Gépjárművek karbantartása 2021-2023

Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Ajánlatkérő a tulajdonában/üzemeltetésében lévő, különböző típusú személygépjárművek, tehergépjárművek, tehergépszerelvények (együttesen: járművek) javítása és karbantartása tárgyában. A járműállomány összetételéről, mennyiségéről, évjáratáról, futás-teljesítményéről szóló kimutatást a műszaki leírás 1. számú melléklete tartalmazza. A megadott járművek köre, a közbeszerzési eljárás keretében megkötésre kerülő szerződés időtartama alatt, a jármű beszerzési tevékenységtől függően módosulhat, tekintettel arra, hogy amortizációs csere, illetve a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által jövőben történő eszközbeszerzések formájában jelenleg nem meghatározható gyártmányú és típusú, használt járművek kerülhetnek be, illetve kerülhetnek ki a rendszerből.
A karbantartási, javítási feladatok az 1. számú mellékletben rögzített járművek üzem-és forgalombiztonsági, valamint környezetvédelmi követelményeket kielégítő műszaki állapotának biztosítása érdekében, a vonatkozó jogszabályi előírások és a járművek kezelési, karbantartási utasításában foglaltak betartásával, a jelen pontban megfogalmazott tevékenységcsoportokra terjednek ki.
a. A járművek időszakos és kötelező karbantartása (szervizelése).
b. A járművek teljes körű javítása (kivéve a gyártó által levédett technológia).
Javítás típusai:
b.1. Tervezett javítás.
b.2. Havária (nem tervezett) kisjavítás.
c. A jármű közúton történő meghibásodása esetén halaszthatatlan helyszíni javítási munkálatok elvégzése.
d. A járművek műszaki vizsgára történő felkészítése és a vizsgáztatás lefolytatása.
e. A karambolos és egyéb sérülések biztosítási szolgáltatás keretében történő javítása.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-08-06. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-06-30.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-06-30 Ajánlati felhívás
2021-10-22 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-06-12 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2021-06-30)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000324252021
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a tulajdonában/üzemeltetésében lévő, különböző típusú személygépjárművek, tehergépjárművek, tehergépszerelvények (együttesen: járművek) javítása és karbantartása tárgyában. A járműállomány összetételéről, mennyiségéről, évjáratáról, futás-teljesítményéről szóló kimutatást a műszaki leírás 1. számú melléklete tartalmazza. A megadott járművek köre, a közbeszerzési eljárás keretében megkötésre kerülő szerződés időtartama alatt, a jármű beszerzési tevékenységtől függően módosulhat, tekintettel arra, hogy amortizációs csere, illetve a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által jövőben történő eszközbeszerzések formájában jelenleg nem meghatározható gyártmányú és típusú, használt járművek kerülhetnek be, illetve kerülhetnek ki a rendszerből. A karbantartási, javítási feladatok az 1. számú mellékletben rögzített járművek üzem-és forgalombiztonsági, valamint környezetvédelmi követelményeket kielégítő műszaki állapotának biztosítása érdekében, a vonatkozó jogszabályi előírások és a járművek kezelési, karbantartási utasításában foglaltak betartásával, a jelen pontban megfogalmazott tevékenységcsoportokra terjednek ki. a. A járművek időszakos és kötelező karbantartása (szervizelése). b. A járművek teljes körű javítása (kivéve a gyártó által levédett technológia). Javítás típusai: b.1. Tervezett javítás. b.2. Havária (nem tervezett) kisjavítás. c. A jármű közúton történő meghibásodása esetén halaszthatatlan helyszíni javítási munkálatok elvégzése. d. A járművek műszaki vizsgára történő felkészítése és a vizsgáztatás lefolytatása. e. A karambolos és egyéb sérülések biztosítási szolgáltatás keretében történő javítása.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Gépjármű-javítási és karbantartási szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Somogy 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Kaposvári Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Áchim András utca 2.
Postai irányítószám: 7400
Postai város: Kaposvár
Kapcsolat
Internetcím: http://www.khg.hu 🌏
E-mail: szilagyi.adam@khg.hu 📧
Telefon: +36 304726052 📞
Fax: +36 304726052 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000324252021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000324252021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-06-30 📅
Benyújtási határidő: 2021-08-06 📅
Közzététel dátuma: 2021-07-05 📅
Kezdeti időpont: 2021-07-01 📅
Végdátum: 2023-06-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 127-336948
HL-S szám: 127
További információk
Jelen beszerzés olyan gazdasági és műszaki egységet alkot, mely nem teszi lehetővé a részegységekre való szétbontását. Az ár kritérium részletezése: 1. Komplex javítási óradíj (nettó Ft/óra), súlyszám: 50; 2. Alkatrész referencia árából adott kedvezmény mértéke (%) (az értékelés legkedvezőbb szintje 40 %), súlyszám:20; 3. Hiba lekérdezés díja (nettó Ft/alkalom), súlyszám:10
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a tulajdonában/üzemeltetésében lévő, különböző típusú személygépjárművek, tehergépjárművek, tehergépszerelvények (együttesen: járművek) javítása és karbantartása tárgyában. A járműállomány összetételéről, mennyiségéről, évjáratáról, futás-teljesítményéről szóló kimutatást a műszaki leírás 1. számú melléklete tartalmazza. A megadott járművek köre, a közbeszerzési eljárás keretében megkötésre kerülő szerződés időtartama alatt, a jármű beszerzési tevékenységtől függően módosulhat, tekintettel arra, hogy amortizációs csere, illetve a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által jövőben történő eszközbeszerzések formájában jelenleg nem meghatározható gyártmányú és típusú, használt járművek kerülhetnek be, illetve kerülhetnek ki a rendszerből.
Többet mutasson
A karbantartási, javítási feladatok az 1. számú mellékletben rögzített járművek üzem-és forgalombiztonsági, valamint környezetvédelmi követelményeket kielégítő műszaki állapotának biztosítása érdekében, a vonatkozó jogszabályi előírások és a járművek kezelési, karbantartási utasításában foglaltak betartásával, a jelen pontban megfogalmazott tevékenységcsoportokra terjednek ki.
Többet mutasson
+ még 9 a. A járművek időszakos és kötelező karbantartása (szervizelése).
b. A járművek teljes körű javítása (kivéve a gyártó által levédett technológia).
Javítás típusai:
b.1. Tervezett javítás.
b.2. Havária (nem tervezett) kisjavítás.
c. A jármű közúton történő meghibásodása esetén halaszthatatlan helyszíni javítási munkálatok elvégzése.
d. A járművek műszaki vizsgára történő felkészítése és a vizsgáztatás lefolytatása.
e. A karambolos és egyéb sérülések biztosítási szolgáltatás keretében történő javítása.
Ajánlatkérő a tulajdonában/üzemeltetésében lévő, különböző típusú személygépjárművek, tehergépjárművek, tehergépszerelvények (együttesen: járművek) javítása és karbantartása tárgyában. A járműállomány összetételéről, mennyiségéről, évjáratáról, futás-teljesítményéről szóló kimutatást a műszaki leírás 1. számú melléklete tartalmazza. Jelenleg 54 db. jármű vonatkozásában.A megadott járművek köre, a közbeszerzési eljárás keretében megkötésre kerülő szerződés időtartama alatt, a jármű beszerzési tevékenységtől függően módosulhat, tekintettel arra, hogy amortizációs csere, illetve a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által jövőben történő eszközbeszerzések formájában jelenleg nem meghatározható gyártmányú és típusú, használt járművek kerülhetnek be, illetve kerülhetnek ki a rendszerből.
Többet mutasson
További információk:
Jelen beszerzés olyan gazdasági és műszaki egységet alkot, mely nem teszi lehetővé a részegységekre való szétbontását.
Az ár kritérium részletezése:
+ még 3 1. Komplex javítási óradíj (nettó Ft/óra), súlyszám: 50;
2. Alkatrész referencia árából adott kedvezmény mértéke (%) (az értékelés legkedvezőbb szintje 40 %), súlyszám:20;
3. Hiba lekérdezés díja (nettó Ft/alkalom), súlyszám:10
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Kaposvár

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdései szerinti kizáró okok bármelyike fennáll. Igazolási mód: Az ajánlatkérő köteles
Többet mutasson
Kizárni az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, amelyre vonatkozóan valamelyik, az eljárásban alkalmazandó kizáró ok fennáll. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. A Kbt. 67. § (1) alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában – a Kbt. Második Része szerint lefolytatott jelen közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor – a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdése alapján (továbbiakban:”Kr.”) a II. Fejezetében foglaltaknak megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)–(2) -ben felsorolt kizáró okok hatálya alá. Az Egységes Európai Dokumentumban a gazdasági szereplő (ajánlattevő, adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet(ek)) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és – szükség esetén – hozzájáruló nyilatkozatot. A Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésének felsorolt kizáró okok fenn nem állását az ajánlattevőnek a Korm.rendelet 2-8. §, 10. § és 12-16. § szerint kell igazolnia. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének vonatkozásában külön formanyomtatványt kell benyújtani (A nyilatkozattételre irányadó a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 3.§ (5) bekezdésében foglaltak.) Amennyiben ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlatban az egységes európai dokumentumot a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtania 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) és (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában, a Kbt. 67.§ (4) szerinti nyilatkozatot köteles az Ajánlattevő benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (4)–(7) szerint jár el a bírálat során. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)–(7) alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) – (2) -ben felsorolt kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. Korm. rendelet 8. §, 10. § és 12-16. § szerint kell igazolnia. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt.69. § (5)–(7) és (9)–(11),(11a), (13)–(14) bekezdésében foglaltakra. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§-ában foglalt öntisztázás lehetőségére. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a jelen pontban előírtak valamennyi rész vonatkozásában irányadóak.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. Csatolni kell, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben elért, a közbeszerzés tárgya szerinti (gépjárműjavítás és/vagy karbantartás és/vagy teljes körű hatósági vizsgáztatás) nettó árbevételről szóló nyilatkozatot üzleti évenkénti bontásban, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
P/2. Csatolni kell, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés d) pontja alapján az eljárást megindító felhívásban meghatározott szakmai felelősségbiztosításának fennállásáról szóló igazolást.
Többet mutasson
+ még 2
Az alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmassági követelmények vonatkozásában irányadó a Kbt. 65.§-a, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. §-a.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben elért a közbeszerzés tárgya szerinti (gépjárműjavítás és/vagy karbantartás és/vagy teljes körű hatósági vizsgáztatás), nettó árbevétele összesen nem éri el 40 Millió Ft-ot.
Többet mutasson
P/2. ha nem rendelkezik legkésőbb a szerződéskötés időpontjára felelősségbiztosítási szerződéssel. A jelen közbeszerzési eljárás során előírt felelősségbiztosítás mértéke, terjedelme: ajánlattevő legalább 10 000 000,- Ft/káresemény, 40 000 000,- Ft/év mértékű szakmai felelősségbiztosítás. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén a szerződéskötés időpontjában a fenti tartalmú felelősségbiztosítással rendelkezni fog.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
M/1. Ajánlattevő ismertesse a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónap) belül megkezdett, a közbeszerzés tárgyának megfelelő területen végzett legjelentősebb befejezett, a szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített szolgáltatásait a Kr. 22. § (1) bek. meghatározott formában és 22. § (2) bekezdésben megadott tartalom szerint igazolva.
Többet mutasson
A referencianyilatkozatból vagy referenciaigazolásból minden alkalmassági feltétel teljesülésének ki kell derülnie.
+ még 20
A referencianyilatkozatnak vagy referenciaigazolásnak a következőket kell tartalmaznia:
— a szolgáltatás tárgyának és a mennyiségének rövid ismertetését (minimális tartalomként fel kell tüntetni az alkalmasság minimumkövetelményeiben elvárt adatot)
Többet mutasson
— a teljesítés idejét, (év-hónap-nap pontossággal feltüntetett kezdési és befejezési dátum megadásával),
— a szerződő (referenciát adó) partner nevét, székhelyét, kapcsolattartóját, elérhetőségét,
— nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlatkérő csak azokat a szerződéseket fogadja el az előírt időszakon belül teljesítettnek, melyek teljesítési dátuma a felhívás feladásától visszafelé számított 3 éven (36 hónapon) belül esik és legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül került megkezdésre. A Kr. 21/A. § irányadó.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása tekintetében a Kbt. 140. § (9) bekezdése is irányadó.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az M.1. alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben a Kbt. 65. § (9) bekezdés is irányadó.
Többet mutasson
M/2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján azon szakembereknek (szervezeteknek) a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket ajánlattevő (közös ajánlattevő) be kíván vonni a teljesítésbe.
Többet mutasson
A bevonni kívánt szakembereket ajánlattevőnek cégszerű nyilatkozatban kell megneveznie, továbbá csatolnia kell a megnevezett szakemberek szakképzettségét, végzettségét igazoló okiratok egyszerű másolatát, valamint szakmai gyakorlata igazolására benyújtandó a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza.
Többet mutasson
A szakember önéletrajza tartalmazza legalább az alábbiakat:
a) szakmai gyakorlat megnevezése
b) szakmai gyakorlati időpontos megjelölése (év/hónaptól év/hónapig)
c) a szakember képzettségét igazoló dokumentum (iskolai oklevél/diploma) egyszerű másolata;
d) a szakember aláírt nyilatkozata a rendelkezésre állásról.
Egy adott szakember több rész vonatkozásában is megfeleltethető.
Amennyiben az M/2. pont tekintetében megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás (kamarai névjegyzék) szerint a felhívás adott pontja tekintetében ajánlatkérő által meghatározott jogosultsággal rendelkezik, abban az esetben a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlat igazolása tekintetében egyéb dokumentum csatolása nem szükséges, azokat az érvényes jogosultság igazolja. A fentiekre tekintettel szükséges az ajánlatban feltüntetni azon elektronikus elérési utat, ahol az adott jogosultság ellenőrizhető. Ajánlattevő alkalmassága a 266/2013. (VII.11.) Kor. rendelet rendelkezései szerinti jogosultság (egyenértékű jogosultság), vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség (egyenértékű végzettség), és szakmai gyakorlati idő megléte esetén is megállapítható.
Többet mutasson
M/3-5. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés i) pontja alapján a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, illetve műszaki felszereltség leírása.
Többet mutasson
Az alkalmassági követelmények vonatkozásában irányadó a Kbt. 65.§-a, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. és 24. §vonatkozó bekezdései.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1: nem rendelkezik minimum a felhívás tárgyában (gépjárműjavítás és/vagy karbantartás és/vagy teljes körű hatósági vizsgáztatás) teljesített referencia- igazolással vagy nyilatkozattal, amelyben minimum 40db-os gépjárműjavítást teljesített.
Többet mutasson
M2: nem rendelkezik az ajánlati dokumentációban szereplő járművek javítására, karbantartására, szervizelésére
+ még 17 a) min. 1 fő legalább szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező autószerelővel,
b) min. 1 fő legalább szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező autóvillamossági szerelővel,
c) min. 1 fő legalább szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező karosszéria lakatos szerelővel,
d) min. 1 fő legalább szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező gumiszerelővel,
e) min. 1 fő legalább szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkező klímaszerelővel,
f) min. 1 fő szakirányú mestervizsgával rendelkező szakmai vezetővel.
M3: telephelyén - ahol a jármű javításokat végzi - nem rendelkezik egyszerre minimum 5 db tehergépjármű fogadására alkalmas szerviz épülettel.
M4: telephelyén - ahol a jármű javításokat végzi - nem rendelkezik legalább 4 darab szerelőaknával, ami min. 20 méter hosszú és minden aknában min. 12 t aknaperem emelővel.
Többet mutasson
M5: nem rendelkezik legalább az alábbi szerviz technikai berendezésekkel:
a) kalibrált fékpaddal, ami alkalmas személygépkocsik, tehergépkocsik és autóbuszok fékmérésére,
b) kormány holtjáték vizsgáló berendezéssel,
c) kalibrált futómű beállító berendezéssel, ami alkalmas személygépkocsik, tehergépkocsik és autóbuszokhoz,
d) klíma feltöltő készülékkel,
e) univerzális diagnosztikai műszerrel, melyhez biztosított a folyamatos HW és SW frissítés,
f) zárt rendszerű, a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő, külső felületi, illetve beépített alvázmosóval rendelkező, tehergépjármű mosására is alkalmas telepített mosóval,
Többet mutasson
g) tehergépjármű gumiszerelésére is alkalmas gumiszerelő és kalibrált kerék-kiegyensúlyozó berendezéssel,
i) legalább 4 szerelőálláshoz kiépített kipufogógáz elszívó rendszerrel.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ajánlattétel, a szerz. és kifiz.-ek pénzneme: HUF. Megrendelő eseti megrendeléssel rendeli meg a szolgáltatásokat. A kifizetésre
Von. felt.: a számlák kézhezvételét követő 30 napon belül, átutalás útján a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek., 6:155. § -t, és a Kbt. 135. § (1), (5)
+ még 4
— (6) bekezdést is figyelembe véve. Az Vállalkozót kizárólag a tőle megrendelt, és általa szerződésszerűen teljesített szolgáltatások
Vonatkozásában illeti meg a vállalkozói díj. Előleg nincs. Kifizetésre a ténylegesen megrendelt és teljesített (teljesítésigazolással
Elfogadott) szolgáltatások alapján kerül sor. A részl. felt.-t a szerződésterv. tart.
Jelen szerződésre is irányadó a Kbt. 27/A §-ban fogalt rendelkezések.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2021-08-06 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 15:00
Hely: Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. §-ának (1b) bekezdése alapján az EKR-ben történik.
További információk:
A bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1), (1b), (1c), (4) és (6) bekezdésében foglaltak és a 424/2017. (XII. 19.) Korm.rendelet (EKRr.) 15. §
(2) bekezdésében foglaltak is irányadóak.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Gyorsaság: a szervizre szoruló, bejelentett gépjárművek javításának azonnali - 1 órán belüli - megkezdése (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Szerviz esetén külső mosás díjmentes biztosítása (igen/nem)
Ár (súlyozás): 80

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 23423402214
Más típusú ajánlatkérő: Nonprofit kft.
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szilágyi Ádám
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000324252021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Az ajánlatkérő (Tov.: AK) a közbeszerzési eljárást a Kbt. alapján a közbeszerzésekért felelős miniszer által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le [Kbt.40.§ (1)]. Erre figyelemmel az ajánlatokat (Továbbiakban: AJ) az EKR-ben kell benyújtani, figyelemmel az EKRr. 11. §-ának (9) bekezdésében foglaltakra. Az ajánlatkérő az alábbiakban megadja azt a fájlformátumot, melyet használva kell az ajánlatokat benyújtani: olvasható és nem szerkeszthető pdf formátum.
Többet mutasson
2. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [EKRr.6.§(1)].
Többet mutasson
+ még 33
3. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy az ajánlat összeállítása során
Figyelemmel kell lenniük a Kbt. 41/A. §-ának (1) és (3) bekezdéseiben foglaltakra.
4. Az ajánlattevő (Továbbiakban: AT) alkalmassági
Követelményeknek való megfelelése és a kizáró okok fenn nem állásának igazolása az Kbt. 69. §-ának (11a) bekezdése alapján is történhet.
5. Az ajánlatkérő az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös Ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét az Kbt. 41/A. § (4)–(5) bek. alapján vizsgálja.
Többet mutasson
6. Ajánlathoz felolvasólapot kell csatolni (Kbt.66.§ (5)) az EKR-ben biztosított űrlap kitöltésével, figyelemmel az EKRr. 11.§ (1) bekezdésére.
7. AJ-nak tartalmaznia kell az AT nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában Kbt.66.§ (2) és (6) bekezdése szerinti nyilatkozatát (nemleges nyilatkozat esetén is). Továbbá AJ-nak tartalmaznia kell az AT nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában a Kbt. 65.§ (7) bekezdése (nemleges nyilatkozat esetén is) vonatkozásában. Dokumentumok benyújtására irányadó: Kbt.47.§ (2), (2a); Kbt. 41/A.§.
Többet mutasson
8.Több AT közösen is tehet ajánlatot (közös AT).
9. AT-k alkalmasságának feltételei a minősített AT-k jegyzékéhez képest (Kr. 30.§ (4)) szigorúbbak (M/1.)
10. AK jelen eljárásban nem alkalmazza a Kbt.75.§ (2) e)-t.
11. Kbt.73.§(5): AK a közbeszerzési dokumentumokban (Továbbiakban: KD) közli a szervezetek nevét, amelyektől AT tájékoztatást kaphat a Kbt.73.§(4) szerinti követelményekről, amelyeknek meg kell felelni.
Többet mutasson
12.AK kizárja projekttársaság létrehozását AT és közös AT-k vonatkozásában.
13.Idegen nyelvű dokumentum benyújtása esetén, a magyar nyelvű fordítását csatolni kell.
14.A különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben jelen AF feladásának napján érvényes MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni.
Többet mutasson
15. Nyertes ATnek a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét AK számára megismerhetővé kell tennie, a Kbt.143.§ (2)–(3) szerinti ügyletekről AK-t haladéktalanul értesítenie kell.
Többet mutasson
16.Hiánypótlás vonatkozásában irányadó a Kbt.71.§, Kbt.71.§ (5)–(6)-a. AK a Kbt. 71. § (6) bekezdése szerinti korlátozást nem alkalmazza.
17.Irányadó idő: közép-európai (CET) idő.
18.Kbt.54.§: az eljárásban való részvételt AK ajánlati biztosíték adásához köti.
19.Üzleti titokra irányadó: Kbt.44.§ (1)–(4). Az AJ-nak tartalmaznia kell az AT üzleti titokra vonatkozó nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában (nemleges nyilatkozat esetén is).
Többet mutasson
20.Faksz: dr. Dobos Pál (lajstr.szám: 00848)
21.AK felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) KR. 46. § (3) bek.-ben foglaltakra.
22. Ajánlattevőknek az ajánlathoz a rendelkezésre bocsátott táblázatban foglaltak szerint részletes árajánlatot is be
Kell nyújtaniuk (ártáblázat). Az ártáblázatot teljes körűen beárazni szükséges. Az részletes árajánlat (ártáblázat) be nem nyújtásavagy az ártáblázat nem teljes körű beárazása az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után. 24. További információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
23. AT-nek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más gazdasági szereplőnek az ajánlathoz csatolni kell: a nyilatkozatételre jogosultak aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ennek megfeleltethető dokumentumot. Meghatalmazás esetén a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, mely tartalmazza a meghatalmazás körét is.
Többet mutasson
24.Kieg. tájék. EKR keresztül.
25. Ha AT vagy az alk. ig.-a tekintetében igénybe vett más szervezet – átalakulásra, egyesülésre vagy szétválásra hivatkozással és tekintettel – jogelődje bármely adatát fel kívánja haszn., az ajánlatához csat. kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen az átalakulási, szétválási, vagy egyesülési szerződést, vonatkozó cégiratokat. 26. A közbeszerzési eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar.
Többet mutasson
27. Nem szabályozott esetekben a Kbt., a végrehajtási rendeletei és a Ptk. szabályai irányadók.
28. Jelen közbeszerzési eljárásban irányadó a Kbt. 27/A. §-a.
29.További info.-t a KD tart.
30. Ajánlatkérő a két hónap ajánlati kötöttség alatt 60 napot ért.
31. Az 1. értékelési részszempont esetében fordított arányosítás módszere kerül alkalmazásra.Az 2. értékelési részszempont esetében egyenes arányosítás módszere kerül alkalmazásra.
Többet mutasson
Az 3. értékelési részszempont esetében fordított arányosítás módszere kerül alkalmazásra.
Az 4. értékelési részszempont esetében pontozás módszere kerül alkalmazásra.Az 5. értékelési részszempont esetében pontozás módszere kerül alkalmazásra.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148.§ (3)-(4) bekezdésének megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 127-336948 (2021-06-30)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2021-10-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 122 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Postacím: Áchim András Utca 2

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2021-10-22 📅
Közzététel dátuma: 2021-10-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2021/S 209-548043
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 127-336948
HL-S szám: 209

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2021-10-15 📅
Név: Kaposvári Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11229359214
Postacím: Áchim András Utca 1
Postai város: Kaposvár
Postai irányítószám: 7400
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 82527710 📞
E-mail: kozbeszerzes@kkh.hu 📧
Ország: Somogy 🏙️
Internetcím: http://www.kaposbusz.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 122 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szilágyi Ádám

Hivatkozás
További információk
A keretmegállapodásban , mely 24 hónapra szól, 6 875,- Ft/óra komplex javítási óradíj szerepel a nyertes ajánlattevő ajálnatat alapján.
Kaposvári Közlekedési Zrt. adószám: 1122935-2-14

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Riadó u. 5
Forrás: OJS 2021/S 209-548043 (2021-10-22)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-06-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 122 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-12 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-16 📅
Kezdeti időpont: 2021-10-15 📅
Végdátum: 2023-10-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 115-355911
Hirdetményre hivatkozik: 2021/S 209-548043
HL-S szám: 115
További információk
A szerződés módosítás dátuma: 2023.05.30. Jogcím: Kbt. 141. § (2) bekezdés

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Gépjárművek karbantartása 2021-2023

Hivatkozás
További információk
A szerződés módosítás dátuma: 2023.05.30.
Jogcím: Kbt. 141. § (2) bekezdés
Forrás: OJS 2023/S 115-355911 (2023-06-12)