A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Alkalmasság előzetes igazolása az ajánlatban:
Az ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bek. alapján Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (5) bek. alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bek. alapján az ajánlatban az EEKD-ot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet vagy személy részéről is be kell nyújtani a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelő módon, azaz az egységes európai dokumentumot az érintett szervezetek vagy személy képviseletében az ajánlattevő nyújtja be. Az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az igazolni kívánt alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az EEKD-ot a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 5-7. §-ában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles be-nyújtani.
Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bek. szerinti felhívására köteles igazolni, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint:
Az 1. rész vonatkozásában:
M1) Az ajánlattevőnek be kell mutatnia a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés, a 21. § (3) bekezdés a) és (3a) bekezdés a) pontjai alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti (Nemzeti Távközlési Gerinchálózat védelmét biztosító DDoS védelmi rendszer hardver és szoftver elemeinek gyártói szolgáltatás-előfizetése, valamint gyártói támogatása), vagy azzal egyenértékű (Túlterheléses támadás elleni védelmi megoldás bevezetése és/vagy támogatása) szerződésszerűen teljesített szolgáltatásait/szerződéseit legalább az alábbi tartalommal:
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont (-év, -hónap, -napban megadva)),
— a szerződést kötő másik fél adatai (név, cím/székhely, kapcsolattartó neve és elérhetősége),
— a szolgáltatás (szerződés) tárgya
— szerződés keretében elvégzett feladatok ismertetése olyan részletezettséggel, hogy abból Ajánlattevő alkalmassága megállapítható legyen (megadva a referenciaként megjelölt szolgáltatással érintett rendszert is),
— nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A három év teljesítésének igazolása során ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.
A 2. rész vonatkozásában:
M1) Az ajánlattevőnek be kell mutatnia a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §, 5. § (1) bekezdés, a 21. § (3) bekezdés a) és (3a) bekezdés a) pontjai alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett) legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti (Nemzeti Távközlési Gerinchálózat védelmét biztosító DDoS védelmi rendszer hardver és szoftver elemeinek szállítói támogatása), vagy azzal egyenértékű (Túlterheléses támadás elleni védelmi megoldás bevezetése és/vagy támogatása) szerződésszerűen teljesített szolgáltatásait/szerződéseit legalább az alábbi tartalommal:
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpont (-év, -hónap, -napban megadva)),
— a szerződést kötő másik fél adatai (név, cím/székhely, kapcsolattartó neve és elérhetősége),
— a szolgáltatás (szerződés) tárgya
— szerződés keretében elvégzett feladatok ismertetése olyan részletezettséggel, hogy abból Ajánlattevő alkalmassága megállapítható legyen (megadva a referenciaként megjelölt szolgáltatással érintett rendszert is),
— nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A három év teljesítésének igazolása során ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.
M2) Ajánlattevőnek be kell mutatnia a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja valamint 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján azokat a szakembereket a képzettségük ismertetésével, akiket a teljesítésbe be kíván vonni.
a) Ajánlattevőnek az EKR által biztosított űrlapon nyilatkoznia kell az előírt alkalmassági előírások vonatkozásában a bemutatott szakemberekről az alábbi tartalommal:
— A szakember neve
— Szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése
— Szakember jelenlegi jogviszonya a megjelölt szervezettel
b) Ajánlattevőnek Ajánlatkérő felhívására be kell nyújtania: a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekről szóló nyilatkozatot az alábbi adattartalommal:
— a bevonni kívánt szakember neve,
— az alkalmasság megítélése szempontjából releváns végzettség, képzések megnevezése, melyen a szakember részt vett,
— alkalmasság megítélése szempontjából releváns szakmai gyakorlat megnevezése és időtartama (hónapban megadva).
b) a bevonni kívánt szakember végzettségét, kiberbiztonsági minősítését igazoló okirat egyszerű másolatát,
c) a teljesítésbe bevonni kívánt és a fentiek szerinti módon bemutatott szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot.
d) a teljesítésbe bevonni kívánt és a fentiek szerinti módon bemutatott szakember által aláírt szakmai önéletrajzát olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági kritériumoknak történő megfelelés minden kétséget kizáróan megállapítható legyen.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdésében foglaltakra.