Délegyháza új 8 tant. iskola bővítése terv-kivit

BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.

Délegyháza, Hunyadi János Általános Iskola bővítése 8 osztállyal
A fejlesztés a meglévő iskolaépület - közhasználatú épület - és annak telke bővítésével valósul meg, a jelenlegi épület részbeni bontásával és átalakításával.
A kivitelezés közben az oktatást fenn kell tartani ideiglenes létesítményekben.
A telken kívül infrastruktúrafejlesztés (közművek, útépítés- forgalomtechnika, tájépítés) része a vállalásnak.
Tervezési feladat:
- a rendelkezésre bocsátott jóváhagyási terv alapján engedélyezési tervdokumentáció elkészítése,
- az engedélyeztetésben való közreműködés, jogszabályokban előírt engedélyek, hozzájárulások, és/vagy nyilatkozatok beszerzése, tervek feltöltése és menedzselése az ÉTDR-rendszerben meghatalmazás alapján,
- a kiviteli tervdokumentáció elkészítése minden szakágra kiterjedően, belsőépítészettel, beépített bútorozással és beépített berendezéssel, árazott és árazatlan, tételes költségvetéssel, berendezési terv készítése (mobíliák) külön dokumentációban árazott és árazatlan, tételes költségvetéssel, az Ajánlatkérő utasításának és a közbeszerzési dokumentumok előírásainak megfelelően, a magyar műszaki előírások betartása mellett, a mindenkor érvényben, hatályban lévő jogszabályok, rendeletek, előírások tartalmi és formai követelményeinek, elvárásainak megfelelően,
- a tervezői művezetés biztosítása a használatba vételi engedély véglegessé válásáig.
Szállítandó tervek mennyisége: az engedélyezéshez szükséges példányokon felül 4 példányban papír alapon, magyar nyelven és .pdf/A; pdf; illetve .dwg formátumban 4 példányban CD/DVD lemezen. Ajánlatkérő szakaszos tervszolgáltatásra lehetőséget biztosít a szerződés tervezete szerint.
Kivitelezési feladat:
Ajánlattevő feladata a műszaki dokumentáció részét képező jóváhagyási terv alapján elkészített engedélyezési tervdokumentáció, jogerős építési engedély és a Megrendelő által jóváhagyott kiviteli tervdokumentáció alapján a hagyományos szerkezetű iskola kivitelezése teljes körű, kulcsrakész kivitelben, a kapcsolódó közművekkel, környezetrendezéssel, a jóváhagyási tervben előirányzott nettó alapterületi mennyiségekkel.
A belsőépítészeti tervekben szereplő műszaki tartalom kivitelezése Ajánlattévő feladata azzal, hogy a mobíliák beszerzése nem Ajánlattévő feladata.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-01-14. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-11-26.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-11-26 Ajánlati felhívás
2022-04-21 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-11-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR001373172021
Rövid leírás:
Délegyháza, Hunyadi János Általános Iskola bővítése 8 osztállyal A fejlesztés a meglévő iskolaépület - közhasználatú épület - és annak telke bővítésével valósul meg, a jelenlegi épület részbeni bontásával és átalakításával. A kivitelezés közben az oktatást fenn kell tartani ideiglenes létesítményekben. A telken kívül infrastruktúrafejlesztés (közművek, útépítés- forgalomtechnika, tájépítés) része a vállalásnak. Tervezési feladat: - a rendelkezésre bocsátott jóváhagyási terv alapján engedélyezési tervdokumentáció elkészítése, - az engedélyeztetésben való közreműködés, jogszabályokban előírt engedélyek, hozzájárulások, és/vagy nyilatkozatok beszerzése, tervek feltöltése és menedzselése az ÉTDR-rendszerben meghatalmazás alapján, - a kiviteli tervdokumentáció elkészítése minden szakágra kiterjedően, belsőépítészettel, beépített bútorozással és beépített berendezéssel, árazott és árazatlan, tételes költségvetéssel, berendezési terv készítése (mobíliák) külön dokumentációban árazott és árazatlan, tételes költségvetéssel, az Ajánlatkérő utasításának és a közbeszerzési dokumentumok előírásainak megfelelően, a magyar műszaki előírások betartása mellett, a mindenkor érvényben, hatályban lévő jogszabályok, rendeletek, előírások tartalmi és formai követelményeinek, elvárásainak megfelelően, - a tervezői művezetés biztosítása a használatba vételi engedély véglegessé válásáig. Szállítandó tervek mennyisége: az engedélyezéshez szükséges példányokon felül 4 példányban papír alapon, magyar nyelven és .pdf/A; pdf; illetve .dwg formátumban 4 példányban CD/DVD lemezen. Ajánlatkérő szakaszos tervszolgáltatásra lehetőséget biztosít a szerződés tervezete szerint. Kivitelezési feladat: Ajánlattevő feladata a műszaki dokumentáció részét képező jóváhagyási terv alapján elkészített engedélyezési tervdokumentáció, jogerős építési engedély és a Megrendelő által jóváhagyott kiviteli tervdokumentáció alapján a hagyományos szerkezetű iskola kivitelezése teljes körű, kulcsrakész kivitelben, a kapcsolódó közművekkel, környezetrendezéssel, a jóváhagyási tervben előirányzott nettó alapterületi mennyiségekkel. A belsőépítészeti tervekben szereplő műszaki tartalom kivitelezése Ajánlattévő feladata azzal, hogy a mobíliák beszerzése nem Ajánlattévő feladata.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák 📦
További CPV-kód: Építési munkák 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Pest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.
Postacím: Istvánmezei Út 1-3
Postai irányítószám: 1146
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.bmsk.hu 🌏
E-mail: ekr@bmsk.hu 📧
Telefon: +36 301739990 📞
Fax: +36 14714120 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001373172021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001373172021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-11-26 📅
Benyújtási határidő: 2022-01-14 📅
Közzététel dátuma: 2021-12-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 233-612620
HL-S szám: 233
További információk
1) Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció összhangban a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet rendelkezéseivel. 2) A felhívás II.2.7 pontjában megadott időtartam naptári napban értendő, ami a Szerződés hatálybalépésétől számított. 3) Az 1. értékelési részszempont (ár kritérium) vonatkozásában ajánlatkérő a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj (Kivitelezésre jutó Vállakozói Díj + Tervezői Díj) összegét értékeli. A 2-5.) értékelési részszempontokkal kapcsolatban ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a Kbt. 71. § (9) bekezdésében foglaltak alapján, ha a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja szerinti értékeléshez bemutatott szakemberekre vonatkozó, a felolvasólapon feltüntetett adat és az ajánlatban a szakemberre vonatkozóan csatolt dokumentum tartalma között ellentmondás van (a felolvasólapon szereplő adat az értékeléskor kedvezőbb, mint a csatolt dokumentum), és nem sikerül felvilágosítás vagy a már bemutatott szakemberre vonatkozó dokumentum hiánypótlása keretében a felolvasólapon feltüntetett adatot alátámasztani, az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja. Az ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározta a 2.-4. értékelési részszempontok szerinti ajánlati elemek legkedvezőbb szintjét (60 hónap), valamint az 5. értékelési részszempont szerinti ajánlati elem legkedvezőbb szintjét (5 db). A Kbt. 71.§ (9a) bekezdése alapján, amennyiben az ajánlatban ezen elemre vonatkozó adatokban ellentmondás van, de megállapítható, hogy az ajánlati elemre ettől függetlenül is az elérhető legmagasabb pontszámot kell adni, az ajánlat nem nyilvánítható érvénytelenné és a Kbt. 71. § (9) bekezdés b) pontja nem alkalmazandó. 4) Az eljárást megindító felhíváshoz kapcsolódó közbeszerzési dokumentumokat az érdeklődő gazdasági szereplőknek (vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozó(k)nak) elektronikus úton el kell érni az ajánlattételi határidő lejártáig. A közbeszerzési dokumentumok korlátozás nélküli letöltéséhez regisztráció szükséges az EKR-en a következő címen: https://ekr.gov.hu, regisztrációt követően van lehetőség a dokumentumok teljes körű, közvetlen és díjmentes elérésére. Ajánlatkérő rögzíti, hogy nem vállal felelősséget a közbeszerzési dokumentumok hozzáférhetőségével kapcsolatban felmerült technikai problémákért.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Délegyháza, Hunyadi János Általános Iskola bővítése 8 osztállyal
A fejlesztés a meglévő iskolaépület - közhasználatú épület - és annak telke bővítésével valósul meg, a jelenlegi épület részbeni bontásával és átalakításával.
A kivitelezés közben az oktatást fenn kell tartani ideiglenes létesítményekben.
A telken kívül infrastruktúrafejlesztés (közművek, útépítés- forgalomtechnika, tájépítés) része a vállalásnak.
Tervezési feladat:
- a rendelkezésre bocsátott jóváhagyási terv alapján engedélyezési tervdokumentáció elkészítése,
- az engedélyeztetésben való közreműködés, jogszabályokban előírt engedélyek, hozzájárulások, és/vagy nyilatkozatok beszerzése, tervek feltöltése és menedzselése az ÉTDR-rendszerben meghatalmazás alapján,
- a kiviteli tervdokumentáció elkészítése minden szakágra kiterjedően, belsőépítészettel, beépített bútorozással és beépített berendezéssel, árazott és árazatlan, tételes költségvetéssel, berendezési terv készítése (mobíliák) külön dokumentációban árazott és árazatlan, tételes költségvetéssel, az Ajánlatkérő utasításának és a közbeszerzési dokumentumok előírásainak megfelelően, a magyar műszaki előírások betartása mellett, a mindenkor érvényben, hatályban lévő jogszabályok, rendeletek, előírások tartalmi és formai követelményeinek, elvárásainak megfelelően,
Többet mutasson
- a tervezői művezetés biztosítása a használatba vételi engedély véglegessé válásáig.
Szállítandó tervek mennyisége: az engedélyezéshez szükséges példányokon felül 4 példányban papír alapon, magyar nyelven és .pdf/A; pdf; illetve .dwg formátumban 4 példányban CD/DVD lemezen. Ajánlatkérő szakaszos tervszolgáltatásra lehetőséget biztosít a szerződés tervezete szerint.
Többet mutasson
Kivitelezési feladat:
Ajánlattevő feladata a műszaki dokumentáció részét képező jóváhagyási terv alapján elkészített engedélyezési tervdokumentáció, jogerős építési engedély és a Megrendelő által jóváhagyott kiviteli tervdokumentáció alapján a hagyományos szerkezetű iskola kivitelezése teljes körű, kulcsrakész kivitelben, a kapcsolódó közművekkel, környezetrendezéssel, a jóváhagyási tervben előirányzott nettó alapterületi mennyiségekkel.
Többet mutasson
A belsőépítészeti tervekben szereplő műszaki tartalom kivitelezése Ajánlattévő feladata azzal, hogy a mobíliák beszerzése nem Ajánlattévő feladata.
Nyertes Ajánlattevő feladata a dokumentációban meghatározott valamennyi feladat teljes körű elvégzése.
A teljesítés helye: cím: 2337 Délegyháza, Árpád utca 53.
A meglévő beépítés 3 szárnyból áll: az Árpád utcával párhuzamos, megmaradó, de kisebb belső átalakításokon áteső utcai szárnyból, a rá merőleges északnyugati szárnyból, melyet 2018-ban bővítettek emeletráépítéssel, és az ehhez kapcsolódó tornatermi és bontandó-újjáépítendő öltöző/szertári részből, valamint a délkeleti szárnyból, melyet szintén el kell bontani. A tornatermet leszámítva a meglévő épületrészek homlokzatai és tetőszerkezetei átestek energetikai korszerűsítésen.
Többet mutasson
A jelenlegi iskola épületében 11 tanterem marad meg, illetve jön létre kisebb átalakítással. A bővítés során 8 db új és 1 db bontás helyetti pótlás tanterem (62 m2/db), 6 db szaktanterem (fizika-kémia, biológia-földrajz, informatika, művészeti szaktanterem + szertárak, nyelvi labor, 69 m2/db), valamint 4db csoportterem (40m2/db) kialakítása szükséges.
Többet mutasson
A közösségi tér (1 db, 300 m2) lehetőséget teremt egyéb előadások, rendezvények megtartására, 300 fő befogadóképességig, az oldalfali leválasztás és kettéoszthatóság biztosításával, a szükséges öltözőkapacitással (2x2 egységgel).
A jelenlegi tornacsarnokot (307,51 m2) emelt akusztikai teljesítményű térelválasztóval kettéválasztóvá kell alakítani, ehhez bővíteni kell a kijáratokat, illetve a szertár- és öltözőkapacitást (2x2 egységgel) a meglévő egységek lebontásával nyert terület újra beépítésével.
Többet mutasson
Egy gyógytestnevelési/erőnléti/tánc terem létesítendő (113 m2), szertár- és öltözőkapacitással (1x1 egységgel).
A meglévő étkező megszüntetésével új, 500 adagos melegítőkonyha (130 m2) létesítendő egyszerre 180 fő befogadására alkalmas étkezővel (226 m2) és büfével (15 m2).
Nemenként, és területenként szükséges, illetve akadálymentesített wc-k kialakítása (80 m2).
Szükséges nevelői helyiségek: nevelőtestületi helyiség (85 m2), vezetői irodák (54 m2), tárgyaló (27 m2), pihenő-teakonyha (62 m2), öltöző (31 m2).
Kiszolgáló helyiségek: mosdók-öltözők (135 m2), szertárak (128 m2).
Akadálymentes közlekedő területek (1088 m2).
A létesítmény AK alacsony kockázati osztályú, mivel a legnagyobb befogadóképességű helyiség befogadóképessége kevesebb, mint 300 fő.
Telek (egyesített) mérete: 10 258 m2
Jelenlegi tanulói létszám: 297 fő
Bővítés után összes tanulói létszám: 457 fő
A tervezett tanulólétszám osztályonként a maximális, szabványos 32 fővel kalkulált.
Bővítéshez szükséges parkolószám: 28 db külterületen
Meglévő épület nettó alapterület: 1977 m2
Bontandó nettó alapterület (előirányzat): 488 m2
Funkcióváltáson átesett, átalakított meglévő nettó alapterület: 323 m2
Bővítés nettó alapterület: 4366 m2
Összes nettó alapterület: 5855 m2, (ebből tornacsarnok 307,51m2)
A tárgyi beruházás a 7/2006 (V. 24.) TNM rendelet 6. melléklet szerinti „A közel nulla energiaigényű épületek követelményszintje” szerinti kialakítással valósult meg.
A beruházás keretében napelemes rendszer telepítése, villamos hálózatra kapcsolása is megvalósul 50 kWp teljesítménnyel.
A részletes műszaki leírást/terveket és az árazatlan költségvetést a műszaki dokumentáció tartalmazza.
Ajánlatkérő (AK) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő (AT) feladata.
Többet mutasson
Időtartam: 976 nap
További információk:
1) Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció összhangban a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet rendelkezéseivel.
2) A felhívás II.2.7 pontjában megadott időtartam naptári napban értendő, ami a Szerződés hatálybalépésétől számított.
3) Az 1. értékelési részszempont (ár kritérium) vonatkozásában ajánlatkérő a tartalékkeret nélküli nettó vállalkozói díj (Kivitelezésre jutó Vállakozói Díj + Tervezői Díj) összegét értékeli.
A 2-5.) értékelési részszempontokkal kapcsolatban ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a Kbt. 71. § (9) bekezdésében foglaltak alapján, ha a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja szerinti értékeléshez bemutatott szakemberekre vonatkozó, a felolvasólapon feltüntetett adat és az ajánlatban a szakemberre vonatkozóan csatolt dokumentum tartalma között ellentmondás van (a felolvasólapon szereplő adat az értékeléskor kedvezőbb, mint a csatolt dokumentum), és nem sikerül felvilágosítás vagy a már bemutatott szakemberre vonatkozó dokumentum hiánypótlása keretében a felolvasólapon feltüntetett adatot alátámasztani, az ajánlatkérő az ajánlatot érvénytelenné nyilvánítja.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározta a 2.-4. értékelési részszempontok szerinti ajánlati elemek legkedvezőbb szintjét (60 hónap), valamint az 5. értékelési részszempont szerinti ajánlati elem legkedvezőbb szintjét (5 db). A Kbt. 71.§ (9a) bekezdése alapján, amennyiben az ajánlatban ezen elemre vonatkozó adatokban ellentmondás van, de megállapítható, hogy az ajánlati elemre ettől függetlenül is az elérhető legmagasabb pontszámot kell adni, az ajánlat nem nyilvánítható érvénytelenné és a Kbt. 71. § (9) bekezdés b) pontja nem alkalmazandó.
Többet mutasson
4) Az eljárást megindító felhíváshoz kapcsolódó közbeszerzési dokumentumokat az érdeklődő gazdasági szereplőknek (vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozó(k)nak) elektronikus úton el kell érni az ajánlattételi határidő lejártáig. A közbeszerzési dokumentumok korlátozás nélküli letöltéséhez regisztráció szükséges az EKR-en a következő címen: https://ekr.gov.hu, regisztrációt követően van lehetőség a dokumentumok teljes körű, közvetlen és díjmentes elérésére. Ajánlatkérő rögzíti, hogy nem vállal felelősséget a közbeszerzési dokumentumok hozzáférhetőségével kapcsolatban felmerült technikai problémákért.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A tervezési feladatok vonatkozásban: 1146 Budapest, Hermina út 49., kivitelezés: Délegyháza belterület 75/4, 131, 139, 141, 142 és 143 hrsz.-eken nyilvántartott ingatlanok, 2337 Délegyháza, Árpád u. 5

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: Az eljárásban a Kbt.62.§ (1) és (2) bek. szerinti kizáró okok érvényesülnek az ajánlattevő, a közös ajánlattevők, alvállalkozók, alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplők vonatkozásában. Az öntisztázás vonatkozásában a Kbt.64.§-a az irányadó.
Többet mutasson
Igazolási mód: Ajánlattevőnek (az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdaság szereplő vonatkozásában is) az ajánlatban az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1) és (2) bek.-ek hatálya alá.
Többet mutasson
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikére külön formanyomtatványt az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő tölti ki és nyújtja be.
Ajánlattevőnek a Kbt.67.§ (4) bek.-re figyelemmel elektronikus űrlapon nyilatkoznia kell arról, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt.62.§ (1) és (2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 15.§(1) bek. alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az EEKD benyújtásával Ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének, tehát a nyilatkozatot azon alvállalkozók tekintetében kell benyújtani, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában.
Többet mutasson
A Kbt.69.§ (4) - (7) bek.-re figyelemmel Ajánlatkérő a felhívás II.2.5. pontjában található értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőt megfelelő határidő tűzésével fogja felhívni a kizáró okok tekintetében az alábbiak szerinti igazolások benyújtására:
Többet mutasson
- Ajánlattevőnek elektronikus űrlapon a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha az Ajánlattevőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni (Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) alpont).
Többet mutasson
- Ajánlattevőnek elektronikus űrlapon nyilatkoznia kell arról, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§(1) bek. k) pont kc) alpontja szerinti kizárok ok hatálya alá.
- Megkövetelt igazolási mód magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k) és alvállalkozó(ik), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában: Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 8.§ (kivéve ib és gb pont) előírásai szerint kell igazolnia a kizáró okok fenn nem állását.
Többet mutasson
- Megkövetelt igazolási mód nem magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k) és alvállalkozó(ik), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában: Ajánlattevőnek a 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 10.§ előírásai szerint kell igazolnia a kizáró okok fenn nem állását.
Többet mutasson
A kizáró okok igazolásával kapcsolatban irányadóak továbbá a 321/2015. Korm. rend. 4. §-ában, a 6-7.§-aiban és a 12-16. §-aiban foglaltak. A kizáró okok fenn nem állását igazoló dokumentumokat egyszerű másolatban is elegendő benyújtani. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az Ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Ajánlattevőnek ajánlatában az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alábbi alkalmassági követelményeknek:
SZ1) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben az építőipari kivitelezési tevékenységet folytató gazdasági szereplő nem szerepel az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében.
Alkalmatlan a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő, ha az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti felhívására nem tudja igazolni, hogy az építőipari kivitelezési tevékenységet folytató gazdasági szereplők be vannak jegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba. Az előírásnak való megfelelésről szóló igazolást az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti felhívására kell benyújtani. Az igazolási módra a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 26. § (1)-(2) bekezdései irányadóak.
Többet mutasson
SZ2) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében regisztrációval, a nem magyarországi letelepedésű gazdasági szereplő nem szerepel a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal, vagy szervezeti kamarai tagsággal. Az előírásnak való megfelelésről szóló igazolást az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerinti felhívására kell benyújtani. Az igazolási módra a 322/2015 (X.30.) Korm. rendelet 8. § (1)-(2) bekezdései irányadóak.
Többet mutasson
Igazolási mód:
SZ1) A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26. § (1) bekezdés a) pontja és 26. § (2) bekezdése és a 322/2015. Korm. rend. 21. § (1) bekezdése alapján a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az építőipari kivitelezési nyilvántartásban szereplés tényét ajánlatkérő ellenőrzi az ingyenesen elérhető elektronikus névjegyzék adatai alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. A Kbt. 65. § (6)-(7), (11) bekezdései, 69. § (11) bekezdése is irányadó.
Többet mutasson
SZ2) A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékben szereplés tényét ajánlatkérő ellenőrzi az ingyenesen elérhető elektronikus névjegyzék adatai alapján, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. A Kbt. 65. § (6)-(7), (11) bekezdései, 69. § (11) bekezdése is irányadó.
Többet mutasson
Karakterkorlátozás miatt folytatás a III.1.2) pontban.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti felhívására ajánlattevőnek az alábbiakat kell csatolnia:
P1) A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés b) pontja alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania az előző 3 lezárt üzleti évre vonatkozó, ajánlattevő saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolóit (kiegészítő melléklet nélkül), ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét és könyvvizsgálói záradékát (amennyiben az kötelező). Ha az ajánlattevő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (magasépítési kivitelezési és/vagy magasépítési kivitelezési és tervezési munkák) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdés szerint. Amennyiben a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása nem szükséges.
Többet mutasson
P2) A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján ajánlattevőnek be kell nyújtania a cégszerűen aláírt nyilatkozatát az eljárást megindító ajánlati felhívás feladását megelőző 3 mérleg-fordulónappal lezárt üzlet évre vonatkozó közbeszerzés tárgya (magasépítési kivitelezési és/vagy magasépítési kivitelezési és tervezési munkák) szerinti, általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bekezdése megfelelően alkalmazandó.
A Kbt. 65. § (8) bekezdése irányadó.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az (1) bekezdésben foglalt egyéb igazolási módok helyett.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő e szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. Az alkalmasság igazolására a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (6) bekezdése is megfelelően irányadó.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján közös ajánlattevők esetében a P1) alkalmassági követelmény esetében elegendő, ha annak a közös ajánlattevők egyike megfelel, a P2) alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy a P1)-P2) pontban foglalt alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja, ha ajánlattevő, vagy kapacitás szervezet bevonása esetén a kapacitás nyújtóként bevont gazdasági szereplő meghatalmazásával az ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványa IV. rész α pontjában nyilatkozik („igennel” kitölti) arról, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben az alkalmassági követelményeket nem kell az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványa IV. rész B. pontjában feltüntetni. Az alkalmasság igazolását ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseire figyelemmel kérheti az ajánlattevő(k)től.
Többet mutasson
Folytatása a III.1.1) pontnak:
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy az SZ1)-SZ2) pontban foglalt alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja, ha ajánlattevő, vagy kapacitás szervezet bevonása esetén a kapacitás nyújtóként bevont gazdasági szereplő meghatalmazásával az ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványa IV. rész α pontjában nyilatkozik („igennel” kitölti) arról, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben az alkalmassági követelményeket nem kell az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványa IV. rész A. pontjában feltüntetni.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolását ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseire figyelemmel kérheti az ajánlattevő(k)től, amennyiben a nyilvántartásokban nem szerepel(nek).
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1) Alkalmatlan ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3 lezárt üzleti évre vonatkozó saját, vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolói alapján az adózott eredménye két egymást követő évben negatív volt.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése szerinti esetben alkalmatlan az ajánlattevő, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (magasépítési kivitelezési és/vagy magasépítési kivitelezési és tervezési munkák) származó nettó árbevétele nem éri el a nettó 4 000 000 000,- HUF-ot.
Többet mutasson
P2) Alkalmatlan ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az ajánlati felhívás feladását megelőző 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, közbeszerzés tárgya szerinti (magasépítési kivitelezési és/vagy magasépítési kivitelezési és tervezési munkák) származó nettó árbevétele összesen nem éri el a nettó 4 000 000 000,- HUF-ot.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M1) Az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti felhívására ajánlattevőnek be kell nyújtania a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének a) pontja alapján a jelen ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 60 hónapban az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referencia szerződésére/szerződéseire (ahol a teljesítés kezdő időpontja legfeljebb a jelen ajánlati felhívás feladását megelőző 96 hónapra és befejező időpontja, azaz a műszaki átadás-átvétel időpontja az ajánlati felhívás feladását megelőző 60 hónapon belüli időpontra esik), a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolást/igazolásokat.
Többet mutasson
Olyan referenciák esetében, melyek nem felelnek meg a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdésének, úgy a referencia-igazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette, megjelölve az elvégzett munkarész(eke)t, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő ilyen referencia benyújtása esetén kizárólag a referenciamunkának az ajánlattevő által elvégzett részét veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során.
Többet mutasson
Az igazolást/igazolásokat az alábbi minimális tartalommal kéri ajánlatkérő:
- ajánlattevő neve,
- a szerződést kötő másik fél neve, címe, valamint a referenciát adó személy neve és elérhetősége (telefonszám vagy e-mail cím),
- a teljesítés helye,
- a referenciamunka rövid ismertetése, a teljesített munka mennyisége (a szerződés tárgya, az alkalmassági minimumkövetelményeknek megfelelően részletezett tartalommal),
- a teljesítés kezdő és befejező (a műszaki átadás-átvétel megtörténtének) időpontja év, hó, nap részletezettséggel,
- a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bekezdése szerinti esetben, amennyiben a teljesítés közös ajánlattevőként történt, a szerződés szerinti teljes ellenszolgáltatás összege (HUF-ban), valamint az ajánlattevő saját teljesítésének a teljes szerződés szerinti ellenszolgáltatáshoz viszonyított százalékos arányát is kéri ajánlatkérő megadni,
Többet mutasson
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M2) Az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti felhívására ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján be kell mutatnia azon szakembereket, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
Amennyiben Ajánlattevő a Felolvasólapon a 2.-5. értékelési részszempontok vonatkozásában ”0” értéket ajánl meg, úgy a Közbeszerzési Dokumentáció V. fejezetében szereplő Szakmai ajánlat részben történt leírástól eltérően a szakember bemutatása során Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti külön felhívására csatolandók:
Többet mutasson
a) Nyilatkozat bemutatott szakemberekről: Ajánlattevőnek az elektronikus űrlapon nyilatkozni kell a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberről, amelyben megjelöli a bevonni kívánt szakembert (szakember neve), az alkalmasági követelmény adott pontját, továbbá a szakember munkáltatóját (ajánlattételi határidő időpontjában), vagy azt a személyt/szervezetet, akivel/amellyel az adott szakember foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban áll az ajánlattételi határidő időpontjában;
Többet mutasson
b.1) Amennyiben a bemutatni kívánt szakember az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti jogosultsággal már rendelkezik az ajánlattétel időpontjában, úgy ajánlattevőnek csatolnia kell a szakember által aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozatot. Amennyiben az adott szakember már szerepel az illetékes kamara által vezetett elektronikus hatósági nyilvántartásban, úgy ajánlatkérő a végzettség, képzettség és szakmai tapasztalat meglétét az elektronikus nyilvántartásban ellenőrzi. Amennyiben a bemutatott szakember az elektronikus nyilvántartásban adminisztrációs okokból nem szerepel, úgy az előírt jogosultság fennállása az illetékes kamara által kiállított, a tárgyévre vonatkozó érvényes igazolással is igazolható. A honlapon történő ellenőrzés elősegítése érdekében ajánlattevő csatolhatja a jogosultság elérési útvonalát. Más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő vagy származási országban a jogosultságot igazoló dokumentum magyar nyelvű fordításának benyújtása szükséges.
Többet mutasson
b.2) Amennyiben a bemutatni kívánt szakember az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti jogosultsággal nem rendelkezik az ajánlattétel időpontjában, úgy ajánlattevőnek csatolnia kell a szakmai gyakorlatot igazoló szakmai önéletrajzot, melyben szakember nyilatkozik az előírt alkalmassági előírások vonatkozásában szakmai tapasztalatáról (amelyből a szakember a minimumkövetelményben előírt jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalata egyértelműen kiderül; a párhuzamos szakmai tapasztalatok csupán egyszer kerülnek figyelembe vételre). Csatolni kell továbbá a szakember végzettségét, képzettségét igazoló dokumentum(ok) egyszerű másolatát, a szakember által aláírt rendelkezésre állásról szóló nyilatkozatot (az önéletrajzban is megtehető). Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén az általa teljesítésbe bevont szakember a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig rendelkezni fog.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot egyszerű másolatban is elegendő benyújtani.
Az M2) alkalmassági minimumkövetelmény igazolására szolgáló nyilatkozat részletes tartalmára, illetve ahhoz csatolandó egyéb dokumentumokra vonatkozó részletes előírást a KD tartalmazza.
Az alkalmasság igazolására irányadók a Kbt. 65. § (6), (7), (9)-(12) bekezdései is.
A Kbt. 65. § (6) bekezdés alapján az előírt műszaki és szakmai alkalmassági minimumkövetelményeknek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet/személy kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet/személy részéről a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot. Az igazolások benyújtásakor e szervezetnek/személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Többet mutasson
A minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel kapcsolatban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1.§ (4) bekezdése az irányadó.
Ajánlatkérő rögzíti a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdése alapján, hogy az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelmények igazolásainak benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm. rend. IV. fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az M1)-M2) pontokban meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
A minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel kapcsolatban a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1.§ (4) bekezdése az irányadó.Az alkalmasság igazolását ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseire figyelemmel kérheti AT.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1) Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, amennyiben nem mutat be az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített (műszaki átadás-átvétellel és/vagy végső teljesítési igazolással lezárt)szerződéseire vonatkozó, az alábbiak szerinti referenciákat, amelyek esetében a teljesítés kezdő időpontja legfeljebb a jelen felhívás feladását megelőző 96 hónapra és a műszaki átadás-átvétel időpontja a jelen felhívás feladását megelőző 60 hónapon belüli időpontra esik és tartalmazott
Többet mutasson
M1)1 legalább nettó 3 250 m2 alapterületű épület teljes körű (alapozás, szerkezetépítés, építészet, gépészet, erős és gyengeáram) tervezése és kivitelezése tárgyú referenciát,
, M1)2 legalább nettó 3 250 m2 alapterületű épület felújítása, amely tartalmazott építőmesteri-, gépészeti- és elektromos munkákat, továbbá 35 KW teljesítményű napelem telepítését.
M1)3 Legalább 250 adagos melegítőkonyha építése.
Több referencia bemutatás esetén a fenti M1)1 - M1)3 pont szerinti valamennyi elvárásnak teljeskörűen maximum 5db szerződéssel lehet megfelelni, a különböző pontok tekintetében a referenciák között az átfedés megengedett, azaz egy referenciát az M1)1 - M1)3 pontok közül több pont vonatkozásában is be lehet mutatni AK referencia alatt az M1)1, /M1)2,/M1)3 alkalmassági követelményeket érti, nem azok egyes elemeit.
Többet mutasson
AK „nettó alapterület” alatt érti az OTÉK (253/1997. (XII. 20.) Korm. r. az országos településrendezési és építési követelményekről) szerinti fogalmat: „Nettó alapterület: helyiség vagy épületszerkezettel részben vagy egészben közrefogott tér vízszintes vetületben számított területe.”
Többet mutasson
Épület alatt az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. 2. § 10. pontja szerinti fogalom értendő. A referenciák akkor tekinthetők a jelen felhívás feladásának napját megelőző 60 hónapban teljesítettnek, ha a teljesítés időpontja, azaz a sikeres műszaki átadás-átvétel erre az időszakra esik. A referencia mennyisége a Kbt. 65. § (5) bekezdésének figyelembevételével került meghatározásra.
Többet mutasson
M2) Alkalmatlan AT a szerződés teljesítésére, ha nem mutatja be az alábbi szakembereket:
M2)1 Min.1 fő, a 266/2013. Korm. r. szerinti MV-É kat. felelős műszaki vezetői, vagy azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, képzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert. AK a Kbt. 65. § (10) bekezdésében foglaltak alapján előírja, hogy ezen alkalmassági követelménynek való megfelelés tekintetében ajánlattevő (közös ajánlattevők) nem támaszkodhatnak más szervezet kapacitásaira, és a teljesítés során e szakember feladatait nem végezheti alvállalkozó.
Többet mutasson
M2)2 min. 1 fő, a 266/2013. Korm. r. szerinti MV-ÉG kat. felelős műszaki vezetői, vagy azzal egyenértékű jogosultsággal rendelkező vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, képzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert,
Többet mutasson
M2)3 min. 1 fő, a 266/2013. Korm. r. szerinti MV-ÉV kat. felelős műszaki vezetői, vagy azzal egyenértékű jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, képzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert;
Többet mutasson
M2)4 min. 1 fő, a 266/2013. Korm. r. szerinti É kat. felelős tervezői, vagy azzal egyenértékű jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel, képzettséggel és a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalattal rendelkező szakembert. Egy szakember csak 1 alkalmassági követelmény teljesítéshez mutatható be. A szakember párhuzamosan szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem adható össze, vagyis egy évben max. 12 hónap vehető figyelembe.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy a M1) - M2) pontban foglalt alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja, ha a gazdasági szereplő az EEKD IV. rész α pontjában nyilatkozik („igennel” kitölti) arról, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Fizetési mérföldkővek (FM):
1. Tervezési FM: a nettó Tervezői Díj 40 %-a;
2. Tervezési FM: a nettó Tervezői Díj 10 %-a;
3. Tervezési FM: a nettó Tervezői Díj 50 %-a
1. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 3 %-a;
2. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 5 %-a;
3. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 2 %-a;
4. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 10 %-a;
5. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 10 %-a;
6. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 10 %-a;
7. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 10 %-a; csökkentve az előleg megfelelő, arányos részével;
8. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 10 %-a; csökkentve az előleg megfelelő, arányos részével;
9. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 10 %-a; csökkentve az előleg megfelelő, arányos részével;
10. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 10 %-a; csökkentve az előleg megfelelő, arányos részével;
11. Kivitelezési FM: a nettó Vállalkozói Díj 10 %-a; csökkentve az előleg megfelelő, arányos részével;
12. Kivitelezési FM: a nettó Kivitelezésre jutó Vállalkozói Díj 10 %-a és a Tartalékkeret terhére megrendelt munkák ellenértéke.
A műszaki előrehaladáshoz igazodóan legfeljebb 14 db részszámla, és 1 db végszámla nyújtható be.
Ajánlatkérő a tartalékkeret nélkül számított, kivitelezésre jutó nettó vállalkozói díj legfeljebb 30 %-ának megfelelő mértékű előleget biztosít, abban az esetben, ha Ajánlattevő 250 000 000,- Ft-ot meghaladó mértékű előleget igényel, úgy előleg-visszafizetési biztosítékot köteles nyújtani a 250 000 000,- Ft-ot meghaladó mértékű előleg tekintetében.
Többet mutasson
Tartalékkeret: a kivitelezésre eső nettó vállalkozói díj 10 %-a.
Szerződést megerősítő biztosítékok (a tartalékkeret nélkül számított nettó váll.i díj %-a): teljesítési biztosíték (5%-a), jólteljesítési biztosíték (5%-a), késedelmi- (1%-a/nap, maximum 20 naptári napra eső összeg), szerződésszegési- (felek által elismert 200 000,- Ft /szerződésszegés, maximum 10 %), meghiúsulási kötbér (30%-a).
Többet mutasson
Jótállás: a szolgáltatott tervekért: 24 hónap, továbbá a kivitelezett Beruházásért: 24 hónap, illetve a Kötelező Jótállás rendelet szerint.
A finanszírozás feltételeire vonatkozó jogszabályok:
- 2007. évi CXXVII. tv;
- 2011. évi CXCV. tv;
- 2013. évi V. tv 6:130. § (1)-(2) bekezdései, Ptk. 6:155. §;
- 2015. évi CXLIII. tv. 27/A. §, 135. § (1), (3), (5)-(6) bekezdései;
- 322/2015 (X.30.) Korm. rendelet 32/A. §.
További információkat a szerződéstervezet tartalmaz.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-01-14 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk: A bontás a Kbt. 68. § (1b) és (1c) bekezdései szerint történik.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2) Az M2)1 alkalmassági követelményre bemutatott szakembernek az MV-É jogosultság megszerzéséhez meghatározott szakmai gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalata (hónap min.0-max. 60 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 9
Minőségi kritérium (név): 3) Az M2)2 alkalmassági követelményre bemutatott szakembernek az MV-ÉG jogosultság megszerzéséhez meghatározott szakmai gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalata (hónap min.0-max. 60 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 7
Minőségi kritérium (név): 4) Az M2)3 alkalmassági követelményre bemutatott szakembernek az MV-ÉV jogosultság megszerzéséhez meghatározott szakmai gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalata (hónap min.0-max.60 hó)
5) Az M2)4 alkalmassági követelményre bemutatott szakembernek épület tervezésében szerzett tervezői tapasztalata (db, min. 0-max. 5 db)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 12464780251
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Ibolya Alexandra
A vevő profiljának címe: http://www.bmsk.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001373172021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1) Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához kötött, melynek összege: 10 000 000 HUF. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (2) bek. alapján AT választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetéssel, VAGY pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia VAGY készfizető kezesség biztosításával, VAGY biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A befizetés igazolásának módja: átutalási bizonylat mellékelése. Átutalás esetén az ajánlatkérő Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01501559-00000000 számú számlájára való utalással teljesítendő az ajánlati biztosíték. Ezzel kapcsolatos kamatot ajánlatkérő nem fizet.
Többet mutasson
2) A helyszíni bejárás időpontja és helye: 2021. december 15. napja 10:00 óra. Találkozás helye: Délegyháza, Árpád utca 53., főbejárat. Ajánlatkérő konzultációt nem tart.
3) Az ajánlathoz (elektronikus űrlap formájában) csatolni kell az alábbi nyilatkozatokat:
- a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat, valamint a 66. § (5) bekezdése szerinti felolvasólap,
- Nyilatkozat összeállítóban lévő ajánlattevői nyilatkozat (szakemberek megnevezése, adott esetben),
- Kbt. 67.§ (4) bekezdése szerinti nyilatkozat,
- Ajánlattevő Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontjai szerinti nyilatkozata (nemleges válasz esetén is),
- a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti nyilatkozat a kapacitást nyújtó szervezet vonatkozásában (nemleges válasz esetén is),
- folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról szóló nyilatkozat (nemleges válasz esetén is), ajánlattevő tekintetében az ajánlathoz csatolni kell változásbejegyzési eljárás esetén a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolás másolatát (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §),
Többet mutasson
- üzleti titokról szóló nyilatkozat (nemleges válasz esetén is), ajánlattevő a Kbt. 44. § (1) bekezdése szerint az ajánlatban elkülönített módon elhelyezett üzleti titkot tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja (EKR-ben erre szolgáló funkció alkalmazásával) Ezzel kapcsolatban ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 44. § (2) bekezdésében foglaltakra.
Többet mutasson
- Egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD)
Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti külön felhívására az Ajánlattevőnek csatolnia kell:
- a kizáró okokról szóló nyilatkozatokat,
- az M2)1-M2)4 alkalmassági követelményekre bemutatott szakemberekről szóló nyilatkozatot (amennyiben az ajánlat során nem került benyújtásra).
4) A III.1.2.) és III.1.3.) pontok szerinti alkalmassági feltételek és ezek igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb.
5) Az adható pontszám alsó és felső határa valamennyi értékelési részszempont esetében: 0-100 pont.
Az 1. értékelési részszempont esetében a Közbeszerzési Hatóság 2020. március 25. napi útmutatójának 1. mell. A.1.aa.pontja szerinti fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat az AK. A 2-5. értékelési résszempont esetében az egyenes arányosítás módszerével történik az értékelés. Amennyiben ajánlattevő a 2-5. értékelési szempontra „0”-nál többet ajánl meg, a megajánlott szakemberek szakmai önéletrajzával kell alátámasztani a megajánlott adatokat, valamint a Kbt. 69. § (7) bekezdésben foglaltakra tekintettel csatolni kell az érintett alkalmassági követelményhez (M2)1-M2)4) kapcsolódó igazolást (végzettséget, illetve képzettséget igazoló okiratokat, amennyiben a szakemberek az ajánlattételkor nem rendelkeznek kamarai nyilvántartási számmal). Továbbá az ajánlathoz csatolni kell az M2)1-M2)4 alkalmassági minimumkövetelmények tekintetében a „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” elektronikus űrlapot is. A 2.-5. értékelési részszempontokra csak 1 (egy) szakembert lehet jelölni, aki ugyanaz a szakember, akit az ajánlattevő az adott alkalmassági követelmény vonatkozásában megjelöl. Az értékelési részszempontokra megajánlott szakemberek nevét a Nyilatkozat összeállítóban lévő ajánlattevői nyilatkozatban (Szakemberek megnevezése) kell feltüntetni. A Nyilatkozat összeállítóban tett, a szakemberek megnevezéséről szóló nyilatkozat szakmai ajánlatnak minősül.
Többet mutasson
6) Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
7) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Kiss László 00172
8) Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a Kbt. 53. § (6) bekezdéseire figyelemmel feltételes közbeszerzési eljárásként indítja meg.
9) Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-a alapján kell eljárni.
10) Kiegészítő tájékoztatás kérések során ajánlatkérő a Kbt. 56. §-a alapján jár el.
11) Ajánlattevőnek szakmai ajánlatot kell készítenie, amely az árazott költségvetésből, a 2-5. értékelési részszempontra jelölt szakemberek megnevezéséről szóló nyilatkozatból áll. Részletesen a Közbeszerzési Dokumentumban.
12) Az M2)1-M2)4 pontok szerinti pozíciókra bemutatott szakembereknek a szerződéskötés időpontjára szerepelniük kell a Magyar Mérnöki Kamara vagy Magyar Építész Kamara nyilvántartásában. Amennyiben a bemutatott szakember a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig nem rendelkezik, a kamarai regisztráció elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bek. alapján.
Többet mutasson
13) Ajánlatkérő a felhívás IV.2.6) pontjában feltüntetett 2 hónapon 60 napot ért.
14) Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (6) bekezdése alapján alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
15) Ajánlatkérő a GDPR rendelet alapján tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából és határidőig kezeli.
Többet mutasson
16) A részajánlattétel kizárásának indoka(i): Ajánlatkérő egységes jóváhagyási tervdokumentációval rendelkezik, amely nem bontható sem szakági, sem kivitelezés technológiai, sem organizációs szempontból részekre. A nyertes ajánlattevő feladata az engedélyezési és a kivitelezési tervdokumentáció elkészítése, amely részajánlattétel biztosításával nem valósítható meg. A kivitelezés egyes részfolyamatai szorosan egymáshoz kapcsolódnak, egymásra épülnek, nem tartalmaznak olyan részfeladatot, mely a többitől elválaszthatóan, önálló egységként kezelhető, a beruházás munkaszervezése egy ajánlattevő esetében hatékonyabban megoldható.
Többet mutasson
17) Ajánlatkérő a Kbt. 71. § szerint teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
18) Nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell a szerződéskötés időpontjában érvényes MSZ ISO 45001:2018 (vagy azzal egyenértékű) munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási rendszerrel, ami a szerződés hatálya alatt fennáll.
Karakterkorlátozás miatt további információ a VI.4.3. pontba

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-a szerint.
A Felhívás VI.3. pontja itt folytatódik:
19) A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. §-a alapján a nyertes ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződés hatálybalépését követően legkésőbb a szerződésben meghatározott időpontra legalább 750 000 000 Ft/káresemény és 3 000 000 000 Ft/év kivitelezői felelősségbiztosítást, legalább a Vállalkozói Díj összegének megfelelő biztosítási összegű „All-risk” típusú építés-szerelési biztosítást, valamint legalább 100 000 000 Ft/káresemény és 300 000 000 Ft/év tervezői felelősségbiztosítási szerződést kötni vagy a meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni.
Többet mutasson
20) További információkat a közbeszerzési dokumentum tartalmaz.
21) Ajánlattevőnek ajánlatában projekttervet (pénzügyi ütemterv, műszaki ütemterv, organizációs terv-rajzos és szöveges formában) kell készítenie, az ütemterveket a szerződéskötésre és a szerződés hatálybalépésére aktualizálni kell.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2021/S 233-612620 (2021-11-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-21)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 6 498 065 972 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-21 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-26 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 081-217085
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 233-612620
HL-S szám: 81
További információk
Az eljárás eredményes volt. Nyertes: Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság (Magyarország 8000 Székesfehérvár, Sziget utca 13., adószám: 11800756-2-07); Ajánlattevők: LATEREX Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Magyarország 1095 Budapest IX., Hídépítő utca 1.-12., adószám: 25098367-2-43); Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság (Magyarország 8000 Székesfehérvár, Sziget utca 13., adószám: 11800756-2-07); FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Magyarország 8086 Felcsút, Fő utca 217., adószám: 25308673-2-07). Környezetvédelmi és szociális szempontok nem kerültek előírásra az eljárásban.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-04-14 📅
Név: Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11800756207
Postacím: Sziget utca 13
Postai város: Székesfehérvár
Postai irányítószám: 8000
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 22503505 📞
E-mail: feherep@feherep.hu 📧
Ország: Fejér 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 6 498 065 972 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 12464780242

Hivatkozás
További információk
Az eljárás eredményes volt.
Nyertes: Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság (Magyarország 8000 Székesfehérvár, Sziget utca 13., adószám: 11800756-2-07);
Ajánlattevők:
LATEREX Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Magyarország 1095 Budapest IX., Hídépítő utca 1.-12., adószám: 25098367-2-43);
Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság (Magyarország 8000 Székesfehérvár, Sziget utca 13., adószám: 11800756-2-07);
FEJÉR-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Magyarország 8086 Felcsút, Fő utca 217., adószám: 25308673-2-07).
Környezetvédelmi és szociális szempontok nem kerültek előírásra az eljárásban.
Forrás: OJS 2022/S 081-217085 (2022-04-21)