„Elektrofiziológiai eszközök beszerzése I. - kihelyezett áruraktár üzemeltetésével” Elektrofiziológiai eszközök beszerzése, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 240 db eszköz. A részenként előírt mennyiségektől -az egységár v.más szerz. feltételek mód. nélkül -AK plusz 100 %-kal eltérhet. [Kihelyezett áruraktár feltételei: - AK a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel AT részére, -a kihely. áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles AT leszállítani, - a kihely. áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 5 munkanap, -az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihely. árurakt. lét. feltét.elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvét. és a raktározási szerz. egymás elválaszthatatlan részei. A nyil. hiányában az ajánlat érvénytelen.] Amennyiben az adott részben több termék szerepel, úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni. A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-10-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-09-13.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-09-13) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi fogyóeszközök
Hivatkozási szám: EKR001125102021
Rövid leírás:
„Elektrofiziológiai eszközök beszerzése I. - kihelyezett áruraktár üzemeltetésével”
Elektrofiziológiai eszközök beszerzése, kihelyezett áruraktár...
Többet mutasson
Rövid leírás
„Elektrofiziológiai eszközök beszerzése I. - kihelyezett áruraktár üzemeltetésével”
Elektrofiziológiai eszközök beszerzése, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 240 db eszköz.
A részenként előírt mennyiségektől -az egységár v.más szerz. feltételek mód. nélkül -AK plusz 100 %-kal eltérhet.
[Kihelyezett áruraktár feltételei: - AK a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel AT részére,
-a kihely. áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles AT leszállítani,
- a kihely. áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 5 munkanap,
-az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihely. árurakt. lét. feltét.elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvét. és a raktározási szerz. egymás elválaszthatatlan részei. A nyil. hiányában az ajánlat érvénytelen.]
Amennyiben az adott részben több termék szerepel, úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni.
A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi fogyóeszközök📦
További CPV-kód: Orvosi fogyóeszközök📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
A II.2.5) ponthoz: A 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempontját alkalmazza Ajánlatkérő.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Elektrofiziológiai eszközök beszerzése I. - kihelyezett áruraktár üzemeltetésével”
Elektrofiziológiai eszközök beszerzése, kihelyezett áruraktár üzemeltetésével, összesen: 240 db eszköz.
Többet mutasson (7)
A részenként előírt mennyiségektől -az egységár v.más szerz. feltételek mód. nélkül -AK plusz 100 %-kal eltérhet.
[Kihelyezett áruraktár feltételei: - AK a rendszer üzemeltetéséért díjat (felhasznált áru br. értékének 2,5 %-a) számol fel AT részére,
-a kihely. áruraktár induló alapkészleteként minden méretből 1 havi mennyiséget köteles AT leszállítani,
- a kihely. áruraktár első feltöltésének határideje a szerződéskötést követő 5 munkanap,
-az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban...
Többet mutasson
Rövid leírás
-az alapkészl. feltöltésére kéthetente kerül sor, -soron kívüli megrendelés esetén 3 napon belül szállítási kötelezettség terheli AT-t,-AT az ajánlatban nyilatkozni köteles a kihely. árurakt. lét. feltét.elfogadásáról, valamint arról, hogy az adásvét. és a raktározási szerz. egymás elválaszthatatlan részei. A nyil. hiányában az ajánlat érvénytelen.]
Amennyiben az adott részben több termék szerepel, úgy a részben szereplő összes termékre ajánlatot kell tenni.
A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet...
Többet mutasson
Rövid leírás
A közbeszerzés pontos tárgya, mennyisége, a nyertes ajánlattevő feladatai részletesen a közbeszerzési dokumentumok Műszaki leírás és szerződéstervezet fejezetében kerülnek meghatározásra.
A rész elnevezése: Kétür. impl.cardiov.defibr.pitv.,jobb kamr.sokkel.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
ICD, Kétüregű implantálható /DDDCD üzemű/ cardioverter defibrillátor pitvari és sokk elektródákkal kamrai ritmuszavarok és sinus bradycardia kezelésére 30 db
"Paraméterek:
Többet mutasson (23)
-Élettartam: impulzus amplitúdó, impulzusidő és frekvencia megadásával: minimum 6 év. Élettartam „sokkban”: minimum 100 db 39 J (tárolt).
-Wireless programozhatóság: A wireless üzemmód aktiválását követően a készülék 3-5 méteres távolságból programozható, tekintettel a beültetéskor végzett...
Többet mutasson
Rövid leírás
-Wireless programozhatóság: A wireless üzemmód aktiválását követően a készülék 3-5 méteres távolságból programozható, tekintettel a beültetéskor végzett programozás szükségességére
-Kamrai ingerlés minimalizálására szolgáló algoritmus: Üzemmódváltással vagy azzal egyenértékű algoritmussal biztosítsa a kamrai ingerlés minimalizálását....
Többet mutasson
Rövid leírás
-Kamrai ingerlés minimalizálására szolgáló algoritmus: Üzemmódváltással vagy azzal egyenértékű algoritmussal biztosítsa a kamrai ingerlés minimalizálását. Károsodott AV vezetés (I-II fokú AV blokk) esetén kamrai ingerlést biztosító algoritmus biztosított legyen. Működését és a klinikai evidenciákat részletezni kell!
-Paraméterek, betegadatok dokumentálása, amely a nemzeti regiszter alapja lehet. Alkalmas a spontán ritmuszavarok mechanizmus-specifikus analízisére.
Elektróda:
-Pitvari és jobb kamrai sokkelektróda tartozékként történő szállítása a telepcserékre tekintettel a teljes mennyiség 90%-nak megfelelően."
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő...
Többet mutasson
Rövid leírás
A beszerzés tárgyának meghatározása a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdés rendelkezésének figyelembevételével történt a beszerzendő termékek jellegének egyértelmű meghatározása érdekében. A megnevezett termékekkel (és gyártmányokkal) egyenértékű teljesítést elfogad az Ajánlatkérő. Kétség esetén az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevőt terheli.
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
Amennyiben az alap, illetve az opcionális rész a 12 hónap időtartamáig nem kerül megrendelésre, úgy
Ajánlatkérő a 12 hónap lejárta előtt, változatlan feltételek mellett, egyoldalú jognyilatkozattal további 12 hónapra
Többet mutasson (2)
meghosszabbíthatja a szerződést.
Részletes információk: a Közbeszerzési Dokumentumok, II. Szerződés-Tervezet, 1./ pontjában.
A lehetőségek leírása:
A II.2.4) pontban előírt mennyiségektől - az egységár vagy más szerződéses feltételek módosítása nélkül - Ajánlatkérő plusz 100 %-kal eltérhet.
Az opciós mennyiséget az Ajánlatkérő az Adásvételi Szerződésben meghatározott vételáron egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni.
Többet mutasson (6)
Az opciós jog előírása nem jelenti Ajánlatkérő arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt arra vonatkozóan...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Az opciós jog előírása nem jelenti Ajánlatkérő arra vonatkozó kötelezettségét, hogy az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt arra vonatkozóan kötelező jelleggel élnie kellene, azaz lerendelési kötelezettsége Ajánlatkérőnek az opciós mennyiségre sem részben sem egészben nem keletkezik.
Ajánlatkérő az opciós jogával első alkalommal az Adásvételi Szerződésben meghatározott alapmennyiség teljes megrendelését követően, de annak teljes...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő az opciós jogával első alkalommal az Adásvételi Szerződésben meghatározott alapmennyiség teljes megrendelését követően, de annak teljes elszámolását megelőzően, az Adásvételi Szerződés aktív időbeli hatálya alatt élhet egyoldalú, írásbeli, Eladó felé címzett nyilatkozata útján.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy az opciós mennyiség egy részére vonatkozó megrendelés nem jelenti, hogy Ajánlatkérő a teljes opciós mennyiség lerendelésére...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő rögzíti, hogy az opciós mennyiség egy részére vonatkozó megrendelés nem jelenti, hogy Ajánlatkérő a teljes opciós mennyiség lerendelésére kötelezettséget fog vállalni!
Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy az opciós mennyiség mekkora részére és mikor (a megjelölt aktív időszakon belül) bocsát ki...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy az opciós mennyiség mekkora részére és mikor (a megjelölt aktív időszakon belül) bocsát ki megrendelést, illetve hogy az opciós mennyiséget egy vagy több részben vagy egészben kívánja-e lehívni, vagy azt adott esetben egyáltalán nem kívánja lehívni.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben Ajánlatkérő élni kíván az opciós jogával, akkor az Eladóként szerződött nyertes ajánlattevő...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben Ajánlatkérő élni kíván az opciós jogával, akkor az Eladóként szerződött nyertes ajánlattevő köteles az opciós mennyiséget az Adásvételi Szerződésben foglalt változatlan feltételek szerint, változatlan egységáron biztosítani.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő...
Többet mutasson
A lehetőségek leírása
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő ajánlatában úgy nyilatkozik, hogy az opciós mennyiséget nem biztosítja.”
További információk:
A II.2.5) ponthoz: A 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján a legalacsonyabb ár értékelési szempontját alkalmazza Ajánlatkérő.
A rész elnevezése: Kétür.MR kondic.impl.cardiov.defibr. telemetriával
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Kétüregű implantálható /DDDCD üzemű/ cardioverter defibrillátor kamrai ritmuszavarok és sinus bradycardia kezelésére telemetria funkcióval és lekérdező...
Többet mutasson
Rövid leírás
Kétüregű implantálható /DDDCD üzemű/ cardioverter defibrillátor kamrai ritmuszavarok és sinus bradycardia kezelésére telemetria funkcióval és lekérdező telemetriás eszközzel, MR kondicionális pitvari és sokk elektródákkal szettben 30 db
-MRI üzemmód: ON, OFF.
Többet mutasson (12)
-Impulzus amplitúdó: 2,0-6,0 V. Frekvencia hysteresis DDD üzemmódban.
-Intracardialis electrogramm Sokk impedancia mérés sokk leadás nélkül.
-Paraméterek, betegadatok dokumentálása, amely a nemzeti regiszter alapja lehet.
-Alkalmas a spontán ritmuszavarok mechanizmus-specifikus analízisére.
-Kronotópiás inkompetencia kezelésére alkalmas frekvenciaválaszos rendszer: Működését és a klinikai evidenciákat részletezni kell!
-Klinikai vizsgálatokkal igazoltan képes legyen az aritmiák korai detekciójára és az intézeti pacemaker follow-upok számának biztonságos csökkentésére.
-A telemetriás rendszerrel végzett utánkövetés klinikai vizsgálatokkal bizonyítottan, legalább 50%-kal csökkentse a szívelégtelen betegek mortalitását, a...
Többet mutasson
Rövid leírás
-A telemetriás rendszerrel végzett utánkövetés klinikai vizsgálatokkal bizonyítottan, legalább 50%-kal csökkentse a szívelégtelen betegek mortalitását, a hagyományos utánkövetéshez képest (klinikai vizsgálattal igazoltan).
-A felhasználó által beállított teljes adatmennyiség automatikus jelentése napi rendszerességgel a beteg aktív közreműködése nélkül, illetve a telep...
Többet mutasson
Rövid leírás
-A felhasználó által beállított teljes adatmennyiség automatikus jelentése napi rendszerességgel a beteg aktív közreműködése nélkül, illetve a telep élettartamának jelentős csökkentése nélkül (max 2%, vagy max 1 hónap a teljes élettartamra vetítve).
-MR vizsgálatra tesztelt jobb kamrai sokkelektróda és pitvari elektróda tartozékként történő szállítása a telepcserékre tekintettel a teljes mennyiség...
Többet mutasson
Rövid leírás
-MR vizsgálatra tesztelt jobb kamrai sokkelektróda és pitvari elektróda tartozékként történő szállítása a telepcserékre tekintettel a teljes mennyiség 90%-nak megfelelően.
DF1/DF4 arány az intézeti igényeknek megfelelően"
A rész elnevezése: HIS térképez., LBBB ing.alk.elektr., bevezető
A rész száma: 3
Rövid leírás: Fiziológiás ’HIS’ ingerlés
Fiziológiás, pontos ’HIS’ térképezésre és HIS és LBBB ingerlésre alkalmas elektróda és bevezető rendszerek 40 db
Többet mutasson (2)
Fiziológiás, pontos ’HIS’ térképezésre és HIS és LBBB ingerlésre alkalmas elektróda és bevezető rendszerek. Elektróda: Bipoláris, legfeljebb 4.1 Fr átmérőjű...
Többet mutasson
Rövid leírás
Fiziológiás, pontos ’HIS’ térképezésre és HIS és LBBB ingerlésre alkalmas elektróda és bevezető rendszerek. Elektróda: Bipoláris, legfeljebb 4.1 Fr átmérőjű polyuretán borítású pace/sense elektróda, IS-1 csatlakozóval, az elektróda végén rögzített aktív fixációs szöveti kapcsolatot biztosító, steroid kibocsátó hélixel, amivel az elektródvég a miokardiumban. MRI kondícionális, legalább 2 hosszban elérhető.
Bevezető introducer: Az elektródát HIS, LBBB pozícióba juttató transvénás a HIS régió eléréséhez tervezett fix görbületű és mozgatható végű transvénás...
Többet mutasson
Rövid leírás
Bevezető introducer: Az elektródát HIS, LBBB pozícióba juttató transvénás a HIS régió eléréséhez tervezett fix görbületű és mozgatható végű transvénás bevezető, öblítő, hemostatikus szeleppel ellátott sheatek különböző hosszúságban a jobb pitvar méretétől függően, melyek a bal kulcscsont alatti vénába helyeztt 7Fr-en introduceren át vezethetők a szívbe. A rögzítés után a bevezető eszköz eltávolítását biztosító vágóeszköz"
A rész elnevezése: Hagy.aktív fixációs elektr.fiz.,HIS poz.jut.bev.e.
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Hagyományos aktív fixációs elektródát fiziológiás, ’HIS’ pozícióba juttató bevezető eszközök 10 db
Maximum 7.5 belső és 9 Fr-es külső átmérőjű bevezető katéterek fix, legalább 2 típusú, a jobb pitvar nagysához alkalmazható preformált görbülettel, legalább...
Többet mutasson
Rövid leírás
Maximum 7.5 belső és 9 Fr-es külső átmérőjű bevezető katéterek fix, legalább 2 típusú, a jobb pitvar nagysához alkalmazható preformált görbülettel, legalább 2 elérhető hosszúságban amelyek hagyományos, lumennel és irányító stylettel rendelkező aktív fixációs pacemaker elektróda kívánt HIS pozícióba juttatására alkalmasak. Vágóeszköz biztosított.
A rész elnevezése: Locking stylet,elektr.véget stylet.stab.spirál
A rész száma: 5
Rövid leírás: Lead extrakciós eszközök
Elektróda fixációs eszközök: Locking stylet és az elektródavéget a stylettel stabilizáló kompressziós spirál
Többet mutasson (4)
"1.1. Locking stylet, lumennel rendelkező elektródák és katéterek eltávolítására alkalmas elsődlegesen bevezetendő elekróda ’élesítő’ eszköz. Az extrakcióra...
Többet mutasson
Rövid leírás
"1.1. Locking stylet, lumennel rendelkező elektródák és katéterek eltávolítására alkalmas elsődlegesen bevezetendő elekróda ’élesítő’ eszköz. Az extrakcióra kiválasztott elektróda disztális végéig levezethető. Aktív hossz legalább 64 cm. Szakítószilársága az atraumatikus, biztonságos beavatkozáshoz méretezve minimum 65N. Disztális végén röntgenfogó markerrel rendelkezik.
1.2. Kompressziós spirál alkalmas az eltávolítandó elektróda proximális rögzítésére. Az elektróda szilikon vagy polyuterán hüvelyét egybefogja a lumenbe...
Többet mutasson
Rövid leírás
1.2. Kompressziós spirál alkalmas az eltávolítandó elektróda proximális rögzítésére. Az elektróda szilikon vagy polyuterán hüvelyét egybefogja a lumenbe helyezett extractiós eszközzel. A locking stylettel és a lead extenderrel kompatibilisen együtt alkalmazva teljes kontrolt és teljes konzisztens sinezést és húzóerőt biztosít az eltávolítandó elektróda teljes szerkezetére, mely megengedi a pisztoly rendszerű tompán preparáló mechanikus elektróda eltávolító eszközök over the wire használatát."
Elektróda fixációs eszköz: Locking Stylet 30 db
Elektróda fixációs eszköz: Locking Stylettel stabilizáló kompressziós spirál 30 db
A rész elnevezése: Pisztoly rendsz.mech. elektróda eltáv. I.
A rész száma: 6
Rövid leírás:
Pisztoly rendszerű a ravasz behúzásával a rendszer disztális végpontján kontrolált forgású tompán preparáló mechanikus elektróda eltávolító, melynél a vágó...
Többet mutasson
Rövid leírás
Pisztoly rendszerű a ravasz behúzásával a rendszer disztális végpontján kontrolált forgású tompán preparáló mechanikus elektróda eltávolító, melynél a vágó él a működés közben folyamatosan a shatfton túlnyúlik 20 db
"2.1. Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgást biztosító rövid , 14 cm-nél rövidebb kivitelben elérhető mechanikus rotációs elektróda...
Többet mutasson
Rövid leírás
"2.1. Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgást biztosító rövid , 14 cm-nél rövidebb kivitelben elérhető mechanikus rotációs elektróda eltávolító eszköz. A rövid rendszer legalább két átmérőben (ID max: 9F, 11F, OD max: 17F, 19F) legyen elérhető.
Többet mutasson (2)
2.2. Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgást biztosító hosszú , legalább 40 cm hosszú kivitelben elérhető mechanikus rotációs elektróda...
Többet mutasson
Rövid leírás
2.2. Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgást biztosító hosszú , legalább 40 cm hosszú kivitelben elérhető mechanikus rotációs elektróda eltávolító eszköz. A hosszú rendszer legalább három átmérőben (ID max: 9F, 11F, 13F, OD max: 17F, 19F, 21F) szükséges. Az eszköz merev szárának köszönhetően a kiválasztott eltávolítandó elektróda teljes hosszában alkalmas az adhéziók, összenövések és az elektróda szétválasztására.
2.3. További kompatibilis, külső PTFE hüvely. A külső hüvely fém disztális véggel is választható kell, hogy legyen.. Röntgen alatt kiválóan látható. A külső...
Többet mutasson
Rövid leírás
2.3. További kompatibilis, külső PTFE hüvely. A külső hüvely fém disztális véggel is választható kell, hogy legyen.. Röntgen alatt kiválóan látható. A külső hüvely legalább 36,5 cm-es és 11,2 cm-es (ID 14,2F és 16,2F) hosszban is elérhető így a preparáló eszköz minden átmérőjével (9F, 11F és 13F) és hosszával (13,6 cm és 40,6 cm) kompatibilis méretekben elérhető."
A rész elnevezése: Pisztoly rendsz.mech. elektróda eltáv. II.
A rész száma: 7
Rövid leírás:
Transzvénás pacemaker és defibrillátor elektródák atraumatikus eltávolítására alkalmas pisztoly rendszerű, a shaft alól csak aktivációkor előrejutó pengével...
Többet mutasson
Rövid leírás
Transzvénás pacemaker és defibrillátor elektródák atraumatikus eltávolítására alkalmas pisztoly rendszerű, a shaft alól csak aktivációkor előrejutó pengével szerelt vágó-felszabadító eszközök 10 db
"1.1 Mechanikus rotációs dilator sheath kétirányú rotációval, 287 fokban az órajárással megegyező irányban és 287 fokban az órajárással ellenkező irányban...
Többet mutasson
Rövid leírás
"1.1 Mechanikus rotációs dilator sheath kétirányú rotációval, 287 fokban az órajárással megegyező irányban és 287 fokban az órajárással ellenkező irányban elfordítható pengével rendelkezik a pengék csak az eszköz aktiválásával jutnak ki az atraumatikus külső shaftból elérhető végkiképzés méretek : 9 Fr,11 Fr,13 Fr az eszköz külső átmérője : 15,9 Fr,18 Fr ,20 Fr
Többet mutasson (6)
ÍLegalább 47,5 cm munkahossz a külső sheath külső átmérője : 20 Fr,23 Fr,25 Fr .
flexibilis shaft kiképzés "
"1.2 Rövid Mechanikus rotációs dilator sheath kétirányú rotációval, 287 fokban az órajárással megegyező irányban és 287 fokban az órajárással
ellenkező irányban elfordítható pengével rendelkezik a pengék csak az eszköz aktiválásával jutnak ki az atraumatikus külső shaftból
elérhető végkiképzés méretek : 9 Fr,11 Fr, 13Fr az eszköz külső átmérője : 15,9 Fr,18 Fr Legalább 15,5 cm munkahossz a külső sheath külső átmérője : 20 Fr,23 Fr.
Többet mutasson
Rövid leírás
elérhető végkiképzés méretek : 9 Fr,11 Fr, 13Fr az eszköz külső átmérője : 15,9 Fr,18 Fr Legalább 15,5 cm munkahossz a külső sheath külső átmérője : 20 Fr,23 Fr.
kis profilú vágóhegy, éles pengék, merev shaft flexibilis végződéssel, dedikáltan subclaviában történő beavatkozásokra "
A rész elnevezése: Dupla hurok rendszerű elfogó eszköz
A rész száma: 8
Rövid leírás: Dupla hurok rendszerű femorális behatolásból alkalmazható elfogó eszköz 10 db
Speciálisan femorális megközelítésből alkalmazható koaxiális csövekben felvezetett kettős nitinol hurokból álló nemkívánatos elektróda vagy katéter...
Többet mutasson
Rövid leírás
Speciálisan femorális megközelítésből alkalmazható koaxiális csövekben felvezetett kettős nitinol hurokból álló nemkívánatos elektróda vagy katéter megragadása és eltávolítására alkalmas kosárszerű kettős hurkot alkotó eszköz. Legalább két hosszban (94cm és 54 cm) és két nagyobb hurok méretben (13mm és 20mm) elérhető. A speciális nagyobb hemosztatikus szeleppel ellátott 16F-es szárban koaxiálisan elhelyezett 12F átmérőjű cserélhető egyedi görbített katétert és benne a 8 F-es szárban elhelyezkedő kettős hurkot képez. A két alaktartó nitinol hurok egyenként irányítható, így alkalmas arra, hogy a befogják az elektródát, ami így a külső hüvelybe húzva atraumatikusan eltávolítható a betegből
A rész elnevezése: Subcután ICD
A rész száma: 9
Rövid leírás: Subcután ICD 15 db
Minimumfeltételek: subcutan/submuscularisan mellkasfalba ültethető cardioverter-defibrillátor (ICD) subcutan sternum melletti shock elektródával, implantáló...
Többet mutasson
Többet mutasson (17)
Súly: legfeljebb: 150 g.
Volumen: legfeljebb: 70 cm3.
Élettartam: legalább: 5 év.
Élettartam „sokkban”: legalább 50 db 80 J (leadott
Sokk konfiguráció: aktív ház, elektróda sokk tekercs.
Tripoláris elektróda, 1 sokktekerccsel és disztális valamint proximális sensing elektróddal.
Programozhatóság
Sokk zóna: 1 db. Kondícionális sokk zóna:1 db.
Sokk hullámforma: bifázisos.
Egymástól függetlenül programozható terápiák megléte.
Sokk terápia utáni pace-elés.
Legalább 3 Sensing konfiguráció.
Diagnosztikus funkciók
Paraméterek, készülék-, elektróda- és betegadatok dokumentálása.
Esemény memória a kezelt és a nem kezelt eseményekre vonatkozóan is.
Automatikus elektróda impedancia mérés.
Rendszerállapot-adatok rögzítése.
A rész elnevezése: Elektr.nélk., együr.,MRI kondic.pacem.bev.,sheath
A rész száma: 10
Rövid leírás:
Elektróda nélküli,együregű (VVIR) , jobb kamrába ültethető miniatűr MRI kondícionális pacemaker bevezető sheath-el 15 db
Paraméterek: Legfeljebb 21 Fr külső átmérő, 26 mm alatti hossz, 2g alatti súly súlyú titatnium alapanyagú pacemaker, amelynek a myocardiumba való stabil...
Többet mutasson
Rövid leírás
Paraméterek: Legfeljebb 21 Fr külső átmérő, 26 mm alatti hossz, 2g alatti súly súlyú titatnium alapanyagú pacemaker, amelynek a myocardiumba való stabil rögzülése biztosított. A kamrai küszöb stabilitása érdekében steriod kibocsátó bevonatot tartalmaz. Litium-ezüst vanadium oxide energiaellátást biztosító telep. Telepfeszültség: 3.2 V, 0.24 ms jelszélesség mellett 500-600 ohm szöveti ellenállásnál 100% kamrai ingerlés esetén becsült élettartam 6 év felett
Autamatikus és folyamatos telep feszültség, érzékelés és ingerlési küszöb monitorozás: elérhető a telep élettartam, elektróda impedancia, ingerlési küszöb,...
Többet mutasson
Rövid leírás
Autamatikus és folyamatos telep feszültség, érzékelés és ingerlési küszöb monitorozás: elérhető a telep élettartam, elektróda impedancia, ingerlési küszöb, ingerlési küszöb trend, R hullám amlitúdó trend, frekvencia hisztogram
Beveztő sheath rendszer:
Legfeljebb 27 Fr külső, 23 Fr belső átmérőjű transfemorális bevezető, ez kerül felvezetésre a v. cava inferior-jobb pitvar határáig. Ebbe kerül felvezetésre...
Többet mutasson
Rövid leírás
Legfeljebb 27 Fr külső, 23 Fr belső átmérőjű transfemorális bevezető, ez kerül felvezetésre a v. cava inferior-jobb pitvar határáig. Ebbe kerül felvezetésre pacemakert tartalmazó lehelyező eszköz , amivel a jobb kamra kijelölt területére (csúcsi-szeptális régió) juttattható, és ott rögzül a készülék. A lehelyező eszköz a több funkciós fogantyún elhelyezett irányító karok segítségével a miniatűr készülék szükség esetén reponálható, majd biztos rögzülés és optimális érzékelési, küszöb és ellenállási paraméterek esetén a stabil rögzítés fluoroszkópiás ellenőrzése mellett leoldható.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1096 Budapest, Haller u. 29.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében, továbbá (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont).
Többet mutasson (8)
Igazolási mód:
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015....
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1) bekezdése és a 3. § (1)-(6) bekezdései alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)-o) pontjaiban, továbbá (2) bekezdésének a)-b) pontjaiban felsorolt kizáró okok hatálya alá.
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) -...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok fenn nem állását a Korm. rendelet 1-8. §, 10. § és 12-16. § szerint kell igazolnia.
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó más szervezet/személy vonatkozásában csak az Egységes Európai...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy kapacitást nyújtó más szervezet/személy vonatkozásában csak az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet/személy)...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet/személy) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és - szükség esetén - hozzájáruló nyilatkozatot.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§-ában foglalt öntisztázás lehetőségére.
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem ír elő pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételeket.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel nem ír elő pénzügyi és gazdasági alkalmassági feltételeket.
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ismertetnie kell az ajánlati felhívás...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) ismertetnie kell az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) alatt befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb a közbeszerzési eljárás tárgya (hangtechnikai eszközök) szerinti szállításait.
A referenciaigazolás/referencianyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
Többet mutasson (17)
- a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét;
- a referenciát adó személy nevét, elérhetőségét (telefonszám, e-mail cím);
- a szállítás tárgyát és rövid leírását (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható, műszaki...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
- a szállítás tárgyát és rövid leírását (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés megállapítható, műszaki paraméterek);
- a szállítás mennyiségét (darabszám);
- a teljesítés idejét [kezdési és befejezési határidő (tól-ig), év/hónap/nap bontásban vagy amennyiben a teljesítés ideje határnapra esett, a szállítás...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
- a teljesítés idejét [kezdési és befejezési határidő (tól-ig), év/hónap/nap bontásban vagy amennyiben a teljesítés ideje határnapra esett, a szállítás napját (év/hónap/nap)];
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az M/1. alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni.
Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot.
Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített mennyiségi adatot.
Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Az alkalmassági követelmények előzetes igazolása: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek(közös ajánlattevőnek) a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelmények előzetes igazolása: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek(közös ajánlattevőnek) a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjának kitöltésével és EKR-en keresztül történő benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az M/1. pontokban az Ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. Az Ajánlatkérő a bírálat során az alkalmassági követelményeknek való megfelelésre, azok előzetes ellenőrzésére a Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja a gazdasági szereplő (ajánlattevő adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)) Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum űrlapjában foglalt egyszerű nyilatkozatát. A gazdasági szereplőnek az egyszerű nyilatkozatát az űrlap IV. része α (alfa) szakaszának kitöltésével kell megtennie, azaz alkalmassági követelményeknek való megfelelésre vonatkozó információkat nem kell az űrlapon feltüntetni.
A fent ismertetett alkalmassági követelmények esetében rögzített igazolások benyújtása kizárólag az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése szerinti...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A fent ismertetett alkalmassági követelmények esetében rögzített igazolások benyújtása kizárólag az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése szerinti felkérése esetén szükséges.
Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Az alkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelményeknek megfelelés igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
A dokumentumok a Kbt. 41/A. § (1) bekezdése szerint egyszerű másolati formában nyújtandók be.
Irányadó továbbá a Kbt. 65. § (6) - (7) és (9) bekezdése, valamint a Kbt. 69. § (11a) bekezdése.
Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelmény(ek) előzetes és utólagos igazolásának részletes szabályait és feltételeit a közbeszerzési dokumentumok részét képező Útmutató az ajánlattevők számára c. dokumentum tartalmazza.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) amennyiben nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített az adott részre vonatkozó jelen felhívás II.2.4. pontjában megjelölt termék szállításáról szóló referenciával, ahol a referenciában szereplő leszállított termékek mennyisége részenként összesen legalább eléri az alábbi darabszámot:
Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a bemutatásra kerülő referenciatárgynak humán felhasználásra szánt eszközre kell vonatkoznia, de a referenciaként bemutatott eszköznek nem kell felhasználásra kerülnie az ajánlattétel időpontjáig!
Az adott részre vonatkozó referencia-követelmény igazolható egy vagy több szállításból származó szerződéssel.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész vonatkozásában: késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1 százalék, legfeljebb...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Valamennyi rész vonatkozásában: késedelmi kötbér (a késedelmesen szállított árucikk(ek) nettó értékének figyelembevételével napi 1 százalék, legfeljebb azonban az érintett áru-érték 15 %-a); meghiúsulási kötbér (érintett áru nettó értékének 30 %-a); szavatosság és 12 hónap jótállás.
Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:
Többet mutasson (3)
Ajánlatkérő előleget nem fizet.
Vevőként szerződő ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Vevőként szerződő ajánlatkérő a megrendelés teljesítését igazoló szabályszerű, mindkét fél által aláírt átvételi elismervénnyel vagy szállítólevéllel felszerelt számlát, a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek., a Ptk. 6:130.§ (3) bek., valamint az 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pont szerint a számla kézhezvételétől számított 60 napon belül banki átutalással egyenlíti ki.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-10-22 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a...
Többet mutasson
További információk
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a és a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
1.) Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) bekezdése és 41. §, 41/A. §, 41/B. §-ai alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, az elektronikus...
Többet mutasson
További információk
1.) Ajánlatkérő a Kbt. 40. § (1) bekezdése és 41. §, 41/A. §, 41/B. §-ai alapján az eljárás EKR-ben való lebonyolítását írja elő, az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szabályai szerint (a továbbiakban: e-Kr.).
2. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat gazdasági szereplők számára ingyenesen biztosítja, amelyet az eljárás megindításakor az EKR rendszerben...
Többet mutasson
További információk
2. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat gazdasági szereplők számára ingyenesen biztosítja, amelyet az eljárás megindításakor az EKR rendszerben elektronikusan elérhetővé tesz. Amennyiben valamely nyilatkozatminta EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
Többet mutasson (22)
Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet...
Többet mutasson
További információk
Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, valamint képviselet esetén elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatos egyéb előírásokat a Kbt. 41/A.§-a, valamint az e-Kr. 11. §-a tartalmaz. Ajánlatkérő valamennyi értesítést (így különösen: jegyzőkönyv, hiánypótlás, tájékoztatás, válasz, összegezés) az EKR-en keresztül küld meg ajánlattevők részére.
3. A Kbt. 56. § (1) bekezdésére tekintettel az ajánlati felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az ajánlattevő...
Többet mutasson
További információk
3. A Kbt. 56. § (1) bekezdésére tekintettel az ajánlati felhívásban, illetőleg a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban az ajánlattevő kizárólag az EKR rendszeren keresztül kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől. A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő a kérés beérkezését követően ésszerű határidőn belül, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal válaszolja meg.
4. Az ajánlat részletes formai követelményeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatot a Kbt. 68. §-a, valamint az e-Kr. 15. § szabályainak...
Többet mutasson
További információk
4. Az ajánlat részletes formai követelményeit a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Az ajánlatot a Kbt. 68. §-a, valamint az e-Kr. 15. § szabályainak figyelembe vételével, elektronikusan kell benyújtani. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. A benyújtott ajánlat ajánlattételi határidőre történő beérkezéséért, valamint az ajánlat nem megfelelő helyre történő benyújtásáért ajánlatkérő nem vállal felelősséget, ennek kockázata az ajánlattevőt terheli.
5. Az ajánlathoz csatolandó vagy elektronikusan hozzáférhetővé teendő dokumentumokat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
6. Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek...
Többet mutasson
További információk
6. Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.
7. Valamennyi rész esetében előírás a kereskedelmi ajánlat (dokumentáció 1. sz. melléklet) benyújtása, ami szakmai ajánlatnak minősül. A Kereskedelmi...
Többet mutasson
További információk
7. Valamennyi rész esetében előírás a kereskedelmi ajánlat (dokumentáció 1. sz. melléklet) benyújtása, ami szakmai ajánlatnak minősül. A Kereskedelmi ajánlatban a nettó ajánlati egységárat pozitív egész számban kérjük megajánlani! Az ettől eltérő megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja magával! A kereskedelmi ajánlatot aláírt pdf és szerkeszthető formában is szükséges benyújtani!
8. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az elektronikusan...
Többet mutasson
További információk
8. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az Ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
10. Ajánlatkérő a hiányok pótlását a Kbt. 71. §-a szerint engedi meg. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján az...
Többet mutasson
További információk
10. Ajánlatkérő a hiányok pótlását a Kbt. 71. §-a szerint engedi meg. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplő hiánypótlással történő eljárásba bevonása esetében újabb hiánypótlást nem köteles elrendelni.
11. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében...
Többet mutasson
További információk
11. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást a Kbt. 75. § (2) bekezdésében foglalt eseteken túl akkor is, ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható.
12. A IV.2.6) pontban rögzített 1 hónapos időtartam 30 naptári napnak felel meg.
13. A Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban történő részvételt nem köti gazdálkodó szervezet alapításához.
14. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése értelmében Ajánlatkérő a Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési...
Többet mutasson
További információk
14. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése értelmében Ajánlatkérő a Korm. rendelet 28. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapítja meg a a műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását (M/1.).
15. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Bottlikné Pelczhoffer Brigitta (lajstromszáma: 01319)
16. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges.
17. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft....
Többet mutasson
További információk
17. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján a NEKSZT Nemzeti Elektronikus Közbeszerzési Szolgáltató és Tanácsadó Kft. végzi (http://nekszt.hu).
19. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és annak végrehajtási rendeletei...
Többet mutasson
További információk
19. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és annak végrehajtási rendeletei előírásai szerint kell eljárni, valamint a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.
20. Az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentumok együttesen tartalmazzák az eljárással kapcsolatos feltételeket. A dokumentumok közötti ellentmondás...
Többet mutasson
További információk
20. Az ajánlati felhívás és a közbeszerzési dokumentumok együttesen tartalmazzák az eljárással kapcsolatos feltételeket. A dokumentumok közötti ellentmondás esetén az ajánlati felhívás előírásai az irányadók.
21. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális -, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös...
Többet mutasson
További információk
21. Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális -, illetve fenntartó által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Vevő a következő bontó feltételt köti ki:
Vevő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó...
Többet mutasson
További információk
Vevő szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2) bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben, összevont közbeszerzési eljárásban, vagy a fenntartó által, vagy a NEAK által, vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárás keretében, keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a központosított, közös vagy összevont közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből Vevőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat.
22. Amennyiben az ajánlattevő nem a megajánlott termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult a megajánlott termék...
Többet mutasson
További információk
22. Amennyiben az ajánlattevő nem a megajánlott termék gyártója, csatolja a gyártó nyilatkozatát arról, hogy az ajánlattevő jogosult a megajánlott termék forgalmazására.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem - a (4)-(5) bekezdés szerinti eltéréssel - a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
A Kbt. 148. § (3) bek. alapján a kérelem - a (4)-(5) bekezdés szerinti eltéréssel - a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet.
"VI.3) További információk" pont folytatása:
Többet mutasson (5)
23. Ajánlatkérő nem bocsát ki újabb hiánypótlást,ha a hiánypótlással Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
23. Ajánlatkérő nem bocsát ki újabb hiánypótlást,ha a hiánypótlással Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba,és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
24.) Ajánlatkérő valamennyi rész esetében szakmai ajánlat - ajánlattevő által ellenjegyzett magyar vagy angol nyelvű termékleírás (a megajánlott terméknek...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
24.) Ajánlatkérő valamennyi rész esetében szakmai ajánlat - ajánlattevő által ellenjegyzett magyar vagy angol nyelvű termékleírás (a megajánlott terméknek és tartozékainak a felhívás részenkénti II.2.4) pontjában foglalt szakmai minimálkövetelményeknek való megfelelőséget igazoló leírását, pontos gyártóját, típusát, cikkszámát, forgalmazóját tartalmazó) - benyújtását írja elő.
25.) Az ajánlat érvénytelen, amennyiben a megajánlott termék nem rendelkezik az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletnek, vagy a...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
25.) Az ajánlat érvénytelen, amennyiben a megajánlott termék nem rendelkezik az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendeletnek, vagy a 93/42/EGK irányelv alapvető követelményeinek való megfelelést igazoló gyártói megfelelőségi nyilatkozattal, továbbá amely eszközöknél, a megfelelőség értékelésénél kijelölt szervezet bevonása szükséges, azokban az esetekben a kijelölt szervezet által a hivatkozott rendelet, vagy irányelv alapján kiállított érvényes tanúsítvánnyal. Amennyiben az EK irányelvek a CE tanúsítvány használatát nem teszik lehetővé, ez esetben Ajánlatkérő kéri benyújtani az Ajánlattevő cégszerűen aláírt nyilatkozatát, arra vonatkozóan, hogy a megajánlott terméken a CE jelölés elhelyezése tilos.
26.) Ajánlatkérő a bírálat során nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat.
27 A 2011.éviCXCV.tv.41.§(6) miatt nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az átlátható szervezet fogalmához kapcsolódó változásról, az átláth. megszűnéséről...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
27 A 2011.éviCXCV.tv.41.§(6) miatt nyertes Ajánlattevő vállalja, hogy az átlátható szervezet fogalmához kapcsolódó változásról, az átláth. megszűnéséről köt. írásban tájék. a Megrendelőt.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 181-468465 (2021-09-13)
További információk (2021-10-20) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy jelen módosítás a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet, valamint a "Kereskedelmi ajánlat"...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy jelen módosítás a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet, valamint a "Kereskedelmi ajánlat" szakmai ártáblázat módosítását is érinti.
Forrás: OJS 2021/S 207-541693 (2021-10-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-02-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 262 140 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Pisztoly rendszerű a ravasz behúzásával a rendszer disztális végpontján kontrolált forgású tompán preparáló mechanikus elektróda eltávolító, melynél a vágó...
Többet mutasson
Rövid leírás
Pisztoly rendszerű a ravasz behúzásával a rendszer disztális végpontján kontrolált forgású tompán preparáló mechanikus elektróda eltávolító, melynél a vágó él a működés közben folyamatosan a shatfton túlnyúlik, összesen 20 db
"2.1. Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgást biztosító rövid , 14 cm-nél rövidebb kivitelben elérhető mechanikus rotációs elektróda...
Többet mutasson
Rövid leírás
"2.1. Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgást biztosító rövid , 14 cm-nél rövidebb kivitelben elérhető mechanikus rotációs elektróda eltávolító eszköz. A rövid rendszer legalább két átmérőben (ID max: 9F, 11F, OD max: 17F, 19F) legyen elérhető. 5 db
Többet mutasson (5)
2.2. Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgást biztosító hosszú , legalább 40 cm hosszú kivitelben elérhető mechanikus rotációs elektróda...
Többet mutasson
Rövid leírás
2.2. Tompa preparáló disztális véggel ellátott kétirányú forgást biztosító hosszú , legalább 40 cm hosszú kivitelben elérhető mechanikus rotációs elektróda eltávolító eszköz. A hosszú rendszer legalább három átmérőben (ID max: 9F, 11F, 13F, OD max: 17F, 19F, 21F) szükséges. Az eszköz merev szárának köszönhetően a kiválasztott eltávolítandó elektróda teljes hosszában alkalmas az adhéziók, összenövések és az elektróda szétválasztására. 5 db
2.3. További kompatibilis, külső PTFE hüvely. A külső hüvely fém disztális véggel is választható kell, hogy legyen.. Röntgen alatt kiválóan látható. A külső...
Többet mutasson
Rövid leírás
2.3. További kompatibilis, külső PTFE hüvely. A külső hüvely fém disztális véggel is választható kell, hogy legyen.. Röntgen alatt kiválóan látható. A külső hüvely legalább 36,5 cm-es és 11,2 cm-es (ID 14,2F és 16,2F) hosszban is elérhető így a preparáló eszköz minden átmérőjével (9F, 11F és 13F) és hosszával (13,6 cm és 40,6 cm) kompatibilis méretekben elérhető." 10 db
Transzvénás pacemaker és defibrillátor elektródák atraumatikus eltávolítására alkalmas pisztoly rendszerű, a shaft alól csak aktivációkor előrejutó pengével...
Többet mutasson
Rövid leírás
Transzvénás pacemaker és defibrillátor elektródák atraumatikus eltávolítására alkalmas pisztoly rendszerű, a shaft alól csak aktivációkor előrejutó pengével szerelt vágó-felszabadító eszközök, összesen 10 db
"1.1 Mechanikus rotációs dilator sheath kétirányú rotációval, 287 fokban az órajárással megegyező irányban és 287 fokban az órajárással ellenkező irányban...
Többet mutasson
Rövid leírás
"1.1 Mechanikus rotációs dilator sheath kétirányú rotációval, 287 fokban az órajárással megegyező irányban és 287 fokban az órajárással ellenkező irányban elfordítható pengével rendelkezik a pengék csak az eszköz aktiválásával jutnak ki az atraumatikus külső shaftból elérhető végkiképzés méretek : 9 Fr,11 Fr,13 Fr az eszköz külső átmérője : 15,9 Fr,18 Fr ,20 Fr, 5db
"1.2 Rövid Mechanikus rotációs dilator sheath kétirányú rotációval, 287 fokban az órajárással megegyező irányban és 287 fokban az órajárással, 5 db
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-26 📅
Név: Medtronic Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12070907243
Postacím: Bocskai Út 134-146
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1113
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 302108688📞
E-mail: kozbeszerzes@medtronic.com📧
A beszerzés teljes értéke: 31 140 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-21 📅
Név: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10661644243
Postacím: Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Postai irányítószám: 1124
Telefon: +36 13264941📞
E-mail: tender@biotronik.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.biotronik.com🌏
A beszerzés teljes értéke: 40 500 000 HUF 💰
16 000 000 HUF 💰
1 950 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-28 📅
Név: Twinmed Orvosi Rendszerek Korlátolt Felelőségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12342697243
Postacím: Sobieski János Utca 16.C lh. fszt. Ü/12.
Postai irányítószám: 1096
Telefon: +36 13885002📞
E-mail: twinmed@twinmed.hu📧
Internetcím: http://www.twinmed.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 8 100 000 HUF 💰
11 450 000 HUF 💰
Név: Premier G. Med Cardio Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14772423241
Postacím: Hidász Utca 1.
Postai irányítószám: 1026
Telefon: +36 13914030📞
E-mail: premiergmed@premiergmed.hu📧
Internetcím: http://www.premiergmed.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 6 450 000 HUF 💰
3 300 000 HUF 💰
108 750 000 HUF 💰
34 500 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
2
1
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma:
1. rész:
Többet mutasson (13)
- Twinmed Orvosi Rendszerek Korlátolt Felelőségű Társaság (1096 Budapes, Sobieski János utca 16.C lh. fszt. Ü/12.), 12342697-2-43
- Medtronic Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (1113 Budapest, Bocskai út 134-146.), 12070907-2-43
- Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft. (1124 Budapest, Apor Vilmos tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.), 10661644-2-43
2. rész:
3. rész:
4. rész:
5. rész:
6. rész:
7. rész:
- Premier G. Med Cardio Kft. (1026 Budapest, Hidász utca 1.), 14772423-2-41
8. rész:
9. rész:
10. rész:
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy jelen módosítás a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet, valamint a "Kereskedelmi ajánlat"...
Többet mutasson
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy jelen módosítás a Közbeszerzési Dokumentáció részét képező Szerződéstervezet, valamint a "Kereskedelmi ajánlat" szakmai ártáblázat módosítását is érinti.