Alap haemodinamikai beavatkozáshoz szüks. f.anyag

Pécsi Tudományegyetem

Alap haemodinamikai beavatkozáshoz szükséges anyagok beszerzése a Pécsi Tudományegyetem részére 17 ajánlati részben, összesen 200 755 000 Ft keretösszeg erejéig 12 hónapra.
Opció: 100 % a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel.
Karakterkorlátra való tekintettel a részek keretösszegének ismertetését az ajánlati felhívás II.2.4. pontja tartalmazza.
Valamennyi ajánlati rész tekintetében a termékek szállítása a szerződés-tervezetben részletesen leírtak szerint idegen raktárkészlet létrehozása, üzemeltetése által, valamint raktárkészleten felüli egyedi rendeléssel valósul meg.
Ajánlatkérő valamennyi ajánlati rész tekintetében a keretösszeg 50 %-ára megrendelési kötelezettséget vállal, ezen túlmenően Ajánlatkérő nem köteles a keretösszeget kimeríteni, illetve a megrendelési kötelezettségen túl a fel nem használt keretösszeget a nyertes ajánlattevő kárként nem érvényesítheti Ajánlatkérővel szemben.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-06-11. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-05-12.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-05-12 Ajánlati felhívás
2021-12-27 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-07-11 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-10-24 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-12-07 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2022-12-22 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-02-10 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-03-17 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-03-24 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-04-03 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-04-21 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2021-05-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi fogyóeszközök
Hivatkozási szám: EKR000141132021
Rövid leírás:
Alap haemodinamikai beavatkozáshoz szükséges anyagok beszerzése a Pécsi Tudományegyetem részére 17 ajánlati részben, összesen 200 755 000 Ft keretösszeg erejéig 12 hónapra. Opció: 100 % a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel. Karakterkorlátra való tekintettel a részek keretösszegének ismertetését az ajánlati felhívás II.2.4. pontja tartalmazza. Valamennyi ajánlati rész tekintetében a termékek szállítása a szerződés-tervezetben részletesen leírtak szerint idegen raktárkészlet létrehozása, üzemeltetése által, valamint raktárkészleten felüli egyedi rendeléssel valósul meg. Ajánlatkérő valamennyi ajánlati rész tekintetében a keretösszeg 50 %-ára megrendelési kötelezettséget vállal, ezen túlmenően Ajánlatkérő nem köteles a keretösszeget kimeríteni, illetve a megrendelési kötelezettségen túl a fel nem használt keretösszeget a nyertes ajánlattevő kárként nem érvényesítheti Ajánlatkérővel szemben.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi fogyóeszközök 📦
További CPV-kód: Orvosi fogyóeszközök 📦
Katéterek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Baranya 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Vegyes

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Pécsi Tudományegyetem
Postacím: Vasvári Pál utca 4.
Postai irányítószám: 7622
Postai város: Pécs
Kapcsolat
Internetcím: http://www.pte.hu 🌏
E-mail: simon.dorina@pte.hu 📧
Telefon: +36 304127947 📞
Fax: +36 72536345 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000141132021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000141132021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-05-12 📅
Benyújtási határidő: 2021-06-11 📅
Közzététel dátuma: 2021-05-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 094-246477
HL-S szám: 94
További információk
II.2.5) pontban Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012 (II.16.) Korm. rendelet 6.§. (3) bek. alapján választja a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Alap haemodinamikai beavatkozáshoz szükséges anyagok beszerzése a Pécsi Tudományegyetem részére 17 ajánlati részben, összesen 200 755 000 Ft keretösszeg erejéig 12 hónapra.
Opció: 100 % a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel.
Karakterkorlátra való tekintettel a részek keretösszegének ismertetését az ajánlati felhívás II.2.4. pontja tartalmazza.
Valamennyi ajánlati rész tekintetében a termékek szállítása a szerződés-tervezetben részletesen leírtak szerint idegen raktárkészlet létrehozása, üzemeltetése által, valamint raktárkészleten felüli egyedi rendeléssel valósul meg.
Ajánlatkérő valamennyi ajánlati rész tekintetében a keretösszeg 50 %-ára megrendelési kötelezettséget vállal, ezen túlmenően Ajánlatkérő nem köteles a keretösszeget kimeríteni, illetve a megrendelési kötelezettségen túl a fel nem használt keretösszeget a nyertes ajánlattevő kárként nem érvényesítheti Ajánlatkérővel szemben.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kardiológiai szett diagnosztikához-1
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Keretösszeg: 18 000 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel, melynek mennyisége 100 %.
Becsült mennyiség: 1500 db/12 hónap
1 db 345x240cm, három rétegű betegizoláló lepedő (felső a műtéti terület felőli oldalon nedvszívó és folyadékmegkötő réteg, középső vízzáró réteg, mely megakadályozza a folyadék és baktériumok áthatolását, alsó a beteg testfelületével érintkező nedszívó réteg): 2 db femoralis lyukkal és 2 db radiális lyukkal ellátott a lepedő két oldalán, az asztalon túlérő rész átlátszó fólia, az izolálás hossza meg kell haladja az asztal hosszát. Közepén speciális nedvszívó képességű megerősített panel van, a radiális és femoralis nyílások kiváló ragasztó hatású, öntapadós ragasztó résszel vannak körül véve, a ragasztórész hypoallergén. Izolációslepedő vért és/vagy vizet át nem eresztő. Ajánlatkérő a vért és/vagy vizet át nem eresztő képeséget műtéti körülmények között vizsgálja, amenyiben a mintatermék átereszti a vért és vagy vizet az ajánlat érvénytelen!
Többet mutasson
1 db min. 140x150 cm műszerasztalizoláló, vért és/vagy vizet át nem eresztő
2 db XL-es méretű körsteril, csukló részen mandzsettával, átadó övkártyával, nyakrészen tépőzárral ellátott. Anyaga minimum 35 g/m2 SMS nem-szőtt, polipropilén, latexmentes. Külső felszíne vízlepergető, folyadék behatolásával szemben ellenálló, és kényelmes viseletet biztosít.
Többet mutasson
1 db Rtg pajzs izoláló (85x90 cm, gumis)
1 db Rtg pajzs izoláló (60x60 cm, gumis)
1 db min. 500 ml-es kerek műanyag tál
1 db min. 800 ml-es műanyag vesetál
50 db gézlap (10x10 cm)
1 db tű (24 G vagy 25 G x 25 mm)
1 db tű (20 G x 70 mm)
1 db tű (18 G x 40 mm)
1 db 11-es nyeles "Hegyes/Szúró" szike éles hegykiképzéssel, lándzsás véggel, zárt védő borítással
1 db 20 ml-es 3 részes fecskendő (LL csavaros)
1 db 20 ml-es 2 részes fecskendő (Luer, nem csavaros)
2 db 10 ml-es 3 részes fecskendő (LL csavaros)
1 db 10 ml-es 3 részes fecskendő (Luer, nem csavaros)
1 db 5 ml-es 3 részes fecskendő (Luer, nem csavaros)
1 db 2 ml-es 3 részes fecskendő (Luer, nem csavaros)
1 db Seldinger tű (rozsdamentes acélból, 7 cm hosszú, 0 035” vezetődrót befogadására alkalmas belső átmérővel, jó punkciót lehetővé tevő heggyel, két síkban élezett, 18 G külső átmérővel, a tű kónuszán, a tű hegyének irányára vonatkozó jelzéssel)
1 db vezetődrót (0 035” vastagságú, min. 200 cm-es hosszú, flexibilis J végű, teljes hosszában rtg árnyékot adó, jó irányíthatóság, forgathatóság, atraumatikus végkiképzés, teflon (PTFE) bevonat, athrombogén felszínnel)
1 db etikett címke (Lidocain, Nitro, Heparin),
1 db etikett címke (Na Cl)
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő részére előírja idegen raktár kihelyezését. A raktárkészlet kihelyezésével, feltöltésével kapcsolatos részletes információkat a KD részét képező szerződés-tervezet tartalmazza.
Ajánlattételi határidőig benyújtandó termékminta: 1 db
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 12 000 Ft/db-ot.
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
A szerződés lejárata előtt 15 naptári nappal a Megrendelő egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal nyilatkozik a szerződés megszűnésére illetve meghosszabbítására vonatkozóan. Hosszabbítás esetén a szerződés egy alkalommal, 12 hónappal meghosszabbodik.
A lehetőségek leírása:
A gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés alapján az opció 100 %.
További információk:
II.2.5) pontban Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012 (II.16.) Korm. rendelet 6.§. (3) bek. alapján választja a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot.
A rész elnevezése: Kardiológiai szett diagnosztikához-2
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Keretösszeg: 18 000 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel, melynek mennyisége 100 %
1 db 350x230 cm 3 rétegű betegizoláló lepedő (felső a műtéti terület felőli oldalon nedvszívó és folyadékmegkötő réteg, középső vízzáró réteg, mely megakadályozza a folyadék és baktériumok áthatolását, alsó a beteg testfelületével érintkező nedszívó réteg): 2 db femoralis lyukkal és 2 db radiális lyukkal ellátott a lepedő két oldalán, az asztalon túlérő rész átlátszó fólia, az izolálás hossza meg kell haladja az asztal hosszát. Közepén speciális nedvszívó képességű megerősített panel van, a radiális és femoralis nyílások kiváló ragasztó hatású, öntapadós ragasztó résszel vannak körül véve, a ragasztórész hypoallergén. Izolációslepedő vért és/vagy vizet át nem eresztő. Ajánlatkérő a vért és/vagy vizet át nem eresztő képeséget műtéti körülmények között vizsgálja, amenyiben a mintatermék átereszti a vért és vagy vizet az ajánlat érvénytelen!
Többet mutasson
1 db L-es méretű körsteril, csukló részen mandzsettával, átadó övkártyával, nyakrészen tépőzárral ellátott. Anyaga minimum 35 g/m2 SMS nem-szőtt, polipropilén, latexmentes. Külső felszíne vízlepergető, folyadék behatolásával szemben ellenálló, és kényelmes viseletet biztosít.
Többet mutasson
1 db XL-es méretű körsteril, csukló részen mandzsettával, átadó övkártyával, nyakrészen tépőzárral ellátott. Anyaga minimum 35 g/m2 SMS nem-szőtt, polipropilén, latexmentes. Külső felszíne vízlepergető, folyadék behatolásával szemben ellenálló, és kényelmes viseletet biztosít.
Többet mutasson
1 db Rtg pajzs izoláló (80x90 cm, gumis)
1 db Detektor izoláló műanyag fólia (zsák, zacskó) gumírozott szájadékkal, min. 75x38 cm-es kerek
1 db min. 700 ml-es műanyag vesetál
50 db gézlap (10x10 cm, 12 rétegű)
1 db 20 ml-es 3 részes fecskendő (Luer, nem csavaros)
1 db 10 ml-es 3 részes fecskendő (LL csavaros)
1 db 5 ml-es 2 részes fecskendő (Luer, nem csavaros)
1 db 2 ml-es 2 részes fecskendő (Luer, nem csavaros)
1 db Seldinger tű (rozsdamentes acélból, 7 cm hosszú, 0 038” vezetődrót befogadására alkalmas belső átmérővel, jó punkciót lehetővé tevő heggyel, két síkban élezett, 18 G külső átmérővel, a tű kónuszán, a tű hegyének irányára vonatkozó jelzéssel)
1 db Manuálisan gyorsan felszerelhető, biztonsági gombbal ellátott kompressziós eszköz radiális punkciós hely ellátására, skalárisan állítható gyors felhelyezést és gyors eltávolítás lehetőségével. (Radiális punkciós seb kompressziójára alkalmazott eszköz leírása)
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
A gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés alapján az opció 100 %
A rész elnevezése: Kardiológiai szett PCI-hez-1
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Keretösszeg: 23 000 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel, melynek mennyisége 100 %.
Becsült mennyiség: 1000 db/12 hónap
1 db 345x240 cm 3 rétegű betegizoláló lepedő (felső a műtéti terület felőli oldalon nedvszívó és folyadékmegkötő réteg, középső vízzáró réteg, mely megakadályozza a folyadék és baktériumok áthatolását, alsó a beteg testfelületével érintkező nedszívó réteg): 2 db femoralis lyukkal és 2 db radiális lyukkal ellátott a lepedő két oldalán, az asztalon túlérő rész átlátszó fólia, az izolálás hossza meg kell haladja az asztal hosszát. Közepén speciális nedvszívó képességű megerősített panel van, a radiális és femoralis nyílások kiváló ragasztó hatású, öntapadós ragasztó résszel vannak körül véve, a ragasztórész hypoallergén. Izolációslepedő vért és/vagy vizet át nem eresztő. Ajánlatkérő a vért és/vagy vizet át nem eresztő képeséget műtéti körülmények között vizsgálja, amenyiben a mintatermék átereszti a vért és vagy vizet az ajánlat érvénytelen!
Többet mutasson
1 db min. 140x150 cm műtőasztal izoláló, vért és/vagy vizet át nem eresztő
1 db min. 75x75 cm nagy felszívó képességű kompressz
1 db komplett indeflator szett (indeflator, befűzőtű PTCE guidewire-hez és Y adapter). Ha az indeflator szett nem tudja tartani a nyomást, az ajánlat érvénytelen.
1 db Manuálisan gyorsan felszerelhető kompressziós eszköz radiális punkciós hely ellátására, skalárisan állítható gyors felhelyezést és gyors eltávolítás lehetőségével. (Radiális punkciós seb kompressziójára alkalmazott eszköz leírása)
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 23 000 Ft/db-ot.
Értékelés:
Nettó ajánlati ár - fordított arányosítás, részletezés a KD-ben;
Y adapter cseppmentessége 5 ml flow és 500 psi esetén - pontkiosztás, részletezés a KD-ben;
Ponthatár: 0-10
A lehetőségek leírása:
A gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdés alapján 100 %
A rész elnevezése: Kardiológiai szett PCI-hez-2
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Keretösszeg: 24 000 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
1 db min. 75x75 cm (+/- 15cm) nagy felszívó képességű kompressz
1 db komplett indeflator szett (30ml indeflator, nem csavaros torquer, befűzőtű PTCE guidewire-hez és nyomógombos Y adapter) Ha az indeflator szett nem tudja tartani a nyomást, az ajánlat érvénytelen.
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 24 000 Ft/db-ot.
A rész elnevezése: Gépi kontrasz anyag adagoló egyszer haszn.kieg.
A rész száma: 5
Rövid leírás:
Keretösszeg: 72 500 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Becsült mennyiség: 5000 db/12 hónap
Diagnosztikus és terápiás beavatkozások során használt injector pumpa kiegészítők, amely a jelenleg a katéteres laboratóriumban Acis márkájú, de amennyiben ez nem megoldható akkor az alap injectort is biztosítani kell (2 db gépet + 1 tartalék gépet melyet 24 órán belül ki kell helyezni). Az egység árban benne kell legyen az egy beavatkozásra vetülő összes kiegészítő költsége! a gyártó által megadott hivatalos cserélési/sterilitási arány figyelembe vételével.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 14 500 Ft/db-ot.
Minta gyakorlati használhatósága (buborék mentesség) - pontkiosztás, részletezés a KD-ben;
Gyakorlott asszisztens által az összeszerelési idő a felhasználás helyén- fordított arányosítás, részletezés a KD-ben;
A rész elnevezése: Diagnosztikus katéter-1
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Keretösszeg: 8 400 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Becsült mennyiség: 2000 db/12 hónap
4Fr és 5Fr kompatibilis
Nagy flow kapacitású, belső átmérő >= 0,041 ” (4Fr)
Nagy nyomásállóság >=1000 psi, >= 15 ml/sec (4Fr esetében)
Atraumatikus végkialakítás
Kink resistant - megtöréssel szemben ellenálló
Kettős fonatú (double brainded) merevítés
Méretválaszték (hosszúság) min. 2 db
Görbületválaszték min. 10 db
MINTATERMÉK: 5 Fr 4-es görbületű, judkins
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 4 200 Ft/db-ot.
Hossz méretválaszték (min. 2 db)- egyenes arányosítás, részletezés a KD-ben;
Görbületválaszték (min. 10 db)- egyenes arányosítás, részletezés a KD-ben;
Külső átmérő (mm) - fordított arányosítás, részletezés a KD-ben;
Belső átmérő (mm)- egyenes arányosítás, részletezés a KD-ben;
Flow kapacitás (ml/sec) - egyenes arányosítás, részletezés a KD-ben;
A rész elnevezése: Diagnosztikus katéter-2
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Keretösszeg: 12 800 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Becsült mennyiség: 4000 db/12 hónap
Nagy flow kapacitású, belső átmérő 0,042" (4Fr), 0,047" (5Fr),
Nagy nyomás-állóságú (1200 psi, 16.7 ml/sec flow (4Fr), 21.3 ml/sec flow (5Fr)
Atraumatikus soft tippel ellátott
Kívül-belül thrombo-resistens felületű
"kink-resistant", fémfonat-merevítésű
>=110 cm-es Judkins görbületű elérhető
100, 110, 125 cm, plusz igény szerinti hosszúság és görbület
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 3 200 Ft/db-ot.
A megújítások leírása:
A szerződés lejárata előtt 15 naptári nappal a Megrendelő egyoldalú, írásbeli nyilatkozattal nyilatkozik a szerződés megszűnésére illetve meghosszabbítására vonatkozóan. Hosszabbítás esetén a szerződés egy alkalommal, 12 hónappal meghosszabbodik
A rész elnevezése: Diagnosztikus katéter-3
A rész száma: 8
Rövid leírás:
Keretösszeg: 6 400 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Külső átmérő választék: 4, 5, 6 és 7 F
Belső átmérő: 5F ID≥0,047", 6F ID ≥0,056" és 7F ID ≥ 0,064"
Nagy flow kapacitás; 1200psi; 29 cm3 / sec flow (5F 100 cm)
Dupla fémfonat merevítésű
Stiff proximális shaft, kink resistant
Puha disztális szegmens, atraumatikus végkiképzés
Széles görbületválasztékban elérhető: Judkins (JL vagy FL 3.5-6; JR vagy FR 3.5-6); Amplatz (AL 1-3; AR 1-2); Pigtail (egyenes, 145
Judkins és Pigtail 125 cm hosszúságban is elérhetőek
MINTATERMÉK: 125 cm 5 Fr pigtail egyenes és hajlított verzióban az összehasonlításhoz és 1 db 6 Fr hajlított pigtail
Ajánlattételi határidőig benyújtandó termékminta: 1 db 125 cm 5 Fr pigtail egyenes és hajlított verzióban az összehasonlításhoz és 1 db 6 Fr hajlított pigtail
Görbületválaszték (min. 10 db) - egyenes arányosítás, részletezés a KD-ben;
Belső átmérő (mm) - egyenes arányosítás, részletezés a KD-ben;
Flow kapacitás (ml/s) - egyenes arányosítás, részletezés a KD-ben;
A rész elnevezése: Introducer radialis sheat-1
A rész száma: 9
Rövid leírás:
4Fr, 5Fr, 6Fr
Egyszer használatos
Hydrophil bevonatú típus
Snap on dilatatorral, 20 vagy 22G tűvel és választhatóan 0,018" 0,021" vagy 0,025" méretű rövid guidewire-el
Min. 1 fajta hossz >= 6 cm, és min. 1 fajta >=9 cm hosszúságban is elérhető
Oldalággal és azon csappal ellátott
Hemostatikus szeleppel rendelkező; kiöltő füllel rendelkezzen
Méretválaszték hidrof. sheatból átmérő 4 Fr-6 Fr (db)- egyenes arányosítás, részletezés a KD-ben;
Méretválaszték hossz: 10-60 cm hossz között (db)- egyenes arányosítás, részletezés a KD-ben;
A rész elnevezése: Introducer femoralis sheat-2
A rész száma: 10
Rövid leírás:
Keretösszeg: 2 100 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Becsült mennyiség: 500 db/12 hónap
4Fr, 5Fr, 6Fr, 7Fr, 8Fr, és min. 1 db 10 feletti Fr
Introducer femoralis sheat nagy méret választékban
Snap on dilatatorral, 0,035 " vagy 0,038" méretű rövid guidewire-el ellátott
Hossz >= 10 cm
Teljes hosszában kink - resistant
Oldalággal és azon csappal ellátott hydrofil bevonattal rendelkezzen
Hemostatikus szeleppel rendelkező, kiöltő füllel rendelkezzen
10-90 cm hosszúságban is elérhető legyen min. 3 különböző méretben 10 vagy 20 vagy 60 vagy afeletti
A rész elnevezése: Introducer femoralis sheat-3
A rész száma: 11
Rövid leírás:
Keretösszeg: 2 500 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Extra vékony falvastagságú radiális sheath család - falvastagság, mely lehetővé teszi a minimál invazivitást a radiális punktio során.
A sheath belső átmérő / külső átmérő aránya:
5/4
6/5
7/6
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 5 000 Ft/db-ot.
A rész elnevezése: Diagnosztikus vezető drót
A rész száma: 12
Rövid leírás:
Keretösszeg: 300 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Becsült mennyiség: 100 db/12 hónap
0.25" és 0.35" kétvégű egyenes puha és J vég, 180-300 cm között legalább két méret
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 3 000 Ft/db-ot.
További információk:
II.2.5) pontban Ajánlatkérő a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012 (II.16.) Korm. rendelet 6.§. (3) bek. alapján választja a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontot
A rész elnevezése: Vezetődrót hidrofil bevonattal
A rész száma: 13
Rövid leírás:
Keretösszeg: 400 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Atrombogén felszínű, extra flexibilis, nitinol alapú drót
Hidrofil bevonattal ellátott
45 fokban hajlított tip és egyenes vég is elérhető
180 és 260 cm-es hosszban is elérhető
0,025" és 0,035" átmérőben is rendelhető
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja az 4 000 Ft/db-ot.
A rész elnevezése: Y adapter
A rész száma: 14
Rövid leírás:
Keretösszeg: 340 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Becsült mennyiség: 200 db/12 hónap
Teljesen zárható szelep: szívkatéterezés közben nyomás állóság
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja az 1 700 Ft/db-ot.
Cseppmentesség 5 ml flow és 500 psi esetén - pontkiosztás, részletezés a KD-ben;
A rész elnevezése: Kissing biballon adaptor
A rész száma: 15
Rövid leírás:
Keretösszeg: 2 700 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Nyomás biztos csatlakozás, 20 ATM nyomás mellett nyomásvesztés nélküli csatlakozás.
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 5 400 Ft/db-ot.
A rész elnevezése: Triadaptor
A rész száma: 16
Rövid leírás:
Keretösszeg: 360 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Nyomás biztos zárás a szelepnél: szívkatéterezés közben injektor használatával 4 ml flow és 500 psi
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 3 600 Ft/db-ot.
A rész elnevezése: Ideiglenes PM elektróda
A rész száma: 17
Rövid leírás:
Keretösszeg: 555 000 Ft/12 hónap, Opció: a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet alapján írásos megrendeléssel 100 %
Becsült mennyiség: 30 db/12 hónap
Ideiglenes PM elektróda, pitvari és kamra ingerléshez, a meglévő externált pacemakerekhez illeszkedő legyen (Biotrinc)
Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (6) bek. c) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azt az ajánlatot, melyben a Műszaki leírásban meghatározott termék nettó ajánlati ára meghaladja a 18 500 Ft/db-ot.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinika 7624 Pécs, Ifjúság út 13.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A kizáró okok igazolásának módja és folyamata: Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá tartozik. A kizáró okok igazolásának módja tekintetében irányadó: a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdése, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1.§ (1), 3. §-a, 4. § (1) és a7.§. A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívásra az Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a 321/2015. (X. 30.) Kr. 8., 10 és 12.-16. §-aiban meghatározottak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja tekintetében az igazolás módja: az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező nyilatkozatával, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa nevének és lakóhelyének bemutatását tartalmazza; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az igazolás módja a Kr. 8.§ i) pont ic) alpontjában, valamint a 10.§ g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) nyilatkoznia kell továbbá a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, a 321/2015. (X. 30.) Kr.15.§ (1) bekezdése szerint. A Kbt. 74. § (1) bekezdése értelmében: Az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok [62. § (1)-(2) bekezdés] hatálya alá tartozik; illetőleg akinek a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be; figyelemmel a Kbt. 64. §-ában foglaltakra. Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján köteles az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozatát benyújtani. A Kbt. 67. § (3) bekezdés alapján, ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező, az ajánlathoz, illetve a részvételi jelentkezéshez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben az Ajánlattevő tekintetében nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy erre vonatkozó nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR rendszerben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 63. § (3) bekezdésére, a Kbt. 73. § (1) c) pontjára, a Kbt. 74. § (1) bekezdésére.
Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint történik. A Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozatát, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozatát az ajánlattal egyidejűleg kell benyújtani
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (2) bekezdése által biztosított lehetőséggel élve nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (2) bekezdése által biztosított lehetőséggel élve nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján jelzi, hogy az alábbi alkalmassági követelmények (M1.) előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát („alfa” pont). AK a formanyomtatvány IV. részében nem kéri részletes információk megadását. Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján hívja fel ajánlattevő(ke)t az igazolások benyújtására.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
M1) Az ajánlattevő műszaki, illetve szakmai alkalmassága igazolható az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított hat éven (72 hónap) belül megkezdett, három éven (36 hónap) belül befejezett közbeszerzés tárgya szerinti referenciáinak bemutatásával (ismertetésével), megjelölve a szállítás mennyiségét, a teljesítés idejét (kezdő és befejező dátum, év/hónap/nap bontásban), a szerződést kötő másik felet, a szerződés tárgyát (olyan részletességgel, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés kétséget kizáróan megállapítható legyen), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A referenciákat a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt igazolással vagy - amennyiben a szerződést kötő másik fél nem a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében nem olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül - az ajánlattevő, illetve az az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott, előbbiek szerinti tartalmú igazolással is kell igazolni [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) és (2) bekezdés]. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban és a Kbt. 69. § (4) bekezdésében foglaltak is irányadók. Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványában megjelölten az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát (IV. rész:alfa), azaz az alkalmassági követelményekre vonatkozó részt nem kell a formanyomtatványban kitölteni.
Többet mutasson
A folyamatos betegellátás érdekében az elvárt referencia mennyiségét részenként legfeljebb 3 referenciából kérjük igazolni.
Az elvárt referencia mennyisége a várható éves becsült mennyiség alapján kerül meghatározásra, mely megfelel a Kbt. 65. § (5) bekezdésben foglaltaknak.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven belül megkezdett és 3 éven belül befejezett összességében legalább
Az 1. ajánlati rész vonatkozásában 563 db közbeszerzés tárgya szerinti (Kardiológiai szett diagnosztikához) szállításából származó referenciával.
A 2. ajánlati rész vonatkozásában 563 db közbeszerzés tárgya szerinti (Kardiológiai szett diagnosztikához) szállításából származó referenciával.
A 3. ajánlati rész vonatkozásában 375 db közbeszerzés tárgya szerinti (Kardiológiai szett PCI-hez) szállításából származó referenciával.
A 4. ajánlati rész vonatkozásában 375 db közbeszerzés tárgya szerinti (Kardiológiai szett PCI-hez) szállításából származó referenciával.
Az 5. ajánlati rész vonatkozásában 1875 db közbeszerzés tárgya szerinti (Gépi kontraszt anyag adagoló egyszer használatos kiegészítői) szállításából származó referenciával.
A 6. ajánlati rész vonatkozásában 750 db közbeszerzés tárgya szerinti (Diagnosztikus katéter) szállításából származó referenciával.
A 7. ajánlati rész vonatkozásában 1500 db közbeszerzés tárgya szerinti (Diagnosztikus katéter) szállításából származó referenciával.
A 8. ajánlati rész vonatkozásában 750 db közbeszerzés tárgya szerinti (Diagnosztikus katéter) szállításából származó referenciával.
A 9. ajánlati rész vonatkozásában 750 db közbeszerzés tárgya szerinti (Introducer radialis sheat) szállításából származó referenciával.
A 10. ajánlati rész vonatkozásában 188 db közbeszerzés tárgya szerinti (Introducer radialis sheat) szállításából származó referenciával.
A 11. ajánlati rész vonatkozásában 188 db közbeszerzés tárgya szerinti (Introducer radialis sheat) szállításából származó referenciával.
A 12. ajánlati rész vonatkozásában 38 db közbeszerzés tárgya szerinti (Diagnosztikus vezető drót) szállításából származó referenciával.
A 13. ajánlati rész vonatkozásában 38 db közbeszerzés tárgya szerinti (Vezetődrót hidrofil bevonattal) szállításából származó referenciával.
A 14. ajánlati rész vonatkozásában 75 db közbeszerzés tárgya szerinti (Y adapter) szállításából származó referenciával.
A 15. ajánlati rész vonatkozásában 188 db közbeszerzés tárgya szerinti (Kissing biballon adaptor) szállításából származó referenciával.
A 16. ajánlati rész vonatkozásában 38db közbeszerzés tárgya szerinti (Triadaptor) szállításából származó referenciával.
A 17. ajánlati rész vonatkozásában 11 db közbeszerzés tárgya szerinti (Ideiglenes PM elektróda) szállításából származó referenciával.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján jelzi, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumban az alkalmassági követelmények tekintetében elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát („alfa” pont). Az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján hívja fel ajánlattevő(ke)t az M/1 szerinti igazolások benyújtására. A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltakra, azaz az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Teljesítésigazolás a Kbt. 135.§(1)bek alapján,AK a fizetés során figyelembe veszi a Ptk. 6:130.§(1)-(2) bek-ben és a Kbt. 27/A. §-ában foglaltakat is.
Kötbér a KD részét képező szerződés-tervezet szerint:
"8.4. Felek rögzítik, hogy az Eladó a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján kötbér fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha a Szerződést olyan okból, amelyért felelős, megszegi.
8.5. Felek megállapodnak abban, amennyiben az Eladó a Raktárkészlet létrehozásával, annak visszapótlásával, a Köztes jelentés, illetve a raktárkészleten felüli rendelés teljesítésével olyan okból, amelyért felelős, késedelembe esik, késedelmi kötbért köteles a Vevőnek fizetni.
Többet mutasson
8.6. A késedelmi kötbér mértéke a késedelemmel érintett Termék(ek) teljes nettó vételára.
8.7. Az esedékessé vált kötbér összegéről a Vevő kötbérértesítőt állít ki az Eladó felé, amelyet az Eladó annak kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) naptári napon belül átutalással köteles kiegyenlíteni a kötbérértesítőn feltüntetett bankszámlára.
8.8. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól.
8.9. A Vevő (jogosult) a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát.
8.10. A Vevő (jogosult) a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
8.11. A Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján az Eladó a kötbérfizetési kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha szerződésszegését kimenti."
További részletezés a KD részét képező szerződés-tervezetben.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-06-11 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok felbontása az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elektronikusan történik.
További információk:
Az ajánlatok felbontása a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a és a Kbt. 68. § szerint történik.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Y adapter cseppmentessége 5 ml flow és 500 psi esetén (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 40
Ár (súlyozás): 60
Minőségi kritérium (név): Minta gyakorlati használhatósága (buborék mentesség) Igen/Nem
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): Gyakorlott asszisztens által az összeszerelési idő a felhasználás helyén
Hossz méretválaszték (min. 2 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 8
Minőségi kritérium (név): Görbületválaszték (min. 10 db)
Külső átmérő (mm)
Belső átmérő (mm)
Flow kapacitás (ml/sec)
Méretválaszték hidrof. sheatból átmérő 4 Fr-6 Fr (db)
Méretválaszték hossz: 10-60 cm hossz között (db)
Cseppmentesség 5 ml flow és 500 psi esetén (Igen/Nem)

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329798202
Más típusú ajánlatkérő: Központi költségvetési szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Simon Dorina
A vevő profiljának címe: http://www.pte.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000141132021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1.KD rendelk.-re bocs.-val kapcs.további info.-k, a KD elérése: EKR rendszerben. A KD másra át nem ruházható és közzé nem tehető.Közös aj.tétel esetén elegendő,ha az egyik ATeléri.
2.AT-nek,vmennyi közös AT-nek az ajánlatában(AJ)be kell nyújtania:
— a Kbt.66.§(2)és(6)bek., Kbt. 67.§(1),(3)és(4)bek.szerinti nyil.-okat a KD-ban megh.tart.-mal(nemleges nyil.-ok is),
— a Kbt.66.§(5)bek.szerinti felolv.lapot,melyben fel kell tüntetnie az AT(k) nevét,címét+a főbb, számszerűsíthető adatokat,melyek a bírálati szemp alapján ért.-re kerülnek,
— a kieg.táj.-ok figy.-be vételére,az idegen nyelvű dok.-okról készített magyar nyelvű ford.-ok tartalmának hitelességére vonatkozó nyil.-ot.
3. Az AJ-nak tartalm. kell az AT, közös AT-k, ill. az AJ-ban nyil.-ot aláíró alváll. és alkalm.-ot igazoló szerv esetében az alábbi iratokat:
— AJ-ban bármilyen nyil.-ot aláíró szem.aláírási címpéldánya v a cégnyilvánosságról,a bíróságicégelj-ról és a végelsz-ról szóló 2006. évi V.tv.9.§(1)bek.szerinti aláírási-mintája,
— a cégkivonatban nem szereplő köt.vállalók cégjegyzésre jogosult személytől származó,AJ aláírására vonatkozó írásos meghatalm.-t,a meghatalmazott aláírásával,teljes bizonyító erejű magánokiratbafogl.
4.Ha több Gazdasági szereplő közösen nyújtott be AJ-ot,az arról szóló megáll.-t csatolni kell a KD-ban meghat.tart.-al.A megáll.-ban a közös AT-knek a szerz.szerű teljesítésért egyetemleges fel.-et kell vállalniuk.
5.Az AJ-ban vmennyi ig.-t és dok.-ot magyar nyelven kell benyújtani, ezen előírás nem vonatkozik az angol nyelvű katalógusokra és az angol nyelvű gyártói felhasználási leírásokra (IFU).Az AK a ford.esetén a közjegyző által hitelesített, az AT általi magyar ford.-t elfogadja. A ford. tartalmának helyességéért az AT felel.
Többet mutasson
6.AK felhívja az AT figyelmét arra,h a min. AT-k hiv. jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg az AT-k műszaki és szakmai alkalm.-nak felt.-it és azok igazolását a III.1.3) pontban.
7.AK részajánlat tételi lehetőséget biztosít.
8.AK a Kbt.35§(8)-(9)bek.alapján a nyertes AT(k)-nek nem teszi lehetővé Gazd. szerv. alapítását.
9.AK az aj.kötöttség IV.2.6) pontban szereplő 1 hónapos időtartamán 30 naptári napot ért.
10 AK az elj.-ban alkalm. a 424/2017.(XII.19.)Kr.rendelkezéseit.
11. AK nevében eljáró FAKSZ: dr. Schäffer Kinga (lsz.00275), Kiss Adrienn (lsz.:00883) és Onhausz Nikolett(lsz.:01030).
12. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot nem alkalmazza.
13. Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
14. Ajánlatkérő a részszámlázást biztosítja.
15. A számla kiegyenlítése 100,000000 %-ban saját költségvetési forrásból teljesítés igazolás alapján átutalással történik, a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül.
16. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).
17. Az ajánlatok értékelése az 1-2., 10-13. és 15-17. részek esetén a legalacsonyabb ár, a 3-9. és 14. ajánlati rész esetén a legjobb ár-érték arány értékelési szempont szerint történik. A módszer fordított arányosítás, egyenes arányosítás illetve pontkiosztás, ismertetését a KD tartalmazza. Ponthatár 0-10.
Többet mutasson
18. Szakmai ajánlat:
1_2021_muszaki_leiras_arreszletezo excel táblázat cégszerűen aláírt másolati (.pdf.) és szerkeszthető (.xls) formában;
A szakmai ajánlatból egyértelműen ki kell derülnie, hogy a megajánlott termék(ek) megfelel(nek) a műszaki leírásban meghatározott szakmai követelményeknek. AT köteles feltüntetni a szakmai ajánlatban a termékkódot.
19.Az ajánlatban benyújtandó további dokumentumok:
Steril mintatermék:
AT köteles feltüntetni valamennyi mintaterméken a termékkódot. A mintatermékeken fel kell tüntetni továbbá: AT neve, rész sorszáma, megnevezés. A fenti adatok hiánya okán előálló beazonosíthatatlanságért AK a felelősséget nem vállalja.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az 1-17. ajánlati részre benyújtandó termékmintákat az ajánlat alátámasztására szolgáló dokumentumnak tekinti, így azok az ajánlattételi határidő lejártáig kötelezően benyújtandóak. Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja azokat az 1-17. részre benyújtott ajánlatokat, melyekhez Ajánlattevő a hiánypótlási felhívás után sem adott be termékmintát. A minta vizsgálata során AK a műszaki,szakmai köv-nek és értékelési szempontnak (adott esetben) való megfelelést, valamint a termékkel szemben annak rendeltetése szerinti általában elvárható jellemzőit vizsgálja. A termékminták benyújtása: Simon Dorina 7633 Pécs, Szántó Kovács J. u. 1/b. 3. emelet 317. iroda. A mintatermékekkel kapcsolatos további információk a KD-ben.
Többet mutasson
Csatolni kell minden megajánlott termék 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet szerinti bármely EU-n belüli nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítványát, vagy FDA (Food and Drug Administration) eü-i szervezet által kiállított engedélyét.
Többet mutasson
Amennyiben a termék nem tartozik a 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet hatálya alá, úgy a termék forgalomba hozatalához szükséges CE tanúsítványát kell csatolni.
Csatolni kell a megajánlott termék AT-re vonatkozó, gyártóműig visszavezethető forgalmazási jogosultságát igazoló engedélyét, mely legalább a felhívás feladásától számított 24 hónapig érvényes. Azon termékek vonatkozásában, ahol az engedély érvényessége a felhívás feladásától számított 24 hónapnál rövidebb, AK elfogadja a megajánlott termék AT-re vonatkozó, ajánlattétel időpontjában érvényes, gyártóműig visszavezethető forgalmazási jogosultságára irányuló engedély, valamint az érvényes gyártói szándéknyilatkozat együttes benyújtását, ha a gyártói szándéknyilatkozat az engedély érvényességének a felhívás feladásától számított 24 hónapig terjedő időszakára vonatkozó meghosszabbítását támasztja alá.
Többet mutasson
Csatolni kell a megajánlott termékre vonatkozó eredeti gyártói katalógust magyar/angol nyelven, melyből egyértelműen azonosítható legyen minden műszaki paraméter.
Csatolni kell a megajánlott termékekre vonatkozó gyártói felhasználási leírást (IFU) magyar/angol nyelven, mely tartalmazza az indikációs körnek megfelelő felhasználási javaslatot.
20.A fogyóanyagok tekintetében a jövőbeni műtétekhez és beavatkozásokhoz igazodó igények lehívásra kerülő pontos és szükséges mennyiségeit a jelenlegi pandémiás helyzetben nem lehet előre meghatározni.A szerződés teljesítése során a jövőben felmerülő - jelenleg előre nem látható - tényleges igények alapján fog a teljesítés megtörténni,azonban a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet hatására AK komplex beavatkozásokat nem tud végezni.Ha a veszélyhelyzet meghosszabbítása során továbbra is limitálva lesz a betegfelvétel - ami jelen helyzetben előre nem látható -, AK az 50 %-nál nagyobb lehívási kötelezettséget nem tudja vállalni.AK a közbeszerzési eljárás során életmentő beavatkozáshoz szükséges termékeket kíván beszerezni az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 201/A. § (3) bekezdésében megfogalmazott kötelező elvárható gondosság elvét szem előtt tartva.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 094-246477 (2021-05-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-12-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 395 790 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Vasvári Pál Utca 4.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-27 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 255-673976
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 094-246477
HL-S szám: 255

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
1 db 11-es nyeles "Hegyes/Szúró" szike éles hegykiképzéssel , lándzsás véggel, zárt védő borítással
Nagy nyomásállóság >=1000 psi , >= 15 ml/sec (4Fr esetében)
méretválaszték (hosszúság) min. 2 db
görbületválaszték min. 10 db
nagy flow kapacitású, belső átmérő 0,042" (4Fr), 0,047" (5Fr),
nagy nyomás-állóságú (1200 psi, 16.7 ml/sec flow (4Fr), 21.3 ml/sec flow (5Fr)
atraumatikus soft tippel ellátott
kívül-belül thrombo-resistens felületű
Széles görbületválasztékban elérhető: Judkins (JL vagy FL 3.5-6; JR vagy FR 3.5-6); Amplatz (AL 1-3; AR 1-2); Pigtail (egyenes, 145º, 155º hajlított); MP (MP A 1-2, MP B 1-2); Coronary Bypass (LCB, RCB); IM; Williams; speciális racialis-brachialis görbületek (min 8 féle görbület)
Többet mutasson
egyszer használatos
hydrophil bevonatú típus
snap on dilatatorral, 20 vagy 22G tűvel és választhatóan 0,018" 0,021" vagy 0,025" méretű rövid guidewire-el
min. 1 fajta hossz >= 6 cm, és min. 1 fajta >=9 cm hosszúságban is elérhető
oldalággal és azon csappal ellátott
hemostatikus szeleppel rendelkező; kiöltő füllel rendelkezzen
hossz >= 10 cm
teljes hosszában kink - resistant
oldalággal és azon csappal ellátott hydrofil bevonattal rendelkezzen
hemostatikus szeleppel rendelkező, kiöltő füllel rendelkezzen
hidrofil bevonattal ellátott

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-30 📅
Név: Premier G. Med Cardio Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14772423241
Postacím: Hidász Utca 1.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13914030 📞
E-mail: premiergmed@premiergmed.hu 📧
Internetcím: http://www.premiergmed.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 36 000 000 HUF 💰
46 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-17 📅
Név: Novomed Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10609882243
Postacím: Fraknó Utca 4. VIII. em. 50.
Postai város: Budapest, XI.
Postai irányítószám: 1115
Telefon: +36 12036905 📞
E-mail: tender@novomed.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 48 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-01 📅
Név: B. Braun Trading Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25061978241
Postacím: Felhévízi Utca 5.
Postai irányítószám: 1023
Telefon: +36 13469700 📞
E-mail: tender.office@bbraun.com 📧
Internetcím: http://www.bbraun.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 145 000 000 HUF 💰
Név: Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14153589243
Postacím: Lechner Ödön Fasor 3. B/3.
Postai irányítószám: 1095
Telefon: +36 17994400 📞
E-mail: tender@vascular.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 16 800 000 HUF 💰
25 600 000 HUF 💰
12 800 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-07 📅
A beszerzés teljes értéke: 4 200 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-23 📅
Név: "MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10437216243
Postacím: Kútvölgyi Út 91/a.
Postai irányítószám: 1121
Telefon: +36 13910404 📞
E-mail: medtech@medtech.hu 📧
Internetcím: http://www.medtech.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 600 000 HUF 💰
800 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-11-29 📅
Név: SUTURA Képviseleti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12004692243
Postacím: Gubacsi Út 47
Postai irányítószám: 1097
Telefon: +36 14770188 📞
E-mail: laszlo.szentesi@sutura.hu 📧
Internetcím: http://www.sutura.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 680 000 HUF 💰
5 400 000 HUF 💰
Név: CPP-Budapest Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10240616242
Postacím: Amerikai út 33
Postai irányítószám: 1145
Telefon: +36 14223700 📞
E-mail: cppbudapest@cppbudapest.hu 📧
Ország: Közép-Magyarország 🏙️
Internetcím: http://www.cppbudapest.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 1 110 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
1
3

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308681202

Hivatkozás
További információk
11 - Introducer femoralis sheat-3 számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont].;
A Kbt. 75. (2) bekezdés b) pontja alapján az eljárás 11. ajánlati részét a Döntéshozó eredménytelenné nyilvánította.
Indokolás:
Az eljárás 11. ajánlati részére nincs érvényes ajánlat, kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.
16 - Triadaptor számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
A Kbt. 75. (2) bekezdés b) pontja alapján az eljárás 16. ajánlati részét a Döntéshozó eredménytelenné nyilvánította.
Az eljárás 16. ajánlati részére nincs érvényes ajánlat, kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.;

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 255-673976 (2021-12-27)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-07-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 600 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-11 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 135-384575
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 255-673976
HL-S szám: 135
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.05.13.
Forrás: OJS 2022/S 135-384575 (2022-07-11)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-10-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 600 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-24 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-28 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 209-596088
HL-S szám: 209
További információk
A módosítás jogalapja: Kbt. 141. § (4) bek. c)
pont. A szerződésmódosítás időpontja: 2022.10.06.
pont.
A szerződésmódosítás időpontja: 2022.10.06.
Forrás: OJS 2022/S 209-596088 (2022-10-24)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-12-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 12 800 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-07 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-12 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 239-689184
HL-S szám: 239
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.11.17.
Forrás: OJS 2022/S 239-689184 (2022-12-07)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-12-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 36 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-22 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 249-728886
HL-S szám: 249
További információk
Szermódosítás dátuma: 2022.11.17.
Forrás: OJS 2022/S 249-728886 (2022-12-22)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-02-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 36 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-10 📅
Közzététel dátuma: 2023-02-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 033-095356
HL-S szám: 33
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.11.24. (az előző módosításról szóló hirdetmény 2022.12.27. napján jelent meg)
Forrás: OJS 2023/S 033-095356 (2023-02-10)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-03-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 36 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-17 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 058-172561
HL-S szám: 58
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.11.24. (az előző módosításról szóló hirdetmény 2023.02.16. napján jelent meg)
Forrás: OJS 2023/S 058-172561 (2023-03-17)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-03-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 46 000 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-24 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 063-188472
HL-S szám: 63
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.11.24. (az előző módosításról szóló hirdetmény 2023.03.22. napján jelent meg)
Forrás: OJS 2023/S 063-188472 (2023-03-24)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-04-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 16 800 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-03 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 070-211970
HL-S szám: 70
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.11.24. (az előző módosításról szóló hirdetmény 2023.03.29. napján jelent meg)
Forrás: OJS 2023/S 070-211970 (2023-04-03)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-04-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 800 000 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-21 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 082-248059
HL-S szám: 82
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.11.24. (az előző módosításról szóló hirdetmény 2023.04.10. napján jelent meg)
Forrás: OJS 2023/S 082-248059 (2023-04-21)