettséget vállal a szerződésenkénti keretösszegek legalább 70 %-ának lehívására. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-06-10.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-05-10.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-05-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Járműállomány-javítási és karbantartási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000440552021
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés négy részben, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
— teljes körű szerviz és karbantartás,
— műszaki vizsgáztatás,
— mechanikus és elektromos javítás,
— kis- és fődarab cserés felújítás,
— karosszéria munkák elvégzése,
— hozom viszem szolgáltatás,
— műszaki hibaelhárítás,
— autómentés,
— tisztítás,
— biztosítási ügyintézés.
A keretszerződéssel érintett járművek gyártmányát, típusát részenként a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírások melléklete tartalmazza.
AK kötelezettséget vállal a szerződésenkénti keretösszegek legalább 70 %-ának lehívására.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Az ajánlatok bontása a www.ekr.gov.hu oldalon történik.
Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik.
Az elektronikus bontási eljárásra az EKR rendelet 15. § (1)–(3) bekezdéseinek, és – üzemzavar esetén – 16. §-ának rendelkezései az irányadók.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés négy részben, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
Vállalkozási keretszerződés négy részben, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
— teljes körű szerviz és karbantartás,
— műszaki vizsgáztatás,
— mechanikus és elektromos javítás,
— kis- és fődarab cserés felújítás,
— karosszéria munkák elvégzése,
— hozom viszem szolgáltatás,
— műszaki hibaelhárítás,
— autómentés,
— tisztítás,
— biztosítási ügyintézés.
A keretszerződéssel érintett járművek gyártmányát, típusát részenként a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírások melléklete tartalmazza.
AK kötelezettséget vállal a szerződésenkénti keretösszegek legalább 70 %-ának lehívására.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
A rész elnevezése: Járművek karbantartása, javítása – Váci Ü.V.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
A feladatokat az AK Váci Üzemvezetőségéhez tartozó mindenkori járműállománya vonatkozásában kell a nyertes AT-nek ellátnia. A járművek (202 db) gyártmányát, típusát a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírás melléklete (járműlista) tartalmazza.

A szerződés keretösszege nettó 111 000 000 HUF. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70 %-ának lehívására.
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
Amennyiben a keretösszeg nem merült ki, Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozatával jogosult további legfeljebb 12 hónappal a keretszerződés hatályát meghosszabbítani. Részletek a szerződéstervezetben.
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési részre vonatkozó járműlista szerinti jármű darabszám legfeljebb 10 %-ának megfelelő mennyiségű további járművekre is jogosult a szolgáltatás megrendelésére. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.

A rész elnevezése: Járművek karbantartása, javítása -Szentendrei Ü.V.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A feladatokat az AK Szentendrei Üzemvezetőségéhez tartozó mindenkori járműállománya vonatkozásában kell a nyertes AT-nek ellátnia. A járművek (69 db) gyártmányát, típusát a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírás melléklete (járműlista) tartalmazza.

A szerződés keretösszege nettó 58 000 000 Ft. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70 %-ának lehívására.
A rész elnevezése: Járművek karbantartása, javítása -Gödöllői Ü.V.
A rész száma: 3
Rövid leírás:
A feladatokat az AK Gödöllői Üzemvezetőségéhez tartozó mindenkori járműállománya vonatkozásában kell a nyertes AT-nek ellátnia. A járművek (61 db) gyártmányát, típusát a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírás melléklete (járműlista) tartalmazza.

A szerződés keretösszege nettó 44 000 000 Ft. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70 %-ának lehívására.
A rész elnevezése: Járművek karbantartása, javítása -BalassagyarmatÜV
A rész száma: 4
Rövid leírás:
A feladatokat az AK Balassagyarmati Üzemvezetőségéhez tartozó mindenkori járműállománya vonatkozásában kell a nyertes AT-nek ellátnia. A járművek (59 db) gyártmányát, típusát a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírás melléklete (járműlista) tartalmazza.

A szerződés keretösszege nettó 53 000 000 Ft. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70 %-ának lehívására.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Az ajánlatkérő teljes szolgáltatási területe. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Öntisztázás: A 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére - beleértve azokat az eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz - az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.

Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont)
SZ/1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet 1. §-a szerinti vizsgálóállomási engedéllyel.
Igazolási mód:
A kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. § rendelkezései szerint kell igazolni.
Az ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet II. Fejezetnek megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.

Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (3)-(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandók.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.

SZ/1. Az AT-nek be kell nyújtania a Kbt. 65. § (1) bekezdésének c) pontja, valamint a K.r. 26. § (1) bek. b) pontja és (3) bekezdése alapján a nyilatkozatát a közlekedési hatóság műszaki vizsgálóállomási nyilvántartásában való szereplésről a Kbt. 69. § (11) bekezdése alapján. Amennyiben nem szerepel az AT a közlekedési hatóság nyilvántartásában, úgy az AT 181/2017. (VII. 5.) Korm. rendelet 1. §-a szerinti érvényes vizsgálóállomási engedélyének egyszerű másolatát kell benyújtani.

A műszaki vizsgáztatás mint alapvető fontosságú feladat tekintetében az AK előírja, hogy e feladatot maga az ajánlattevő vagy - közös ajánlattétel esetén - a közös ajánlattevők egyike végezze el. Erre figyelemmel a műszaki vizsgáztatási feladatokra vonatkozó, SZ/1. alkalmassági követelmény igazolásához az ajánlattevő nem támaszkodhat más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 2. § (1) bekezdés c) pontja, valamint (5) bekezdése alapján ajánlattevőnek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az EEKD IV. rész „α” pontját kell kitölteni. Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem tünteti fel a formanyomtatványban.

A Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:

P.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján az ajánlati felhívás feladását (VI. 5. pont szerinti dátum) megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában a közbeszerzés tárgyából (járművek karbantartása és javítása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételről szóló nyilatkozatot, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.

A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése alapján, ha az ajánlattevő a P/1) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmas az ajánlattevő (közös ajánlattevők), amennyiben a közbeszerzés tárgyából (járművek karbantartása és javítása) származó – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele az előző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen elérte:

a) a közbeszerzés 1. része esetében: a nettó 46 000 000 HUF-ot,
b) a közbeszerzés 2. része esetében: a nettó 24 000 000 HUF-ot.
c) a közbeszerzés 3. része esetében: a nettó 18 000 000 HUF-ot.
d) a közbeszerzés 4. része esetében: a nettó 22 000 000 HUF-ot.
Több részre történő ajánlattétel esetén elegendő az ajánlattétellel érintett legmagasabb árbevételi követelménynek történő megfelelés.
Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (6) bekezdés szerint. Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7)–(8) bekezdésében meghatározottak szerint. A Kbt. 65. § (8) bekezdés alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.

Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. § alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) 2. § (1) bekezdés c) pontja, valamint (5) bekezdése alapján ajánlattevőnek az alkalmassági követelmények előzetes igazolására az EEKD IV. rész „α” pontját kell kitölteni. Ajánlatkérő tehát nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, így a részletes alkalmassági követelményeket nem tünteti fel a formanyomtatványban.

A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) K.r. IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:

M/1) Az AT-nek be kell nyújtania a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja, valamint a K.r. 21. § (3) bek. b) pontja alapján az általa a teljesítésbe bevonni kívánt M/1.) alk. köv. a)-d) pontja szerinti szakemberek:
— megnevezéséről szóló ajánlattevői nyilatkozatot,
— e szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát olyan tartalommal, hogy abból az alkalmassági követelményeknek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen, azaz tartalmazza a szakember képzettségét és az alkalmassági követelményben előírt területen szerzett gyakorlati idejét (-tól-ig, év/hó),

— Csatolni kell továbbá a szakember képzettségét/végzettségét igazoló dokumentum egyszerű másolatát.
M/2.) Az AT-nek be kell nyújtania a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja, valamint a Kr. 21. § (3) bek. i) pontja alapján nyilatkozatát a szerződés teljesítése során alkalmazni kívánt szerviz(ek) címéről, és műszaki felszereltségéről valamint az AT műszaki felszereltségéről. A nyilatkozatot olyan részletezettséggel kell kiállítani, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. A nyilatkozatban valamennyi olyan szerviztelepet fel kell tüntetni, amelyben nyertessége esetén az ajánlattevő feladatot kíván végezni, azonban az alkalmasság minimumkövetelményének közbeszerzési részenként a bemutatott szervizeknek együttesen kell megfelelniük.

M/3.) Az AT-nek be kell nyújtania a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja, valamint a Kr. 21. § (3) bek. i) pontja alapján nyilatkozatát a szerződés teljesítése során alkalmazni kívánt gépjárműmentő járművel vagy járművekkel való rendelkezésről. Csatolni kell továbbá a gépjárműmentő jármű(vek) forgalmi engedélyének másolatát.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Az M/1., M/2. és M/3. alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltak szerint. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.

M/1) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább az alábbi képzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberekkel az alábbiak szerint:
a) 1 fő, OKJ 5452502 autószerelő képzettséggel vagy azzal egyenértékű képzettséggel, valamint legalább 24 hónap autószerelési gyakorlattal rendelkező szakember;
b) 1 fő, OKJ 5452501 autóelektronikai (autóvillamossági) műszerész képzettséggel vagy azzal egyenértékű képzettséggel, valamint legalább 24 hónap autóelektronikai (autóvillamossági) gyakorlattal rendelkező szakember;
c) 1 fő, OKJ 3452506 karosszérialakatos képzettséggel vagy azzal egyenértékű képzettséggel, valamint legalább 24 hónap karosszérialakatos gyakorlattal rendelkező szakember;
d) 1 fő, OKJ 3452503 jármű-fényezői képzettséggel vagy azzal egyenértékű képzettséggel, valamint legalább 24 hónap járműfényezői gyakorlattal rendelkező szakember.
Amennyiben Ajánlattevő a közbeszerzés több részére is ajánlatot nyújt be, a szakembereket részenként külön-külön kell igazolni, egy szakember csak egy részben nevezhető meg. Egy közbeszerzési részen belül azonban egy szakember több pozícióra is jelölhető.

A képzettségek egyenértékűségének bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége.
Ajánlatkérő az M/1) alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott, párhuzamosan egy adott időtartam alatt, azaz azonos időben elvégzett szakmai gyakorlatot csak egyszer veszi figyelembe. Pl. amennyiben a szakembernek van gyakorlata 2016.12-2018.04-ig, és van egy másik gyakorlata 2017.05-2019.03-ig, akkor Ajánlatkérő a 2017.05. hó és 2018.04. hó közötti hónapokat csak egyszer veszi figyelembe, azaz ebben az esetben az átfedéssel érintett részre Ajánlatkérő 12 hónap gyakorlati időt vesz figyelembe.

M/2.) Alkalmatlan ajánlattevő, ha az általa megjelölt egy vagy több szerviz nem rendelkezik az alábbi műszaki felszereltséggel:
— Minimum 2 állású karosszérialakatos műhely, amely rendelkezik 1 db emelővel, 1db sima beállóval, amely beálló rendelkezik helyre húzó paddal,
— 1 db minimum 1 állású fényező műhely
— 1 db fényezőkabin
— 1 db minimum 3 állású autószerelő műhely (amely rendelkezik aknával vagy csápos emelővel)
— 1 db klímagázos töltőgép az ajánlattétellel érintett rész műszaki leírásában meghatározott valamennyi járműtípusra a mindenkori jogszabályoknak megfelelően (ajánlatkérő nem várja el a nyilatkozatban a járműkategóriák konkrét felsorolását, elegendő ajánlattevő általános nyilatkozata)

— 1 db 10 - 22 col közötti gumiszerelő gép, centírozással
— 1 db futóműállító gép 3D 4 fejes
— 1 db ózonos klíma-és kabinfertőtlenítésre alkalmas eszköz
Amennyiben Ajánlattevő az egy részhez tartozó szolgáltatást több helyszínen végzi, abban az esetben minden szervizműhelyt, amelyet a szerződés teljesítés során igénybve vesz, fel kell tüntetni a nyilatkozaton. Az alkalmassági követelményeknek a szervizeknek együttesen kell megfelelniük.

Több részre történő ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattétellel érintett részben egyenként rendelkezni kell a fent felsorolt eszközökkel. Több részre történő ajánlattétel esetén ugyanaz a szerviz több részben is bemutatható, azonban a szerviznek vagy szervizeknek együttesen valamennyi ajánlattétellel érintett rész tekintetében egyenként meg kell felelniük az alkalmasság minimumkövetelményének.

M/3.) Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik részenként legalább 1 db gépjárműmentő járművel, amely alkalmas az ajánlattétellel érintett rész műszaki leírásában meghatározott valamennyi jármű szállítására. Az alkalmasság megállapítása érdekében az ajánlatkérő a gépjárműmentő forgalmi engedélyének terhelhetőségre (raksúly) vonatkozó adatát vizsgálja. Egy gépjárműmentő egyszerre csak egy közbeszerzési részben mutatható be, azonban egy közbeszerzési részen belül az alkalmasság minimumkövetelménye több gépjárműmentővel is igazolható. A jármű(vek) forgalmi engedélye alapján megállapíthatónak kell lennie annak is, hogy az ajánlattevő, vagy a kapacitást nyújtó szerv vagy személy a jármű tulajdonosa vagy üzembentartója.
M/3.) Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik részenként legalább 1 db gépjárműmentő járművel, amely alkalmas az ajánlattétellel érintett rész műszaki leírásában meghatározott valamennyi jármű szállítására. Az alkalmasság megállapítása érdekében az ajánlatkérő a gépjárműmentő forgalmi engedélyének terhelhetőségre (raksúly) vonatkozó adatát vizsgálja. Egy gépjárműmentő egyszerre csak egy közbeszerzési részben mutatható be, azonban egy közbeszerzési részen belül az alkalmasság minimumkövetelménye több gépjárműmentővel is igazolható. A jármű(vek) forgalmi engedélye alapján megállapíthatónak kell lennie annak is, hogy az ajánlattevő, vagy a kapacitást nyújtó szerv vagy személy a jármű tulajdonosa vagy üzembentartója.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
Késedelmi kötbér: mértéke minden késedelemmel érintett napra 20 000 HUF, de legfeljebb 600 000 HUF.
Meghiúsulási kötbér: az adott közbeszerzési részhez tartozó Keretösszeg teljesítéssel még nem fedezett nettó értékének 20 %-ával megegyező összeg, de legalább 600 000 HUF.
Jótállás: Fődarabcserével járó munkák esetében az ajánlatkérő előírja legalább 12 hónap (kilométer- és üzemóra korlátozás nélküli) jótállás vállalását, amelyet meghaladóan többletjótállás vállalható a jelen felhívásban foglaltak szerint (értékelési részszempont). Fődarabcserével nem járó munkák esetében az ajánlatkérő előírja legalább 6 hónap (kilométer- és üzemóra korlátozás nélküli) jótállás vállalását.
Jótállás: Fődarabcserével járó munkák esetében az ajánlatkérő előírja legalább 12 hónap (kilométer- és üzemóra korlátozás nélküli) jótállás vállalását, amelyet meghaladóan többletjótállás vállalható a jelen felhívásban foglaltak szerint (értékelési részszempont). Fődarabcserével nem járó munkák esetében az ajánlatkérő előírja legalább 6 hónap (kilométer- és üzemóra korlátozás nélküli) jótállás vállalását.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
1. AK előleget nem fizet;
2. Az ellenérték a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése, a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bek.-re figyelemmel, átutalással kerül kifizetésre, a Ptk. 6:155. (1) bek. figyelembevételével. AK az elektronikus számlák benyújtása vonatkozásában felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. § -ára.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
2. Az ellenérték a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése, a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bek.-re figyelemmel, átutalással kerül kifizetésre, a Ptk. 6:155. (1) bek. figyelembevételével. AK az elektronikus számlák benyújtása vonatkozásában felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. § -ára.
3. az ajánlattétel, az elszámolás, és a kifizetés pénzneme: HUF.
4. Számla kibocsátására a nyertes ajánlattevő az ajánlatkérő által teljesítésigazolással ellátott egyedi megrendelések tekintetében jogosult.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok és a szerződéstervezet tartalmazzák.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. §-ának (8) bekezdésre tekintettel nem írja elő és nem is teszi lehetővé közös ajánlattétel esetén, hogy a közös AT-k a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzanak létre.
A szerződés teljesítésének feltételei:
— A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény,
— A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.24.) KöHÉM rendelet,
— A közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatárnak szabályairól szóló 77/2009. (XII.15.) KHEM-IRM-KvVM együttes rendelet,
— A gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX.29.) KHVM rendelet,
— A vizsgálóállomás engedélyezésének részletes eljárási szabályairól szóló 181/2017. (VII.5.) Korm. rendelet,
— A közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával és ellenőrzésével, továbbá gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet.

Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 08:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-06-10 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 10:00
Hely: Az ajánlatot elektronikus úton szükséges benyújtani a www.ekr.gov.hu oldalon.
További információk:
Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1b), (1c) bek. alapján az EKR-ben történik.
Az elektronikus bontási eljárásra az EKR rendelet 15. § (1)–(3) bekezdéseinek, és – üzemzavar esetén – 16. §-ának rendelkezései az irányadók.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): az AK által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás egész hónapokban (0 hónap és 6 hónap között)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 160
3. Ajánlattevő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján ajánlatában köteles megjelölni:
A közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek (amelyeknek) teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. Az ajánlatban a nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell. A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.

4. Ajánlatkérő a 321/2015. Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése szerint tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárásban az alkalmassági feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvételének feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban kerültek meghatározásra.

5. Az eljárásban felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadóként eljár: dr. Petrás Zsuzsa (lajstromszám: 00984).
6. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
7. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4) bekezdése alapján a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján az ajánlatok bírálatát - az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el.

8. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani. (A változásbejegyzésre vonatkozó nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)

9. A IV.2.6) pontban írt 1 hónap alatt AK 30 napot ért.
10. Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa valamennyi rész vonatkozásában: 0-10. A módszerek, amelyekkel a pontok kiosztásra kerülnek: 1. értékelési részszempont valamennyi alszempontja (ajánlati ár) -fordított arányosítás; 2. értékelési részszempont (az AK által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás hónapokban) - a Közbeszerzési Hatóság útmutatójának V. pontja (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) szerint. A módszerek részletes leírását a Közbeszerzési dokumentum tartalmazza.

11. AK az „Ajánlati ár” részszempont körében az alábbi alszempontokat értékeli valamennyi rész vonatkozásában:
12. A 2. értékelési szempont körében AK a jármű fődarabok alatt az 5/1990. (IV.12.) KÖHÉM rendelet 1. mellékletének I. fejezet 1. pontja alapján a következőket érti: motor, váltómű, kormányberendezés, futóművek, alváz vagy önhordó kocsiszekrény, felépítmény.

13. Nyertes AT köteles a szerződéskötés időpontjára olyan gépjármű diagnosztikai szoftverrel vagy szoftverekkel rendelkezni, amely alkalmazható az adott közbeszerzési rész tárgyát képező és ilyen szoftverrel technikailag vizsgálható valamennyi jármű esetében. Az ajánlathoz csatolni kell az AT erre vonatkozó kötelezettségvállalását tartalmazó nyilatkozatot. A nyertes AT e szoftver(ek) licencszerződésének egyszerű másolatát a szerződéskötéskor az AK-nek átadja, a licencszerződés(ek) érvényességét a szerződés teljesítésének időtartama alatt folyamatosan fenntartja. A határidőben történő benyújtás elmulasztását AK a szerződéskötéstől való visszalépésnek tekinti.

14. Nyertes AT köteles közbeszerzési részenként a szerződéskötés időpontjára legalább 8 000 000 Ft/kár és legalább 35 000 000 Ft/év mértékű, a közbeszerzés tárgyára érvényes felelősségbiztosítással rendelkezni, amely fedezetet nyújt a szolgáltatás végzése során bekövetkezett károk megtérítésére - beleértve a szolgáltatás tárgyában esett károkat is, továbbá annak érvényességét a szerződés teljesítésének időtartama alatt folyamatosan fenntartani, valamint a felelősségbiztosítási szerződés kötvényének egyszerű másolatát a szerződéskötéskor benyújtani. A határidőben történő benyújtás elmulasztását AK a szerződéskötéstől való visszalépésnek tekinti.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 093-245262 (2021-05-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-01-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés négy részben, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
- teljes körű szerviz és karbantartás,
- műszaki vizsgáztatás,
- mechanikus és elektromos javítás,
- kis- és fődarab cserés felújítás,
- karosszéria munkák elvégzése,
- hozom viszem szolgáltatás,
- műszaki hibaelhárítás,
- autómentés,
- tisztítás,
- biztosítási ügyintézés.
A keretszerződéssel érintett járművek gyártmányát, típusát részenként a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírások melléklete tartalmazza.
AK kötelezettséget vállal a szerződésenkénti keretösszegek legalább 70%-ának lehívására.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
Vállalkozási keretszerződés négy részben, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
- teljes körű szerviz és karbantartás,
- műszaki vizsgáztatás,
- mechanikus és elektromos javítás,
- kis- és fődarab cserés felújítás,
- karosszéria munkák elvégzése,
- hozom viszem szolgáltatás,
- műszaki hibaelhárítás,
- autómentés,
- tisztítás,
- biztosítási ügyintézés.
A keretszerződéssel érintett járművek gyártmányát, típusát részenként a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírások melléklete tartalmazza.
AK kötelezettséget vállal a szerződésenkénti keretösszegek legalább 70%-ának lehívására.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
A beszerzés teljes értéke: 266 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Kodály Zoltán Út 3.
Az ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a alapján a következő tájékoztatást nyújtja:
1. rész - Váci Üzemvezetőség:
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
LANZS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1183 Budapest, Gyömrői út 93-95.; 13530772-2-43)
R-Carnet Service Kft. (2687 Bercel, Széchenyi István út 59.; 14813719-2-12)
PM PERPETUUM MOBILE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2600 Vác, Szent László út 13.; 10816851-2-13), aki az összegezésben a közbeszerzés e részének második legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevőjeként került kihirdetésre, azonban a nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől történt visszalépése miatt a szerződés vele került megkötésre.
Lukács és Tamás Autókereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2600 Vác, Kazinczy u. 1.; 12208229-2-13)
A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 111 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
A PM Perpetuum Mobile Kft. ajánlatának értékelési szempont szerinti tartalmi elemei:
1.1. autószerelés rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 80, megajánlás: 7800
1.2. autóvillamossági szerelés rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 20, megajánlás: 7800
1.3. autófényezői munka rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 20, megajánlás: 10 000
1.4. karosszérialakatos munka rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 20, megajánlás: 10 000
1.5. műszaki vizsgáztatás hatósági díjon felüli tevékenységének díja (nettó HUF/jármű/alkalom) - súlyszám 15, megajánlás: 2710
1.6. tisztítás rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 5, megajánlás: 7800
2. Az ajánlatkérő által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás egész hónapokban (0 hónap és 6 hónap között) - súlyszám 10, megajánlás: 0
2. rész - Szentedrei Üzemvezetőség:
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
LANZS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1183 Budapest, Gyömrői út 93-95.; 13530772-2-43)
R-Carnet Service Kft. (2687 Bercel, Széchenyi István út 59.; 14813719-2-12), aki egyúttal a közbeszerzés e részének nyertes ajánlattevője.
PM PERPETUUM MOBILE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2600 Vác, Szent László út 13.; 10816851-2-13)
A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 58 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
Az R-Carnet Service Kft. ajánlatának értékelési szempont szerinti tartalmi elemei:
1.1. autószerelés rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 80, megajánlás: 4290
1.2. autóvillamossági szerelés rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 20, megajánlás: 6500
1.3. autófényezői munka rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 20, megajánlás: 8500
1.4. karosszérialakatos munka rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 20, megajánlás: 6500
1.5. műszaki vizsgáztatás hatósági díjon felüli tevékenységének díja (nettó HUF/jármű/alkalom) - súlyszám 15, megajánlás: 3000
1.6. tisztítás rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 5, megajánlás: 3290
2. Az ajánlatkérő által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás egész hónapokban (0 hónap és 6 hónap között) - súlyszám 10, megajánlás: 6
3. rész - Gödöllői Üzemvezetőség:

A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 44 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.

4. rész - Balassagyarmati Üzemvezetőség:
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
Kerék György e.v. (2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán utca 71.; 61283785232)

A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 53 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
Az R-Carnet Service Kft. ajánlatának értékelési szempont szerinti tartalmi elemei:
1.1. autószerelés rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 80, megajánlás: 4290
1.2. autóvillamossági szerelés rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 20, megajánlás: 6500
1.3. autófényezői munka rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 20, megajánlás: 8500
1.4. karosszérialakatos munka rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 20, megajánlás: 6500
1.5. műszaki vizsgáztatás hatósági díjon felüli tevékenységének díja (nettó HUF/jármű/alkalom) - súlyszám 15, megajánlás: 3000
1.6. tisztítás rezsióradíja (nettó HUF/óra) - súlyszám 5, megajánlás: 3290
2. Az ajánlatkérő által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás egész hónapokban (0 hónap és 6 hónap között) - súlyszám 10, megajánlás: 6
Az ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a alapján a következő tájékoztatást nyújtja:
1. rész - Váci Üzemvezetőség:
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
LANZS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1183 Budapest, Gyömrői út 93-95.; 13530772-2-43)
R-Carnet Service Kft. (2687 Bercel, Széchenyi István út 59.; 14813719-2-12)
PM PERPETUUM MOBILE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2600 Vác, Szent László út 13.; 10816851-2-13), aki az összegezésben a közbeszerzés e részének második legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevőjeként került kihirdetésre, azonban a nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől történt visszalépése miatt a szerződés vele került megkötésre.
Lukács és Tamás Autókereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2600 Vác, Kazinczy u. 1.; 12208229-2-13)
A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 111 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
A PM Perpetuum Mobile Kft. ajánlatának értékelési szempont szerinti tartalmi elemei:
2. Az ajánlatkérő által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás egész hónapokban (0 hónap és 6 hónap között) - súlyszám 10, megajánlás: 0
2. rész - Szentedrei Üzemvezetőség:
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
LANZS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1183 Budapest, Gyömrői út 93-95.; 13530772-2-43)
R-Carnet Service Kft. (2687 Bercel, Széchenyi István út 59.; 14813719-2-12), aki egyúttal a közbeszerzés e részének nyertes ajánlattevője.
PM PERPETUUM MOBILE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2600 Vác, Szent László út 13.; 10816851-2-13)
A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 58 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
Az R-Carnet Service Kft. ajánlatának értékelési szempont szerinti tartalmi elemei:
2. Az ajánlatkérő által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás egész hónapokban (0 hónap és 6 hónap között) - súlyszám 10, megajánlás: 6
3. rész - Gödöllői Üzemvezetőség:
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
LANZS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1183 Budapest, Gyömrői út 93-95.; 13530772-2-43)
R-Carnet Service Kft. (2687 Bercel, Széchenyi István út 59.; 14813719-2-12), aki egyúttal a közbeszerzés e részének nyertes ajánlattevője.
A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 44 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
Az R-Carnet Service Kft. ajánlatának értékelési szempont szerinti tartalmi elemei:
2. Az ajánlatkérő által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás egész hónapokban (0 hónap és 6 hónap között) - súlyszám 10, megajánlás: 6
4. rész - Balassagyarmati Üzemvezetőség:
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
Kerék György e.v. (2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán utca 71.; 61283785232)
R-Carnet Service Kft. (2687 Bercel, Széchenyi István út 59.; 14813719-2-12), aki egyúttal a közbeszerzés e részének nyertes ajánlattevője.
A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 53 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
Az R-Carnet Service Kft. ajánlatának értékelési szempont szerinti tartalmi elemei:
2. Az ajánlatkérő által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás egész hónapokban (0 hónap és 6 hónap között) - súlyszám 10, megajánlás: 6
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
- teljes körű szerviz és karbantartás,
- műszaki vizsgáztatás,
- mechanikus és elektromos javítás,
- kis- és fődarab cserés felújítás,
- karosszéria munkák elvégzése,
- hozom viszem szolgáltatás,
- műszaki hibaelhárítás,
- autómentés,
- tisztítás,
- biztosítási ügyintézés.
AK kötelezettséget vállal a szerződésenkénti keretösszegek legalább 70%-ának lehívására.
A rész elnevezése: Járművek karbantartása, javítása -Váci Ü.V.
Rövid leírás:
A szerződés keretösszege nettó 111 000 000 Ft. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70%-ának lehívására.
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési részre vonatkozó járműlista szerinti jármű darabszám legfeljebb 10%-ának megfelelő mennyiségű további járművekre is jogosult a szolgáltatás megrendelésére. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.

A szerződés keretösszege nettó 58 000 000 Ft. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70%-ának lehívására.
A szerződés keretösszege nettó 44 000 000 Ft. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70%-ának lehívására.
A szerződés keretösszege nettó 53 000 000 Ft. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70%-ának lehívására.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-07 📅
Név: R-Carnet Service Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14813719212
Postacím: Széchenyi Út 59
Postai város: Bercel
Postai irányítószám: 2687
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309345110📞
E-mail: rtibor@rcarnet.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 111 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-06 📅
A beszerzés teljes értéke: 58 000 000 HUF 💰
44 000 000 HUF 💰
53 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
3
2
Hivatkozás További információk
Az ajánlatkérő a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. §-a alapján a következő tájékoztatást nyújtja:
1. rész - Váci Üzemvezetőség:
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
LANZS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1183 Budapest, Gyömrői út 93-95.; 13530772-2-43)
R-Carnet Service Kft. (2687 Bercel, Széchenyi István út 59.; 14813719-2-12)
PM PERPETUUM MOBILE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2600 Vác, Szent László út 13.; 10816851-2-13), aki az összegezésben a közbeszerzés e részének második legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevőjeként került kihirdetésre, azonban a nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől történt visszalépése miatt a szerződés vele került megkötésre.
PM PERPETUUM MOBILE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2600 Vác, Szent László út 13.; 10816851-2-13), aki az összegezésben a közbeszerzés e részének második legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevőjeként került kihirdetésre, azonban a nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől történt visszalépése miatt a szerződés vele került megkötésre.
Lukács és Tamás Autókereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2600 Vác, Kazinczy u. 1.; 12208229-2-13)
A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 111 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
A PM Perpetuum Mobile Kft. ajánlatának értékelési szempont szerinti tartalmi elemei:
2. Az ajánlatkérő által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás egész hónapokban (0 hónap és 6 hónap között) - súlyszám 10, megajánlás: 0
2. rész - Szentedrei Üzemvezetőség:
R-Carnet Service Kft. (2687 Bercel, Széchenyi István út 59.; 14813719-2-12), aki egyúttal a közbeszerzés e részének nyertes ajánlattevője.
PM PERPETUUM MOBILE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2600 Vác, Szent László út 13.; 10816851-2-13)
A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 58 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
Az R-Carnet Service Kft. ajánlatának értékelési szempont szerinti tartalmi elemei:
2. Az ajánlatkérő által a fődarabcserés munkákra kötelezően előírt 12 hónap jótálláson felüli többletjótállás egész hónapokban (0 hónap és 6 hónap között) - súlyszám 10, megajánlás: 6
3. rész - Gödöllői Üzemvezetőség:
A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 44 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
4. rész - Balassagyarmati Üzemvezetőség:
Kerék György e.v. (2660 Balassagyarmat, Mikszáth Kálmán utca 71.; 61283785232)
A szerződés eredetileg tervezett és végleges összértéke nettó 53 000 000 Ft. A szerződés értéke keretösszegként került rögzítése, amely összegig kerülhet sor egyedi megrendelések kibocsátására.
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-10-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 58 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-11-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: 3,5 t meg nem haladó jármű-karbantartás, javítás
Hivatkozási szám: EKR000440552021
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés négy részben, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
- teljes körű szerviz és karbantartás,
- műszaki vizsgáztatás,
- mechanikus és elektromos javítás,
- kis- és fődarab cserés felújítás,
- karosszéria munkák elvégzése,
- hozom viszem szolgáltatás,
- műszaki hibaelhárítás,
- autómentés,
- tisztítás,
- biztosítási ügyintézés.
A keretszerződéssel érintett járművek gyártmányát, típusát részenként a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírások melléklete tartalmazza.
AK kötelezettséget vállal a szerződésenkénti keretösszegek legalább 70%-ának lehívására.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
Vállalkozási keretszerződés négy részben, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
- teljes körű szerviz és karbantartás,
- műszaki vizsgáztatás,
- mechanikus és elektromos javítás,
- kis- és fődarab cserés felújítás,
- karosszéria munkák elvégzése,
- hozom viszem szolgáltatás,
- műszaki hibaelhárítás,
- autómentés,
- tisztítás,
- biztosítási ügyintézés.
A keretszerződéssel érintett járművek gyártmányát, típusát részenként a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírások melléklete tartalmazza.
AK kötelezettséget vállal a szerződésenkénti keretösszegek legalább 70%-ának lehívására.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Járműállomány-javítási és karbantartási szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 44 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000440552021/3
A beszerzés leírása:
Vállalkozási keretszerződés, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
- teljes körű szerviz és karbantartás,
- műszaki vizsgáztatás,
- mechanikus és elektromos javítás,
- kis- és fődarab cserés felújítás,
- karosszéria munkák elvégzése,
- hozom viszem szolgáltatás,
- műszaki hibaelhárítás,
- autómentés,
- tisztítás,
- biztosítási ügyintézés.
A feladatokat az AK Gödöllői Üzemvezetőségéhez tartozó mindenkori járműállománya vonatkozásában kell a nyertes AT-nek ellátnia. A járművek (61 db) gyártmányát, típusát a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírás melléklete (járműlista) tartalmazza.
A szerződés keretösszege nettó 44.000.000 Ft. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70%-ának lehívására.

A teljesítés helye a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Gödöllői Üzemvezetőségének szolgáltatási
területe.
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 24 hónap
További információk a megújításról:
Amennyiben a keretösszeg nem merült ki, Ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozatával jogosult további legfeljebb 12 hónappal a keretszerződés hatályát meghosszabbítani. Részletek a szerződéstervezetben.
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési részre vonatkozó járműlista szerinti jármű darabszám legfeljebb 10%-ának megfelelő mennyiségű további járművekre is jogosult a szolgáltatás megrendelésére. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési részre vonatkozó járműlista szerinti jármű darabszám legfeljebb 10%-ának megfelelő mennyiségű további járművekre is jogosult a szolgáltatás megrendelésére. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Szerződés száma: DMRV/255-3/2022
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-01-06 📅
Cím: Vállalkozási keretszerződés
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 44 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000440552021/3679
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás: gépjárműmentés, autóvillamossági feladatok, járműfényezés
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: gépjárműmentés, autóvillamossági feladatok, járműfényezés
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: R-Carnet Service Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14813719212
Postacím: Széchenyi Út 59
Postai irányítószám: 2687
Postai város: Bercel
Régió: Nógrád🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: rtibor@rcarnet.hu📧
Telefon: +36 309345110📞
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
— A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény,
— A közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV.24.) KöHÉM rendelet,
— A közúti járművek környezetvédelmi felülvizsgálatárnak szabályairól szóló 77/2009. (XII.15.) KHEM-IRMKvVM együttes rendelet,
— A gépjárműfenntartó tevékenység személyi és dologi feltételeiről szóló 1/1990. (IX.29.) KHVM rendelet,
— A vizsgálóállomás engedélyezésének részletes eljárási szabályairól szóló 181/2017. (VII.5.) Korm. rendelet,
— A közúti járművek forgalomba helyezésével és forgalomban tartásával, környezetvédelmi felülvizsgálatával
és ellenőrzésével, továbbá gépjárműfenntartó tevékenységgel kapcsolatos egyes közlekedési hatósági
eljárások díjáról szóló 91/2004. (VI. 29.) GKM rendelet.

Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10863877244
Postacím: Kodály Zoltán Út 3.
Postai irányítószám: 2600
Postai város: Vác
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Petrás Zsuzsa
E-mail: kozbeszerzes@univerzalbeszerzo.hu📧
Telefon: +36 203441802📞
URL: https://www.dmrvzrt.hu🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 40664534
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Keretszerződés alapján a Vállalkozó által ellátandó járműjavítási és karbantartási feladatok a Megrendelő korábbi tapasztalatainál nagyobb esetszámban szükségesek, amelyre figyelemmel a keretösszeg 9,9% mértékű emelése vált indokolttá a Megrendelő közszolgáltatói feladatainak ellátása érdekében.

A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0003
Új érték
Szöveg:
A Keretszerződés 4.3. pontja szerinti nettó 44 000 000 Ft + áfa keretösszeget 9,9%-kal, azaz nettó 4 356 000 Ft-tal (négymillió-háromszázötvenhatezer forinttal) megemelték a Felek.
A Keretszerződés 4.3. pontja szerinti keretösszeg a szerződésmódosítást követően nettó 48 356 000 Ft + áfa, azaz negyvennyolcmillió- háromszázötvenhatezer forint +áfa.
Felek a szerződésmódosítás 2023. október 11-én kötötték meg.

Forrás: OJS 2023/S 224-706839 (2023-11-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-11-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 266 000 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000440552021/4
Mennyiség: 24 3C
A beszerzés leírása:
Vállalkozási keretszerződés, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
- teljes körű szerviz és karbantartás,
- műszaki vizsgáztatás,
- mechanikus és elektromos javítás,
- kis- és fődarab cserés felújítás,
- karosszéria munkák elvégzése,
- hozom viszem szolgáltatás,
- műszaki hibaelhárítás,
- autómentés,
- tisztítás,
- biztosítási ügyintézés.
A feladatokat az AK Balassagyarmati Üzemvezetőségéhez tartozó mindenkori járműállománya vonatkozásában kell a nyertes AT-nek ellátnia. A járművek (59 db) gyártmányát, típusát a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírás melléklete (járműlista) tartalmazza.
A szerződés keretösszege nettó 53.000.000 Ft. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70%-ának lehívására.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
Vállalkozási keretszerződés, amelynek tárgya az ajánlatkérő tulajdonában illetve üzemeltetésében álló, 3,5 tonnát meg nem haladó össztömegű járművek vonatkozásában az alábbi feladatok ellátása az ajánlatkérő egyedi megrendelései alapján:
- teljes körű szerviz és karbantartás,
- műszaki vizsgáztatás,
- mechanikus és elektromos javítás,
- kis- és fődarab cserés felújítás,
- karosszéria munkák elvégzése,
- hozom viszem szolgáltatás,
- műszaki hibaelhárítás,
- autómentés,
- tisztítás,
- biztosítási ügyintézés.
A feladatokat az AK Balassagyarmati Üzemvezetőségéhez tartozó mindenkori járműállománya vonatkozásában kell a nyertes AT-nek ellátnia. A járművek (59 db) gyártmányát, típusát a közbeszerzési dokumentumok (KD) részét képező műszaki leírás melléklete (járműlista) tartalmazza.
A szerződés keretösszege nettó 53.000.000 Ft. AK kötelezettséget vállal a keretösszeg legalább 70%-ának lehívására.
A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok, a szerződéstervezet, műszaki leírás tartalmazzák.
További információk:
BT-150 A szerződés száma: DMRV/255-4/2022.
BT-3202 Az ajánlat technikai azonosítója: EKR000440552021/3679
BT-145 A szerződés megkötésének dátuma: 2022.01.06
BT-151 A szerződés URL-je: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/szerzodes.xhtml?szerzodesId=60722
BT-3201 Nincs ilyen a hirdetményben.
BT-150 A szerződés száma: DMRV/255-4/2022.
BT-3202 Az ajánlat technikai azonosítója: EKR000440552021/3679
BT-145 A szerződés megkötésének dátuma: 2022.01.06
BT-151 A szerződés URL-je: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/szerzodes.xhtml?szerzodesId=60722
BT-3201 Nincs ilyen a hirdetményben.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A teljesítés helye a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. Balassagyarmati
Üzemvezetőségének szolgáltatási területe.
A teljesítés helye: Nógrád🏙️
A megújítások maximális száma: 1
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés odaítélése LOT-0004
Szerződés száma: DMRV/255-4/2022.
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/szerzodes.xhtml?szerzodesId=60722🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 53 000 000 HUF 💰
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Keretszerződés alapján a Vállalkozó által ellátandó járműjavítási és karbantartási feladatok a Megrendelő korábbi tapasztalatainál nagyobb esetszámban szükségesek, amelyre figyelemmel a keretösszeg 9,9% mértékű emelése vált indokolttá a Megrendelő közszolgáltatói feladatainak ellátása érdekében.
Felek a Kbt. 141. § (2) bekezdése alapján módosították a szerződést.
A Keretszerződés alapján a Vállalkozó által ellátandó járműjavítási és karbantartási feladatok a Megrendelő korábbi tapasztalatainál nagyobb esetszámban szükségesek, amelyre figyelemmel a keretösszeg 9,9% mértékű emelése vált indokolttá a Megrendelő közszolgáltatói feladatainak ellátása érdekében.
Felek a Kbt. 141. § (2) bekezdése alapján módosították a szerződést.
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0004
Új érték
Szöveg:
A Keretszerződés 4.3. pontja szerinti nettó 53 000 000 Ft + áfa keretösszeget 9,9%-kal, azaz nettó 5 247 000 Ft-tal (ötmillió-kétszáznegyvenhétezer forinttal) megemelték a Felek.
A Keretszerződés 4.3. pontja szerinti keretösszeg a szerződésmódosítást követően nettó 58 247 000 Ft + áfa, azaz ötvennyolcmillió-kétszáznegyvenhétezer forint +áfa.