Vállalkozási-építési szerződés „Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút építése” tárgyban, a közbeszerzési műszaki leírásban részletezett műszaki tartalommal. Az építési munka meghatározó paraméterei: Új kerékpárút - Pitvarosi szakasz: - Pitvaros közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 57+371-61+516 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti bal oldalán épül meg a kerékpárút. - A kerékpárút a Mezőhegyesi szakasztól indul, a Békés - Csongrád-Csanád megyehatáron keresztezi a Mezőhegyesi csatornát a B1 jelű műtárgyon 3,0 burkolatszélességgel. Az 1+114,5 km szelvénytől az 1+200 km szelvényig a gyalogjárda helyén elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút épül. A burkolat szélessége 3,50 m, mely a buszöböl és a peron mellett leszűkül 2,75 m-re. Pitvaros belterületi, majd külterületi szakaszát követően a 4+126,86 km szelvényben csatlakozik Csanádpalotai szakaszhoz. - A tervezett kerékpárút kétirányú, 2,3 m széles, hossza 4 120 m. - A kerékpárutat 4 helyen keresztező mezőgazdasági utak 5-5 m hosszon aszfalt, míg 20-20 m hosszon M56 mechanikai stabilizált burkolatot kapnak. - Invitel: - Telefonfülke és elosztó kiváltása történik az 1+783 km szelvényben. - Optikai kábel kiváltás lesz a 2+558 - 4+127 km sz. között. - NKM Áramhálózat Kft.: - Tartó oszlop kiváltás lesz az 1+467 km szelvényben. - Alfökldvíz Zrt.: - Tűzcsap kiváltás a 2+070 km szelvényben. - Érintett helyeken ívóvíz hálózat kiváltás történik. - Kertészet: - A zöldfelületeket minimum 10 cm vastagságban humuszolni és füvesíteni kell. Nyertes kivitelező feladata a Megrendelővel együttműködve a jogerős építési engedélyekben és a közbeszerzési műszaki előírások körében meghatározott régészeti dokumentumok, feladatok elkészíttetése, biztosítása, elvégzése. - Csanádpalotai szakasz: - Canádpalota közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 61+516 - 69+103 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti bal oldalán épül meg a kerékpárút. - A kerékpárút a Pitvarosi szakasztól indul (4+126,86 km sz.). A külterületi szakaszon az út mellett halad 2,3 m széles burkolattal. A 7+272 km szelvényben keresztezi az Apátfalva-Mezőhegyesi csatornát a B2 jelű műtárgyon 3,0 burkolatszélességgel. A 10+510,38 km szelvénytőnél csatlakozik a meglévő elválasztott gyalog- és kerékpárúthoz. A meglévő burkolat szélessége 2,00 m. A tervezési szakasz vége a 11+737,05 km szelvényben található. A kerékpárút itt csatlakozik a meglévő Kövegy felé tartó kerékpárúthoz. - A tervezett kerékpárút kétirányú, 2,3 m széles, hossza 7 616 m. - A kerékpárutat 6 helyen keresztező mezőgazdasági utak 5-5 m hosszon aszfalt, míg 20-20 m hosszon M56 mechanikai stabilizált burkolatot kapnak. - Invitel: - Elosztó szekrény kiváltása a 10+755 km szelvényben. - A tervezett kerékpárút keresztezi a MAVIR tulajdonában lévő Sándorfalva - OH. (-Arad) 400 kV-os távvezetéket a 141. és a 142. sz. oszlopok között. - Alfökldvíz Zrt.: - Tűzcsap kiváltás a 10+230, 10+560, 10+645 km szelvényekben. - Érintett helyeken ívóvíz hálózat kiváltás történik. - Magyar Telekom Nyrt: - Tartó oszlop kiváltása történik a 10+188, 10+397 km szelvényekben. - Elosztó szekrény kiváltása lesz a 10+665 km szelvényben - Kertészet: - A zöldfelületeket minimum 10 cm vastagságban humuszolni és füvesíteni kell. - A két szakaszhoz tartozó kerékpárút és a csatlakozó létesítmények teljes felülete mintegy 27 600 m2. Részletes leírás a csatolt dokumentumokban.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-12-21.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-11-18.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-11-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Kerékpárút építése
Hivatkozási szám: EKR001225262021
Rövid leírás:
“Vállalkozási-építési szerződés „Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút építése” tárgyban, a közbeszerzési műszaki leírásban...”
Rövid leírás
Vállalkozási-építési szerződés „Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút építése” tárgyban, a közbeszerzési műszaki leírásban részletezett műszaki tartalommal.
Az építési munka meghatározó paraméterei:
Új kerékpárút
- Pitvarosi szakasz:
- Pitvaros közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 57+371-61+516 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti bal oldalán épül meg a kerékpárút.
- A kerékpárút a Mezőhegyesi szakasztól indul, a Békés - Csongrád-Csanád megyehatáron keresztezi a Mezőhegyesi csatornát a B1 jelű műtárgyon 3,0 burkolatszélességgel. Az 1+114,5 km szelvénytől az 1+200 km szelvényig a gyalogjárda helyén elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút épül. A burkolat szélessége 3,50 m, mely a buszöböl és a peron mellett leszűkül 2,75 m-re. Pitvaros belterületi, majd külterületi szakaszát követően a 4+126,86 km szelvényben csatlakozik Csanádpalotai szakaszhoz.
- A tervezett kerékpárút kétirányú, 2,3 m széles, hossza 4 120 m.
- A kerékpárutat 4 helyen keresztező mezőgazdasági utak 5-5 m hosszon aszfalt, míg 20-20 m hosszon M56 mechanikai stabilizált burkolatot kapnak.
- Invitel:
- Telefonfülke és elosztó kiváltása történik az 1+783 km szelvényben.
- Optikai kábel kiváltás lesz a 2+558 - 4+127 km sz. között.
- NKM Áramhálózat Kft.:
- Tartó oszlop kiváltás lesz az 1+467 km szelvényben.
- Alfökldvíz Zrt.:
- Tűzcsap kiváltás a 2+070 km szelvényben.
- Érintett helyeken ívóvíz hálózat kiváltás történik.
- Kertészet:
- A zöldfelületeket minimum 10 cm vastagságban humuszolni és füvesíteni kell.
Nyertes kivitelező feladata a Megrendelővel együttműködve a jogerős építési engedélyekben és a közbeszerzési műszaki előírások körében meghatározott régészeti dokumentumok, feladatok elkészíttetése, biztosítása, elvégzése.
- Csanádpalotai szakasz:
- Canádpalota közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 61+516 - 69+103 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti bal oldalán épül meg a kerékpárút.
- A kerékpárút a Pitvarosi szakasztól indul (4+126,86 km sz.). A külterületi szakaszon az út mellett halad 2,3 m széles burkolattal. A 7+272 km szelvényben keresztezi az Apátfalva-Mezőhegyesi csatornát a B2 jelű műtárgyon 3,0 burkolatszélességgel. A 10+510,38 km szelvénytőnél csatlakozik a meglévő elválasztott gyalog- és kerékpárúthoz. A meglévő burkolat szélessége 2,00 m. A tervezési szakasz vége a 11+737,05 km szelvényben található. A kerékpárút itt csatlakozik a meglévő Kövegy felé tartó kerékpárúthoz.
- A tervezett kerékpárút kétirányú, 2,3 m széles, hossza 7 616 m.
- A kerékpárutat 6 helyen keresztező mezőgazdasági utak 5-5 m hosszon aszfalt, míg 20-20 m hosszon M56 mechanikai stabilizált burkolatot kapnak.
- Invitel:
- Elosztó szekrény kiváltása a 10+755 km szelvényben.
- A tervezett kerékpárút keresztezi a MAVIR tulajdonában lévő Sándorfalva - OH. (-Arad) 400 kV-os távvezetéket a 141. és a 142. sz. oszlopok között.
- Alfökldvíz Zrt.:
- Tűzcsap kiváltás a 10+230, 10+560, 10+645 km szelvényekben.
- Érintett helyeken ívóvíz hálózat kiváltás történik.
- Magyar Telekom Nyrt:
- Tartó oszlop kiváltása történik a 10+188, 10+397 km szelvényekben.
- Elosztó szekrény kiváltása lesz a 10+665 km szelvényben
- Kertészet:
- A zöldfelületeket minimum 10 cm vastagságban humuszolni és füvesíteni kell.
- A két szakaszhoz tartozó kerékpárút és a csatlakozó létesítmények teljes felülete mintegy 27 600 m2.
Részletes leírás a csatolt dokumentumokban.
Többet mutasson Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Kerékpárút építése📦
További CPV-kód: Kerékpárút építése📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Csongrád🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
“1.
A Kbt. 29. § (1) bekezdése alapján meghatalmazó ajánlatkérők, akik nevében a meghatalmazott ajánlatkérő Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzata a...”
További információk
1.
A Kbt. 29. § (1) bekezdése alapján meghatalmazó ajánlatkérők, akik nevében a meghatalmazott ajánlatkérő Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzata a közbeszerzési eljárást lefolytatja:
Csanádpalota Város Önkormányzata - 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10.
A Kbt. 29. § (1) bekezdésére is tekintettel a vállalkozási szerződést a 2 meghatalmazó Önkormányzat fogja megkötni a nyertes ajánlattevővel a szerződéstervezet alapján.
2.
FELTÉTELES KÖZBESZERZÉS
Ajánlatkérő támogatási forrásra pályázatot nyújtott be.
Erre tekintettel az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy a támogatás, illetve adott esetben a többletforrás elnyerése feltételével köt szerződést, azaz a kivitelezés megrendelésére akkor kerül sor, ha a finanszírozást biztosító támogatásból a kivitelezés megvalósítható. Erre figyelemmel a Kbt. 53. § (6)-(7) bekezdése alapján eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha adott esetben a többlet támogatási igény elutasításra kerül vagy az igényeltnél kisebb összegen kerül elfogadásra. Ajánlatkérő eredményt csak a támogatás elnyerése ismeretében hirdet, amennyiben a Kbt. 70. § (2) bekezdése alapján a legelőnyösebb ajánlatot tett ajánlattevő fenntartja az ajánlatát.
A szerződés megkötése esetén annak időbeli hatálya kezdete, azaz a hatálybalépését felfüggesztő feltétel a támogatási szerződés módosítási igény elfogadása, illetve egyéb forrás bevonásának sikere és a kivitelezés idejének projektzáráson belüli megvalósíthatósága (Kbt. 135. § (12) bekezdés). A feltételek beálltáról az ajánlatkérő az ajánlattevőt haladéktalanul értesíti.
Abban a nem várt esetben, ha a támogatásról szóló döntés a szerződés aláírását követő 6 hónapon belül sem kerül kihirdetésre, úgy ez a feltétel semmissé válik, azaz a szerződés hatálybalépésére legfeljebb fél év áll rendelkezésre, ezt követően a felek szabadulnak a kötelemből
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Vállalkozási-építési szerződés „Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút építése” tárgyban, a közbeszerzési műszaki leírásban...”
Rövid leírás
Vállalkozási-építési szerződés „Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút építése” tárgyban, a közbeszerzési műszaki leírásban részletezett műszaki tartalommal.
“Az építési munka meghatározó paraméterei:” Többet mutasson (30) “Új kerékpárút”
“- Pitvarosi szakasz:”
“- Pitvaros közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 57+371-61+516 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti...”
Rövid leírás
- Pitvaros közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 57+371-61+516 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti bal oldalán épül meg a kerékpárút.
“- A kerékpárút a Mezőhegyesi szakasztól indul, a Békés - Csongrád-Csanád megyehatáron keresztezi a Mezőhegyesi csatornát a B1 jelű műtárgyon 3,0...”
Rövid leírás
- A kerékpárút a Mezőhegyesi szakasztól indul, a Békés - Csongrád-Csanád megyehatáron keresztezi a Mezőhegyesi csatornát a B1 jelű műtárgyon 3,0 burkolatszélességgel. Az 1+114,5 km szelvénytől az 1+200 km szelvényig a gyalogjárda helyén elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút épül. A burkolat szélessége 3,50 m, mely a buszöböl és a peron mellett leszűkül 2,75 m-re. Pitvaros belterületi, majd külterületi szakaszát követően a 4+126,86 km szelvényben csatlakozik Csanádpalotai szakaszhoz.
“- A zöldfelületeket minimum 10 cm vastagságban humuszolni és füvesíteni kell.”
“Nyertes kivitelező feladata a Megrendelővel együttműködve a jogerős építési engedélyekben és a közbeszerzési műszaki előírások körében meghatározott...”
Rövid leírás
Nyertes kivitelező feladata a Megrendelővel együttműködve a jogerős építési engedélyekben és a közbeszerzési műszaki előírások körében meghatározott régészeti dokumentumok, feladatok elkészíttetése, biztosítása, elvégzése.
“- Canádpalota közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 61+516 - 69+103 km szelvények között, az út szelvényezés...”
Rövid leírás
- Canádpalota közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 61+516 - 69+103 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti bal oldalán épül meg a kerékpárút.
“- A kerékpárút a Pitvarosi szakasztól indul (4+126,86 km sz.). A külterületi szakaszon az út mellett halad 2,3 m széles burkolattal. A 7+272 km szelvényben...”
Rövid leírás
- A kerékpárút a Pitvarosi szakasztól indul (4+126,86 km sz.). A külterületi szakaszon az út mellett halad 2,3 m széles burkolattal. A 7+272 km szelvényben keresztezi az Apátfalva-Mezőhegyesi csatornát a B2 jelű műtárgyon 3,0 burkolatszélességgel. A 10+510,38 km szelvénytőnél csatlakozik a meglévő elválasztott gyalog- és kerékpárúthoz. A meglévő burkolat szélessége 2,00 m. A tervezési szakasz vége a 11+737,05 km szelvényben található. A kerékpárút itt csatlakozik a meglévő Kövegy felé tartó kerékpárúthoz.
“- A tervezett kerékpárút kétirányú, 2,3 m széles, hossza 7 616 m.”
“- A kerékpárutat 6 helyen keresztező mezőgazdasági utak 5-5 m hosszon aszfalt, míg 20-20 m hosszon M56 mechanikai stabilizált burkolatot kapnak.”
“- Elosztó szekrény kiváltása a 10+755 km szelvényben.”
“- A tervezett kerékpárút keresztezi a MAVIR tulajdonában lévő Sándorfalva - OH. (-Arad) 400 kV-os távvezetéket a 141. és a 142. sz. oszlopok között.”
“- Tűzcsap kiváltás a 10+230, 10+560, 10+645 km szelvényekben.”
“- Magyar Telekom Nyrt:”
“- Tartó oszlop kiváltása történik a 10+188, 10+397 km szelvényekben.”
“- Elosztó szekrény kiváltása lesz a 10+665 km szelvényben”
“- A két szakaszhoz tartozó kerékpárút és a csatlakozó létesítmények teljes felülete mintegy 27 600 m2.”
“Részletes leírás a csatolt dokumentumokban.”
Becsült összérték: 1 HUF 💰
Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 15 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: A kifizetés az alábbi pályázati forrásból történik, utófinanszírozással:Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút megvalósítására (azonosító: TOP-3.1.1-15-CS2-2019-00001)Támogatás intenzitása: 100,000%
“A kifizetés az alábbi pályázati forrásból történik, utófinanszírozással:”
“Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút megvalósítására (azonosító: TOP-3.1.1-15-CS2-2019-00001)” Többet mutasson (1) “Támogatás intenzitása: 100,000%”
További információk:
“1.”
“A Kbt. 29. § (1) bekezdése alapján meghatalmazó ajánlatkérők, akik nevében a meghatalmazott ajánlatkérő Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzata a közbeszerzési...”
További információk
A Kbt. 29. § (1) bekezdése alapján meghatalmazó ajánlatkérők, akik nevében a meghatalmazott ajánlatkérő Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzata a közbeszerzési eljárást lefolytatja:
Többet mutasson Többet mutasson (11) “Csanádpalota Város Önkormányzata - 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10.”
“A Kbt. 29. § (1) bekezdésére is tekintettel a vállalkozási szerződést a 2 meghatalmazó Önkormányzat fogja megkötni a nyertes ajánlattevővel a...”
További információk
A Kbt. 29. § (1) bekezdésére is tekintettel a vállalkozási szerződést a 2 meghatalmazó Önkormányzat fogja megkötni a nyertes ajánlattevővel a szerződéstervezet alapján.
“Ajánlatkérő támogatási forrásra pályázatot nyújtott be.”
“Erre tekintettel az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy a támogatás, illetve adott esetben a többletforrás elnyerése feltételével köt szerződést,...”
További információk
Erre tekintettel az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy a támogatás, illetve adott esetben a többletforrás elnyerése feltételével köt szerződést, azaz a kivitelezés megrendelésére akkor kerül sor, ha a finanszírozást biztosító támogatásból a kivitelezés megvalósítható. Erre figyelemmel a Kbt. 53. § (6)-(7) bekezdése alapján eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha adott esetben a többlet támogatási igény elutasításra kerül vagy az igényeltnél kisebb összegen kerül elfogadásra. Ajánlatkérő eredményt csak a támogatás elnyerése ismeretében hirdet, amennyiben a Kbt. 70. § (2) bekezdése alapján a legelőnyösebb ajánlatot tett ajánlattevő fenntartja az ajánlatát.
“A szerződés megkötése esetén annak időbeli hatálya kezdete, azaz a hatálybalépését felfüggesztő feltétel a támogatási szerződés módosítási igény elfogadása,...”
További információk
A szerződés megkötése esetén annak időbeli hatálya kezdete, azaz a hatálybalépését felfüggesztő feltétel a támogatási szerződés módosítási igény elfogadása, illetve egyéb forrás bevonásának sikere és a kivitelezés idejének projektzáráson belüli megvalósíthatósága (Kbt. 135. § (12) bekezdés). A feltételek beálltáról az ajánlatkérő az ajánlattevőt haladéktalanul értesíti.
“Abban a nem várt esetben, ha a támogatásról szóló döntés a szerződés aláírását követő 6 hónapon belül sem kerül kihirdetésre, úgy ez a feltétel semmissé...”
További információk
Abban a nem várt esetben, ha a támogatásról szóló döntés a szerződés aláírását követő 6 hónapon belül sem kerül kihirdetésre, úgy ez a feltétel semmissé válik, azaz a szerződés hatálybalépésére legfeljebb fél év áll rendelkezésre, ezt követően a felek szabadulnak a kötelemből
Többet mutasson A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Csanádpalota, Pitvaros közigazgatási határán belül.”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel”
“szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok fennállnak.” Többet mutasson (24) “Igazolási mód:”
“Igazolási mód, a Kbt. és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet alapján:”
“Az ajánlattevőnek az ajánlata benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt....”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlattevőnek az ajánlata benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében rögzített kizáró okok hatálya alá.
“Az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: formanyomtatvány) kitöltésére az EKR rendszerben van lehetőség.”
“Az ajánlattevő az EKR rendszerben az ajánlata összeállítása során kitölti az ajánlatkérő által kért módon az EKR rendszerben kiadott formanyomtatványt.”
“Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek tekintetében kitöltött külön formanyomtatványokat is benyújtja.
“Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike tekintetében külön formanyomtatványt kell kitölteni.”
“Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat, beleértve az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, a közös ajánlattevők, valamint...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat, beleértve az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg, a Kbt. 41/A. § (5) bekezdése alapján, a Kbt. 35. § (2a) és a Kbt. 65. § (12) bekezdéseire is figyelemmel.
“Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá és megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
“A Kbt. 69. § (4) bekezdésének megfelelően, ajánlatkérő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 69. § (4) bekezdésének megfelelően, ajánlatkérő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével felhívja a kizáró okok, az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására.
“Ha a felhívott ajánlattevő nem vagy az esetleges hiánypótlást, illetve felvilágosítás kérést követően sem megfelelően nyújtja be az igazolásokat (ideértve...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ha a felhívott ajánlattevő nem vagy az esetleges hiánypótlást, illetve felvilágosítás kérést követően sem megfelelően nyújtja be az igazolásokat (ideértve azt is, ha az igazolás nem támasztja alá az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat tartalmát, vagy azzal ellentétes), az ajánlatkérő ezen ajánlattevő ajánlatának figyelmen kívül hagyásával az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőt hívja fel az igazolások benyújtására.
“Az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntésben csak olyan ajánlattevőt nevezhet meg nyertes ajánlattevőként, aki az alkalmassági követelmények, a kizáró okok...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntésben csak olyan ajánlattevőt nevezhet meg nyertes ajánlattevőként, aki az alkalmassági követelmények, a kizáró okok tekintetében az e törvényben és a külön jogszabályban foglaltak szerint előírt igazolási kötelezettségének eleget tett.
“A Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő a Kbt. 62. §-a tekintetében a 321/2015. ((X. 30.) Korm. rendelet 8. § szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve az itt előírtak szerint köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát.
“A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében az ajánlatkérő a Kbt. Második Része szerint lefolytatott...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező esetében az ajánlatkérő a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a Kbt. 62. §-a tekintetében a 321/2015. ((X. 30.) Korm. rendelet 10. § szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve az itt előírtak szerint köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát.
“A kizáró okok igazolása körében az ajánlattevők kötelesek figyelembe venni a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és kizáró okok igazolásának, valamint...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okok igazolása körében az ajánlattevők kötelesek figyelembe venni a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. §, 12-16. § és 18. §-ában foglaltakat.
“Ajánlatkérő az eljárásból kizárja azt az ajánlattevőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.”
“A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
“Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:”
“Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az építési kivitelezési tevékenységet végző gazdasági”
“szereplő nem szerepel az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők”
“névjegyzékében, a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő nincs bejegyezve az”
“Irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba.”
“Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása: Az névjegyzékben szereplés”
“tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a nyilvánosan elérhető adatbázisból.”
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“P/1. Nyújtsa be az ajánlati felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (közút építése) származó -...”
Gazdasági és pénzügyi helyzet
P/1. Nyújtsa be az ajánlati felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (közút építése) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló cégszerű nyilatkozatát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) c) pont)
“Ha az ajánlattevő az (előírt alkalmasság igazolására vonatkozó irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az...”
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ha az ajánlattevő az (előírt alkalmasság igazolására vonatkozó irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
Többet mutasson Többet mutasson (2) “Ha az ajánlattevő az árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte...”
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ha az ajánlattevő az árbevételi adatot azért nem tudja az ajánlatkérő által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. A később létrejött gazdasági szereplők vonatkozásában az ajánlatkérő nem határoz meg a minden ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező tekintetében irányadótól eltérő árbevételi követelményt.
“Ajánlatkérő közút alatt az útügyi igazgatásról szóló 26/2021. (VI. 28.) ITM rendelet 8. § (1) bekezdés a-c) pontjai és a (2) bekezdés a-d) pontjai szerinti...”
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Ajánlatkérő közút alatt az útügyi igazgatásról szóló 26/2021. (VI. 28.) ITM rendelet 8. § (1) bekezdés a-c) pontjai és a (2) bekezdés a-d) pontjai szerinti fogalmat érti.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“Alkalmatlanság: Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az ajánlati felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Alkalmatlanság: Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az ajánlati felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából származó (közút építése) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem érte el összesen a nettó 1 milliárd forintot. A jelen pontban előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
“M/1. Ismertesse az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 évben befejezett, sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt, az alkalmasság...”
Műszaki és szakmai képességek
M/1. Ismertesse az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 évben befejezett, sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt, az alkalmasság minimum követelményeinél meghatározottaknak megfelelő építési beruházásait /321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) a)/. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2a) bekezdése alapján a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett építési beruházások vehetők figyelembe a fentiek szerinti referenciakörben.
“A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése szerint az alkalmassági igazolásához a szerződést kötő másik fél által adott igazolás szükséges, amely...”
Műszaki és szakmai képességek
A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése szerint az alkalmassági igazolásához a szerződést kötő másik fél által adott igazolás szükséges, amely tartalmazza legalább a következő adatokat: a kivitelezés tárgyát, valamint mennyiségét, a teljesítés ideje (kezdete és vége - év, hó, nap) és helye, a szerződést kötő másik fél, valamint a részéről információt nyújtó személy neve és telefonszáma vagy e-mail címe, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
Többet mutasson Többet mutasson (13) “Ajánlatkérő befejezett referenciaként olyan építési beruházást fogad el, ahol a beruházás sikeres műszaki átadás-átvétele megtörtént.”
“A közös ajánlattevőként teljesített referencia esetében felhívjuk ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (5) bek.-ben foglaltakra.”
“M/2. Mutassa be azon műszaki vezető szakemberét, akit be kíván vonni a teljesítésbe, a szakember által aláírt szakmai önéletrajz csatolásával, amely...”
Műszaki és szakmai képességek
M/2. Mutassa be azon műszaki vezető szakemberét, akit be kíván vonni a teljesítésbe, a szakember által aláírt szakmai önéletrajz csatolásával, amely tartalmazza a szakmajogosultsági feltételhez szükséges képesítést és szakmai tapasztalatot év/hó részletezettséggel, továbbá csatolja a végzettséget/képzettséget igazoló okirat egyszerű másolatát Amennyiben a szakember hatályos kamarai regisztrációval rendelkezik, úgy adja meg a regisztrációs számát, amelyet az ajánlatkérő ellenőriz a nyilvánosan elérhető kamarai névjegyzékből, ebben az esetben az Önéletrajznak nem szükséges tartalmazni a jogosultsághoz szükséges tapasztalati időt (de ebben az esetben is szükséges csatolni az Önéletrajzot és a végzettség/képzettség igazolását is). Csatolja a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát a jelen Dokumentáció 7. számú melléklete benyújtásával, mely szerint az ajánlattevő nyertessége esetén kész dolgozni és nincs olyan más kötelezettsége, amely ezen vállalását akadályozná. /321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) b)/.
“Ajánlatkérő előírja, hogy az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakembernek a kivitelezés felelős műszaki vezetőjeként kell részt vennie a...”
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő előírja, hogy az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott szakembernek a kivitelezés felelős műszaki vezetőjeként kell részt vennie a teljesítésben.
“A bemutatott szakembernek a szerződéskötésre kell rendelkeznie az alkalmasság minimumkövetelménye szerinti kamarai regisztrációval. Ajánlatkérő a 266/2013....”
Műszaki és szakmai képességek
A bemutatott szakembernek a szerződéskötésre kell rendelkeznie az alkalmasság minimumkövetelménye szerinti kamarai regisztrációval. Ajánlatkérő a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendeletben szereplő végzettséggel egyenértékű végzettséget is elfogad.
“Ajánlatkérő lehetővé teszi, hogy ugyanazon szakember bármely alkalmassági szempont tekintetében bemutatható.”
“Figyelem! Amennyiben a bemutatott szakember az ajánlattevő munkavállalója vagy tagja, vagy cégvezetője, úgy az igazolás az ajánlattevő saját igazolásának számít.”
Műszaki és szakmai képességek
Figyelem! Amennyiben a bemutatott szakember az ajánlattevő munkavállalója vagy tagja, vagy cégvezetője, úgy az igazolás az ajánlattevő saját igazolásának számít.
“Amennyiben a bemutatott szakember munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott (megbízási szerződéssel esetileg vagy állandóan foglalkoztatott...”
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben a bemutatott szakember munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott (megbízási szerződéssel esetileg vagy állandóan foglalkoztatott vagy foglalkoztatni kívánt), úgy a szakember alvállalkozónak és erre tekintettel kapacitást nyújtó szervezetnek is minősül a dokumentációban részletezettek szerint, mivel a bemutatott szakembereknek kell részt venni a teljesítésben.
“A fenti igazolások tekintetében adott esetben alkalmazható a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 22. § (4)-(5), 24. § (1)-(2) bekezdése is.”
“Ajánlattevőnek és a részükre adott esetben kapacitást nyújtó szervezeteknek a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 1. § (1) bekezdésének és II. Fejezetében (5. § (1)...”
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlattevőnek és a részükre adott esetben kapacitást nyújtó szervezeteknek a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 1. § (1) bekezdésének és II. Fejezetében (5. § (1) bekezdés) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolniuk, hogy megfelelnek az alkalmassági követelménynek, azzal, hogy Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán az EEKD IV. Rész „alfa” szakasz (az összes kiválasztási szempont általános jelzése) kitöltésével.
“Az alkalmasság körében esetlegesen már az ajánlatban benyújtott igazolásokat és a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti igazolásokat a 69. § (2) bekezdés...”
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmasság körében esetlegesen már az ajánlatban benyújtott igazolásokat és a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti igazolásokat a 69. § (2) bekezdés szerinti bírálat során figyelmen kívül hagyhatja ajánlatkérő, azok bírálata a 69. § (4) bekezdés szerint felhívott ajánlattevő esetében fog megtörténni a 69. § (5)-(14) bekezdések szerint. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.
“Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, továbbá a Kbt. 65. § (7), (9)-(11) bekezdése szerinti szervezetek...”
Műszaki és szakmai képességek
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, továbbá a Kbt. 65. § (7), (9)-(11) bekezdése szerinti szervezetek (személyek) bevonására lehetőség va.
“Ajánlatkérő a jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 65. § (10) bekezdését.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M/1.Alkalmatlanság: Az ajánlattevő műszaki és szakmai szempontból alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/1.Alkalmatlanság: Az ajánlattevő műszaki és szakmai szempontból alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 8 éven belül megkezdett és 5 éven belül befejezett sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt, legalább 8 500 méter közút építésére referenciával, amely kivitelezés tartalmazott legalább 1 db vízfolyás keresztezési műtárgyépítést és legalább 1 db vízi-, vagy villamos-, vagy hírközlési hálózat kiváltási munkát."
“Az előírt referenciát legfeljebb 2 szerződés alapján megtörtént teljesítéssel lehet igazolni úgy, hogy a 2 referenciában összesen kell szerepelnie legalább...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Az előírt referenciát legfeljebb 2 szerződés alapján megtörtént teljesítéssel lehet igazolni úgy, hogy a 2 referenciában összesen kell szerepelnie legalább 1 db vízfolyás keresztezési műtárgyépítési és legalább 1 db vízi-, vagy villamos-, vagy hírközlési hálózat kiváltási munkának is.
Többet mutasson Többet mutasson (4) “Ajánlatkérő közút alatt az útügyi igazgatásról szóló 26/2021. (VI. 28.) ITM rendelet 8. § (1) bekezdés a-c) pontjai és a (2) bekezdés a-d) pontjai szerinti...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ajánlatkérő közút alatt az útügyi igazgatásról szóló 26/2021. (VI. 28.) ITM rendelet 8. § (1) bekezdés a-c) pontjai és a (2) bekezdés a-d) pontjai szerinti fogalmat érti.
“M/2. Alkalmatlanság: Az ajánlattevő műszaki és szakmai szempontból alkalmatlan, ha nem rendelkezik az építésügyi és az építésüggyel összefüggő...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/2. Alkalmatlanság: Az ajánlattevő műszaki és szakmai szempontból alkalmatlan, ha nem rendelkezik az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti
“M/2-1. 1 fő, MV- KÉ kódszámú (Közlekedési építmények szakterület szakterület) vagy azzal egyenértékű hatályos kamarai regisztrációval rendelkező felelős...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/2-1. 1 fő, MV- KÉ kódszámú (Közlekedési építmények szakterület szakterület) vagy azzal egyenértékű hatályos kamarai regisztrációval rendelkező felelős műszaki vezető szakemberrel vagy olyan szakemberrel, aki rendelkezik az MV-KÉ kódszámú vagy azzal egyenértékű szakmajogosultsági feltételnek megfelelő képesítéssel és szakmai tapasztalattal.
“M/2-2. 1 fő, MV- M kódszámú (Mélyépítés szakterület) vagy azzal egyenértékű hatályos kamarai regisztrációval rendelkező felelős műszaki vezető szakemberrel...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/2-2. 1 fő, MV- M kódszámú (Mélyépítés szakterület) vagy azzal egyenértékű hatályos kamarai regisztrációval rendelkező felelős műszaki vezető szakemberrel vagy olyan szakemberrel, aki rendelkezik az MV-M kódszámú vagy azzal egyenértékű szakmajogosultsági feltételnek megfelelő képesítéssel és szakmai tapasztalattal.
Többet mutasson A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“1. A Vállalkozó a végszámla benyújtásakor a 36 hónap jótállási időszak végéig érvényes, a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos garanciális igények...”
A szerződés teljesítésének feltételei
1. A Vállalkozó a végszámla benyújtásakor a 36 hónap jótállási időszak végéig érvényes, a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos garanciális igények biztosítékaként a tartalékkeret nélkül számított teljes nettó szerződéses ellenérték 3 %-ának megfelelő összegű garanciális biztosítékot köteles adni Megrendelőnek a Kbt. 134. § (3), (4), és (6) a) pontja, valamint (8) bekezdések szerint. A jótállás időszakát meghaladóan biztosíték csak okirati formában biztosítható.
“2. Szerződést biztosító mellékkötelezettségek és megerősítő biztosítékok:” Többet mutasson (24) “Késedelmi kötbér: A szerződésben rögzített bármely kötelezettsége késedelmes teljesítés esetén, ha az olyan okból következett be, amelyért a Vállalkozó...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmi kötbér: A szerződésben rögzített bármely kötelezettsége késedelmes teljesítés esetén, ha az olyan okból következett be, amelyért a Vállalkozó felelős, kötbért köteles fizetni a Megrendelőnek. Késedelmes teljesítés a határidőt követő teljesítés.
“A kötbér akkor is jár, ha a Megrendelőnek kára nem merült fel. A késedelmi kötbér a véghatáridő tekintetében a tartalékkeret nélkül számított teljes nettó...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A kötbér akkor is jár, ha a Megrendelőnek kára nem merült fel. A késedelmi kötbér a véghatáridő tekintetében a tartalékkeret nélkül számított teljes nettó ellenérték naptári napi 0,5%-a de legfeljebb a tartalékkeret nélkül számított teljes nettó ellenérték 20%-a. A kötbérmaximum elérését követően a Megrendelő a szerződést felmondhatja.
“Meghiúsulási kötbér: A Vállalkozó, az olyan okból történő meghiúsulás vagy nemteljesítés esetére, amelyért felelős, a tartalékkeret nélkül számított teljes...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Meghiúsulási kötbér: A Vállalkozó, az olyan okból történő meghiúsulás vagy nemteljesítés esetére, amelyért felelős, a tartalékkeret nélkül számított teljes nettó ellenérték 30 %-a mértékű meghiúsulási kötbért köteles fizetni.
“Előlegfizetés: Az ajánlatkérő igény esetén előleget fizet, az előleg mértéke a szerződésben foglalt nettó ellenszolgáltatás 30%-ának megfelelő összeg, a...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Előlegfizetés: Az ajánlatkérő igény esetén előleget fizet, az előleg mértéke a szerződésben foglalt nettó ellenszolgáltatás 30%-ának megfelelő összeg, a Kbt. 135. § (8) bekezdése és a 272/2014. (XI.5.) Korm rendelet 1. mellékletének 134/B.1. pontja szerint.
“A nyertes ajánlattevő a szerződés elszámolható összegének 10%-a erejéig mentesül a biztosítéknyújtás kötelezettsége alól.”
“Elszámolás az előleggel: a 2-7. részszámlákban arányosan”
“Számlázás mindkét rész esetében:”
“Az ajánlattevő 8 részszámlát és 1 végszámlát jogosult benyújtani az alábbiak szerint:”
“1. részszámla: a műszaki teljesítés 15 %-os készültségének elérését követően a vállalkozási díj 15 %-a mértékében.”
“2. részszámla: a műszaki teljesítés 30 %-os készültségének elérését követően a vállalkozási díj további 15 %-a mértékében.”
“3. részszámla: a műszaki teljesítés 40 %-os készültségének elérését követően a vállalkozási díj további 10 %-a mértékében.”
“4. részszámla: a műszaki teljesítés 50 %-os készültségének elérését követően a vállalkozási díj további 10 %-a mértékében.”
“5. részszámla: a műszaki teljesítés 60 %-os készültségének elérését követően a vállalkozási díj további 10 %-a mértékében.”
“6. részszámla: a műszaki teljesítés 70 %-os készültségének elérését követően a vállalkozási díj további 10 %-a mértékében.”
“7. részszámla: a műszaki teljesítés 80 %-os készültségének elérését követően a vállalkozási díj további 10 %-a mértékében.”
“8. részszámla: a műszaki teljesítés 90 %-os készültségének elérését követően a vállalkozási díj további 10 %-a mértékében.”
“Végszámla: A teljes kivitelezés befejezése, és hiánytalan, eredményes műszaki átadása és a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendeletben előírtak teljesítése után, a...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Végszámla: A teljes kivitelezés befejezése, és hiánytalan, eredményes műszaki átadása és a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendeletben előírtak teljesítése után, a vállalási díj fennmaradó 10 %-a összegben, amellyel a teljes 100%-os díj kifizetésre kerül.
“A számla kiállítása a hatályos ÁFA törvénynek megfelelően történik, tekintettel a kivitelezés engedélyköteles jellegére a 2007. évi CXXVII. törvény alapján...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A számla kiállítása a hatályos ÁFA törvénynek megfelelően történik, tekintettel a kivitelezés engedélyköteles jellegére a 2007. évi CXXVII. törvény alapján az ÁFÁ-t a Megrendelő fizeti (fordított ÁFA)
“Az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról az ÁFA tv. és a Ptk. előírása...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződés teljesítésének elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról az ÁFA tv. és a Ptk. előírása szerint köteles nyilatkozni.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-12-21 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR
rendszerben történik a 424/2017. (XII. 19.) Korm rendelet 15. §
rendelkezéseiszerint.
További információk:
“A Kbt. 68. § (1b) szerint” Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Többlet jótállás ideje 36 hó + …. hó (min. 0 hó max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M/2-1 pontjában meghatározott szakember szakmagyakorlási jogosultsághoz szükséges tapasztalati időt meghaladó többlet tapasztalati ideje (0-36 hó)
Az M/2-2 pontjában meghatározott szakember szakmagyakorlási jogosultsághoz szükséges tapasztalati időt meghaladó többlet tapasztalati ideje (0-36 hó)
Ár (súlyozás): 70
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15726621206
Ajánlatkérő neve: Csanádpalota Városi Önkormányzat
Nemzeti nyilvántartási szám: 15726872206
Postacím: Kelemen László Tér 10
Postai város: Csanádpalota
Postai irányítószám: 6913
Ország: Csongrád🏙️
Ajánlatkérő neve: Pitvaros Községi Önkormányzat
Nemzeti nyilvántartási szám: 15726865206
Postacím: Kossuth Lajos Utca 30.
Postai város: Pitvaros
Postai irányítószám: 6914
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Gémes László
Debreczeni István
Telefon: +36 62263001📞
E-mail: pmhiv@csanadpalota.hu📧
Fax: +36 62263105 📠
Internetcím: http://www.csanadpalota.hu🌏
Kapcsolattartó pont: Radó Tibor
Telefon: +36 62650411📞
E-mail: polghiv@pitvaros.hu📧
Fax: +36 62650411 📠
Internetcím: http://www.pitvaros.hu🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001225262021/reszletek🌏
Hivatkozás További információk
“1. Az ajánlatkérő térítésmentesen, teljes terjedelmében közvetlenül elektronikus úton bocsátja”
“a közbeszerzési dokumentumokat az Ajánlattevők rendelkezésére a felhívás megjelenésének napjától a https://ekr.gov.hu/ címen.” Többet mutasson (42) “Az eljárásban részvétel feltétele, az oldalon történő regisztráció és a közbeszerzési anyag letöltése, továbbá az ajánlat EKR rendszerben történő...”
További információk
Az eljárásban részvétel feltétele, az oldalon történő regisztráció és a közbeszerzési anyag letöltése, továbbá az ajánlat EKR rendszerben történő összeállítása és benyújtása.
“2. Értékelési szempont: Az ajánlatkérő a legjobb ár érték arány szempontja alapján legkedvezőbb ajánlatot hirdeti nyertesnek.”
“Értékelés módszere: az ár esetében fordított arányosítás, a jótállás és a szakember tapasztalata esetében arányosítás. Az értékelés során adható pontszám alsó és”
További információk
Értékelés módszere: az ár esetében fordított arányosítás, a jótállás és a szakember tapasztalata esetében arányosítás. Az értékelés során adható pontszám alsó és
“5. Amennyiben több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot (közös ajánlattevők), akkor ezt az EEKD-ban (formanyomtatvány) jelezni”
“szükséges,”
“továbbá az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat, beleértve az egységes európai közbeszerzési”
“dokumentumot, a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A közös ajánlattevők a”
“szerződés teljesítéséért az ajánlatkérő felé”
“egyetemlegesen felelnek.”
“6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő Kbt. 66.§ (6) a) és b) pontja szerinti, nyilatkozatát, nemleges tartalommal is, továbbá”
“a Kbt. 67. § (4), és Kbt. 66. § (2) szerinti nyilatkozatokat.”
“7. Az ajánlat elkészítése során, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben eletronikus űrlapként rendelkezésre áll, a”
“nyilatkozatot az”
“elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Azon dokumentumok, amelyek tekintetében az EKR rendszerben”
“nem áll rendelkezésre elektronikus űrlap vagy nem a kiírás szerinti tartalommal,ajánlatkérő a papír alapú dokumentum egyszerű”
“elektronikus, pdf vagy jpg formátumú másolatának csatolását írja elő.”
“8. Az alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevői jegyzékbe történő felvétel feltételét képező”
“minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak”
“9. Az eljárásban Dr. Nagymihály Tamás FAKSZ jár el,lajstromszám: 00014, cím: 6722 Szeged, Gogol u. 6., tel:+36 209648886, e-mail:”
“nagymihaly.tamas@gmail.com Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 2. § (1)”
“bekezdésének megfelelően az”
“eljárásban érdekelt gazdasági szereplők az EKR rendszeren keresztül kérhetnek kiegészítő tájékoztatást.”
“10. A IV.2.6) pontban az "2 hónap" a Kbt. 81. § (11) bekezdése alapján 60 napnak felel meg.”
“11. A fenti II.1.5). és a II.2.6) pontokban a becsült érték megadása csak a TED felé való továbbítás érdekébentörtént.”
“12. Az ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását az eljárásban.”
“13. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (6) bekezdésének megfelelően tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 75. § (2) e) pontját”
“alkalmazza az eljárásban.”
“14. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdését.”
“15. Ajánlatkérő az ajánlat benyújtását ajánlati biztosítékhoz köti 10 000 000 HUF összegben, amelyet a Kbt. 54. § (1)-(2) bekezdés”
“szerint kell rendelkezésre bocsátani az ajánlat benyújtásával egy időben. Közös ajánlattétel esetén, a Kbt. 35. § (5) bekezdése alapján”
“elegendő egyszer rendelkezésre bocsátani. Készpénzbefizetés esetén kedvezményezett: Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat”
“számlaszám: 10028007-00320281-00000000, közlemény: ajánlati biztosíték EKR001225262021. A biztosíték nem válik a megkötött szerződést megerősítő...”
További információk
számlaszám: 10028007-00320281-00000000, közlemény: ajánlati biztosíték EKR001225262021. A biztosíték nem válik a megkötött szerződést megerősítő mellékkötelezettséggé, annak visszafizetésére a Kbt. 54. § (5) bekezdés b) pontja vonatkozik.
“16. Részekre történő ajánlattétel nem lehetséges, a kivitelezés egy önálló műszaki eredményt megvalósító kivitelezés, egy egybefüggő kerékpárút építése....”
További információk
16. Részekre történő ajánlattétel nem lehetséges, a kivitelezés egy önálló műszaki eredményt megvalósító kivitelezés, egy egybefüggő kerékpárút építése. Tekintettel az elvégzendő feladatok volumenére, a munkafolyamatok egymásra épülésére, a folyamatos, zavartalan munkavégzés biztosítására a párhuzamosan végzendő szakmák esetén, mind gazdaságilag, mind munkaszervezésben ésszerűtlen döntés lenne a részekre történő ajánlattétel lehetőségének biztosítása.
“17. Az ajánlati árnak minimum 36 hónapra szóló kötelező teljes körű jótállást is biztosítania kell, hosszabb jótállás értékelési szempont.”
“18. A nyertes ajánlattevőnek a kivitelezés időtartalmára, legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, - feltételes közbeszerzés esetén a szerződés...”
További információk
18. A nyertes ajánlattevőnek a kivitelezés időtartalmára, legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, - feltételes közbeszerzés esetén a szerződés hatálybalépését követően a szerződésben meghatározott időpontig -, a tárgyi munkára építés-szerelési biztosítást kell kötnie 50 millió forint / kár és 100 millió forint / év limitösszeggel vagy a fennálló biztosítását erre a munkára kiterjesztenie.
“Az eredeti felhívás száma: KÉ-22 848/2021., TED 2021/S 227-596454”
Forrás: OJS 2021/S 247-652159 (2021-12-16)
További információk (2022-01-06) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-06 📅
Benyújtási határidő: 2022-01-28 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 007-013299
HL-S szám: 7
További információk
“Az eredeti felhívás száma: KÉ-22 848/2021., TED 2021/S 227-596454, az 1. számú módosítás száma: KÉ-25406/2021, TED 2021/S 247-652159
FELHÍVÁS MÓDOSÍTÁSA:...”
További információk
Az eredeti felhívás száma: KÉ-22 848/2021., TED 2021/S 227-596454, az 1. számú módosítás száma: KÉ-25406/2021, TED 2021/S 247-652159
FELHÍVÁS MÓDOSÍTÁSA: TÁJÉKOZTATOM AZ AJÁNLATTEVŐKET, HOGY AZ AJÁNLATTÉTELI HATÁRIDŐ
MÓDOSÍTÁSÁN KÍVÜL A KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS KAPCSÁN AZ EGYÉB KÖZBESZERZÉSI
DOKUMENTUMOKBAN ÉS PONTOSÍTÁS/MÓDOSÍTÁS KERÜL MEGADÁSRA.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 082 947 653 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-06-23 📅
Név: DÉLÚT Építő és Bányászati Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11392486206
Postacím: Kastélykert Utca 171
Postai város: Algyő
Postai irányítószám: 6750
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 62517727📞
E-mail: kozbeszerzes@delut.hu📧
Ország: Csongrád🏙️
Internetcím: http://www.delut.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 2 082 947 653 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Hivatkozás További információk
“1. Az Összegezés megküldésének napja: 2022.05.06.”
“2. Az ajánlattevők:” Többet mutasson (6) “1. Ajánlattevő neve: BÓLEM Építőipari Kft. Székhelye: 5600 Békéscsaba Őszi Utca 3. asz.: 11042851-2-04”
“2. Ajánlattevő neve: Colas Út Építőipari Zrt. Székhelye: 1113 Budapest Bocskai Út 73., asz: 14904134-2-44”
“3. Ajánlattevő neve: PROBART Kft. Székhelye: 6760 Kistelek Kossuth Utca 88., asz: 12558218-2-06”
“Közös ajánlattevő neve: Tiszaszolg Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Székhelye: 6726 Szeged Bérkert Utca 43., asz.: 11593003-2-06”
“Közös ajánlattevő neve: Gázépszerker Építő- Szerelő- Kereskedő és Szolgáltató Kft. Székhelye: 6760 Kistelek Kisteleki Ede Utca 6., asz.: 10600120-2-06”
“4. Ajánlattevő neve: DÉLÚT Építő és Bányászati Kft., Székhelye: 6750 Algyő Kastélykert Utca 171., asz.: 11392486-2-06”
Forrás: OJS 2022/S 132-375256 (2022-07-07)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes kerékpárút építés
Rövid leírás:
“Vállalkozási-építési szerződés „Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút építése” tárgyban, a közbeszerzési műszaki leírásban...”
Rövid leírás
Vállalkozási-építési szerződés „Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút építése” tárgyban, a közbeszerzési műszaki leírásban részletezett műszaki tartalommal.
Az építési munka meghatározó paraméterei:
Új kerékpárút
- Pitvarosi szakasz:
- Pitvaros közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 57+371-61+516 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti bal oldalán épül meg a kerékpárút.
- A kerékpárút a Mezőhegyesi szakasztól indul, a Békés – Csongrád-Csanád megyehatáron keresztezi a Mezőhegyesi csatornát a B1 jelű műtárgyon 3,0 burkolatszélességgel. Az 1+114,5 km szelvénytől az 1+200 km szelvényig a gyalogjárda helyén elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút épül. A burkolat szélessége 3,50 m, mely a buszöböl és a peron mellett leszűkül 2,75 m-re. Pitvaros belterületi, majd külterületi szakaszát követően a 4+126,86 km szelvényben csatlakozik Csanádpalotai szakaszhoz.
- A tervezett kerékpárút kétirányú, 2,3 m széles, hossza 4.120 m.
- A kerékpárutat 4 helyen keresztező mezőgazdasági utak 5-5 m hosszon aszfalt, míg 20-20 m hosszon M56 mechanikai stabilizált burkolatot kapnak.
- Invitel:
- Telefonfülke és elosztó kiváltása történik az 1+783 km szelvényben.
- Optikai kábel kiváltás lesz a 2+558 – 4+127 km sz. között.
- NKM Áramhálózat Kft.:
- Tartó oszlop kiváltás lesz az 1+467 km szelvényben.
- Alfökldvíz Zrt.:
- Tűzcsap kiváltás a 2+070 km szelvényben.
- Érintett helyeken ívóvíz hálózat kiváltás történik.
- Kertészet:
- A zöldfelületeket minimum 10 cm vastagságban humuszolni és füvesíteni kell.
Nyertes kivitelező feladata a Megrendelővel együttműködve a jogerős építési engedélyekben és a közbeszerzési műszaki előírások körében meghatározott régészeti dokumentumok, feladatok elkészíttetése, biztosítása, elvégzése.
- Csanádpalotai szakasz:
- Canádpalota közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 61+516 – 69+103 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti bal oldalán épül meg a kerékpárút.
- A kerékpárút a Pitvarosi szakasztól indul (4+126,86 km sz.). A külterületi szakaszon az út mellett halad 2,3 m széles burkolattal. A 7+272 km szelvényben keresztezi az Apátfalva-Mezőhegyesi csatornát a B2 jelű műtárgyon 3,0 burkolatszélességgel. A 10+510,38 km szelvénytőnél csatlakozik a meglévő elválasztott gyalog- és kerékpárúthoz. A meglévő burkolat szélessége 2,00 m. A tervezési szakasz vége a 11+737,05 km szelvényben található. A kerékpárút itt csatlakozik a meglévő Kövegy felé tartó kerékpárúthoz.
- A tervezett kerékpárút kétirányú, 2,3 m széles, hossza 7.616 m.
- A kerékpárutat 6 helyen keresztező mezőgazdasági utak 5-5 m hosszon aszfalt, míg 20-20 m hosszon M56 mechanikai stabilizált burkolatot kapnak.
- Invitel:
- Elosztó szekrény kiváltása a 10+755 km szelvényben.
- A tervezett kerékpárút keresztezi a MAVIR tulajdonában lévő Sándorfalva – OH. (-Arad) 400 kV-os távvezetéket a 141. és a 142. sz. oszlopok között.
- Alfökldvíz Zrt.:
- Tűzcsap kiváltás a 10+230, 10+560, 10+645 km szelvényekben.
- Érintett helyeken ívóvíz hálózat kiváltás történik.
- Magyar Telekom Nyrt:
- Tartó oszlop kiváltása történik a 10+188, 10+397 km szelvényekben.
- Elosztó szekrény kiváltása lesz a 10+665 km szelvényben
- Kertészet:
- A zöldfelületeket minimum 10 cm vastagságban humuszolni és füvesíteni kell.
- A két szakaszhoz tartozó kerékpárút és a csatlakozó létesítmények teljes felülete mintegy 27.600 m2.
Részletes leírás a csatolt dokumentumokban.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Kerékpárút építése📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 082 947 653 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Uniós Helyreállítási Eszköz (2021/2027)
Az uniós alapok azonosítója: Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút megvalósítására (azonosító: TOP-3.1.1-15-CS2-2019-00001)
Leírás
Belső azonosító: EKR001225262021/1
A beszerzés leírása:
“Vállalkozási-építési szerződés „Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút építése” tárgyban, a közbeszerzési műszaki leírásban...”
A beszerzés leírása
Vállalkozási-építési szerződés „Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes hivatásforgalmi kerékpárút építése” tárgyban, a közbeszerzési műszaki leírásban részletezett műszaki tartalommal.
Az építési munka meghatározó paraméterei:
Új kerékpárút
- Pitvarosi szakasz:
- Pitvaros közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 57+371-61+516 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti bal oldalán épül meg a kerékpárút.
- A kerékpárút a Mezőhegyesi szakasztól indul, a Békés – Csongrád-Csanád megyehatáron keresztezi a Mezőhegyesi csatornát a B1 jelű műtárgyon 3,0 burkolatszélességgel. Az 1+114,5 km szelvénytől az 1+200 km szelvényig a gyalogjárda helyén elválasztás nélküli gyalog- és kerékpárút épül. A burkolat szélessége 3,50 m, mely a buszöböl és a peron mellett leszűkül 2,75 m-re. Pitvaros belterületi, majd külterületi szakaszát követően a 4+126,86 km szelvényben csatlakozik Csanádpalotai szakaszhoz.
- A tervezett kerékpárút kétirányú, 2,3 m széles, hossza 4.120 m.
- A kerékpárutat 4 helyen keresztező mezőgazdasági utak 5-5 m hosszon aszfalt, míg 20-20 m hosszon M56 mechanikai stabilizált burkolatot kapnak.
- Invitel:
- Telefonfülke és elosztó kiváltása történik az 1+783 km szelvényben.
- Optikai kábel kiváltás lesz a 2+558 – 4+127 km sz. között.
- NKM Áramhálózat Kft.:
- Tartó oszlop kiváltás lesz az 1+467 km szelvényben.
- Alfökldvíz Zrt.:
- Tűzcsap kiváltás a 2+070 km szelvényben.
- Érintett helyeken ívóvíz hálózat kiváltás történik.
- Kertészet:
- A zöldfelületeket minimum 10 cm vastagságban humuszolni és füvesíteni kell.
- Csanádpalotai szakasz:
- Canádpalota közigazgatási területén a 4434 Gyula-Pitvaros-Makó összekötő út mentén a közút 61+516 – 69+103 km szelvények között, az út szelvényezés szerinti bal oldalán épül meg a kerékpárút.
- A kerékpárút a Pitvarosi szakasztól indul (4+126,86 km sz.). A külterületi szakaszon az út mellett halad 2,3 m széles burkolattal. A 7+272 km szelvényben keresztezi az Apátfalva-Mezőhegyesi csatornát a B2 jelű műtárgyon 3,0 burkolatszélességgel. A 10+510,38 km szelvénytőnél csatlakozik a meglévő elválasztott gyalog- és kerékpárúthoz. A meglévő burkolat szélessége 2,00 m. A tervezési szakasz vége a 11+737,05 km szelvényben található. A kerékpárút itt csatlakozik a meglévő Kövegy felé tartó kerékpárúthoz.
- A tervezett kerékpárút kétirányú, 2,3 m széles, hossza 7.616 m.
- A kerékpárutat 6 helyen keresztező mezőgazdasági utak 5-5 m hosszon aszfalt, míg 20-20 m hosszon M56 mechanikai stabilizált burkolatot kapnak.
- Invitel:
- Elosztó szekrény kiváltása a 10+755 km szelvényben.
- A tervezett kerékpárút keresztezi a MAVIR tulajdonában lévő Sándorfalva – OH. (-Arad) 400 kV-os távvezetéket a 141. és a 142. sz. oszlopok között.
- Alfökldvíz Zrt.:
- Tűzcsap kiváltás a 10+230, 10+560, 10+645 km szelvényekben.
- Érintett helyeken ívóvíz hálózat kiváltás történik.
- Magyar Telekom Nyrt:
- Tartó oszlop kiváltása történik a 10+188, 10+397 km szelvényekben.
- Elosztó szekrény kiváltása lesz a 10+665 km szelvényben
- Kertészet:
- A zöldfelületeket minimum 10 cm vastagságban humuszolni és füvesíteni kell.
- A két szakaszhoz tartozó kerékpárút és a csatlakozó létesítmények teljes felülete mintegy 27.600 m2.
Nyertes kivitelező feladata a Megrendelővel együttműködve a jogerős építési engedélyekben és a közbeszerzési műszaki előírások körében meghatározott régészeti dokumentumok, feladatok elkészíttetése, biztosítása, elvégzése.
Részletes leírás a csatolt dokumentumokban.
Többet mutasson
További információk:
“1.
A Kbt. 29. § (1) bekezdése alapján meghatalmazó ajánlatkérők, akik nevében a meghatalmazott ajánlatkérő Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzata a...”
További információk
1.
A Kbt. 29. § (1) bekezdése alapján meghatalmazó ajánlatkérők, akik nevében a meghatalmazott ajánlatkérő Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzata a közbeszerzési eljárást lefolytatja:
Csanádpalota Város Önkormányzata - 6913 Csanádpalota, Kelemen László tér 10.
e-mail: pmhiv@csanadpalota.hu Tel.: 06-62/263-001 | Fax: 06-62/263-105
Pitvaros Községi Önkormányzat - 6914 Pitvaros Kossuth Lajos u. 30.
E-mail cím: polghiv@pitvaros.hu Telefon: 06-62/650-411
A Kbt. 29. § (1) bekezdésére is tekintettel a vállalkozási szerződést a 2 meghatalmazó Önkormányzat fogja megkötni a nyertes ajánlattevővel a szerződéstervezet alapján.
2.
FELTÉTELES KÖZBESZERZÉS
Ajánlatkérő támogatási forrásra pályázatot nyújtott be.
Erre tekintettel az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy a támogatás, illetve adott esetben a többletforrás elnyerése feltételével köt szerződést, azaz a kivitelezés megrendelésére akkor kerül sor, ha a finanszírozást biztosító támogatásból a kivitelezés megvalósítható. Erre figyelemmel a Kbt. 53. § (6)-(7) bekezdése alapján eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha adott esetben a többlet támogatási igény elutasításra kerül vagy az igényeltnél kisebb összegen kerül elfogadásra. Ajánlatkérő eredményt csak a támogatás elnyerése ismeretében hirdet, amennyiben a Kbt. 70. § (2) bekezdése alapján a legelőnyösebb ajánlatot tett ajánlattevő fenntartja az ajánlatát.
A szerződés megkötése esetén annak időbeli hatálya kezdete, azaz a hatálybalépését felfüggesztő feltétel a támogatási szerződés módosítási igény elfogadása, illetve egyéb forrás bevonásának sikere és a kivitelezés idejének projektzáráson belüli megvalósíthatósága (Kbt. 135. § (12) bekezdés). A feltételek beálltáról az ajánlatkérő az ajánlattevőt haladéktalanul értesíti.
Abban a nem várt esetben, ha a támogatásról szóló döntés a szerződés aláírását követő 6 hónapon belül sem kerül kihirdetésre, úgy ez a feltétel semmissé válik, azaz a szerződés hatálybalépésére legfeljebb fél év áll rendelkezésre, ezt követően a felek szabadulnak a kötelemből
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Kerékpárút építése📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Csanádpalota, Pitvaros közigazgatási határán belül.”
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Csongrád🏙️
Időtartam: 15 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés odaítélése Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-06-23 📅
Cím: vállalkozási
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 082 947 653 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001225262021/4636
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
“kerékpárút ép. részfeladatok, vízépítés részfeladaok, invitel/telekom kiváltás, vízvezeték kiváltás, elektromos oszlop kiváltás, növénytelepítés, forgalomtechnika”
Többet mutasson
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“kerékpárút ép. részfeladatok, vízépítés részfeladaok, invitel/telekom kiváltás, vízvezeték kiváltás, elektromos oszlop kiváltás, növénytelepítés, forgalomtechnika”
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása
Többet mutasson
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: DÉLÚT Építő és Bányászati Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11392486206
Postacím: Kastélykert Utca 171
Postai irányítószám: 6750
Postai város: Algyő
Régió: Csongrád🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@delut.hu📧
Telefon: +36 62517727📞
Fax: +36 62517727 📠
URL: https://www.delut.hu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat
Nemzeti nyilvántartási szám: 15726621206
Postacím: Tisza Lajos Körút 2-4.
Postai irányítószám: 6720
Postai város: Szeged
Régió: Csongrád🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Gémes László
E-mail: jegyzo@csongradcsanad.hu📧
Telefon: +36 62886840📞
Fax: +36 62425435 📠
URL: https://www.csongradcsanad.hu🌏
Csoportvezető ✅ Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában ✅
Kiegészítő információk További információk
“felek rögzítik, hogy 2023. szeptember 17-én egymással megállapodtak a jelen szerződésmódosításban rögzített műszaki
tartalom megvalósításáról és annak ex...”
További információk
felek rögzítik, hogy 2023. szeptember 17-én egymással megállapodtak a jelen szerződésmódosításban rögzített műszaki
tartalom megvalósításáról és annak ex ante ellenőrzését meg is kezdték, azonban a megállapodásuk szerződésmódosítás
formájában történő rögzítésére azért nem került sor, mert annak feltétele a 2014–2020 programozási időszakban az egyes
európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet előírásai
szerint az ex ante ellenőrzés keretében a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály támogató tartalmú tanúsítványa, amely a
kivitelezés műszaki átadásáig, illetve a végszámla kifizetéség nem történt meg, illetve a műszaki tartalom átvétele 2023.
november 23. napján megtörtént.
Megállapodtak abban is, hogy a jelen szerződésmódosítás alapján a tartalékkeret mértékét meghaladó ellenérték növekedés
abban az esetben lép hatályba, ha a Támogató a Kedvezményezett többletforrás igényét jóváhagyja.
Mindezekre tekintettel a felek rögzítik, hogy a Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a közbeszerzési
eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos egyes
kérdésekről alapján „a szerződés módosításának minősül az eredeti szerződéses feltételektől – amelyek közé a műszaki
dokumentumok, specifikációk is beletartoznak – történő bármely, az ajánlattevő és az ajánlatkérő közös megegyezésével történő
tényleges eltérés, függetlenül attól, hogy azt a felek írásba foglalták volna. A kötelmek és azok módosításának létrejöttéhez
polgári jogi értelemben a felek közötti egyetértés szükséges a kötelem alapvető feltételeiben, ez pedig megvalósul akkor, ha a
felek a műszaki tartalom megváltoztatásában bármilyen módon ténylegesen megállapodnak.”
Az Útmutatóra tekintettel jogilag a szerződés csak jegyzőkönyvben rögzítetten, a vállalkozási szerződés módosításának
dokumentálásával valósul meg, figyelemmel arra, hogy a többletforrásról való döntés kihirdetésre került.
A fentiek alapján a szerződésmódosítás dátuma: 2023. szeptember 17.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 1
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: hu
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § (1)(12) bekezdés szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Változások Egyéb kiegészítő információk
“1. A szerződésmódosítás indoka:
A Kivitelező 2023.06.22.-én minősítő méréseket végzett a 7+500 -8+500 km szelvények között. Az eredmény változó,...”
Egyéb kiegészítő információk
1. A szerződésmódosítás indoka:
A Kivitelező 2023.06.22.-én minősítő méréseket végzett a 7+500 -8+500 km szelvények között. Az eredmény változó, vannak
megfelelő teherbírású és mérhetetlen teherbírású szakaszok. Mivel a mérhetetlen altalaj teherbírás veszélyezteti az épülő kerékpárút
állékonyságát, a probléma megoldását kérte a Megrendelő. A Mérnök kérésére a kérdéses szakaszokon a mérések besűrítve újra el
lettek végezve, a jegyzőkönyvek kiértékelésre átadásra kerültek (naplómellékletként is megtalálhatóak). A mérhetetlen teherbírású
részek be lettek határolva, és a Megrendelő utasítására a terv szerinti műszaki tartalommal a Mérnök által elfogadott hidraulikus
kötőanyaggal stabilizálásra kerültek. Az elfogadott MMT szerint le lett minősítve a szakasz és ez alapján a Mérnök továbbépítési
engedélyt adott töltésépítésre.
A Megrendelő a pótmunka szükségességét elfogadta és azok elvégzését megrendelte azzal, hogy a jelenleg rendelkezésre álló forrás
alapján csak a tartalékkerettel fedezhető mértékig vállal fizetési kötelezettséget, azonban vállalja, hogy a szükséges többletforrás
megszerzése érdekében a Támogató felé igényt fog benyújtani.
2. A módosuló szerződéses rendelkezések
SZERZŐDÉS 1.2. pontja az alábbiakkal egészül ki: A felek a szerződés műszaki tartalmát a fent bemutatott és a mellékletben csatolt
dokumentumokban részletesen meghatározott tárgyban kiegészítik.
SZERZŐDÉS 2. pontja az alábbira módosul: Takintettel arra, hogy a tartalékkeret
2. Vállalkozási díj:
Vállalkozói átalánydíj nettó: 1.983.759.670,- Ft
5 % tartalékkeret: 99.187.983,- Ft
A korábbi pótmunkák összege: 96.281.734,-Ft
A tartalékkeret a korábbi pótmunkák megrendelése után fennmaradó összege: 2.906.249 Ft
A szükséges pótmunkák ellenértéke: 33.204.400,-Ft
A fennmaradó tartalékkeret kihasználása után a szükséges ellenérték emelés összege: 30.298.151,-Ft
Csanádpalota Városi Önkormányzat:
Vállalkozói átalánydíj nettó: 1.457.806.803,- Ft
Pitvaros Községi Önkormányzat:
Vállalkozói átalánydíj nettó: 655.439.001,- Ft
A szerződésmódosítással érintett kivitelezésnek a tartalékkeret által fedezett ellenértékét Vállalkozó a teljesítésigazolás kiállítását
követően, a tartalékkereten felüli ellenértékét pedig a többlettámogatásról szóló döntést követően, de legkésőbb az Európai Unió felé
való elszámolhatóság határidejéig külön számlában jogosult elszámolni.
szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontja és a Kbt. 141. § (3) bekezdése alapján jogszerű, mivel az ellenérték
módosulása nem haladja meg az eredeti szerződéses érték 15%-át (a módosítás az eredeti szerződéses érték 1,52%-a (30.298.151,-
1.983.759.670/,-), továbbá nem változtatja meg a szerződés általános jellegét, és illeszkedik az eredeti szerződés műszaki tartalmához,
hiszen ugyanazon kivitelezési munkákra vonatkozik.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
“Lásd a Bt201”
Forrás: OJS 2024/S 007-016274 (2024-01-09)