1) Jelen eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) alkalmazásával kerül lefolytatásra, részletes szabályok a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendeletben. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. (
http://nekszt.hu) látja el. Az EKR használatával kapcsolatos útmutatók:
https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas és
http://nekszt.hu/tamogatas/ címeken.
2) Közbeszerzési dokumentumok (KD) az EKR-ben érhetők el a „Közbeszerzési dokumentáció / További közbeszerzési dokumentumok” menüpont alatt, Ajánlatkérő ezen a felületen tart kapcsolatot az eljárás résztvevőivel.
A részvételi jelentkezést/ajánlatot (annak részeként a felhívás és a KD által előírt nyilatkozatokat) az EKR-en keresztül kell benyújtani elektronikus formában (amely nyilatkozat tekintetében az EKR-ben űrlap áll rendelkezésre, ott a nyilatkozatot ezen űrlap használata mellett kell benyújtani).
3) A részvételi jelentkezéshez csatolni kell
— felolvasólapot
— a Kbt. 66. § (6), ill. adott esetben 65. § (7) bekezdések szerinti nyilatkozatokat
— közös részvételre jelentkezés esetén a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot
EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös részvételre jelentkezők/ajánlattevők/kapacitás nyújtók képviseletében a részvételre jelentkező teszi meg (a más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott felel azért, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak/adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) szerinti egyetemleges felelősségét)
— részvételre jelentkező/ajánlattevő (alvállalkozó/kapacitás nyújtó) aláírási címpéldányát/ügyvéd/ kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját
— amennyiben az ingyenes elektronikus adatbázisból Ajánlatkérő számára nem elérhető: cégkivonatát vagy annak elérhetőségét (URL)/adott esetben változásbejegyzés iratait, vagy nemleges nyilatkozatot
4) Ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban a Kbt. 84. § (6) bekezdése alapján az első ajánlattételre 10 napnál rövidebb határidőről rendelkező megállapodást fog kezdeményezni a jelentkezőkkel.
Az ajánlattételi szakaszban az ajánlatkérő szakmai ajánlat és adatszolgáltatás benyújtását várja el, a következő fő tartalmi elemekkel (a részletes elvárásokat az ajánlattételi felhívás fogja tartalmazni):
— a szállítandó eszközökre vonatkozó, a műszaki leírásban meghatározott követelményeknek való tételes megfelelést igazoló dokumentumot (részletes műszaki ajánlatot - a műszaki ajánlatnak tartalmaznia kell az eszközök műszaki jellemzőit, gyártóját, típusát és/vagy cikkszámát, gyártói adatlapját vagy az előbbieket igazoló más megfelelő dokumentumot/igazolást),
— a jótállási feltételekről szóló leírást,
— adatszolgáltatást a mérőkamrát magában foglaló épület kivitelezője részére, legalább az alábbi adattartalommal:
— a kamra alaprajza (méretadatokkal) és magassága
— a kamra súlya és az általa okozott terhelés (pont, vonali és területi jellegű)
— ajtók javasolt elhelyezése és méretei
— szellőző, hűtő-fűtő rendszer árnyékoló rácsok ajánlott mérete, száma és elhelyezése
— aspirációs füstérzékelő rendszer csatlakozásainak ajánlott elhelyezése és méretei
— villamos csatlakozások helye
— a kamra földelési pontjai, lehetőség szerint igazodva az épület földelési hálózatához
Azzal, hogy a részvételi szakaszban a részvételre jelentkező nem tehet ajánlatot [Kbt. 85. § (1)].
5) Kiegészítés a II.1.6) ponthoz: tekintettel a beszerzés mennyiségére (1 db mérőkamra és a vele funkcionális egységben működő 1 db kezelő fülke) a műszaki/gazdasági észszerűséggel nem összeegyeztethető a részekre történő ajánlattétel biztosítása [Kbt. 61. § (4)]
6) Kiegészítés II.2.5) ponthoz: Ajánlatkérő jelen eljárásban a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját alkalmazza, mivel az ajánlatkérő igényeinek a II.2.4) pontban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő eszköz/szolgáltatás felel meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja [Kbt. 76. § (5)].
7) Kiegészítés a IV.1.1) ponthoz: a tárgyalásos eljárás alkalmazásának jogcíme: az ajánlatkérő igényeit nem lehet kielégíteni a piacon azonnal rendelkezésre álló kész megoldások kiigazítása, ajánlatkérő egyéni igényekhez alakítása nélkül [Kbt. 85. § (2) bek. a) pont].
8) Kiegészítés a IV.1.5) ponthoz: Amennyiben Ajánlatkérő úgy dönt, hogy tárgyalás tartására kerül sor, úgy szükség szerint dönthet úgy, hogy a tárgyalást elektronikus hírközlő hálózat útján (online) fogja megtartani. Ebben az esetben Ajánlatkérő az elektronikus hírközlő hálózathoz való hozzáféréshez szükséges technikai adatokat a tárgyalás tartásáról szóló értesítésben, illetőleg azzal egyidejűleg adja meg. Ajánlatkérő jelzi, hogy a tárgyalás technikai megvalósításra előreláthatólag a Microsoft Teams szoftvert fogja használni (ennek WEB alapú kliens verziója ingyenesen hozzáférhető).
További információk a VI.4.3) pontban, részletes információk a közbeszerzési dokumentumokban. A részvételi jelentkezések felbontásának ideje: 2021/08/31 15:00