Fogyólaboreszköz beszerzése MATE részére – 2021. A közbeszerzési eljárás keretmegállapodás Megkötésére irányul, 6 közbeszerzési részben. A közbeszerzési részek meghatározása a II.2.4) pontban szerepel. A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul részenként. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján a Fogyólaboreszköz igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő Fogyólaboreszköz igényeit, majd az igényelt Fogyólaboreszközökről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon. AK hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46.§ (4) bekezdésére, melynek értelmében nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat, amely megfelel valamely európai szabványt, európai műszaki engedélyt, közös műszaki előírásokat, nemzetközi szabványokat vagy valamely európai szabványügyi szervezet által létrehozott egyéb műszaki ajánlásokat átültető nemzeti szabványnak, ha ezek a leírások az Ajánlatkérő által megállapított teljesítményre, illetve funkcionális követelményekre vonatkoznak. Az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel köteles bizonyítani, hogy a szabványnak megfelelő termék megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-, illetve funkcionális követelményeknek.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-05-31.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-04-30.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-04-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Üvegáru
Hivatkozási szám: EKR000404602021
Rövid leírás:
“Fogyólaboreszköz beszerzése MATE részére – 2021. A közbeszerzési eljárás keretmegállapodás
Megkötésére irányul, 6 közbeszerzési részben. A közbeszerzési...”
Rövid leírás
Fogyólaboreszköz beszerzése MATE részére – 2021. A közbeszerzési eljárás keretmegállapodás
Megkötésére irányul, 6 közbeszerzési részben. A közbeszerzési részek meghatározása a II.2.4) pontban szerepel. A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul részenként. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján a Fogyólaboreszköz igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő Fogyólaboreszköz igényeit, majd az igényelt Fogyólaboreszközökről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon.
AK hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46.§ (4) bekezdésére, melynek értelmében nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat, amely megfelel valamely európai szabványt, európai műszaki engedélyt, közös műszaki előírásokat, nemzetközi szabványokat vagy valamely európai szabványügyi szervezet által létrehozott egyéb műszaki ajánlásokat átültető nemzeti szabványnak, ha ezek a leírások az Ajánlatkérő által megállapított teljesítményre, illetve funkcionális követelményekre vonatkoznak. Az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel köteles bizonyítani, hogy a szabványnak megfelelő termék megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-, illetve funkcionális követelményeknek.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
“II.2.7) pontban megadott "Kezdés dátuma" technikai információ, a felhívás megküldhetősége érdekében került rögzítésre. Ez a dátum az eljárás lefolytatásának...”
További információk
II.2.7) pontban megadott "Kezdés dátuma" technikai információ, a felhívás megküldhetősége érdekében került rögzítésre. Ez a dátum az eljárás lefolytatásának időtartama alapján változhat, a kezdés időpontja a szerződés megkötésének, hatályba lépésének napja.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Fogyólaboreszköz beszerzése MATE részére – 2021. A közbeszerzési eljárás keretmegállapodás”
“Megkötésére irányul, 6 közbeszerzési részben. A közbeszerzési részek meghatározása a II.2.4) pontban szerepel. A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő...”
Rövid leírás
Megkötésére irányul, 6 közbeszerzési részben. A közbeszerzési részek meghatározása a II.2.4) pontban szerepel. A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul részenként. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján a Fogyólaboreszköz igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő Fogyólaboreszköz igényeit, majd az igényelt Fogyólaboreszközökről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon.
Többet mutasson Többet mutasson (1) “AK hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46.§ (4) bekezdésére, melynek értelmében nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat, amely megfelel...”
Rövid leírás
AK hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46.§ (4) bekezdésére, melynek értelmében nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat, amely megfelel valamely európai szabványt, európai műszaki engedélyt, közös műszaki előírásokat, nemzetközi szabványokat vagy valamely európai szabványügyi szervezet által létrehozott egyéb műszaki ajánlásokat átültető nemzeti szabványnak, ha ezek a leírások az Ajánlatkérő által megállapított teljesítményre, illetve funkcionális követelményekre vonatkoznak. Az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel köteles bizonyítani, hogy a szabványnak megfelelő termék megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-, illetve funkcionális követelményeknek.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Üvegeszközök
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“Üvegáru beszerzése nettó 98 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti fogyólaboreszközöket kívánja...”
Rövid leírás
Üvegáru beszerzése nettó 98 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti fogyólaboreszközöket kívánja beszerezni:
“Főzőpohár,lombikok, tál, büretta, pipetta, folyadéküveg, kémcső, mérlegedény, mérőhenger, óraüveg, Petri csésze, szívópalack, szűrőtégely, tölcsér, üveggyöngy.” Többet mutasson (2) “Az összesen 277 féle, a fenti termékkörökbe tartozó üvegeszközből az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő árazó...”
Rövid leírás
Az összesen 277 féle, a fenti termékkörökbe tartozó üvegeszközből az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő árazó táblázat tartalmazza.
“A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a...”
Rövid leírás
A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján az üvegeszköz igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő üvegeszköz igényeit, majd az igényelt üvegeszközökről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon. A közvetlen megrendelést 5 munkanapon belül kell visszaigazolni. Teljesítési határidő ezen visszaigazolástól számított 30 naptári nap. A szállításra kerülő termékekhez mellékelni kell a Műbizonylatot, Megfelelőségi nyilatkozatot, Megfelelőségi tanúsítványt, amennyiben ez releváns.
Többet mutasson
A megújítások leírása:
“Az ajánlatkérő egyoldalú jognyilatkozattal további 3 hónappal meghosszabbíthatja a szerződést.”
További információk:
“II.2.7) pontban megadott "Kezdés dátuma" technikai információ, a felhívás megküldhetősége érdekében került rögzítésre. Ez a dátum az eljárás lefolytatásának...”
További információk
II.2.7) pontban megadott "Kezdés dátuma" technikai információ, a felhívás megküldhetősége érdekében került rögzítésre. Ez a dátum az eljárás lefolytatásának időtartama alapján változhat, a kezdés időpontja a szerződés megkötésének, hatályba lépésének napja.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Műanyag termékek
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“Műanyagáru beszerzése nettó 60 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti fogyólaboreszközöket...”
Rövid leírás
Műanyagáru beszerzése nettó 60 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti fogyólaboreszközöket kívánja beszerezni:
Többet mutasson Többet mutasson (2) “Az összesen 135 féle a fenti termékkörökbe tartozó műanyageszközből az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő árazó...”
Rövid leírás
Az összesen 135 féle a fenti termékkörökbe tartozó műanyageszközből az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő árazó táblázat tartalmazza.
“A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a...”
Rövid leírás
A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján az műanyageszköz igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő igényeit, majd az igényelt eszközökről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon. A közvetlen megrendelést 5 munkanapon belül kell visszaigazolni. Teljesítési határidő ezen visszaigazolástól számított 30 naptári nap. A szállításra kerülő termékekhez mellékelni kell a Műbizonylatot, Megfelelőségi nyilatkozatot, Megfelelőségi tanúsítványt, amennyiben ez releváns.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Biztonságtechnika
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“Biztonságtechnikai áruk beszerzése nettó 45 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti...”
Rövid leírás
Biztonságtechnikai áruk beszerzése nettó 45 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti fogyólaboreszközöket kívánja beszerezni:
“Védőmaszkok, szűrőbetétek, félálarc, védőruha, védőszemüveg, gumikesztyű, EÜ doboz.” Többet mutasson (2) “Az összesen 51 féle a fenti termékkörökbe tartozó biztonságtechnikai árukból az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő...”
Rövid leírás
Az összesen 51 féle a fenti termékkörökbe tartozó biztonságtechnikai árukból az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő árazó táblázat tartalmazza.
“A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a...”
Rövid leírás
A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján az biztonságtechnikai áru igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő igényeit, majd az igényelt termékekről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon. A közvetlen megrendelést 5 munkanapon belül kell visszaigazolni. Teljesítési határidő ezen visszaigazolástól számított 30 naptári nap. A szállításra kerülő termékekhez mellékelni kell a Műbizonylatot, Megfelelőségi nyilatkozatot, Megfelelőségi tanúsítványt, amennyiben ez releváns.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Pipettahegyek
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“Pipettahegyek beszerzése nettó 30 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti fogyólaboreszközöket...”
Rövid leírás
Pipettahegyek beszerzése nettó 30 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti fogyólaboreszközöket kívánja beszerezni: pipetta hegyek, fecskendők.
“Az összesen 36 féle a fenti termékkörökbe tartozó pipettahegyből az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő árazó...”
Rövid leírás
Az összesen 36 féle a fenti termékkörökbe tartozó pipettahegyből az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő árazó táblázat tartalmazza.
Többet mutasson Többet mutasson (1) “A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a...”
Rövid leírás
A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján a pipettahegy igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő igényeit, majd az igényelt eszközökről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon. A közvetlen megrendelést 5 munkanapon belül kell visszaigazolni. Teljesítési határidő ezen visszaigazolástól számított 30 naptári nap. A szállításra kerülő termékekhez mellékelni kell a Műbizonylatot, Megfelelőségi nyilatkozatot, Megfelelőségi tanúsítványt, amennyiben ez releváns.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Fémeszközök
A rész száma: 5
Rövid leírás:
“Fémeszközök beszerzése nettó 10 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti fogyólaboreszközöket...”
Rövid leírás
Fémeszközök beszerzése nettó 10 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti fogyólaboreszközöket kívánja beszerezni:
“Csipesz, bemérő csónak, izzító tégely, állvány, laborolló, vasháromláb, vegyszerkanál, gázégők.” Többet mutasson (2) “Az összesen 79 féle a fenti termékkörökbe tartozó fémeszközből az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő árazó táblázat...”
Rövid leírás
Az összesen 79 féle a fenti termékkörökbe tartozó fémeszközből az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő árazó táblázat tartalmazza.
“A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a...”
Rövid leírás
A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján a fémeszköz igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő igényeit, majd az igényelt eszközökről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon. A közvetlen megrendelést 5 munkanapon belül kell visszaigazolni. Teljesítési határidő ezen visszaigazolástól számított 30 naptári nap. A szállításra kerülő termékekhez mellékelni kell a Műbizonylatot, Megfelelőségi nyilatkozatot, Megfelelőségi tanúsítványt, amennyiben ez releváns.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Szűréstechnika
A rész száma: 6
Rövid leírás:
“Szűréstechnikai áru beszerzése nettó 42 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti...”
Rövid leírás
Szűréstechnikai áru beszerzése nettó 42 000 000 HUF keretösszegben Ajánlatkérő jelen közbeszerzési részben az alábbi termékkörök szerinti fogyólaboreszközöket kívánja beszerezni: fecskendő szűrő, szűrőkorong, íves szűrő.
“Az összesen 69 féle a fenti termékkörökbe tartozó szűréstechnikai eszközből az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő...”
Rövid leírás
Az összesen 69 féle a fenti termékkörökbe tartozó szűréstechnikai eszközből az előirányzott mennyiséget a közbeszerzési dokumentum mellékletében szereplő árazó táblázat tartalmazza.
Többet mutasson Többet mutasson (1) “A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a...”
Rövid leírás
A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján a szűréstechnikai áru igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő igényeit, majd az igényelt eszközökről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon. A közvetlen megrendelést 5 munkanapon belül kell visszaigazolni. Teljesítési határidő ezen visszaigazolástól számított 30 naptári nap. A szállításra kerülő termékekhez mellékelni kell a Műbizonylatot, Megfelelőségi nyilatkozatot, Megfelelőségi tanúsítványt, amennyiben ez releváns.
Többet mutasson A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem székhelye és telephelyei az ország egész területén.”
“Az egyedi megrendelésben kell feltüntetni, hogy melyik teljesítési helyre kell szállítania a termékeket.”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Kizáró okok:”
“Valamennyi rész vonatkozásában: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő,...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Valamennyi rész vonatkozásában: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson Többet mutasson (8) “Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont]
“Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1–8.§., 10.§ és 13–16. §-okra.”
“Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve a Kbt. 65. § (7) bekezdése alkalmazása esetén a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek az ajánlat...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve a Kbt. 65. § (7) bekezdése alkalmazása esetén a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet (továbbiakban: R.) 1 § (1) bekezdésében foglaltak szerint, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Öntisztázás esetén a Kbt. 64. § (1)–(2) bekezdés alapján, a jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt.
“Amennyiben igen, úgy a R. 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Amennyiben igen, úgy a R. 13. §-a alapján, ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. A változásbejegyzési eljárásról szóló nyilatkozat nemleges tartalom esetén is benyújtandó.
“Kizáró okok igazolása: Az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdése szerinti felhívására az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a R....”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Kizáró okok igazolása: Az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdése szerinti felhívására az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a R. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt
“Kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a R. 1. § (3)–(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandók. Nem MAGYARORSZÁGON...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a R. 1. § (3)–(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandók. Nem MAGYARORSZÁGON letelepedett ajánlattevő esetében ajánlatkérő alkalmazza a R. VI. Fejezetének 45. §-át. A Kbt. 65.§ (12) bekezdésére figyelemmel az alkalmasság igazolásához igénybe vett, az ajánlattevőn kívüli más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell – a Kbt. 65. § (8) bekezdése szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell – az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat. Ajánlatkérő rögzíti a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltak alapján, hogy nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (4) vagy (6)–(7) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
“Valamennyi rész vonatkozásában:”
“M/1. Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve a Kbt. 65. § (7) bekezdése alkalmazása esetén a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek az ajánlat...”
Műszaki és szakmai képességek
M/1. Előzetes igazolás: Az ajánlattevőnek, illetve a Kbt. 65. § (7) bekezdése alkalmazása esetén a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetnek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet (továbbiakban: R.) 1.§ (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia a műszaki alkalmassági követelményeknek való megfelelését. Ajánlatkérő R. 2.§ (5) bekezdése alapján elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát is az egységes európai közbeszerzési dokumentumban.
Többet mutasson Többet mutasson (7) “Alkalmasság igazolása: A Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági...”
Műszaki és szakmai képességek
Alkalmasság igazolása: A Kbt. 69. § (4)–(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek R. IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek az alábbiak szerint: A R. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő nyilatkozata, illetve a szerződést kötő másik fél igazolása a R. 22. § (1)–(2) bekezdésének megfelelő módon, az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapban befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett legjelentősebb a beszerzés tárgya szerinti szállításairól.
“A R. 22.§ (2) bekezdés szerint az igazolás, vagy nyilatkozat minimális tartalma:”
“— a teljesítés ideje (év, hó, nap pontossággal feltüntetett kezdési és befejezési dátum megadásával),”
“— a szerződést kötő másik fél megnevezése (név, székhely, képviselő neve, elérhetősége),”
“— a referencia tárgya, mennyisége, az ellenszolgáltatás nettó összege”
“— nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.”
“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de...”
Műszaki és szakmai képességek
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. Amennyiben az alkalmasság igazolása a vizsgált időszakon túlnyúló szerződéssel történik, az alkalmasság igazolása körében csak a vizsgált időszakra eső teljesítés vehető figyelembe, ezért az igazolás során a megadott időszakra vonatkozó adatokat kell megadni. A csatolt dokumentumokat olyan tartalommal és részletességgel kell benyújtani, hogy egyértelműen megállapítható legyen az előírt alkalmassági feltételnek való megfelelés. Közös ajánlattevők az M/1) pontban foglalt követelménynek a Kbt. 65.§ (6) bek. figyelembe vételével együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelménynek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdésében meghatározottak szerint. Ajánlatkérő hivatkozik a R. 21/A. §-ra, valamint 24. § (1) bekezdésére. A R. 1. § (5) bek alapján, a nem MAGYARORSZÁGON letelepedett gazdasági szereplő esetén az ajánlatkérő az igazolások hitelességét a VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)–(7) és (11) bekezdései. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 65.§ (12) bekezdésében foglaltakra és a 69. § (11a) bekezdésében foglalt előírásokra is.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik: az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapban befejezett, de legfeljebb 72 hónapon...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik: az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapban befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített alábbi referenciákkal:
“1. rész vonatkozásában legalább nettó 5 000 000 HUF értékben történő, a közbeszerzés tárgy szerinti üvegeszközök szállítására vonatkozó,” Többet mutasson (8) “2. rész vonatkozásában legalább nettó 3 000 000 HUF értékben történő, a közbeszerzés tárgy szerinti műanyag termékek szállítására vonatkozó,”
“3. rész vonatkozásában legalább nettó 2 500 000 HUF értékben történő, a közbeszerzés tárgy szerinti biztonságtechnikai termékek szállítására vonatkozó,”
“4. rész vonatkozásában legalább nettó 1 500 000 HUF értékben történő, a közbeszerzés tárgy szerinti pipettahegyek szállítására vonatkozó,”
“5. rész vonatkozásában legalább nettó 500 000 HUF értékben történő, a közbeszerzés tárgy szerinti fémeszközök szállítására vonatkozó,”
“6. rész vonatkozásában legalább nettó 2 000 000 HUF értékben történő, a közbeszerzés tárgy szerinti szűréstechnikai termékek szállítására vonatkozó”
“Referenciával.”
“A referencia az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapon belül megvalósított, ha a teljesítés időpontja, erre az időszakra esik, a...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A referencia az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapon belül megvalósított, ha a teljesítés időpontja, erre az időszakra esik, a Kbt. 48. §-ban rögzített határidő-számítási módszer alkalmazásával. Az alkalmassági követelménynek történő megfelelés több referenciával is igazolható.
“Az 1.–6. közbeszerzési részek tekintetében az alkalmassági minimumkövetelmény több referencia bemutatásával igazolható.” A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Valamennyi rész tekintetében: Fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: AK előleget nem fizet.”
“AK az egyedi megrendelések teljesítését követően kiállított számla ellenében fizeti meg az adott teljesítésre vonatkozó vételárat. A számlán fel kell...”
A szerződés teljesítésének feltételei
AK az egyedi megrendelések teljesítését követően kiállított számla ellenében fizeti meg az adott teljesítésre vonatkozó vételárat. A számlán fel kell tüntetni annak a projektnek az azonosító számát, amelynek a terhére az adott megrendelés elszámolásra kerül.
Többet mutasson Többet mutasson (2) “Ellenérték a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bek szerint, AV igénybevétele esetén a Kbt. 135. § (1), (5) és a (6) bek szerint, a 2017. évi CL. törvényre, a Ptk. 6:155...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Ellenérték a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bek szerint, AV igénybevétele esetén a Kbt. 135. § (1), (5) és a (6) bek szerint, a 2017. évi CL. törvényre, a Ptk. 6:155 (1)bek figyelembe vételével a számla kiállításától számított 30 napos fizetési határidővel átutalással kerül kifizetésre. Az ajánlattétel, az elszámolás, és a kifizetés pénzneme: HUF Finanszírozás módja:
“Utófinanszírozás. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér, hibás teljesítés kötbér, meghiúsulási kötbér, kellékszavatosság. A...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Utófinanszírozás. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér, hibás teljesítés kötbér, meghiúsulási kötbér, kellékszavatosság. A részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-05-31 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Ekr.gov.hu
További információk:
“A bontás a Kbt. 68.§ (1)–(1d), (4) valamint (6) bekezdésében és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15.§-ban foglalt rendelkezéseknek megfelelően történik.”
“1. Dokumentáció rendelkezésre bocsátásának módja: Kbt. 57. § (1) bek elektronikus úton a felhívás közzétételének időpontjától elérhetőek az EKR-ben.”
“2. Az eljárásban való részvétel feltétele: a dokumentumot ajánlatonként legalább egy AT elektronikus úton” Többet mutasson (27) “Letöltse. Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR rendszerben történő AT regisztráció.”
“3. Ajánlathoz csatolni kell:”
“Elektronikus űrlapon: Felolvasólap, melyen szerepeltetni kell az AT nevét, székhelyét, valamint az értékelési szempont alapján értékelésre kerülő...”
További információk
Elektronikus űrlapon: Felolvasólap, melyen szerepeltetni kell az AT nevét, székhelyét, valamint az értékelési szempont alapján értékelésre kerülő számszerűsíthető főbb adatokat a Kbt. 68. § (4) bek. szerint, nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bek. k) kb) alpontja tekintetében, nyilatkozat Kbt. 62. § (1) bek. k) kc) alpontja tekintetében, nyilatkozat Kbt. 66. § (2) bek. szerint, nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bek. alapján, nyilatkozat a folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról,
“— Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint (adott esetben),”
“— Aláírási címpéldány, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § szerinti aláírás-minta,”
“— Nyilatkozat a közös ajánlattételről és közös AT megállapodását a Kbt. 35. § szerint (adott esetben),”
“— Nyilatkozati az üzleti titokról (adott esetben),”
“— Részletes árajánlat, mely egyúttal AT szakmai ajánlatának is minősül. A szakmai ajánlat hiánya az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.”
“4. Az eljárás nyelve a magyar, más nyelven nem nyújtható be ajánlat.”
“5. AK az ajánlatokat minden közbeszerzési rész esetében a Kbt. 76. § (2) bek a)pontja szerint a legalacsonyabb ár értékelési szempont alapján értékeli. Kbt....”
További információk
5. AK az ajánlatokat minden közbeszerzési rész esetében a Kbt. 76. § (2) bek a)pontja szerint a legalacsonyabb ár értékelési szempont alapján értékeli. Kbt. 76. § (5)bek. szerinti indoklás: Fogyó laboratóriumi eszközök esetében konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő termékek beszerzésére irányul a közbeszerzési eljárás. Erre tekintettel az áron kívül minőségi jellemző nem értékelhető. Mivel az adott termékek esetében egyesével meg lettek adva a pontos műszaki paraméterek a műszaki leírásban, így az ajánlatok esetében a különbséget kizárólag az ajánlati ár fogja képezni, minőségi eltérés nem lehet. Sok termék esetében (főleg műanyag áruk) nem is ellenőrizhető a minőségi követelmény, mivel minden ilyen releváns termék esetében a gyártó/forgalmazó Minőségi tanúsítványt is kiállít. Erre tekintettel az áron kívül minőségi jellemző nem értékelhető. A különböző tulajdonságú, de azonos típusú termékek (lombikok, mérőhengerek, stb.) esetében maga a termék specifikációja kizárólagosan jelzi a termékkel szemben támasztott műszaki követelményeket. Ezen felül különbség kizárólag az árban lehet, ahogy a tapasztalat is azt mutatja, hogy különböző gyártók, forgalmazók esetében viszonylag széles skálán mozog a piaci ár.
“6. AK nem enged többváltozatú (alternatív) ajánlattételt.”
“7. AK a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §-ban foglaltak szerint biztosítja.”
“8. AK a Kbt. 71. § (6) bek szerinti korlátozást, valamint a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza.”
“9. Benyújtandó dokumentumok tekintetében a Kbt. 41/A (1) bek alkalmazható. AK előírja az eredeti vagy hiteles másolat benyújtását olyan nyilatkozat esetén,...”
További információk
9. Benyújtandó dokumentumok tekintetében a Kbt. 41/A (1) bek alkalmazható. AK előírja az eredeti vagy hiteles másolat benyújtását olyan nyilatkozat esetén, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló, vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat).
“10. Ajánlat elkészítésével és benyújtásával járó összes költséget és kockázatot az AT viseli.”
“11. A felhívásban meghatározott órák a közép-európai idő szerint értendők.”
“12. A felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók, továbbá a magyar jog rendelkezései az irányadók.”
“13. AK a III.1.3) pontban meghatározott alkalmassági feltétel(eke)t a Kr. 28. § (3)-ban előírtaknál szigorúbban határozta meg.”
“14. AK az eljárásban való részvételt nem köti ajánlati biztosíték adásához.”
“15. AT csak 0 HUF-nál nagyobb megajánlást tehet. Amennyiben AT 0 HUF megajánlást tesz, az az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.”
“16. A Felolvasólapon szereplő összesen ajánlati ár kizárólag az ajánlatok összehasonlítása szempontjából releváns. A megkötendő szerződés(ek)...”
További információk
16. A Felolvasólapon szereplő összesen ajánlati ár kizárólag az ajánlatok összehasonlítása szempontjából releváns. A megkötendő szerződés(ek) keretmegállapodás jellegére tekintettel az ellenértéket a részletes árajánlatban megadott egységárak képezik, melyek a keretmegállapodás mellékleteként annak elválaszthatatlan részét fogja képezni. A megkötendő keretmegállapodások a keretösszeg kimerülésével vagy az időbeli hatály lejártával – amennyiben ez később következik be – szűnnek meg.
“18. AK a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé az önállóan ajánlatot tevő nyertesnek, valamint a közös ajánlatot tevő nyerteseknek gazdasági...”
További információk
18. AK a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé az önállóan ajánlatot tevő nyertesnek, valamint a közös ajánlatot tevő nyerteseknek gazdasági társaság, ill.jogi személy(projekttársaság) létrehozását.
“19. AK a IV.2.6) pont szerinti ajánlati kötöttség kapcsán meghatározott 1 hónap alatt 30 naptári napot ért.”
“20. Eljáró Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Sarkadi Anita, lajstromszám: 01233 és Kővágóné Fábián Júlia, lajstromszám: 00817”
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A Kbt. 148. §-a szerint.” Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 087-224328 (2021-04-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-07-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Fogyólaboreszköz beszerzése MATE részére – 2021. A közbeszerzési eljárás keretmegállapodás megkötésére irányul, 6 közbeszerzési részben. A közbeszerzési...”
Rövid leírás
Fogyólaboreszköz beszerzése MATE részére – 2021. A közbeszerzési eljárás keretmegállapodás megkötésére irányul, 6 közbeszerzési részben. A közbeszerzési részek meghatározása a II.2.4) pontban szerepel. A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul részenként. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján a Fogyólaboreszköz igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő Fogyólaboreszköz igényeit, majd az igényelt Fogyólaboreszközökről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon.
AK hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46.§ (4) bekezdésére, melynek értelmében nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat, amely megfelel valamely európai szabványt, európai műszaki engedélyt, közös műszaki előírásokat, nemzetközi szabványokat vagy valamely európai szabványügyi szervezet által létrehozott egyéb műszaki ajánlásokat átültető nemzeti szabványnak, ha ezek a leírások az Ajánlatkérő által megállapított teljesítményre, illetve funkcionális követelményekre vonatkoznak. Az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel köteles bizonyítani, hogy a szabványnak megfelelő termék megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-, illetve funkcionális követelményeknek.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 285 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Fogyólaboreszköz beszerzése MATE részére – 2021. A közbeszerzési eljárás keretmegállapodás megkötésére irányul, 6 közbeszerzési részben. A közbeszerzési...”
Rövid leírás
Fogyólaboreszköz beszerzése MATE részére – 2021. A közbeszerzési eljárás keretmegállapodás megkötésére irányul, 6 közbeszerzési részben. A közbeszerzési részek meghatározása a II.2.4) pontban szerepel. A közbeszerzés egy ajánlattevővel kötendő keretmegállapodás megkötésére irányul részenként. A keretmegállapodás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerint a közbeszerzés minden feltételét tartalmazza, melynek alapján a Fogyólaboreszköz igények teljesítése közvetlen megrendelés útján valósul meg. Ajánlatkérő időszakosan összesíti a felmerülő Fogyólaboreszköz igényeit, majd az igényelt Fogyólaboreszközökről, azok mennyiségéről közvetlen megrendelést küld Nyertes ajánlattevő részére – az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) útján vagy – amennyiben az EKR használata jogszabály szerint nem biztosított, a jogszabályban meghatározott egyéb módon.