Debreceni Velodrom lebonyolító mérnök feladata

BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A közbeszerzés eredményeként megkötött vállalkozással vegyes megbízási szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni velodrom (világversenyek megrendezésére és egyéb rendezvények megtartására is alkalmas, tervezetten min 16 000 m alapterületű fedett pályakerékpáros sportlétesítmény (pl.: építész, tartószerkezet, épületgépészet, épületvillamosság, stb.), melyhez csatlakozik egy min. 10 000 m alapterületű BMX pálya, s ennek kiszolgálására alkalmas infrastruktúrafejlesztés (pl.: közmű, út, kommunikáció stb.) és környezetrendezés (pl.: tájépítészet, stb.), valamint a csatlakozó Velopark fejlesztés kapcsolatrendszere) fejlesztését célzó beruházás előkészítési munkáinak mérnöki támogatása.
Főbb feladatok:
a. lebonyolítói közreműködés a létesítmény tervezésében (minden szakágra kiterjedően),
b. ütemterv készítése és a készültség nyomon követése
c. kapcsolattartás a hazai és nemzetközi szakszövetségekkel, szakértőkkel
d. költségbecslés és költségkövetés a tervezési fázishoz kapcsolódóan
e. tervezésfelügyelet
f. tervvéleményezés, tervezési program ellenőrzése
g. közreműködés az építési engedélyezési eljárásban, egyéb hatósági eljárásokban
h. használat szempontjából kiemelt fontosságú tevékenységek véleményezése, illetve sportszakmai tanácsadás ellátása a tervezési fázisban
i. közreműködés BIM keretrendszer kidolgozásában, BIM keretrendszer alkalmazásának felügyelete
j. kockázatelemzés kockázatelemzésre alkalmas szoftverrel
Illetve a nevezett létesítményekhez csatlakozó egyéb kiegészítő infrastrukturális (közmű, közlekedés, stb.) projektelemekkel kapcsolatos valamennyi mérnöktanácsadási feladat.
A nyertes ajánlattevő részletes feladatmeghatározását a Műszaki leírás tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-06-08. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-05-06.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-05-06 Ajánlati felhívás
2021-05-31 További információk
2021-06-09 További információk
2021-09-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-05-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Általános mérnöki tanácsadó szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000345202021
Rövid leírás:
A közbeszerzés eredményeként megkötött vállalkozással vegyes megbízási szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Általános mérnöki tanácsadó szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Projekt- és tervelőkészítés, költségbecslés 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Horvát utca 14–26
Postai irányítószám: 1027
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://kiemeltkormanyzatiberuhazasokkozpontja.hu/ 🌏
E-mail: beszerzes@kkbk.hu 📧
Telefon: +36 205204272 📞
Fax: +36 14122469 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000345202021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000345202021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-05-06 📅
Benyújtási határidő: 2021-06-08 📅
Közzététel dátuma: 2021-05-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 091-235947
HL-S szám: 91
További információk
A legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbeszerzés eredményeként megkötött vállalkozással vegyes megbízási szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni...  Többet mutasson
Főbb feladatok:
Többet mutasson (22)
a. lebonyolítói közreműködés a létesítmény tervezésében (minden szakágra kiterjedően),
b. ütemterv készítése és a készültség nyomon követése
c. kapcsolattartás a hazai és nemzetközi szakszövetségekkel, szakértőkkel
d. költségbecslés és költségkövetés a tervezési fázishoz kapcsolódóan
e. tervezésfelügyelet
f. tervvéleményezés, tervezési program ellenőrzése
g. közreműködés az építési engedélyezési eljárásban, egyéb hatósági eljárásokban
h. használat szempontjából kiemelt fontosságú tevékenységek véleményezése, illetve sportszakmai tanácsadás ellátása a tervezési fázisban
i. közreműködés BIM keretrendszer kidolgozásában, BIM keretrendszer alkalmazásának felügyelete
j. kockázatelemzés kockázatelemzésre alkalmas szoftverrel
Illetve a nevezett létesítményekhez csatlakozó egyéb kiegészítő infrastrukturális (közmű, közlekedés, stb.) projektelemekkel kapcsolatos valamennyi...  Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő részletes feladatmeghatározását a Műszaki leírás tartalmazza.
Magyarország nem rendelkezik a nemzetközi sportszövetségi előírásoknak megfelelő fedett kerékpáros versenypályával. A nagy hagyományokkal bíró sportág...  Többet mutasson
Az új debreceni kerékpáros központot a hazai kerékpáros szövetség különbözői szakágai fogják közösen használni, kerékpáros események és rendezvények...  Többet mutasson
A debreceni pálya zöldmezős beruházásként épül meg, a projekt több éven keresztül több száz embernek ad munkát, családjuknak megélhetést.
A közbeszerzés eredményeként megkötött vállalkozással vegyes megbízási szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni...  Többet mutasson
II.2.5.) pont folytatása:
Karakterkorlát okán a minőségi értékelési szempontok teljes szövegszerű megfogalmazása az alábbi:
2. Az M.2.1 min. köv. szerinti szakember rendelkezik-e az alk-i köv. igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán felül, további legalább nettó 11 000 m2...  Többet mutasson
3. Az M.2.2 min. köv. szerinti szakember rendelkezik-e az alk-i köv. igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán felül, további legalább nettó 11 000 m2...  Többet mutasson
4. Az M.2.3 min. köv. szerinti szakember rendelkezik-e legalább nettó 11 000 m2 alapterületű közhasználatú épület beruházása során tervvéleményezési és/vagy...  Többet mutasson
5. Az M.2.4 min. köv. szerinti szakember rendelkezik-e az alk-i köv. igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán felül, további legalább nettó 11 000 m2...  Többet mutasson
Időtartam: 8 hónap
További információk:
A legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése...  Többet mutasson
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja gazdaságilag észszerűnek. Ajánlatkérő megállapította, hogy a közbeszerzés tárgya,...  Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1027 Budapest, Horvát u. 14–26.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...  Többet mutasson
Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2)...  Többet mutasson
Többet mutasson (18)
Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai...  Többet mutasson
Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) szerint kell az EEKD-t benyújtani.
Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a...  Többet mutasson
Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő felhívása alapján a...  Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági...  Többet mutasson
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
A 321/2015. (X.30.) Kr. 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében Ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bekezdésére, valamint a Kbt. 65.§ (11) bekezdésére.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (7) bekezdésre.
A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével.
Közös ajánlattevőknek külön-külön kell nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot...  Többet mutasson
SZ/1. A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015 Korm. rendelet 8. § (1) bek. alapján ajánlatkérő előírja a mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes...  Többet mutasson
Szerinti hasonló nyilvántartásban való szereplés követelményét vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedély, jogosítvány vagy szervezeti, kamarai...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a nyilvántartásban szereplést a teljesítés vonatkozásában kiemelt fontosságúnak minősíti és ennek megfelelően, a Kbt. 65.§ (10) bekezdése...  Többet mutasson
Megkövetelt igazolási mód:
Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az EEKD „IV. Rész” „α: szakaszának kitöltésével kell egyszerűen nyilatkoznia arról, hogy az AK által előírt szakmai...  Többet mutasson
Igazolási mód:
Az AK Kbt. 69. § szerinti felszólítására (közös) ATnek a nyilvántartásban szereplés tényét - amennyiben a Kbt.69.§(11) bek.-e szerinti nyilvántartásokban a...  Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015 (X.30.) Korm.rendelet (Kr) 1.§ (1) alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint megindított...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása során elfogadja a gazdasági...  Többet mutasson
Többet mutasson (3)
Az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek a Kbt. 65.§ (7) bekezdése szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is...  Többet mutasson
P.1. A Kbt. 65. § (4) bek. és a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján ajánlattevő csatolja az Ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó három (3)...  Többet mutasson
P.2. A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) bek. b) pontja alapján ajánlattevő csatolja saját vagy jogelődje az Ajánlati felhívás feladásának...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az Ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó három (3) mérlegfordulónappal lezárt üzleti...  Többet mutasson
P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az Ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó három (3) mérlegfordulónappal lezárt...  Többet mutasson
Többet mutasson (2)
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek a P.1. pontban meghatározott minimumkövetelménynek.
A Kbt. 65. § (8) alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában...  Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
A Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az ESPD...  Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint...  Többet mutasson
Többet mutasson (16)
M/1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő ismerteti az eljárást megindító felhívás feladásától...  Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése alapján ajánlattevő nyilatkozata / szerződést kötő másik fél által adott igazolás tartalmazza...  Többet mutasson
— szolgáltatás tárgya oly módon, hogy az előírt alkalmassági követelmény megléte megállapítható legyen,
— szolgáltatás mennyisége (útszakasz hossza /m/),
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) (legalább év/hónap bontásban),
— a szerződést kötő másik fél (korábbi megrendelő) megnevezése, az információt adó neve, elérhetősége (telefon és/vagy email cím),
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben a nyilatkozat/igazolás szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a...  Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §, a 22. § (4)-(5) bek., a 24. § (1) bek. és a Kbt. 140. § (9) bek. irányadó.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11)-(12) bek., a Kbt. 69. § (11)-(11a) és a Kbt. 67. § (3) bekezdésére.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg.
M/2. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kormányrendelet. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevőnek ismertetnie kell azoknak a szakembereknek...  Többet mutasson
Csatolandó dokumentumok:
— amennyiben a szakember rendelkezik az előírt tervezői jogosultsággal, úgy a jogosultság igazolását,
— amennyiben a szakember nem rendelkezik az előírt tervezői jogosultsággal, úgy csatolni szükséges a szakember végzettségét és/vagy képzettségét igazoló...  Többet mutasson
— A szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak állni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban
Legalább 1 db, a négy alap szakági (építész, tartószerkezet, épületgépészet, épületvillamosság) komplett engedélyezési és/vagy kivitelezési...  Többet mutasson
Többet mutasson (23)
M/1.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban
Legalább 1 db referenciával, amely összesen legalább nettó 11 000 m2 alapterületű közhasználatú, újonnan megvalósuló sportcélú épület...  Többet mutasson
M/1.3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban
Legalább 1 db olyan referenciával, amely összesen legalább nettó 11 000 m2 alapterületű közhasználatú épület megvalósítására irányuló komplex tervezési...  Többet mutasson
*AK „komplex tervezési program” meghatározás alatt részletes, valamennyi szakágra kiterjedő ajánlatkérői elvárásokat meghatározó tervezési programot ért.
M/1.4. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban
Legalább 1 db olyan referenciával, amely összesen legalább nettó 11 000 m2 alapterületű közhasználatú fedett, egyéb rendezvények megtartására is alkalmas...  Többet mutasson
AK rögzíti, hogy az M.1 szerinti egyes alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés akár egy, akár több referenciaszerződéssel teljesíthető akként,...  Többet mutasson
Teljesített referencia alatt a teljesítésigazolással elismert szerződésszerű teljesítést érti AK.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja alapján ajánlatkérő a referenciák tekintetében a vizsgált időszak alatt befejezett, de...  Többet mutasson
Alkalmatlan az ajánlattevő,
M.2 ha nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:
M.2.1 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet (266.KR) 1. melléklet I. fejezet 2. része szerinti - Építészeti tervezési...  Többet mutasson
— részt vett min. 1 db, legalább nettó 11 000 m2 alapterületű közhasználatú, sportcélú épület beruházása során engedélyezési és/vagy kivitelezési...  Többet mutasson
M.2.2) legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. melléklet I. fejezet 2. része szerinti - Tartószerkezeti tervezési szakterület, „T” besorolású...  Többet mutasson
M.2.3 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266.KR 1. melléklet I. fejezet 2. része szerinti - Építmények gépészeti tervezési szakterület, „G” besorolású...  Többet mutasson
M.2.4 legalább 1 fő Projektvezető mérnök szakemberrel, aki
— okl. építészmérnök és/vagy okl. építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel rendelkezik, és
— legalább 3 év (36 hónap) projektvezetői / projektvezető-helyettesi szakmai gyakorlattal rendelkezik, mely tartalmazta,
— legalább 1 db, legalább nettó 11 000 m2 alapterületű közhasználatú, sportcélú épület beruházás előkészítése / megvalósítása során szerzett...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az M.2.1-M.2.3 minimumkövetelmények esetében megjelölt szakembereknek a 266/2013. (VII. 11.) Korm....  Többet mutasson
Amennyiben a bemutatott szakember a szolgáltatásnyújtásra a szerződéskötésig nem rendelkezik jogosultsággal, ez a Kbt. 131. § (4) szerinti szerződéskötéstől...  Többet mutasson
A bemutatott szakemberek között az átfedés megengedett.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
Ajánlatkérő a szükséges pénzügyi fedezetet saját forrásból kívánja finanszírozni. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés pénzneme a magyar forint...  Többet mutasson
Többet mutasson (10)
Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés szerint fizet késedelmi kamatot. Ajánlatkérő a kifizetést az adózás rendjéről szóló 2017....  Többet mutasson
A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
Biztosítékok:
Teljesítési biztosíték: Ajánlatkérő a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként teljesítési biztosítékot köt ki, amely a...  Többet mutasson
Az előírt biztosíték rendelkezésre álló összege az ajánlatkérő követelésének kielégítésével csökken.
A teljesítési biztosíték az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint nyújtható óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél...  Többet mutasson
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér a szerződéstervezetben foglaltak szerint.
Késedelmi kötbér: A késedelmi kötbér napi mértéke a késedelemmel érintett Teljesítési Szakasz nettó Szerződéses értékének a 0,5 %-a. A késedelmi kötbér...  Többet mutasson
Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért a nyertes ajánlattevő felelős, úgy nyertes ajánlattevő a teljes nettó Megbízási...  Többet mutasson
Az előírt biztosítékok és szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-06-08 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.)
Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR
Rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
További információk:
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M.2.1. szakember rendelkezik további min.nettó11000m2 területű közhasználatú épület beruházás tervvéleményezési és/vagy tervellenőrzési tapasztalattal (max. 2 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): M.2.2. szakember rendelkezik további min.nettó11000m2 területű közhasználatú épület beruházás tervvéleményezési és/vagy tervellenőrzési tapasztalattal (max. 2 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az M.2.3. szakember rendelkezik-e legalább nettó 11.000 m2 alapterületű közhasználatú, sportcélú épület beruházása során tervvéleményezési és/vagy tervellenőrzési tapasztalattal (max 2db)
M.2.4.szakember rendelkezik további min. nettó11000m2 területű közhasználatú épület beruházása során beruházás-lebonyolítói projektvezetői/projektvezető-helyettesi szakmai tapasztalattal (igen/nem)
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 25416316241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tóth Katalin
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000345202021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Részletes szabályok a közbeszerzési dokumentumokban, melyet Ajánlatkérő az EKR-ben tesz közzé.
2. Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik eljárás iránti érdeklődésüket jelezték az EKR-ben, melynek Ajánlattevőre vonatkozó...  Többet mutasson
Többet mutasson (31)
3. Az ajánlatnak tartalmaznia kell Ajánlattevő (továbbiakban: AT) alábbi nyilatkozatait:
EKR rendszerben található, az eljárás felületén, adott módon történő megjelöléssel - az alábbi nyilatkozatokat kell benyújtania:
— Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint,
— Kbt. 67. § (4) bekezdés szerint
— a Kbt. 66.§(6) bek. szerinti nyilatkozat,
— a Kbt. 65.§ (7) bek. szerinti nyilatkozat,
— AT (közös AT mindegyike) tekintetében nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról - a nemleges nyilatkozatot tekintetében is,
— Nyilatkozat üzleti titokról
— Nyilatkozat szakemberek érvényes jogosultsággal rendelkezéséről
— EEKD
Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az...  Többet mutasson
4. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum) követelményt /SZ/1, P/1, P/2, M/1 és M/2/ és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest...  Többet mutasson
5. Az eljárás a Kbt. 53.§ (6) bek. alapján feltételesen kerül megindításra. Amennyiben Támogató a fedezetet biztosítja, valamint a tárgyi projektre...  Többet mutasson
6. Az eljárásba bevont felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szabó Ildikó nyilv. sz.: 01167
7.Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban utalni kell az ajánlattételi szándékra, meg kell nevezni a közös ajánlattevőket, illetve a Kbt. 35. § (2) bek...  Többet mutasson
8. Ajánlatkérő a IV.2.6) pont kiegészítéseként felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a IV.2.6.) pontban feltüntetett 1hónap alatt 30 napot ért.
9. Ajánlatkérő előírja, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló...  Többet mutasson
10. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
11. Az Ajánlatkérő legfeljebb egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást, abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem...  Többet mutasson
12. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra...  Többet mutasson
13. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot.
14. Ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy...  Többet mutasson
15. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását a közbeszerzési eljárás eredményeként.  Többet mutasson
16. Ajánlatkérő úgy rendelkezik, hogy a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el....  Többet mutasson
17. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevők az ajánlat részét képező dokumentumokat pdf. vagy jpeg. formátumú fájlban nyújtsák be.
18.Ajánlatkérő a jelen felhívás III.2.2) és VI.2) pontjában foglaltakkal kapcsolatosan tájékoztatásul közli, hogy a Kbt. 27/A. §-ban foglaltak alapján...  Többet mutasson
19. Nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára és végig a szerződés teljesítése alatt rendelkeznie kell - különösen a harmadik félnek...  Többet mutasson
20. Nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára és végig a szerződés teljesítése alatt rendelkeznie kell saját tulajdonú kockázatkezelési...  Többet mutasson
21. A II.2.7. pontban megjelölt határidő kiegészítendő azzal, hogy a Korm.határozatnak megfelelően a debreceni Velodrom előkészítési fázisait 2021. december...  Többet mutasson
22. Nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötésig bevezetett és arra jogosult (akkreditált) szervezet által tanúsított, MSZ EN ISO 9001:2015 vagy...  Többet mutasson
A közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. és végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell eljárni.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. § szerint
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 091-235947 (2021-05-06)
További információk (2021-05-31)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Projekt- és tervelőkészítés, költségbecslés 📦

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Horvát utca 14–26.

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-05-31 📅
Benyújtási határidő: 2021-06-10 📅
Közzététel dátuma: 2021-06-04 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 107-282370
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 091-235947
HL-S szám: 107
További információk
Ajánlatkérő a Műszaki leírás mérnöki tevékenység feladatleírását elérhetővé teszi a gazdasági szereplők részére, továbbá a szerződéstervezet 8. pontját...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 107-282370 (2021-05-31)
További információk (2021-06-09)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-09 📅
Benyújtási határidő: 2021-06-22 📅
Közzététel dátuma: 2021-06-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 113-297799
HL-S szám: 113
Forrás: OJS 2021/S 113-297799 (2021-06-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-09-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbeszerzés eredményeként megkötött vállalkozással vegyes megbízási szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni...  Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 154 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Horvát Utca 14-26

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-09-02 📅
Közzététel dátuma: 2021-09-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 173-452123
HL-S szám: 173
További információk
A legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
illetve a nevezett létesítményekhez csatlakozó egyéb kiegészítő infrastrukturális (közmű, közlekedés, stb.) projektelemekkel kapcsolatos valamennyi...  Többet mutasson
Az új debreceni kerékpáros központot a hazai kerékpáros szövetség különbözői szakágai fogják közösen használni, kerékpáros események és rendezvények...  Többet mutasson
További információk:
A legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése...  Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1027 Budapest, Horvát u. 14-26.

Eljárás
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): M.2.1. szakember rendelkezik további min.nettó11000m2 területű közhasználatú épület beruházás tervvéleményezési és/vagy tervellenőrzési tapasztalattal(max. 2 db)
M.2.2. szakember rendelkezik további min.nettó11000m2 területű közhasználatú épület beruházás tervvéleményezési és/vagy tervellenőrzési tapasztalattal(max. 2 db)
Az M.2.3 . szakember rendelkezik-e legalább nettó 11.000 m2 alapterületű közhasználatú, sportcélú épület beruházása során tervvéleményezési és/vagy tervellenőrzési tapasztalattal (max 2db)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-08-26 📅
Név: ÓBUDA-ÚJLAK Beruházásszervező és Fővállalkozó Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12344709241
Postacím: Hévízi Út 3/A.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1033
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 302290227 📞
E-mail: kozbeszerzes@obuda-ujlak.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.obudagroup.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 154 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § szerinti Ajánlatkérő rögzíti az alábbiakat:
Tárgyi eljárás eredményes.
Többet mutasson (8) Nyertes ajánlattevő:
ÓBUDA-ÚJLAK Beruházásszervező és Fővállalkozó Zrt.
Székhely: 1033 Budapest, Hévízi út 3/A..
Adószám: 12344709-2-41
Egyéb ajánlattevők:
- MARCELL-HÁZ Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Székhely: 4026 Debrecen, Hunyadi János utca 22., Adószám: 13661674-2-09)
- FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt. (Székhely: 1138 Budapest, Faludi utca 3., Adószám: 13661674-2-09)
Tárgyi eljárás során nem kerültek előírásra környezetvédelmi vagy szociális szempontok.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 173-452123 (2021-09-02)