Hejőcsaba Városrészben ÚjBölcsőde Építése-tervezés

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

Koncepció tervdokumentáció, engedélyezési tervdokumentáció és kiviteli tervdokumentáció készítése.
A tervezett bölcsőde Miskolc, Mésztelep utcában 40908/1 helyrajzi szám alatti területen kerül megvalósításra. A telek területe ~ 6 000 m2. Három gondozási egységet, összesen 84 fő gyermek napközbeni elhelyezését, gondozását biztosító bölcsőde épület költséghatékony, magas színvonalú kialakítása a szükséges kiszolgáló terek megteremtésével.
Az adminisztratív személyzet számára megfelelő számú, irodai tér kialakítása Üzemeltetői igény szerint. Az irodai ablakok árnyékolásáról, gondoskodni kell.
Személyzeti szociális blokk (öltözők, wc-k) kialakítása az üzemeltetési funkcióknak megfelelő kialakítással, ill. szeparáltsággal. (gondozói, konyhai dolgozók, karbantartó stb). Az intézményben dolgozók számára teakonyha és étkezőtér kialakítása szükséges, melyhez a létszámadatokat az Intézmény adja meg. Az épületben létesítendő melegítőkonyha kizárólag az intézmény gondozásában álló gyermekek ellátását szolgálja, felnőtt étkeztetés nem lesz. Az intézmény működtetéséhez (pl. csoportszobák, irodák, foglalkoztató helyiségek, stb.) szükséges beépített bútorzat -Üzemeltetői igények szerint- megtervezése a tervezési feladat részét képezi. A tervezés során egységes, a gyermekek lelkivilágával harmonizáló szín- és formavilág kialakítására kell törekedni. A tervezett épületnek -pályázati feltétel rendszer alapján- a komplex akadálymentesség előírásainak meg kell felelni. A tervezés során biztosítandó a számítógépes hálózat kiépítése is. Amennyiben a projekt keretében az intézmény weboldalának kialakítására vagy fejlesztésére is sor kerül, - a pályázati kiírás értelmében- az oldal használatánál biztosítani kell az infokommunikációs akadálymentesítést is. Az épület gépészeti és elektromos (erős- és gyengeáramú) hálózatának kialakítását energiahatékonysági és üzemeltetési szempontok alapján kell kialakítani. A csoportszobákba, ill. a gyermekek által használt egyéb helyiségekbe hőlégbefúvásos -mesterséges- szellőzést tilos betervezni. A gyermekek által használt helyiségekben természetes szellőzést kell biztosítani. Az épület -hatályos jogszabályok szerinti- teljes közműellátottságát biztosítani kell.
A tervezés során vizsgálni kell az épület fűtésének és használati melegvíz ellátásának a városi távhő ellátására történő kapcsolódásának lehetőségét gazdaságossági szempontját. Épületfelügyeleti rendszer kialakítása az Üzemeltetővel egyeztetett tartalommal.
Az épületben a hatályos OTSZ előírásainak megfelelően, tűzjelző rendszer kiépítése szükséges. Az ingatlanba való bejutás közút kapcsolatát biztosítani kell. A tervezési feladat az erre vonatkozó útterv elkészítésére is ki kell, terjedjen. Az OTÉK előírásai szerint kialakított parkolót ingatlanon belül kell megvalósítani. A tervezési feladat részét képezi a környezettervezés is: a bölcsődei előírásoknak megfelelően kialakított játszóudvar, játszóeszközök, valamint a növénytelepítés megtervezése. Az É-i oldalon -a betonüzemhez bevezető út mentén- a zaj-, ill. a porterhelés csökkentésére szolgáló kerítés, ill. zöldsáv (sövény, fasor) kialakítása.
A telek lehatárolását szolgáló kerítést meg kell tervezni. A temető beton kerítését lehetőség szerint meg kell tartani, tartószerkezeti szakvélemény alapján állékonyságát vizsgálni szükséges. „Zöldtakarásáról” gondoskodni szükséges.
A megalapozó dokumentum alapján jelen projektben az alábbiak is megvalósulnak: - megújuló energiaforrás kialakítása, - kerékpár támaszok és tárolók kiépítése, korszerűsítése, - babakocsi tároló létesítése.
Tervezett nettó alapterület: 1005,98 m².
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek pont folytatása:
Egyéb feladat (a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás során a tervekkel kapcsolatosan érkező kérdésre válaszok elkészítése) vonatkozásában:”

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2021-10-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2021-09-06.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2021-09-06 Ajánlati felhívás
2021-10-12 További információk
2022-05-16 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2021-09-06)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735605205
Postacím: Városház Tér 8
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3525
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Kozma Eszter
Telefon: +36 46512700 📞
E-mail: kozma.eszter@miskolc.hu 📧
Fax: +36 46347807 📠
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
URL: http://www.miskolc.hu 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000230632021/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000230632021/reszletek 🌏

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Hejőcsaba Városrészben ÚjBölcsőde Építése-tervezés EKR000230632021
Termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
Rövid leírás:
“Koncepció tervdokumentáció, engedélyezési tervdokumentáció és kiviteli tervdokumentáció készítése. A tervezett bölcsőde Miskolc, Mésztelep utcában 40908/1...”    Többet mutasson

1️⃣
További termékek/szolgáltatások: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Épületek gépészeti és villamos szerelvényeivel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Mély- és magasépítési kivitelezéssel kapcsolatos mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 3508 Miskolc, Belterület (hrsz: 40908/1)
A beszerzés leírása:
“Koncepció tervdokumentáció, engedélyezési tervdokumentáció és kiviteli tervdokumentáció készítése. A tervezett bölcsőde Miskolc, Mésztelep utcában 40908/1...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“2./ A jelen közbeszerzés tárgyát képező tervezési feladat ellátásába bevonásra kerül épület tervezésében szerzett generáltervezői gyakorlattal rendelkező...”    Többet mutasson
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név):
“3./ A jelen közbeszerzés tárgyát képező tervezési feladat ellátásába bevonásra kerül építész tervfejezet készítésében szerzett gyakorlattal rendelkező...”    Többet mutasson
Minőségi kritérium (név):
“4./ A jelen közbeszerzés tárgyát képező tervezési feladat ellátásába bevonásra kerül építész statikai tervfejezet készítésében szerzett gyakorlattal...”    Többet mutasson
Minőségi kritérium (név):
“5./ A jelen közbeszerzési eljárás tárgyát képező tervezési feladat ellátásába bevonásra kerül gépészeti tervfejezet készítésében szerzett gyakorlattal...”    Többet mutasson
Minőségi kritérium (név):
“6./ A jelen közbeszerzés tárgyát képező tervezési feladat ellátásába bevonásra kerül villamossági tervfejezet készítésében szerzett gyakorlattal rendelkező...”    Többet mutasson
Ár (súlyozás): 50
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Leírás
Időtartam: 90
Információk a lehetőségekről
Opciók
A lehetőségek leírása:
“A kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárás során, a tervekkel kapcsolatosan érkező kérdésre válaszok elkészítése opciós feladat. Ezen szolgáltatás...”    Többet mutasson
A közbeszerzés hatálya
Tájékoztatás az európai uniós alapokról: TOP-6.2.1-19-MI1-2019-00003
Leírás
További információk:
“II.2.5) Értékelési szempontok Ár kritérium: 1./ Ellenszolgáltatás összege (nettó tervezési díj) II.2.7) A szerződés időtartama pont részletezése: a...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2)...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Ajánlatkérő jelen eljárásban nem kíván gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt előírni.”
Részvételi feltételek

“Ajánlatkérő jelen eljárásban nem kíván gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt előírni.”
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“A 321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított 3 év (36 hónap) legjelentősebb -...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“Alkalmatlan az ajánlattevő ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított (M1) - a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. §...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Ajánlatkérő a beruházást a TOP-6.2.1-19-MI1-2019-00003 azonosítószámú, „Miskolc, Hejőcsaba városrészben új bölcsődei férőhelyek kialakítása” tárgyú...”    Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2021-10-12 12:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2021-10-12 14:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal...”    Többet mutasson

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“A beszerzés tárgya szerinti szolgáltatások egymásra épülő feladatokból állnak, azok összetettsége, előírt műszaki és minőségbiztosítási paraméterei, időbeli...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2021/S 176-457971 (2021-09-06)
További információk (2021-10-12)

Kiegészítő információk
Az eredeti értesítés hivatkozási száma
A Hivatalos Lapban megjelent közlemény száma S: 2021/S 176-457971

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: III.2.1
A módosítandó szöveg helye: Vonatkozó jogszabályi hivatkozás
Régi érték
Szöveg:
“Opciós feladat díja: Ajánlattevő a számla benyújtására a teljes összegről a szerződés tárgyát képező tervek alapján induló, kivitelezésre vonatkozó...”    Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
“Opciós feladat díja: Ajánlattevő a számla benyújtására a teljes összegről a szerződés tárgyát képező tervek alapján induló, kivitelezésre vonatkozó...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: III.2.2
A módosítandó szöveg helye: A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek
Régi érték
Szöveg:
“Ajánlatkérő a beruházást a TOP-6.2.1-19-MI1-2019-00003 azonosítószámú, „Miskolc, Hejőcsaba városrészben új bölcsődei férőhelyek kialakítása” tárgyú...”    Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
“Ajánlatkérő a beruházást a TOP-6.2.1-19-MI1-2019-00003 azonosítószámú, „Miskolc, Hejőcsaba városrészben új bölcsődei férőhelyek kialakítása” tárgyú...”    Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2021-10-12 📅
Idő: 12:00
Új érték
Dátum: 2021-10-27 📅
Idő: 12:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2021-10-12 📅
Idő: 14:00
Új érték
Dátum: 2021-10-27 📅
Idő: 14:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: VI.3
A módosítandó szöveg helye: További információk:
Régi érték
Szöveg:
“A beszerzés tárgya szerinti szolgáltatások egymásra épülő feladatokból állnak, azok összetettsége, előírt műszaki és minőségbiztosítási paraméterei, időbeli...”    Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
“A beszerzés tárgya szerinti szolgáltatások egymásra épülő feladatokból állnak, azok összetettsége, előírt műszaki és minőségbiztosítási paraméterei, időbeli...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2021/S 201-525346 (2021-10-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-05-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): HUF 18 973 500 💰

Eljárás
Adminisztratív információk
Az eljárásra vonatkozó korábbi közzététel: 2021/S 176-457971

A szerződés odaítélése

1️⃣
Szerződés száma: 18902/2022
Cím: Tervezési szerződés
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-05-05 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 9
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 9
A vállalkozó neve és címe
Név: FLOTT-ÉPÍTŐ Építőipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14972915205
Postacím: Erzsébet Tér 30.
Postai város: Tiszaújváros
Postai irányítószám: 3580
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 209590223 📞
E-mail: flottepito@gmail.com 📧
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
A vállalkozó kkv
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/parcella becsült összértéke: HUF 29 642 659 💰
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 18 973 500 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: Tartószerkezeti tervező; Épületgépészeti tervező; Épületvillamossági tervező

Kiegészítő információk
További információk

“Ajánlattevők: 1./ Ajánlattevő neve: Masszi Építész Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság, székhelye: 7625 Pécs Aradi Vértanúk Útja 8, adószáma:...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2022/S 098-271268 (2022-05-16)