Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, az 1. közbeszerzési részben Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása, a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása. A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított keretösszeg képezi.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-02-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-01-22.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-01-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverfejlesztési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001044962020
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, az 1. közbeszerzési részben Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása, a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása.
A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított keretösszeg képezi.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverfejlesztési szolgáltatások📦
További CPV-kód: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Magyarország🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor.
2. Ajánlatkérő a Kr. 30. §...
Többet mutasson
További információk
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor.
2. Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
3. Ajánlatkérő azon szolgáltatásokat, melyek együttesen fedik le egy átlagos informatikai/szoftverfejlesztési projekt valamennyi releváns szakaszát - ide értve az elkészítést, a tényleges megvalósítást, valamint a projekt megrendelő oldali minőségbiztosítását is - külön-külön közbeszerzési eljárások keretében kívánja beszerezni, ennek megfelelően jelen, kizárólag a projekt előkészítésére, valamint a megvalósítás során a megrendelő támogatására irányuló feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására. Ajánlatkérő a hasonló tárgyú, kizárólag az ellenszolgáltatás forrása tekintetében különböző keretmegállapodás megkötését is külön közbeszerzési eljárás keretei között valósítja meg.
4. A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.
5. A keretmegállapodás a keretösszeg - a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének - erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig, tart.
6. Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
— Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében,
— Az 1. szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést,
— A 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 2. számú mellékletének B.pontjában rögzített pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a minimum megajánlás feletti megajánlás, ami maximum 2 lehet, az megkapja a maximális pontszámot (100 pont), az 1 megajánlás a maximális pontszám felét (50 pont) és a nulla megajánlás a minimális pontszámot kapja (0 pont)
— A Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad,
— Az 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet,
— Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2-3. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M.2.) alpontjában foglaltak szerint.
7. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alkalmazandó.
8.Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
A Kbt. 104. § 4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
— A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak,
— A 301/2018. (XII. 27rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 4/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.08.14. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bek alapján rögzíti, hogy a keretszám az 1. rész vonatkozásában 5 ajánlattevő.
10. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bek alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség...
Többet mutasson
Rövid leírás
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, az 1. közbeszerzési részben Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása, a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Többet mutasson (1)
A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket a II.2.4) pontban rögzítettek szerint megállapított keretösszeg képezi.
Becsült összérték: 676 000 000 000 HUF 💰
A rész elnevezése: MS .NET és MS Business Intelligence fejl. szolg.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Microsoft...
Többet mutasson
Rövid leírás
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások.
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan...
Többet mutasson
Rövid leírás
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan felmerülő, a 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet 1. § 2. 3., 6., 8., és 18. pontja szerinti szolgáltatásokra alapuló Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások. Nyertes Ajánlattevők feladata Érintett Szervezet támogatása informatikai projekt megvalósítása során. E tekintetben Nyertes Ajánlattevők feladatait képezik különösen a megfelelő IT szakmai előkészítés, projekt megvalósítására irányuló beszerzések műszaki paramétereinek/leírásainak meghatározása és a kifejlesztett alkalmazás bevezetését támogató szolgáltatások nyújtása.
Többet mutasson (8)
Projektvezető, Projektasszisztens, Konzulens / tanácsadó, Üzleti elemző / rendszerszervező, Architekt / rendszertervező, Adattárház szakértő, fejlesztő,...
Többet mutasson
Rövid leírás
Projektvezető, Projektasszisztens, Konzulens / tanácsadó, Üzleti elemző / rendszerszervező, Architekt / rendszertervező, Adattárház szakértő, fejlesztő, Adatbányász, adat elemzési szakértő, Szoftverfejlesztő, Vezető szoftverfejlesztő, Tesztmenedzser, Tesztelő, Technical writer / dokumentátor / adminisztratív munkatárs, Grafikus/webdesigner/user interface szakértő/usability szakértő, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás ügyfélnél, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás e-learning, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás saját telephelyen, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás tantermi, Felhasználói oktatás ügyfélnél, Felhasználói oktatás e-learning, Felhasználói oktatás saját telephelyen, Felhasználói oktatás tantermi, Üzemeltetői oktatás ügyfélnél, Üzemeltetői oktatás e-learning, Üzemeltetői oktatás saját telephelyen, Üzemeltetői oktatás tantermi, Kiszállás, székhelyen belül, Kiszállás, székhelyen kívül szolgáltatásokra kell ajánlatot tenni az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és szakmai ajánlatként Ajánlattevők részéről benyújtandó Részletes ártáblázatban foglaltak szerint.
A keretmegállapodás alapján kizárólag az Érintett szervezet, mint megrendelő részére történő szolgáltatás nyújtására van lehetőség. A keretmegállapodás...
Többet mutasson
Rövid leírás
A keretmegállapodás alapján kizárólag az Érintett szervezet, mint megrendelő részére történő szolgáltatás nyújtására van lehetőség. A keretmegállapodás feltételrendszerével nem összefüggő szakértői tevékenység megrendelésére nincs lehetőség a keretmegállapodás alapján.
EU-s forrás alatt az Európai Unió költségvetéséből származó közvetlen, vagy közvetett finanszírozás értendő. Bármely ilyen EU-s forrásból részben vagy...
Többet mutasson
Rövid leírás
EU-s forrás alatt az Európai Unió költségvetéséből származó közvetlen, vagy közvetett finanszírozás értendő. Bármely ilyen EU-s forrásból részben vagy egészben finanszírozott projekt a fenti feladatok tekintetében megvalósítható a keretmegállapodás terhére.
A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ideértve azt az esetet is,...
Többet mutasson
Rövid leírás
A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ideértve azt az esetet is, amennyiben az adott feltételes közbeszerzés mégsem támogatásból kerül finanszírozásra. Feltételes közbeszerzés esetén az érintett szervezet köteles a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 180 000 000 000,- Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.
Ajánlatkérő a III.1.3) pont M.2.) alpontja szerinti szakemberek számát a Kbt. 65. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, a hasonló tárgyú korábbi...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő a III.1.3) pont M.2.) alpontja szerinti szakemberek számát a Kbt. 65. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, a hasonló tárgyú korábbi keretmegállapodás teljesülési adatai alapján a Kbt. 138. § (2) bekezdésben foglaltak teljesíthetőségére is figyelemmel határozta meg. Ez alapján elmondható, hogy a keretmegállapodás teljesítése során negyedévente átlagosan 12 darab, egyedi szerződés párhuzamos teljesítése várható. Egy átlagos egyedi szerződés a korábbi keretmegállapodás tapasztalatai alapján jellemzően legalább 3 féle szakértő típus igénybevételére vonatkozott.
Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: Egyéb közbeszerzési...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdésének eleget tevő, a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumokat (a továbbiakban: Egyéb közbeszerzési dokumentumok) bocsát rendelkezésre.
Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok fogalmi köre alatt az Ajánlati felhívást, valamint az Egyéb közbeszerzési...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő az egyértelműség érdekében rögzíti, hogy a Közbeszerzési dokumentumok fogalmi köre alatt az Ajánlati felhívást, valamint az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat érti együttvéve.
Becsült érték héa nélkül: 234 000 000 000 HUF 💰
Időtartam: 60 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás 36 hónapos szerződéskötési időszaka annak időtartama alatt egy alkalommal 12...
Többet mutasson
A megújítások leírása
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás 36 hónapos szerződéskötési időszaka annak időtartama alatt egy alkalommal 12 hónappal meghosszabbítható.
A keretmegállapodás az alábbi időszakokból áll:
Többet mutasson (3)
- Szerződéskötési időszak (36 hónap): ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére és teljesítésére
— Szerződés teljesítési időszak (22 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség
Többet mutasson
A megújítások leírása
— Szerződés teljesítési időszak (22 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség
— Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás teljes...
Többet mutasson
A megújítások leírása
— Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló - elszámolás történik
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretmennyiség 30...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretmennyiség 30 %-kal kerül megnövelésre a meghosszabbítás időtartamára.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatok.
További információk:
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor.
2. Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban...
Többet mutasson
További információk
2. Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
Többet mutasson (17)
3. Ajánlatkérő azon szolgáltatásokat, melyek együttesen fedik le egy átlagos informatikai/szoftverfejlesztési projekt valamennyi releváns szakaszát - ide...
Többet mutasson
További információk
3. Ajánlatkérő azon szolgáltatásokat, melyek együttesen fedik le egy átlagos informatikai/szoftverfejlesztési projekt valamennyi releváns szakaszát - ide értve az elkészítést, a tényleges megvalósítást, valamint a projekt megrendelő oldali minőségbiztosítását is - külön-külön közbeszerzési eljárások keretében kívánja beszerezni, ennek megfelelően jelen, kizárólag a projekt előkészítésére, valamint a megvalósítás során a megrendelő támogatására irányuló feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására. Ajánlatkérő a hasonló tárgyú, kizárólag az ellenszolgáltatás forrása tekintetében különböző keretmegállapodás megkötését is külön közbeszerzési eljárás keretei között valósítja meg.
4. A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.
5. A keretmegállapodás a keretösszeg - a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének - erejéig, de legfeljebb annak hatályba...
Többet mutasson
További információk
5. A keretmegállapodás a keretösszeg - a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének - erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig, tart.
6. Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő...
Többet mutasson
További információk
6. Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
— Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi...
Többet mutasson
További információk
— Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében,
— Az 1. szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő...
Többet mutasson
További információk
— Az 1. szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést,
— A 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 2. számú mellékletének B.pontjában rögzített pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a...
Többet mutasson
További információk
— A 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 2. számú mellékletének B.pontjában rögzített pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a minimum megajánlás feletti megajánlás, ami maximum 2 lehet, az megkapja a maximális pontszámot (100 pont), az 1 megajánlás a maximális pontszám felét (50 pont) és a nulla megajánlás a minimális pontszámot kapja (0 pont)
— A Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb...
Többet mutasson
További információk
— A Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad,
— Az 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan...
Többet mutasson
További információk
— Az 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet,
— Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2-3. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti...
Többet mutasson
További információk
— Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2-3. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M.2.) alpontjában foglaltak szerint.
7. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja...
Többet mutasson
További információk
7. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alkalmazandó.
8.Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése...
Többet mutasson
További információk
8.Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
A Kbt. 104. § 4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a...
Többet mutasson
További információk
A Kbt. 104. § 4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
— A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ...
Többet mutasson
További információk
— A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak,
— A 301/2018. (XII. 27rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre,...
Többet mutasson
További információk
— A 301/2018. (XII. 27rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 4/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.08.14. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bek alapján rögzíti, hogy a keretszám az 1. rész vonatkozásában 5 ajánlattevő.
10. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bek alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából...
Többet mutasson
További információk
10. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bek alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
A rész elnevezése: Java vagy Business Intelligence fejl. szolg.
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői...
Többet mutasson
Rövid leírás
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői környezethez kapcsolódó, vagy egyéb más nyílt forráskódú alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan...
Többet mutasson
Rövid leírás
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan felmerülő, a 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet 1. § 2. 3., 6., 8., és 18. pontja szerinti szolgáltatásokra alapuló alkalmazásfejlesztési és szolgáltatások. Nyertes Ajánlattevők feladata Érintett Szervezet támogatása informatikai projekt megvalósítása során. E tekintetben Nyertes Ajánlattevők feladatait képezik különösen a megfelelő IT szakmai előkészítés, projekt megvalósítására irányuló beszerzések műszaki paramétereinek/leírásainak meghatározása.
Többet mutasson (4)
A keretmegállapodás alapján kizárólag az Érintett szervezet, mint megrendelő részére történő szolgáltatás nyújtására van lehetőség.
A keretmegállapodás feltételrendszerével nem összefüggő szakértői tevékenység megrendelésére nincs lehetőség a keretmegállapodás alapján.
A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ide értve azt az esetet is,...
Többet mutasson
Rövid leírás
A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ide értve azt az esetet is, amennyiben az adott feltételes közbeszerzés mégsem támogatásból kerül finanszírozásra. Feltételes közbeszerzés esetén az érintett szervezet köteles a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 340 000 000 000,- Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.
Becsült érték héa nélkül: 442 000 000 000 HUF 💰
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás annak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható.
- Szerződés teljesítési időszak (22 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség
Többet mutasson
A megújítások leírása
- Szerződés teljesítési időszak (22 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség
Többet mutasson (1)
- Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás...
Többet mutasson
A megújítások leírása
- Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti - a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló - elszámolás történik
További információk:
4. A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba, a keretösszeg - a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint...
Többet mutasson
További információk
4. A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba, a keretösszeg - a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének - erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig tart.
5. Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő...
Többet mutasson
További információk
5. Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson (9)
— A 2. szempont esetében Ajánlatkérő az Útmutató 1. számú mellékletének B. pontjában rögzített, a pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a...
Többet mutasson
További információk
— A 2. szempont esetében Ajánlatkérő az Útmutató 1. számú mellékletének B. pontjában rögzített, a pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a minimum megajánlás feletti megajánlás, ami maximum 2 lehet, az megkapja a maximális pontszámot (100 pont), az 1 megajánlás a maximális pontszám felét (50 pont) és a nulla megajánlás a minimális pontszámot kapja (0 pont)
— Az 2. szempont esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan...
Többet mutasson
További információk
— Az 2. szempont esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet,
— Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2. értékelési szempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti...
Többet mutasson
További információk
— Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2. értékelési szempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M/2.) alpontjában foglaltak szerint.
6. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja...
Többet mutasson
További információk
6. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alkalmazandó.
7. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése...
Többet mutasson
További információk
7. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
8. A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a...
Többet mutasson
További információk
8. A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
— A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
További információk
— A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 4/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.08.14. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bek alapján rögzíti, hogy a keretszám az 2. rész vonatkozásában 5 ajánlattevő.
Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Az előírt kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik; és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson (8)
Igazolási mód:
Ajánlattevő ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása tekintetében...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevő ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban Kr.) 1. § (1) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása tekintetében előzetesen csak az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre bocsátott Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot (a továbbiakban: EEKD) köteles benyújtani. Ajánlattevő a Kr. 4. § (1), (2), (3) és (4) valamint a 6. § (1)-(2) bekezdései szerint igazolja előzetesen a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseit, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontját.
Ajánlattevő a Kr. 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevő a Kr. 15. §-a alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában, továbbá a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Ajánlattevő - a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében - az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozó vonatkozásában...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevő - a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében - az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozó vonatkozásában ajánlatában csak nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával Ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
A kizáró okok tényleges igazolása Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására az alábbiak szerint történik:
A kizáró okok igazolásának tekintetében a Kr. 8-11. §-ai szerint kell eljárni, továbbá irányadóak a Kr. 12-14 §-ai, valamint a Kr. 16. §-a is.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá a Kbt. 64. §-ában, a Kr. 1. § (7) bekezdésben foglaltakra.
A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként Ajánlatkérő által létrehozott nyilatkozatokat Ajánlattevőnek szintén elektronikus űrlap...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okokkal kapcsolatosan az EKR-ben elektronikus űrlapként Ajánlatkérő által létrehozott nyilatkozatokat Ajánlattevőnek szintén elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem határoz meg a Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja szerinti alkalmassági követelményt.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy bármelyik és bármennyi közbeszerzési részre történő ajánlattétel esetén az előírt...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdésében foglaltak alapján megjelöli, hogy bármelyik és bármennyi közbeszerzési részre történő ajánlattétel esetén az előírt alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. részének alfa szakaszát kell kitölteni.
Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a Kr. 3. §-ában foglaltakra.
Többet mutasson (24)
Az alkalmasság igazolása során a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti Ajánlatkérői felhívására be kell nyújtani:
M.1.
Ajánlattevőnek csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (3)...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlattevőnek csatolnia kell (illetve más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (3) bek a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz szerződésszerű teljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, az előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését. A referencianyilatkozatnak, vagy adott esetben igazolásoknak tartalmaznia kell legalább az alábbi adatokat:
— a szerződést kötő másik fél megnevezését,
— a szolgáltatás tárgyát (olyan részletességgel, hogy abból a minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható legyen),
— az ellenszolgáltatás összegét (nettó forint),
— a teljesítés idejét (azaz a kezdő és a befejező időpontját év, hónap és nap bontásban),
— nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy közös (adott esetben konzorciumi) teljesítés esetén csak az alkalmasságát igazolni kívánó gazdasági szereplő által elvégzett feladatokat és azok ellenértékét veszi figyelembe a bemutatott referencia vonatkozásában, kivéve a Kr. 22. § (5) bekezdése szerinti esetet, azaz azt, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatásra vonatkozó referenciaigazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által teljesített feladatok elkülönítésével. Ebben az esetben a referencianyilatkozatban/igazolásban az alábbiaknak is szerepelnie kell:
- nyilatkozat arról, hogy a referencianyilatkozat/igazolás a teljesítés oszthatatlansága miatt nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által teljesített...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
- nyilatkozat arról, hogy a referencianyilatkozat/igazolás a teljesítés oszthatatlansága miatt nem állítható ki az egyes Ajánlattevők által teljesített feladatok elkülönítésével
Továbbá
- annak %-os aránya, amilyen arányban a nyilatkozatot/igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a fenti esetben a Kr. 22. § (5) bekezdése értelmében a benyújtott referencianyilatkozatban/igazolásban szereplő, a feltüntetett...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a fenti esetben a Kr. 22. § (5) bekezdése értelmében a benyújtott referencianyilatkozatban/igazolásban szereplő, a feltüntetett ellenszolgáltatásra vonatkozó adatokat olyan arányban veszi figyelembe a bírálat során, amilyen arányban az nyilatkozatot/igazolást benyújtó az általa elvégzett teljesítés alapján abból részesült.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók továbbá a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kbt. 69. § (11a)...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadók továbbá a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kbt. 69. § (11a) bekezdése, a Kr. 1. § (7) bekezdése, 21/A. §-a, valamint 24. § (1) bekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Több részre történő ajánlattétel esetén ugyanazon referencia is elégséges lehet a megfeleléshez értelemszerűen akkor, ha mind a két részre vonatkozó...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Több részre történő ajánlattétel esetén ugyanazon referencia is elégséges lehet a megfeleléshez értelemszerűen akkor, ha mind a két részre vonatkozó minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható belőle.
M.2.
Ajánlattevőnek cégszerű nyilatkozat formájában csatolnia kell (más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlattevőnek cégszerű nyilatkozat formájában csatolnia kell (más szervezet kapacitására támaszkodása esetén pedig a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek) a Kr. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján annak a szakembernek a bemutatását, akit a teljesítésbe be kíván vonni.
A nyilatkozatnak tartalmaznia kell:
- a szakember nevét,
- a szakember mely alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében került bemutatásra
- azt, hogy a szakember a teljesítésbe milyen jogviszony (pl. munkaviszony, megbízási) keretei között kerül bevonásra,
- a szakember képzettségének megnevezését, valamint a nyilatkozathoz csatolni kell a képzettséget igazoló okiratot egyszerű másolatban.
A fentiek szerinti nyilatkozaton felül be kell nyújtani az adott szakember szakmai önéletrajzát. Az önéletrajzban a szakmai tapasztalatot év, hónaptól év,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A fentiek szerinti nyilatkozaton felül be kell nyújtani az adott szakember szakmai önéletrajzát. Az önéletrajzban a szakmai tapasztalatot év, hónaptól év, hónapig terjedő bontásban kell feltüntetni olyan részletességgel, hogy abból kétséget kizáróan megállapítható legyen az alkalmassági minimumkövetelményként előírt szakmai tapasztalat hónapokban megadott mértéke. Az időben párhuzamos gyakorlati idők a bemutatott szakember tapasztalati idejébe csak egyszer számítanak bele. A szakmai önéletrajzban feltüntetett minden naptári hónap egész hónapként kerül figyelembevételre. Az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember által tett nyilatkozatot arról, hogy a keretmegállapodás időtartama alatt rendelkezésre fog állni.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (6)-(7), (9)-(11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kbt. 69. § (11a)...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá a Kbt. 65. § (6)-(7), (9)-(11) bekezdései, a Kbt. 67. § (3) bekezdése, a Kbt. 69. § (11a) bekezdése, a Kr. 1. § (7) bekezdése, 21/A. §-a és a 24. § (1) bekezdése. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1.
Alkalmatlan Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján nem mutat be az...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Alkalmatlan Ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján nem mutat be az Ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített (azaz szerződésszerű teljesítéssel lezárt), de legfeljebb 6 éven belül megkezdett referenciákat az alábbiak szerint:
Többet mutasson (26)
— az 1. rész tekintetében: összesen legalább nettó 2 000 000 000 HUF értékben végzett, a szerződés tárgya szerinti (Microsoft .NET környezetben...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
— az 1. rész tekintetében: összesen legalább nettó 2 000 000 000 HUF értékben végzett, a szerződés tárgya szerinti (Microsoft .NET környezetben megvalósított, vagy Microsoft Business Intelligence alapú, vagy egyéb más, .NET környezetben, zárt forrású technológiákon megvalósított alkalmazás fejlesztésre) referencia,
— a 2. rész tekintetében: összesen legalább nettó 4 000 000 000 HUF értékben végzett, szerződés tárgya szerinti (Java alapú fejlesztői környezetben...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
— a 2. rész tekintetében: összesen legalább nettó 4 000 000 000 HUF értékben végzett, szerződés tárgya szerinti (Java alapú fejlesztői környezetben megvalósított, vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó, vagy egyéb más, nyílt forrású technológiákon megvalósított alkalmazás fejlesztésre) referencia.
A zárt forráskód alatt Ajánlatkérő az alábbiakat érti: olyan programok, melyek licencei a végfelhasználónak általában csak a szoftver futtatását...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A zárt forráskód alatt Ajánlatkérő az alábbiakat érti: olyan programok, melyek licencei a végfelhasználónak általában csak a szoftver futtatását engedélyezik (licencdíj ellenében vagy ingyenesen), de nem biztosítják a szoftver forráskódjához való hozzáférés jogát, tiltják a forráskód módosítását, visszafejtését, továbbfejlesztését, a licencek és a forráskód további terjesztését.
A nyílt forráskód alatt Ajánlatkérő az alábbiakat érti: olyan szoftverek (FLOSS), melyek szabadon felhasználhatóak, másolhatóak, terjeszthetőek,...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A nyílt forráskód alatt Ajánlatkérő az alábbiakat érti: olyan szoftverek (FLOSS), melyek szabadon felhasználhatóak, másolhatóak, terjeszthetőek, tanulmányozhatóak, a forráskód elérhető, módosítható, továbbfejleszthető számítógépes programok.
A bemutatandó referenciák teljesítése vonatkozásában felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjában...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A bemutatandó referenciák teljesítése vonatkozásában felhívjuk Ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjában foglaltakra.
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3b) bekezdését.
M.2.
Alkalmatlan Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi, a közbeszerzés tárgya szerinti feladatok ellátásához szükséges szakemberekkel:
— az 1. rész tekintetében:
1. legalább 1 fő Projektvezető,
2. legalább 1 fő Microsoft .Net Architect/rendszertervező,
3. legalább 1 fő Microsoft .Net fejlesztő,
4. legalább 1 fő Adattárház fejlesztő szakember;
— a 2. rész tekintetében:
2. legalább 1 fő Java és/vagy nyílt forráskódú Architect/rendszertervező,
3. legalább 1 fő Java és/vagy nyílt forráskódú fejlesztő,
4. legalább 1 fő Adattárház fejlesztő szakember.
Projektvezető: államilag elismert felsőfokú végzettséggel és legalább 48 hónap alkalmazás rendszerekre vonatkozó szoftverfejlesztések területén...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Projektvezető: államilag elismert felsőfokú végzettséggel és legalább 48 hónap alkalmazás rendszerekre vonatkozó szoftverfejlesztések területén projektvezetői szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik, valamint érvényes PMP vagy PMP-ACP vagy PgMP vagy IPMA-A vagy IPMA-B vagy IPMA-C, vagy ezekkel egyenértékű minősítéssel kell rendelkeznie.
Microsoft .Net architekt/rendszertervező: legalább 36 hónap Microsoft .Net tervező szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Microsoft .Net fejlesztő: legalább 36 hónap MS.Net fejlesztő szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Adattárház fejlesztő szakember: államilag elismert felsőfokú informatikai, és/vagy gazdasági, és/vagy természettudományos végzettséggel és legalább 36 hónap...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Adattárház fejlesztő szakember: államilag elismert felsőfokú informatikai, és/vagy gazdasági, és/vagy természettudományos végzettséggel és legalább 36 hónap adattárház (ETL és/vagy riporting) fejlesztő szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Java architekt/rendszertervező: 36 hónap Java rendszertervező szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Java fejlesztő: legalább 36 hónap Java fejlesztő szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Nyílt forráskódú architekt/rendszertervező: nyílt forráskódú programozói vagy egyéb szakmai minősítéssel és legalább 36 hónap nyílt forráskódú...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Nyílt forráskódú architekt/rendszertervező: nyílt forráskódú programozói vagy egyéb szakmai minősítéssel és legalább 36 hónap nyílt forráskódú rendszertervező szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Nyílt forráskódú fejlesztő: nyílt forráskódú programozói vagy egyéb szakmai minősítéssel, legalább 36 hónap nyílt forráskódúfejlesztő szerepkörben szerzett...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Nyílt forráskódú fejlesztő: nyílt forráskódú programozói vagy egyéb szakmai minősítéssel, legalább 36 hónap nyílt forráskódúfejlesztő szerepkörben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Minősítések részleteit a Műszaki leírás tartalmazza, egyenértékűség elfogadott. Egy szakember egy részre és egy részen belül ugyanaz a szakember legfeljebb...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Minősítések részleteit a Műszaki leírás tartalmazza, egyenértékűség elfogadott. Egy szakember egy részre és egy részen belül ugyanaz a szakember legfeljebb két szerepkörre mutatható be.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF).
Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 10 000 000,- Ft adatszolgáltatási...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 10 000 000,- Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő, mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak irányadók.
Többet mutasson (4)
A keretmegállapodás második része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a keretmegállapodás X. fejezete tartalmazza.
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A keretmegállapodás második része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a keretmegállapodás X. fejezete tartalmazza.
Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza.
A Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdés és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit a KM tartalmazza.
EU-s forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Kr. 119. § alapján történhet.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 5
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 15:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-02-22 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 17:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk: A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-a szerint.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az alkalmassági követelményeken túl, további Microsoft .Net fejlesztő szakember bemutatása (minimum 0 fő, maximum 2 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az alkalmassági követelményeken túl, további Microsoft .Net Architect/rendszertervező szakember bemutatása (minimum 0 fő, maximum 2 fő)
Ár (súlyozás): 70
Minőségi kritérium (név): Az alkalmassági követelményeken túl további Java fejlesztő szakember bemutatása (minimum 0 fő, maximum 2 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Hivatkozás További információk
1) FAKSz neve, lajstromszáma: dr. Vágner Diána (01125), dr. Kun Dávid (01119)
2) Ajánlattevő nem tehet többváltozatú (alternatív) ajánlatot.
Többet mutasson (30)
3) Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 napot ért.
4) Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével köteles nyilatkozni a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontja vonatkozásában.
5) Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
6) Ajánlattevőnek az ajánlatában egyebek mellett nyilatkoznia kell:
— arról, hogy a csatolt összes aláírt dokumentumot, igazolást az adott dokumentum, igazolás aláírására jogosult személy írta-e alá
— a Kbt. 25. §-ában foglaltak fenn nem állásáról, valamint a keretmegállapodás teljesítésével kapcsolatos összeférhetetlenségi és szakmai felelősségi...
Többet mutasson
További információk
— a Kbt. 25. §-ában foglaltak fenn nem állásáról, valamint a keretmegállapodás teljesítésével kapcsolatos összeférhetetlenségi és szakmai felelősségi kérdésekkel kapcsolatos rendelkezések tudomásul vételéről
— az ajánlattétel függetlenségéről
— a Kbt. 36. § (1) bekezdésével kapcsolatosan.
7) Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével nyilatkoznia kell a Kbt. 134. § (5) bek.-ben foglaltak szerint.
8) A Kr. 13. §-a alapján Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével köteles nyilatkozni a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról....
Többet mutasson
További információk
8) A Kr. 13. §-a alapján Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével köteles nyilatkozni a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében Ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
9) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz az aláíró személy aláírási címpéldányát,...
Többet mutasson
További információk
9) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz az aláíró személy aláírási címpéldányát, vagy aláírás mintáját, az ezzel kapcsolatos részletes rendelkezéseket az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
10) Jelen eljárás szerinti nyertes Ajánlattevőknek a keretmegállapodás megkötésének feltételeként legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi...
Többet mutasson
További információk
10) Jelen eljárás szerinti nyertes Ajánlattevőknek a keretmegállapodás megkötésének feltételeként legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig rendelkezniük kell a keretmegállapodás alapján ellátandó feladataikra kiterjedően a tevékenységi körükhöz kapcsolódó ISO 9001 szabványnak megfelelő (azzal egyenértékű) tanúsítvánnyal és a fentiek szerinti határidőig igazolniuk kell a tanúsítvánnyal való rendelkezést az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha a közös Ajánlattevők valamelyike rendelkezik az előírt szabványnak megfelelő tanúsítvánnyal.
11) A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában az alkalmassági követelmények, valamint az értékelési szempontok tekintetében bemutatott...
Többet mutasson
További információk
11) A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában az alkalmassági követelmények, valamint az értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakemberek a keretmegállapodás 3. sz. melléklete fogja tartalmazni. Ezen szakértői lista kapcsán a keretmegállapodást kötött Ajánlattevő:
— köteles az alkalmassági követelmények szerinti szakemberek vonatkozásában a Kbt. 138. § (2) bekezdése alapján változás esetén a listát frissíteni
— köteles az értékelési szempontok szerinti szakemberek vonatkozásában a Kbt. 138. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő eljárás eredményeként a listát...
Többet mutasson
További információk
— köteles az értékelési szempontok szerinti szakemberek vonatkozásában a Kbt. 138. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő eljárás eredményeként a listát frissíteni
— köteles az adott verseny újranyitása szerinti felhívásnak megfelelően szakmai ajánlata részeként megnevezni a lista alapján az adott teljesítésben...
Többet mutasson
További információk
— köteles az adott verseny újranyitása szerinti felhívásnak megfelelően szakmai ajánlata részeként megnevezni a lista alapján az adott teljesítésben résztvevő szakembereket. Az alkalmasság keretei között bemutatott szakemberek közül valamennyi szakértőt, az értékelési szempontok szerinti szakemberek vonatkozásában pedig minden egyes olyan szakembert, amely az adott verseny újranyitása során szakértői típusként szerepel az ajánlattételi felhívásban, szerepeltetni kell a listában
— a keretmegállapodás időtartama alatt Ajánlattevő az alkalmassági követelmények szerinti szakemberek vonatkozásában a listát jogosult az alkalmassági...
Többet mutasson
További információk
— a keretmegállapodás időtartama alatt Ajánlattevő az alkalmassági követelmények szerinti szakemberek vonatkozásában a listát jogosult az alkalmassági követelményeknek megfelelő szakemberekkel kiegészíteni annak érdekében, hogy a keretmegállapodás alapján a verseny újranyitások során a jelen pont szerinti kötelezettségének minden esetben eleget tudjon tenni.
12) Ajánlattevőnek az ajánlat részeként szakmai ajánlatot kell tennie az alábbi dokumentumok benyújtásával:
— Az egyes értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakemberekről szóló nyilatkozat, önéletrajz
— Ajánlattevő nyilatkozata az ISO 9001 szabványnak megfelelő (azzal egyenértékű) tanúsítvány kapcsán
13) Az ajánlat (beleértve a szakmai ajánlatot is) részeként csatolandó dokumentumokkal, benyújtandó nyilatkozatokkal kapcsolatos részletes előírásokat az...
Többet mutasson
További információk
13) Az ajánlat (beleértve a szakmai ajánlatot is) részeként csatolandó dokumentumokkal, benyújtandó nyilatkozatokkal kapcsolatos részletes előírásokat az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
14) Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
15) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes Ajánlattevő számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
16) Ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerint biztosít hiánypótlást. A Kbt. 71. § (6) esetén Ajánlatkérő teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít.
17) A keretmegállapodást kötött Ajánlattevőknek a szerződéskötés feltételeként nyilatkoznia kell, hogy átlátható szervezetnek minősül.
18) A keretmegállapodás hatálya alatti beszerzések finanszírozásához szükséges fedezet (részben uniós forrásból megvalósulás esetén) az Érintett Szervezetek...
Többet mutasson
További információk
18) A keretmegállapodás hatálya alatti beszerzések finanszírozásához szükséges fedezet (részben uniós forrásból megvalósulás esetén) az Érintett Szervezetek költségvetésében áll rendelkezésre, kivéve a Kbt. 53. § (5)-(6) bek.-ben foglalt eseteket.
19) Ajánlatkérő az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat...
Többet mutasson
További információk
19) Ajánlatkérő az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat bocsát az ajánlattevők rendelkezésére ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezen minták (tehát az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok melletti további nyilatkozatminták) használata nem kötelező, az Ajánlattevők saját nyilatkozatmintáit is jogosult használni.
20) Az Összessített nettó ajánlati árat (azaz az ártáblázat adó nélkül vett végösszegét magyar forintban) a Felolvasólapon kell feltüntetni, nettó értékben,...
Többet mutasson
További információk
20) Az Összessített nettó ajánlati árat (azaz az ártáblázat adó nélkül vett végösszegét magyar forintban) a Felolvasólapon kell feltüntetni, nettó értékben, pozitív egész arab számban.
21) Kérjük, hogy a Részletes ártáblázatot Excel formátumban is szíveskedjenek feltölteni, egységárakat pozitív egész arab számokban kérjük megadni
21) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. Ajánlatkérő a legkedvezőbb és az azt követő további 4 legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevő...
Többet mutasson
További információk
21) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. Ajánlatkérő a legkedvezőbb és az azt követő további 4 legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevő vonatkozásában végzi el a bírálatot. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a keretszám szerinti legkedvezőbb ajánlatokon túl további ajánlatokat vonjon bírálat alá.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § szerint.
Amennyiben az Ajánlattevő úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól számított 2 éven belül, hogy...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Amennyiben az Ajánlattevő úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól számított 2 éven belül, hogy a panaszra okot adó tényről tudomást szerzett (lásd a http://www.ombudsman.europa.eu oldalon). A benyújtott panasz nem eredményezi sem a fellebbezési időszak meghosszabbítását, sem új időszak megnyitását.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 018-041758 (2021-01-22)
További információk (2021-02-19) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
További információk (2021-02-26) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-02-26 📅
Benyújtási határidő: 2021-03-10 📅
Közzététel dátuma: 2021-03-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 043-108491
HL-S szám: 43
További információk
Ajánlatkérő módosítja továbbá az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat, annak részeként a Műszaki leírást, a Keretmegállapodás-tervezetet, valamint a Részletes...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő módosítja továbbá az Egyéb közbeszerzési dokumentumokat, annak részeként a Műszaki leírást, a Keretmegállapodás-tervezetet, valamint a Részletes ártáblázatot és a nyilatkozatmintákat.
Forrás: OJS 2021/S 043-108491 (2021-02-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-09-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, az 1. közbeszerzési részben Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (keretösszeg: nettó 180 000 000 000 Ft), a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (keretösszeg: nettó 340 000 000 000).
A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket fentiek szerint megállapított keretösszeg képezi.
A beszerzés teljes értéke: 520 000 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Váci Út 37.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-30 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 193-503417
HL-S szám: 193
További információk
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor.
2. Ajánlatkérő a Kr. 30. §...
Többet mutasson
További információk
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor.
2. Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
3. Ajánlatkérő azon szolgáltatásokat, melyek együttesen fedik le egy átlagos informatikai/szoftverfejlesztési projekt valamennyi releváns szakaszát - ide értve az elkészítést, a tényleges megvalósítást, valamint a projekt megrendelő oldali minőségbiztosítását is - külön-külön közbeszerzési eljárások keretében kívánja beszerezni, ennek megfelelően jelen, kizárólag a projekt előkészítésére, valamint a megvalósítás során a megrendelő támogatására irányuló feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására. Ajánlatkérő a hasonló tárgyú, kizárólag az ellenszolgáltatás forrása tekintetében különböző keretmegállapodás megkötését is külön közbeszerzési eljárás keretei között valósítja meg.
4. A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.
5. A keretmegállapodás a keretösszeg - a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének - erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig, tart.
6. Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
- Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében.
- Az 1. szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést.
- A 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 2. számú mellékletének B.pontjában rögzített pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a minimum megajánlás feletti megajánlás, ami maximum 2 lehet, az megkapja a maximális pontszámot (100 pont), az 1 megajánlás a maximális pontszám felét (50 pont) és a nulla megajánlás a minimális pontszámot kapja (0 pont)
- A Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad.
- Az 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.
- Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2-3. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M.2.) alpontjában foglaltak szerint.
7. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alkalmazandó.
8.Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
A Kbt. 104. § 4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak.
- A 301/2018. (XII. 27rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 4/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.08.14. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bek alapján rögzíti, hogy a keretszám az 1. rész vonatkozásában 5 ajánlattevő.
10. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bek alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség...
Többet mutasson
Rövid leírás
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, az 1. közbeszerzési részben Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (keretösszeg: nettó 180 000 000 000 Ft), a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (keretösszeg: nettó 340 000 000 000).
A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket fentiek szerint megállapított keretösszeg képezi.
Többet mutasson (1)
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan...
Többet mutasson
Rövid leírás
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan felmerülő, a 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet 1. § 2. 3., 6., 8., és 18. pontja szerinti szolgáltatásokra alapuló Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások. Nyertes Ajánlattevők feladata Érintett Szervezet támogatása informatikai projekt megvalósítása során.
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretmennyiség...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretmennyiség 30%-kal kerül megnövelésre a meghosszabbítás időtartamára.
További információk:
- Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi...
Többet mutasson
További információk
- Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében.
- Az 1. szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő...
Többet mutasson
További információk
- Az 1. szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést.
Többet mutasson (6)
- A 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 2. számú mellékletének B.pontjában rögzített pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a...
Többet mutasson
További információk
- A 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 2. számú mellékletének B.pontjában rögzített pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a minimum megajánlás feletti megajánlás, ami maximum 2 lehet, az megkapja a maximális pontszámot (100 pont), az 1 megajánlás a maximális pontszám felét (50 pont) és a nulla megajánlás a minimális pontszámot kapja (0 pont)
- A Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb...
Többet mutasson
További információk
- A Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad.
- Az 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan...
Többet mutasson
További információk
- Az 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.
- Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2-3. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti...
Többet mutasson
További információk
- Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2-3. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M.2.) alpontjában foglaltak szerint.
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ...
Többet mutasson
További információk
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak.
- A 301/2018. (XII. 27rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre,...
Többet mutasson
További információk
- A 301/2018. (XII. 27rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 4/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.08.14. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
Rövid leírás:
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan...
Többet mutasson
Rövid leírás
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan felmerülő, a 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet 1. § 2. 3., 6., 8., és 18. pontja szerinti szolgáltatásokra alapuló alkalmazásfejlesztési és szolgáltatások.
További információk:
- A 2. szempont esetében Ajánlatkérő az Útmutató 1. számú mellékletének B. pontjában rögzített, a pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a...
Többet mutasson
További információk
- A 2. szempont esetében Ajánlatkérő az Útmutató 1. számú mellékletének B. pontjában rögzített, a pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a minimum megajánlás feletti megajánlás, ami maximum 2 lehet, az megkapja a maximális pontszámot (100 pont), az 1 megajánlás a maximális pontszám felét (50 pont) és a nulla megajánlás a minimális pontszámot kapja (0 pont)
- Az 2. szempont esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan...
Többet mutasson
További információk
- Az 2. szempont esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.
Többet mutasson (2)
- Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2. értékelési szempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti...
Többet mutasson
További információk
- Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2. értékelési szempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M/2.) alpontjában foglaltak szerint.
- A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
További információk
- A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 4/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.08.14. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-16 📅
Név: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_12541232
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1097
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303519110📞
E-mail: tenderiroda@t-systems.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.t-systems.hu🌏
Név: Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56116397
Postacím: Táltos Utca 1.
Postai irányítószám: 1123
Telefon: +36 203247300📞
E-mail: boros.brigitta.ext@fornax.hu📧
Internetcím: http://www.fornaxict.hu🌏
Név: SBP Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35395225
Postacím: Montevideo Utca 6
Postai irányítószám: 1037
Telefon: +36 307900194📞
E-mail: sbp@sbpsystems.hu📧
Internetcím: http://sbpsystems.hu🌏
Név: GVSX Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_88071642
Postacím: Fáy Utca 20
Postai irányítószám: 1139
Telefon: +36 17840796📞
E-mail: info@gvsx.hu📧
Név: Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_97208215
Postacím: Röppentyű Utca 48
Telefon: +36 14451670📞
E-mail: info@kermann.hu📧
Internetcím: http://www.kermann.hu🌏
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_79294630
Postacím: Izabella Utca 5. pinceszint 1.
Postai irányítószám: 1077
Telefon: +36 18899300📞
E-mail: kozbeszerzes@traco.hu📧
Internetcím: http://www.traco.hu🌏
Név: BlackBelt Technology Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11689777
Postacím: Ganz Utca 16. 3. emelet
Postai irányítószám: 1027
Telefon: +36 709309193📞
E-mail: robert.sovegjarto@blackbelt.hu📧
Internetcím: http://www.blackbelt.hu🌏
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_86640574
Postacím: Lajos Utca 26.
Postai irányítószám: 1023
Telefon: +36 17000667📞
E-mail: kozbeszerzes@imgsolution.hu📧
Név: Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_87435850
Postacím: Dunavirág Utca 2-6.
Postai irányítószám: 1138
Telefon: +36 12371730📞
E-mail: sales@techwave.hu📧
Internetcím: http://www.techwave.hu🌏
Név: Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_57312103
Postacím: Törökbálinti Út 15. A. ép. fszt.
Postai irányítószám: 1121
Telefon: +36 309576584📞
E-mail: tender@andoc.net📧
Internetcím: http://www.andoc.hu🌏
Név: Kibu Innováció Nonprofit Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_73953397
Postacím: Ráday Utca 30.
Postai irányítószám: 1092
Telefon: +36 302293939📞
E-mail: andras.bari@kitchenbudapest.hu📧
Internetcím: http://www.kibu.hu🌏
Név: e-Corvina Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_34090484
Postacím: Róbert Károly Körút 64-66.
Postai irányítószám: 1134
Telefon: +36 707761177📞
E-mail: palyazat@e-corvina.hu📧
Internetcím: http://www.e-corvina.hu🌏
Név: 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_87970717
Postacím: Montevideo Utca 8.
Telefon: +36 13712910📞
E-mail: kozbeszerzes@4ig.hu📧
Internetcím: http://www.4ig.hu🌏
Név: EN-CO Software Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_15276423
Postacím: Schweidel Utca 5
Postai irányítószám: 1118
Telefon: +36 309776838📞
E-mail: kaszo.zsofia@encosoft.hu📧
Internetcím: http://www.encosoftware.hu🌏
Név: GriffSoft Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_48507271
Postacím: Görgey Artúr Utca 69-71.
Postai irányítószám: 1041
Telefon: +36 14502200📞
E-mail: kozbeszerzes@griffsoft.hu📧
Internetcím: http://www.griffsoft.hu🌏
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_94337251
Postacím: Budafoki Út 97.
Postai irányítószám: 1117
Telefon: +36 13539800📞
E-mail: kozbeszerzes@wsh.hu📧
Internetcím: http://www.wsh.hu🌏
Név: NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_86314774
Postacím: Telek Utca 7-9.
Postai irányítószám: 1152
Telefon: +36 14705000📞
E-mail: palyazat@nador.hu📧
Internetcím: http://www.nador.hu🌏
Név: Lillyneir Rendszermérnök Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_97628271
Postacím: Alíz Utca 1. B. ép. 1. em.
Telefon: +36 17856026📞
E-mail: kozbeszerzes@lillyneir.hu📧
Internetcím: http://www.lillyneir.hu🌏
Név: Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_37614751
Postacím: Montevideo Utca 16/a.
Telefon: +36 13991020📞
E-mail: tenderek@sagemcom.hu📧
Internetcím: http://www.sagemcom.hu🌏
Név: I-Cell Mobilsoft Zárkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_97710891
Postacím: Hungária Köz 5
Postai irányítószám: 1143
Telefon: +36 14671780📞
E-mail: info.mobilsoft@icell.hu📧
Név: Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_85720525
Postacím: Lövőház Utca 39.
Postai irányítószám: 1024
Telefon: +36 13463400📞
E-mail: tenderiroda@ulyssys.hu📧
Internetcím: http://www.ulyssys.hu🌏
Név: VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_61278372
Postacím: Petzvál József Utca 23/A
Postai irányítószám: 1119
Telefon: +36 12053218📞
E-mail: info@vft.hu📧
Internetcím: https://vft.hu/🌏
Név: Training360 Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_25144653
Postacím: Budafoki Út 56.
Telefon: +36 306955340📞
E-mail: katalin.muller@training360.com📧
Név: Sonrisa Informatikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_89019364
Postacím: Bég Utca 3-5. 1. em. 108.
Postai irányítószám: 1022
Telefon: +36 305967090📞
E-mail: ebedli.anita@sonrisa.hu📧
Név: Answare Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_97571164
Postacím: Lajos Utca 74-76.
Postai irányítószám: 1036
Telefon: +36 12312200📞
E-mail: kozbeszerzes@answare.hu📧
Internetcím: http://www.answare.hu🌏
Név: CLARMONT I. S. Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_51284602
Postacím: Tüköry Utca 3
Postai irányítószám: 1054
Telefon: +36 204060360📞
E-mail: mihaly.tapodi.romanov@clarmont.hu📧
Internetcím: http://www.clarmont.hu🌏
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_21266834
Postacím: Róbert Károly Krt. 70-74.
Telefon: +36 14375200📞
E-mail: tenderiroda@delta.hu📧
Internetcím: http://www.delta.hu🌏
Név: SDA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_80194886
Postacím: Budafoki Út 59
Postai irányítószám: 1111
Telefon: +36 12094748📞
E-mail: kozbeszerzes@sdainformatika.hu📧
Név: Grepton Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_68704755
Postacím: Könyves Kálmán Körút 48-52.
Postai irányítószám: 1087
Telefon: +36 12047730📞
E-mail: kozbeszerzes@grepton.hu📧
Internetcím: https://www.grepton.hu/🌏
Név: EURO ONE Számítástechnikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_75185723
Postacím: Újvilág Utca 50-52.
Postai irányítószám: 1145
Telefon: +36 13586353📞
E-mail: kozbeszerzes@euroone.hu📧
Internetcím: http://www.euroone.hu🌏
Név: Soloron 40 Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_73529237
Postacím: Kálmán Imre Utca 1
Telefon: +36 205145660📞
E-mail: timea.szanto@soloron.hu📧
Internetcím: http://www.soloron.hu🌏
Név: PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_96056431
Postacím: Szent Erzsébet Krt. 11.
Postai város: Veresegyház
Postai irányítószám: 2112
Telefon: +36 309417685📞
E-mail: peter.hari@printnet.hu📧
Ország: Pest🏙️
Internetcím: http://www.printnet.hu🌏
Név: Intelliport Systems Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_65784132
Postacím: Róbert Károly Körút 70-74.
Telefon: +36 306371984📞
E-mail: hajnalka.szentpetery@intelliport.hu📧
Internetcím: http://www.intelliport.hu🌏
Név: S&T SERVICES Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_87917732
Postacím: Puskás Tivadar Út 14.
Postai város: Budaörs
Postai irányítószám: 2040
Telefon: +36 13718000📞
E-mail: services_bid@snt.hu📧
Internetcím: http://www.snt.hu🌏
Név: E-Group ICT Software Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_94813056
Postacím: Kacsa Utca 11.
Telefon: +36 13712555📞
E-mail: info@egroup.hu📧
Internetcím: http://www.egroup.hu🌏
Név: New Line Technologies Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_44085986
E-mail: tenderiroda@newline.hu📧
Internetcím: http://www.newline.nexusweb.com/🌏
Név: ATOS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_96423675
Postacím: Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet
Telefon: +36 14375100📞
E-mail: kozbeszerzes@atos.net📧
Internetcím: https://atos.net/hu/magyarorszag🌏
A beszerzés teljes értéke: 180 000 000 000 HUF 💰
Név: ASH Szoftverház Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_92349151
Postacím: Budafoki Út 97
Telefon: +36 13539790📞
E-mail: palyazat@ashszoftverhaz.hu📧
Név: NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_82798950
Postacím: Petzvál József Utca 56.
Telefon: +36 13712700📞
E-mail: kozbeszerzes@netvisor.hu📧
Internetcím: http://www.netvisor.hu🌏
Név: DMS Services Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_80717447
Postacím: Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1.
Postai irányítószám: 1021
Telefon: +36 202255977📞
E-mail: sales@dmsservices.hu📧
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_29138706
Postacím: Budaörsi Út 64.
Telefon: +36 16663700📞
E-mail: kozbeszerzes@tigra.hu📧
Internetcím: http://www.tigra.hu/🌏
Név: Zalaszám Informatika Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_46786526
Postacím: Mártírok Útja 53.
Postai város: Zalaegerszeg
Postai irányítószám: 8900
Telefon: +36 92502500📞
E-mail: info@zalaszam.hu📧
Ország: Zala🏙️
Internetcím: http://www.zalaszam.hu🌏
Név: Virgo Systems Informatikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_70895030
Postacím: Óváros Tér 25. 1.em.
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Telefon: +36 304363985📞
E-mail: penzugy@virgo.hu📧
Név: BIS-INFORMr Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_43818462
Postacím: Telepes Utca 76. Telepes u. 76.
Postai irányítószám: 1147
Telefon: +36 309495095📞
E-mail: kisskata28@gmail.com📧
Név: MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_32882425
Postacím: Váci Út 135-139. B. ép. 5. em.
Telefon: +36 703204190📞
E-mail: molaris@molaris.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 340 000 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8
Hivatkozás További információk
A megkötött keretmegállapodások azonosítója: DKM01SWFE21, DKM02SWFE21
44/2015.(XI.2.)MvM rendelet 18.§ szerint:
Többet mutasson (21)
a) Az eljárás eredményes és a szerződéskötésre sor került mindkét részben
c) Ajánlattevők neve, címe, adószáma:
1. rész:
1. Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119...
Többet mutasson
További információk
1. Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243), Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241), CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241), Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2. 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), GriffSoft Informatikai...
Többet mutasson
További információk
2. 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241), WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243), NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242), Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243), Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241), I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244)
3. TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403242), BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca...
Többet mutasson
További információk
3. TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403242), BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca 16. 3.em., 24334934241), IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-41), Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em., 24190239241), Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567243), Kibu Innováció Nonprofit Kft. (1092 Budapest, Ráday u 30., 10222098243), e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66., 13102212241)
4. T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos...
Többet mutasson
További információk
4. T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243), GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242), SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241)
5. Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52.,...
Többet mutasson
További információk
5. Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242), E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241), EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244), Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213), PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213), Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241), New Line Technologies Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 22783459241), ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
6. DXC Technology Magyarország Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47., 10534296244), Euronet Magyarország Informatika Zrt. (1047 Budapest, Fóti út 56.,...
Többet mutasson
További információk
6. DXC Technology Magyarország Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47., 10534296244), Euronet Magyarország Informatika Zrt. (1047 Budapest, Fóti út 56., 12545515241)
7. TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest Budaörsi Út 64., 12218778243)
8. Sysman Informatikai Zrt., (1037 Budapest, Montevideo utca 10. I. em., 12948901241)
2. rész
1. Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119...
Többet mutasson
További információk
1. Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243), Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241), CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241),
Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
Többet mutasson
További információk
Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2. 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), Sagemcom Magyarország...
Többet mutasson
További információk
2. 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241), I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244), IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241), ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243)
3. T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241),...
Többet mutasson
További információk
3. T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242), SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241), Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242), MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241)
4. Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), S&T...
Többet mutasson
További információk
4. Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213), PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213), NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243), DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241), E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241)
5. TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243), ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens...
Többet mutasson
További információk
5. TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243), ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241), BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242), Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243), Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219), Zalaszám Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok Útja 53., 10548873220)
7. Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 10. I. em., 12948901241)
8. Online Üzleti Informatika Zrt. (1032 Budapest, Vályog Utca 3., 11762762241)
d) Az eljárásban nem kerültek figyelembevételre környezetvédelmi vagy szociális szempontok.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 193-503417 (2021-09-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-05-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000384902022
Rövid leírás: A FELIR továbbfejlesztése a vidékfejlesztési monitoring megvalósításához
A beszerzés teljes értéke: 2 279 574 900 HUF 💰
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Keleti Károly Utca 24.
Postai irányítószám: 1024
Kapcsolat
Internetcím: https://www.elbc.hu/🌏
E-mail: info@elbc.hu📧
Telefon: +36 701980782📞
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-26 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 104-291818
HL-S szám: 104
További információk
Nyertes közös ajánlattevők neve és adószáma:
1.
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 8.) 12011069-2-44
EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevők neve és adószáma:
1.
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 8.) 12011069-2-44
EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5.) 28759999-2-43
Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A.) 10568723-2-41
i-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5.) 24132402-2-44
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26.) 28771315-2-44
ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.) 23940165-2-43
További ajánlattevők neve és adószáma:
2.
TIGRA Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 12218778-2-43
ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János utca 1. (Infopark) A. ép. 1. em.) 10378144-2-43
BIS Kft. (1147 Budapest, Telepes u 76. B. ép. fszt. 1.) 10820957-2-42
FORNAX ICT Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.) 14161177-2-43
Virgo Systems Kft. (1055 Budapest, Szent István körút 17. I. em. 6.) 12497278-2-41
Ajánlatkérő jogosult, de nem köteles a fejlesztési feladatok esetében az opcionális mennyiségeket kimeríteni. Ajánlatkérő a feladatok alapmennyiségére...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő jogosult, de nem köteles a fejlesztési feladatok esetében az opcionális mennyiségeket kimeríteni. Ajánlatkérő a feladatok alapmennyiségére vonatkozóan vállal lehívási kötelezettséget szakértői soronként.
A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza.
A lehetőségek leírása: Cikkszám - Termék/szolgáltatás megnevezése - Opcionális mennyiség (óra)
SWFE02-ART - Architekt / rendszertervező (1 óra) - 3024
Többet mutasson (7)
SWFE02-PA - Projektasszisztens (1 óra) - 1478
SWFE02-PV - Projektvezető (1 óra) - 739
SWFE02-SZF - Szoftverfejlesztő (1 óra) - 7862
SWFE02-T - Tesztelő (1 óra) - 1612
SWFE02-TM - Tesztmenedzser (1 óra) - 470
SWFE02-ÜERSZ - Üzleti elemző / rendszerszervező (1 óra) - 2352
SWFE02-VSZF - Vezető szoftverfejlesztő (1 óra) - 2688
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: VP-20.1-16-2016-0001
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1024 Budapest, Keleti Károly utca 24.
Távoli hozzáféréssel történő munkavégzés esetén a Nyertes Ajánlattevő székhelye.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-20 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 12011069244
Telefon: +36 12707600📞
Nemzeti nyilvántartási szám: 28759999243
10568723241
24132402244
28771315244
23940165243
A beszerzés teljes értéke: 2 279 574 900 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 24823544241
Más típusú ajánlatkérő: Gazdasági társaság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Demetrovics Szilárd
Hivatkozás További információk
Nyertes közös ajánlattevők neve és adószáma:
1.
Többet mutasson (40)
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 8.) 12011069-2-44
EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5.) 28759999-2-43
Sagemcom Magyarország Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A.) 10568723-2-41
i-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5.) 24132402-2-44
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26.) 28771315-2-44
ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.) 23940165-2-43
További ajánlattevők neve és adószáma:
2.
TIGRA Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.) 12218778-2-43
ATOS Magyarország Kft. (1117 Budapest, Neumann János utca 1. (Infopark) A. ép. 1. em.) 10378144-2-43
BIS Kft. (1147 Budapest, Telepes u 76. B. ép. fszt. 1.) 10820957-2-42
FORNAX ICT Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.) 14161177-2-43
Virgo Systems Kft. (1055 Budapest, Szent István körút 17. I. em. 6.) 12497278-2-41
ZALASZÁM Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok utja 53.) 10548873-2-20
3.
ULYSSYS Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
(1024 Budapest, Lövőház utca 39.) 10720534-2-41
Sonrisa Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság (1022 Budapest, Bég utca 3-5. I.108.)
13873222-2-41
Training360 Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III. em.)
23150041-2-43
CLARMONT I.S. Korlátolt Felelősségű Társaság (1051 Budapest, Szent István tér 11B. 5.em.) 13730848-2-41
VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A.) 23393570-2-43
ANSWARE Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1036 Budapest, Lajos utca 74-76.) 10900963-2-41
4.
5.
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.) 12928099-2-44
Kermann Műszaki Fejlesztő Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű utca 48.) 27984026-2-41
SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III. em. 1.) 14278565-2-41
Grepton Zrt. (1087 Budapest, KönyvesKálmán körút 48-52.) 12613056-2-42
GVSX Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20.) 14755617-2-41
MOLARIS Kft. (1138 Budapest, Váci út 135-139. B. ép. 5.em) 13761561-2-41
6.
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74.) 13978774-2-41
NETvisor Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 56.) 14023059-2-43
E-GROUP ICT SOFTWARE Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11.) 13665908-2-41
DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt.1.) 14727485-2-41
S&T Services Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.) 23569810-2-13
PRINTNET Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11.) 12496679-2-13
Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1.) 26789402-2-41
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ában foglalt rendelkezések szerint.
Forrás: OJS 2022/S 104-291818 (2022-05-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-09-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, az 1. közbeszerzési részben Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása , a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-12 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 179-506409
HL-S szám: 179
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Soloron 40...
Többet mutasson
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213), PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213), NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243), DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241), E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség...
Többet mutasson
Rövid leírás
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, az 1. közbeszerzési részben Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása , a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása.
A rész elnevezése: A DKM02SWFE21 alapján megvalósított közbeszerzések
Rövid leírás:
A DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Ajánlatkérő szervezet(ek):
Többet mutasson (2)
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: A DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (IV. konzorcium):
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), S&T SERVICES...
Többet mutasson
További információk
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213), PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213), NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243), DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241), E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-31 📅
Postacím: Kálmán Imre Utca 1
Labanc út 6. A. ép. fszt. 1.
A beszerzés teljes értéke: 17 300 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi beszerző
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ladányi Marianna
Hivatkozás További információk
A megkötött keretmegállapodás azonosítója: DKM02SWFE21
Forrás: OJS 2022/S 179-506409 (2022-09-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-10-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 908 287 392 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-10 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 199-565454
HL-S szám: 199
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
EN-CO Software Zrt. (1118...
Többet mutasson
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),
NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),
Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),
Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),
I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244)
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: A DKM01SWFE21 alapján megvalósított közbeszerzések
Rövid leírás:
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
- AKI Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Többet mutasson (3)
- Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
- Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
Többet mutasson (7)
EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),
NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),
Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),
Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),
I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244)
Rövid leírás: - IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Társaság
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (II. konzorcium):
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
Többet mutasson (5)
VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241),
CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241),
Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-03-31 📅
Postacím: Görgey Artúr Utca 69-71.
Montevideo Utca 16/a.
E-mail: info.mobilsoft@icell.hu📧
A beszerzés teljes értéke: 1 632 898 692 HUF 💰
Postacím: Lövőház Utca 39.
Petzvál József Utca 23/A
Budafoki Út 56.
Tüköry Utca 3
A beszerzés teljes értéke: 275 388 700 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ladányi Marianna
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-12-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 633 044 050 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-19 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 248-719527
HL-S szám: 248
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39.,...
Többet mutasson
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (I. konzorcium):
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243), Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241), CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241), Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
További információk:
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119...
Többet mutasson
További információk
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243), Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241), CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241), Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
Rövid leírás: Országos Vízügyi Főigazgatóság
Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Többet mutasson (1)
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), GriffSoft Informatikai Zrt....
Többet mutasson
További információk
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241), WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243), NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242), Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243), Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241), I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244)
A rész száma: 3
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (III. konzorcium):
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241),...
Többet mutasson
További információk
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242), SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241), Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242), MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241)
A rész száma: 4
Rövid leírás: Országos Kórházi Főigazgatóság
A rész száma: 5
Rövid leírás: Magyar Államkincstár
Nemzeti Népegészségügyi Központ
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör (V. konzorcium):
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243), ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D...
Többet mutasson
További információk
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243), ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241), BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242), Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243), Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219), Zalaszám Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok Útja 53., 10548873220)
A szerződés odaítélése
A beszerzés teljes értéke: 68 024 000 HUF 💰
Postacím: Montevideo Utca 8
A beszerzés teljes értéke: 1 362 420 800 HUF 💰
Postacím: Váci Út 135-139. B. ép. 5. em.
A beszerzés teljes értéke: 40 524 750 HUF 💰
Postacím: Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1.
A beszerzés teljes értéke: 64 376 500 HUF 💰
Postacím: Budaörsi Út 64.
A beszerzés teljes értéke: 1 097 698 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2022/S 248-719527 (2022-12-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR002037222022
Rövid leírás:
Tárgy: „Fejlesztéspolitikai e-learning rendszer biztonságos működtetéséhez szükséges fejlesztői szakértői kapacitás beszerzése”
1. Fejlesztési...
Többet mutasson
Rövid leírás
Tárgy: „Fejlesztéspolitikai e-learning rendszer biztonságos működtetéséhez szükséges fejlesztői szakértői kapacitás beszerzése”
1. Fejlesztési feladat
DKR-ben rögzített cikkszám Szolgáltatás megnevezése Mennyiségi egység Menny.
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Miniszterelnökség
Postacím: Kossuth Lajos Tér 2-4.
Postai irányítószám: 1055
Kapcsolat
Internetcím: http://www.kormany.hu/miniszterelnokseg🌏
E-mail: istvanne.csanyi@me.gov.hu📧
Telefon: +36 18960491📞
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-10 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 010-025215
HL-S szám: 10
További információk
Keretmegállapodás első részét megindító felhívás azonosító száma: TED 2021/S 018-041758
A keretmegállapodás azonosítószáma: DKM02SWFE21
Versenyújranyitás...
Többet mutasson
További információk
Keretmegállapodás első részét megindító felhívás azonosító száma: TED 2021/S 018-041758
A keretmegállapodás azonosítószáma: DKM02SWFE21
Versenyújranyitás DKR azonosítója: 20405
A beszerzési eljárást a DKÜ Zrt. a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja alapján saját hatáskörben történő lefolytatásra visszaadta a Miniszterelnökség részére az I/314/2022/000025 igény azonosítószámon.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Tárgy: „Fejlesztéspolitikai e-learning rendszer biztonságos működtetéséhez szükséges fejlesztői szakértői kapacitás beszerzése”
1. Fejlesztési feladat
Többet mutasson (22)
DKR-ben rögzített cikkszám Szolgáltatás megnevezése Mennyiségi egység Menny.
SWFE02-SZF Szoftverfejlesztő (1 óra) óra 40
SWFE02-ÜERSZ Üzleti elemző / rendszerszervező (1 óra) óra 40
SWFE02-KTSZ Konzulens / tanácsadó / szakértő (1 óra) óra 64
SWFE02-SZOLG2 Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás e-learning (1 óra) óra 20
SWFE02-T Tesztelő (1 óra) óra 16
190
A beszerzés részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás tartalmazza.
CPV-kód:
72260000 Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások
72262000 Szoftverfejlesztési szolgáltatások
72263000 Szoftvermegvalósítási szolgáltatások
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KÖFOP-3.3.1-16-2016-00001 azonosítószámú, „Az eredményes és hatékony végrehajtáshoz szükséges kompetencia biztosítása” című projekt
További információk:
Keretmegállapodás első részét megindító felhívás azonosító száma: TED 2021/S 018-041758
A keretmegállapodás azonosítószáma: DKM02SWFE21
Többet mutasson (2)
Versenyújranyitás DKR azonosítója: 20405
A beszerzési eljárást a DKÜ Zrt. a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja alapján saját hatáskörben történő lefolytatásra...
Többet mutasson
További információk
A beszerzési eljárást a DKÜ Zrt. a 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 13. § (1) bekezdés b) pontja alapján saját hatáskörben történő lefolytatásra visszaadta a Miniszterelnökség részére az I/314/2022/000025 igény azonosítószámon.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Miniszterelnökség, 1077 Budapest, Wesselényi u 20-22.
1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. továbbá
Többet mutasson (1)
Nyertes Ajánlattevő székhelye és telephelye
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-15 📅
Nemzeti nyilvántartási szám: 12218778243
A beszerzés teljes értéke: 20 914 600 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15775292241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Csányi Istvánné
Hivatkozás További információk
Az érvényes ajánlatot tevők:
I. Közös ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
Többet mutasson (45)
TIGRA Computer - és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (1118 Budapest, Budaörsi út 64.), 12218778-2-43
ATOS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság (1138 Budapest, Váci út 121-127.Váci Greens D. ép. 4. em.), 10378144-2-43
BIS-INFORMr Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1147 Budapest, Telepes utca 76. B. ép. fszt. 1.), 10820957-2-42
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Korlátolt Felelősségű Társaság (1123 Budapest, Táltos utca 1.), 14161177-2-43
Virgo Systems Informatikai Korlátolt Felelősségű Társaság (8200 Veszprém, Óváros tér 25.), 12497278-2-41
közös ajánlattevők
Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj nélkül) (HUF): 20 914 600 HUF
Indokolás: a fent megnevezett közös ajánlattevők a kizáró okok hatálya alatt nem állnak, ajánlati áruk nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati árai a...
Többet mutasson
További információk
Indokolás: a fent megnevezett közös ajánlattevők a kizáró okok hatálya alatt nem állnak, ajánlati áruk nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati árai a keretmegállapodásban foglaltaknál kedvezőbbek, továbbá az ajánlatuk mindenben megfelel az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, valamint a vonatkozó jogszabályi előírásoknak.
II. Közös ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
ULYSSYS Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (1024 Budapest, Lövőház utca 39.), 10720534-2-41
VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A.), 23393570-2-43
ANSWARE Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1036 Budapest, Lajos utca 74-76.), 10900963-2-41
CLARMONT I.S. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1051Budapest, Szent István tér 11/B 5. em.), 13730842-2-41
Training360 Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III. em.), 23150041-2-43
Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108.), 13873222-2-41
Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj nélkül) (HUF): 22 682 000 HUF
Indokolás: a fent megnevezett közös ajánlattevők a kizáró okok hatálya alatt nem állnak, ajánlati áruk nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati áraik...
Többet mutasson
További információk
Indokolás: a fent megnevezett közös ajánlattevők a kizáró okok hatálya alatt nem állnak, ajánlati áruk nem minősül aránytalanul alacsonynak, ajánlati áraik a keretmegállapodásban foglaltaknál kedvezőbbek, továbbá az ajánlatuk mindenben megfelel az ajánlattételi felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, valamint a vonatkozó jogszabályok előírásainak.
Az érvénytelen ajánlatot tevők:
T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.), 12928099-2-44
GVSX Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1139 Budapest, Fáy utca 20.), 14755617-2-41
Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1139 Budapest, Röppentyű utca 48.), 27984026-2-41
SBP Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III. em. 1.), 14278565-2-41
Grepton Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52.), 12613056-2-42
MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (1138 Budapest, Váci út 135-139. B. ép. 5. em.), 13761561-2-41
Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj nélkül) (HUF): 21 878 800 HUF
Érvénytelenség jogcíme: Ajánlatkérő megállapította, hogy közös ajánlattevő által benyújtott ajánlat nem teljes körű ajánlat, mert kizárólag felolvasólapot...
Többet mutasson
További információk
Érvénytelenség jogcíme: Ajánlatkérő megállapította, hogy közös ajánlattevő által benyújtott ajánlat nem teljes körű ajánlat, mert kizárólag felolvasólapot tartalmaz, a szakmai ajánlat (részletes árajánlat és a Keretmegállapodás 3. számú melléklete alapján összeállított, a szerződés teljesítésében résztvevő szakemberek listája) teljes hiánya állapítható meg.. Emiatt a közös ajánlattevő által benyújtott ajánlat a Kbt. 71. § (8) bekezdése szerinti korlátokra figyelemmel a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlat egyéb módon nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, az ajánlat a Kbt. 71. §-a szerinti eljárási cselekményekkel nem tehető érvényessé.
4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (1037 Budapest, Montevideo utca 8.), 12011069-2-44
EN-CO Software Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1118 Budapest, Schweidel utca 5.), 28759999-2-43
Sagemcom Magyarország Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság (1037 Budapest, Montevideó utca 16/A), 10568723-2-41
i-Cell Mobilsoft Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1143 Budapest, Hungária köz 5.), 24132402-2-44
IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1023 Budapest, Lajos utca 26.), 28771315-2-44
ASH Szoftverház Korlátolt Felelősségű Társaság (1117 Budapest, Budafoki út 97.), 23940165-2-43
Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj nélkül) (HUF): 22 988 400 HUF
Érvénytelenség jogcíme: Ajánlatkérő megállapította, hogy közös ajánlattevő által benyújtott ajánlat nem teljes körű ajánlat, mert közös ajánlattevő által...
Többet mutasson
További információk
Érvénytelenség jogcíme: Ajánlatkérő megállapította, hogy közös ajánlattevő által benyújtott ajánlat nem teljes körű ajánlat, mert közös ajánlattevő által benyújtott szakmai ajánlat nem tartalmazta az ajánlattételi felhívásban előírt a Keretmegállapodás 3. számú melléklete alapján összeállított, a szerződés teljesítésében résztvevő szakemberek listáját. Emiatt a közös ajánlattevő által benyújtott ajánlat a Kbt. 71. § (8) bekezdés szerinti korlátokra figyelemmel a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy az ajánlat egyéb módon nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, az ajánlat a Kbt. 71. §-a szerinti eljárási cselekményekkel nem tehető érvényessé.
III. Közös ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.), 13978774-2-41
Soloron 40 Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1.), 26789402-2-41
S&T Services Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság Részvénytársaság (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.), 23569810-2-13
PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11.), 12496679-2-13
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zártkörűen működő Részvénytársaság (1119 Budapest, Petzvál József utca 56.), 14023059-2-43
DMS Services Korlátolt Felelősségű Társaság (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt.1.), 14727485-2-41
E-GROUP ICT SOFTWARE Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1027 Budapest, Kacsa utca 11.), 13665908-2-41
Összesített nettó ajánlati ár (beszerzési díj nélkül) (HUF): 23 131 430 HUF
Érvénytelenség jogcíme: Az ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy egyéb módon nem felel meg az...
Többet mutasson
További információk
Érvénytelenség jogcíme: Az ajánlat a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy egyéb módon nem felel meg az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § alapján.
Forrás: OJS 2023/S 010-025215 (2023-01-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 472 242 500 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség
MÁV Magyar Államvasutak Zártkörű Részvénytársaság Beszerzési és Logisztikai Igazgatóság
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör:
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), Sagemcom Magyarország...
Többet mutasson
További információk
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241), I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244), IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241), ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243)
Rövid leírás: Állami Vagyonnyilvántartási Korlátolt Felelősségű Társaság
Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság
Többet mutasson (4)
Belügyminisztérium (BM)
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Miniszterelnökség
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk: Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 90
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-31 📅
A beszerzés teljes értéke: 69 838 200 HUF 💰
414 680 000 HUF 💰
25 172 000 HUF 💰
Postacím: Telepes Utca 76.
A beszerzés teljes értéke: 962 552 300 HUF 💰
Hivatkozás További információk
1. rész
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: 2. rész
1. Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
1. Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243), Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241), CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241),
Többet mutasson (8)
Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2. 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), Sagemcom Magyarország...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
2. 4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241), I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244), IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241), ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243)
3. T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241),...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
3. T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242), SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241), Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242), MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241)
4. Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), S&T...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
4. Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213), PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213), NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243), DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241), E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241)
5. TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243), ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
5. TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243), ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241), BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242), Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243), Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219), Zalaszám Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok Útja 53., 10548873220)
6. DXC Technology Magyarország Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47., 10534296244), Euronet Magyarország Informatika Zrt. (1047 Budapest, Fóti út 56.,...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
6. DXC Technology Magyarország Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47., 10534296244), Euronet Magyarország Informatika Zrt. (1047 Budapest, Fóti út 56., 12545515241)
7. Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 10. I. em., 12948901241)
8. Online Üzleti Informatika Zrt. (1032 Budapest, Vályog Utca 3., 11762762241)
Forrás: OJS 2023/S 012-030654 (2023-01-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-03-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 157 802 950 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-01 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 046-135829
HL-S szám: 46
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör:
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), Fornax ICT...
Többet mutasson
További információk
Keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kör:
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243), GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242), SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: Budapest Főváros Kormányhivatala
További információk:
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca...
Többet mutasson
További információk
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243), GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242), SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241)
Rövid leírás: Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
További információk:
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52.,...
Többet mutasson
További információk
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242), E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241), EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244), Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213), PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213), Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241), New Line Technologies Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 22783459241), ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
Rövid leírás: Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
A rész száma: 6
Rövid leírás: NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: II.2.1) Elnevezés:A DKM02SWFE21 alapján megvalósított közbeszerzésekRész száma:4II.2.2) További CPV-kód(ok):Fő CPV-kód(ok):72260000-572262000-972263000-6II.2.3) A teljesítés helye:NUTS-kód(ok):HU110 BudapestA teljesítés fő helyszíne:Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyekII.2.4) A közbeszerzés ismertetése a szerződ
II.2.1) Elnevezés:
A DKM02SWFE21 alapján megvalósított közbeszerzések
Többet mutasson (13)
Rész száma:
4
II.2.2) További CPV-kód(ok):
Fő CPV-kód(ok):
72260000-5
72262000-9
72263000-6
II.2.3) A teljesítés helye:
NUTS-kód(ok):
HU110 Budapest
A teljesítés fő helyszíne:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
II.2.4) A közbeszerzés ismertetése a szerződ
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-06-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 15 192 000 HUF 💰
345 437 850 HUF 💰
Név: Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft.V
A beszerzés teljes értéke: 2 574 471 700 HUF 💰
133 697 000 HUF 💰
22 618 400 HUF 💰
66 386 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 046-135829 (2023-03-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-04-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére,
a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (DKM02SWEF21).
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-14 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 077-231004
HL-S szám: 77
További információk
Nyertes ajánlattevő:
2. ajánlattevő:
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5.,...
Többet mutasson
További információk
Nyertes ajánlattevő:
2. ajánlattevő:
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241),
-ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség...
Többet mutasson
Rövid leírás
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére,
a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó...
Többet mutasson
Rövid leírás
a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (DKM02SWEF21).
A rész elnevezése: DKM02SWFE21 sz. KM szerinti KM2
Rövid leírás:
A DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Többet mutasson (1)
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
További információk: Nyertes ajánlattevő:
2. ajánlattevő:
Többet mutasson (21)
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241),
-ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243)
4. ajánlattevő:
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243),
-DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241)
5. ajánlattevő:
- TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243),
-ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241),
-BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242),
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243),
-Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219),
-Zalaszám Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok Útja 53., 10548873220)
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-31 📅
Név: EN-CO Software Zártkörűen Működő Részvénytársaság-4iG Nyrt.-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft.-I-Cell Mobilsoft Zrt.-IMG Solution Zrt.-ASH Szoftverház Kft.
Postacím: Schweidel u. 5
A beszerzés teljes értéke: 204 952 000 HUF 💰
Név: Soloron 40 Zrt.-Delta Systems Kft.-S&T SERVICES Hungary Kft.-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt.-DMS Services Kft.-E-Group ICT Software Informatikai Zrt.
Postacím: Kálmán Imre u. 1.
A beszerzés teljes értéke: 225 999 500 HUF 💰
Név: Zalaszám Informatika Kft.-TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft.-ATOS Magyarország Kft.-BIS-INFORMr Szolgáltató Kft.-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft.-Virgo Systems Informatikai Kft.
Postacím: Mártírok útja 53.
A beszerzés teljes értéke: 6 906 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Takács Zoltán
A vevő profiljának címe: http://www.dkuzrt.hu🌏
Hivatkozás További információk
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM02SWFE21
1. ajánlattevő:
Többet mutasson (46)
- Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
-VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
- Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241),
- CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241),
- Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
- Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2. ajánlattevő:
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241),
-ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243)
3. ajánlattevő:
-T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), K
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242),
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242),
-MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241)
4. ajánlattevő:
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243),
-DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241)
5. ajánlattevő:
- TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243),
-ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241),
-BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242),
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243),
-Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219),
-DXC Technology Magyarország Kft. (1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47., 10534296244),
-Euronet Magyarország Informatika Zrt. (1047 Budapest, Fóti út 56., 12545515241)
7. ajánlattevő:
- Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 10. I. em., 12948901241)
8. ajánlattevő:
-Online Üzleti Informatika Zrt. (1032 Budapest, Vályog Utca 3., 11762762241)
Jelen tájékoztató a 2023.01.01. és 2023.03.31. közötti időszakban megvalósított versenyújranyitásokról és
közvetlen megrendelésekről szól a DKM02SWFE21 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Jelenközbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
További információk
Jelenközbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni.
Az eredménytájékoztató a DKM02SWFE21 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan tartalmaz információkat, mely kapcsán lefolytatott közbeszerzési eljárás 1 részből...
Többet mutasson
További információk
Az eredménytájékoztató a DKM02SWFE21 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan tartalmaz információkat, mely kapcsán lefolytatott közbeszerzési eljárás 1 részből állt. Ennek megfelelően az eredménytájékoztatóban létrehozott 3 közbeszerzési rész a keretmegállapodást kötött nyertes közösajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Postai irányítószám: 1025
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság, Közbeszerzési Döntőbizottság
Postai város: Budaoest
Postai irányítószám: 1025
Forrás: OJS 2023/S 077-231004 (2023-04-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-06-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 6 419 809 250 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-01 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 107-334494
HL-S szám: 107
További információk
Nyertes ajánlattevő:
2. ajánlattevő
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5.,...
Többet mutasson
További információk
Nyertes ajánlattevő:
2. ajánlattevő
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),
-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),
-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),
-Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244)
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: DKM01SWFE21 sz. KM szerinti KM2
Rövid leírás:
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk: 2. ajánlattevő
-GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),
Többet mutasson (11)
-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),
-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),
-Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241),
-EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244),
-Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241),
-ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
Rövid leírás: Fejér Megyei Kormányhivatal
MVM Démász Áramhálózati Kft.
További információk: 1. ajánlattevő
- Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
Többet mutasson (5)
-VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
- Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241),
- CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241),
- Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
- Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
Rövid leírás: Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
IKK Innovatív Képzéstámogató Központ Zártkörűen Működő Társaság
Többet mutasson (3)
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Technológiai és Ipari Minisztérium
További információk: 3. ajánlattevő
-T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
Többet mutasson (5)
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), K
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242),
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242),
-MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241)
Rövid leírás: Kopint-Datorg Informatikai és Vagyonkezelő Kft.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-30 📅
Név: 4iG Nyrt. -EN-CO Software Zrt.-GriffSoft Informatikai Zrt.-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft.-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft.-Lillyneir Rendszermérnök Kft.-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. -I-Cell Mobilsoft Zrt.
Postacím: Montevideo u. 8
A beszerzés teljes értéke: 2 458 592 900 HUF 💰
Név: Delta Systems Kft.-Grepton Zrt.-E-Group ICT Software Zrt.-EURO ONE -Soloron 40 Zrt. -S&T SERVICES Hungary Kft.-PRINTNET Kft. -Intelliport Systems Kft.-New Line Technologies Kft.--ATOS Magyarország Kft.
A beszerzés teljes értéke: 62 528 000 HUF 💰
Név: Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. -VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. - Answare Informatikai Szolgáltató Kft. -CLARMONT I. S. Kft.- Training360 Kft. -Sonrisa Informatikai Kft.
Postacím: Lövőház utca 39.
A beszerzés teljes értéke: 251 255 000 HUF 💰
Név: 4iG Nyrt.-EN-CO Software Zrt.-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft.-I-Cell Mobilsoft Zrt.-IMG Solution Zrt.-ASH Szoftverház Kft.
A beszerzés teljes értéke: 3 225 562 950 HUF 💰
Név: T-Systems Magyarország Zrt.-GVSX Szolgáltató Kft.-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt.-SBP Systems Kft.-Grepton Informatikai Zrt.-MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft.
A beszerzés teljes értéke: 316 421 100 HUF 💰
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft.-ATOS Magyarország Kft.-BIS-INFORMr Szolgáltató Kft.-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft.-Virgo Systems Informatikai Kft.-Zalaszám Informatika Kft.
Postacím: Budaörsi út 64.
A beszerzés teljes értéke: 105 449 300 HUF 💰
Hivatkozás További információk
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21
1. Ajánlattevő:
Többet mutasson (34)
-Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
-Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241),
-CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3.,13730848241),
-Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
-Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2. Ajánlattevő:
-GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),
-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),
-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),
-Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),
-TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403242),
-BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca 16. 3.em., 24334934241),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-41),
-Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em., 24190239241),
-Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567243),
-Kibu Innováció Nonprofit Kft. (1092 Budapest, Ráday u 30., 10222098243),
-e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66., 13102212241)
4. Ajánlattevő:
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.,14161177243),
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241),
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241)
5. Ajánlattevő:
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241),
-EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244),
-Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241),
-New Line Technologies Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 22783459241),
-ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
6. Ajánlattevő:
7. Ajánlattevő: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest Budaörsi Út 64., 12218778243)
8. Ajánlattevő: Sysman Informatikai Zrt., (1037 Budapest, Montevideo utca 10. I. em., 12948901241)
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§
A VI.3) pont folytatása:
Többet mutasson (8)
7. ajánlattevő:
- Sysman Informatikai Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 10. I. em., 12948901241)
8. ajánlattevő:
-Online Üzleti Informatika Zrt. (1032 Budapest, Vályog Utca 3., 11762762241)
Jelen tájékoztató a 2022.07.01. és 2022.09.30. közötti időszakban megvalósított versenyújranyitásokról és
közvetlen megrendelésekről szól a DKM01SWFE21 és a DKM02SWFE21 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan.
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni.
Az eredménytájékoztató a DKM01SWFE21 és a DKM02SWFE21 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan tartalmaz információkat, mely kapcsán lefolytatott közbeszerzési...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Az eredménytájékoztató a DKM01SWFE21 és a DKM02SWFE21 sz. keretmegállapodásra vonatkozóan tartalmaz információkat, mely kapcsán lefolytatott közbeszerzési eljárás 1 részből állt. Ennek megfelelően az eredménytájékoztatóban létrehozott 6 közbeszerzési rész (2 rész DKM01SWFE21 alapján, 4 rész DKM02SWFE21 alapján) a keretmegállapodást kötött nyertes közösajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
Forrás: OJS 2023/S 107-334494 (2023-06-01)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-07-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001208612023
A beszerzés teljes értéke: 2 379 596 900 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Ajánlatkérő neve: IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Váci Út 133
Postai irányítószám: 1138
Kapcsolat
Internetcím: http://www.idomsoft.hu🌏
E-mail: adrienn.soltesz@idomsoft.hu📧
Telefon: +36 308362727📞
A nyertes ajánlattevő konzorciumként adott be ajánlatot, a konzorcium további tagjai:
EN-CO Software Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1118...
Többet mutasson
További információk
A nyertes ajánlattevő konzorciumként adott be ajánlatot, a konzorcium további tagjai:
EN-CO Software Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1118 Budapest, Schweidel utca 5.; adószám: 28759999-2-43);
GriffSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság( székhely: 1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71.;
adószám: 12573936-2-41);
i-Cell Mobilsoft Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1037 Budapest, Bécsi út 271., adószám: 24132402-2-44);
Lillyneir Rendszermérnök Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2045 Törökbálint, Tópark utca 1. A. ép., adószám: 23567296-2-13)
NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1152 Budapest, Telek utca 7-9., adószám: 10507326-2-42);
Sagemcom Magyarország Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1037 Budapest, Montevideó u. 16/A.,
adószám: 10568723-2-41);
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1117 Budapest, Budafoki út 97.,
adószám: 12048898-2-43)
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: IKIR rendszer kiterjesztése és továbbfejlesztése
Rövid leírás:
Tárgy: KÖFOP-2.3.1-VEKOP-16-2021-00002 azonosítószámú, „IKIR rendszer kiterjesztése és továbbfejlesztése” (IKIR2) projekt keretében az „IKIR rendszer...
Többet mutasson
Rövid leírás
Tárgy: KÖFOP-2.3.1-VEKOP-16-2021-00002 azonosítószámú, „IKIR rendszer kiterjesztése és továbbfejlesztése” (IKIR2) projekt keretében az „IKIR rendszer kiterjesztés és továbbfejlesztéshez kapcsolódó tervezési, fejlesztési, integrációs és bevezetési szolgáltatásai
A Helyi Közszolgáltatás Információs Rendszer (IKIR) kiterjesztésének és továbbfejlesztésének célja az IKIR alaprendszerében már elérhető információs bázis...
Többet mutasson
Rövid leírás
A Helyi Közszolgáltatás Információs Rendszer (IKIR) kiterjesztésének és továbbfejlesztésének célja az IKIR alaprendszerében már elérhető információs bázis bővítése, amelyből olyan adatok és információk nyerhetőek, amelyek megalapozott döntések meghozatalát teszik lehetővé:
Többet mutasson (18)
- a helyi önkormányzatok közszolgáltatás-szervezési reformlépéseinek megalapozásához,
- a helyi közszolgáltatások megalapozott, feladatalapú finanszírozási rendszerének kialakításához,
- a helyi közszolgáltatások és közműszolgáltatások országos szintű és helyi tervezéséhez, optimalizálásához.
Az IKIR továbbfejlesztés elsődleges fókusza a projekt eredeti célrendszere mentén történő erősítése olyan további ágazati adatbázisok (10db)...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az IKIR továbbfejlesztés elsődleges fókusza a projekt eredeti célrendszere mentén történő erősítése olyan további ágazati adatbázisok (10db) becsatlakoztatásával, amelyek a helyi közszolgáltatásokkal, továbbá az önkormányzatok hatósági statisztikáival kapcsolatos további adatok elemezhetőségének megteremtésével növelik a rendszer használata által elérhető előnyöket, továbbá a kapcsolódó Operatív Program szintű indikátorértéket is közvetlenül növelik.
A tervezett fejlesztések tartalmaznak továbbá olyan funkcionális elemeket is, amelyek megvalósítása a rendszer eddigi használati időszakában felmerült...
Többet mutasson
Rövid leírás
A tervezett fejlesztések tartalmaznak továbbá olyan funkcionális elemeket is, amelyek megvalósítása a rendszer eddigi használati időszakában felmerült felhasználói igényeket kezelik, valamint jelentős mértékben hozzájárulnak a felhasználói élmény emeléséhez, amely növeli a rendszer használatának intenzitását.
Mennyiség: Cikkszám Termék/szolgáltatás megnevezése Mennyiség Mennyiségi egység
SWFE01-AAESZ Adatbányász, adat elemzési szakértő (1 óra) 11 140 óra
SWFE01-ART Architekt / rendszertervező (1 óra) 11 253 óra
SWFE01-ASZF Adattárház szakértő, fejlesztő (1 óra) 16 025 óra
SWFE01-KTSZ Konzulens / tanácsadó / szakértő (1 óra) 19 240 óra
SWFE01-PA Projektasszisztens (1 óra) 4 829 óra
SWFE01-PV Projektvezető (1 óra) 2 320 óra
SWFE01-SZF Szoftverfejlesztő (1 óra) 38 932 óra
SWFE01-SZOLG1 Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás ügyfélnél (1 óra) 559 óra
SWFE01-T Tesztelő (1 óra) 5 772 óra
SWFE01-TM Tesztmenedzser (1 óra) 1 403 óra
SWFE01-VSZF Vezető szoftverfejlesztő (1 óra) 29 827 óra
A nyertes ajánlattevőként szerződő fél feladatait részletesen a műszaki leírás és a szerződés tartalmazza.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: KÖFOP-2.3.1-VEKOP-16-2021-00002
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1138_Budapest
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-07-05 📅
A beszerzés teljes értéke: 2 379 596 900 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 23083185244
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Soltész Adrienn
Hivatkozás További információk
A nyertes ajánlattevő konzorciumként adott be ajánlatot, a konzorcium további tagjai:
EN-CO Software Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1118 Budapest, Schweidel utca 5.; adószám: 28759999-2-43);
Többet mutasson (9)
GriffSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság( székhely: 1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71.;
adószám: 12573936-2-41);
i-Cell Mobilsoft Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1037 Budapest, Bécsi út 271., adószám: 24132402-2-44);
Lillyneir Rendszermérnök Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2045 Törökbálint, Tópark utca 1. A. ép., adószám: 23567296-2-13)
NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1152 Budapest, Telek utca 7-9., adószám: 10507326-2-42);
Sagemcom Magyarország Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1037 Budapest, Montevideó u. 16/A.,
adószám: 10568723-2-41);
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1117 Budapest, Budafoki út 97.,
adószám: 12048898-2-43)
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A jogorvoslat lehetőségét a Kbt. 148. § alapján biztosítja ajánlatkérő.
Forrás: OJS 2023/S 137-438117 (2023-07-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-08-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (DKM02SWEF21).
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-01 📅
Közzététel dátuma: 2023-08-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 149-473106
HL-S szám: 149
További információk
Nyertes ajánlattevő;
2. Közös ajánlattevő
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca...
Többet mutasson
További információk
Nyertes ajánlattevő;
2. Közös ajánlattevő
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),
-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),
-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),
-Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség...
Többet mutasson
Rövid leírás
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (DKM02SWEF21).
A rész elnevezése: Tájékoztató a DKM01SWFE21 sz. KM szerinti KM2-ről
Rövid leírás:
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Többet mutasson (1)
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk: Nyertes ajánlattevő;
2. Közös ajánlattevő
Többet mutasson (1)
5. közös ajánlattevő
A rész elnevezése: Tájékoztató a DKM02SWFE21 sz. KM szerinti KM-ről
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma
További információk: 1. közös ajánlattevő
2. közös ajánlattevő
Rövid leírás: Dunaújvárosi Egyetem
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk: 4. Közös ajánlattevő
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.; 13978774-2-44)
Többet mutasson (7)
-Soloron IT Zrt. (1139 Budapest XIII. kerület Váci út 91/A; 26789402-2-41)
-DMS Services Kft. (1021 Budapest II. kerület 1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1.; 14727485-2-41)
-NETvisor Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József u 56.; 14023059-2-43)
-Printnet Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11. ; 12496679-2-13)
-E-GROUP ICT SOFTWARE Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11.; 13665908-2-41)
5. Közös ajánlattevő
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek.
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helye.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-30 📅
Név: 4iG Nyrt. -EN-CO Software Zrt.-GriffSoft Informatikai Zrt.-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft.-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft.-Lillyneir Rendszermérnök Kft.-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. -I-Cell Mobilsoft Zrt.
Postacím: Montevideo utca 8.
A beszerzés teljes értéke: 258 886 680 HUF 💰
Név: Delta Systems Kft.-Grepton Zrt.-E-Group ICT Software Zrt.-EURO ONE -Soloron 40 Zrt. -S&T SERVICES Hungary Kft.-PRINTNET Kft. - Intelliport Systems Kft.-New Line Technologies Kft.--ATOS Magyarország Kft.
Postacím: Róbert Károly krt. 70-74.
A beszerzés teljes értéke: 10 005 000 HUF 💰
Név: - Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft., -VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt., -Answare Informatikai Szolgáltató Kft., -CLARMONT I. S. Kft., -Training360 Kft., -Sonrisa Informatikai Kft.
A beszerzés teljes értéke: 1 965 711 500 HUF 💰
Név: 4iG Nyrt.-EN-CO Software Zrt.-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft.-I-Cell Mobilsoft Zrt.-IMG Solution Zrt.-ASH Szoftverház Kft.
Postacím: Montevideo u. 8.
A beszerzés teljes értéke: 43 395 840 HUF 💰
Név: Delta Systems Kft.-Soloron 40 Zrt. -S&T SERVICES Hungary Kft.--PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. -DMS Services Kft. - E-Group ICT Software Informatikai Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 160 000 800 HUF 💰
Név: Delta Systems Kft.-Soloron 40 Zrt. -S&T SERVICES Hungary Kft.-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. -DMS Services Kft. -E-Group ICT Software Informatikai Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 46 484 000 HUF 💰
Postacím: Váci út 91/A
A beszerzés teljes értéke: 13 965 000 HUF 💰
Név: TIGRA Kft. - Zalaszám Kft. - Virgo Systems Kft. - Fornax ICT Kft. - BIS Kft. - ATOS Magyarország Kft.
Postacím: Táltos u. 1.
A beszerzés teljes értéke: 281 240 100 HUF 💰
Név: TIGRA Kft.-Zalaszám Kft.-Virgo Systems Kft.-Fornax ICT Kft.-BIS Kft.-ATOS Magyarország Kft.
A beszerzés teljes értéke: 39 151 570 HUF 💰
Postacím: Mártírok útja 5
A beszerzés teljes értéke: 5 200 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi Beszerző
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kun Dávid
Hivatkozás További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint:
1.) Nyertes közös ajánlattevő:
Többet mutasson (13)
2.) Nyertes közös ajánlattevő:
3.) Nyertes közös ajánlattevő
4.) Nyertes közös ajánlattevő
-Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
5.) Nyertes közös ajánlattevő
1.) Nyertes közös ajánlattevő
- VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
- Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241
2.) Nyertes közös ajánlattevő
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242)
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243),
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság
Postacím: Riadó utca 5
Fax: +36 18828592 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § -a szerint.
Jelen eredmény tájékoztatót az Ajánlatkérő, mint Központi Beszerző szerv a DKM01SWFE21 számú, valamint a DKM02SWFE21 számú Keretmegállapodások keretében a...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Jelen eredmény tájékoztatót az Ajánlatkérő, mint Központi Beszerző szerv a DKM01SWFE21 számú, valamint a DKM02SWFE21 számú Keretmegállapodások keretében a Kbt. 105. § alapján 2023.04.01 és 2023.06.30 közötti időtartamban megvalósított versenyújranyitásokra és közvetlen megrendelésekre vonatkozó Kbt. 37. § (4) bekezdése szerinti közzétételi kötelezettsége érdekében teszi közzé.
Többet mutasson (1)
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni.
Forrás: OJS 2023/S 149-473106 (2023-08-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (DKM01SWFE21, DKM02SWEF21).
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-12 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 200-628225
HL-S szám: 200
További információk
Nyertes közös ajánlattevő:
5. közös ajánlattevők (DKM0105SWFE21)
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Grepton...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő:
5. közös ajánlattevők (DKM0105SWFE21)
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241),
-EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244),
-Soloron IT Zrt. (1139 Budapest XIII. kerület, Váci út 91/A., 26789402241),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241),
-ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
-NEW LINE Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 22783459241)
-SDA Informatika Zrt. (1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59., 11684057243)
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség...
Többet mutasson
Rövid leírás
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (DKM01SWFE21, DKM02SWEF21).
Szegedi Tudományegyetem
További információk: Nyertes közös ajánlattevő:
5. közös ajánlattevők (DKM0105SWFE21)
Többet mutasson (4)
-Soloron IT Zrt. (1139 Budapest XIII. kerület, Váci út 91/A., 26789402241),
-NEW LINE Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 22783459241)
-SDA Informatika Zrt. (1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59., 11684057243)
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek.
Rövid leírás:
DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
A rész elnevezése: Tájékoztató a DKM02SWFE21 sz. KM szerinti KM2-ről
Rövid leírás: Országos Kórház Főigazgatóság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján...
Többet mutasson
Rövid leírás
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 8 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk: nyertes ajánlattevő:
2. közös ajánlattevő (DKM0202SWFE21)
Többet mutasson (2)
3. közös ajánlattevő
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242)
Rövid leírás: IdomSoft Informatikai Zrt.
A rész száma: 7
Rövid leírás: OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft.
További információk: 4.) Nyertes közös ajánlattevő
-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
A rész száma: 8
9
Rövid leírás: Idomsoft Zrt.
A rész száma: 10
Rövid leírás: MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
További információk: 4. Nyertes közös ajánlattevő
A rész száma: 11
További információk: 5. Nyertes közös ajánlattevő
-TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243),
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-30 📅
Név: Delta Systems Kft., SDA Informatika Zrt., Grepton Zrt., EURO ONE Számítástechnikai Zrt., Soloron IT Zrt., Kontron Operations Hungary Kft., Printnet Kft, Intelliport Systems Kft., NEW LINE Kft., ATOS Magyarország Kft., E-GROUP ICT Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 90 225 000 HUF 💰
63 511 700 HUF 💰
44 993 000 HUF 💰
Név: 4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., ASH Szoftverház Kft., IMG Solution Zrt., Sagemcom Magyarország Kft., i-Cell Mobilsoft Zrt.
Postacím: Krisztina körút 39.
Postai irányítószám: 1013
A beszerzés teljes értéke: 45 484 500 HUF 💰
Név: Telekom Rendszerintegráció Zrt., GVSX Kft., Molaris Kft., Grepton Zrt., Kermann Zrt. (volt Kermann Kft.), SBP Systems Kft.
Postacím: Könyves Kálmán krt. 36
A beszerzés teljes értéke: 196 849 300 HUF 💰
265 158 380 HUF 💰
Név: Delta Systems Kft., Soloron IT Zrt., DMS Services Kft., NETvisor Zrt., Kontron Operations Hungary Kft., Printnet Kft, E-GROUP ICT Zrt.
A beszerzés teljes értéke: 160 008 000 HUF 💰
68 473 850 HUF 💰
26 000 400 HUF 💰
119 142 000 HUF 💰
Név: TIGRA Kft., Zalaszám Kft., Virgo Systems Kft., Fornax ICT Kft., BIS Kft., ATOS Magyarország Kft.
A beszerzés teljes értéke: 91 488 000 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Más típusú ajánlatkérő: Központi Beszerző szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szendrei Bence
A vevő profiljának címe: https://www.dkuzrt.hu🌏
Hivatkozás További információk
-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2023/S 200-628225 (2023-10-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-11-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: PIR pilot bevezetésének támogatása
Hivatkozási szám: OKFO/13809-20/2023
Rövid leírás:
Tárgy: EFOP-2.2.0-16-2016-00007 - Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat infrastrukturális
feltételeinek javítása kiemelt projekt keretében „A...
Többet mutasson
Rövid leírás
Tárgy: EFOP-2.2.0-16-2016-00007 - Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat infrastrukturális
feltételeinek javítása kiemelt projekt keretében „A Patológiai Információs Rendszer (PIR) pilot
bevezetésének támogatása”
A beszerzés tárgya a PIR pilot bevezetésének támogatása, vizsgálatkérő lap továbbfejlesztése, HIS
rendszerintegráció.
Mennyiség:
Cikkszám Termék/szolgáltatás
megnevezése Mennyiség Mennyiségi
egység
SWFE02-PV Projektvezető (1 óra) 110 óra
SWFE02-
ART
Architekt / rendszertervező (1
óra) 1 765 óra
SWFE02-SZF Szoftverfejlesztő (1 óra) 2 000 óra
SWFE02-T Tesztelő (1 óra) 829 óra
SWFE02-
KTSZ Konzulens (1 óra) 490 óra
SWFE02-
ÜERSZ Üzleti elemző /
rendszerszervező (1 óra)
1 820 óra
A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Szoftverfejlesztési szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 196 849 300 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
Projekt címe: Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat infrastrukturális feltételeinek javítása kiemelt projekt
Az uniós alapok azonosítója: EFOP-2.2.0-16-2016-00007
Leírás
Belső azonosító: OKFO/13809-20/2023/1
Mennyiség: 7014 óra
A beszerzés leírása:
Tárgy: EFOP-2.2.0-16-2016-00007 - Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat
infrastrukturális feltételeinek javítása kiemelt projekt keretében „A...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Tárgy: EFOP-2.2.0-16-2016-00007 - Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat
infrastrukturális feltételeinek javítása kiemelt projekt keretében „A Patológiai
Információs Rendszer (PIR) pilot bevezetésének támogatása”
A beszerzés tárgya a PIR pilot bevezetésének támogatása, vizsgálatkérő lap
továbbfejlesztése, HIS rendszerintegráció.
Mennyiség:
Cikkszám Termék/szolgáltatás megnevezése / Mennyiség / Mennyiségi egység
SWFE02-PV Projektvezető (1 óra) 110 óra
SWFE02- ART Architekt / rendszertervező (1 óra) 1 765 óra
SWFE02-SZF Szoftverfejlesztő (1 óra) 2 000 óra
SWFE02-T Tesztelő (1 óra) 829 óra
SWFE02- KTSZ Konzulens (1 óra) 490 óra
SWFE02- ÜERSZ Üzleti elemző / rendszerszervező (1 óra) 1 820 óra
A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza.
Ajánlatkérő székhelye (1125 Budapest, Diós árok 3.) és az alábbiakban felsorolt
helyszínek (pilot bevezetés), valamint a 1027 Budapest Csalogány utca 47-49....
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Ajánlatkérő székhelye (1125 Budapest, Diós árok 3.) és az alábbiakban felsorolt
helyszínek (pilot bevezetés), valamint a 1027 Budapest Csalogány utca 47-49. (szakmai
egyeztetés, tesztelés), továbbá egyes feladatokat a nyertes ajánlattevő saját székhelyén,
telephelyén, saját eszközeivel lát el.
Ajánlatkérő pilot bevezetéssel érintett telephelyei:
⦁ Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, 3300 Eger,
Knézich Károly utca 1.
⦁ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi
Oktatókórház, 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.
⦁ Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház, 8900 Zalaegerszeg Zrínyi u. 1.
Postacím: Diós
árok
3
Irányítószám: 1125
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2023-08-29 📅
Végdátum: 2023-11-30 📅
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: OKFO/13809-20/2023
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-08-29 📅
Cím: „A Patológiai Információs Rendszer (PIR) pilot bevezetésének támogatása”
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/672263🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 196 849 300 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001671702023/0001
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Grepton Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12613056242
Postacím: Könyves Kálmán Körút 48-52.
Postai irányítószám: 1087
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@grepton.hu📧
Telefon: +36 12047730📞
Fax: +36 12047731 📠
URL: https://www.grepton.hu/🌏
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Teljesítési határidő: Nyertes ajánlattevő a szerződést a hatálybalépést követő 4
hónapon belül, de legkésőbb a projekt mindenkori fizikai zárásáig köteles...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Teljesítési határidő: Nyertes ajánlattevő a szerződést a hatálybalépést követő 4
hónapon belül, de legkésőbb a projekt mindenkori fizikai zárásáig köteles teljesíteni.
Teljesítés helye: Ajánlatkérő székhelye (1125 Budapest, Diós árok 3.) és az alábbiakban felsorolt
helyszínek (pilot bevezetés), valamint a 1027 Budapest Csalogány utca 47-49. (szakmai
egyeztetés, tesztelés), továbbá egyes feladatokat a nyertes ajánlattevő saját székhelyén,
telephelyén, saját eszközeivel lát el.
Ajánlatkérő pilot bevezetéssel érintett telephelyei:
⦁ Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet, 3300 Eger,
Knézich Károly utca 1.
⦁ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi
Oktatókórház, 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.
⦁ Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház, 8900 Zalaegerszeg Zrínyi u. 1.
A nyertes ajánlattevő 1 db számla és egy előleg számla benyújtására
jogosult.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Országos Kórházi Főigazgatóság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15845883243
Postacím: Diós árok 3
Postai irányítószám: 1125
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Erdei Csaba
E-mail: erdei.csaba@okfo.gov.hu📧
Telefon: +36 13561522📞
URL: http://www.okfo.gov.hu🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk További információk
A szerződés módosításának napja: 2023.10.31.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Változások Egyéb kiegészítő információk
Az EFOP-2.2.0-16-2016-00007 azonosítószámú, „Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat infrastrukturális feltételeinek javítása” c. kiemelt projekt...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Az EFOP-2.2.0-16-2016-00007 azonosítószámú, „Diagnosztikai és orvosi laboratóriumi hálózat infrastrukturális feltételeinek javítása” c. kiemelt projekt költségvetésében a Támogatási Szerződés 28 sz. módosításával (hatályos: 2023.10.17. napjától) a szerződés ellenértékét képező költség teljes egészében szállítói finanszírozás helyett utófinanszírozással kerül kiegyenlítésre, figyelemmel a 2014–2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. Korm. rendelet 199/C. §-ának 2023.09.03. napjától hatályos szabályaira. Az előbbiek okán a szerződést módosítani szükséges a finanszírozás szabályai tekintetében.
A módosítás Kbt. szerinti jogalapja: Kbt. 141. § (6) bek.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
A szerződés módosuló rendelkezései :
6.6. Megrendelő rögzíti, hogy a számla kifizetése utófinanszírozással érintett.
7.6. Felek kijelentik, hogy a jelen...
Többet mutasson
Szöveg
A szerződés módosuló rendelkezései :
6.6. Megrendelő rögzíti, hogy a számla kifizetése utófinanszírozással érintett.
7.6. Felek kijelentik, hogy a jelen szerződés, valamint a jelen szerződés szerinti teljesítések a Korm. rendelet hatálya alá tartoznak, és azok ellenértéke utófinanszírozás keretében kerül kiegyenlítésre. Megrendelő biztosítja a Vállalkozó részére a szerződés elszámolható összege 30%-ának megfelelő mértékű előleg igénylésének lehetőségét.
7.7. Az előleget (előlegbekérő dokumentum Megrendelő részére történő benyújtásán keresztül) a Vállalkozó igényelheti Megrendelőtől.
7.9. Az előlegként igénybe vett összeg a teljesítést követően kiállított számla összegéből kerül levonásra.
A szerződés törlendő rendelkezései: 7.8., 7.10. és 7.15. pont.
A szerződés módosításának napja: 2023.10.31.
Forrás: OJS 2023/S 226-712073 (2023-11-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-11-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szociális és Rehabilitációs szakrendsz. támogatása
Hivatkozási szám: BIG200369
Rövid leírás:
2022. évre vonatkozó feladatok
Cikkszám Megnevezés Mennyiség ...
Többet mutasson
Rövid leírás
2022. évre vonatkozó feladatok
Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység
SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás
-óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 13 200 óra
SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli
munkavégzés felára (1 óra) 1 380 óra
SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához
tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz
szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 12 hónap/fő
2023. és 2024. évekre vonatkozó feladatok
Havonta elszámolandó szolgáltatások:
Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység
SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás-
óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 26 160 óra
SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli
munkavégzés felára (1 óra) 2 520 óra
SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához
tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz
szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 24 hónap/fő
Eseti megrendeléssel lehívásra kerülő termékek
Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység
SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás
-óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 240 óra
SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli
munkavégzés felára (1 óra) 240 óra
Termékek/szolgáltatások: Rendszer-támogatási szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 869 430 000 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: BIG200369/1
Mennyiség: 1320 óra

2023-ban havonta elszámolandó szolgáltatások:
Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység
SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás-
óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 13 080 óra
SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli
munkavégzés felára (1 óra) 1 260 óra
SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához
tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz
szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 12 hónap/fő
SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás
-óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 120 óra
SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli
munkavégzés felára (1 óra) 120 óra
További információk:
BG-310: Szerződés (információ a szerződésről): A szerződés megkötésének napja: 2022. 12. 16., a szerződés befejezésének napja: 2024. 12. 31., a szerződés...
Többet mutasson
További információk
BG-310: Szerződés (információ a szerződésről): A szerződés megkötésének napja: 2022. 12. 16., a szerződés befejezésének napja: 2024. 12. 31., a szerződés ellenértéke: nettó 869.430.000,-Ft, a szerződés egyedi azonosító száma: SZNY-SZ-2022-0314
BT-150 Szerződés azonosítója: SZNY-SZ-2022-0314
BT-3202: Szerződés ajánlati azonosítója: EKR0018486922023/001
BT-1451: Nyertesről szóló döntés dátuma: 2022. 12. 13.
BT-145: Szerződés megkötésének dátuma: 2022. 12. 16.
BG-7: Hirdetmény eredménye: Nyertes ajánlattevő: IGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság, nyertes ajánlati ár: nettó 869.430.000,-Ft
BG-137: Eljárás részére vonatkozó eredmény: Nyertes ajánlattevő: IGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság, nyertes ajánlati ár: nettó 869.430.000,-Ft
BG-320: Ajánlat: Nyertes ajánlattevő: IGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság, nyertes ajánlati ár: nettó 869.430.000,-Ft
Termékek/szolgáltatások: Rendszer-támogatási szolgáltatások📦
Postacím: Fiumei
út
19/a
Irányítószám: 1081
Időtartam
Kezdeti időpont: 2022-12-16 📅
Végdátum: 2024-12-31 📅
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: SZNY-SZ-2022-0314
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-12-16 📅
Cím: Szolgáltatási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/ugylet.xhtml?alugyletId=3695530🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 869 430 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001848692023/0001 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetés-támogatási feladatok ellátása
Terméktámogatási feladatok ellátása
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 869 430 000 HUF 💰
Arány (%): 10
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetés-támogatási feladatok ellátása
Terméktámogatási feladatok ellátása
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12218778244
Postacím: Budaörsi Út 64.
Postai irányítószám: 1118
E-mail: kozbeszerzes@tigra.hu📧
Telefon: +36 16663700📞
Fax: +36 16663799 📠
URL: http://www.tigra.hu/🌏
A szerződésmódosítás aláírásának napja: 2023. október 24.
A Felek a Szerződést a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján módosítják.
A Szerződés hatályba lépése...
Többet mutasson
További információk
A szerződésmódosítás aláírásának napja: 2023. október 24.
A Felek a Szerződést a Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján módosítják.
A Szerződés hatályba lépése óta eltelt időszak tapasztalatai alapján esetenként felmerülhet a keretmennyiség arányosan egy hónapra eső szolgáltatási mennyiségnél valamivel több óraszám igénybevételének szükségessége a két évre meghatározott eredeti keretmennyiségen belül. Erre tekintettel szükséges a két év alatt igénybevehető szolgáltatási mennyiség összevonása a 2023-as és 2024-es év vonatkozásában a Kbt. 141. § (6) bekezdése szerinti, lényegesnek nem minősülő szerződésmódosítással. Felek erre tekintettel a jelen szerződésmódosítást kötik (a továbbiakban: 1. sz. Szerződésmódosítás)
A Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges.
Jelen 1. számú Szerződésmódosítás nem minősül lényeges módosításnak, mert az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket nem határoz meg az alábbiakra tekintettel:
a) A módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna.
b) A módosítás a Szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára nem változtatja meg.
c) A módosítás a Szerződés tárgyát az eredeti Szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre nem terjeszti ki, az 1. számú Szerződésmódosítás a Szerződés tárgyát változatlanul hagyja.
Fentiekre tekintettel a jelen 1. sz. Szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglalt feltételeknek, azaz a szerződésmódosítás jogszerű.
Technikai információ:
A BT-25 mezőben megadott mennyiség csak technikai adat (részadat), a tényleges mennyiséget és mértékegységeket a BT-24 mező tartalmazza (többfajta cikkszám, többfajta mennyiség és többfajta mértékegység szerinti bontásban.)
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Szerződés hatályba lépése óta eltelt időszak tapasztalatai alapján esetenként felmerülhet a keretmennyiség arányosan egy hónapra eső szolgáltatási...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A Szerződés hatályba lépése óta eltelt időszak tapasztalatai alapján esetenként felmerülhet a keretmennyiség arányosan egy hónapra eső szolgáltatási mennyiségnél valamivel több óraszám igénybevételének szükségessége a két évre meghatározott eredeti keretmennyiségen belül. Erre tekintettel szükséges a két év alatt igénybevehető szolgáltatási mennyiség összevonása a 2023-as és 2024-es év vonatkozásában a Kbt. 141. § (6) bekezdése szerinti, lényegesnek nem minősülő szerződésmódosítással.
A Kbt. 141. § (6) bekezdése alapján a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges.
Jelen 1. számú Szerződésmódosítás nem minősül lényeges módosításnak, mert az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket nem határoz meg az alábbiakra tekintettel:
a) A módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna.
b) A módosítás a Szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára nem változtatja meg.
c) A módosítás a Szerződés tárgyát az eredeti Szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre nem terjeszti ki, az 1. számú Szerződésmódosítás a Szerződés tárgyát változatlanul hagyja.
Fentiekre tekintettel a jelen 1. sz. Szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglalt feltételeknek, azaz a szerződésmódosítás jogszerű.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
2022. évre vonatkozó feladatok
Cikkszám Megnevezés Mennyiség ...
Többet mutasson
Szöveg
2022. évre vonatkozó feladatok
Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység
SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás
-óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 13 200 óra
SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli
munkavégzés felára (1 óra) 1 380 óra
SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához
tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz
szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 12 hónap/fő
2023. és 2024. évekre vonatkozó feladatok
Havonta elszámolandó szolgáltatások:
Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység
SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás-
óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 26 160 óra
SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli
munkavégzés felára (1 óra) 2 520 óra
SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához
tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz
szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 24 hónap/fő
Eseti megrendeléssel lehívásra kerülő termékek
Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység
SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás
-óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 240 óra
SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli
munkavégzés felára (1 óra) 240 óra
Forrás: OJS 2023/S 231-726948 (2023-11-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Alkalmazásfejlesztési szolg. EU-s forrásból (SWFE)
Hivatkozási szám: EKR001044962020
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, az 1. közbeszerzési részben Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (keretösszeg: nettó 180 000 000 000 Ft), a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (keretösszeg: nettó 340 000 000 000).
A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket fentiek szerint megállapított keretösszeg képezi.
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 520 000 000 000 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a versenyújranyitás...
Többet mutasson
Uniós alapok további adatai
A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatok.
Az uniós alapok azonosítója: A keretmegállapodás második részében került megjelölésre.
Leírás
Belső azonosító: EKR001044962020/1
A beszerzés leírása:
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Microsoft...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások.
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan felmerülő, a 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet 1. § 2. 3., 6., 8., és 18. pontja szerinti szolgáltatásokra alapuló Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások. Nyertes Ajánlattevők feladata Érintett Szervezet támogatása informatikai projekt megvalósítása során.
Projektvezető, Projektasszisztens, Konzulens / tanácsadó, Üzleti elemző / rendszerszervező, Architekt / rendszertervező, Adattárház szakértő, fejlesztő, Adatbányász, adat elemzési szakértő, Szoftverfejlesztő, Vezető szoftverfejlesztő, Tesztmenedzser, Tesztelő, Technical writer / dokumentátor / adminisztratív munkatárs, Grafikus/webdesigner/user interface szakértő/usability szakértő, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás ügyfélnél, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás e-learning, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás saját telephelyen, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás tantermi, Felhasználói oktatás ügyfélnél, Felhasználói oktatás e-learning, Felhasználói oktatás saját telephelyen, Felhasználói oktatás tantermi, Üzemeltetői oktatás ügyfélnél, Üzemeltetői oktatás e-learning, Üzemeltetői oktatás saját telephelyen, Üzemeltetői oktatás tantermi, Kiszállás, székhelyen belül, Kiszállás, székhelyen kívül szolgáltatásokra kell ajánlatot tenni az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és szakmai ajánlatként Ajánlattevők részéről benyújtandó Részletes ártáblázatban foglaltak szerint.
A keretmegállapodás alapján kizárólag az Érintett szervezet, mint megrendelő részére történő szolgáltatás nyújtására van lehetőség. A keretmegállapodás feltételrendszerével nem összefüggő szakértői tevékenység megrendelésére nincs lehetőség a keretmegállapodás alapján.
EU-s forrás alatt az Európai Unió költségvetéséből származó közvetlen, vagy közvetett finanszírozás értendő. Bármely ilyen EU-s forrásból részben vagy egészben finanszírozott projekt a fenti feladatok tekintetében megvalósítható a keretmegállapodás terhére.
A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ideértve azt az esetet is, amennyiben az adott feltételes közbeszerzés mégsem támogatásból kerül finanszírozásra. Feltételes közbeszerzés esetén az érintett szervezet köteles a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 180.000.000.000,- Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.
Ajánlatkérő a III.1.3) pont M.2.) alpontja szerinti szakemberek számát a Kbt. 65. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, a hasonló tárgyú korábbi keretmegállapodás teljesülési adatai alapján a Kbt. 138. § (2) bekezdésben foglaltak teljesíthetőségére is figyelemmel határozta meg. Ez alapján elmondható, hogy a keretmegállapodás teljesítése során negyedévente átlagosan 12 darab, egyedi szerződés párhuzamos teljesítése várható. Egy átlagos egyedi szerződés a korábbi keretmegállapodás tapasztalatai alapján jellemzően legalább 3 féle szakértő típus igénybevételére vonatkozott.
További információk:
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor.
2. Ajánlatkérő a Kr. 30. §...
Többet mutasson
További információk
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor.
2. Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
3. Ajánlatkérő azon szolgáltatásokat, melyek együttesen fedik le egy átlagos informatikai/szoftverfejlesztési projekt valamennyi releváns szakaszát – ide értve az elkészítést, a tényleges megvalósítást, valamint a projekt megrendelő oldali minőségbiztosítását is – külön-külön közbeszerzési eljárások keretében kívánja beszerezni, ennek megfelelően jelen, kizárólag a projekt előkészítésére, valamint a megvalósítás során a megrendelő támogatására irányuló feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására. Ajánlatkérő a hasonló tárgyú, kizárólag az ellenszolgáltatás forrása tekintetében különböző keretmegállapodás megkötését is külön közbeszerzési eljárás keretei között valósítja meg.
4. A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba.
5. A keretmegállapodás a keretösszeg – a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének – erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig, tart.
6. Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
- Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében.
- Az 1. szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést.
- A 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 2. számú mellékletének B.pontjában rögzített pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a minimum megajánlás feletti megajánlás, ami maximum 2 lehet, az megkapja a maximális pontszámot (100 pont), az 1 megajánlás a maximális pontszám felét (50 pont) és a nulla megajánlás a minimális pontszámot kapja (0 pont)
- A Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad.
- Az 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.
- Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2-3. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M.2.) alpontjában foglaltak szerint.
7. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alkalmazandó.
8.Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
A Kbt. 104. § 4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak.
- A 301/2018. (XII. 27rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 4/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.08.14. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bek alapján rögzíti, hogy a keretszám az 1. rész vonatkozásában 5 ajánlattevő.
10. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bek alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
11. A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatok.
12. A szerződés (keretmegállapodás) megkötésének dátuma: 2021. 09. 16.
13.
1. részben (Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása) tett megajánlások ajánlatokként bontásban:
1. ajánlat: nettó 698 350 Ft
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (vezető tag)
VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt.
Answare Informatikai Szolgáltató Kft.
CLARMONT I. S. Kft.
Training360 Kft.
Sonrisa Informatikai Kft.
3. rész: nettó 702 330 Ft
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (vezető tag)
BlackBelt Technology Kft.
IMG Solution Zrt.
Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt.
Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Kibu Innováció Nonprofit Kft.
e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft.
4. ajánlat: nettó 703 335 Ft
T-Systems Magyarország Zrt. (vezető tag)
Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft.
GVSX Szolgáltató Kft.
Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt.
SBP Systems Kft.
5. ajánlat: nettó 705 490 Ft
Delta Systems Kft. (vezető tag)
SDA Informatika Zrt.
Grepton Informatikai Zrt.
EURO ONE Számítástechnikai Zrt.
Soloron 40 Zrt.
S&T SERVICES Hungary Kft.
PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Intelliport Systems Kft.
E-Group ICT Software Informatikai Zrt.
New Line Technologies Kft.
ATOS Magyarország Kft.
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
Időtartam: 60 hónap
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás 36 hónapos szerződéskötési időszaka annak időtartama alatt egy alkalommal 12...
Többet mutasson
További információk a megújításról
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás 36 hónapos szerződéskötési időszaka annak időtartama alatt egy alkalommal 12 hónappal meghosszabbítható.
A keretmegállapodás az alábbi időszakokból áll:
- Szerződéskötési időszak (36 hónap): ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére és teljesítésére
- Szerződés teljesítési időszak (22 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség
- Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti – a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló – elszámolás történik
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretmennyiség...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő a felhívás II.2.7) pontjában foglalt meghosszabbítási lehetőség kapcsán kiköti, hogy ebben az esetben a II.2.4) pont szerint keretmennyiség 30%-kal kerül megnövelésre a meghosszabbítás időtartamára.
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: DKÜ-KM-34-2021
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-09-16 📅
Cím: 1 - MS .NET és MS Business Intelligence fejl. szolg.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 703 335 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 4
Ajánlat azonosítója: EKR0010449622020/1519 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., GriffSoft Informatikai Zrt., WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft., NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft.,...
Többet mutasson
Leírás
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., GriffSoft Informatikai Zrt., WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft., NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft., Lillyneir Rendszermérnök Kft., Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft., I-Cell Mobilsoft Zrt. közös
ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: AutSoft Zrt., BCS BUSINESS CONSULTING SERVICES KFT. - Részvétel alkalmazásfejlesztési feladatok megvalósításában (felmérés, tervezés, fejlesztés, dokumentálás)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., BlackBelt Technology Kft., IMG Solution Zrt., Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt., Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Kibu Innováció Nonprofit Kft., e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Techwave Consulting Incorporated, Techwave Consulting UK Limited, Hipersoft Kereskedelmi Szolgáltató Kft. - alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása
T-Systems Magyarország Zrt., Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft., GVSX Szolgáltató Kft., Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt., SBP Systems Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: HotBit-Info Kft., IN2IT Business IT Solutions Kft., Trans-Uni Kft., InnoTeq Kft. - projektvezetés, rendszertervezés, fejlesztés
Delta Systems Kft., SDA Informatika Zrt., Grepton Informatikai Zrt., E-Group ICT Software Informatikai Zrt., EURO ONE Számítástechnikai Zrt., Soloron 40 Zrt., S&T SERVICES Hungary Kft., PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Intelliport Systems Kft., New Line Technologies Kft., ATOS Magyarország Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Komunáldata Kft., Oriana International Zrt., Invitech ICT Services Kft., EastFlow Technology Kft., Noispot Innovations Kft. - szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., GriffSoft Informatikai Zrt., WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft., NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft.,...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása

A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_12541232
Postacím: Könyves Kálmán Körút 36.
Postai irányítószám: 1097
E-mail: tenderiroda@t-systems.hu📧
Telefon: +36 303519110📞
Fax: +36 14521297 📠
URL: https://www.t-systems.hu🌏
Név: Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_56116397
Postacím: Táltos Utca 1.
Postai irányítószám: 1123
E-mail: boros.brigitta.ext@fornax.hu📧
Telefon: +36 203247300📞
URL: https://www.fornaxict.hu🌏
Név: SBP Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35395225
Postacím: Montevideo Utca 6
Postai irányítószám: 1037
E-mail: sbp@sbpsystems.hu📧
Telefon: +36 307900194📞
URL: http://sbpsystems.hu🌏
Név: GVSX Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_88071642
Postacím: Fáy Utca 20
Postai irányítószám: 1139
E-mail: info@gvsx.hu📧
Telefon: +36 17840796📞
Név: Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_97208215
Postacím: Röppentyű Utca 48
E-mail: info@kermann.hu📧
Telefon: +36 14451670📞
Fax: +36 14451670 📠
URL: https://www.kermann.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 702 330 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR0010449622020/1343 A vállalkozó neve és címe
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_79294630
Postacím: Izabella Utca 5. pinceszint 1.
Postai irányítószám: 1077
E-mail: kozbeszerzes@traco.hu📧
Telefon: +36 18899300📞
Fax: +36 18899301 📠
URL: https://www.traco.hu🌏
Név: BlackBelt Technology Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11689777
Postacím: Ganz Utca 16. 3. emelet
Postai irányítószám: 1027
E-mail: robert.sovegjarto@blackbelt.hu📧
Telefon: +36 709309193📞
Fax: +36 17001955 📠
URL: https://www.blackbelt.hu🌏
Név: IMG Solution Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_86640574
Postacím: Lajos Utca 26.
Postai irányítószám: 1023
E-mail: kozbeszerzes@imgsolution.hu📧
Telefon: +36 17000667📞
Név: Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_87435850
Postacím: Dunavirág Utca 2-6.
Postai irányítószám: 1138
E-mail: sales@techwave.hu📧
Telefon: +36 12371730📞
Fax: +36 13504113 📠
URL: https://www.techwave.hu🌏
Név: Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_57312103
Postacím: Törökbálinti Út 15. A. ép. fszt.
Postai irányítószám: 1121
E-mail: tender@andoc.net📧
Telefon: +36 309576584📞
Fax: +36 12397352 📠
URL: https://www.andoc.hu🌏
Név: Kibu Innováció Nonprofit Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_73953397
Postacím: Ráday Utca 30.
Postai irányítószám: 1092
E-mail: andras.bari@kitchenbudapest.hu📧
Telefon: +36 302293939📞
URL: https://www.kibu.hu🌏
Név: e-Corvina Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_34090484
Postacím: Róbert Károly Körút 64-66.
Postai irányítószám: 1134
E-mail: palyazat@e-corvina.hu📧
Telefon: +36 707761177📞
Fax: +36 17990273 📠
URL: https://www.e-corvina.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 701 900 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR0010449622020/1575 A vállalkozó neve és címe
Név: 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_87970717
Postacím: Montevideo Utca 8.
E-mail: kozbeszerzes@4ig.hu📧
Telefon: +36 13712910📞
Fax: +36 13712911 📠
URL: https://www.4ig.hu🌏
Név: EN-CO Software Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_15276423
Postacím: Schweidel Utca 5
E-mail: kaszo.zsofia@encosoft.hu📧
Telefon: +36 309776838📞
URL: https://www.encosoftware.hu🌏
Név: GriffSoft Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_48507271
Postacím: Görgey Artúr Utca 69-71.
Postai irányítószám: 1041
E-mail: kozbeszerzes@griffsoft.hu📧
Telefon: +36 14502200📞
Fax: +36 12390056 📠
URL: https://www.griffsoft.hu🌏
Név: WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_94337251
Postacím: Budafoki Út 97.
Postai irányítószám: 1117
E-mail: kozbeszerzes@wsh.hu📧
Telefon: +36 13539800📞
Fax: +36 13539798 📠
URL: https://www.wsh.hu🌏
Név: NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_86314774
Postacím: Telek Utca 7-9.
Postai irányítószám: 1152
E-mail: palyazat@nador.hu📧
Telefon: +36 14705000📞
Fax: +36 14705011 📠
URL: https://www.nador.hu🌏
Név: Lillyneir Rendszermérnök Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_97628271
Postacím: Alíz Utca 1. B. ép. 1. em.
E-mail: kozbeszerzes@lillyneir.hu📧
Telefon: +36 17856026📞
URL: https://www.lillyneir.hu🌏
Név: Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_37614751
Postacím: Montevideo Utca 16/a.
E-mail: tenderek@sagemcom.hu📧
Telefon: +36 13991020📞
Fax: +36 13991021 📠
URL: https://www.sagemcom.hu🌏
Név: I-Cell Mobilsoft Zárkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_97710891
Postacím: Hungária Köz 5
Postai irányítószám: 1143
E-mail: info.mobilsoft@icell.hu📧
Telefon: +36 14671780📞
Fax: +36 14671787 📠 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 698 350 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR0010449622020/1431 A vállalkozó neve és címe
Név: Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_85720525
Postacím: Lövőház Utca 39.
Postai irányítószám: 1024
E-mail: tenderiroda@ulyssys.hu📧
Telefon: +36 13463400📞
Fax: +36 13463401 📠
URL: https://www.ulyssys.hu🌏
Név: VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_61278372
Postacím: Petzvál József Utca 23/A
Postai irányítószám: 1119
E-mail: info@vft.hu📧
Telefon: +36 12053218📞
URL: https://vft.hu/🌏
Név: Training360 Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_25144653
Postacím: Budafoki Út 56.
E-mail: katalin.muller@training360.com📧
Telefon: +36 306955340📞
Név: Sonrisa Informatikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_89019364
Postacím: Bég Utca 3-5. 1. em. 108.
Postai irányítószám: 1022
E-mail: ebedli.anita@sonrisa.hu📧
Telefon: +36 305967090📞
Név: Answare Informatikai Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_97571164
Postacím: Lajos Utca 74-76.
Postai irányítószám: 1036
E-mail: kozbeszerzes@answare.hu📧
Telefon: +36 12312200📞
Fax: +36 12310696 📠
URL: https://www.answare.hu🌏
Név: CLARMONT I. S. Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_51284602
Postacím: Tüköry Utca 3
Postai irányítószám: 1054
E-mail: mihaly.tapodi.romanov@clarmont.hu📧
Telefon: +36 204060360📞
URL: https://www.clarmont.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 705 490 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 5
Ajánlat azonosítója: EKR0010449622020/1351 A vállalkozó neve és címe
Név: Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_21266834
Postacím: Róbert Károly Krt. 70-74.
E-mail: tenderiroda@delta.hu📧
Telefon: +36 14375200📞
Fax: +36 14375299 📠
URL: https://www.delta.hu🌏
Név: SDA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_80194886
Postacím: Budafoki Út 59
Postai irányítószám: 1111
E-mail: kozbeszerzes@sdainformatika.hu📧
Telefon: +36 12094748📞
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_68704755
Név: EURO ONE Számítástechnikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_75185723
Postacím: Újvilág Utca 50-52.
Postai irányítószám: 1145
E-mail: kozbeszerzes@euroone.hu📧
Telefon: +36 13586353📞
Fax: +36 13586390 📠
URL: https://www.euroone.hu🌏
Név: Soloron 40 Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_73529237
Postacím: Kálmán Imre Utca 1
E-mail: timea.szanto@soloron.hu📧
Telefon: +36 205145660📞
URL: https://www.soloron.hu🌏
Név: PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_96056431
Postacím: Szent Erzsébet Krt. 11.
Postai irányítószám: 2112
Postai város: Veresegyház
Régió: Pest🏙️
E-mail: peter.hari@printnet.hu📧
Telefon: +36 309417685📞
Fax: +36 12990764 📠
URL: https://www.printnet.hu🌏
Név: Intelliport Systems Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_65784132
Postacím: Róbert Károly Körút 70-74.
E-mail: hajnalka.szentpetery@intelliport.hu📧
Telefon: +36 306371984📞
URL: https://www.intelliport.hu🌏
Név: S&T SERVICES Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_87917732
Postacím: Puskás Tivadar Út 14.
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
E-mail: services_bid@snt.hu📧
Telefon: +36 13718000📞
Fax: +36 13718001 📠
URL: https://www.snt.hu🌏
Név: E-Group ICT Software Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_94813056
Postacím: Kacsa Utca 11.
E-mail: info@egroup.hu📧
Telefon: +36 13712555📞
Fax: +36 13712556 📠
URL: https://www.egroup.hu🌏
Név: New Line Technologies Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_44085986
E-mail: tenderiroda@newline.hu📧
URL: http://www.newline.nexusweb.com/🌏
Név: ATOS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_96423675
Postacím: Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet
E-mail: kozbeszerzes@atos.net📧
Telefon: +36 14375100📞
Fax: +36 14375151 📠
URL: https://atos.net/hu/magyarorszag🌏
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF).
Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF).
Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 10.000.000,- Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő, mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak irányadók.
A keretmegállapodás második része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a keretmegállapodás X. fejezete tartalmazza.
Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza.
A Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdés és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit a KM tartalmazza.
EU-s forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Kr. 119. § alapján történhet.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza.
A Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdés és a Ptk....
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza.
A Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdés és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit a keretmegállapodás
tartalmazza.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_44899914
Postacím: Váci Út 37.
Postai irányítószám: 1134
Kapcsolattartó pont: Vígh Vanda
E-mail: vigh.vanda@dkuzrt.hu📧
Telefon: +36 303423536📞
Fax: +36 305636003 📠
URL: https://dkuzrt.hu/🌏 Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződést egy központi beszerző szerv ítéli oda ✅
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148. § szerint.
Amennyiben az Ajánlattevő úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól...
Többet mutasson
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)
A Kbt. 148. § szerint.
Amennyiben az Ajánlattevő úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól számított 2 éven belül, hogy a panaszra okot adó tényről tudomást szerzett (lásd a http://www.ombudsman.europa.eu oldalon). A benyújtott panasz nem eredményezi sem a fellebbezési időszak meghosszabbítását, sem új időszak megnyitását.
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Közbeszerzési eljárás megindítását követően lépett hatályba a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A Közbeszerzési eljárás megindítását követően lépett hatályba a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet (továbbiakban: 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet) valamint a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet).
A Keretmegállapodást a felek Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel módosítják.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023.12.15.
A keretmegállapodás alábbi pontjai módosulnak:
1. Keretmegállapodás I.23. pontja:
Eredeti szövegrész:...
Többet mutasson
Szöveg
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023.12.15.
A keretmegállapodás alábbi pontjai módosulnak:
1. Keretmegállapodás I.23. pontja:
Eredeti szövegrész: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet – a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet
Módosított szövegrész:
Az egyes európai uniós forrásból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló vonatkozó jogszabályok:
a.a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet
b.a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet
c.Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet”
2. Keretmegállapodás V.2.6. pontja:
Eredeti szövegrész: Szolgáltató az Egyedi Szerződés teljesítése során előleget nem kérhet, kivéve a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet által szabályozott, európai uniós támogatásból megvalósuló beszerzéseket érintő szállítói előlegfizetés esetét. Európai uniós forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 118/A. § és 119. §-a alapján történhet.
Módosított szövegrész: Szolgáltató az Egyedi Szerződés teljesítése során előleget nem kérhet, kivéve a vonatkozó európai uniós támogatásból megvalósuló beszerzéseket érintő szállítói előleg-fizetés esetét. Európai uniós forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása tekintetében az egyes európai uniós forrásból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltak szerint kell eljárni. Előleg igénylésére és folyósítására csak abban az esetben és oly módon kerülhet sor, amennyiben azt a támogatás felhasználásának rendjét szabályozó jogszabályok lehetővé teszik és erről a szerződő felek az Egyedi Szerződésben rendelkeztek.
3. Keretmegállapodás VIII.6. c) alpontja:
Eredeti szövegrész: a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet alapján a támogatások felhasználásának ellenőrzéséről szóló rendelkezések alapján az ellenőrző szervek ellenőrzési jogosultságát
Módosított szövegrész: az egyes európai uniós forrásból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló vonatkozó jogszabályok rendelkezései alapján az ellenőrző szervek ellenőrzési jogosultságát
4. Keretmegállapodás 1. számú mellékletét képező Egyedi szerződés minta 11. pontja:
Eredeti szövegrész: Szolgáltató az Egyedi Szerződés teljesítése során előleget nem kérhet, és az előre fizetés sem megengedett, kivéve a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet által szabályozott, európai uniós támogatásból megvalósuló beszerzéseket érintő szállítói előlegfizetés esetét. Európai uniós forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet 118/A. § és 119. §-a alapján történhet.
Módosított szövegrész: Szolgáltató az Egyedi Szerződés teljesítése során előleget nem kérhet, kivéve a vonatkozó európai uniós támogatásból megvalósuló beszerzéseket érintő szállítói előlegfizetés esetét. Európai uniós forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása tekintetében az egyes európai uniós forrásból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltak szerint kell el-járni
Forrás: OJS 2024/S 002-004183 (2024-01-02)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális
Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított
közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére,
a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői
környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (DKM01SWFE21, DKM02SWEF21).
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 632 010 123 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Cím: Tájékoztató a DKM01SWFE21 sz. KM szerinti KM2-ről
A beszerzés leírása:
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Belügyminisztérium (BM) 67 932 000 Ft
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 149 360 000 Ft
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő:
2. közös ajánlattevők (DKM0102SWFE21)
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 8., 12011069-2-44)
EN-CO Software Zrt. (1118...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő:
2. közös ajánlattevők (DKM0102SWFE21)
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 8., 12011069-2-44)
EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5.; 28759999-2-43)
GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, GörgeyArtúr utca 69-71., 12573936-2-41)
WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898-2-43)
NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9.; 10507326-2-42)
Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em.; 23567296-2-43)
Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó utca 16/A; 10568723-2-41)
i-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5.; 24132402-2-44)
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás 36 hónapos szerződéskötési időszaka annak időtartama alatt egy alkalommal 12...
Többet mutasson
További információk a megújításról
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás 36 hónapos szerződéskötési időszaka annak időtartama alatt egy alkalommal 12 hónappal meghosszabbítható.
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
2️⃣
Belső azonosító: EKR001044962020/2
A beszerzés leírása:
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság 49 254 400 Ft
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi
szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő:
3. közös ajánlattevők (DKM0103SWFE21)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1.;...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő:
3. közös ajánlattevők (DKM0103SWFE21)
TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella utca 5. pinceszint 1.; 11856403-2-42)
BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca 16. 3. em.; 24334934-2-41)
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26.; 28771315-2-41)
Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em.; 24190239-2-41)
Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt.; 13284567-2-43)
KIBU Innováció Műszaki Kutató Fejlesztő Szolgáltató Nonprofit Kft. (1092 Budapest, Ráday utca 30.; 10222098-2-43)
e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66.; 13102212-2-41)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001044962020/3
A beszerzés leírása:
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Országos Kórházi Főigazgatóság 259 651 750 Ft
Országos Kórházi Főigazgatóság 94 296 200Ft
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő:
5. közös ajánlattevők (DKM0105SWFE21)
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Grepton...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő:
5. közös ajánlattevők (DKM0105SWFE21)
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241),
-EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244),
-Soloron IT Zrt. (1139 Budapest XIII. kerület, Váci út 91/A., 26789402241),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241),
-ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
-NEW LINE Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 22783459241)
-SDA Informatika Zrt. (1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59., 11684057243)
-Kontron Operations Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213)
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi
teljesítési helyek.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR001044962020/4
Cím: Tájékoztató a DKM02SWFE21 sz. KM szerinti KM-ről
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Élelmiszerlánc-biztonsági Centrum Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 160 000 000 Ft
Országos Kórházi Főigazgatóság 56 287 000 Ft
Országos Kórházi Főigazgatóság 1 309 977 173 Ft
MÁV Magyar Államvasutak Zártkörű Részvénytársaság Beszerzési és Logisztikai Igazgatóság 135 600 000 Ft
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi
szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő:
2. közös ajánlattevők (DKM0202SWFE21)
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 8.; 12011069-2-44)
EN-CO Software Zrt. (1118...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő:
2. közös ajánlattevők (DKM0202SWFE21)
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 8.; 12011069-2-44)
EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5.; 28759999-2-43)
Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó utca 16/A; 10568723-2-41)
i-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5.; 24132402-2-44)
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26.; 28771315-2-41)
ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.; 23940165-2-43)
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás annak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
5️⃣
Belső azonosító: EKR001044962020/5
A beszerzés leírása:
A DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Gazdaságfejlesztési Minisztérium 87 956 200 Ft
Országos Kórházi Főigazgatóság 113 035 000 Ft
Országos Kórházi Főigazgatóság 29 051 400 Ft
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő:
3. közös ajánlattevők (DKM0203SWFE21)
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.; 12928099-2-44)
GVSX...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő:
3. közös ajánlattevők (DKM0203SWFE21)
T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 36.; 12928099-2-44)
GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20.; 14755617-2-41)
Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű utca 48.; 27984026-2-41)
SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III. em. 1.; 14278565-2-41)
Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, KönyvesKálmán körút 48-52.; 12613056-2-42)
MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci út 135-139. B. ép. 5.em.; 13761561-2-41)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005
6️⃣
Belső azonosító: EKR001044962020/6
A beszerzés leírása:
A DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság 67 977 500 Ft
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő:
4. közös ajánlattevők (DKM0204SWFE21)
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.; 13978774-2-41)
Soloron 40...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő:
4. közös ajánlattevők (DKM0204SWFE21)
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74.; 13978774-2-41)
Soloron 40 Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1.; 26789402-2-41)
S&T Services Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.; 23569810-2-13)
PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11.; 12496679-2-13)
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 56.; 14023059-2-43)
DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt.1.; 14727485-2-41)
E-GROUP ICT SOFTWARE Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11.; 13665908-2-41)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006
7️⃣
Belső azonosító: EKR001044962020/7
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Eötvös Loránd Tudományegyetem 24 646 500 Ft
Új Világ Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 26 985 000 Ft
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti
keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban,
kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött
nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi
szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő:
5. közös ajánlattevők (DKM0205SWFE21)
TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.;...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő:
5. közös ajánlattevők (DKM0205SWFE21)
TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; 12218778-2-43)
ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 121-127.Váci Greens D. ép. 4. em.; 10378144-2-41)
BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes utca 76. B. ép. fszt. 1.; 10820957-2-42)
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.; 14161177-2-43)
Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros tér 25.; 12497278-2-19)
ZALASZÁM Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53.; 10548873-2-20)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-12-31 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001044962020🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 5
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 217 292 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/1575 A vállalkozó neve és címe
Név: 4iG Nyrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12011069-2-51
Postacím: Krisztina körút 39.
Postai irányítószám: 1013
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 49 254 400 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/1343 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Techwave Consulting Incorporated, Katy Fwy 13501 - Suite
1000 TX 77079 Houston, Amerikai Egyesült Államok
alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása...
Többet mutasson
Leírás
Techwave Consulting Incorporated, Katy Fwy 13501 - Suite
1000 TX 77079 Houston, Amerikai Egyesült Államok
alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása (részvétel a
szoftverfejlesztésben, tanácsadási és minőségbiztosítási
feladatok)
Techwave Consulting UK Limited, Eastbourne Terrace 2 W2
6LG London, Egyesült Királyság
alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása (részvétel a
szoftverfejlesztésben, tanácsadási és minőségbiztosítási
feladatok)
Hipersoft Kereskedelmi Szolgáltató Kft., 1112 Budapest,
Nagyida köz 14. 1. em. 2.
alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása (szakemberek
biztosítása)
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Techwave Consulting Incorporated, Katy Fwy 13501 - Suite
1000 TX 77079 Houston, Amerikai Egyesült Államok
alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Techwave Consulting Incorporated, Katy Fwy 13501 - Suite
1000 TX 77079 Houston, Amerikai Egyesült Államok
alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása (részvétel a
szoftverfejlesztésben, tanácsadási és minőségbiztosítási
feladatok)
Techwave Consulting UK Limited, Eastbourne Terrace 2 W2
6LG London, Egyesült Királyság
alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása (részvétel a
szoftverfejlesztésben, tanácsadási és minőségbiztosítási
feladatok)
Hipersoft Kereskedelmi Szolgáltató Kft., 1112 Budapest,
Nagyida köz 14. 1. em. 2.
alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása (szakemberek
biztosítása)
A vállalkozó neve és címe
Név: TRACO Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11856403-2-42
Postacím: Izabella utca 5. pinceszint 1. ajtó
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 353 947 950 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/1351 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
EastFlow Technology Kft. (1132 Budapest, Visegrádi utca 60. ) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Invitech ICT Services Kft. ( 2040 Budaörs, Edison utca 4. ) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Oriana International Zrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. 1. em.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Komunáldata Kft. (1161 Budapest, Rákóczi út 17.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
A vállalkozó neve és címe
Név: Delta Systems Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13978774-2-44
Postacím: Róbert Károly körút 70-74.
E-mail: systender@delta.hu📧
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 661 864 173 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/1583
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés/tétel teljes értéke: 230 042 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/1119
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005 A vállalkozó neve és címe
Név: Telekom Rendszerintegráció Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12928099-2-44
Postacím: Könyves Kálmán körút 36.
6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 67 977 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/1263 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
s
Invitech ICT Services Kft. ( 2040 Budaörs, Edison utca 4. ) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
New Line Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.)...
Többet mutasson
Leírás
s
Invitech ICT Services Kft. ( 2040 Budaörs, Edison utca 4. ) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
New Line Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
DMS One Zrt. (1117 Budapest, Infopark sétány 1. I. ép.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Attrecto Zrt. (9024 Győr, Wesselényi utca 6.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Big Fish Kft. (1066 Budapest, Nyugati tér 1-2.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Oriana Tanácsadó, Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1037 szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Budapest, Montevideo utca 6. 1. em.)
Komunáldata Kft. (1161 Budapest, Rákóczi út 17.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Lillyneir Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
s
Invitech ICT Services Kft. ( 2040 Budaörs, Edison utca 4. ) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
New Line Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.)...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
s
Invitech ICT Services Kft. ( 2040 Budaörs, Edison utca 4. ) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
New Line Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
DMS One Zrt. (1117 Budapest, Infopark sétány 1. I. ép.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Attrecto Zrt. (9024 Győr, Wesselényi utca 6.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Big Fish Kft. (1066 Budapest, Nyugati tér 1-2.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Oriana Tanácsadó, Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1037 szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Budapest, Montevideo utca 6. 1. em.)
Komunáldata Kft. (1161 Budapest, Rákóczi út 17.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
Lillyneir Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em.) szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 51 631 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/1423
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007 A vállalkozó neve és címe
Név: TIGRA Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12218778-2-44
Postacím: Budaörsi út 64.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Kovács Anita
E-mail: kovacs.anita@dkuzrt.hu📧
Telefon: +36 308420859📞
URL: https://www.dkuzrt.hu🌏 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kiegészítő információk További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint:
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő:
-Ulyssys Számítástechnikai...
Többet mutasson
További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint:
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő:
-Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
-VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
-Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241),
-CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3.,13730848241),
-Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
-Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2.) Nyertes közös ajánlattevő:
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),
-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),
-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),
-Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244)
3.) Nyertes közös ajánlattevő
-TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403242),
-BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca 16. 3.em., 24334934241),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-41),
-Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em., 24190239241),
-Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567243),
-Kibu Innováció Nonprofit Kft. (1092 Budapest, Ráday u 30., 10222098243),
-e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66., 13102212241)
4.) Nyertes közös ajánlattevő
-Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.,14161177243),
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241),
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242),
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241)
5.) Nyertes közös ajánlattevő
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241),
-EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244),
-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241),
-New Line Technologies Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 22783459241),
-ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
***
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM02SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő
- Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
- VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
- Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241),
- CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241),
- Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
- Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241
2.) Nyertes közös ajánlattevő
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241),
-ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243)
3.) Nyertes közös ajánlattevő
-T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), K
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242)
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242),
-MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241)
4.) Nyertes közös ajánlattevő
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243),
-DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241)
5.) Nyertes közös ajánlattevő
-TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243),
-ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241),
-BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242),
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243),
-Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219),
-Zalaszám Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok Útja 53., 10548873220)
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Forrás: OJS 2024/S 012-033727 (2024-01-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 520 000 000 000 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy
egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a
versenyújranyitás...
Többet mutasson
Uniós alapok további adatai
A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy
egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a
versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós
projektre vagy programra vonatkozó adatok
Az uniós alapok azonosítója:
A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy
egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a
Többet mutasson (2)
versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós
projektre vagy programra vonatkozó adatok
Leírás
A beszerzés leírása:
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői környezethez kapcsolódó, vagy egyéb más nyílt forráskódú alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan felmerülő, a 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet 1. § 2. 3., 6., 8., és 18. pontja szerinti szolgáltatásokra alapuló alkalmazásfejlesztési és szolgáltatások.
Projektvezető, Projektasszisztens, Konzulens / tanácsadó, Üzleti elemző / rendszerszervező, Architekt / rendszertervező, Adattárház szakértő, fejlesztő, Adatbányász, adat elemzési szakértő, Szoftverfejlesztő, Vezető szoftverfejlesztő, Tesztmenedzser, Tesztelő, Technical writer / dokumentátor / adminisztratív munkatárs, Grafikus/webdesigner/user interface szakértő/usability szakértő, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás ügyfélnél, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás e-learning, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás saját telephelyen, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás tantermi, Felhasználói oktatás ügyfélnél, Felhasználói oktatás e-learning, Felhasználói oktatás saját telephelyen, Felhasználói oktatás tantermi, Üzemeltetői oktatás ügyfélnél, Üzemeltetői oktatás e-learning, Üzemeltetői oktatás saját telephelyen, Üzemeltetői oktatás tantermi, Kiszállás, székhelyen belül, Kiszállás, székhelyen kívül szolgáltatásokra kell ajánlatot tenni az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és szakmai ajánlatként Ajánlattevők részéről benyújtandó Részletes ártáblázatban foglaltak szerint.
A keretmegállapodás alapján kizárólag az Érintett szervezet, mint megrendelő részére történő szolgáltatás nyújtására van lehetőség.
A keretmegállapodás feltételrendszerével nem összefüggő szakértői tevékenység megrendelésére nincs lehetőség a keretmegállapodás alapján.
EU-s forrás alatt az Európai Unió költségvetéséből származó közvetlen, vagy közvetett finanszírozás értendő. Bármely ilyen EU-s forrásból részben vagy egészben finanszírozott projekt a fenti feladatok tekintetében megvalósítható a keretmegállapodás terhére.
A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ide értve azt az esetet is, amennyiben az adott feltételes közbeszerzés mégsem támogatásból kerül finanszírozásra. Feltételes közbeszerzés esetén az érintett szervezet köteles a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 340.000.000.000,- Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti.
Ajánlatkérő a III.1.3) pont M.2.) alpontja szerinti szakemberek számát a Kbt. 65. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, a hasonló tárgyú korábbi keretmegállapodás teljesülési adatai alapján a Kbt. 138. § (2) bekezdésben foglaltak teljesíthetőségére is figyelemmel határozta meg. Ez alapján elmondható, hogy a keretmegállapodás teljesítése során negyedévente átlagosan 12 darab, egyedi szerződés párhuzamos teljesítése várható. Egy átlagos egyedi szerződés a korábbi keretmegállapodás tapasztalatai alapján jellemzően legalább 3 féle szakértő típus igénybevételére vonatkozott.
További információk:
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor.
2. Ajánlatkérő a Kr. 30. §...
Többet mutasson
További információk
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor.
2. Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
3. Ajánlatkérő azon szolgáltatásokat, melyek együttesen fedik le egy átlagos informatikai/szoftverfejlesztési projekt valamennyi releváns szakaszát – ide értve az elkészítést, a tényleges megvalósítást, valamint a projekt megrendelő oldali minőségbiztosítását is – külön-külön közbeszerzési eljárások keretében kívánja beszerezni, ennek megfelelően jelen, kizárólag a projekt előkészítésére, valamint a megvalósítás során a megrendelő támogatására irányuló feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására. Ajánlatkérő a hasonló tárgyú, kizárólag az ellenszolgáltatás forrása tekintetében különböző keretmegállapodás megkötését is külön közbeszerzési eljárás keretei között valósítja meg.
4. A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba, a keretösszeg – a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének – erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig tart.
5. Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
- Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében.
- Az 1. szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést.
- A 2. szempont esetében Ajánlatkérő az Útmutató 1. számú mellékletének B. pontjában rögzített, a pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a minimum megajánlás feletti megajánlás, ami maximum 2 lehet, az megkapja a maximális pontszámot (100 pont), az 1 megajánlás a maximális pontszám felét (50 pont) és a nulla megajánlás a minimális pontszámot kapja (0 pont)
- A Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad.
- Az 2. szempont esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.
- Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2. értékelési szempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M/2.) alpontjában foglaltak szerint.
6. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alkalmazandó.
7. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
8. A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra:
- A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak.
- A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 4/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.08.14. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bek alapján rögzíti, hogy a keretszám az 2. rész vonatkozásában 5 ajánlattevő.
Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás annak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 12 hónappal...
Többet mutasson
További információk a megújításról
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás annak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható.
A keretmegállapodás az alábbi időszakokból áll:
- Szerződéskötési időszak (36 hónap): ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére és teljesítésére
- Szerződés teljesítési időszak (22 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség
- Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti – a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló – elszámolás történik
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: DKÜ-KM-35-2021 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 698 350 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/1439 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft., I-Cell Mobilsoft Zrt., IMG Solution Zrt., ASH Szoftverház Kft. közös ajánlattevők...
Többet mutasson
T-Systems Magyarország Zrt., GVSX Szolgáltató Kft., Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt., SBP Systems Kft., Grepton Informatikai Zrt., MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: ITware Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Trans-Uni Kft., InnoTeq Kft. - fejlesztés, rendszertervezés
Delta Systems Kft., Soloron 40 Zrt., S&T SERVICES Hungary Kft., PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt., DMS Services Kft., E-Group ICT Software Informatikai Zrt. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Komunáldata Kft., Oriana Tanácsadó, Fejlesztő és Szolgáltató Kft., Big Fish Kft., Attrecto Zrt., DMS One Zrt., New Line Kft., Invitech ICT Services Kft. - szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft., ATOS Magyarország ft., BIS-INFORMr Szolgáltató Kft., Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft., Virgo Systems Informatikai Kft., Zalaszám Informatika Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Realogic Kft., 5BM Develog Consulting Kft., EvonIT Consulting Kft., MaptIQ Consulting Mérnöki Szolgáltató Kft. - adattárház szakértői feladatok ellátása, oktatási feladatok ellátása, projektvezetési feladatok ellátása, tanácsadói feladatok ellátása, alkalmazásfejlesztési feladatok ellátása
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft., I-Cell Mobilsoft Zrt., IMG Solution Zrt., ASH Szoftverház Kft. közös ajánlattevők...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
T-Systems Magyarország Zrt., GVSX Szolgáltató Kft., Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt., SBP Systems Kft., Grepton Informatikai Zrt., MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: ITware Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Trans-Uni Kft., InnoTeq Kft. - fejlesztés, rendszertervezés
Delta Systems Kft., Soloron 40 Zrt., S&T SERVICES Hungary Kft., PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt., DMS Services Kft., E-Group ICT Software Informatikai Zrt. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Komunáldata Kft., Oriana Tanácsadó, Fejlesztő és Szolgáltató Kft., Big Fish Kft., Attrecto Zrt., DMS One Zrt., New Line Kft., Invitech ICT Services Kft. - szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft., ATOS Magyarország ft., BIS-INFORMr Szolgáltató Kft., Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft., Virgo Systems Informatikai Kft., Zalaszám Informatika Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Realogic Kft., 5BM Develog Consulting Kft., EvonIT Consulting Kft., MaptIQ Consulting Mérnöki Szolgáltató Kft. - adattárház szakértői feladatok ellátása, oktatási feladatok ellátása, projektvezetési feladatok ellátása, tanácsadói feladatok ellátása, alkalmazásfejlesztési feladatok ellátása
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 701 900 HUF 💰
705 490 HUF 💰
730 370 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_29138706 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 703 335 HUF 💰
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF).
Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF).
Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 10 000 000,-
Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő, mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés
a) pontjában foglaltak irányadók.
A keretmegállapodás második része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a
keretmegállapodás X. fejezete tartalmazza.
Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza.
A Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdés és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit a KM tartalmazza.
EU-s forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Kr. 119. § alapján történhet
Kiegészítő információk További információk
A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy
egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a
versenyújranyitás...
Többet mutasson
További információk
A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy
egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a
versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós
projektre vagy programra vonatkozó adatok
A szerződés megkötésének dátuma: 2021.09.16.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.01.11.
Megajánlott összegek:
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. - 698 350,00 HUF
4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság - 701 900,00 HUF
Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság - 705 490,00 HUF
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság - 730 370,00 HUF
T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 703 335,00 HUF
1) FAKSz neve, lajstromszáma: dr. Vágner Diána (01125), dr. Kun Dávid (01119)
2) Ajánlattevő nem tehet többváltozatú (alternatív) ajánlatot.
3) Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6) pontjában az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 napot ért.
4) Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével köteles nyilatkozni a Kbt. 66. § (6) bek. a) és b) pontja vonatkozásában.
5) Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
6) Ajánlattevőnek az ajánlatában egyebek mellett nyilatkoznia kell:
— arról, hogy a csatolt összes aláírt dokumentumot, igazolást az adott dokumentum, igazolás aláírására jogosult személy írta-e alá
— a Kbt. 25. §-ában foglaltak fenn nem állásáról, valamint a keretmegállapodás teljesítésével kapcsolatos összeférhetetlenségi és szakmai felelősségi kérdésekkel kapcsolatos rendelkezések tudomásul vételéről
— az ajánlattétel függetlenségéről
— a Kbt. 36. § (1) bekezdésével kapcsolatosan.
7) Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével nyilatkoznia kell a Kbt. 134. § (5) bek.-ben foglaltak szerint.
8) A Kr. 13. §-a alapján Ajánlattevő az EKR-ben elektronikus űrlap kitöltésével köteles nyilatkozni a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében Ajánlattevő az ajánlatához köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
9) Az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat/dokumentumokat aláíró személy vonatkozásában csatolni kell az ajánlathoz az aláíró személy aláírási címpéldányát, vagy aláírás mintáját, az ezzel kapcsolatos részletes rendelkezéseket az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
10) Jelen eljárás szerinti nyertes Ajánlattevőknek a keretmegállapodás megkötésének feltételeként legkésőbb a Kbt. 131. § (6) bekezdése szerinti tilalmi időszak lejártát követő 3. munkanapig rendelkezniük kell a keretmegállapodás alapján ellátandó feladataikra kiterjedően a tevékenységi körükhöz kapcsolódó ISO 9001 szabványnak megfelelő (azzal egyenértékű) tanúsítvánnyal és a fentiek szerinti határidőig igazolniuk kell a tanúsítvánnyal való rendelkezést az Egyéb közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Közös ajánlattétel esetén elegendő, ha a közös Ajánlattevők valamelyike rendelkezik az előírt szabványnak megfelelő tanúsítvánnyal.
11) A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában az alkalmassági követelmények, valamint az értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakemberek a keretmegállapodás 3. sz. melléklete fogja tartalmazni. Ezen szakértői lista kapcsán a keretmegállapodást kötött Ajánlattevő:
— köteles az alkalmassági követelmények szerinti szakemberek vonatkozásában a Kbt. 138. § (2) bekezdése alapján változás esetén a listát frissíteni
— köteles az értékelési szempontok szerinti szakemberek vonatkozásában a Kbt. 138. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő eljárás eredményeként a listát frissíteni
— köteles az adott verseny újranyitása szerinti felhívásnak megfelelően szakmai ajánlata részeként megnevezni a lista alapján az adott teljesítésben résztvevő szakembereket. Az alkalmasság keretei között bemutatott szakemberek közül valamennyi szakértőt, az értékelési szempontok szerinti szakemberek vonatkozásában pedig minden egyes olyan szakembert, amely az adott verseny újranyitása során szakértői típusként szerepel az ajánlattételi felhívásban, szerepeltetni kell a listában
— a keretmegállapodás időtartama alatt Ajánlattevő az alkalmassági követelmények szerinti szakemberek vonatkozásában a listát jogosult az alkalmassági követelményeknek megfelelő szakemberekkel kiegészíteni annak érdekében, hogy a keretmegállapodás alapján a verseny újranyitások során a jelen pont szerinti kötelezettségének minden esetben eleget tudjon tenni.
12) Ajánlattevőnek az ajánlat részeként szakmai ajánlatot kell tennie az alábbi dokumentumok benyújtásával:
— Az egyes értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakemberekről szóló nyilatkozat, önéletrajz
— Ajánlattevő nyilatkozata az ISO 9001 szabványnak megfelelő (azzal egyenértékű) tanúsítvány kapcsán
13) Az ajánlat (beleértve a szakmai ajánlatot is) részeként csatolandó dokumentumokkal, benyújtandó nyilatkozatokkal kapcsolatos részletes előírásokat az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
14) Ajánlatkérő a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
15) Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a nyertes Ajánlattevő számára a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását.
16) Ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerint biztosít hiánypótlást. A Kbt. 71. § (6) esetén Ajánlatkérő teljes körű hiánypótlási lehetőséget biztosít.
17) A keretmegállapodást kötött Ajánlattevőknek a szerződéskötés feltételeként nyilatkoznia kell, hogy átlátható szervezetnek minősül.
18) A keretmegállapodás hatálya alatti beszerzések finanszírozásához szükséges fedezet (részben uniós forrásból megvalósulás esetén) az Érintett Szervezetek költségvetésében áll rendelkezésre, kivéve a Kbt. 53. § (5)-(6) bek.-ben foglalt eseteket.
19) Ajánlatkérő az ajánlattétel megkönnyítése érdekében az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok mellett további nyilatkozatmintákat bocsát az ajánlattevők rendelkezésére ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy ezen minták (tehát az EKR-ben meglévő, illetve szerkesztett elektronikus űrlapok melletti további nyilatkozatminták) használata nem kötelező, az Ajánlattevők saját nyilatkozatmintáit is jogosult használni.
20) Az Összessített nettó ajánlati árat (azaz az ártáblázat adó nélkül vett végösszegét magyar forintban) a Felolvasólapon kell feltüntetni, nettó értékben, pozitív egész arab számban.
21) Kérjük, hogy a Részletes ártáblázatot Excel formátumban is szíveskedjenek feltölteni, egységárakat pozitív egész arab számokban kérjük megadni
21) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését. Ajánlatkérő a legkedvezőbb és az azt követő további 4 legkedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevő vonatkozásában végzi el a bírálatot. Ajánlatkérő fenntartja a lehetőségét annak, hogy a keretszám szerinti legkedvezőbb ajánlatokon túl további ajánlatokat vonjon bírálat alá.
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni EKRSZ_40664534
Változások Egyéb kiegészítő információk
2.1 A Keretmegállapodásból Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések megvalósításá-ra van lehetőség. A Keretmegállapodás megindításakor az Európai...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
2.1 A Keretmegállapodásból Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések megvalósításá-ra van lehetőség. A Keretmegállapodás megindításakor az Európai Uniós források felhasz-nálására vonatkozó szabályokat a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet (továbbiakban: 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet) rögzítette.
2.2 A Keretmegállapodás V.2.6 pontjában – összhangban a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet előírásaival – rögzítésre került a szállítói előleg igénybe vételének lehetősége megadva a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet azon szakaszait, melyek a szállítói előleg igénybevételé-ről rendelkeznek.
2.3 A Közbeszerzési eljárás megindítását követően lépett hatályba a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet (továbbiakban: 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet) valamint a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végre-hajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet).
2.4 A 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet 262. § (1) bekezdése, míg a 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet 159. §-a előírja, hogy szállítói finanszírozás esetén a közszféra kedvezmé-nyezett közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződésben köteles biztosítani a szállító előleg igénybevételének a lehetőségét.
2.5 A Keretmegállapodás I.24 pontja rögzíti, hogy mi minősül a Keretmegállapodás alkalma-zása szempontjából Európai uniós forrásnak („Jelen Keretmegállapodás vonatkozásában Európai uniós forrás alatt az Európai Unió költségvetéséből származó közvetlen, vagy köz-vetett finanszírozás értendő. Bármely ilyen EU-s forrásból részben vagy egészben finanszí-rozott projekt a fenti feladatok tekintetében megvalósítható a keretmegállapodás terhére.”). Az idézett rendelkezés alapján tehát a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet és a 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendeletben meghatározott források felhasználása is megvalósítható a Ke-retmegállapodás terhére.
2.6 A Keretmegállapodás XI.5 pontja emellett úgy rendelkezik, hogy „Ha valamely kötelező-en alkalmazandó jogszabály akként rendelkezik, hogy valamely kikötés, feltétel vagy más rendelkezés a keretmegállapodás vagy az Egyedi Szerződés részét képezi és a keretmegálla-podás vagy az Egyedi Szerződés szövegszerűen a kötelező tartalmi elemeket nem tartalmaz-za, akkor az adott rendelkezés minden egyéb jogcselekmény gyakorlása (különösen szerző-désmódosítás) nélkül a keretmegállapodás vagy az Egyedi Szerződés részét képezi.”
2.7 A Keretmegállapodás XI.5 pontja valamint a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet és a 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet a szállítói előleg igénylésére vonatkozó előírásainak együttes alkalmazása alapján az Érintett Szervezetek jelenleg is kötelesek biztosítani a szál-lítói előleg igénybevételének lehetőségét a Keretmegállapodás alapján megkötendő Egyedi szerződéseikben, amennyiben alkalmazásának jogszabályi feltételei fennállnak. Ugyanak-kor annak érdekében, hogy az Érintett Szervezetek számára a Keretmegállapodás második része alkalmazása során a vonatkozó előírások alkalmazhatósága egyértelmű legyen a Ke-retmegállapodás módosítása szükséges az alábbiak szerint:
- az Keretmegállapodás I.24 pontjával összhangban a Keretmegállapodás I.23 pont-jában rögzíteni szükséges a Közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása feladását köve-tően hatályba lépett azon kormányrendeleteket, amelyek Európai Uniós forrás fel-használására vonatkozó elírásokat tartalmaznak azzal, hogy amennyiben a Keret-megállapodás hatálya alatt más releváns jogszabályok is kihirdetésre kerülnek, azok is alkalmazandóak külön hivatkozás, módosítás nélkül.
- a Keretmegállapodás valamint az Egyedi Szerződés minta szállítói előleg igénybe-vételére vonatkozó előírásait szükséges pontosítani (oly módon, hogy azok ne tar-talmazzanak konkrét jogszabályi előírásra vonatkozó utalást).
Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) foglaltaknak, mivel a mó-dosítás nem lényeges és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatáro-zott eset egyike sem áll fenn:
- a Keretmegállapodás alapján – figyelemmel annak I.24 pontjára – bármely Európai Uniós forrásból részben vagy egészben finanszírozott projekt keretében megvalósítan-dó, a Keretmegállapodás tárgyát képező feladat megvalósítható. Erre tekintettel azzal, hogy egyrészt a jelen módosításban rögzítésre kerültek azok az Európai Uniós források felhasználására vonatkozó jogszabályok, amelyek a Keretmegállapodás aláírását köve-tően léptek hatályba, másrészt, hogy az előleg igénylésére vonatkozó rendelkezések oly módon kerültek megfogalmazásra, hogy azokban konkrét jogszabályi előírásokra való hivatkozás nem kerül rögzítésre, jelen módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna;
- a jelen módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, ezáltal a szerző-dés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya sem változik,
- jelen módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0002
Új érték
Szöveg:
A szerződés megkötésének dátuma: 2021.09.16.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.01.11.
Megajánlott összegek:
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő...
Többet mutasson
Szöveg
A szerződés megkötésének dátuma: 2021.09.16.
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2024.01.11.
Megajánlott összegek:
Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. - 698 350,00 HUF
4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság - 701 900,00 HUF
Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság - 705 490,00 HUF
TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság - 730 370,00 HUF
T-Systems Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaság - 703 335,00 HUF
1. A jelen Módosítás hatályba lépésével a Keretmegállapodás I.23 pontja az alábbiak sze-rint módosul:
„23. Az egyes európai uniós forrásból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló vonatkozó jogszabályok :
a. a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet
b. a 2021-2027 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet
c. Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve végrehajtásának alapvető szabályairól és felelős intézményeiről szóló 373/2022. (IX. 30.) Korm. rendelet”
2. A jelen Módosítás hatályba lépésével a Keretmegállapodás V.2.6 pontja az alábbiak sze-rint módosul:
„2.6 Szolgáltató az Egyedi Szerződés teljesítése során előleget nem kérhet, kivéve a vo-natkozó európai uniós támogatásból megvalósuló beszerzéseket érintő szállítói előlegfi-zetés esetét. Európai uniós forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása tekintetében az egyes európai uniós forrásból származó támogatások fel-használásának rendjéről szóló vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltak szerint kell eljárni. Előleg igénylésére és folyósítására csak abban az esetben és oly módon kerülhet sor, amennyiben azt a támogatás felhasználásának rendjét szabályozó jogszabályok le-hetővé teszik és erről a szerződő felek az Egyedi Szerződésben rendelkeztek.”
3. A jelen Módosítás hatályba lépésével a Keretmegállapodás VIII.6. c) alpontja az alábbi-ak szerint módosul:
„c) az egyes európai uniós forrásból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló vonatkozó jogszabályok rendelkezései alapján az ellenőrző szervek ellenőrzési jogo-sultságát”
4. A jelen Módosítás hatálybalépésével a Keretmegállapodás 1. számú mellékletét képező Egyedi szerződés minta 11. pontja az alábbiak szerint módosul:
„11. Szolgáltató az Egyedi Szerződés teljesítése során előleget nem kérhet, kivéve a vo-natkozó európai uniós támogatásból megvalósuló beszerzéseket érintő szállítói előlegfize-tés esetét. Európai uniós forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása tekintetében az egyes európai uniós forrásból származó támogatások felhasz-nálásának rendjéről szóló vonatkozó hatályos jogszabályokban foglaltak szerint kell el-járni. ”
Forrás: OJS 2024/S 027-081286 (2024-02-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása.
Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (DKM01SWFE21, DKM02SWEF21).
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 085 599 280 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Országos Kórházi Főigazgatóság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0104SWFE21):
Telekom Rendszerintegráció Zrt., 12928099-2-44, 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36
FORNAX ICT...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0104SWFE21):
Telekom Rendszerintegráció Zrt., 12928099-2-44, 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft., 14161177-2-43, 1123 Budapest, Táltos u. 1.
GVSX Kft., 14755617-2-41, 1139 Budapest XIII. kerület, Fáy utca 20.
Kermann IT Solutions Nyrt. (volt Kermann Kft.), 27984026-2-41, 1139 Budapest XIII. kerület, Röppentyű utca 48.
SBP Systems Kft., 14278565-2-41, 1037 Budapest III. kerület, Montevideo utca 6. III. em. 1.
A beszerzés leírása:
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Országos Kórházi Főigazgatóság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0105SWFE21):
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0105SWFE21):
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241),
-EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244),
-Soloron IT Zrt. (1139 Budapest XIII. kerület, Váci út 91/A., 26789402241),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241),
-ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
-NEW LINE Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74., 22783459241)
-SDA Informatika Zrt. (1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59., 11684057243)
-Kontron Operations Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213)
Cím: Tájékoztató a DKM02SWFE21 sz. KM szerinti KM2-ről
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
MVM Démász Áramhálózati Kft.
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0201SWFE21):
ULYSSYS Kft, 10720534-2-41, 1024 Budapest, Lövőház utca 39.
Answare Kft., 10900963-2-41, 1036 Budapest, Lajos...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0201SWFE21):
ULYSSYS Kft, 10720534-2-41, 1024 Budapest, Lövőház utca 39.
Answare Kft., 10900963-2-41, 1036 Budapest, Lajos u. 74-76.
CLARMONT I.S. Kft., 13730848-2-41, 1051 Budapest V. kerület, Szent István tér 11B.
Training360 Kft., 23150041-2-43, 1117 Budapest, Budafoki út 56.
Sonrisa Kft., 13873222-2-41, 1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108.
VFT Zrt., 23393570-2-43, 1119 Budapest XI. kerület, Petzvál József utca 23/A.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi
teljesítési helyek
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Országos Kórházi Főigazgatóság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0202SWFE21):
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 8.; 12011069-2-44)
EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0202SWFE21):
4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo utca 8.; 12011069-2-44)
EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5.; 28759999-2-43)
Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó utca 16/A; 10568723-2-41)
i-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5.; 24132402-2-44)
IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26.; 28771315-2-41)
ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97.; 23940165-2-43)
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0205SWFE21)
TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; 12218778-2-43)
ATOS Magyarország Kft....
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0205SWFE21)
TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; 12218778-2-43)
ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 121-127.Váci Greens D. ép. 4. em.; 10378144-2-41)
BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes utca 76. B. ép. fszt. 1.; 10820957-2-42)
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.; 14161177-2-43)
Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros tér 25.; 12497278-2-19)
ZALASZÁM Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53.; 10548873-2-20)
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Érintett Szervezetek székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt magyarországi teljesítési helyek.
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-03-31 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 253 798 320 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/0001 A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 12928099244 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 114 291 760 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/0002 A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 13978774241 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 232 141 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/0003 A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 10720534241
Postacím: Lövőház Utca 39.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 67 792 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/0004 A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 12011069244 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 417 575 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/0005 A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 12218778243
Postacím: Budaörsi Út 64.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Vígh Vanda
Kiegészítő információk További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint:
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő:
-Ulyssys Számítástechnikai...
Többet mutasson
További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint:
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő:
-Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
-VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
-Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241),
-CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3.,13730848241),
-Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
-Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2.) Nyertes közös ajánlattevő:
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),
-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),
-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),
-Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244)
3.) Nyertes közös ajánlattevő
-TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403242),
-BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca 16. 3.em., 24334934241),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-41),
-Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em., 24190239241),
-Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567243),
-Kibu Innováció Nonprofit Kft. (1092 Budapest, Ráday u 30., 10222098243),
-e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66., 13102212241)
4.) Nyertes közös ajánlattevő
-Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.,14161177243),
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241),
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242),
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241)
5.) Nyertes közös ajánlattevő
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241),
-EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244),
-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241),
-New Line Technologies Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 22783459241),
-ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM02SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő
- Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
- VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
- Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241),
- CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241),
- Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
- Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2.) Nyertes közös ajánlattevő
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241),
-ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243)
3.) Nyertes közös ajánlattevő
-T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), K
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242)
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242),
-MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241)
4.) Nyertes közös ajánlattevő
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243)
-DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241)
5.) Nyertes közös ajánlattevő
-TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243),
-ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241),
-BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242),
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243),
-Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219),
-Zalaszám Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok Útja 53., 10548873220)
Forrás: OJS 2024/S 079-237982 (2024-04-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 562 857 400 HUF 💰
Az uniós alapok azonosítója:
DKÜ elektronikus rendszerében az érintett versenyújranyitásokon és
megrendeléseken belül ismerhető meg a projekt száma.
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Magyar Államkincstár
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0201SWFE21):
ULYSSYS Kft, 10720534-2-41, 1024 Budapest, Lövőház utca 39.
Answare Kft., 10900963-2-41, 1036 Budapest, Lajos u....
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0201SWFE21):
ULYSSYS Kft, 10720534-2-41, 1024 Budapest, Lövőház utca 39.
Answare Kft., 10900963-2-41, 1036 Budapest, Lajos u. 74-76.
CLARMONT I.S. Kft., 13730848-2-41, 1051 Budapest V. kerület, Szent István tér 11B.
Training360 Kft., 23150041-2-43, 1117 Budapest, Budafoki út 56.
Sonrisa Kft., 13873222-2-41, 1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108.
VFT Zrt., 23393570-2-43, 1119 Budapest XI. kerület, Petzvál József utca 23/A.
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen
megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0205SWFE21)
TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; 12218778-2-43)
ATOS Magyarország Kft....
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0205SWFE21)
TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; 12218778-2-43)
ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 121-127.Váci Greens D. ép. 4. em.; 10378144-2-41)
BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes utca 76. B. ép. fszt. 1.; 10820957-2-42)
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.; 14161177-2-43)
Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros tér 25.; 12497278-2-19)
ZALASZÁM Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53.; 10548873-2-20)
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-06-30 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 111 590 700 HUF 💰
1 451 266 700 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Telefon: +36 30342 3536📞
Kiegészítő információk További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint:
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő:
-Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő...
Többet mutasson
További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint:
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő:
-Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
-VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
-Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241),
-CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3.,13730848241),
-Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
-Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2.) Nyertes közös ajánlattevő:
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),
-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),
-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),
-Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244)
3.) Nyertes közös ajánlattevő
-TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403242),
-BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca 16. 3.em., 24334934241),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-41),
-Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em., 24190239241),
-Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567243),
-Kibu Innováció Nonprofit Kft. (1092 Budapest, Ráday u 30., 10222098243),
-e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66., 13102212241)
4.) Nyertes közös ajánlattevő
-Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.,14161177243),
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241),
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242),
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241)
5.) Nyertes közös ajánlattevő
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241),
-EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244),
-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241),
-New Line Technologies Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 22783459241),
-ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM02SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő
- Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
- VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
- Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241),
- CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241),
- Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
- Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2.) Nyertes közös ajánlattevő
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241),
-ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243)
3.) Nyertes közös ajánlattevő
-T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), K
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242)
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242),
-MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241)
4.) Nyertes közös ajánlattevő
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243)
-DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241)
5.) Nyertes közös ajánlattevő
-TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243),
-ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241),
-BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242),
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243),
-Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219),
-Zalaszám Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok Útja 53., 10548873220)
Forrás: OJS 2024/S 139-430781 (2024-07-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-08-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 869 430 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 869 430 000 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 869 430 000 HUF 💰
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei: A szerződés teljesítésének határideje: 2024. december 31.
Kiegészítő információk További információk
BT-145: Szerződés megkötésének dátuma: 2022. 12. 16.
BT-720: Megajánlott összeg: 869.430.000,- Ft
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Szerződés 2.6.1. és 2.7.1 pontja szerinti, SWF02-SZOLG33 és SWF02-SZOLG34 cikkszámú szolgáltatások mennyiségi emelésének szükségessége lépett fel az előre...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A Szerződés 2.6.1. és 2.7.1 pontja szerinti, SWF02-SZOLG33 és SWF02-SZOLG34 cikkszámú szolgáltatások mennyiségi emelésének szükségessége lépett fel az előre tervezett normál üzemeltetési feladatok támogatási igényének megnövekedése miatt. Előre láthatóan a Szerződésben meghatározott teljes keretmennyiség kimerítése sem lesz elegendő a Szerződésben meghatározott szolgáltatások szerződésszerű teljesítéséhez, a feladatok folyamatos ellátása azonban szükségszerű. Jelenlegi módosítás a szolgáltatások igénybe vehető mennyiségét 2023. és 2024. évekre összevontan a keretösszeg 10%-ot el nem érő mértékében emeli meg.
A Kbt. 141. § (2) bekezdésébe foglalt szerződésmódosítási jogalap kettő konjunktív feltételt foglal magában, azaz ezen feltételek egyidejű fennállása alapján jogszerű a szerződésmódosítás, és a Kbt. 141. § (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül, új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható a Szerződés:
a) A Szerződés összege összesen nettó 869 430 000,- Ft, azaz nettó nyolcszázhatvankilencmillió-négyszázharmincezer forint, melyből a jelen szerződésmódosítás aláírásáig nettó 668 887 000 Ft, azaz nettó hatszázhatvannyolcmillió-nyolcszáznyolcvanhétezer forint került felhasználásra. A Szerződés teljes ellenértékét a Felek a 2. számú szerződésmódosítással összesen nettó 881 453 000,-Ft, azaz nettó nyolcszáznyolcvanegymillió-négyszázötvenháromezer forint összegre módosítják, azaz az összeget nettó 12.023.000,- Ft, azaz nettó tizenkettőmillió-huszonháromezer forint összeggel növelik meg, így a módosítás értéke nem éri el az eredeti szerződéses értéknek, a szolgáltatásokra irányadó 10 %-át. A Felek kijelentik – figyelemmel arra is, hogy a Szerződés értéke az uniós értékhatárt elérte –, hogy a módosítás értéke nem éri el az uniós értékhatárt sem, így a Kbt. 141. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelel.
b) Az összeg növekedése nem változtatja meg a Szerződés általános jellegét és illeszkedik a Szerződés jellegéhez, tekintettel arra, hogy jelen 2. számú szerződésmódosítás nem érinti a közbeszerzés fajtáját, nem érinti továbbá a közbeszerzési eljárás iratanyagában meghatározott feladatokat, a módosítás kizárólag az összeg megemelésére irányul.
Fentiekre tekintettel a jelen 2. sz. Szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, azaz a szerződésmódosítás jogszerű.
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
A Szerződés 2.6. és 2.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2.6 Szállító a Szerződés 2.5. pontjában meghatározott üzemeltetéstámogatási havonta...
Többet mutasson
Szöveg
A Szerződés 2.6. és 2.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
„2.6 Szállító a Szerződés 2.5. pontjában meghatározott üzemeltetéstámogatási havonta elszámolható szolgáltatásokat 2023. és 2024. évben az alábbi cikkszámok szerinti termékekkel és legfeljebb az alábbi mennyiségben köteles teljesíteni:
2023 és 2024 évekre összevontan meghatározott, havonta elszámolható szolgáltatási mennyiségek:
Cikkszám Megnevezés Mennyiség A 2. sz. szerződésmódosítás Mértékegység
(alaptermék) (1. sz. Szerződésmódosítás alapján megemelt mennyiség
szerinti összevont mennyiség)
SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű 26 160 26 775 óra
támogatás-óradíjas
munkanapokon,
munkaidőben (1 ó)
Felek megállapodnak, hogy az SWF02-SZOLG33, Alkalmazás teljes körű támogatás-óradíjas munkanapokon, munkaidőben megnevezésű és az SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára megnevezésű és óramértékegységben megadott szolgáltatásokat a Megrendelő olyan mennyiségben kéri nyújtani, hogy annak alapján a hónap minden munkanapján az előírt idősávban kell azt nyújtani és ennek megfelelően azt, havonta fogják mintegy átalánydíj elszámolni.
2023. évben havonta elszámolandó szolgáltatások:
Cikkszám Megnevezés (alaptermék) Mennyiség Mértékegység
SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás 12 hónap/fő
infrastruktúrához tartozó üzemeltetési
szolgáltatáshoz szolgáltatásmenedzser
5*8 (1 hónap/fő)
2024. évben havonta elszámolható szolgáltatások:
Cikkszám Megnevezés (alaptermék) Mennyiség Mértékegység
SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás 12 hónap/fő
infrastruktúrához tartozó üzemeltetési
szolgáltatáshoz szolgáltatásmenedzser
5*8 (1 hónap/fő)
Szállító a Szerződés 2.5. pontjában meghatározott üzemeltetéstámogatási szolgáltatásokat 2023. és 2024. évben az alábbi cikkszámok szerinti termékekkel és legfeljebb az alábbi mennyiségben köteles eseti megrendelés alapján teljesíteni:
A Felek a Szerződés 5.5. pontját az alábbiak szerint módosítják
„5.5. Felek megállapodnak, hogy a Szolgáltató a 2023. és 2024. évre vonatkozóan a Szerződés 2.5-2.7. pontjaiban meghatározott feladatok igazolt teljesítése esetén, amennyiben a maximális mennyiség felhasználásra került, összesen nettó 611.963.000,- Ft + beszerzési díj + ÁFA, azaz nettó hatszáztizenegymillió-kilencszázhatvanháromezer forint + beszerzési díj + általános forgalmi adó díjazásra jogosult. A Szolgáltató havonta jogosult az igazoltan teljesített havi elszámolású és egyedi megrendeléses szolgáltatásairól számlát kiállítani.”
Felek megállapodnak, hogy a Szerződés 1. számú mellékletében (Ártáblázat) és a 2. számú mellékletében (Műszaki leírás) meghatározott mennyiségek a fentiek alapján értelemszerűen módosulnak.
Az 2. számú szerződésmódosítás az utolsóként aláíró fél aláírásának napján lép hatályba, az aláírás napja: 2024.08.05.
Forrás: OJS 2024/S 158-490474 (2024-08-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-10-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 202 934 400 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0102SWFE21):
4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39.
EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0102SWFE21):
4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39.
EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5.
GriffSoft Zrt., 12573936-2-41, 1041 Budapest IV. kerület, Görgey Artúr utca 69-71.
WSH Kft., 12048898-2-43, 1117 Budapest, Budafoki út 97.
Nádor Rendszerház Kft., 10507326-2-42, 1152 Budapest, Telek u 7-9.
Sagemcom Magyarország Kft., 10568723-2-41, 1037 Budapest, Montevideo utca 16/a.
i-Cell Mobilsoft Zrt, 24132402-2-44,1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 271.
Lillyneir Kft., 23567296-2-43, 1117 Budapest XI. kerület, Alíz utca 1/B. 1.emelet
A beszerzés leírása:
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0103SWFE21):
Traco Zrt., 11856403-2-42, 1077 Budapest VII. kerület, Izabella utca 5. pinceszint 1.
IMG Solution Zrt.,...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0103SWFE21):
Traco Zrt., 11856403-2-42, 1077 Budapest VII. kerület, Izabella utca 5. pinceszint 1.
IMG Solution Zrt., 28771315-2-44, 1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26.
Techwave Hungary Zrt., 24190239-2-41, 1138 Budapest XIII. kerület, Dunavirág utca 2-6.
Care All Kft., 13284567-2-43, 1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt.
KIBU Innováció Nonprofit Kft., 10222098-2-43, 1092 Budapest IX. kerület, Ráday utca 30.
e-Corvina Kft., 13102212-2-41, 1155 Budapest XV. kerület, Vág utca 47.
BlackBelt Technology Kft., 24334934-2-41, 1027 Budapest II. kerület, Ganz utca 16. 3. emelet
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF)
Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0202SWFE21):
4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39.
EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0202SWFE21):
4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39.
EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5.
ASH Szoftverház Kft., 23940165-2-43, 1117 Budapest, Budafoki út 97.
IMG Solution Zrt., 28771315-2-44, 1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26.
Sagemcom Magyarország Kft., 10568723-2-41, 1037 Budapest, Montevideo utca 16/a.
i-Cell Mobilsoft Zrt, 24132402-2-44, 1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 271.
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0204SWFE21):
Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság, 13978774-2-44, 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.
Soloron IT...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0204SWFE21):
Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság, 13978774-2-44, 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.
Soloron IT Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 26789402-2-43, 1117 Budapest XI. kerület, Sopron út 40
DMS Services Kft., 14727485-2-41, 1021 Budapest II. kerület, 1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1.
NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt., 14023059-2-43, 1119 Budapest, Petzvál József utca 56.
Kontron Operations Hungary Kft., 23569810-2-13, 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.
Printnet Kft, 12496679-2-13, 2112 Veresegyház, Szent Erzsébet krt. 11.
E-GROUP ICT Zrt., 13665908-2-41, 1027 Budapest II. kerület, Kacsa utca 11.
Kontron Hungary Kft., 11779177-2-44, 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő:
Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt.
IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0205SWFE21):
TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; 12218778-2-43)
ATOS Magyarország Kft....
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0205SWFE21):
TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; 12218778-2-43)
ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 121-127.Váci Greens D. ép. 4. em.; 10378144-2-41)
BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes utca 76. B. ép. fszt. 1.; 10820957-2-42)
FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.; 14161177-2-43)
Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros tér 25.; 12497278-2-19)
ZALASZÁM Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53.; 10548873-2-20)
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 391 989 500 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 12011069
Telefon: +36 202485207📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 26 118 750 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Traco Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11856403
Postacím: Izabella utca 5. pinceszint 1.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 552 619 150 HUF 💰
68 223 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 13978774
Postacím: Róbert Károly krt. 70-74.
Telefon: +36 14366670📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 163 984 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 12218778
Telefon: +36 307434851📞
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Postacím: Váci Út 35.
Kiegészítő információk További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint:
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő:
-Ulyssys Számítástechnikai...
Többet mutasson
További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint:
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő:
-Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
-VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
-Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241),
-CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3.,13730848241),
-Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
-Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2.) Nyertes közös ajánlattevő:
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),
-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),
-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),
-Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244)
3.) Nyertes közös ajánlattevő
-TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403242),
-BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca 16. 3.em., 24334934241),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-41),
-Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em., 24190239241),
-Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567243),
-Kibu Innováció Nonprofit Kft. (1092 Budapest, Ráday u 30., 10222098243),
-e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66., 13102212241)
4.) Nyertes közös ajánlattevő
-Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.,14161177243),
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241),
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242),
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241)
5.) Nyertes közös ajánlattevő
-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241),
-EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244),
-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241),
-New Line Technologies Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 22783459241),
-ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM02SWFE21
1.) Nyertes közös ajánlattevő
- Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),
- VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),
- Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241),
- CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241),
- Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),
- Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241)
2.) Nyertes közös ajánlattevő
-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),
-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),
-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241),
-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244),
-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241),
-ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243)
3.) Nyertes közös ajánlattevő
-T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),
-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), K
-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242)
-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241),
-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242),
-MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241)
4.) Nyertes közös ajánlattevő
Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),
-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),
-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),
-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),
-NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243)
-DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241),
-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241)
5.) Nyertes közös ajánlattevő
-TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243),
-ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241),
-BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242),
-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243),
-Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219),
-Zalaszám Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok Útja 53., 10548873220)
Forrás: OJS 2024/S 198-612480 (2024-10-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, az 1. közbeszerzési részben Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (keretösszeg: nettó 180 000 000 000 Ft), a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (keretösszeg: nettó 340 000 000 000). A megkötendő keretmegállapodásokban előirányozott teljes mennyiségeket fentiek szerint megállapított keretösszeg képezi.
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 520 000 000 000 HUF 💰
Leírás
Cím: MS .NET és MS Business Intelligence fejl. szolg.
A beszerzés leírása:
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Microsoft...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások. A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan felmerülő, a 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet 1. § 2. 3., 6., 8., és 18. pontja szerinti szolgáltatásokra alapuló Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások. Nyertes Ajánlattevők feladata Érintett Szervezet támogatása informatikai projekt megvalósítása során. Projektvezető, Projektasszisztens, Konzulens / tanácsadó, Üzleti elemző / rendszerszervező, Architekt / rendszertervező, Adattárház szakértő, fejlesztő, Adatbányász, adat elemzési szakértő, Szoftverfejlesztő, Vezető szoftverfejlesztő, Tesztmenedzser, Tesztelő, Technical writer / dokumentátor / adminisztratív munkatárs, Grafikus/webdesigner/user interface szakértő/usability szakértő, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás ügyfélnél, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás e-learning, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás saját telephelyen, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás tantermi, Felhasználói oktatás ügyfélnél, Felhasználói oktatás e-learning, Felhasználói oktatás saját telephelyen, Felhasználói oktatás tantermi, Üzemeltetői oktatás ügyfélnél, Üzemeltetői oktatás e-learning, Üzemeltetői oktatás saját telephelyen, Üzemeltetői oktatás tantermi, Kiszállás, székhelyen belül, Kiszállás, székhelyen kívül szolgáltatásokra kell ajánlatot tenni az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és szakmai ajánlatként Ajánlattevők részéről benyújtandó Részletes ártáblázatban foglaltak szerint. A keretmegállapodás alapján kizárólag az Érintett szervezet, mint megrendelő részére történő szolgáltatás nyújtására van lehetőség. A keretmegállapodás feltételrendszerével nem összefüggő szakértői tevékenység megrendelésére nincs lehetőség a keretmegállapodás alapján. EU-s forrás alatt az Európai Unió költségvetéséből származó közvetlen, vagy közvetett finanszírozás értendő. Bármely ilyen EU-s forrásból részben vagy egészben finanszírozott projekt a fenti feladatok tekintetében megvalósítható a keretmegállapodás terhére. A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ideértve azt az esetet is, amennyiben az adott feltételes közbeszerzés mégsem támogatásból kerül finanszírozásra. Feltételes közbeszerzés esetén az érintett szervezet köteles a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 180.000.000.000,- Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti. Ajánlatkérő a III.1.3) pont M.2.) alpontja szerinti szakemberek számát a Kbt. 65. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, a hasonló tárgyú korábbi keretmegállapodás teljesülési adatai alapján a Kbt. 138. § (2) bekezdésben foglaltak teljesíthetőségére is figyelemmel határozta meg. Ez alapján elmondható, hogy a keretmegállapodás teljesítése során negyedévente átlagosan 12 darab, egyedi szerződés párhuzamos teljesítése várható. Egy átlagos egyedi szerződés a korábbi keretmegállapodás tapasztalatai alapján jellemzően legalább 3 féle szakértő típus igénybevételére vonatkozott.
További információk:
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor. 2. Ajánlatkérő a Kr. 30. §...
Többet mutasson
További információk
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor. 2. Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 3. Ajánlatkérő azon szolgáltatásokat, melyek együttesen fedik le egy átlagos informatikai/szoftverfejlesztési projekt valamennyi releváns szakaszát – ide értve az elkészítést, a tényleges megvalósítást, valamint a projekt megrendelő oldali minőségbiztosítását is – külön-külön közbeszerzési eljárások keretében kívánja beszerezni, ennek megfelelően jelen, kizárólag a projekt előkészítésére, valamint a megvalósítás során a megrendelő támogatására irányuló feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására. Ajánlatkérő a hasonló tárgyú, kizárólag az ellenszolgáltatás forrása tekintetében különböző keretmegállapodás megkötését is külön közbeszerzési eljárás keretei között valósítja meg. 4. A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba. 5. A keretmegállapodás a keretösszeg – a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének – erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig, tart. 6. Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. - Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében. - Az 1. szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést. - A 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő az Útmutató 2. számú mellékletének B.pontjában rögzített pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a minimum megajánlás feletti megajánlás, ami maximum 2 lehet, az megkapja a maximális pontszámot (100 pont), az 1 megajánlás a maximális pontszám felét (50 pont) és a nulla megajánlás a minimális pontszámot kapja (0 pont) - A Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. - Az 2-3. szempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet. - Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2-3. értékelési szempontok tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M.2.) alpontjában foglaltak szerint. 7. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alkalmazandó. 8.Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer. A Kbt. 104. § 4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: - A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak. - A 301/2018. (XII. 27rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 4/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.08.14. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak. 9. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bek alapján rögzíti, hogy a keretszám az 1. rész vonatkozásában 5 ajánlattevő. 10. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bek alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer. 11. A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatok. 12. A szerződés (keretmegállapodás) megkötésének dátuma: 2021. 09. 16. 13. 1. részben (Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása) tett megajánlások ajánlatokként bontásban: 1. ajánlat: nettó 698 350 Ft Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (vezető tag) VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. Answare Informatikai Szolgáltató Kft. CLARMONT I. S. Kft. Training360 Kft. Sonrisa Informatikai Kft. 2. ajánlat: nettó 701 900 Ft 4iG Nyrt. (vezető tag) EN-CO Software Zrt. GriffSoft Informatikai Zrt. WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. Lillyneir Rendszermérnök Kft. Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. I-Cell Mobilsoft Zrt. 3. rész: nettó 702 330 Ft TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (vezető tag) BlackBelt Technology Kft. IMG Solution Zrt. Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Kibu Innováció Nonprofit Kft. e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft. 4. ajánlat: nettó 703 335 Ft T-Systems Magyarország Zrt. (vezető tag) Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. GVSX Szolgáltató Kft. Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. SBP Systems Kft. 5. ajánlat: nettó 705 490 Ft Delta Systems Kft. (vezető tag) SDA Informatika Zrt. Grepton Informatikai Zrt. EURO ONE Számítástechnikai Zrt. Soloron 40 Zrt. S&T SERVICES Hungary Kft. PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Intelliport Systems Kft. E-Group ICT Software Informatikai Zrt. New Line Technologies Kft. ATOS Magyarország Kft.
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás 36 hónapos szerződéskötési időszaka annak időtartama alatt egy alkalommal 12...
Többet mutasson
További információk a megújításról
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás 36 hónapos szerződéskötési időszaka annak időtartama alatt egy alkalommal 12 hónappal meghosszabbítható. A keretmegállapodás az alábbi időszakokból áll: - Szerződéskötési időszak (36 hónap): ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére és teljesítésére - Szerződés teljesítési időszak (22 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség - Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti – a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló – elszámolás történik
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 703 335 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., GriffSoft Informatikai Zrt., WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft., NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft.,...
Többet mutasson
Leírás
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., GriffSoft Informatikai Zrt., WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft., NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft., Lillyneir Rendszermérnök Kft., Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft., I-Cell Mobilsoft Zrt. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: AutSoft Zrt., BCS BUSINESS CONSULTING SERVICES KFT. - Részvétel alkalmazásfejlesztési feladatok megvalósításában (felmérés, tervezés, fejlesztés, dokumentálás) TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., BlackBelt Technology Kft., IMG Solution Zrt., Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt., Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Kibu Innováció Nonprofit Kft., e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Techwave Consulting Incorporated, Techwave Consulting UK Limited, Hipersoft Kereskedelmi Szolgáltató Kft. - alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása T-Systems Magyarország Zrt., Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft., GVSX Szolgáltató Kft., Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt., SBP Systems Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: HotBit-Info Kft., IN2IT Business IT Solutions Kft., Trans-Uni Kft., InnoTeq Kft. - projektvezetés, rendszertervezés, fejlesztés Delta Systems Kft., SDA Informatika Zrt., Grepton Informatikai Zrt., E-Group ICT Software Informatikai Zrt., EURO ONE Számítástechnikai Zrt., Soloron 40 Zrt., S&T SERVICES Hungary Kft., PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Intelliport Systems Kft., New Line Technologies Kft., ATOS Magyarország Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Komunáldata Kft., Oriana International Zrt., Invitech ICT Services Kft., EastFlow Technology Kft., Noispot Innovations Kft. - szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., GriffSoft Informatikai Zrt., WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft., NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft.,...
Többet mutasson
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., GriffSoft Informatikai Zrt., WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft., NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft., Lillyneir Rendszermérnök Kft., Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft., I-Cell Mobilsoft Zrt. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: AutSoft Zrt., BCS BUSINESS CONSULTING SERVICES KFT. - Részvétel alkalmazásfejlesztési feladatok megvalósításában (felmérés, tervezés, fejlesztés, dokumentálás) TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., BlackBelt Technology Kft., IMG Solution Zrt., Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt., Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Kibu Innováció Nonprofit Kft., e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Techwave Consulting Incorporated, Techwave Consulting UK Limited, Hipersoft Kereskedelmi Szolgáltató Kft. - alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása T-Systems Magyarország Zrt., Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft., GVSX Szolgáltató Kft., Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt., SBP Systems Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: HotBit-Info Kft., IN2IT Business IT Solutions Kft., Trans-Uni Kft., InnoTeq Kft. - projektvezetés, rendszertervezés, fejlesztés Delta Systems Kft., SDA Informatika Zrt., Grepton Informatikai Zrt., E-Group ICT Software Informatikai Zrt., EURO ONE Számítástechnikai Zrt., Soloron 40 Zrt., S&T SERVICES Hungary Kft., PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Intelliport Systems Kft., New Line Technologies Kft., ATOS Magyarország Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Komunáldata Kft., Oriana International Zrt., Invitech ICT Services Kft., EastFlow Technology Kft., Noispot Innovations Kft. - szoftverfejlesztés, szoftvertervezés
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 702 330 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Ráday Utca 30.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 701 900 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Görgey Artúr Utca 69-71.
Montevideo Utca 16/a.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 698 350 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Petzvál József Utca 23/A
Budafoki Út 56.
Tüköry Utca 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 705 490 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Kálmán Imre Utca 1
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 10.000.000,- Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő, mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak irányadók. A keretmegállapodás második része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a keretmegállapodás X. fejezete tartalmazza. Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza. A Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdés és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit a KM tartalmazza. EU-s forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Kr. 119. § alapján történhet.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza. A Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdés és a Ptk....
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza. A Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdés és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit a keretmegállapodás tartalmazza.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A Kbt. 148. § szerint. Amennyiben az Ajánlattevő úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól...
Többet mutasson
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)
A Kbt. 148. § szerint. Amennyiben az Ajánlattevő úgy véli, hogy hivatali visszásságra került sor, panaszt tehet az európai ombudsmannál attól a naptól számított 2 éven belül, hogy a panaszra okot adó tényről tudomást szerzett (lásd a http://www.ombudsman.europa.eu oldalon). A benyújtott panasz nem eredményezi sem a fellebbezési időszak meghosszabbítását, sem új időszak megnyitását.
Változások Egyéb kiegészítő információk
2024. október 1. hatállyal a Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság által vezetett konzorcium (Szolgáltató5) egyik tagja, a Kontron Hungary Korlátolt...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
2024. október 1. hatállyal a Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság által vezetett konzorcium (Szolgáltató5) egyik tagja, a Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2040 Budaörs Puskás Tivadar út 14., cégjegyzékszám: 13-09-119660, adószám: 11779177-2-44) (a továbbiakban: Szétváló társaság) a Ptk., valamint az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény előírásainak megfelelően átalakult. Az alapítói határozat értelmében az átalakulás szétválással történt, melynek módja kiválás. Az átalakulás következtében: a) a Szétváló társaság neve Kontron Partner Kft.-re változott (székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., cégjegyzékszám: 13-09-119660, adószám: 11779177-2-44) és b) kiválással létrejött a Kontron Hungary Kft. (Székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.; Cégjegyzékszám: 13-09-235463; Adószám: 32615627-2-13). Az átalakulással (jogutódlással) kapcsolatos kérdéseket Szétválási okirat rögzíti. A Szétválási okirat alapján a Keretmegállapodással kapcsolatos jogosultságok és kötelezettségek vonatkozásában a jogutód a Kontron Hungary Kft. (Székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.; Cégjegyzékszám: 13-09-235463; Adószám: 32615627-2-13). A 2.1 pontban ismertetett átalakulás a Kbt. 139. (1) bekezdés b) pont szerinti jogutódlásnak minősül. Szolgáltató5 az átalakulást EKR-en keresztül bejelentette és benyújtotta a Kbt. 139. § (1) bekezdésben meghatározott előírásoknak való megfelelését igazoló dokumentumokat. Beszerző a benyújtott dokumentumok alapján megvizsgálta a Kbt. 139. §-ban foglalt feltételek teljesülését és megállapította, hogy a Kontron Hungary Kft. (Székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.; Cégjegyzékszám: 13-09-235463; Adószám: 32615627-2-13), mint jogutód szervezet nem áll a közbeszerzési eljárásban alkalmazott kizáró okok hatálya alatt, továbbá Szolgáltató5 továbbra is megfelel a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban alkalmazott alkalmassági követelményeknek, és a jogutódlás nem a Kbt. alkalmazásának a megkerülését célozza. Felek rögzítik, hogy a szerződések teljesítésének átláthatóságához fűződő érdekre tekintettel a 2.1. pontban rögzített alanyváltozással összefüggő, a Keretmegállapodást is érintő tartalmi változást jelen Módosítással - a II. pontban rögzítettek szerint – átvezetik a Keretmegállapodásban. Felek ezzel összefüggésben rögzítik, hogy jelen Módosítás indoka, hogy a 2.1. pontban rögzített jogutódlás nyomán a Szolgáltató5 konzorciumi tagjának cégadatokban bekövetkezett változását a Keretmegállapodás harmadik személyek számára is könnyen megismerhető módon tartalmazza. A szerződés értéke (nettó 234.000.000.000,- Ft) és időtartama (72 hónap) jelen módosítással nem változik.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
A 3. számú szerződésmódosítás dátuma: 2024.12.04. A Keretmegállapodásban a Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2040 Budaörs Puskás...
Többet mutasson
Szöveg
A 3. számú szerződésmódosítás dátuma: 2024.12.04. A Keretmegállapodásban a Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2040 Budaörs Puskás Tivadar út 14., cégjegyzékszám: 13-09-119660, adószám: 11779177-2-44) (Szétváló társaság) helyét a Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.; Cégjegyzékszám: 13-09-235463; Adószám: 32615627-2-13) vette át az alábbiak szerint: Cég neve (konzorcium tag): Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített elnevezés: Kontron Hungary Kft.) Székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14. Adószám: 32615627-2-13 Cégjegyzékszám: 13-09-235463 Képviseli: Szabó Péter Dezső és Kresz Balázs Képviselő titulusa: ügyvezető és cégvezető Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) tekintettel arra, hogy a Keretmegállapodásban bekövetkező változás a Keretmegállapodás tartalmát nem módosítja, csak Szolgáltató3 tekintetében bekövetkező jogutódlást rögzíti, jelen Módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, ezáltal a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya sem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja).
Forrás: OJS 2024/S 249-787301 (2024-12-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
2022. évre vonatkozó feladatok Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás -óradíjas-munkanapokon, munkaidőben...
Többet mutasson
Rövid leírás
2022. évre vonatkozó feladatok Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás -óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 13 200 óra SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára (1 óra) 1 380 óra SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 12 hónap/fő 2023. és 2024. évekre vonatkozó feladatok Havonta elszámolandó szolgáltatások: Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás- óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 26 160 óra SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára (1 óra) 2 520 óra SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 24 hónap/fő Eseti megrendeléssel lehívásra kerülő termékek Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás -óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 240 óra SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára (1 óra) 240 óra
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 869 430 000 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
2022. évre vonatkozó feladatok Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás -óradíjas-munkanapokon, munkaidőben...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
2022. évre vonatkozó feladatok Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás -óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 13 200 óra SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára (1 óra) 1 380 óra SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 12 hónap/fő 2023-ban havonta elszámolandó szolgáltatások: Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás- óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 13 080 óra SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára (1 óra) 1 260 óra SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 12 hónap/fő 2023-ban eseti megrendeléssel lehívásra kerülő termékek Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás -óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 120 óra SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára (1 óra) 120 óra 2024-ben havonta elszámolandó szolgáltatások: Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás- óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 13 080 óra SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára (1 óra) 1 260 óra SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 12 hónap/fő 2024-ben eseti megrendeléssel lehívásra kerülő termékek Cikkszám Megnevezés Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás -óradíjas-munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 120 óra SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára (1 óra) 120 óra
További információk:
BG-310: Szerződés (információ a szerződésről): A szerződés megkötésének napja: 2022. 12. 16., a szerződés befejezésének napja: 2024. 12. 31., a szerződés...
Többet mutasson
További információk
BG-310: Szerződés (információ a szerződésről): A szerződés megkötésének napja: 2022. 12. 16., a szerződés befejezésének napja: 2024. 12. 31., a szerződés ellenértéke: nettó 869.430.000,-Ft, a szerződés egyedi azonosító száma: SZNY-SZ-2022-0314 BT-150 Szerződés azonosítója: SZNY-SZ-2022-0314 BT-3202: Szerződés ajánlati azonosítója: EKR0018486922023/001 BT-1451: Nyertesről szóló döntés dátuma: 2022. 12. 13. BT-145: Szerződés megkötésének dátuma: 2022. 12. 16. BT-151: Szerződés URL-je: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/ugylet.xhtml?alugyletId=3695530 BG-7: Hirdetmény eredménye: Nyertes ajánlattevő: IGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság, nyertes ajánlati ár: nettó 869.430.000,-Ft BG-137: Eljárás részére vonatkozó eredmény: Nyertes ajánlattevő: IGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság, nyertes ajánlati ár: nettó 869.430.000,-Ft BG-320: Ajánlat: Nyertes ajánlattevő: IGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság, nyertes ajánlati ár: nettó 869.430.000,-Ft BT-3201: Ajánlat azonosítója: EKR001848692023/0001 BT-720: Ajánlat értéke: nettó 869.430.000,-Ft
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 869 430 000 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetés-támogatási feladatok ellátása Terméktámogatási feladatok ellátása
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 869 430 000 HUF 💰
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetés-támogatási feladatok ellátása Terméktámogatási feladatok ellátása
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Szerződés 2.6.1. pontja szerinti, SWF02-SZOLG33 cikkszámú szolgáltatás további mennyiségi emelésének szükségessége lépett fel az előre tervezett normál...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A Szerződés 2.6.1. pontja szerinti, SWF02-SZOLG33 cikkszámú szolgáltatás további mennyiségi emelésének szükségessége lépett fel az előre tervezett normál üzemeltetési feladatok támogatási igényének megnövekedése miatt. Előre láthatóan a 2. sz. Szerződésmódosításban meghatározott, korábban megállapított SWF02-SZOLG33 cikkszámú szolgáltatás keretmennyisége nem lesz elegendő a Szerződésben meghatározott szolgáltatások szerződésszerű teljesítéséhez, a feladatok folyamatos ellátása a Magyar Államkincstár számára szükséges. 4.3. A Kbt. 141. § (2) bekezdésében foglalt szerződésmódosítási jogalap kettő konjunktív feltételt foglal magában, azaz ezen feltételek egyidejű fennállása alapján jogszerű a szerződésmódosítás, és a Kbt. 141. § (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül, új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható a Szerződés: a) A Szerződés összege összesen nettó 869.430.000,- Ft, azaz nettó nyolcszázhatvankilencmillió-négyszázharmincezer forint. A Szerződés teljes ellenértékét a Felek a 2. számú szerződésmódosítással összesen nettó 881.453.000,-Ft, azaz nyolcszáznyolcvanegymillió-négyszázötvenháromezer forint összegre módosították, azaz az összeget nettó 12.023.000,-Ft, azaz nettó tizenkettőmillió-huszonháromezer forint összeggel megnövelték, melyből a jelen szerződésmódosítás aláírásáig nettó 877 120 500,- Ft, azaz nettó nyolcszázhetvenhétmillió-százhúszezer-ötszáz forint került felhasználásra. Jelen 3. számú Szerződésmódosítással a Szerződés teljes ellenértékét a Felek összesen nettó 954.027.700,-Ft, azaz nettó kilencszázötvennégymillió-huszonhétezer-hétszáz forint összegre módosítják, azaz az összeget nettó 72.574.700,- Ft, azaz nettó hetvenkettőmillió-ötszázhetvennégyezer-hétszáz forint összeggel növelik meg. Felek kijelentik, hogy a 2. számú Szerződésmódosítás és 3. számú Szerződésmódosítás a Szerződés értékét összesen nettó 84.597.700,- Ft-tal, azaz nettó nyolcvannégymillió-ötszázkilencvenhétezer-hétszáz forinttal módosítja, amely nem éri el az eredeti Szerződés értékének 10 %-át, így a Kbt. 141. § (2) bekezdésének b) pontjában foglaltaknak megfelel. Továbbá a Felek kijelentik – figyelemmel arra, hogy a Szerződés értéke az uniós értékhatárt elérte –, hogy a 2. sz. Szerződésmódosítással és a 3. sz. Szerződésmódosítással együttesen megemelt szerződéses érték nem éri el a Kbt. 141. § (2) bekezdés a) pontja szerint az uniós értékhatárt sem, így a Kbt. 141. § (2) bekezdésének a) pontjában foglaltaknak is megfelel. b) Az összeg növekedése nem változtatja meg a Szerződés általános jellegét és illeszkedik a Szerződés jellegéhez, tekintettel arra, hogy jelen 3. számú Szerződésmódosítás nem érinti a közbeszerzés fajtáját, nem érinti továbbá a közbeszerzési eljárás iratanyagában meghatározott feladatokat, a módosítás kizárólag az összeg megemelésére irányul. Fentiekre tekintettel a jelen 3. sz. Szerződésmódosítás megfelel a Kbt. 141. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, azaz a szerződésmódosítás jogszerű.
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
3.2. A Szerződés 2.6. és 2.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „2.6 Szállító a Szerződés 2.5. pontjában meghatározott üzemeltetéstámogatási...
Többet mutasson
Szöveg
3.2. A Szerződés 2.6. és 2.7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „2.6 Szállító a Szerződés 2.5. pontjában meghatározott üzemeltetéstámogatási havonta elszámolható szolgáltatásokat 2023. és 2024. évben az alábbi cikkszámok szerinti termékekkel és legfeljebb az alábbi mennyiségben köteles teljesíteni: 2.6.1. 2023 és 2024 évekre összevontan meghatározott, havonta elszámolható szolgáltatási mennyiségek: Cikkszám Megnevezés (alaptermék) Mennyiség (1. sz. Szerződésmódosítás szerinti összevont mennyiség) Mennyiség (2. sz. Szerződésmódosítás alapján megemelt mennyiség) A 3. sz. Szerződésmódosítás alapján megemelt mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás-óradíjas munkanapokon, munkaidőben (1 ó) 26 160 26 775 30 656 óra SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára (1 óra) 2 520 2 575 Nem változott óra Felek megállapodnak, hogy az SWF02-SZOLG33, Alkalmazás teljes körű támogatás-óradíjas munkanapokon, munkaidőben megnevezésű és az SWF02-SZOLG34 Terméktámogatás- munkaidőn túli munkavégzés felára megnevezésű és óramértékegységben megadott szolgáltatásokat a Megrendelő olyan mennyiségben kéri nyújtani, hogy annak alapján a hónap minden munkanapján az előírt idősávban kell azt nyújtani és ennek megfelelően azt, havonta fogják mintegy átalánydíj elszámolni. 2.6.2. 2023. évben havonta elszámolandó szolgáltatások: Cikkszám Megnevezés (alaptermék) Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 12 hónap/fő 2.6.3. 2024. évben havonta elszámolható szolgáltatások: Cikkszám Megnevezés (alaptermék) Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG16 Alkalmazás és alkalmazás infrastruktúrához tartozó üzemeltetési szolgáltatáshoz szolgáltatásmenedzser 5*8 (1 hónap/fő) 12 hónap/fő 2.7. Szállító a Szerződés 2.5. pontjában meghatározott üzemeltetéstámogatási szolgáltatásokat 2023. és 2024. évben az alábbi cikkszámok szerinti termékekkel és legfeljebb az alábbi mennyiségben köteles eseti megrendelés alapján teljesíteni: 2.7.1. 2023-ban eseti megrendeléssel lehívásra kerülő termékek: Cikkszám Megnevezés (alaptermék) Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás-óradíjas munkanapokon, munkaidőben (1ó) 120 óra SFW02-SZOLG34 Terméktámogatás-munkaidőn túli munkavégzés felára (1óra) 120 óra 2.7.2. 2024-ben eseti megrendeléssel lehívásra kerülő termékek: Cikkszám Megnevezés (alaptermék) Mennyiség Mértékegység SWF02-SZOLG33 Alkalmazás teljes körű támogatás-óradíjas munkanapokon, munkaidőben (1ó) 120 óra SFW02-SZOLG34 Terméktámogatás-munkaidőn túli munkavégzés felára (1óra) 120 óra Az 3. számú szerződésmódosítás az utolsóként aláíró fél aláírásának napján lépett hatályba. Hatálybalépésének napja: 2024.12.16.
Forrás: OJS 2024/S 251-795670 (2024-12-23)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-12-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 520 000 000 000 HUF 💰
Uniós alapok további adatai:
A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a versenyújranyitás...
Többet mutasson
Uniós alapok további adatai
A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatok
Az uniós alapok azonosítója: A keretmegállapodás második részében a közbeszerzések részben vagy egészben EU-s forrásból valósulnak meg. Ennek megfelelően a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában megjelölésre kerülnek az uniós projektre vagy programra vonatkozó adatok
Leírás
Cím: Java vagy Business Intelligence fejl. szolg.
A beszerzés leírása:
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A keretmegállapodást kötött Ajánlattevők feladata Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazási rendszerek fejlesztői környezethez kapcsolódó, vagy egyéb más nyílt forráskódú alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervezetek (továbbiakban: Érintett Szervezet) informatikai rendszereivel kapcsolatosan felmerülő, a 2/2019. (VII. 12.) MK rendelet 1. § 2. 3., 6., 8., és 18. pontja szerinti szolgáltatásokra alapuló alkalmazásfejlesztési és szolgáltatások. Projektvezető, Projektasszisztens, Konzulens / tanácsadó, Üzleti elemző / rendszerszervező, Architekt / rendszertervező, Adattárház szakértő, fejlesztő, Adatbányász, adat elemzési szakértő, Szoftverfejlesztő, Vezető szoftverfejlesztő, Tesztmenedzser, Tesztelő, Technical writer / dokumentátor / adminisztratív munkatárs, Grafikus/webdesigner/user interface szakértő/usability szakértő, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás ügyfélnél, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás e-learning, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás saját telephelyen, Rendszer bevezetéséhez kapcsolódó oktatás tantermi, Felhasználói oktatás ügyfélnél, Felhasználói oktatás e-learning, Felhasználói oktatás saját telephelyen, Felhasználói oktatás tantermi, Üzemeltetői oktatás ügyfélnél, Üzemeltetői oktatás e-learning, Üzemeltetői oktatás saját telephelyen, Üzemeltetői oktatás tantermi, Kiszállás, székhelyen belül, Kiszállás, székhelyen kívül szolgáltatásokra kell ajánlatot tenni az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és szakmai ajánlatként Ajánlattevők részéről benyújtandó Részletes ártáblázatban foglaltak szerint. A keretmegállapodás alapján kizárólag az Érintett szervezet, mint megrendelő részére történő szolgáltatás nyújtására van lehetőség. A keretmegállapodás feltételrendszerével nem összefüggő szakértői tevékenység megrendelésére nincs lehetőség a keretmegállapodás alapján. EU-s forrás alatt az Európai Unió költségvetéséből származó közvetlen, vagy közvetett finanszírozás értendő. Bármely ilyen EU-s forrásból részben vagy egészben finanszírozott projekt a fenti feladatok tekintetében megvalósítható a keretmegállapodás terhére. A keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti feltételes közbeszerzésként is történhet, ide értve azt az esetet is, amennyiben az adott feltételes közbeszerzés mégsem támogatásból kerül finanszírozásra. Feltételes közbeszerzés esetén az érintett szervezet köteles a versenyújranyitás ajánlattételi felhívásában ismertetni a Kbt. 53. § (5)-(6) bek. szerinti körülményt. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 3. § 18. pontja szerinti értelmező rendelkezéssel összhangban a keretmegállapodásban előirányozott teljes mennyiséget a nettó 340.000.000.000,- Ft-os keretösszeg (a továbbiakban: keretösszeg) jelenti. Ajánlatkérő a III.1.3) pont M.2.) alpontja szerinti szakemberek számát a Kbt. 65. § (3) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, a hasonló tárgyú korábbi keretmegállapodás teljesülési adatai alapján a Kbt. 138. § (2) bekezdésben foglaltak teljesíthetőségére is figyelemmel határozta meg. Ez alapján elmondható, hogy a keretmegállapodás teljesítése során negyedévente átlagosan 12 darab, egyedi szerződés párhuzamos teljesítése várható. Egy átlagos egyedi szerződés a korábbi keretmegállapodás tapasztalatai alapján jellemzően legalább 3 féle szakértő típus igénybevételére vonatkozott.
További információk:
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor. 2. Ajánlatkérő a Kr. 30. §...
Többet mutasson
További információk
1. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pontja szerint kerülhet sor. 2. Ajánlatkérő a Kr. 30. § (4) bekezdése alapján rögzíti, hogy az alkalmassági követelményeket a minősített Ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 3. Ajánlatkérő azon szolgáltatásokat, melyek együttesen fedik le egy átlagos informatikai/szoftverfejlesztési projekt valamennyi releváns szakaszát – ide értve az elkészítést, a tényleges megvalósítást, valamint a projekt megrendelő oldali minőségbiztosítását is – külön-külön közbeszerzési eljárások keretében kívánja beszerezni, ennek megfelelően jelen, kizárólag a projekt előkészítésére, valamint a megvalósítás során a megrendelő támogatására irányuló feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás kapcsán nincs olyan funkcionális/gazdasági/területi, vagy egyéb szempont, mely alkalmas lehet önálló közbeszerzési rész(ek) definiálására. Ajánlatkérő a hasonló tárgyú, kizárólag az ellenszolgáltatás forrása tekintetében különböző keretmegállapodás megkötését is külön közbeszerzési eljárás keretei között valósítja meg. 4. A keretmegállapodás annak valamennyi fél általi aláírásának napján lép hatályba, a keretösszeg – a II.2.7) pont szerinti esetben a II.2.11) pont szerint megnövelt mértékének – erejéig, de legfeljebb annak hatályba lépésétől számított 60 hónapig, adott esetben a felhívás II.2.7) pontja alapján meghatározott időtartamig tart. 5. Ajánlatkérő jelen keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontokat alkalmaz az ajánlatok értékelése során. Az értékelési módszerek részletes kifejtését az Egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. - Az ajánlatok értékelési szempont szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 100 pont, valamennyi értékelési alszempont tekintetében. - Az 1. szempont esetében Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság KÉ 2020. évi 60. számában közzétett, „A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes Ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról” című dokumentum (a továbbiakban: Útmutató) 1. számú mellékletének A.1. pont aa) alpontjában rögzített, az arányosításon belül alkalmazott fordított arányosítás módszerével végzi az értékelést. - A 2. szempont esetében Ajánlatkérő az Útmutató 1. számú mellékletének B. pontjában rögzített, a pontkiosztás módszerével végzi az értékelést, miszerint a minimum megajánlás feletti megajánlás, ami maximum 2 lehet, az megkapja a maximális pontszámot (100 pont), az 1 megajánlás a maximális pontszám felét (50 pont) és a nulla megajánlás a minimális pontszámot kapja (0 pont) - A Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 2 főben határozza meg az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. - Az 2. szempont esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdésében foglaltak alapján 0 főben határozza meg az adott ajánlati elemmel kapcsolatos olyan elvárását, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet. - Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy az 2. értékelési szempont tekintetében bemutatott szakember vonatkozásában a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti ajánlatkérői felhívást megelőzően már az ajánlatban be kell nyújtani a szakmai tapasztalatot egyértelműen igazoló, az érintett szakember önéletrajzát a III.1.3) pont M/2.) alpontjában foglaltak szerint. 6. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés megvalósítása során Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár értékelési szempontja alkalmazandó. 7. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer. 8. A Kbt. 104. § (4) bekezdésében foglaltak alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdése szerinti szervekkel azonosítja a keretmegállapodásban részes Ajánlattevővel szerződéskötésre jogosult szervezetek körét, figyelemmel az alábbiakra: - A DKÜ rendelet 1. § (2) bekezdés e) pont ea) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek a DKÜ rendelet 1. § (4) bekezdés 9. pontja szerinti Portálon (https://portal.dkuzrt.hu/) a felhívás feladásáig az ea) pont szerinti önként csatlakozóként regisztráltak. - A 301/2018. (XII. 27.) Korm. rendelet. 1. § (2) bekezdés e) pont eb) alpontja szerinti azon szervezetek jogosultak a keretmegállapodás alapján szerződéskötésre, amelyek az Ajánlatkérő 4/2020-as felhívása szerinti határidőig (2020.08.14. 24:00 óra), és az abban foglaltak szerint önként csatlakozóként regisztráltak. 9. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (5) bek alapján rögzíti, hogy a keretszám az 2. rész vonatkozásában 5 ajánlattevő. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (6) bekezdése alapján rögzíti, hogy központi beszerző szervként az érintett szervezetek beszerzési igényeinek kielégítése céljából szükséges a keretmegállapodás teljes időtartamát 48 hónapnál hosszabban meghatározni, azonban a keretmegállapodás legfeljebb 48 hónapon túli időszaka alatt már új egyedi szerződés megkötésére nincsen lehetőség, ebben az időtartamban kizárólag a már megkötött szerződések teljesítése lehetséges, mely szerződések megfelelő teljesítése és az egyes szerződő felek közötti elszámolás biztosítása érdekében elengedhetetlen a keretmegállapodás biztosította feltételrendszer.
Időtartam: 72 hónap
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás annak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható....
Többet mutasson
További információk a megújításról
Ajánlatkérő rögzíti, hogy erre vonatkozó döntése alapján a keretmegállapodás annak időtartama alatt egy alkalommal legfeljebb 12 hónappal meghosszabbítható. A keretmegállapodás az alábbi időszakokból áll: - Szerződéskötési időszak (36 hónap): ezen időtartam alatt van lehetőség egyedi szerződések megkötésére és teljesítésére - Szerződés teljesítési időszak (22 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag a szerződéskötési időszakban megkötött egyedi szerződések teljesítésére van lehetőség - Elszámolási időszak (2 hónap): ezen időtartam alatt kizárólag ajánlatkérő és a keretmegállapodást kötött ajánlattevők közötti – a keretmegállapodás teljes lezárását szolgáló – elszámolás történik
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 340 000 000 000 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft., I-Cell Mobilsoft Zrt., IMG Solution Zrt., ASH Szoftverház Kft. közös ajánlattevők...
Többet mutasson
Leírás
4iG Nyrt., EN-CO Software Zrt., Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft., I-Cell Mobilsoft Zrt., IMG Solution Zrt., ASH Szoftverház Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: AutSoft Zrt., BCS BUSINESS CONSULTING SERVICES KFT., ShiwaForce.com Zrt. - Részvétel alkalmazásfejlesztési feladatok megvalósításában (felmérés, tervezés, fejlesztés, dokumentálás) T-Systems Magyarország Zrt., GVSX Szolgáltató Kft., Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt., SBP Systems Kft., Grepton Informatikai Zrt., MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: ITware Informatikai Szolgáltató és Kereskedelmi Kft., Trans-Uni Kft., InnoTeq Kft. - fejlesztés, rendszertervezés Delta Systems Kft., Soloron 40 Zrt., S&T SERVICES Hungary Kft., PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt., DMS Services Kft., E-Group ICT Software Informatikai Zrt. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Komunáldata Kft., Oriana Tanácsadó, Fejlesztő és Szolgáltató Kft., Big Fish Kft., Attrecto Zrt., DMS One Zrt., New Line Kft., Invitech ICT Services Kft. - szoftverfejlesztés, szoftvertervezés TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft., ATOS Magyarország ft., BIS-INFORMr Szolgáltató Kft., Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft., Virgo Systems Informatikai Kft., Zalaszám Informatika Kft. közös ajánlattevők vonatkozásában igénybe vett alvállalkozó: Realogic Kft., 5BM Develog Consulting Kft., EvonIT Consulting Kft., MaptIQ Consulting Mérnöki Szolgáltató Kft. - adattárház szakértői feladatok ellátása, oktatási feladatok ellátása, projektvezetési feladatok ellátása, tanácsadói feladatok ellátása, alkalmazásfejlesztési feladatok ellátása

340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ajánlattétel, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Ajánlatkérő a keretmegállapodás szerződésszerű teljesítéséért a keretmegállapodást kötött Ajánlattevők vonatkozásában 10 000 000,- Ft adatszolgáltatási biztosíték nyújtását írja elő, mely biztosíték rendelkezésre bocsátásával kapcsolatosan a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak irányadók. A keretmegállapodás második része eredményeként kötött egyedi szerződésekben kiköthető biztosítékokat és rendelkezéseket a keretmegállapodás X. fejezete tartalmazza. Az ellenérték kiegyenlítésével kapcsolatos rendelkezéseket a keretmegállapodás V. fejezete tartalmazza. A Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdés és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés rendelkezéseit a KM tartalmazza. EU-s forrás felhasználása és szállítói finanszírozás esetén az előleg biztosítása a 272/2014. (XI. 5.) Kr. 119. § alapján történhet
Változások Egyéb kiegészítő információk
2024. október 1. hatállyal a Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság által vezetett konzorcium (Szolgáltató4) egyik tagja, a Kontron Hungary Korlátolt...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
2024. október 1. hatállyal a Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság által vezetett konzorcium (Szolgáltató4) egyik tagja, a Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2040 Budaörs Puskás Tivadar út 14., cégjegyzékszám: 13-09-119660, adószám: 11779177-2-44) (a továbbiakban: Szétváló társaság) a Ptk., valamint az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény előírásainak megfelelően átalakult. Az alapítói határozat értelmében az átalakulás szétválással történt, melynek módja kiválás. Az átalakulás következtében: a) a Szétváló társaság neve Kontron Partner Kft.-re változott (székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., cégjegyzékszám: 13-09-119660, adószám: 11779177-2-44) és b) kiválással létrejött a Kontron Hungary Kft. (Székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.; Cégjegyzékszám: 13-09-235463; Adószám: 32615627-2-13). Az átalakulással (jogutódlással) kapcsolatos kérdéseket Szétválási okirat rögzíti. A Szétválási okirat alapján a Keretmegállapodással kapcsolatos jogosultságok és kötelezettségek vonatkozásában a jogutód a Kontron Hungary Kft. (Székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.; Cégjegyzékszám: 13-09-235463; Adószám: 32615627-2-13). A 2.1 pontban ismertetett átalakulás a Kbt. 139. (1) bekezdés b) pont szerinti jogutódlásnak minősül. Szolgáltató4 az átalakulást EKR-en keresztül bejelentette és benyújtotta a Kbt. 139. § (1) bekezdésben meghatározott előírásoknak való megfelelését igazoló dokumentumokat. Beszerző a benyújtott dokumentumok alapján megvizsgálta a Kbt. 139. §-ban foglalt feltételek teljesülését és megállapította, hogy a Kontron Hungary Kft. (Székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.; Cégjegyzékszám: 13-09-235463; Adószám: 32615627-2-13), mint jogutód szervezet nem áll a közbeszerzési eljárásban alkalmazott kizáró okok hatálya alatt, továbbá Szolgáltató4 továbbra is megfelel a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban alkalmazott alkalmassági követelményeknek, és a jogutódlás nem a Kbt. alkalmazásának a megkerülését célozza. Felek rögzítik, hogy a szerződések teljesítésének átláthatóságához fűződő érdekre tekintettel a 2.1. pontban rögzített alanyváltozással összefüggő, a Keretmegállapodást is érintő tartalmi változást jelen Módosítással - a II. pontban rögzítettek szerint – átvezetik a Keretmegállapodásban. Felek ezzel összefüggésben rögzítik, hogy jelen Módosítás indok, hogy a 2.1. pontban rögzített jogutódlás nyomán a Szolgáltató4 konzorciumi tagjának cégadatokban bekövetkezett változását a Keretmegállapodás harmadik személyek számára is könnyen megismerhető módon tartalmazza. A szerződés eredeti értéke nettó 340 000 000 000,- Ft.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
A 3. számú szerződésmódosítás dátuma: 2024.12.04. A Keretmegállapodásban a Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2040 Budaörs Puskás...
Többet mutasson
Szöveg
A 3. számú szerződésmódosítás dátuma: 2024.12.04. A Keretmegállapodásban a Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 2040 Budaörs Puskás Tivadar út 14., cégjegyzékszám: 13-09-119660, adószám: 11779177-2-44) (Szétváló társaság) helyét a Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.; Cégjegyzékszám: 13-09-235463; Adószám: 32615627-2-13) vette át az alábbiak szerint: Cég neve (konzorcium tag): Kontron Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (rövidített elnevezés: Kontron Hungary Kft.) Székhely: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14. Adószám: 32615627-2-13 Cégjegyzékszám: 13-09-235463 Képviseli: Szabó Péter Dezső és Kresz Balázs Képviselő titulusa: ügyvezető és cégvezető Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) tekintettel arra, hogy a Keretmegállapodásban bekövetkező változás a Keretmegállapodás tartalmát nem módosítja, csak Szolgáltató3 tekintetében bekövetkező jogutódlást rögz íti, jelen Módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, ezáltal a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya sem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja). A szerződés időtartama (72 hónap) jelen módosítással nem változik.
Forrás: OJS 2024/S 253-799273 (2024-12-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-15) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (DKM01SWFE21, DKM02SWEF21).
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 16 137 728 600 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM0102SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM0102SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0102SWFE21): 4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39. EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0102SWFE21): 4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39. EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5. GriffSoft Zrt., 12573936-2-41, 1041 Budapest IV. kerület, Görgey Artúr utca 69-71. WSH Kft., 12048898-2-43, 1117 Budapest, Budafoki út 97. Nádor Rendszerház Kft., 10507326-2-42, 1152 Budapest, Telek u 7-9. Sagemcom Magyarország Kft., 10568723-2-41, 1037 Budapest, Montevideo utca 16/a. i-Cell Mobilsoft Zrt, 24132402-2-44,1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 271. Lillyneir Kft., 23567296-2-43, 1117 Budapest XI. kerület, Alíz utca 1/B. 1.emelet
A beszerzés leírása:
A DKM0105SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM0105SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Széchenyi István Egyetem (SZE) Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0105SWFE21): Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság, 13978774-2-44, 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. SDA...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0105SWFE21): Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság, 13978774-2-44, 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. SDA Informatika Zrt., 11684057-2-43, 1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59. Grepton Zrt., 12613056-2-42, 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52. EURO ONE Számítástechnikai Zrt., 10649297-2-44, 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52. Soloron IT Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 26789402-2-43, 1117 Budapest XI. kerület, Sopron út 40 Kontron Operations Hungary Kft., 23569810-2-13, 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14. Printnet Kft., 12496679-2-13, 2112 Veresegyház, Szent Erzsébet krt. 11. Intelliport Systems Kft., 24121392-2-41, 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. NEW LINE Kft., 22783459-2-41, 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. ATOS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság, 10378144-2-42, 1085 Budapest VIII. kerület, Kálvin tér 12. E-GROUP ICT Zrt., 13665908-2-41, 1027 Budapest II. kerület, Kacsa utca 11. Kontron Hungary Kft., 32615627-2-13, 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.
A beszerzés leírása:
DKM0202SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM0202SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Országos Kórházi Főigazgatóság FEAK Független Energetikai Adatközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 3 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0202SWFE21): 4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39. EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0202SWFE21): 4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39. EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5. ASH Szoftverház Kft., 23940165-2-43, 1117 Budapest, Budafoki út 97. IMG Solution Zrt., 28771315-2-44, 1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26. Sagemcom Magyarország Kft., 10568723-2-41, 1037 Budapest, Montevideo utca 16/a. i-Cell Mobilsoft Zrt, 24132402-2-44, 1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 271.
A beszerzés leírása:
DKM0203SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM0203SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0203SWFE21): Telekom Rendszerintegráció Zrt., 12928099-2-44, 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36 GVSX Kft., 14755617-2-41,...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0203SWFE21): Telekom Rendszerintegráció Zrt., 12928099-2-44, 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36 GVSX Kft., 14755617-2-41, 1139 Budapest XIII. kerület, Fáy utca 20. Molaris Kft., 13761561-2-41, 1037 Budapest III. kerület, Montevideó utca 6. 4. em. Grepton Zrt., 12613056-2-42, 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52. Kermann IT Solutions Nyilvánosan Működő Részvénytársaság, 27984026-2-41, 1139 Budapest XIII. kerület, Röppentyű utca 48. SBP Systems Korlátolt Felelősségű Társaság, 14278565-2-41, 1037 Budapest III. kerület, Montevideo utca 6. III. em. 1.
A beszerzés leírása:
DKM0205SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM0205SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0205SWFE21): TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; 12218778-2-43) ATOS Magyarország Kft....
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0205SWFE21): TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; 12218778-2-43) ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 121-127.Váci Greens D. ép. 4. em.; 10378144-2-41) BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes utca 76. B. ép. fszt. 1.; 10820957-2-42) FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.; 14161177-2-43) Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros tér 25.; 12497278-2-19) ZALASZÁM Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53.; 10548873-2-20)
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 134 688 000 HUF 💰
40 150 000 HUF 💰
13 678 316 600 HUF 💰
1 597 440 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 12928099
Postacím: Könyves Kálmán krt. 36
E-mail: kozbeszerzes@telekom.hu📧
Telefon: +36 306431029📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 687 134 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: TIGRA Kft
Postacím: Budaörsi út 64
Kiegészítő információk További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint: A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21 1.) Nyertes közös ajánlattevő: -Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő...
Többet mutasson
További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint: A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21 1.) Nyertes közös ajánlattevő: -Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), -VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243), -Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241), -CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3.,13730848241), -Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), -Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241) 2.) Nyertes közös ajánlattevő: -4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), -EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), -GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241), -WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243), -NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242), -Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243), -Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241), -I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244) 3.) Nyertes közös ajánlattevő -TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403242), -BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca 16. 3.em., 24334934241), -IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-41), -Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em., 24190239241), -Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567243), -Kibu Innováció Nonprofit Kft. (1092 Budapest, Ráday u 30., 10222098243), -e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66., 13102212241) 4.) Nyertes közös ajánlattevő -Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), -Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.,14161177243), -GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), -Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242), -SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241) 5.) Nyertes közös ajánlattevő -Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), -Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242), -E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241), -EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244), -Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), -S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213), -PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213), -Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241), -New Line Technologies Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 22783459241), -ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241) A Keretmegállapodás azonosítója: DKM02SWFE21 1.) Nyertes közös ajánlattevő - Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), - VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243), - Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241), - CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241), - Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), - Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241) 2.) Nyertes közös ajánlattevő -4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), -EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), -Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241), -I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244), -IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241), -ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243) 3.) Nyertes közös ajánlattevő -T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), -GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), K -Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242) -SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241), -Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242), -MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241) 4.) Nyertes közös ajánlattevő Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), -Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), -S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213), -PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213), -NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243) -DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241), -E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241) 5.) Nyertes közös ajánlattevő -TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243), -ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241), -BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242), -Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243), -Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219), -Zalaszám Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok Útja 53., 10548873220)
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534_2 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni EKRSZ_40664534_2
Forrás: OJS 2025/S 012-033660 (2025-01-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 520 000 000 000 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Digitális Európa program (2021/2027)
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
Változások Egyéb kiegészítő információk
1.2.Beszerző 2024. január 11. napján Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Keretmegállapodást módosították (1. számú módosítás). Az 1....
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
1.2.Beszerző 2024. január 11. napján Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Keretmegállapodást módosították (1. számú módosítás). Az 1. számú módosítással a Keretmegállapodásban rögzítésre kerültek azok az Európai Uniós források felhasználására vonatkozó jogszabályok, amelyek a Keretmegállapodás aláírását követően léptek hatályba, illetve ezzel összefüggésben az előleg igénylésére vonatkozó rendelkezések kerültek meghatározásra. 1.3.Beszerző 2024. július 16. napján – figyelemmel a Keretmegállapodás IV.13., valamint a IV.14. pontjaiban foglaltakra – a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, egyoldalú nyilatkozatával a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakát 12 hónappal meghosszabbította, mely eredményeként a Keretmegállapodás időbeli hatálya is a meghosszabbítás időtartamával módosult - a Keretmegállapodás keretösszegének 30 %-kal történő egyidejű megemelése mellett (2. számú módosítás). A módosítás eredményeképpen a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 2025. év szeptember hó 16. napjára, időbeli hatálya 2027. szeptember 16. napjára módosult a Keretösszeg nettó 442.000.000.000,- Ft-ra történő megemelése mellett. 1.4.Felek 2024. december 4-én a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Keretmegállapodást módosították, melyben Szolgáltató4 konzorcium tagja (Kontron Hungary Kft.) tekintetében megvalósult jogutódlás nyomán bekövetkezett cégadatokban történő változást átvezetésre került. (3. számú módosítás). Jelen (4. sz.) módosítás: 2.A módosítás indoka 2.1.Szolgáltató2 konzorcium vezető tagjának, a 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaságnak (székhely: 1013 Budapest, Krisztina körút 39., adószám: 12011069-2-51) a részvényesei 2024. szeptember 30. napján meghozott Közgyűlési határozattal – a Ptk. 3:45.§ (1a) bekezdése, valamint az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény rendelkezéseivel összhangban – döntöttek a 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság szétválásáról, melynek módja leválás. A leválással létrejövő új társaság: 4iG Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C, adószám: 32692231-2-41) (a továbbiakban: 4iG Informatikai Zrt.). 2.2.A leválás (jogutódlás) érinti a Keretmegállapodást. A közgyűlés által elfogadott szétválási terv alapján a Keretmegállapodással összefüggő valamennyi jogosultság és kötelezettség vonatkozásában a jogutód a 4iG Informatikai Zrt. (székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C, adószám: 32692231-2-41). A leváláshoz fűződő joghatások beálltának a napja 2024. december 31. 2.3.A 2.1 pontban ismertetett átalakulás a Kbt. 139. (1) bekezdés b) pont szerinti jogutódlásnak minősül. 2.4.Szolgáltató2 a leválást az EKR-en keresztül bejelentette és benyújtotta a Kbt. 139. § (1) bekezdésben meghatározott előírásoknak való megfelelését igazoló dokumentumokat. Beszerző a benyújtott dokumentumok alapján megvizsgálta a Kbt. 139. §-ban foglalt feltételek teljesülését és megállapította, hogy a 4iG Informatikai Zrt. (székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C, adószám: 32692231-2-41), mint jogutód szervezet nem áll a közbeszerzési eljárásban alkalmazott kizáró okok hatálya alatt, továbbá Szolgáltató2 továbbra is megfelel a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban alkalmazott alkalmassági követelményeknek, és a jogutódlás nem a Kbt. alkalmazásának a megkerülését célozza. 2.5.Felek rögzítik, hogy a szerződések teljesítésének átláthatóságához fűződő érdekre tekintettel a 2.1. pontban rögzített alanyváltozással összefüggő, a Keretmegállapodást is érintő tartalmi változást jelen Módosítással - a II. pontban rögzítettek szerint – átvezetik a Keretmegállapodásban. Felek ezzel összefüggésben rögzítik, hogy jelen Módosítás indoka, hogy a 2.1. pontban rögzített jogutódlás nyomán a Szolgáltató2 konzorcium vezető tagjának cégadatokban bekövetkezett változását a Keretmegállapodás harmadik személyek számára is könnyen megismerhető módon tartalmazza.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
A 4. számú szerződésmódosítás dátuma: 2025.02.10. Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltaknak, mivel a...
Többet mutasson
Szöveg
A 4. számú szerződésmódosítás dátuma: 2025.02.10. Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) tekintettel arra, hogy a Keretmegállapodásban bekövetkező változás a Keretmegállapodás tartalmát nem módosítja, csak Szolgáltató2 tekintetében bekövetkező jogutódlást rögzíti, jelen Módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, ezáltal a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya sem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja). Felek rögzítik, hogy a Keretmegállapodás jelen Módosítással nem érintett rendelkezéseit változatlan tartalommal hatályában fenntartják.
Forrás: OJS 2025/S 041-130338 (2025-02-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 520 000 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 703 335 HUF 💰
702 330 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
URL: https://www.imgsolution.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 701 900 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
URL: https://www.icellmobilsoft.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 698 350 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
URL: https://www.training360.com🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 705 490 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
URL: https://sdainformatika.hu/🌏
Változások Egyéb kiegészítő információk
1.Előzmények 1.1.Beszerző a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó kötelezett és önként csatlakozó szervezetek (a továbbiakban együtt: Érintett...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
1.Előzmények 1.1.Beszerző a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó kötelezett és önként csatlakozó szervezetek (a továbbiakban együtt: Érintett Szervezet) részére „Európai Uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások (SWFE)” tárgyban, központosított közbeszerzési eljárás alapján, keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárást folytatott le, melynek eredményeként Felek az eljárás 1. része vonatkozásában 2021. szeptember 16. napján DKM01SWFE21 azonosítószámon keretmegállapodást (a továbbiakban: Keretmegállapodás) kötöttek. 1.2. Beszerző 2023. december 15. napján Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Keretmegállapodást módosították (1. számú módosítás). Az 1. számú módosítással a Keretmegállapodásban rögzítésre kerültek azok az Európai Uniós források felhasználására vonatkozó jogszabályok, amelyek a Keretmegállapodás aláírását követően léptek hatályba, illetve ezzel összefüggésben az előleg igénylésére vonatkozó rendelkezések kerültek meghatározásra. 1.3.Beszerző 2024. július 16. napján – figyelemmel a Keretmegállapodás IV.13., valamint a IV.14. pontjaiban foglaltakra – a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, egyoldalú nyilatkozatával a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakát 12 hónappal meghosszabbította, mely eredményeként a Keretmegállapodás időbeli hatálya is a meghosszabbítás időtartamával módosult - a Keretmegállapodás keretösszegének 30 %-kal történő egyidejű megemelése mellett (2. számú módosítás). A módosítás eredményeképpen a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 2025. év szeptember hó 16. napjára, időbeli hatálya 2027. szeptember 16. napjára módosult a Keretösszeg nettó 234.000.000.000,- Ft-ra történő megemelése mellett. 1.4. Felek 2024. december 14-én a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Keretmegállapodást módosították, melyben Szolgáltató5 konzorcium tagja (Kontron Hungary Kft.) tekintetében megvalósult jogutódlás nyomán bekövetkezett cégadatokban történő változást átvezetésre került. (3. számú módosítás). Jelen (4. sz.) módosítás: 2.1 Szolgáltató2 konzorcium vezető tagjának, a 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaságnak (székhely: 1013 Budapest, Krisztina körút 39., adószám: 12011069-2-51) a részvényesei 2024. szeptember 30. napján meghozott Közgyűlési határozattal – a Ptk. 3:45.§ (1a) bekezdése, valamint az egyes jogi személyek átalakulásáról, egyesüléséről, szétválásáról szóló 2013. évi CLXXVI. törvény rendelkezéseivel összhangban – döntöttek a 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság szétválásáról, melynek módja leválás. A leválással létrejövő új társaság: 4iG Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C, adószám: 32692231-2-41) (a továbbiakban: 4iG Informatikai Zrt.). 2.2.A leválás (jogutódlás) érinti a Keretmegállapodást. A közgyűlés által elfogadott szétválási terv alapján a Keretmegállapodással összefüggő valamennyi jogosultság és kötelezettség vonatkozásában a jogutód a 4iG Informatikai Zrt. (székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C, adószám: 32692231-2-41). A leváláshoz fűződő joghatások beálltának a napja 2024. december 31. 2.3.A 2.1 pontban ismertetett átalakulás a Kbt. 139. (1) bekezdés b) pont szerinti jogutódlásnak minősül. 2.4.Szolgáltató2 a leválást az EKR-en keresztül bejelentette és benyújtotta a Kbt. 139. § (1) bekezdésben meghatározott előírásoknak való megfelelését igazoló dokumentumokat. Beszerző a benyújtott dokumentumok alapján megvizsgálta a Kbt. 139. §-ban foglalt feltételek teljesülését és megállapította, hogy a 4iG Informatikai Zrt. (székhely: 1037 Budapest, Montevideo utca 2/C, adószám: 32692231-2-41), mint jogutód szervezet nem áll a közbeszerzési eljárásban alkalmazott kizáró okok hatálya alatt, továbbá Szolgáltató2 továbbra is megfelel a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban alkalmazott alkalmassági követelményeknek, és a jogutódlás nem a Kbt. alkalmazásának a megkerülését célozza. 2.5.Felek rögzítik, hogy a szerződések teljesítésének átláthatóságához fűződő érdekre tekintettel a 2.1. pontban rögzített alanyváltozással összefüggő, a Keretmegállapodást is érintő tartalmi változást jelen Módosítással - a II. pontban rögzítettek szerint – átvezetik a Keretmegállapodásban. Felek ezzel összefüggésben rögzítik, hogy jelen Módosítás indoka, hogy a 2.1. pontban rögzített jogutódlás nyomán a Szolgáltató2 konzorcium vezető tagjának cégadatokban bekövetkezett változását a Keretmegállapodás harmadik személyek számára is könnyen megismerhető módon tartalmazza.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges és mivel a Kbt. 141. § (6)...
Többet mutasson
Szöveg
Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) tekintettel arra, hogy a Keretmegállapodásban bekövetkező változás a Keretmegállapodás tartalmát nem módosítja, csak Szolgáltató2 tekintetében bekövetkező jogutódlást rögzíti, jelen Módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, ezáltal a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya sem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja). 4. sz. módosítás aláírásának dátuma: 2025.02.10. Felek rögzítik, hogy a Keretmegállapodás jelen Módosítással nem érintett rendelkezéseit változatlan tartalommal hatályában fenntartják.
Forrás: OJS 2025/S 041-132087 (2025-02-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-04-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti...
Többet mutasson
Rövid leírás
Európai uniós forrásból megvalósuló alkalmazásfejlesztési szolgáltatások nyújtása. Keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárás a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsról, valamint a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a kormányzati informatikai beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 301/2018 (XII.27.) Korm. rendelet (továbbiakban DKÜ rendelet) hatálya szerinti szervezetek részére, a 2. közbeszerzési részben Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások nyújtása (DKM01SWFE21, DKM02SWEF21)
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 507 261 430 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
A DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérővel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Országos Kórházi Főigazgatóság Széchenyi István Egyetem Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét.
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0102SWFE21): 4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39. EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0102SWFE21): 4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39. EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5. GriffSoft Zrt., 12573936-2-41, 1041 Budapest IV. kerület, Görgey Artúr utca 69-71. WSH Kft., 12048898-2-43, 1117 Budapest, Budafoki út 97. Nádor Rendszerház Kft., 10507326-2-42, 1152 Budapest, Telek u 7-9. Sagemcom Magyarország Kft., 10568723-2-41, 1037 Budapest, Montevideo utca 16/a. i-Cell Mobilsoft Zrt, 24132402-2-44,1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 271. Lillyneir Kft., 23567296-2-43, 1117 Budapest XI. kerület, Alíz utca 1/B. 1.emelet Nyertes közös ajánlattevő (DKM0105SWFE21): Delta Systems Korlátolt Felelősségű Társaság, 13978774-2-44, 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. SDA Informatika Zrt., 11684057-2-43, 1111 Budapest XI. kerület, Budafoki út 59. Grepton Zrt., 12613056-2-42, 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52. EURO ONE Számítástechnikai Zrt., 10649297-2-44, 1145 Budapest, Újvilág u. 50-52. Soloron IT Zártkörűen Működő Részvénytársaság, 26789402-2-43, 1117 Budapest XI. kerület, Sopron út 40 Kontron Operations Hungary Kft., 23569810-2-13, 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14. Printnet Kft., 12496679-2-13, 2112 Veresegyház, Szent Erzsébet krt. 11. Intelliport Systems Kft., 24121392-2-41, 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. NEW LINE Kft., 22783459-2-41, 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74. ATOS Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság, 10378144-2-42, 1085 Budapest VIII. kerület, Kálvin tér 12. E-GROUP ICT Zrt., 13665908-2-41, 1027 Budapest II. kerület, Kacsa utca 11. Kontron Hungary Kft., 32615627-2-13, 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14.
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság Magyar Államkincstár NFFKÜ - Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Közút Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Államkincstár MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft. Jelen közbeszerzési rész technikai jelleggel került meghatározásra abból a célból, hogy a tájékoztató hirdetmény tárgya szerinti keretmegállapodás alapján megvalósított közbeszerzésekről a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevőnkénti bontásban, kumuláltan legyen lehetőség adatot szolgáltatni. Ennek megfelelően az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 8 darab egyedi szerződés (ide értve a visszaigazolt megrendeléseket is) ellenértékét
További információk:
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0201SWFE21): - Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), - VFT...
Többet mutasson
További információk
Nyertes közös ajánlattevő (DKM0201SWFE21): - Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), - VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243), - Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241), - CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241), - Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), - Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241) Nyertes közös ajánlattevő (DKM0202SWFE21): 4iG Nyrt., 12011069-2-51, 1013 Budapest I. kerület, Krisztina körút 39. EN-CO Software Zrt., 28759999-2-43, 1118 Budapest XI. kerület, Schweidel utca 5. ASH Szoftverház Kft., 23940165-2-43, 1117 Budapest, Budafoki út 97. IMG Solution Zrt., 28771315-2-44, 1023 Budapest II. kerület, Lajos u. 26. Sagemcom Magyarország Kft., 10568723-2-41, 1037 Budapest, Montevideo utca 16/a. i-Cell Mobilsoft Zrt, 24132402-2-44, 1037 Budapest III. kerület, Bécsi út 271. Nyertes közös ajánlattevő (DKM0203SWFE21): Telekom Rendszerintegráció Zrt., 12928099-2-44, 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 36 GVSX Kft., 14755617-2-41, 1139 Budapest XIII. kerület, Fáy utca 20. Molaris Kft., 13761561-2-41, 1037 Budapest III. kerület, Montevideó utca 6. 4. em. Grepton Zrt., 12613056-2-42, 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52. Kermann IT Solutions Nyilvánosan Működő Részvénytársaság, 27984026-2-41, 1139 Budapest XIII. kerület, Röppentyű utca 48. SBP Systems Korlátolt Felelősségű Társaság, 14278565-2-41, 1037 Budapest III. kerület, Montevideo utca 6. III. em. 1. Nyertes közös ajánlattevő (DKM0204SWFE21): - Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), -Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), -S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213), -PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213), -NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243) -DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241), -E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241) Nyertes közös ajánlattevő (DKM0205SWFE21): TIGRA Computer – és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi út 64.; 12218778-2-43) ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci út 121-127.Váci Greens D. ép. 4. em.; 10378144-2-41) BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes utca 76. B. ép. fszt. 1.; 10820957-2-42) FORNAX ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.; 14161177-2-43) Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros tér 25.; 12497278-2-19) ZALASZÁM Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 53.; 10548873-2-20)
Eljárás Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-31 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 120 304 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: 4iG Informatikai Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 32692231-2-41 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 30 080 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 537 532 050 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Telefon: +36 206104653📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 627 223 180 HUF 💰
115 880 000 HUF 💰
50 005 200 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/0006
A szerződés/tétel teljes értéke: 26 237 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001044962020/0007
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 5 739 110 754 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: DV Info Informatikai kft. Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft. Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft. Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. Kaposvári Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság Az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 10 darab egyedi szerződés ellenértékét.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország, az Intézmények székhelyei, telephelyei, illetve az általuk kijelölt teljesítési helyek.
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 2
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-06-30 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 739 110 754 HUF 💰
5 739 110 754 HUF 💰
5 739 110 754 HUF 💰
Forrás: OJS 2025/S 127-437513 (2025-07-04)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-09-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 520 000 000 000 HUF 💰
Leírás
Időtartam: 74 hónap
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 2025. szeptember 16. napjáig tart. A Keretmegállapodással azonos tárgyú keretmegállapodás (továbbiakban: új...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 2025. szeptember 16. napjáig tart. A Keretmegállapodással azonos tárgyú keretmegállapodás (továbbiakban: új keretmegállapodás) megkötésére megindított közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása 2025. április 24-én jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában. Az ajánlatok bontására 2025. június 25. napján került sor. Beszerző a benyújtott ajánlatok bírálatát kiemelt prioritással végzi annak érdekében, hogy az új keretmegállapodás mihamarabb megkötésre kerüljön. Ugyanakkor a benyújtott ajánlatok számára, a bírálat összetettségére, valamint arra tekintettel, hogy a közbeszerzési eljárás lefolytatására ún. folyamatba épített ellenőrzés keretében kerül sor megállapítható, hogy az új keretmegállapodás megkötésére a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka lejártáig nem kerül sor. A DKÜ rendelet az Érintett Szervezetek (DKÜ rendelet 1.§ (2) bekezdés a-e) pontjában meghatározott szervezetek) számára az informatikai beszerzések lebonyolítására vonatkozóan kötelezően alkalmazandó előírásokat tartalmaz, vagyis a DKÜ rendelet 13.§-a alapján a beszerzési eljárást a Beszerző vagy maga folytatja le, vagy a beszerzési eljárást saját ha-táskörben történő lefolytatására az Érintett Szervezetnek visszaadja. Ekkor azonban az Érintett Szervezet a beszerzési igényét, ha az a DKÜ rendelet szerinti sajátos beszerzési módszerekkel megkötött keretmegállapodás vagy más keretjellegű szerződés alkalmazásával kielégíthető, köteles a keretmegállapodás vagy más keretjellegű szerződés alkalmazásával kielégíteni. A DKÜ rendelet 5.§ (7) bekezdése szerint, az e rendeletben foglaltak megkerülésével vagy megsértésével megkötött beszerzési igény kielégítését szolgáló szerződés semmis. 2023. április 27-én kihirdetésre került a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz éves-fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1158/2023. (IV. 27.) Korm. határozat (továbbiakban: DIMOP Plusz). A DIMOP Plusz fejlesztések megvalósítása jelentős mértékű infokommunikációs, digitalizációs szolgáltatások beszerzését igényli. Az elmúlt időszakban a Beszerző felé nagy értékben kerültek benyújtásra olyan informatikai beszerzési igények, melyek tárgya a Keretmegállapodásban szerepelő szolgáltatások beszerzése. Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rend-szerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások biztosítására vonatkozó, Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések kizárólag a Keretmegállapodásból szerezhetők be, mivel egyrészt az azonos szolgáltatási kört lefedő DKM02SWF21 keret-megállapodásból Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések nem valósíthatók meg, másrészt mivel a Keretmegállapodás árlistájában szereplő szolgáltatások más keretmegállapodásból nem érhetőek el. Ahhoz azonban, hogy a Beszerző részére a jelen Módosítás aláírásáig benyújtott beszerzési igények a Keretmegállapodásból megvalósíthatóak legyenek elengedhetetlenül szükséges a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának meghosszabbítása. Enélkül az Érintett Szervezeteknek a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának lejártakor benyújtott, de még szerződéskötéssel meg nem valósított beszerzési igényeiket újra be kellene nyújtaniuk, továbbá olyan beszerzési eljárás keretében kellene lefolytatniuk beszerzéseiket, melyek időigénye jelentősen hosszabb, mint a versenyújranyitás lefolytatásának időigénye (egy versenyújranyitási eljárás 30 napnál kevesebb idő alatt, míg egy Kbt. második fejezete szerinti nyílt eljárás 3-4 hónap alatt bonyolítható le eredményesen). Tovább bonyolítja mindezt, hogy amennyiben a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának lejárta miatt az Érintett Szervezet más, központosított közbeszerzési rendszeren kívüli eljárás előkészítését kezdi meg, azonban ez idő alatt az új keretmegállapodás hatályba lép, a DKÜ rendelet előírásaira tekintettel a beszerzés kizárólag az új keretmegállapodásból lesz megvalósít-ható, melyre tekintettel az Érintett Szervezetnek a beszerzés előkészítése folyamatát újra kell kezdenie. Mindez pedig az Érintett Szervezetek ellátásbiztonságát, az Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések határidőre történő befejezését jelentős mértékben veszélyezteti. Fontos megemlíteni továbbá, hogy a Keretmegállapodás keretösszege eddig csak 13,9 %-ban került lehívásra, amiből tisztán következik, hogy az Érintett Szervezeteknek lehetősé-gük van a jelen pontban ismertetett, megnövekedett informatikai beszerzési igényeik Ke-retmegállapodásból történő kielégítésére a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka meghosszabbítása esetén. A jelen pontban ismertetett kockázatoknak az elkerülése, az Érintett Szervezetek fentiek-ben kifejtettekkel összefüggő ellátásbiztonságának biztosítása, valamint Beszerzőnek a központosított közbeszerzési rendszer működtetésével kapcsolatos jogszabályi kötelezettsége érdekében szükséges a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakát 2 hónappal meg-hosszabbítani.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
Az 5. számú szerződésmódosítás dátuma: 2025.08.26. A Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka és ezzel egyidejűleg az időbeli hatálya 2 hónappal...
Többet mutasson
Szöveg
Az 5. számú szerződésmódosítás dátuma: 2025.08.26. A Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka és ezzel egyidejűleg az időbeli hatálya 2 hónappal meghosszabbításra kerül míg a Keretmegállapodás szerződés teljesítési időszakának és elszámolási időszakának időtartama nem változik. Jelen pontban foglaltakra tekintettel: - a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 50 hónapig, - a Keretmegállapodás szerződés teljesítési időszaka 22 hónapig, - a Keretmegállapodás elszámolási időszaka 2 hónapig, - a Keretmegállapodás időbeli hatálya 74 hónapig tart. Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges, ugyanis a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka meghosszabbításának időtartama elenyésző mértékű (2 hónap, amely a Keretmegállapodás eredeti szerződéskötési időszakának kevesebb, mint 10 %-a), és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) a Keretmegállapodás keretösszege mértékének és a szolgáltatások körének változatlanul hagyásával jelen módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, továbbá tekintettel arra, hogy keretösszegről van szó, egy előre meghatározott összeg lehívásáért versengenek a Szolgáltatók, az ajánlattétel során megajánlott árakon. A módosításra tekintettel a gazdasági szereplőknek (Szolgáltatóknak) tovább kell tartaniuk az áraikat - az ajánlattétel során megajánlott mértéken - amely hátrányos a piaci szereplőkre (Szolgáltatókra) nézve, mivel nem tudják érvényesíteni a szolgáltatások árának a Keretmegállapodás megkötése óta bekövetkezett esetleges növekedését. Mindezek által a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya nem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, nem tartalmaz új elemet egyáltalán, sem az ajánlattevői kötelezettség, sem más tekintetében, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja).
Forrás: OJS 2025/S 171-583876 (2025-09-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-09-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 520 000 000 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 703 335 HUF 💰
702 330 HUF 💰
701 900 HUF 💰
698 350 HUF 💰
705 490 HUF 💰
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 2025. szeptember 16. napjáig tart. A Keretmegállapodással azonos tárgyú keretmegállapodás (továbbiakban: új...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 2025. szeptember 16. napjáig tart. A Keretmegállapodással azonos tárgyú keretmegállapodás (továbbiakban: új keretmegállapodás) megkötésére megindított közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása 2025. április 24-én jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában. Az ajánlatok bontására 2025. június 25. napján került sor. Beszerző a benyújtott ajánlatok bírálatát kiemelt prioritással végzi annak érdekében, hogy az új keretmegállapodás mihamarabb megkötésre kerüljön. Ugyanakkor a benyújtott ajánlatok számára, a bírálat összetettségére, valamint arra tekintettel, hogy a közbeszerzési eljárás lefolytatására ún. folyamatba épített ellenőrzés keretében kerül sor megállapítható, hogy az új keretmegállapodás megkötésére a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka lejártáig nem kerül sor. A DKÜ rendelet az Érintett Szervezetek (DKÜ rendelet 1.§ (2) bekezdés a-e) pontjában meghatározott szervezetek) számára az informatikai beszerzések lebonyolítására vonatkozóan kötelezően alkalmazandó előírásokat tartalmaz, vagyis a DKÜ rendelet 13.§-a alapján a beszerzési eljárást a Beszerző vagy maga folytatja le, vagy a beszerzési eljárást saját ha-táskörben történő lefolytatására az Érintett Szervezetnek visszaadja. Ekkor azonban az Érintett Szervezet a beszerzési igényét, ha az a DKÜ rendelet szerinti sajátos beszerzési módszerekkel megkötött keretmegállapodás vagy más keretjellegű szerződés alkalmazásával kielégíthető, köteles a keretmegállapodás vagy más keretjellegű szerződés alkalmazásával kielégíteni. A DKÜ rendelet 5.§ (7) bekezdése szerint, az e rendeletben foglaltak megkerülésével vagy megsértésével megkötött beszerzési igény kielégítését szolgáló szerződés semmis. 2023. április 27-én kihirdetésre került a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz éves-fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1158/2023. (IV. 27.) Korm. határozat (továbbiakban: DIMOP Plusz). A DIMOP Plusz fejlesztések megvalósítása jelentős mértékű infokommunikációs, digitalizációs szolgáltatások beszerzését igényli. Az elmúlt időszakban a Beszerző felé nagy értékben kerültek benyújtásra olyan informatikai beszerzési igények, melyek tárgya a Keretmegállapodásban szerepelő szolgáltatások beszerzése. Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások biztosítására vonatkozó, Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések kizárólag a Keretmegállapodásból szerezhetők be, mivel egyrészt az azonos szolgáltatási kört lefedő DKM01SWF21 keretmegállapodásból Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések nem valósíthatók meg, másrészt mi-vel a Keretmegállapodás árlistájában szereplő szolgáltatások más keretmegállapodásból nem érhetőek el. Ahhoz azonban, hogy a Beszerző részére a jelen Módosítás aláírásáig benyújtott beszerzési igények a Keretmegállapodásból megvalósíthatóak legyenek elengedhetetlenül szükséges a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának meghosszabbítása. Enélkül az Érintett Szervezeteknek a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának lejártakor benyújtott, de még szerződéskötéssel meg nem valósított beszerzési igényeiket újra be kellene nyújtaniuk, továbbá olyan beszerzési eljárás keretében kellene lefolytatniuk beszerzéseiket, melyek időigénye jelentősen hosszabb, mint a versenyújranyitás lefolytatásának időigénye (egy versenyújranyitási eljárás 30 napnál kevesebb idő alatt, míg egy Kbt. második fejezete szerinti nyílt eljárás 3-4 hónap alatt bonyolítható le eredményesen). Tovább bonyolítja mindezt, hogy amennyiben a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának lejárta miatt az Érintett Szervezet más, központosított közbeszerzési rendszeren kívüli eljárás előkészítését kezdi meg, azonban ez idő alatt az új keretmegállapodás hatályba lép, a DKÜ rendelet előírásaira tekintettel a beszerzés kizárólag az új keretmegállapodásból lesz megvalósít-ható, melyre tekintettel az Érintett Szervezetnek a beszerzés előkészítése folyamatát újra kell kezdenie. Mindez pedig az Érintett Szervezetek ellátásbiztonságát, az Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések határidőre történő befejezését jelentős mértékben veszélyezteti. Fontos megemlíteni továbbá, hogy a Keretmegállapodás keretösszege eddig csak 2,98 %-ban került lehívásra, amiből tisztán következik, hogy az Érintett Szervezeteknek lehetőségük van a jelen pontban ismertetett, megnövekedett informatikai beszerzési igényeik Keretmegállapodásból történő kielégítésére a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka meghosszabbítása esetén. A jelen pontban ismertetett kockázatoknak az elkerülése, az Érintett Szervezetek fentiek-ben kifejtettekkel összefüggő ellátásbiztonságának biztosítása, valamint Beszerzőnek a központosított közbeszerzési rendszer működtetésével kapcsolatos jogszabályi kötelezettsége érdekében szükséges a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakát 2 hónappal meghosszabbítani.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
A jelen Módosítás hatályba lépésével a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka és ezzel egyidejűleg az időbeli hatálya 2 hónappal meghosszabbításra kerül...
Többet mutasson
Szöveg
A jelen Módosítás hatályba lépésével a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka és ezzel egyidejűleg az időbeli hatálya 2 hónappal meghosszabbításra kerül míg a Keretmegállapodás szerződés teljesítési időszakának és elszámolási időszakának időtartama nem változik. Jelen pontban foglaltakra tekintettel: - a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 50 hónapig, - a Keretmegállapodás szerződés teljesítési időszaka 22 hónapig, - a Keretmegállapodás elszámolási időszaka 2 hónapig, - a Keretmegállapodás időbeli hatálya 74 hónapig tart. Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges, ugyanis a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka meghosszabbításának időtartama elenyésző mértékű (2 hónap, amely a Keretmegállapodás eredeti szerződéskötési időszakának kevesebb, mint 10 %-a), és mivel a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) a Keretmegállapodás keretösszege mértékének és a szolgáltatások körének változatlanul hagyásával jelen módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, továbbá tekintettel arra, hogy keretösszegről van szó, egy előre meghatározott összeg lehívásáért versengenek a Szolgáltatók, az ajánlattétel során megajánlott árakon. A módosításra tekintettel a gazdasági szereplőknek (Szolgáltatóknak) tovább kell tartaniuk az áraikat - az ajánlattétel során megajánlott mértéken - amely hátrányos a piaci szereplőkre (Szolgáltatókra) nézve, mivel nem tudják érvényesíteni a szolgáltatások árának a Keretmegállapodás megkötése óta bekövetkezett esetleges növekedését. Mindezek által a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya nem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, nem tartalmaz új elemet egyáltalán, sem az ajánlattevői kötelezettség, sem más tekintetében, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja). 5. sz. módosítás aláírásának dátuma: 2025.08.26. Az eredeti szerződéses érték: nettó 180 000 000 000 Ft (eredménytájékoztató alapján). - Felek 2024. január 11. napján a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Keretmegállapodást módosították (1. számú módosítás). Az 1. számú módosítással a Keretmegállapodásban rögzítésre kerültek azok az Európai Uniós források felhasználására vonatkozó jogszabályok, amelyek a Keretmegállapodás aláírását követően léptek hatályba, illetve ezzel összefüggésben az előleg igénylésére vonatkozó rendelkezések kerültek meghatározásra. - Beszerző 2024. július 16. napján – figyelemmel a Keretmegállapodás IV.13., valamint a IV.14. pontjaiban foglaltakra – a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján, egyoldalú nyilatkozatával a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakát 12 hónappal meghosszabbította, mely eredményeként a Keretmegállapodás időbeli hatálya is a meghosszabbítás időtartamával módosult - a Keretmegállapodás keretösszegének 30 %-kal történő egyidejű megemelése mellett (2. számú módosítás). A módosítás eredményeképpen a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 2025. szeptember 16. napjára, időbeli hatálya 2027. szeptember 16. napjára módosult a Keretösszeg nettó 234.000.000.000,- Ft-ra történő megemelése mellett. - Felek 2024. december 04. napján a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Keretmegállapodást módosították, melyben Szolgáltató4 konzorcium tagja (Kontron Hungary Kft.) tekintetében megvalósult jogutódlás nyomán bekövetkezett cégadatokban történő változás átvezetésre került. (3. számú módosítás). - Felek 2025. február 10. napján a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Keretmegállapodást módosították, melyben Szolgáltató2 konzorciumvezető tagja (4iG Informatikai Zrt.) tekintetében megvalósult jogutódlás nyomán bekövetkezett cégadatokban történő változás átvezetésre került. (4. számú módosítás).
Forrás: OJS 2025/S 174-594255 (2025-09-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 4 543 225 600 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: Eötvös Loránd Tudományegyetem Az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 1 darab egyedi szerződés ellenértékét.
További információk:
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21 1.) Nyertes közös ajánlattevő: -Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház...
Többet mutasson
További információk
A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21 1.) Nyertes közös ajánlattevő: -Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241), -VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243), -Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241), -CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3.,13730848241), -Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243), -Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241) 2.) Nyertes közös ajánlattevő: -4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244), -EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243), -GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241), -WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243), -NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242), -Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243), -Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241), -I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244) 3.) Nyertes közös ajánlattevő -TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403242), -BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca 16. 3.em., 24334934241), -IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-41), -Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em., 24190239241), -Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567243), -Kibu Innováció Nonprofit Kft. (1092 Budapest, Ráday u 30., 10222098243), -e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66., 13102212241) 4.) Nyertes közös ajánlattevő -Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244), -Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.,14161177243), -GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), -Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242), -SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241) 5.) Nyertes közös ajánlattevő -Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241), -Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242), -E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241), -EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244), -Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241), -S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213), -PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213), -Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241), -New Line Technologies Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 22783459241), -ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241)
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: MKIFK Magyar Közlönykiadó és Igazságügyi Fordítóközpont Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Államkincstár Nemzeti Innovációs Ügynökség Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő Országos Kórházi Főigazgatóság NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. Az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 11 darab egyedi szerződés ellenértékét.
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-09-30 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 54 893 100 HUF 💰
2 108 915 000 HUF 💰
130 680 000 HUF 💰
377 647 600 HUF 💰
75 901 300 HUF 💰
331 955 500 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Varga Dzsenifer
Forrás: OJS 2025/S 199-682460 (2025-10-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-10-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Támogató IT szolgáltatás beszerzése a BAMIR
Hivatkozási szám: EKR001814192023
Rövid leírás:
1) Jelen közbeszerzési eljárás tárgya támogató IT szolgáltatás beszerzése a BAMIR rendszer működésének fenntartására. A 2021-2027 közötti programozási...
Többet mutasson
Rövid leírás
1) Jelen közbeszerzési eljárás tárgya támogató IT szolgáltatás beszerzése a BAMIR rendszer működésének fenntartására. A 2021-2027 közötti programozási időszakban a Felelős Hatósági feladatokat a Belügyminisztérium látja el. A forrásfelhasználás egyes szakaszaiban (pályáztatás, támogatás odaítélése, projektmegvalósítás nyomon követése stb.) elvégzendő adminisztrációs feladatok elvégzését támogató Belügyi Alapok Monitoring Információs Rendszer kialakítására került sor. A Belügyminisztérium a rendszer további fenntartása érdekében folytatja le jelen közbeszerzési eljárást. 2) A közbeszerzési eljárás nettó 72.882.630 Ft keretösszegű keretszerződés megkötésére irányul. A keretszerződésből ajánlatkérő közvetlen megrendelés kibocsátásával kívánja a műszaki leírás szerinti szolgáltatásokat beszerezni a keretszerződés hatálya alatt ténylegesen felmerülő beszerzési igények alapján. (Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pont). 3) Főbb mennyiségi paraméterek: a) Ajánlatkérő a nettó 72.882.630 Ft keretösszeg eléréséig jogosult egyedi megrendeléseket kibocsátani a b) pont szerinti szolgáltatásokra. b) Az üzemeltetés támogatás előzetes becslések alapján a várható mennyiségei: Szolgáltatás megnevezése Termékkód Becsült mennyiség Konzulens SWFE01-KTSZ 1224 óra Szoftverfejlesztő SWFE01-SZF 1224 óra A különböző szakértői órák, napok mennyisége csak tájékoztató jellegű, az egyes szolgáltatásokat a keretösszeg eléréséig jogosult az ajánlatkérő egyedi megrendelés kiadásával igénybe venni a ténylegesen szükséges mértékig. 4) CPV Kód: 72261000-2 Szoftvertámogatási szolgáltatások 5) A részletes követelményeket az egyéb közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.

a Belügyi Alapok 2021-2027-es programozási időszak Technikai Segítségnyújtás költségkerete
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: BM/19942-9/2023
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-02 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 72 882 630 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001814192023/0001 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 61 138 800 HUF 💰
Arány (%): 90
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 12048898243
A Belügyminisztérium, mint ajánlatkérő a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság DKM01SWFE21 azonosító számú, „Microsoft .NET...
Többet mutasson
További információk
A Belügyminisztérium, mint ajánlatkérő a Digitális Kormányzati Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság DKM01SWFE21 azonosító számú, „Microsoft .NET keretrendszer alapú és Microsoft Business Intelligence alkalmazás rendszerekre vonatkozó fejlesztési szolgáltatások nyújtása” tárgyú keretmegállapodását érintően, a verseny újranyitásával kívánja megvalósítani a beszerzési igényét, ezért a Kbt. 105. § (2) bekezdés c) pont szerint eljárva a DKR Portálon keresztül közbeszerzési eljárást indított 2023. augusztus 25-én. Verseny újranyitás azonosítószáma: 21887 A keretmegállapodás aláírásának dátuma, és hatályba lépésének napja: 2021.09.16. A keretmegállapodás időbeli hatálya: 2026.09.16. Aktív időszak vége: 2024.09.16. A keretmegállapodás keretösszege: nettó 180 000 000 000 Ft A keretmegállapodás teljesülési szintje az eljárás megindításakor: 2,91 %
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148.§-a szerint.
Változások Egyéb kiegészítő információk
A szerződés első számú módosításának szükségessége merült fel: 1. Megrendelő székhelye megváltozott, a módosult székhely cím átvezetésre került. 2. A...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A szerződés első számú módosításának szükségessége merült fel: 1. Megrendelő székhelye megváltozott, a módosult székhely cím átvezetésre került. 2. A szerződésben rögzített uniós forrású fedezet elnevezése pontosításra került. A módosítás jogalapja: Kbt. 141. § (6) bekezdés szerinti nem jelentős módosítás. A szerződésmódosítás dátuma: 2025.09.29.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
1. Megrendelő székhelye megváltozott, a módosult székhely cím átvezetésre került. 2. A szerződésben rögzített uniós forrású fedezet elnevezése pontosításra került.
Többet mutasson
Szöveg
1. Megrendelő székhelye megváltozott, a módosult székhely cím átvezetésre került. 2. A szerződésben rögzített uniós forrású fedezet elnevezése pontosításra került.
Forrás: OJS 2025/S 203-697552 (2025-10-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-11-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 520 000 000 000 HUF 💰
Leírás
Időtartam: 75 hónap
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
340 000 000 000 HUF 💰
Változások Egyéb kiegészítő információk
A Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 2025. november 17. napjáig tart. A Keretmegállapodással azonos tárgyú keretmegállapodás (továbbiakban: új...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
A Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 2025. november 17. napjáig tart. A Keretmegállapodással azonos tárgyú keretmegállapodás (továbbiakban: új keretmegállapodás) megkötésére megindított közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása 2025. április 24-én jelent meg az Európai Unió hivatalos lapjában. Az ajánlatok bontására 2025. június 25. napján került sor. Beszerző a benyújtott ajánlatok bírálatát kiemelt prioritással végezte annak ér-dekében, hogy az új keretmegállapodás mihamarabb megkötésre kerüljön. Az eljárás do-kumentumai 2025. október 21. napján kerültek megküldésre záró ellenőrzésre az NFK Közbeszerzési Felügyeletért Felelős Helyettes Államtitkársága részére. A záró ellenőrzés jogszabályban rögzített határidejére, a Kbt. 131. § (6) bekezdése előírására tekintettel meg-állapítható, hogy az új keretmegállapodás megkötésére nem kerül sor a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának lejártáig (2025. november 17. napjáig). A DKÜ rendelet az ÉSZ-ek (DKÜ rendelet 1.§ (2) bekezdés a-e) pontjában meghatározott szervezetek) számára az informatikai beszerzések lebonyolítására vonatko-zóan kötelezően alkalmazandó előírásokat tartalmaz, vagyis a DKÜ rendelet 13.§-a alapján a beszerzési eljárást a Beszerző vagy maga folytatja le, vagy a beszerzési eljárást saját ha-táskörben történő lefolytatására az ÉSZ-nek visszaadja. Ekkor azonban az ÉSZ a beszerzési igényét, ha az a DKÜ rendelet szerinti sajátos beszerzési módszerekkel megkötött keretmegállapodás vagy más keretjellegű szerződés alkalmazásával kielégíthető, köteles a keretmegállapodás vagy más keretjellegű szerződés alkalmazásával kielégíteni. A DKÜ rendelet 5.§ (7) bekezdése szerint, az e rendeletben foglaltak megkerülésével vagy megsértésével megkötött beszerzési igény kielégítését szolgáló szerződés semmis. 2023. április 27-én kihirdetésre került a Digitális Megújulás Operatív Program Plusz éves-fejlesztési keretének megállapításáról szóló 1158/2023. (IV. 27.) Korm. határozat (továbbiakban: DIMOP Plusz), mely alapján folyamatos a pályázati kérelmek benyújtása és a támogatási szerződések kötése, valamint ezek alapján a projektek megvalósításának végrehajtása is a kedvezményezettek oldaláról. A Java alapú fejlesztői környezethez vagy Business Intelligence alkalmazás rendszerek fejlesztői környezetéhez kapcsolódó fejlesztési szolgáltatások biztosítására vonatkozó, Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések kizárólag a Keretmegállapodásból valósít-hatják meg, mivel egyrészt az azonos szolgáltatási kört lefedő DKM02SWF21 keretmegállapodásból Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések nem valósíthatók meg, másrészt mivel a Keretmegállapodás árlistájában szereplő szolgáltatások más keretmegállapodásból nem érhetőek el. Ahhoz azonban, hogy a beszerzési igények a Keretmegállapodásból megvalósíthatóak legyenek elengedhetetlenül szükséges a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának meghosszabbítása. Enélkül az ÉSZ-nek a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának lejártakor benyújtott, de még szerződéskötéssel meg nem valósított beszerzési igényeiket újra be kellene nyújtaniuk, továbbá olyan beszerzési eljárás keretében kellene lefolytatniuk beszerzéseiket, melyek időigénye jelentősen hosszabb, mint a versenyújranyitás lefolytatásának időigénye (egy versenyújranyitási eljárás 30 napnál kevesebb idő alatt, míg egy Kbt. második fejezete szerinti nyílt eljárás 3-4 hónap alatt bonyolítható le eredményesen). Tovább bonyolítja mindezt, hogy amennyiben a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakának lejárta miatt az ÉSZ más, központosított közbeszerzési rendszeren kívüli eljárás előkészítését kezdi meg, azonban ez idő alatt az új keretmegállapodás hatályba lép, a DKÜ rendelet előírásaira tekintettel a beszerzés kizárólag az új keretmegállapodásból lesz megvalósítható, melyre tekintettel az ÉSZ-nek a beszerzése előkészítése folyamatát újra kell kezdenie. Mindez pedig az ÉSZ-ek ellátásbiztonságát, az Európai Uniós forrásból megvalósuló beszerzések határidőre történő befejezését jelentős mértékben veszélyezteti. Fontos megemlíteni továbbá, hogy a Keretmegállapodás keretösszege eddig csak 14,24 %-ban került lehívásra, amiből tisztán következik, hogy az ÉSZ-eknek lehetőségük van a fentiekben ismertetett, jövőbeni informatikai beszerzési igényeik Keretmegállapodásból történő kielégítésére a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka meghosszabbítása esetén. A fent ismertetett kockázatoknak az elkerülése, az ÉSZ-ek fentiekben kifejtettekkel összefüggő ellátásbiztonságának biztosítása, valamint Beszerzőnek a központosított közbeszerzési rendszer működtetésével kapcsolatos jogszabályi kötelezettsége érdekében szükséges a Keretmegállapodás szerződéskötési időszakát 1 hónappal meghosszabbítani. Szolgáltató5 arról tájékoztatta Beszerzőt, hogy 2025. szeptember 30-i hatállyal a TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64., adószám: 12218778-2-44) (TIGRA Kft.) átalakulással megszűnik, mely eredményeként a Keretmegállapodásból eredő jogok és kötelezettségek a TIGRA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64., adószám: 32874198-2-44) (Tigra Zrt.), mint teljeskörű jogutódot illetik. Mivel a jogelőd TIGRA Kft-nek teljeskörű jogutódja a Tigra Zrt., továbbá mivel a Tigra Zrt. igazolta, hogy vele szemben a Keretmegállapodás megkötésére lefolytatott közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok nem állnak fenn, Beszerző megállapította, hogy a jogutódlás megfelel a Kbt. 139. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltaknak. Felek rögzítik, hogy a szerződések teljesítésének átláthatóságához fűződő érdekre tekintettel az alanyváltozással összefüggő, a Keretmegállapodást is érintő tartalmi változást jelen Módosítással átvezetik a Keretmegállapodásban. Felek ezzel összefüggésben rögzítik, hogy a módosítás indoka, hogy a jogutódlás nyomán a Szolgáltató5-ben bekövetkezett változását a Keretmegállapodás harmadik személyek számára is könnyen megismerhető módon tartalm.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
A 6. sz. (jelen) módosítás: 2025.11.13. Eredeti szerződéses érték: 340 000 000 000,- Ft Korábbi módosítást követő szerződéses érték: 442 000 000 000,- Ft A...
Többet mutasson
Szöveg
A 6. sz. (jelen) módosítás: 2025.11.13. Eredeti szerződéses érték: 340 000 000 000,- Ft Korábbi módosítást követő szerződéses érték: 442 000 000 000,- Ft A jelen Módosítás hatályba lépésével a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka és ezzel egyidejűleg az időbeli hatálya 1 hónappal meghosszabbításra kerül míg a Keretmegállapodás szerződés teljesítési időszakának és elszámolási időszakának időtartama nem változik. Jelen pontban foglaltakra tekintettel: - a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka 51 hónapig, - a Keretmegállapodás szerződés teljesítési időszaka 22 hónapig, - a Keretmegállapodás elszámolási időszaka 2 hónapig, - a Keretmegállapodás időbeli hatálya 75 hónapig tart. A Keretmegállapodásban a TIGRA Computer- és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64., cégjegyzékszám: 01-09-566107, adószám: 12218778-2-44) (jogelőd társaság) helyét a TIGRA Informatika Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 1118 Budapest, Budaörsi út 64.; cégjegyzékszám: 01-10-143380; adószám: 32874198-2-44) (jogutód társaság) vette át. Felek rögzítik, hogy jelen Módosítás megfelel a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglaltaknak, mivel a módosítás nem lényeges, tekintettel arra, hogy a Keretmegállapodás szerződéskötési időszaka meghosszabbításának időtartama sem jelen Módosítás esetében (1 hónap), sem az 5. és 6. számú módosítással összesen (2 hónap +1 hónap =3 hónap) nem éri el a Keretmegállapodás eredeti szerződéskötési időszakának (36 hónap) 10 %-át, azaz a szerződéskötési időszak hosszabbítása elenyésző mértékű. Továbbá jelen Módosítás esetében a Kbt. 141. § (6) bekezdésének a)-c) pontjában meghatározott esetek egyike sem áll fenn: a) a Keretmegállapodás keretösszege mértékének és a szolgáltatások körének változatlanul hagyásával jelen Módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek, ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön kívül más ajánlattevők részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna (Kbt. 141. § (6) bekezdés a) pontja). b) a jelen Módosítással a Keretmegállapodás keretösszege nem változik, továbbá tekintettel arra, hogy keretösszegről van szó, egy előre meghatározott összeg lehívásáért versengenek a Szolgáltatók, az ajánlattétel során megajánlott árakon. A módosításra tekintettel a gazdasági szereplőknek (Szolgáltatóknak) tovább kell tartaniuk az áraikat - az ajánlattétel során megajánlott mértéken - amely hátrányos a piaci szereplőkre (Szolgáltatókra) nézve, mivel nem tudják érvényesíteni a szolgáltatások árának a Keretmegállapodás megkötése óta bekövetkezett esetleges növekedését. Mindezek által a szerződés (Keretmegállapodás) gazdasági egyensúlya nem változik (Kbt. 141. § (6) bekezdés b) pontja). c) jelen Módosítás egyik Fél számára sem állapít meg többletfeladatot, nem tartalmaz új elemet egyáltalán, sem az ajánlattevői kötelezettség, sem más tekintetében, ezáltal az eredeti szerződésben (Keretmegállapodásban) meghatározott ajánlattevői kötelezettségek nem változnak (Kbt. 141. § (6) bekezdés c) pontja).
Forrás: OJS 2025/S 231-796290 (2025-11-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-01-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 17 371 489 392 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM01SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: MVM Émász Áramhálózati Kft. Miskolci Egyetem Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 4 darab egyedi szerződés ellenértékét.
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: MÁV Szolgáltató Központ Zrt. MVM Démász Áramhálózati Kft. Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft. HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Magyar Államkincstár Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság Lechner Tudásközpont Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Magyar Államkincstár Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ MVM Démász Áramhálózati Kft. DV Info Informatikai kft. OPUS TITÁSZ Áramhálózati Zártkörűen Működő Részvénytársaság Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság MVM Démász Áramhálózati Kft. Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Korlátolt Felelősségű Társaság Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzeti Energetikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 34 darab egyedi szerződés ellenértékét.
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-12-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 67 755 054 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11856403242 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 239 108 200 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 634 044 350 HUF 💰
5 914 658 800 HUF 💰
2 726 787 880 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Telefon: +36 309305319📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 789 135 108 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft.
Forrás: OJS 2026/S 007-017876 (2026-01-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: DIMOP 131 IT fejlesztő
Hivatkozási szám: EKR000843122025
Rövid leírás:
Árubeszerzés és szolgáltatás megrendelés „DIMOP Plusz-1.3.1-23 IT fejlesztői feladatok elvégzése” Mennyiség: Szolgáltatás cikkszáma: Szolgáltatás...
Többet mutasson
Rövid leírás
Árubeszerzés és szolgáltatás megrendelés „DIMOP Plusz-1.3.1-23 IT fejlesztői feladatok elvégzése” Mennyiség: Szolgáltatás cikkszáma: Szolgáltatás megnevezése: Lehívási kötelezettséggel érintett mennyiség (óra) Lehívási kötelezettséggel nem érintett mennyiség (óra) SWFE02-KTSZ Konzulens/ tanácsadó /szakértő (1 óra) 4 122 1 766 SWFE02-ÜERSZ Üzleti elemző / rendszer-szervező (1 óra) 11 783 5 049 SWFE02-ART Architekt / rendszertervező (1 óra) 5 382 2 306 SWFE02-SZF Szoftverfejlesztő (1 óra) 40 242 17 246 SWFE02-VSZF Vezető szoftver-fejlesztő (1 óra) 12 514 5 362 SWFE02-TM Teszt-menedzser (1 óra) 3 282 1 406 SWFE02-T Tesztelő (1 óra) 5 732 2 456 SWFE02-TWDAM Technical writer / dokumentátor / adminisztratív munkatárs (1 óra) 5 273 2 259 SWFE02-GWDUIU Grafikus/ webdesigner/ user interface szakértő/ usability szakértő (1 óra) 4 822 2 066 Ajánlatkérő a fenti táblázat szerinti „lehívási kötelezettséggel érintett mennyiség” lehívására vállal kötelezettséget. Nyertes Ajánlattevő elfogadja, hogy nincsen semmilyen jogcímen kártérítési igénye arra az esetre, ha Ajánlatkérő csak részben vagy egyáltalán nem él a „lehívási kötelezettséggel nem érintett” mennyiség lehívási jogával. A beszerzés tárgyának részletes leírását, az elvégzendő feladatokat a közbeszerzési dokumentumok részét képező Műszaki Leírás tartalmazza. CPV-kód: 72262000 Szoftverfejlesztési szolgáltatások 72260000 Szoftverrel kapcsolatos szolgáltatások 72263000 Szoftvermegvalósítási szolgáltatások A közbeszerzési dokumentumokban a konkrét termékekre történő utalás kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt, ajánlatot az előírt, vagy az azzal – a műszaki paraméterei tekintetében – egyenértékű termékekre lehet tenni. Az utalás mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben odaértendő. A részajánlattétel kizárása: Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja sem gazdaságilag, sem szakmailag észszerűnek, a szolgáltatás nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné. Ellentétes a gazdasági észszerűséggel, hogy a beszerzés tárgyát képező fejlesztési folyamatokból fakadóan egymással szorosan összefüggő feladatokat különböző szervezetek végezzék. Ezen egymással szorosan összefüggő és egymásra épülő feladatok olyan egységet alkotnak, amelyek feldarabolása gazdasági és szakmai szempontból is rossz hatékonyságú munkavégzést eredményeznének.
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 32000-PI-EU-DP131/11-5/2024
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-07-22 📅
Cím: DIMOP 131 IT fejlesztő
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-em/szerzodes/ugylet.xhtml?alugyletId=4912730🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 229 988 800 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000843122025/9001 A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 10568723241
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Megrendelő késedelmi kötbérre válik jogosulttá, amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős bármely, az Eseti megrendelésben meghatározott...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Megrendelő késedelmi kötbérre válik jogosulttá, amennyiben Vállalkozó olyan okból, amelyért felelős bármely, az Eseti megrendelésben meghatározott részteljesítési határidőt elmulaszt. A késedelmi kötbér mértéke a késedelem 1-10. napja alatt napi 0,5%, a 11. naptól napi 1% mértékű. A késedelmi kötbér maximális mértéke a kötbéralap 20 %-a. A késedelmi kötbér alapja a késedelmesen teljesített Eseti megrendelés nettó értéke. Megrendelő meghiúsulási kötbérre válik jogosulttá, amennyiben a Szerződés teljesítése olyan okból marad el, amelyért a Vállalkozó felelős. A meghiúsulási kötbér mértéke a nettó Vállalkozói díj 25%-a. Amennyiben a Szerződés alapján kiadott Eseti Megrendelés teljesítése olyan okból marad el, amelyért a Vállalkozó felelős, úgy Vállalkozó köteles Megrendelő részére meghiúsulási kötbért fizetni, amelynek mértéke az Eseti Megrendelésben meghatározott teljes nettó vállalkozói díj 25%-a.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: IdomSoft Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23083185244
Postacím: Váci Út 133
Postai irányítószám: 1138
Kapcsolattartó pont: Dr. Soltész Adrienn
E-mail: beszerzes@idomsoft.hu📧
Telefon: +36 17957800📞
URL: https://www.idomsoft.hu🌏
Kiegészítő információk Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. XXI. fejezete alapján.
Változások Egyéb kiegészítő információk
Felek között 2024. július 22. napján, 32000-PI-EU-DP131/11-5/2024 iktatószámon „DIMOP Plusz-1.3.1-23 IT fejlesztői feladatok elvégzése” tárgyban egyedi...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Felek között 2024. július 22. napján, 32000-PI-EU-DP131/11-5/2024 iktatószámon „DIMOP Plusz-1.3.1-23 IT fejlesztői feladatok elvégzése” tárgyban egyedi vállalkozási keretszerződés (a továbbiakban: Szerződés) jött létre. A Szerződés fedezetét az "E-közigazgatási azonosítási és jogosultság kezelés megújítása, a személyes megjelenés nélküli ügyintézés széleskörű elterjesztése, a digitális személyazonosság hordozható eszközön történő implementálását, illetve digitális mobiltárca bevezetését megvalósító fejlesztések" című projekt (a továbbiakban: Projekt) megvalósítására kötött DIMOP_PLUSZ-1.3.1-23-2023-00001 azonosítószámú, EU-s forrású támogatási szerződés (a továbbiakban: Támogatási szerződés) biztosítja. A Támogatási szerződésben foglaltak szerint a Projekt fizikai befejezése 2026. március 31. napja, így a Szerződésben is ezen dátum került rögzítésre a teljesítési időszak végdátumaként. A Támogatási szerződés 2026. március 4. napján módosításra került, melyben a projekt fizikai befejezésének dátuma 2026. december 31. napjára módosult. Ennek okai az alábbiakban kerülnek kifejtésre. A Projekt megvalósítása során Megrendelő elsődleges forrásként az eIDAS rendeletre (Európai Parlament és a Tanács 910/2014/EU rendelete ( 2014. július 23. ) a belső piacon történő elektronikus tranzakciókhoz kapcsolódó elektronikus azonosításról és bizalmi szolgáltatásokról, valamint az 1999/93/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről; továbbiakban: eIDAS 2.0), valamint a Bizottság által gondozott – és folyamatában frissített, jelenleg 2.6 verziónál járó – Architektúra és Referenciakeret dokumentumra (European Digital Identity Wallet Architecture and Reference Framework – továbbiakban: ARF) hagyatkozott, illetve folyamatosan figyelemmel kísérte a véleményezési céllal közzétett bizottsági végrehajtási rendelet-tervezeteket is. Az EU-s szintű szabályozás – beleértve a bizottsági végrehajtási jogi aktusokat, az egyes technikai specifikációkat és az EU által elismert és hivatkozott szabványügyi testületek (ISO, ETSI stb.) által kiadott, jelen témakörben releváns szabványokat és a tárca tanúsítására vonatkozó szabályokat – még erősen hiányos, ezek elkészítése és publikálása jelentős késésben van, vagy eleve későbbi időpontra ígérik őket. Fontos megjegyezni, hogy már az eIDAS 2.0 rendelet is mintegy 5 hónapos csúszással lépett hatályba, a kapcsolódó végrehajtási rendeletek közül ugyan 2024. december 18-án hatályba lépett 5 db végrehajtási rendelet, azonban a jogszabályi környezet még mindig nem tekinthető véglegesnek, mivel további végrehajtási jogi aktusok megjelenésére egészen 2025. év végéig lehet számítani. A tagállami adattárca megoldások bevezetésére az Európai Bizottság által megfogalmazott határidő egységesen - az eIDAS 2.0 rendelet 5a cikk (1) bekezdésben megjelölt - végrehajtási jogi aktusok hatályba lépésétől számított 24 hónapon belüli bevezetési határidőt ír elő a tagállamok számára. Mint látható, a fejlesztési feladatokat közvetlenül meghatározó ARF továbbra is folyamatos változásban van, szabályozási tárgyköre bővül, részletszabályai módosulnak. A jelenlegi érvényes verzió a 2.6-os, amely továbbra sem végleges változatot jelent. Az Európai Uniós jogszabályi környezettel párhuzamosan zajlik még a nemzeti szervezet- és feladatrendszer – beleértve a tanúsítási rendszert – kialakítása is. Így a hazai szabályozási környezet sem tekinthető még véglegesnek. A fentiekben részletezett külső függőségek következtében Megrendelő szükségesnek tartotta a projektütemezés felülvizsgálatát, a projekt fizikai befejezésének 9 hónappal történő hosszabbítását. Fentiekkel összhangban a Támogatási szerződésben rögzített mérföldkövek elérésének időpontja és a mérföldkövekhez kapcsolódó műszaki-szakmai eredmények kerültek időben átütemezésre a módosítás keretében, az egyes eredmények műszaki-szakmai tartalmának változatlanul hagyása mellett. Fentiekre figyelemmel a Szerződésben rögzített teljesítési időszak módosítása vált szükségessé a Támogatási szerződéssel összhangban azzal, hogy a Szerződésben megjelölt erőforrás-mennyiség nem változik tekintettel arra, hogy a Projekt időtartamára tervezett feladatok csupán átütemezésre kerülnek. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIIII. törvény 141.§ (4) bekezdés c) pontja alapján a következő feltételek együttes teljesülése esetén kerülhet sor: ca) a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket az ajánlatkérő kellő gondossággal eljárva nem láthatott előre; cb) a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét; cc) az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át. Az egyes alpontok vizsgálatát követően megállapítható, hogy jelen szerződésmódosításnak közbeszerzési szempontból nincs akadálya figyelemmel arra, hogy a Támogatási szerződés záró időpontjának módosulása Megrendelő részéről a Szerződés megkötésének időpontjában előre nem volt látható, a szerződésmódosítás keretében sem a Szerződés általános jellege, sem a Szerződés ellenértéke nem változik. Az eredeti szerződés megkötésének időpontja: 2024. július 22. A szerződés eredeti értéke: nettó 3 229 988 800,00 ,- Ft + ÁFA A szerződés eredeti lejárati időpontja: 2026. március 31. A szerződésmódosítás megkötésének időpontja: 2026. március 18. A szerződés szerződésmódosítást követő értéke nem változott: nettó 3 229 988 800,00 ,- Ft + ÁFA A szerződés szerződésmódosítást követő lejárati időpontja: 2026. december 31. Tekintettel arra, hogy a szerződés megkötésére 2024. július 22-én került sor, annak időbeli hatálya pedig a projekt időtartamához igazodott, Megrendelő az elvárható és kellő alapossággal határozta meg azt. A Projekt megvalósítása során felmerülő - fent ismertetett - körülmények tették szükségessé a Támogatási szerződés módosítását, melyhez jelen szerződésmódosítás is igazodik. Megrendelő számára 2024. júliusában nem volt előrelátható, hogy a Projekt 2026. márciusában meghosszabbításra fog kerülni. A teljesítési határidő ténylegesen indokoltan a Projektzáráshoz igazodik.
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.

Forrás: OJS 2026/S 083-292485 (2026-04-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 548 568 000 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
DKM02SWFE21 keretmegállapodáson belül a KM 2. szakaszában a versenyújranyitások és közvetlen megrendelések során az alábbi Ajánlatkérőkkel kötött szerződést a Nyertes Ajánlattevő: OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kortátolt Felelősségű Társaság MÁV Szolgáltató Központ Zrt. Az adott közbeszerzési rész magát a keretmegállapodást kötött nyertes közös ajánlattevői kört takarja, mely összesítve tartalmazza a hirdetménnyel érintett időintervallum alatt kötött 2 darab egyedi szerződés ellenértékét.
A szerződés odaítélése
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-31 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 548 568 000 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: 4iG Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Kiegészítő információk További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint: A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21 1.) Nyertes közös ajánlattevő:-Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő...
Többet mutasson
További információk
44/2015.(XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerint: A Keretmegállapodás azonosítója: DKM01SWFE21 1.) Nyertes közös ajánlattevő:-Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),-VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),-Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest, Lajos utca 74-76., 10900963241),-CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3.,13730848241),-Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),-Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241) 2.) Nyertes közös ajánlattevő:-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),-GriffSoft Informatikai Zrt. (1041 Budapest, Görgey Artúr utca 69-71., 12573936241),-WSH Számítástechnikai, Oktató és Szolgáltató Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 97., 12048898243),-NÁDOR Rendszerház Irodaautomatizálási Kft. (1152 Budapest, Telek utca 7-9., 10507326242),-Lillyneir Rendszermérnök Kft. (1117 Budapest, Alíz utca 1. B. ép. 1. em., 23567296243),-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideo u. 16/A, 10568723241),-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244) 3.) Nyertes közös ajánlattevő -TRACO Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. (1077 Budapest, Izabella Utca 5. pinceszint 1., 11856403242),-BlackBelt Technology Kft. (1027 Budapest, Ganz utca 16. 3.em., 24334934241),-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest, Lajos utca 26., 28771315-2-41),-Techwave Hungary Számítástechnikai Szolgáltató Zrt. (1138 Budapest, Dunavirág utca 2-6. I. torony. ép. 6. em., 24190239241),-Care All Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (1121 Budapest, Törökbálinti út 15. A. ép. fszt., 13284567243),-Kibu Innováció Nonprofit Kft. (1092 Budapest, Ráday u 30., 10222098243),-e-Corvina Informatikai Szolgáltató Kft., (1134 Budapest, Róbert Károly körút 64-66., 13102212241) 4.) Nyertes közös ajánlattevő-Telekom Rendszerintegráció Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1.,14161177243),-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241),-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242),-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241) 5.) Nyertes közös ajánlattevő-Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán körút 48-52., 12613056242),-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11., 13665908241),-EURO ONE Számítástechnikai Zrt. (1145 Budapest, Újvilág utca 50-52., 10649297244),-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),-Intelliport Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 24121392241),-New Line Technologies Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly körút 70-74., 22783459241),-ATOS Magyarország Kft. (Budapest, Váci út 121-127. Váci Greens D.ép. 4. em., 10378144241) A Keretmegállapodás azonosítója: DKM02SWFE21 1.) Nyertes közös ajánlattevő- Ulyssys Számítástechnikai Fejlesztő és Tanácsadó Kft. (1024 Budapest, Lövőház Utca 39., 10720534241),- VFT Vezetési Tanácsadó és Informatikai Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József utca 23/A., 23393570243),- Answare Informatikai Szolgáltató Kft. (1036 Budapest,Lajos utca 74-76., 10900963241),- CLARMONT I. S. Kft., (1054 Budapest, Tüköry utca 3., 13730848241),- Training360 Kft. (1117 Budapest, Budafoki út 56. A. ép. III.em., 23150041243),- Sonrisa Informatikai Kft. (1022 Budapest, Bég utca 3-5. 1. em. 108., 13873222241) 2.) Nyertes közös ajánlattevő-4iG Nyrt. (1037 Budapest, Montevideo Utca 8. 12011069244),-EN-CO Software Zrt. (1118 Budapest, Schweidel utca 5., 28759999243),-Sagemcom Magyarország Elektronikai Kft. (1037 Budapest, Montevideó u. 16/A, 10568723241),-I-Cell Mobilsoft Zrt. (1143 Budapest, Hungária köz 5., 24132402244),-IMG Solution Zrt. (1023 Budapest Lajos Utca 26., 28771315241),-ASH Szoftverház Kft. (1117 Budapest Budafoki Út 97., 23940165243) 3.) Nyertes közös ajánlattevő-T-Systems Magyarország Zrt. (1097 Budapest, Könyves Kálmán Körút 36., 12928099244),-GVSX Szolgáltató Kft. (1139 Budapest, Fáy utca 20., 14755617241), K-Kermann Műszaki Fejlesztő és Tanácsadó Zrt. (1139 Budapest, Röppentyű Utca 48., 27984026242)-SBP Systems Kft. (1037 Budapest, Montevideo utca 6. III.em. 1., 14278565241),-Grepton Informatikai Zrt. (1087 Budapest, Könyves Kálmán Körút 48-52., 12613056242),-MOLARIS Informatikai Fejlesztő és Szolgáltató Kft. (1138 Budapest, Váci Út 135-139. B. ép. 5. em., 13761561241) 4.) Nyertes közös ajánlattevő Delta Systems Kft. (1134 Budapest, Róbert Károly Krt. 70-74., 13978774241),-Soloron IT Zrt. (1054 Budapest, Kálmán Imre utca 1., 26789402241),-S&T SERVICES Hungary Kft. (2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., 23569810213),-PRINTNET Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (2112 Veresegyház, Szent Erzsébet körút 11., 12496679213),-NETvisor Informatikai és Kommunikációs Zrt. (1119 Budapest, Petzvál József Utca 56., 14023059243)-DMS Services Kft. (1021 Budapest, Labanc út 6. A. ép. fszt. 1. 6. A. ép. fszt. 1., 14727485241),-E-Group ICT Software Informatikai Zrt. (1027 Budapest, Kacsa utca 11, 13665908241) 5.) Nyertes közös ajánlattevő-TIGRA Computer- és Irodatechnikai Kft. (1118 Budapest, Budaörsi Út 64., 12218778243),-ATOS Magyarország Kft. (1138 Budapest, Váci Út 121-127. Váci Greens D Irodaépület, 4. emelet, 10378144241),-BIS-INFORMr Szolgáltató Kft. (1147 Budapest, Telepes Utca 76., 10820957242),-Fornax ICT Infokommunikációs Megoldások Kft. (1123 Budapest, Táltos utca 1., 14161177243),-Virgo Systems Informatikai Kft. (8200 Veszprém, Óváros Tér 25. 1.em., 12497278219),-Zalaszám Informatika Kft. (8900 Zalaegerszeg, Mártírok Útja 53., 10548873220)