Adásvételi keretmegállapodások fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére. A keretmegállapodások 24 hónap határozott időtartamra jönnek létre, melyet Ajánlatkérő 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbíthat. A jelen eljárás a Kbt. 105. § (1) bek. c) pontja szerinti egy ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor. A konzultációra szóló felhívásban az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevőt a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban tett ajánlata kiegészítésére. Ajánlatkérő a konzultációra szóló felhívásban határozza meg azokat a kiegészítéseket, amelyekre figyelemmel az ajánlattevő az ajánlatát kiegészíti. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni, az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról az ajánlatkérő értesíti az ajánlattevőt. Az eljárás négy részből áll: 1. rész: Agy-gerincvelő folyadék szivárgását megakadályozó elektródával ellátott implantátum; 2. rész: Fülimplantátum egyenes és perimodális elektródával; 3. rész: Fülimplantátum, amely a mágnes eltávolítása nélkül is biztonságos 3 T erősségű MRI vizsgálat esetén; 4. rész: Fülimplantátum A részletes műszaki követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok V. számú fejezete tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma 1 db, és a kiválasztás az alábbiak szerint történik: - Amennyiben az egyik részben csak egy érvényes ajánlattevő van, aki a többi részben több érvényes ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlatot nyújtotta be, akkor abban a részben kerül nyertesként kihirdetésre, amelyben egyedüli érvényes ajánlattevő, míg a másik részekben a következő legkedvezőbb ajánlatot nyújtó ajánlattevők kerülnek nyertesként kihirdetésre. - Amennyiben minden részben ugyanaz az ajánlattevő az egyedüli érvényes ajánlattevő, akkor a nagyobb darabszámú rész a preferált. -Amennyiben minden részben ugyanaz az ajánlattevő nyújtotta be több érvényes ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlatot, akkor abban a részben kerül nyertesként kihirdetésre, amelyben magasabb a nettó ajánlati összára, míg a másik részekben a következő legkedvezőbb ajánlatot nyújtó ajánlattevők kerülnek nyertesként kihirdetésre. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy Ajánlatkérő minden rész esetében az ár szempontként a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérést fogja értékelni. Jelenlegi NEAK esetnorma nettó 5 118 110 Ft, melynél magasabb összeg nem ajánlható meg, annál magasabb ajánlati ár az ajánlat érvénytelenségét jelenti a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-10-29.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-09-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2021-09-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Fül-orr-gégészeti implantátumok
Hivatkozási szám: EKR001000142021
Rövid leírás:
“Adásvételi keretmegállapodások fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A...”
Rövid leírás
Adásvételi keretmegállapodások fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A keretmegállapodások 24 hónap határozott időtartamra jönnek létre, melyet Ajánlatkérő 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbíthat.
A jelen eljárás a Kbt. 105. § (1) bek. c) pontja szerinti egy ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor. A konzultációra szóló felhívásban az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevőt a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban tett ajánlata kiegészítésére. Ajánlatkérő a konzultációra szóló felhívásban határozza meg azokat a kiegészítéseket, amelyekre figyelemmel az ajánlattevő az ajánlatát kiegészíti. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni, az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról az ajánlatkérő értesíti az ajánlattevőt.
Az eljárás négy részből áll:
1. rész: Agy-gerincvelő folyadék szivárgását megakadályozó elektródával ellátott implantátum;
2. rész: Fülimplantátum egyenes és perimodális elektródával;
3. rész: Fülimplantátum, amely a mágnes eltávolítása nélkül is biztonságos 3 T erősségű MRI vizsgálat esetén;
4. rész: Fülimplantátum
A részletes műszaki követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok V. számú fejezete tartalmazza.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma 1 db, és a kiválasztás az alábbiak szerint történik:
- Amennyiben az egyik részben csak egy érvényes ajánlattevő van, aki a többi részben több érvényes ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlatot nyújtotta be, akkor abban a részben kerül nyertesként kihirdetésre, amelyben egyedüli érvényes ajánlattevő, míg a másik részekben a következő legkedvezőbb ajánlatot nyújtó ajánlattevők kerülnek nyertesként kihirdetésre.
- Amennyiben minden részben ugyanaz az ajánlattevő az egyedüli érvényes ajánlattevő, akkor a nagyobb darabszámú rész a preferált.
-Amennyiben minden részben ugyanaz az ajánlattevő nyújtotta be több érvényes ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlatot, akkor abban a részben kerül nyertesként kihirdetésre, amelyben magasabb a nettó ajánlati összára, míg a másik részekben a következő legkedvezőbb ajánlatot nyújtó ajánlattevők kerülnek nyertesként kihirdetésre.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy Ajánlatkérő minden rész esetében az ár szempontként a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérést fogja értékelni. Jelenlegi NEAK esetnorma nettó 5 118 110 Ft, melynél magasabb összeg nem ajánlható meg, annál magasabb ajánlati ár az ajánlat érvénytelenségét jelenti a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján.
Többet mutasson Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Fül-orr-gégészeti implantátumok📦
További CPV-kód: Fül-orr-gégészeti implantátumok📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
“Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
Az „ár” értékelési szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár %-ában kifejezve, kettő tizedesjegy pontossággal, min. 0,00 %)” értendő. Nulla érték is megajánlható, és a minél nagyobb %-os érték a kedvezőbb megajánlás (alacsonyabb ár). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Adásvételi keretmegállapodások fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.”
“A keretmegállapodások 24 hónap határozott időtartamra jönnek létre, melyet Ajánlatkérő 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbíthat.” Többet mutasson (13) “A jelen eljárás a Kbt. 105. § (1) bek. c) pontja szerinti egy ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul.”
“Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor. A...”
Rövid leírás
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor. A konzultációra szóló felhívásban az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevőt a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban tett ajánlata kiegészítésére. Ajánlatkérő a konzultációra szóló felhívásban határozza meg azokat a kiegészítéseket, amelyekre figyelemmel az ajánlattevő az ajánlatát kiegészíti. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni, az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról az ajánlatkérő értesíti az ajánlattevőt.
“1. rész: Agy-gerincvelő folyadék szivárgását megakadályozó elektródával ellátott implantátum;”
“2. rész: Fülimplantátum egyenes és perimodális elektródával;”
“3. rész: Fülimplantátum, amely a mágnes eltávolítása nélkül is biztonságos 3 T erősségű MRI vizsgálat esetén;”
“4. rész: Fülimplantátum”
“A részletes műszaki követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok V. számú fejezete tartalmazza.”
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma 1 db, és a kiválasztás az alábbiak szerint történik:”
“- Amennyiben az egyik részben csak egy érvényes ajánlattevő van, aki a többi részben több érvényes ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlatot nyújtotta be,...”
Rövid leírás
- Amennyiben az egyik részben csak egy érvényes ajánlattevő van, aki a többi részben több érvényes ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlatot nyújtotta be, akkor abban a részben kerül nyertesként kihirdetésre, amelyben egyedüli érvényes ajánlattevő, míg a másik részekben a következő legkedvezőbb ajánlatot nyújtó ajánlattevők kerülnek nyertesként kihirdetésre.
“- Amennyiben minden részben ugyanaz az ajánlattevő az egyedüli érvényes ajánlattevő, akkor a nagyobb darabszámú rész a preferált.”
“-Amennyiben minden részben ugyanaz az ajánlattevő nyújtotta be több érvényes ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlatot, akkor abban a részben kerül nyertesként...”
Rövid leírás
-Amennyiben minden részben ugyanaz az ajánlattevő nyújtotta be több érvényes ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlatot, akkor abban a részben kerül nyertesként kihirdetésre, amelyben magasabb a nettó ajánlati összára, míg a másik részekben a következő legkedvezőbb ajánlatot nyújtó ajánlattevők kerülnek nyertesként kihirdetésre.
“Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy Ajánlatkérő minden rész esetében az ár szempontként a NEAK által meghatározott mindenkori...”
Rövid leírás
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy Ajánlatkérő minden rész esetében az ár szempontként a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérést fogja értékelni. Jelenlegi NEAK esetnorma nettó 5 118 110 Ft, melynél magasabb összeg nem ajánlható meg, annál magasabb ajánlati ár az ajánlat érvénytelenségét jelenti a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján.
Többet mutasson
A részek maximális száma egy ajánlattevőnként: 1
A rész elnevezése: Speciális elektródával ellátott fülimplantátum
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“Adásvételi keretmegállapodás fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.”
“A keretmegállapodás 24 hónap határozott időtartamra jön létre, melyet Ajánlatkérő 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbíthat.” Többet mutasson (14) “Mennyiség: 36 db”
“A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásoknak kell megfelelnie:”
“- A megajánlott implantátumhoz álljon rendelkezésre olyan elektróda/elektródák, mely(ek) alkalmas(ak) megakadályozni az agy-gerincvelő folyadék szivárgását,...”
Rövid leírás
- A megajánlott implantátumhoz álljon rendelkezésre olyan elektróda/elektródák, mely(ek) alkalmas(ak) megakadályozni az agy-gerincvelő folyadék szivárgását, ha annak veszélye fennáll;
“- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő, kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - Off the ear) processzorral.”
“- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.”
“Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor.”
“A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.”
“Fő finanszírozási feltételek:”
“Az áruk ellenértékét Ajánlatkérő utólag, az eseti megrendelések igazolt teljesítést követően a teljesítésigazolás birtokában, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és...”
Rövid leírás
Az áruk ellenértékét Ajánlatkérő utólag, az eseti megrendelések igazolt teljesítést követően a teljesítésigazolás birtokában, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és (10) bekezdései alkalmazásával, a számla igazolt kézhezvételét követően 60 napon belül banki átutalással teljesíti, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja alapján. Vevő késedelmes fizetése esetén Eladó a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. §, valamint a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult.
“Az ajánlati áraknak a teljesítés során felmerülő összes költséget tartalmazniuk kell. Ezen kívül bármilyen egyéb, a szerződés teljesítésével kapcsolatos...”
Rövid leírás
Az ajánlati áraknak a teljesítés során felmerülő összes költséget tartalmazniuk kell. Ezen kívül bármilyen egyéb, a szerződés teljesítésével kapcsolatos költség nem számolható el.
“Az ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében...”
Rövid leírás
Az ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében foglalt speciális felmondási okra.
“A pénzügyi teljesítés és a finanszírozás részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza.”
“Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.”
Rövid leírás
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Többet mutasson
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
“A keretmegállapodás hatálya maximum 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbodik, ha a 24 hónapos határozott idő lejárta előtt, legalább 30 nappal...”
A megújítások leírása
A keretmegállapodás hatálya maximum 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbodik, ha a 24 hónapos határozott idő lejárta előtt, legalább 30 nappal Megrendelő egyoldalú írásbeli nyilatkozatával értesíti az Eladót arról, hogy a keretmegállapodást meg kívánja hosszabbítani.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
“Az „ár” értékelési szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár...”
További információk
Az „ár” értékelési szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár %-ában kifejezve, kettő tizedesjegy pontossággal, min. 0,00 %)” értendő. Nulla érték is megajánlható, és a minél nagyobb %-os érték a kedvezőbb megajánlás (alacsonyabb ár). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Fülimplantátum egyenes és perimodális elektródával
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“Mennyiség: 40 db”
“A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:” Többet mutasson (3) “- A megajánlott implantátum rendelkezzen egyenes valamint perimodiális (előre hajlított, a csiga belső feléhez szorosan illeszkedő) elektródával/elektródákkal;”
“- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen;”
“- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - off the ear) processzorral.”
További információk:
“Az „ár” ért. szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár %-ában...”
További információk
Az „ár” ért. szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár %-ában kifejezve, kettő tizedesjegy pontossággal, min. 0,00 %)” értendő. Nulla érték is megajánlható, és a minél nagyobb %-os érték a kedvezőbb megajánlás (alacsonyabb ár). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni.
Többet mutasson
A rész elnevezése: 3T biztos fülimplantátum
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“Mennyiség: 8 db”
“- a fülimplantátum 3 T térerőségű MRI vizsgálat esetén, a mágnes eltávolítása nélkül is biztonságos.”
A rész elnevezése: Fülimplantátum
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“A keretmegállapodásokat 24 hónap határozott időtartamra jön létre, melyet Ajánlatkérő 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbíthat.” A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika, 1083 Budapest, Szigony u. 36.”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyike fennáll.
“Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
Többet mutasson Többet mutasson (15) “A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő és az alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. § szerint igazolja...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő és az alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. § szerint igazolja megbízhatóságát (öntisztázás).
“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek ajánlata benyújtásakor...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek ajánlata benyújtásakor az EKR-ben kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében előírt kizáró okok hatálya alá, figyelemmel a Kbt. 67. § (1)-(2) bek.-re is.
“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolására.
“Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike, kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek) igénybe vétele esetén az érintett...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike, kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek) igénybe vétele esetén az érintett szervezet(ek)/személy(ek) mindegyike képviseletében az ajánlattevő képviselője tölti ki az EKR-ben a formanyomtatványokat.
“A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatba be kell nyújtani - az EKR nyilatkozatmintájának felhasználásával - az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát,...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatba be kell nyújtani - az EKR nyilatkozatmintájának felhasználásával - az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
“A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 69. § (4) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a 321/2015. (X. 30.) Korm....”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 69. § (4) bek. alapján az igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8., 10., 12-14. § és 16. § rendelkezései szerint kell igazolnia/igazolni.
“A Kbt. 69. § (6) bek. értelmében az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a Kbt. 69. § (4) bek. szerint nemcsak a...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 69. § (6) bek. értelmében az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a Kbt. 69. § (4) bek. szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követőmeghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására.
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ára. Amennyiben öntisztázás esete áll fenn, az ajánlattevő a Kbt. 64. § (2) bekezdése szerint köteles azt igazolni.”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ára. Amennyiben öntisztázás esete áll fenn, az ajánlattevő a Kbt. 64. § (2) bekezdése szerint köteles azt igazolni.
“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 8. § ib) és ic) pontjai értelmében ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában - szintén...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 8. § ib) és ic) pontjai értelmében ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában - szintén az EKR-ben rendelkezésre álló nyilatkozatminta segítségével - nyilatkozatot kell benyújtania a kormányrendeletben előírt tartalommal.
“Az EKR-ben található űrlap felhasználásával Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy vele szemben változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Folyamatban...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az EKR-ben található űrlap felhasználásával Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy vele szemben változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a321/2015. (X. 30.) Korm. rend 13. §-a alapján csatolni kell a cégbírósághoz (vagy az Ajánlattevő országában a változásbejegyzési jogköröket gyakorló szervhez) benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
“A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók)...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
“A Kbt. 69.§ (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása,...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 69.§ (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet a Semmelweis Egyetem részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 74. § (1)-(2) bekezdéseire.”
Műszaki és szakmai képességek:
“Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:”
“Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű...”
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. részének alfa szakaszát kitölteni.
Többet mutasson Többet mutasson (18) “A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az utólagos igazolási kötelezettség körében benyújtandó igazolások:”
“M1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevő ismertesse az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3...”
Műszaki és szakmai képességek
M1) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján ajánlattevő ismertesse az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb referenciák legalább az alábbi tartalommal:
“- a szerződés tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,”
“- a szállítás értéke,”
“- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel),”
“- a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége,”
“- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,”
“- saját teljesítés aránya (adott esetben).”
“A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek.-e szerint,”
“- ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet,...”
Műszaki és szakmai képességek
- ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolást;
“- ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában...”
Műszaki és szakmai képességek
- ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát.
“A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia...”
Műszaki és szakmai képességek
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
“Az alkalmasság igazolása több szerződésből is teljesíthető. Közös ajánlattevők esetében elég, ha egyikük megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. A...”
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmasság igazolása több szerződésből is teljesíthető. Közös ajánlattevők esetében elég, ha egyikük megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. A legjelentősebb referenciákat elegendő az alkalmassági követelményeknek való megfelelés mértékéig ismertetni és igazolni.
“Ajánlattevő az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (6)-(7) bekezdéseiben foglaltak szerint is megfelelhet.”
“M2) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján benyújtandó az ajánlattevő által megajánlott termék vonatkozásában külső...”
Műszaki és szakmai képességek
M2) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján benyújtandó az ajánlattevő által megajánlott termék vonatkozásában külső akkreditált szervezet által kiállított CE tanúsítvány, vagy azzal egyenértékű tanúsítvány, és a gyártói megfelelőségi nyilatkozat.
“Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az...”
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelmények teljesülésére vonatkozó igazolásokat, a III.1.3) pont szerinti részletes adatokat is tartalmazó nyilatkozatait kizárólag az értékelési szempontra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető - illetve Ajánlatkérő erre vonatkozó döntése alapján az értékelési sorrendben azt követő legkedvezőbb - ajánlattevő köteles csatolni Ajánlatkérő eljárás eredményéről szóló döntését megelőző felhívására. [Kbt. 69. § (4), (6) bekezdései]
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek. rendelkezéseire a minősített ajánlattevők vonatkozásában.”
“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“Valamennyi rész esetében:”
“M1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) az előírásoknak és a...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően, teljesített referenciákkal, amelyben a szerződés tárgya az
Többet mutasson Többet mutasson (10) “1. rész esetében legalább 27 darab,”
“2. rész esetében legalább 30 darab,”
“3. rész esetében legalább 6 darab,”
“4. rész esetében legalább 6 darab,”
“fülimplantátum rendszer volt.”
“Az előírt értékű referencia egy vagy több szerződés teljesítésével is igazolható.”
“Ugyanaz a referencia valamennyi részhez benyújtható, ha az az előírt mennyiségnek megfelel.”
“Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.”
“Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy a fent megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) került sor.
“M2.) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a megajánlott implantátum rendszer nem rendelkezik az orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben előírt...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M2.) Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a megajánlott implantátum rendszer nem rendelkezik az orvostechnikai eszközökről szóló rendeletben előírt gyártói megfelelőségi nyilatkozattal és - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőség értékelési tanúsítvánnyal vagy azzal egyenértékű tanúsítvánnyal, vagy azzal egyenértékű intézkedések bizonyítékaival.
Többet mutasson A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevők részére nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.”
“Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke: a késedelemmel érintett eszközök nettó szerződéses ellenértékének 1 %-a a késedelem napjaira vetítetten, de...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke: a késedelemmel érintett eszközök nettó szerződéses ellenértékének 1 %-a a késedelem napjaira vetítetten, de maximum 20 %-a,
Többet mutasson Többet mutasson (8) “Meghiúsulási kötbér: A meghiúsulási kötbér mértéke a meghiúsulással érintett eszközök nettó szerződéses ellenértékének 25 %-a.”
“Vevő a teljesítés elmulasztásának tekinti, amennyiben Eladó a részéről felmerült késedelem esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, vagy...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Vevő a teljesítés elmulasztásának tekinti, amennyiben Eladó a részéről felmerült késedelem esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, vagy amennyiben Eladó a teljesítést bármilyen indokra hivatkozással - a vis maior esetét kivéve - megtagadja. A póthatáridő maximum 5 (öt) munkanap.
“Eladó a szerződés alapján leszállított, beültetésre kerülő belső egységre a beültetéstől számított 10 (tíz) év, a külső egységre (processzorra) 5 (öt) év,...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Eladó a szerződés alapján leszállított, beültetésre kerülő belső egységre a beültetéstől számított 10 (tíz) év, a külső egységre (processzorra) 5 (öt) év, tartozékokra 1 (egy) év időtartamra jótállást vállal a Ptk. 6:171-6:173. §-ai, illetve a vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok szerint.
“Jótállási időszak alatt a még beültetésre váró belső egységek meghibásodása esetén Eladó biztosítja a hibás implantátum azonnali cseréjét. Ehhez Eladó Vevő...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Jótállási időszak alatt a még beültetésre váró belső egységek meghibásodása esetén Eladó biztosítja a hibás implantátum azonnali cseréjét. Ehhez Eladó Vevő rendelkezésére bocsát egy ún. back-up implantátumot, melyet a Klinika műtőjében helyez el tárolásra, így azt Vevő szükség esetén azonnal, Eladó beavatkozása nélkül elérheti. Amennyiben a back-up implantátumfelhasználásra kerül, Vevő köteles azt 24 órán belül jelenteni Eladó részére, a hibás belső egység jelentésével egyidőben.
“A külső egységre vonatkozóan a jótállási idő alatt Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy az eljárást megindító felhívásban foglaltaknak megfelelően a hét...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A külső egységre vonatkozóan a jótállási idő alatt Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy az eljárást megindító felhívásban foglaltaknak megfelelően a hét minden munkanapján, 08-16 óra közötti időszakban folyamatos szerviz átvételi központot üzemeltet.
“A külső egység vonatkozásában processzor meghibásodás esetén Eladó a hozzá beérkezett jelzést követően azonnali az Eszközzel mindenben megegyező...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A külső egység vonatkozásában processzor meghibásodás esetén Eladó a hozzá beérkezett jelzést követően azonnali az Eszközzel mindenben megegyező cserekészüléket biztosít a javítás idejére. A hibát Eladó a külső egység Eladóhoz való beérkezésétől számított 15 (tizenöt) munkanapon belül elhárítja.
“A külső egység alkatrészei vonatkozásában bekövetkező meghibásodás esetén Eladó kötelezettséget vállal, hogy a javítás 15 (tizenöt) munkanap határidejét...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A külső egység alkatrészei vonatkozásában bekövetkező meghibásodás esetén Eladó kötelezettséget vállal, hogy a javítás 15 (tizenöt) munkanap határidejét alkatrész hiányra hivatkozással sem lépi túl. Amennyiben az azonnali alkatrészcsere nem lehetséges, Eladó a javítás időtartamára az Eszközzel mindenben megegyező cserealkatrészt biztosít.
“A szerződést megerősítő részletes rendelkezéseket a szerződéstervezet tartalmazza.”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-10-29 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: EKR: http://ekr.gov.hu
További információk:
“Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. § szerint történik.”
További információk
Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. § szerint történik.
“EKR-ben megadott űrlapok szerinti nyilatkozatokat:” Többet mutasson (24) “- Felolvasólap,”
“-Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bek. szerint,”
“-Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) és kc) alpontjai alapján (ajánlatkérő 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtani, azonban az...”
További információk
-Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) és kc) alpontjai alapján (ajánlatkérő 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtani, azonban az ajánlattal együtt is benyújtható),
“2. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként be kell nyújtania az ajánlat alátámasztására szolgáló dokumentumokat is, amely a műszaki követelménytáblázat és a...”
További információk
2. Ajánlattevőnek az ajánlata részeként be kell nyújtania az ajánlat alátámasztására szolgáló dokumentumokat is, amely a műszaki követelménytáblázat és a megajánlott termék magyar nyelvű technikai specifikációját tartalmazó fényképes prospektusából és a tételes tartozéklistából áll.
“3. Benyújtandó a jogi személynek minősülő Ajánlattevő, valamennyi közös Ajánlattevő, illetőleg - ha ilyet az Ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe...”
További információk
3. Benyújtandó a jogi személynek minősülő Ajánlattevő, valamennyi közös Ajánlattevő, illetőleg - ha ilyet az Ajánlattevő az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság igazolásához kapacitást biztosító, cégkivonata szerint cégjegyzésre jogosult azon képviselő(k) aláírási címpéldányának (ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírásmintájának) egyszerű másolati példánya, akik aláírásukkal ellátták az ajánlatot (ajánlatban szereplő iratot).
“4. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől...”
További információk
4. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől származó, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, amely a meghatalmazott aláírását is tartalmazza. Amennyiben a gazdasági társaság önálló cégjegyzésre jogosult képviselője meghatalmazza valamely munkavállalóját jognyilatkozat megtételére, akkor a Ptk. 3:30. § (3) bekezdése és a Ptk. 6:15. §-a együttesen alkalmazandó, ezért a meghatalmazott munkavállaló a képviseleti jogot csak az ügyvezetés írásbeli nyilatkozatában meghatározott, képviseleti joggal rendelkező más személlyel együttesen gyakorolhatja.
“5. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó...”
További információk
5. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot az erőforrások rendelkezésre állásáról a Kbt. 65. § (7) bek. szerint. A kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell - a Kbt. 65. § (8) bek. szerinti szervezet részéről az ajánlatban csatolni kell - az Ajánlatkérő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
“6. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban és a 41/A. § (5) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az...”
További információk
6. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban és a 41/A. § (5) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az Ajánlattevők nyilatkozatát, melyben kijelölik maguk közül azt az Ajánlattevőt, aki a közös Ajánlattevők nevében eljárni jogosult és a közös Ajánlattevőket a közbeszerzési eljárás során kizárólagosan képviseli, és amelynek a cégjegyzésre jogosult képviselője a közös Ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. A meghatalmazásnak (megállapodásnak) ki kell terjednie arra, hogy a közös Ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
“Csatolni kell továbbá a közös Ajánlattevők együttműködési megállapodását.”
“7. Felhívjuk a figyelmet, hogy a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest az ajánlatkérő szigorúbban állapította meg az ajánlattevők műszaki,...”
További információk
7. Felhívjuk a figyelmet, hogy a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest az ajánlatkérő szigorúbban állapította meg az ajánlattevők műszaki, szakmai alkalmasságának feltételeit és azok igazolását a III.1.3) pontban.
“8. A IV.2.6) pontban megadott 1 hónap 30 napot jelent.”
“9. Az ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját.”
“10. A Kbt. 71. § (6) bek. alapján AK egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást.”
“11. A Kbt. 55.§ (7) bekezdés azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az Ajánlattevőnek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza...”
További információk
11. A Kbt. 55.§ (7) bekezdés azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az Ajánlattevőnek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia.
“12. Jelen eljárás a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul.”
“13. Ajánlatkérő a Kbt. 27/A. §-a alapján köteles elfogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú...”
További információk
13. Ajánlatkérő a Kbt. 27/A. §-a alapján köteles elfogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
“Ajánlatkérő a 2021. október 25-én érkezett kiegészítő tájékoztatás kérés alapján módosítja a műszaki leírást a 3. rész vonatkozásában.”
Forrás: OJS 2021/S 212-558903 (2021-10-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-01-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 429 921 240 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-30 📅
Név: VICTOFON Hallásjavító Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10854075213
Postacím: Állomás Utca 17.
Postai város: Veresegyház
Postai irányítószám: 2112
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 306872726📞
E-mail: kozbeszerzes@victofon.hu📧
Ország: Pest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 184 251 960 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2021-12-29 📅
Név: HEAR&GO Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26734574242
Postacím: Andrássy Út 74. fszt. 7.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1062
Telefon: +36 203396497📞
E-mail: reka.kovacs@hearandgo.hu📧
Ország: Közép-Magyarország🏙️
A beszerzés teljes értéke: 204 724 400 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-01-07 📅
Név: Audiorex Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25151529241
Postacím: Hegedűs Gyula Utca 15
Postai irányítószám: 1136
Telefon: +36 309259689📞
E-mail: info@audiorex.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: https://audiorex.hu/🌏
A beszerzés teljes értéke: 40 944 880 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Hivatkozás További információk
“A 4. részben nem nyújtottak be ajánlatot, így ez a rész a Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pontja alapján eredménytelen.”
“Ajánlattevők:” Többet mutasson (3) “1. rész: VICTOFON Hallásjavító Kft. (2112 Veresegyház, Állomás utca 17.), adószám: 10854075-2-13,”
“2. rész: HEAR&GO Kft. (1062 Budapest, Andrássy út 74. fszt. 7.), adószám: 26734574-2-42,”
“3. rész: Audiorex Kft. (1136 Budapest, Hegedűs Gyula utca 15.) adószám: 25151529-2-41.”
Forrás: OJS 2022/S 013-029001 (2022-01-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-05-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000264512022
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
Mennyiség: 10 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásoknak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátumhoz álljon rendelkezésre olyan elektróda/elektródák, mely(ek) alkalmas(ak) megakadályozni az agy-gerincvelő folyadék szivárgását, ha annak veszélye fennáll;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő, kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - Off the ear) processzorral.
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-10 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 093-254599
HL-S szám: 93
További információk
“Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
Az „ár” ért. szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár %-ában kifejezve, kettő tizedesjegy pontossággal, min. 0,00 %)” értendő. Nulla érték is megajánlható, és a minél nagyobb %-os érték a kedvezőbb megajánlás (alacsonyabb ár). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni.
Az ajánlattételi felhívás megküldésekor érvényes NEAK esetnorma nettó 5 118 110 Ft.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.”
“A szerződés 12 hónap határozott időtartamra jön létre.” Többet mutasson (1) “Mennyiség: 10 db”
További információk:
“Az ajánlattételi felhívás megküldésekor érvényes NEAK esetnorma nettó 5 118 110 Ft.”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-05 📅
A beszerzés teljes értéke: 51 181 102 HUF 💰
Hivatkozás További információk
“A nyertes ajánlattevő adószáma 10854075-2-13.”
“Ajánlatkérő a 67017-13/GFIBSZI/2021. iktatószámú keretmegállapodása alapján folytatott le írásbeli konzultációs eljárást.”
Forrás: OJS 2022/S 093-254599 (2022-05-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-05-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000264752022
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
Mennyiség: 11 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátum rendelkezzen egyenes valamint perimodiális (előre hajlított, a csiga belső feléhez szorosan illeszkedő) elektródával/elektródákkal;
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - off the ear) processzorral.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Hivatkozás Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 093-254602
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Mennyiség: 11 db”
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti” Többet mutasson (1) “Klinika részére.”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-03 📅
A beszerzés teljes értéke: 56 299 210 HUF 💰
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-05-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000264822022
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti
Klinika részére.
A...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti
Klinika részére.
A szerződés 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
Mennyiség: 2 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- a fülimplantátum 3 T térerőségű MRI vizsgálat esetén, a mágnes eltávolítása nélkül is biztonságos.
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Mennyiség: 2 db”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-05-16 📅
A beszerzés teljes értéke: 10 236 220 HUF 💰
Hivatkozás További információk
“A nyertes ajánlattevő adószáma 25151529-2-41”
“Ajánlatkérő a 3121/GFIBSZI/2022. iktatószámú keretmegállapodása alapján folytatott le írásbeli konzultációs eljárást.”
Forrás: OJS 2022/S 102-283505 (2022-05-23)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-09-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 56 299 210 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-03-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000023492023
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés az előző, 2022.05.03-án megkötött keretszerződés kimerülésével lép hatályba.
Mennyiség: 11 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátum rendelkezzen egyenes valamint perimodiális (előre hajlított, a csiga belső feléhez szorosan illeszkedő) elektródával/elektródákkal;
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - off the ear) processzorral.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-01 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 046-136800
HL-S szám: 46
További információk
“Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
Az „ár” ért. szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár %-ában kifejezve, kettő tizedesjegy pontossággal, min. 0,00 %)” értendő. Nulla érték is megajánlható, és a minél nagyobb %-os érték a kedvezőbb megajánlás (alacsonyabb ár). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni.
Az ajánlattételi felhívás megküldésekor érvényes NEAK esetnorma nettó 5 314 961 Ft.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.”
“A keretszerződés az előző, 2022.05.03-án megkötött keretszerződés kimerülésével lép hatályba.”
További információk:
“Az ajánlattételi felhívás megküldésekor érvényes NEAK esetnorma nettó 5 314 961 Ft.” A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország_1083_Budapest_Szigony _utca_36”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-02-23 📅
A beszerzés teljes értéke: 58 464 571 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Kristály Bettina
Hivatkozás További információk
“Nyertes ajánlattevő: Hear&go Kft, 1062 Budapest, Andrássy út 74. fszt. 7., adószám: 26734574-2-42”
Forrás: OJS 2023/S 046-136800 (2023-03-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-03-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000008662023
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés az előző, 2022.05.05-én megkötött keretszerződés kimerülésével lép hatályba.
Mennyiség: 10 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásoknak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátumhoz álljon rendelkezésre olyan elektróda/elektródák, mely(ek) alkalmas(ak) megakadályozni az agygerincvelő folyadék szivárgását, ha annak veszélye fennáll;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő, kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - Off the ear) processzorral.
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A keretszerződés az előző, 2022.05.05-én megkötött keretszerződés kimerülésével lép hatályba.”
“- A megajánlott implantátumhoz álljon rendelkezésre olyan elektróda/elektródák, mely(ek) alkalmas(ak) megakadályozni az agygerincvelő folyadék szivárgását,...”
Rövid leírás
- A megajánlott implantátumhoz álljon rendelkezésre olyan elektróda/elektródák, mely(ek) alkalmas(ak) megakadályozni az agygerincvelő folyadék szivárgását, ha annak veszélye fennáll;
Többet mutasson A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország_1083_Budapest_Szigony_utca_36”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-02-24 📅
A beszerzés teljes értéke: 53 149 610 HUF 💰
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR000911122023
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.02.23-án megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.
Mennyiség: 11 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátum rendelkezzen egyenes valamint perimodiális (előre hajlított, a csiga belső feléhez szorosan illeszkedő) elektródával/elektródákkal;
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - off the ear) processzorral.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.02.23-án megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.” A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország_1083_Budapest_Szigony_u._36.”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-20 📅
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-09-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001315552023
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
Mennyiség: 4 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- a fülimplantátum 3 T térerőségű MRI vizsgálat esetén, a mágnes eltávolítása nélkül is biztonságos.
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Mennyiség: 4 db” A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország_1083_Budapest_Szigony_u_36.”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-13 📅
Postacím: Tátra Utca 5. A. ép. 1. em. 2. ajtó
A beszerzés teljes értéke: 21 259 844 HUF 💰
Hivatkozás További információk
“Nyertes ajánlattevő: Audiorex Kft, 1136 Budapest, Tátra u. 5/a., adószám: 25151529-2-41”
Forrás: OJS 2023/S 183-574216 (2023-09-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Hivatkozási szám: EKR001309872023
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.02.24-én megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.
Mennyiség: 10 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásoknak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátumhoz álljon rendelkezésre olyan elektróda/elektródák, mely(ek) alkalmas(ak) megakadályozni az agygerincvelő folyadék szivárgását, ha annak veszélye fennáll;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő, kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - Off the ear) processzorral.
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.02.24-én megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.”
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-09-04 📅
Hivatkozás További információk
“Nyertes ajánlattevő: Victofon Hallásjavító Kft., 2112 Veresegyház, Állomás utca 17., adószáma: 10854075-2-13”
Forrás: OJS 2023/S 198-621912 (2023-10-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-11-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Fülimplantátum egyenes és perimod. elektródával_4
Hivatkozási szám: EKR001727102023
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.07.20-án megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.
Mennyiség: 5 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátum rendelkezzen egyenes valamint perimodiális (előre hajlított, a csiga belső feléhez szorosan illeszkedő) elektródával/elektródákkal;
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - off the ear) processzorral.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Fül-orr-gégészeti implantátumok📦
Becsült érték héa nélkül: 26 574 805 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 26 574 805 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001727102023/1
Mennyiség: 5 méter
Becsült érték héa nélkül: 26 574 805 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.07.20-án megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.
Mennyiség: 5 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátum rendelkezzen egyenes valamint perimodiális (előre hajlított, a csiga belső feléhez szorosan illeszkedő) elektródával/elektródákkal;
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - off the ear) processzorral.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
Az „ár” ért. szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár %-ában kifejezve, kettő tizedesjegy pontossággal, min. 0,00 %)” értendő. Nulla érték is megajánlható, és a minél nagyobb %-os érték a kedvezőbb megajánlás (alacsonyabb ár). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni.
Az ajánlattételi felhívás megküldésekor érvényes NEAK esetnorma nettó 5 314 961 Ft.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Fül-orr-gégészeti implantátumok📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“BT-625 mező esetében megadott méter darabra vonatkozik”
Postacím: Szigony
utca
36
Irányítószám: 1083
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 12 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Díjazási kritériumok
Ár ✅
Ár (súlyozás): 100
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerinti keretmegállapodás megkötése céljából nyílt közbeszerzési eljárás” Díjazási kritériumok
Rögzített szám típusa: Rögzített érték (egységenként)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 18978/BSZI/2023
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-11-20 📅
Cím: Adásvételi keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001727102023🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 26 574 805 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001727102023/7015
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: HEAR&GO Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26734574242
Postacím: Andrássy Út 74. fszt. 7.
Postai irányítószám: 1062
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: reka.kovacs@hearandgo.hu📧
Telefon: +36 203396497📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Semmelweis Egyetem
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308674244
Postacím: Üllői Út 26.
Postai irányítószám: 1085
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Kristály Bettina
E-mail: kristaly.bettina@semmelweis.hu📧
Telefon: +36 12109610📞
Fax: +36 12109618 📠
URL: https://www.semmelweis.hu🌏
Csoportvezető ✅ Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Oktatás
Kiegészítő információk További információk
“Nyertes ajánlattevő:
HEAR&GO Kft.
1062 Budapest, Andrássy út 74. fszt. 7.,
adószám: 26734574-2-42” Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.”
Forrás: OJS 2023/S 232-731624 (2023-11-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Speciális elektródával ellátott fülimplantátum_4
Hivatkozási szám: EKR001899362023
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.09.04-én megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.
Mennyiség: 4 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásoknak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátumhoz álljon rendelkezésre olyan elektróda/elektródák, mely(ek) alkalmas(ak) megakadályozni az agygerincvelő folyadék szivárgását, ha annak veszélye fennáll;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő, kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - Off the ear) processzorral.
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 21 259 844 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 21 259 844 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001899362023/1
Mennyiség: 4 méter

“A BT 625 mezőben megadott méter mértékegység helyesen darab”
Időtartam: 1 (YEAR)
Az alábbi időkeret évek számában van megadva.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 18961/BSZI/2023
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-12-27 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001899362023🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 21 259 844 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001899362023/8918
A vállalkozó neve és címe
Név: VICTOFON Hallásjavító Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10854075213
Postacím: Állomás Utca 17.
Postai irányítószám: 2112
Postai város: Veresegyház
E-mail: kozbeszerzes@victofon.hu📧
Telefon: +36 306872726📞
Fax: +36 13010647 📠
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
Kiegészítő információk További információk
“Nyertes ajánlattevő: Victofon Hallásjavító Kft., 2112 Veresegyház, Állomás utca 17., adószáma: 10854075-2-13”
Forrás: OJS 2024/S 008-018305 (2024-01-09)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Fülimplantátum rendszerek 4 részben
Rövid leírás:
“Adásvételi keretmegállapodások fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A...”
Rövid leírás
Adásvételi keretmegállapodások fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A keretmegállapodások 24 hónap határozott időtartamra jönnek létre, melyet Ajánlatkérő 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbíthat.
A jelen eljárás a Kbt. 105. § (1) bek. c) pontja szerinti egy ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor. A konzultációra szóló felhívásban az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevőt a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban tett ajánlata kiegészítésére. Ajánlatkérő a konzultációra szóló felhívásban határozza meg azokat a kiegészítéseket, amelyekre figyelemmel az ajánlattevő az ajánlatát kiegészíti. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni, az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlat elfogadásáról vagy elutasításáról az ajánlatkérő értesíti az ajánlattevőt.
Az eljárás négy részből áll:
1. rész: Agy-gerincvelő folyadék szivárgását megakadályozó elektródával ellátott implantátum;
2. rész: Fülimplantátum egyenes és perimodális elektródával;
3. rész: Fülimplantátum, amely a mágnes eltávolítása nélkül is biztonságos 3 T erősségű MRI vizsgálat esetén;
4. rész: Fülimplantátum
A részletes műszaki követelményeket a Közbeszerzési dokumentumok V. számú fejezete tartalmazza.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma 1 db, és a kiválasztás az alábbiak szerint történik:
- Amennyiben az egyik részben csak egy érvényes ajánlattevő van, aki a többi részben több érvényes ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlatot nyújtotta be, akkor abban a részben kerül nyertesként kihirdetésre, amelyben egyedüli érvényes ajánlattevő, míg a másik részekben a következő legkedvezőbb ajánlatot nyújtó ajánlattevők kerülnek nyertesként kihirdetésre.
- Amennyiben minden részben ugyanaz az ajánlattevő az egyedüli érvényes ajánlattevő, akkor a nagyobb darabszámú rész a preferált.
-Amennyiben minden részben ugyanaz az ajánlattevő nyújtotta be több érvényes ajánlat közül a legkedvezőbb ajánlatot, akkor abban a részben kerül nyertesként kihirdetésre, amelyben magasabb a nettó ajánlati összára, míg a másik részekben a következő legkedvezőbb ajánlatot nyújtó ajánlattevők kerülnek nyertesként kihirdetésre.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy Ajánlatkérő minden rész esetében az ár szempontként a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérést fogja értékelni. Jelenlegi NEAK esetnorma nettó 5 118 110 Ft, melynél magasabb összeg nem ajánlható meg, annál magasabb ajánlati ár az ajánlat érvénytelenségét jelenti a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 429 921 240 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001000142021/1
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretmegállapodás fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretmegállapodás fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A keretmegállapodás 24 hónap határozott időtartamra jön létre, melyet Ajánlatkérő 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbíthat.
Mennyiség: 36 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásoknak kell megfelelnie:
• A megajánlott implantátumhoz álljon rendelkezésre olyan elektróda/elektródák, mely(ek) alkalmas(ak) megakadályozni az agy-gerincvelő folyadék szivárgását, ha annak veszélye fennáll;
• A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő, kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - Off the ear) processzorral.
• A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Fő finanszírozási feltételek:
Az áruk ellenértékét Ajánlatkérő utólag, az eseti megrendelések igazolt teljesítést követően a teljesítésigazolás birtokában, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és (10) bekezdései alkalmazásával, a számla igazolt kézhezvételét követően 60 napon belül banki átutalással teljesíti, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja alapján. Vevő késedelmes fizetése esetén Eladó a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. §, valamint a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult.
A kifizetés pénzneme: HUF.
Az ajánlati áraknak a teljesítés során felmerülő összes költséget tartalmazniuk kell. Ezen kívül bármilyen egyéb, a szerződés teljesítésével kapcsolatos költség nem számolható el.
Az ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében foglalt speciális felmondási okra.
A pénzügyi teljesítés és a finanszírozás részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
Az „ár” értékelési szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár %-ában kifejezve, kettő tizedesjegy pontossággal, min. 0,00 %)” értendő. Nulla érték is megajánlható, és a minél nagyobb %-os érték a kedvezőbb megajánlás (alacsonyabb ár). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni.
Többet mutasson
Időtartam: 24 (MONTH)
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
“A keretmegállapodás hatálya maximum 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbodik, ha a 24 hónapos határozott idő lejárta előtt, legalább 30 nappal...”
További információk a megújításról
A keretmegállapodás hatálya maximum 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbodik, ha a 24 hónapos határozott idő lejárta előtt, legalább 30 nappal Megrendelő egyoldalú írásbeli nyilatkozatával értesíti az Eladót arról, hogy a keretmegállapodást meg kívánja hosszabbítani.
Eljárás A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 67017- /GFIBSZI/2021.
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-12-30 📅
Cím: Keretmegállapodás- Fülimplantátum rendszer beszerzése 1. rész
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 184 251 960 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001000142021/2488
A vállalkozó neve és címe
Régió: Pest🏙️
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 019161
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 019161
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Változások Egyéb kiegészítő információk
“Ajánlatkérő a Kbt. 141. § (2) bekezdése értelmében a szerződést - a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás...”
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 141. § (2) bekezdése értelmében a szerződést - a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítja, mivel a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése - vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke - nem éri el az alábbi értékek egyikét sem:
a) az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;
b) szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerződéses érték 15%-át; valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
“Ajánlatkérő a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérést értékelte. A NEAK esetnorma határozza meg az egy fülimplantátum...”
Szöveg
Ajánlatkérő a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérést értékelte. A NEAK esetnorma határozza meg az egy fülimplantátum állami támogatásának mértékét, amellyel ajánlattevő megajánlása azonos, vagy annál kedvezőbb lehetett. A NEAK esetnorma 2022. május 1-jén módosult nettó 5 118 110 Ft-ról nettó 5 314 961 Ft-ra, így a tervezett mennyiséget, 36 db-ot, Ajánlatkérő teljes mértékben nem tudta lehívni. Az egészségügyi veszélyhelyzet miatti korlátozások feloldása után az esetszámok megnövekedése miatt szükségessé vált a teljes mennyiség lehívása és megemelése 2 darabbal. A mennyiség növekedése a teljes mennyiséghez képest 5,5 %. A Kbt. 141. § (3) bekezdése szerint a (2) bekezdés szerinti szabályokat arra a szerződésmódosításra lehet alkalmazni, amely a szerződés értékének változásával jár, a szerződéses jogviszony több elemét érintő módosítás esetén a módosítás azon elemeire, amelyek az érték változásával összefüggenek. Ajánlatkérő módosítása a fenti kitételnek megfelel, hiszen a szerződés keretösszege, és annál arányaiban kisebb mértékben a mennyisége változott. A műszaki tartalom nem változott.
Továbbá a módosítást ajánlatkérő által előre nem látható körülmények tették szükségessé, hiszen ajánlatkérőnek nincs befolyása a NEAK esetnorma növekedésére.
A Keretmegállapodás a Fülimplantátum rendszer beszerzése a Semmelweis Egyetem részére 4 részben 1. része esetében a VICTOFON Kft-vel 2021. december 30-án lépett hatályba. A Keretmegállapodás keretösszege: 184 251 960 Ft + Áfa volt. A Keretmegállapodás 1. sz. módosításának aláírás napja 2024. február 5. A "de minimis" szabály alapján módosított Keretmegállapodás új keretösszege 202.677.100 Ft + Áfa, amely 18.425.140 Ft + Áfa keretösszeg emelést jelent.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-03-07) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 429 921 240 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001000142021/2
Mennyiség: 40 méter
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretmegállapodás fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretmegállapodás fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A keretmegállapodás 24 hónap határozott időtartamra jön létre, melyet Ajánlatkérő 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbíthat.
Mennyiség: 40 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
• A megajánlott implantátum rendelkezzen egyenes valamint perimodiális (előre hajlított, a csiga belső feléhez szorosan illeszkedő) elektródával/elektródákkal;
• A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen;
• A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - off the ear) processzorral.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Fő finanszírozási feltételek:
Az áruk ellenértékét Ajánlatkérő utólag, az eseti megrendelések igazolt teljesítést követően a teljesítésigazolás birtokában, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és (10) bekezdései alkalmazásával, a számla igazolt kézhezvételét követően 60 napon belül banki átutalással teljesíti, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja alapján. Vevő késedelmes fizetése esetén Eladó a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. §, valamint a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult.
A kifizetés pénzneme: HUF.
Az ajánlati áraknak a teljesítés során felmerülő összes költséget tartalmazniuk kell. Ezen kívül bármilyen egyéb, a szerződés teljesítésével kapcsolatos költség nem számolható el.
Az ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében foglalt speciális felmondási okra.
A pénzügyi teljesítés és a finanszírozás részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
Az „ár” ért. szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár %-ában kifejezve, kettő tizedesjegy pontossággal, min. 0,00 %)” értendő. Nulla érték is megajánlható, és a minél nagyobb %-os érték a kedvezőbb megajánlás (alacsonyabb ár). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Ajánlatkérő a BT-625 mezőben megadott méter mértékegység alatt darabot ért.” Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Eljárás A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Szerződés száma: 2
A szerződés megkötésének időpontja: 2021-12-29 📅
Cím: Keretmegállapodás- Fülimplantátum rendszer beszerzése 2. rész
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 204 724 400 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001000142021/2472
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevők részére nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke: a késedelemmel...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevők részére nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke: a késedelemmel érintett eszközök nettó szerződéses ellenértékének 1 %-a a késedelem napjaira vetítetten, de maximum 20 %-a,
Meghiúsulási kötbér: A meghiúsulási kötbér mértéke a meghiúsulással érintett eszközök nettó szerződéses ellenértékének 25 %-a.
Vevő a teljesítés elmulasztásának tekinti, amennyiben Eladó a részéről felmerült késedelem esetén a Vevő által adott póthatáridőt is elmulasztja, vagy amennyiben Eladó a teljesítést bármilyen indokra hivatkozással - a vis maior esetét kivéve - megtagadja. A póthatáridő maximum 5 (öt) munkanap.
Eladó a szerződés alapján leszállított, beültetésre kerülő belső egységre a beültetéstől számított 10 (tíz) év, a külső egységre (processzorra) 5 (öt) év, tartozékokra 1 (egy) év időtartamra jótállást vállal a Ptk. 6:171-6:173. §-ai, illetve a vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályok szerint.
“Ajánlatkérő a Kbt. 141. § (2) bekezdése értelmében a szerződést - a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás...”
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 141. § (2) bekezdése értelmében a szerződést - a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítja, mivel a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése - vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke - nem éri el az alábbi értékek egyikét sem:
a) az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;
b) szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerződéses érték 15%-át; valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0002
Új érték
Szöveg:
“Ajánlatkérő a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérést értékelte. A NEAK esetnorma határozza meg az egy fülimplantátum...”
Szöveg
Ajánlatkérő a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérést értékelte. A NEAK esetnorma határozza meg az egy fülimplantátum állami támogatásának mértékét, amellyel ajánlattevő megajánlása azonos, vagy annál kedvezőbb lehetett. A NEAK esetnorma 2022. május 1-jén módosult nettó 5 118 110 Ft-ról nettó 5 314 961 Ft-ra, így a tervezett mennyiséget, 40 db-ot, Ajánlatkérő teljes mértékben nem tudta lehívni. Az egészségügyi veszélyhelyzet miatti korlátozások feloldása után az esetszámok megnövekedése miatt szükségessé vált a teljes mennyiség lehívása és megemelése 2 darabbal. A mennyiség növekedése a teljes mennyiséghez képest 5%. A Kbt. 141. § (3) bekezdése szerint a (2) bekezdés szerinti szabályokat arra a szerződésmódosításra lehet alkalmazni, amely a szerződés értékének változásával jár, a szerződéses jogviszony több elemét érintő módosítás esetén a módosítás azon elemeire, amelyek az érték változásával összefüggenek. Ajánlatkérő módosítása a fenti kitételnek megfelel, hiszen a szerződés keretösszege, és annál arányaiban kisebb mértékben a mennyisége változott. A műszaki tartalom nem változott.
Továbbá a módosítást ajánlatkérő által előre nem látható körülmények tették szükségessé, hiszen ajánlatkérőnek nincs befolyása a NEAK esetnorma növekedésére.
A Keretmegállapodás a Fülimplantátum rendszer beszerzése a Semmelweis Egyetem részére 4 részben 2. része esetében a Hear§Go Kft.-vel 2021. december 29-én lépett hatályba, amelynek keretösszege: 204.724.400 Ft + Áfa volt. A Keretmegállapodás 1. sz. módosításának aláírásának napja 2024. február 5. A "de minimis" szabály alapján módosított Keretmegállapodás új keretösszege 225.196.800 Ft + Áfa, amely 20.472.400 Ft + Áfa keretösszeg emelést jelent.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-03-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 429 921 240 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR001000142021/3
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretmegállapodás fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretmegállapodás fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A keretmegállapodás 24 hónap határozott időtartamra jön létre, melyet Ajánlatkérő 1 alkalommal, további 12 hónappal meghosszabbíthat.
Mennyiség: 8 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
• a fülimplantátum 3 T térerőségű MRI vizsgálat esetén, a mágnes eltávolítása nélkül is biztonságos.
• A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Fő finanszírozási feltételek:
Az áruk ellenértékét Ajánlatkérő utólag, az eseti megrendelések igazolt teljesítést követően a teljesítésigazolás birtokában, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) és (10) bekezdései alkalmazásával, a számla igazolt kézhezvételét követően 60 napon belül banki átutalással teljesíti, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja alapján. Vevő késedelmes fizetése esetén Eladó a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. §, valamint a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvény 3. § szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult.
A kifizetés pénzneme: HUF.
Az ajánlati áraknak a teljesítés során felmerülő összes költséget tartalmazniuk kell. Ezen kívül bármilyen egyéb, a szerződés teljesítésével kapcsolatos költség nem számolható el.
Az ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében foglalt speciális felmondási okra.
A pénzügyi teljesítés és a finanszírozás részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és...”
További információk
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár értékelés szempont alapján értékeli a gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének sajátos szabályairól szóló 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján.
Az „ár” ért. szempont alatt a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérés mértéke (a NEAK esetnorma beszerzési ár %-ában kifejezve, kettő tizedesjegy pontossággal, min. 0,00 %)” értendő. Nulla érték is megajánlható, és a minél nagyobb %-os érték a kedvezőbb megajánlás (alacsonyabb ár). Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni.
A szerződés odaítélése
LOT-0003
Szerződés száma: 3
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-01-07 📅
Keretmegállapodás- Fülimplantátum rendszer beszerzése 3. rész
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 40 944 880 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001000142021/2448
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
A vállalkozó neve és címe
Név: Audiorex Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 25151529241
Postacím: Hegedűs Gyula Utca 15
Postai irányítószám: 1136
E-mail: info@audiorex.hu📧
Telefon: +36 309259689📞
URL: https://audiorex.hu/🌏
Változások Egyéb kiegészítő információk
“Ajánlatkérő a Kbt. 141. § (2) bekezdése értelmében a szerződést - a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás...”
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 141. § (2) bekezdése értelmében a szerződést - a (4) vagy (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítja, mivel a módosítás eredményeként az ellenérték növekedése - vagy több módosítás esetén azok nettó összértéke - nem éri el az alábbi értékek egyikét sem:
a) az uniós értékhatárt elérő értékű eredeti szerződés esetén az uniós értékhatárt;
b) szolgáltatás, árubeszerzés és építési vagy szolgáltatási koncesszió esetén az eredeti szerződés értékének 10%-át, építési beruházás esetén az eredeti szerződéses érték 15%-át; valamint a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0003
Új érték
Szöveg:
“Ajánlatkérő a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérést értékelte. A NEAK esetnorma határozza meg az egy fülimplantátum...”
Szöveg
Ajánlatkérő a NEAK által meghatározott mindenkori esetnormától való negatív irányú eltérést értékelte. A NEAK esetnorma határozza meg az egy fülimplantátum állami támogatásának mértékét, amellyel ajánlattevő megajánlása azonos, vagy annál kedvezőbb lehetett. A NEAK esetnorma 2022. május 1-jén módosult nettó 5 118 110 Ft-ról nettó 5 314 961 Ft-ra, így a tervezett mennyiséget, 8 db-ot Ajánlatkérő teljes mértékben nem tudta lehívni. Az egészségügyi veszélyhelyzet miatti korlátozások feloldása után az esetszámok megnövekedése miatt szükségessé vált a teljes mennyiség lehívása. A Kbt. 141. § (3) bekezdése szerint a (2) bekezdés szerinti szabályokat arra a szerződésmódosításra lehet alkalmazni, amely a szerződés értékének változásával jár, a szerződéses jogviszony több elemét érintő módosítás esetén a módosítás azon elemeire, amelyek az érték változásával összefüggenek. Ajánlatkérő módosítása a fenti kitételnek megfelel, hiszen a szerződés keretösszege, és annál arányaiban kisebb mértékben a mennyisége változott. A műszaki tartalom nem változott.
Továbbá a módosítást ajánlatkérő által előre nem látható körülmények tették szükségessé, hiszen ajánlatkérőnek nincs befolyása a NEAK esetnorma növekedésére.
A Keretmegállapodás a Fülimplantátum rendszer beszerzése a Semmelweis Egyetem részére 4 részben 3. része esetében az Audiorex Kft-vel 2022. január 7-én lépett hatályba, amelynek időbeli hatályát Ajánlatkérő a Keretmegállapodás 2.1. pontja szerint 2023.december 20-án Ajánlattevő részére megküldött egyoldalú nyilatkozatával további 12 hónappal meghosszabbította. A Keretmegállapodás keretösszege: 40.944.880 Ft + Áfa volt. A Keretmegállapodás 1. sz. módosításának aláírás napja 2024. február 5. A "de minimis" szabály alapján módosított Keretmegállapodás új keretösszege 45.039.300 Ft + Áfa, amely 4.094.420 Ft + Áfa keretösszeg emelést jelent.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Speciális elektródával ellátott fülimplantátum_5
Hivatkozási szám: EKR000208332024
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.12.27-én megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.
Mennyiség: 4 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásoknak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátumhoz álljon rendelkezésre olyan elektróda/elektródák, mely(ek) alkalmas(ak) megakadályozni az agygerincvelő folyadék szivárgását, ha annak veszélye fennáll;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő, kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - Off the ear) processzorral.
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 21 259 844 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 21 259 844 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000208332024/1

“Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerinti írásbeli konzultáció”
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-03-25 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000208332024🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 21 259 844 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000208332024/6630
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Bödecsné Szabó Ágnes
E-mail: bodecsne.szabo.agnes@semmelweis.hu📧
Forrás: OJS 2024/S 070-206934 (2024-04-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: 3T biztos fülimplantátum beszerzése_3
Hivatkozási szám: EKR000209292024
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.09.13-án megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba .
Mennyiség: 2 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- a fülimplantátum 3 T térerőségű MRI vizsgálat esetén, a mágnes eltávolítása nélkül is biztonságos.
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 10 629 922 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 10 629 922 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000209292024/1
Becsült érték héa nélkül: 10 629 922 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.09.13-án megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.
Mennyiség: 2 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- a fülimplantátum 3 T térerőségű MRI vizsgálat esetén, a mágnes eltávolítása nélkül is biztonságos.
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
A szerződés odaítélése
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000209292024🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 629 922 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000209292024/3528
A vállalkozó neve és címe
Postacím: Tátra Utca 5. A. ép. 1. em. 2. ajtó
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Telefon: +361 2109610📞
Kiegészítő információk További információk
“Nyertes ajánlattevő: Audiorex Kft, 1136 Budapest, Tátra u. 5/a., adószám: 25151529-2-41”
Forrás: OJS 2024/S 070-207238 (2024-04-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Fülimplantátum egyenes és perimod. elektródával_5
Hivatkozási szám: EKR000208712024
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.11.20-án megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.
Mennyiség: 4 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátum rendelkezzen egyenes valamint perimodiális (előre hajlított, a csiga belső feléhez szorosan illeszkedő) elektródával/elektródákkal;
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - off the ear) processzorral.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 21 259 844 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 21 259 844 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000208712024/1
Becsült érték héa nélkül: 21 259 844 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti
Klinika részére.
A szerződés...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés fülimplantátum rendszerek beszerzésére a Semmelweis Egyetem Fül-Orr- Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti
Klinika részére.
A szerződés a keretmennyiség kimerüléséig, vagy maximum 12 hónap határozott időtartamra jön létre.
A keretszerződés mindkét fél aláírásának napján, de legkorábban az előző, 2023.11.20-án megkötött keretszerződés kimerülését követően lép hatályba.
Mennyiség: 4 db
A fülimplantátum rendszernek az alábbi alapvető elvárásnak kell megfelelnie:
- A megajánlott implantátum rendelkezzen egyenes valamint perimodiális (előre hajlított, a csiga belső feléhez szorosan illeszkedő) elektródával/elektródákkal;
- A megajánlott implantátum rendszer (implantátum, processzor) minden tekintetben a gyártó legmodernebb terméke legyen;
- A megajánlott implantátum kompatibilis legyen Magyarországon forgalomban lévő kompakt kialakítású, vezeték nélküli (OTE - off the ear) processzorral.
Az egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok műszaki leírás fejezete és a szerződéstervezet tartalmazza.
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 13702/2024
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-04-03 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000208712024🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 21 259 844 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000208712024/3319
Kiegészítő információk További információk
“Nyertes Ajánlattevő: név: HEAR&GO Kft. cím: 1062 Budapest, Andárssy út 74. fszt. 7. adószám: 26734574-2-42”
Forrás: OJS 2024/S 070-208088 (2024-04-08)