Ajánlatkérő célja, hogy egy korszerű, a jelen piaci feltételekhez jól illeszkedő, a létesítményüzemeltetés feladatait, valamint a beszámolási kötelezettségeit teljeskörűen támogató rendszer kerüljön kialakításra. A fenti feladatokat egy Létesítmény-üzemeltetési és ingatlanhasznosítási rendszer (CAFM rendszer) bevezetésével szeretné megvalósítani. A rendszer egyszerre szolgálja ki a létesítménygazdálkodási támogatási igényeket és a később bevezetni tervezett ERP rendszert. Utóbbi igény miatt a rendszernek képesnek kell lennie minimális mértékű számviteli jellegű adatkezelésre is a fő üzemeltetési funkciók mellett.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-02-12.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-01-13.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-01-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Adatbázis-kezelő és operációsrendszer-szoftverek fejlesztésével kapcsolatos szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001318162020
Rövid leírás:
Ajánlatkérő célja, hogy egy korszerű, a jelen piaci feltételekhez jól illeszkedő, a létesítményüzemeltetés feladatait, valamint a beszámolási kötelezettségeit teljeskörűen támogató rendszer kerüljön kialakításra.
A fenti feladatokat egy Létesítmény-üzemeltetési és ingatlanhasznosítási rendszer (CAFM rendszer) bevezetésével szeretné megvalósítani. A rendszer egyszerre szolgálja ki a létesítménygazdálkodási támogatási igényeket és a később bevezetni tervezett ERP rendszert. Utóbbi igény miatt a rendszernek képesnek kell lennie minimális mértékű számviteli jellegű adatkezelésre is a fő üzemeltetési funkciók mellett.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
II.2.5. pont kiegészítése: Az értékelési szempontok: legjobb ár-érték arány szempontja.
A módszerek szempontonkénti ismertetése:
Ár (fordított arányosítás)
Szakemberek többlettapasztalata referenciában (egyenes arányosítás)
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Részletek a Közbeszerzési dokumentációban

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő célja, hogy egy korszerű, a jelen piaci feltételekhez jól illeszkedő, a létesítményüzemeltetés feladatait, valamint a beszámolási kötelezettségeit teljeskörűen támogató rendszer kerüljön kialakításra.
Ajánlatkérő célja, hogy egy korszerű, a jelen piaci feltételekhez jól illeszkedő, a létesítményüzemeltetés feladatait, valamint a beszámolási kötelezettségeit teljeskörűen támogató rendszer kerüljön kialakításra.
A fenti feladatokat egy Létesítmény-üzemeltetési és ingatlanhasznosítási rendszer (CAFM rendszer) bevezetésével szeretné megvalósítani. A rendszer egyszerre szolgálja ki a létesítménygazdálkodási támogatási igényeket és a később bevezetni tervezett ERP rendszert. Utóbbi igény miatt a rendszernek képesnek kell lennie minimális mértékű számviteli jellegű adatkezelésre is a fő üzemeltetési funkciók mellett.
A fenti feladatokat egy Létesítmény-üzemeltetési és ingatlanhasznosítási rendszer (CAFM rendszer) bevezetésével szeretné megvalósítani. A rendszer egyszerre szolgálja ki a létesítménygazdálkodási támogatási igényeket és a később bevezetni tervezett ERP rendszert. Utóbbi igény miatt a rendszernek képesnek kell lennie minimális mértékű számviteli jellegű adatkezelésre is a fő üzemeltetési funkciók mellett.
+ még 39
CAFM rendszer beszerzése és bevezetése egy projekt keretében, de 2 fázisra bontva.
1. fázis:
— Szerződések nyilvántartása
— Hiba és esemény bejelentések fogadása és kezelése
— Ingatlan- és eszközvagyon nyilvántartás
— Dokumentumok tárolása, elérhetőség biztosítása más rendszerekkel
— Létesítményüzemeltetés és karbantartás
— Vagyongazdálkodási és ingatlanhasznosítási funkciók
— Mobil eszközök és alkalmazások integrációja
— Vezetői információs rendszer I.
2. fázis:
— Térinformatikai komponens
— Vezetői információs rendszer II,
— Mobil eszközök és alkalmazások integrációja GIS rendszerrel
Szakmai követelmények
Ingatlan- és eszközvagyon nyilvántartás:
Az ingatlan- és az eszközvagyon nyilvántartás legfőbb feladata az AK által kezelt ingatlanok (hozzávetőlegesen 47 000 m2), területek (beleértve a Park valamennyi területét), valamint az ezekben található berendezések, tárgyi eszközök műszaki nyilvántartása.

A leltározás a CAFM rendszerben a tárgyi eszközök műszaki leltározását jelenti.
Létesítményfelügyelet, létesítmény karbantartás:
Épületek karbantartási, javítási munkálatainak felügyelete és kezelése tartozik ebbe a fejezetbe. A főbb követelmények: a hibaelhárítás során felmerülő tevékenységek nyilvántartása, a ráfordítások, naturáliák, energiafogyasztás kezelése. Karbantartás tervezése, SLA figyelem, jogosultságkezelés, ad-hoc riportok készítése.

A berendezésekhez és az eszközökhöz számos műszaki dokumentum kapcsolása szükséges.
BIM, Térinformatika
BIM rendszer és a térinformatikai rendszer az ingatlan- és eszközvagyon-nyilvántartási és létesítményfelügyeleti feladatok hatékonyabb, átláthatóbb szervezésében nyújt támogatást. A kettő közül a Térinformatikai komponens implementálása a II. fázisban tervezett, amikor a többi alaprendszer napi működési feladatait támogatja majd.

A fejezet tartalmazza a BIM modell kapcsolat, a Park külső területeiről készült alaprajzi regisztertervek, az állománykezelési és a mobil alkalmazás követelményeit is.

Ingatlanhasznosítás, vagyongazdálkodás
Az ingatlanhasznosítás, vagyongazdálkodás az ingatlan, helyiség, terület nyilvántartást és az ezekhez kapcsolódó szerződéseket kezeli. A számlázás fő rendszere a pénzügyi rendszer, a számlázandó tételekről a CAFM rendszer számlamellékletet készít, amin a számlához szükséges adatok találhatók.

Az ingatlanhasznosítás, vagyongazdálkodás (értékesítés) során keletkező bizonylatokat, nyomtatványokat, valamint nem a rendszerben keletkező, de az adott gazdasági eseményhez köthető dokumentumokat tárolni szükséges.

Online HelpDesk
AK hibabejelentéseit és azok nyomon követését támogatja.
A fejezetben található követelmények leírják az online és a hagyományos hiba-bejelentési felületek, a bejelentési és fogadási munkafolyamatok, vizualizáció/csoportosítás, objektumok kezelésének követelményeit.

Eszközgazdálkodás
Tárgyi eszközök nyilvántartásához kapcsolódó feladatokat az eszközgazdálkodás látja el. Az eszközgazdálkodás az AK eszközeinek nyilvántartásával, karbantartásával, felújításával, a feleslegessé váló tárgyi eszközök hasznosításával és kiselejtezésével kapcsolatos feladatokat látja el, az eszközállománnyal kapcsolatos riportok előállítására szolgál.

Kontrolling
A modul célja az AK költség terveinek és tervezett bevételeinek követése, ezeknek a tény adatokkal való összevetése. A vállalat kontrolling koncepciója elkészítés alatt van, emiatt itt főbb pontokat határoz meg a specifikáció.

Készletgazdálkodás
AK az eljárás megindításának időpontjában még nem folytat készletgazdálkodást, készletezést. Ez a tevékenység a létesítményüzemeltetés saját lebonyolításának elkezdése után jelenik majd meg.

Dokumentumkezelés
A létesítménygazdálkodás, üzemeltetés releváns dokumentumok (pl. használati leírások, gyártói szerkezetábrák, fotók, szkennelt munkalapok stb.) kezelése a CAFM rendszer belső dokumentum menedzsment moduljának feladata

A közbeszerzés pontos tárgya és az ajánlattevő feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.

Időtartam: 30 hónap
További információk:
II.2.5. pont kiegészítése: Az értékelési szempontok: legjobb ár-érték arány szempontja.
A módszerek szempontonkénti ismertetése:
+ még 3
Ár (fordított arányosítás)
Szakemberek többlettapasztalata referenciában (egyenes arányosítás)
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Részletek a Közbeszerzési dokumentációban
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1146 Budapest, Dózsa György út 41.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: A feltételek felsorolása és rövid ismertetése:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (rövidítve: AT), vagy alvállalkozó (rövidítve: AV), és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll.

+ még 4
Igazolási mód:
AT-nek – valamint adott esetben a kapacitást rendelkező bocsátó szervezetnek – az ajánlatában a Kbt. 67. § (1)–(2) bekezdés, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése és 3. § (2)–(3) bekezdései szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 67.§ (4) bekezdés alapján az ajánlatban be kell nyújtani az Ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62.§ (1)–(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek a Kr. 8.§, 10. §, és 12-16. §-ának megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek nyilatkozatot (EKR űrlap) kell benyújtania a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa nevének és lakóhelyének bemutatásáról; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.

Az igazolások nem kérhetők, ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér az érintett rendelkezésekben nem említett, a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megjelölte. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § rendelkezéseire és a 74. § (1) bekezdés b) pontjára. Ajánlatkérő a részvételi feltételeket (kizáró okok) a minősített ajánlattevőkre vonatkozó követelményeknél szigorúbban határozta meg, azonban a Kr.12. § alkalmazása alapján minden olyan kizáró ok vonatkozásában, amelyet a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szereplés tényével ajánlattevő igazol, azon kizáró okokat ajánlatkérő igazoltnak fogad el. A Kr. 13. § alapján ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben nincs folyamatban el nem bírált változásbejegyzési eljárás, úgy erről ajánlattevő nyilatkozni köteles. A Kr. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, ill. adat tartalma valós. Ajánlatkérő -ellenkező bizonyításig- az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, melyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az Ajánlattevőknek elegendő alkalmasságukat az EEKD „α” szakaszának megjelölésével (előzetesen) igazolni

A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívott ajánlattevők az alkalmassági feltételnek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
+ még 6
P/1. A Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján Ajánlattevőnek be kell nyújtania a felhívás feladásától visszafelé számított három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló nyilatkozatot attól függően, hogy Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

Ha az Ajánlattevő a P/1. alkalmassági feltétel szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, a nevezett alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett Ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és köteles tájékoztatást kérni a nevezett alkalmassági feltétellel kapcsolatban az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról (Kr. 19. § (3) bekezdése irányadó).

Az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg.
Az alkalmasság igazolása során az Ajánlattevő a Kbt. 65. § (7), (8) és (11) bekezdései alapján támaszkodhat kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetre.
Ajánlatkérő hivatkozni kíván továbbá a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltakra.
Ajánlatkérő a bírálat és értékelés alapján [Kbt. 69. § (4)] a potenciálisan nyertes - illetve döntése szerint a következő potenciálisan nyertes ajánlattevő(k)től [Kbt. 69. § (6) bek.] - továbbá az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)től megfelelő határidő tűzésével a Kr. 1-16. § szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtását kéri.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), amennyiben az előző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben az általános forgalmi adó nélkül számított, közbeszerzés tárgyából - számítógéppel támogatott, grafikus információkat is kezelő létesítmény gazdálkodási rendszer (CAFM) bevezetése - származó árbevétele összesen nem érte el legalább a 270 000 000,- Ft értéket.

Műszaki és szakmai képességek:
Az Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az Ajánlattevőknek elegendő alkalmasságukat az EEKD „α” szakaszának megjelölésével (előzetesen) igazolni
Az Ajánlattevő ajánlatában a Kbt. 67. § (1) bekezdésében és a Kr. 1. § (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát köteles benyújtani. Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdésben foglaltakra is hivatkozással felhívja a figyelmet arra, hogy jelen eljárásban az Ajánlattevőknek elegendő alkalmasságukat az EEKD „α” szakaszának megjelölésével (előzetesen) igazolni
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívott ajánlattevők az alkalmassági feltételnek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
+ még 15
M/1. A Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevőnek az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített referencia igazolást/nyilatkozatot kell benyújtani, amely ismerteti a közbeszerzés tárgya (számítógéppel támogatott, grafikus információkat is kezelő létesítmény gazdálkodási rendszer (CAFM) bevezetése) szerinti szolgáltatásait, minimálisan az alábbi tartalommal:

— A szerződést kötő másik fél megnevezése, címe,
— Kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail),
— A szolgáltatás tárgyának ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen),

— A teljesítés ideje (év, hónap, nap pontossággal), [amennyiben a teljesítés folyamatosan valósult meg, a teljesítés kezdő és befejezés időpontja (év, hónap, nap pontossággal)],

— A teljesített szolgáltatás mennyisége (darabszámban meghatározva),
— Amennyiben Ajánlattevő a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a teljesítésben milyen mennyiséggel vett részt (önálló teljesítés esetén ennek a ténynek a feltüntetése szükséges),

— Nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
M/2. A Kr. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján a szerződés teljesítésében résztvevő, különösen a szolgáltatás végzéséért felelős személyek megnevezése, képzettségének és szakmai tapasztalatuk ismertetésével:

— a képzettséget/ végzettséget igazoló dokumentumok egyszerű másolata (felsőfokú végzettséget igazoló dokumentumok), - a szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza és rendelkezésre állási nyilatkozata.

A szakmai önéletrajzot olyan részletezettséggel szükséges benyújtani, amelyből egyértelműen megállapítható a szakember alkalmassága.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Az alkalmassági követelménynek való megfelelést a Kr. 22. § (1)-(2) bekezdése szerint kell igazolni.
Felhívjuk az Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kr. 21. § (3a) bekezdés a) pontja szerint az Ajánlatkérő az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelőség vizsgálata során a vizsgált időszak - azaz a felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap (azaz 3 év) - alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon (azaz hat év) belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe.

Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referenciaigazolás/referencianyilatkozat esetében teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni.

M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített, legalább egy darab számítógéppel támogatott, grafikus információkat is kezelő létesítmény gazdálkodási rendszer (CAFM) bevezetésére vonatkozó referenciával, melyben a kezelt ingatlanok területe legalább 35 000 m

M/2.1. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik legalább 1 fő informatikus és/vagy villamosmérnök és/vagy gépészmérnök és/vagy építészmérnök és/vagy egyéb felsőfokú mérnöki szakirányú végzettségű projektvezetővel, aki összesen legalább 5 éves (60 hónap) szakmai tapasztalattal rendelkezik CAFM rendszerek bevezetésében.

M/2.2. Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik legalább 1 fő informatikus és/vagy villamosmérnök és/vagy villamos üzemmérnök és/vagy mérnök informatikus és/vagy programtervező matematikus és/vagy rendszertervező és/vagy rendszerszervező szoftverfejlesztővel, aki összesen legalább 5 éves (60 hónap) szakmai tapasztalattal rendelkezik CAFM szoftverfejlesztési projektek programtervezésében és/vagy szoftverfejlesztésében.

Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető, azaz az átfedés nem engedélyezett.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6), (7), (9), (11) bekezdései és a Kbt. 69. § (11) bekezdése is irányadó.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 24. § (1) bekezdésére.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Teljesítésigazolás a Kbt. 135. § (1) alapján történik.
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
+ még 8
Kifizetés a Kbt. 135. § (1) bekezdés szerint leigazolt, tartalmilag és formailag szabályszerűen kiállított számla Ajánlatkérő általi kézhezvételének napjától számított 30 naptári napon belül, átutalással történik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) foglaltak szerint. Nyertes ajánlattevő legfeljebb öt db részszámla, valamint egy db végszámla benyújtására jogosult. Irányadó az Áfa tv., Áht. és vonatkozó rendelkezései. Ajánlatkérő a Kbt. 27/A. § alapján elektronikus számlát is elfogad. Az ajánlattétel, elszámolás, kifizetések pénzneme forint.

Jótállás: 12 hónap
Jótállási biztosíték: nettó vállalkozói díj 5 %-a.
Teljesítési biztosíték: nettó vállalkozói díj 5 %-a.
Késedelmi kötbér: nettó vállalkozói díj 0,2 %-a, maximum a késedelemmel érintett részteljesítés nettó értékének 10 %-a.
Hibás teljesítési kötbér: alapja a nettó vállalkozói díj a hibás teljesítéssel érintett Feladatra jutó, az árazott költségvetés alapján megállapított része. Mértéke esetenként a kötbéralap 5 %-a.

Meghiúsulási kötbér: alapja a szerződés szerinti, még nem teljesített valamennyi feladat teljes, nettó ellenértéke. A Meghiúsulási Kötbér mértéke a kötbéralap 20 %-a.

Részletes feltételek a szerződéstervezetben.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-02-12 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza. Ajánlatkérő az ajánlatok bontása során a Kbt. 68. § rendelkezései szerint jár el.

1. Tekintettel a TED Kiadóhivatal szigorú karakterkorlátozására, AK az egyéb információkat teljeskörűen a Közbeszerzési dokumentumokban adja meg.
2. A Kbt. 41/A. § (1) bekezdés alapján, ahol az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás során valamely dokumentum benyújtását írja elő, a dokumentum benyújtható az EKR-ben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában.

+ még 19
3. Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat vagy részvételi jelentkezés részeként megtenni.

4. Ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet saját maga által tett nyilatkozatát cégszerű aláírással kell ellátni.
5. AK az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (5) bekezdésben foglaltak szerint jár el.
6. AK a Kr. 30. § (4) bekezdése szerint ezúton tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy jelen eljárásban az alkalmassági feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvételének feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban kerültek meghatározásra.

7. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot szükséges benyújtani.

8. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
9. A IV.2.6) - os pont kapcsán AK az 1 hónap alatt 30 napot ért.
10. Jelen eljárásban a DKÜ a Kbt. 3. § 26. és a 3. § 14 pontjai alapján, központi beszerző szervként, járulékos
Közbeszerzési szolgáltatást nyújtóként jár el.
11. FAKSZ: dr. Morison Márk 01042, helyettes FAKSZ: dr. Mezősi-Keszericze Andrea 00830
12. Az ajánlatnak tartalmaznia kell AT kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. Nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell. A Kbt. 65. § (7) bek. alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szerv. olyan szerződéses, előszerződéses vagy más formában vállalt kötelezettség vállalását tartalmazó okiratot, mely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

13. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat, melyeket a Kbt. vagy AK kötelezően előír.
14. AT-nek, és adott esetben az alk. igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni: bármely nyilatkozatot aláíró(k) közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott aláírási címpéldányát, ill. ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját; a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó írásos meghatalmazást. AK felhívja AT-k figyelmét a Kbt. 138. § (3) bek.-re.

15. Az ajánlatba csatolt dokumentumok üzleti titokká nyilvánítása kizárólag a Kbt. 44. §-a és a 424/2017. (XII.19.) Korm.rend. 11. § (4) bek.-e szerint lehetséges.

16. Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni szükséges a Kbt. 35. § (2a) bek. szerinti meghatalmazást az ott foglalt előírások szerint.
17. A Kbt. 65. § (12) bek. alapján az alk. igazolásához igénybe vett, az AT-n kívüli más szervezet részéről csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szerv képviseletében eljárhat.

18. AK nem teszi lehetővé a nyerteseknek gazdasági társaság, illetve jogi személy (projekttársaság) létrehozását.
19. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. végzi (http://nekszt.hu). Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas

20. A tárgyi eljárással érintett szolgáltatás beszerzése nem tekinthető a rendszer kialakításának műszaki sajátosságaiból és összetettségéből kifolyólag olyan szolgáltatásnak, amely szolgáltatás több részre osztható lehetne.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 011-022591 (2021-01-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő célja, hogy egy korszerű, a jelen piaci feltételekhez jól illeszkedő, a létesítményüzemeltetés feladatait, valamint a beszámolási kötelezettségeit teljeskörűen támogató rendszer kerüljön kialakításra.
A fenti feladatokat egy Létesítmény-üzemeltetési és ingatlanhasznosítási rendszer (CAFM rendszer) bevezetésével szeretné megvalósítani. A rendszer egyszerre szolgálja ki a létesítménygazdálkodási támogatási igényeket és a később bevezetni tervezett ERP rendszert. Utóbbi igény miatt a rendszernek képesnek kell lennie minimális mértékű számviteli jellegű adatkezelésre is a fő üzemeltetési funkciók mellett.
CAFM rendszer beszerzése és bevezetése egy projekt keretében, de 2 fázisra bontva.
1. fázis:
— Szerződések nyilvántartása
— Hiba és esemény bejelentések fogadása és kezelése
— Ingatlan- és eszközvagyon nyilvántartás
— Dokumentumok tárolása, elérhetőség biztosítása más rendszerekkel
— Létesítményüzemeltetés és karbantartás
— Vagyongazdálkodási és ingatlanhasznosítási funkciók
— Mobil eszközök és alkalmazások integrációja
— Vezetői információs rendszer I.
2. fázis:
— Térinformatikai komponens
— Vezetői információs rendszer II,
— Mobil eszközök és alkalmazások integrációja GIS rendszerrel
Szakmai követelmények
Ingatlan- és eszközvagyon nyilvántartás:
Az ingatlan- és az eszközvagyon nyilvántartás legfőbb feladata az AK által kezelt ingatlanok (hozzávetőlegesen 47 000 m
A leltározás a CAFM rendszerben a tárgyi eszközök műszaki leltározását jelenti.
Létesítményfelügyelet, létesítmény karbantartás:
Épületek karbantartási, javítási munkálatainak felügyelete és kezelése tartozik ebbe a fejezetbe. A főbb követelmények: a hibaelhárítás során felmerülő tevékenységek nyilvántartása, a ráfordítások, naturáliák, energiafogyasztás kezelése. Karbantartás tervezése, SLA figyelem, jogosultságkezelés, ad-hoc riportok készítése.
A berendezésekhez és az eszközökhöz számos műszaki dokumentum kapcsolása szükséges.
BIM, Térinformatika BIM rendszer és a térinformatikai rendszer az ingatlan- és eszközvagyon-nyilvántartási és létesítményfelügyeleti feladatok hatékonyabb, átláthatóbb szervezésében nyújt támogatást. A kettő közül a Térinformatikai komponens implementálása a II. fázisban tervezett, amikor a többi alaprendszer napi működési feladatait támogatja majd.
A fejezet tartalmazza a BIM modell kapcsolat, a Park külső területeiről készült alaprajzi regisztertervek, az állománykezelési és a mobil alkalmazás követelményeit is.
Ingatlanhasznosítás, vagyongazdálkodás Az ingatlanhasznosítás, vagyongazdálkodás az ingatlan, helyiség, terület nyilvántartást és az ezekhez kapcsolódó szerződéseket kezeli. A számlázás fő rendszere a pénzügyi rendszer, a számlázandó tételekről a CAFM rendszer számlamellékletet készít, amin a számlához szükséges adatok találhatók.
Az ingatlanhasznosítás, vagyongazdálkodás (értékesítés) során keletkező bizonylatokat, nyomtatványokat, valamint nem a rendszerben keletkező, de az adott gazdasági eseményhez köthető dokumentumokat tárolni szükséges.
Online HelpDesk AK hibabejelentéseit és azok nyomon követését támogatja.

A beszerzés teljes értéke: 370 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
II.2.5. pont kiegészítése: Az értékelési szempontok: legjobb ár-érték arány szempontja.
A módszerek szempontonkénti ismertetése:
Ár (fordított arányosítás)
Szakemberek többlettapasztalata referenciában (egyenes arányosítás)
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0–10 pont. Részletek a Közbeszerzési dokumentációban
II.1.4) Rövid meghatározás: pont folytatása:
A fejezetben található követelmények leírják az online és a hagyományos hibabejelentési felületek, a bejelentési és fogadási munkafolyamatok, vizualizáció/csoportosítás, objektumok kezelésének követelményeit.
Eszközgazdálkodás Tárgyi eszközök nyilvántartásához kapcsolódó feladatokat az eszközgazdálkodás látja el. Az eszközgazdálkodás az AK eszközeinek nyilvántartásával, karbantartásával, felújításával, a feleslegessé váló tárgyi eszközök hasznosításával és kiselejtezésével kapcsolatos feladatokat látja el, az eszközállománnyal kapcsolatos riportok előállítására szolgál.
Kontrolling A modul célja az AK költség terveinek és tervezett bevételeinek követése, ezeknek a tény adatokkal való összevetése. A vállalat kontrolling koncepciója elkészítés alatt van, emiatt itt főbb pontokat határoz meg a specifikáció.
Készletgazdálkodás AK az eljárás megindításának időpontjában még nem folytat készletgazdálkodást, készletezést. Ez a tevékenység a létesítményüzemeltetés saját lebonyolításának elkezdése után jelenik majd meg.
Dokumentumkezelés A létesítménygazdálkodás, üzemeltetés releváns dokumentumok (pl. használati leírások, gyártói szerkezetábrák, fotók, szkennelt munkalapok stb.) kezelése a CAFM rendszer belső dokumentum menedzsment moduljának feladata A közbeszerzés pontos tárgya és az ajánlattevő feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0–10 pont. Részletek a Közbeszerzési dokumentációban
II.1.4) Rövid meghatározás: pont folytatása:
A fejezetben található követelmények leírják az online és a hagyományos hibabejelentési felületek, a bejelentési és fogadási munkafolyamatok, vizualizáció/csoportosítás, objektumok kezelésének követelményeit.
Eszközgazdálkodás Tárgyi eszközök nyilvántartásához kapcsolódó feladatokat az eszközgazdálkodás látja el. Az eszközgazdálkodás az AK eszközeinek nyilvántartásával, karbantartásával, felújításával, a feleslegessé váló tárgyi eszközök hasznosításával és kiselejtezésével kapcsolatos feladatokat látja el, az eszközállománnyal kapcsolatos riportok előállítására szolgál.
Kontrolling A modul célja az AK költség terveinek és tervezett bevételeinek követése, ezeknek a tény adatokkal való összevetése. A vállalat kontrolling koncepciója elkészítés alatt van, emiatt itt főbb pontokat határoz meg a specifikáció.
Készletgazdálkodás AK az eljárás megindításának időpontjában még nem folytat készletgazdálkodást, készletezést. Ez a tevékenység a létesítményüzemeltetés saját lebonyolításának elkezdése után jelenik majd meg.
Dokumentumkezelés A létesítménygazdálkodás, üzemeltetés releváns dokumentumok (pl. használati leírások, gyártói szerkezetábrák, fotók, szkennelt munkalapok stb.) kezelése a CAFM rendszer belső dokumentum menedzsment moduljának feladata A közbeszerzés pontos tárgya és az ajánlattevő feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az ingatlan- és az eszközvagyon nyilvántartás legfőbb feladata az AK által kezelt ingatlanok (hozzávetőlegesen 47 000 m
BIM, Térinformatika BIM rendszer és a térinformatikai rendszer az ingatlan- és eszközvagyon-nyilvántartási és létesítményfelügyeleti feladatok hatékonyabb, átláthatóbb szervezésében nyújt támogatást. A kettő közül a Térinformatikai komponens implementálása a II. fázisban tervezett, amikor a többi alaprendszer napi működési feladatait támogatja majd.
BIM, Térinformatika BIM rendszer és a térinformatikai rendszer az ingatlan- és eszközvagyon-nyilvántartási és létesítményfelügyeleti feladatok hatékonyabb, átláthatóbb szervezésében nyújt támogatást. A kettő közül a Térinformatikai komponens implementálása a II. fázisban tervezett, amikor a többi alaprendszer napi működési feladatait támogatja majd.
+ még 2
Ingatlanhasznosítás, vagyongazdálkodás Az ingatlanhasznosítás, vagyongazdálkodás az ingatlan, helyiség, terület nyilvántartást és az ezekhez kapcsolódó szerződéseket kezeli. A számlázás fő rendszere a pénzügyi rendszer, a számlázandó tételekről a CAFM rendszer számlamellékletet készít, amin a számlához szükséges adatok találhatók.
Ingatlanhasznosítás, vagyongazdálkodás Az ingatlanhasznosítás, vagyongazdálkodás az ingatlan, helyiség, terület nyilvántartást és az ezekhez kapcsolódó szerződéseket kezeli. A számlázás fő rendszere a pénzügyi rendszer, a számlázandó tételekről a CAFM rendszer számlamellékletet készít, amin a számlához szükséges adatok találhatók.
Online HelpDesk AK hibabejelentéseit és azok nyomon követését támogatja.
További információk:
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0–10 pont. Részletek a Közbeszerzési dokumentációban
II.1.4) Rövid meghatározás: pont folytatása:
+ még 5
A fejezetben található követelmények leírják az online és a hagyományos hibabejelentési felületek, a bejelentési és fogadási munkafolyamatok, vizualizáció/csoportosítás, objektumok kezelésének követelményeit.
A fejezetben található követelmények leírják az online és a hagyományos hibabejelentési felületek, a bejelentési és fogadási munkafolyamatok, vizualizáció/csoportosítás, objektumok kezelésének követelményeit.
Eszközgazdálkodás Tárgyi eszközök nyilvántartásához kapcsolódó feladatokat az eszközgazdálkodás látja el. Az eszközgazdálkodás az AK eszközeinek nyilvántartásával, karbantartásával, felújításával, a feleslegessé váló tárgyi eszközök hasznosításával és kiselejtezésével kapcsolatos feladatokat látja el, az eszközállománnyal kapcsolatos riportok előállítására szolgál.
Eszközgazdálkodás Tárgyi eszközök nyilvántartásához kapcsolódó feladatokat az eszközgazdálkodás látja el. Az eszközgazdálkodás az AK eszközeinek nyilvántartásával, karbantartásával, felújításával, a feleslegessé váló tárgyi eszközök hasznosításával és kiselejtezésével kapcsolatos feladatokat látja el, az eszközállománnyal kapcsolatos riportok előállítására szolgál.
Kontrolling A modul célja az AK költség terveinek és tervezett bevételeinek követése, ezeknek a tény adatokkal való összevetése. A vállalat kontrolling koncepciója elkészítés alatt van, emiatt itt főbb pontokat határoz meg a specifikáció.
Kontrolling A modul célja az AK költség terveinek és tervezett bevételeinek követése, ezeknek a tény adatokkal való összevetése. A vállalat kontrolling koncepciója elkészítés alatt van, emiatt itt főbb pontokat határoz meg a specifikáció.
Készletgazdálkodás AK az eljárás megindításának időpontjában még nem folytat készletgazdálkodást, készletezést. Ez a tevékenység a létesítményüzemeltetés saját lebonyolításának elkezdése után jelenik majd meg.
Készletgazdálkodás AK az eljárás megindításának időpontjában még nem folytat készletgazdálkodást, készletezést. Ez a tevékenység a létesítményüzemeltetés saját lebonyolításának elkezdése után jelenik majd meg.
Dokumentumkezelés A létesítménygazdálkodás, üzemeltetés releváns dokumentumok (pl. használati leírások, gyártói szerkezetábrák, fotók, szkennelt munkalapok stb.) kezelése a CAFM rendszer belső dokumentum menedzsment moduljának feladata A közbeszerzés pontos tárgya és az ajánlattevő feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
Dokumentumkezelés A létesítménygazdálkodás, üzemeltetés releváns dokumentumok (pl. használati leírások, gyártói szerkezetábrák, fotók, szkennelt munkalapok stb.) kezelése a CAFM rendszer belső dokumentum menedzsment moduljának feladata A közbeszerzés pontos tárgya és az ajánlattevő feladatai részletesen az ajánlati felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás fejezetében és a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-16 📅
Név: Szinva Net Informatikai Zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_76209855
Postacím: Erenyő utca 1.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3518
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 46533033📞
E-mail: kozbeszerzes@szinvanet.hu📧
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén🏙️
Internetcím: http://www.szinvanet.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 370 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Hivatkozás További információk
I.) Ajánlattevők neve, címe és adószáma:
1. Asseco Central Europe MAGYARORSZÁG Zrt., MAGYARORSZÁG 1138 Budapest, Váci Út 144–150. – 13336011-2-41
+ még 1
2. Szinva Net Informatikai Zártkörűen működő Részvénytársaság, MAGYARORSZÁG 3518 Miskolc, Erenyő utca 1. – 24962106-2-05
Forrás: OJS 2021/S 136-362188 (2021-07-13)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2021-12-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 370 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Dózsa György Út 41.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2021-12-07 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 240-633410
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 136-362188
HL-S szám: 240
További információk
A módosítás időpontja: 2021.10.14.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Számítógéppel Segített Létesítmény Gazdálkodás
Rövid leírás: - Szerződések nyilvántartása
- Hiba és esemény bejelentések fogadása és kezelése
+ még 9
- Ingatlan- és eszközvagyon nyilvántartás
- Dokumentumok tárolása, elérhetőség biztosítása más rendszerekkel
- Létesítményüzemeltetés és karbantartás
- Vagyongazdálkodási és ingatlanhasznosítási funkciók
- Mobil eszközök és alkalmazások integrációja
- Vezetői információs rendszer I.
- Térinformatikai komponens
- Vezetői információs rendszer II.
- Mobil eszközök és alkalmazások integrációja GIS rendszerrel
A szerződés odaítélése
Postacím: Erenyő Utca 1.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 240-633410 (2021-12-07)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-08-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 370 000 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-08-03 📅
Közzététel dátuma: 2022-08-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 151-433195
HL-S szám: 151
További információk
A szerződés módosításának időpontja: 2022.06.15.
Forrás: OJS 2022/S 151-433195 (2022-08-03)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-02-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 370 000 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-17 📅
Közzététel dátuma: 2023-02-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 038-111882
HL-S szám: 38
További információk
A szerződés módosításának időpontja: 2022.12.06.
Forrás: OJS 2023/S 038-111882 (2023-02-17)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-07-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 370 000 000 HUF 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-04 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 129-413089
HL-S szám: 129
További információk
A szerződés módosításának időpontja: 2023.04.25.
Forrás: OJS 2023/S 129-413089 (2023-07-04)