8. számú főút Herend és Devecser szakasz tervezése

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság

8. számú főút Herend és Devecser közötti szakasz négynyomúsításához szükséges engedélyezési tervek korszerűségi felülvizsgálata, kiviteli tervek elkészítése, valamint Devecser nyugati elkerülő és Ajka-Bakonygyepes elkerülő utak engedélyezési és kiviteli teveinek elkészítése szükséges engedélyek megszerzése

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-08-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-06-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-06-30 Ajánlati felhívás
2021-08-11 További információk
2021-12-15 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-06-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000653912021
Rövid leírás:
8. számú főút Herend és Devecser közötti szakasz négynyomúsításához szükséges engedélyezési tervek korszerűségi felülvizsgálata, kiviteli tervek elkészítése, valamint Devecser nyugati elkerülő és Ajka-Bakonygyepes elkerülő utak engedélyezési és kiviteli teveinek elkészítése szükséges engedélyek megszerzése
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Projekt- és tervelőkészítés, költségbecslés 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Győr-Moson-Sopron 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
Postacím: Váci út 45.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://nif.hu/ 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 18025785 📞
Fax: +36 14368560 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000653912021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000653912021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-30 📅
Benyújtási határidő: 2021-08-12 📅
Közzététel dátuma: 2021-07-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 127-337126
HL-S szám: 127
További információk
A II.2.7. pontban feltüntetett időtartam naptári napokban értendő, a szerződés hatálybalépésétől számítandó, és tartalmazza a közbeszerzési dokumentumokban és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott Ajánlatkérő és egyéb érintettek véleményezési, jóváhagyási, továbbá a hatósági engedélyezési átfutási időket is. Tekintettel arra, hogy az EKR rendszerbe max. 25 MB méretű fájl tölthető fel, AK a 7-Zip programmal darabolta fel a KD-t max. 25 MB méretű fájlokra. A feltöltött fájlokat kérjük egy mappába letölteni, majd az ingyenesen elérhető 7-Zip programmal kibontani: jobb egér gomb → 7-Zip → Fájlok kibontása. 7-Zip program az alábbi linkről tölthető le: https://www.7-zip.org/
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tervezési szerződés: "8. számú főút Herend és Devecser közötti szakasz négynyomúsításához szükséges teljeskörű engedélyezési tervek korszerűségi felülvizsgálata, a teljeskörű kiviteli tervek elkészítése, valamint Devecser nyugati elkerülő és Ajka-Bakonygyepes elkerülő utak teljeskörű engedélyezési és teljeskörű kiviteli terveinek elkészítése szükséges engedélyek megszerzése" tárgyában
Többet mutasson
Műszaki tartalom röviden:
A 8. sz. főút Herend és Devecser közötti egybefüggő hozzávetőlegesen 27,5 km hosszú szakaszának 2x2 sávos főúttá történő fejlesztésének a tervezése a szükséges különszintű csomópontokkal, pihenőkkel, az országos közúthálózat alternatív kiegészítő elemeivel és az önkormányzati utak korrekciójával. Az új, 2x2 forgalmi sávos nyomvonal cca. 12 km hosszú, mely mellett az eredeti nyomvonal cca. 15,5 km-en kerül négynyomúsításra és 11,5 t teherbírású burkolatmegerősítésre.
Többet mutasson
A szakasz legnagyobb műtárgyként tartalmazza a B749 Városlődi-völgyhíd (felszerkezet tervezett hossza: 91,40 m, legnagyobb tervezett támaszköze: 45,10 m) áttervezését is.
A tervkorszerűségi felülvizsgálat keretében szükséges az engedélyezési terv felülvizsgálata. A felülvizsgálat részét képezi többek között, de nem kizárólagosan a felülvizsgálat során történő egyeztetések alapján az indokolt és szükségszerű módosítások átvezetése, áttervezése, a korona szélesség 24,6 m-ről 20 m-re történő csökkentése, a csomóponti kialakítások felülvizsgálata, szükséges esetben áttervezése, a környezetvédelmi engedély és az útépítési engedély módosítása - amennyiben a Hatósággal történő egyeztetés alapján szükséges, úgy akár új engedélyezési eljárás lefolytatásával is -, valamint a kiviteli tervek teljes körűen történő elkészítése.
Többet mutasson
A Devecser nyugati elkerülő út esetében cca. 5,7 km hosszban, míg az Ajka-Bakonygyepest nyugati irányból elkerülő út esetében cca. 2,2 km hosszban a szükséges környezetvédelmi munkarészeket, teljeskörű engedélyezési és teljeskörű kiviteli terveket kell elkészíteni és a szükséges engedélyeket beszerezni. A tervezési feladat részeként az Ajka-Bakonygyepes elkerülő útnak a 7339 jelű Ajka - Devecser összekötő útig történő meghosszabbítási lehetőségének a tanulmánytervi szintű vizsgálatát is el kell végezni cca. 1,5 km hosszban.
Többet mutasson
A tervezési feladaton belül BIM rendszerben (3 dimenzióban) kell megtervezni a négynyomúsítással érintett szakaszokat és a tanulmánytervi szinten kidolgozandó Ajka-Bakonygyepes elkerülő útnak a 7339 jelű Ajka - Devecser összekötő útig történő meghosszabbítását.
Többet mutasson
Feladat az engedélyezési eljárások teljeskörű lefolytatása és az engedélyezési eljárásokban való teljeskörű közreműködés is.
A feladat részletes leírását a szerződéstervezet, illetve annak mellékletét képező tervezési feladatleírás (műszaki leírás) tartalmazza.
(az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása)
Időtartam: 853 nap
További információk:
A II.2.7. pontban feltüntetett időtartam naptári napokban értendő, a szerződés hatálybalépésétől számítandó, és tartalmazza a közbeszerzési dokumentumokban és a vonatkozó jogszabályokban meghatározott Ajánlatkérő és egyéb érintettek véleményezési, jóváhagyási, továbbá a hatósági engedélyezési átfutási időket is.
Többet mutasson
Tekintettel arra, hogy az EKR rendszerbe max. 25 MB méretű fájl tölthető fel, AK a 7-Zip programmal darabolta fel a KD-t max. 25 MB méretű fájlokra. A feltöltött fájlokat kérjük egy mappába letölteni, majd az ingyenesen elérhető 7-Zip programmal kibontani: jobb egér gomb → 7-Zip → Fájlok kibontása. 7-Zip program az alábbi linkről tölthető le: https://www.7-zip.org/
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: NIF Zrt. U1 Projektiroda, 9022 Győr, Schwarzenberg u. 8. I. em.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A) Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
Az ajánlatkérő a Kbt.74.§(1) bek. alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt,alvállalkozót v. az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet,aki az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik,v. aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett.
Többet mutasson
Kizáró okok igazolásának módja:
1. Előzetes igazolási mód:
Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevők esetében külön-külön) a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint EEKD benyújtásával - EKR űrlapon - kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
Az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben említett kizáró okok hiányát. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazd. szereplő teszi meg.
Többet mutasson
A Kr. 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.
Többet mutasson
A Kr. 13. §-a alapján az ajánlattevő vonatkozásában folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (annak mellékleteivel együtt) és a kérelem beérkezéséről szóló elektronikus cégbírósági igazolást. Kérjük a nyilatkozatot nemleges esetben is csatolni.
Többet mutasson
2. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához:
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. 1. § (2)-(5) bek., 8., 10., 12-16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
B) A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó igazolási mód:
Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α (alfa) pont kitöltése.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
SZ/1. Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 26. § (3) bekezdése, a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése és a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján csatolja az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a nyilvántartásokban szereplés tényét a Kbt. 69. § (11) bek. szerinti nyilvántartásokban ellenőrzi. A nyilvántartásokban szereplés tényét -amennyiben a Kbt.69.§(11)bek. szerinti nyilvántartásban a vonatkozó adatok, ill. tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód- a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak v. a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság minimumkövetelménye(i):
SZ/1. Ajánlattevő (közös ajánlattevők) alkalmatlan, ha nem szerepel a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara által vezetett névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik.
Többet mutasson
A 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdés alapján Ajánlatkérő előírja, hogy a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6)-(7); (11)-(12) bekezdései is irányadóak.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság igazolásának módja:
Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. (alfa) pont kitöltése.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kr. 1. § (7) bekezdésére.
A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
P/1. Ajánlattevőnek a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évből, a közbeszerzés tárgyából (közúti infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódó tervezési és/vagy engedélyeztetési feladatok elvégzése) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevételről szóló egyszerű nyilatkozatát eredeti vagy másolati példányban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg működését, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Amennyiben AT nyilatkozatában kevesebb, mint három lezárt üzleti évet mutat be, amelyből azonban megállapítható az alkalmassági követelménynek való megfelelése, AK nem rendel el hiánypótlást a be nem mutatott lezárt üzleti év/évek tekintetében.
Ha az ajánlattevő olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. (Kr. 19. § (3) bek.)
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6)-(8), (11)-(12) bek., és a Kr. 19. § (7) bek. megfelelően irányadó.
Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a dokumentációban található.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgya szerinti (közúti infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódó tervezési és/vagy engedélyeztetési feladatok elvégzése) általános forgalmi adó nélkül számított (nettó) árbevétele összesen nem éri el a nettó 1 000 000 000 Ft értéket.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság igazolásának módja:
Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. (alfa) pont kitöltése.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kr. 1. § (7) bekezdésére.
A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
M/1. Ajánlattevőnek a Kr. 21. § (3) bek. a) pontja illetve a (3a) bek. b) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónap) befejezett, de legfeljebb 9 éven (108 hónap) belül megkezdett legjelentősebb befejezett referenciáinak ismertetését, és a referenciák szerződést kötő másik féltől származó igazolását, vagy referencianyilatkozatot a Kr. 22. § (1) bek. alapján. A referenciákat Kr. 22. § (2) bek. szerinti tartalommal, az alkalmassági előírásnak megfelelő részletezettséggel kell igazolni.
Többet mutasson
Az igazolásnak, vagy nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
— a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét,
— a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét (az alkalmassági előírásnak megfelelően részletezett tartalommal),
— a szerződés teljesítésének idejét (időtartamát), azaz a teljesítés kezdő és befejező időpontját (év, hónap, nap pontossággal),
— az igazolás, vagy nyilatkozat kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben az ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, úgy az igazolásból vagy nyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie annak is, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit (elvégzett munkarészek(ek) megjelölésével) teljesítette. Amennyiben a referencia igazolás, vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével a Kr. 22. § (5) bek. szerinti adatok feltüntetése is szükséges.
Többet mutasson
M/2. ATnek a Kr.21.§(3)bek.b) pontja alapján az ajánlathoz csatolni kell az alábbi dokumentumokat:
a) AT-i nyilatkozat, amelyből megállapítható mely szakembert mely alkalmassági követelményre jelöli AK, továbbá, hogy a szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra (EKR űrlap),
b) szakember saját kezűleg aláírt, keltezéssel ellátott szakmai önéletrajza,
c) szakember saját kezűleg aláírt, keltezéssel ellátott rendelkezésre állási nyilatkozata,
d) szakképzettséget igazoló dokumentum
Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen:
a) a beruházások, projektek ismertetését,
b) az adott szakember által ellátott feladat, tevékenység ismertetését,
c) a tevékenység kezdő és befejező idejét (legalább év, hónap pontossággal!),
d) annak a szervezetnek a megjelölését, amellyel az adott szakember munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.
Ajánlattevőnek többletmegajánlás esetén a III.1.3) pont M/2. alpontban előírt valamennyi dokumentumot már az ajánlatban szükséges benyújtania, tekintettel arra, hogy az M/2. alkalmassági követelmények tekintetében megjelölt szakemberek többlettapasztalatát Ajánlatkérő az értékelés során figyelembe veszi.
Többet mutasson
A szakképzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. Külföldön szerzett szakképzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. rendelkezéseit is) az ajánlatban ajánlattevő kötelezettsége és felelőssége.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi.
Az AF III.1.3) M/2.1 alpont szerinti alk. köv. igazolására bemutatott szakember vonatkozásában az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe az alkalmassági követelménynek történő megfelelés igazolásakor. Az AF II.2.5) 1. értékelési szempontra tett vállalás alátámasztásaként ugyanakkor bemutathatók olyan az alkalmassági követelmény igazolásához bemutatott projekttel/projektekkel időben átfedésben lévő projektek is, amelyek nem kerültek az alkalmassági követelmény igazolása körében bemutatásra. A nevezett értékelési szempontra tett vállalás alátámasztása esetén, az átfedés lehetőségét tehát kizárólag projektek tekintetében zárja ki Ajánlatkérő, időben nem.
Többet mutasson
Az AF III.1.3) M/2.2.-2.4. alpontok szerinti alk. köv. igazolására bemutatott szakember vonatkozásában az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe az alkalmassági követelménynek történő megfelelés, valamint az értékelési szempontokra tett megajánlás igazolásakor.
Többet mutasson
Az M/2.2. alk. min. követelmény esetén: amennyiben a szakember az a)-c) pontok közül a c) pontnak felel meg (azaz az előírt jogosultsággal rendelkezik), úgy az alkalmassági követelmény igazolására nem szükséges az a) vagy b) pontban meghatározott szakmai gyakorlatot is igazolni, hanem elegendő az értékelési szempontra tett megajánlás alátámasztása érdekében az ajánlatban a jogosultságot igazoló kamarai igazolás becsatolása.
Többet mutasson
Ez esetben Ajánlatkérő az értékelési szempontra tett megajánlás alátámasztására bemutatott szakmai gyakorlatból kizárólag azt fogadja el, amely a jogosultság megszerzését követő időszakra esik (és időben nincs átfedésben a d) pont igazolására bemutatott 36 hónapos szakmai gyakorlattal sem és megfelel a d) pontban meghatározottaknak is).
Többet mutasson
Az M/2.3., alk. min. követelmény esetén: amennyiben a szakember az a)-b) pontok közül a b) pontnak felel meg (azaz az előírt jogosultsággal rendelkezik), úgy az alkalmassági követelmény igazolására nem szükséges az a) pontban meghatározott szakmai gyakorlatot is igazolni, hanem elegendő az értékelési szempontra tett megajánlás alátámasztása érdekében az ajánlatban a jogosultságot igazoló kamarai igazolás becsatolása. Ez esetben Ajánlatkérő az értékelési szempontra tett megajánlás alátámasztására bemutatott szakmai gyakorlatból kizárólag azt fogadja el, amely a jogosultság megszerzését követő időszakra esik (és időben nincs átfedésben a c) pont igazolására bemutatott 36 hónapos szakmai gyakorlattal sem és megfelel a c) pontban meghatározottaknak is).
Többet mutasson
Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a dokumentációban található. A Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11), (12) bek. és a Kr. 24. § (1) bek. irányadó az igazolás során. Ajánlattevő élhet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében biztosított lehetőséggel.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha:
M/1. összesen nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 6 évben (72 hónap) teljesített, de legfeljebb 9 éven (108 hónap) belül megkezdett, az alábbi, szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően teljesített befejezett munkákra vonatkozó, a Kr. 22. § (1)-(2) bekezdése szerint igazolt referenciával:
Többet mutasson
M/1.1. min. egybefüggően 20 km hosszúságú - legalább 1 db különszintű csomópontot is tartalmazó -, új nyomvonalú min. 2x2 sávos országos főútra és/vagy gyorsforgalmi útra és/vagy országos főút és/vagy gyorsforgalmi út négynyomúsítására - vonatkozó
a) teljeskörű engedélyezési terv készítése tárgyú referenciával, amely tartalmazta az építési engedélyezési eljárásban való közreműködést (azaz olyan részvételt, amely magába foglalta a hatóság és egyéb közreműködő szakhatóság által előírt engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció elkészítését) és/vagy
Többet mutasson
b) teljeskörű kiviteli tervdokumentáció készítése tárgyú referenciával.
M/1.2. min. egybefüggően 20 km hosszúságú - legalább 1 db különszintű csomópontot is tartalmazó -, új nyomvonalú min. 2x2 sávos országos főútra és/vagy gyorsforgalmi útra és/vagy országos főút és/vagy gyorsforgalmi út négynyomúsítására - vonatkozó
a) környezetvédelmi engedély megszerzéséhez vagy módosításához szükséges környezetvédelmi dokumentum elkészítése tárgyú referenciával, amely tartalmazta a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban való közreműködést (azaz olyan részvételt, amely magába foglalta a hatóság és egyéb közreműködő szakhatóság által előírt engedély megszerzéséhez/módosításához szükséges dokumentáció elkészítését)
Többet mutasson
M/1.3. 1 db, legalább 65 méter szerkezeti hosszúságú és legalább 30 m támaszközű, új közúti híd műtárgy, vagy meglévő közúti híd műtárgy áttervezésére vonatkozó
a) teljeskörű engedélyezési terv készítése tárgyú referenciával, amely tartalmazta az építési engedélyezési eljárásban való közreműködést (azaz olyan részvételt, amely magába foglalta a hatóság és egyéb közreműködő szakhatóság által előírt engedély megszerzéséhez szükséges dokumentáció elkészítését) vagy
Többet mutasson
b) teljeskörű kiviteli terv készítése tárgyú referenciával.
Az M.1.1.,M.1.2. és M.1.3. pont szerinti referencia 1-1 szerződéssel igazolható. Abban az esetben, amennyiben a referencia mindhárom alkalmassági követelménynek megfelel, egy szerződéssel is igazolható.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek:
M/2.1. Legalább 1 fő projektvezető, aki rendelkezik
a) a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti „KÉ-K” (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges (vagy azzal egyenértékű) szakképzettséggel vagy „KÉ-K” (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultsággal, valamint
b) legalább 36 hónap országos közút tervezése területén szerzett projektvezetői vagy projektvezető-helyettesi szakmai tapasztalattal.
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (10) bekezdés alapján előírja, hogy az M/2.1. pont szerinti alkalmassági követelmény igazolásához ajánlattevő nem támaszkodhat más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó.
M/2.2. Legalább 1 fő úttervező szakember, aki rendelkezik
a) okleveles közlekedés-építőmérnök szakképzettséggel és min. 36 hónap közlekedési építmények tervezési szakterületen közúti építmények tervezési részszakterületen szerzett szakmai gyakorlattal, vagy
b) közlekedés-építőmérnök szakképzettséggel és min. 60 hónap közlekedési építmények tervezési szakterületen közúti építmények tervezési részszakterületen szerzett szakmai gyakorlattal, vagy
c) „KÉ-K” (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal és
d) legalább 36 hónap országos közút tervezése területén szerzett útépítési szakági tervezői szakmai tapasztalattal.
(Elegendő, ha a szakember az a)/b/c) pontok közül egynek felel meg, azonban a d) pontnak való megfelelés az a)/b/c) pontoknak való megfelelésen túl is szükséges. A fenti a)/b) és d) pontra bemutatott szakmai gyakorlatok között időbeli átfedés megengedett).
Többet mutasson
M/2.3. legalább 1 fő hídépítési tervező szakember, aki rendelkezik:
a) a 266/2013. (VII.11.) Kr. szerinti „HT” (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges szakképzettséggel és minimum 84 hónap hídszerkezeti tervezés területén szerzett szakmai gyakorlattal vagy
b) „HT” (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal, és
c) legalább 36 hónap közutat érintő hídszerkezeti tervezésben szerzett tervezői szakmai gyakorlattal.
(Elegendő, ha a szakember az a)/b) pontok közül egynek felel meg, azonban a c) pontnak való megfelelés az a)/b) pontoknak való megfelelésen túl is szükséges. A fenti a) és c) pontra bemutatott szakmai gyakorlatok között időbeli átfedés megengedett).
M/2.4. legalább 1 fő környezetvédelmi tervező szakember, aki rendelkezik:
a) a 297/2009 (XII.21.) Korm. rendelet 1. számú melléklete szerinti SZKV-1.1-1.4. szakértői részterületen a szakértői jogosultság megállapításához a Korm. rendelet 2. számú melléklete szerint szükséges szakképzettséggel vagy SZKV 1.1-1.4 (vagy azzal egyenértékű) jogosultsággal és
Többet mutasson
b) legalább 36 hónap országos közutat érintő környezetvédelmi szakterületen szerzett tervezői szakmai gyakorlattal.
A M/2.1-4) pontokban megadott pozíciókra ugyanaz a szakember nem jelölhető.
A szakmai gyakorlat időtartama a szakember tekintetében előírt szakképzettség megszerzésének időpontjától számít.
A III.1.3) pontban használt fogalmak alatt AK az alábbiakat érti:
a) Projektvezetői gyakorlatként ajánlatkérő olyan gyakorlatot fogad el, amely magába foglalta a tervezési projekt egészének szakmai irányítását, a szakági tervezők munkájának koordinálását, kapcsolattartást a megrendelővel.
b) AK „projektvezető-helyettes” alatt olyan szakembert ért, aki az adott tervezési projekten a projektvezető feladatait helyettesi körben ellátja, valamint a projekt-vezető mellett részt vesz a projekt megvalósításában.
c) AK „Országos közút” alatt a 19/1994. (V. 31.) KHVM rendelet 2. § (1) bek.-ben foglaltakat érti.
d) AK „gyorsforgalmi út” alatt a közutak igazgatásáról szóló 19/1884. (V. 31.) KHVM rendelet 2. § (1) bek. a) pontja szerinti fogalmat érti.
e) AK közút tervezése alatt a műszaki előírások szerint meghatározott műszaki jellemzőkkel út kialakításának, átépítésének, felújításának vagy korszerűsítésének tervezési munkáit érti, a 19/1994. (V.31.) KHVM rendelet szerint.
f) AK teljeskörű engedélyezési terv alatt az építési engedély megszerzéséhez szükséges, valamennyi tervdokumentációt tartalmazó engedélyezési tervet érti.
g) Teljeskörű kiviteli terv alatt az építésiengedély-határozat alapján készített, az építmények megvalósítására is alkalmas, a műszaki kialakításokat és megoldásokat részletesen tartalmazó tervet
h) AK támaszköz alatt a 2 egymással szomszédos támasz középvonala (v.tengelye) között az úttengelyben mért vízszintes vetületi távolságot ért
Karakterkorlát miatt folytatás a felhívás VI.3) További információk pontjában.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet
297/2009 (XII.21.) Korm. rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Teljesítési biztosíték: 5 %
Jótállási biztosíték: 5 %
Késedelmi kötbér: 0,5 %/nap
Hibás teljesítési kötbér: 15 %
Meghiúsulási kötbér: 20 %.
Közreműködési biztosíték: nettó tervezői díj 1 %-a
A kötbér előírások részletesen a dokumentációban találhatók.
Jótállási idő: 36 hónap
Szavatossági idő: 60 hónap
Pénzügyi finanszírozás forrása: hazai finanszírozás (utófinanszírozás)
A szerződésszerű, hiba- és hiánymentes teljesítését, részteljesítését követően benyújtott számlák ellenértékét Megrendelő az igazolt teljesítést követően, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint kerül kifizetésre. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ajánlattétel, a szerződés és a számlázás pénzneme: HUF
Többet mutasson
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében kíván megállapodni a Kbt. 135. § (5) bekezdése alapján, szerződéstervezetben rögzítettek szerint.
Ajánlatkérő a Kbt. 27/A. § alapján elektronikus számlát is elfogad.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-08-12 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Ekr
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15.§ és a Kbt. 68. § rendelkezései az irányadóak.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A felhívás III.1.3. Műszaki szakmai alk. M/2.1. pont szerinti alk. köv. igazolására bemutatott szakember alkalmassági követelményben meghatározott gyakorlaton felüli szakmai gyakorlata projektvezetőként vagy projektvezető-helyettesként olyan projekt(ek)ben, amely(ek) új nyomvonalú országos főút és/vagy gyorsforgalmi útszakasz létesítésére és/vagy országos főút és/vagy gyorsforgalmi útszakasz négynyomúsítására vonatkozó teljeskörű engedélyezési és/vagy kiviteli tervek elkészítésére vonatkozott (vonatkoztak) (min. 0 db, max. 8 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): A felhívás III.1.3. Műszaki szakmai alk. M/2. M/2.2. szerinti alk. köv. ig. bemutatott úttervező d) pontban előírt 36 hónap gyakorlata feletti szakmai többlettapasztalata egész hónapban megadva (min.0 hó, max. 36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): A felhívás III.1.3. Műszaki szakmai alk. M/2. M/2.3. szerinti alk. köv. ig. bemutatott hídépítési tervező c) pontban előírt 36 hónap gyakorlata feletti szakmai többlettapasztalata egész hónapban megadva (min. 0 hó, max. 36 hó)
A felhívás III.1.3. Műszaki szakmai alk. M/2. M/2.4. szerinti alk. köv. ig. bemutatott környezetvédelmi tervező b) pontban előírt 36 hónap gyakorlata feletti szakmai többlettapasztalata egész hónapban megadva (min. 0 hó, max. 36 hó)
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 11906522241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Osztály
A vevő profiljának címe: https://nif.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000653912021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. AK a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) Minőségi kritérium 2.1-2.3. esetén: egyenes arányosítással, az „Ár” szempont esetében fordított arányosítással értékeli, melynek során a pontszámokat 0-10 között osztja ki. A 2.1. minőségi szempont tekintetében a megajánlás legkedvezőbb szintje 8 db, a 2.2-2.4. minőségi szempont tekintetében a megajánlás legkedvezőbb szintje 36 hónap. AK az ajánlatokat a legjobb ár-érték arány szerint értékeli. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 2.1. minőségi szempontra bemutatott projektek időben átfedésben lehetnek az alkalmassági követelmény igazolására bemutatott szakmai gyakorlattal, azonban ugyanazok a projektek nem mutathatók be az értékelés és az alkalmasság körében. Az átfedés lehetőségét tehát AK kizárólag projektek tekintetében zárja ki, időben nem.
Többet mutasson
2. AK legkésőbb a szerződéskötés időpontjára minimum 300 millió Ft/év és 150 millió Ft/káresemény tervezői felelősségbiztosítási szerződés meglétét írja elő.
3. A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő által a felhívás III.1.3) M/2.1.-M/2.4. pont szerinti szakemberek rendelkezzenek a 266/2013. (VII.11.) Korm. rend. illetve a 297/2009 (XII.21.) Korm. rendelet szerinti, az alábbi (vagy azzal egyenértékű) érvényes tervezői jogosultsággal, továbbá a magyar országos kamara névjegyzékében ilyen jogosultsággal szerepeljenek:
Többet mutasson
M/2.1. és M/2.2. pont - „KÉ-K” jogosultság
M/2.3. pont - „HT” jogosultság
M/2.4. pont- „SZKV 1.1-1.4.” jogosultság
4. Az alkalmasság III.1.1), III.1.2) és III.1.3) pontokban előírt feltételei és igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
5. AK a Kbt. 71. § alapján az összes ajánlattevő számára, azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, azzal, hogy kizárólag egy alkalommal rendel el hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
Többet mutasson
6. AK kizárja a Kbt. 35. (8) bek. szerinti projekttársaság létrehozását mind egyedüli, mind közös ajánlattevők esetében.
7. Jelen felhívásban a rövidítések az alábbiakat jelölik: AK - Ajánlatkérő, Kr. - 321/2015. (X. 30.) Korm. rend., EEKD - egységes európai közbeszerzési dokumentum, díj - nettó tervezői díj.
8. AK előírja Felolvasólap és a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatok benyújtását.
9. AK nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontját.
10. Az ajánlattételre vonatkozó részletes előírásokat a dokumentáció tartalmazza.
11. A felhívás IV.2.6. pontjában megadott időtartam a Kbt. 81. § (11) bek. alapján 30 nap.
12. A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése szerint az értékelési szempontra a Felolvasólapon tett megajánlások szakmai ajánlatnak minősülnek. Szakmai ajánlatnak a szakember tekintetében az értékelési részszempontokra tett megajánlásokat és a felolvasólap mellékletében értékelési részszempontra megajánlott szakember személyét tekintjük.
Többet mutasson
13. Ajánlattevő élhet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében biztosított lehetőséggel a III.1.1., a III.1.2. és III.1.3. pontok vonatkozásában.
14. Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát az ajánlatban arra vonatkozóan, hogy a benyújtott ajánlat tartalmaz-e üzleti titkot. (EKR űrlap)
15. Az ajánlattétel ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek mértéke 30 000 000,- Ft.
Készpénz átutalással, befizetés jogcím megadással, AK 10300002-20609931-49020322 (IBAN: HU58 10300002-20609931-49020322, SWIFT: MKKBHUHB) számú számlájára. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bek. szerinti módokon. Az ajánlati biztosítékra vonatkozó részletes szabályokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
16. Ajánlattevőnek a felolvasólap mellékletében meg kell bontania a nettó ajánlati árat oly módon, hogy a tervezői díjon belül feltüntesse az átruházásra kerülő (vagyoni)szerzői jogok ellenértékét is.
17. Alvállalkozók: AK jelen eljárásban nem írja elő a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti információk ajánlatban történő feltüntetését.
18. Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét kizárja.
Indokolás: A közbeszerzés tárgyát képező feladat egy komplex feladat, mely a gyakorlatban egymást szigorúan követő részfeladatokból áll. A tervezési munka természetéből adódóan a munkafolyamat nem bontható részajánlattételre lehetőséget adó részekre, így nem valósítható meg a részfeladatokra történő ajánlattétel. A főpálya és a két csomópontból induló bekötő/elkerülő szakaszok (és az egyik meghosszabbításának tanulmánytervi vizsgálata) tervezése műszakilag szorosan összefüggő, a műszaki megoldások és esetleges változások okán műszakilag időben és térben szétválaszthatatlan, külön tervezési szakaszként kezelhetetlen. A műszakilag szorosan összefüggő és egymásra hatással levő tervezési feladatokat előzőek miatt egyben szükséges kezelni.
Többet mutasson
19. A 257/2018. (XII.18.) Kr. 21. § (10) szerinti adat: dr. Bucsánszki Szabina, lajstromszám: 00338
20. A felhívás "III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság alkalmasság minimumkövetelményei" pontjának folytatása:
A fenti fogalommeghatározások vonatkozásában, a hazai jogszabályi előírásoknak való megfelelés tekintetében Ajánlatkérő biztosítja az egyenértékűséget a külföldi gazdasági szereplők (így különösen a külföldi referencia és/vagy külföldi szakmai gyakorlat) vonatkozásában.
Többet mutasson
Az M/1 követelmény körében az ajánlatkérő által előírt fogalommeghatározás - ide nem értve a jogszabály által definiált fogalmakat -valamennyi eleme az alkalmassági követelmény szerinti fordulatként ismertetendő a csatolandó igazolásban.
Amennyiben a referencia szerinti szerződés alapján a feladatát képezte az építési engedély megszerzése is és az engedélyezési terv készítése tárgyában az engedélyező Hatóság az engedélyt kiadta és az alkalmasság követelmény igazolási módjaként csatolandó iratból megállapítható az engedély száma és a kiadás időpontja, az e körben előírt fogalommeghatározás (teljes körű engedélyezési terv) tartalmi elemeinek való megfelelősége igazolt, így annak ismertetése nem szükséges.
Többet mutasson
Az M/2 követelmény körében a fenti fogalmak tartalma vonatkozásában a szakembereknél az önéletrajzban és/vagy a rendelkezésre állási nyilatkozat részeként és/vagy egyéb szakember által megtett nyilatkozatban kérjük, hogy szakember nyilatkozzon, hogy a fenti fogalomnak mindenben megfelelnek.
Többet mutasson
További információ az AD I. kötetben.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a alapján.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 127-337126 (2021-06-30)
További információk (2021-08-11)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Projekt- és tervelőkészítés, költségbecslés 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-08-11 📅
Benyújtási határidő: 2021-08-24 📅
Közzététel dátuma: 2021-08-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 157-416824
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 127-337126
HL-S szám: 157

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Osztály
Forrás: OJS 2021/S 157-416824 (2021-08-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-12-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
8. számú főút Herend és Devecser közötti szakasz négynyomúsításához szükséges engedélyezési tervek korszerűségi felülvizsgálata, kiviteli tervek elkészítése, valamint Devecser nyugati elkerülő és Ajka-Bakonygyepes elkerülő utak engedélyezési és kiviteli teveinek elkészítése szükséges engedélyek megszerzése A 8. sz. főút Herend és Devecser közötti egybefüggő hozzávetőlegesen 27,5 km hosszú szakaszának 2x2 sávos főúttá történő fejlesztésének a tervezése a szükséges különszintű csomópontokkal, pihenőkkel, az országos közúthálózat alternatív kiegészítő elemeivel és az önkormányzati utak korrekciójával. Az új, 2x2 forgalmi sávos nyomvonal cca. 12 km hosszú, mely mellett az eredeti nyomvonal cca. 15,5 km-en kerül négynyomúsításra és 11,5 t teherbírású burkolatmegerősítésre. A szakasz legnagyobb műtárgyként tartalmazza a B749 Városlődi-völgyhíd (felszerkezet tervezett hossza: 91,40 m, legnagyobb tervezett támaszköze: 45,10 m) áttervezését is. A tervkorszerűségi felülvizsgálat keretében szükséges az engedélyezési terv felülvizsgálata. A felülvizsgálat részét képezi többek között, de nem kizárólagosan a felülvizsgálat során történő egyeztetések alapján az indokolt és szükségszerű módosítások átvezetése, áttervezése, a korona szélesség 24,6 m-ről 20 m-re történő csökkentése, a csomóponti kialakítások felülvizsgálata, szükséges esetben áttervezése, a környezetvédelmi engedély és az útépítési engedély módosítása - amennyiben a Hatósággal történő egyeztetés alapján szükséges, úgy akár új engedélyezési eljárás lefolytatásával is -, valamint a kiviteli tervek teljes körűen történő elkészítése. A Devecser nyugati elkerülő út esetében cca. 5,7 km hosszban, míg az Ajka-Bakonygyepest nyugati irányból elkerülő út esetében cca. 2,2 km hosszban a szükséges környezetvédelmi munkarészeket, teljeskörű engedélyezési és teljeskörű kiviteli terveket kell elkészíteni és a szükséges engedélyeket beszerezni. A tervezési feladat részeként az Ajka-Bakonygyepes elkerülő útnak a 7339 jelű Ajka - Devecser összekötő útig történő meghosszabbítási lehetőségének a tanulmánytervi szintű vizsgálatát is el kell végezni cca. 1,5 km hosszban. A tervezési feladaton belül BIM rendszerben (3 dimenzióban) kell megtervezni a négynyomúsítással érintett szakaszokat és a tanulmánytervi szinten kidolgozandó Ajka-Bakonygyepes elkerülő útnak a 7339 jelű Ajka - Devecser összekötő útig történő meghosszabbítását. Feladat az engedélyezési eljárások teljeskörű lefolytatása és az engedélyezési eljárásokban való teljeskörű közreműködés is. A feladat részletes leírását a szerződéstervezet, illetve annak mellékletét képező tervezési feladatleírás (műszaki leírás) tartalmazza.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 2 450 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-15 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 246-650877
HL-S szám: 246

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A 8. sz. főút Herend és Devecser közötti egybefüggő hozzávetőlegesen 27,5 km hosszú szakaszának 2x2
sávos főúttá történő fejlesztésének a tervezése a szükséges különszintű csomópontokkal, pihenőkkel, az
országos közúthálózat alternatív kiegészítő elemeivel és az önkormányzati utak korrekciójával. Az új, 2x2
forgalmi sávos nyomvonal cca. 12 km hosszú, mely mellett az eredeti nyomvonal cca. 15,5 km-en kerül
négynyomúsításra és 11,5 t teherbírású burkolatmegerősítésre.
A szakasz legnagyobb műtárgyként tartalmazza a B749 Városlődi-völgyhíd (felszerkezet tervezett hossza:
91,40 m, legnagyobb tervezett támaszköze: 45,10 m) áttervezését is.
A tervkorszerűségi felülvizsgálat keretében szükséges az engedélyezési terv felülvizsgálata. A felülvizsgálat
részét képezi többek között, de nem kizárólagosan a felülvizsgálat során történő egyeztetések alapján az
indokolt és szükségszerű módosítások átvezetése, áttervezése, a korona szélesség 24,6 m-ről 20 m-re történő
csökkentése, a csomóponti kialakítások felülvizsgálata, szükséges esetben áttervezése, a környezetvédelmi
engedély és az útépítési engedély módosítása - amennyiben a Hatósággal történő egyeztetés alapján szükséges, úgy akár új engedélyezési eljárás lefolytatásával is -, valamint a kiviteli tervek teljes körűen történő
elkészítése.
A Devecser nyugati elkerülő út esetében cca. 5,7 km hosszban, míg az Ajka-Bakonygyepest nyugati irányból
elkerülő út esetében cca. 2,2 km hosszban a szükséges környezetvédelmi munkarészeket, teljeskörű
engedélyezési és teljeskörű kiviteli terveket kell elkészíteni és a szükséges engedélyeket beszerezni. A
tervezési feladat részeként az Ajka-Bakonygyepes elkerülő útnak a 7339 jelű Ajka - Devecser összekötő útig
történő meghosszabbítási lehetőségének a tanulmánytervi szintű vizsgálatát is el kell végezni cca. 1,5 km
hosszban.
A tervezési feladaton belül BIM rendszerben (3 dimenzióban) kell megtervezni a négynyomúsítással érintett
szakaszokat és a tanulmánytervi szinten kidolgozandó Ajka-Bakonygyepes elkerülő útnak a 7339 jelű Ajka -
Devecser összekötő útig történő meghosszabbítását.
Feladat az engedélyezési eljárások teljeskörű lefolytatása és az engedélyezési eljárásokban való teljeskörű
közreműködés is.
A feladat részletes leírását a szerződéstervezet, illetve annak mellékletét képező tervezési feladatleírás
(műszaki leírás) tartalmazza.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-03 📅
Név: UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10867156243
Postacím: Dombóvári Út 17-19. B. épület
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1117
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13714041 📞
E-mail: kozbeszerzes@uvaterv.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.uvaterv.hu 🌏
Név: UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12108129243
Postacím: Bornemissza Tér 12.
Postai irányítószám: 1119
Telefon: +36 12056330 📞
E-mail: vallalkozas@unitef.hu 📧
Internetcím: http://www.unitef.hu 🌏
Név: UTIBER Közúti Beruházó Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10554885243
Postacím: Csóka Utca 7-13
Postai irányítószám: 1115
Telefon: +36 12030559 📞
E-mail: emi@utiber.hu 📧
Internetcím: http://www.utiber.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 2 450 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők:
1. közös ajánlattevők:
Ajánlattevő neve: UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1117 Budapest Dombóvári Út 17-19. B. épület
Adószám: 10867156-2-43
Ajánlattevő neve: UNITEF'83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (közös ajánlattevő)
Székhelye: 1119 Budapest Bornemissza Tér 12.
Adószám: 12108129-2-43
Ajánlattevő neve: UTIBER Közúti Beruházó Kft (közös ajánlattevő)
Székhelye: 1115 Budapest Csóka Utca 7-13
Adószám: 10554885-2-43
Nyertes ajánlattevő:
közös ajánlattevők:

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 246-650877 (2021-12-15)