Árubeszerzés az Agora Nonprofit Kft. projektjeihez

Agora Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.

Adásvételi szerződés - A Jövőkép Műhely és a Kreatívmédia-szolgáltató és tehetségfejlesztő műhely eszközfeltételeinek megteremtése, továbbá A városi eszközpark fejlesztése a TOP 7.1.1-16 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva elnevezésű felhívás keretében.
Az Agora Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ajánlatkérő komplex kultúra-, szabadidő-, és közösségszervező, sportlétesítményeket üzemeltető szervezetként működik Tatabányán, amelyben a sport, a kultúra és a vendéglátás egymást erősítő módon kiszolgálja a város és a térség lakóinak, cégeinek igényeit.
A közbeszerzési eljárás alapján megkötésre kerülő szerződések keretében közösségi funkcióval bíró fejlesztések megvalósítására kerül sor az A Vértes Agorája művelődési központban, illetve a Jászai Mari Színház, Népház épületében.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-03-30. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-02-15.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-02-15 Ajánlati felhívás
2021-09-22 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2021-11-11 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2021-02-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Televízió- és rádió-vevőkészülék, valamint hang- és videofelvevő és -visszajátszó berendezések
Hivatkozási szám: EKR000783242020
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés - A Jövőkép Műhely és a Kreatívmédia-szolgáltató és tehetségfejlesztő műhely eszközfeltételeinek megteremtése, továbbá A városi...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Televízió- és rádió-vevőkészülék, valamint hang- és videofelvevő és -visszajátszó berendezések 📦
További CPV-kód: Televízió- és rádió-vevőkészülék, valamint hang- és videofelvevő és -visszajátszó berendezések 📦
Számítógépek és tartozékaik 📦
Világítóberendezések és villamos lámpák 📦
Bútorok (beleértve irodai bútorok), lakberendezési cikkek, háztartási berendezések (kivéve világítás) és tisztítótermékek 📦
Bútorok 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Komárom-Esztergom 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Agora Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
Postacím: Szent Borbála út 19.
Postai irányítószám: 2800
Postai város: Tatabánya
Kapcsolat
Internetcím: http://www.avertesagoraja.hu 🌏
E-mail: zoltan.kunfalvi@drkunfalvi.hu 📧
Telefon: +36 303637384 📞
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000783242020/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000783242020/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-02-15 📅
Benyújtási határidő: 2021-03-30 📅
Közzététel dátuma: 2021-02-19 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 035-084960
HL-S szám: 35
További információk
A II.2.7. pontban rögzített 50 nap naptári napokban értendő és a szerződés hatályba lépésétől számítódik.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi szerződés - A Jövőkép Műhely és a Kreatívmédia-szolgáltató és tehetségfejlesztő műhely eszközfeltételeinek megteremtése, továbbá A városi...  Többet mutasson
Az Agora Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ajánlatkérő komplex kultúra-, szabadidő-, és közösségszervező,...  Többet mutasson
Többet mutasson (1)
A közbeszerzési eljárás alapján megkötésre kerülő szerződések keretében közösségi funkcióval bíró fejlesztések megvalósítására kerül sor az A Vértes Agorája...  Többet mutasson
A rész elnevezése: Kreatívmédia műhely - videó- és fotótechnika
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A közbeszerzés 1. részében megkötésre kerülő adásvételi szerződés alapján az A Vértes Agorája művelődési központban kreatívmédia-szolgáltató és...  Többet mutasson
Az alábbi video- és fotótechnikai és világítási eszközök beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
Többet mutasson (18)
— kompakt, cserélhető objektíves filmes kamera és fényképezőgép, 2db optikával (3 db)
— filmes kamera pótakkumulátor (6 db)
— filmes kamera akkumulátor töltő, dupla (3 db)
— napelemes powerbank külső akkumulátor töltőhöz (3 db)
— memóriakártya kamerához (6 db)
— kameratáska (3 db)
— tripod állvány videókamerához (3 db)
— videó lámpa (6 db)
— videólámpa akkumulátor (6 db)
— kamera stabilizátor (3 db)
— árnyékoló és derítőlap (3 db)
— green box összecsukható háttér (3 db)
— fényállvány (6 db)
Az egyes tételek elvárt műszaki tartalmát a közbeszerzési dokumentáció mellékletét képező árazatlan költségvetés D oszlopa (Főbb paraméterek) tartalmazza.
Az egyes eszközök, részegységek, tartozékok, szoftverek, stb. típusára utaló megnevezések kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében...  Többet mutasson
Ajánlattevő a megajánlott eszköz megfelelőségét gyártói megfelelőségi nyilatkozattal köteles igazolni.
A CE megfelelőség értékelési tanúsítványt kizárólag nyertes ajánlattevő köteles a szerződés megkötésekor bemutatni, azt az ajánlat részeként még nem...  Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata az adott eszköz beszerzése és leszállítása.
Időtartam: 50 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00364
További információk:
A II.2.7. pontban rögzített 50 nap naptári napokban értendő és a szerződés hatályba lépésétől számítódik.
A rész elnevezése: Kreatívmédia műhely - hangtechnika
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A közbeszerzés 2. részében megkötésre kerülő adásvételi szerződés alapján az A Vértes Agorája művelődési központban kreatívmédia-szolgáltató és...  Többet mutasson
Az alábbi hangtechnikai eszközök beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
Többet mutasson (9) — digitális keverőpult, adásvezérlés (1 db)
— adásmikrofon (3 db)
— fejhallgató erősítő (3 db)
— zárt stúdiófejhallgató (4 db)
— monitorhangfal lehallgatáshoz (2 db)
— broadcast mikrofonállvány (3 db)
— riportermikrofon (3 db)
— boom-szett (puskamikrofon + szélfogó + rezgéscsillapító + mikrofonrúd + táska) (3 db)
— 4 csatornás mobil hangrögzítő (3 db)
A rész elnevezése: Kreatívmédia műhely - informatika
A rész száma: 3
Rövid leírás:
A közbeszerzés 3. részében megkötésre kerülő adásvételi szerződés alapján az A Vértes Agorája művelődési központban kreatívmédia-szolgáltató és...  Többet mutasson
Az alábbi oktatást támogató informatikai eszközök beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
Többet mutasson (4) — all-in-one számítógép oktatáshoz (4 db)
— hálózati adattároló (NAS) (1 db)
— 19” szabvány rackbe szerelhető hálózati útválasztó (router) (1 db)
— WiFi Acces point (vezeték nélküli hálózat elérési pont) (1 db)
A rész elnevezése: Jövőkép Műhely tréningsorozat eszközbeszerzése
A rész száma: 4
Rövid leírás:
A közbeszerzés 4. részében megkötésre kerülő adásvételi szerződés alapján az A Vértes Agorája művelődési központban megvalósításra kerülő, közművelődési...  Többet mutasson
Az alábbi eszközök beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
Többet mutasson (3) — multimédiás hangfal szett (1 db)
— végerősítő multimédiás hangfal szetthez (1 db)
— rövid vetítési távolságú projektor (1 db)
A lehetőségek leírása:
Amennyiben a II.2.4) pontban megadott eszközök nyertes ajánlattevő által megadott ajánlati ára nem éri el az ajánlatkérő számára rendelkezésre álló fedezet...  Többet mutasson
— 1U rack keverőt (1 db)
Többet mutasson (5) — 1U 8 D furatos rack panelt (1 db)
— XLR mama D furatos aljzatot (2 db)
— TRS mama D furatos aljzatot (3 db)
— RCA lengő dugót (6 db)
— duplán szigetelt hangfalkábelt (35 m).
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00367
A rész elnevezése: A városi eszközpark Agora - fénytechnika
A rész száma: 5
Rövid leírás:
A közbeszerzés 5. részében megkötésre kerülő adásvételi szerződés alapján az A Vértes Agorája művelődési központ eszközparkjának fejlesztésére kerül sor....  Többet mutasson
Az alábbi fénytechnikai eszközök beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
Többet mutasson (14) — forgófejes fényvető WASH (12 db)
— forgófejes fényvető Beam (8 db)
— LED PAR lámpa (24 db)
— LED stroboszkóp (4 db)
— Hazer (1 db)
— füstgép (2 db)
— erősáramú elosztó (2 db)
— gyengeáramú jelosztó (2 db)
— jelkábel (300 m)
— csatlakozó PÁR jelkábelhez (80 pár)
— tépőzáras kábelkötegelő (80 db)
— digitális fényvezérlő pult (1 db)
— LED BAR (8 db)
— ART NET interface 8 DMX out (1 db)
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00365
A rész elnevezése: A városi eszközpark Agora - hangtechnika
A rész száma: 6
Rövid leírás:
A közbeszerzés 6. részében megkötésre kerülő adásvételi szerződés alapján az A Vértes Agorája művelődési központ eszközparkjának fejlesztésére kerül sor, a...  Többet mutasson
Az alábbi hangtechnikai eszközök (keverőpultok és vezérlés) beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
Többet mutasson (47) — kompakt digitális keverőpult rendszer (1 db)
— ultra-kompakt tabletes digitális keverő (1 db)
— CAT5e SFTP kábel digitális keverőpulthoz (125 m)
— kábeldob CAT5e kábelhez (2 db)
— külső hangkártya meglévő DiGiCo SD9 digitális keverőpulthoz hordtáskával (1 db)
— USB-s audio interfész hordtáskával (2 db)
— kis méretű analóg keverőpult (2 db)
— hordozható szünetmentes tápegység kisebb eszközökhöz, 540W (2 db)
— hordozható szünetmentes tápegység kisebb eszközökhöz, 330W (2 db)
— meglévő Meyer Sound UPA1P időjárásvédelmi kiegészítése (2 db)
— kompakt aktív mélyfrekvenciás hangsugárzó (6 db)
— rendszerprocesszor (2 db)
— könnyű, kompakt aktív, szélessávú hangsugárzó (8 db)
— hangfalállvány (8 db)
— csörlős hangfalállvány (2 db)
— szatelit rúd (4 db)
— hordtáska hangfalállványokhoz (7 db)
— hordtáska mikrofon állványhoz (4 db)
— mikrofonállvány - nagy gémes (16 db)
— mikrofonállvány - kis gémes (9 db)
Az alábbi hangtechnikai eszközök (mikrofonkészlet) beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
— mérőmikrofon (3 db)
— dinamikus lábdobmikrofon (1 db)
— kondenzátor lábdobmikrofon (1 db)
— dinamikus ütőhangszer mikrofon (3 db)
— dinamikus hangszermikrofon (11 db)
— dinamikus hangszermikrofon (2 db)
— kismembrános kondenzátor mikrofon készlet (2 db)
— nagymembrános kondenzátor hangszermikrofon (2 db)
— nagymembrános dinamikus hangszermikrofon (4 db)
— határfelület mikrofon (4 db)
— lavalier dinamikus hangszermikrofon (6 db)
— övcsipesz lavalier dinamikus hangszermikrofonhoz (6 db)
— csíptető készlet lavalier dinamikus hangszermikrofonhoz (6 db)
— védőtok mikrofonkészlethez (1 db)
— pulpitus mikrofon (1 db)
— rezgéscsillapító kengyel pulpitus mikrofonhoz (1 db)
— aktív sztereo DI (4 db)
— passzív mono DI (8 db)
Az alábbi hangtechnikai eszközök (vezeték nélküli rendszer) beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
— vezeték nélküli mikrofon rendszer (1 db)
Az alábbi kábelkészlet beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
— villamos kábel készlet (1 db)
— hangtechnikai jelkábel készlet (1 db)
Az alábbi Intercom rendszer beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
— intercom rendszer (1 db)
— ipari VHF rádió szett (1 db)
A lehetőségek leírása:
Amennyiben a II.2.4) pontban megadott eszközök nyertes ajánlattevő által megadott ajánlati ára nem éri el az ajánlatkérő számára rendelkezésre álló fedezet...  Többet mutasson
— analóg audio jelosztó rendszert (1 db).
A rész elnevezése: A városi eszközpark Agora - színpadtechnika
A rész száma: 7
Rövid leírás:
A közbeszerzés 7. részében megkötésre kerülő adásvételi szerződés alapján az A Vértes Agorája művelődési központ eszközparkjának fejlesztésére kerül sor,...  Többet mutasson
Az alábbi színpadtechnikai eszközök beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
Többet mutasson (16) — alutraverz 2m (8 db)
— alutraverz 3m (4 db)
— alutraverz 1m (8 db)
— alutraverz 0,5m (8 db)
— alutraverz 3 irányú 90 fokos sarokelem (4 db)
— alutraverz 2 irányú 90 fokos sarokelem (4 db)
— alutraverz T idom (2 db)
— fedés ponyva (1 db)
— színpadlap 2m x 1m (24 db)
— színpadlap 1m x 1m (2 db)
— kábeltaposó, 3 csatornás (45 db)
— kábeltaposó idom, 30 fok (12 db)
— színpadi emelő (work) (2 db)
— állítható bilincs színpadi emelőhöz Adapter fentihez (2 db)
— pulpitus (1 db)
Az egyes eszközök, részegységek, tartozékok, stb. típusára utaló megnevezések kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek....  Többet mutasson
A rész elnevezése: A városi eszközpark Agora - informatika
A rész száma: 8
Rövid leírás:
A közbeszerzés 8. részében megkötésre kerülő adásvételi szerződés alapján az A Vértes Agorája művelődési központ eszközparkjának fejlesztésére kerül sor,...  Többet mutasson
Az alábbi informatikai eszközök beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
Többet mutasson (4) — előadáslebonyolító szoftver (1 db)
— elektroakusztikai mérőszoftver (1 db)
— hordozható számítógép (2 db)
— tablet digitális keverőpultokhoz védőtokkal és hordozóval, port extenderrel (2 db)
A rész elnevezése: A városi eszközpark Agora - konténerek és tárolás
A rész száma: 9
Rövid leírás:
A közbeszerzés 9. részében megkötésre kerülő adásvételi szerződés alapján az A Vértes Agorája művelődési központ eszközparkjának fejlesztésére kerül sor,...  Többet mutasson
Az alábbi konténerek és tároló eszközök beszerzésére kerül sor a zárójelben feltüntetett mennyiségben:
Többet mutasson (26) — rétegelt lemez fenol bevonattal, 9 mm (18 tábla)
— rétegelt lemez fenol bevonattal, 6.5 mm (5 tábla)
— pillangózár - profilozott tálca (78 db)
— pillangózár - kis méretű (4 db)
— záróprofil (20 szál)
— ajtóprofil (16 szál)
— élprofil (50 szál)
— sarokvédő golyós (132 db)
— sarokvédő golyós, ajtóprofilhoz (160 db)
— sarokmerevítő (200 db)
— sarokmerevítő (150 db)
— kitámasztós zsanér (26 db)
— forgó kerék (22 db)
— forgó fékezhető kerék (22 db)
— flightcase fül (80 db)
— flightcase fül ellendarab (80 db)
— bőrönd fül (4 db)
— keréktálca (40 db)
— gumiláb (76 db)
— záróprofil 6,5mm anyaghoz (15 szál)
— ajtóprofil 6,5mm anyaghoz (15 szál)
— golyós sarok 6,5mm ajtóprofilhoz (30 db)
— keményhab szivacs 5 mm (30 db)
— keményhab szivacs 10 mm (30 db)
— fiókos konténer (2 db)
— kábeles láda (2 db)
A rész elnevezése: A városi eszközpark fejlesztése - Népház I.
A rész száma: 10
Rövid leírás:
A közbeszerzés 10. része alapján megkötésre kerülő adásvételi szerződéssel a Jászai Mari Színház, Népház részére fénytechnikai eszközök beszerzésére kerül...  Többet mutasson
— LEDES Fresnel fényvető és terelőlemez (6 db)
Többet mutasson (1) — LEDES Profil lámpa és optika (2 db)
A rész elnevezése: A városi eszközpark fejlesztése - Népház II.
A rész száma: 11
Rövid leírás:
A közbeszerzés 11. része alapján megkötésre kerülő adásvételi szerződéssel a Jászai Mari Színház, Népház részére vetítés- és hangtechnikai, illetve...  Többet mutasson
— nagyteljesítményű installációs projektor és objektívek (1 db)
Többet mutasson (3) — professzionális all-in-one számítógép (1 db)
— színpadi egység meglévő digitális keverőpulthoz (2 db)
— kompakt digitális keverőpult (1 db)
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 1.
2800 Tatabánya, Népház utca 5.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Kizáró okok valamennyi rész ajánlati körben:
1.) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevő), alvállalkozó és nem
Többet mutasson (13)
Vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2)
Bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
2.) Az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában
Résztvevő gazdasági szereplőt, akivel szemben az 1.) pontban meghatározott kizáró okok az eljárás során
Következnek be.
Igazolási módok:
1) Előzetes igazolás
Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával igazolja...  Többet mutasson
Az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók esetében a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot
Kell benyújtani.
2) A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be...  Többet mutasson
Alapján lehetséges.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlat benyújtásakor a Kr. II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell...  Többet mutasson
Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson (19)
Az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, nem kéri az EEKD IV....  Többet mutasson
A Kr. IV. Fejezetében említett igazolási módok a Kr. V. Fejezetének megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői...  Többet mutasson
Ajánlatkérő előírása a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti igazolási módra vonatkozóan:
Benyújtandó AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet P1) nyilatkozata
— az 1. rész esetében videó- és/vagy fotótechnikai eszközök szállításából
— a 2. rész esetében hangtechnikai eszközök szállításából
— a 3. rész esetében informatikai eszközök szállításából
— a 4. rész esetében hangtechnikai eszközök szállításából
— az 5. rész esetében fénytechnikai eszközök szállításából
— a 6. rész esetében hangtechnikai eszközök szállításából
— a 7. rész esetében színpadtechnikai eszközök szállításából
— a 8. rész esetében informatikai eszközök szállításából
— a 9. rész esetében tárolóeszközök és/vagy konténerek szállításából
— a 10. rész esetében fénytechnikai eszközök szállításából
— a 11. rész esetében informatikai eszközök szállításából
Származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételről legfeljebb a felhívás feladásának napjától visszafele számított három mérlegfordulónappal...  Többet mutasson
Amennyiben az előírt alkalmassági feltételnek ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva kíván
Megfelelni, az előzőek szerint előírt igazolási módon túl, a Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdése szerinti releváns nyilatkozatok és
Igazolások is benyújtandók az ajánlatban. Továbbá a gazdasági szereplő köteles az adott - általa igazolandó - alkalmassági feltételnek való megfelelést a...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1) Alkalmas AT, ha rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafele számított legfeljebb három,
Mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre visszamenőleg
Többet mutasson (18)
— az 1. rész esetében videó- és/vagy fotótechnikai eszközök szállításából származó nettó 1 000 000,- Ft,
— a 2. rész esetében hangtechnikai eszközök szállításából származó nettó 850 000,- Ft,
— a 3. rész esetében informatikai eszközök szállításából származó nettó 1 000 000,- Ft,
— a 4. rész esetében hangtechnikai eszközök szállításából származó nettó 480 000,- Ft,
— az 5. rész esetében fénytechnikai eszközök szállításából származó nettó 20 000 000,- Ft,
— a 6. rész esetében hangtechnikai eszközök szállításából származó nettó 13 500 000,- Ft,
— a 7. rész esetében színpadtechnikai eszközök szállításából származó nettó 4 900 000,- Ft,
— a 8. rész esetében informatikai eszközök szállításából származó nettó 1 400 000,- Ft,
— a 9. rész esetében tárolóeszközök és/vagy konténerek szállításából származó nettó 1 500 000,- Ft,
— a 10. rész esetében fénytechnikai eszközök szállításából származó nettó 3 500 000,- Ft,
— a 11. rész esetében informatikai eszközök szállításából származó nettó 8 000 000,- Ft
Árbevétellel.
Több részre történő ajánlattétel és azonos közbeszerzési tárgy esetén elegendő a magasabb árbevételi követelménynek megfelelni.
Alanyi kör:
A III.1.2./P1) pontban meghatározott követelménynek közös AT-k együttesen is megfelelhetnek (Kbt. 65. § (6) bekezdés).
A gazdasági szereplők (GSz-k) közül elegendő csak annak nyújtani a vonatkozó igazolást, aki az adott alkalmassági feltétel
Igazolásában részt vesz.
Az előírt alkalmassági feltételnek AT más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül (Kbt....  Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek: A) Előzetes igazolás
M/1. Ajánlattevő az EEKD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági
Többet mutasson (9)
Követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti felhívásra benyújtandó igazolások
M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap legjelentősebb szállítása ismertetését az alkalmassági...  Többet mutasson
— a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap),
— a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége),
— a referencia tárgya (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel),
— a szállítás mennyisége,
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, a 321/2015.
Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont, a 22. § és 24. § alapján.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban teljesített pozitív...  Többet mutasson
— az 1. rész esetében legalább 1 db cserélhető objektíves filmes kamera és fényképezőgép és/vagy legalább 2 db videólámpa,
Többet mutasson (14)
— a 2. rész esetében legalább 1 db adásmikrofon és/vagy legalább 1 db mobil hangrögzítő,
— a 3. rész esetében legalább 1 db kép-és hangfelvétel utómunkára alkalmas teljesítményű all-in-one számítógép (all-in-one számítógép: teljes értékű asztali...  Többet mutasson
— a 4. rész esetében legalább 1 db multimédiás hangfalszett (a „multimédiás” jelző a célfelhasználásra utal, azaz alkalmas audiovizuális tartalmak magas...  Többet mutasson
— az 5. rész esetében legalább 2 db forgófejes fényvető, és/vagy legalább 3 db LED PAR lámpa, legalább 1 db füstgép,
— a 6. rész esetében legalább 1 db digitális keverőpult és/vagy legalább 2 db aktív hangsugárzó, legalább 2 db hangszermikrofon,
— a 7. rész esetében legalább egy db 10 méter fesztávú függesztett világítási hídhoz elegendő alutraverz és/vagy legalább 4 db színpadlap és 10 db kábeltaposó,
— a 8. rész esetében legalább 1 db hordozható számítógép,
— a 9. rész esetében legalább 1 db fiókos konténer és/vagy 1 db kábeles láda,
— a 10. rész esetében legalább 1 db színházi fényvető,
— a 11. rész esetében legalább 1 db digitális keverőpult
Szállítása.
Egy referenciaigazolás a fent előírt alkalmassági minimumkövetelmények közül több alkalmassági minimumkövetelménynek (több részajánlati körben) való...  Többet mutasson
Ajánlatkérő referenciaként elfogadja a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett...  Többet mutasson
Ajánlatkérő referenciaként elfogadja az olyan teljesítést is, amelynek keretében a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés...  Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A kötbérre vonatkozó, jelen pont szerinti rendelkezések valamennyi (1-11.) részre irányadók.
Késedelmi kötbér: A késedelmi kötbér a nettó vételár 0,5 %/nap, maximális mértéke: 15 nap.
Többet mutasson (22) Meghiúsulási kötbér: a nettó vételér 15 %-a.
Jótállás: minimum 12 hónap (a többletjótállás értékelési szempont)
A jótállási jog gyakorlásával összefüggésben AK rögzíti, hogy amennyiben AK hibát észlel, köteles a kifogását az AT képviselőjével a felfedezést követően...  Többet mutasson
Jótállás idejére szóló biztosíték: A nettó vételér 5 %-a. A jótállási biztosítékra vonatkozó részletes szabályokat a
Szerződéstervezet tartalmazza. A biztosíték határidőben történő nyújtásáról ATnek nyilatkozni kell.
A leszállított termék kijavításra vonatkozó igény esetén - a hiba, valamint a hiba kijavítására meghatározott
Határidő egyidejű közlése mellett - a Vevő jogosult a nettó vételár legfeljebb 20 %-ának a hiba maradéktalan
Kijavításáig történő visszatartása.
A szervizelési kötelezettség megszegése esetén késedelmi kötbér mértéke nettó 10 000,- HUF/óra, max 48 óra
Késedelemig.
Előleg és előlegszámla:
Ajánlattevő a szerződés teljesítése során
— az 1-9. részajánlati kör esetében a szerződésben foglalt teljes ellenszolgáltatás 25 %-ának,
— a 10-11. részajánlati kör esetében a szerződésben foglalt teljes ellenszolgáltatás 30 %-ának megfelelő összegű előlegre jogosult.
Ajánlattevő részajánlati körönként 1 db előlegszámla benyújtására jogosult.
Számlázás:
Ajánlattevő
— valamennyi részajánlati körben
— költségvetési tételsoronként külön-külön jogosult számla benyújtására a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben foglaltaknak, továbbá a mindenkori hatályos...  Többet mutasson
Az előleg elszámolása:
Az előlegszámla összege a számlákból kerül elszámolásra akként, hogy az előleg mértékéig a számlák az ajánlattevő által benyújtott sorrendben nem kerülnek...  Többet mutasson
További számlázási információk a VI. 3) pontban.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 16:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-03-30 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 18:00
Hely: EKR. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
További információk:
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártát követően, jogszabályban meghatározott időtartam elteltével kell megkezdeni....  Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Többlet jótállás vállalása a termékre vonatkozó kötelező jótállási idő felett (a megajánlható többlet jótállás min. 0 hó, max. 36 hó, előny a magasabb, csak egész szám ajánlható meg)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_12403565
Ajánlatkérő neve: Tatabánya Megyei Jogú Város Jászai Mari Színház, Népház
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_11576095
Postacím: Népház Utca 5.
Ország: Komárom-Esztergom 🏙️
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kunfalvi Zoltán
Internetcím: http://www.jaszaiszinhaz.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000783242020/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. AK előírja csak PDF fájlformátum alkalmazását.
2. Ajánlati biztosíték: Igen, a következő részek esetében: 1-3.rk. 13-13 000,- Ft, 5.rk. 270 000,- Ft, 6.rk. 180 000,- Ft, 7.rk. 80 000,- Ft, 8.rk. 18 000,-...  Többet mutasson
Többet mutasson (58)
Egyszerű másolat; pügyi int. vagy bankgarancia szerződés esetén a garancia másolati példányával;
Biztosítási szerződés esetén kötelezvény másolatával. Az AK fizetési számlaszáma: 10300002-10592029-49020106
AK az ajánlati biztosítékot visszafizeti valamennyi ajánlattevő részére a Kbt. 54. § (5) a-b) pont alapján.
3. AK alkalmazza Kbt. 81. (5) bekezdését.
4. Alkalmasság: feltétel, igazolása min. AT-k jegyzékénél szigorúbb.
5. AK nem rendel el újabb hiánypótlást Kbt.71.§(6) szerint újonnan megnevezett AV-ra.
6. Kieg.táj. kérhető Kbt.56.§(1) szerint, válasz Kbt.56.§(2)-(5) szerint, az EKR-ben (EKR Kr 2.§). Konzultáció nincs.
7. Ajánlatok elvárt tartalmával, benyújtásával, átszámítással, fordítással, igazolási módokkal, az ellenőrzés
Tűrésével, irányadó idővel kapcsolatos további előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
8. Az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez
Az AT AV-t kíván igénybe venni, és meg kell adni az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat
Benyújtásakor már ismert AV-kat (Kbt.66.§ (6)).
9. Nyilatkozatok, igazolások: elsősorban, de nem kizárólagosan a Kbt.66.§(2),(5) ill. - adott esetben Kbt. 65.§
(7)-(8) - EKR Kr13.§(3)-(4) szerint. Amely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként (EÜ) a nyilatkozat
Megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az EÜ-n kell megtenni (EKR Kr10.§(2)), melyre EKR Kr
13.§ (1) vélelem az irányadó. Közös AT-k esetében EÜ-t az ajánlatot benyújtó GSz adja (EKR Kr 13.§(2)).AK
Köteles elfogadni, ha AT a Kr 7.§ szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be,
Feltéve, hogy annak tartalma megfelelő. EEKD-ben foglalt információk valóságtartalmáért az AT felel (Kr17.§
(1)).AT az alk. felt megf. és a kiz. okig-ra EKR Kr 12.§ (2) szerint is jogosult.
10. Cégnek minősülő AT-nek, Kbt.65.§(7) szerinti szervezetnek, egyszerű másolatban benyújtandó:
a. hiteles cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), vagy a 2006. évi V.
Tv.9.§(3) szerinti ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintát;
b. és - adott esetben - dokumentációban előírtak szerinti meghatalmazás.
11. Szakmai ajánlat: Az ajánlatban csatolni kell a szállítandó eszközök felhívásban leírt szakmai specifikációnak való megfelelőséget bemutató részletes...  Többet mutasson
12. FAKSZ: dr. Bakó Zoltán (lajstromsz.:00782). 7090 Tamási, Petőfi S. u. 12.;bakougyvediiroda@gmail.com.
13. AK egyik részajánlati körben sem alkalmazza a Kbt.75.§(2)e)-t.
14. Felhívás III.2.2 pont kapcsán alk. jogszabályok: Kbt. 135.§(1),(5)-(6);2007. évi CXXVII. tv; Ptk. 6:130.§(1)-(2)
15. AK az eljárás nyertesével köti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok
Értékelése során a következő legkedvezőbb AT-vel, ha őt - a Kbt.69.§(6)-ra is tekintettel - az Összegezésben
Megjelölte. (Kbt.131.§(4)).
16. Közös ajánlattétel esetén projekttársaság létrehozása Kbt.35.§(8) alapján: nem megengedett és nem
Megkövetelt.
17. Tájékozódási kötelezettség: közbeszerzési dokumentumokban a Kbt. 73. §(4) szervezetek elérhetősége. AK
Megfelelést Kbt. 73. §(5) szerinti ellenőrzi.
18. A közbeszerzési műszaki leírásban termék/berendezés konkrét megnevezésére kizárólag az adott
Berendezéssel szembeni elvárás egyértelmű, közérthető meghatározása érdekében került sor, ugyanakkor az
AT jogosult a kiírttal egyenértékű termék, berendezés megajánlására is a 321/2015. Kr. 46.§ szerint.
19. Jelen felhívás terjedelmi okokból nem tartalmaz minden előírást, így a közbeszerzési dokumentumokkal
Együtt értelmezendő.
20. Hivatkozott jogszabályok: Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.),
A Közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési
Műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet (Kr), az Elektronikus
Közbeszerzés szabályairól szóló 424/2017.(XII. 19.) Kormányrendelet (EKR Kr). Szerződésekre Kbt-ben foglalt
Eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).
21. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://
Nekszt.hu/tamogatas/
Az EKR működtetését a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Kft. végzi http://nekszt.hu. A
Rendszer használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.
22. Alsó és felső ponthatárok: 0-10
Módszer, amivel az Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok között pontszámokat:
Ár értékelési részszempont: a legkedvezőbb (a legalacsonyabb nettó díjat tartalmazó) ajánlat a
Maximális 10 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva,
A fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat ajánlatkérő, a Közbesz. Hat. 2020. március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1....  Többet mutasson
Vállalt többlet jótállás (egyenes arányosítás):
A vállalt többlet jótállás értékelési szempont esetében a mértéket hónapokban kell meghatározni. A kötelező jótálláson - amely időtartamot a termék eladási...  Többet mutasson
Az értékelésre a Közbesz. Hat. 2020. március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab) pontja alapján az egyenes arányosítás...  Többet mutasson
23. AT valamennyi részajánlati körben, költségvetési tételsoronként külön-külön jogosult számla benyújtására, előleget AK biztosít. A finanszírozás módja:...  Többet mutasson
24. A felhívás IV.2.6) pontjában rögzített 2 hónap időtartam alatt AK 60 napot ért a Kbt. 81. § (11) bek.-nek megfelelően.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A közbeszerzéssel kapcsolatos jogorvoslatokra a Kbt. XXI. fejezet (A jogorvoslati eljárás szabályai) rendelkezései irányadóak.
A Közbeszerzési Döntőbizottság eljárása kérelemre vagy hivatalból indul. Az eljárás megindítására irányuló kérelem és a hivatalbóli eljárást kezdeményező...  Többet mutasson
Többet mutasson (5)
Kérelmet nyújthat be az ajánlatkérő, az ajánlattevő, közös ajánlattétel esetén bármelyik ajánlattevő vagy az egyéb érdekelt, akinek jogát vagy jogos érdekét...  Többet mutasson
Az ajánlati felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, illetve ezek módosításának jogsértő volta miatt kérelmet nyújthat be a közbeszerzés tárgyával összefüggő...  Többet mutasson
A kérelem - az alábbiak szerinti eltéréssel - a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró...  Többet mutasson
Az ajánlati felhívással, a közbeszerzési dokumentumokkal, illetve ezek módosításával kapcsolatban az - adott esetben módosított - ajánlattételi határidő...  Többet mutasson
A Közbeszerzési Döntőbizottság a közbeszerzési ügyet tárgyalás tartása nélkül bírálja el, kivéve, ha a tárgyalás tartása feltétlenül szükséges különösen az...  Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 035-084960 (2021-02-15)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-09-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 41 309 450 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Szent Borbála Út 19

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-22 📅
Közzététel dátuma: 2021-09-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 187-486377
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 035-084960
HL-S szám: 187

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
- kompakt, cserélhető objektíves filmes kamera és fényképezőgép, 2db optikával (3 db)
- filmes kamera pótakkumulátor (6 db)
Többet mutasson (27) - filmes kamera akkumulátor töltő, dupla (3 db)
- napelemes powerbank külső akkumulátor töltőhöz (3 db)
- memóriakártya kamerához (6 db)
- kameratáska (3 db)
- tripod állvány videókamerához (3 db)
- videó lámpa (6 db)
- videólámpa akkumulátor (6 db)
- kamera stabilizátor (3 db)
- árnyékoló és derítőlap (3 db)
- green box összecsukható háttér (3 db)
- fényállvány (6 db)
- digitális keverőpult, adásvezérlés (1 db)
- adásmikrofon (3 db)
- fejhallgató erősítő (3 db)
- zárt stúdiófejhallgató (4 db)
- monitorhangfal lehallgatáshoz (2 db)
- broadcast mikrofonállvány (3 db)
- riportermikrofon (3 db)
- boom-szett (puskamikrofon + szélfogó + rezgéscsillapító + mikrofonrúd + táska) (3 db)
- 4 csatornás mobil hangrögzítő (3 db)
- all-in-one számítógép oktatáshoz (4 db)
- hálózati adattároló (NAS) (1 db)
- 19” szabvány rackbe szerelhető hálózati útválasztó (router) (1 db)
- WiFi Acces point (vezeték nélküli hálózat elérési pont) (1 db)
- multimédiás hangfal szett (1 db)
- végerősítő multimédiás hangfal szetthez (1 db)
- rövid vetítési távolságú projektor (1 db)
A lehetőségek leírása: - 1U rack keverőt (1 db)
- 1U 8 D furatos rack panelt (1 db)
Többet mutasson (4) - XLR mama D furatos aljzatot (2 db)
- TRS mama D furatos aljzatot (3 db)
- RCA lengő dugót (6 db)
- duplán szigetelt hangfalkábelt (35 m).
Rövid leírás: - forgófejes fényvető WASH (12 db)
- forgófejes fényvető Beam (8 db)
Többet mutasson (55) - LED PAR lámpa (24 db)
- LED stroboszkóp (4 db)
- Hazer (1 db)
- füstgép (2 db)
- erősáramú elosztó (2 db)
- gyengeáramú jelosztó (2 db)
- jelkábel (300 m)
- csatlakozó PÁR jelkábelhez (80 pár)
- tépőzáras kábelkötegelő (80 db)
- digitális fényvezérlő pult (1 db)
- LED BAR (8 db)
- ART NET interface 8 DMX out (1 db)
- kompakt digitális keverőpult rendszer (1 db)
- ultra-kompakt tabletes digitális keverő (1 db)
- CAT5e SFTP kábel digitális keverőpulthoz (125 m)
- kábeldob CAT5e kábelhez (2 db)
- külső hangkártya meglévő DiGiCo SD9 digitális keverőpulthoz hordtáskával (1 db)
- USB-s audio interfész hordtáskával (2 db)
- kis méretű analóg keverőpult (2 db)
- hordozható szünetmentes tápegység kisebb eszközökhöz, 540W (2 db)
- hordozható szünetmentes tápegység kisebb eszközökhöz, 330W (2 db)
- meglévő Meyer Sound UPA1P időjárásvédelmi kiegészítése (2 db)
- kompakt aktív mélyfrekvenciás hangsugárzó (6 db)
- rendszerprocesszor (2 db)
- könnyű, kompakt aktív, szélessávú hangsugárzó (8 db)
- hangfalállvány (8 db)
- csörlős hangfalállvány (2 db)
- szatelit rúd (4 db)
- hordtáska hangfalállványokhoz (7 db)
- hordtáska mikrofon állványhoz (4 db)
- mikrofonállvány - nagy gémes (16 db)
- mikrofonállvány - kis gémes (9 db)
- mérőmikrofon (3 db)
- dinamikus lábdobmikrofon (1 db)
- kondenzátor lábdobmikrofon (1 db)
- dinamikus ütőhangszer mikrofon (3 db)
- dinamikus hangszermikrofon (11 db)
- dinamikus hangszermikrofon (2 db)
- kismembrános kondenzátor mikrofon készlet (2 db)
- nagymembrános kondenzátor hangszermikrofon (2 db)
- nagymembrános dinamikus hangszermikrofon (4 db)
- határfelület mikrofon (4 db)
- lavalier dinamikus hangszermikrofon (6 db)
- övcsipesz lavalier dinamikus hangszermikrofonhoz (6 db)
- csíptető készlet lavalier dinamikus hangszermikrofonhoz (6 db)
- védőtok mikrofonkészlethez (1 db)
- pulpitus mikrofon (1 db)
- rezgéscsillapító kengyel pulpitus mikrofonhoz (1 db)
- aktív sztereo DI (4 db)
- passzív mono DI (8 db)
- vezeték nélküli mikrofon rendszer (1 db)
- villamos kábel készlet (1 db)
- hangtechnikai jelkábel készlet (1 db)
- intercom rendszer (1 db)
- ipari VHF rádió szett (1 db)
A lehetőségek leírása: - analóg audio jelosztó rendszert (1 db).
Rövid leírás: - alutraverz 2m (8 db)
- alutraverz 3m (4 db)
Többet mutasson (49) - alutraverz 1m (8 db)
- alutraverz 0,5m (8 db)
- alutraverz 3 irányú 90 fokos sarokelem (4 db)
- alutraverz 2 irányú 90 fokos sarokelem (4 db)
- alutraverz T idom (2 db)
- fedés ponyva (1 db)
- színpadlap 2m x 1m (24 db)
- színpadlap 1m x 1m (2 db)
- kábeltaposó, 3 csatornás (45 db)
- kábeltaposó idom, 30 fok (12 db)
- színpadi emelő (work) (2 db)
- állítható bilincs színpadi emelőhöz Adapter fentihez (2 db)
- pulpitus (1 db)
- előadáslebonyolító szoftver (1 db)
- elektroakusztikai mérőszoftver (1 db)
- hordozható számítógép (2 db)
- tablet digitális keverőpultokhoz védőtokkal és hordozóval, port extenderrel (2 db)
- rétegelt lemez fenol bevonattal, 9 mm (18 tábla)
- rétegelt lemez fenol bevonattal, 6.5 mm (5 tábla)
- pillangózár - profilozott tálca (78 db)
- pillangózár - kis méretű (4 db)
- záróprofil (20 szál)
- ajtóprofil (16 szál)
- élprofil (50 szál)
- sarokvédő golyós (132 db)
- sarokvédő golyós, ajtóprofilhoz (160 db)
- sarokmerevítő (200 db)
- sarokmerevítő (150 db)
- kitámasztós zsanér (26 db)
- forgó kerék (22 db)
- forgó fékezhető kerék (22 db)
- flightcase fül (80 db)
- flightcase fül ellendarab (80 db)
- bőrönd fül (4 db)
- keréktálca (40 db)
- gumiláb (76 db)
- záróprofil 6,5mm anyaghoz (15 szál)
- ajtóprofil 6,5mm anyaghoz (15 szál)
- golyós sarok 6,5mm ajtóprofilhoz (30 db)
- keményhab szivacs 5 mm (30 db)
- keményhab szivacs 10 mm (30 db)
- fiókos konténer (2 db)
- kábeles láda (2 db)
- LEDES Fresnel fényvető és terelőlemez (6 db)
- LEDES Profil lámpa és optika (2 db)
- nagyteljesítményű installációs projektor és objektívek (1 db)
- professzionális all-in-one számítógép (1 db)
- színpadi egység meglévő digitális keverőpulthoz (2 db)
- kompakt digitális keverőpult (1 db)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-06 📅
Név: Panaudio Elektronikai Kereskedő és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40049881
Postacím: Kalotaszeg U. 30.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1116
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 208094650 📞
E-mail: csombok@videopart.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 2 128 500 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-31 📅
Név: Microsound Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_35390387
Postacím: Kunigunda Útja 39.
Postai irányítószám: 1037
Telefon: +36 309412774 📞
E-mail: zsolt.szarvas@microsound.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 1 167 300 HUF 💰
735 540 HUF 💰
17 495 870 HUF 💰
1 714 240 HUF 💰
Név: PELYHE és Társa Kulturális, Művészati, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_51476021
Postacím: Huszti Út 34
Postai irányítószám: 1033
Telefon: +36 13689235 📞
E-mail: pelyhe@pelyhe.hu 📧
Internetcím: http://www.pelyhe.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 6 436 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-09-13 📅
A beszerzés teljes értéke: 11 632 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2
4

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Népház Utca 5.

Hivatkozás
További információk
I. Eredménytelenségi okok a 3., 5., 7. és 8. részek vonatkozásában
3 - Kreatívmédia műhely - informatika számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
Többet mutasson (42)
● kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont].;
5 - A városi eszközpark Agora - fénytechnika számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
7 - A városi eszközpark Agora - színpadtechnika számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
8 - A városi eszközpark Agora - informatika számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● nem nyújtottak be ajánlatot [Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pont].;
II. Ajánlattevők 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatai az egyes részek vonatkozásában:
1. rész
Név: Panaudio Elektronikai Kereskedő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Cím: 1116 Budapest, Kalotaszeg utca 30.
Adószám: 10929403-2-43
2. rész
Név: PROCOMP Számitástechnikai és Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Bozsoki út 3.
Adószám: 10217472-2-20
Név: Microsound Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Cím: 1037 Budapest, Kunigunda útja 39.
Adószám: 13588098-2-41
3. rész
Név: Alienline Korlátolt Felelősségű Társaság
Cím: 6729 Szeged, Szabadkai út 9/A.
Adószám: 13470458-2-06
4. rész
5. rész
Név: PELYHE és Társa Kulturális, Művészeti, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Cím: 1033 Budapest, Huszti út 34.
Adószám: 10464667-2-41
6. rész
7. rész
Név: Avigo Korlátolt Felelősségű Társaság
Cím: 1119 Budapest, Thán Károly utca 17.
Adószám: 25091016-2-43
8. rész
A 8. rész vonatkozásában nem nyújtottak be ajánlatot.
9. rész
10. rész
11. rész
Név: Visualpower Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Cím: 1115 Budapest, Kelenföldi út 2.
Adószám: 12138951-2-43
Név: TTR Invest Beruházó Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Cím: 2724 Újlengyel, Petőfi Sándor utca 48.
Adószám: 26510705-2-13

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 187-486377 (2021-09-22)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-11-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 17 495 870 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-11 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 222-584980
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 187-486377
HL-S szám: 222
További információk
A közbeszerzési eljárás 6. része vonatkozásában megkötött adásvételi szerződés módosítására 2021. október 18. napján került sor.
Forrás: OJS 2021/S 222-584980 (2021-11-11)