A közbeszerzés eredményeként megkötött tervezési szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni velodrom (világversenyek megrendezésére, tehát a pálya homologizációjára, tervezetten 2 500 néző befogadására alkalmas, min 16 000 m2 alapterületű fedett pályakerékpáros sportlétesítmény (pl.: építész, tartószerkezet, épületgépészet, épületvillamosság, stb.), melyhez csatlakozik egy min. 10 000 m2 alapterületű BMX pálya, s ennek kiszolgálására alkalmas infrastruktúrafejlesztés (pl.: közmű, út, kommunikáció stb.) és mintegy 8 hektárnyi környezetrendezés (pl.: tájépítészet, stb.), valamint a csatlakozó Velopark fejlesztés kapcsolatrendszere) fejlesztését célzó beruházás generáltervezői feladatainak teljes körű ellátása az alábbiak szerint. — tervezési előkészítő feladatok elvégzése, — koncepciótervek és a végleges tervezési program elkészítése, — engedélyezési tervek elkészítése, — további engedélyek kiadásához szükséges tervdokumentáció elkészítése, — kiviteli tervek elkészítése, — árazatlan tervezői költségvetés összeállítása. (A tervezett épület geometriai méreteiből ill. funkciójából fakadóan a szükséges alátámasztásmentes áthidalás minimális mértéke 100 m. Az összes kezelt légmennyiség min: 350 000 m3/ó; beépített hűtési teljesítmény min: 1500 kW; beépített fűtési teljesítmény min: 2000 kW.) A nyertes ajánlattevő részletes feladatmeghatározását a Műszaki leírás tartalmazza. Az 1298/2020 (VI.11) kormányhatározat 8. pontja alapján a tervezési feladatot a közbeszerzési dokumentáció részeként kiadott tervdokumentáció átdolgozásával szükséges végrehajtani.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-05-27.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-05-11.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-05-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000484752021
Rövid leírás:
A közbeszerzés eredményeként megkötött tervezési szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni velodrom (világversenyek megrendezésére, tehát a pálya homologizációjára, tervezetten 2 500 néző befogadására alkalmas, min 16 000 m2 alapterületű fedett pályakerékpáros sportlétesítmény (pl.: építész, tartószerkezet, épületgépészet, épületvillamosság, stb.), melyhez csatlakozik egy min. 10 000 m2 alapterületű BMX pálya, s ennek kiszolgálására alkalmas infrastruktúrafejlesztés (pl.: közmű, út, kommunikáció stb.) és mintegy 8 hektárnyi környezetrendezés (pl.: tájépítészet, stb.), valamint a csatlakozó Velopark fejlesztés kapcsolatrendszere) fejlesztését célzó beruházás generáltervezői feladatainak teljes körű ellátása az alábbiak szerint.
— tervezési előkészítő feladatok elvégzése,
— koncepciótervek és a végleges tervezési program elkészítése,
— engedélyezési tervek elkészítése,
— további engedélyek kiadásához szükséges tervdokumentáció elkészítése,
— kiviteli tervek elkészítése,
— árazatlan tervezői költségvetés összeállítása.
(A tervezett épület geometriai méreteiből ill. funkciójából fakadóan a szükséges alátámasztásmentes áthidalás minimális mértéke 100 m. Az összes kezelt légmennyiség min: 350 000 m3/ó; beépített hűtési teljesítmény min: 1500 kW; beépített fűtési teljesítmény min: 2000 kW.)
A nyertes ajánlattevő részletes feladatmeghatározását a Műszaki leírás tartalmazza. Az 1298/2020 (VI.11) kormányhatározat 8. pontja alapján a tervezési feladatot a közbeszerzési dokumentáció részeként kiadott tervdokumentáció átdolgozásával szükséges végrehajtani.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő az értékelési szempontok II.2.5. pontjában meghatározott „sporttechnológiai szakember” alatt olyan szakembert ért, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik sportlétesítmények adott sportági funkcionális, használati igényeinek tekintetében, és képes azt a beruházás minden résztvevője irányában megfelelő módon képviselni, kommunikálni (pl: megrendelő, tervező, sportszakmai szervezetek, stb).
Ajánlatkérő a fenti szakember megfelelőségét a következők szerint kéri igazolni. A sporttechnológiai szakember rendelkezik vagy valamely nemzetközi sportszövetség által kiállított igazolással arról, hogy részt vett világversenyre alkalmas létesítmény akkreditációjában vagy tervezésében vagy kivitelezésében vagy egy olyan gazdasági társaság által kiállított igazolással, aki rendelkezik a fenti igazolással.
Ajánlatkérő „kerékpáros pálya” alatt az UCI Track Races szabályzatban leírt pálya kritériumainak megfelelő minőséget érti
A legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. Az ajánlatkérő az ajánlati ár értékelési részszempont esetében a relatív értékelési módszerek közül a fordított arányosítás képlete alapján jár el. A minőségi értékelési szempontok esetén a pontozás.
Részletes szabályok a közbeszerzési dokumentumokban megadva.
A részekre történő ajánlattétel nem lehetséges tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgyát képező szolg-ok egy létesítmény generáltervezésére vonatkoznak, teljesítésükre komplex módon kerül sor, így értelemszerűen részek meghatározására nem kerül sor.

Objektum A közbeszerzés hatálya

Magyarország nem rendelkezik a nemzetközi sportszövetségi előírásoknak megfelelő fedett kerékpáros versenypályával. A nagy hagyományokkal bíró sportág fejlesztése érdekében a kormány 2020-ban egy kelet-magyarországi velodrom és velopark építéséről határozott.

Az új debreceni kerékpáros központot a hazai kerékpáros szövetség különbözői szakágai fogják közösen használni, kerékpáros események és rendezvények helyszíne lesz, hiánypótló új központja a hazai utánpótlás nevelésnek.
A debreceni pálya zöldmezős beruházásként épül meg, a projekt több éven keresztül több száz embernek ad munkát, családjuknak megélhetést.
Időtartam: 10 hónap
További információk:
Ajánlatkérő az értékelési szempontok II.2.5. pontjában meghatározott „sporttechnológiai szakember” alatt olyan szakembert ért, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik sportlétesítmények adott sportági funkcionális, használati igényeinek tekintetében, és képes azt a beruházás minden résztvevője irányában megfelelő módon képviselni, kommunikálni (pl: megrendelő, tervező, sportszakmai szervezetek, stb).
Ajánlatkérő az értékelési szempontok II.2.5. pontjában meghatározott „sporttechnológiai szakember” alatt olyan szakembert ért, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik sportlétesítmények adott sportági funkcionális, használati igényeinek tekintetében, és képes azt a beruházás minden résztvevője irányában megfelelő módon képviselni, kommunikálni (pl: megrendelő, tervező, sportszakmai szervezetek, stb).
Ajánlatkérő a fenti szakember megfelelőségét a következők szerint kéri igazolni. A sporttechnológiai szakember rendelkezik vagy valamely nemzetközi sportszövetség által kiállított igazolással arról, hogy részt vett világversenyre alkalmas létesítmény akkreditációjában vagy tervezésében vagy kivitelezésében vagy egy olyan gazdasági társaság által kiállított igazolással, aki rendelkezik a fenti igazolással.
Ajánlatkérő a fenti szakember megfelelőségét a következők szerint kéri igazolni. A sporttechnológiai szakember rendelkezik vagy valamely nemzetközi sportszövetség által kiállított igazolással arról, hogy részt vett világversenyre alkalmas létesítmény akkreditációjában vagy tervezésében vagy kivitelezésében vagy egy olyan gazdasági társaság által kiállított igazolással, aki rendelkezik a fenti igazolással.
Ajánlatkérő „kerékpáros pálya” alatt az UCI Track Races szabályzatban leírt pálya kritériumainak megfelelő minőséget érti
A legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. Az ajánlatkérő az ajánlati ár értékelési részszempont esetében a relatív értékelési módszerek közül a fordított arányosítás képlete alapján jár el. A minőségi értékelési szempontok esetén a pontozás.
A legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. Az ajánlatkérő az ajánlati ár értékelési részszempont esetében a relatív értékelési módszerek közül a fordított arányosítás képlete alapján jár el. A minőségi értékelési szempontok esetén a pontozás.
Részletes szabályok a közbeszerzési dokumentumokban megadva.
A részekre történő ajánlattétel nem lehetséges tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgyát képező szolg-ok egy létesítmény generáltervezésére vonatkoznak, teljesítésükre komplex módon kerül sor, így értelemszerűen részek meghatározására nem kerül sor.
A részekre történő ajánlattétel nem lehetséges tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgyát képező szolg-ok egy létesítmény generáltervezésére vonatkoznak, teljesítésükre komplex módon kerül sor, így értelemszerűen részek meghatározására nem kerül sor.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1027 Budapest, Horvát u. 14-26.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Az eljárásból kizárásra kerül az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1)]

Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (1) szerint, a Korm. rendelet II. Fejezetében (2-4. §) foglaltaknak megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD vagy ESPD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) szerint kell az EEKD-t benyújtani.
Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4)]

Az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevőnek és adott esetben további ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő felhívása alapján a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (2) bekezdésnek megfelelően, a Korm. rendelet III. Fejezetében (8., 10. és 12-16. §) foglaltaknak megfelelően kell részletesen igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.

Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.
A 321/2015. (X.30.) Kr. 13. § alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében Ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatban (EKR űrlap formájában), hogy esetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás; nemleges nyilatkozat is csatolandó.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bekezdésére, valamint a Kbt. 65.§ (11) bekezdésére.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kr. 1. § (7) bekezdésre.
A Kbt. 64. § alapján élhet gazdasági szereplő az öntisztázás jogintézményével.
Közös ajánlattevőknek külön-külön kell nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
SZ/1. A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 26. § (1) bek. b) pontja és a 26. § (3) bekezdése, valamint a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § (1) bek. alapján Ajánlatkérő előírja a tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét (Magyarországon: a Magyar Építész Kamara és/vagy a Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében szereplés alapozza meg az alkalmassági követelménynek való megfelelést), illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.

A Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a tervezői nyilvántartásban szereplés tényét Ajánlatkérő ellenőrzi az ingyenesen elérhető elektronikus névjegyzék adatai alapján.
Megkövetelt igazolási mód:
Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az EEKD „IV. Rész” „α: szakaszának kitöltésével kell egyszerűen nyilatkoznia arról, hogy az AK által előírt szakmai tevékenység végzése vonatkozó követelménynek megfelel. (Részletes adatok megadását az AK nem írja elő.).

Igazolási mód:
Az AK Kbt. 69. § szerinti felszólítására (közös) ATnek a nyilvántartásban szereplés tényét - amennyiben a Kbt. 69. §(11) bek.-e szerinti nyilvántartásokban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - a nyilvántartás kivonatának, a nyilvántartást vezető szervezet által kiállított igazolásnak vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dokumentumnak, ill. engedély vagy jogosítvány vagy szervezeti, kamarai tagság igazolásának egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A Kbt. 67. § (1) bekezdése és a 321/2015 (X.30.) Korm.rendelet (Kr) 1.§ (1) alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§ alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek.

Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása során elfogadja a gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz formanyomtatvány IV. részének alpha (α) szakaszának kitöltését. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3. § (5) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

Az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek a Kbt. 65.§ (7) bekezdése szerinti bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és jelen felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt, vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az Ajánlattevő ezen szervezet erőforrására, vagy arra is támaszkodik. Ajánlattevőnek a gazdasági és pénzügyi, alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt. 65.§, 67.§ és 69.§-ában valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§-ában foglaltak alapján kell eljárnia. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 35. § (2a) bek., 41/A. § (4) és (5) bek., 65. § (12) bek., 69. § (11a) bek.-re.

P.1. A Kbt. 65. § (4) bek. és a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján ajánlattevő csatolja az Ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó három (3) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatás) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló cégszerűen aláírt nyilatkozata (üzleti évenkénti bontásban), attól függően, hogy az Ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

P.2. A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) bek. b) pontja alapján ajánlattevő csatolja saját vagy jogelődje az Ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó három (3) mérlegfordulónappal lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját. Ha az Ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az Ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló benyújtása nem szükséges. Ha az Ajánlattevő a P.2.) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik az Ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Az Ajánlatkérő köteles az Ajánlattevő pénzügyi és gazdasági alkalmasságát megállapítani, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (építészeti tervezési feladatok ellátása) származó - ÁFA nélkül számított - árbevétele eléri az összesen 500 000 000,- Ft-ot. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 19. § (3) bek-re. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (7)-(8), (11)-(12) bek., 67. § (3) bek., 69. § (11), (11a) bek., Kr. 1. § (7) bekezdése is irányadó.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az Ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó három (3) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatás) származó nettó árbevétele nem éri el összesen a 500 000 000,- Ft-ot.

P.2. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az Ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó három (3) mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó saját, vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolói alapján az adózott eredménye legalább 2 évben negatív volt.

Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek a P.1. pontban meghatározott minimumkövetelménynek.
A Kbt. 65. § (8) alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (12) bek. foglaltakra

Műszaki és szakmai képességek:
A Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitást nyújtó szervezetnek - az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő e körben elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az ESPD IV. Rész „Alfa szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
M/1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő ismerteti az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 évben (72 hónapban) megkezdett, szerződésszerűen teljesített legjelentősebb szolgáltatásait a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése szerint.

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése alapján ajánlattevő nyilatkozata / szerződést kötő másik fél által adott igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat (Kbt. 22. § (2) bekezdés):
— szolgáltatás tárgya oly módon, hogy az előírt alkalmassági követelmény megléte megállapítható legyen,
— szolgáltatás mennyisége (útszakasz hossza /m/),
— a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) (legalább év/hónap bontásban),
— a szerződést kötő másik fél (korábbi megrendelő) megnevezése, az információt adó neve, elérhetősége (telefon és/vagy email cím),
— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Amennyiben a nyilatkozat/igazolás szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot. Amennyiben a referencia igazolás/nyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referencia igazolásban/nyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatot.

A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §, a 22. § (4)-(5) bek., a 24. § (1) bek. és a Kbt. 140. § (9) bek. irányadó.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11)-(12) bek., a Kbt. 69. § (11)-(11a) és a Kbt. 67. § (3) bekezdésére.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint felelhetnek meg.
M/2. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a Kormányrendelet. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevőnek ismertetnie kell azoknak a szakembereknek a megnevezését, végzettségét, és képzettségüket, szakmai tapasztalatukat - az adott szakemberrel igazolni kívánt alkalmassági minimumkövetelmény betűjelének megjelölésével - akiket be kíván vonni a teljesítésbe.

Csatolandó dokumentumok:
— amennyiben a szakember rendelkezik az előírt tervezői jogosultsággal, úgy a jogosultság igazolását,
— amennyiben a szakember nem rendelkezik az előírt tervezői jogosultsággal, úgy csatolni szükséges a szakember végzettségét és/vagy képzettségét igazoló okiratok másolatát és a szakmai tapasztalat saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését, olyan részletezettséggel, hogy az alkalmassági követelménynek történő megfelelés megállapítható legyen,

— A szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak állni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban
Legalább 1 db olyan referenciával, amely minimum 11 000 m2 alapterületű, min. 1800 néző befogadására alkalmas fedett sportlétesítmény - teljesítésigazolással rendelkező - engedélyezési szintű tervezésére vonatkozik (AK sportlétesítménynek tekinti a sportról szóló 2004. évi I. tv. 77. § s) pontja szerinti definíció hatálya alá tartozó létesítményeket.);

M/1.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban
Legalább 1 db olyan referenciával, amely minimum 6 ha méretű területre vonatkozó út- és közmű- valamint tájépítészeti tervezésre vonatkozik;
AK rögzíti, hogy az M.1 szerinti egyes alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés akár egy, akár több referenciaszerződéssel teljesíthető akként, hogy egy adott minimumkövetelményben (pl. M.1.1) leírt konkrét mennyiséget egyazon referencián belül kell biztosítania.

Teljesített referencia alatt a teljesítésigazolással elismert szerződésszerű teljesítést érti AK.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja alapján ajánlatkérő a referenciák tekintetében a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe.
Alkalmatlan az ajánlattevő,
M.2 ha nem rendelkezik legalább az alábbi szakemberekkel:
M.2.1 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I. fejezet 2. része szerinti - Építészeti tervezési terület, „É” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles építészmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel, és aki

— vezető tervezőként részt vett min. 1 db, legalább nettó 11 000 m2 alapterületű sportlétesítmény beruházása során engedélyezési és/vagy kivitelezési tervdokumentációra kiterjedő tervezésben.
M.2.2 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I. fejezet 2. része szerinti - Tartószerkezeti tervezési szakterület vagy Tartószerkezeti tervezési szakterület épületek tartószerkezeti tervezési részszakterület, „T” vagy „T-É” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a fentiek szerinti bármely jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz okleveles szerkezet-építőmérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel vagy okleveles építészmérnök (épületek tartószerkezeti kredit-teljesítéssel) vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik, és aki

— részt vett min. 1 db, legalább nettó 11 000 m2 alapterületű sportlétesítmény beruházása során engedélyezési és/vagy kivitelezési tervdokumentációra kiterjedő tervezésben.
M.2.3 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I. fejezet 2. része szerinti - Építmények gépészeti tervezési szakterület, „G” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz

— okleveles gépészmérnök épületgépész szakirány vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal; vagy
— okleveles energetikai mérnök épületgépész szakirány vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal; vagy
— okleveles létesítménymérnök épületgépész szakirány vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal; vagy
— gépészmérnök épületgépészeti szakirány vagy ezzel egyenértékű végzettséggel vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal; vagy
— épületgépész mérnök vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 60 hónap szakmai gyakorlattal
Rendelkezik, és aki
— részt vett min. 1 db, legalább nettó 11 000 m2 alapterületű közhasználatú épület beruházása során engedélyezési és/vagy kivitelezési tervdokumentációra kiterjedő tervezésben.
M.2.4 legalább 1 fő olyan szakemberrel, aki a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. számú melléklet I. fejezet 2. része szerinti - Táj- és kertépítészeti tervezési terület, „K” besorolású jogosultsággal rendelkezik; vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és tapasztalattal rendelkezik, azaz táj- és kertépítészeti szakon végzett okleveles kertészmérnök vagy okleveles tájépítész mérnök vagy okleveles tájépítész vagy ezzel egyenértékű végzettséggel és legalább 24 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik.

Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az M.2.1-M.2.4 minimumkövetelmények esetében megjelölt szakembereknek a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti, a nevezett minimumkövetelményben megjelölt kategóriájú regisztrációt (névjegyzékbe vételt) a szerződéskötés időpontjáig kell biztosítani!

Amennyiben a bemutatott szakember a szolgáltatásnyújtásra a szerződéskötésig nem rendelkezik jogosultsággal, ez a Kbt. 131. § (4) szerinti szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül.
A bemutatott szakemberek között az átfedés az M.2.1. és az M.2.2. pontban meghatározott szakemberek kivételével megengedett.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő a szükséges pénzügyi fedezetet saját forrásból kívánja finanszírozni. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés pénzneme a magyar forint (HUF). Nyertes ajánlattevő díjának megfizetése a teljesítést és Ajánlatkérő általi teljesítés-igazolását követően kiállított számla alapján utólag átutalással történik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés, Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdés szerint.

Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés szerint fizet késedelmi kamatot. Ajánlatkérő a kifizetést az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) rendelkezéseinek figyelembevételével teljesíti. Ajánlatkérő előleget nem fizet.

A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
Biztosítékok:
Jótállási biztosíték: A Tervező a nettó Tervezési Díj 5 %-ának megfelelő jóteljesítési biztosíték szolgáltatására köteles a Kiviteli terv leszállítási kötelezettség időpontjában.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér, meghiúsulási kötbér a szerződéstervezetben foglaltak szerint.
Késedelmi kötbér: A késedelmi kötbér napi mértéke a késedelemmel érintett Teljesítési Szakasz nettó Szerződéses értékének a 0,5 %-a. A késedelmi kötbér összege nem haladhatja meg az adott teljesítési szakasz nettó díjának 15 %-át.
Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért a nyertes ajánlattevő felelős, úgy nyertes ajánlattevő a teljes nettó Tervezési díj 15 %-ának megfelelő összegű meghiúsulási kötbér fizetésére köteles Ajánlatkérő részére.
Az előírt biztosítékok és szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Gyorsított eljárás:
A Velodrom tervezéséhez szorosan kapcsolt (egyazon ingatlanon található) Velopark fejlesztése jelenleg is folyik, határideje 2021. ősze. A jelen tervezésre kormánydöntéssel megállapított 2021. december 31-i véghatáridőt a Nemzetközi Szövetséggel (UCI) egyeztetett versenydátumokra is tekintettel kaptuk (2021. október 30.). Ekkorra el kell jutnunk minimálisan az engedélyezhető tervállapotig annak érdekében, hogy az az UCI felé megfelelő módon bemutatható legyen.

Ez rendkívül szoros határidőkkel történő tervezést feltételez, tehát a szerződés alapján 2 hónap alatt elkészül a koncepció, újabb 2 hónapra az engedélyezési tervek. Ezt követően - a jogerős építési engedély megszerzésétől függetlenül - azonnal megkezdődik a kiviteli tervezés. A tervezőnek újabb 5 hónapra rá a komplett tervdokumentációt le kell adnia, ennek érdekében félidőben előzetes terveket szolgáltat.

Mindezért elengedhetetlenül szükséges a tárgyi eljárással biztosított tervezői szerződés mielőbbi megkötése.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-05-27 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.)
Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza. Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR
Rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
További információk:
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az AT rendelkezik legalább 1 fő olyan sporttechnológiai szakemberrel, aki részt vett Nemzetközi Sportszövetség által világversenyre akkreditált létesítmény megvalósításának előkészítésében (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Az M.2.1 min. köv. szerinti szakember rendelkezik-e fedett, kerékpáros pálya elhelyezésére alkalmas létesítmény beruházáselőkészítése során szerzett tervezési tapasztalattal (max. 2 db beruházás)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Az M.2.3 min. köv. szerinti szakember rendelkezik-e az alk-i köv. igazolásához bemutatott szakmai gyakorlatán felül további többlet tervezési tapasztalattal a következő együttesen teljesülő épületjellemzőket tekintve (összes kezelt légmennyiség min: 200.000 m3/ó; beépített hűtési teljesítmény min: 1000 kW; beépített fűtési teljesítmény min: 1200 kW) / (max. 3 db beruházás)
Az M.2.2. min. köv. szerinti szakember rendelkezik-e legalább nettó 75 m alátámasztás nélküli acél tetőszerkezetű közhasználatú épület tervezésére vonatkozó tervezési tapasztalattal (max 3 db beruházás)
Ár (súlyozás): 45
1. Részletes szabályok a közbeszerzési dokumentumokban, melyet Ajánlatkérő az EKR-ben tesz közzé.
2. Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik eljárás iránti érdeklődésüket jelezték az EKR-ben, melynek Ajánlattevőre vonatkozó feltételeit az EKR rendelet 6. § (1) és (6)-(9) bekezdése tartalmazza.
3. Az ajánlatnak tartalmaznia kell Ajánlattevő (továbbiakban: AT) alábbi nyilatkozatait:
EKR rendszerben található, az eljárás felületén, adott módon történő megjelöléssel - az alábbi nyilatkozatokat kell benyújtania:
— Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint,
— Kbt. 67. § (4) bekezdés szerint
— a Kbt. 66.§(6) bek. szerinti nyilatkozat,
— a Kbt. 65.§ (7) bek. szerinti nyilatkozat,
— AT (közös AT mindegyike) tekintetében nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról - a nemleges nyilatkozatot tekintetében is,
Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. Amennyiben az adott dokumentumra elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre, a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata is benyújtható.

4. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum) követelményt /SZ/1, P/1, P/2, M/1 és M/2/ és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése)

5. Az eljárás a Kbt. 53.§ (6) bek. alapján feltételesen kerül megindításra. Amennyiben Támogató a fedezetet biztosítja, a tárgyi szerződés hatályba lép. Részletek a szerződéstervezetben kerülnek meghatározásra.
6. Az eljárásba bevont felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szabó Ildikó nyilv. sz.: 01167
7.Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban utalni kell az ajánlattételi szándékra, meg kell nevezni a közös ajánlattevőket, illetve a Kbt. 35. § (2) bek nyomán ajánlattevők kötelesek maguk közül egy, az eljárásban a közös ajánlattevők nevében eljárni jogosult képviselőt megjelölni és a közös ajánlattevők képviseletére meghatalmazni és be kell nyújtani együttműködési megállapodást az ajánlatban. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult ajánlattevő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevő képviseletében eljárhat.

8. Ajánlatkérő a IV.2.6) pont kiegészítéseként felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a IV.2.6.) pontban feltüntetett 1 hónap alatt 30 napot ért.
9. Ajánlatkérő előírja, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.

10. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
11. Az Ajánlatkérő legfeljebb egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást, abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

12. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
13. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot.
14. Ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is.

15. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását a közbeszerzési eljárás eredményeként.
16. Ajánlatkérő úgy rendelkezik, hogy a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését követően végzi el. (Kbt. 81. § (4) bekezdés) Ajánlatkérő úgy rendelkezik, hogy az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el. Így csak az értékelési sorrendben a legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot. (Kbt. 81. § (5) bekezdés)

17. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattevők az ajánlat részét képező dokumentumokat pdf. vagy jpeg. formátumú fájlban nyújtsák be.
18.Ajánlatkérő a jelen felhívás III.2.2) és VI.2) pontjában foglaltakkal kapcsolatosan tájékoztatásul közli, hogy a Kbt. 27/A. §-ban foglaltak alapján elektronikusan olyan számlák nyújthatók be, melyek megfelelnek az EN 16931-1:2017. számú európai szabványnak és az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.

19. Nyertes Ajánlattevőnek legkésőbb a szerződéskötés időpontjára és végig a szerződés teljesítése alatt rendelkeznie kell - különösen a harmadik félnek okozott károkkal szemben - tervezési tevékenységre vonatkozó szakmai felelősségbiztosítással, melynek kárérték limitje legalább 250 millió HUF/káresemény, és legalább 450 millió HUF/kárév. A biztosítás meglétének igazolását a szerződés megkötésekor igazolni szükséges, ennek elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül.

20. A Nyertes Ajánlattevő a Szerződés alapján az általa elkészített Tervdokumentáció hibátlan minőségéért és rendeltetésszerű felhasználásra alkalmasságáért, a tervek alapján, a Beruházás keretében elkészült kivitelezési munkák műszaki átadás-átvételi eljárásának lezárásától számított 36 (harminchat) hónapig terjedő időre jótállást vállal a Szerződéstervezetben foglalt részletes feltételek szerint.

A közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. és végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell eljárni.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 093-243608 (2021-05-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbeszerzés eredményeként megkötött tervezési szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni velodrom (világversenyek megrendezésére, tehát a pálya homologizációjára, tervezetten 2 500 néző befogadására alkalmas, min 16 000 m
— tervezési előkészítő feladatok elvégzése,
— koncepciótervek és a végleges tervezési program elkészítése,
— engedélyezési tervek elkészítése,
— további engedélyek kiadásához szükséges tervdokumentáció elkészítése,
— kiviteli tervek elkészítése,
— árazatlan tervezői költségvetés összeállítása.
(A tervezett épület geometriai méreteiből ill. funkciójából fakadóan a szükséges alátámasztásmentes áthidalás minimális mértéke 100 m. Az összes kezelt légmennyiség min: 350 000 m3/ó; beépített hűtési teljesítmény min: 1500 kW; beépített fűtési teljesítmény min: 2000 kW.)
A nyertes ajánlattevő részletes feladatmeghatározását a Műszaki leírás tartalmazza. Az 1298/2020 (VI.11) kormányhatározat 8. pontja alapján a tervezési feladatot a közbeszerzési dokumentáció részeként kiadott tervdokumentáció átdolgozásával szükséges végrehajtani.
A közbeszerzés eredményeként megkötött tervezési szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni velodrom (világversenyek megrendezésére, tehát a pálya homologizációjára, tervezetten 2 500 néző befogadására alkalmas, min 16 000 m
— tervezési előkészítő feladatok elvégzése,
— koncepciótervek és a végleges tervezési program elkészítése,
— engedélyezési tervek elkészítése,
— további engedélyek kiadásához szükséges tervdokumentáció elkészítése,
— kiviteli tervek elkészítése,
— árazatlan tervezői költségvetés összeállítása.
(A tervezett épület geometriai méreteiből ill. funkciójából fakadóan a szükséges alátámasztásmentes áthidalás minimális mértéke 100 m. Az összes kezelt légmennyiség min: 350 000 m3/ó; beépített hűtési teljesítmény min: 1500 kW; beépített fűtési teljesítmény min: 2000 kW.)
A nyertes ajánlattevő részletes feladatmeghatározását a Műszaki leírás tartalmazza. Az 1298/2020 (VI.11) kormányhatározat 8. pontja alapján a tervezési feladatot a közbeszerzési dokumentáció részeként kiadott tervdokumentáció átdolgozásával szükséges végrehajtani.
A beszerzés teljes értéke: 712 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A közbeszerzés eredményeként megkötött tervezési szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni velodrom (világversenyek megrendezésére, tehát a pálya homologizációjára, tervezetten 2 500 néző befogadására alkalmas, min 16 000 m
A közbeszerzés eredményeként megkötött tervezési szerződés teljesítése keretében nyertes ajánlattevő feladatát képezi a debreceni velodrom (világversenyek megrendezésére, tehát a pálya homologizációjára, tervezetten 2 500 néző befogadására alkalmas, min 16 000 m
(A tervezett épület geometriai méreteiből ill. funkciójából fakadóan a szükséges alátámasztásmentes áthidalás minimális mértéke 100 m. Az összes kezelt légmennyiség min: 350 000 m
A budapesti velodrom szerződött tervezői díjából kizárólag a teljesítés arányában történt kifizetés, nagyjából a szerződéses összeg egyharmada. Az ott elkészült tervfázisok alkalmasak arra, hogy kisebb átalakítással a debreceni velodromra is alkalmazhatóak legyenek.

A debreceni velodrom tervezői közbeszerzésének nyertese az ajánlatában szereplő összegért átalakítja a terveket a debreceni helyszínre, emellett egy új létesítményt, egy 10 ezer nm-es BMX-pályát is megtervez.
A helyszínváltozás és a tervek átalakítása ellenére a budapesti velodromra még 2017-ben biztosított összes forrás nagysága nem nőtt azzal, hogy a nyertes ajánlattevő a debreceni helyszínre adaptálja a budapesti terveket és így összességében a díja minimálisan, néhány százalékkal változik.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-06-23 📅
Név: Gall és Társai Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12709885242
Postacím: Damjanich utca 23
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1071
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 209293855📞
E-mail: a.j.g.gall@gmail.com📧
Ország: Budapest
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 712 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § b) pont alapján a nyertes ajánlattevő adószáma: 12709885-2-42
Forrás: OJS 2021/S 128-340134 (2021-07-01)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-01-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 712 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Postacím: Horvát Utca 14-26
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-17 📅
Közzététel dátuma: 2022-01-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 015-035961
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 128-340134
HL-S szám: 15
További információk
A szerződésmódosítás dátuma: 2022.01.07.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: debreceni Velodrom tervezési feladata
Rövid leírás:
- tervezési előkészítő feladatok elvégzése,
- koncepciótervek és a végleges tervezési program elkészítése,
- engedélyezési tervek elkészítése,
- további engedélyek kiadásához szükséges tervdokumentáció elkészítése,
- kiviteli tervek elkészítése,
- árazatlan tervezői költségvetés összeállítása,
A szerződés odaítélése
Név: GALL és TÁRSAI Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Damjanich Utca 23