Ferencváros - Kelenföld mérnöki feladatok

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság

„Megbízási szerződés a Ferencváros - Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítésének építési munkái projekt esetében mérnöki feladatok ellátására”
Részajánlattétel nem megengedett: A tervezett projekt esetében a beszerzés több szakágat érint, melyek kivitelezése egymásra épülve, egymással részben párhuzamos ütemezéssel valósul meg, így az adatszolgáltatás és szinergiák kialakítása úgy a leghatékonyabb, ha egy ajánlattevő menedzseli és felügyeli az összes folyamatot. Amennyiben részekre bontanánk a beszerzést, úgy az egyértelműen a szakági technológiákból adódóan nem elválasztható határfelületek kialakítása miatt többlet kommunikáció, adatközlés és koordináció jelentkezne, ami akár egyeztetési nehézségekhez és vitákhoz is vezethetne az egyes szereplők között, ami miatt a beszerzés ellenértékének jelentős növekedése is várható. A beszerzés általi szolgáltatásra, valamint az építési beruházás minőségére, a szerződés teljesítésének más körülményeire is kedvezőtlen hatással lehet.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-12-02. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-10-29.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-10-29 Ajánlati felhívás
2022-09-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-10-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000191252021
Rövid leírás:
„Megbízási szerződés a Ferencváros - Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítésének építési munkái projekt esetében mérnöki feladatok ellátására” Részajánlattétel nem megengedett: A tervezett projekt esetében a beszerzés több szakágat érint, melyek kivitelezése egymásra épülve, egymással részben párhuzamos ütemezéssel valósul meg, így az adatszolgáltatás és szinergiák kialakítása úgy a leghatékonyabb, ha egy ajánlattevő menedzseli és felügyeli az összes folyamatot. Amennyiben részekre bontanánk a beszerzést, úgy az egyértelműen a szakági technológiákból adódóan nem elválasztható határfelületek kialakítása miatt többlet kommunikáció, adatközlés és koordináció jelentkezne, ami akár egyeztetési nehézségekhez és vitákhoz is vezethetne az egyes szereplők között, ami miatt a beszerzés ellenértékének jelentős növekedése is várható. A beszerzés általi szolgáltatásra, valamint az építési beruházás minőségére, a szerződés teljesítésének más körülményeire is kedvezőtlen hatással lehet.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
Postacím: Váci út 45.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.nif.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Telefon: +36 14368572 📞
Fax: +36 14368560 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000191252021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000191252021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-29 📅
Benyújtási határidő: 2021-12-02 📅
Közzététel dátuma: 2021-11-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 213-562250
HL-S szám: 213
További információk
Értékelési szempont: legjobb ár-érték arány, a II.2.5) pontban meghatározott részszempontok szerint. Pontszám: 0-100 pont; 0 pont a legrosszabb, 100 pont a legjobb érték. Ár esetén: fordított arányosítás,1-4. részszempont: egyenes arányosítás. A mérnök teljesítése időben a Projekt teljesítéséhez kapcsolódik. A kapcsolódó Vállalkozási Szerződés tervezett megvalósítási időtartama 72 hónap, amelyhez kapcsolódik a 36 hónapos jótállási időtartam. A II.2.7) pont szerinti teljesítési időtartam meghatározásakor az ajánlatkérő a kapcsolódó Vállalkozási Szerződés tervezett megvalósítási időtartamát és a 36 hónapos jótállási kötelezettséget vette figyelembe. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a nyertes ajánlattevő a leghosszabb jótállási időszak végéig köteles feladatait ellátni.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Megbízási szerződés a Ferencváros - Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítésének építési munkái projekt esetében mérnöki feladatok ellátására”
Részajánlattétel nem megengedett: A tervezett projekt esetében a beszerzés több szakágat érint, melyek kivitelezése egymásra épülve, egymással részben párhuzamos ütemezéssel valósul meg, így az adatszolgáltatás és szinergiák kialakítása úgy a leghatékonyabb, ha egy ajánlattevő menedzseli és felügyeli az összes folyamatot. Amennyiben részekre bontanánk a beszerzést, úgy az egyértelműen a szakági technológiákból adódóan nem elválasztható határfelületek kialakítása miatt többlet kommunikáció, adatközlés és koordináció jelentkezne, ami akár egyeztetési nehézségekhez és vitákhoz is vezethetne az egyes szereplők között, ami miatt a beszerzés ellenértékének jelentős növekedése is várható. A beszerzés általi szolgáltatásra, valamint az építési beruházás minőségére, a szerződés teljesítésének más körülményeire is kedvezőtlen hatással lehet.
Többet mutasson
+ még 41
Ajánlatkérő lebonyolításában kerül megvalósításra a „Ferencváros - Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítésének építési munkái” tárgyú vasúti építési beruházás a vonatforgalom, a vasúti üzem folyamatos fenntartása mellett. A beruházás során Ajánlattevő feladata a lebonyolító mérnöki (lebonyolítást támogató független mérnöki, műszaki ellenőri, műszaki szakértői, stb.) szolgáltatások elvégzése.
Többet mutasson
A Projekt főbb műszaki tartalma, amellyel kapcsolatosan a nyertes AT a feladatait köteles ellátni (tájékoztató adat):
A megvalósítandó feladat az országos vasúti pályahálózat részét képező 1. számú vasútvonalon a Ferencváros(kiz.) és a Budapest-Kelenföld(bez.) állomások közötti vasúti kapacitásfejlesztés kiviteli terveinek ellenőrzése és bírálata, javaslattétel Megrendelő részére a tervek jóváhagyásával kapcsolatban.
Többet mutasson
Külön projekt keretében jelenleg folyamatban van a Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése. A folyamatban lévő projekt keretében elkészülő új felszerkezet harmadik vágányát és a kapcsolódó vasúti infrastruktúrát a jelen projekt keretében kiépített vasúti infrastruktúrával a forgalomba be kell kötni.
Többet mutasson
Kiemelt szempont a környezetbarát, korszerű gépek igénybevételével történő megvalósítás, tekintettel a sűrűn lakott környezetre, valamint a közúti és a vasúti forgalmat a lehető legcsekélyebb mértékben zavaró kivitelezési organizáció. A Hamzsabégi úti park térségében az igénybe vehető munkaterület maximális szélessége a jelen eljárás keretében kiadott tervdokumentációban foglalt, tervezett támfal külső élétől számított 6.40m. Depónia a park területén nem létesíthető. Ehhez kapcsolódóan különleges kötbér-feltételek kerültek előírásra. A beruházás keretében továbbá hozzávetőlegesen 2100 db nyílászáró cseréje szükséges a zajvédelmi hatásterületen.
Többet mutasson
A szükséges közműkiváltásokat el kell végezni.
Vasúti pálya: A beruházással érintett vonalszakasz az OVP részét képező, normál nyomtávú, jelenleg kétvágányú, villamosított, a megengedett sebesség 80 km/h, a tengelyterhelés 210 kN. A beruházás keretében nemcsak a vágányok bővítése, hanem a meglévő vágányok átépítése is megtörténik. Ezt követően a mintegy 3690m hosszúságú beavatkozással érintett vonalszakaszon cca. 1950m hosszon háromvágányú (összesen cca. 5850m hosszban új vágány) és 1730m hosszon négyvágányú (összesen cca. 6920m hosszban új vágány), villamosított pálya áll elő, melyen a megengedett sebesség 80/100 km/h, a tengelyterhelés 225 kN. Fentiek alapján minimum mintegy 12770m vágány és mintegy 16 kitérő beépítése szükséges. A vonalszakaszon járműdiagnosztikai berendezések létesítése szükséges.
Többet mutasson
Felsővezetéki rendszer: A létesítendő vontatási energiaellátás 1x25 kV feszültségű, 50 Hz frekvenciájú. A felsővezetéktartó oszlopok egyedi kialakításúak, a beépítésükhöz szükséges engedélyek beszerzése Vállalkozó feladata.
Többet mutasson
Biztosítóberendezés: Biztosítóberendezési beavatkozások Fv és Bp.-Kelenföld állomások jelenlegi, üzemelés alatt álló DOMINO 70 berendezését érintik, valamint a vonalon a térközbiztosító-berendezések megszüntetésre kerülnek (a két állomás között tervezetten egy térközszakasz marad). A vágányépítés következtében az állomásokat át kell alakítani, hatókörzetük az új vágány(ok) miatt a Duna-folyó felé bővül. Az állomási biztosítóberendezés átalakítása az érvényben lévő alapkapcsolásnak megfelelően készül. A foglaltságérzékelés és jelfeladás rendszere illeszkedik a már meglévő hagyományos 400/75Hz-es rendszerhez.
Többet mutasson
Bp-Kelenföld és Ferencváros állomásokon a DOMINO 70 berendezés kódos kezelővel történő felülvezérlésének kialakítása is szükséges.
A meglévő ETCS-L2 rendszer bővítésének tervezése és kivitelezése is a feladat részét képezi.
Magasépítés: A vonalszakaszon két új akadálymentes megállóhely, azaz utasforgalmi épület is létesítendő: egy Nádorkert, egy pedig Közvágóhíd térségében.
A megállóhelyek, valamint azokon a liftek, lépcsők, mozgólépcsők, utastájékoztató rendszer, stb. teljeskörű építészeti tervdokumentációja és látványtervei elkészítendők.
Többet mutasson
A Nádorkert térségében kialakítandó megállóhely alapterülete mintegy 4675m2, melyen 4 lift és 4 mozgólépcső létesítése szükséges.
A Közvágóhíd térségében kialakítandó megállóhely alapterülete mintegy 3000m2, melyen 4 lift és 4 mozgólépcső létesítése szükséges.
A két megállóhely nem a hagyományos értelemben vett vasúti megállóhely, ezért jelen esetben Ajánlatkérő megállóhely alatt a kötöttpályás közlekedési hálózathoz funkcionálisan kapcsolódó, a hálózatot használó utasok gyalogos közlekedését, várakozását biztosító, fedett építményt érti.
Többet mutasson
Zajvédelem: Hozzávetőlegesen 4 000m2 zajvédőfal létesítése.
Műtárgyak:
- Gubacsi út feletti meglévő vasúti híd bontása, új vasúti acél felszerkezetű híd építése, melynek legkisebb támaszköze: 33.60m
- Soroksári út feletti meglévő vasúti híd bontása, új vasúti acél felszerkezetű híd építése, melynek támaszköze: 147.00m (Közvágóhíd/Danubius megállóhely
- Rákóczi-híd felhajtója feletti 18.60m+18.60m támaszközű meglévő vasbeton vasúti híd szélesítése, valamint 23.85m+18.90m szabad támaszközű új vasúti merevbetétes vasbeton híd építése (Nádorkert megállóhely)
Többet mutasson
- Budafoki út feletti vasúti híd bontása, új vasúti acél felszerkezetű híd építése, melynek szabad nyílása: 17.34m+17.34m
- Szerémi úti feletti meglévő vasúti híd bontása, új vasúti acél felszerkezetű híd építése, melynek támaszköze: 48.00m
- Fehérvári út feletti meglévő vasúti híd bontása, új vasúti acél felszerkezetű híd építése, melynek támaszköze: 39.20m
- Bartók Béla út feletti meglévő vasúti híd bontása, új vasúti acél felszerkezetű híd építése, melynek támaszköze: 93.00 m
- Vasbeton támfalak építése szükséges a vasúti vágányok mellett, mintegy 5100 m hosszon a vasúti üzem fenntartása mellett
- Gyalogos-kerékpáros átvezetések létesítése szükséges.
A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába:
1. műszaki ellenőri feladatok ellátása,
2. vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és javaslattétel jóváhagyásra,
3. vállalkozói követelések véleményezése,
4. fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása,
5. rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
6. a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése.
Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki:
1. a Vállalkozó jótállási kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése,
2. jótállást indító értekezlet összehívása,
3. a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére,
4. az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása,
5. jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése.
A feladat részletes leírását a szerződéstervezet, illetve annak mellékletei tartalmazzák.
Időtartam: 108 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: tervezetten CEF és/vagy egyéb uniós támogatás
További információk:
Értékelési szempont: legjobb ár-érték arány, a II.2.5) pontban meghatározott részszempontok szerint.
Pontszám: 0-100 pont; 0 pont a legrosszabb, 100 pont a legjobb érték.
+ még 2 Ár esetén: fordított arányosítás,1-4. részszempont: egyenes arányosítás.
A mérnök teljesítése időben a Projekt teljesítéséhez kapcsolódik. A kapcsolódó Vállalkozási Szerződés tervezett megvalósítási időtartama 72 hónap, amelyhez kapcsolódik a 36 hónapos jótállási időtartam. A II.2.7) pont szerinti teljesítési időtartam meghatározásakor az ajánlatkérő a kapcsolódó Vállalkozási Szerződés tervezett megvalósítási időtartamát és a 36 hónapos jótállási kötelezettséget vette figyelembe. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a nyertes ajánlattevő a leghosszabb jótállási időszak végéig köteles feladatait ellátni.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budapest, Ferencváros-Kelenföld vasútvonal
Nyertes ajánlattevő a feladatait ajánlatkérő székhelyén (Budapesten) és a Projekt kivitelezésének helyszínein köteles ellátni.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Kizáró okok:
- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek-ben foglalt kizáró okok fennállnak; aki részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
Többet mutasson
+ még 16 Igazolási mód:
- Ajánlattevő(k), az alk. ig. részt vevő gazd. szereplő a 321/2015.(X.30.) Korm. r. (továbbiakban „Kr.”) 4.§ (1) bek szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban „EEKD”) benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt. 62.§-ban említett kizáró okok hiányát.
Többet mutasson
- Az EEKD-ban a gazdasági szereplő(k) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a Kbt. 69.§ (4) bek. szerint benyújtandó ig. kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69.§ (11) bek. szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és-szükség esetén-hozzájáruló nyilatkozatot, figyelemmel a Kr. 6. §-ra.
Többet mutasson
- Az ajánlatban a Kbt. 67.§ (4) bek. alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell.
- A kizáró okok fenn nem állását az igazolások benyújtására felhívott [Kbt. 69. § (4)] gazdasági szereplőknek a Kr. 8. §; 10. §, 12 - 14. § és 16. § szerint kell igazolnia.
Többet mutasson
- Amennyiben a cégkivonattal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (mellékleteivel együtt) és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, valamint egy ajánlattevői nyilatkozatot arról, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben (nemleges nyilatkozat is).
Többet mutasson
- Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ra, 69. § (11a) bek-re, a 74. § (1) bek.-re,
A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó igazolási mód:
SZT1)
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges benyújtani az ajánlatban; Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri, elegendő a IV. rész # (alfa) pont kitöltése.
Többet mutasson
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel:
Többet mutasson
Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8.§ (1) bek. és a Kbt. 65.§ (1) bek. c) pont alapján csatolja az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást; illetve ajánlatkérő ellenőrzi, hogy szerepel-e az építési beruházáshoz kapcsolódó mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében. A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § (2) bek. alapján ajánlatkérő előírja, hogy a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplőnek - vagy az általa az adott mérnöki munkára foglalkoztatott szakembernek - nyertessége esetén legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában szerepelnie kell az építési beruházáshoz kapcsolódó mérnöki szolgáltatás tárgya szerinti országos szakmai kamarai névjegyzékben.
Többet mutasson
Továbbá felhívjuk a figyelmet a Kr. 24. § (1)-(2) és (5) bekezdésére, a Kbt. 69. § (11) bekezdésére is.
A szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlattevő (közös ajánlattevő) alkalmatlan, ha nem szerepel az építési beruházáshoz kapcsolódó mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében, illetve a nem Mo-n letelepedett gazdasági szereplő nem szerepel a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6)-(7); (9); (11) bek., a Kbt. 69. § (11)-(11a) bek. is irányadók.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges benyújtani az ajánlatban; Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri, elegendő a IV. rész # (alfa) pont kitöltése.
Többet mutasson
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel:
Többet mutasson
+ még 3 P1)
Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) csatolnia kell - a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján - cégszerűen aláírt nyilatkozatát az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, a közbeszerzés tárgyából (vasúti pálya építéshez és/vagy -átépítéshez és/vagy -átalakításhoz és/vagy -felújításhoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki szolgáltatások) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
A P1) alkalmassági követelmény esetében alkalmazandó a Kr. 19. § (3) és (7) bekezdése, a Kbt. 65.§ (6)-(8) és (11)-(12) bekezdései, valamint a 69. § (11a) bek is irányadó.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P1)
Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) ha az ajánlati felhívás feladását megelőző utolsó három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából származó (vasúti pálya építéshez és/vagy --átépítéshez és/vagy -átalakításhoz és/vagy -felújításhoz kapcsolódó lebonyolító mérnöki szolgáltatások) - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem érte el összesen a 1 400 000 000,- Ft értéket.
Többet mutasson
+ még 6
Ajánlatkérő a „vasúti pálya építése” fogalom alatt olyan kivitelezési munkálatok elvégzését érti, amelyek új vasúti pálya építésére irányulnak.
Ajánlatkérő a „vasúti pálya átépítése” fogalom alatt olyan kivitelezési munkálatok elvégzését érti, amelyek vasúti pálya teherhordó szerkezeti elemei egy részének, vagy egészének cseréjére irányul.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a „vasúti pálya átalakítása” fogalom alatt olyan kivitelezési munkálatok elvégzését érti, amelyek vasúti pálya geometriájának vagy más műszaki paraméterének megváltozására irányul.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a „vasúti pálya felújítása” fogalom alatt olyan kivitelezési munkálatok elvégzését érti, amelyek vasúti pálya kapacitás növelés nélküli átépítését jelenti.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a „lebonyolító mérnöki” szolgáltatás ellátását abban az esetben fogadja el, amennyiben a II.2.4) pontban meghatározott résztevékenységek közül legalább három ellátásra került a megjelölt időszakban és ezek közül az egyik a műszaki ellenőri feladatok ellátását jelentette.
Többet mutasson
A P1) pontban előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, valamint a közös ajánlattevők a P1) alkalmassági követelménynek az árbevételeik összeadásával is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) bek szerinti nyilatkozatot szükséges benyújtani az ajánlatban; Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri, elegendő a IV. rész # (alfa) pont kitöltése.
Többet mutasson
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bek figyelemmel:
Többet mutasson
+ még 27 M1)
A Kr. 21. § (3) bek a) pontja alapján az ajánlati felhívás (továbbiakban „AF”) feladásától visszafelé számított 6 évben befejezett, azaz teljesített; de legfeljebb 9 éven belül megkezdett közbesz tárgya szerinti szolgáltatások ismertetése, amelyet a Kr. 22. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja alapján kell igazolni.
Többet mutasson
Igazolás, vagy nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
- szolgáltatás tárgya és mennyisége (az elvégzett munkák felsorolása, olyan részletességgel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételeknek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen);
Többet mutasson
- teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja; év/hónap/nap részletezettséggel);
- szerződést kötő másik fél megnevezése, valamint a részéről információt adó személy neve és telefonszáma,
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ha az ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként/alvállalkozóként teljesítette, úgy a referenciaigazolásból/nyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit (elvégzett munkarész(ek) megjelölésével) teljesítette.
Többet mutasson
Amennyiben a referenciaigazolás, vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referenciaigazolást, vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás tekintetében olyan arányban fogadja el, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
Többet mutasson
Az igazolás/nyilatkozat tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került.
Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe (Kr. 21. § (3a) bekezdés b) pont alapján).
Többet mutasson
Ajánlatkérő az építési és/vagy átépítési és/vagy felújítási munkák alatt olyan munkákat ért, amelyek során új vasúti pálya vagy annak egy szakasza megépítésére és/vagy meglévő vasúti pálya vagy annak egy szakasza felújítására és/vagy bővítésére és/vagy részleges vagy teljes elbontására és helyette részben vagy teljes egészében új vasúti pályaszakasz építésére kerül sor.
Többet mutasson
Ajánlatkérő „vágányok üzem alatti építése és/vagy átépítése” alatt olyan vágányépítési és/vagy átépítési munkákat ért, melyek során a munkába vett vágány melletti vágány(ok)on a vasúti közlekedés fenn van tartva.
Többet mutasson
Utasforgalmi épület: minden olyan teljeskörű infrastruktúrával ellátott közforgalmú épület, amelyben, egy vagy több közlekedési alágazat közlekedésével (tömegközlekedéssel) összefüggő utasforgalom, valamint utaskiszolgálás, továbbá ezen alágazatok közötti átszállási kapcsolatok megteremtése történik. (pl.: közforgalmú autóbusz-, vasútállomás felvételi épülete, helyi közforgalmú autóbusz végállomás épülete, helyi, vagy városi vasútvonal végállomási épülete, országos, vagy nemzetközi személyforgalmat bonyolító reptér utasforgalmi épülete.)
Többet mutasson
Utasforgalmi épületegyüttes: minden olyan teljeskörű infrastruktúrával ellátott több épületből álló, egységet képező, közforgalmú épületegyüttes, amelyben, egy vagy több közlekedési alágazat közlekedésével (tömegközlekedéssel) összefüggő utasforgalom, valamint utaskiszolgálás, továbbá ezen alágazatok közötti átszállási kapcsolatok megteremtése történik. (pl.: közforgalmú autóbusz-, vasútállomás felvételi épülete, helyi közforgalmú autóbusz végállomás épülete, helyi, vagy városi vasútvonal végállomási épülete, országos, vagy nemzetközi személyforgalmat bonyolító reptér utasforgalmi épülete.)
Többet mutasson
Ajánlatkérő a „híd építése” fogalom alatt olyan kivitelezési munkálatok elvégzését érti, amelyek új hídszerkezet építésére irányulnak.
Ajánlatkérő „híd átépítése/felújítása” fogalom alatt olyan kivitelezési munkálatok elvégzését érti, amelyek híd teherhordó szerkezeti elemei egy részének, vagy egészének cseréjére irányul.
Többet mutasson
M2)
A Kr. 21. § (3) bek b) pontja szerint, azoknak a szakembereknek - különösen a minőség ellenőrzéséért felelőseknek - a megnevezése, végzettségük, illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket be kíván vonni a teljesítésbe, valamint az alábbi dokumentumok becsatolása:
Többet mutasson
# saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz és rendelkezésre állási nyilatkozat,
# a végzettségek vagy képzettségek igazolása.
A Kbt. 69. § (7) bek alapján Ajánlattevőnek a fenti dokumentumokat már az ajánlatban szükséges benyújtania - abban az esetben, ha az 1-4. értékelési szempontok vonatkozásában többlet szakmai tapasztalatot mutat be - tekintettel arra, hogy az M2) alkalmassági követelmények tekintetében megjelölt szakemberek többlettapasztalatát Ajánlatkérő az értékelés során figyelembe veszi.
Többet mutasson
Az önéletrajznak tartalmaznia kell a tapasztalat megítélése szempontjából lényeges adatokat (beruházás, ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetése, kezdő és befejező ideje (év, hónap), az ajánlattétel időpontjában kivel/mivel áll munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban).
Többet mutasson
Ajánlatkérő a gyakorlati idő meglétét az önéletrajz alapján ellenőrzi; az időben párhuzamos gyakorlati időket csak egyszer veszi figyelembe (átfedést Ajánlatkérő kizárólag az a) ponton belüli és a b) ponton belüli tapasztalat vizsgálata körében zárja ki; azaz a jogosultság megszerzési ideje és a specifikus tapasztalat megszerzési ideje körében az átfedés megengedett).
Többet mutasson
Amennyiben a megajánlott szakember a releváns jogosultsággal szerepel a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban és feltünteti a szakember az önéletrajzában a kamarai névjegyzéki számát, jogosultság megszerzésének pontos dátumát és kódját, a jogosultság elérési útvonalát, az alkalmassági feltétel vonatkozó részét, valamint a szerződéskötési feltétel meglétét az érvényes jogosultság igazolja; ebben az esetben végzettséget, képzettséget igazoló dokumentum csatolása a szerződéskötéshez nem szükséges (szakmai tapasztalatot ismertető szakmai önéletrajz benyújtása ebben az esetben is szükséges).
Többet mutasson
Az előírt képesítési, jogosultsági követelmények tekintetében a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (6)-(7); (9) és (11) bekezdései, a 69. § (11a) bekezdése és a Kr. 21. § (3a) bek b) pontja, 22. § (5) bek. és 24. § (1) bek.is irányadóak.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M1)
Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az AF feladásától visszafelé számított 6 évben az alábbi befejezett (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt), szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően teljesített lebonyolító mérnöki feladatok ellátására vonatkozó, a Kr. 22. § (1) bekezdés szerint igazolt szolgáltatásokkal:
Többet mutasson
+ még 37
A) Az ellenőrzött építési beruházás magában foglalt összesen legalább 9 500 m normál nyomtávú, vágányok üzem alatti építése és/vagy átépítése és/vagy felújítása tartalmú munkát, amely egy szerződésből valósult meg.
Többet mutasson
B) Az ellenőrzött építési beruházás magában foglalt összesen legalább 1 db, min 350 m2 alapterületű utasforgalmi épület/vagy épület együttes építése és/vagy átépítése és/vagy felújítása és/vagy bővítése tartalmú munkát.
Többet mutasson
C) Az ellenőrzött építési beruházás magában foglalt összesen legalább 1 db, min. 45 m legnagyobb támaszközű, az OVP részét képező, acél felszerkezetű vasúti híd átépítése és/vagy építése/felújítása tartalmú munkát.
Többet mutasson
D) Az ellenőrzött építési beruházás magában foglalt összesen legalább 1 db üzemelés alatt álló, állomási jelfogó függéses biztosítóberendezés átalakítását és/vagy bővítését.
Többet mutasson
E) Az ellenőrzött építési beruházás magában foglalt összesen legalább 1 db 100 m támaszközű, vagy ezzel egyenértékű módon, többnyílású híd esetén min 100 m össztámaszközű acél felszerkezetű híd építése és/vagy átépítése/felújítása tartalmú munkát.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a „lebonyolító mérnöki feladatok” fogalom alatt a következő feladatok közül legalább 3 feladat ellátását érti és amelyből az egyik mindenképpen műszaki ellenőri feladatok ellátására irányult:
Többet mutasson
# műszaki ellenőri feladatok ellátása,
# vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és javaslattétel jóváhagyásra,
# vállalkozói követelések véleményezése,
# fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése,
# rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára,
# a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése.
Ajánlatkérő a vágánykilométer (vkm) alatt egy darab egyvágányú vasúti vágány egy kilométer hosszát érti. A vágányhossz tekintetében 1 km kétvágányú referencia egyenértékű 2 km egyvágányú referenciával.
Többet mutasson
A bemutatott referenciákat akkor fogadja el ajánlatkérő, amennyiben azok teljesítése „országos vasúti pályahálózat”-on (OVP) történt. Ajánlatkérő az OVP fogalma alatt a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 2.§ 2.16. pontja szerinti fogalmat érti, mely külföldi országok esetében is alkalmazható, ebben az esetben Ajánlatkérő minden olyan referenciát elfogad, amely nyílt hozzáférésű vasúti pályán történt építésre vonatkozik (M2)A) szakember tapasztalata körében is alkalmazandó).
Többet mutasson
A referenciák között az átfedés megengedett, amennyiben azok teljesítik az alkalmassági minimumfeltételeknek való megfelelést.
M2)
Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberekkel:
Többet mutasson
A) 1 fő projektvezető (irányító mérnök), aki rendelkezik
a) a 266/2013.(VII. 11.) Korm.r. (továbbiakban: 266. Kr) szerinti ME-KÉ és/vagy ME-KÉ-VV (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel/képzettséggel - vagy azzal egyenértékű - és szakmai gyakorlattal és
Többet mutasson
b) legalább 36 hónap OVP-n vasútépítés és/vagy átépítés és/vagy átalakítás és/vagy felújítás műszaki ellenőrzése és/vagy lebonyolító mérnöki tevékenység területén szerzett projektvezetői és/vagy projektvezető-helyettesi szakmai tapasztalattal.
Többet mutasson
B) 1 fő műtárgyépítésért felelős műszaki ellenőr, aki rendelkezik
a) a 266 Kr. szerinti ME-KÉ (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel/képzettséggel - vagy azzal egyenértékű - és szakmai gyakorlattal és
Többet mutasson
b) legalább 36 hónap közúti és/vagy vasúti hídépítési lebonyolító mérnöki tapasztalattal.
C) 1 fő magasépítési munkák ellenőrzéséért felelős műszaki ellenőr, aki rendelkezik
a) a 266 Kr. szerinti ME-É (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel/képzettséggel - vagy azzal egyenértékű - és szakmai gyakorlattal és
Többet mutasson
b) legalább 36 hónap utasforgalmi épület/vagy épület együttes és/vagy magasépítési engedélyköteles perontető építése és/vagy átépítése és/vagy felújítása során végzett lebonyolító mérnöki szakmai tapasztalattal.
Többet mutasson
D) 1 fő villamos felsővezeték műszaki ellenőrzéséért felelős szakember, aki rendelkezik
a) a 266 Kr. szerinti ME-KÉ-VV (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel/képzettséggel - vagy azzal egyenértékű - és szakmai gyakorlattal és
Többet mutasson
b) legalább 36 hónap vasútvillamossági építmények építése és/vagy átépítése és/vagy felújítása során végzett lebonyolító mérnöki munka terén szerzett tapasztalattal rendelkezik és részt vett legalább 1 db, az OVP részét képező vasútvonalon végzett 1x25kV névleges feszültségű, 50 Hz frekvenciájú villamos felsővezeték építésére és/vagy átépítésére és/vagy felújítására vonatkozó beruházásban.
Többet mutasson
Egy szakember csak egy pozícióra jelölhető.
Ajánlatkérő a „lebonyolító mérnöki” tapasztalatot abban az esetben fogadja el, amennyiben a II.2.4) pontban meghatározott résztevékenységek közül legalább három ellátásra került és ezek közül az egyik a műszaki ellenőri feladatok ellátását jelentette.
Többet mutasson
„Műszaki ellenőri feladatok” ellátása alatt ajánlatkérő a 191/2009. (IX. 15.) Korm. r. 16. § (3) bek. szerinti feladatok - azon belül legalább a 16. § (3) bek. a) pont szerinti feladatok - ellátását érti, az építtető képviselőjeként.
Többet mutasson
Ajánlatkérő „projektvezető” alatt azt a szakembert érti, aki a projektcélok megvalósulásáért felelős, munkája kiterjed a projekt teljes körű megvalósulásának az összefogására; „projektvezető-helyettes” alatt olyan szakembert ért, aki az adott építési beruházáson a projektvezető feladatait helyettesi körben ellátja, valamint a projektvezető mellett részt vesz a projekt megvalósításában.
Többet mutasson
A fenti fogalommeghatározások vonatkozásában, a hazai jogszabályi előírásoknak való megfelelés tekintetében Ajánlatkérő biztosítja az egyenértékűséget a külföldi gazdasági szereplők vonatkozásában.
Többet mutasson
Külföldön szerzett szakképzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. rendelkezéseit is) az ajánlatban ajánlattevő kötelezettsége és felelőssége.
Többet mutasson
Az adott jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai tapasztalat („a) pont”) és a speciális szakmai tapasztalat („b) pont”) között az átfedés megengedett.
Fenti alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg (Kbt. 65. § (6) bek.).
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: HUF.
A finanszírozás tervezett forrása: CEF és/vagy egyéb uniós támogatás, kedvezményezetti finanszírozás.
+ még 5
Az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen: 2015. évi CXLIII.tv. 135. § (1), (4)-(6), (11)-(12)bek., 27/A. §; 2013. évi V. tv. 6:130. § (1)-(2) bek; 2007. évi CXXVII. tv; 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet
Többet mutasson
Részszámlázás szerződés szerint biztosított.
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Teljesítési bizt.: nettó megbízási díj 5 %-a; késedelmi kötbér: megbízási díj (mb.) 0,05 %-a/naptári nap, összesített mértéke: max. a mb. díj 15 %-a; hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintett szolgáltatásra eső mb. díjrészlet 0,1 %-a, az SZF 14.3.1. alapján, illetve 0,01 %-a szakemberenként, az SZF 14.3.3. alapján, max. a mb. díj 20%-a; meghiúsulási kötbér: nettó mb. 20 %-a, amelyek részleteit és a fő finanszírozási és fizetési feltételek részleteit a közbesz. dok. (különösen 2. kötet) tartalmazza.
Többet mutasson
Kötbérek és biztosítékok vetítési alapja a nettó ellenszolgáltatás.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-12-02 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: EKR: https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap
További információk:
Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. §-át, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2)-(3) bekezdését alkalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felhívás III.1.3) M2)A pontjának b) alpontjában meghatározott 36 hónap szakmai tapasztalaton túli releváns szakmai többlettapasztalat (hónapban megadva, min. 0 hó, max. 36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 2. A felhívás III.1.3) M2)B pontjának b) alpontjában meghatározott 36 hónap szakmai tapasztalaton túli releváns szakmai többlettapasztalat (hónapban megadva, min. 0 hó, max. 36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. A felhívás III.1.3) M2)C pontjának b) alpontjában meghatározott 36 hónap szakmai tapasztalaton túli releváns szakmai többlettapasztalat (hónapban megadva, min. 0 hó, max. 36 hó)
4. A felhívás III.1.3) M2)D pontjának b) alpontjában meghatározott 36 hónap szakmai tapasztalaton túli releváns szakmai többlettapasztalat (hónapban megadva, min. 0 hó, max. 36 hó)
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 11906522241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Osztály
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000191252021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A Közbeszerzési Dokumentumok (továbbiakban „KD”) korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és térítésmentesen elektronikusan elérhetőek a felhívás I.3) pontjában meghatározott címen. Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció.
Többet mutasson
2. Az ajánlati biztosíték mértéke: 30 000 000,- HUF, amely teljesíthető a Kbt. 54.§ (2) bek. szerint. Amennyiben ajánlattevő az ajánlati biztosítékot befizetéssel kívánja teljesíteni, úgy azt az ajánlatkérő MKB Banknál vezetett 10300002-20609931-49020322 számú fizetési számlájára szükséges befizetni; igazolási mód: banki terhelési értesítő (átutalási igazolás, bankszámlakivonat) egyszerű másolata. További információ KD-ben.
Többet mutasson
+ még 19
3. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66.§ (6) bek. szerinti nyilatkozatot (nemleges is), valamint a felhívásban és a KD-ban meghatározott valamennyi dokumentumot (űrlapot, elektronikusan csatolandó nyilatkozatot / igazolást). Az ajánlat megtételével kapcsolatban az ajánlatkérő kifejezetten felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § rendelkezéseire.
Többet mutasson
4. A szerződéskötés feltétele, hogy jelen felhívás III.1.3) M2) pontjában szereplő, megajánlott szakembereknek jelen pont szerinti jogosultsággal szerepelniük kell az illetékes kamarai névjegyzékben, amelyet a szerződés teljes időtartama alatt biztosítani kell:
Többet mutasson
A) szakember: ME-KÉ és/vagy ME-KÉ-VV; B) szakember: ME-KÉ; C) szakember: ME-É; D) szakember: ME-KÉ-VV.
Fentieken túl a szerződéskötés feltétele, hogy nyertes vállalkozó rendelkezzen legalább
- 1 fő biztosítóberendezési munkálatok kivitelezésének műszaki ellenőrzéséért felelős szakemberrel, aki rendelkezik a 266 Kr. szerinti ME-KÉ-VV, és/vagy ME-HI-TÉ, és/vagy ME-HI-TV jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel/képzettséggel és szakmai gyakorlattal.
Többet mutasson
Szerződéskötéskor szükséges az alábbi dokumentumok benyújtása az alkalmasság igazolásával egyezően:
- saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajz és rendelkezésre állási nyilatkozat,
- a végzettségek, képzettségek igazolása.
5. Az ajánlat része a szakmai ajánlat, mely az értékelési szempontrendszer keretében vizsgált szakemberekről szóló nyilatkozatból áll.
6. Ajánlatkérő a Kbt. 71.§ alapján a hiánypótlást biztosít, 71.§ (6) szerinti korlátozást nem alkalmazza.
7. Ajánlatkérő a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontját alkalmazza.
8. Nyertes ajánlattevő köteles a szerződéskötés időpontjára műszaki ellenőrzésre/mérnöki szolgáltatásokra vonatkozó felelősségbiztosítást (300 millió / év; 150 millió / káresemény) kötni, a KD-ben részletezettek szerint.
Többet mutasson
9. Jelen közbeszerzési eljárás feltételesen [vö. Kbt. 53.§ (6) bek.] kerül megindításra. Ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, amely körülményt a Kbt. 135.§(12) szerint, a szerződés hatálybalépését felfüggesztő feltételnek minősíti.
Többet mutasson
10. Ajánlatkérő kizárja a Kbt. 35.§ (8) alapján projekttársaság létrehozását.
11. Ajánlatkérő az ajánlattevők alkalmasságának feltételeit és igazolásait a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg.
12. Ajánlatkérő - különösen a IV.2.6) pont esetében - 2 hónap alatt 60 napot ért.
13. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szterényi Sándor, lajstromszám: 00159.
14. Jelen felhívásban, valamint a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., végrehajtási rendeletei (különös tekintettel az az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet), továbbá a magyar jog rendelkezései az irányadóak. A hirdetmény a közbeszerzésekről szóló 2014/25/EU irányelv alapján kerül közzétételre.
Többet mutasson
15. Jelen VI.3) ponthoz kapcsolódóan a KD többlet előírásokat tartalmaz, tekintettel a hirdetményfeladó rendszer kitöltési szabályaira (karakterszám korlátozás).
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. § rendelkezései szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 213-562250 (2021-10-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-09-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Megbízási szerződés a Ferencváros - Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítésének építési munkái projekt esetében mérnöki feladatok ellátására” Ajánlatkérő lebonyolításában kerül megvalósításra a „Ferencváros - Kelenföld vasútvonal kapacitásbővítésének építési munkái” tárgyú vasúti építési beruházás a vonatforgalom, a vasúti üzem folyamatos fenntartása mellett. A beruházás során Ajánlattevő feladata a lebonyolító mérnöki (lebonyolítást támogató független mérnöki, műszaki ellenőri, műszaki szakértői, stb.) szolgáltatások elvégzése. A jelen szerződés keretében teljesítendő lebonyolító mérnöki feladat - többek között - az alábbi résztevékenységeket foglalja magába: 1. műszaki ellenőri feladatok ellátása, 2. vállalkozó által készített tervek felülvizsgálata és javaslattétel jóváhagyásra, 3. vállalkozói követelések véleményezése, 4. fizikai és pénzügyi előrehaladás nyomonkövetése, vállalkozói ütemtervek felülvizsgálata és jóváhagyása, 5. rendszeres jelentések készítése Ajánlatkérő számára, 6. a projekt során felmerülő - esetlegesen egyedi - műszaki megoldások műszaki-megvalósíthatósági szempontú véleményezése. Nyertes Ajánlattevőnek a vállalkozási szerződés jótállási időszaka során teljesítendő feladatai - többek között - az alábbiakra terjednek ki: 1. a Vállalkozó jótállási kötelezettsége teljesítésének ellenőrzése, 2. jótállást indító értekezlet összehívása, 3. a vállalkozó jótállási kötelezettségeinek megsértése esetén javaslattétel a rendezésre vagy a jótállási biztosíték érvényesítésére, 4. az utófelülvizsgálati eljárások összehívása és lefolytatása, 5. jótállási időszak lejártával a lezáró jegyzőkönyvek elkészítése és a jótállási igazolás tervezetének elkészítése. A feladat részletes leírását a szerződéstervezet, illetve annak mellékletei tartalmazzák.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 4 889 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-02 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 172-487980
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 213-562250
HL-S szám: 172

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-08-31 📅
Név: FER-MAN Mérnöki Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27938977241
Postacím: Csalogány Utca 12/B. 3. em. 3.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1015
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309219605 📞
E-mail: szunyogh.ferenc@fer-man.hu 📧
Ország: Pest 🏙️
Név: ECO-TEC Műszaki-Gazdasági Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13878959241
Postacím: Krisztina Körút 39. B. ép. 5. em.
Postai irányítószám: 1013
Telefon: +36 17979301 📞
E-mail: kozbeszerzes@eco-tec.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.eco-tec.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 4 889 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők neve, címe, adószáma:
1) FER-MAN Mérnöki Tanácsadó Kft. (1015 Budapest, Csalogány utca 12/B. 3. em. 3., Adószám: 27938977-2-41) és ECO-TEC Műszaki-Gazdasági Tanácsadó Kft. (1013 Budapest, Krisztina körút 39. B. ép. 5. em., Adószám: 13878959-2-41)
Többet mutasson
+ még 3
2) FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1138 Budapest, Faludi utca 3., Adószám: 12037984-2-41)
3) FK Mérnök Konzorcium: VASÚT-HÍD-ÚT Kft. (9700 Szombathely, Várkonyi István utca 14., Adószám: 14580574-2-18); TRANSINVEST-BUDAPEST Kft. (1106 Budapest, Fehér út 10/a-b., Adószám: 10322837-2-42); ÉMI Nonprofit Kft. (2000 Szentendre, Dózsa György út 26., Adószám: 20783185-2-13)
Többet mutasson
Folyamatban lévő Projektekbe való bekapcsolódás esetén a korrigált megbízási díj: 4 848 073 136 Forint + ÁFA
Forrás: OJS 2022/S 172-487980 (2022-09-02)