Bérlettel vegyes vállalkozási szerződés alapján az ajánlatkérő kórház fekvőbetegei és személyzete közétkeztetésének folyamatos biztosítása - beleértve a 43/2014.(VIII.19.) EMMI. rendelet 2.sz. melléklete 11. sorszám alatt meghatározott által meghatározott ellátás biztosítását is - valamint az étkezés során keletkező ételhulladék biztonságos elszállítása. A feladat részletes ismertetését a közbeszerzési dokumentum [KD] tartalmazza. I. Részajánlattétel kizárásának indoka: A szolgáltatás nyújtását a két telephelyen nem lehet elkülöníteni, mivel a tárgyi feltételek nem adottak, a központi telephelyen található konyha osztott használata nem megoldható. A betegélelmezés egységes színvonalának biztosítása, üzemgazdaságossági és szakmai szempontok is az egy ajánlattevővel való szerződést indokolják. II. Opcionális rész: A beszerzés mennyisége maximum (felfelé) +30 %-al változhat.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-03-08.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-01-27.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-01-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmezési szolgáltatások egyéb vállalatok és intézmények számára
Hivatkozási szám: EKR000840992020
Rövid leírás:
Bérlettel vegyes vállalkozási szerződés alapján az ajánlatkérő kórház fekvőbetegei és személyzete közétkeztetésének folyamatos biztosítása - beleértve a 43/2014.(VIII.19.) EMMI. rendelet 2.sz. melléklete 11. sorszám alatt meghatározott által meghatározott ellátás biztosítását is - valamint az étkezés során keletkező ételhulladék biztonságos elszállítása.
A feladat részletes ismertetését a közbeszerzési dokumentum [KD] tartalmazza.
I.
Részajánlattétel kizárásának indoka:
A szolgáltatás nyújtását a két telephelyen nem lehet elkülöníteni, mivel a tárgyi feltételek nem adottak, a központi telephelyen található konyha osztott használata nem megoldható. A betegélelmezés egységes színvonalának biztosítása, üzemgazdaságossági és szakmai szempontok is az egy ajánlattevővel való szerződést indokolják.
II.
Opcionális rész:
A beszerzés mennyisége maximum (felfelé) +30 %-al változhat.

AK az eljárás lebonyolításához felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót alkalmaz: Dr. Kerek Éva Gabriella Lajstromszám: 00861, helyettese: Dr. Bábosik Roland Ottó Lajstromszám: 01011

Objektum A közbeszerzés hatálya

+ még 41

Napi átlag beteglétszám: 400 fő.
Dolgozói ebéd napi átlag: 300 fő (előfizetéses menü)
A konyha kapacitása: 1000 adag/nap.
Ajánlattevő az Ajánlatkérő konyhájában jogosult az alkalmazottak számára is főzni, a konyha használatért 1 500 000 Ft/hó bérleti díjat köteles fizetni Ajánlatkérő részére.

A normál (ideértve a könnyű vegyes étkeztetést is) és a diétás étkeztetés várható aránya: 60 -40 %.
Ajánlatkérőnél az évi teljesítendő élelmezési napok száma: 146 000 élelmezési nap/12 hónap
Napi étkeztetések száma:
Normál (ideértve a könnyű vegyes étkeztetést is) étkeztetés esetén: napi négy étkeztetés (reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora.)
Diétás étkeztetés esetén: napi öt étkeztetés (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) az elvárt mennyiség.
Ajánlatkérő biztosítja mindkét telephelyen a tálalórendszert. Az eszközök tisztántartása és pótlása nyertes Ajánlattevő feladata és költsége. A telephelyek közötti szállítást nyertes Ajánlattevő saját szállító eszközével, saját költségen köteles megoldani.

A IV.1.11) pont folytatása:
Értékelési szempontok:
1. ért. szempont: Nettó ajánlati ár, súlyszám: 50
1.1. ért. alszempont: Összesített nettó ajánlati ár [nettó Ft gyógyintézeti normál (ideértve a könnyű vegyes élelmezést is) élelmezési nap/fő], súlyszám: 32
1.2. ért. alszempont: Összesített nettó ajánlati ár [nettó Ft diétás élelmezési nap/fő], súlyszám: 13
1.3. értékelési alszempont: Az alkalmazottak által fizetendő ebéd menü nettó egység ára [nettó Ft / alkalmazotti ebéd menü] súlyszám: 5
2. ért. szempont: A mintaétlapok változatossági mutatója, súlyszám: 30
2.2. ért. alszempont: A könnyű vegyes mintaétlapok változatossági mutatója [%], súlyszám: 10
2.3. ért. alszempont: A cukorbetegek részére készített mintaétlapok változatossági mutatója [%], súlyszám: 10
A Kbt. 77. § (1) bek. alapján a 2.1; 2.2. és 2.3 ért. alsz.: legkedvezőtlenebb szintje 60 % (az ennél kedvezőtlenebb megajánlás érvénytelen), legkedvezőbb szintje 100 %.

A Kbt. 77. § (1) bek. alapján a 1.3 alsz.: legkedvezőtlenebb szintje 1200 Ft/ alkalmazotti ebéd menü (az ennél kedvezőtlenebb megajánlás érvénytelen)
1. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális - illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért AK a szerződésben a következő bontó feltételt köti ki:

AK szerződéses kötelezettséget kizárólag Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben vagy összevont közbeszerzési eljárásban vagy a fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárás keretében, keret megállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított, közös vagy összevont közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből AKnak semmilyen hátrányos következménye nem származhat.

III.
Helyszíni bejárás:
Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart.
IV.
Vonatkozó jogszabályok:
Lásd Műszaki Leírás: Figyelembe veendő előírások jegyzéke pont.
V.
1. Az eljárás a Kbt.21.§(2)bek. alapján a III.rész szerint kerül lefolytatásra.
2. Többváltozatú (alternatív) ajánlat nem tehető.
3. AK a hiánypótlásra a Kbt.71.§ szerint biztosít lehetőséget.
4. Az eljárás és az ajánlattétel nyelve a magyar, így az eljárás során kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. AK a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért ajánlattevő felel.

Időtartam: 12 hónap
További információk:
AK az eljárás lebonyolításához felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót alkalmaz: Dr. Kerek Éva Gabriella Lajstromszám: 00861, helyettese: Dr. Bábosik Roland Ottó Lajstromszám: 01011
AK az eljárás lebonyolításához felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót alkalmaz: Dr. Kerek Éva Gabriella Lajstromszám: 00861, helyettese: Dr. Bábosik Roland Ottó Lajstromszám: 01011
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1145 Budapest, Uzsoki u. 29-41.központi telephely.
1145 Budapest, Hungária krt. 167-169. (krónikus-rehabilitációs részleg)
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása: I. A kizáró okok
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2) bekezdésben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

+ még 5
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be

I. Kizáró okok igazolási mód:
A Kbt. 114. § (2) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 17. §-a szerint, részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció tartalmazza.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A Kbt. 114. § (2) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 17. §-a szerint, részletesen a Közbeszerzési Dokumentáció tartalmazza.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 1. § (7) bekezdésében, valamint a Kbt. 69.§ (11)-(12)bek.-ben foglaltakra.
Az alkalmassági minimumkövetelményeket lásd: Felhívás VI.4.3) II. pontjában.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: Lásd II.2.4) IV. pontban és VI.4.3) II.2. pontban.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Ajánlatkérő előleget nem fizet.
A szerződéses ellenérték kifizetésére a Kbt. 135.§(1) és (6) bek. az irányadó.
+ még 7
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást havonta utólag téríti, a teljesítésigazolást követően kiállított számla kézhezvételét követő 60 napon belül, figyelemmel a Ptk. 6:130.§.(1)–(2)–(3) bekezdésére valamint az 1997. évi LXXXIII törvény 9/A.§-ban írtakra. A szerződésre vonatkozik a 2007.évi CXXVII.tv. valamint a 2011. évi CXCV. törvény.

Fizetési késedelem esetén nyertes ajánlattevő késedelmi kamat felszámítására jogosult, a Ptk.6:155.§ (1) bek.-e szerint
A fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza részletesen.
Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: magyar forint.
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: a szerződéstervezetben a Ptk. 6:186.§. (1) bek. alapján kerültek rögzítésre.
A Kbt. 27/A§-a irányadó.
*** Folytatás a VI.3) I. pontban.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Internetcím: www.kozbeszerzes.hu🌏
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
A Kbt. 76.§ (2) bek. c) pontja szerinti értékelési szempontokat a felhívás II.2.4) pontja tartalmazza.
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 10 pont.
+ még 2
A Kbt. 114.§ (14) bekezdése alapján a Kbt. 76.§ (9) bekezdésében foglalt további adatokat és a részletes kifejtést a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
*** Folytatás a II.2.4) I. pontban.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_27678820
Más típusú ajánlatkérő: Kórház
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ficzere Andrea
A vevő profiljának címe: https://www.uzsoki.hu🌏
Hivatkozás További információk
I.
*** A III.2.2) pont folytatása:
+ még 38
A kötbérekre vonatkozó előírásokat és részletes szerződéses feltételeket lásd: Szerződéstervezet.
II.
1. AK jelen közbeszerzési eljárást a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett EKR rendszerben bonyolítja le, így a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR.r.) rendelkezései alkalmazandóak. Az EKR-el kapcsolatos rendelkezéseket részletesen a KD II. Fejezetének II. fejezete tartalmazza.

1. Az ajánlat részeként be kell nyújtani:
a) az EKR rendszerben kiadott Űrlapokat (Felolvasólap, Kbt. 66. § (2) bek., Kbt. 62. § (1) bek. k) kb), Kbt. 62. § (1) bek. k) kc), Kbt. 67. § (4) bek., Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról) továbbá változásbejegyzési eljárás esetében a Kr. 13. §-ban meghatározott iratokat.

b) Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat (nemleges nyilatkozat is csatolandó).
c) ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 65.§ (7) bekezdése vonatkozásában
d) Nyilatkozat üzleti titokról
e) ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 25.§ (3)–(4) bekezdései vonatkozásában
f) – amennyiben az ajánlattevő a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nemmagyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordításátbenyújtani.

g) Részletes szakmai ajánlatot, mely tartalmazza:
Ga) – a KD-ben előírt követelmények szerint elkészített és cégszerűen aláírt mintaétlapokat:
— 20 napos mintaétlapot cukorbetegek részére (napi 160 g szénhidráttartalomra számítva), napi ötszöriétkezéssel (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora), tavaszi időszakra.

Ajánlatkérő 20 napos mintaétlapon egymás utáni 2 x 10 napos mintaétlapot ért.
A mintaétlapok kidolgozásának elveit a közbeszerzési dokumentum tartalmazza
Gb) – a KD XII. fejezetének III. 1.3 pontjában foglalt további dokumentumokat és nyilatkozato(ka)t.
a) szakmai felelősségbiztosítás 300 000 000 HUF/év és 200 000 000 HUF/kár fedezettel.
b) a teljesítésbe kizárólag bejegyzésmentes erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező dolgozók vonhatók be, mely erkölcsi bizonyítvány másolatokat a szerződéskötéskor Ajánlatkérőnek át kell adni.

1. AK nem alkalmazza a Kbt. 75.§. (2) bekezdés e) pontjában írt eredménytelenségi okot.
2. AK a Kbt. 81. § (5) bekezdését alkalmazza.
3. Ajánlati kötöttség: 30 naptári nap
4. Az ajánlatban benyújtandó dokumentumok körére a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaz részletes információkat.
5. Az ajánlatok felbontásának feltételei
Dátum: 2021.3.8
Helyi idő: 14:00
Hely: https://ekr.gov.hu
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: Az ajánlatok felbontása a Kbt. 68. § a szerint történik. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő (hirdetmény IV.2.2) pont) lejártát követően, kettő órával később kezdi meg, figyelemmel a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésére.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy ha szakmai ajánlat nem kerül benyújtásra, úgy az az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. Hiánypótlás/felvilágosítás során csak a szakmai ajánlat nem jelentős, egyedi részletkérdésére vonatkozó hibák, hiányosságok javíthatók.

VI.
Az Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé és nem követeli meg gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság).
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: I. Jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:
I. Jogorvoslati kérelem benyújtására a Kbt. 148.§-a vonatkozik.
+ még 23
II.
Alkalmasság minimumkövetelményei:
II.1. Gazdasági és pénzügyi alkalmasság
Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt.
II.2. Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
b.1.) Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 6 éven belül befejezett, de legfeljebb a felhívás feladásától visszafelé számított 9 éven belül megkezdett olyan élelmezési szolgáltatás ellátása tárgyú (legfeljebb 3 szerződés alapján szerződésszerűen teljesített) referenciával, amely egészségügyi szolgáltatónál és/vagy szociális intézményben teljesített és legalább évi 109 000 élelmezési napra vonatkozott és a teljesített szerződések valamelyike legalább 12 hónap egybefüggő teljesítést igazol.

AK szociális intézmény alatt az 1993. évi III. törvény 4. § h) pontja szerinti intézményt érti.
AK élelmezési nap alatt az alábbiakat érti: 3db főétkezés és 1db kisétkezés (uzsonna vagy tízórai)
A fenti a) pontban foglalt referenciakövetelmény legfeljebb 3 szerződés alapján teljesíthető.
AK a Rendelet 21.§. (3a) b) pontja szerint jár el;
b.2.) Alkalmatlan az AT ha nem mutat be:
b.2.1.) legalább 1 fő felsőfokú végzettségű élelmezésvezetőt, aki legalább két éves élelmezésvezetői szakmai gyakorlattal rendelkezik és
b.2.2.) legalább 1 fő felsőfokú végzettségű élelmezésvezető helyettest és
b.2.3.) legalább 1 fő diétás szakács szakácsot vagy legalább 1 fő dietetikus szakképesítésű -a diétás ételek készítésének felügyeletét ellátó- szakembert.
b.3.) Alkalmatlan az AT ha nem rendelkezik kórházi élelmezésre vagy kórházi és szociális élelmezésre vagy munkahelyi és közétkeztetésre vagy diétás ételek készítésére vonatkozó ISO 9001 és ISO 22000 vagy ezzel egyenértékű minőségirányítási rendszerre vonatkozó tanúsítványokkal, vagy a Rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti egyenértékű tanúsítványokkal vagy azzal egyenértékű dokumentummal (az egyenértékű minőségbiztosítási rendszer leírása).

b.4.) Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik az ajánlattételi határidő lejáratakor érvényes: MSZ EN ISO 22000:2005 (ISO 22000:2005) Élelmiszer-Biztonsági Irányítási Rendszer (EBIR) tanúsítvánnyal, vagy a Rendelet 24. § (3) bek. szerinti egyenértékű minőségbiztosítási dokumentummal.

Alkalmasság igazolási mód valamennyi alkalmassági követelmény tekintetében valamennyi rész esetében:
Az alkalmasság igazolása két szakaszban történik
1) Az alkalmasság előzetes igazolása: a Kbt. 114.§ (2) bekezdése értelmében ajánlattevőnek nyilatkozni kell a Kbt. 67.§ (1) bekezdésében foglaltakról.
2) Az alkalmasság igazolása: a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint ajánlatkérői felhívásra csatolnia kell a Rendelet 21.§.(3) bekezdésének a) és b) és c) pontja szerinti igazolásokat, melyeket részletesen a KD tartalmaz.

Az alkalmassági követelményeknek ajánlattevő a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet. AT-nek - ha az előírt alkalmassági követelményeket más szervezet kapacitásaira támaszkodva felel meg- alkalmaznia kell a Kbt. 67. § (3) bekezdésében foglaltakat.

AK továbbá felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (11) bekezdésében foglaltakra.
Valamennyi alkalmassági feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 021-051033 (2021-01-27)
További információk (2021-03-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Bérlettel vegyes vállalkozási szerződés alapján az ajánlatkérő kórház fekvőbetegei és személyzete közétkeztetésének folyamatos biztosítása – beleértve a 43/2014.(VIII.19.) EMMI. rendelet 2.sz. melléklete 11. sorszám alatt meghatározott által meghatározott ellátás biztosítását is – valamint az étkezés során keletkező ételhulladék biztonságos elszállítása.
A feladat részletes ismertetését a közbeszerzési dokumentum [KD] tartalmazza.
I.
Részajánlattétel kizárásának indoka:
A szolgáltatás nyújtását a két telephelyen nem lehet elkülöníteni, mivel a tárgyi feltételek nem adottak, a központi telephelyen található konyha osztott használata nem megoldható. A betegélelmezés egységes színvonalának biztosítása, üzemgazdaságossági és szakmai szempontok is az egy ajánlattevővel való szerződést indokolják.
II.
Opcionális rész:
A beszerzés mennyisége maximum (felfelé) +30 %-al változhat.
Bérlettel vegyes vállalkozási szerződés alapján az ajánlatkérő kórház fekvőbetegei és személyzete közétkeztetésének folyamatos biztosítása – beleértve a 43/2014.(VIII.19.) EMMI. rendelet 2.sz. melléklete 11. sorszám alatt meghatározott által meghatározott ellátás biztosítását is – valamint az étkezés során keletkező ételhulladék biztonságos elszállítása.
A feladat részletes ismertetését a közbeszerzési dokumentum [KD] tartalmazza.
I.
Részajánlattétel kizárásának indoka:
A szolgáltatás nyújtását a két telephelyen nem lehet elkülöníteni, mivel a tárgyi feltételek nem adottak, a központi telephelyen található konyha osztott használata nem megoldható. A betegélelmezés egységes színvonalának biztosítása, üzemgazdaságossági és szakmai szempontok is az egy ajánlattevővel való szerződést indokolják.
II.
Opcionális rész:
A beszerzés mennyisége maximum (felfelé) +30 %-al változhat.
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő módosította a közbeszerzési dokumentumok mellékleteit.
(1.3.3. Muszaki Leiras 3.sz. melleklet_kisértékű készlet 191129 MÓD 1 20210302) és 1.3.4. Műszaki Leírás 4.sz. melléklete_Élelmezési napok száma diéták szerint 2020. évi MÓD 1 20210302.
Ajánlatkérő a felhívás II.1.4. pontját a III.-as ponttal egészítette ki.
Ajánlatkérő a felhívás VI.3) IV. 5.pontját módosította.
Ajánlatkérő módosította a közbeszerzési dokumentumok mellékleteit.
(1.3.3. Muszaki Leiras 3.sz. melleklet_kisértékű készlet 191129 MÓD 1 20210302) és 1.3.4. Műszaki Leírás 4.sz. melléklete_Élelmezési napok száma diéták szerint 2020. évi MÓD 1 20210302.
Ajánlatkérő a felhívás II.1.4. pontját a III.-as ponttal egészítette ki.
Ajánlatkérő a felhívás VI.3) IV. 5.pontját módosította.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Bérlettel vegyes vállalkozási szerződés alapján az ajánlatkérő kórház fekvőbetegei és személyzete közétkeztetésének folyamatos biztosítása – beleértve a 43/2014.(VIII.19.) EMMI. rendelet 2.sz. melléklete 11. sorszám alatt meghatározott által meghatározott ellátás biztosítását is – valamint az étkezés során keletkező ételhulladék biztonságos elszállítása.
Bérlettel vegyes vállalkozási szerződés alapján az ajánlatkérő kórház fekvőbetegei és személyzete közétkeztetésének folyamatos biztosítása – beleértve a 43/2014.(VIII.19.) EMMI. rendelet 2.sz. melléklete 11. sorszám alatt meghatározott által meghatározott ellátás biztosítását is – valamint az étkezés során keletkező ételhulladék biztonságos elszállítása.
Forrás: OJS 2021/S 048-121464 (2021-03-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-06-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Bérlettel vegyes vállalkozási szerződés alapján az ajánlatkérő kórház fekvőbetegei és személyzete közétkeztetésének folyamatos biztosítása - beleértve a 43/2014.(VIII.19.) EMMI. rendelet 2.sz. melléklete 11. sorszám alatt meghatározott által meghatározott ellátás biztosítását is - valamint az étkezés során keletkező ételhulladék biztonságos elszállítása.
A feladat részletes ismertetését a közbeszerzési dokumentum [KD] tartalmazza.
Opcionális rész:
A beszerzés mennyisége maximum (felfelé) +30 %-al változhat.
Napi átlag beteglétszám: 400 fő.
Dolgozói ebéd napi átlag: 300 fő (előfizetéses menü)
A konyha kapacitása: 1000 adag/nap.
Ajánlattevő az Ajánlatkérő konyhájában jogosult az alkalmazottak számára is főzni, a konyha használatért 1 500 000 Ft/hó bérleti díjat köteles fizetni Ajánlatkérő részére.
A normál (ideértve a könnyű vegyes étkeztetést is) és a diétás étkeztetés várható aránya: 60 -40 %.
Ajánlatkérőnél az évi teljesítendő élelmezési napok száma: 146 000 élelmezési nap/12 hónap
Napi étkeztetések száma:
Normál (ideértve a könnyű vegyes étkeztetést is) étkeztetés esetén: napi négy étkeztetés (reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora.)
Diétás étkeztetés esetén: napi öt étkeztetés (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) az elvárt mennyiség.
Ajánlatkérő biztosítja mindkét telephelyen a tálalórendszert. Az eszközök tisztántartása és pótlása nyertes Ajánlattevő feladata és költsége. A telephelyek közötti szállítást nyertes Ajánlattevő saját szállító eszközével, saját költségen köteles megoldani.
Bérlettel vegyes vállalkozási szerződés alapján az ajánlatkérő kórház fekvőbetegei és személyzete közétkeztetésének folyamatos biztosítása - beleértve a 43/2014.(VIII.19.) EMMI. rendelet 2.sz. melléklete 11. sorszám alatt meghatározott által meghatározott ellátás biztosítását is - valamint az étkezés során keletkező ételhulladék biztonságos elszállítása.
A feladat részletes ismertetését a közbeszerzési dokumentum [KD] tartalmazza.
Opcionális rész:
A beszerzés mennyisége maximum (felfelé) +30 %-al változhat.
Napi átlag beteglétszám: 400 fő.
Dolgozói ebéd napi átlag: 300 fő (előfizetéses menü)
A konyha kapacitása: 1000 adag/nap.
Ajánlattevő az Ajánlatkérő konyhájában jogosult az alkalmazottak számára is főzni, a konyha használatért 1 500 000 Ft/hó bérleti díjat köteles fizetni Ajánlatkérő részére.
A normál (ideértve a könnyű vegyes étkeztetést is) és a diétás étkeztetés várható aránya: 60 -40 %.
Ajánlatkérőnél az évi teljesítendő élelmezési napok száma: 146 000 élelmezési nap/12 hónap
Napi étkeztetések száma:
Normál (ideértve a könnyű vegyes étkeztetést is) étkeztetés esetén: napi négy étkeztetés (reggeli, ebéd, uzsonna, vacsora.)
Diétás étkeztetés esetén: napi öt étkeztetés (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) az elvárt mennyiség.
Ajánlatkérő biztosítja mindkét telephelyen a tálalórendszert. Az eszközök tisztántartása és pótlása nyertes Ajánlattevő feladata és költsége. A telephelyek közötti szállítást nyertes Ajánlattevő saját szállító eszközével, saját költségen köteles megoldani.
A beszerzés teljes értéke: 238 272 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-30 📅
Közzététel dátuma: 2021-07-05 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 127-337974
HL-S szám: 127
További információk
I.
Ajánlattevők:
1. P. DUSSMANN Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
(P. DUSSMANN Kft.)
1134 Budapest, Váci út 35.
10591345-2-44.
2. EUREST Étteremüzemeltető Kft.
(EUREST Kft.)
(1117 Budapest, Irinyi József utca 4-20. B. ép. 5. em.
10794359-2-44.
II. Nyertes Ajánlattevő:
P. DUSSMANN Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
(P. DUSSMANN Kft.)
1134 Budapest, Váci út 35.
10591345-2-44.
Alvállalkozók:
1.
HANSASPEED Kft. (1106 Budapest, Jászberényi út 24-36.)
12236729-2-42
Ételszállítás
2.
BIOFILTER Zrt. (2045 Törökbálint, Kinizsi utca 15.)
13491172-2-13
Ételhulladék szállítás, használt olaj szállítás
3.
GASTROMED Kft. (1163 Budapest, Remény utca 59.)
13518679-2-42
Karbantartás
4.
B-Omega-T PFMS Kft. (1084 Budapest, Fecske utca 39. tetőszint 19.)
24861672-2-42
Rovar- és rágcsálóirtás
5.
FRIGO-MAX Kft. (8297 Tapolca, Csabi utca 4.)
14730188-2-19
Karbantartás
6.
Spülmax Kft. (1094 Budapest, Tompa u. 15/a.)
12173873-2-43
Karbantartás
7.
Faragó Környezetvédelmi Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12-16.)
12859375-2-13
Zsírfogó tisztítás
8.
MTSZ TEAM Kft. (4211 Ebes, Tóth Árpád u. 25/A.)
24739205-2-09
Elszívó ernyő tisztítás
III.
A II.1.7) és az V.2.4) pontokhoz:
Beszerzés végleges összértéke (alapmennyiség tekintetében): nettó 238 272 000 HUF az alábbiak szerint tevődik össze:
1.1. ért. alszempont: Összesített nettó ajánlati ár [nettó Ft gyógyintézeti normál (ideértve a könnyű vegyes élelmezést is) élelmezési nap/fő: nettó 1 620 HUF.
240 főre/nap nettó HUF: nettó 388 800 HUF
12 hónapra nettó HUF (365 nap): nettó 141 912 000 HUF
1.2. ért. alszempont: Összesített nettó ajánlati ár [nettó Ft diétás élelmezési nap/fő]: nettó 1 650 HUF.
160 főre/nap nettó HUF: nettó 264 000 HUF
12 hónapra nettó HUF (365 nap): nettó 96 360 000 HUF
Összesen 12 hónapra nettó HUF (365 nap): nettó 238 272 000 HUF
1. P. DUSSMANN Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
(P. DUSSMANN Kft.)
1134 Budapest, Váci út 35.
10591345-2-44.
2. EUREST Étteremüzemeltető Kft.
(EUREST Kft.)
(1117 Budapest, Irinyi József utca 4-20. B. ép. 5. em.
10794359-2-44.
II. Nyertes Ajánlattevő:
P. DUSSMANN Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
(P. DUSSMANN Kft.)
1134 Budapest, Váci út 35.
10591345-2-44.
Alvállalkozók:
1.
HANSASPEED Kft. (1106 Budapest, Jászberényi út 24-36.)
12236729-2-42
Ételszállítás
2.
BIOFILTER Zrt. (2045 Törökbálint, Kinizsi utca 15.)
13491172-2-13
Ételhulladék szállítás, használt olaj szállítás
3.
GASTROMED Kft. (1163 Budapest, Remény utca 59.)
13518679-2-42
Karbantartás
4.
B-Omega-T PFMS Kft. (1084 Budapest, Fecske utca 39. tetőszint 19.)
24861672-2-42
Rovar- és rágcsálóirtás
5.
FRIGO-MAX Kft. (8297 Tapolca, Csabi utca 4.)
14730188-2-19
Karbantartás
6.
Spülmax Kft. (1094 Budapest, Tompa u. 15/a.)
12173873-2-43
Karbantartás
7.
Faragó Környezetvédelmi Kft. (2366 Kakucs, Ipartelep utca 12-16.)
12859375-2-13
Zsírfogó tisztítás
8.
MTSZ TEAM Kft. (4211 Ebes, Tóth Árpád u. 25/A.)
24739205-2-09
Elszívó ernyő tisztítás
III.
A II.1.7) és az V.2.4) pontokhoz:
Beszerzés végleges összértéke (alapmennyiség tekintetében): nettó 238 272 000 HUF az alábbiak szerint tevődik össze:
1.1. ért. alszempont: Összesített nettó ajánlati ár [nettó Ft gyógyintézeti normál (ideértve a könnyű vegyes élelmezést is) élelmezési nap/fő: nettó 1 620 HUF.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-23 📅
Név: P. DUSSMANN Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_43385526
Postacím: Váci út 35.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1134
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18009524📞
E-mail: tobler.tunde@dussmann.hu📧
Internetcím: http://www.dussmann.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 238 272 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők:
1. P. DUSSMANN Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
+ még 49