Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy jelen felhívás II.2.7) pontjában meghatározott 107 munkanap alatt 107 naptári nap értendő.
Megbízott tudomásul veszi, hogy a Feladatát a Projekthez igazodóan, a Vállalkozó teljesítésének befejezését követő 107. nap végéig köteles ellátni.
Teljesítési határidők:
— A Megbízott köteles minden naptári negyedévre - a törtnegyedévre is -, az adott tárgynegyedévet követő 15 napon belül a kockázatkezelési eljárás adott időszakra vonatkozó Közbenső Értékelését elvégezni, a Közbenső Értékelést a Megbízónak átadni,
— A Megbízott köteles a Szerződés a Biztonságértékelési Jelentést, valamint a Közbenső Értékelést a Megbízó erre vonatkozó írásbeli felhívását követő 30 napon belül a Megbízónak átadni.
A Megbízási szerződés teljesítésének határideje nem nyúlhat túl a Támogatási Szerződés határidején, azaz 2023. március 31. napján.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V100.33.01; V080.08.01; V040.03.01, V040.04.01 projektekhez
1. rész: Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V100.33.01 „Szajol (kiz.) - Ebes (bez.) vonalszakaszon az ETCS 2, az Ebes (kiz.) - Debrecen (kiz.) vonalszakaszon ETCS 1 vonatbefolyásoló rendszer tervezése és kivitelezése” projekthez
2. rész: Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V80.08 „Rákos-Hatvan vonalszakasz biztosítóberendezési, távközlési és ETCS 2 kivitelezési munkái” projekthez
3. rész: Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V040.03 és V040.04 „Kelenföld - Százhalombatta és Százhalombatta - Pusztaszabolcs) biztosítóberendezési projektek hatósági eljárásaihoz kapcsolódó AsBo tanúsítási munkák” projekthez
A rész elnevezése: AsBo tanúsítás: Szajol-Ebes-Debrecen
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V100.33.01 „Szajol (kiz.) - Ebes (bez.) vonalszakaszon az ETCS 2, az Ebes (kiz.) - Debrecen (kiz.) vonalszakaszon ETCS 1 vonatbefolyásoló rendszer tervezése és kivitelezése” projekthez
Az elvégzendő munkák rövid összefoglalása:
— a V100.33.01 „Szajol (kiz.) - Ebes (bez.) vonalszakaszon az ETCS 2, az Ebes (kiz.) - Debrecen (kiz.) vonalszakaszon ETCS 1 vonatbefolyásoló rendszer tervezése és kivitelezése” tárgyú projekt „Assessment Plan”-jének összeállítása,
— A műszaki átadás-átadást követően mindkét projektre egy végső tanúsítást kell kiadni,
— Megbízott feladata - a feladata ellátása során együttműködve a Projekt szereplőivel - a tervezési munkák, illetve a 402/2013/EU végrehajtási rendelet előírások megfelelőségének a tanúsítása (AsBo), valamint a nemzetközi és a hazai jogszabályokban, különösen a kockázatértékelést végző szervezetek kijelöléséről, valamint a kockázatértékelést végző szervezetek tevékenységének részletes szabályairól szóló 390/2020. (VIII.12.) Kormányrendeletben meghatározott tevékenység maradéktalan elvégzése,

— Tervezés időszakában a Megbízott feladata a Vállalkozó által a tervezési időszakban készülő valamennyi engedélyezési és kiviteli terv készítése során a Megbízó nevében ún. Tervfelülvizsgálatok megtartása, ahol az Asbo tevékenységet kiegészítve az alábbi feladatokat kell ellátnia:

— A Megbízott a Projektek tervezőivel az adott feladat bonyolultságától függően a Megbízó kérésére, konkrét kérdések tisztázására konzultációkat tart az EU direktíváknak való megfelelőség elősegítése érdekében. A konzultációkon szerzett tapasztalatok alapján Megbízó felé Haladási Jelentést (Negyedéves jelentést) ad át, melynek tartalmaznia kell a konzultáción szerzett tapasztalatait, javaslatait,

— Kivitelezés időszakában a Megbízott feladata a Vállalkozó által a kivitelezési időszakban készülő valamennyi engedélyezési és kiviteli terv készítése során a Megbízó nevében ún. konzultáció tartása, ahol az AsBo kockázatértékelési tanúsítási eljárás tevékenységet kiegészítve az alábbi feladatokat kell ellátnia:

— A Megbízott a Projektek tervezőivel az adott feladat bonyolultságától függően a Megbízó kérésére, konkrét kérdések tisztázására konzultációkat tart az AsBo kockázatok kezelés elősegítése érdekében. A konzultációkon szerzett tapasztalatok alapján Megbízó felé Haladási Jelentést (Negyedéves jelentést) ad át, melynek tartalmaznia kell a konzultáción szerzett tapasztalatait, javaslatait,

— Megbízott tevékenysége a tanúsítási feladatok elvégzésénél az alábbiakkal egészül ki:
— A bejelentett és kijelölt partnerek megfelelőségértékelési munkájának támogatása, koordinálása,
— A tanúsító szervezetek által, a megfelelőségértékelési eljárás lefolytatásához, igényelt dokumentációk Megbízótól történő begyűjtése, rendszerezése, fordítása és a kijelölt, valamint a bejelentett partnerek részére történő eljuttatása elektronikus tárhelyeken, ill. elektronikus formában,

— A bejelentett és kijelölt szervezetek által előállított dokumentációk rendszerezése, fordítása és a teljesítési dokumentáció Megbízónak való, szerződésben előírtak szerinti, leszállítása,
— Tanúsítással kapcsolatos szakmai kérdések megválaszolása a Megbízónak elektronikus és/vagy postai úton,
— Tanúsítási tevékenységhez kapcsolódó műszaki-szakértői tevékenység ellátása,
— Tanúsítói bejárások szervezése a projektek által érintett munkaterületeken,
— Fordítási feladatok ellátása szakmai konzultációkon, megbeszéléseken a bejelentett szervezet számára,
— Megbízott - a részére Megbízó által átadott dokumentációk alapján - egy Ellenőrzési eljárásrendet készít, melyet átad Megbízó részére. Megbízó és Megbízott az Ellenőrzési eljárásrend elfogadása után, az ütemtervben szereplő mérföldkövek alapján végzi a feladatot, és leadja negyedéves Haladási jelentését AsBo kockázatértékelési tanúsítási eljárás, valamint Tervfelülvizsgálat feladatok esetében is,

— A megbízott feladata továbbá a Vasúti Hatóság által hatósági engedélyekhez szükséges az AsBo tanúsítási feladatok elvégzése,
— A projektek megvalósításához/üzembe helyezéséhez szükséges biztonsági jelentések, nyilatkozatok elkészítése,
— A teljesítés során valamennyi dokumentumot Megbízott magyar nyelven köteles elkészíteni,
— Az értékelési tevékenység során rendelkezésre bocsátott és kiadott magyar nyelvű dokumentumok angol és/vagy német és/vagy francia nyelvre fordítása és a fordítás a szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet szerinti hitelesíttetése.

A tanúsítandó Projekt műszaki tartalma:
A vonalszakasz a hazai 100-as számú Szolnok - Debrecen - Nyíregyháza - Záhony vasútvonal része, a Transzeurópai Közlekedési Folyosók Hálózata (TEN-T) személyforgalmi törzshálózatához tartozik, része a Mediterrán korridornak. A vonalból ágazik ki Kisújszálláson 102. számú, Karcagon a 103. számú, Püspökladányban a 101. és 128. számú vasútvonal, Kabán pedig Nádudvar felé az iparvágányként üzemelő vasútvonal.

A vasútvonal kétvágányú, villamosított. Az átépítések befejezését követően az engedélyezett maximális sebesség az ETCS üzembe helyezéséig 120 km/h, ETCS vonatbefolyásolással 160 km/h, a tengelynyomás 225 kN, a vonalon végleges állapotnak megfelelően új elektronikus állomási biztosítóberendezéseket üzemelnek a MÁV Zrt. TEB Szakigazgatóság „Az elektronikus állomási biztosítóberendezések kialakítása” megnevezésű Feltétfüzet 1.04 verzió előírásainak megfelelően. A Szajol - Püspökladány átépítésekor a vonalszakaszt lefedő RBC központ létesült. A Püspökladány - Ebes beruházás megvalósítása során a biztosítóberendezések az interoperabilitási követelményeknek megfelelően kiegészülnek az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer (ETCS) 2-es szintjének vezérlésére alkalmas illesztő felülettel. A vonali berendezések illeszkednek a csatlakozó állomások biztosítóberendezéseihez. Az Ebes - Debrecen nyíltvonali szakasz biztosítóberendezéseinek rekonstrukciója Debrecen vasúti csomópontjának átépítésével együtt valósul meg.

Időtartam: 107 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: IKOP-2.1.0-15-2017-00036
További információk:
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy jelen felhívás II.2.7) pontjában meghatározott 107 munkanap alatt 107 naptári nap értendő.
Megbízott tudomásul veszi, hogy a Feladatát a Projekthez igazodóan, a Vállalkozó teljesítésének befejezését követő 107. nap végéig köteles ellátni.
Teljesítési határidők:
— A Megbízott köteles minden naptári negyedévre - a törtnegyedévre is -, az adott tárgynegyedévet követő 15 napon belül a kockázatkezelési eljárás adott időszakra vonatkozó Közbenső Értékelését elvégezni, a Közbenső Értékelést a Megbízónak átadni,
— A Megbízott köteles a Szerződés a Biztonságértékelési Jelentést, valamint a Közbenső Értékelést a Megbízó erre vonatkozó írásbeli felhívását követő 30 napon belül a Megbízónak átadni.
A Megbízási szerződés teljesítésének határideje nem nyúlhat túl a Támogatási Szerződés határidején, azaz 2023. március 31. napján.
A rész elnevezése: AsBo tanúsítás: Rákos-Hatvan
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V80.08 „Rákos-Hatvan vonalszakasz biztosítóberendezési, távközlési és ETCS 2 kivitelezési munkái” projekthez
— a V80.08 „Rákos-Hatvan vonalszakasz biztosítóberendezési, távközlési és ETCS 2 kivitelezési munkái” tárgyú projekt „Assessment Plan”-jének összeállítása,
— A műszaki átadás-átadást követően egy végső tanúsítást kell kiadni,
A kivitelezés alatt álló korszerűsítés célja a vonalszakaszon a megengedett tengelyterhelés 225 kN-ra növelése, valamint a pályára engedélyezett sebesség növelése az alábbiak szerint: Rákos és Aszód 446+76 hm) szelvény között v = 120 km/h, Aszód és Hatvan között v = 160 km/h (a beépítettség és egyéb akadályok miatt helyenként v=100 km/h). A pályaszakaszon a vasúti pálya átépítése mellett, korszerűsítésre kerül a biztosítóberendezés, a távközlés, az áramellátás, a felsővezetéki rendszer, a műtárgyak, a térvilágítás valamint egyes magasépítészeti létesítmények, illetve az ezzel kapcsolatos feltételeket megteremtő egyéb infrastrukturális fejlesztésekre is sor kerül. Kiépül az átjárhatóságot biztosító ETCS (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) 2 szintje, valamit ennek adatátviteli útját biztosító GSM-R hálózat.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: CEF-2015-HU-TM-0158-M
A rész elnevezése: AsBo tanúsítás: Kelenföld-Százhalombatta-Puszta
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V040.03 és V040.04 „Kelenföld - Százhalombatta és Százhalombatta - Pusztaszabolcs) biztosítóberendezési projektek hatósági eljárásaihoz kapcsolódó AsBo tanúsítási munkák” projekthez
— V040.03 és V040.04 „Kelenföld - Százhalombatta és Százhalombatta - Pusztaszabolcs) biztosítóberendezési projektek hatósági eljárásaihoz kapcsolódó AsBo tanúsítási munkák” tárgyú projekt „Assessment Plan”-jének összeállítása,
A V040.03 projekt ismertetése:
A Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz engedélyezett sebességének 120 km/h-ra, megengedett tengelyterhelésének 225 kN-ra növelése, valamint az ezzel kapcsolatos feltételeket megteremtő infrastrukturális fejlesztés, ami érinti a pályát és létesítményeit (vágányhálózat, kitérők, mérnöki létesítmények, felsővezeték, stb.), a távközlő és biztosítóberendezéseket, valamint az állomások teljes átépítését is. Az állomásokon új elektronikus biztosítóberendezés kerül letelepítésre, és a teljes vonalszakaszon ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszer biztosítja a vonatközlekedést.

A V040.04 projekt ismertetése:
Százhalombatta és Pusztaszabolcs között 27,9 km hosszon átépül a vasúti pálya valamennyi eleme. Az állomásokon és a megállóhelyen 55 cm magas peronok, peronaluljárók, rámpák, liftek, perontetők épülnek, korszerű térvilágítási rendszerrel. A felsővezeték-rendszer teljes hosszban átépül. Az állomásépületek állapotuktól és funkciójuktól függően felújításra, átépítésre vagy bontásra kerülnek. Az állomások és a megállóhely körzetében P+R parkolók, valamint kerékpártárolók létesülnek, térfigyelő kamerarend-szerrel. A zaj- és rezgésvédelem szempontjából szükséges helyeken zajárnyékoló falak épülnek. A meglévő műtárgyak átépülnek, új műtárgyak létesülnek. Az új nyomvonal vonalvezetése szükségessé teszi a 6. számú főút közel 2 km hosszú korrekcióját és új műtárgyak építését. Százhalombatta - Pusztaszabolcs között ETCS 2 és korszerű elektronikus biztosítóberendezés kerül telepítésre.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: 2014-HU-TMC-0493-W; 2015-HU-TM-0003-M
További információk:
A V040.03. számú és a V040.04. számú projektek esetében a teljesítési határidő az adott Vállalkozási Szerződéshez igazodik.
A Megbízási szerződés teljesítésének határideje nem nyúlhat túl a Támogatási Szerződés határidején, azaz 2022. december 31. napján.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
NIF Zrt. mindenkori székhelye (1134 Budapest, Váci út 45.) és a teljesítés helyszínein
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A) Kizáró okok az 1-3. rész tekintetében:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.
A Kbt. 74. § (1) bek. b) pont értelmében az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki vagy amely részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Kizáró okok igazolásának módja:
1. Előzetes igazolási mód:
Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint a cégszerűen aláírt EEKD benyújtásával - EKR űrlapon - kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.
Az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben említett kizáró okok hiányát. Közös ajánlattétel esetén a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazd. szereplő teszi meg.

A Kr. 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-ot köteles benyújtania a kizáró okok fenn nem állásának tekintetében, míg azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani.

A Kr. 13. §-a alapján az ajánlattevő vonatkozásában folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet. Kérjük a nyilatkozatot nemleges esetben is csatolni.

2. Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához:
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. 1. § (7) bek., 8., 10., 12-16. §-ainak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmasság igazolásának módja az 1-3. rész tekintetében:
A Kbt. 69. § (4) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést:
P/1.:
A Kr. 19. § (1) bek. a) pontja alapján AT az ajánlati felhívás feladásának napján fennálló valamennyi számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozata az alábbi kötelező és kifejezett tartalommal, attól függően, hogy ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak:

— pénzforgalmi számlaszám megadása,
— volt-e 15 napot meghaladó mértékű sorba állítás a felhívás feladását megelőző 12 hónapban.
A vizsgált időszakra vonatkozóan a megszűnt számlákra vonatkozóan igazolás benyújtása nem szükséges.
„Sorbaállítás” kitétel alatt AK a 2009. évi LXXXV. tv. 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.
1. Előzetes igazolási mód:
A Kbt. 67. § (1) bek-ben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani azzal, hogy a Kr. 2. § (5) bek. értelmében elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében, tehát ajánlattevőnek csak arról kell nyilatkozni az EEKD-ban, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az EEKD IV. Részének α pontját kell kitöltenie, a további részeket nem.

Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) és (6) bek-ben foglaltak szerint jár el.
A Kbt. 65. § (7)-(8) bek. is megfelelően irányadó azzal, hogy ebben az esetben az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az EEKD-ot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.

A Kr. 19. § (7) bek. is megfelelően irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevők, az 1-3. részek tekintetében, adott rész esetében, ha:
P/1.:
A pénzügyi intézménytől származó nyilatkozatok szerint valamelyik - az ajánlati felhívás feladásának napján fennálló - pénzforgalmi számláján a jelen felhívás feladását megelőző 12 hónapban 15 napot meghaladó mértékű sorba állítás fordult elő.
A P/1. alkalmassági követelmény tekintetében elegendő, ha a közös Ajánlattevők közül egy felel meg.
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság igazolásának módja az 1-3. rész tekintetében:
Az alkalmasság igazolásának módja:
Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. α kitöltése.

A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
M/1. Ajánlattevőnek a Kr. 21. § (3) bek. b) pontja alapján az ajánlathoz csatolni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakembereknek a megnevezését, végzettségük és/vagy képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetését, rendelkezésre állási nyilatkozatát.

A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek vonatkozásában az ajánlathoz csatolni kell a megkívánt szakmai gyakorlatot, tapasztalatot igazoló, az adott szakember által aláírt szakmai önéletrajz egyszerű másolati példányát, valamint a végzettséget és/vagy képzettséget igazoló irat egyszerű másolatát.

A szakmai önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember gyakorlata megítélése szempontjából lényeges adatokat, így különösen a beruházások, projektek ismertetését, adott szakember által ellátott feladat, tevékenység ismertetését, a tevékenység kezdő és befejező idejét (legalább év, hónap pontossággal!), valamint annak a szervezetnek a megjelölését, amellyel az adott szakember az ajánlattétel időpontjában munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll.

A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. Egyenértékű végzettség esetén csatolni kell az egyenértékűnek tekintett végzettséget igazoló Intézmény erre vonatkozó nyilatkozatát.
Külföldön szerzett végzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. rendelkezéseit is) az ajánlattevő kötelezettsége és felelőssége.
Ajánlatkérő a gyakorlati/tapasztalati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi. Az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember gyakorlati idejébe.
A rendelkezésre állási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a szakember nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítése alatt rendelkezésre fog állni.
Az igazolás módjával kapcsolatban további információ a dokumentációban található. A Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11)-(12) bek. és a Kr. 24. § (1) bek. irányadó az igazolás során.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, az 1-3. rész tekintetében, ha nem állnak rendelkezésére legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek:
M.1.1. legalább 1 fő értékelést végző szakember, aki rendelkezik:
— a 390/2020. (VIII. 12.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti szakirányú felsőfokú végzettséggel, és
— az értékeléssel érintett szakterületen (ellenőrző, irányító és jelző rendszer) legalább 5 éves szakmai gyakorlattal.
M.1.2. legalább 1 fő értékelést végző személy, aki rendelkezik:
— angol és/vagy német és/vagy francia nyelvből legalább C típusú középfokú nyelvvizsgával, vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgával és
— a 390/2020. (VIII. 12.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti szakirányú felsőfokú végzettséggel.
Az M.1.1. és M.1.2. pontok tekintetében:
Ajánlatkérő a 390/2020. (VIII. 12.) Korm. rendelet 6. §-ában foglaltakra tekintettel rögzíti, hogy Ajánlatkérő a szakemberek végzettségének vizsgálata során szakirányúnak tekinti különösen a közlekedési területeken végzett szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeiről, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokról szóló 14/2010. (II. 5.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 9-19. pontjában megjelölt végzettségeket, valamint az ezzel egyenértékűeket is.

Ajánlatkérő „ellenőrző, irányító és jelző rendszerre” vonatkozó szakmai tapasztalat alatt az ellenőrző, irányító és jelző alrendszereken végzett gyártási, építési, üzemeltetési, tanúsítási, tervezési, vagy hatósági feladatok ellátását érti bármely vasúti hálózat területén.

Egyenértékű nyelvvizsga bemutatása esetén az egyenértékűséget ajánlattevő köteles igazolni.
Az 1-3. rész tekintetében ugyanaz a szakember igazolhatja az alkalmasságot.
Az M.1.1. és M.1.2. pontok tekintetében egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
A szakmai gyakorlat/tapasztalat időtartama a szakember tekintetében előírt végzettség megszerzésének időpontjától számít.
A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: A dokumentációban foglaltak szerint.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az 1-3. részek tekintetében:
Teljesítési biztosíték: nettó megbízási díj 5 %
Késedelmi kötbér: a szerz.tervezetben meghatározott teljesítési hat.idők be nem tartása esetén 0,5 %,ill. 0,1%/ nap. Késedelmi kötbér maximuma 30 %.
Hibás teljesítési kötbér: teljes nettó megbízási díj 5 %-a, maximuma teljes nettó megbízási díj 20 %-a.
Meghiúsulási kötbér: a teljes nettó megb. díj 30 %-a
Jótállás: 24 hónap A jótállási időszak kezdete a szerződés szerinti Feladatok teljesítése.
A kötbér előírások részletesen a szerz.tervezetben találhatók.
Az ellenszolg. teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen: - 2015. évi CXLIII.tv. 27/A. §, 135. § (1), (5)-(6), (11) bek.; - 2013. évi V. tv. 6:130. § (1)-(2) bek.; - 2007. évi CXXVII. tv.; - A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm.rendelet; - az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) projektek előirányzat címrendi módosításáról szóló 1196/2019. (IV. 12.) Korm. határozat alapján az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet, az Uniós fejlesztések fejezetbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 549/2013. (XII. 30.) Korm. rendelet, valamint az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből származó források felhasználásáról szóló 75/2016. (IV. 5.) Korm. rendelet.

Ajánlatkérő előleget biztosít az alábbiak szerint:
1. rész tekintetében:
„IKOP” előleg:
AK a Kbt.135.§(8)bek.alapján a szerz.elszám.összege legfeljebb 30 %-ának megfelelő mértékű előleget biztosít azzal,hogy 10 % feletti előleg igénylés esetén biztosítékot kell nyújtani az igényelt előleg 10 %-ot meghaladó részére. Az előleg igénylésére és kifizetésére-amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik-a szerződéskötéskor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók.

2. és 3. rész tekintetében:
„CEF” előleg:
AK a Kbt. 135. § (9) bek. alapján a szerződés CEF forrás terhére elszámolható összege legfeljebb 30 %-ának megfelelő mértékű előleg igénylésének lehetőségét biztosítja.
Nyertes ajánlattevő a 75/2016. (IV.5.) Kr. 27/A. §-a alapján alkalmazandó 272/2014. (XI.5.) Kr. 118/A. § (2a) bek. szerint választhat, hogy:
a) biztosítékot nyújt az előleg igénylésével egyidejűleg a szerződés CEF forrás terhére elszámolható összegének 10 %-a és az igényelt szállítói előleg különbözetére jutó támogatás összegének megfelelő mértékben, a Támogatási Szerződés szerinti Támogató (azaz az Innovációs és Technológiai Minisztérium) javára, figyelemmel a 14/2019. (VI. 12.) ITM r-ben foglaltakra, a Kbt. 134. § (6) bekezdése szerint;

Vagy
b) nem nyújt biztosítékot, ebben az esetben a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 1. melléklet 134.4. pontja alkalmazandó.
A biztosítékmentes előlegigénylés feltétele, hogy nyertes AT az előlegigénylő nyilatkozata mellé egyidejűleg benyújtsa az igényelt előleg teljes összegére vonatkozó egyoldalú és közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatát, valamint a biztosíték mentességi nyilatkozatát. Nyertes AT köteles viselni a tartozáselismerő nyilatkozat és a biztosíték mentességi nyilatkozat mindennemű költségét.

Az előleg igénylésére és kifizetésére a szerződéskötéskor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az előleg finanszírozása: szállítói.
A díj a Kbt. 135. § (1) bek. szerint igazolt teljesítést követően, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül a Kbt. 135. § (5)-(6) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerint kerül kifizetésre.
Az ajánlattétel, a szerződés és a számlázás pénzneme: HUF
AK az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében kíván megállapodni a Kbt. 135.§(5) bekezdése alapján, szerződéstervezetben rögzítettek szerz.terv-ben rögzítettek szerint.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-04-01 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Ekr
További információk:
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó.
1. Nyertes AT köteles szerződéskötés időpontjára Dokumentációban foglalt felelősségbiztosítást kötni, amely megfelel a közlekedésért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények tekintetében eljáró megfelelőség-értékelő szervezetek kijelöléséről szóló 60/2011.(XI.25.) NFM r. 2. mellékletének 4. pontjában meghatározott feltételeknek. Közös ajánlattétel esetén a felelősségbiztosításnak meg kell felelnie az egyetemlegesség követelményének. A felelősségbiztosítás mértéke tekintetében a 60/2011.(XI.25.) NFM r. 2. mellékletében 4. pontjában foglaltak irányadók.

Ajánlattevő köteles tudomásul venni, hogy a nyilatkozatunkban foglaltak elmaradása, vagy nem megfelelő teljesítése esetén a szerződéskötéstől való visszalépésünknek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
2. Az alkalmasság III.1.2) és III.1.3) pontokban előírt feltételei és igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
3. AK a Kbt. 71. § alapján az összes ajánlattevő számára, azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, azzal, hogy kizárólag egy alkalommal rendel el hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

4. AK kizárja a Kbt. 35. (8) bek. szerinti projekttársaság létrehozását mind egyedüli, mind közös ajánlattevők esetében.
5. Jelen felhívásban a rövidítések az alábbiakat jelölik: AK - Ajánlatkérő, Kr. - 321/2015. (X. 30.) Korm. rend., EEKD - egységes európai közbeszerzési dokumentum, díj - nettó vállalkozási díj.
6. AK előírja Felolvasólap és a Kbt. 66. § (2) bek. szerinti nyilatkozatok benyújtását.
7. AK nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontját.
8. Az ajánlattételre vonatkozó részletes előírásokat a dokumentáció tartalmazza.
9. A felhívás IV.2.6. pontjában megadott időtartam a Kbt. 81. § (11) bek. alapján 60 nap.
10. Ajánlattevő élhet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében biztosított lehetőséggel a III.1.1., a III.1.2. és III.1.3. pontok vonatkozásában.
11. Alvállalkozók: AK jelen eljárásban nem írja elő a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti információk ajánlatban történő feltüntetését.
12. Abban az esetben, amennyiben a közbeszerzési eljárás valamely rész tekintetében eredménytelenül zárul, Ajánlatkérő a másik, eredményes rész tekintetében a nyertes ajánlattevővel a szerződést megköti.
13. Az ajánlattétel ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek mértéke
1. rész esetében: 1 300 000,- Ft.
2. rész esetében: 500 000,- Ft.
3. rész esetében: 400 000,- Ft.
Készpénz átutalással, befizetés jogcím megadással, AK 10300002-20609931-49020322 (IBAN: HU58 10300002-20609931-49020322, SWIFT: MKKBHUHB) számú számlájára. Az átutalás megtörténtét igazoló bizonylatot az ajánlathoz csatolni kell. Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bek. szerinti módokon. Az ajánlati biztosítékra vonatkozó részletes szabályokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

14. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy Ajánlattevő (közös Ajánlattétel esetén Nyertes Közös Ajánlattevők egyik tagja) legkésőbb a szerződéskötés időpontjára rendelkezni fog a 390/2020. (VIII.12.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése szerinti kijelölő szervezet engedélyével.

A 390/2020. (VIII.12.) Korm. rendelet szerinti kijelölésről Ajánlattevő köteles a kijelölő határozatot vagy annak másolatát a szerződéskötés időpontjára Ajánlatkérő részére benyújtani.
Az Ajánlattevőnek a nyilatkozattétellel kell tudomásul vennie az ajánlatában, hogy a fenti nyilatkozatban foglaltak elmaradása, vagy nem megfelelő teljesítése esetén ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül - a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján - melynek következtében ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtó Ajánlattevővel köti meg a szerződést, feltéve, hogy azt az Összegezésben megjelölte.

15. AF III.2.2. pontjának kiegészítése: Ajánlatkérő a Kbt. 27/A. § alapján elektronikus számlát is elfogad.
16. A 257/2018. (XII.18.) Kr. 21. § (10) szerinti adat: dr. Wellmann-Kiss Katalin, lajstromszám: 00241
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a alapján.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 041-102747 (2021-02-24)
További információk (2021-03-30) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
További információk (2021-04-26) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-04-26 📅
Benyújtási határidő: 2021-05-11 📅
Közzététel dátuma: 2021-04-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 084-217447
HL-S szám: 84
További információk
Ajánlatkérő a 2021.4.2-án az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2021/S 065-168216 iktatószámon megjelent hirdetményben előírt, 2021.4.27. napjában meghatározott ajánlattételi határidőt 2021.5.11. 11:00 órára módosítja jelen korrigendum útján.
Az eredeti ajánlati felhívás 2021.3.1-én az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2021/S 041-102747 iktatószám alatt jelent meg.
Ajánlatkérő jelen korrigendum közzétételével egyidejűleg az ajánlatkérési dokumentáció II. kötetét (szerződéstervezet) és az ajánlatkérési dokumentáció III. kötetét (Műszaki leírás) az 1-3. részek tekintetében módosítja.

Forrás: OJS 2021/S 084-217447 (2021-04-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-10-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V100.33.01; V080.08.01; V040.03.01, V040.04.01 projektekhez
1. rész: Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V100.33.01 „Szajol (kiz.) - Ebes (bez.) vonalszakaszon az ETCS 2, az Ebes
(kiz.) - Debrecen (kiz.) vonalszakaszon ETCS 1 vonatbefolyásoló rendszer tervezése és kivitelezése” projekthez
2. rész: Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V80.08 „Rákos-Hatvan vonalszakasz biztosítóberendezési, távközlési és ETCS
2 kivitelezési munkái” projekthez
3. rész: Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V040.03 és V040.04 „Kelenföld - Százhalombatta és Százhalombatta -
Pusztaszabolcs) biztosítóberendezési projektek hatósági eljárásaihoz kapcsolódó AsBo tanúsítási munkák” projekthez

A beszerzés teljes értéke: 216 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-11 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 201-524974
HL-S szám: 201
További információk
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy jelen felhívás II.2.7) pontjában meghatározott 107
munkanap alatt 107 naptári nap értendő.
Megbízott tudomásul veszi, hogy a Feladatát a Projekthez igazodóan, a Vállalkozó teljesítésének
befejezését követő 107. nap végéig köteles ellátni.
Teljesítési határidők:
- A Megbízott köteles minden naptári negyedévre - a törtnegyedévre is -, az adott
tárgynegyedévet követő 15 napon belül a kockázatkezelési eljárás adott időszakra vonatkozó
Negyedéves Jelentést készíteni, a Negyedéves Jelentést a Megbízónak átadni.
- A Megbízott köteles a Szerződés a Biztonságértékelési Jelentést, valamint a Negyedéves
Jelentést a Megbízó erre vonatkozó írásbeli felhívását követő 30 napon belül a Megbízónak átadni.
A Megbízási szerződés teljesítésének határideje nem nyúlhat túl a Támogatási Szerződés
határidején, azaz 2023. március 31. napján
A Szajol - Püspökladány átépítésekor a vonalszakaszt lefedő RBC központ létesült. A Püspökladány - Ebes beruházás megvalósítása során a biztosítóberendezések az interoperabilitási
követelményeknek megfelelően kiegészülnek az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer
(ETCS) 2-es szintjének vezérlésére alkalmas illesztő felülettel. A vonali berendezések illeszkednek
a csatlakozó állomások biztosítóberendezéseihez. Az Ebes - Debrecen nyíltvonali szakasz
biztosítóberendezéseinek rekonstrukciója Debrecen vasúti csomópontjának átépítésével együtt
valósul meg.
További információk:
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy jelen felhívás II.2.7) pontjában meghatározott 107
munkanap alatt 107 naptári nap értendő.
Megbízott tudomásul veszi, hogy a Feladatát a Projekthez igazodóan, a Vállalkozó teljesítésének
befejezését követő 107. nap végéig köteles ellátni.
- A Megbízott köteles minden naptári negyedévre - a törtnegyedévre is -, az adott
tárgynegyedévet követő 15 napon belül a kockázatkezelési eljárás adott időszakra vonatkozó
Negyedéves Jelentést készíteni, a Negyedéves Jelentést a Megbízónak átadni.
- A Megbízott köteles a Szerződés a Biztonságértékelési Jelentést, valamint a Negyedéves
Jelentést a Megbízó erre vonatkozó írásbeli felhívását követő 30 napon belül a Megbízónak átadni.
A Megbízási szerződés teljesítésének határideje nem nyúlhat túl a Támogatási Szerződés
határidején, azaz 2023. március 31. napján
Rövid leírás:
Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V80.08 „Rákos-Hatvan vonalszakasz
biztosítóberendezési, távközlési és ETCS 2 kivitelezési munkái” projekthez
- a V80.08 „Rákos-Hatvan vonalszakasz biztosítóberendezési, távközlési és ETCS 2 kivitelezési
munkái” tárgyú projekt „Assessment Plan”-jének összeállítása,
- A műszaki átadás- átvételt követően egy biztonságértékelési jelentést kell kiadni.
eljárásrendet készít, melyet átad Megbízó részére. Megbízó és Megbízott az Ellenőrzési eljárásrend elfogadása után, az ütemtervben szereplő mérföldkövek alapján végzi a feladatot, és
- A megbízott feladata továbbá a Vasúti Hatóság által hatósági engedélyekhez szükséges az
nyelven is el kell készíteni, és a fordítás.
A kivitelezés alatt álló korszerűsítés célja a vonalszakaszon a megengedett tengelyterhelés 225 kN
ra növelése, valamint a pályára engedélyezett sebesség növelése az alábbiak szerint: Rákos és
Aszód 446+76 hm) szelvény között v = 120 km/h, Aszód és Hatvan között v = 160 km/h (a
beépítettség és egyéb akadályok miatt helyenként v=100 km/h). A pályaszakaszon a vasúti pálya
átépítése mellett, korszerűsítésre kerül a biztosítóberendezés, a távközlés, az áramellátás, a
felsővezetéki rendszer, a műtárgyak, a térvilágítás valamint egyes magasépítészeti létesítmények,
illetve az ezzel kapcsolatos feltételeket megteremtő egyéb infrastrukturális fejlesztésekre is sor
kerül. Kiépül az átjárhatóságot biztosító ETCS (Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszer) 2
szintje, valamit ennek adatátviteli útját biztosító GSM-R hálózat.
További információk:
Negyedéves Jelentést elvégezni, a Negyedéves Jelentést a Megbízónak átadni.
határidején, azaz 2023. március 31. napján.
Rövid leírás:
Akkreditált AsBo tanúsítás megrendelése a V040.03 és V040.04 „Kelenföld - Százhalombatta és
Százhalombatta - Pusztaszabolcs) biztosítóberendezési projektek hatósági eljárásaihoz kapcsolódó
AsBo tanúsítási munkák” projekthez
- V040.03 és V040.04 „Kelenföld - Százhalombatta és Százhalombatta - Pusztaszabolcs)
biztosítóberendezési projektek hatósági eljárásaihoz kapcsolódó AsBo tanúsítási munkák” tárgyú
projekt „Assessment Plan”-jének összeállítása,
- A műszaki átadás- átvételt követően mindkét projektre egy biztonságértékelési jelentést kell
kiadni.
A Kelenföld-Százhalombatta vonalszakasz engedélyezett sebességének 120 km/h-ra, megengedett
tengelyterhelésének 225 kN-ra növelése, valamint az ezzel kapcsolatos feltételeket megteremtő
infrastrukturális fejlesztés, ami érinti a pályát és létesítményeit (vágányhálózat, kitérők, mérnöki
létesítmények, felsővezeték, stb.), a távközlő és biztosítóberendezéseket, valamint az állomások
teljes átépítését is. Az állomásokon új elektronikus biztosítóberendezés kerül letelepítésre, és a
teljes vonalszakaszon ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszer biztosítja a vonatközlekedést.
Százhalombatta és Pusztaszabolcs között 27,9 km hosszon átépül a vasúti pálya valamennyi eleme.
Az állomásokon és a megállóhelyen 55 cm magas peronok, peronaluljárók, rámpák, liftek,
perontetők épülnek, korszerű térvilágítási rendszerrel. A felsővezeték-rendszer teljes hosszban
átépül. Az állomásépületek állapotuktól és funkciójuktól függően felújításra, átépítésre vagy
bontásra kerülnek. Az állomások és a megállóhely körzetében P+R parkolók, valamint
kerékpártárolók létesülnek, térfigyelő kamerarend-szerrel. A zaj- és rezgésvédelem szempontjából
szükséges helyeken zajárnyékoló falak épülnek. A meglévő műtárgyak átépülnek, új műtárgyak
létesülnek. Az új nyomvonal vonalvezetése szükségessé teszi a 6. számú főút közel 2 km hosszú
korrekcióját és új műtárgyak építését. Százhalombatta - Pusztaszabolcs között ETCS 2 és korszerű
elektronikus biztosítóberendezés kerül telepítésre.
További információk:
A V040.03. számú és a V040.04. számú projektek esetében a teljesítési határidő az adott
Vállalkozási Szerződéshez igazodik.
határidején, azaz 2022. december 31. napján.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-30 📅
Név: BME ITS Közlekedési- és Járműrendszerek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_39519825
Postacím: Műegyetem Rakpart 3
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1111
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 202908779📞
E-mail: kovacs.andras@bmeits.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.bmeits.hu🌏
Név: KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_49661644
Postacím: Than Károly Utca 3-5.
Postai irányítószám: 1119
Telefon: +36 13715936📞
E-mail: kti@kti.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.kti.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 127 700 000 HUF 💰
49 100 000 HUF 💰
39 200 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Osztály
Hivatkozás További információk
Nyertes Ajánlattevő az 1. részajánlati körben:
BME ITS Közlekedési- és Járműrendszerek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3.), adószám: 24790358-2-43, és KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (1119 Budapest, Than Károly utca 3-5.), adószám: 21925221-2-43 közös ajánlattevők

Nyertes Ajánlattevő a 2. részajánlati körben:
Nyertes Ajánlattevő a 3. részajánlati körben:
További Ajánlattevő az 1., a 2. és a 3. részajánlati körben nincsen.