Gyógyszerkibocsátó eszközök beszerzése IV

Zala Megyei Szent Rafael Kórház

AK fenntartja magának a jogot, hogy az esetszámtól függően a tender futamideje alatt a közbeszerzési eljárás eredményeként
Megkötendő szerződés időtartama alatt a tervezett rendelési számoktól +30 %-kal eltérjen. Ajánlatkérő a + 30 % mértékű opció esetén
Is az ajánlatában megadott ajánlati árhoz kötve van.A szívkatéterezéshez és PTCA-hoz szükséges jelentős mennyiségű és értékű fogyóanyag bizonyos tekintetben csak hozzávetőlegesen becsülhető, ezért Ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy az egyes
Termékkategóriákon belül felhasználástól függően a termékek méretét tekintve negyedévenként változtasson. Minden AT számára
Azon tételeknél, melyeknél a mennyiség indokolttá teszi, konszignációs raktár kialakítása kötelező, amelyben a fogyást az intézet
Jelenti. A konszignációs raktárban biztosítandó termékek mennyiségét Ártábla tartalmaz.(szerződéstervezet 2. sz. melléklete). A
Termékeknek egyszer használatos, steril eszközöknek, felhasználásra és implantációra készterméknek kell lenniük.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-03-17. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-02-11.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-02-11 Ajánlati felhívás
2021-03-19 További információk
2022-11-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-04-18 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-05-08 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-05-24 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2021-02-11)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Zala Megyei Szent Rafael Kórház
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_98824335
Postacím: Zrínyi utca 1.
Postai város: Zalaegerszeg
Postai irányítószám: 8900
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Gasztonyi Beáta
Telefon: +36 92507500 📞
E-mail: zmkorhaz@zmkorhaz.hu 📧
Fax: +36 92331405 📠
Régió: Zala 🏙️
URL: https://www.zmkorhaz.hu/ 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000531942020/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000531942020/reszletek 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Egyéb típus: egészségügyi intézmény

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gyógyszerkibocsátó eszközök beszerzése IV. EKR000531942020
Termékek/szolgáltatások: Sterilizáló-, fertőtlenítő- és egészségügyi eszközök 📦
Rövid leírás:
“AK fenntartja magának a jogot, hogy az esetszámtól függően a tender futamideje alatt a közbeszerzési eljárás eredményeként Megkötendő szerződés időtartama...”    Többet mutasson
Információk a tételekről
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók

1️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hosszú introducer ii.
Cím
Tétel azonosító száma: 1
Leírás
További termékek/szolgáltatások: Sterilizáló-, fertőtlenítő- és egészségügyi eszközök 📦
A teljesítés helye: Zala 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 8900 Zalaegerszeg Zrínyi Miklós u. 1.
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Mindegyik típusnak ún. side-port-tal kell rendelkeznie A side-port-on legyen háromágú csap, a bevezetéshez dilatator szükséges, mellyel...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Ár
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Leírás
Időtartam: 12
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Ez a szerződés megújítható
Leírás
A megújítások leírása:
“A szerződés időbeli hatálya 12 hónap azzal, hogy egy alkalommal - a szerződés lejártát 30 naptári nappal megelőzően -, további 12 hónap időszakra,...”    Többet mutasson
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
“AK fenntartja magának a jogot, hogy az esetszámtól függően a tender futamideje alatt a közbeszerzési eljárás eredményeként Megkötendő szerződés időtartama...”    Többet mutasson

2️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Introducer set mini g.w-el femoralis punctiohoz ii
Cím
Tétel azonosító száma: 2
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Mindegyik típusnak ún. side-port-tal kell rendelkeznie, hydrofil, vagy azzal egyenértékű bevonattal A side-port-on legyen háromágú...”    Többet mutasson

3️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Vezető drót(diagnosztikus) iii.
Cím
Tétel azonosító száma: 3
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: 0 035 min. 180, max. 200cm-es flexibilis J végű vezető drót Mennyiség: 180 db/12 hó”

4️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Leszorító arteria radialis punctiohoz
Cím
Tétel azonosító száma: 4
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Fecskendővel beállítható leszorító erő Punctios nyílás látható Tépőzáras kivitel Mennyiség: 1500 db/12 hó”

5️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Intravasculáris uh automata visszahúzó állvánnyal
Cím
Tétel azonosító száma: 5
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: 0 014” guide wire kompatibilis Crossing profil 3.15 F, vagy kisebb Hydrofil bevonat a katéter distalis részén Ajánlattevő feladata a...”    Többet mutasson

6️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: FIX GÖRBÜLETŰ DIAGNOSZTIKUS KATÉTER, 5F
Cím
Tétel azonosító száma: 6
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Fix görbületű diagnosztikus katéter 5F mennyiség 10 db/12 hó Szövött shaft megléte Minimum 2 féle görbület, 4 pólus, elektróda kiosztás...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 3 dimenzióban is domború elektródafelület kiképzés (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 30
Ár (súlyozás): 70

7️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: ÁLLÍTHATÓ GÖRBÜLETŰ DIAGNOSZTIKUS KATÉTER 6F
Cím
Tétel azonosító száma: 7
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Állítható görbületű diagnosztikus katéter 6F mennyiség 26 db/ 12 hó 10 pólusú Elektróda kiosztás 2-5-2 Összekötő kábel a fenti...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): fonott szálas külső borítás megléte (Igen/Nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): belső rugós vezetődrót (Igen/Nem)

8️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: M. szenz.ellátott,pulm. véna potenc.rögz.alk.d.kat
Cím
Tétel azonosító száma: 8
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Mágneses szenzorral ellátott, pulmonális véna potenciál rögzítésére alkalmas diagnosztikus katéter mennyiség 60 db/12 hó 10-20...”    Többet mutasson

9️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: UN.ID.,THERM.C-LEL ELL. RF ABLÁCIÓS KAT.,40-60 MM
Cím
Tétel azonosító száma: 9
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Unidirekcionális, thermocouple-lel ellátott RF ablációs katéter, 40-60 mm 4 mm katétervég mennyiség 85 db/12 hó Mélyszöveti hatás,...”    Többet mutasson

1️⃣0️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: H.FEJŰ UN.ID.THERM.C-LEL ELL.RF ABL.KAT.40-60 MM
Cím
Tétel azonosító száma: 10
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Unidirekcionális, thermocouple-lel ellátott RF ablációs katéter, 40-60 mm 7F Hűtött fejű katéter Összekötő kábel a fenti katéterhez és...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Arany vég, 3 dimenziós hűtési morfológiával (Igen/Nem)

1️⃣1️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mágn.-s szenzorral ellátott bidirekcionális ab.kat
Cím
Tétel azonosító száma: 11
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Mágneses szenzorral ellátott bidirekcionális ablációs katéter mennyiség 90 db/12 hó Nyomásszenzorral 8F A katéter használatához...”    Többet mutasson

1️⃣2️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Tubing set irrigációs kat.hez möller kompatibilis
Cím
Tétel azonosító száma: 12
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Tubing set irrigációs katéterhez Möller Medical Quiona rendszerrel legyen kompatibilis Mennyiség: 20 db/12 hó”

1️⃣3️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Tubing set irrigációs katéterhez bw kompatibilis
Cím
Tétel azonosító száma: 13
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Tubing set irrigációs katéterhez BW SmartAblate rendszerrel legyen kompatibilis Mennyiség: 15 db/12 hó”

1️⃣4️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Transseptalis sheath
Cím
Tétel azonosító száma: 14
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Transseptalis sheath SL0 görbület 8-8.5 F Mennyiség: 200 db/12 hó”

1️⃣5️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Állítható görbületű transseptalis sheath
Cím
Tétel azonosító száma: 15
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Állítható görbületű transseptalis sheath 8.5 F Mennyiség: 7 db/12 hó”

1️⃣6️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Transseptalis tű
Cím
Tétel azonosító száma: 16
Leírás
A beszerzés leírása: Minimum követelmény: Transseptalis tű Mennyiség: 2 db/12 hó

1️⃣7️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Pulm. véna ab.ra alkalmas circuláris katéter(set)
Cím
Tétel azonosító száma: 17
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Pulmonális véna ablációjára alkalmas circuláris katéter (set) mennyiség 5 db/12 hó Minden a használathoz szükséges tartalom, melyet...”    Többet mutasson

1️⃣8️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Pulm.véna cryoabl.ra alk.ballonkatéter (set)
Cím
Tétel azonosító száma: 18
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Pulmonális véna cryoablációjára alkalmas ballonkatéter (set) mennyiség 45 db /12hó Minden a használathoz szükséges tartalom, melyet...”    Többet mutasson

1️⃣9️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Intrakardinális ultrahang katéter
Cím
Tétel azonosító száma: 19
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Intrakardiális ultrahang katéter 10F Siemens rendszerrel legyen kompatibilis Mennyiség: 10 db/12 hó”

2️⃣0️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: CARTO3 V.EGY.ÉRT.3D TÉRKÉPEZŐ RENDSZ.HEZ FOGYÓANY.
Cím
Tétel azonosító száma: 20
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: CARTO 3 vagy azzal egyenértékű 3D térképező rendszer biztosítása térítésmentesen (kérjük a rendszer Részletes bemutatását) A rendszer...”    Többet mutasson

2️⃣1️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: Diagnosztikus,elektrofiziológiai katéter
Cím
Tétel azonosító száma: 21
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Diagnosztikus, elektrofiziológiai katéter Mágneses szenzorral ellátott 20 pólusú 5 ágú Állítható görbületű Multielectrode mapping-re...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel Szemben a Kbt. 62. §...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Figyelemmel a Kbt. 65. § (2) bekezdésben foglaltakra Ajánlatkérő nem ír elő pénzügyi és gazdasági alkalmasság Minimumkövetelményeket.”
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Kr. II. Fejezetnek megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum ( EEKD) benyújtásával kell...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben M.1/ nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 éves (36 Hónap) időszakon...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Vevő az adott részben meghatározott termékek ellenszolgáltatását az eseti megrendelés teljesítését követően, a Vevő általi Konszignációs raktárkészletből...”    Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2021-03-17 14:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2021-03-17 16:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely):
“Az ajánlat(ok) felbontásának ideje és - amennyiben a 41/C. § (1) bekezdésben foglalt valamely okból részben Vagy egészben nem elektronikusan történik -...”    Többet mutasson
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról): Figyelemmel a Kbt. 68. §-ára és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. §-ra.

Kiegészítő információk
További információk

“1)Az eljárás lefolytatása az EKR-ben történik, az EKR szerinti érdeklődés jelzése az eljárásban való részvétel feltétele.A közbeszerzési Dokumentumok az...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Felhívás III.2.2. pontjának folyt: Késedelmi kötbér: A mindösszesen 14 napot meghaladó késedelmes teljesítés esetén Vevő jogosult a Szerződéstől -...”    Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 032-079134 (2021-02-11)
További információk (2021-03-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“AK fenntartja magának a jogot, hogy az esetszámtól függően a tender futamideje alatt a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés időtartama...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Az eredeti értesítés hivatkozási száma
A Hivatalos Lapban megjelent közlemény száma S: 2021/S 032-079134

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: II.2.4
Tétel azonosító száma: 3
A módosítandó szöveg helye: A közbeszerzés ismertetése
Régi érték
Szöveg:
“Minimum követelmény: 0 035 min. 180, max. 200cm-es flexibilis J végű vezető drót Mennyiség: 180 db/12 hó”
Új érték
Szöveg:
“Minimum követelmény: 0 035 min. 180, max. 200cm-es flexibilis J végű (5-30mm)vezető drót Mennyiség: 180 db/12 hó”
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: II.2.4
Tétel azonosító száma: 14
A módosítandó szöveg helye: A közbeszerzés ismertetése
Régi érték
Szöveg:
“Minimum követelmény: Transseptalis sheath SL0 görbület 8-8.5 F Mennyiség: 200 db/12 hó”
Új érték
Szöveg:
“Minimum követelmény: Transseptalis sheath SL0 görbület vagy Multipurpose görbület 8-8.5 F Mennyiség: 200 db/12 hó”
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: II.2.4
Tétel azonosító száma: 19
A módosítandó szöveg helye: A közbeszerzés ismertetése
Régi érték
Szöveg:
“Minimum követelmény: Intrakardiális ultrahang katéter 10F Siemens rendszerrel legyen kompatibilis Mennyiség: 10 db/12 hó”
Új érték
Szöveg:
“Minimum követelmény: Intrakardiális ultrahang katéter 10F Siemens Acuson P500 ICE edition ultrahang készülékkel legyen kompatibilis Mennyiség: 10 db/12 hó”
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: III.1.3
A módosítandó szöveg helye: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Régi érték
Szöveg:
“Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben M.1/ nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 éves (36 Hónap) időszakon...”    Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
“Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben M.1/ nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 éves (36 Hónap) időszakon...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2021-03-17 📅
Idő: 14:00
Új érték
Dátum: 2021-05-07 📅
Idő: 14:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2021-03-17 📅
Idő: 16:00
Új érték
Dátum: 2021-05-07 📅
Idő: 16:00
Egyéb kiegészítő információk

“A Felhívás, az ajánlattételi határidő és egyéb közbeszerzési dokeumtumok módosultak. Ajánlatkérő kifejezetten kéri a módosító hirdetmény feladását.”
Forrás: OJS 2021/S 058-146537 (2021-03-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-11-02)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Postacím: Zrínyi Utca 1.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“AK fenntartja magának a jogot, hogy az esetszámtól függően a tender futamideje alatt a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés időtartama...”    Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): HUF 183 104 000 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
“AK fenntartja magának a jogot, hogy az esetszámtól függően a tender futamideje alatt a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés időtartama...”    Többet mutasson
Leírás
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: 0 035 min. 180, max. 200cm-es flexibilis J végű (5-30mm)vezető drót Mennyiség: 180 db/12 hó”
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Fix görbületű diagnosztikus katéter 5F mennyiség 10 db/12 hó szövött shaft megléte Minimum 2 féle görbület, 4 pólus, elektróda kiosztás...”    Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Transseptalis sheath SL0 görbület vagy Multipurpose görbület 8-8.5 F Mennyiség: 200 db/12 hó”
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Pulmonális véna cryoablációjára alkalmas ballonkatéter (set) mennyiség 45 db /12hó Minden a használathoz szükséges tartalom, melyet...”    Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: Intrakardiális ultrahang katéter 10F Siemens Acuson P500 ICE edition ultrahang készülékkel legyen kompatibilis Mennyiség: 10 db/12 hó”
A beszerzés leírása:
“Minimum követelmény: CARTO 3 vagy azzal egyenértékű 3D térképező rendszer biztosítása térítésmentesen (kérjük a rendszer részletes bemutatását) A rendszer...”    Többet mutasson

Eljárás
Adminisztratív információk
Az eljárásra vonatkozó korábbi közzététel: 2021/S 032-079134

A szerződés odaítélése

1️⃣
Szerződés száma: 1
Tétel azonosító száma: 1
Cím: Hosszú introducer ii.
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-03-11 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A vállalkozó neve és címe
Név: Premier G. Med Cardio Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_58283734
Postacím: Hidász Utca 1.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13914030 📞
E-mail: premiergmed@premiergmed.hu 📧
Fax: +36 13980687 📠
Régió: Magyarország 🏙️
URL: http://www.premiergmed.hu 🌏
A vállalkozó kkv
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 44 500 💰

2️⃣
Szerződés száma: 2
Tétel azonosító száma: 2
Cím: Introducer set mini g.w-el femoralis punctiohoz ii
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 522 500 💰

3️⃣
Szerződés száma: 3
Tétel azonosító száma: 3
Cím: Vezető drót(diagnosztikus) iii.
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A vállalkozó neve és címe
Név: "MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_48796204
Postacím: Kútvölgyi Út 91/a.
Postai irányítószám: 1121
Telefon: +36 13910404 📞
E-mail: medtech@medtech.hu 📧
Fax: +36 12003503 📠
Régió: Budapest 🏙️
URL: http://www.medtech.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 414 000 💰

4️⃣
Szerződés száma: 4
Tétel azonosító száma: 4
Cím: Leszorító arteria radialis punctiohoz
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 5
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A vállalkozó neve és címe
Név: EUROMEDIC TRADING Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_98484913
Postacím: Dorottya Utca 1
Postai irányítószám: 1051
Telefon: +36 18153100 📞
E-mail: tender@euromedic-hungary.com 📧
Fax: +36 18153126 📠
URL: https://www.euromedic-hungary.com/index.php/hun/ 🌏
A vállalkozó kkv
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 2 550 000 💰

5️⃣
Szerződés száma: 5
Tétel azonosító száma: 5
Cím: Intravasculáris uh automata visszahúzó állvánnyal
A vállalkozó neve és címe
Név: Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_65828805
Postacím: Lechner Ödön Fasor 3. B/3.
Postai irányítószám: 1095
Telefon: +36 17994400 📞
E-mail: tender@vascular.hu 📧
Fax: +36 17994405 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 2 945 000 💰

6️⃣
Szerződés száma: 6
Tétel azonosító száma: 6
Cím: FIX GÖRBÜLETŰ DIAGNOSZTIKUS KATÉTER, 5F
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 312 000 💰

7️⃣
Szerződés száma: 7
Tétel azonosító száma: 7
Cím: ÁLLÍTHATÓ GÖRBÜLETŰ DIAGNOSZTIKUS KATÉTER 6F
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 2 601 000 💰

8️⃣
Szerződés száma: 8
Tétel azonosító száma: 8
Cím: M. szenz.ellátott,pulm. véna potenc.rögz.alk.d.kat
Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A vállalkozó neve és címe
Név:
“Johnson & Johnson Egészségügyi és Babaápolási Termékeket Gyártó és Forgalmazó Kft.”
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_99481504
Postacím: Nagyenyed Utca 8-14.
Postai irányítószám: 1123
Telefon: +36 18842844 📞
E-mail: ahorvat1@its.jnj.com 📧
Fax: +36 18842758 📠
URL: https://www.jnj.com/ 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 17 580 000 💰

9️⃣
Szerződés száma: 9
Tétel azonosító száma: 9
Cím: UN.ID.,THERM.C-LEL ELL. RF ABLÁCIÓS KAT.,40-60 MM
A vállalkozó neve és címe
Név: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_92516933
Postacím: Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Postai irányítószám: 1124
Telefon: +36 13264941 📞
E-mail: tender@biotronik.hu 📧
Fax: +36 13264945 📠
URL: http://www.biotronik.com 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 12 845 000 💰

1️⃣0️⃣
Szerződés száma: 10
Tétel azonosító száma: 10
Cím: H.FEJŰ UN.ID.THERM.C-LEL ELL.RF ABL.KAT.40-60 MM
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 6 660 000 💰

1️⃣1️⃣
Szerződés száma: 11
Tétel azonosító száma: 11
Cím: Mágn.-s szenzorral ellátott bidirekcionális ab.kat
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 56 250 000 💰

1️⃣2️⃣
Szerződés száma: 12
Tétel azonosító száma: 12
Cím: Tubing set irrigációs kat.hez möller kompatibilis
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 500 000 💰

1️⃣3️⃣
Szerződés száma: 13
Tétel azonosító száma: 13
Cím: Tubing set irrigációs katéterhez bw kompatibilis
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 315 000 💰

1️⃣4️⃣
Szerződés száma: 14
Tétel azonosító száma: 14
Cím: Transseptalis sheath
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 9 000 000 💰

1️⃣5️⃣
Szerződés száma: 15
Tétel azonosító száma: 15
Cím: Állítható görbületű transseptalis sheath
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 1 323 000 💰

1️⃣6️⃣
Szerződés száma: 16
Tétel azonosító száma: 16
Cím: Transseptalis tű
A vállalkozó neve és címe
Név: Medtronic Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_77318385
Postacím: Bocskai Út 134-146
Postai irányítószám: 1113
Telefon: +36 302108688 📞
E-mail: kozbeszerzes@medtronic.com 📧
Fax: +36 18890699 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 102 000 💰

1️⃣7️⃣
Szerződés száma: 17
Tétel azonosító száma: 17
Cím: Pulm. véna ab.ra alkalmas circuláris katéter(set)
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 4 320 000 💰

1️⃣8️⃣
Szerződés száma: 18
Tétel azonosító száma: 18
Cím: Pulm.véna cryoabl.ra alk.ballonkatéter (set)
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 52 550 000 💰

1️⃣9️⃣
Szerződés száma: 19
Tétel azonosító száma: 19
Cím: Intrakardinális ultrahang katéter
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 5 720 000 💰

2️⃣0️⃣
Szerződés száma: 20
Tétel azonosító száma: 20
Cím: CARTO3 V.EGY.ÉRT.3D TÉRKÉPEZŐ RENDSZ.HEZ FOGYÓANY.
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 5 000 000 💰

2️⃣1️⃣
Szerződés száma: 21
Tétel azonosító száma: 21
Cím: Diagnosztikus,elektrofiziológiai katéter
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 1 550 000 💰

Kiegészítő információk
További információk

“Ajánlattevők neve, székhelye, adószáma, nyertes ajánlattevők megjelölése (részenként): 1. rész: Premier G. Med Cardio Kft., 1026 Budapest, Hidász Utca 1....”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Postacím: Riadó u. 5
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Jogorvoslat: Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5
Forrás: OJS 2022/S 214-614138 (2022-11-02)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-04-18)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az eljárásra vonatkozó korábbi közzététel: 2022/S 214-614138

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 312 000 💰

Kiegészítő információk
További információk
A szerződés módosítására 2023 március 14. napján került sor.
Forrás: OJS 2023/S 079-236043 (2023-04-18)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-05-08)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 2 601 000 💰
Forrás: OJS 2023/S 092-280301 (2023-05-08)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-05-24)
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 9 000 000 💰
Forrás: OJS 2023/S 101-317563 (2023-05-24)